* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 352.14 MB | |
| 2020-01-22 13:52:38 | |
 | |||||||
Nyilvános  1845 | 3692 | | Tarnóczky Attila Hol, mi? Kanizsai házak és lakói A fejetlen, fehér mén a Várréten Nagykanizsán, 2009 áprilisában Frissítés: 2009 júniusa óta évenként. Utolsó frissítés: 2017 januárjában. Előszó A 2003-as év elején érlelődött bennem meggyőződéssé az ötlet, hogy hasznos és egyben – akár civil erővel is – megvalósítható lenne a várostörténeti szempontból érdekes, még létező épületeink történetét megörökítő emléktáblák állítása. A megvalósításnak volt egy akadálya, amely megkérdőjelezte a terv realitását: a szükséges ismeretekkel nem rendelkeztem. Így kerestem meg, segítségét kérve, Kunics Zsuzsa muzeológust, a város érintett korszakának legjobb ismerőjét. Támogatását azóta is élvezem, időközben azonban kiderült, hogy a szükséges adatok egy része – a kevésbé frekventált épületek esetében – hiányzik. Ezért kellett nekem is adatgyűjtésbe kezdenem, amire a könyvtár helyi lapokról készült mikrofilmes gyűjteménye adott lehetőséget. Átnézve az újságok számait az 1860-as évektől 1945-ig sok olyan információhoz jutottam, amelyek érdekesek, de csak nehezen találhatók meg a nagy mennyiségű mikrofilmen. Ezért döntöttem úgy, hogy a nálam időközben felhalmozódott adatokból a fontosabbakat most itt közreadom. Válogatásom szubjektív. Ráadásul nem csupán saját megítélésem befolyásolja azt, de a hajdani újságíróké is. Bár törekedtem a megalapozottságra, a következőkben nem egy tudományos igényű munkát olvashatnak. Az adatgyűjtés jellegéből adódóan a város 1945 utáni történetéből írásomban szinte semmi sem található. Az 1860 előtti történések is viszonylag kis számban szerepelnek a következő oldalakon, bár ilyen jellegű visszaemlékezések azért akadnak az átnézett lapokban. Ezért, hogy egy-egy téma kerekebben legyen kifejthető, felhasználtam más szerzők – esetenként 1860 előtti időszakkal foglalkozó – munkáit is. Ezek felsorolása írásom végén található. Munkám az ábécé sorrendjében veszi sorra a város utcáit, azon belül házait és a hozzájuk kötődő eseményeket, személyeket, szervezeteket. Az épület házszáma után helyenként – zárójelek között – a ház elnevezését olvashatják. Amennyiben csillaggal jelölt a név, akkor az érintett házon már elhelyezésre került a történetét röviden ismertető kő emléktábla. A többi esetben a szöveg már kész, de a tábla még nem talált – a költségeket viselni kész – állíttatóra. Mivel az eligazodás az anyagomban nem könnyű, azt név- és tárgymutató segíti munkám elején. Az internetes változatot folyamatosan egészítem ki, illetve végzem benne a szükséges korrekciókat. Így a letölthető változat (ebben csak nagyobb időközönként történik meg a változások átvezetése) az írás egy korábbi, többé-kevésbé eltérő állapotát tartalmazza. Az eddigiekből is következik, hogy köszönetet kell mondanom a Halis István Városi Könyvtárnak és munkatársainak az adatgyűjtés, illetve írásom közzététele feltételeinek megteremtéséért, illetve a frissítések alkalmával azok ismételt biztosításáért. Nem kevesebb köszönettel tartozom a Thúry György Múzeumnak és munkatársainak. A közöltek egy részének forrása történeti dokumentációs táruk, illetve fotó- és könyvtáruk. Hálás vagyok, hogy lehetővé tették, használhassak itt gyűjteményük képanyagából is (helyenként csak a TGYM felirat utal ezek származására), ami révén többet lehetett érzékeltetni a város korábbi hangulatából. E képeik digitalizálásáért Hohl Zoltánnak tartozom külön is köszönettel. Sok kép származik különböző internetes oldalakról. Ezek közül feltétlenül meg kell neveznem – az onnan származó képek mennyisége miatt – az epa.oszk.hu oldalt és ott a Vasárnapi Ujság számait 1890-ig. A metszetek alatti zárójeles évszám ebben az esetben a származási hely jele, de megadja az újság évfolyamát is, amelyben az illusztráció található. Fametszés (1899) Az épületek mai állapotát tükröző fotók – jobbára – saját felvételeim. Ugyancsak megköszönöm azoknak a segítségét, akik – olvasva a továbbiakat – úgy döntenek, hogy adatok, esetleg képek küldésével segítik teljesebbé tenni e dolgozatomat. Ettől függetlenül is szívesen látom bárki véleményét a tarnoczky@t-online.hu címen. A 19. század utolsó éveiben A mai város részei (Bajcsa nélkül) a második katonai felméréskor (1858): A város központi része 1901-ben: (Thúry György Múzeum.) Az utcák nevére kattintva közvetlenül az ottani épületek leírásához jut: Ady Endre u. Alkotmány út Arany János u. Attila u. Árpád u. Babochay u. Bagoly u. Bajcsai u. Bajcsy-Zsilinszky u. Bajza József u. Batthyány u. Báthory u. Csány László u. Csengery út Cserfő Deák tér Dózsa György út Dr. Szentendrey út Egerszegi u. Egry József u. Eötvös tér Erdész u. Erzsébet tér Fő út Garay u. Hajgató Sándor u. Homokkomáromi u. Honvéd u. Hunyadi u. Huszti György tér Jakabkúti u. Kaposvári u. Kassa u. Katona József u. Katonarét Kazinczy Ferenc u. Kálvin tér Kámáncspuszta Kápolna tér Kinizsi Pál u. Király u. Királyi Pál u. Kisfaludy Sándor u. Kiskanizsa Kisrác u. Kórház u. Kossuth tér Kölcsey u. Látóhegy Magyar u. Miklósfa Múzeum tér Nagybagola Nagyrác u. Öregförhénc Őrtorony u. Petőfi u. Rákóczi u. Rozgonyi u. Rozmaring u. Sánc Sikátor u. Só u. Sörgyár u. Sugár út Szabadhegyi u. Szemere u. Szent Flórián tér Szentgyörgyvári hegy Szent Imre u. Széchenyi tér Tárház u. Teleki út Templom tér Téglagyári u. Tripammer u. Úttörő u. Varasdi u. Vasúti u. Vágóhídi út Vár út Vécsey u. Virág Benedek u. Vörösmarty u. Wlassics u. Zárda u. Zrínyi u. 001. Ady Endre utca A 19. század végén (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) (A Vasemberház sarkán idősebb Unger Ullmann Elek vaskereskedése.) •Az Ady utca – az egyik legöregebb a város utcái közül – hajdan a légrádi országút szerepét töltötte be. Ez a postaút Zákánynál lépte át a Drávát és Fiuménél érte el a tengert. Miután a Károlyváros és Fiume közötti szakaszát a birodalom 1819-ben Ludovica út néven modernizálta, esetenként a teljes, Kanizsától induló részt is emlegették e néven. •Az utca funkciója azonban a vasútépítés nyomán nagyon megváltozott. Korábban a Gyékényes felé vezető út keresztezte a jelenlegi pályaudvar területét, majd a Miklósfa előtti hídnál érte el mai nyomvonalát. A vasútvonal megépülése után az útnak a pályaudvarra eső része megszűnt. Így a Kisfaludy vagy a Szemere utcán vagy az indóházi bérházaknál (Ady utca 63.) lévő sorompós átkelőn át lehetett eljutni az Iván utca folytatásaként kialakított új (Csengery) útra, onnan pedig a Gyékényes felé vezető országútra. Ennek nyomvonalát – az akkor megnyitott Csengery út folytatásaként – 1870-re alakították ki, a korábbitól némileg keletre. Az Erdész utca legalsó részéről 1969-ben készített felvétel alapján megállapítható, hogy akkor még létezett és használatban is volt az Ady és Csengery utcák közötti sorompós átkelő (A kép az Ady utca 63. szám alatti épület emeletéről készült.) •Megjegyzem, hogy légrádi útként egy másik, biztosan kisebb forgalmú utat is emlegettek az 1700-as évek végén. Ez a jelenlegi Kórház utca folytatásaként, a temető nyugati oldalán haladt délre, Miklósfa előtt kötött be a másik Gyékényes felé vivő útba. •A Légrádra vezető postaút városi részét 1772-ben Légrádi utcának nevezték. Első szakaszát (a Zrínyi utcáig) Kórház, Kóroda, Ápolda, Ispita, Városháza utca néven, folytatását Szentmiklósi, Kapronczai, 1873-tól Kazinczy utca néven emlegették, majd 1900-ban az utca egésze is (ezt meg Sörház utcának is nevezték korábban) a Kazinczy nevet kapta. 1945-től Ady Endre utca. Az utca háztetői az Alsótemplom tornyából 1907-ben •A Zrínyi utcáig tartó részt már az 1820-as években téglával burkolták – elsőként a városban. Érdemi folytatása azonban még évtizedekig nem lett a dolognak. A kiszórt sódert gyorsan elnyelte az agyagos sár, az esős időszakokban járhatatlanná vált a város. 1868-ban Hencz Antal építőmester találóan írta egyik cikkében: „Régi krónikák szerint elődeink sárt sárra halmoztak és nevezték vala útnak.” Ekkor már nagy vita folyt arról, hogy miféle burkolat lenne célszerű és viszonylag olcsó. 1870-ben aztán „klinkeresítés” hívei győztek. 1870-ben szintén ebben az utcában kezdődött el a tíz éven át tartó folyamat.Az utcákat sorra burkolták a helyben készített téglával. Az eljárás eredménye a városképnek nem volt hasznára, közlekedési szempontból sem bizonyult ideális megoldásnak, a téglagyárak tulajdonosai viszont elégedettek lehettek. A legendás kanizsai sár eltűnőben volt, de a por nem. 1870 októberében így élcelődött az újságíró: „Néhány nap óta Nagy-Kanizsán a boltok ajtai s a lakások ablakai folyton bezárvák, amazok az izr. ünnepei, emezek az uralgó porfelhők miatt.” A téglával burkolt utakat portalanításként öntözni kezdték. Az első öntözőkocsit 1874-ben vásárolta meg a város. A por azonban még nagyon sokáig központi probléma maradt, mert a város 4/5 részén öntözés sem volt. 1910-ben a helyi lap már az utcák olajjal történő locsolását követelte. A megoldást végül a más burkolatok (bazalt, aszfalt) használata hozta. 1910 •A klinkertégla készítéséhez a nyerstéglát hosszú ideig égették az olvadáspont (1200 °C) közelében. A sokféle színárnyalatú termékben a bekövetkező zsugorodás miatt az egyes darabok mérete meglehetősen eltérő lett, alakjuk pedig változatosan torzult. Ugyanakkor az ilyen tégla fagyálló és közönséges társainál jóval kopásállóbb. A helyi lap 1870-es cikke írta le, hogyan készül a jó klinker. A szerző szerint a megfelelő agyag 1/4 résznyi homokot tartalmaz. Az esetleges hiányt folyami homokkal kell pótolni. A nyerstéglák fedett helyen történt szárítása után következhet égetésük: „üvegelésülésig”. Előnyös a kisebb, vékonyabb tégla. Az ilyen ráütéskor nem törik, hanem peng. Innen a klinker magyar neve: „pengő tégla”. Kanizsai klinkertéglák a Teleki út 6. szám alatti ház udvari járdájából (Méretük 20x10x5 cm körül ingadozó. Az utakra élükkel, a járdákra inkább lapjukkal rakták le. A városban felhasznált klinkertéglákat mindvégig a Csengery úti gyárban készítették.) •A Kisfaludy utcán túli, ma is létező hársfákat ültethették 1881-ben, de a következő fásítás alkalmával is, 1914 tavaszán. A fasor még létező fái 2009 októberének elején •Az utca külső, sínek melletti részén, a sorompó után 1913-ban alakították ki a jelenlegi kis parkot. Annak helyét az előző évben vette meg a város a vasúttól, akik addig ott – az akkor még mélyen fekvő területen – szénpernyéjüket, salakjukat rakták le („loschgödör”, azaz oltógödör). A megnőtt építkezési kedv lehetővé tette, hogy a helyet a házak alapozásakor kitermelt földdel töltsék fel a mai szintre. Séta az állomás felé (Az Ady utca sorompón túli része a fasorral Steiner Edgár 1907-es vízfestményén. Az út fölé hajló, öregedő akácok egyre több gondot okoztak.) (A kép Zsittney Gábor tulajdonában.) Az első szakaszt 2019 áprilisára alakították sétálóutcává Ady utca 0. (valójában Fő út 2.) •Lásd: Fő út 2. A városháza nyugati oldala 20. század első éveiben Az 1930-as években Az 1950-es években 002. Ady utca 1. (Városházi bérház*) Az 1910-es években •Az 1873-ban épült városháza megmaradt, kiegészítő épülete. Előbb polgári fiúiskolának szánták, de bérházként épült fel, amelynek bevételeit a szomszédos városházi épület (Fő út 2.) fenntartására kívánták fordítani. Berg Károly (1889-ben, ötvenegy évesen halt meg) budapesti építész tervei alapján 1872-ben készült el. Kivitelezője a tervező és Hencz Antal helyi építész volt. Az udvar délkeleti sarka 1936-ban (A képen a Mura iszapjában lelt bödöncsónak látható. Ilyenek hordozták a folyó partja mentén dolgozó hajdani vízimalmokat.) (Thúry György Múzeum.) Egy kései utód: idősebb Szoliva János malma Murakeresztúrnál az 1930-as években (Szoliváné Szabó Erzsébettől.) •A földszinti üzletek fölé azonnal a kilenc magyarországi főtávírdai központ egyike költözött. Az 1871-ben felálló igazgatóság hatásköre Baranya, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyékre terjedt ki. Hivatali szervezetét 1879-re felszámolták, feladatait a budapesti igazgatóság vette át. Ettől kezdve csak a távírdai főállomás működött Kanizsán. 1887-ben a távírdai és postai szervezetet egyesítették. A város szerette volna megkapni az akkor kialakított postaigazgatóságot, de az Pécsre került. Ekkortól a városi távírda mindenkor a posta épületében volt elhelyezve. •1872-ben alkalmazott először távírászként hölgyet a főállomás. A még szokatlan döntést üdvözölte a helyi lap is. •Arra nézve nem találtam adatot, hogy mikor jelent meg a távírdai szolgáltatás a városban. Valószínűleg a vasúti építkezések részeként történt a vezetékek felszerelése. (Morse találmányát először is a vasút alkalmazta; 1844-ben a Baltimore-Washington vasútvonalon alakították ki a távírdai kapcsolatot.) Morse-féle távíró készülék (1897) Hughes-féle távíró készülék (1897) Az első híradás a témában 1862-es; akkor egy hirdetésben a távírda előtti utcát Piarista utcaként említették. Kérdés ebben az esetben, hogy a belváros melyik részére használhatták ezt a hivatalosan nem létező elnevezést. Talán a Deák és Széchenyi tér déli oldala néhány házáról lehet szó, átellenesen a Felsőtemplommal, amelyet akkoriban a piaristák használtak. Az elképzelést valószínűsíti, hogy itt (Deák tér 3.) volt a postahivatal. Lehet, hogy az adott helyet a távírdának is. Egy 1865-ös hirdetés szerint a "távsürgönyző hivatal" költözik ki az Iván utca 480. számú házból. A gond ezzel az, hogy az akkori kataszteri térkép szerint a 480. számú ház a Batthyány utcában volt (ma Batthyány utca 6.). Igaz, a telek folytatása a Csengery útig nyúlt, de ott a 486. számú ház (ma Csengery út 13.) állt. Ezért a házszám elírását tartom valószínűnek. Feltételezem, hogy a közölni kívánt szám a 490. (Csengery út 23.) lehetett. Az Iván utcai elhelyezés ésszerűnek is tűnik, hiszen a távírdai vezetékek a vasútállomás felől tartottak a belvárosba. •Itt említem meg, hogy Vahot Imre író, szerkesztő 1876-ban Kanizsára látogatott: felolvasást tartott Petőfiről a költő emléknapján. Vahot Imre (1879) Kanizsai tartózkodására emlékezve később megírta, hogy itt ismerkedett meg Grandpierre Károllyal, távírdai igazgatóság titkárával, akinek apja a francia emigráció idején települt Kolozsvárra. Grandpierre a felolvasás alkalmából verset írt Petőfihez, amelyet megjelentetett a Zalai Közlönyben. A mű elnyerte Vahot tetszését: szerinte bármely francia költő büszke lehetne rá, de megjegyezte – utalva a névazonosságra –, hogy Nagy Péter cár bizonyára nem dicsőítené így Petőfit. Más forrásokból ismert, hogy az apa, a hugenotta Charles Grandpierre Svájcból került Kolozsvárra és ott nyelvtanításból élt. Fia, az említett Károly igazi „rebellis” volt. Kivette részét az olasz szabadságharcból és a kufsteini várfogságból is. 1891-ben Budapesten halt meg. Élete 52. évében járt akkor. Károly három fia egyike volt dr. Grandpierre Emil (Nagykanizsán született 1874-ben), aki jogász lett. Ő Erdélybe visszaköltözve, a kolozsvári közéletben szerzett ismertségén túl, íróként (Nagy Péter művésznévvel) is jó nevet szerzett magának. Dr. Grandpierre Emil fia, Kolozsvári Grandpierre Emil, pedig már kimondottan írói munkássága révén lett közismert. Íme, a Vahot által dicsért vers: Grandpierre Károly: Petőfihez Jövél, – tűnél, – nem tudja senki se’ Honnan? – Hová? – Léted egész mese. Egy-egy szikra lantod minden dala, Mely lángot éleszt, fényt áraszt vala. S midőn lelked földünkről távozék, Díszét veszítve, elborult az ég. Mondd: mi valál? – Tündöklő meteor? Mely útjában szikrát szikrára szór? Mely pályáját végig nem futhatá S kihamvadt csillagként hullt alá; Koromsötét űrt hagyva hátra ott, Hol csak imént tűzfénye ragyogott? Nem, nem valál csak puszta tünemény, Múlékony meteor hazánk egén! Te nap valál, amely sugarait A végtelenbe szórva melegít; Állócsillag, mely bár kialva rég, Szemünkben most is tündérfénnyel ég! S neved e fénye soh’ sem veszhet el; Mert míg e földön lesz érző kebel, Míg lesz oly szív, mely lángolón szeret Szabadságot, hazát és nemzetet; Mely szépért és nagyért hevülni tud, Lesz, – ki sírodra tűzzön koszorút. •Részben szintén a távírda létéhez kapcsolódik, hogy 1875-ben létrejött a Nagykanizsai Tiszti Önsegélyező Egylet. Távírdai, postai, sóhivatali, adóhivatali tisztviselők alakították. Opris Péter (1848-1913) Szobra Pécsett Elnöknek Oprisiu Pétert választották, aki 1873-tól a távírdai igazgatóság másik titkára volt Grandpierre mellett. 1878-ban (ekkor szűnt meg az igazgatóság) távozott a városból. 1887-ben Pécsre kerülve, ott lett a posta és távírda főigazgatója, az ottani igazgatóság vezetője. Nevét Oprisra változtatta. Az 1880-as években már Nagykanizsai Tiszti Önsegélyező Szövetkezet volt az egyesület neve. Ekkoriban gróf Hugonnay Kálmán bíró volt az elnökük. •Az 1872-ben létrehozott polgári fiúiskola 1873 őszén a Csengery útról ide költözött és átmenetileg itt működött a második emeleten. 1878-ban az iskolának saját épületet emeltek a Zrínyi utcában. •Megalakulásától (1873) a ház adott helyet a Nagykanizsai Bankegyesület Részvénytársaságnak is. A részvénytársaság 1923-ban egyesült a Dél-zalai Takarékpénztárral. 1945 (Dr. Fodor Zsolttól.) •Bár bérháznak szánták, ahogy várható volt, az épületet fokozatosan birtokba vette a hivatalaival terjeszkedő városháza. 1912-től a városi rendőrség működött első emeletén. •Itt dolgozott Farkas és Krausz 1897-ben alapított nyomdája is, amelyet megszűnésekor, 1911-ben már a Múzeum tér 6. szám alatti uradalmi épületben találtak meg ügyfelei. Farkas Jenő (1862-1928) 1909 Farkas társa az 1866-ban született Krausz Jakab volt. Cégük rendelkezett budapesti címmel (nyomdával?) is. •1920-ban a második emeleten kezdte, majd a gőzfürdő egyik épületében folytatta tevékenységét a rövid életű, Fenyves-féle zeneiskola. •A két világháború közötti időszakban látszerészek is munkálkodtak a házban. 1940 (A ház üzletei 1930-ban kapták a képen látható „modern” portálokat.) (Ketting Klára felvétele.) (indafoto.hu) Az 1940-es években (Brónyai Lajosné üzlete az épület déli kapujának déli szomszédja volt.) (Brónyainé nyolcvankettő esztendősen, 1969-ben halt meg.) (Dr. Polgár József engedélyével Tüttő Istvántól.) •A két világháború közötti időszakban Szabó Sándor (1872-1944) áruháza (a járda feletti, „BÖRÖNDÖS” feliratú tábla mögött) volt a földszinti üzletsor legnagyobb boltja. 1942-ig létezett. Szabó Sándor 1939-es arcképe és áruháza csomagolópapírja Hat kirakatában kínálta a cipőket, amelyek a cipész képzettségű Szabó és fia üzemében készültek. Egy adat utal arra, hogy a termelés az átellenes szomszédban (Ady utca 2.) folyt, ahol az anyagraktárt követő négy teremben vándoroltak kézről-kézre a cipővé alakuló nyersanyagok. Egy 1932-es írás szerint harmincnyolc alkalmazottal dolgozott a cég akkoriban. A vállalkozás személyzete 1930 körül (A felvétel az Ady utca 1. szám alatti udvarban készülhetett.) (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) •1951 elején az egyik utcára nyíló üzlethelyiségben kezdte újra működését a városi könyvtár. A háború előttről örökölt könyveket az „illetékesek” alaposan szelektálták, az aktuális politikai irányvonal kiadványaival kiegészítették, majd megindult az érdemi kölcsönzés. •Az épületnek eredetileg is két bejárata volt. Az északi erkély alatti kaput azonban megszüntették, helyette a ház szélén alakították ki az igazán széles és nem kevésbé stílustalan bejárót. Ady utca 2. (egyben Erzsébet tér 1.) •Lásd: Erzsébet tér 1. A 19. század végén A 20. század első éveiben 1913 Az 1920-as években (Az épület sarkán ifjabb Unger Ullmann Elek és Tóth József vasboltja.) 1976 (Thúry György Múzeum.) Az udvar keleti oldala 003. Ady utca 3. (Unger-ház*) Az 1920-as években (Jobbról a második ház.) •A ház, amelyben a kapualj kovácsoltvas ajtaja eredeti, a 19. század első felében épülhetett. Tetőzetét 1913-ban emelték meg. •Az ingatlan a századforduló tájékán került a cégét 1887-ben alapító Melczer Jakab üvegkereskedő birtokába. 1899 (Melczer 1935-ben, hetvenöt évesen halt meg.) 1905 (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) Melczer számolócédulájának részlete (Steinhardt László gyűteményéből.) 1942 (Melczer Jakab fia, Jenő 1891-ben született.) Melczer 1899-ben vette át a Schiffer-féle üvegboltot és azt felújította. (Thúry György Múzeum.) Schiffer számlájának 1888-ban használt darabja (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) Schiffer Vilmos neve már az 1850-es évek első felének uradalmi kimutatásaiban szerepel, kereskedelmi tevékenysége miatt adófizetésre kötelezettként. Ekkoriban még Kiss József gombkötő házában (Fő út 8.) volt az üzlete. •Korábban Unger-háznak nevezték. Itt, az épületben működött a tulajdonos, Unger Lőrinc vaskereskedése. 1864 Az 1871-ben fiatalon (negyvenhatodik életévében) meghalt Unger egyik fia volt Unger Ullmann Elek vaskereskedő. Az épületet a továbbiakban az özvegy birtokolta, valameddig még létezett a bolt is. (Az Ullmann vezetéknevet az asszony második férje viselte.) Unger Lőrinc síremléke ma is áll a családi kripta felett. Szövegéből látható, hogy a kriptában az Ungereken kívül nyugszanak Ullmann és Unger Ullmann nevű halottak is. Említendő itt még Unger Ferenc „német varga” hajdani háza (most is létezik az Ady utca 17. szám alatt) és fia, Unger Alajos, a város hajdani országgyűlési képviselője. A családi kapcsolatot jelzi, hogy Unger Ferenc ingatlanja idővel Unger Ullmann Elek birtokába került. •A 20. század első éveiben itt volt a helyi mértékhitelesítő hivatal, amely 1908-ban kapta meg a megyei hatáskört. •1909-ben a „Zala” és nyomdája kikerült a Fischel család kezéből. Schwarz Ottó részvénye 1909-ből Fischel Lajos (1871-1944) (Thúry György Múzeum.) Ekkor lett tulajdonosa az e célra alapított Zala Hírlapkiadó és Nyomda Rt. (A cég igazgatóságának 1911-ig még tagja volt Fischel Lajos.) A társaság itt rendezte be a lap kiadóhivatalát és nyomdáját. Utóbbi 1911 tavaszán a Csengery út 7. szám alá költözött, „társbérletbe” a Gutenberg Nyomdával. Egy 1912-es hír szerint már a gimnázium Eötvös téri kiürült épületében dolgoztak. 1912 1913 •Fitos Gyula fényképész – még létező – műtermét az udvar délkeleti sarkában, 1912-ben építették (a kis ház nyugati kiszögelésében volt maga a műterem). 1912 Fitos egyik képe 1915-ből (A kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.) 1920 Az 1930-as évek végén már ezt a műtermet is Vastagh Béla működtette. Az „Elite-foto” nevet adta neki. •Az 1893-ban született órásmester, Rabinek Dezső 1932-ben költöztette műhelyét az Erzsébet tér 1. szám alá. 1944-ben halt meg Auschwitzban. Ötvenegy esztendőt élhetett. 1932 •Egy műköszörűs a házból: 1930 1931 (Bozzay ötvenhét évesen, 1963-ban halt meg.) 004. Ady utca 4. Az 1910-es években (Balról a második ház.) Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) •Az 1990-es évek elején lebontott, korábbi emeletes házat 1910-es haláláig (79. évében járt akkor) Sommer Sándor kereskedő birtokolta. A korabeli térképek tanúsága szerint a századfordulón történt az átépítés, amelynek révén kialakult az épület képeslapokról ismerős homlokzata. Három 1976-os fénykép (A legöregebb rész, az udvar végén a raktár már 1860-ban is létezett.) (Thúry György Múzeum.) •Az 1870-es évektől 1882-ig e helyen (a már emeletes Sommer-ház helyén állt, valószínűleg földszintes, a telek szélességénél szűkebb házban) működött Fischel Fülöp könyvkereskedése és a „Zala” szerkesztősége. 1883-ban Fischel kiköltözött itteni bérleményeiből, a szerkesztőséget a Bajza utca 6. szám alá, a könyvkereskedést a Fő út 2. számú házba költöztette. A nyomdák történetével foglalkozó tanulmány szerint Fischel nyomdája 1884-ben költözött a Neumann-házba. 1891-ben Sommer viszont kiadásra hirdette a nyomda itt megürült helyét. (Az addig bérleményekben dolgozó nyomdát Fischel ekkor költöztette saját házába, a Szent Imre utca 4. szám alá.) Ezek alapján feltételezem, hogy Fischel 1884-ben nyomdáját ide, boltja és a „Zala” szerkesztősége helyére költöztette, az akkor még Neumann-háznak nevezett épületbe. Sommer Sándor tulajdonába ezt követően kerülhetett az ingatlan. Az eredeti tulajdonos személyét nem tudtam azonosítani. Van egy harminc évvel korábbi adat Neumann Henrik nevű kereskedő létezéséről, illetve az 1870-es években Neumann Sándor volt a Vár úti gőzmalom egyik tulajdonosa. Utóbbi nyolcvanhat évesen, 1922-ben halt meg. Egy 1887-es adat szerint a Neumann testvérek, Jakab és Sándor cége vaskereskedéssel foglalkozott. Neumann Jakab 1932-ben hunyt el. Kilencvennégy esztendős volt akkor. •Sommer Sándor (1910-ben, 79 évesen halt meg) alapítója volt a közel negyven évig létező Sommer Miksa és Sándor fa- és terménykereskedő cégnek. (Sándor testvére, Miksa 1887-ben, hatvan évesen hunyt el.) A vállalkozás az egész Dunántúlon ismert volt. Egy 1887-es adat szerint akkorra már Sándor fia, Ignác is a tulajdonosok egyike lett. Sándor másik testvére, Sommer József (1907-ben, 78 évesen halt meg) 1853-ban alapította szintén neves, rövidáru kereskedelmével foglalkozó cégét. 1879 Volt még egy Mór nevű testvérük is, akinek 1872-ben nyílt üzlete. •A házat 1922-ben adta el Sommer özvegye és fia, Sommer Ignác (1864-1931), ugyanakkor megvették a Csengery út 6. szám alatti Schreyer-házat. Ignác – csapi előnévvel – 1913-ban nemességet kapott. Korábban Csapiban volt földbirtokos 1000 holdon. Ott és a környéken mezőgazdasági telepek létesítése, iskolák építése, a szőlők újratelepítése fűződött nevéhez. Érdekesség, hogy Csapi közelében szénbányát is feltárt, amelyben kitermelés is folyt. A kanizsai gőzfürdő fűtéséhez is szállítottak a szénből. •A lépcsőház – ónból készült – fiúcska figurája ma a Bazárudvar északi udvarában áll. Lépcsőházi részlet 1976-ból (Thúry György Múzeum.) •Itt, a hajdan Fiumébe vezető országút elején került ki 2016-ban az épület falára a város nagykereskedelemére emlékeztető makett. A kis gőzhajóhoz tartozó, magyarázó szöveg: 005. Ady utca 5. A 20. század első éveiben (Jobbról a harmadik ház.) Másik kép ekkoriból •1861-es adat szerint itt az uradalom – a jelenleginél szűkebb – épülete állt. A ház mellett, a telek déli oldalán lehetett bejutni az udvarra. A házban bérelte akkor boltját Scherz Lipót gabonakereskedő, illetve a rövidáruk kereskedésével foglalkozó Sommer József. Az 1870-es, 1880-as években már Mayer József orvos tulajdonában volt. •A jelenlegi épület emeletes, eklektikus elődjét a 19. század végén emelték, Löwinger-házként emlegették a századfordulóig. (Tulajdonosa birtokolta az utca 6. számú házát is.) Földszintjéig visszabontva (1970-es vagy 1980-as évek), a házat kétemeletessé alakították. Az utca képe a ház átalakítását megelőzően 1976 (Thúry György Múzeum.) •Már az első világháború előtt dr. Goda (Goldmann) Lipót orvos birtokába került. Goda 1897-ben került vissza Kanizsára orvosként. 1900-tól 1936-ig volt a város tisztiorvosa. Dr. Goda Lipót (1866-1944?) Apját, Goldmann Samut 1862-től alkalmazta kántorként az izraelita hitközség. Nyolcvanhárom évesen, 1917-ben halt meg. •Az első világháború előtt a ház egyik lakásában lakott Sterneck Zsigmond zeneszerző, csellóművész. Sterneck Zsigmond Sterneck éveket töltött Németországban, majd a világháború után ismét a városban telepedett le, az utca valamelyik kis házában bérelt szerény lakást. A nagykanizsai zenei élet meghatározó figurája lett. 1927-ben halt meg Kanizsán. Hatvanhat esztendőt élt. 006. Ady utca 6. A 20. század első évtizedében (Balról a szélső épület.) (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) 1976 (Thúry György Múzeum.) •Az 1990-es évek elején, az Ady utca 4. számúval együtt bontották le a korábban itt állt házat. A két új ház építésének időpontja sem térhetett el nagyon egymástól. A telken hajdanán állt (valószínűleg földszintes) épületet Löwinger-házként emlegették a századfordulóig. Tulajdonosa birtokolta az utca 5. számú ingatlanát is. A város 1907-es címtára már dr. Szabó Zsigmondot adja meg tulajdonosként. (Szabó Perlakról költözött Kanizsára.) Könnyen lehet, hogy ő volt az, aki a szerény megjelenésű korábbi épületet azzá az emeletessé alakíttatta, amelyet a képeslapokon láthatunk. Dr. Szabó Zsigmond orvos (1866-1938) •Itt kezdte működését – akkor még kisipari jelleggel – Kardos Sándor 1901-ben alapított „kefegyára”, amely valódi gyárrá a Szemere utcai telep 1907-es megépülését követően vált. •A Löwinger-házban kialakításra került egy napfény-műterem is. Létrehozása időpontját nem ismerem. A ház és környéke 1864-ben, a századfordulós átépítés előtt és 1917-ben (Thúry György Múzeum.) A helyi lapokban megjelent hirdetések alapján csak közelítőleges képet tudtam kialakítani az itt dolgozó fényképészekről. •Az első, magát itt hirdető fényképész Fiedler Gyula (1833-1897) volt. 1882 előtti és 1885 utáni reklámjával nem találkoztam. Fiedler Gyula, a „fényképész-chemikus” 1883-ban, 50 évesen 1882 1883 1885 1897-ben a Zala tudósította olvasóit, hogy Fiedler Zágrábban (pályafutását ott folytatta) meghalt. Ekkor azt írták, hogy a fényképész korábban néhány évig dolgozott Kanizsán. Ha hihetünk a képek egykori tulajdonosai által feltüntetett évszámoknak, a néhány évet elég tágan kell értenünk. Ezt a képet 1880-ban készíthette: Egy felvétel 1887-ből: (Thúry György Múzeum.) Mindezekből nem derül ki, hogy mikortól létezett a műterem és melyik évben kezdte, illetve fejezte be működését a városban Fiedler. Dolgozhatott itt akár 1890-ig is, mert a műteremhez kötődő újabb reklám ekkor jelent meg. 1891-ből már zágrábi felvétele ismert. 1891 •A következő „ismert”, itt dolgozó fényképész Istvánffy D. volt. 1890 Istvánffy D. esetében az ismert jelző használata idézőjelek nélkül igazán túlzás lenne. Még keresztnevét sem sikerült megállapítanom. Annak ellenére ez a helyzet, hogy az év decemberében a Zala munkatársa meglátogatta a műterem legújabb mesterét, hogy bemutassa a város lakóinak. Igen ám, de belépve a fényképész segédje fogadta, aki történetesen lány volt… És tizenhat éves volt és Lenke volt. E pillanatban az újságíró érdeklődése a fényképezés mesterfogásai iránt elillant, majd a szerkesztőségben biztosan nem azt a cikket írta meg, amelyet eredetileg tervezett. Döntését mégsem vehetjük zokon, mert a barna Lenke nem csupán fiatal, de gyönyörű is volt. És a szemei… Azok bizony, még elfogulatlan újságírónk megállapítása szerint is, lángoltak. Miután távozáskor módja volt még egyszer beletekinteni a szép Lenke szemébe, gyengéden megszorítani jobbját, joggal írta beszámolója végén: „A ködös, borongós vasárnapi délutánt jobban nem használhattam volna fel, mint az által, hogy látogatást tettem a műteremben.” Hát, így maradt az utókorra a mester keresztneve helyett a segédé. 1891 októbere 1891 novembere Mint feljebb látható, az 1891-es hirdetésekben Istvánffyk vonatkozásában újabb kérdés merül fel. Nem Ilona esetében, aki már 1885-ben feltűnt, mint a Fő út 8. szám alatti műterem mestere. Istvánffy J. kiléte azonban bizonytalan: lehet a család egy újabb tagja, de lehet szó egyszerű elírásról is. (fortepan.hu) •A következő mester létezéséről csak indirekt módon tudunk. Uher Ödön tájékoztatta egy hirdetésében a város lakosságát, a Városház utcában lévő Szénássy-féle műtermet a továbbiakban ő működteti. Uher felesége Szénássy Anna volt. Így a Szénássy nevű fényképész lehetett akár apósa, akár felesége is. Sajnos, a Szénássy-féle időszakból származó felvételt nem ismerek. 1894 •Uher e (immár második) műtermét fióküzletként használta, majd hamarosan Budapestet választotta tevékenysége színhelyéül. Még megjegyzem, hogy a helyi múzeum őrzi olyan kanizsai munkáját, amelyen párhuzamosan működtetett bártfafürdői műtermét is reklámozza Uher. (Thúry György Múzeum.) •A műterem történetében 1896-ban megint az Istvánffyk következtek. Skublics Imre közjegyző portréja (Nyolcvanhét évesen, 1934-ben halt meg.) •1897-ben lett a ház lakója Bogyay Elek fényképész. A Zala 1897 decemberében adta hírül itteni műtermének megnyitását, amelyet azonban, valamilyen okból, nem sokáig használhatott. (A helyi lap egy 1891-es számában találtam kanizsai tevékenykedése első említését. Akkor a Zöldfakert adott helyet műtermének. Bogyay az őt választóknak ötven perc elteltével ígérte a kész felvétel átnyújtását.) Kunics Zsuzsa kutatásai szerint Bogyay 1898-ban kénytelen volt munkája végzéséhez sátrat állítani az Erzsébet tér északi felén. 1899-ben, engedély hiányában, már ezt sem tehette meg. Amikor 1900 márciusában, ötvenkét évesen meghalt a Zalai Közlöny gyorsfényképészként búcsúzott tőle. A gyorsfényképész negatív felvétel nélkül, közvetlenül a papírra dolgozott. Így, képei szükségszerűen egyetlen példányban készültek. Nem is találkoztam Bogyaytól származó fotóval. •Ugyancsak Kunics Zsuzsa találta meg a műterem megszüntetésének időpontját. Dr. Szabó Zsigmond háztulajdonos 1904 tavaszán (talán ekkor emelték az emeletes épület) bontatta el a létesítményt. Utolsó bérlője Mathea Károly volt. Nem ismerek olyan felvételét, amely itt készült volna. 007. Ady utca 7. (képek még: Zrínyi utca 29.) (Kaszinó székház*) •Egykor itt állt az Ispita és a Szent Márton-kápolna: a sarkon volt a kápolna, mellette, az Ady utcai oldalon az Ispita emeletes épülete. A környék Szent Erazmusz alsótemplomi oltárképén (A kápolna tornya a képi térd alatt látszik. Onnan a házak között ferdén lefelé a mai Zrínyi, ferdén felfelé az Ady utca keleti házsorát ábrázolta a festő.) •Ispita működtetésének kötelezettsége 1750-től számított a város feladatának. Ekkor vette felügyelete alá a város az ispotályt, melynek építése 1698-ban lett engedélyezve. Egy 1713-as adat szerint akkor már valószínűleg létezett. 1780-ban felújításon (talán emeletessé is ekkor lett) esett át. Az intézmény egyszerre számított kórháznak, szegényháznak és aggok ápoldájának. Az Erdélyi Hírmondó 1837-es írása (alább olvasható) e városi „kórház” létrehozását Babochay János, illetve Bernhard Gáspár városbírók érdemének tekinti. A két személynek lehettek – akár tiszteletre méltó – tettei az Ispita ügyében, de alapítása biztosan működésüket megelőzően történt, hiszen 1779 és 1787 között (míg a leégett városháza helyett újat nem emeltek) a város tanácsa az Ispitában ülésezett. Ekkori adat szerint hat szobája volt. A tanács kiköltözése után is eredeti rendeltetésétől eltérően használták egy részét: itt lakott a városi iskolamester és itt is tanított. Az elhelyezési gondok megoldódását a szomszédos „nemzeti oskola” megépülése jelentette. Orvos hiányában, 1780 és 1836 között a gyógyítási tevékenység szünetelt a házban. Működése utolsó szakaszában a kórházi rész az emelet három szobájában volt elhelyezve. Külön szobája volt a női és férfi betegeknek, illetve a súlyos állapotban lévőknek. Évente 300, 400 beteget látott el. Kórházi ágyai száma tíz és huszonöt között ingadozott. 1860 (A számlát pénztárnokként Lovák Károly patikus állította ki.) (Markbreiter Jakab nyomtatványa.) A földszint három szobája látta el a menhelyi feladatokat. •A kápolnát 1771-ben Szent Márton püspök tiszteletére szentelték fel. Saárdi Somssich Antal (született: 1742) építtette 1769-től. Vonzódását a városhoz talán magyarázza, hogy első felesége Inkey Boldizsár leánya, az 1754-ben született Zsófia lett. (A fiatal leánynak édesanyja korai halála (1767) után vezetnie kellett apja palini háztartását. Bevételei és kiadásai 1771-ből és 1772-ből származó kimutatása az utókorra maradt. 1773-ban ment férjhez.) Az épület 1831-es leírása szerint is tornyos volt. Hajdani megjelenéséről képet kaphatunk, ha megnézzük Szent Erazmusz oltárképét az Alsótemplomban. Ott a háttérben látható a kápolna és környéke. Főoltárán kapott helyet Szent Márton „képe”. A valóságban szobor és festmény kombinációja. Ma a Kórházkápolna oltárát díszíti. A nagykanizsai kórház történetével foglalkozó, 1974-es kiadvány szerint oldalt is volt két oltár. Ezeken Szent Ambrus, illetve Keresztelő Szent János képét helyezték el. A Keresztelő Szent Jánost ábrázoló (olaj) oltárképet a 18. század végén Pfaff János pékmester adományozta. Az épület lebontásakor a képet eladták és az Cserfőre, a kápolnába került. Ugyanakkor (1885-ben), az előbbivel együtt, Szent Balázs olajképét is hirdették eladásra. Mindkettőt szőlőhegyi kápolnákba ajánlották. Lehet tehát, hogy ilyen kép is volt a kápolnában, de lehet szó a név egyszerű elírásáról is. A két, fából készült keretben lévő, kép hat láb magas, három láb széles volt. Az épület déli oldalán napóra mutatta az időt még lebontásakor is. •A két objektum története során többször is a katonai igények kielégítésének áldozatává vált. A Kossuth téri kórház 1885-ös felépülésekor is (ekkor bontották le mindkét épületet) a 78. honvédzászlóalj egy százada tanyázott a kórházi részben. (A teljes legénység nem fért el Zöldfa laktanyában.) 1920 körül Az 1960-as években (Középen egy 1948-ban felállított telefonfülke.) •Helyükön – a két épületet megvásárolva – a Kereskedelmi Kaszinó 1886-ban építtette fel székházát, Ludwig Schöne bécsi építész tervei alapján, eklektikus stílusban. A tervezésben Schöne társa az ugyancsak bécsi Haas volt. Olasz munkásokkal Morandini Bálint csáktornyai építész kivitelezte. Az utóbbi két adattal az 1881-ben született Balog Dezső titkárnak az egyesület százéves jubileumára írt jelentésében találkozhatunk. Balog Dezső Dávid titkár, a felsőkereskedelmi iskola igazgatója Haas személyéről az azonosítást lehetővé tevő információkat nem közölt, de elképzelhető, hogy Rochus Haasról (1837-1903) van szó, aki ekkoriban épületek homlokzati díszítésével, reliefekkel foglalkozott Bécsben. A nagyteremből eredetileg nem volt leválasztva a jelenlegi színpadi rész, ellenben volt karzata. Annak helyén ma a színpad fölötti, a „tiszti klubos idők” filmvetítéseihez kialakított gépházat találjuk. Létezik viszont a karzatra vezető feljáró. Nagyon szűk lépcsőháza a földszinti folyosó végétől indul, elhalad a nagyterem bejárata mellett, majd eléri a hajdani karzat (ma gépterem) szintjét és a padlástérben végződik. A karzati lépcsőház (Valószínűleg a főlépcsőházi korlát is hasonló elemekből állt.) A lépcsőház a nagyterem bejárata mellett A karzat szintjén (Bejárat a gépterembe és az egyik vetítőgép.) •Az ünnepélyes avatás 1886 októberének végén egy nagyszabású „társasvacsora” keretében történt meg. Itt olvasta fel verses köszöntőjét Bátorfi Lajos. Verssorai összeolvasott első betűivel az egyesület elnökének, Ebenspanger Lipótnak akart kedveskedni. Sikere volt, bár alkotása irodalmi értékének biztosan nem használt a magának, maga által állított korlát. Az elismeréssel azonban nem érdemtelent tisztelt meg. Ebenspanger hosszúra nyúlt elnökösködése idején (1873-1913) a szerveződés fénykorát élte. Emléksorok a nagy-kanizsai Casino saját új helyiségeinek megnyitása alkalmára Egyetértés szellemének árnyában Barátságnak áldoznak ma javában. Egyetértés, barátság: egy házaspár, Nemes eszméknek születésére vár; S ha ez megvan, a természet törvénye Példányszerű boldogságot teremte. Ad hozzá még ragyogó, szép világot, Nekik élő, dicsfénylő csillagtábort Gondolatok szépségében és tettek Erejében, – mikor – ikrekké lettek. – Ritka jelenség! Ím, e díszes körben Leli megoldását és örömömben Jelent a múlttal összekötöm dallal, Páros érzettel, páros diadallal. Osztozik ebben mindenki én vélem, Találván közérzetet így vélem: Elnöke ez ős helyi casinonak Legyen pártolója szépnek és jónak! Ne csüggedjen, mint eddig sem cselekvé, Örömben, búban legyen velünk eggyé! Kiváló érdeme e dísz-palota, – Lelje benn örömét késő korba! – Egyetértést, barátságot, ím egybe Teremte meg honfi érzettel – benne. Ezt látom én itt mindenkinek arcán, Azért örvendünk e hely szilárdságán. Legyen e palotával szilárd itten A magyar érzet minden tekintetben! Tettivel megmutatta, hogy nem laza, Tartsa is fenn s vele: „Éljen a Haza”! •A „Casino” alapítását 1836-ban határozta el 60 kanizsai polgár – kereskedők és tisztviselők. Az egyesület számára Batthyány Fülöp herceg az „új” uradalmi épületben (Vasemberház), a térre néző szárnyban bérbe adta a földmérői lakást, amelynek öt szobája volt. • Az Erdélyi Híradó 1837-es tudósítása a városból: „N. Kanizsa jan. 5kén: Kanizsa város elöbbkelő lakósi, ʼs műveltebb polgárai aʼ csinosb társalkodás ʼs közjóra hathatós tekintetéből casinói társaságot alakitottak; aʼ társaság noha számos tagból áll, ʼs fenntartására szükséges költségei eléggé fedezvék, még is létrejutását főleg Batthyány Fülöp ő hgségének köszöni, mert nem levén most időnkivül aʼ városban alkalmas üres szállás, ő hgsége az egyesület folyamodására uradalmi egyik főbb tisztjét lakjából kiszállitani, aʼ lakot szükséges butorokkal felkészittetni ʼs illő haszonbérben aʼ társaságnak átengedni kegyes volt; eʼ segedelem-nyujtás aʼ társaságot képessé teszi most jelesb könyvtár alakitására, jövedelmeiből elegendő ujságok ʼs folyóirások megszerzése után is maradván annyi, hogy évenként aʼ jobb új könyvek meghozatására is áldozhat valamit. Aʼ casino folyó jan. 2kán délután kinyittatván, estve az ablakok ő hgsége tiszteletére aʼ helybeli hangászkar zengedezései közben kivilágittattak. Kanizsa városa Bernárd Gáspár mostani, és Babóchay János volt biráinak aʼ csinosulás ʼs müvelődés körül közjóra tett fáradozásaikért örökös hálával tartozik, mert aʼ köz-sétatér, hangász egyesület,városi kórház felállitása ezeknek köszöni létrejutását, nem különben aʼ házankénti koldulásnak is csak az ő munkás iparkodások vete véget, még csupán gyalog-kövezet (járda) ʼs az utszák kivilágitása hiányzik ezen egyébiránt minden tekintetben figyelmet érdemlő kereskedő városban.” (Mint olvasható, a „hangász egyesület” Babochay Jánosnak [városbíró 1833-tól] és Bernhard [máshol: Bernhardt, Bernard, Bernárd, Bernáth] Gáspárnak [városbíró 1835-től] köszönheti létezését. A zenekar [annak idején a hangász szó zenészt jelentett] működéséről más adatot nem ismerek. Az ugyancsak említett „köz-sétatér” az Eötvös tér és a Fő út felső felének déli oldalától húzódott háromszög alakban. Ennek csúcsa a köztemető bejáratánál helyezkedett el.) •A Casino első igazgatója Darás (Darázs) József (1789-1846) ügyvéd, táblabíró lett. A zalavári apátság irattára 1835-ös dokumentuma szerint ő volt akkoriban az uradalom ügyésze. Az öt szobára terjedő bérelt részt fokozatosan növelni kellett; felmerült tehát a székház építésének ötlete 1846-ban, majd 1861-ben, de az időszak nem kedvezett a megvalósításnak. •Közben, 1863-ban (más adat szerint korábban, mert már 1859-ben is létezett) megalakult a Kereskedelmi Egylet (Kaszinó), német nevén Handelscasino is. 1867-ben nagyjából 300 tagja és saját könyvtára volt. •Ennek helyiségében és támogatásával jött létre 1867-ben a Magyar Társalgókör (Magyar Társalgási Kör). Megalakulásának egyik kezdeményezője az ideiglenes elnökké választott Walbach Mór volt, aki végül alelnöke lett a szervezetnek. A kör feladatának a magyar nyelv oktatását tartotta a város magyarul nem, vagy nem nagyon tudó polgárai között. Célja érdekében ingyenes nyelvtanfolyamokat indított. (Potenciális diák ekkoriban még nem kevés élt a városban.) •Ide tartozik, hogy 1881-től létezett a városban a Nagykanizsai Névmagyarosító Társaság. Működésével kapcsolatos utolsó adatom 1906-os. •1875-ben a Casinoba beolvadt a Kereskedelmi Egylet és neve Nagykanizsai Kaszinóra változott. A megerősödött egyesület lett képes az építkezés megvalósítására. •Az egyesület itteni rendezvényein jelentős pályát befutó művészek is megfordultak: Reményi Ede, Szigeti József, Dohnányi Ernő. Reményi Ede (1856) Szigeti József Dohnányi Ernő •Az épület adott helyet az első világháborúig az 1871-ben alakult Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületének is. 1919-ben a Kaszinó átmenetileg megszüntetésre került, az épületet a szocialisták és kommunisták egyesülésével alakult Szocialista Párt vette tulajdonába, „Szocialista Klub” lett belőle. A Kaszinó könyvtárában a két világháború között 6000 kötet várta az olvasókat. •1944 nyarán – miután a város zsidónak nyilvánított lakosságát elhurcolták – a belügyminiszter feloszlatta a Kaszinót. Indokot is talált: az „elnéptelenedés”-t. •Egy esztendővel később újra pártszékházzá vált az épület. Most az MKP helyi szervezete vette birtokába a helyet. Tagsága úgy érezte, hogy ők végre nevet tudnak adni a nagyteremnek. Hogy, hogy nem, a Rákosi Mátyás-terem elnevezés nyerte meg tetszésüket. 1952-től a Helyőrségi Tiszti Klub működött az épületben. •A ház hajdani berendezési tárgyainak világháború utáni sorsa csak néhány darab esetében ismert. Ezek a múzeumban tekinthetők meg. Eredeti lehet még a nagyterem két hatalmas (nagyjából négy méter magas) tükre. Ezek átellenesen állítva adják termek két hosszú sorának illúzióját. •A szociáldemokraták a két világháború között is tevékenykedtek a városban. A helyi lapból azonban semmit nem lehet megtudni működésükről. Így e helyen közlöm az alábbi két képet. A felsőn a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületének helyi csoportja. A hatalom gyanakvással kezelte a szervezkedést: „melegágya a bolseviki propagandának” – olvasható a politikai rendőrség 1934-es jelentésében. A belügyminiszter még ugyanezen évben rendelettel oszlatta fel az egyesületet és csoportjait. Az 1933-as felvételen valamelyik kanizsai udvaron az eszperantisták (centropa.org) E néptánccsoport is a párthoz kötődően szerveződött meg (A felvétel az 1930-as évekből származik.) (centropa.org) 008. Ady utca 8. •Az itt állt és a déli irányban következő, földszintes házak utcai frontja – egészen az Alsótemplom bejáratáig – egy vonalba esett az előző épületekével. Tehát az utcának e része is szűk volt annak idején. 1913-ban (Thúry György Múzeum.) •Kürschner Mayer méteráru-kereskedő hagyatékából 1874-ben árverezték el itteni, ma már nem létező házát. Az ingatlan Reichenfeld Ignác (Reichenfeld Gyula apja) kereskedő birtokába került. •Halála (élete 73. évében, 1893-ban halt meg) után örököseitől 1908-ban vásárolta meg a Katholikus Legényegylet, majd 1909-ben átalakíttatta – fedett tekepályával is ellátott – otthonának. Az egylet jubileumát ünneplők 1912-ben (Thúry György Múzeum.) 1926-ban a hátsó, földszintes épületben két helyiséget összenyitva összejöveteleikhez egy nagyobb (16x7 méteres) termet alakíttattak ki Szántó Lajos építőmesterrel. 1928-ban e helyiséget tovább bővítették, de az igazán jelentős lépés 1935-ben történt meg. Vécsey Barna városi mérnök tervei szerint készült el az egyesületi terem, a nagyobb, 26 méter hosszú (9 méter széles) nagyterem („táncterem”), amely a jelenlegi épület hátsó fele. Ehhez 6 méter mély színpad csatlakozott. A zenekar helye süllyeszthető lett. Az utcai rész a második világháború után került lebontásra. (Bálits Kálmán 1967-ben készült mozaikja [Munkát végzők] 2007-ben áttelepítésre került a DKG egyik Vár úti épületére.) •Az egylet 1902-ben (elődje 1868-ban) alakult. 1903-ban az Eötvös tér 14. szám alatt avatták fel korábbi otthonukat. Az egylet jelvénye 1905-ben szentelték fel zászlójukat. A nehéz selyem zászló egyik oldalán a korona mellett ott voltak a hit, a remény, a barátság, a szeretet, a szorgalom jelképei és az „Isten áldja meg a tisztes ipart!” felirat. A másik oldalra Szent József képe került. •1952 és 2005 között a helyi olajipari cégek művelődési házaként használták az épületet. Egy 1977-es vendég: Garas Dezső (Kardos Ferenc révén Harkány László hagyatékából.) 009. Ady utca 9. (képek még: Zrínyi utca 38.) (Nemzeti oskola*) •Itt, a Kligor Józseftől 1793-ban vásárolt saroktelek (előtte a rajta álló lakóházzal együtt mostohaapjáé, Brebrovics János kovácsmesteré volt) nyugati oldalán, 1806-ban építtette fel a város nemzeti iskolája bolthajtásos, csaknem negyven méter hosszú, emeletes házát. Ezt megelőzően a terület északi, nagyobb részét 1802-ben három kanizsai polgárnak továbbadták, másik forrás szerint azt az uradalom vette birtokába. Az intézmény kivitelezését Heffert Simon kőművesmester ugyanebben az esztendőben elkezdte, de a munka elakadt. 1805-től Stauner János építőmester folytatta és fejezte be az épület felhúzását. Alul voltak a tanítói lakások (egyik szobájában Faics György, az első tanító még lova és tehene tartásával is próbálkozott), felül pedig a tantermek. •1822-ben a város bővíttette a gimnázium épületét, hogy a legkisebbek oktatását is a piaristákra bízza. Ekkortól a második és harmadik osztályokat ott működtette. Az elsősök viszont továbbra is itt tanultak írni és olvasni. Barbarits szerint a gimnázium épületébe 1831-ig jártak a gyerekek, amikor a város a „nemzeti oskola” számára megvette az örökösöktől néhai Szatirovics János házát. Nem ismerek forrást, amely megadná a Szatirovics-féle épület helyét. Az itteni épület 1825-től a német nyelven oktató iskolának adott helyet. •A nemzeti oskolába kezdetben a leányok és a fiúk együtt jártak. Az 1830-as évek közepén a leányoknak külön „leánynevelő intézet” nyílt. Ezt is itt helyezték el, hiszen az épület jó része nem volt használatban. Anyagi okokból 1849-ben az elkülönítés megszűnt. 1857-re már három elemi iskolája volt a városnak; az egyik Kiskanizsán működött. Szükség is volt mindre. Az 1870-es népszámlálás eredményei arról árulkodtak, hogy a kanizsaiak fele nem tud írni, de olvasni sem. •Nem csupán Szatirovics János ingatlanjának helye ismeretlen, vannak jócskán más bizonytalanságok is a város alapfokú oktatása 1830 utáni történetében. Az 1877-es tanfelügyelői látogatások megyei jelentéseiből viszont tudhatjuk, hogy a harmadik és a negyedik évfolyam diákjai itt, a központi épületben tanultak. Nemek szerint mindkét évfolyam két osztályra volt bontva. Hely jutott még a leányok egy elsős és egy másodikos, a fiúk egy elsős osztályának. A legkisebbek többsége azonban máshová kényszerült. A másodikos fiúk egy osztálya a gimnáziumba. Két elsős osztály (egy leány, egy fiú) a Teleki út 14. és 36. számú lakóházakban húzta meg magát. A Hunyadi utca 14. számú épületet a leányok egy elsős és egy másodikos osztálya látogatta. A Petőfi utcai „iskola” két osztályába (első és második) fiúk jártak. Volt még egy hely (Magyar utca 32.), ahol a fiúk illetve a leányok egy-egy elsős osztálya tanyázott. Nem tudni, hogy a Hunyadi és Petőfi utcai helyszínt mikortól használták oktatási célokra, nem tudni, hogy az ingatlanokat mikor vásárolta meg a város (ha megvásárolta). (Kiskanizsa ekkoriban önálló településként élte napjait.) Tudható viszont, hogy 1869-ben a népiskolai oktatás hat évfolyammal indult, amit 1873-ban redukált négy évfolyamossá a város iskolaszéke. (A korábbi állapot csak az 1904-ben induló tanévben állt helyre.) A működtetés anyagi nehézségei miatt a város – megszabott éves hozzájárulása mellett – 1900 első napjával elemi iskoláit állami kezelésbe adta. •A ház volt 1844 és 1850 között a tanítóképző, a „királyi képezde” otthona. Már 1848-ban és 1849-ben is kevesen jelentkeztek képzéseire, 1850-ben pedig senki. Ezzel sorsa megpecsételődött. Palotai (Purgstaller) József 1847-ben került az intézmény élére Palotai (Purgstaller) József. (A tanítóképzőt a gimnázium mindenkori igazgatói vezették.) 1848-ban Pestre távozott, egyetemi tanár, a Tudományos Akadémia tagja lett, majd a piaristák rendfőnökévé választották. •Itt működött gimnázium épületéből átkerült inasiskola is 1886-ig. •1878-ban készült el a mai épület Zrínyi utcai oldala, amely emeletén helyet adott a polgári fiúiskolának. Az építkezés nyomán korszerű intézménnyel gazdagodott a város. Természettani tárat, laboratóriumot, rajztermet, iskolaszéki üléstermet is létesítettek a tantermek mellett. Utóbbiak mindegyikéhez „légtisztító cső” csatlakozott. Udvari szárnyában tornatermet alakítottak ki. Csengery Antal (1880) Az iskolatípus bevezetésében nagy szerepet játszott Csengery Antal, a város országgyűlési képviselője. A kanizsai intézmény létesítésében is jelentős érdemei voltak. A házat Hirschl Ede és Bachrach Gyula kivitelezték, építőmesterük Geiszl Mór volt. Elkészültével a régi részben csak a leányok osztályai maradtak. Órán (1880) Fegyelmi tárgyaláson (1887) •Az Ady utcai épület 1886-tól az ipariskolának (a korábbi inasiskola) is helyet biztosított. (A későbbiekben 1886-ot tekintették az intézmény alapítási évének.) Ekkor kapta kinevezését az intézmény első igazgatója, Tóth István tanító is, aki haláláig vezette azt. Tóth István (1843-1897) Az iskolának az öreg épület bontásakor kellett átköltöznie a Zrínyi utcai részbe. A tanoncok iskolai oktatása csak nehezen vált mestereik részéről is igazán elfogadottá. Kezdetben este hét és kilenc óra között voltak a tanítási órák. Tíz évnyi küzdelemmel sikerült a két időpontot egy-egy órával előbbre hozni. Így viszont nőtt azok száma, akik egyszerűen nem engedték inasaikat iskolába. 1913-tól engedélyezték leányok beiskolázását. Az 1926/27-es tanévet már új helyén, a Rozgonyi utcában kezdte az intézmény, bár 1932/33-ban egy részét újra itt kellett működtetni. A mai épület a 19. század utolsó éveiben 1939 Ketting Klára felvétele 1940-ből (indafoto.hu) •1888 januárjában az épület emeletén, a polgári fiúiskola 4. számú tantermében tartotta első istentiszteletét Nagykanizsa akkor megalakult református egyházközsége. Ekkor iktatták hivatalába első lelkészüket, Matolcsy Istvánt is. •A nemzeti oskola régi épületét 1897-ben bontottak le, hogy helyére felépítsék a polgári leányiskolát befogadó szárnyat. (A polgári leányiskola létesítésre 1891-ben került sor. Az oktatás három osztályban 1892 januárjában indult. Ősszel már az új intézmény negyedik osztálya is működni kezdett. A lányoknak akkor csak a hajdani nemzeti oskola „ódon kazamatái” jutottak.) Plosszer Ignác (1821-1901) Ekkor nyerte el mai, Plosszer Ignác városi mérnök terve szerinti, egységes megjelenését az épület. A munkákat Hencz Antal vezette, kivitelezője Bachrach Gyula vállalkozása volt. Ekkor kerülhetett helyére az Ady utcai oldalon az utcára szaladást gátló öntöttvas korlát. Addig ilyesmi nem létezett a városban. A polgári fiúiskola tornatermét 1899-ben Sallér Lajossal kibővíttették. Az első világháború idején tönkrement létesítményt 1929-ig nem tudták használni a diákok. Akkor felújították és megfelelően fel is szerelték. 2017 •1913-ban az ipariskola megint költözött, akkor az épületen belül, a polgári fiúiskolai szárnyból a polgári leányiskola által használt (Ady utcai) részbe. Ekkor indult a lányok külön szakmai képzése is, szintén itt. Klein Elza a Zárda utca 6. szám alatt várta kuncsaftjait Az intézmény 1926-ban áttelepedett a Sugár út 9. szám alá Poredus Antal (1867-1940) •A két polgári iskolának sokáig közös igazgatója volt. A szétválás 1920-ban történt meg. Mindkettő az emeleti részre szorulva létezett, mert a földszintet az elemi iskola használta. Ennek osztályai 1929 őszén költöztek el. Ezt követően tudták az épületben a leányokat és a fiúkat teljesen elkülöníteni. 1938 Végzős leányok 1936-ban (Szoliváné Szabó Erzsébettől.) Polónyi György (Thúry György Múzeum) •1944. március 19-én értek a városba az országot megszálló német csapatok. A polgári fiúiskola termeiben rendezték be katonai kórházukat. Távozásuk után a szovjet katonaság vette használatba azt. •A második világháború után az épület Zrínyi utcai szárnyában fiúiskola működött: „Állami Általános Iskola Nagykanizsa Zrínyi Miklós u.” névvel. A leányiskola az Ady utcai szárnyban volt elhelyezve. A két intézmény udvarát, no, meg diákjait továbbra is magas, a kukucskálásnak még a reményétől is megfosztó fal választotta el. Az a bizonyos fal 1961-ben (A Zrínyi utcai ballagás ünneplői között [Simon] János bácsi, a pedellus.) (Az eredeti felvétel Molnár Tibor tuladonában.) A telek déli szélén a pedellus földszintes lakóháza félig az egyik, félig a másik udvar része volt. 1951 (Kertész Tamástól.) 1955 (Április negyedike alkalmából a fiúiskola 1945-ös születésű diákjai koszorúznak a Szabadság téri szovjet emlékműnél.) (Az eredeti felvétel Gayer Ildikó birtokában.) 1955 (A koszorúzók – a „jókor” született, negyedikes tanulók – már kakaójukat és kalácsukat várják az emeleti nagyteremben. Nagy többségük kakaóval addig nemigen találkozhatott. A kevésbé érdemesek − idősebbek és fiatalabbak − akkor sem.) 1955 (A nagyterem túlsó végében a kiszolgálást vállaló szülők.) •Az 1897-es építkezés bontási munkái során a pince téglái között elrejtve egy mállott, régimódi erszényt találtak, amelyben egy papírdarabon ceruzával írva a következő közlés volt: „Ezen bugyeláris 1849. január 2-án tétetett el, benne 258 frtot érő papírral a fölülről a harmadik szoba udvari falába egy kis katulába van rejtve. Én a szabadság harcába mentem. Németh Antal, szolga.” Németh Antal további sorsa ismeretlen, talán elesett az egyik ütközetben. Eltűnt a skatulya és az értékpapír is… •Ehhez kapcsolódva, itt jegyzem meg, hogy 1848 őszén a megyei bizottmány kötelezte a várost, hogy „a haza védelmére 40 önkénytest” állítson és biztosítsa a felszerelésükhöz szükséges összeget. A katonákat ki is állították. 1849 májusában a megyegyűlés újabb 60 újonc biztosítását írta elő. 1890-ben Bátorfi a helyi levéltár adatai alapján közölte a város által állított 130 honvéd névsorát azzal, hogy a nevek valószínűleg időrendben kerültek rögzítésre. Én is ezt a sorrendet követem: Hoffer Márton, Major György, Pápai István, Nemes Mátyás, Kolongya József, Tóth György, Mataja Károly, Grábner János, Grábner György, Kammer Ferdinánd, Volf György, Andri József, Németh Elek, Juhász Ferdinánd, Kiss János, Mátés József, Plander József, ifj. Plander József, Dani József, Tiszai József, Kancsalics József, Bőrdolmányos Ferenc, Kolovrát József, Ruff József, Polai György, Babics Károly, Träger János, Kiss József, Schapringer Lázár, Szita József, Buváry Ferenc, Maninger Ferenc, Tehel József, Orbán János, Gábor János, Igrovics József, Imrei Antal, Milhofer Adolf, Andrasek Péter, Rimmer Adolf, Makár József, Stankovics Imre, Pausz György, Stamberger József, Pogácsás J., Nemcsics Pál, Kele Imre, Szíjgyártó György, Horváth Mihály, Veszter Mihály, Galgóczi Imre, Magocsi László, Bőhm Ignác, Balázs György, Czethofer János, Magyardi József, Halász Ferenc, Krausz József, Schiller Mihály, Auerbach Jakab, Scherbauer Mihály, Sábián Gábor, Gudencz Vilmos, Szabó István, Halvax Ferenc, Nuszár József, Szekulics Mayer, Kalmár Zsigmond, Berdó János, Sommer József, Baranyai Pál, Zsandár József, Pál József, Vadász János, Ács József, Farkas József, Dervalics Ferenc, Krenusz Mihály, Bedenek József, Kovács János, Kovács József, Kotnyek József, Bedenek János, Budai László, Sipos István, Tomsics György, Sárvári J., Poszavecz J., Poszavecz Gy., Major György, Págai István, Kollarics János, Mátyás Ferenc, Samu János, Polai vagy Fráter György, Horváth vagy Vrászló József, Kober vagy Mátyás József, Martinecz János, Varga József, Lesziák József, Németh János, Auer Károly, Farkas Sándor, Dani László, Mihalecz Péter, Szerpák József, Brogyovin Sándor, Ihász János, Kis vagy Sajtos György, Pap József, Vas Ferenc, Szabó György, Horváth József fityeházi cigány, Mihalecz József, Süller János, Csepreg vagy Horváth József, Munkácsi János, Karlovics János, Horváh János, Szokol György, Tislér István, Millei György, Török József, Lendvai József, Kránicz János, Kamenár Ferenc, Matkovics János, Keszés István, Markovics József, Szekeres János. •A ma is iskolaként használt épület sarkán van Kanizsa első modern térképészeti felmérésének emléke: magassági jegy 1910-ből. A korábbi, 1:2280 méretarányú városi térkép 1864-ben készült. Az új térkép készítése munkálatai az 1910-es magassági felméréssel kezdődtek, amire a vízvezeték hálózat megépítéséhez is szükség volt. A méréseket 1910 és 1912 között Hollop János mérnök, azok kiegyenlítését Miklós Béla főmérnök (mindketten a Háromszögelő Hivatal munkatársai) végezte. A 169 alappont mindegyikére került egy öntöttvas falicsap (itt is a helyén van még) és egy ovális, öntöttvas magassági jegy, amely 30 cm hosszú, 12 cm magas. Utóbbi kanizsai különlegesség: a többi magyar város felmérésekor más típusúakat használtak. A falicsapok még sok helyen ott vannak a házak falában, de magassági jegyből, az itt megmaradton túl, csak egyről tudok. 1914-ben indultak a háromszögelési munkák. Ezeket Spender Emil és Langer Béla háromszögelő mérnökök vezették. 1916-ban a pápai 19. számú „fölmérési” felügyelőség egy osztálya két évre a városba költözött, az épületek felmérésére. Az új, 1:1000 méretarányú térképet 1918-ban mutatta be Imreh Albert főmérnök. 010. Ady utca 10. (képek még: Zrínyi utca 27.) (Postapalota*) A 20. század első éveiben (A kép bal szélén.) •A mai épület telkén, az utca elejének vonalában hosszú, földszintes, öreg ház állt. Az 1850-es években is létezett már. Bettlheim Márkus gabonakereskedő (1882-ben, 45 évesen halt meg), majd özvegye tulajdonában volt. A környék beépítettsége 1901-ben (Thúry György Múzeum.) Az udvarban álló raktárépületekben működött a játékgyár 1908 és 1911 között. Az időközben kincstári tulajdonába került házat (a telek Zrínyi utcai, másik épületével együtt) a posta építésének előkészítéseként 1913-ban lebontották. Ezért az 1893-tól itt dolgozó mértékhitelesítőnek is új helyet (Csány utca 8.) kellett keresni. •Új postapalotára először 1912-13-ban készültek tervek, az építkezés azonban csak 1921-ben kezdődött. A modern palotát Goll Elemér és Gyenes Lajos neves budapesti építészek tervezték. Az építést az alkalomra létrejött helyi konzorcium végezte Horváth Lipót, Fatér Mihály (1870- 1942) és Szántó Lajos (1873-1940) építőmesterek vezetésével. A nyílászárók fém részeit a budapesti Haas és Somogyi cég készítette. Máig léteznek ezek eredeti, külső vasredőnyei is. Az épület berendezése Muzikár Vince és Martincsevics Imre (1877-1935) helyi asztalosok munkája volt. Muzikár Vince és Martincsevics Imre 1925-ben (Thúry György Múzeum.) Sajnos az ügyfelek számára kialakított fogadótér keményfából, üvegből, öntöttvasból kialakított, szép bútorzata már a múlté. (Eredetileg az épület sarki, görredőnyökkel fedhető részében folyt a közönség kiszolgálása. Az utcára néző többi ablak mögött kisebb-nagyobb hivatali helyiségek sorakoztak.) Az azóta eltelt nagyjából két évtizedben most kerül másodszor lecserélendő állapotba a helyére került, „modern” anyagokból megálmodott utódja. A hajdani berendezéssel együtt tűnt el a házból a sárgaréz csőposta, amely az épület szintjeit, fontosabb helyiségeit kötötte össze. A posta és távírda korábbi helyéről (lásd: Erzsébet tér 5.) 1924 nyarán költözött az új épületbe. A távírda (Ady utcai oldal) és a telefonközpont nagy helyiségeit az első emeleten alakították ki. (Innen indulva kezdték 1937-ben a telefonvezetékek földbe fektetését.) A második emeletet a hivatal főnökének lakása foglalta el. Az épület és ügyféltere A csomagraktár A távbeszélő rendezőterme és a távírógépterem (A postahivatal új épületének hat fotója a postamuzeum.hu oldalról.) Az 1930-as években Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) Az I. számú postahivatal új helyén új vezetőt kapott az 1879-ben született Tholway Zsigmond személyében. Tholway Zsigmond •A Zrínyi utcai oldalon 1939-ben alakították ki a garázsokat, hogy a következő évtől – lecserélve az addig használt lóvontatású kocsikat – autókkal hordhassák ki a csomagokat a városba. •A kanizsai nyilaskeresztesek hatalomra jutásuk után az épületben rendezkedtek be. Helyiségeikbe az ügyféltér északi végén juthatott be az, aki a fegyveres őrség jóváhagyását megszerezte. 1945 •A világháború végén lövészárkok sorát mélyítették a város utcáiba, a német katonaság jó néhány helyen alá is aknázta azokat, hogy az érkező szovjet tankokat felrobbanthassa, vagy legalább akadályozza mozgásukat. Az aknákhoz innen, az épület nyugati szárnya alagsorában kialakított centrumból indultak az elektromos kábelek. A rendszert a Felsőtemplom tornyában egy megfigyelőpont egészítette ki, amely ugyancsak vezetékkel kapcsolódott ide. Végül a „kanizsai csata” elmaradt, de a kivonulók e központjukat felrobbantották. Az épület Zrínyi utcai részének külső falai épségben maradtak, de belül komoly károsodás történt, megsemmisült az emeleti telefonközpont is. A helyreállítási munkák 1946-ban fejeződtek be. 011. Ady utca 11. •A 18. század végén az itteni fundust Nyers János birtokolta. 1907-ben (Thúry György Múzeum.) •A mai épület 1974-re készült el. Helyén egy kétemeletes, klasszicista bérház állt. Az izraelita hitközség építtette 1862-ben, miután 1854-ben megvásárolta a Danneberg-féle telket, amely a Zrínyi utcától délre, az Ady és Csengery utcák között terült el, magába foglalva az akkor még nem létező Szent Imre utca területét is. •A 19. század végén, a 20. század elején itt lakott a ritka műveltségű két testvér: Kronfeld Ida (ötvenhárom évesen, 1916-ban halt meg) és Camilla (Klára) (negyvennyolc évesen, 1904-ben halt meg). Nyelvoktatásból éltek, de nevüket a lakásukon tartott irodalmi esték tették igazán közismertté. •1918-ban az épület udvarában alakította ki üvegtetős műtermét Halász Sándor fényképész. A második világháború után, az államosításig özvegye folytatta a tevékenységet. 1940 (Halász Sándor műterme az udvar déli oldalának középső épületében [A] volt. Az 1880-as évektől az északi szárny utolsó egységében [B] végezte tevékenységét az izraelita hitközség saktere.) Halász Sándor (1894-1944) 1920 •Kertész Tamástól tudom (a házban lakott, gyerekként élte át az időszakot), hogy a második világháború végén a városba bevonuló szovjetek itt, az első emeleten rendezték be városparancsnokságuk irodáit. Érkezésük előtt a német katonaság használta azokat hasonló céllal. •A 19. század végén még egy szűk (a Nádor utcáig szélesebb nem fért el), földszintes épületet emeltek a telekre, a ház déli oldala mentén. Az Ady utcában nem kapott sorszámot, a Nádor (Szent Imre) utcában ez volt az 1. számú ház. Bővebben ott. 012. Ady utca 12. (képek még: Zrínyi utca 36.) (MAORT-ház*) Az 1920-as évek második felében (A kép jobb szélén.) •A századfordulón az itteni viszonylag nagy telken a kis földszintes ház az Ady utcai oldalnak csak felét foglalta el, mégpedig az Ady és a Zrínyi utcák sarkán. A Weisz Tivadar (1863-1935) (a Danneberg és Weisz gabona- és terménykereskedő cég beltagja, Weisz Adolf fia) birtokában lévő ingatlan hamarosan a Rosenberg család tulajdonába került. Rosenberg Károly „gazdász” (Rosenberg Izráel fia) utódjaitól 1927-ben vásárolta meg a város. •1912-ig, Rozgonyi utcai székháza megépültéig itt volt a helyi Munka Szabadkőműves Páholy otthona. Két szobát béreltek az udvari részben. Rosenberg Pauline 1889-ben még olvasótermes könyvtárt is kialakíttatott számukra. •Az ingatlant adottságai inkább valamilyen ipari tevékenység folytatására tették alkalmassá. Az első világháború előtt Moller Károly „villamos felszerelési vállalata” székelt itt. 1907 Quittner Arthur és ő lehettek a város első villanyszerelői. Ide tartozik, hogy egy harmadik villanyszerelőt már 1897-ben említett a helyi lap. Ő Fürst Vilmos, Fürst Sándor megyei állatorvos (1906-ban Pozsonyba helyezték át) öccse volt. Talán alkalmazottként végezte munkáját, mert saját vállalkozásának nem találtam nyomát. Fiatalon (35 éves volt) halt meg 1904-ben. Fürst Sándor 1929-ig élt. Hatvanöt esztendősen hunyt el.) •Az 1920-as években itt, az udvari épületekben létesítette üzemét Bojtor József „kocsigyáros”. Műhelyei (kovács, kocsigyártó, bognár, fényező, javító, vasaló) egy részét a szomszédos, Ady utca 14. szám alatti telken alakította ki. A nyergek készítésével foglalkozó részlege az Ady utca 29. szám alatt működött. Bojtor József 1925-ben (Thúry György Múzeum.) A cég hintók, kocsik, szekerek készítésével foglalkozott. A választott tevékenység visszaszorulóban volt, így hamarosan autójavító üzemként is hirdették magukat. •A jelenlegi épület a MOL Rt. elődje, a Magyar Amerikai Olajipari Rt. alkalmazottai számára 1942-43-ban emelt bérház. 1943 A MAORT Nyugdíjintézet építtette Berkes József és részben Pásztor Zoltán kanizsai MAORT-építészek tervei szerint, Kalmár Zoltán vállalkozó kivitelezésében. Berkes József (1914-1999) Az 1950-es évek első felében Földszintjén volt az „Élelemtár”, amely a társaság dolgozóinak biztonságos ellátását szolgálta. 013. Ady utca 13. (képek még: Szent Imre utca 2.) (Danneberg-ház*) 1938 •Itt állt a „Halleriana” épülete. Nevét úgy kapta, hogy 1805-ben e helyen nyitotta meg a város második patikáját Haller Antal, az épület tulajdonosa. A ház 1808-ban Vidákovich Ferenc bábsütő birtokába került. A gyógyszertárat Haller bérlőként működtette tovább. A felmerült hiányosságok és a versenytárs mesterkedései okán 1830-ban bezáratták. Így a második patika végleges megnyitása Szép Károly nevéhez fűződik. Négyévnyi küzdelem után, 1835-ben a Fő út 12. szám alatt kerülhetett erre sor. •A patika helyén épült e jellegzetes, klasszicista jegyeket viselő, későbarokk városi ház a 19. század első felében. Gazdája Danneberg Mihály terménykereskedő és borász volt. 1878-ban halt meg, 101 évet élt. Leánya, Betti (Dobrin Fülöpné) „csak” 97 éves volt 1910-es halálakor. Fia, Danneberg Jakab (1904-ben, 82 éves korában hunyt el) és Weisz (Weiss) Adolf (1919-ben, élete 98. évében hunyt el) híres gabonakereskedő cége 1846-tól 1944-ig létezett. A ház magas padlástere ma is jelzi, hogy azt tárolásra használták. Eredeti tetőszerkezete különösen értékessé teszi az épületet. Jelenlegi nyílászárói nem követik a hajdani kiosztást. •Miután 1854-ben az izraelita hitközség megszerezte a széles, a Csengery utcáig nyúló Danneberg-féle telket, 1855-ben ebben a házban kezdte működését kisdedóvójuk, amelynek alapításában a hitközség elnöke, Wettendorfer textilkereskedő és gelsei Gutmann Henrikné (Strasser Nanette) szereztek jelentős érdemeket. Létezése idején a város egyetlen óvodája maradt, pedig a nagyjából tizennégy ezer fős lakosságnak csupán hetede volt izraelita. 1857-ben a Csengery út 10. alatti iskolaépületüket kibővítették az óvoda számára és az odaköltözött. Friedrich Fröbel módszere szerint dolgoztak. Az 1860-as évek elején a téli időszakban 60, nyáron 100 gyermekkel működtek. Többségükben fiúk voltak, háromévesnél fiatalabb alig akadt köztük. Nyaranta a deszkával körülkerített, gyümölcsfákkal beültetett udvar egyik fele szolgálta a játékot. Ott építőkockák, apró talicskák, dobok, hinták, falovak és más, kicsik számára kedves dolgok várták őket. A ponyvával fedett rész alatt szalmamatracokon pihenhettek a gyerekek, de voltak ott padok és asztal is, ahol az ötévesek olvasni tanultak. Délelőtt egy órában magyarul (a társalgás nyelve is magyar volt), délután ugyancsak egy órában héberül. De tanultak számolni, tanultak verseket, dalokat is. A tanítási feladatok egy végzett tanítóra hárultak (ekkoriban férfit – az 1833-ban született Klein Mórt – alkalmaztak a célra), a gyerekek gondozása egy dajkára maradt. 1865-ben az óvodát előkészítő osztállyá alakították. •A hitközségtől 1875-ben, a szomszédos utca megnyitásakor vásárolta meg az ingatlant Fischel Fülöp. Annak akkor része volt az a terület is, amin most a Szent Imre utca 4. szám alatti (Fischel által építtetett) ház áll. Mivel a Fischel-ház története egészen másképp alakult, mint a telek többi épületéé, a továbbiakban csak az ingatlan utóbbi részével foglalkozom itt. Fischelék a Danneberg-házat – bérbe adva – vendéglőként hasznosították. 1879 Akkoriban már létezett az udvari, a telek délkeleti részén álló ház is. Ennek szobáiban tudták elhelyezni a szállást is kereső vendégeket. A telek 1887-ben (Thúry György Múzeum.) Az udvari épület jelenleg 1894 (Politzer Julia 1897-ben, ötvenhárom éves korában elhunyt.) •1896-ban Grünbaum Hugó és a pancsovai Wolf József kicsiny, tucatnyi dolgozót foglalkoztató cukorkagyárat rendezett be a területen. Nem tisztázott, hogy a célra az ingatlan mekkora és melyik részét vették igénybe. Az üzemben az üstökben főzött, majd a gyúrástól tészta állagúvá vált cukrot az alkalmazottak formázó gépbe adagolták. A kihűlt cukorkákat végül dobozokba csomagolták. •Ezután Vida Lajos vendéglős bérelte a két házat, sőt 1911-ben meg is vásárolta azokat. 1913-ban, ötvenegy évesen meghalt. Vállalkozását két fia, az 1893-ban született Endre (András) és Lajos folytatta. •1923-ban sógorukkal, Gyenes Lajossal kalapgyárat indítottak itt be (talán az udvari épületben). Gyenes Lajos (1887-1930) 1929 Egy keménykalap Vida Endrétől Az államosításkor a sarki épület Ady utcai oldalán volt a kocsma, keleti felében az étterem és a konyha. Az udvari épületben lakott a főpincér, illetve itt volt a korábbi „kalapgyár” szerény emléke, egy kalapos-műhely egyetlen alkalmazottal. Az államosításkori adatokat idősebb Vida Lajos Kanizsán élő dédunokájától, Pataki Józsefnétől kaptam. 2019 decemberében 014. Ady utca 14. •Az Alsótemplomhoz vezető sétányig nyúlva, a mai ház helyén földszintes, nagyon öreg sarokház állt. Vénségére jellemző az 1875-ben (ekkoriban Prager Lipót ügynök birtokolta) erre sétáló újságíró véleménye. Ő úgy találta, hogy a hajdan földszintes ház már „földszin alatti”. Olyan, amelynek ablakai (az út évszázados töltődése, szintemelkedése miatt) épp egy arasznyira állnak a járdától. Prager Lipótot 1880-ban, hatvannégy évesen érte a halál. 1920 Prager Ferenc 1925-ben (Thúry György Múzeum.) A következő tulajdonostól, Lipót fiától, Prager Ferenc (1879-1935) mészárostól a ház a századfordulóra már Adler Mór tulajdonába került. Ő a kóser mészárszék mellett harminc éven át pászkasütőt is működtetett a Király utca 47. szám alatt. 1903-ban, hatvan esztendősen halt meg. Ezután özvegye, majd a két világháború között fia, Miksa folytatta a mészárosi tevékenységet. Az 1884-ben született Adler Miksa 1925-ben (Thúry György Múzeum.) 1940 (Thúry György Múzeum.) Templomtornyi látvány 1940 körül (Szemben a Szent Imre utca. Elől, balra az Ady utca 14. szám alatt még áll a vénséges épület. Szomszédjában a leendő MAORT-ház telke [Ady utca 12.] már megüresedve várja az építkezés kezdetét.) (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) Az épületet 1944 nyarán bontották le azzal az elképzeléssel, hogy a MAORT folytatja a szomszédban elkezdett építkezését. A cég nagyjából a ma itt létező háztömb elődjét készült kialakítani dolgozói számára. A terv nem valósulhatott meg. 015. Ady utca 15. (Dobrin-ház*) •Dobrin József (1846-ban hunyt el) terménykereskedő az itteni Manovits-házat vásárolta meg magának. Az ingatlan telke az Iván (Csengery) utcáig nyúlt. A vétel időpontját nem ismerem. A korábbi földszintes ház helyére Dobrin Benő bor- és gabonakereskedő, a Dél-zalai Takarékpénztár alapítóinak egyike, a Rotschild-bankház közvetítője 1880-ban építtette a mai házat, 1500 hektoliteres borospincével. A Dobrin-ház és környéke az 1950 körül (Jobbra a ferencesek zárdájának kertje. Északi szélén 1950-ben épült fel az első két „pontház”.) (Pék Pál hagyatékából.) Két kép a plébánia internetes oldaláról a 2005 és 2010 közötti időszakból (Jobbra az ekkor lebontott, az udvar északi szélén álló épület.) •A terménykereskedő, az uradalom kereskedelmi tevékenységét is bonyolító Dobrinok a 18. század végétől működtek Kanizsán. A család Tatáról került a városba 1795-ben. Dobrin Jakab (1856-ban halt meg) kereskedő akkor, már itt, a család új lakhelyén született. 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában a Dobrinok közül gabonakereskedőként említi Fülöpöt és Jakabot, illetve a Dobrin József és Társa céget. József azonos lehet azzal a Józsuával, akit más források – már 1820 előtt is – neves terménykereskedőként emlegetnek. Dobrin Benő 1918-ban, kilencvenegy esztendős korában halt meg (Thúry György Múzeum.) Dobrin Jakab fia, Benő üzleti tevékenységét földbirtokok bérletével kezdte, majd 1870 tájékán lett a város egyik terménykereskedője. A Dobrinok rokonságba kerültek a szomszédos telket birtokló Danneberg családdal (Dobrin Fülöp Danneberg Bettit, Danneberg Mihály leányát vette feleségül), Benő révén pedig a Lackenbacher családdal (felesége Lackenbacher Antónia volt). •Koroknyai Ottó festőművész 1880 és 1882 között a városban élt és alkotott. Koroknyai Ottó (1856-1898) Lakása itt, a Dobrin-házban volt. Dobrin Benő a művész Kanizsán festett képeiből tucatnyinak lett tulajdonosa. Kanizsai emlékek alapján (1893 decembere: Borsszem Jankó.) (epa.oszk.hu) Koroknyai egyik képe 1894-ből •Egy 1930-as riport szerint az egyik földszinti lakásban élt a már idős Hirschler Sándor. Hirschler Sándor (1855-1932) Hirschler a század első harmadában a város elsőszámú pénzügyi szakemberének számított. 1881-ben kezdte tevékenységét a Nagykanizsai Bankegyesületnél. 1908-ban igazgatója lett, majd 1922-ben vezérigazgatója. 1923-ban egyesítette az általa vezetett pénzintézetet a Délzalai Takarékpénztárral. Munkáját kir. kincstári tanácsos címmel ismerték el. 1921 és 1932 között elnökként vezette a Nagykanizsai Kaszinót. •A házat a Szent József Egyházközség 1939-ben adakozásból vásárolta meg katolikus kultúrháznak. (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) 1950 óta a Szent József Plébánia otthona. •Az udvar mögötti jókora telken fedett tekepálya épült fából valamikor az 1940-es években. 1950-től már általános iskolások használták sportpályaként a területet, de városi tanévnyitónak is helyet adott. A Ságvári-kert nevet kapta. A plébánia épületén keresztül közelíthették meg az érkező diákok. 016. Ady utca 16. (korábbi számozás szerint) (Alsótemplom*) A két világháború között A toronysisak 1970-es cseréje előtt és után (Kotnyek István felvételei.) •Az alsóvárosi (egyszerűbben és a száz évvel ezelőtti helyi tájszólásban: „asó”) templom patrónusa Szent József. 1714-től a vár tégláiból és köveiből, a Berge György Kristóf várparancsnok által adott telken építtették a ferencesek, barokk stílusban. Tornya jó ideig csonkán állt, teljesen csak 1816-ban készült el. 1823-ban Hitzelberger Károly, a Dunántúl egyik leghíresebb mestere készítette el óráját. Őt más források Gáborként említik. 1882-ben a régi helyére új óra került. Világító számlapjait 1937-ben készítették, 2008-ban lecserélték. Sebők Mária felvétele 2008-ból A vár kövei a torony alsó részében 1913-ban az épület keleti oldalán új gyóntató helyiséget építettek, amelynek csillára Tandor Ottó hagyatékából került helyére. Az 1913-as gyóntatókápolna •A főoltárképet 1747-ben Caspar Franz Sambach festette; a szószékkel együtt gróf Batthyány Lajos készíttette. A keleti oldal középső mellékkápolnájában Szent Erazmusz oltárán – Inkey Boldizsár első felesége, Nagy Júlia emeltette – Szent Rókus és Szent Sebestyén alakja között a háttérben látszik a hajdani Kanizsa egy kis darabkája. Látható maga a templom egykori formájában és a későbbinél még lényegesen kisebb kolostori rész. A zsúpfödeles házak között ott a Szent Márton-kápolna, amelyet 1769-ben kezdtek építeni. A hagyomány által őrzött történetben van egy feloldandó ellentmondás: Nagy Júlia 1767-ben halt meg. (Akár utólagos átfestés is elképzelhető, hiszen a csak 1816-ra elkészült alsótemplomi torony is ábrázolva van a részleten. Igaz, a festő akár „meg is előlegezhette” azt, mert művén a toronysisak alakja nem igazán egyezik az általunk ismerttel.) A kápolna helyén ma a Kaszinó székház áll. •1892-ben a templom belsejét Götz Adolf budapesti templomfestő renoválta. Ekkor készített a mennyezetre a fiatal, akadémista Lohr Ferenc három képet temperával. Ugyancsak ekkori a sziklaoltár a lourdesi Szűzanyával. Vogl Adolf innsbrucki kőfaragó munkája. A templom külső helyreállítását Geiszl Viktor tervezte és vezette. •A ma is létező, stukkókeretes freskók Éber Sándor és Anna munkái 1926–27-ből. A keresztúti reliefeket 1927-ben Lajos Béla budapesti szobrász készítette. Az 1940-es évek közepén 1969 (fortepan.hu) Az ólomkeretes, színes ablakok Palka József üvegfestő mester műhelyében készültek 1926-ban. Ugyanekkor került a főoltár keleti oldalán a gyóntatókápolna bejárata helyére Palka nagy, ovális üvegablaka. Az 1926–27-es helyreállítás építési munkáit Fatér Mihály végezte. •Szenteltvíztartója eredetileg török sírkő volt. Török nyelvű felirat van rajta: Musztafa aga meghalt évben 1084. A török évszám 1673-nak (vagy 1706-nak) felel meg. •A templom 1872-ben új (Angster-féle) orgonát kapott. Korábbról, 1778-ból egy 22 regiszteres orgona létezéséről van adat. Az 1923-ban kibővített orgona helyére 1928-ban másik került. Ez a Mauracher testvérek linzi műhelyében készült. A 30 regiszteres orgonát 1987 és 1989 között átépítettek. •1816-os leírása szerint a templom hat haranggal rendelkezett (már 1778-ban is hat létéről tudósítottak); a legnagyobb 600 kg-os, a legkisebb 27 kg-os volt. Tetőzete cseréppel, tornya bádoggal volt fedve. A torony hat öreg, 1700-as években öntött harangjából (a torony felépülése előtt valószínűleg haranglábakon tartva használták őket) 1916 szeptemberében hármat rekviráltak; ekkor még csupán a templomok harangjainak (súly szerinti) kétharmadát olvasztották be. Ezek adatai fennmaradtak. A 600 kg-os nagyharangot 1767-ben öntötte Martinus Feltl Grazban. Körben vallásos tárgyú reliefek díszítették. A hagyomány szerint II. József ajándékozta a plébániának. Felirata szerint: „Zu Gottes Ehre mich gegossen Martinus Feltl in Graz Ao 1767.” Grazi munka volt az egyik 150 kg-os harang is. Franz Anton Weier készítette 1729-ben: „Franz Anton Weier in Graz goss mich 1729.” A régóta nem használt, törött, 40 kg-os lélekharangot Matheus Köstenbauer öntötte 1739-ben Grazban: „Matheus Köstenbauer in Graz goss mich 1739.” A következő év augusztusában beolvasztottak még egy 150 és egy 300 kg-os (fertályos) harangot. Utóbbi is Grazban készült 1731-ben. Előbbiről annyit tudni, hogy 1882-ben került a helyére. A kicsi, 54 kg-os harang elkerülte a megsemmisülést. A város szinte teljes „harangtalanítása” 1917 augusztusában megtörtént. 1941-ben a helyi lap munkatársa Budapesten, a Műemlékek Országos Bizottságánál megtalálta a hajdanán műemléknek nyilvánított három alsótemplomi harang feliratát. Ezeket közölte is: „Zu Gottes Ehre hat mich gegossen Martinus Feltl in Graz 1767.” „Ich bin gegossen in Graz bei Therezia Wegerin Witlib. 1731.” Az 1731-es dátum alapján a 300 kg-os harangon lehetett. „In Graz goss mich Franz Anton Weier 1770.” Amennyiben az 1770-es évszám nem tévedés, e szöveget csak az 54 kg-os harangról jegyezhették le. •A meghagyott egyetlen harang mellé 1926-ban Szlezák Lászlóval öntettek négy új harangot. Ezeket egyben el is nevezték: Szent József harang (10 mázsa), Assisi Szent Ferenc harang (5 mázsa), Szent László harang (3 mázsa), Szent Erzsébet harang (130 kilogramm). 1926 Ekkor felmerült, hogy a régi kisharangot vegye meg a város a temetői kápolnába (annak eredeti harangját is rekvirálták), de ehhez ott új tornyot kellett volna építeni. Az elképzelés nem valósult meg. •1944 júniusában olvashatták a kanizsaiak a helyi lapban, hogy ismét harangokat szereltek le beolvasztásra. Az Alsótemplomból a Szent Ferenc és a Szent Antal (e nevet tévesen adhatták meg) harang vált a világháború áldozatává, de a Felsőtemplomból (kettőt) és Kiskanizsáról (nem világos, hogy hányat) is vittek el harangokat. Nincs adatom arról, hogy a háború hátralévő részében történt-e hasonló akció. Az itteni toronyban ma már csak Szent József és Szent Erzsébet harangját találjuk. A nagyharangon a következők olvashatók: „ISTEN DICSŐSÉGÉRE SZENT JÓZSEF TISZTELETÉRE ÖNTETTE A NAGYKANIZSAI RÓM. KATH. EGYHÁZ 1926. ÉVBEN. ÖNTÖTTE SZLEZÁK LÁSZLÓ HARANGÖNTŐ BUDAPESTEN.” A másik harang feliratozása hasonló, de Szent József neve helyén Szent Erzsébetét találjuk. Feltételezhető, hogy a megsemmisült két 1926-os harang szövegezése is e szellemben történt. •A templom alatti kriptákba utoljára 1876-ban temettek. •1895-ben a cinterem talaját feltöltéssel kiegyenlítették és elültették a rajta átvezető Ady utcai sétány akácait. (Már 1878-ban kialakítottak egy töltést a templom keleti bejárata és az utca között, hogy megkönnyítsék a közlekedést.) A templom az 1895-ben telepített fasorral Az új fasor (1930-ban az akácokat kivágták, majd 1931-ben japánakácokat ültettek helyükre.) A plébánia egy meghívója (Kovács Lászlóné [Szalai Ilona] jóvoltából.) 2005 (Tóth Endre felvétele) A 2010 elején kivágott japánakácok 2009 végén •A templom keleti oldalán található Mária-szobrot (a talapzatába vésett évszám egy múzeumi fotón még látható) 1888-ban állították. Északi szomszédságában egy 1901-ből származó fogadalmi kereszt van. Egyik sem áll eredeti helyén. A kereszt és a Mária-szobor a két világháború között •1848-ban alakult meg a helyi Szentháromság Társulat. Eke-, illetve Paraszt-céhként is emlegették őket, hiszen kezdetben csak földműveseket vettek maguk közé. Tagjai többsége a Petőfi, a Honvéd és a Magyar utcákban lakott. Alapszabályuk előírta bizonyos napokon a közös megjelenést a szentmiséken, ahol lámpákkal állták körül az oltárt. Körmenetek alkalmával vitték a baldachint, lámpáikkal díszmenetben lépdeltek az Oltáriszentség két oldalán. Sokáig a temetések lebonyolításában is volt szerepük. Ők vitték a koporsót a halottas háztól a temetőbe. A későbbiekben már csak tagjaik halálakor tették ezt. Az egyesület 1930-ban még létezett. Az 1940-es években (Úrleányok Mária Kongregációjának helyi csoportja.) •A templommal összeépült kolostor adatai a „Zárda utca 16.” címen olvashatok. 1940 tájékán 1940 tájékán 017. Ady utca 17. és 19. A második világháború alatt (Thúry György Múzeum.) •Hajdan egy telek volt. A két ház közül az északi jóval idősebb: már 1848-ban is létezett. Akkoriban még nem állt a 19. szám alatti épület, az udvart ott egy téglafal szegélyezte. A válaszfalak boltíves kialakítása is érzékelteti a 17-es épület korát Tulajdonosa, Unger Ferenc „német varga” neve többször előfordul 1848 helyi történéseiben. Amikor 1902-ben meghalt, a helyi lap a város legidősebb polgárának nevezve búcsúzott tőle. Kilencvennégy esztendős volt. •1848. június 15-én a háziak és az ide vetődő érdeklődők a telek [Kapronczai utcza 1707] déli felén (ma Ady utca 19.) húzódó téglakerítés tetejéről láthatták, mi történik odaát, az Alsótemplomot övező bástya mögött. 1864 (library.hungaricana.hu) Kíváncsiságukra volt alapos okuk. A templomkertben – a „cinteremben” [1738] – rendezték meg az első népképviseleti alapon tartott országgyűlési választás helyi részét a kanizsai választókerület polgárai számára. Általános választójogról ekkoriban még nincs szó, de a választásra jogosultak köre lényegesen, a korábbi 1,5-2 százalékról mintegy 10 százalékra, bővült. A voksolás folyamata mindenhol reggel kezdődött, jelöltet a helyszínen is lehetett állítani. Több jelölt esetén nyílt szavazás zajlott: a támogató polgár nevét feljegyezték a jelölt listájára. Kanizsán három képviselőjelölt neve került elő. Gyorsan kiderült, hogy Chernel Ignác (1807-1894) hívei vannak legkevesebben. Így a kanizsai uradalom ügyészét pártolók a továbbiak csendes szemlélői lettek, illetve hazaindultak. Annál inkább nőtt a feszültség Babochay János (korábbi városbíró) és Bója Gergely (a helyi tanítóképző tanára) szavazói között. Csapra ütött hordóból osztották a bort, aki nem kapott, a közeli sörházban [1724] (Ady utca 29.) könnyedén gondoskodhatott magáról. Az ordítozás idővel tettlegességgé fajult. A templomkert bástyájából kibontott téglákkal, kövekkel kezdték dobálni egymást a szavazni egyre kevésbé vágyók. Bója tábora lassanként kiszorította Babochay támogatóit. Közülük a hazatérést nem kevesen fegyverkezésre használták fel. Visszajövetelük után példájukat egyre többen követték, mások a környéken kerestek és találtak használhatónak ígérkező holmit. Valaki félreverette a Felsőtemplom „lármaharangját”. A harcra készek száma így tovább nőtt a közeli földekről indulókkal. Most már igazi csata folyt. A későbbi vallomásokban öles durungok, kapák, botok, fokosok, kalapácsok, balták, deszkák, sátorfák említődtek, de lovas szán rakoncája, csiga hajtórúdja, „magyarópálca”, csákány, puska is előkerült fegyverként. A harctéren nők is kezdtek megjelenni. Jobbára kövek hordásával muníciót biztosítottak a férfiak számára, de akadtak köztük lécekkel vitézkedők. Csatatérré váltak a közeli utcák. Sőt! A menekülő vidékiek üldözése, bántalmazása még a városkörnyéki réteken, legelőkön, szántókon is folyt. A választási bizottság elnökének Csány Lászlóhoz intézett azonnali jelentéséből származnak a következő részletek: „ A legnagyobb életveszély s a legborzasztóbb zavargás szakasztotta ma félben az itteni képviselőválasztást délután két fertály kettőre*… az utcákon keresztül folytatták a verekedést, most éppen egyes lövések is hallatszanak, temérdek sebes van, még holtnak egynek sem hallottam hírét… egyébaránt pedig hivatalosan fölszóllítom Önt, hogy ezen zavargásnak lecsillapítására a város kebelében nyomban mérséklett katonai erőt ide rendelni ne terheltessen…” *fél kettőre A másnapi jelentésből: „Ekkor a csata már véres volt, a választás színhelye nem szabad polgárok gyülekezete, hanem egy szánt vérengzők csata helye volt, a szavazatszedő választmány életét mentendő kőzápor közt eltávozott.” E napon a kért katonaság megérkezett a városba. Lassanként tisztázódtak a történtek súlyos következményei is. Volt halott, három is. A több tucat sérült az akkori apró kórházban (az „Ispitában”) [33] és a magánházakban várta felépülését. A választást meg kellett ismételni. Június 27-én Bója Gergely lett a kanizsai választókerület első országgyűlési képviselője. •Unger Ferenc apja volt Unger Alajos (1937-1910) budapesti ügyvédnek, aki 1880 és 1884 között a kanizsai választókerület képviselője volt. •1873-ban itt rendezte be helyiségét az akkor alakult „Első Nagy-kanizsai Kereskedő Ifjúsági Művelődési Egylet (Képző-kör)”. •Az 1876-ban itt nyílt meg Dreher Antal jégpincés sörraktára. 1877 Ady utca 17. Ady utca 17. Ady utca 19. •Az épületek századfordulós tulajdonosuk miatt is említést érdemelnek. Az 1920-ban meghalt idősebb Unger Ullmann Elek vaskereskedő (boltja a Vasemberházban volt) fontos szereplője volt a város közéletének. Egy diódaráló a boltból Idősebb Unger Ullmann Elek Ifjabb Unger Ullmann Elek (Kunics Zsuzsa jóvoltából.) Elnöke volt a Nagykanizsai Kaszinónak, a Nagykanizsai Kereskedők Társulatának, a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezetnek. A cél felé (1891) 1905-ben lett a Nagykanizsai Tornaegylet elnöke. Elnöksége huszohat éve a folyamatos fejlődés időszaka volt; akkoriban társadalmi rangot jelentett az egyesület tagjának lenni. Érdemeire tekintettel az egylet díszelnökének választotta. Halála után a kereskedést – ugyancsak Elek nevű, 1888-ban született – fia folytatta. 1931 (Tóth József vaskereskedő 1892-ben született, 1950-ben hunyt el.) (Dr. Fodor Zsolttól.) Az Unger Ullmannok valamiféle rokonságban voltak a korábban tulajdonos Unger Ferenccel (lásd: Ady u. 3.). •A ház északi sarkánál egy olyan megoldás figyelhető meg, amely korábban (amikor még a szomszédos épületek homlokzatukkal gyakorta nem illeszkedtek egymáshoz) elterjedtebb volt. A tulajdonosok – tartva az éjszakai életet élők azon részétől, akik szükségét érezték egy sötét zúg keresésének – a kialakult beszögelléseket negyed körív mentén valamilyen technikai megoldással lezárták. Itt falazással, a Magyar utca 26. számú háznál (több helyen talán már nem is létezik hasonló) vasból készített korláttal. •A szegletek elkerítésének efféle szokása talán a városi tanács 1853-as rendeletének ötödik pontjában gyökerezik: „Tisztasági Szabályok, melyek Nagy Kanizsa város tanácsa által folyó 1853. évi April hó 20-án tartott ülésében e következendőkben állopíttottak meg, ugyanis: 1-ször. Minden fogadós, áruszállító, kereskedő, úgy azok is, kiknek házaik és boltjaik előtt portékák, vagy más oly tárgyak lerakatnak, melyeknek lerakásával a nyilvános utcán szemét okoztatik, azt mindenkor a lerakás munkájának befejeztével eltisztíttatni köteles lészen, ellenkező esetben 1 forint pengőre büntettetik. Hasonlólag 2-szor az is, aki a járdákon, vagy boltok előtti téreken üres portékás ládákat, vagy más egyéb eladási tárgyakat kirak. 3-szor. Két forint pengő büntetés mellett tilalmaztatik mindenkinek az istállókbúl az utcára ganajlé-csatornákat kivezetni, úgy a házakbúl, boltokbúl és kertekbűl szemetet az utcára kivetni. 4-szer. A konyhákban öszvegyűlni szokott mosadék víznek, úgy a festőknél és gyárosoknál a tisztátalan és festő víznek az utcára való kiöntése 1 forint pengő büntetés alatt tilalmaztatik. 5-ször. Minden háztulajdonos oly szegleteket, ahol a házak körül vizelőhelyek léteznek, azokat deszkákkal elkerítve becsináltatni köteles lészen, úgy hasonlag bármely döglött állatnak az utcára való kidobása 30 kr. pengővel lészen büntetendő. 6-szor. Minden háztulajdonos 1 pengő forint büntetés alatt köteleztetik kapuját nyári havakban 10 órakor, téliekben pedig 9 órakor bezárni. Mely rendszabályok f. évi Majus hó 1-jén életbe léptetendők lesznek. Kelt N. Kanizsán April hó 20-án 1853. Szép Károly s. k. Város bírája.” •A két épület bontása 2018-ban történt meg. 2018 tavasza 2018 júniusa (A 17. szám alatti, öregebb ház bontásakor előkerült téglák. A bal oldali felirat jelentése „herceg Batthyány” lehet. A másik esetében nincs ötletem.) 2018 2019 018. Ady utca 21. •A jelenleg álló ház építésekor bontották le elődjét, a tímár-házat. A tímár-ház lebontása előtt (Thúry György Múzeum.) A 18. század közepéről származott. 1866-ban a helyi lap Neufeld Albertné hagyatékaként foglalkozott a házzal és a hozzá tartozó istállóval. Zömök, földszintes, barokk jellegű épület volt, bolthajtásos kapualjjal, szép kapuval. Falai fél méter vastagok voltak, magasított tetőszerkezete dupla padlást rejtett. Ez és a nagy, bolthajtásos pincéje is hajdani tulajdonosai (tímár mesterséget űztek) tárolási igényeit elégítette ki. •A 20. század első évtizedeiben Gutmann Sándor kádármester műhelye volt itt. Gutmann 1926-ban, 66 évesen halt meg. Kanizsai kádár kiszolgált kalapácsa 019. Ady utca 23. •A ház kétes értékű nevezetessége, hogy kapcsolatba került Sándor jugoszláv király 1934-es meggyilkolásával. 1931-től a kormány tudtával Jankapusztán usztasa menekülttábor létesült. A bérleti szerződést egy Perčec nevű szervezőjük kötötte Horváth Emil néven. A 242 holdas területen kívül bérbe vette ezt a házat is. A menekülttábor idővel kiképzőtáborrá alakult. A Jankapusztán felkészítettek közül hárman ott voltak a merényletet végrehajtó akciócsoportban. 1934-ben az ügy vizsgálatát végző Népszövetség Jankapuszta mellett e házról is filmfelvételeket készíttetett. 020. Ady utca 25. •A mára lepusztult földszintes épület története a szódavíz gyártásával kapcsolatos. Az üzem tulajdonosai 1875-től a második világháborúig ugyanazon családból kerültek ki. A századfordulón Rosenfeld Alajos szikvízgyáros birtokolta és működtette itt 1893-ban épített udvari üzemét. Rosenfeld 0,45 literes sörösüvege („GRAZ PUNTIGAMI SÖRRAKTÁR ROSENFELD ALAJOS N.KANIZSÁN” felirattal.) 1912-es halála (hatvanöt esztendős volt akkor) után vejéé, Weisz Ignácé (1873-1944) lett az üzem. Ő szénsavval dúsított ásványvizet is készített Szent György-víz névvel. Az udvari épületekben dolgozó vállalkozás 1925-től jeget is gyártott. 1934 Az udvar felől Az udvar északi oldalának legöregebb melléképülete már állt a századfordulón Ekkoriban öt cég foglalkozott a városban szódavíz készítésével. Mindegyiküket kötelezték cégjelzésük feltüntetésére palackjaikon. A háború előtti tevékenység itt még az államosítások után is sokáig (amíg tömeges igény volt a termékre) folytatódott. Abban az időben is része volt még az utcaképnek a szódavizes üvegeket, vagy a jeget szállító lovas kocsi. •1941-ben tudatta a Zalai Közlöny, hogy Sáfrán Ferenc (1895-1947) nyitott itt „keresztény ecetgyárat”. •A telek öreg épületeinek bontására 2017-ben került sor. 021. Ady utca 29. és 31. (OTI-székház*) A 19. század utolsó éveiben (Balra a „serfőző ház”, jobbra a Zerkowitz-házak, alul az uradalmi major deszkakerítése.) •Itt (ma a volt OTI-székház áll e helyen) épült fel 1745-ben az egyik uradalmi vendégfogadó, kiszolgálva a Légrád irányába zajló utasforgalmat. A vasútállomás megépültéig e ház látványa fogadta a dél felől érkező utazót a város határában. Oromfalával az utca felé forduló, emeletesnek mondható épület volt. Az 1822-es térképen még csak ez a főépület szerepel, Rongyos Lámpás névvel. Máshol egyszerűen Lámpásként említik. A furcsa nevet talán magyarázza, hogy akkoriban lámpásnak nevezték a borosüveget, a boroskancsót, illetve rongyos jelzőt kaphatott egy ház is, ha eléggé elhanyagolt állapotban volt. A fogadó 1805-ig helyet adott a zsidó hitközség első imaházának is. Az 1840-es 1850-es években ezt az épületet már „serfőző ház” névvel illették (az 1890-es években már nem sört, hanem szódavizet készítettek benne, az első világháború előtt a hordójelző állomásnak adott helyet). Megváltozott rendeltetésének megfelelően volt két szobája, továbbá magtárak és műhelyek voltak benne. •A vendéglátási tevékenységet az időközben történt bővítés révén azonban megtartották. Az udvar keleti szélén és északra, az utca mentén (Ady utca 29.) is megépült egy-egy épület. Az 1830-as évektől utóbbira (négy szobával rendelkezett) a „serház” nevet használták. Az uradalmi ingatlan az utca keleti oldalán, a Kisfaludy utcától délre 1864-ben (Ma az Ady utca 29., 31., 33. és 35. számú házak állnak ott.) (library.hungaricana.hu) Aztán az Ady utca felől a két épületet egy harmadik résszel összekötötték (akkoriban a telek még nem volt szétosztva a mostani Ady utca 29. és 31. szám alatti telkekre). 1901 (Thúry György Múzeum.) 1920 •A 19. század második felében és a 20. század elején az egész létesítményt Kis (esetenként: Régi) Sörházként is emlegették. A „Kis” jelzővel a Vasemberházban lévő Nagy Sörháztól különböztették meg. E két nevet azonban időnként megcserélve is használták. A keveredésre okot adhatott, hogy a déli oldalon itt az épülethez parkosított sörkert (nagyjából az Ady utca 33. szám alatti terület) is tartozott, amely nagy volt, de nagy volt a Vasemberház épülete is. 1883 (Az általam ismert adatokkal nem dönthető el, hogy a hirdetés a két sörház melyikével kapcsolatos.) •Az uradalom birtokában lévő, nagy, út menti területből 1893-ban Zerkowitz Albert vásárolta meg a Kisfaludy és Szemere utcák közötti részt. Így ő lett a sörház új gazdája is. •A Kis Sörház telkén működött Weiser József vasüzemének elődje a Sugár utcai gyár 1884-es felépüléséig. Eredetileg a család vaskereskedése is itt volt. 1876 •1903-ban alapított kisipari jellegű vállalkozásukat fejlesztve 1904 végén itt (a 29. szám alatt) alakította ki cipőgyárát Ledofszky Ernő és Ney (Neu) Dezső. Utóbbi lett az üzem igazgatója. 1906 A cég vászonból, posztóból, bőrből készített cipőket 100 munkással és azokat a monarchián belül értékesítette. Tornacipőivel különösen sikeres volt. Az első világháború idején a gyár beszüntette termelését, az épületet a katonaság vette igénybe. •Egy másik vállalkozás: 1920 •A Kis Sörházban gyerekeskedett a városban érettségiző dr. Székely Vilmos (1897-1966), aki jelentős szerepet töltött be Ausztria, majd Nyugat-Európa más országai filmgyártásában. Ott Wilhelm Székely, illetve William Szekeley néven lett közismert. Produceri tevékenységét az 1930-as évektől az 1950-es évekig folytatta. Nincs rá bizonyítékom, de valószínűsítem, hogy a sörházat bérlő ifjabb Schlesinger Mór egyik fia volt. •Az első világháborúig a nagy telken (beépítéséig, annak sörkerti részén) sokszor verték fel sátrukat a városba érkező vándorcirkuszok. Állatsereglet (1879) Vándorkomédiások (1886) 1899 és 1910 1913 és1914 •Az Ady utca 31. szám alatti részen 1930-ban bontották el az építményeket. 1930 A két ingatlan épületeinek alaprajza az 1930-as bontást megelőzően (Thúry György Múzeum.) Helyükön az Országos Társadalombiztosító Intézet építtetett székházat Várallyay Sándor tervei szerint. 1938-ra készült el. Az épület kivitelezője Kertész Béla (1898-1944) helyi vállalkozása volt. Az OTI új kerületi pénztára Az 1960-as években Alagsorában volt az irattár és a gázóvóhely, emeletén az irodák, földszintjén pedig a korszerű rendelőintézet. Utóbbi a növekvő igények miatt 1974-ben a kórház új épületébe költözött. Helyén 1994-ig a fogászati szakrendelés működött. •A Kis Sörház utolsó törzsvendégei az Ady utca felől juthattak kedvenc „intézményükbe”. A szabadból a söntésbe léptek, majd balra fordulva találták a vendéglő nagytermét. Csendesebb zugot – kisebb termet – is választhattak, amely a nagyteremből, annak keleti oldalából nyílt. A söntéstől jobbra volt a konyha és onnan indult egy folyosó a szállást is igénylők számára. Őket hét kis szállószoba várta az átjáró végén. Mindezek után helyezkedett el még a mindenkori vendéglős háromszobás lakása. (Thúry György Múzeum.) A terület 1940-es térképe hűen tükrözi a bontást közvetlenül megelőző állapotokat is. •A hajdani épületegyüttes megmaradt, sarki részét az akkori pártbizottság kétemeletes székházának építése miatt bontották le. A helyet később a munkásőrség háromemeletes épületével erősítették meg. 022. Ady utca 30-32. (korábbi számozás szerint: 18.) •A 20. század elején itt és innen délre a sorompóig nem álltak az utca mentén lakóházak. A területet a szombathelyi vasútvonalig a Batthyány uradalom majorja (megkülönböztetésül belső majornak hívták) foglalta el. Középső részén álltak a gazdasági épületek (istállók, magtárak, kukoricás górék) és a cselédlakások. Itt voltak három épületben a „tiszti” lakások is, amelyeket a majort irányító uradalmi tisztviselők, később a bérlők használtak. (A Batthyány birtok kanizsai része ekkoriban 1500 holddal rendelkezett.) A major az 1886-os uradalmi térképen (Balra a szombathelyi vasútvonal, jobbra az Ady utca.) (Thúry György Múzeum.) A területet az utca felől gondozatlan deszkakerítés határolta. 1911 Az építmények többségét a Nagyváthy utcai lakótelep építésekor bontották le. Faragó Márton festménye a két világháború közötti időszakból (Háttérben az Alsótemplom.) A major északkelti sarka (Ma itt a lakótelep bejárata. A felvétel az 1960-as évek második felében készülhetett.) (Mónai Zsuzsannától.) Az északkeleti sarok kelet-nyugat irányban húzódó épülete (Alul istállóknak, felül a cselédség lakásainak adott helyet.) Az északkeleti sarok észak-dél irányban húzódó épülete (Istállók.) A major nyugatról (Az 1970-es évek első felében készült három felvétel a Thúry György Múzeum birtokában van.) Vetőgép (1855) A meghajtó gőzgép és a cséplőgép (1856) •A fenti képek gazdasági épületeit a második világháború után az 1949 szeptemberében alakult „Vörös Csillag” Tszcs. kapta. A csoport 22 taggal jött létre. Egy év múlva már 104 taggal működött. Rendkívül változatos állatállományuk leltára – a felsorolással a háziállatfélék csökkenő mérete szerint haladva – 34 tehénnel kezdődött és 5 galambbal végződött. 1953 eleje (A tavaszi munkákra készülődés három filmkockája.) (filmhiradokonline.hu) •Korábban, az 1860-as években még létezett délen, a jelenlegi MÁV sportcsarnok helyén, a nagy parkban egy erkélyes ház öt szobával. Ez volt az uradalmi fővadászlak. A major és környéke 1864-ben (Jobbra az Ady utca. Nyugati oldalán a fővadász háza és kertje. Balra a vasútvonal.) (library.hungaricana.hu) •Nevezetes lakója volt a 19. század első felében Klingspögl Konrád fővadász (főerdész). A 19. század elejétől, egy élet munkájával, saját költségére ő alakította ki azt a romantikus kertet, amelyet Vadászkertnek (Jägerkert) neveztek. Ez a maga idején idegenforgalmi látványosságnak számított, voltak látogatói még Angliából, Franciaországból is. Eleje a jelenlegi sarokház (Ady utca 30-32.) helyén volt. Nagyjából 30 méter szélesen, 300 méter hosszan húzódott déli irányban, az utca mentén, a jelenlegi lakóházak helyén. A Szemere utcával szembeni részen (a fővadászlaktól délre és nyugatra) erősen kiöblösödött és labirintus jelleget öltött. Tekervényes utak, várromok, függőhidak, remetelakok, mitológiai alakok szobrai (Diana, Veszta), obeliszkek, dór oszloptöredékek, alagút, török torony és más épületek utánzatai tarkították az utcától sövénnyel elválasztott parkot. Építője halála után elhanyagolták, a szándékos rongálások sem kímélték. Végül a herceg tiszttartója 1869-ben a cédrusokat, más fákat kivágatta, a területet krumplifölddé alakíttatta. •Klingspögl halála után már bérlőknek adta ki az uradalom e házat, amely 1886-ban már nem állt. 1861-es adat szerint akkoriban Geiszl Mór építész lakott benne. (Thúry György Múzeum.) A Kanizsára 1856-ban kerülő Geiszl a város jelentős épületeinek sorát tervezte. A keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom tornyának terve (1878) is az ő munkája. A Hirschl-Bachrach cég munkatársaként is sokáig dolgozott. Valószínűsíthető, hogy a cég által a hajdani Magyarország területén emelt középületek között is található általa tervezett. Ennek ellenére szegényen halt meg élete 71. évében, 1893 tavaszán. Temetése körülményei sem tükrözhették személye fontosságát Kanizsa mai városképének kialakulásában. A halálát követő második napon – egy pajta kigyulladása nyomán – nagy tűz pusztított volt lakása környékén (az Attila és a Honvéd utcák elején és köztük a Petőfi utcában). Így holttestét – az akkori szokásokkal ellentétben – tisztelői nem kísérhették a gyászháztól a temetőbe, mert a tűz elől a testet a temető halottasházába kellett szállítani. A következő napon, a családtagok jelenlétében temették el. Erősen pusztuló síremléke még áll a köztemetőben. •Bojtor József patkoló és kocsi kovács, későbbi „kocsigyáros” itt, a majorban kezdte működését még az első világháború előtt. 1913 1920 Innen költöztette műhelyét az Ady utca 12. szám alá. •A két világháború között az uradalom e részét Novák János (1869-1931) hajdani országgyűlési képviselő bérelte, aki itt élt a major területén. Halála után felesége lépett helyére. Akkoriban a gazdasági épületeken túl 25-30 cselédlakás létezett a telken. •Az uradalom itteni területe utca menti részét 1937-ben kezdte parcellázni. (Addig az utca 18. házszámú ingatlana volt ingatlana volt az egész.) A kialakított házhelyeket „villaszerű” lakóházak számára szánták. Az emeletes sarokházat (Ady utca 30-32.) dr. Haiszer János fogorvos építtette. 1941-re készült el. A mai ház terve (Thúry György Múzeum.) •A Szombathely irányába épülő vasút töltése elzárta volna a majort a déli irányban lévő uradalmi földektől. Ezért a Déli Vasút a terület délnyugati részén kőből boltíves hidat épített a töltésbe. Így az állatok, szekerek és gépek szabad mozgását biztosították. •A majortól délre, a vasúti töltés másik oldalán, szemben a töltésbe épített aluljáróval van az a telek, amelyen kialakították a város szennyvízátemelő telepét. A ma is álló, inkább családi házhoz hasonlító gépház 1930-ban épült Kertész Béla vállalkozása kivitelezésében. Az épület északi oldala A gépházban Ketting Klára 1940-es felvételei (indafoto.hu) A mai állapot északkeletről és északnyugatról Mára eredeti rendeltetését elvesztette, berendezéseit kiszerelték, a gépek javát magába foglaló szárnyát lebontották. 023. Ady utca 33-35. (Zerkowitz-házak*) •A házak helyén lévő Sörházkertben rendezte meg az 1870-es, országos tornaünnepélyének versenyeit a helyi tornaegylet. A vetélkedéseket kettőezernél is több néző szurkolta végig. A rendezvényre az alkalmat az egylet zászlójának felavatása szolgáltatta. Megjegyzem, hogy Mező Ferenc írásában (Barbarits városi monográfiája) a Zöldfakertet nevezi meg színhelyként. Nyújtón kanizsai, Pollák Ármin kereskedő (1888-ban, negyvenkettő évesen halt meg) győzedelmeskedett (A felvétel róla és akkor készült.) Bettlheim Győző viszont – ő a versenyen magasugrásban lett második és az egylet egyik alapítója volt – nyolcvan évesen az előbbi helyszínt említette visszaemlékezésében. Akkor (1926-ban) őt már, mint az ország legidősebb tornászát köszöntötte a Zalai Közlöny. Lett még idősebb is, mert 1938-ban halt meg, amikor már 92 éves volt. A tornaünnepély alkalmából készült (ón) érem •A két azonos megjelenésű házat 1894-ben építtette Zerkowitz Albert borkereskedő a szomszédos Kis Sörház hajdani, akkor már elhagyatott sörkertje (Sörházkert) és a szomszédos uradalmi telek helyén. A házakat Sallér Lajos tervezte és kivitelezte. (Zerkowitznak az uradalomtól 1893-ban vásárolt területe a Szemere utcától a Gőzfürdő, azaz Kisfaludy utcáig nyúlt. Ennek délre eső részét házhelyeknek továbbadta.) A bejárati rész Sallér tervén (Thúry György Múzeum.) A 19. század utolsó éveiben (Balra az üzemi épület, középen a déli lakóház az udvar felől.) Alattuk húzódik az 5 méternél magasabb, ma 1500 m2 területű, hajdanán a szomszédos telkeken folytatódó, szekerekkel járható pincerendszer. 1901-ben készült el benne a 2000 hektoliteres cementhordó, belsejében recés üvegbéléssel. •Mivel a Zerkowitz család több tagja szerepet játszott a város kereskedelmi életében, az eligazodást segítendő, itt közlöm a család fellelt adatait. Zerkowitz Leopoldot az 1848-as összeírás 31 éve Kanizsán élő boltosként említi. 1. Zerkowitz Leopold (1789 Óbuda – 1860 Nagykanizsa) Scherz Terézia (1796 Nk. – 1849 Nk.) 1.1. Z. Zsigmond (1818 Nk. – 1874 Nk.) 1.2. Z. Vilmos (1820 Nk. – 1874 Nk.) 1.3. Z. Albert (1822 Nk. – 1902 Nk.) Schwarz Johanna (1846 – 1897 Nk.) 1.3.1. Z. Lajos (1865 Nk. – 1939 Bp.) Rapoch Lujza 1.3.2. Z. Imre (Dr.) (1867 Nk. – 1933 Bp.) Hirschfeld Helén 1.3.3. Z. Heléna (1868 Nk. – 1869 Nk.) 1.3.4. Z. Oszkár (1870 Nk. – 1928 Bp.) Mair Hermin 1.3.5. Z. Teréz (1872 Nk. – 1936 Bp.) Balogh Ignác (Dr.) 1.3.6. Z. Zsiga (1875 Nk. – 1876 Nk.) 1.3.7. Z. Zsigmond (Dr.) (1880 Nk. – 1944) Frankel Ilona 1.4. Z. János (1824 Nk. – 1899 Bécs) (fiatalon Bécsbe költözött) 1.5. Z. Laura (1828 Nk. – 1853 Nk.) Weissmayer Márkus 1.6. Z. Antónia (1831 Nk. – 1884 Nk.) Weissmayer Mór •Zerkowitz Albert, aki az egyesületi tűzoltás létrejötte előtt szervezője és vezetője volt a tűz elleni védekezésnek a városban, e házakba települt borkereskedő cégét 1891-ben alapította. Zerkowitz Albert (1902-ben, nyolcvan esztendősen halt meg.) 1866 Előtte testvérével, Vilmossal fűszerkereskedőként tevékenykedett, de az 1860-as évektől egyre jelentősebb mértékben vettek részt a borkereskedelemben is: az egész Dunántúlon vásároltak fel borokat és azokból még Amerikába is szállítottak hajón, anélkül, hogy a borok megtörtek volna. Weissmayer Mór (1893-ban halt meg. Hatvankilenc éves volt.) (Thúry György Múzeum.) Ugyanakkor be nem jegyzett tagja volt a Zerkowitz Zsigmond és Társa (a társ Weissmayer Mór volt) borkereskedő cégnek, amely 1805-ben (más adat szerint 1811-ben) lett alapítva. Később borkereskedelemmel a család más tagjai is foglalkoztak Alberttel párhuzamosan. Különböző sikerrel dolgoztak, egymással címhasználati vitákba is keveredtek, hiszen Zerkowitz Zsigmond 1874-es halála előtt már jelentős külföldi kiállításokon ért el sikereket az eredeti, 1805-ös születésű vállalkozással. •Megjegyzem, hogy a vasúti borszállítás megjelenése előtt a fuvaros a hordók mellé – lepecsételt palackban – mintát kapott a szállított borból. A megrendelő ennek megkóstolásával győződhetett meg, hogy bor a szállítás közben nem változtatta meg alapvetően minőségét (főleg: nem hígult-e). •Az itteni, akkor már Zerkowitz Lajos nevével fémjelzett, országos jelentőségűvé vált kereskedésnek – 1931-es megszűnésekor – lerakata volt Bécsben. Itt, kanizsai pincéjükben 4000 hl borukat kezelték ászokhordóikban. A multimilliomosként számon tartott Zerkowitz Lajos már korábban, 1920-ban családjával Bécsbe költözött. Zerkowitz Lajos 1930 •Kanizsai ingatlanvagyonát 1931-ben árverésen értékesítették. Az új tulajdonosok: Ady utca 35.: Brandl Mór és Izidor borkereskedők (Zalaegerszeg), Ady utca 33.: Szomolányi Gyula kereskedő, Ady utca 31.: Ipartestület, majd OTI, Ady utca 29.: Ipartestület, Centrál Szálló: dr. Halpen Jenő ügyvéd. •Az 1930-as években a 33. szám alatti részben lakott Löwenstein Emil (1940-ben, nyolcvan évesen halt meg) pogányszentpéteri nagybérlő. A helyi bankegyesületnek, illetve a közraktárak részvénytársaságának volt elnöke. Az ingatlan az 1940-es térképen (A telek keleti szélén jelölt nagy alapterületű épületet a 20. század elején emelték. Eredetileg fele szélességgel készült, a két világháború közötti időszakban toldották meg a telekhatárig. A második világháború éveiben már Boda Károly ügyvéd cége folytatott itt borkereskedelmet. 1949-ben felmerült, hogy a megürült épületet a MAORT vásárolná meg és alakítaná át kultúrházává. 1951-ben – új laktanyájuk elkészültéig – ebbe az emeletes házba költöztek a tűzoltók és a mentők.) Boda Károly (1905-1991) (Skanecz Sándortól.) 1951 (Tűzoltók, mentők, mentőkocsik az ingatlan udvarán. Jobbra átmeneti laktanyájuk sarka, hátul a Csány utca 8. szám alatti ház emeletes tömbje.) (Gyarmati Olga révén a Nagykanizsa mentéstörténete című kötetből.) •A borászkodás (Villány-Mecsekaljai Borászati Kombinát) az itt lévő pincékben csak a rendszerváltás után szűnt meg. •Zerkowitz Béla, a neves zeneszerző Zerkowitz Leopold Óbudán maradt testvérének volt dédunokája. Zerkowitz Béla •Az 1943-as telefonkönyv szerint itt volt a Nagykanizsa Vidéki Autóbusz Vállalat telephelye. 024. Ady utca 37. •Konold Frigyesnek, a kanizsai uradalom egyik bérlőjének 1905-ben épített háza. •Itt lakott az 1914-ben autós fuvarozási vállalatot alapító Riedl Jenő. Tevékenységét a városon belül és környékén tervezete folytatni. A terv megvalósulásáról nem maradt adat; talán ebben az esetben is a világháború szólt közbe. •Valamikor az 1920-as évek közepén Gross Ferenc lett az ingatlan tulajdonosa. Gross a két világháború között a Batthyány család nagykanizsai uradalmának különböző részeit (Homokkomárom, Fülöp-major [Sormás], Felső-Sánc) bérelte. Hatvannégy évet élt, 1939-ben halt meg. 025. Ady utca 37.a •Marton Vilmos postai főtiszt háza, amely a 37. számú házzal nagyjából egy időben épülhetett. •1913-ban már Krausz Samu birtokában volt az épület, aki kerthelyiséges vendéglőt és szállót (Hársfa névvel) alakított ki benne. (Korábban Lazsnakon üzemeltette a vendéglőt.) 1913 (Krausz 1928-ban, hatvanöt évesen halt meg.) Az első világháború után veje, Wollák Jenő (1887-1944) gyümölcskereskedő vette át annak működtetését, aki később az ingatlant is örökölte. 1928 • A két világháború között a város látogatott rendezvényei voltak a cigánybálok, a csonkacsütörtökök jellegzetes eseményei. (Csonkacsütörtök a nagy farsangi mulatságok után, hamvazószerdán kezdődő nagyböjt második napja. A népi szokások szerint e napra felfüggesztődött a böjtölés, hogy a farsangi maradékok ne vesszenek kárba.) E bálok közönsége persze nem a maradékok elfogyasztására jött össze, de amúgy sem csak az étkezés örömei jelentették az ilyen rendezvények vonzerejét. Ott volt például az elmaradhatatlan műsorszám, a nagybőgő éjféli temetése. 1931 Az 1931-es itteni bált meglátogatta a helyi lap munkatársa és hajnalig gyűjtött élményeit közre is adta. Írásából kiderül, hogy a hangulat a „temetés” után csapott igazán magasra. A szertartáshoz a bőgőt két székre fektették, fehér lepellel fedték. Amikor a teremben már csak a halott fejénél felállított két gyertya pislákolt, a gyásznép elcsendesedett. Ekkor kezdett Szentes Jancsi, a vak harmonikás búcsúztatójába: „Te nagy halott, ki teljes életedben nagy becsületben voltál, régi, jó Magyarország sok nemes emberének bőgtél, mi is a bőgésednél sok jókat mulattunk és kacagtunk, de sajnos ez az infulenziai-járvány, aki a népnek huszonöt százalékát meglátogatta, téged se került el s te voltál az a szerencsétlen, ki ennek az áldozata lettél…” Majd dalolni kezdte a gyászdalt százgombos harmonikája kíséretében: „Mért oly borús, oly néma e sereg? Orcáikról a pír elköltözött, Lezárt szemükből hű könyű pereg, Egytől-egyig mind gyászba öltözött. Mert e sötét koporsó fekszik itt, Sötét koporsóban kedves halott, Azért ömlesztik a bú könnyeit, Azért öltének gyászruházatot. Kedves halott Isten veled, Csendes legyen nyugvóhelyed!” Ez már sokkal jobban ment, mint a nehéz nevű járvány emlegetése. Tőle Foszák Feri prímás vette át az irányítást. Keresztbe tette a bőgőn annak vonóját, majd megindult a népes gyászmenet az udvar felé, míg a banda méltóságteljesen húzta: „Kitették a holttestet az udvarra, Jaj, de nincsen senki, aki sirassa, Most tűnik ki, ki az igazi árva, Nem borul senki a koporsójára. Nincs több árva, csak egyedül én vagyok, Mert sír fedi azt, kit szívemben tartok, Halvány arcom mutatja nagy bánatom, E földön nincs már nekem boldogságom.” Mint az újságíró megjegyezte, az elhunyt életében nagy megbecsülésnek örvendhetett városszerte, mert a helyi társadalom minden rétege szép számban képviseltette magát a szertartáson. Mégis, a temetni érkezettek ismertebbje szépen kérte a tudósítót neve elhallgatására. Így aztán, bár részletes beszámoló született, a megjelentek kilétét máig homály fedi. 026. Ady utca 39. (Raffaeli-ház*) •A 20. század legelején építtette Raffaeli Alajos (1861-1928) cementáru-gyáros. Egységes megjelenésű háza bejáratának a hagyomány szerint egy pesti zsinagóga kapuját vásárolta meg. •Az olasz származású Raffaelit 1909-ben honosították, 1912-ben szüntette be ipari tevékenységét a városban. 1899-es házasságakor Raffaeli foglalkozása még cementgyári munkásként került bejegyzésre az anyakönyvbe. Felesége Morandini Giacomina (Jakobina) lett. Nem lehetetlen hát, hogy Morandini Román alkotásainak egyike e lakóház is. •Leányaik egyike, Rafaela (1893-ban született Nagykanizsán) tanítónőképzői tanár volt. Budapesten lépett be az Irgalmas Nővérekhez. Irodalmi kapcsolat fűzte Sík Sándorhoz, Babits Mihályhoz, Németh Lászlóhoz, Szabó Lőrinchez, Radnóti Miklóshoz (később özvegyéhez), Supka Gézához. Velük széleskörű levelezést is folytatott. •Az épület az 1920-as években már Miltényi Gyula (1882-1942) cipőgyártó és kereskedő tulajdonában volt. •Itt élt halála előtt Barthos Gyula (1883-1971) erdőmérnök, aki 1919-ig gróf Kendeffy Hunyad megyei birtokán volt főerdész. 1919-ben lett szülővárosában Pálfy Alajos után (ő 1885-ben került főerdésznek az uradalomhoz) a Batthyány-Strattman hitbizomány főerdőmestere. 1945-ig töltötte be e munkakörét. Ezer hektárokban mérhető erdélyi és zalai erdő-felújítási munkája. Ornitológusként is jelentős volt. Pálfy Alajos (1856-1923) Barthos Gyula •Szántó Miklós jóvoltából 2017 őszén, a felújítás kezdetekor a teljes épületről készíthettem felvételeket: A cselédség az alagsort lakta Az eredeti előszobafal felújítva 2019 elején 027. Ady utca 41. •Lásd még: Szemere utca 1. •Katzenbach József (1919-ben, hatvanöt évesen halt meg) járásbíró építtette 1896-ban Geiszl Mór fia, Geiszl Viktor (1865-1924) tervei szerint, a Szemere utca 1. szám alatti házzal együtt. (Ekkor még a telek nem volt megosztva.) A ház hamarosan Löwe Adolf tulajdonába került, aki az alsódomborui Ujlaky, Hirschler és Fia faipari cég főtisztviselője volt negyvenöt éven át. Hatvanhét éves volt, amikor 1926-ban meghalt. •A 20. század elején itt volt a magyar királyi erdőgondnokság hivatala, amely kanizsai tevékenységét 1932-ben szüntette be.) 028. Ady utca 43., 43.a, 43.b, 43.c, 55. (utóbbi korábbi számozás szerint) Az utca e részének nyugati oldala az 1930-as években (A fényképen látható park helyén erősen mélyülő terület volt. A vasút itt is szénpernyéjét, salakját rakta le („loschgödör”, azaz oltógödör). Ezt az út menti sávot (az uradalmi major és a sorompó között) vette meg a város. 1911-ben került sor feltöltésére, parkosítására. A vasút birtokában maradt résztől sövénnyel választották el.) •A Szemere utca után a mára megmaradt négy szép, az 1900-as évek legelején épült házat követően még kilenc létezett a sorompóig. Ady utca 43. és 43.a (Előbbi Gansl Mór főkalauz 1910-ben emelt háza. Utóbbit 1909-ben építették.) Ady utca 43.b (Goldfinger József főkalauz 1909-ben épült háza. A kivitelezést Szántó János és Szántó Lajos építőmesterek végezték.) Fitos Gyula fotóján Goldfinger József (1856-1931) családja új házuk udvari bejárata előtt (Goldfinger a kép jobb oldalán. A felvétel az 1910-es évek első felében készült.) Két későbbi fénykép Az építőmesterek által az elvégzendő munkákra adott költségvetés összegző része (A nyomtatványt Farkas és Krausz cége készítette.) (A fenti három fényképet és a nyomtatvány másolatát a Nemesvitán élő Töreky Andrástól kaptam.) Ady utca 43.c (1909-ben készült.) Köztük voltak az utcarész legöregebb épületei, némelyik várostörténeti szempontból is érdekes volt. A bútorgyár terjeszkedésekor kerültek lebontásra. •A 45. szám alatti ingatlant Geiszl Viktor (1865-1924) építész, majd halála után özvegye birtokolta. A házaspár síremléke a köztemetőben (Hohl Zoltán felvétele.) Az Ady utca 47. szám alatt ez az 1887-ben épült ház állt (Tervezője és talán kivitelezője is Szántó János volt.) (Thúry György Múzeum.) •Az 1850-es években, az akkor még nem létező Szemere utcától délre eső, beépítetlen terület is a Batthyány uradalom birtokában volt. Az Ady utca 55. szám alatti „malom” valamivel lebontása előtt (Thúry György Múzeum.) Dénes Gyula szerint az Ady utca korábban 55. számú telkén építtette fel malmát az uradalom, amely a város első gőzmalma lett. Vörös malomként emlegették. Kanizsa első gőzmalma biztosan nem itt létesült, mert a Vár úti már akkor létezett, amikor itt még épület sem állt. Ellenben a ház egy 1928-as vízműves feljegyzésben a Gőzmalom Rt. tulajdonaként szerepel (korábban magánszemélyek birtokolták). Lehetséges hát, hogy ekkoriban már valamiféle malomként hasznosították. Ezt megelőzően azonban évtizedeken át vendéglátás folyt az épületben. Az 1880-as években (1887-ig) Auspitz-féle kávéházként emlegették. A későbbiekben időnként vendéglőként hirdették, szállót is működtettek benne. Neve sűrűn változott. 1906 1907 (Markó hatvan évesen, 1932-ben halt meg. A házszám téves.) Az emeletes épület körülbelül ott állt, ahol ma a bútorgyár Ady utcai portája van. 029. Ady utca 57., 59. és 61. (korábbi számozás szerint) •Az 57. számú ház (a jelenlegi déli üzemépület északi vége helyén) tulajdonosa még a 20. század első évtizedeiben is Gürtler Ágoston kesztyűsmester volt. Üzlete fénykorában (19. század utolsó negyede) virágzott, az egész megyében ismert volt. Műhelyét hatalmas kiakasztott kesztyű jelezte a házon. Nyolcvanegy évesen, 1926-ban érte a halál. Az 1930-as években (A Szombathely felé haladó szerelvény az Ady utcai vasúti átjáróban. Balra az utca 59-es sorszámú épülete, a hajdani Kossányi-ház.) (Kossányi Károly a város egyik serfőző mestere volt a 19. század második felében.) (Pék Pál hagyatékából.) Kilátás északnyugat felé a vasúti átjáróból az 1930-as években (Balra a város szennyvízátemelő telepe.) (Pék Pál hagyatékából.) •A házsor után, ahol a terület a budapesti és a szombathelyi vasútvonal találkozása miatt már szűkül össze, az 1930-as években kezdve sportpályát (futball és kosárlabda) alakított ki a MÁV. A két pálya (Felül az Ady utca.) A pályaőri lak terve 1941-ből (Thúry György Múzeum.) Egy 1952-es légi felvételen Három felvétel a pápai focisták 1957-es vendégszerepléséről: A játékosok a pálya délkeleti sarkánál (balra) és az öltöző előtt A kerítés mögött a Budapestre vezető vasútvonal 030. Ady utca 63. (képek még: Erdész utca 2. és Erdész utca 4.) •A pályaudvar építésekor emelte a Déli Vasút az alkalmazottak két kétemeletes lakóházát is. A sarokház az Erdész utca 2. házszámot is viseli, vele szemben ikerépülete az Erdész utca 4. szám alatt áll. Utóbbiban volt a vasút osztálymérnöksége a második világháborút megelőző évtizedekben. 1900 tájékán Az Ady utcai épület •A két világháború között is volt újító vénájú munkatársa Kanizsán a vasútnak. Az 1879-ben született Aradi (Ansorge) Antal pályamester sok ötlete közül egy átütő sikert aratott. A betonból öntött kerítéselemek sok helyen máig meghatározói a MÁV-ingatlanok képének. Aradi Antal Betonból öntött kerítés az épület déli oldalán Az 1920-as években Aradi e ház (Ady utca 63.) lakója volt. •Ugyancsak itt lakott kisgyermekként Tüskés Tibor (1930-2009) író, irodalomtörténész. Tüskés Tibor Szülei gyermekük iskoláztatása érdekében költöztek a városba, akit aztán a Vécsey utcai iskolába járattak. •Az 1911-es városi címtár szerint az Erdész utca 4. szám alatti ikerépületben volt Schilhan János fűtőházi főnök lakása. •A második világháború végének bombatámadásai után, 1946-ban helyreállított épületek sokat változtak akkor; ablaknyílásai is csak részben vannak eredeti helyükön. A ház északnyugati része alatt légópincét alakítottak ki 031. Ady utca 65. •A Déli Vasút talán az 1870-es évek elején létesítette tekepályáját, mert az első hír az indóháznál tartott tekeversenyről 1874-ből származik. Nem világos, hogy az a pálya is itt volt-e. •1925-ben a tisztviselői klubházát építette fel a vasút ezen a helyen téli tekepályával kiegészítve. A tekepálya és a 63. épület telke között (ma a szabadtéri vasúttörténeti kiállítás területe) két teniszpálya is követte egymást az utca mentén. Telente a korcsolyázók használták azokat. A hajdanán csak kuglizónak nevezett épület most kiürített lakóház. Északi oldaláról a hosszú, fedett épületrészt és benne a pályát néhány évtizede elbontották. •A területen máig nyugszanak a földben a régi zsidótemető halottai közül egyesek. Az 1925-ös építkezés alkalmával, egy meszesgödör ásásakor (ha akaratlanul is) megbolygattak két sírt. 032. Ady utca 67. (Pályaudvar) Az utcai homlokzat 1908-as átalakítása előtt •1860-ban – ekkorra készült el a Pragerhof-Kanizsa vonalrész – adta át pályaudvarát a Déli Vasút a város által adományozott területen. Épületeit Carl Schlimp tervezte. Az építkezést Karl Etzel vezette. Karl Etzel A pályaudvar 1864-ben (Thúry György Múzeum.) •A vasút ekkor tervezett épületeit a célszerűség jellemezte. Különösebb homlokzati díszítést nem használtak, az épületek külső felületét jobbára vakolatlan téglával fedték. Az 94 méter hosszú indóház alapozása 1859 januárjában kezdődött. Az építést végző munkások táborát a Csengery úton, a téglagyár és a „Négyházak” helyén alakították ki. •Az elkészült földszintes felvételi épületet a két végén emeletes részek határolták. Az utca felől az épület közepén lévő előcsarnokba jutott az utazó, aki itt találta a pénztárakat. A jobbra nyíló folyosón juthatott a harmadosztályú váróteremhez. E folyosó az épület jobb oldalát nagyjából felező, merőleges folyosóba torkolt. Azon lehetett kijutni a peronra, illetve az érkezők itt juthattak ki az utcára. E kijárat másik oldalán az emeletes sarokpavilon földszintjén a távírdának nevezett forgalmi szolgálat szobái voltak. A többi váróteremhez és azokon túl az étterembe a balra nyíló folyosón át lehetett eljutni. Az épület két végén, az emeleteken szolgálati lakások voltak. E felvételi épület déli szomszédságában álló földszintes házban a posta és a rendőrség kapott helyet. •A mai utazó talán elképzelni sem tudja egy Kanizsához hasonló helyzetű állomás étterme hajdani forgalmát. A legjobb évek akkorra estek, amikor – 1881 és 1918 között – Bogenrieder József bérelte a létesítményt. Az állítás igazáról meggyőződik, aki megtekinti a vendéglős palotáját a Fő út 13. szám alatt. Ráadásul az utasokon túl a helybéliek is szívesen látogattak ki ide. Asztaltársaságok alakultak; azok törzsvendég tagjait Bogenrieder kényeztette, de a díszes, monogramos poharaik is érkezésükre vártak. Kanizsai híján egy 1910 körüli csáktornyai kép •Az állomáshoz fából ácsolt, négyvágányú, 100 m hosszú fogadócsarnok („halle”) csatlakozott. Kivitelezése a norvég származású Gregersen Gudbrand (1824-1910) vezetésével történt, aki faszerkezetek építésével alapozta meg hírnevét, majd vált jeles magyar építőmesterré. Balra a posta földszintes épülete (A Déli Vasút személyszállító vagonjai zöld színűek voltak.) 1881 (a posta átépítése) előtt Gregersen pavilonja az országos kiállításon (1885) A 19. század utolsó éveiben Századfordulós képek a peronról „Lili” a pályaudvari hodárral 1908-ban (Steiner Edgár rajza Zsittney Gábor tulajdonában.) Az 1930-as években (indafoto.hu) Két felvétel 1942-ből 1964 A cseréptetős csarnokot 1942-ben bontották le. Előtte, csaknem tíz éven át a kanizsaiak tiltakozása ezt még meg tudta akadályozni. A csarnok még létező emlékei a peronon találhatók. A felvételi épület falába ágyazottan láthatók a csarnoktetőt tartó öntöttvas oszlopok. Felső részükön még ott vannak a csavarok, amelyek a légszesszel (világítógáz) működő peronlámpákat tartották. 1896 Ezzel kapcsolatos adat, hogy a felvételi épületet 1904-ben, a teljes állomást 1911-ben kötötték rá az elektromos hálózatra. 1912-ben már 39 ívlámpa világított a pályaudvaron. Mára az 1942-ben készült, 130 méter hosszú peron is teljes átalakításra került. •A felvételi épülettel egy időben emelték a ma is létező két hosszú közúti áruátrakó épületet a Csengery utcai oldalon, azzal párhuzamosan. Ugyancsak ekkori a szomszédos két, kétemeletes vasúti lakóház az Erdész utca elején, a forgalmi laktanya mára erősen átalakított emeletes épülete az Ady utca legvégén (76. szám). Ettől keleti irányban, a vágányok között helyezték el a „vízház” épületét. A torzult kereszt alakú építmény már nem létezik. Az áruátrakó déli végénél az emeletes irodaépület 1905-ben készült el •A budai főállomásra 1861. március 20-án indulhatott el az „ünnepélyes próbamenet” Kanizsáról. 1862 A Buda-Kanizsa vasút indóháza Budán (1861) Az altiszti egyenruha A budai főállomás (ma a Déli pályaudvar) és környéke az 1860-as években A Déli Vasút igazolványa 1907-ből (A fényképen a vasút egyenruhájában kanizsai hivatalnoka, Goldfinger Hermina. Hermina (1889-1966) Godfinger József főkalauz leánya volt.) (Töreky Andrástól.) A Déli Vasút két (az egyik I. és II. osztályú, a másik III. osztályú) személyszállító vagonja 1896-ban és az ülések elrendezése E szakasz építése miatt a Balaton vízszintjét négy lábbal kellett csökkenteni. A Sió-csatorna a századfordulón A legmélyebb (20 méteres) bevágást Nagykanizsa és Nagyrécse között kellett kialakítani. Közvetlenül a bontás előtt Az ottani felüljárót 1981-ben bontották le. •A központi váltóállítás rendszerét 1903-ban vezették be. 1903-ban épült fel ez a váltóállító torony is a fűtőházzal szemben A környék északról (indafoto.hu) •Az állomás felvételi épülete mai képét 1908–09-ben nyerte el. Az előcsarnok ma is létező, magasabb változatát akkor alakították ki, akárcsak az új éttermet, a restit, az első-, másod- és harmadosztályú várótermeket. 1910 körül A két világháború között Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) Az eredetileg is emeletes, két szélső, kiugró egységet összekötő földszintes részre jóval később húztak még egy szintet. A csarnok 1942-es bontásakor az még nem létezett. •Postahivatal 1865-től működik a kanizsai vasútállomáson. Balra a posta eredeti épülete Az 1870-es évekből 1896 1882-ben készült el a felvételi épület déli oldalán (a posta korábbi földszintes épülete helyén) a mozgóposta emeletes háza. Ma is létezik. Háttérben a posta 1925-ben (Elől a Vasutas Dalkör tagsága. Az énekkart Ansorge (Aradi) Antal alapította 1925-ben.) A dalkörösök 1927-ben A kanizsai mozgóposta 1875-től közvetítette a postai küldeményeket Bécstől Brodig. Az ország hat megyéjére, Horvátország, Szlavónia, Bosznia-Hercegovina területére terjedt ki szolgáltatása. Igazgatósága a belvárosból költözött az új épületbe. Postakocsi belseje (1896) A küldemények átrakása (1897) A MÁV Budapest és Nagykanizsa között közlekedő mozgóposta kocsija 1929-ben •Még délebbre − a posta épületén is túl − 1904-ben készült el egy mára teljesen átalakított forgalmi laktanya. Kunics Zsuzsa kutatásai eredményeként tudható, hogy a kalauzok e szállása eredeti változatában földszintes volt. Müller Ede szombathelyi vállalkozó kivitelezte. Az épületről az Ady utca 76. cím alatt talál képeket. •1905-ben megépítették a gyorsáru felvételére, kiadására szolgáló épületet (ma az állomásépület földszintes, északi vége). Addig a beépített részt is magába foglaló, parkosított, keskeny terület a kanizsaiak kedvelt kirándulóhelye volt, ahová szívesen jártak ki, hogy figyeljék a vasút életét. Az Ady utca 63. számú házig terjedő sáv fáit akkor vágták ki. Lehetséges viszont, hogy a jelenleg is létező néhány öreg vadgesztenye a hajdani parkból származik. •Pragerhof mai neve Pragersko. Maribortól délre fekvő vasúti csomópont. A pragerhofi állomás 1918-ban A Sopronig vezető vonalat 1865-ben adták át. Ezzel a város Béccsel is vasúti összeköttetésbe került. A Sopronból Kanizsára 1865 őszén indított első szerelvény mozdonya Érdekesség, hogy egy 1870-es hír szerint Sopron felé emeletes vagonokat is járatott a Déli Vasút. Az első világháborút lezáró békeszerződések nyomán a vonal jelentősége erősen csökkent. 1868-ra készült el a Murakeresztúrtól Barcsig vezető szakasz. Az ország vasúthálózata a Kanizsára tartó vonalak átadása éveiben: 1860: Kanizsa- országhatár (54 km Pragerhof felé) 1861: Kanizsa-Buda (221 km) 1865: Kanizsa-Sopron (166 km) 1868: Murakeresztúr-Barcs (72 km) •1906-ban a társaság a sebesség növelése érdekében 4 méter hosszú (5 centiméter széles) sínjeit 9 méteresre (7,5 centiméter széles) cserélte. A régi és az új 1906-tól a Déli Vasút nappali gyorsvonatai étkezőkocsival közlekedtek (Ezek a Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság tulajdonában voltak. A képen egy 1912-es kocsijuk helyreállított példánya látható.) •1923-tól a Déli Vasút (Császári és Királyi Szabadalmaztatott Déli Vaspálya Társaság) magyarországi része Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (DSA) néven működött tovább. 1928-ban a társaság Nagykanizsához is „közelebb hozta a Balatont”: sínbuszokat kezdett járatni Fonyódra és vissza. A DSA két sínautóbusza A vonatos balatoni kirándulásoknak volt vonzereje akkoriban. Olvasható, hogy az 1930-as esztendő egyik kánikulai vasárnapján 900-1000 fő kerekedett fel a fél kilences személyvonattal, hogy a tóban keressen enyhülést. Huszonnyolc pullmankocsi szállította őket. Ugyanezzel a szerelvénnyel este fél kilenckor értek haza. •1932-től vasútvonalai a MÁV hálózatának lettek részei. A Déli Vasút vonala megnyitásának 1986-os emléke a peronon (Rétfalvi Sándor alkotása.) 033. Ady utca 74. •A zsidó hitközség első temetője a város akkori belterületétől meglehetősen távol, a mai pályaudvar területén, az Ady utca 65. számú háztól keletre és északra eső területen volt. A körülbelül száz évvel korábban létesített temetőt a vasútépítés miatt 1859-ben számolták fel. A fellelt csontokat áttelepítették ide, a fiatalabb temetőbe. Ugyancsak áthozták a kőből faragott síremlékek felső részeit és felállították azokat a Déli Vasút emlékoszlopa köré. A feleslegessé vált alsó darabok az Ady utca akkor kialakított, temető előtti töltésébe kerültek. Ez a nagyjából 120 cm hosszú alsó rész a mai temetőn áthaladó csatorna kiváltásakor került elő a kis park délnyugati sarkán 2011 őszén ásott gödörből (Északabbra további kisebb-nagyobb darabokat is kiemeltek a földből, amikor az út töltésének nyugati oldalán mélyítettek árkot.) •A hitközség 1784-ben, amikor a korábban használt, kicsi temető már megtelt, itt kapott földet – a Práter legelőjéből gróf Batthyány Lajostól – új temetője kialakítására. Ekkor készült a temető északi és nyugati oldalán álló, ma is létező, téglából épített kerítés. A temetkezések az új helyen 1786-ban kezdődtek. A korai ábrázoláson a háttérben a temető nyugati oldalának ma is létező boltíves kerítése (A kép a kanizsai Chevra Kadisa [Szentegylet] könyvében található, amelynek borítóján az 1793-as dátumot fedezhetjük fel. A kéziratot a Zsidó Múzeum őrzi Budapesten.) (dbs.bh.org.il) Major Ilona 1998-ban megjelent tanulmányában arra jutott, hogy a síremlékek hátsó sorában, jobb szélen Löwenstein Mózesét ábrázolták. Ez létezik ma is: (ezwieback.com) Amennyiben a feltételezés helyes, támpontot kapunk a kép keletkezési időpontjához. Az 1763-ban született Löwensteint 1824-ben érte a halál. Jelenleg 1854-ben adományozta a herceg a ravatalozótól délre eső újabb területet, majd 1883-ban megint bővítették a temetőt és az új részt – a régi téglafalhoz csatlakozva – szintén bekerítették. 1912 (Steiner Edgár vízfestménye Zsittney Gábor tulajdonában.) Az 1920-as évek második felében •A korábbi apró, már roskatag építmény helyére az eklektikus stílusú új ravatalozót 1888-ban építették. A munkák fedezetét gyűjtéssel biztosították. Ennek kezdeményezője a Chevra Kadisa volt, amely 1792 óta bizonyíthatóan létezett a városban. A bal oldali képen a Déli Vasút 1864-ben állított díszes emlékoszlopa is látható •A temetőben ma három család sírboltját találjuk. A negyedik (Weiser) 1944 őszén pusztult el. A bombát a vasútállomásnak szánták. Az Elek és a Gutmann család sírboltja 034. Ady utca 74.a (Téli gazdasági iskola*) •1940-ben a Királyi Pál utca 2. alatt nyílt meg a négy hónapos, téli elméleti oktatást biztosító iskola. 1960 körül •A város már 1924-ben tervezte, hogy e helyen a gazdasági iskola számára épületet emeltet, mert a hercegtől megkapta az itteni és az innen délre eső, összesen 25 holdas területet. Az utóbbit szánták a szennyvíztisztítónak. A tervek végül megvalósultak; az iskola építése csak jelentős késéssel. 1943-ban vette birtokba az intézmény az iskola és fiúotthon itteni, új épületét. Tervezője Széll László építész volt. Széll László •1948-ban mezőgazdasági szakiskolává, 1950-ben technikummá alakult. 1962 és 1979 között felsőfokú technikumi, majd főiskolai szinten is folytattak agrárszakképzést. •1944 tavaszán ide, a téli gazdasági iskolába gyűjtötték be Alsólendva, Csáktornya, Perlak és környékük, továbbá Dél-Somogy zsidó származású lakóit. A helyi anyakönyv tanúsága szerint május első felében hat idős ember már itt, a koncentrációs táborba szállításuk előtt, életét vesztette. 035. Ady utca 74.b •Az Országos Tejszövetkezeti Központ e feldolgozó üzeme (ahogy akkoriban emlegették: vajgyár) 1933-ban épült Kalmár Zoltán cége kivitelezésében. 1938. június 13. (A Szent Jobb útban a vasútállomásra.) (Thúry György Múzeum.) Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) Kezdetben 20-25 alkalmazottal dolgozott, a vajat külföldre szállította. Tevékenységi köre lényegében nem változott megszűntéig, az 1990-es évekig. •Szemben a vasútállomással szemben találjuk azt a Principális-csatornáig terjedő és a déli irányban elnyúló térséget, amely rétjeivel, legelőivel, ligetes erdői terebélyes fáival elődeink kedves kirándulóhelyének számított. „Prater” volt a neve, az uradalom birtokolta, de a város lakóinak engedélyezték látogatását. Elnevezéséhez talán a bécsi Prater adta az ötletet. Idővel a terjeszkedő legelő kezdte csökkenteni a környék vonzerejét és az itt sétálgatók számát, viszont egyre több lett a tehén. Végül az 1850-es évek tájékán az uradalom a kirándulni szándékozókat kitiltotta, a Prater (Práter) korábbi értelmében megszűnt. A Práter 1854-ben, a vasútépítések előtt (Középen, fent a mai Ady utca és folytatása, a légrádi országút. Attól balra, barnával a Práter erdői.) Aztán a települést egyre többen lakták, a várost csatornázták, az itteni árkok pedig bűzös szennyvízzel töltődtek; a szabadba vágyók már nem a Práterbe vágytak. A vasútállomás és környéke a Práter felől az 1940-es évek elején (A gazdák ekkoriban inkább már a Próder névvel emlegették a környéket.) (Pék Pál hagyatékából.) Még a városi csorda 200-230 tehene a Kisfaludy utca, Ady utca útvonalon ide járt ki naponta, amikor 1932-re kialakították a csorda új legelőjét (Felső-erdő) és itt elkezdték a legelők újbóli erdősítését. •Az első világháború előtt nagyjából húszezer kertészkedésből élő, bolgár állampolgárságú egyén tartózkodott az országban. Bérelt földeken dolgoztak, sokszor a szokásos díjak többszörösét fizetve. Mégis nyereségesek tudtak lenni, mert technológiájukkal (az mindig öntözéses volt) ugyanakkora területen jóval nagyobb értéket állítottak elő, mint helyi társaik. Tevékenységük jelképévé az öntözés eszköze, a bolgárkerék vált; egy ökör vagy ló hajtotta vödrös-csigás szerkezet. Felállították a víz mellé és a vele néhány méterre felemelt vizet deszkavályúkkal, bakhátakkal sík vidéken is nagyobb távolságokra el lehetett vezetni. Illusztráció (Czibulya Ferenc, 1987.) A kanizsai kolónia itt a Práterben, a hercegi uradalom földjén élt és tevékenykedett. A kis bolgár tanyán állt fehér falú házuk. Évtizedeken át látták el szokatlanul jó minőségű és nem drága zöldségeikkel a kanizsai piacot. A 15 holdnyi területen termelt finomságokat hatalmas sátoros-kocsikról árusította a kék kötényes, lármásan alkudozó had. 1912 októberében, amikor a Balkánt lángba borította a bolgár-török háború, többségük hazament, a maradottak még elvégeztek a szükséges munkákat, azután távoztak ők is. Visszatérésükig a gazdaság őrzését egy idősebb társukra és kutyájára hagyták. Az öreg februárban kapta a levelet, hogy – egy kivétellel – a hazatért fiatalabb férfiak mindegyike elesett a háborúban, nincs már, aki folytathatná itt a munkát. Ekkor indult Bulgáriába ő is, a gazdaság pedig a pusztulás tanyája lett. Kutyája néhány hétig még kitartott, majd végzett vele az éhezés. Két bolgár menyecske Mathea lencséje előtt (A megviselt felvételt a bulgáriai Várnában őrzi a múzeum.) •A területnek a pályaudvar déli részével átellenes oldalán alakították ki a városi csatornahálózat 9 holdas derítőtelepét. 1931 Ott hat darab egy méter mély, téglával burkolt derítőmedence létesült. A szennyvizet tetszés szerint terelhették az 1000 köbméteres tárolók bármelyikébe. A valamelyest megtisztult víz végül a Dencsár-árokba távozott. 1940 Manapság (A telep e változatát 1977 és 1980 között alakították ki.) •A vasútállomástól indulva Bajcsa (a szennyvíztisztító) felé, előbb átjutunk a Práteren, majd a Principálison is. Itt, az úttól délre, szemben a práteri erdővel húzódik a Cigány-berek. Az 1990-es években A 20. század közepén még tanyáztak e helyen cigány családok, de a legenda szerint már sokkal-sokkal korábban is. A hagyomány úgy tudja, hogy a tatárjárást követően a király telepítette ide őket. Ady utca 76. •Lásd: Ady utca 67. Két részlet az 1904-es tervből (Thúry György Múzeum.) A második világháború előtt 036. Alkotmány út és Kalász utca sarka (Kalász utca 1.) (Méntelep) •Somogyvári Somogyi Gyula (1852-1899) nagybirtokos, korábban (1877-től) nagyatádi segédszolgabíró az akkor már darabjaiban értékesített Inkey-birtok palini részéből vásárolt 1891-ben. (Thúry György Múzeum.) A méntelep első világháború előtti képei: alul a központi épület A terület megszerzése után azonnal, 1891-ben Sallér Lajossal felépíttette az állami méntelepet. Az építkezés a korábbi major helyén történt. A központi (parancsnoki) épület ma Öt épülete a gyakorlóiskola, a legénység, a feljebbvalók, a raktár számára készült; istállója két megye 160 lovának adott helyet. A következő (esetenként nagyon gyenge minőségű) felvételek a századfordulós képeslapokról származnak: Az országút nyárfái mögött a méntelep A központi épület nyugati (felül) és keleti (alul) oldala (Itt volt a parancsnoki lakás. A telep első vezetője Parcsetich Ottó kapitány volt, aki 1901-ben, negyvenhárom évesen halt meg. A középső képen talán ő látható nővére, Koller Vilma és kutyájuk társaságában.) A fenti két képen látható épületben laktak a tisztek és az állatorvos A teniszpálya A telep büszkeségei: az „eredeti ardéni” lovak Szolgálaton kívül (1907) Jóval a városi hálózat kiépülése előtt saját vízvezeték-hálózata lett. Erre emlékeztet a kecses víztorony. A létesítmény parkját 1893-ban így méltatta a Zalai Közlöny munkatársa: Az Ottó-liget vadgesztenyéi (A területen kialakított fiatal park legszebb része a korábbról származó vadgesztenyés volt. Egyértelműen Parcsetich érdeme volt viszont, hogy az ökrök és birkák tanyája helyén szemet gyönyörködtető kert létesült. Felettesei egy 1893-as napiparancsban − elismerve a parancsnok érdemeit − az Ottó-park nevet adták a helynek. A leírások szerint szép időben a vadgesztenyék alatt ebédeltették a fontosabb vendégeket, akiket ugyanitt tekepálya is várt.) Az intézmény 135 katonát foglalkoztatott, hatásköre Somogy és Zala megyékre terjedt ki. A katonaság számára felvásárolt lovak hajtása a kereskedőhöz (1881) Lovak vizsgálata (1881) 1913-ban az egység átköltözött a Kossuth téri új épületekbe, ide pedig Nagyatádról telepedett át az ottani méntelep. •Eredetileg a bejárattól a központi épület déli oldala felé kanyarodó út keleti irányban kilépett a méntelep területéről és egy fasorban haladt tovább. Ezt nevezték a helyiek Huszár-allénak, mert a méntelep gondozói (a huszárok) erre lovagoltak a gondjaikra bízott állatokkal. A fasor az Öregförhénc hegykapujától dél felé tartó földútig (ezt pedig Hosszú útnak hívták) tartott. Mára az allé fái jórészt eltűntek, helyükön akác és bozót burjánzik. Az út meghagyott része már ezek mellett vezet. Balra az allé néhány öreg fája a kerítésen belül, jobbra egy a kerítésen túl •Somogyi kezdeményezője volt a balatonberényi fürdőtelep létesítésének is. 1894-ben palini kastélyában tartották megbeszéléseiket az ügyben érintettek. Somogyi az ott elhelyezkedő földjei hasznosításában volt érdekelt. Az első nyaralók egyikét is a család építette (1908) Balatonberényben. Balatoni „fürdőház” a 19. század első felében (1879) A balatonberényi fürdőélet két képe a századfordulóról •A két világháború között Rubint Károly mérnök tulajdonában volt a Somogyi-birtok e része. (Somogyi Gyula leánya, Antónia [1883-1977] 1904-ben lett Rubint felesége.) A méntelep központi épülete Rubint Károly birtokában. A korábbi képeslappal összehasonlítva látszik, hogy a házat két végén megtoldatták (feltételezem, hogy Rubint) és egy timpanon is kialakításra került. Rubint Károly (1875-1943) Rubint 1902-ben került a kanizsai fűtőházhoz, amelynek 1919 és 1933 között főnöke volt. Működése alatt intenzív kulturális élet bontakozott ki a fűtőházban. Rubint Károlynét 1935-ben elnökének választotta a Keresztény Jótékony Nőegylet. •Az államosítás után a Rubint Károly által birtokolt területen (1949-től közel húsz éven át) gépállomás működött. A víztorony és a gépállomás új csarnoka 1965-ben A központi épület adott helyet a gépállomás üzemi konyhájának, irodáinak és kultúrtermének (Az 1960-as években készült kép.) Ugyanennek keleti oldala az 1960-as évek közepén (Tompos Erika jóvoltából.) A továbbiakban az 1963-ban alakult ÉPGÉP helyi egysége, majd jogutódja, az Emelőgépgyártó Vállalat termelt itt. Tevékenysége az 1990-es évek elején szűnt meg. A terület nyugati irányból 1969-ben (A központi épület viszonylag alul, középen.) (Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.) Az 1968-as építkezés (fortepan.hu) A képek az 1980-as évek második felében készültek (Tüttő Istvántól.) •A méntelep igényei miatt nyílt meg 1893-ban a palini posta (Alkotmány út 57.), de a megnövekedett forgalom miatt tervezték állandó vasúti megálló létesítését is. (1892) Utóbbi megvalósulásáról nincs adatom, de vizsgálandó, hogy nem így keletkezett-e a jelenlegi Újudvar állomás. Ezt némileg valószínűsíti, hogy még 1947-ben is csak forgalmi kitérőként tartották nyílván a helyet. (Egy 1921-es helyi hírben is említik.) Ráadásul, jelentős távolságra van Újudvar falutól. Megjegyzem, hogy még a negyedik katonai felmérés (1912) sem jelez ezen a helyen rakodót, megállóhelyet, állomást és egy internetes forrás 1915-re teszi létesítése évét. 037. Alkotmány út 49. és 56. •Unokahúguk emlékei szerint a 49. szám alatti kis házat az első világháborút követően vásárolta meg a két Durgó testvér, Ilona és Katalin. 1925-ben némileg bővíttették az épületet, majd ott élték le hátralévő éveiket. Ilona (balra) és Katalin (Az eredeti képek Herczegné Horváth Ilona tulajdonában.) (zaol.hu) Alkotmány út 49. Mindketten önkéntes ápolói munkát vállaltak a háború idején, majd hivatásos ápolónőként dolgoztak tovább. Tevékenységükkel igen rangos vöröskeresztes elismeréseket is kiérdemeltek. Ilona (1886-1970) és Apor Gizella 1920-ban a magyarok közül elsőként vehették át a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságától a Florence Nightingale-emlékérmet. Katalin (1889-1981) 1972-ben kapta meg a Nemzetközi Vöröskereszt legmagasabb kitüntetését, a Henry Dunant-érdemrendet. Durgó Katalin (jobbra) az első világháborúban •Az utca másik oldalán romosan, de még áll az öreg uradalmi kocsma. A bontás 2011 nyarán Inkey N. János (1780-1840) téglája a bontásból Alkotmány út 57. •Lásd: Alkotmány út és Kalász utca sarka. 038. Alkotmány út 60. •Az Inkeyek hajdani uradalmából kiszakított Somogyi birtok maga is tovább aprózódott. Egy része (benne a volt ménteleppel) a két világháború között már Rubint Károly tulajdonában volt. Családi fotó a két világháború közötti időszakból (Thúry György Múzeum.) Somogyiék tulajdonában maradt a másik rész, amelynek központja e kastély volt. Építéséről nincsenek adataim, de valószínűsíthető, Somogyi Gyula 1891 tájékán építtette Sallér Lajossal, amikor birtoka szomszédos, északi részében kialakíttatta a méntelepet. A kastély keletről és északról Nyugatról és délnyugatról A hajdani istálló ma 1896 1910 1922-től a megmaradt birtokot ifjabb Somogyi Gyula (1885-1947) vezette. •Somogyiék nem csupán a méntelep esetében alakíttattak ki egy kilovagolásra alkalmas, fasorral szegélyezett utat (Huszár-allé), de itt is. Ez a jelenlegi Iparos utca folytatásaként vezetett keleti irányba. A „Somogyi-allé” szintén az Öregförhénc felől délre tartó Hosszú úthoz csatlakozott. A Huszár-allé mai állapotának leírása vonatkoztatható a Somogyi-alléra is, azzal az eltéréssel, hogy utóbbiban öreg fát már egyáltalán nem találunk. •A kastélytól némileg délre állt a palini uradalom „hat kerékre felállított” (időnként lazsnakiként emlegetett) gőzmalma, az 1862-ig létező „uradalmi gyár” része. A malom helyét a második katonai felmérés (1858) még nem jelezte. A két világháború között (Thúry György Múzeum.) Az 1864-től kanizsai kereskedők (a Vár úti gőzmalom alapítói) által bérelt és a maga idejében hatalmasnak számító épület 1866-ban már másodszor égett le. Ez magyarázhatja, hogy 1873-ban a helyi lap nem is malomként, hanem malomféle épületként említi, amelyet laktanyaként hasznosít majd a katonaság. 1876 1894-ben még működött, akkor a Somogyi család tulajdonában. •A második világháború után a Palinban létrehozott állami gazdaság tevékenykedett itt, amely az 1961-es összevonások révén a Nagykanizsai Állami Gazdaság része lett. A kastély és környéke 1963-ban (Balra, nyugaton az Alkotmány út.) (Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.) 1969 (Gyakorlaton a helyi mezőgazdasági technikum diákjai. A palini egység az iskola tangazdaságaként működött.) (Az eredeti felvétel Miklós Zoltán tulajdonában.) •Palin 1925-ben felszentelt harangjait a hívők és a Somogyi család adományaiból szerezték be. 039. Alkotmány út 81. (Inkey-kastély*) A két világháború között •Pallini Inkey János (1674-1742) építtette az 1720-as években. A kor szokása szerint alacsony falakkal, magas tetőzettel készült. Inkey János Zala, Somogy és Vas alispánja volt. Kastélya így a három megye vezetőinek, befolyásos embereinek találkahelye volt a megyeházák megépültéig. •Kápolnájáról 1816-ban azt jegyezték fel, hogy a kastélyhoz csatlakozóan egy kis dombra épült; 1746-ban emeltette Szent József pátriárka tiszteletére Inkey János fia, Boldizsár. Tornya nem volt, 14 kg-os harangját a falra erősítették. A család címere Az 1778-as kánoni vizsgálat egy oltár és egy 25 fontos harang létéről tesz említést. Orgonája nem volt a kerítéssel körülvett kápolnának. 1906-ban még létezett, az első világháború előtt a helybéliek is ide jártak istentiszteletre. Inkey Boldizsár (1726-1792) emeltette még Förhénc, Lazsnak kápolnáját, továbbá a Szentháromság-szobrot is. •A 18. század második felében már szép angolpark övezte a kastélyt. Hatalmas fák, mesterséges tavak és szigetek, nimfák szobrai ejtették ámulatba a látogatókat. A kastélyt a 19. század elején Inkey N. János (1780-1840) bővíttette, 1999-ben átalakítva felújították. •Persze, a helyi nincsteleneket foglalkoztatta a kérdés, hogy miként gazdagodhatott meg számukra felfoghatatlan mértékben az Inkey család. A választ nem tudhatták, így mesei elemekkel átszőtt történetet találtak ki magyarázatként. A monda szerint a község határában volt egy forrás (Basa-kút), ahol egy török basa fejét vágta le az Inkey bárók őse, aki egyike volt a környék kanászainak. A basa vizet kért, a kanász a forrásra mutatott, majd levágta a lehajoló török fejét. Jutalmul akkora birtokot kapott, amelynek területét képes volt egy nap alatt körüllovagolni. A Basa-kút állítólag a falu északnyugati részén volt, nagyjából az országútról Förhéncre vezető bekötőúttal átellenesen, középütt a Principális-csatorna és az országút között. A hely keleti oldalára időközben vasúti pálya került. 1991 (Gémeskút a vasúti pálya nyugati oldalán, a Zsigárdra vezető úttól északra.) (Gerencsér Tibor felvétele.) •A család palini ágának 26000 holdas birtokát Inkey N. János halála után, 1846-ban eladósodott örökösei eladták. A vásárló a belga király (I. Lipót) volt, aki az akkor még gyermek kisebbik fiának, Fülöp Eugénnak vette meg. •A hagyomány úgy tartja, hogy a király megbízottja az udvar közepére terített hatalmas ponyvára számolta le a nem kevésbé hatalmas vételárat. Az aranyak átszámolása e módszerrel több, mint fél napig tartott. Végül a vendég kapát kért, egy vakondtúrásba vágta és a földet a levegőbe szórta. – Akkor lesz ez megint Inkey-birtok, amikor ismét együtt lesz ez a halom föld –mondta. Az uradalmi központ 1864-ben (Mint látható, a park java az akkoriban létesült vasútvonaltól nyugatra helyezkedett el.) (library.hungaricana.hu) A terület északi irányból 1969-ben (Alul, középen a kastély [iskola], felül, középen a hajdani Elek-major [Alkotmány út 89.a].) (Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.) A központ másik része a mai Kalász utca helyén (Alul a hajdani temető, felül a téglavető.) (library.hungaricana.hu) Készülhetett akár Palinban is (Az 1890-es években emelt, Hunyadi utca 4. szám alatti [északi] épületből.) •Fülöp Eugén herceg a későbbi II. Lipót király öccse volt. Amikor – akkor már király – bátyja egyetlen fia 1869-ben meghalt, akkor a herceg lett a trónörökös, amivel együtt járt a Flandria grófja cím. (1871-ben meglátogatta palini birtokát, egy kocsikázás mértékéig Kanizsán is megfordult.) Királlyá azonban csak a trónörökös fiát koronázták, mert bátyja, II. Lipót túlélte. I. Lipót (1790-1865) az első II. Lipót (1835-1909) Fülöp Eugén herceg (1837-1905) belga bélyegen 1849-ben Még ekkoriban is Palinból irányították az egész uradalmat. (A jószágkormányzó Glavina Lajos [1806-1885] lett és az is maradt harminc esztendeig, 1876-ig.) 1876 A bekövetkező fellendülést az „uradalmi gyár” létrehozása jelezte. Kámáncspusztai fűrészüzeme a tulajdonosváltások után 1940-ben még működött. (Akkor Németh József kanizsai bognármester birtokolta.) Az út nyugati oldalára telepítették. A katonai felmérések közül először a harmadik (1879) ábrázolta. Jelentős volt az uradalom alagcső- és téglagyártása is. Ez a téglaégető a Kalász utca végén, a keleti oldalon helyezkedett el. Szeszfőzdét és egy gőzmalmot (lásd: Alkotmány út 60.) is létesítettek. Viszont már a hanyatlás kezdete volt, hogy 1862-ben a „gyár” üzemi szervezetét megszüntették, és részeit bérbeadással hasznosították. Ugyanekkor, ugyanezt tették az uradalomnak a környező településeken fekvő egységeivel is. 1862 Szántás gőzekével (1870) (A két gőzgép – „mozdony” – felváltva húzta drótkötéllel az ekét, amely ugyancsak felváltva használta két ekesorát.) •A palini központi rész bérlője a tulajdonos összes uradalma főigazgatójának fia, a francia származású Clement Lipót lett. Clement egy év alatt megtanult magyarul, a kastélyt pezsgőgyárrá, az angolparkot legelővé, faiskolává alakíttatta. Feleségül az uradalmi számtartó, Godina János (1894-ben, hetvennégy évesen érte a halál) leányát, Vilmát választotta. Ötvenhárom éves volt, amikor 1902-ben meghalt. 1865 1883 1899 A bérlők ugyan gazdagodtak, de birtokát a trónörökös 1888-ban eladta. Arra ezután újabb – most már részekben történő – értékesítés várt. •A szabadságharcban Inkey Kázmér (1882-ben, hatvannégy [a halotti anyakönyv szerint hatvannyolc] évesen halt meg) zászlóaljparancsnok és őrnagy, János százados lett. Testvérük, Eduárd a császár szolgálatában jutott tábornokságig. 1848 novemberében Kossuth az alábbi rendeletét küldte Zalába: Országos Honvédelmi Bizottmány Zala megye közönségének Inkey Eduárd, ki az ellenség táborában magyar hazája ellen harcolt és harcol, mint hazaáruló tekintve, minden ingó s ingatlan javait zár alá tétetni határozta a honvédelmi bizottmány – melynek végrehajtására az illető megyei hatóság utasíttatván a végrehajtásra kiküldetik. a honvéd. bizottmány Kossuth Lajos elnök •Az új palini községi temetőt 1925-ben létesítették és egyben felállításra került egy kőkereszt is. Megjegyzem, 1871-ben, ötvennyolc évesen Palinban temették el Zathureczky Ferdinándot, az uradalom ügyvédjét, 1876-ban Clement Lipótnét, 1899-ben Somogyi Gyulát és pár év múlva Somogyi fiatalon (16 és 19 év) elhunyt két leányát is. Az akkori temető elhagyatva most is létezik. A későbbi méntelep északi határa mentén (a víztoronytól északra) találjuk a fákkal, cserjékkel erősen benőtt területet. Én már csak egy, 1918-ból származó síremlék alsó részét leltem ott. Talán érdekes, hogy az említettek közül Zathureczky Glavina sógora volt, fia, Zathureczky Zsigmond pedig Clement jószágigazgatója lett. Alkotmány út 89.a •Lásd: Erzsébet tér 21. 040. Alkotmány út 93. •A régi iskola még létező épülete. Az egy tanerős palini iskola 1868-tól folyamatosan működött. Az intézménybe sokáig főleg az uradalmi cselédek gyermekei jártak. 1878 Tanítójuk személye évtizedeken át nem változott. Magasi József 1908-ban, ötvenhárom éves korában hunyt el. Pusztai iskola (1855) A 20. század elején a tanító lakása az Inkey-kastéllyal szomszédos házban volt. (8800.hu) •Itt kezdte működését az 1952/53-as tanévben megszervezett palini óvoda is. Két esztendő múlva az Inkey-kastélyba költöztették az intézményt. 041. Arany János utca. •A város 1883-ban a Jakopovics-telken megnyitandó új utcához megvette a Nucsecz- és a Masznyák-telket is. 1889 •A Király utca 18. szám alatti ház történeténél (300. pont) találkozhatnak az ingatlan hajdani tulajdonosa, Tuboly Viktor költeményével. Az ügyvéd − szenvedélyes versíró ember − ebben az alkotásában a számára kedves utcát, szűkebb lakóhelyét verselte meg. Örömömre, szembesülhettem azzal, hogy ma is létezik ilyesféle kötődés és ilyen jellegű alkotás. A fiatal Láng Viktória verse 2011-ben jelent meg. A kis utcánk A kis utcánk nem alszik, Éjjel nappal virágzik. Gyermekzsivaj erre-arra, Idős néni pletyka sarja. Öreg házak sora színes, Kutyák, macskák hangja éles, Pletyka özön házak előtt, Ilonka a függöny mögött, Leskelődik erre-arra, Viszi a hírt jobbra-balra. De hol van már az óvoda, Meg a régi iskola, Nyomda lett helyébe, Új ház nőtt a helyére. A kis utcánk kezd elhalni, Pletyka özön elhalkulni. A gyerekek idősödnek, A nénikék csendesednek. 042. Arany János utca 2., 2.a és 4. •1903-ban épült fel Kondor (Kohn) Adolf fakereskedő lakóháza a 2. szám alatti telek nyugati felén. A homlokzat az idők során sokat változott, de a kovácsoltvas kapu még őrzi a tulajdonos nevének kezdőbetűit. Kondor árusított tüzelőanyagokat, fát (nagykereskedőként is), de ügynökséget is működtetett. 1911 1920-ban, ötvennégy esztendősen halt meg. •Az ingatlan keleti felén 1905 körül épült fel Sió Károly építőmester lakóháza. A mester feltételezhetően maga kivitelezte, talán a tervek is tőle származtak. A homlokzatot már rég megfosztották eredeti díszeitől Sió sokáig nem élvezhette új házát. 1909 nyarán Budapestre utazott, hogy megoperáltassa magát, de életét vesztette. A fővárosba még eljutott, a kórházba már nem. Élete harminckilencedik esztendejében járt. •1889-es adat szerint a 4. számú házban lakott Bátorfi (Bobek) Lajos (1835-1896). Bátorfi 1868 és halála között dolgozott a Zalai Közlönynél (illetve elődjénél). 1871-től segédszerkesztője, 1872-től szerkesztője, 1887-től kiadó szerkesztője volt a lapnak. Bátorfi Lajos Ez idő alatt huszonhárom – verseit, novelláit tartalmazó – kötete jelent meg. Az 1868-ban indított, fél évet élt, általa szerkesztett „Kandi Klári” című újság az ország első női élclapja volt. 1886 1891 1880-tól 1887-ig volt kiadója és szerkesztője a „Zalai Tanügy” című lapnak. Életműve jelentős dararabja az „Adatok Zalamegye történetéhez” című sorozat, amelynek szerkesztője volt. A harminc – öt kötetbe gyűjthető – helytörténeti füzet havonta jelent meg 1876 és 1878 között. Szegény ember maradt. Élete végén már kénytelen volt a Kisdednevelő Egyesület szívességét is igénybe venni: az óvoda épületében (Arany J. utca 7.) lakott. A halálakor a szétküldött gyászjelentések egyik példányára a következő széljegyzetet írta tulajdonosa: „Kedélyes, jószívű ember vala; poharazás közben jelszava vala: »iszingyóresz«. Sok művet hagyott hátra; kunfelegyházi születésű vala; hozzám magyar sógor viszonyban. Miletz János" Több jel is utal arra, hogy az „iszingyóresz” kifejezés népszerűsítője és megalkotója ugyanazon személy – Bátorfi Lajos – volt. E szóval csak Kanizsán született írásokban találkoztam. Közülük az utolsó 1921-ből származik. Ezt követően az iszingyóresz megszűnt a helyi szókincs része lenni. A hajdani szövegekből kiderül, hogy a társasági italozást jelentette; annak is az elszánt változatát. •Tarnói Miletz János (1841-1903) középiskolai tanár az itteni óvodát vezető Miletz Mária bátyja. Miletz János (felegyhazikozlony.eu) Jó nevet szerzett helytörténészként, régiséggyűjtőként. Legismertebbé Katona József életét, munkásságát feldolgozó tanulmánya vált. Életművének kanizsai része egy „humoros versezet”. Nálunk jelent meg 1892-ben „Somogy-Szent-György vára” címmel. Sajnos, mindeddig nem sikerült megismernem ezt a – Romlottvárról írt – munkáját. •Itt említem, hogy utódai egyike Sztrókay Kálmán (1886-1956) volt, aki 1923-ban, Budapestről Nagykanizsára kerülve vállalta el a Zalai Közlöny szerkesztését. Sztrókay 1924-ben megvált a laptól és visszatért a fővárosba. Később könyvei sorával vált a tudományos ismeretterjesztés neves alakjává. 043. Arany János utca 5. és 7. (Elemi iskola és óvoda*) •Az akkor megnyitott új utcában ezt az iskolaházat (Arany J. u. 5.) Sallér Lajossal 1885-ben építtette első és második osztályos diákjainak a város. Két tantermet alakítottak ki benne. Az iskola 1942-ben (A háborús idők szellemében a következő, óvodai épületen már sziréna van elhelyezve a légiriadók jelzésére.) Arany János utca 5. Az óvoda 1896-ban (Középen talán az óvónő, Lenkei Malvin.) (Uher Ödön felvétele.) •Ugyanekkor a 7. szám alatt a Kisdednevelő Egyesület már második óvodai épületét emeltette, ezúttal egy sorsjegy-akció bevételéből. Arany János utca 7. 1887-ben az óvodát kiegészítették egy „nyaraló” épületével. Ez a pavilon a bejárattól jobbra, a telek határa mentén húzódott. 1886-ban az intézményben rendezték meg az országos gyermekjáték kiállítást. Az 1970-es évek végétől már mindkét házat az óvoda használta, amely 2003-ban szűnt meg. Az óvoda épületét 2007-ben lebontották. Emlékét az iskola épülete őrzi, mert külső megjelenésükben (méretüktől eltekintve) egymás tükörképeként egyeztek. •A kanizsai óvodák vezetésére a városba szerződtetett Kemény József és felesége, tarnói Miletz Mária fiatalon meghaltak 1891-ben. Ekkor bízta a Kisdednevelő Egyesület itteni intézményét a tizenkilenc éves okleveles „kisdednevelő kisasszonyra”, Lenkei Malvinra. Ő élete hátralévő részét e munkának szentelte. Igaz, akárcsak a Kemény házaspárnak, hosszú idő neki sem adatott: tizenhat évvel később, 1907-ben őt is utolérte a halál. Édesanyja túlélte. Lublitz Simonné (Milhofer Ilona) hetvenhárom éves korában, 1911-ben hunyt el. Hosszú, de nem könnyű életet élt. Férje apja, Lublitz Sebestyén volt akkoriban a város egyetlen „ablakosa”. Mesterségét „örökölte” két fia. József 1904-ben, nyolcvanhat esztendősen halt meg. Simon viszont már ötvenegy esztendősen, 1872-ben elhunyt. A magára maradt Ilonának gyermekeit (köztük Lenkei Zsigmondot, a későbbi szolgabírósági irodatisztet is) egyedül kellett felnevelnie. Más lehetőség híján, férje tevékenységét folytatta. A kanizsai ablakok üvegezése továbbra is a Lublitzokra várt, de a szakemberek egyike immár – ugyancsak szokatlan lehetett az idő tájt – egy hölgy volt. Végezte is a munkát tisztességgel, csak egészen megöregedve vonult vissza. Utolsó éveiben itt lakott az óvodában, itt lakott Malvin halála után is, élete végéig. 044. Arany János utca 8. és 10. 1885-ben, amikor Muraközi (Megyimorecz) Lajos csizmadia (az Ipartestület 1890-ben megválasztott elnöke) Berdó Károly terve szerint a 10. szám alatt felépíttette házát, a 8. szám alatt már állt Geiszl Mór építész mára lebontott lakóháza. Muraközi 1923-ban, hetvenhat esztendős korában halt meg. Berdó terve (Thúry György Múzeum.) Arany János utca 10. 045. Arany János utca 9. és 11. •A mára teljesen átalakított külsejű, 9. szám alatti házat 1885-ben Farkas Ferenc terveztette, építtette Sallér Lajossal. A homlokzat az 1885-ös terven (Thúry György Múzeum.) •Rövidesen Thassy Ábel (1906-ban, hetvenegy éves korában halt meg) szolgabíró birtokába került. A Thassyak jelentős szerepet játszottak Zala 18. és 19. századi közigazgatásában. •A Széchenyi téren volt lakása a nyugalmazása (1898) után Kanizsára költöző Thassy Miklósnak (1842-1911), a zalaegerszegi járás főszolgabírójának. 1869-től kétszer választották a zalabaksai kerület országgyűlési képviselőjévé. Budapesten Jókaival együtt Tisza Kálmán állandó tarokkpartnere volt. Szolgabírói tevékenysége emlékezetes epizódjai voltak Oroszlán Pali egyik kézre kerítése (1868), illetve Savanyú (Savanyó) Jóska elfogatása (1885). Savanyú Jóska (1841-1907) A helyi újság Thassy halálakor azt írta, hogy Savanyút elfogása után a kanizsai bíróság halálra ítélte, majd az ilyenkor megszokott bámészkodó sokaság kíséretében a Teleki úton a (Sánc előtt, az út északi oldalán lévő) vesztőhelyre szállították. Itt, a későbbi vásártéren fel is akasztották. A valóság ezzel szemben az, hogy Savanyú – a szombathelyi börtönből 1906-ban kegyelemmel szabadulva – 1907-ben agyonlőtte magát. Fájlalom: ez sem Kanizsán történt vele. •1890-től 1893-ig itt bérelte első imatermét és lelkészlakását az 1887-ben alakult helyi református gyülekezet. •A 11. szám alá 1885-ben épült lakóház: (Thúry György Múzeum.) 2005-ben került helyére emeletes épület. Arany János utca 12. (egyben Kinizsi utca 14.) •Lásd: Kinizsi utca 14. 046. Attila utca •Egy apró, keletről nyugatra lejtő völgybe települt. Már 1772-ben említették az utcák felsorolásában. 1873-ban kapta az addigi Miháldi (Miháld) név helyett az Attilát. •A századforduló újságírója úgy találta, hogy a házak közötti szekérút az utca végén, a Chinorány-ház tájékán hatalmas mocsárként folytatódik, ahol járda létesítésével már nem is kísérleteztek. Szárazságban a láp kiterjedtsége ugyan csökkent, de esők idején mindenféle átkelés – gyalogos, szekeres egyaránt – lehetetlenné lett. Így a Rózsa és Attila utca lakói szomszédolni csak az Eötvös tér előzetes felkeresésével tudtak. 1910 körül házai jobbára még zsúptetősek voltak. Mivel ezek nagy többségének nem volt kéménye, az egész utca a füst szagában úszott. Legszagosabb utcának az akkori újságíró mégsem ezért választotta. Akkor még a város sok utcájában nyitott csatorna szolgált a csapadék feleslegének elvezetésére, de az itteni árok – az itt lakók nyilvánvaló közreműködésével – valódi kloáka volt, e funkciónak megfelelő szaggal. Közrejátszhatott persze az is, hogy az utca maga is egy természetes árok volt. Ugyanakkor a legöregebb, oromfalukkal az utca felé forduló házak a városrészben páratlan, falusias hangulatot adtak a helynek. •A régi utcából (az 1786-os térkép szerint – már akkor – későbbi hosszában létezett) mára csak nyomvonala maradt. Utolsó házai 1974-ben kerültek elbontásra. A pálya a mai Attila utca 10. és 12. számú házai elé épült (Török Tibor az 1960-as évek végén, Gerencsér Tibor 1973-ban készítette felvételét. A korábbi képen még ott az utca 60. és 62. házszámú épülete.) Mai vonalvezetése sem teljesen azonos a korábbival, hiszen eredetileg a Petőfi utcába torkollt. A Petőfi utca és az Attila utca eleje 1900 körül (A terep lejtésének problémáját a torkolat déli sarkán emelt Hertelendy-bástyával kezelték.) 1973-ban már ez a kép fogadta az Attila utca torkolatát keresőt (Gerencsér Tibor képe.) Két kép az utca utolsóknak maradt házairól: Attila utca15. (balra) és 17. az északi oldalon, illetve 36. (jobbra) és 38. a déli oldalon (Thúry György Múzeum.) 047. Attila utca 2. (korábbi számozás szerint) •Kardos Ferenc levéltári kutatásai eredményeként tudhatjuk, hogy itt hajdan a Matkovics-ház állt, amely 1886-ban már a szomszédos ingatlant birtokló Hertelendy Béla tulajdonában volt. A kibérelt háromszobás házban 1889-ben nyitotta meg negyedik óvodáját a Kisdednevelő Egyesület. Petőfi utcaiként is emlegették, hiszen az épület valamelyest annak is része volt látványilag. A hely 1864-ben (Zöld háromszöggel a Matkovics-ház.) (library.hungaricana.hu) 048. Attila utca 59. (korábbi számozás szerint) •Ott ahol a hajdani Rózsa és Attila utca vége összeért, az Attila utca északi oldalának utolsó háza a 19. század második felében Chinorány Boldizsár tulajdonában volt. •Ő volt a helyi postamesterek sorát adó híres família utolsó postamester tagja. Hetvenkét éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Utolsó gyermekét 1899 januárjában szülte meg harminckettő esztendős felesége. A kicsi nem sokáig élt, a következő esztendő novemberében a skarlát áldozata lett. Egy hónappal később az apa szíve felmondta a szolgálatot. A család síremléke a köztemetőben (A négyszögletes rész feletti sávban még olvasható a „BUS EMLÉKÜL” felirat. A felület többi részét a család tagjainak halálozási adatai fedik. Felül, az ívelt darabon találjuk az 1863-ban, nyolcvanhárom esztendősen meghalt Chinorány Boldizsár főszolgabíró nevét.) A hajdani nagy vagyonukból addigra az általa ide építtetett háza (valójában két épület) és mögötte egy jókora földterület maradt. •Utóbbi volt a Postakert. Az elnevezés a család tevékenységére utalhatott. Nagyjából arról a területről van szó, amelyen ma a Rózsa utcának az Attila utca és a Hevesi út közötti szakasza halad át. A környék 1900-ban (Thúry György Múzeum.) •Az államosítások keretében 1950-ben alakult meg a magánfuvarosokat központosító Belföldi Szállítmányozási Vállalat (Belsped) nagykanizsai egysége. E cégek leginkább a vasúton érkező árukat továbbították a címzetteknek, de a lakosság is fordulhatott hozzájuk igényeivel, lovas kocsijaik fuvarozták többek között a Tüzép-telepekről a téli tüzelőt megrendelőiknek. Kezdetben a lovak Nagykanizsán is korábbi gazdáiknál maradtak, majd itt, az 59. számú ingatlan keleti, beépítetlen felén elkészült az állatok új, nagy istállója. 1969-ben még álltak a Belsped telepének zöld csillaggal jelölt épületei A motorizáció térhódítása az 1960-as évek első felében tette versenyképtelenné a szállítás e lóvontatású fajtáját. Mohai V. Lajos gyermekként volt tanúja a következményeknek: „A lovakat feketére égett, csatakos fejű szenesek vezették, akik az éjszaka sötét hullámaiban éltek addig, és a napvilágra mintha csak akkor merészkedtek volna ki, hogy hátuk mögött hagyva az örökké szélfútta istállókat, kantárszáron vonszolják el a lovak még élő tetemeit. Úgy vonultak ott, mint akik végleg veszni hagyják életük eszenciáit, mert az idő eljárt a lovak és a szenesek fölött, nincs se merre, se tovább, csak a vesztőhely illata vár rájuk a város külső, északi szegélyéhez kuporodó vágóhídon. Gumicsizmájukra csörgedezve csapódott rá a megnehezült sár, ahogy kétoldalt, testsúlyukra ereszkedve lépdeltek a halálra ítélt állatok mellett. A levegő fojtott volt a hirtelen elülő széltől, amely addig a határból fújt be az udvarok közeibe. A leülepedett meleg szinte rárakódott a Földre-szorított épületek roskatag tetőcserepeire. Az elhanyagolt, és foghíjas járdákon ijedt csönd honolt; a mésztől fehér házak mintha fáradtan búcsút intettek volna a szakadozott gyászmenetnek. Mintha megérezték volna, hogy a lovak és az istállók után ők következnek majd, mert rövidesen eljöhet az idő, amikor az egymás hátának támaszkodó, a kertek mélyeibe süppedt féltetős kicsinyke épületekre fölfűződő utca kanyarulatait fölnyalábolja, és kiegyenesíti majd négyemeletes pontházakkal a terjeszkedő város.” (A bátyám hazavitte a halált című, 2014-ben megjelent mű részlete.) •Ízelítőül, itt közlök néhány képet a Rózsa utca régi házairól. (Az utcát az 1864-es kataszteri térképen is e névvel találjuk.) A lakótelep építésekor az összes öreg ház is eltűnt. 1900 körül még nagy számban álltak zsúptetős épületek a város külső részein. A kanizsai városrészben a Rózsa utca 8. szám alatti háznak nagyon sok „ikertestvére” létezett. Egyfajta egyöntetűség volt jellemzőjük: beosztásuk, a falak alapanyaga (hasított keményfa), az ablakok elhelyezkedése, a tető üstökös jellege (mindkét végén csapott nyeregtető) azonos volt. Rózsa utca 8. és 10. 1932-ben (Ifjabb Makoviczky Gyula felvétele.) A beosztás (Rózsa utca 8.) Az utcában készülhetett Faragó Márton 1931-es festménye A 8. szám alatti zsúptetős ház két oldalán látható kerítésfajta használata hajdan általános volt Kanizsa külvárosi részein (Ketting Klára felvétele 1940-ből.) (indafoto.hu) Rózsa utca 32. és pajtája 1932-ben (Ifjabb Makoviczky Gyula felvételei.) Rózsa utca 27. és 25. (jobbról) (Kotnyek István felvétele az 1970-es évekből.) „Bánom, hogy csak emlékeimben élhetnek a leheletnyi utcák, és az örökké csordogáló közcsapok, ahová kijártak az emberek egymással megbeszélni a híreket.” (Mohai V. Lajos) (Kotnyek István felvétele az 1970-es évekből.) Rózsa utca 35. (Kotnyek István felvétele az 1970-es évekből.) •Mohai V. Lajos (1956) József Attila-díjas költő, a Rózsa utcában született, ott nevelkedett, városának és az utcájának A RÓZSA UTCA, RETROSPEKTÍV (2017) című költeményében állított emléket. Egy részlet: A SZÁZEGYEDIK ÚT Rózsa utca retrospektív – Eposz „Annak a városnak a képe mára már a múlté, a költő kiforgatott szókinccsel beszél róla, az önvédelmi sáncok ideig-óráig állnak, a kárhozat tartósabb anyagból készül, a Rózsa utcát felfalta a város éhes gyomra, a retrospektív eposzba melankolikus noktürn költözik: Hol maradnak a kocsiszínek torkai, hogy elnyeljék a délutáni fényeket, hol marad a faltövekből kikapaszkodó lapulevelek poros szomorúsága? Hol maradnak a fuvaros lovak hajnali vallomásai, amikor nekilódultak az útnak, hogy megadóan kiszolgálják a város igényeit? Hová merül el a jegenyék tánca, ha majd a jegenyéket is kivágják, és tüzelő lesz belőlük? Hová merül el a madarak repdesése onnan? A kisírt szemű Rózsa utca tárgyi bizonyítéka a hamuszín Ég kőlapja.” Az 1970-es években (Kotnyek István felvétele.) A KŐKERESZTNÉL (Curriculum vitae, 1) Ott virrasztanak a városszéli angyalok: a szelíd postagalambok röptét odáig mérik a gazdák, a cinkék fészkeire ráül az istállók harmata, a határ madarainak tollpihéit odáig fújja a szél, az öregek, mielőtt dologba fognának, keresztet vetnek, az élet a ráncos kezekben elfér; a kutyák ugatása fölidézi a kifogyhatatlan gyermekkort, a szomorúfűz miatt kel föl a Nap, a szenesek pora a városra száll; minden álmunk új időszámítást kezd, csak az angyalok időérzéke tér el ettől… (Mohai V. Lajos verse.) Az egykori Rózsa utca végére állított, jelenleg is látható fogadalmi kereszt 1934-ben került helyére (Balra a 2006-os, jobbra a 2012-es állapotában.) Amikor a keleti oldal öreg házai még álltak A Rózsa utca mentén (Bartók Béla utca 1.) 1969-ben épült fel a város első tízemeletes háza, a Garzonház (A környéken kialakított lakótelep egyhangú épületei között alig akad figyelmet felkeltő. Számomra a kevés kivétel egyike e ház. Sajnos, egyszobás lakásai ma üresen állnak. Új tulajdonosra és felújítóra vár.) 1975 körül (fortepan.hu) 049. Árpád utca A csutora •A város egyik régi, girbegörbe utcája. Az 1822-es térkép már jelzi. Korábban Csutorás utcának hívták. Csutorásoknak nevezték a 18. és 19. században a faesztergályosok egy csoportját, akik főleg a csutora nevű 5-8 liter térfogatú, lábas, két lapos oldalán esztergályozott kulacsokat készítették. Főként bor tárolására használták, az említett időszakban rendkívül népszerű volt, sőt rendszeresítették a birodalom katonaságánál is. Gyártása a Dunántúlra összpontosult. A csutorásoknak Kanizsán is volt (a bognárokkal közös) céhe. Elképzelhető, hogy hajdanán főleg errefelé dolgoztak a város csutorásai. A Csutorás utca 1873-ban kapta mai nevét. (Viszont az 1864-es kataszteri térképen a Csutorás helyett a Mező nevet találjuk.) Két – még létező – öreg ház: Árpád utca 9. Árpád utca 13. 1989 és 1990 (Az Árpád utca 12. szám alatt egy hajdani csizmadia háza állt.) (Gerencsér Tibor felvételei.) •A 19. és 20. század fordulóján az akkori Árpád utca a 37. sorszámú házzal (ma Sikátor utca 11.) ért véget. Az első világháború előtt megnyitották a Dózsa György útba kötő egyenes szakaszát is. Az előző furcsaság oka, hogy a korábbi Árpád utca Ördög-árkon túli részét egy 1942-es döntés révén ma Sikátor utcának nevezzük. Ugyanakkor az eredeti Sikátor utcát az Árpád utca külső felének nyilvánították. Ezt a századforduló tájékán nyitották meg, majd az 1910-es években kötöttek be a Dózsa György útba. Szemben az Árpád utcával, teljes egészében mérnökileg tervezett utca volt: az Ördög-ároktól egyenesen vezetett a Dózsa György úthoz. A jelenlegi Sikátor (korábban Árpád) utcának kanyarodó részét ma rövid utcácska (szintén Sikátor névvel) köti a Magyar utcába. Ezt 1939-re alakították ki. 1926-ban (TGYM) Manapság Dr. Fodor Zsolt hat felvétele 1969-ből: Az utca elejének északi oldala (Balra a Magyar utca.) Az Árpád utca 2. (egyben Magyar utca 37.) szám alatti sarki ingatlan délre néző oldala (Balra a Magyar utca, jobbra az Árpád utca felőli sarok.) (Balra: Árpád utca 8. és 10. Jobbra: Árpád utca 14. és keresztben, hosszan a 16. számú ház.) Az Árpád és a Sikátor utca találkozási helye (Középen: Árpád utca 18.) 050. Árpád utca 1., 3., 5., 6., 7. és 15. •Az Árpád utca 1. és 3. számú alatti ingatlanokat Vokoun Antal hentes birtokolta a századfordulón. A házai előtti kis terecske miatt azok akár a Magyar utca részei is lehettek volna. Boltja az 3. szám alatt üzemelt. Ötvenkilenc évesen, 1911-ben halt meg. A hely nem maradt hentes nélkül: Vokoun munkáját veje, az 1884-ben született Frk Ferenc folytatta. Árpád u. 3. (1930-as évek.) •Az 5. számú telken volt a két világháború közötti évek neves asztalosmesterének, az 1889-ben született Buday Jánosnak az üzeme és a fakereskedése. Az udvar északi oldalán Buday János Buday János apja, Lajos (ötvenöt évesen, 1913-ban halt meg) ugyancsak asztalosként, ugyancsak itt űzte mesterségét. • Az Árpád utca 6. szám alatti kapun át szokatlanul nagy telekre juthattak a kocsik, gyalogosok. Átellenes széle a Magyar utcánál húzódott. Beépítése is azon az oldalon (Magyar u. 41. – kép ott is) kezdődött. 1864 (library.hungaricana.hu) Viola Adolf (Thúry György Múzeum.) A századfordulón Viola (Feigelstock) Adolf pékmester birtokolta, aki sütödéjét is itt működtette. 1911-es halála után (ötvenkettő esztendős volt akkor) fia, Lajos (1889-1953) vette át a vállalkozást. Hamarosan kénytelen volt ő is felhagyni mesterségével, mert az első világháborúban hadirokkanttá vált. Mások révén azonban a pékség még évtizedekig (nagyjából 1950-ig) dolgozott. 1940 A közelben gyermekeskedett dr. Fodor Zsolttól tudom, hogy az épületben hol helyezkedett el a sütöde (kék négyszög) és annak üzlete (kék hatszög). Utóbbiba a kapualjból nyílt bejárat. Az 1940-es évek végén Szattler (Sattler) pékségként emlegették. Vállalta a saját dagasztású, kelesztésű kenyerek kisütését is, sőt, az ünnepi alkalmak előkészített malacait is odavihette befejezésre az, aki az ilyesmit megengedhette magának. Árpád utca 6. 1969-ben (Bal szélen két ablakkal a 4. számú ház.) (Dr. Fodor Zsolttól.) A környékbeliek Cigány-Pék udvarnak nevezték a helyet, mert akkoriban cigány származású családok lakták, muzsikusok és nem muzsikusok egyaránt. Az 1990-es években az épületek mindegyikét elbontották. •Az Árpád utca 7. szám alatt állt a ház, amelyet 1928-ban vásárolt meg családja számára Papp (Pap) Oszkár (1896-1987). Az udvar mélyén még nem került minden bontásra Papp a két világháború közötti időszak legismertebb cipészmestere volt. 1920-ban a Magyar utca 8. szám alatti (már nem létező) házban nyitotta meg önálló műhelyét, üzletét. Néhány év múlva hat segéddel és három tanonccal dolgozott. 1932-ben települt át a Vasemberházba. Ott a későbbiekben cipőkereskedői tevékenységet is folytatott, nem csupán saját készítményeit értékesítette. Növekvő szakmai tekintélyét jelzi, hogy előbb az Ipartestület alelnöke (1932), majd az 1933-ban alakult Iparoskör ügyvezető elnöke (1935) lett. A háború után munkáját gyorsan ellehetetlenítették. 1950-től csak az üzlete udvar felőli oldalán meghagyott nyolc négyzetméternyi műhelyében dolgozhatott. 1952-ben a család lakóházát is államosították. Papp Oszkár Nyolcvanadik évében járt, amikor a Vasemberház kezdődő felújítása miatt kénytelen volt felhagyni a cipők javításával. •Alig arrébb, az Árpád utca 15. szám alatt neves asztalos família vénséges lakóháza és udvari műhelye állt. Az adatok túlnyomó része dr. Fodor Zsolttól, Muzikár Vince asztalosmester unokájától származik. A lakóház az 1960-as években (A fotón a kapu mögött, a fal eresz alatti részén még ott függ a sötétre öregedett cégtábla. MUZIKÁR FERENCZ neve két oldalán az ASZTALOS, illetve a TISCHLER szavak és köztük egy szekrény ábrája tájékoztatta az érkezőt, hol jár.) (Dr. Fodor Zsolttól.) Ahogy a vándorfestő látta a helyet a két világháború között, a honoráriumként kért ebéd után (Balról: Árpád utca 17. és – egyik ablakát „megspórolva” – Árpád utca 15. Jobbról: Árpád utca 12.) (Dr. Fodor Zsolttól.) A házban kocsma működött (talán innen az utca eredeti neve is, a Csutorás), amikor a Kanizsán letelepedett asztalosmester megvette. Korát jelzi az is, hogy 1990 körüli bontásakor kiderült, fagerendákból készült váza van. Az itteni műhely épületét is akkor távolították el. Az a telek északi határa mentén terjeszkedve 1910-ben érte el végleges kiterjedését. A hely jelenleg •A cseh származású Muzikár Ferenc (František Muzikař ) valamikor a szabadságharc után került Kanizsára, alapított családot, lett magyarrá és a város ismert asztalosmesterévé. Könnyen lehet, hogy elsőként Marschall József asztalos közeli, Magyar utcai műhelyében talált munkát. (Kanizsára is egy Marschall hívta, aki később fia, Vince keresztapja lett.) 1892-ben, élete 66. évében halt meg. Egyik fia folytatta az apa mesterségét. A családi legendárium szerint a fiúnak nem a Vince nevet szánták. Leendő keresztanyja azonban a túlzott „ünneplés” következtében elfelejtette, miféle nevet akartak a gyermeknek adni. Így aztán a pap – épp Vince-nap lévén – a Vincét javasolta. A csecsemőből mester lett és már a 19. század végétől apjánál is jelentősebb szerepet játszott szakmájában és a város iparosai között. Muzikár Vince (1865-1944) (A Thúry György Múzeumtól és dr. Fodor Zsolttól.) Balra a mester embereivel és kedvencével 1903-ban az 1901-ben emelt műhely előtt (Dr. Fodor Zsolt jóvoltából.) Hat szekrény szállításáról szóló szerződés fejléce (Dr. Fodor Zsolttól.) Számlák fejlécei az első világháború előtti évekből (Dr. Fodor Zsolttól.) A családfő vekkere (Feliratai alapján Csehországban készülhetett. Első tulajdonosa akár Muzikár Ferenc is lehetett. A számlapot nem fedte üveglap: vaksötétben is ki lehetett tapogatni, milyen messze a hajnal.) (Dr. Fodor Zsolttól.) A régóta pihenő mángorló Befolyásosságát talán illusztrálja a következő történet. Sokakhoz hasonlóan, Muzikár sem rajongott a tizenhármas számért, valószínűleg azt a létező számok legszerencsétlenebbjének vélte ő is. Így 1900-ban − ekkor vezette be a város a házak számozásának mai rendszerét− elérte, hogy az övével délről határos ingatlan két szélén álló két épületnek két házszáma (11. és 13.) legyen. Mit szólt szomszédja, akinek a városi illetékesek „rugalmassága” a tizenegyes mellé még egy tizenhármast is juttatott? Ma már nem tudja senki. •Vincét szülei az izraelita fiúiskolába íratták be. (Döntésük szokatlannak ugyan nevezhető, páratlannak azonban nem. Például másfél évtizeddel korábban, 1855-ben negyven keresztény diák járt az intézménybe.) Nem kevesen úgy vélték, hogy ott magasabb színvonalon folyik az oktatás, mint városi megfelelőjében. A Muzikár szülők a német nyelv eredményes elsajátítását különösen lényegesnek tartották fiúk majdani szakmai pályafutása feltételeként. (1867-ig német volt az iskola oktatási nyelve.) A mesterlegények szokásos vándorlása, a külföldön szerezhető tapasztalatok jelentős későbbi előnyöket ígértek, amelyek csak nyelvismerettel realizálódhattak. (A fiatal Muzikár Bécsben, Potsdamban dolgozva kamatoztathatta is tudását.) Így vált Muzikár Vince a város legtöbb nyelvet beszélő asztalosmesterévé. Anyanyelve magyar lett, apjától megtanult csehül, családjától, tanáraitól pedig németül. A jiddist ráadásul kapta iskolatársaitól. A családi emlékezet szerint Vince időként még zsinagógai szolgálatot is teljesített osztálytársai, barátai kérésére. A hitközség, hogy az előírt tíz férfi minden imádkozni akaró esetén jelen legyen az imaházban, kilencet állandó készenlétben tartott. E kilencek valamelyikét helyettesítette időnként – félek, nem igazán szabályosan − az intézmény tanulója, Muzikár Vince. 051. Árpád utca 25. (korábbi számozás szerint) és 29. (korábban Sikátor utca 1.a) •Itt állt (a jelenlegi 25.a számú ház helyén) Szakonyi József (1819-1893) rendőrkapitány (majd főkapitány) háza. Szakonyi (igazi nevén: Bognár József) Pozsonyban végzett főiskolát. Előbb a nagykanizsai rendőrbiztosságot vezette a Bach-korszakban, 1853 és 1861 között. Ő volt a helyi comissarius. Ezt követően évekig visszavonultan élt. 1872-ben nevezték ki a városi rendőrség alkapitányává. Főnöke, Albanich Flórián halála (1875) után került helyére, hogy azután haláláig ő álljon a kanizsai rendőrség élén. A visszaemlékezések szerint a fiatal Szakonyi rendkívül sokat változott hivatalnokká, nős emberré válását követően. „Szakonyi ifjú korában a társadalom egyik legkeresettebb tagja volt, a magyar körtáncot senki nem tudta a városunkban úgy lejteni mint ő.” •A kapitány nagyobb beépítetlen területtel rendelkezett itt. Ez volt a Szakonyi-kert, amelyben Veltner Ferenc működtetett kocsmát (1879). Szakonyi kertje (531) 1864-ben (library.hungaricana.hu) Az Árpád utcának a jelenleg 23, 23.a, 23.b, 25, 25.a számot viselő házai mögött húzódott a kert, az Ördög-árok mentén. Keleti végén ma a Rákóczi utca 8. számú ház áll. •1904-en helyezték a városba a pénzügyőrség helyi vezetőjének Bagáry Zsigmondot, Szakonyi vejét. Néhány évvel később ő építtetett új házat (Árpád utca 25.a) a korábbi épületek helyett. 1940 Bagáry 1919-ben, hatvankét éves korában halt meg. Dr. Fodor Zsolttól és Szávai Miklóstól tudom, hogy lakóházát a környéken sokan szentképes házként emlegették, mert déli oldala nyugati részét nagy, két méter átmérőjű falfestmény díszítette. A világoskék háttér előtt jobbra az ülő Szűz Mária és egy szőke angyal látszott, balra a gyermek Jézus, középen pedig az összes alaknál magasabbra nyúló kereszt. Amikor az 1960-as vagy 1970-es években az épület elnyerte mai megjelenését (délről hozzáépült másik fele, az Árpád utca 25.) a festmény az átalakítás áldozata lett. Balra: Árpád utca 25.a (két ablakkal), jobbra: Árpád utca 25. •Erősen átalakítva létezik még az Árpád utca 29. szám alatt Farkas Ferenc (1847-1931) városi rendőrkapitány háza. A 20. század legelső éveiben épült. Középen: Árpád utca 29. •A városi rendőrség vezetőjét eredetileg kapitánynak, helyettesét alkapitánynak nevezték. 1890-ben helyi rendeletben döntöttek arról, hogy a városi kapitány a jövőben főkapitányi címet visel. Ettől kezdve a helyetteseket hol kapitányként, hol alkapitányként emlegették. Farkas a főkapitány helyettese volt. A városi rendőrség állománya az 1900-as évek legelején (Farkas Ferenc balról a második az egyenruhát nem viselők közül.) (Thúry György Múzeum.) •Farkas leánya, az 1889-ben Nagykanizsán született Erzsébet (Bözsike, ahogy akkor írták) 1909-ben feleségül ment Sass Brunner Ferenc (Brunner volt az eredeti neve) festőhöz. Sass Brunner Ferenc (1882-1963) Sass Brunner Ferenc: Napsütésben Sass képe feleségéről (1913) Sass Brunner ugyan elismert festője lett a városnak (1909-től többször is festőiskolát működtetett a helybélieknek), de felesége – Sass Brunner Erzsébet néven – és leányuk, Brunner Erzsébet (1910-ben Nagykanizsán született) – Indiába költözve – nemzetközi ismertségre tettek szert. Sass Brunner Erzsébet 1950-ben, Brunner Erzsébet 2001-ben halt meg. Anya és leánya Brunner Erzsébet Brunner Erzsébet Nagykanizsán (1988) Sass Brunner Erzsébet: Téli falurészlet Brunner Erzsébet: Tagore Művészi hagyatékuk jelentős része Nagykanizsára került: ebből válogat a Kiskastélyban látható állandó kiállításuk. •Megemlítem, hogy téves a több helyen olvasható állítás, amely szerint Székely Bertalan, mielőtt 1859-ben Münchenbe utazott, Nagykanizsán festett portrékat, illetve egy nagy oltárképet. Az a bizonyos Kanizsa Törökkanizsa (ma Szerbia), ahol az említett oltárkép most is létezik. 052. Babochay utca •A Babochay (korábban, 1900-tól Gyár) utca a 19. század utolsó évtizedében kezdett kiépülni az Erdész utca felől. Korábbi neve utalhatott a torkolatával szemben megépült szalmagyárra, de akár a mögötte lévő tégla- és sörgyárra is. 1900-ig Zsák utca néven ismerték. Az is volt. E jellege a Vécsey utca megnyitásával szűnt meg. 1901 (Balra a nagy Babochay-telek.) (Thúry György Múzeum.) Bár a belvárostól távol esett, a vasutasok szívesen építkeztek itt: a házhelyekből hiány volt a városban, itt viszont olcsón juthattak a szükséges földhöz. Ennek oka az volt, hogy a város nem tervezte itt utca nyitását és ennek megfelelően jó ideig semmit nem költött az áldatlan viszonyok normalizálására. A házak előbb az utca keleti oldalán jelentek meg. A 20. század első évtizedében többségük már készen állt: 1911-ben 41 lakóház volt benne. Így aztán a városi közgyűlés is kezdte beadni derekát: 1912-ben vasúti salakot hordattak az „úttest” sarára. A helyzet azonban az első világháborúig sem rendeződött: itt nem létezett jogi értelemben vett közút, még a kocsiút területe is az építkezők telkéhez tartozott. •Nyugati oldalán, a Csengery út felett terült el a Babochay család jelentős méretű telke. Ma a terület északi végén a Babochay utca 20. számú ház, délen a Babochay utca 2. számú sarokház áll. Parcellázására közvetlenül az első világháború után már volt kísérlet, de eredménytelenül. Ezt követően a város vásárolta meg, hogy ott ipartelep, esetleg közintézmény létesülhessen. 1924 végén kisebb részekben megkezdődött bérbeadása. Ekkoriban dőlt el, hogy a területen két utcát (Wlassics Gyula és Kassa) kell nyitni. Előbbi 1928-ban, utóbbi 1939-ben kapta nevét. Végül 90 olcsó telket alakítottak ki és kezdtek árusítani 1927-ben. Feltételként szabták, hogy az építendő házakat a következő év végéig be kell fejezni. Kilátás a Gyár utca feletti területről nyugat felé 1909-ben (Steiner Edgár vízfestménye Zsittney Gábor tulajdonában.) (Az utcának e része, a Babochay-telek és a Csengery út e szakasza, a Blau-telek még nincs beépítve. A háttérben az Ady utca fasora a zsidó temető síremlékeivel, balra az Ady utca 67. szám alatti kétemeletes ház.) Babochay utca 3. •1895-ben Hartmann János főkalauz (83 évesen, 1944-ben hunyt el) két társával építtetett egy kisebb lakóházat a Babochay utca 3. szám alatti telek É-i felén. Könnyen lehet, hogy ez volt az új utca első épülete. Az 1907-es városi címtár Hartmannt már egyedüli tulajdonosként jelzi. A telek beépítettsége gyorsan nőtt. Elkészült a mai ház D-i fele és az udvari lakások is. Kilenc ablakával az utca legnagyobb házává vált. Bérházként működhetett. Jobbára a vasúton dolgozók lakták. Eredeti homlokzati jegyei javát mára elvesztette. Az épület (1035) alaprajza 1917-ben Babochay utca 7. •A Babochay utca 7. szám alatti házat a 20. század legelső éveiben építtette Szommer Ferenc főmozdonyvezető. Pais János (az építtető leszármazottja) közlése szerint a családi emlékezet úgy tartja, hogy a munkát olaszok végezték. Ez arra utal, hogy ez az épület is a Morandiniek kanizsai tevékenységének egyik még létező emléke lehet. (Szommer hetvenhét esztendőt élt, 1934-ben halt meg.) Babochay utca 13., 15. és 17. •2011 őszén örömteli meglepetés ért. Zsittney Gábor úr jóvoltából kezembe vehettem Steiner Edgár (Edgar Steiner von Eltenberger) hajdani kanizsai polgár rajzait és vízfestményeit tartalmazó albumot. Az alkotások a 20. század legelső éveiből származnak, jó részük a városban készült. Az album mai tulajdonosa engedélyezte a képek digitalizálását és itteni közzétételét is. Így, most az írásom több helyén sikerült a város századfordulós hangulatát Steiner Edgár műveivel is érzékeltetni. Közben némi „nyomozást” folytattam a képek alkotója tekintetében is. A német anyanyelvű Steiner valószínűleg felesége (Hirländer Jozefin) személye okán került a városba, az akkori Gyár utcába. Ott már állt Hirländer Gyula (déli vasúti főkalauz) háza a 13. szám alatt, amely a 19. század legutolsó éveiben épülhetett. Steiner néhány évvel később (az album legöregebb rajzai 1907-ben készültek) építkezhetett a 17. szám alatti telken. A köztemetőben, a két család közös sírboltjában található feliratok szerint Steiner 1857-ben született, 1913-ban érte a halál. A közös hadsereg nyugalmazott főhadnagyának és az osztrák államvasutak állomásfőnökének titulálták emléktábláján. A sírbolt Kohn Samu szép kapujával A „Zala” kis megemlékezésében azt írta, hogy a „hatalmas termetű” nyugalmazott „szekerész” főhadnagy és vasúti tisztviselő egy influenzás fertőzést követő tüdőgyulladásban halt meg. Ugyaninnen tudható, hogy Steiner nyugdíjazása után költözött Kanizsára. Mint az album bizonyítja, élete utolsó éveiben sokat festegetett Kanizsán és üdülőhelyeken. Alkotásait nézegetve ma már feltétel nélkül örülhetünk ennek. Balról jobbra: a művész kedves témája (Lili) 1909-ből, Kassa (1910) és Karlsbad (1912) (A képek Zsittney Gábor tulajdonában.) Hirländer Gyula 1944-ben halt meg. Nyolcvankettő éves volt akkor. A 13. szám alatti ház Steiner Edgár két 1907-es vízfestménye házának udvari részéről (Az udvar jóval nagyobb, mint manapság, mert Steiner birtokolta a 15. számú telket is.) (A képek Zsittney Gábor tulajdonában.) Babochay utca 17. Babochay utca 45. •Lásd: Csengery út 91., 93., 95. és 97. Babochay utca 56. (egyben Vécsey utca 4.) •Lásd: Vécsey utca 4. 2017 053. Bagoly utca 49. és 90. •Bagola, a somogyi település – Sánccal, amellyel együtt Bagolasánc volt a nevük – 1948-ban lett Zalához csatolva. Megjegyzendő ezzel kapcsolatban, hogy 1919 februárjában Bagolasánc (továbbá Somogyszentmiklós és Liszó) Nagykanizsához csatolását kérte; a kezdeményezés eredménytelen maradt. Bagola 1981-ben lett Nagykanizsa része. •Az utca 49. házszámú telkén álló épületben működött Bagolasánc iskolája. A század első négy évtizedében Steinhardt István (1881-1969) volt az iskola kántortanítója (Steinhardt László jóvoltából.) 1948-ban Sáncban alakították ki a község új iskoláját. 1993-ban létesítették a hajdani iskola helyén a városrész templomát. Itt, az út mentén kapott helyet a település első világháborús áldozatainak emlékműve. 1936-ban készítette Mankovits István. Költségeit a falu lakói adták össze. Az avatás (A katolikusok haranglába még eredeti állapotában.) (Török Zsuzsanna (Szenczi Jánosné) jóvoltából.) (Steinhardt László gyűjteményéből.) Két felvétel egy gyenge minőségű, 1950 körül készült képeslapról (Balra a katolikusok haranglába. Háttérben az iskola épülete. Jobbra a Tőke-üzletház.) •A Bagoly utca 90. számú ház előtt találjuk az evangélikus egyházközség bagolasánci fiókgyülekezetének haranglábát. A háborús célra elvitt, korábbi helyett egy 124 kg-os harangot vásárolt a közösség, amelyet 1926-ban az evangélikus gondnok portája elé állított vasszerkezetű haranglábon helyeztek el. 054. Bajcsai utca •Az utcát az 1864-es kataszteri térképen is mai nevével találjuk meg. A 41. számú lakóház 1870-ből (muemlekem.hu) •A kiskanizsaiaknak mindig külön temetőjük volt. Jelenlegi helyén, az utca végén a temetőt 1770-ben, majd 1816-ban, 1827-ben is bővíteni kellett. A szűkösség okozta gondok így sem oldódtak meg. Egy 1882-es hír szerint már négy-öt halottnak kellett osztoznia egy sírhelyen. (1897) Jáger Sándor temetkezési vállalkozó halottaskocsija a második világháború tájékán (A háttérben Szalai László Bajcsy-Zsilinszky utca 92. szám alatti kocsmája. Szalai 1939-ben, negyvennyolc évesen halt meg.) 1943 A temető egyetlen sírboltja •A sírkertben 1910-ig temetőkápolna nem, csak hullaház volt. Ekkor határozta el a kiskanizsai származású Imrei Ferenc (nyolcvankettő évesen, 1935-ben halt meg), aki akkor Kisszabadkán (Muraköz) volt plébános, hogy 16 méter magas toronnyal, 10 méter hosszú, 5,5 méter széles temetőkápolnát építtet. A kápolnában kívánta kialakítani családja sírboltját is. •A kanizsai repülőtér már külterületen, a Bajcsára vezető országút keleti oldalán van (más értelemben: inkább volt). A vitorlázó repülés helyi szerelmesei megalakítva az NTE szakosztályát gyűjtésbe kezdtek, hogy első gépüket beszerezhessék. A szükséges összeg előteremtése több, mint egy évig tartott. 1938 elején tudták megrendelni Esztergomból a Zögling I. típusú tanulógépet. (A további repülőket Kanizsán kívánták megépíteni. Így egyik tagjukat, Torma László asztalost Esztergomba küldték a szükséges ismeretek megszerzésére.) A Rubik Ernő (1910-1997) rajzai szerint épült vitorlázó nyáron érkezett meg (postán, szétszedett állapotban), ki is állították a Rozgonyi utcai iskola tornatermében. 120 kilogrammot nyomott, fesztávolsága 10,5 méter, hossza 7 méter volt. Fából készült vázát vászon borította. Használata igényelhetett némi elszántságot, mert a gép teljesen nyitott orrában a kezdő pilóta úgy érezhette magát, mint az első repüléssel próbálkozó madárfióka. Ilyen lehetett a kanizsaiak masinája is 1938 végén a tagság az addigi szakosztályi lét helyett az önállósodást választotta, megalakították a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesületet. A következő évben vizsgázott (más reptereken) pilótáik száma elérte az előírást, a Magyar Aero Szövetség második repülőt, csörlős autót ígért, a város a hangárt építette volna fel, repülni mégsem tudtak. Ugyanis az ésszerű ötlet megvalósítása − repülőtér kialakítása a kiskanizsai legelő egy részéből − akadozott. Az illetékes városi bizottság elutasította az elképzelést. Ahogy a Zalai Közlöny akkori címében fogalmazott: „A marhák nyugodt emésztése miatt nem indulhatott meg a vitorlázó-repülés Nagykanizsán”. A későbbi háborús években a repülőtérrel kapcsolatos hírek szinte eltűntek az újságból, amik megjelentek, azok érdemi információkat nemigen tartalmaztak. 1942 Például, 1943 májusában egy riportból megtudhatták az olvasók, hogy huszonkét kanizsai diák repülni tanul „valahol” egy repülőtéren. A reptér helyét − akkor már − bizalmas adatként kezelte az újság. Ezzel szemben tény, hogy 1950 őszén megalakult a helyi Sportrepülő Kör. 1951. július 8-án pedig, járatnyitó ünnepség keretében, felavatták a Maszovlet (Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság) repülőterét e helyen. Ejtőernyős 1952-ből (nagykar.hu) A Maszovlet, majd a Malév járatai a Budapest-Győr-Szombathely-Zalaegerszeg-Nagykanizsa-Budapest és a Budapest-Pécs-Kaposvár-Nagykanizsa-Budapest vonalakon közlekedve használták a repülőteret. A fogadóépület 1962-ben (A képen az épület reptér felé forduló oldala. Balra az irodák, középen a fogadócsarnok, jobbra a gépek személyzetének szállásai. Az épületet rá és az országútra merőlegesen rövid bekötőút kapcsolta a forgalomba. Ennek északi oldala mentén húzódó hasonló stílusú épületben volt a reptéri parancsnok illetve a hangármester szolgálati lakása.) Az utasokat Li-2 típusú gépek szállították Kártyanaptár 1953-ból Nincs tehát adatom arról, hogy a személyszállítás megindulásáig milyen időrendben történt a feltételek megteremtése. 1956 végén alakult meg a Nagykanizsai Repülőklub, amely az utasszállítás megszűnésével a repülőtér használója lett. Két szakosztállyal (ejtőernyős és vitorlázórepülő) létezett 1968-ig. Az 1960-as évek második felében A reptér keleti szélén még létezik az itteni lokátor számára hajdan emelt mesterséges domb, belsejében a szokásos beton bunker (kameraaltal.blog.hu) 055. Bajcsy-Zsilinszky Endre utca •Az 1864-es kataszteri térképen csak az utca nyugati vége visel nevet (Sormási utca). Az akkori Fő utat, Sormási utcát, Malom (lásd: 447. sorszám alatt a Szent Flórián tér ismertetését) utcát 1900-ban Ország út néven egyesítették. Az így kialakított út 1945-től Bajcsy-Zsilinszky Endre utca. Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 112. (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) 056. Bajcsy-Zsilinszky utca 7. •1910-ben építtette Szabó Albert gyógyszertára számára. Bajcsy-Zsilinszky utca 7. A belügyminisztérium 1907-ben engedélyezte Szabónak, hogy Kiskanizsán megnyissa a város negyedik patikáját. A gyógyszertár Páduai Szent Antal nevét viselte. 1907 októbere (A gyógyszerész 1938-ban halt meg. Nyolcvanhat esztendős volt akkor.) Az 1943-as telefonkönyv már a városrész postahivatalát jelzi e helyen. A patika az utca 3. számú házában volt akkoriban. Most a 3.a számú épület áll ott. A patika második, már nem álló épülete (Thúry György Múzeum fotótára.) •A városi címtárak közül először az 1920-as adta meg a kiskanizsai posta helyét. Az intézmény a Szent Flórián tér 13. számú házban működött. 1926-ban és 1937-ben a Szent Flórián tér 3. címet közölték. Korábbi adatom alig van. 1877 nyarán közölte a helyi lap, hogy (levélpostai és kocsipostai szolgáltatással) új postahivatal nyílt Kiskanizsán. A leveleket naponta vitte egy gyalogos küldönc Kanizsára. A 19. második felében évtizedekig Hófer Ferenc (1895-ben, hatvanharmadik évében halt meg) végezte a kiskanizsai postamester feladatait. (Erdészi képesítéssel rendelkezett, volt jegyzője az önálló Kiskanizsának, majd Vécsey Zsigmond polgármestersége idején a teljes városnak, de az olvasókör elnöki tisztségét is betöltötte egy időben.) Háza a Varasdi utca 46. szám (jelenleg Varasdi utca 78.) alatt állt. Az épület a századfordulón a kiskanizsai óvodának is helyet adott. Könnyen lehet, hogy ezt megelőzően a posta várta itt ügyfeleit. 057. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. (korábbi számozás szerint) és 37. •A kiskanizsai gőzmalom létéről 1876-os az általam ismert első adat, de a harmadik katonai felmérés (1879) is itt jelzi. 1879 A malom a 20. század elején ifjabb Paulus(z) György (1920-ban, ötvennégy esztendősen halt meg) tulajdonában volt, akinek azonos nevű apja is a molnár mesterséget űzte. (Megjegyzem, hogy az akkori (23. szám alatti) telket időközben megosztották.) Kisebb gőzmalom rajza (mozgatható gőzgéppel) 1884-ből Paulus(z) ezt az ingatlanát átadta (a 21. szám alattinak is birtokosa volt) vejének, Bucholz Viktornak. A malmot új tulajdonosa 1910-ben lakóházzá alakíttatta. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. •Ekkor azonban a közelben már létezett egy új malom. 1907 1917 (Thúry György Múzeum.) Horgos János 1911-ben cserélte az üzem gőzgépét diesel-motorra. 1916 (A molnár 1945-ben, hetvenkilenc éves korában halt meg.) 1918 tavaszán a Breiner és Grünfeld nevű zákányi cég, 1923-ban a Reich és Weisz cég, majd Lichtenstein Mór (hatvankét éves volt, amikor 1936-ban meghalt) kezébe került a hengermalom. 1930 végén (ekkor Flesch Jenő János volt a tulajdonos) a malom kigyulladt. Gépházát ugyan sikerült megmenteni, de a főépület és teljes berendezése üszkös romhalmazzá vált. Az üzem újjáépítésére vonatkozó adattal nem találkoztam. 058. Bajcsy-Zsilinszky utca 64.b (valójában Hajgató Sándor utca 2.) és 90. •Itt, a Hajgató (korábban Polgár) utca sarkán – a városrész egyik legforgalmasabb helyén – természetes módon jelent meg a kiskereskedelem. Az 1864-es kataszteri térkép szerint az ingatlan Rauch Jakab tulajdonában volt, aki házában szatócsboltját működtette. Még az 1907-es címtár is ezt az állapotot rögzítette, de a két világháború között is ilyen kereskedésnek adott helyet az épület. A jelenlegi ház keleti oldalán tábla őrzi Kunfi Zsigmond (1879-1929) szociáldemokrata politikus emlékét. A városban született, itt is érettségiző Kunfi 1918-ban, 1919-ben miniszter, majd közoktatási népbiztos lett. Az emléktábla léte azt sugallja, hogy a mai ház elődjében születhetett, de erre adatot nem találtam. Apja, Kunfi (Kunstätter) Benedek nyugalmazott pénzügyőri szemlész Hlatkó János szabómester helyi cégénél könyvelősködött. Kunfi Zsigmond A telek Hajgató utcai oldala •A 90. szám alatti ingatlanon működött a Lancsák testvérek (az 1893-ban született János és az 1894-ben világra jött Kálmán) 1925-ben alapított kereskedése (fűszer, gyarmatárú és gabona). Talán ők voltak az első világháborút követően emelt ház építtetői is. (Az udvari melléképület azonban öregebb.) (A kapu díszítése nagyon hasonlít a Csengery út 27. és a Király utca 34. szám alatti társaiéhoz. Könnyen lehet, hogy készítőjük egyazon mester. A ház homlokzati megjelenése arra utal, hogy tervezője Kosák Ferenc lehet.) 2018 •A megszűnt presszó „Rajna” neve megérdemel egy kis kitérőt. A helyiek Kiskanizsa területének azt a részét, ahol az 1700-as években érkező katolikus, Felső-Rajna vidéki németek megtelepedtek, Rajnaként emlegették. A Bajcsy-Zsilinszky és a Bajcsai utca közötti területet számították ide. (Ezzel kapcsolatos, hogy az 1864-es kataszteri térképen a Körmös utcát még Rajnai utca névvel találjuk.) Hasonló meggondolás vezetett a Rácváros elnevezéshez is, amely a Bajcsai és a Varasdi utcák által határolt térség volt. Az ilyen módon három egységre szakadt városrész lakói feszültségekkel terhes viszonyban voltak egymással. Még akkor is, amikor már mindannyian magyarnak és büszke „sáskának” tartották magukat. (E témával kapcsolatos információim Förhénci Horváth Gyulától származnak.) 059. Bajza József utca •Eredetileg Újvilág utcának nevezték. Az Újvilág nevű utca első említése 1799-ből származik. Nem tudni azonban, hogy az egyező nevek ugyanarra az utcára vonatkoznak-e. Nyugati részét említették „Tóth kert melletti utca” néven is. 1873-ban elsőként az utca e szakasza kapta a Bajza nevet. Az Újvilág utca keleti fele 1900-ban esett át a névváltoztatáson. Bajza József Bajza utca 3. •Faragó Márton (Alsólendva, 1880 – Nagykanizsa, 1947) festőművész 1929-ben telepedett le a városban. Lakása itt, az utca 3. házszámú épületében volt. Faragó Márton (Freyer Mór) Ecce homo (1942) Bajza utca 1. (képek még: Batthyány utca 5.) •Lásd: Batthyány utca 3. és Széchenyi tér 4. 060. Bajza utca 2. (képek még: Batthyány utca 7.) (Teutsch-villa) •Spánier Ferdinánd kereskedő Zrínyi utcától Bajza utcáig terjedő telkét veje, az 1860-as évek talán legbefolyásosabb, leggazdagabb polgára, Tóth Lajos (1816-1890) ügyvéd örökölte. (Tóth felesége, Spánier Jozefa 1824 és 1871 között élt.) Ő létesített itt angolparkot, részben a korábban valószínűleg Koch Mihály ügyvéd által vásárolt és tőle megszerzett 32. számú uradalmi funduson (Bajza utca 2.), részben az örökölt, a Bajza utca északi oldalán lévő területen. Tóth háza (1651) és kertje (1595, 1650) 1864-ben (library.hungaricana.hu) Parkja idegenforgalmi látványosságnak számított. Mérete is tekintélyes volt, hiszen 1860-ban a park keleten a ma 6. számú ház telekhatáráig terjedt, nyugaton a Batthyány utca határolta és hozzá tartozott az apósától örökölt terület délkeleti sarka is (jelenleg Katona József utca 4.). •Tóth Lajost 1841-ben nevezték ki a város főjegyzőjének. Tíz éven át töltötte be ezt a posztot. Egyik alapítója volt Nagykanizsai Takarékpénztárnak, 1845-ben, 1869 és 1890 között pedig elnökként vezette azt. •Tóth 1890-ben meghalt. 1896-ban megkezdődött a kert zsugorodása. Ekkor a terület leválasztott darabján megépült a Bajza utca 4. számú ház. Tulajdonosa a polgári fiúiskola tanára, Waligurszky Antal lett, aki 1909 és 1925 között az intézményt igazgatta is. Waligurszky Antal (1862-1935) •Ezután, 1902-ben emeltette Nith Norbert kórházi lelkész a Bajza utca 2.a számú épületet. Nith 1890 és 1896 között a helyi ferences kolostor gvárdiánja volt. 1929-ben, nyolcvankettő évesen hunyt el. •A park megmaradt részében – Szeghalmy Bálint városi mérnök tervei szerint – 1925-ben építtette fel házát Teutsch Gusztáv drogista. 1940 körül (Thúry György Múzeum.) Az épület az 1940-es években A park ugyancsak akkortájt (A három kép eredetije Szoliváné Szabó Erzsébet tulajdonában.) 1995 A kapuk többé-kevésbé még őrzik eredeti megjelenésüket •Teutsch 1914-ben lett a korábban alakult, drogériát működtető Geltsch és Graff cég (Deák tér 1.) résztulajdonosa. 1918-ban a cég egyedüli tulajdonosává, majd az üzletág vezető képviselőjévé vált a városban. Fele részben birtokolta a világháború után alakult – helyközi autóbusz forgalmat elsőként lebonyolító – Nagykanizsa Vidéki Autóbusz Vállalatot is. •Az 1937-es címtár szerint akkorra már ide költözött az Eötvös tér 8. szám alól a Folyammérnöki Hivatal. •1948-1949-ben Nagy József – akkor a város polgármestere – lakott a villában. Nagy József (Jobbra a polgármester Ligetvárosban, a három barakk átalakításával készült tizenhárom lakás átadásán, 1948-ban.) (Az eredeti képek dr. S. Nagy Katalin tulajdonában.) Bajza utca 2.a •Lásd: Bajza utca 2. Bajza utca 3.a (valójában Széchenyi tér 4.) •Lásd: Széchenyi tér 4. Bajza utca 4. •Lásd: Bajza utca 2. Bajza utca 5. (képek még: Katona József utca 2. és 4.) •Lásd: Bajza utca 2. és Széchenyi tér 4. 061. Bajza utca 6. (Szekeres-ház*) •E ház telke is valószínűleg a Koch Mihály ügyvéd által vásárolt, 32. számú uradalmi fundus része volt. Az 1864-es kataszteri térképen a nagy terület északkeleti sarkán leválasztott területen már ott található a mai (homlokzatában biztosan változott) ház, Kaan Károly ügyvéd tulajdonában. •Talán ő emeltette a házat, amelyet idősebb Szekeres József – 1848-49 hadnagya – megvett. (Szekeres 1826-ban született, 1894-ben hunyt el.) Az új tulajdonos előbb Iharosberényben volt az Inkey család gazdatisztje, majd gyámellenőr lett a városnál. 1890-ben családé lett a 32. fundus többi része is, rajta a Tóth Lajos ügyvéd által létesített, a Batthyány utcáig nyúló parkkal. Tóth Lajos kertjét a későbbiekben Szekeres-kertnek nevezték. Ekkor már dr. Szekeres József (idősebb Szekeres József fia) tulajdonában volt, de Szekeres halála után is használták az elnevezést. •Az 1880-as évek egy részében e házban dolgozott a „Zala” szerkesztősége. •Idősebb Szekeres József halála után a Bajza utca 6. alatti ház gazdát cserélt. 1907-ben Závody Albin (fényképét lásd: Fő út 21.) törvényszéki elnök tulajdonában volt. •Dr. Szekeres József (1921-ben, 66 éves korában halt meg), miután 1879-ben megszerezte orvosi diplomáját, 1881-ben tért vissza a városba. 1882-ben átköltözött át saját házába, a Batthyány utca 6. szám alá. Dr. Szekeres József Szekeres doktor 1885-től 1921-ig, haláláig volt az új kórház első vezetője, amely 2007-ig viselte Szekeres József nevét. •Felesége, Boda Karolin a Keresztény Jótékony Nőegylet elnöke volt. Az egyesület 1887-ben alakult kétszáz taggal. 1890-ig Clement Lipótné vezette, majd Zadubánszky Lajosné került helyére az elnöki székbe. Szekeresnét 1906-ban választották (később örökös) elnöknek. 062. Bajza utca 8. (képek még: Kossuth tér 0.) •A sarkon állt a Knöpfler Mór háza. Knöpflert az 1848-as iratok zenemesterként említik. 1829-ben bízta meg az izraelita hitközség azzal, hogy a megvásárolt tíz hangszerükhöz tanítson be helybélieket. A létrejövő vonószenekar feladata lett az egyházi énekek kísérete. A formáció 1845-ben megszűnt, mert akkortól már orgonát használtak e célra. A zenészek azonban nem maradtak feladatok nélkül, mert időközben (1842) megalakították saját zenekarukat és világi muzsikosokká vedlettek. Így jött létre a nevezetes „zsidó banda”, amely a későbbiekben szép sikereket ért el. Az új együttesben a vonósokon túl, másféle hangszereket (trombita, kürt, klarinét, fuvola, üstdob és cintányér) is használtak. Első vezetőjük a brácsázó Knöpfler Mór (nyolcvan esztendősen, 1886-ban halt meg) lett. Őt a hegedűs Grünbaum József (1826-1900) követte a poszton. •1889-ben a korábbi ház helyére Auspitz Jakab könyvelő (1898-ban, 66. évében hunyt el) építtetett újabbat Tóth Mihály terve szerint. Ez az épület áll ma. •Auspitz ismert, kedvelt figurája lehetett az akkori városnak, mert halálakor viszonylag hosszabban foglalkozott személyével a helyi újság. Bár vagyonos volt, sógora cégének irodájában dolgozott könyvelőként. Az idősödő Auspitz megnyitásakor (1890) törzsvendége lett a Centrál (Központ) kávéháznak. Ebéd után rendre megjelent, hogy azután újsággal a kezében jót szundikáljon az egyik pamlagon. Még kevésbé tudott ellenállni a hely esténkénti vonzásának. Semmilyen időjárás nem akadályozhatta; ő érkezett, hogy megszokott sarokasztalánál, megszokott partnereivel eltarokkozzon éjfélig. Akkor – nem előbb, nem később – indult haza. Nem mintha már várták volna otthon. Családapává nem válhatott: púposként született. Talán így lett szűkszavú felnőtté. Szűkszavúvá, de jó kedélyűvé. Halála nem volt mindennapi. Az emlékező írás szerint egy héttel korábban valamiféle „légy” csípte meg arcán. A csípés helye megduzzadt, orvoshoz is fordult, de különösebb panasza nem volt. Az utolsó kártyapartit követő reggelen feje egésze dagadni kezdett, estére halott volt. Már nem volt magánál, de még mindig tarokkozott: utolsó szavaival kedvenc játéka lapjait sorolta. „Pokolvar”* közölte a halál okát a kórház az anyakönyvvezetővel. *tüzes kelés vagy kemény, feketés daganat 063. Bajza utca 15. és 17. •Az utca végén álló félemeletes sarokházat 1890-ben Morandini Románnal építtette Lengyel János asztalosmester. (Lengyel a Magyar utcában nyitott műhelyt 1885-ben.) A következő év nyarán Svastits Károly (1832-1896) főszolgabíró a Teleki utcából ide költöztette hivatalát. 1878 •A 20. század elején már Neufeld Henrik bornagykereskedő birtokolta. Itt működött fiával, Ödönnel közös cégük is. Miután az apa 1919-ben (élete 76. évében) meghalt, a vállalkozás Ödön (1872-1931) tulajdonába került. 1911 064. Bajza utca vége •Még ma is látható, hogy a Kórház utcától nyugatra hirtelen mélyül a terep. Ezen a helyen egykor az uradalmi téglavető működött. Az 1780-as évek elején készült első katonai felmérés térképén is megtalálható ábrázolása. Akkor még a mélyedésben két házat – talán a téglavető épületeit – is jeleztek. A tevékenység megszűntével az elhordott agyag helyén nagy és mély tó alakult ki. Ez volt a Ciglenice (Ziegel See, azaz Tégla tó). Tersánczky József viszont a téglagyártás megszűnéséből vezette le nevét: Ziegel nichts, azaz tégla nincs. Az 1860-as években még engedélyezett fürdőző és korcsolyázó helynek számított, bár akkorra már – a vasút építéséből származó földet is felhasználva – részben (a déli oldalon) feltöltötték. Az 1880-as évek végére sikerült a városnak több ütemben lecsapoltatnia a vizet és a megmaradt mély részt is feltöltetnie. A szintkülönbség ezzel azonban csak részben tűnt el. •Az uradalom a téglavető helyét is házak építéséhez adta el, párhuzamosan a Batthyány utca környékén lévő területei értékesítésével. A hajdani „tó” térségét ma a Bajza utca keleti fele szeli ketté. Az értékesített telkek ekkor még nem voltak alkalmasak építkezésre; a vásárlókat inkább a befektetési szándék mozgathatta. A későbbiekben a terület sekélyebb oldalán (a vasút felől) korábban emelték az első házakat. A Ciglenice maradványa: a telkek az udvar felé mélyülnek (A 15-17. és a 9.a számú házak. A harmadik kép alsó részén már az útépítés miatti új töltés látszik. ) Az utca a Ciglenice máig megmaradt mélyedésében végződik 2010 őszén a Zrínyi utca meghosszabbításával tovább folytatódott a Ciglenice feltöltése •Az utca hírhedt bordélyházai 1888-ban, egy belügyminiszteri rendelet következményeként szüntették be itt működésüket. (Ekkortól a Rákóczi utca nyugati vége volt az a hely, ahol engedéllyel lehetett nyitni nyilvánosházakat.) Létrejöttük érdekes történet. A már említett − 1860 körüli − vasúti munkák során kitermelt föld látványa a vízzel fedett terület több gazdájában hasonló ötletet szült. Nem voltak ők kifejezetten módos emberei a városnak, de teljesen ambíció nélkülieknek sem nevezhetném őket a vagyonosodási vágy tekintetében. A közeli, „rendelkezésre álló” földdel feltöltötték területüket és azonnal építkezni is kezdtek. Ilyen-olyan engedélyek beszerzésével nem bíbelődtek. 1860 (A Ciglenice délen még „nyújtogatja csápjait”.) (Thúry György Múzeum.) Öt ház gyorsan elkészült. Ezt követően kezdődhetett volna a beruházás megtérülése a bérleti díjakból. A potenciális bérlők azonban kerülték a helyet. Volt rá ésszerű okuk, mert bizony a feltöltés csak úgy-ahogy sikerült. Szárazságban még elviselhető volt a környék, de máskor nem. A víz lecsapolása hiányában a házak inkább egyfajta zátonyon, mintsem szilárd talajon álltak. Esős időben víz vagy feneketlen sár vette őket körül. Ekként jutott az egyik tulajdonos arra a következtetésre, hogy olyan szolgáltatás megtelepítése lenne célszerű a nem igazán vonzó helyen, amelynek igénybevevőit nem riasztják vissza kisebb akadályok. Négy épületet bordélyok használatába adtak. A befektetői várakozások végre teljesülni kezdtek. A bevételekkel együtt persze nőtt az utcácska forgalma is. Különösen éjszakánként. Pedig a körülmények maradtak a régiek. „A Cziglenicze háborog, s a körülötte levő házakat beöntéssel fenyegeti, az Újvilág utcza folyónak látszik” – tudósított az ide látogató újságíró 1875 novemberében. Ha voltak is további benyomásai a helyről, azokról hallgatott. 1877 Az egyik (A viszonylag nagyméretű épület a jelenlegi 16. és 16.a számú házak telkén állhatott.) A bekövetkezett változásokról már a város tanácsa is kénytelen volt tudomást venni. A házak és az utat használók érdekében a tó vízszintjének egy lábbal történő csökkentéséről döntöttek. Az 1870-es évek végén boltozattal fedett csatornát építtettek a Kisfaludy utca felső végétől, a Kossuth tér nyugati oldala mentén, a Széchenyi téri nyílt árokig. A költségeket részben, ingatlanjuk mérete arányában, a csatorna mentén álló házak tulajdonosainak kellett állniuk. Nem csoda, hogy legkevésbé lelkesnek Tóth Lajos ügyvéd bizonyult. Telke a legnagyobb volt a környéken. Máig létező levelében felháborodottan tiltakozott, hogy a „szabad személy képezde intézet” működési feltételeit ő és a többi háztulajdonos költségére biztosítsák. Olyanok költségére, akik az intézet szolgáltatásaival nem is élnek. A csatorna ennek ellenére elkészült. Röviddel később megtoldották egy a Széchenyi tér keleti oldalának házai elől induló elágazással is. Az utóbbi szakasz 2011-ben napfényre került része 065. Batthyány utca •Az 1840-es évektől az uradalom építési telkekként értékesíteni kezdte a – jórészt még nem létező – Zrínyi utcától délre eső területeit. •Az értékesítés nem egészen a mai fogalmaink szerint történt. A vevők lényegében az örök használat jogát vásárolták meg. A vásárló ugyan kifizette a fundus árát, amiért ő és leszármazottai tetszésük szerint használhatták a terület, de ezzel nem jutottak fizetendőik végére. A használatért továbbra is fizetniük kellet; évente az „örökbér” összegét. A telkeket részben befektetési céllal vásárolták új tulajdonosai; később továbbadták. Egyeseket többen összeállva vettek meg, másokat később részekre osztottak. Mindezek révén lehetővé vált a Gábor (ma: Batthyány) és az Iván utca (a Csengery út Zrínyi és Kisfaludy utca közti része) kialakítása is. Egyben a Zrínyi utca itteni (nagyjából a Bazárudvartól a Széchenyi térig terjedő) része is létrejöhetett. •A Gábor utca nevét Sényi Gáborról, a Batthyány uradalom jószágkormányzójáról kapta. Sényi Gábor 1850 körül 1858-ban zárult megegyezéssel az a per, amelyet nyolc éven át folytatott az uradalom a szabadhegyi birtokosok ellen, hogy korábbi legeltetési jogát megtartsa. Sényi közbenjárására a herceg a jog megtartása helyett megelégedett mérsékelt kárpótlással. Ekkor a jószágkormányzó érdemeit a város ezzel a – mai viszonyaink között ugyancsak furcsának ható – döntésével ismerte el. Megjegyzem: a hegyháton akkor már (később még inkább) befolyásos emberek sorának volt szőlője és pincéje. •A Batthyány nevet 1873-ban kapta az utca. Nincs megbízható forrásom arra, hogy melyik Batthyányt akarta megtisztelni választásával a város. 1885 júniusában megjelent írásában (A Gábor-utcza.) Töttössy Béla törvényszéki bíró (1883-tól a Társaskör elnöke, mellékesen a „Zala” munkatársa) jelzi, hogy tud az utca új nevéről, amiről azonnal közli is véleményét: „No, ez az elnevezés ugyan nem nagyon illeti meg, mert a herczegi név és a falusi sár nem igen illik össze.” Az idézett mondat azt valószínűsíti, hogy nem gróf Batthyány Lajos miniszterelnökről, hanem Batthyány Fülöp hercegről (1781-1870), a város akkoriban meghalt földesuráról nevezték el. Szemben elődeivel, vele már viszonylag kevés ütközése volt a város vezetésének. Ráadásul, ő volt az, aki itteni uradalmi területei kiméretésével lehetővé tette a város terjeszkedését déli irányban. A fiatal és az idős Batthyány Fülöp Nem véletlen, hogy a városnak e részét (a Csengery, Zrínyi, Katona József utcák, a Kossuth tér és a vasútvonal között) ekkoriban Fülöpvárosnak nevezték. Az ő nevét viselte 1873-ig a Zrínyi utca keleti (az Ady utcától keletre eső) darabja is (Fülöp utca), amikor aztán az Iskola utca nevet kapta. Fülöpváros utcáinak 1873-ig használt furcsa, keresztneves névadásainak okát (Fülöp, Gábor) a források részben tehát magyarázzák. Kivétel az Iván utca. Ma sem ismerek, olyan adatot, amely ebben az esetben bármit közölne a névválasztás okáról. Sokáig tanácstalan voltam a kérdésben magam is, mígnem – Fülöpvárosról lévén szó – az a gondolatom támadt, hogy talán Batthyány Fülöp családjában kell a magyarázatot keresni. Ekkor szembesültem a ténnyel, hogy Fülöp öccsét Ivánnak hívták. Ráadásul, mivel Fülöp nőtlen maradt, Batthyány Iván (1784-1865) a hercegi cím potenciális örököse volt. A véletlen egybeesés szinte kizárt. Meggyőződésem, hogy Iván nem más, mint gróf Batthyány Iván. •Az utca mai elnevezését kaphatta más okból is. Villányi Henrik egyik 1936-os írásában mellékesen, de megemlíti, hogy az a vár felszabadításában központi szerepet játszó Batthyány Ádám (1662-1703) nevét viseli. Hajlamos vagyok hinni neki. Batthyány Ádám országbíró Batthyány utca 1. (egyben Zrínyi utca 60.) •Lásd: Batthyány utca 3. és Széchenyi tér 4. Batthyány utca 2. (egyben Zrínyi utca 58.) •Lásd: Zrínyi utca 58. 066. Batthyány utca 3. •1887-ben itt, az utca elején két házat birtokolt dr. Rátz (Rácz) Antal (1827-1887) városi orvos: az egyik a Zrínyi (Batthyány utca 1.), a másik a Bajza (Batthyány utca 5.) utca sarkán állt. Előbbit mára részben lebontották, egy darabja még létezik a Zrínyi utcán, a sarokház keleti, földszintes szomszédjaként. Utóbbi (akkoriban Szöglet-házként emlegették) még ma is látható, bár homlokzata időközben teljesen megváltozott. 1860-ban már mindkettő állt. •A kettő közötti kertje helyére építtette Rátz e harmadik épületet 1887-ben Sallér Lajossal, annak tervei szerint. Az eklektikus megjelenésű házról mára eltűntek homlokzati díszítései. Az utcai homlokzat terve (Thúry György Múzeum.) •Rátz 1863-ban váltotta elődjét (Juhász Györgyöt, aki ekkor halt meg) a városi orvos posztján (a funkciót a város csak 1868-ban „rendszeresítette”). Előtte 21 éven át az Ispitának is főorvosa volt. 1887-ben, hatvanegy évesen érte a halál. Addig maradt városi orvos. A városi orvos (lényegében a mai tisztiorvosi hivatás megfelelője) posztján fia, dr. Rátz (Rácz) Kálmán követte. Ő 1888-tól 1925-ig dolgozott e munkakörben. Dr. Rátz Kálmán (1861-1943) (Thúry György Múzeum.) •1881-től Kiskanizsa számára külön városi orvost (dr. Pick Albert) alkalmaztak. Picket fiatalon, 1890-ben érte a halál. Negyvenegy éves volt. 067. Batthyány utca 4. •A ház a hajdanán 5. sorszámmal értékesített uradalmi fundusra épült. Azt három személy – Koch Gottlieb (Zrínyi utca 56.), Koch Mihály és Tersánczky József (Zrínyi utca 58.) – vásárolta meg, 1/3-1/3 arányban. Akár Koch Mihály ügyvéd is építtethette, de csak az biztos, hogy 1860-ban a ház már állt. •Koch Mihály a szabadságharc utáni időszak neves helyi ügyvéde volt. Ő lett elnöke az 1874-ben alakult Első Zalai Ügyvédegyletnek. Hetvenhárom évesen, 1882-ben halt meg. Felesége, Krebs(z) Krisztina 1880-ban lett a Kisdednevelő Egyesület elnöke. Ő 1900-ban hunyt el. Nyolcvan esztendős volt akkor. •Egy 1883-as adat szerint itt székelt a Polgári Egylet elnöksége. •A házban élt és alkotott Vörös János szobrász (1897-1963). A második világháború idején, a letelepülő MAORT tisztviselőjeként költözött a városba. Vörös János Mindszenty József püspök mellszobrát 1944-ben készítette a zalaegerszegi Deák Ferenc Irodalmi és Művészeti Kör megrendelésére. Az életnagyságú alkotás kicsinyített mását is gyártatták Herenden. Ezeket a kör árusította. A szobor gipsz változata a Göcseji Múzeumban Újítók (Az alkotás 1953-ban került a gépgyár [DKG] udvarára.) Vörös egy alkotása 1959-ből (Petőfi utca 5.) •A szobrász dolgozott az 1945-ben sebtében emelt, jórészt betonból és téglából készített szovjet emlékmű megvalósításán is. Az Erzsébet (1945-től Szabadság) téri monstrum alsó részén a műkő domborműveket készítette. A tizenhét méter magas emlékmű tetején álló katona alakját Sinkó András (1901-1976) szobrász formálta meg a pécsi Zsolnay gyárban. A talapzat két oldalára egy-egy ágyú került, elől – valódi lövegtoronnyal – egy T-34-es páncélos beton mása bújt elő belőle. Az avatás (1945. júl. 15.) Az emlékmű átadásakor a városi lap közölte a talapzat feliratait. Az elülső oldalon – jobbra és balra – két orosz nyelvű mondat tájékoztatta az idelátogató szovjeteket. Az újság fordításában: „A mi ügyünk igaz”, illetve „Mi győztünk!” A hátsó részre – márványba vésve – magyar nyelvű szövegek kerültek: „A szülőföld hűséges fiai halált megvetően küzdöttek a hazáért. Az ő önfeláldozó harcuk legyen példa az utánuk jövő nemzedéknek.” „Örök dicsőség a hősöknek, akik elestek az ellenséggel vívott harcban és odaadták életüket népük szabadságáért és boldogságáért.” Ugyanott kis pirosas márványtáblán: „Tervezte: Epitanovics M. P. százados. Építési ellenőr: Gorkin M. P. százados. Emelte: Nagykanizsa város és Délzala közönsége. Építésvezető: Vécsey Barnabás. Szobrászművészek: Sinkó András és Vörös János.” Az alkotás 1956-ban a népharag fő célpontja lett. Ledöntötték tetejéről a katona betonból készített szobrát, leverték oldaláról a domborműves díszítést, elől a tank imitációja is erősen megsérült. •További sorsáról röviden: 1959-re felújították. Az átalakítás időszakában (Nagykanizsa Helyőrség Virtuális Múzeuma.) A dombormű helyét eltüntették, a katona alakja – most már bronzból – a tank helyére került, legfelül ezután egy – ugyancsak bronz – ötágú csillag díszelgett. 1990-ben távolították el két oldalról az ágyúkat, szedték le felülről a csillagot. 1991-ben a katona szobrának a Tripammer utcai temetőben találtak új helyet. 1992-ben ugyanoda kerültek át a sírok; az Erzsébet téren csak a talapzat maradt a helyén. 2011-ben eltűnt a talapzat is. Batthyány utca 5. (képek még: Bajza utca 1.) •Lásd: Batthyány utca 3. és Széchenyi tér 4. 068. Batthyány utca 6. •E ház telkét Bója (Boja) Gergely (1817-1892) a helyi tanítóképző tanára 1843-ban vásárolta az uradalomtól (6. fundus az uradalom nyilvántartásában). Bója lett a kerület országgyűlési képviselője 1848-ban és 1849-ben. 1869-től 1872-ig a megye, majd 1878-as nyugdíjazásáig Budapest tanfelügyelője volt. Ő volt a Nagykanizsán 1870-ben alakult „Zalamegyei általános tanító-egylet” első elnöke. •A telket 1856-ban megvette Vargha János uradalmi számvevő. (1875 legvégén, élete hetvenharmadik évében halt meg.) A jelenleg is létező ház az 1860-as térképen már jelölve van. Nem tudni, hogy azt Bója vagy Vargha építtette. •1882-ben költözött ide az új tulajdonos, dr. Szekeres József orvos, és itt élt 1921-es haláláig. 1918-ban Szekeres a királytól a „bánokszentgyörgyi” előnevet kapta. Dr. Szekeres József mellszobra a városi kórházban Szekeres egyik receptje 1910-ből Belus Lajos gyógyszertára pecsétjével (17 x 10 centiméter.) (Dr. Fodor Zsolttól.) Ma az épület üresen áll, állapota gyorsan romlik. Batthyány utca 7. (egyben Bajza utca 2.) •Lásd: Bajza utca 2. 069. Batthyány utca 8. és 8.a •A Batthyány Fülöp herceg által kiméretett házhelyek közül ezt, a sorszám szerint hetediket 1846-ban vásárolta meg a helyi evangélikus gyülekezet iskola és imaház építése céljára. Az uradalom kimutatásaiban tulajdonosként viszont a gyülekezet tagja, Forster Sámuel uradalmi bérlő, serfőző szerepelt. •A tervezett intézmények máshol jöttek létre (Zrínyi utca 56.), így a még üres területet 1864-ben eladták Varga János uradalmi tiszttartónak, városi tanácsosnak. Nem lehetetlen, hogy a 6. szám alatti ház történetében szerepet játszó Vargha János számvevő és Varga János tanácsos (utódai Varghaként írták nevüket) egyazon személy volt. •A ház 1873-as építésének egy balesetéről szóló újsághír Geiszl Mór építőmester készülő házának nevezte. Biztosra vehető tehát, hogy ő tervezte, talán a kivitelezés is a nevéhez fűződik. Arról nincs adatom, hogy Geiszl tulajdonosa lett-e a háznak, ha igen, akkor meddig. A 20. század elején Berényi (Bernritter) Józsefnek (1811-1888), a hercegi uradalom tiszttartójának özvegye birtokolta. Fiaik egyike, Elek az uradalom gazdatisztjeként vonult nyugalomba. Lakott itt ő is. Élete 68. évében, 1910-ben halt meg. Berényiék leánya, Ilona Concha Károly költő felesége lett. Az emléktábla az északi szárnyon •Az 1911-es címtár szerint a 8. számú házban lakott Nikolai Nándor gyáros. Batthyány utca 9. •Lásd: Csány utca 8. 070. Batthyány utca 10. és 12. („Semál” kaszárnya*) •A 10. szám alatti területet 8. fülöpvárosi fundusként Albanich Flórián, többször városbíróvá választott pékmester vásárolta meg 1856-ban vagy 1855-ben. Az 1860-as térkép szerint már állt rajta a mai ház. •Igazi laktanya hiányában a katonaság vonulásai nyomán a város vezetése ismétlődően szembesült ekkoriban a beszállásolás gondjaival. 1866 októberében adta hírül a helyi lap, hogy a városban a megszokottnál is több a katona: „Városunk utcái jelenleg igen élénkek, éspedig az által, mivel egyik zászlóalj katonaság a másikat éri. Van tivornyázás, öröm, sikoltás, nem ritkán boros fő és jókedv.” Mint érzékelhető, voltak, akik szívesen látták az érkezőket, voltak olyanok is, akik üzletük megnövekedő forgalmával anyagilag is jól jártak ilyenkor. Egyre többen vélték úgy, hogy egy honvédségi egység letelepítése előnyös lenne Kanizsa számára. 1869-ben a város vezetése engedett a növekvő lakossági nyomásnak. A 78. honvéd zászlóalj székhelye Nagykanizsa lett, legénységét egyelőre a Zöldfa szállóban helyezték el. •1874-ben hét „laktanya” volt Kanizsán. A laktanyácskaként (chemal, chemale) emlegetett kisebb épületeket esetenként magánszemélyek építtették, adták bérbe a katonaságnak. A dobos (1880) Érdekesség, hogy – a laktanyák szétszórt elhelyezkedése miatt – esténként a város összes dobosa felsorakozott az Eötvös téren, majd dobszóval masíroztak a Király utca elején álló katonai kórházig. Így próbálták elérni, hogy a takarodó híre minden érintetthez eljusson. •A III. számú laktanya ez a ház volt. Egy konzorcium alakíttatta ki, azzal az elképzeléssel, hogy az épületet a hadsereg céljaira biztosítva saját házaikat mentesítik a katonasági beszállásolásoktól. Négy altiszt és negyvennégy katona számára biztosított elhelyezést, de szükség esetén valamivel hatvan fölé lehetett emelni számukat. A létesíményt a 48. gyalogezred használta és az utca akkori neve után Gábor laktanyának is nevezték. Az ezred egy levele 1866-ból A nagy laktanyák felépülésével kiürült. Ezért a házat birtokló részvénytársaság 1890-ben megszűnt. 1875-ben 681 katona állomásozott a városban; közülük ötvenöten ebben a laktanyában. A kantinban (1880) Lőgyakorlaton (1889) •1910 körül lett a ház gazdája Böhm Jenő (hatvankettő évesen, 1934-ben halt meg) terménykereskedő. Családja (a Csengery út 19. szám alatti fürdővel együtt) az államosításokig birtokolta az ingatlant. 1933 •Itt jegyzem meg, hogy a városban szolgált és lakott (lakóhelyére vonatkozó adatom nincs) Bauer Ferdinánd őrnagy 1860 körül. Tábornokként 1888-ban a monarchia (közös) hadügyminisztere lett. Bauer Kanizsán tanult meg magyarul. Oktatója Nucsecz József tanító volt. Nucsecz hálás volt az őrnagynak, mert az 1859-es olaszországi hadjárat idején megmentette a behívástól. Bauer Ferdinánd báró (1888) Különféle katonák a közös hadseregből (1875) •A szomszédos házat (Batthyány utca 12.) Blau Károly építtette telkén, amely a Csengery úttól (Csengery út 23.) a Batthyány utcáig terjedt. Az ingatlan nagy kertjével, virágaival vált ismertté. 1882-ben Bogyay Ödön ügyész vásárolta meg. •1932-től lakta az épületet Hoffmann János és családja. A jogász végzettségű Hoffmannt apósa, a zalaegerszegi Schütz cég tulajdonosa kanizsai áruházuk vezetésével bízta meg. Hoffmann János (1895-1944) Hoffmann János 1940-től Auschwitzba hurcolásáig vezette feljegyzéseit, amelyből a naplóíró, a családja és a helyi zsidóság helyzetének romlását, majd ellehetetlenülését követhetjük végig. Az üldöztetést csak leánya élte túl, felesége, fia is áldozata lett annak. A gyermekeinek szánt, egy ismerősére bízott írása viszont megmaradt az utókornak. „Ködfátyol” címmel 2001-ben megjelentetésre is került Szombathelyen. 1980 körül (Balra Kotnyek István felvétele.) A ház manapság (Fedett tornácát már elbontották.) Batthyány utca 13. •Lásd: Kossuth tér 4. 071. Batthyány utca 14. (képek még: Kisfaludy utca 23.) Az eredeti homlokzat keleti oldala (Thúry György Múzeum.) •1880-ban Sallér Lajos tervezett és épített itt földszintes házat Varga Lajos ügyvéd számára. Varga 1902-ben, ötvenkét éves korában meghalt. •A nyolcszobás ingatlan 1903-ban Viosz Ferenc főszolgabíró birtokába került, aminek eredményeként ide költözhetett a főszolgabírói hivatal. (Viosz 1897-ben lett a kanizsai járás főszolgabírója.) Viosz Ferenc (1861-1918) A vármegye csak 1927-ben vásárolta meg (László Zsigmondtól) az akkor már egyemeletes házat, amely továbbra is a hivatalnak adott helyet. Az 1920-as évek második felében Az eklektikus, eredeti épület megjelenése az emelet ráépítésétől nem változott lényegesen. Jellegtelenné akkor vált, amikor a 20. század második felében újabb szintet húztak rá. •Nagykanizsai járásról csak a kiegyezést követően beszélhetünk. Előtte kapornaki (Nagykapornak) járásnak nevezték a területet. Székhelye ott volt, ahol a főszolgabíró lakott (többnyire Kanizsán). A főszolgabíró a vármegye ellenőrző jogkörét gyakorolta a várossal szemben. Viosz (ő 1897-től 1918-ig, haláláig viselte a tisztséget) elődje 1878-tól, tizennyolc éven át Svastits Károly volt. •1891-ben közölte a Zalai Közlöny, hogy a főszolgabírói hivatal a Teleki utcából az Újvilág utcai Lengyel-házba költözött. A Lengyel-ház ma is áll (Bajza utca 15. és 17.), a Teleki utcai helyszínt nem tudtam azonosítani. •A kanizsai járás területéhez a trianoni békeszerződés következtében elvesztett települések közül Légrád tartozott. Két légrádi kép 1900-ból (A vasútállomás az itt találkozó Dráva és Mura helyén létesült. A folyó medrét a Szentmihály-hegy lábától déli irányban áthelyezték, így Trianon után is a magyar hálózat része maradt az állomás. Ma az Őrtilos nevet viseli. Felvételi épületének megjelenése időközben sokat változott – hátrányára.) Batthyány utca 16. (egyben Kisfaludy utca 24.) •Lásd: Kisfaludy utca 24. 072. Batthyány utca 17. (Tárnok-ház) •Tárnok Alajos (1796-1882), gróf Zichy Károly vrászlói uradalmának jószágkormányzója építtette. 1857-ben költözött be új házába. •Tárnok 1796-ban született Németújváron. 1828-ban lett a zalaszentgróti uradalom dirigense. Nagykanizsára 1839-ben jött. A korszak szinte minden fontos városi ügyében szerepet vállalt. A Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság egyik alapítója és első igazgatója volt. Somogy, Vas és Zala megyék táblabírájaként is működött. 073. Batthyány utca 19. (képek még: Kisfaludy utca 25.) •1864-ben a telek még üres volt és Kaan Károly ügyvéd birtokolta (a 29. fülöpvárosi fundus része lehetett). 1886-ban a ház már létezett. •Egy 1897-es adat szerint akkoriban özvegy Sauer Jenőné tulajdonában volt. Férje a Déli Vasút tekintélyes főfelügyelőjeként vonult nyugalomba és telepedett le Nagykanizsán. Pár évvel később, 1889-ben meghalt. Hatvankét esztendőt élt. •Az 1901-es városi térkép már megosztva ábrázolja a területet: keleti oldalából leválasztásra került a Kisfaludy utca 27. szám alatti telek. •A ház újabb tulajdonosa Székács Pál (1864-1927) bíró lett. 1909-ben helyezték a városba, a törvényszék tanácselnökeként halt meg 1927-ben. Fiából, Székács Sándorból (1902-1977) az ingatlan újabb tulajdonosa és Kanizsa közismert orvosa lett. Székács Pál 074. Batthyány utca 21. •Lásd: Kisfaludy utca 26. és Csengery út 29. •A mai 21. számú ház telkét a sarokház (korábban ez viselte a Batthyány utca 21. és a Kisfaludy utca 26. számot) és a mellette lévő, házszámot nem viselő Hencz-féle „kuglizó” területéből alakították ki. 075. Batthyány utca 24., 24.a, 26. és 29. •E zsákutca jellegű szakasz lakóházai fiatalabbak, mint a Kisfaludy utcától északra eső részé. 1860-as térképen csak két épületét láthatjuk. Mindkettőt a nyugati oldalon emelték. A 24. és 24.a telkek együttesének (még nem volt megosztva) közepén, az utcától viszonylag távol állt Oszeszli Antal ácsmester háza, aki 1870-ben, hatvanhét esztendősen meghalt. A lakóház 1872-ben kapott új tulajdonost, de még sokáig létezett. A két világháború közötti telekosztás pecsételte meg a sorsát. Batthyány utca 24.a és 24. A következő telek már közvetlenül a vasúti bevágás mellett helyezkedett el. (Még nem létezett a vasút menti út.) A másik ház ezen állt az utca mellett, a rendelkezésre álló hely északi részén. Tulajdonosa (valószínűleg építtetője is) Tersánczky József volt. Az apró, öreg ház falai talán ma is léteznek, de biztos, hogy új tulajdonosai nyugati és déli irányban is bővítették szerzeményüket. Batthyány utca 26. A századfordulón Nagy Valér ezredes birtokolta, aki Csengery úti ingatlana kiegészítéseként vásárolta meg. A fentebb jelzett bővítések jobbára 1912-ben történtek meg az akkori tulajdonos, Dreyer Alajos jóvoltából. Az első világháborút követően lett tulajdonosa Gross Károly (Gross Dezső ügyvéd testvére) gelsei fölbirtokos, zsigárdi nagybérlő. Gross 1873-ban született, 1937-ben halt meg. A család a telek belső részén – két emelettel – modern házat emeltetett (Batthyány utca 26.a). Elkészülte után annak első emeletét lakta. Batthyány utca 26.a 1932 •A 29. szám alatt ma is áll Josifovič Milivoj mérnök háza. Josifovič Milivoj több helyi gyár (Merkur vasművek, Patria pótkávégyár) alapításában játszott jelentős szerepet. 1916-ban öt vonallal, helyi villamos vasút létesítésére kért engedélyt. A világháború következményei a megvalósítást megakadályozták. Az 1910-es években a helyi görögkeleti egyházközség gondnoki posztját is betöltötte. Bár élete javát Kanizsán töltötte, Zágrábban halt meg 1921-ben. 1916 •Az első világháború után az 1893-ban született Péter Hugó bornagykereskedő lakta a házat. Kanizsai cégét 1919-ben alapította. Péter Hugó 1936 076. Báthory utca •1772-ben már létezett az utca. Az idők során, többféle néven emlegették: a 18. század közepén Várhely(i), majd Zöldfa (Grünbaum), Tűzoltó utca. Mai nevét 1873-ban kapta, de nem tudni, hogy melyik Báthoryról nevezték el. A két világháború között készült felvételen az utca eleje az Erzsébet térről nézve Az utca déli (balra) és északi része az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) •Az utca keleti oldalának telkei eredetileg mind a Magyar utcáig (Erzsébet térig) nyúltak. A környék 1864-ben (library.hungaricana.hu) Báthory utca 9. (A már modernizált épület eredetileg a Magyar utca 4. számú ingatlanhoz tartozott.) Báthory utca 1. (egyben Erzsébet tér 9.) •Lásd: Erzsébet tér 9. A 2010-es felújítás után Báthory utca 2. (egyben Erzsébet tér 8.) •Lásd: Erzsébet tér 8. 077. Báthory utca 3. (lásd még: Erzsébet tér 10.) •Korábban az Erzsébet tér 10. szám alatti ingatlannak itt volt a nyugati vége és az átjárható volt a tér és az utca között. Így a kettő (Erzsébet téri és Báthory utcai) emeletes épületnek egy tulajdonosa volt. Koruk is egyező lehet. 078. Báthory utca 4. (korábbi számozás szerint) •A hajdani 4. szám alatt működött 60 évig Bisztricsányi János (hatvanhat éves volt, amikor 1872-ben meghalt) „sebész” (borbély) 1845-ben épített László fürdője. Nevét Csány László tiszteletére adta gazdája 1848 tavaszán. Az intézmény kád- és kőfürdőként működött, de orvosi felügyelet mellett eret is vágtak. •Itt lakott 1863-tól Bisztricsányi veje, Maár Nándor katonai állatorvos. A szabadságharc őrmestere ekkor költözött Kanizsára. Tizenkilenc évig megyei, majd 1885-től városi állatorvosi tisztséget is betöltve (ekkor már harminckét éve volt állatorvos) dolgozott. 84 évesen, 1914-ben halt meg. 1871 •Maár Kanizsára érkezésekor volt már „állatgyógyász” a városban. A helyi újságban csak vezetékneve maradt fenn: Haberle. Itt említem azt is, hogy a korábban létező állami állatorvosi hivatalt 1890-ben helyezték át Kanizsáról Zalaegerszegre. •A fürdőnek létezése utolsó évtizedeiben már nem volt jó híre, rendszeresen illegális (hölgyek által nyújtott) szolgáltatásokkal vádolták. „Az igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy aki éppen minden áron fürödni akar, az esetleg meg is fürödhet a Lászlóban, azok az urak azonban, akik odajárnak, nem erőltetik a dolgot.” – írta 1906-ban a helyi lap. 1908 (Perényi 1865-ben született.) •Az alapító unokája, Maár leánya, Adél (Töttössy Kálmánné) 1905-ben kezdte árulni ingatlanát. Már a Nagykanizsai Takarékpénztár birtokában volt, amikor 1912-ben a város kezdeményezte megvételét, hogy ott utcát nyisson. •1918-ban a pénzügyminiszter betiltotta a kisüsti pálinkafőzést. Az országot kerületekre osztották, Zalában tizenötöt alakítottak ki. Ezek mindegyikében egy-egy központi szeszfőzdét kellett kialakítani az összefogni hajlandó gazdáknak, ennek hiányában a feladatra vállalkozóknak. A felesleges gyümölcsöt, más nyersanyagot ide kellet beszállítani, ahol annak hatósági árát és a szállítás költségét kifizették. Az intézkedést azzal indokolták, hogy így sokkal kevesebb finánccal ellenőrizhető a tevékenység és megszüntethető az adózás elkerülése. Gondolom, hogy a feleslegessé váló felszerelések rezére meg a hadsereg számított volna. Nagykanizsán – bevétel reményében – a város vállalta magára a feladatot. 1918 nyarán kezdte meg működését „Nagykanizsa r. t. város gyümölcsértékesítő és központi szeszfőzde vállalata”. Az utcanyitási elképzelést félretéve, itt és a szomszédos 6. szám alatt alakították ki a pálinkafőzdét. Berendezését Stiasny Nándor budapesti mérnök tervezte. Fából és acélból kellett azon részeit is megépíteni, amelyek békeidőkben rézből készültek volna. A második világháborút követően, 1955-ben ugyanezen épületeket alakították ostyagyárrá, amely 1968-ban költözött el a Kinizsi utca végére. 1961 (Az elkészült tölcsérek a csomagolóba, majd kiszállításra kerültek.) (MTVA Archívum.) •Végül az 1973-ban a két épület lebontásával tették lehetővé a buszállomásra vezető út kialakítását. Az új létesítményt 1975 nyarán avatták fel (fortepan.hu) Báthory utca 5. •Lásd: Erzsébet tér 11. 079. Báthory utca 6. (Tűzoltó őrtanya*) •Az épület 1860-ban már állt. Eredetileg megyei tulajdonban volt, használták katonai raktárként, de istállóként is. 1866-ban már a város birtokolta. Akkoriban gabonaraktárként adták bérbe. •1872-ben itt és a még álló 8. számú ház déli részében létesítette az Önkéntes Tűzoltó Egylet őrtanyáját. Tűzoltói „mozdony-fecskendő” (1871) A megye első – 1871-ben alakult – tűzoltóságát a tornaegylet tagjai alapították. 1874-re már mászó-tornyukat is felállították az udvarban. A magyarországi tűzoltók első országos ünnepélyén (1871) •A visszaemlékezések szerint az éjszakai ügyeletek alatt jócskán fogyott a bor az őrtanyán, ahová a szomszédos fürdő hölgyei is el-ellátogattak. Így aztán volt időszak, amikor az egylet tagjainak száma – a feleségek erélyes fellépése nyomán – vészesen lecsökkent. 1877-ben megvásárolták a 8. számú ház udvarából az általuk használt házrész mögötti darabot. Az egylet 1882-ben avatott zászlója Az önkéntes tűzoltók sisakján a város akkori címere (középen ÖT betűkkel) jelezte személyük és tevékenységük hivatalos jellegét •A nagyobb tüzek – a segíteni akarókon túl – számos bámészkodót is vonzottak. A tűz és az oltás csodálói egyaránt megjelentek, de akadtak a katasztrófában alkalmat látók is. Érthető, hogy az egyesület cselekedni kényszerült, mert gondoskodnia kellett a rend fenntartásáról. Alapszabályuk mellé így alkottak még egyet. Szövegét 1882-ben közölte a helyi lap. Első paragrafusa így rendelkezik: „Az önk. tűzoltó egylet működő tagjai sorából külön csapatként tűzrendőrséget szervez, melynek hivatása a városi rendőrséggel egyetértve, saját parancsnoka és szakaszvezetői vezénylete mellett a tűz körüli tér elzárása, a megmentett vagy biztonságba hozott vagyon őrzése és a tűz körüli rend fenntartása.” A szabályzat negyedik bekezdése a kitűzött cél megvalósításának mikéntjét adja meg: „A tűzrendőrség feladatát a közönség irányában tanúsított kíméletes bánásmód és a saját soraiban fenntartott szigorú fegyelem által oldja meg.” •Zenekaruk 1883-ban alakult 22 taggal és 1914-ig működött. A zenekar alapítója a Csehországból érkezett zenetanár, Knobloch Frigyes volt. Nem volt egyszerű dolga. A képzetlen zenekari tagoknak hangjegyek helyett számokat tartalmazó kottákat kellett készítenie. A számokból tudhatták a „zenészek”, hogy ujjukkal melyik billentyűt kell lenyomni. Knobloch órák adásából élt, de szívügye zenekara volt. Minden pénteken gyakoroltak a laktanyában, hogy aztán a szombati térzenéken learassák a közönség elismerését. Népszerűek is lettek, karmester és zenekara is. Első trombitásuk, „Tűzoltó Pali” (civilben mészáros) hetykén pödört bajszával helyi cselédlányok sokaságának volt ideálja. Akadtak az együttes tagjai között kiemelkedően buzgók is. Egy 1894-es újságcikkből ismerhetjük a Kossuth tériek (ekkor már ott tanyáztak a tűzoltók) keserves panaszát, miszerint a zenekarból ketten – a közös gyakorlatokon túl – „minden vasárnap délután eljönnek az őrtanyára és néhány órán át kegyetlenül fújják a tilinkót és a nagy trombitát”. 1904 Közismertségük is oka lehetett, hogy sokan a városban úgy hitték: a knobloch szó karmestert jelent valamilyen nyelven. Knoblochot 1909-es halála előtt hat évvel szélütés érte. Az egyik helyi gyáros (Franz Lajos) névnapi ünnepségére érkezve zenekarával ott talált egy új, ellenlábas bandát. A két együttes között a helyszínen kibontakozó zenei vetélkedés izgalmait nem bírta szíve. Halála után is sokan emlékeztek még zenekarának annyiszor adott jellegzetes utasítására: „Álzó, banda einslagen!” (Tehát, a banda belever!). •A tűzoltóság 1893-ban költözött a Kossuth Lajos térre. Ezt a hajdani katonai raktárt újra eredeti céljára használták. •A későbbiekben a ház sorsa összefonódott a 4. szám alatti épületével. 1918-ban ezekben nyílt meg Nagykanizsa Város Gyümölcsértékesítő és Központi Szeszfőzde Vállalata. 1938 Báthory utca 7. •Lásd: Magyar utca 2. 080. Báthory utca 8. és 8.a •1860-ban a két épület (egy telken) már állt. Báthory utca 8. keletről és nyugatról Báthory utca 8.a Báthory utca 8.a nyugatról az 1970-es évek elején (Thúry György Múzeum.) Eredetileg a 8. és 10. házszámot viselték, de a 10. szám alatti ház északi toldaléka helyén még az első világháború előtt felépült a ma 10. számot viselő újabb épület. 1897-es haláláig (nyolcvannégy éves volt akkor) Laky József uradalmi kasznár birtokolta, majd veje, Szalai Lajos ügyvéd és családja örökölte. Szalai Lajos (1909-ben, hatvan évesen halt meg.) •Az első világháború előtt Totola Kálmán (Lajos 1877-ben született testvére) kalapos dolgozott a házban. 081. Báthory utca 9.a (valójában Magyar utca 6.)* és 11. (lásd: Magyar utca 8.) •A 9.a házszám nem valóságos. A 9. és 11. számú házak közötti régi épületnek nincs saját száma, sem bejárata: a Magyar utca 6. számú ingatlan részeként épült. Az épület 1860-ban már létezett. (Lásd még: Magyar utca 6.) * A házat 2009-ben lebontották. •A 11. szám alatt – jócskán megváltoztatott homlokzattal – még láthatjuk Dants Kálmán asztalos 1910 körül emeltetett épületét. Jobbra a ház kapuja 1995-ben 2017 082. Báthory utca 12. •Az 1860-ban már (ugyanazon telken) létező két épület mindvégig ugyanazt a házszámot viselte. •1920-as haláláig (81 éves volt akkor) bocsári Svastits Hugó tulajdona volt. Felesége Vízlendvay Viktória (1905-ben, ötvenhat évesen halt meg) volt. Élénk társadalmi életet éltek, hiszen mindkét család befolyásos közszereplőket adott Zala megyének. Hugó apja, Svastits János (aki szerepel az 1848-ban választójoggal rendelkező kanizsaiak kimutatásában) csárdásaival híressé váló, „koszorús zeneszerző” volt. Testvérei közül Benő a megye főispánjaként, Károly (48-as honvéd) a kanizsai járás főszolgabírójaként vált ismertté. Svastits Benő (1833-1910) •A házban lakott Baboss László (1851-1909) ügyvéd. Hírnevét nem peres ügyeivel szerezte. 1876-tól dolgozott ügyvédként Kanizsán. A helyi politika állandó ellenzékijeként – kezdetben szerzett – ügyfelei javát elvesztette. Ugyanakkor kiemelkedő irodalmi műveltsége révén a városi sajtó munkatársa, klasszikus művek fordítója lett. Élete végén már csak utóbbi szenvedélyének élt. Kevéske bevételét akkoriban írt saját művei és imádott klasszikusai kiadatására fordította. Hátrahagyott vagyona mázsányi kézirata volt. •1920-as adat szerint az udvarban volt Szabó József, 1882-ben született épület- és műlakatos műhelye. Önmagát a Szabó-féle szabadalmaztatott takaréktűzhellyel reklámozta. 1920 •Barbarits Lajos szerint az utcában lakott Kalivoda János gyógyszerész családja. Leányuk, Kata jó nevű festőként vált ismertté. A korabeli helyi újságok és Barbarits is kanizsai születésűnek tartották, ugyanakkor a mai források szerint 1877-ben Letenyén született. 1936-ban hunyt el. A helyi sajtóban fellelhető adatok szerint Kalivoda János az 1870-es években és az 1880-as évek elején patikát működtetett Letenyén. A család kanizsai jelenlétéről az adatok az 1880-as évek végétől léteznek 1896-ig, amikor Kalivoda János ötvenegy évesen meghalt. Elképzelhető, hogy a 12. szám alatti házban laktak, hiszen Kalivoda felesége ugyanúgy Vízlendvay leány (Magda) volt, mint a háztulajdonos Svastits Hugóé. Kalivoda: Önarckép Leány a szabadban Éjjeli mise (Képeslapon.) Kalivoda a műtermében (1913) Kalivoda karikaturistaként is közismert volt (Rendszeresen rajzolt a Kakas Márton című élclapba is.) 083. Báthory utca 13. (képek még: Magyar utca 10.) •Az 1860-ban már létező ház déli felét lebontották, ott ez a fiatalabb, házszám és bejárat nélküli épület van. Hajdanán együtt voltak a Magyar utca 10. számú ingatlan részei. Jelenleg csak a számozás nélküli ház tartozik oda. 2017-ben a Magyar utca 10. számú telek minden építménye bontásra került. 084. Báthory utca 14.a •Minden bizonnyal az utca legöregebb háza. A századfordulón Varga János csizmadia tulajdonában volt. 1860-ban még egyedül állt telkén, amelyen ma ott találjuk a 14. számú (az 1900-as évek legelején épült) épületet is. Előbbi ablaktalan oromfalával az utca felé fordulva veszi semmibe az utca hajdani nyomvonalát, meg az építési célszerűséget is és igazolja, hogy indokolt volt a város új építési szabályzatának megalkotása 1880-ban. 1995 Csizmadiánál (1880) •A szabályozatlanság és rendezetlenség természetesen az épített város egészére hatással volt. A helyi közügyek iránt igen erős érdeklődést mutató Tersánszky József 1863-ban nyílt levelek sorozatát tette közzé a városi lapban. Írásai a képviselő-testületnek tett javaslatok, de az akkori állapotok érzékletes leírásai is. Egy, az építészeti és tűzveszélyességi viszonyokkal foglalkozó részlet: „Az utcák jobbára tekervényesek, a házak nem a legszabatosabb rendben következnek egymás után, a mellékutcák igen szűkek, legtöbb helyen a házak eleje bepalánkolva vannak, földdel felszórva, úgy, hogy szekér és ember esőben, sárban a szekérúton alig képes egymást kikerülni. A házak mentében nyitott árkok, s mindegyike előtt egy-egy híd vagy bürü van, melyekben nagyon sokszor gyomrot keverő, áporodott esőlé, konyha-öntelék, döglött macska vagy részeg, beteg ember hentereg. Járda csak itt-ott van, ez is több helyen oly rossz, hogy az idegen, ha nem vigyáz, akár nyakát törheti, mert midőn emez lépcsőzetes, amaz lejtős, itt sima, ott göröngyös, egyike keskeny, másika széles, ennek szabályos, amannak szabálytalan vízvezetője van. A védőcövekek küllebb, belleb levén elhelyeztetve, egyike magas, másika alacsony, sok helyen a járdák ily cövekekkel elzárvák, amint a háziúrnak tetszett. Az utcák több helyen felvermeltettek, elhordatván a föld, életbiztonság elleni gödrök hagyattak vissza, hogy ember és szekér egyaránt eshetnek, veszhetnek bele. A házak nem éppen a legízletesebb alakban tűnnek fel, sőt vannak utcák, melyekben a fa, sövény házak mindegyre alakulnak, cserépre csak tűzvész után kerülnek a zsuppos házak, mintha csak úgy kellenék lenni, hogy a szépítő és építő szakbizottmánynak szellemét a szelek szárnyai és a tűz viselné. De ami ennél is több, most is vannak szalmával, deszkával fedett házak, melyeken deszka kémények szórják ki a tűzszikrákat, melyeknek látásán méltán megrázkódik test és lélek, mert tudnivaló dolog: „quod non speratur in anno, accidit in puncto” [egy pillanat alatt megtörténik, ami nem várható egy év alatt sem], azaz: egy perc műve, hogy ház és vagyon por-hamuvá égjenek. A ház részleteinek elhelyeztetésére éppen semmi figyelem nem fordíttatik. Lakszoba, árnyékszék, istálló sok helyen egy födél alatt van, vagy nem messze egymástól. Ritka ház van az útvonalnál magasabbra emelve, a malter is agyag és nem mész, azért van is elegendő ingatag és nedves lakás, kémény nélküli ház, guantum satis [amennyi elég]. Szalmát, szénát s más gyúlékony holmit az udvarokon bőségben láthatni, de még a cseréppel fedett házakban is, úgy, hogy szeles napokban majdnem megőrül az ember aggodalmában, attól tartván, hogy egy elragadt tűz-kanóc elegendő az egész városnak hamuvá égésére. Sehol sem láttam oly építési módot, mint itt, mert a háznak fatető részletei a szoba gerendákkal rendesen összefüggésbe tétetnek. Így, ha a tetőfa meggyullad, be kell égni a szobának is, és elégni mindennek.” Húsz évvel még korábbi állapotokat idézett fel egy másik (1885-ös) írásában: „1843-ban jöttem Nagy-Kanizsára, és még akkor is lehetett látni, hogy az azelőtti időkben vajmi kevés gond fordíttatott a helyes, az egészséges építkezésre. Abban az időtájban hiányával volt a város téglával kirakott szekérutaknak, járdáknak, azért is őszkor, tavaszkor, tartósabb esőzések alkalmával annyira felázott a talaj, hogy a szekerek tengelyig, a lovak csánkig [a hátsó láb izülete nagyjából fél méter magasan] süllyedtek a sárban, a föld sártenger gyanánt hullámzott a kerekek, lovak előtt, locsogva folyt jobbra, balra, bemázolt ablakokat, falakat. Ilyen volt kivétel nélkül minden utca és tér. Az emberek térdig érő csizmát viseltek, mert ilyen nélkül nem voltak képesek egyik házsorról a másikra menni; kis gyermekek a sárba süllyedtek. Megtörtént egyik évben, hogy a Nagy Német utcában [Király utca] kilenc ló süllyedt és veszett a sárba. Nem egy télen történt, hogy a terhes szekerek sárba fagytak, és ebben időztek. Csak a Kórház utca [az Ady utca eleje] volt téglával kirakva, mert sáros időben e nélkül teljes lehetetlenség volt veszély nélkül az uradalmi majorból a városba szekerezni megterhelt szekerekkel. Nem voltak fedett csatornák, annál több árok létezett az utak szélein deszkákkal, csövekkel bélelve. Az utakat fasinákkal [rőzsenyalábok] javíttatták, a Nagy Német utcát is fenyőfa bokrokkal egyengették, építkezett mindenki, ahogy neki tetszett…” •Az 1880-as évek elején olyannyira megélénkült az építkezési kedv, hogy a város téglaégetői alig bírták a tempót. A sorbanálló szekerekre forrón kerülő tégláktól a kocsik deszkái megperzselődtek. Az 1880-as új szabályzat sok tekintetben rendet teremtett az építkezéseknél, de gondok így is maradtak. 1881-ben az egyik helyi lap hosszabb cikkben elemezte a vízellátás problémáit. Megtudhatjuk, hogy a kevés városi közkút sokszor zár alatt áll, az új lakóházakhoz, a kútfúrás drágasága miatt, jobbára nem készülnek házi kutak. Így csak a közelebbi-távolabbi szomszédok könyörületességére számíthatnak az ilyen helyeken lakók. Az újságíró kötelezne mindenkit kút létesítésére új háza építésekor, mert a normális életvitel víz hiányában elképzelhetetlen. Írásában fel is sorolja – az ivástól az utca öntözéséig, az esetleges tüzek oltásáig – mindazt, amihez jelentősebb mennyiségű víz szükséges. A listát végignézve arra következtethetünk, hogy akkoriban a tisztálkodás még nem tartozott a túlzottan vízigényes elfoglaltságok közé. Báthory utca 15. (valójában Magyar utca 14.) Lásd: Magyar utca 14. 085. Báthory utca 18.,* 20.* és 22. •Az utóbbi két ingatlanon tevékenykedett – már az 1870-es évektől – Janda Károly jó nevű, 1873-ban létrehozott kertészete. 1878 1901 Báthory utca 18. Báthory utca 20. A 20. számú ház kapuja 1995-ben Janda Nagycenkről (a Széchenyi kastély kertészetéből) került Kanizsa szomszédságába, majd a városba. 1872 Janda Károly (1838-1913) (Jeszenői Csaba gyűjtéséből.) 1913-as halálával utódja veje, Petermann József (1874-1955) lett. Ő 1911-ben az utca 8. számán hirdette vállalkozását. 1911 1933 1934 (Petermann József fia, Károly 1910-ben született.) Hajdani házaik már nem állnak, de a családi vállalkozás ma is működik. *A 20. szám alatti ház létezett tovább; 2009-ben bontották le. 2007-ben lett eltűntetve hasonló korú szomszédja a 18. szám alatt. Ennek helyén már áll egy semmivel nem magyarázható (illetve nagyon is magyarázható) tömegű monstrum. 086. Csány László utca •1877-ben nyílt meg. A Kert utca helyett 1900-ban kapta mai nevét. Csány utca 1. és 1.a (egyben Kisfaludy utca 4.) Lásd: Kisfaludy utca 4. A gőzfürdő homlokzata a Csány utca felől 1960-ban (Thúry György Múzeum.) 087. Csány utca 2. (képek még: Kisfaludy utca 2.d) •Takács Péter (1916-ban, 87 évesen halt meg), egykori téglaégető háza. (Egy 1882-es hír a Teleki úti városi téglavető bérlőjeként említi.) A család 1909-ben épült sírboltja még látható a köztemető keleti kerítése mentén. •A házban dolgozott az 1919-ben alapított Szakáts (Gyula) Műszerüzem és Írógép Vállalat. 088. Csány utca 8. •Kozáryné Szamuely Olga (1874-1922) 1912-ben épült emeletes háza. Bacsics és Kosák helyi építészek tervezték, kivitelezték. Lépcsőház virágtartóval és szobaajtó •Már az 1884-ben született Kozáry Kálmán volt a helyi mértékhitelesítő főnöke, amikor 1913-ban a hivatal az épületbe költözött és maradt is a század végéig. •A mértékhitelesítés a városban 1875-ben kezdődött az új mértékegységekre áttérés okán. A 21. számot kapott egység megalakulása idején évi 30000 hektoliternyi hordót hitelesített, ami jelezte a helyi borkereskedelem jelentőségét is. 1893 után, amikor kiköltözött a városháza épületéből, több helyen is székelt. 1900-ban a mértékhitelesítést államosították. •Első vezetője, Komlóssy (Komlósy) Ferenc a szabadságharc idején honvéd főhadnagy volt. Komlóssy (Komlósy) Ferenc (1828-1889) (Thúry György Múzeum.) 1883-ban nyugdíjazták. 1873-ban építtetett lakóháza ma is áll a Batthyány utca 9. szám alatt. Csány utca 16.a (valójában Szemere utca 8.a) •Lásd: Szemere utca 8.a 089. Csengery út •Miután 1867-ben a Nagykanizsai Takarékpénztár megvette néhai Németh János (hetvennyolc évesen, 1863-ban halt meg) itteni házát, elvileg lehetővé vált utca nyitása e helyen. A mai út belső, a Zrínyi utcáig terjedő részét 1870-ben alakították ki. Ezzel, az akkor már létező, a jelenlegi Csengery út középső részét alkotó Iván utcát összekapcsolták a Fő úttal. Az elkészült új szakasznak a Takarékpénztár utca nevet adták, az Iván utcát és a külső részt Távírdai utcaként emlegették. 1873-ban az Iván utcát Csengery Antalról nevezték el. Szentmiklósi útnak hívták a külső, akkor még országút jellegű darabot. 1889-ben kezdeményezte a Zalai Közlöny, hogy a Takarékpénztár utca kapja meg Széchenyi István nevét. (A Fő úti torkolatnál akkor még állt Széchenyi hajdani házának nyugati fele, amelyet az utca megnyitásakor nem kellett elbontani.) Ugyan a lap használgatta a maga javasolta elnevezést, de az nem vált hivatalossá. Az 1890-es évek végén A 20. század első éveiben Az 1910-es évek közepén A két világháború között •Az utca kialakulásának története magyarázza szélességének furcsa változását is, amely a Fő úttól kifelé haladva kétszer is növekszik. A legkorábban létező szakasz (Iván utca) az 1850-es években (a vasút építése elkezdéséig) még csak egy összekötő, kis utca volt a Zrínyi és a kialakulóban lévő (házak ott még nem álltak) Kisfaludy utcák között. E szerepnek felelt meg szélessége. A Kisfaludy utcán túl út még nem létezett. A vasútépítés nyomán (az Ady utca folytatásaként kialakult gyékényesi országút egy részét a pályaudvar kialakításához igénybe kellett venni), az utcát meghosszabbítva, a pályaudvar keleti oldala mentén vezetve új utat hoztak létre, biztosítva a közlekedést Gyékényes felé. Házak még nem lévén, e részt szélesebbre építhették az előzőnél. A teljes Iván utca és a Fülöp (Zrínyi) utca egy része 1864-ben (Észak jobbra.) (library.hungaricana.hu) A legfiatalabb, a Fő útra bekötő szakasz létesítése viszont bontásokat igényelt. Próbálták a költségeket minimalizálni úgy, hogy a telkek megmaradt részei még beépíthetők legyenek. Kialakult az utca legszűkebb része. A szokatlan megoldást az epébe mártott tollú újságíró már akkor kifogásolta: „Tudakozódtam, hogy elhibázták-e a mérésnél, vagy nem lehetett-e másként, de felvilágosítottak, hogy semmi akadály és semmi hiba nem jött közbe, hanem a tervező mérnök, vagy szépítési bizottmány helyesebbnek találta így, mert erősebb a perspektíva, ha az út egyre szélesedik.” •Az új utca azonban elnyerte a helyiek tetszését. Része lehetett ebben az utca középső szakasza fásításának is. Egy 1910-es cikk szerint Kanizsán a közismert dalt a következő szövegváltozattal énekelték – a Csengery utcára célozva: Kanizsán van egy szép Hársfasoros utca, Valami a szívemet Mindig arra húzza. A rosszmájú újságíró szerint a hársfasor dicsérete nem volt mentes az önérdektől. Mivel a közvilágítás lámpái (sok nem volt belőlük) a kocsiút felől lettek elhelyezve, a már termetes fák alatt éjjelenként vaksötétség uralkodott. Így aztán az utca rajongói vizslató tekintetek kísérete nélkül mehettek oda, ahová szívük húzta őket. Balra az utca hársfái és lámpái Uher Ödön 1896-os képén (Thúry György Múzeum.) Idősödve 2009 októbere: még létezik a fasor keleti oldala •Az út végül 1900-ban – mai hosszában – egységes nevet kapott: Csengery út. Csengery Antal (1860) Csengery (1822-1880) újságíró, író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1856-tól), majd alelnöke volt. Érdekesség, hogy ő szerkesztette az 1879-ben megjelent 1 és 5 forintos új bankjegyek szövegét. Kanizsai elismertségét jelzi, hogy a Nagykanizsai Takarékpénztár 1870-ben a Kanizsán született Szász Gyula szobrásznál megrendelte Csengery mellszobrát. Azt – az itt épp épülő – palotájukban kívánták felállítani. •A Csengery út külső, vasútvonalon túli része az ottani telekhatárokat ferdén keresztezte, így ott a házak sokáig az utcára nem merőleges oldalfalakkal épültek. A város 1912-ben elégelte meg a kialakult helyzetet és elrendelte, hogy a Blau-telket (a Só és Tárház utca környékét) már csak az utcára merőlegesen szabad parcellázni. •A külső Csengery út kiépülése feledésre ítélte az olyan dűlők nevét, amelyek a régi gyékényesi (légrádi) út keleti oldalán helyezkedtek el. A város belterületének akkori határánál kezdődött a Fecske-parti-dűlő. Ma a Csengery útnak a köztemetőtől nyugatra eső szakasza halad ott. A hajdani Tüske-parti-dűlő nagyjából az Erdész utca és a fűtőház közötti területre esett. Mindkét elnevezés arra is utal, hogy e részen a terep nyugati sávja jóval mélyebben van, mint a keleti. A fűtőháztól délre eső területet a pályaudvar megépülése előtt Akasztófa-dűlőnek nevezték. Az eredeti légrádi út ezt is nyugatról érintette. •Az 1870-ben készült el az új országút a külső Csengery út folytatásában Gyékényes felé. Nyomvonala a korábbiétól valamelyest keletre került. Jelentősebb változás volt, hogy Miklósfa előtt megszüntették az út nyugatra kanyarodását, amellyel kikerülte az akkori Szent-Miklóst. Az országutat átvezették a falun. Országúton (1875) •Az utca jelentős részét 1929-ben kockakővel fedték, amely ma is ott rejtőzik az aszfalt alatt. A sorompótól az Erdész utcáig nagy, azon túl kis kockakő a burkolat. Az út az Erdész utcánál (balra) és az állomás felvételi épületével szemben Csengery út 1. és 3. •Lásd: Deák tér 1. A 20. század legelső éveiben Ugyanaz és mégsem… A 2014-ben felújított homlokzat 2017-ben Csengery út 2. •Lásd: Fő út 14. A 20. század első éveiben (Ketting Klára 1940-es felvétele.) (indafoto.hu) (Dr. Wágner Jánosné [Mohácsi Erzsébet] két felvétele.) 090. Csengery út 4. (Banki székház*) 1890 körül (Jobbról a második épület.) •A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank eklektikus székháza 1886-ban épült Rosenberg és Welisch háza telkének egy részén. Tervezője a bécsi Ludwig Schöne, kivitelezője a helyi Sallér Lajos volt. •Alsó szintjén egy elegáns kávéháznak alakítottak ki helyet. 1911-ben homlokzatát felújították. Ennek során a földszinti része érdemben változott. Az 1911-es felújítást megelőzően (Vértes Antal felvétele.) A felújítás eredménye 1922 után •Valószínűleg ekkoriak a kovácsmunkák, a budapesti Jungfer Gyula cs. és kir. udv. műlakatos remekei. Jungfer cége az 1885-ös budapesti Jungfer Gyula (1893) A párizsi világkiállításon (1900) országos kiállításon (1885) •A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank 1867-ben alakult Nagykanizsai Leszámítoló Társulat néven, majd átalakulva, 1869-ben jegyezték be új nevén. A pénzintézet titkára 1870-ig Markbreiter Jakab volt, akinek jelentős szerepe volt a bank létrejöttében. Nem kisebb érdeme volt 1850-es nyomdaalapítása (Markbreiter és Ollop nyomdája). A helyi lap hetvenhét évesnek nevezte, amikor 1891-ben (Grazban) meghalt. Máshol 1819-et adják meg születési éveként. •A bank 1871-től szemben – a Csengery út 1. és 3. szám alatti épület első emeletén – bérelt helyiségeket. Székházuk elkészültével költöztek el onnan. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank felszámolásakor, 1906-ban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank átvette aktíváit, passzíváit és fiókjaként működtette tovább. 1922-ben a Néptakarékpénztárral egyesülve, e néven folytatta itt tevékenységét a bank, egészen 1947-ig. •1891-ben a kaputól délre eső részben nyitotta meg saját üzlettét a könyv- és papírkereskedő Mair József (1843-1900). Mair Ausztriából került Kanizsára 1869-ben és helyezkedett el Fischel Fülöp üzletében. Halála után leányai folytatták apjuk kereskedői tevékenységét. 1913-ban a bank növekvő helyigénye miatt az üzlet az utca túloldalára, a takarékpénztári épületbe költözött (Csengery út 3.). Mairék Csengery út 3. szám alatti üzlete (Thúry György Múzeum.) Államosításáig, 1952-ig létezett. •Bár 1926-ban is történt egy átépítés, a ház eredeti emeleti homlokzata sokat nem változott, ha eltekintünk az 1960-as évek elején történt ügyetlen emeletráépítés által eltüntetett elemektől. Sajnos a földszinti ablakok elé szerelt kovácsoltvas rácsozatokból az északi részen néhány éve kettő is leszedésre került. A bérlő ízlésének már nem feleltek meg. •2011 őszén örvendetes dolgok történtek az épülettel. Tulajdonosai felújíttatták a homlokzatot, aminek révén az újra régi pompájában tárul a szemlélő elé. Ugyancsak nagy öröm, de kisebb csoda is, hogy visszakerült helyére a két ablak rácsozata. 091. Csengery út 5. (Vidor-ház*) •1872-ben építtette Vidor (Weiss) Samu. Kapuja kőkeretes. A kivitelező (feltételezhetően a tervező is) Geiszl Mór építőmester volt. •Vidor Samu volt a Kanizsa Serfőzde Rt. alelnöke és alapítóinak egyike. Kanizsai bankokban igazgatósági tagként, a Nagykanizsai Kereskedők Társulatában elnökként (1867-től) tevékenykedett. 1876-ban – megalakulásakor – a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Különválasztmánya választotta elnökéül. •A helyi segélyegylet szövetkezetet 1862-ben alapította, halálakor (1908-ban, nyolcvanegy évesen hunyt el) is elnöke volt. A szövetkezet 1910-ben készíttette el – Bardócz Dezső festővel – alapítója arcképét. •Vidor felesége, gelsei Gutmann Hedwig (1842-1921), a közélet meghatározó személyiségévé vált. Elnöke volt a Kisdednevelő Egyesületnek, negyvenhárom éven át az Izraelita Jótékony Nőegyletnek, és társelnöke a honi ipart pártoló tulipán mozgalomnak. 1904-ben érdemeiért a királytól koronás arany érdemkeresztet kapott. Gutmann Hedwig (Vidor Samuné) A tulipános mozgalom jelvénye Az érdemkereszt •1879-ben emeletén nyílt meg az Osztrák-Magyar Bank helyi fiókja Zala, Somogy és Baranya megyékre terjedő működési területtel. 1873 Egy másik bérlő a házból (Wittine 1878-ban, ötven évesen távozott az élők sorából.) •1912-ben a házat új tulajdonosa, dr. Kreisler József ügyvéd ifj. Gyenes Lajos és Vajda Andor tervei szerint átalakíttatta. Ennek során homlokzatának földszinti része lényegesen változott a hat kisebb üzlethelyiség kialakítása miatt és elkészült az udvari homlokzat fedett balkonja. Kreisler 1865-ben született, 1944 márciusában hunyt el. 092. Csengery út 6. (Schreyer-ház*) •A Csengery út e szakaszán az utca nyugati oldalának kiépítése jócskán késve követte a keleti oldal házai megépülését. Ennek az is oka lehetett, hogy az utca megnyitásakor a Rosenberg és Welisch cég tulajdonában lévő ház telke ugyan a Zrínyi utcáig terjedt, de folyamatosan szűkült, ott már csak egy méter széles volt. Így egy része telekalakítás nélkül alkalmatlan volt lakóház építésére. •1886-ban Dobrin Benő állt elő az ötlettel, hogy a jelenlegi 6. és 8. számú házak helyén, követve az eredeti, akkor még szűkülő telek határát ideiglenesen, földszintes bazársort lehetne építeni. Bár a terveket Hencz Antallal elkészíttette, azok nem valósultak meg. A telekhatárokat módosították. A ház eredeti homlokzata Az udvar felől •Így dr. Schreyer Lajos, az 1860-as években Kanizsára került sebész, törvényszéki és pályaorvos 1887-ben felépíttethette itt eklektikus lakóházát a szomszédos banktól vásárolt telken. Schreyer Lajos (Thúry György Múzeum.) Az épületet a bécsi Ludwig Schöne tervezte, ismert helyi építők, a Morandini testvérek kivitelezték. Kiss Judit 1976-os képei (Thúry György Múzeum.) •Schreyer 1896-ban meghalt. Hatvankettő éves volt. 1908-tól a házat csapi Sommer Ignác, illetve özvegye birtokolta. •A felépült új házban nyitotta meg cukrászdáját 1888-ban Stefanovits M. Az 1920-as években a Dunántúli Élelmiszer- és Áruforgalmi Rt. irodáinak és raktárainak adott helyet. Kölcsönkönyvtárban (1886) Szerb Ernő 1918 és 1924 között létező kölcsönkönyvtára a Csengery út 8. szám alatt kezdte működését. Ezt követően ide, majd a Csengery út 4. szám alá költözött. 1920 (Szerb 1892-ben született.) •Egy időben könyvkötő műhelynek és nyomdának is helyet adott a ház. Az 1874-ben született Balog Oszkár és Münz (Jenő, majd Ernő) cége 1907 és 1913 között létezett. •A ház homlokzata felépülése óta lényegében nem változott. Az emeletráépítés az 1960-as években történt. Sokkal ez sem lett sikeresebb, mint a szomszédos ház átalakítása. A földszinten még maradt mutatóba a hajdani, vas hullámlemezből készült redőnyökből (görredőny) egy példány. 093. Csengery út 7. (képek még: Zrínyi utca 41.) (Rapoch-ház*) 1878 A 20. század első éveiben 1910 körül •Eklektikus lakóházát 1880-ban építtette dr. Rapoch Gyula ügyvéd. (Rapoch 1878-ban költözött a városba és nyitotta meg irodáját. Hatvannyolc évesen, 1918-ban halt meg.) Az erkélyek lakatosmunkái Schável Lajos helyi mestert dicsérik. A Zrínyi utcai erkélyt 1896-ban kivitelezte Sallér Lajos. A ház 1945-ig a család tulajdonában maradt. •Az épület adott helyet a Gutenberg Nyomdának. A nyomda 1909-ben továbbított levelezőlapja (A lapot Weltner Jakabnak (1873-1936), a szociáldemokraták egyik vezető politikusának küldték. A szokatlan pozsonyi címet magyarázhatja, hogy Weltnert politikai-agitációs tevékenységéért időnként letartóztatták. Nagykanizsán fogházba kerülés nélkül agitált.) Három alapítójának egyike, Hirschl Alajos 1876-ban a Wajdits-féle nyomdában kezdett, majd sokáig külföldön dolgozott. Kanizsára visszakerülve vezette Weiss Lajos és Ferenc nyomdáját (ez 1885-től 1908-ig létezett), elnöke lett a helyi nyomdászok szakszervezeti csoportjának. (1885-ben hat nyomda dolgozott a városban.) Fél évszázadnál hosszabb ideig tevékenykedett a szakmában. 1908-ban önállósította magát a Gutenberg Nyomda alapításával. Társtulajdonosa lett Goldberger Vilmos és a könyvkereskedéssel is foglalkozó Offenbeck Vilmos (1878-1932). Offenbeck Vilmos 1925-ben (Thúry György Múzeum.) (Kelemen Ferenc 1889-ben született. 1925-től vezette a helyi takarékpénztárt.) Kelemen Ferenc 1930-ban Goldberger meghalt. Ötven esztendőt élt. A következő esztendőben a „Gutenberg” beolvadt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatba. Utóbbit a Közgazdasági Rt. létesítette és működtette 1927-től a Fő út 5. (most Múzeum tér 6.) szám alatt. •Offenbeck Vilmos, miután 1905-ben iparengedélyt kapott, Balázsi Károllyal indított nyomdát ugyancsak itt. Az 1908-ig létező vállalkozásban Balázsit Hartmann János váltotta. 1908 •Mindezen cégek elődje Weiss Lajos és Ferenc nyomdája lehetett. Ők kezdhették itt a nyomtatást. Vállalkozásuk 1885-ben létesült, 1908-ban törölte nyilvántartásából a cégbíróság. Kézi hajtású gyorssajtó a 19. század végén Üzleti kártya 1897-ből Weiss Lajos és Ferenc azonban csak kanizsai tevékenységüket számolták fel. 1906-ban Pesten, az V. kerületben nyitottak nyomdát, amely a későbbiekben jó nevet szerzett magának. Két plakát a pesti időszakból, amelyek grafikusa Weiss Antal (1886-1963) volt. Feltételezem, hogy Offenbeck a Weisséktől bérelt helyiségekben kezdett dolgozni, majd a megalakuló Gutenberg Nyomda ugyanezeket foglalta el. •Az 1930-as években itt működött az 1862-ben alapított, néhány év múlva 300 tagot számláló Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet, amelynek a Rapoch család tagjai évtizedeken keresztül ügyészei, igazgatósági tagjai voltak. A 19. század végén egy másik önsegélyező egyesület is létezett Kanizsán; ez volt a fiatalabb, a Dél-zalai Takarékpénztár kebelén belül jött létre. Már megtörtént egyesítésükről egy 1914-es hír szól először. •1944 áprilisában tudósított a Zalai Közlöny arról, hogy a Nagykanizsán megtartott első razzia során a detektívek tizennyolc személy esetében tapasztalták, hogy nem hajlandók viselni a zsidó származásúnak nyilvánítottak számára előírt sárga csillagot. Tizenegy esetben az eljárást azonnal lefolytatták; nevüket és az ítéleteket is közölték. Fontosnak tartom, hogy felsoroljam az ismert tizenegy személyt: Özv. Árvai Zsigmondné vegyeskereskedő, Fischel Ede (1913-1945) (Fischel Lajos fia) könyvkereskedelmi alkalmazott, Fischel Lajos könyvkereskedelmi alkalmazott, Fonyó Mihály üzleti elárusító, Krausz Aladár közraktári igazgató, Róth Szidónia női szabó, Scherz Teréz magántisztviselő, Schlesinger Ignác cipész, Stern Sándor kereskedelmi alkalmazott, Weisz Ödön (1882-1944) vegyeskereskedő és dr. Rapoch Aladár (1881-1944) ügyvéd. (A lap által közölt foglalkozásokat tüntettem fel.) A pénzbüntetés mellett már ekkor internálásra ítélték őket. 094. Csengery út 8. (képek még: Zrínyi utca 39.) (Bachrach-ház*) A 20. század első éveiben •1890-ben lakóházának építtette vállalatával Bachrach Gyula, eklektikus stílusban. Háza telkét Bachrach Schreyer Lajostól vásárolta; a rajta álló pékműhelyt lebontatta. Az épület fennmaradt rajzairól ugyan hiányzik a tervező neve, de a kézírás jellegzetességei alapján feltételezhető, hogy a munkát Geiszl Mór végezte. Az elképzelést erősíti, hogy Geiszl sokáig tevékenykedett a Hirschl–Bachrach cég építészeként. Kunics Zsuzsa kutatásai eredményeként tudhatjuk, Geiszl Viktor volt a beruházás építésvezetője. •Bachrach Gyula 1867-ben még fakereskedést nyitott az Erzsébet tér 22. alatt. 1867 1873 Igazi sikereit azonban építési vállalkozóként érte el: a Hirschl–Bachrach cég a város egyik legismertebb cége lett. Bachrach Gyula (Thúry György Múzeum.) Jelentős vidéki épületek mellett városunkban a kórházat, a Bazár udvart és a polgári fiúiskolát építették. •A házat 1903-tól Ledofszky Ernő (1919-ben, élete 48. évében meghalt) kereskedő és cipőgyáros, 1935-től dr. Révffy Andor (1895-1983) bíró családja birtokolta. •Bachrach Gyula – 1867-es alakulásakor – titkára lett a tornaegyletnek. Ideiglenes jelleggel ő építtetett tornacsarnokot az egyletnek, bérbe adva azt nekik. A helyi lap egyik 1871-es hirdetéséből tudható, hogy a tornaterem a Teleki úton volt, szemben dr. Király Mór házával. (Királyt 1876-ban kinevezték Alsólendva járási orvosává. Ott is halt meg 1905-ben, nyolcvanhárom esztendősen.) 1874-ben Csengery utcai telkén felépítette a nyári előadások számára a város első nyári színkörét. „Colossalis szép építmény lesz” – jósolta a helyi lap a munkák kezdetekor. Az építkezést Hubay Gusztáv (1825-1908) színigazgató felügyelte, aki ezalatt jobbára a városban tartózkodott. Elképzelhető, hogy a létesítménynek a Csengery út 22. alatti saroktelek adott helyet; az 1860-as várostérkép ezt valószínűsíti. Az említett, 1717 helyrajzi számú telek az 1864-es térképen (library.hungaricana.hu) A Bachrachok közül Károly (1815-1875) és Leopold neve 1848-as kanizsai nemzetőrként is fennmaradt. Bachrach Jakab és Leopold hites alkuszok – Siófokra küldött – heti jelentése 1862-ből A jelentés hátoldala apró ceruzarajzaiból némi képet alkothatunk az időszak ruhadarabjairól 095. Csengery út 9. (képek még: Csengery út 11. és Zrínyi u. 46.) (Hauser-ház*) A Hauser-ház sarka (jobbra) a 20. század első éveiben, még az 1917-es átalakítás előtt •Hauser János, a híres vaskereskedő-dinasztia tagja (az alapító az 1794-ben meghalt Josef Anton Hauser volt) 1843-ban vásárolta meg az uradalom 2. számú telkét, felépíttetve puritán megjelenésű sarokházát, amely a szemközti iskola épületének szinte ikertestvére volt. •Hauser János több éven át (1841-től 1844-ig) volt városi kamarás (pénztárnok), majd szegény-atya (kódis-bíró). A gazdag vaskereskedő hetvennégy évesen, 1872-ben halt meg. Fia (szintén János) lett az utolsó a család vaskereskedői sorában. Ötvenhárom évet élt, 1885-ben hunyt el. Virágzó vállalkozását, amely szerszámok, vas- és lakatosáruk forgalmazásával foglalkozott, ekkor vette át idősebb Unger Ullmann Elek. •A hajdani nagy telekre további két ház épült a későbbiekben. A Csengery út 11. szám alatt az unoka, Hauser János ügyvéd építkezett Geiszl Mór tervei szerint 1886-ban. Ő 1902-ben meghalt, majd a házak 1903-ban a Franz cég tulajdonába kerültek. Itt alakították ki irodáikat és a tulajdonosok kanizsai lakását. A várossal villamossági szerződést kötő Franz Lajos 1904-ben, hatvan évesen hunyt el. Nem ő, hanem fiai – közülük hárman – éltek Kanizsán. Az ifjabb Lajos másfél évtizedig lakott a városban. 1901 elején lett magyar állampolgár. Apja halála után (1906-ban) magyar feleségével (Skublics Imre közjegyző leánya) Ausztriába költözött és hamarosan kivált a cégből. Az ifjabb Franz Lajos A fiatal Skublics Imre Franz Rudolf Szintén itt élt Károly nevű fia is. 1911-től viszont (ekkor alakult a cég részvénytársasággá) csak a harmadik Kanizsán lakó fiú, Rudolf (Rezsőként is emlegették) maradt tulajdonos a vállalatban. Magyarország akkori területén 1910-ben 937 személygépkocsi létezett. A városban az elsőt ifjabb Franz Lajos birtokolta 1905-től. (Helyben a hasonló kocsik száma csak lassan nőtt: 1926-ban tizenhárom volt magánszemélyek tulajdonában.) Dr. Arató Jenő visszaemlékezése szerint nagy, ormótlan, megjelenésében fiákerre emlékeztető szerkezet volt. Petróleummal hajtott kocsi (1897) A városi sajtó gyakran cikkezett a botrányosan nagy sebességről (még a 40 km/h értéket is elérte), amellyel fehér kocsija közlekedett. Franz sofőrje rövid idő alatt kétszer is gázolt. Egyik balesetének következménye egy hölgy halála lett. „A város közbiztonságának réme” (a helyi laptól kapta e minősítést) 1906-ban már Budapesten dolgozott, másik munkahelyen, másik autóval. Ott egy kisfiút gázolt halálra. „Lili” autóban (Steiner Edgár 1908-as rajza Zsittney Gábor tulajdonában.) A ház udvarán az első kanizsai oldalkocsis (Puch) motorkerékpár (Jobbra Strasser Márton műszerész, balra Franz Rudolf. A motor nyergében talán a harmadik Franz fiú, Károly.) (Vértes Antal felvétele a 20. század legelső éveiben készülhetett.) (A kép Tima Sándor tulajdonában.) •Ifjabb Franz Lajos 1914-es halála után a család továbbadta itteni épületeit. A Csengery út 11. szám alatti házat (itt voltak a Franz cég irodái, 1913-ig, míg fel nem épült irodaházuk a Vár út 8. szám alatt) Lichtenstein Albert, akkori csapi bérlő vette meg 1916-ban, de 1918-ban már Lichtenstein Móré volt. •A sarokház is újabb gazdára talált, amivel az autók itteni száguldozása is megszűnt egy időre. Az új tulajdonos, a még fogattal közlekedő Breuer Izidor (sánci bérlő és kisfakosi földbirtokos) 1920-ban az udvaron, garázs helyett, istállót és kocsiszínt építtetett. Előtte, 1917-ben a házát átalakíttatta a budapesti Fischer tervei szerint. Az épület sarka ekkor lett lekerekítve, ablakait is kicserélték, hasonlókra, mint amik jelenleg is vannak a szomszédos, Zrínyi utca 46. alatti emeletes épületen. 1957 Képek az épület bontás előtti állapotáról (Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.) Breuer hatvanhat éves volt 1928-as halálakor. •A sarokház helyére a Balassa Béla és Ludvig Zoltán tervezte Európa-házat 2000-re építtette fel Czobor Zoltán. •A Zrínyi utca 46. számú házat Breuer Izidor építtette az 1920-as évek elején, kibővítve vele sarki házát. A tervező (a két épület megjelenése és a két terv azonosnak tűnő kézírása alapján) ebben az esetben is a budapesti Fischer lehetett. 096. Csengery út 10. (képek még: Zrínyi utca 44.) (Felsőkereskedelmi iskola*) •Valószínűleg itt volt az akkoriban kezdett uradalmi telekértékesítések 1. számú fundusa. 1842 elején kapta meg az izraelita hitközség. Kaptak továbbá a tervezett építkezéshez az uradalomtól 300 000 téglát és 60 000 cserepet is. •Ilyen előzmények után épülhetett fel – Löw Lipót híres kanizsai főrabbi fáradozásai nyomán – az a mára lebontott, földszintes épület, amelybe 1842 őszétől átköltözhetett az addig külön épületekben működő izraelita fiú- és leányiskola. Előbb a leányoknak, majd a fiúknak szánt szárny népesülhetett be. (Előbbi lehetett az Iván – a későbbi Csengery – utca első épülete.) A megújult intézmény nyolc tágas tantermében 268 tanuló kezdte, folytatta tanulmányait. Négy terem jutott a fiúknak, négy a leányoknak. (A leányokéból kettőben a kézimunkázás foglalkozásai folytak.) E tanévben indult el a harmadikban végzett fiúk számára a negyedik osztály is. (Akkoriban minden osztályon belül két – I. és II. – évfolyam volt.) Amikor 1855-ben a Danneberg-házban működni kezdett a hitközség kisdedóvója, megszűnt az iskola előkészítő osztálya és a négy éves kicsik rendszeres tanulásra fogása. 1857-ben az iskola épületének bővítésével ide költözhetett az óvoda is, amelybe már csak öt éves kortól vették fel a gyerekeket. 1865-ben azonban visszaállították a korábbi rendszert, óvoda helyett újra előkészítő osztályba járhattak a legkisebbek. Az iskolaépület sarka (balra) a 20. század első éveiben Löw Lipót (1875) •A hitközség 1856-ban, a Dunántúlon elsőként, a kereskedelmi képzést is megszervezte. Ide a negyedik osztály mindkét évfolyamát elvégzett legidősebb fiúk jelentkezhettek. (Ők korban a mai nyolcadikosoknak feleltek meg.) Ez volt a „reál osztály”, amelybe két éven át jártak a tanulók. 1857 szeptemberében ötvennégy diákkal meg is kezdődött az oktatás. 1891-ben indult az érettségi vizsgát lehetővé tevő, három éves középkereskedelmi iskola. A törvényi szabályozás azonban csak akkor tette lehetővé saját diákjaik felvételét ide, ha azok polgári fiúiskolát végeztek. A probléma megoldásához átszervezésekről határoztak. Így 1890 őszétől a hitközség fiúiskolájának első négy évfolyama tovább működött elemi iskolaként. Az e felett létező négy évfolyamot (beleértve a kereskedelmi képzést megelőző egy évnyi „előkészítő” évfolyamot is) azonban az új „polgári” négy évfolyamává nyílvánították és ennek megfelelően folytatták az oktatást. (Hat évfolyamú leányiskolájuk szerkezetén viszont nem változtattak.) 1895-től nevezték szakképző intézményüket felsőkereskedelmi iskolának, amely 1920-ban bővült négy évfolyamúvá. A középkereskedelmi iskola első tanévében itt működött, majd átmenetileg – 1892 őszétől 1899-ig – a Zrínyi utca 33. szám alatt volt elhelyezve. A visszaköltözés után a felsőkereskedelmi a Zrínyi utcai, az elemi iskola a Csengery úti oldalon volt elhelyezve. 1922 (Ekkoriban reáliskoláknak nevezték az oktatási intézmények e típusát.) A jó nevet szerzett középfokú intézmény – 1933-tól a város fenntartásában – 1944-ig működött e helyen. Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) 1957 Az 1960-as években (Az épület tetején még áll a korábban szokásos elektromos légkábelek két tartószerkezete. Vezetékeik már az aszfalt alá kerültek.) (MúzeumDigitár.) Az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) •A telken kapott helyet az 1856-ban létesített, karzattal ellátott „kistemplom” is. Az első világháború előtt még ott volt az épület timpanonjában az öreg felirat: „Izraeliták Oskolája 1842”. •Az épület 1984-es bontásáról készült kép a „Zrínyi utca 46.” szócikkben található. Csengery út 11. •Lásd: Csengery út 9. A homlokzat az eredeti terven (Thúry György Múzeum.) 097. Csengery út 12. (Csengery Antal út 12. *) műemlék épület •Az izraelita „cultus község” bérháza. Korai romantikus stílusban épült 1865-ben. Kapuja kőkeretes. •Nagyon más volt akkor még a rövidke Iván utca nyugati oldalának képe, mint ma. Állt már az izraelita iskola sarki épülete, mellette épp csak elkészült ez az emeletes ház. Több ezen az oldalon még nem is létezett. Jellemző, hogy a helyi újság arról tudósított (1866), hogy a szomszédban (Csengery út 20.) leégtek Wusztl (Alajos) úr kazlai. A hitközség építkezését az tette lehetővé, hogy 1854-ben megvásárolták Danneberg Mihály kereskedő itteni telkét. Jelentős nagyságú területhez jutottak: az Ady utcáig nyúlt és a Szent Imre utca déli oldalát is magába foglalta. •Itt laktak a hitközség iskoláinak tanítói is. 1872-ben a földszint északi felén kezdte meg működését a polgári fiúiskola. 1873-ban az Ady utca 1. szám alá költözött. Az 1920-as évektől itt volt a Dunántúli Élelmiszer- és Áruforgalmi Rt. és a Magyar Borkereskedelmi Rt. székhelye. 1919 novembere Csengery út 12.a (valójában: Szent Imre utca 9.) •Lásd: Szent Imre utca 9. 098. Csengery út 13. •E terület volt az uradalom által kimért fülöpvárosi telkek közül a 21. számú. Wajdits János (1874-ben, hetvenhárom évesen halt meg) könyvárus vásárolta meg 1842-ben. •Wajditsnak 1832-től volt könyvkereskedése, könyvkötészete Nagykanizsán. 1834-ben kapta meg a város jóváhagyását „kölcsönző könyvtár” nyitására. 1836-ban kérvényezte a nyomdaalapítási engedélyt, a munkát el is kezdte. Az időszak egyik kiadványa 1839-ből (Kotzebue színműveit a Kassán indult sorozat húsz kötetben adta közre. Kanizsán a 18., a 19. és a 20. kötet került kiadásra.) 1843 Kérelmét azonban elutasították, csak 1850-ben jutott hozzá. 1881-es adat szerint az itteni épületben volt fia, Wajdits József (1834-1895) nyomdája. Itt lehetett azonban már korábban is. A Zala-Somogyi Közlönyt Wajdits József alapította 1862-ben. A szerkesztőség kezdetben (néhány évig) Kaposváron dolgozott. A nyomdában is 1862-ben történt a gépek indítása. Elsőként a cég jelmondatát nyomtatták ki: Isten segített, Isten segít, Isten segíteni fog. Egy nagyobb nyomdában (1863) A nyomdát három év múlva már bővíteni kellett. 1865 A nyomdász egy évtizeddel később újra büszkélkedhetett: 1876 Elköltözése időpontját nem sikerült megállapítanom, de Wajdits 1886-os hirdetése szerint akkor már a Wlassics-házban (Deák tér 1.) működött. Ezzel nincs teljesen összhangban Wajdits lapjának kis híre 1890-ben: tűz keletkezett az itteni „könyvnyomdai helyiség” padlásán. •A jelenlegi kétemeletes ház elődje földszintes volt (az átépítéskor annak csak alapjait hagyták meg). Az már 1860-ban létezett és a századfordulón – leszámítva a bazárudvari két épületet – a város legnagyobb bérházának számított. Udvari szárnyai mélyen a telek belsejébe nyúltak. Ekkoriban Schönfeld Miksa (nyolcvanöt évesen, 1906-ban halt meg) háza volt. Schönfeld fia, Antal neves bécsi könyvkereskedő lett. Az első világháború előtt a házban működött Székelyi Lajosné „gőzmosó, fényvasaló intézete”. Ekkoriban a város egyik találékony iparosa is itt dolgozott (talán Wajditsék hajdani műhelyét használva): Guttág (Guttag) József könyvkötő. 1908 (Guttág személyével kapcsolatosan meglehetősen ellentmondó információk olvashatók. 1929-ben hatvan éve önálló könyvkötőként említi Barbarits Lajos. 1930-ban – Guttág halálakor – a helyi lap hatvannyolc évben adja meg az elhunyt korát. Mindezek mellett 1899-ben, fia születésekor a harmincöt esztendős Guttentag Józsefként szerepel a kanizsai anyakönyvben.) Az 1911-es városi címtár szerint itt volt Perkó műhelye A mester 1880-as hirdetése 1911-ben került az épület Hoch Oszkár ügyvéd tulajdonába. 099. Csengery út 14. (képek még: Szent Imre utca 18.) •A századfordulón itt állt Weiszberger (Weissberger) Zsigmond kőfaragó földszintes háza. •Weiszberger 1859-ben kezdte működését a városban. 1881-ben már e helyen hirdette műhelyét. 1867 1873 Az első kőfaragó volt Kanizsán, aki szinte csak síremlékek készítésével foglalkozott. Munkái ma is nagy számban találhatók meg a város temetőiben. 1903-ban, hatvankilenc éves korában halt meg. 1911 (Kálmánt apja 1880 és 1884 között a bécsi képzőművészeti akadémián taníttatta.) •1912-ben fia, Kálmán (1864-1944) a régi ház északi felének helyén emeletes házat építtetett. Sarokrészén, a párkányzat magasságában kőből faragott dombormű hirdette gazdája foglalkozását. 1931 Az épületek megjelenése az átalakítás megkezdésekor (Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.) A kétemeletes házzá alakításkor nemcsak ez tűnt el, hanem az épületek minden jellegzetessége is. 100. Csengery út 15. •Ez volt az uradalom által kimért fülöpvárosi telkek közül a 20. számú. Wajdits György szabó vásárolta meg 1842-ben. 1907-ben (Thúry György Múzeum.) Kiss Judit 1976-os felvétele (Thúry György Múzeum.) •A mai épület az itt állt egyemeletes, régi házból lett kialakítva. Az emeletráépítéskor első emeletét is lebontották. A meghagyott földszinti részre sem nagyon ismerne építője. A ház 1860-ban már állt, akkor nagy, parkosított udvarral rendelkezett. •1871-es adat szerint tulajdonosa egy katona, Oblidál Konrád volt. Oblidál, elkerülve a városból, 1874-től jobbára Székesfehérváron szolgált, halálakor (1883) alezredes és zászlóaljparancsnok volt ott. Özvegye még évtizedekig élt Kanizsán a ház tulajdonosaként. 1911-ben kapott új gazdát az ingatlan. 101. Csengery út 17. •Itt állt Rosenfeld Miksa (1869-1944) cipész háza, amely helyet adott műhelyének is. 1905 (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) Rosenfeld 1911-ben adta el ingatlanát. •A mai ház az 1920-as évek első felében készülhetett. A Horváth és Vas cég birtokolta, irodáit is itt tartotta fenn. Talán építői is ők voltak. A vállalkozást Horváth Lipót (1892-1971) és Vas Sándor építőmesterek alapították 1919-ben. Horváth Lipót 1925-ben (Thúry György Múzeum.) 102. Csengery út 18. •A Horváth és Vas cég építette 1932-ben saját bérházának. 103. Csengery út 18.a •A Horváth és Vas cég építette 1938-ban saját bérházának. •A 18. számú házzal együtt a korábbi 18. számú – az utca mentén beépítetlen – telekre épült. Itt az 1900-as évek elejétől Berger Pál, majd Strém Károly fakereskedése működött. 1906 (Berger 1877-ben született.) 1914 A fatelep bejárata az 1910-es évek közepén Ezt megelőzően a Goldstein testvérek (Fülöp és Jakab) fakereskedésének adott helyet. (Jakab 1918-ban, hetvenhat évesen vesztette életét.) 1884-ben még Hirschl és Bachrach cége használta a területet Miként vonzhatnának a színházi előadások is akkora közönséget, mint a cirkusziak? 104. Csengery út 18.b •A Hild-féle temetkezési egylet építtette bérházának 1932-ben. Az épület a szomszédos 20. számú ház beépítetlen telekrészére került. 105. Csengery út 19. és 21. •A jellegtelen földszintes ház (Csengery út 19.) 1860-ban már létezett. 1995 Hosszú ideig a város egyik kis fürdőjének adott helyet. 1886-ban „Haragos-féle fürdőház” névvel hirdették bérbeadását. Haragos Mihály „sebész” (borbély) volt Nagykanizsán már 1848-ban is. Megjegyzem, hogy ekkoriban a képzett orvosok műtéteket még nem végeztek. Az uralkodó nézet szerint a sebész manuális tevékenységéhez tudományos képzettség nem szükségeltetett, a sebészetet a mesterségek egyikének tekintették, művelését is mesteremberekre (borbélyokra) bízták. 1863-ban jutott Haragos birtokába a fülöpvárosi 19. teleknek e harmada. Intézménye kádfürdőként működött, a kabinok ablaka az utcára nyílt. Haragos 1876-ban (hetvennyolcadik évében) meghalt. •Őt követően előbb Balázsi György (1850-1932), 1912-ben Csillag Jenő (ekkoriban a helyi gőzfürdőt is bérelte), 1917-ben Böhm Jenő, majd fia, Böhm József tulajdonába került az épület és a fürdő. 1893 1864 és 1940 (Thúry György Múzeum.) (A fürdő épületének alaprajza ez idő alatt egyszer változott. 1904-ben Balázsy jelentős bővítést hajtott végre, megépíttette az intézmény udvari részét.) Böhm József (1904-1964) Utóbbi a kanizsai sakkélet meghatározó személyisége volt játékosként és szervezőként 1964-es haláláig. Akkor már régóta nem működött a fürdő, de volt tulajdonosa ott lakott egyik szobájában. (A család Batthyány utca 10. szám alatti házát államosítása miatt el kellett hagynia.) A csoportkép az 1933-as Kaposvár-Nagykanizsa mérkőzés (5-5) alkalmából készült Bélatelepen (Az első álló sorban balról a második Böhm József. A kanizsaiak közül még a sakktábla mögött, középen ülő Wagner Jenő fodrász neve ismert.) (A kép eredetije Szalai Ferenc tulajdonában.) •A fürdő neve (Nemzeti, Margit) is változott az idők során. 1911 (Balázsi nyolcvanegy éves volt, amikor 1932-ben meghalt.) 1920 1924 Kétes hírétől, amit egy „kiegészítő szolgáltatással” szerzett, később megszabadult. •A szomszédos, 21. szám alatti földszintes, öreg épület ugyancsak állt már 1860-ban. Az 1907-es címtár Babics (Babits) József (nyolcvannégy évesen, 1940-ben halt meg) mozgópostai altisztet jelzi tulajdonosaként. Az 1930-as években már fia, Imre (1899-1972) birtokolta. Mészárosként az udvar végén alakította ki vágószínét. Hentesüzlete az utcai rész északi felét foglalta el. Az 1940-es évek első felében már inkább nyersbőrök kereskedésével foglalkozott. Az 1930-as évek közepén (Az udvar mélyén a mészárosmester üzemi épületei, szekerei és – a télre készülve – szánja.) (Kertész Tamástól.) 1995 E két házat nézegetve fogalmat alkothatunk a hajdani Iván utca jellegéről. 106. Csengery út 20. •Itt állt Bettlheim Samu bérháza. 1912-ben – a zágrábi Pollak, Albert és Bornstein műépítészek terve szerint és talán kivitelezésében – átépítették. •A Bettlheim B. és Fia cég elődjét (ügyfele volt Deák Ferenc is) 1809-ben alapította Bettlheim Baruch. A terménykereskedés mellett rongygyűjtéssel is foglalkoztak: 1860 és 1865 között több száz vagonnal szállítottak papírgyáraknak. A később már Bettlheim S. W. és Fiai néven működő cég 1892-ben gyárat építtetett az Erdész utcában szeszesitalok üvegeinek burkolására használt szalmatokok valamint nádszövetek gyártására. E vállalkozás már inkább a két fiú – Szigfrid (Győző) és Ede – nevéhez köthető, Bettlheim Samu ekkor már hetven év felett járt. 107. Csengery út 22. (képek még: Kisfaludy utca 17.) •Bachrach Gyula 1867-es megalakulásakor titkára lett a helyi tornaegyletnek. Ideiglenes jelleggel tornacsarnokot emeltetett számukra, bérbe adva azt nekik. 1874-ben Csengery utcai telkén felépíttette a színházi előadások számára a város első nyári színkörét. A „colossalis szép” építményt Hubay Gusztáv (1825-1908) színházigazgató irányításával, felügyeletével emelték, aki emiatt jobbára a városban tartózkodott. Elképzelhető, hogy a színkörnek ez a Csengery út 22. alatti saroktelek adott helyet; az 1860-as várostérkép ezt valószínűsíti. Ezt támasztja alá az is, hogy Bachrach 1875-ben egy Csengery utcai beépítetlen területét hirdette eladásra. Annak megadott méretei e telek akkori méreteivel egyeznek. 1875 •A ma is álló házat Lengyel P. József és Fia (Bernát) gabonakereskedő cég 1884-ben építtette a hozzá tartozó Kisfaludy utca 17. szám alatti épülettel együtt. Utóbbi volt a gabonakereskedés magtára. Az épületeket Sallér Lajos tervezte. •Az 1893-ban, hatvanegy évesen elhunyt Lengyel Ignác harcolt a szabadságharcban, alapítója és egy évtizeden át elnöke volt a Kereskedő Ifjak Önképző Egyletének. Az egylet már 1873-tól létezett (Első Nagy-kanizsai Kereskedő Ifjúsági Művelődési Egylet), de 1879-ben Lengyel vezetésével újra kellett indítani. 1909 A gabonakereskedő elnöki pozíciót töltött be a Hadastyán Egyletben is. •A Lengyel-féle gabonakereskedések között – talán névelírások okán is – nem sikerült eligazodnom. Az általam talált legkorábbi adat 1874-es; ott a cégtulajdonos Lengyel I. P. névvel szerepel. A helyi lap 1908-ban közölte, hogy a Lengyel J. T. és Fia gabonakereskedő vállalkozás – a tulajdonos (Bernát) szerencsétlen tőzsdei spekulációi nyomán – csődbe jutott. Lengyel Bernát Budapestre költözött. •1889-ben itteni leánynevelő nyitását tervezte a Tokajból épp hazatérő Villányi Henrik. (Vezekényi Horváth Lilla 1885-ben nyitott intézete ekkoriban zárt be.) (1899) A megelőző két évtizedben több is működött, igaz, egyik sem sokáig. Előbb – 1861-es adat szerint – „Rózsavölgyiné növödéje” (Rózsavölgyi Antalné, Tavaszy Ilona tanítónő), majd 1865-ben Piringer Róza hozta létre intézményét, de ő 1874-ben meghalt. Piringert 1871-ben Szeremlei Erdődy Sarolta és társa, Reiter Katalin követte. A négy évfolyamúnak tervezett „Leány nevelde s tanintézet” 40 jelentkezővel dolgozni is kezdett, sokáig azonban nem létezhetett. 1879 augusztusában Stettner Istvánné – 1877 óta hasonló intézményt vezetett Rákospalotán ¬– toborozta az öt és tizennégy év közötti leányokat tervezett kanizsai „nőneveldéjébe”. A rákospalotai intézet 1900 körül 1879 (Balra a híradás, jobbra a megjelent program részlete.) Valószínűleg nem járt sikerrel, a hat évfolyammal elképzelt intézmény indulásáról nem találtam adatot. Terjeszkedési próbálkozása azonban nem maradt teljesen eredménytelen: itt készült fotója reánk maradt. Stettner Istvánné (Szabó Katalin) hetvenöt esztendősen, 1899-ben hunyt el 1882-ben Böhm Anna tette közzé a Zalai Közlönyben, hogy, akárcsak évekkel ezelőtt, megnyitja „női intézetét” Horváth Lajos ügyvéd házában, "a kegyesrendiek átellenében". (Talán az Eötvös tér 28. szám alatt.) 1882 Villányi próbálkozása hírét némi szkepszissel vette tudomásul a Zalai Közlöny. Röviden fel is idézte a hasonló kanizsai intézmények sorsát: „Legszerencsésebb volt ezek közt a boldogult Piringer Rózáé, kevésbé az volt Erdődy Saroltáé, majd Vezekényi Horváth Lilláé; mindkettő részvét nélkül összement, mint a morvai posztó.” (A posztók e fajtája a legolcsóbbak, a legközönségesebbek közé tartozott. Mosást követő viselkedésével viszont közmondásos hírnévre tett szert.) A kétkedés jogosnak bizonyult. Villányi terve nem valósulhatott meg. A „nőképzés” egyik intézményében (1893) Megjegyzem, hogy már 1847-ben is volt „nőnevelő intézet” a városban, amelyet akkor 100 forinttal támogatott Batthyány Fülöp, hozzájárulva a tanító fizetéséhez. •Itt térek ki arra, hogy 1871-ben alakult meg a városban a „Leány énekkar”. Alapító tagjainak nevét a helyi lap január elsejei számában fel is sorolta. 1872 tavaszán 41 hölgy (tiszta fehérben, derekukon vörös szalaggal) és az 1862-ben alakult Nagykanizsai (Kanizsai) Dalárda (30 férfi) együtt lépett fel a Zöldfa vendéglő nagytermében 420 fős hallgatóság előtt. A híradás szerint fényes sikerrel zárult a műsor. Cikkében a tudósító maga is hosszasan és lelkesülten dicsérte az éneklő leányok − szépségét. A férfiak újévi műsora 1870-ben •Egyesületi énekkarok sora után 1939-ben alakult újra „városi dalárda”. E férfikart Ivánkovits Ferenc zeneiskolai tanár vezette. •1909-ben – Ferenc nevű gyermekük születésekor – e házban lakott családjával Fischel Lajos. Fia, Fejtő Ferenc idővel nemzetközileg ismert íróvá, történésszé, újságíróvá vált. A 2009-ben állított emléktábla a homlokzaton 108. Csengery út 23. A ház (balról a második) az első világháború környékén •1860-ban már állt itt az Iván utcában egy utcafronti és egy udvari épület. Telkük a Batthyány utcáig ért (keleti része dupla szélességű volt) és a 490-es számot viselte. Egy 1863-as uradalmi kimutatás szerint tulajdonosa Breier Gyula volt. A ház (1690) és kertje (1684) 1864-ben (library.hungaricana.hu) •1865-ben a Zala-Somogyi Közlöny az Iván utca 480-as háza helyiségeinek bérbeadását hirdette, mert kiköltözött belőlük a távírdai hivatal. A 480 elírás lehet, hiszen e számon máshol álló házat (Batthyány utca 6.) tartottak nyílván. Feltételezem hát, hogy a távírda a város e pontján kapott helyet. •A ma álló ház kapujának zárókövén a BK monogram jelzi egykori tulajdonosát, Blau Károlyt. Kunics Zsuzsa kutatásai nyomán derült fény arra, hogy a ház a Morandini testvérek valamelyikének 1889-es munkája. Az építkezés során az épület elődjét lebontatta Blau Károly (1824-1900). Blau területe keleti szélén (Batthyány utca 12.) már korábban felépíttetett egy másik lakóházat, amelyet 1882-ben értékesített. Blauról a helyi lap 1872-ben főtisztként tett említést. Elképzelhető, hogy a helyi távírda hivatalnoka volt, ahogy az is, hogy ő vásárolta meg Breier ingatlanát. A melléképület a telek déli széle mentén •1912-ben dr. Villányi Henrik, a ház akkori birtokosa (1942-es haláláig az is maradt) az utcai épületet – annak közepén – az udvar felé bővítette. A Kanizsán (a Fekete Sas fogadóban, ahol családja akkor élt) született Villányi 1889-ig Tokajban tanított, majd Kanizsára került és „bölcsészettudori” oklevelet szerzett. Villányi Henrik 1896-tól a Zalai Közlöny társszerkesztője, majd 1898-tól főszerkesztője lett. 1891-től 1927-ig tanított a felsőkereskedelmi iskolában, 1916-tól, mint az intézmény igazgatója. Villányi volt egyik alapítója és elnöke is a helyi Állatvédő Egyesületnek. Élete 86. évében, 1942-ben e házban halt meg. •Apja, Weissmayer (Weiszmayer) Márk kereskedő 1847-ben telepedett le Kanizsán. Hetvenkilenc esztendős volt, amikor 1905-ben elhunyt. Posztó- és divatáruüzletét, amelyet a Fő út 6. szám alatt működtetett (a Fekete Sas patika későbbi helyiségében) gyakran látogatta Deák Ferenc is. 109. Csengery út 24. (képek még: Kisfaludy utca 8.) (Erdősi-ház) •Erdősi (Biba) Kornélia (1843-1928) tanítónő eklektikus lakóháza. A házat a csáktornyai Morandini Bálint – a Kaszinó építésével végezve – 1887-ben emelte. Az építésvezető Morandini Román volt. 1995 •Erdősi Kornélia, a város ismert tanítója 1882-ben ABC-s könyv címmel tankönyvet is kiadott. Testvére, a fiatalon, 1886-ban elhunyt Erdősi Eugénia ünnepelt szubrett volt. Erdősi Eugénia egyik szerepében Trojkó Lajos ügyvéd (1887-ben lett Kornélia férje, hetvenhárom évesen, 1915-ben halt meg) 1897-ben udvari részen egy szobát építtetett. •Az 1920-as években az épületben működött a Magyar Királyi Erdőhivatal helyi egysége és Erdősi Bálint (Kornélia testvére) hordó- és borkereskedése. Erdősi Bálint (1862-1943) (Jeszenői Csaba gyűjtéséből.) (Erdősi Kornélia, illetve Bálint születésének évét Kocsis Katalin kutatása eredményképp tudom megadni.) •A ház egyik későbbi tulajdonosa, dr. Lékai Gyula 1956-ban a városi nemzeti bizottság elnöke volt. Lékai Gyula 110. Csengery út 25. (Weiss-ház) •Az uradalom 18. fülöpvárosi fundusát, amelyre e ház épült Blau Pál vásárolta 1845-ben. A több mint fél évszázadig birtokolt területet – időnként – a városba látogató mutatványosok használták. 1900 A nagy telket, amely a Csengery út 23. számú ház déli oldalától a Kisfaludy utcáig terjedt, a tulajdonos, Blau Pál halála után örökösei 1911-ben – részekre osztva – értékesítették. Ezeken épültek fel a Csengery út 25., 27. és a Kisfaludy utca 17.b, 17.c házak. Talán még a Csengery út 23. ház telke is a fundushoz tartozott, ahol Blau Károly háza áll. Az utcai homlokzat terve (TGYM) A ház (balról) az első világháború környékén •A Csengery útra épített három emeletes ház közül északról az első Weiss Jakab (Jaques) módos üvegkereskedő 1912-ben épített, szecessziós elemekkel díszített, eklektikus lakóháza. Az építtető monogramja a kapu feletti kovácsoltvas díszben látható. A ház tervezői és kivitelezői a zágrábi Pollak, Albert és Bornstein műépítészek voltak. Kiss Judit 1976-os képei (Thúry György Múzeum.) Szücs Aladár szombathelyi épület- és műlakatos mester készítette a kovácsmunkákat. Udvarában díszkertet alakítottak ki. •Weiss Jakab üvegárukkal foglalkozó cégét 1880-ban alapította. Nagykereskedőként fiókot tartott fenn Fiumében és Zágrábban is. Helyi üzlete az Erzsébet tér 1. szám alatt működött. 1894-ben a Hein-féle kávéház helyén bútorüzlete is megnyílt az Erzsébet tér 2. szám alatt, a Blau-házban. Ott volt kárpitos-műhelye is. A későbbiekben az üvegkereskedésre szakosodott. 1922-ben, hetvenöt esztendősen halt meg. A nagykereskedés emeletes raktárát Jakab fia, az 1882-ben született Ernő építette fel 1927-ben a Zrínyi utca 31. alatt. A családtól 1949-ben Zala vármegye vette meg lakóházukat. •A kapu szép, öntöttvas kerékvetőit 2000 körül az egyik lakó útjában állóknak találta. Ma csak csonkjaik léteznek. 111. Csengery út 26. •Az épület tulajdonosa a századfordulón Bún Samu volt. Bún Samu Mint a felsőkereskedelmi iskola igazgatója (1883-tól vezette az intézményt) 1908-ban kapta meg a Ferenc József rend lovagkeresztjét, 1917-ben pedig királyi tanácsosi címét. Kilencvenhárom éves volt, amikor 1937-ben meghalt. 112. Csengery út 27. •Az épületet Irmler József kereskedő emeltette 1912-ben. Megjelenése alapján Bacsics és Kosák helyi építészek tervezhették, kivitelezhették. Irmler József (Irmler hetvennégy éves korában, 1926-ban halt meg.) (Thúry György Múzeum.) A homlokzat felújításakor célul tűzték ki az eredeti megjelenés visszaállítását (2019 eleje.) 113. Csengery út 27.a (képek még: Kisfaludy utca 17.a) (Fischel-ház*) A ház az első világháború környékén (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) •Özvegy Fischel Fülöpné (Fischel második felesége, Kohn Rozália 1926-ban, hetvenegy évesen halt meg) 1912-ben épült kétemeletes bérháza. Tervezői és kivitelezői Bacsics és Kosák helyi építészek voltak. A Csengery úti homlokzat tervének egyik változata •Fischel Fülöp, majd első házasságából származó fia, Lajos működtette tovább Markbreiter – 1850-ben már létező – nyomdáját, 200-nál több könyvet adva ki. A nyomda és az 1873-ban alapított „Zala”, a város második lapja 1909-ig volt a családé. Könyv- és papírkereskedésük viszont működött tovább. 1940 A cég történetét Fischel Lajos 1944-es deportálása és halála törte derékba. 114. Csengery út 29. (képek még: Kisfaludy utca 8.a) (Hencz-ház*) •Hencz Antal (1839-1899) építőmester háza. 1879-ben építette a Kisfaludy utca hetedik házaként. Két képen az épület korábbi megjelenése (Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.) (A felvételek valamivel a felújítás kezdete előtt készültek. Látható, hogy a munkák során a homlokzat díszítményei jórészt eltűntek.) •Rövidebb időre, az 1880-as években helyet adott a telekkönyvi és az illetékszabási hivatalnak (a királyi illetékkiszabási hivatalok egyik megyei központja 1875-ben létesült Kanizsán, hatásköre a Muraközre is kiterjedt). •Hencz építészeti tevékenységével részese volt a belváros mai képe kialakításának. Az általa emelt legszebb épületeink: a honvéd laktanya (Sugár út), a Keller-ház, a városházi bérház, a kiskanizsai templom. Utcák sorának klinkerezése is nevéhez fűződik. Vezetésével alakult meg, és működött 1871-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet. Ő volt az 1876-os megalakulásától kezdve az Ipartestület elnöke, egészen 1886-ig, amikor Hencz Keszthelyre költözött. Létezett egy „Hencz-féle tekéző társaság” is, amely 1887-ben – szintén az elköltözés miatt – feloszlott. Megmaradt vagyonukat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyletnek juttatták. Hencz kuglipályája a Batthyány utcában volt, valószínűleg a jelenlegi 21. számú ház telke déli szegélyén, kelet-nyugat irányban. 1885-ös írásában („Zala”) Töttössy Béla úgy vélekedett, hogy „H. Tóni kuglizója” ad otthont a város legvígabb kuglizó kompániájának. Hencz haláláig Keszthelyen is jelentőset alkotott építészként és a helyi közélet részeseként. Hencz egyik keszthelyi munkája •A 20. század elején itt működtette építő vállalkozását Schuhel Lajos, aki 1929-ben, élete 70. évében halt meg. 1911 Schuhel Lajos hetven évesen (Tima Sándortól.) 115. Csengery út 31. •1882-ben a Gstettner testvérek (Salamon és Vilmos) itt építtették fel borkereskedésük földszintes épületét. 1884 Az építkezést Hencz Antal vezette, a terveket is ő készítette. A pince 33 méter hosszú, 12 méter széles lett, 5,5 méter magassággal. 5000 hektoliter bornak adott helyet, a fahordók mellet egy 100 hektoliteres betonhordót is elhelyeztek benne. A pincét a fölötte lévő irodákkal szócső és távíró kötötte össze. A homlokzati részen, a kapu felett Bacchus szobra volt elhelyezve. A szobor valószínűleg ugyanott készült, ahol párja, amely ma is látható a Király utca 15. szám alatti, szintén borkereskedő által építtetett házon. Az épület Kiss Judit 1976-os felvételein (Thúry György Múzeum.) •A Gstettner-féle „borkivivő cég” (Franciaországba és Svájcba exportáltak) 1906-ig működött, majd a ház és a pincészet Schulhof Adolf tulajdonába került. A pincét az első világháború után is borkereskedők használták: Péter Hugó (1919-ben kezdte vállalkozását a városban), valamint Kondolitz és Klup; a borászkodás csak az 1990-es években szűnt meg a pincében. •A jelenlegi épület kialakításakor (két szintet építettek rá) az eredetit megfosztották födémjétől, homlokzati díszeitől. Viszont lehet, hogy Bacchus valahol még emeli italát új gazdája egészségére. 116. Csengery út 32. •1886-ban itt már állt a ház, amelyben élt halálakor (1886-ban, élete 78. évében hunyt el) Veber Antal 1848-as honvéd főhadnagy, Veber Károly bíró (a Társaskör elnöke) apja. •A csendőrség, amely korábban a város több ingatlanát is használta, 1903-ban megvásárolta az akkor Szalmay-háznak nevezett épületet, majd laktanyájává alakíttatta. A már korábban is átépített ház ekkor nyerte el mai megjelenését. Valószínűleg ekkori a faragványoktól díszes kapu is. Egy a csendőrség népszerűsítésére készített felvétel (1897) •Feladatuk ellátására 1911-ben a nyolc csendőr mellett egy tiszt állt rendelkezésükre. 1918 őszén szárnyparancsnokságot létesítettek itt. Hatásköre Zala déli és Somogy nyugati részére terjedt ki. 1926-ban a csendőrség Ligetvárosban csendőriskolát hozott létre. A rövid ideig működő intézmény 60-80 férőhellyel dolgozott, pótcsendőröket képzett. •A csendőrség elődje 1851-től létezett a városban. A szervezetet (a monarchia egészében) francia minta alapján hozták létre 1850-ben. Tagjait az országban zsandárként emlegették. Az elnevezés is francia eredetű. A zsandárok („Bach-huszárok”) elhelyezésére a várost kötelezték. Az új rendfenntartó szervezetnek Kanizsán lett egyik szakaszparancsnoksága. Előbb Lazsnakon állomásoztak, majd 1867-ig az Eötvös tér egyik városi tulajdonú házában (valószínűsíthetően a 13. szám alatt, a „várta-házban”) volt laktanyájuk. A kiegyezést követően a zsandárság intézményét (Erdélyt kivéve) felszámolták. Pandúr a csárdában (1868) Rabokat kísérő pandúrok (1868) A császári rendfenntartók szerepét a pandúrok vették át (a szabadságharc előtt is a megyei pandúrok látták el a hasonló feladatokat), mígnem 1881-ben törvénnyel rendelkeztek a későbbi fogalom szerinti csendőrség létesítéséről. (A szervezet tagjait azonban már az 1860-as években emlegették csendőrként is.) 1884-re tudták befejezni az ország csendőrségi kerületeinek megszervezését. Az itteni csendőrségi laktanya kialakításáig a Sugár út 20. szám alatti házat bérelték e célra. Kanizsai csendőrök a második világháború idején 117. Csengery út 33.a és 33.b •1887-ben, az akkor egynek számító (Csengery út 33.) két telken Morandini Román (1851-1922) építési vállalkozó építette ki telephelyét. 1893-ra alakult ki a véglegesnek tekinthető állapot. Az udvar belső részén, az északi oldalon készítette el lakóházát öt szobával. A déli oldalon volt az iroda, a szerszámtárolók és szobák a munkásoknak. (Thúry György Múzeum.) Az építész lakásának részlete (Thúry György Múzeum.) 1891-ben a telket téglafallal választotta el az utcától, amelyen három díszes kovácsoltvas kapu nyílt. A kapu rajza 1890-ből (Thúry György Múzeum.) Az 1950-es évek végén (A kép eredetije Béres Sándor tulajdonában.) A Morandini által emelt épületek – erősen átalakítva – ma is léteznek az utcai részen álló, viszonylag új, emeletes házak mögött. Az északi oldal két részlete A déli oldal eleje •Az olasz származású Morandini Csáktornyáról költözött Kanizsára, miután bátyjával, Bálinttal részese volt a Kaszinó székház felépítésének. Morandini Bálint, Morandini Román és Morandini Tamás 1891-ben (Göcseji Múzum fotótára.) A „szakértelmes építész” (1894-ben lett magyar állampolgár) elsősorban kivitelező volt, de sok kanizsai épületet ő is tervezett. Sajnos, nagyobb munkái közül több is megsemmisült a második világháború végén és azt követően. (Thúry György Múzeum.) A nagyszakállú építész, akit a gyerekek Kriszkindli bácsiként (kriszkindli: karácsonyi ajándék) emlegettek, 1907-ben bátyja hívására visszaköltözött Csáktornyára. (Ezt követően Raffaeli Alajos (1861-1928) cementárukat készítő vállalkozása települt ide. Nem ok nélkül, mert Raffaeli felesége Morandini Román unokahúga volt.) Ennek ellenére 1922-es haláláig (hetvenegy esztendős volt) szerepelt a kanizsai iparosok nyilvántartásában és tagja maradt (bátyjával együtt) az 1907-ben alakult Nagykanizsai Építőiparosok Szövetségének is. (Dr. Fodor Zsolttól.) Morandini Román (legmagasabb személy a hátsó sorban) 1922-ben a Nagykanizsai Önkéntes Tűzoltó Egylet fél évszázaddal korábbi megalakulását ünneplő összejövetelen (Középen ül a sisakos Knortzer György.) (Az eredeti felvétel a nagykanizsai tűzoltóság tulajdonában.) Kanizsai leszármazottak a család csáktornyai sírboltjánál a második világháború idején (A kép eredetije Béres Sándor tulajdonában.) •Morandini Bálint (1835-1918) Csáktornyán két téglagyárat is működtetett. •A szintén itt lakó Kenedi családból az ifjabb Imre (1887-1970) felesége Raffaeli Anita (1899-1980) lett 1929-ben. Kenedi Imre mérte fel az 1970-es évek elején a város területét. A család az udvaron az 1930-as évek második felében (Balra Kenedi Imre, középen felesége.) (Forrás: Kocsis Katalin – kataliszt.blogspot.hu) 1950 körül (A két kép eredetije Béres Sándor birtokában.) 118. Csengery út 34. •Ez a ház is 1886 előtt épült, bár mai állapotában nem látszik. Az eredeti megjelenésből az udvari szárny még őriz valamit. •A századfordulón Blankenberg Vilmos kereskedő tulajdonában volt. 1896 Halála (1905-ben, élete 54. évében hunyt el) után fia, Imre (1878-1944) vette át az 1864-ben alapított vállalkozást. Fűszer és gyarmatáru nagykereskedőként 1922-ben szervezte meg az OMKE nagykanizsai kerületét, amelynek 1930-ig elnöke is volt. Blankenberg Imre 1937-es hirdetés Az 1920-as években cukorkaüzemet, 1936-tól hajdinahántolót is működtetett (ezt a Szemere utca 4. szám alatt). Gyarapodását jelzi, hogy az 1920-as évektől a családja birtokolta a Lovák-házat (Deák tér 15.) is. •Szomorú szenzációja volt a városban 1903 augusztusának. Budapestről érkezett a hír, hogy a Párisi Nagy Áruház 24-i leégésének kanizsai halottja is van. A tizenkét áldozat egyike a huszonhét éves Blankenberg Géza (Vilmos másik fia) volt. A lángoló épületből kiugorva vesztette életét. 119. Csengery út 35. •Viosz Mariska háza. 1889-ben épült. •Farkas Ákos jóvoltából jutottam az adatokhoz, amelyek révén tisztázódtak számomra a Viosz család hajdan Kanizsán élt tagjainak rokoni kapcsolatai, születési és halálozási dátumai. Viosz Mariska (1868-1948) unokatestvére volt a főszolgabíró Viosz Ferencnek. 1890 kötött házasságot Markó Nándorral, a Déli Vasút főellenőrével. Az 1905-ben, negyvenhárom éves korában meghalt férj Markó Antal állomásfőnök fia volt. 1896-ban az állomás forgalmi irodája előtt (Középen ül Markó Antal állomásfőnök, balján (kutyával) Markó Nándor, jobbján másik fia, Markó Jenő állomáskezelő.) •A helyi lapokban egy másik Viosz Mariska említésével is találkozhatunk. Ő testvére a főszolgabírónak, 1863 és 1935 között élt és 1887-ben Farkas Imre földbirtokos felesége lett. Viosz Mariska, Farkas Imre és gyermekük (Farkas Ákos gyűjtéséből.) 120. Csengery út 37. (Evangélikus templom*) •A Sommer Sándortól vásárolt telekre épített templomát 1891-ben avatta fel a gyülekezet. •A „kaposvári” Koch János tervezte. A tervező valószínűleg azonos azzal a Koch Jánossal, aki a kaposvári Nagyboldogasszony templom 1885-ös, 1886-os építésén főpallérként a munkákat vezette. Az építést végző kanizsai Hirschl és Bachrach cég alkalmazottja volt és a források budapesti illetőségűnek nevezik. A templomot Morandini Román kivitelezte. A tervekből (Thúry György Múzeum.) Két felvétel 1929-ből Oltárképe (Jézus megkeresztelése) Major Jenő alkotása. A festőművész Major (1871-1945) Kanizsán volt középiskolás. 1898-ban műtermet nyitott és festőiskolát indított a Vasemberház emeletén. Két képe: Lombhullás után Téli nap Az addigi harmónium helyére 1939-ben kerülhetett egy Angster orgona. (A neogótikus templom eredeti mennyezetét az északi fal mozgása miatt 1978-ban kellett kazettássá alakítani.) •Három harangját Jurisics Márton, óráját a gróf Thoroczkay-féle toronyóragyár készítette 1913-ban Budapesten. 1913 (Thúry György Múzeum.) Az óra mindegyik számlapja üvegből készült, lehetővé téve az éjszakai kivilágítást. Az első világháborúban (1916) két nagyobb harangját rekvirálták, ezeket 1926-ban pótolták egy 223 és egy 403 kilogrammos haranggal. •A Morandini tervezte lelkészlakás a templommal együtt épült. •A telek keleti szélére 1931-ben a tervező Kalmár Zoltán vállalkozóval a Gyülekezeti Otthont is megépíttették. Akkor itt kapott helyet 1910-től létező nőegyletük is. 121. Csengery út 39. •1876-ban itt, a Komlóhoz címzett vendéglőben tartotta előadásait Balassa Károly és Dalmay Artúrné színtársulata. Az erre használt terembe legfeljebb 120-150 néző fért be. (1873-as adat szerint az épülethez kerthelyiség is csatlakozott, amely nagyjából száz vendéget tudott egyszerre fogadni.) 1878-ban e helyen alakult meg a Nagykanizsai Iparsegédek Önképző Egylete. A kapualjjal és az attól délre eső résszel később egészült ki a ház. Kapuja feltűnően szép. •A 19. század végén a ház tulajdonosa Fialovits Lajos (1851-1896) „bútorgyáros” volt, aki 1885-ben települt Kanizsára. 1887 Inkább bútorok kereskedelmével foglalkozott; a gyár csak néhány embert foglalkoztató kis műhely volt (Széchenyi tér 5.). Fialovits üzletet tartott fenn Budapesten is. Halála után özvegye folytatta a kereskedelmet. •Fiúk, Béla (1885–1968) a MÁV egyik legkiemelkedőbb gőzmozdony-vontatási szakembere lett. Székesfehérváron született, de néhány hónapos korában szülei Nagykanizsára költöztek. Fialovits Béla 1919-től gőzmozdonyok és motorkocsik tervezésével foglalkozott. Legnagyobb szakmai eredményeit az 1940-es években érte el. Ezek közé tartozik az általa szerkesztett újfajta vízcsöves hátsó kazán. A tervei szerint épített gőzmozdony 1944-ben 156 km/h sebességet ért el. Ez a jármű volt a MÁV történetének legnagyobb sebességű gőzmozdonya. A rekorder Fialovits Béla jelentős szakirodalmi tevékenységet is folytatott. 122. Csengery út 40. •A ház 1860 (akkor még az utcának a Kisfaludy utcától a vasútvonalig terjedő részén lakóház nem állt) után és 1886 között épült. Az utca e részén, a közelben másik két ház is (32. és 39. szám) szép faragványokkal díszített kaput őriz. A közelség, a hasonló kivitel arra utalhat, hogy akár ugyanaz a mester is készíthette mindegyiket, koruk sem nagyon térhet el egymásétól. Megérdemelnék a helyreállítást. •Ez az épület a századfordulón özvegy Mattosch (Mattos) Józsefné (Kiss Katalin) (1903-ban, 67 éves korában halt meg) tulajdonában volt, majd fia, Mattos Jenő postatiszt birtokolta. Leánya, Mattos Gizella (1913-ban, ötvenhárom évesen hunyt el) férjével, Székelyi Lajossal az első világháborút megelőzően „gőzmosó intézet”-et üzemeltetett, amely megszűnésekor a Csengery út 13. szám alatt működött. Az apa, Mattosch József már az 1850-es években jó nevű szabója volt a városnak. Műhelye a Deák tér 1. szám alatt volt. 123. Csengery út 41. és 43. •A Csengery út megnyitása után e két telken hamarosan épült egy-egy földszintes ház, amelyeket jelöl is a város 1886-os térképe. A sorompó közvetlen szomszédságában (43. szám) álló házban lakott (építtetője is ő lehetett) Gózony Ferenc (1815-1882) bíró. Gózony 1854-ben került a városba közigazgatási szolgabírónak. Később a kapornaki járás főbírája, majd a megye II. alispánja lett. 1865-től a város egyik ügyvédjeként tevékenykedett, 1868 és 1872 között Halvax József polgármester mellett töltötte be a városbírói tisztet. (A városbíró ekkoriban a város által működtetett törvényszék vezetője. A közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztása ezt követően történt meg.) A helyi törvényszék megszerveződésével ő lett annak első számú bírája. Fiai követték az apai példát. László Zalaegerszegre költözve építgette karrierjét. 1878-tól megyei főjegyzőként tevékenykedett, majd a század végén a zalaegerszegi közigazgatási bírósághoz került, ahol idővel tanácselnökké lépett elő. Gózony László (1848-1929) Sándor Kanizsán maradt. Előbb a telekkönyvi hatóság telekkönyvvezetőjeként dolgozott, majd – telekkönyvi bíróként – vezette is azt. 1940-ben, élete nyolcvanötödik évében halt meg. •Az északról szomszédos épület lehetett Cavallár József hercegi számtartó lakóháza. Amikor 1894-ben, élete nyolcvannegyedik évében meghalt, az ingatlant veje, Juhász György városi főszámvevő örökölte. Akkoriban a 957-es sorszámot viselte az épület. •Az 1907-es címtár mindkét ingatlan tulajdonosaként szentiványi Nagy Valér tábornokot adja meg. Nagy Valér ezredesként hosszú ideig vezette a kanizsai (V. számú) lóavató bizottsági méneskart. Új megbízatása miatt 1904-ben Budapestre távozott, ott a katonai lótenyésztés felügyelője lett. A közös hadsereg altábornagyaként nyugdíjazták. Hatvanhat esztendősen, 1915-ben halt meg. Az ingatlanok új tulajdonosa Kéri Jenő nagybérlő, földbirtokos (Prager Béla 1877-ben született veje) lett. Kéri radikális változtatást hajtott végre: a különálló két épületet egyetlen házzá alakíttatta. •A hely hajdani lakóira emlékeztet az udvarban lévő termetes, védett mamutfenyő. Nagy Valér megvásárolta a Batthyány utca utolsó, keletről szomszédos (26. számú) telkét és teljes kertjét különleges fákkal, cserjékkel ültette be. Jobbra Iváncsits János felvétele A mamutfenyő elpusztítása (2016. márc. 23.) •Még létező érdekessége a helynek a jelenlegi épület déli végén kezdődő betonfalból kiálló kőoszlop. A kőbe SB betűket és alájuk egy 58-as számot véstek. A kő minden bizonnyal a Déli Vasút pályaépítésének emléke 1858-ból. Az SB talán a közvetlen közelben létesített sorompóra (Schlagbaum, Sperrbaum) utalt. A Csengery utcai sorompó (Itt és az Ady utcában 1900-ban cserélték a képen látható típusra a sorompókat. Ezeknél már külön karral lehetett a gyalogosok mozgását szabályozni. Ugyanekkor építették fel mindkét helyen a működtetésükhöz szükséges altiszti lakásokat.) 1910 körül Az 1960-as évek elején •A budapesti vasútvonal alatti (jelenleg lezárt) aluljárót a gyalogosok számára 1941-ben alakították ki. 124. Csengery út 45. (Sétakerti bejárat*) •A kert itteni bejáratát 1913-ban építtette a Szépítő Egylet a „barátok kertje” (a ferencesek tulajdonában volt) területén. Vajda és Gyenes fővárosi építészek tervezték. A csaknem elvégzett munkák a háború miatt csak 1922-re fejeződtek be teljesen. Ekkor került a téglából emelt oszlopokra vakolat és ekkor helyezhették tetejükre az urnákat, amelyek csaknem tíz évet pihentek a Sartory-féle cementáru üzemben. Mára csak egyetlen oszlopa maradt meg, három kovácsoltvas kapuja, a kerítés hat eleme 1936-ban a köztemető északi bejáratához került. A barátok kertjének kőkeresztje 1932-ben áthelyezésre került a Katonarétre (Táncsics tér). •Az 1897-ben létesített Sétakertnek előbb az északi része alakult ki a vasútvonal mentén. Bejárata akkoriban még csupán a temető felől volt. 1899 Valamennyire a fenti vers is érzékelteti, hogy voltak, akik a temető közelségét (attól egy régi mezei út választotta el) nem tartották igazán szerencsésnek a Sétakert helyének megválasztásakor. Más írások határozottabban fogalmaztak. 1905-ben a Keszthelyi Hírlap jelentette meg egy Kanizsára látogató olvasójának itteni élményeit. A sorok írója a nagykanizsai törvényszék mellé lett kiválasztva esküdtnek. Körül is nézett a városban, ha már ide kellett utaznia. Járt a Sétakertben is: „Csodálatos város ez a Nagy-Himvár − gondoltam. A fogházát, a bűnhődés, a vezeklés, a magába szállás e szomorú tanyáját mulatóhely mellé építette; sétaterét pedig, amelynek a közönség szórakozására, búfelejtésére, üdülésére kellene szolgálni, a temető mellé helyezte. Sétatér és temető! Élet és halál, öröm és bánat tanyája! Hogyan illik ez össze? Éppen temettek. A temetőből felhangzott a búcsúztató szomorú dallama: „Elmegyünk a sírba, Sötét, gyászos honba.” A szomorú énekbe oly disszonáns módon vegyült bele a sétatéri aranyifjúság víg nótája: »Nem, nem, nem − nem − nem! Nem megyünk mi innen el, Míg a langaléta kertész Furkósbottal ki nem ver.«” (A szövegben Nagy-Himvár alatt Nagykanizsa értendő és Fabick Tivadar városi kertész a langaléta.) Mára a helyzet sokat „javult", már nem illetlenkedik sétatéri aranyifjúság. Igaz, a kert másféle látogatókban sem bővelkedik. •1905-ben közkút és az öntözéshez csőhálózat létesült. 1906-ban készült el a temető felől a két bejárati oszlop. Morandini Román tervezte azokat és adta a tetejükön elhelyezett réz urnákat. A kilencvenkét cm magas urnák 1905-ig az akkor lebontott, becsehelyi Csúzy-kastély párkányzatát díszítették. Az egyikben talált német nyelvű levélke szerint 1837-ben Zalaegerszegen, Mayer József rézműves műhelyében készítette azokat, a Dél Tirolban született Johann Küster. Küster – az utókornak szánt soraiban – az olvasók lelkére kötötte, hogy becsüljék meg munkáját, hagyjanak maguk után szintén emléket az urnában. Befejezésül ezt írta: „Mire ez az írás előkerül, én már a másvilágon leszek. Ha majd te is odakerülsz, aki levelemből megismertél, szólíts nevemen, majd jelentkezem azonnal.” A levelet a mellette talált 1812-es krajcárral együtt visszahelyezték, kiegészítve egy 1906-os levéllel, amely az urna további történetét írta le. A bejárat az urnákkal 1908-ban (Steiner Edgár vízfestménye Zsittney Gábor tulajdonában.) (A képen a temetői híd fából emelt változata, illetve a temető korábbi kapuja van megörökítve.) Sajnos, az eredeti oszlopdíszek már nem léteznek, azokat a maiakkal a Városvédő Egyesület pótolta. •1907 júliusa egyik vasárnapján kanizsaiak addig soha nem látott tömege kereste fel a Sétakertet. A városban vendégszereplő Bihari-féle színtársulat szervezte oda mulatságát. A helyiek sokaságának érdeklődését a „Pepita kabaret” keltette fel. Az „ezrekre menő tömeg” nem csupán a színészek ingyenes produkcióit élvezte, de volt közönsége a belépődíjas „zárt színpad” műsorainak és sokan fizették ki Heltai Jenő (a társulat tagja) különféle „bufettei hallatlanul borsos árait” is. A rendezvény rövidke tűzijátékkal zárult éjfélkor, ami után a közönség hosszúra nyúlt rajokban hagyta ott az összetiport, agyongázolt kertet. Talán túl korán, mert egy meghökkentő, már-már hátborzongató jelenség még hátravolt. Így viszont, amikor egy órakor eleredt az eső, a sötét és teljesen kihalt kertben már csak a maradásra ítélt bokrok feketéllettek. És akkor e bokrok árnyaiból kisebb árnyak – nem kevés: talán kétszáz is – váltak ki, hogy aztán nagy sebességgel eltűnjenek a park kijáratainál. A sétakerti csodáról mindkét helyi lap újságírója beszámolt. Magyarázatot nem tudtak adni a történtekre. Arra a kérdésre sem, hogy mit kerestek éjjeli egykor a helyszínen. •1907-ben bővült a kert a vasüzem mögötti, nagyjából egy holdnyi területtel (a barátok kertje maradék része). 1908 nyarán került felállításra egy Flora szobor. Özv. Wusztl Lajosné adományozta; nem ismert, hogy mikor és miért tűnt el. Flora szobra A szobor talapzata már szobor nélkül A talapzaton – Flora még nem lévén – egy kanizsai polgár pózol (A lapot az a Lieb Oszkár [1875-1944] küldte, aki többféle, nevét feltüntető képeslapot is készíttetett magának a városról. Valószínűsíthető, hogy e „híres szobor” ő maga. Amúgy a helyi törvényszék komoly hivatalnoka volt.) A ma is létező, vasból készült pavilon a 20. század legelső évei valamelyikében épült. Esőbeállónak szánták, de évtizedekig helyet adott a kertben játszó zenekaroknak és a vendéglátásnak is. A két világháború között Tripammer-pavilonként emlegették. Az esőbeálló (jobbra a háttérben) egy 1903-ban feladott képeslapon 1921 (Ifjabb Torma Tóni 1894 és 1962 között élt.) 1929 februárjában rengeteg hó hullt a városra, nyomása alatt a pavilon összeroskadt (Újjáépítésekor jócskán változtattak az építmény eredeti szerkezetén.) A 20. század első évtizedében (A Sétatér parkőre [balra] az idejüket itt múlató utcakölykök csúfolódásának kedves célpontja volt. „Miska bácsi” szíve talán így kérgesedett meg. Tény, hogy közismert alakja lett a városnak, mint aki módfelett modortalanul viselkedik mindig, mindenkivel.) Az első világháború előtt (1910-ben készült fából a zenepavilon. Ekkor öntöttvas padokat is rendeltek a Weiser-gyárból.) A Szépítő Egylet közvetlenül a világháború kitörése előtt készíttette el a sétautak mentén a fedetlen beton "folyókákat". Ahol a vizet át kellett vezetni az út másik oldalára öntöttvasat használtak. 2004-ben még látható volt néhány példány az átereszek eredeti fedőlapjaiból A park kiterjedése és szerkezete 1901-ben (Thúry György Múzeum.) A park kiterjedése és szerkezete 1917-ben (Thúry György Múzeum.) Mint a térképen látható, előbb a keleti, majd a nyugati rész közepén egy-egy tisztást alakítottak ki, ahová padokat állítottak a pihenni akaróknak. A keleti tisztás a háború előtt és után A nyugati tisztás a zenepavilonnal 1910 körül A kert 1925-ben és 1926-ban hat holddal lett nagyobb és területe a Vécsey utcáig terjedt. Akkor a vasüzem mögötti részen – teraszos kialakítással – három teniszpálya épült az NTE részére. Az NTE szenior teniszezőinek fényképére Kocsis Katalin talált rá a Színházi Élet 1925-ös évfolyamában (epa.oszk.hu) 1936-ban (amikor a kert kapuit elszállították) a Csengery út mentén egységes vaskerítés készült (egy darabkája még áll a megmaradt oszlop mellett) nyitott bejáratokkal. Ezek egyike vezetett a strandra. A főbejáratnál 1940 körül (Béres Sándor jóvoltából.) 1942-től a MAORT lakótelepe létesítésével elkezdődött a Sétakert területi csökkenése. A Vécsey utca északi oldalán az NTE teniszpályái helyére két házsor került. 1964 1969 (Gerencsér Tibor képe.) 1970 (Rezsek György felvétele.) 1980 (Az 1968-ban nyitott Park étterem épülete még létezik. Erősen átalakítva a városi strand része.) A korábbi étterem 2018-ban •1960 és 1995 között a gyalogosok a Batthyány utcából is bejuthattak a parkba egy felüljárón át. A híd a vasútvonal villamosítása miatt került lebontásra. Az 1960-as években (Tima Sándortól.) 1963 (Béres Sándortól.) •Erre haladt a Csengery úton a város első vízvezetéke Ligetvárostól, a Kisfaludy és a Kórház utcán át, a Teleki út végéig, ahol vízzel látta el a laktanyát. A 4,5 kilométernyi csövet a katonaság fektette le 1917-ben, miután sikeresek voltak a fúrások és vizet találtak a barakk-kórház területén. Az 1917-es, kibontott, 150 mm átmérőjű öntöttvas vezeték a Csengery úton, az Erdész utcánál (2010 őszén a Csengery úton az Erdész utcától a sorompóig a használaton kívül helyezett, régi vezeték fölé új, 160 mm-es műanyag csövet fektettek. A képen jól látható az utca korábbi, nagy kockakőből készült burkolata is.) Az anyagi támogatásért cserébe haladt át a vezeték a városon, amely így három tűzcsapot és egy közkutat (a Kórház és a Teleki utcák sarkán) is telepíthetett rá. Az érintett területen vízhez jutottak a lakók is. A kanizsai vezetést a ligetvárosi artézi kutak meglepően nagy hozama késztette a kínálkozó lehetőség megragadására. Ott másodpercenként huszonöt liter víz került a felszínre és a környéken nem látszott lehetetlennek az újabb fúrások sikere sem, ha az igények növekedése majd elégtelenné teszi a rendelkezésre álló víz mennyiségét. Az előző évben még egy murai vízműnek a (háborút követő) létesítését tervezgették az illetékesek, mert csak így látták biztosíthatónak a víz szükséges mennyiségét. Elképzelésük szerint a telep üzemeltetéséhez később valamiféle vízi erőmű építése is indokolt lesz, amely mellesleg energiával láthatná el a környéken építendő vasutat, a vidék falvait, majd magát a várost is. Az 1917-es vezeték tolózárait jelző öntöttvas táblák egyike itt látható a megmaradt oszlopon. Az 1926-ban alapított Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. 2007-ben alakította ki itt kis szabadtéri kiállítását 1921-től a város megszerezte a már létező szakaszt és bővíteni kezdte a hálózatot. A munka 1922-ben a Csengery út vonalán indult a Kifaludy utcától a Fő útig, majd 1927-ben – már összekapcsolva a csatornázással – gyorsultak fel az események. Az időszak jellegzetes udvari csapja (A kép a Babochay utca 5. szám alatt készült. A jellemző megoldás sokáig az volt, hogy az ingatlan egyetlen csapjáról vödrökben hordták a vizet lakásukba az ott élők.) •A helyi öntödékben (Merkur, Weiser) készült, itt kiállított tűzcsap és aknafedél ebből az időből származik. A hálózat bővítése során használt, tolózárakat jelző táblák •A csatornázás 1924-ben indult. Közvetlen oka a Postapalota építése volt. Így először a Zrínyi utca legalsó szakaszát csatornázták, majd egy év múlva középső részével is végeztek. 1927-ben indult a nagyobb léptékű munka. Csatornázták a Sugár, Királyi Pál, Rozgonyi, Király, Szemere, Kazinczy (azaz Ady), Csengery, Só utcákat, a Kisfaludy utca alsó, a Zrínyi utca felső részét és az Erzsébet teret. •A beruházás részeként alakították ki az átemelő telepet az Ady utca nyugati, a szombathelyi vasútvonal déli oldalán. A szennyvíztisztítóhoz az iszapkotró elevátor és a durva rácstisztító szállítására a helyi Merkur gyár kapott megbízást. Aknafedelek a két világháború közötti időszakból (1926-ban kezdték a rovátkolt öntvényeket használni a sima, csúszós acéllemezek helyett.) Más öntvények ugyanebből az időszakból •Mint a fenti képeken is látható, elődeink törődtek azzal, hogy a vízvezeték- és csatornarendszer felszíni elemei milyen megjelenésűek. Talán e példa ereje hatására is az ezredfordulón több próbálkozás történt az aknák fedőlapjainak mívessé tételére, a városhoz kötődés jelzésére. Sajnos, talán a visszhangtalanság miatt is, a kezdeményezés mára elhalt. •Természetesen Kanizsa mai értelemben vett csatornázásának elkezdése előtt is építettek a csapadékvíz számára zárt csatornákat a város legbelső részén. A technológia azonban más volt. A csatornák falazatát téglákból alakították ki. •A város vezetékes vízellátásának első terve még 1892-ben elkészült. Az egészről szinte semmit sem tudunk, pedig a helyi múzeumban ma is őrzik a tizenöt méretes tervlapot. Lenne mit tisztázni, mert a lapokból kiderül, hogy a tervek – ki tudja, miért? –Brüsszelben készültek. Tény viszont, hogy az irattárba helyezésükön túl, érdemi lépés nem történt velük. A tétlenségnek anyagi okai lehettek. A városi vezetékrendszert bemutató térképből kiderül, hogy a víz Kiskanizsa felől érkezik majd a városba. A Murából vagy a Zalából… Természetesen része volt az elképzelésnek a mutatós, nagy víztorony is. Az Eötvös tér nyugati szélére álmodták, oda, ahol ma az emlékmű áll. Ezzel a Fő út képe meghatározó elemének ígérkezett. Párját ritkító – ha feltétlenül nem is előnyös – megoldás született volna. •1899 tavaszán adta hírül az egyik helyi lap, hogy Heath, a Bécs mellett lakó angol mérnök felajánlotta a városnak a vízmű tervei ingyenes elkészítését. A megvalósítás költségeit egy „angol pénzcsoport” vállalta volna. „A városi hatóság szívesen fogadta Heath mérnök ajánlatát és az üggyel nagy fontosságánál fogva érdemlegesen is foglalkozik” – olvashatták a helyiek. Az érdemleges foglalkozás azonban nem hozott érdemleges eredményt. 125. Csengery út 47. (képek még: Vécsey Zsigmond utca) „Háztáji strandolás” 1911-ben a Babochay utcában (Steiner Edgár vízfestménye Zsittney Gábor tulajdonában.) •A régóta hiányolt strandfürdő létesítése előmozdítására, dr. Fülöp György ügyvéd kezdeményezésére 1927-ben megalakult a Nagykanizsai Fürdőegyesület. A városrendezési tervnek megfelelően a Principális-csatorna keleti oldalán képzelték el a létesítményt. A strand végül itt, jórészt a volt Merkur üzem területén, épült meg, az eredetileg gondoltnál szerényebb méretben. A munkákat Barta Károly mérnök vállalkozása végezte ínségmunkások közreműködésével. Az 1933-as avatáskor Az 1933-ban avatott (az avatóbeszédet ifj. Horthy Miklós mondta) strand öltözőjét (4-4 kabin a nők és a férfiak átöltözéséhez, ruhatár) a medence északi oldalán alakították ki, tetejét napozóként hasznosították. Ezen túl felállítottak még 34 külön- és 16 váltókabint. Fából készült a büfé, ahol fodrász is működött. A sétakerti feljáró bővítésével (a bakter gyümölcsfái rovására) 1935-ben véglegesítették azt a területet, amelyen át a sétálgatni, illetve a fürdeni óhajtók is eljuthattak céljukhoz. •Természetesen már kezdetben szabályozták a strand használatát. Eredetileg hetente három reggel úszhattak a sportolók, majd őket követhették a délelőtt folyamán azok a hölgyek, akik kerülni akarták a férfiak vizslató tekintetét. A többi időszakban a két nem tagjai együtt lubickolhattak a két medencében. Az adminisztrációs korlátozások azonban szaporodtak. Idővel a rendőrkapitány is szükségességét érezte, hogy rendeletével jelezze, miként képzeli el a kifogástalan rendet ő személy szerint. A tilalmak jelentősebb részéről táblák tájékoztattak a vendégeket, másokról pedig büntetést végző rendőrök. 1935-ben a helyi lap már gyakran panaszolgathatta, mi minden tilos e helyen: A vízben és a környező parkban dohányozni. Öltözőbe felöltözve menni. A fürdődressz valamely részét nem felvenni. Szakadt fürdőruhát viselni. Lábfürdő és zuhany nélkül fürdést kezdeni. Sapka nélkül fürödni (uraknál ezt valamiért nem tiltották). Vállpántot leereszteni (hölgyeknél ezt valamiért nem tiltották). Úszónadrágban strandolni. Szemérmetlen fürdőruhát viselni. Más alkalmakra szánt öltözékekben fürödni. Vízbe ugrani. Víz alá bukni. Vizet fecskendezni. Vízben labdázni. Vízbe belepiszkítani. Lármázni. Hancúrozni. Papirost és mást elszórni. Rendteremtő úszómesteri intézkedéseknek ellenállni. Öt éven felüli férfiaknak a hölgyek számára fenntartott időben jelen lenni. Érdekes módon egy ideig erősödött a nők és férfiak közös szórakozását ellenzők hangja. A leánylíceum meg is tiltotta növendékeinek az efféle erkölcsi lazaságot. Az újságíró már az abszurd fegyveréhez kényszerült nyúlni. Javasolta a Balaton felosztását a két nem között. A hölgyeknek a somogyi partot szánta. 1937-es szabályszegők a gyermekmedencében (Név szerint: Bözsi, Pista, Feri, Józsi és Bandi.) A kabinjegy két oldala (kanizsauszoda.hu) 1937 (Egy kezdeményezés, amely nem hozta a várt sikert. A szokatlan helyszínnel a városban vendégszereplő pécsi színtársulat próbálkozott.) Röviddel az átadás után A nagy medence északkeleti sarkánál kialakított gyermekmedence (lásd: előző felvétel) képe az 1950-es évek első feléből és 1983-ból •Az úszómedence átalakítva ma is létezik. 33,3 m hosszú, 18 m széles volt. A kicsik 12 m sugarú körmedencéje helyett teljesen új épült. Az 1950-es évek első felében A hajdani medence ma •A terület fedett uszodáját 1985 és 1988 között építették fel. 126. Csengery út 49. (Villanyerő telep*) 1902 •1928-ig itt működött a Merkur Vasművek. A gyárat 1893-ban alapította Hirschl (Hirschel) Ede és Bachrach Gyula Első Nagykanizsai Gépgyár, Kazánkovács, Vas- és Érczöntöde néven. Nagy tervekkel indultak: mezőgazdasági berendezéseken túl stabil gőzgépek és kisvasúti mozdonyok gyártását is tervezték. 1894 A gyár emeletes főépülete az utcafronton állt, az udvari részen épült fel az öntöde. A tervező és az építkezés kivitelezője Sallér Lajos volt. Az üzemben azonnal (1893-ban, elsőként a városban) kiépítették a villamos világítás rendszerét. A szükséges elektromos energiához saját generátorukkal jutottak. •A vállalkozás eredeti elképzelései nem igazán valósulhattak meg, a termelése viszonylag hamar leállt. 1902-ben indult újra, miután 1901-ben létrejött a Merkur Vasművek Részvénytársaság. Josifovič Milivoj és Fasching Károly mérnökök és tulajdonosok helyreállították az üzemet, száznál több munkást alkalmaztak. Ekkor az öntödei munkákon túl, malom- és fűrészgépek, szivattyúk gyártásával foglalkoztak. 1902 Josifovič – két helyi gyár (a másik a kávégyár volt) sikeressé tételében játszott szerepéért – a helyi iparosoktól „Dísziparos” címet kapott 1908-ban. A gyár (balra) és környéke 1907-ben (Steiner Edgár rajza Zsittney Gábor tulajdonában.) 1907-ben a két mérnök megvált a gyártól (tulajdonosként is), helyükre Nikolai Nándor került. Változott a név is: Merkur Vasművek, Nikolai és Társai. 1908 A cég 1910-es borítékán Amikor 1913-ban teljesen leégett a gyár főépülete (csak a falak maradtak), az már részvénytársaságként működött. A Marburgban (Maribor) székelő igazgatóság (a részvényesek között ott volt a marburgi Wirth család) az épületet nem állíttatta helyre, a 150 munkásból 80 tudott továbbra is ott dolgozni. Amikor a város az első világháború idején megkísérelte kisajátítani a részben nem működő gyárat (belvárosinak tartva a telket), a tulajdonosok kénytelenek voltak érdemben foglalkozni a leégett épülettel. A gyár és környéke 1917-ben (Thúry György Múzeum.) 1921 1925-ös felvétel László Vilmosról, a társaság akkori cégvezetőjéről (Thúry György Múzeum.) 1926 (Ekkoriban nagyjából hatvan munkást foglalkoztatott az üzem.) A gazdasági válság nyomán 1928-ban a termelés megszűnt, de a cég öntöttvas gyártmányai helyenként még fellelhetők utcáinkon. Az ingatlant a város vásárolta meg. Aknafedél Áteresz Vízelnyelőrács A gyár területének keleti részére telepítették a városi strandot (A felvétel röviddel az átadás után készülhetett.) •A város tulajdonába került épületek egy részét (a Csengery út mentén) 1934-ben megkapta a komlói Drávavölgyi Villamossági Rt., amely ettől kezdve látta el villamos energiával Nagykanizsát. 1944 (Dr. Fodor Zsolttól.) Itt helyezték üzembe a város akkori (időrendben második) villanyerő telepét. Az utcai épületbe telepített generátorokkal elégítették ki a város szükségletét, amíg az országos hálózatba kötés (1938) meg nem történt. A dízelgenerátorok a gépházban (A három generátornak a munkások a Dömötör, Jónás, Zebulon neveket adták.) (A dízel gépcsoport a Hernádra telepített, 1903-ban épített gibárti vízerőműből került Kanizsára.) Arra nézve nem találtam adatot, hogy az épület mai megjelenését mikor nyerte el. Alaprajza az 1926-os térképen a maival egyező. •1950-ben a telek déli széle mentén álló, a Vécsey utcai iskolával szemközti műhelyeket a bicskagyár kapta hasznosításra. 127. Csengery út 50. és 52. •Az 50. számú telken a még álló régi ház mellé (részben helyére) északon felépült a gyógyszertár épülete. •Előbbi egy hajdani vendéglő megmaradt része. Az 1890-es években, amikor már kerthelyiség, tekepálya és lövölde is volt itt, a Vasúthoz címzettként hirdették a létesítményt. A 20. század elején, mint több más kocsma is, a Petrics család tulajdonába került. A korábban népszerű vendéglátóhely a két világháború között szűnt meg. •Cséti István építészmérnök Budapestről 1935-ben költözött Kanizsára. Vállalkozása telephelyét előbb az Ady utca 29. szám alatt, majd itt alakította ki. Cséti István (verbói) 1945-ös levelének fejléce •52. házszámmal még látható az utca e szakaszának talán legöregebb lakóháza. A kaputól jobbra eső részt már az 1864-es kataszteri térkép is jelzi 128. Csengery út 56. •A századfordulón itt még két különálló ház állt. Néhány év múlva a kapualj kialakításával ezek összeépítésre kerültek, de a két rész eltérő volta ma is látszik. •Ekkoriban az épületek Hlatkó János férfiszabó tulajdonában voltak. Ő 1885-ben vásárolta meg az ingatlant, amikor még csak a déli épület létezett rajta. Az északi részt 1889-ben emeltette. Hlatkó 1874-ben kezdte tevékenységét a városban, részben szabóként, részben a Hirschler és Hlatkó cég keretén belül (ruházati) kereskedőként. A szabóságot egy időre Bécsbe telepítette át, majd 1881-ben kereskedőként korábbi üzlethelyiségükben (Ebenspanger-ház) önállósította magát. 1885-ben itt helyezte el Bécsből visszahozott szabóságát. 1885 (Dr. Fodor Zsolttól a Thúry György Múzeum révén.) Gyorsan jómódú ember és szakmája elismert képviselője lett. Az 1890-es évek első felében bérelte az Arany Szarvas szállót is. 1914-ben, hatvannyolc éves korában halt meg. •Hlatkó visszavonulása (1911) után Sörlei Jenő (1872-1950) vette át cégét. Sikeresnek bizonyult ő is. Már 1913-ban aranyéremmel és aranykereszttel díjazták munkáit a londoni nemzetközi kiállításon. Sörlei Jenő 1925-ben (Thúry György Múzeum.) •Itt élt 1910-es halálakor idősebb Wajdits József özvegye (esetleg családja is). 1940 (Ungár 1881-ben született.) •Az 1886-os térkép a maitól nagyon különböző beépítettséget mutat az utca e pontján. (Az 1864-es még szántót jelez itt.) Egy hosszan elnyúló épület az út mentén elfoglalta az 56. számú telek déli felét és a szomszédos, 58. számú egészét. 1886 és 1901 1917 1943-as udvari részlet (Béres Sándortól.) 1917-re kialakult a mai állapot. Az 56. számú telken a meglévő épület kiegészült, a Csengery út 58. alatt felépült a mai emeletes ház. A máig létező rész 129. Csengery út 58. •A mai ház elődjéről az előző pontban lehet olvasni. 1907-ben a Kronfeld nővérek birtokolták az ingatlant. •Apjuk, Kronfeld Mór (hetvenhét évesen, 1908-ban halt meg) borkereskedéssel foglalkozott. A felesége, Wolheim Ágosta (negyvenkilenc esztendősen, 1886-ban halt meg) által birtokolt cége az 1870-es években már működött. A 20. század legelején a tevékenységével már felhagyott, idős Kronfeld az Ady utca 11. szám alatti bérházban élt ritka műveltségű két leányával, Idával és Camillával. •A két világháború között az udvar déli oldalán lévő épületben (már nem létezik) pékség működött. 130. Csengery út 67. („SZAKI”*) •Lányi Pál pénztárnok bérháza. Az 1872-ben született Lányi Pál 1918-ban Földszintjén kettő, emeletén három lakással épült 1898-ban. Tervezője és kivitelezője Sallér Lajos volt. •1944 októberében, novemberében a pályaudvart célzó bombázások közül több is attól északra, északkeletre eső területeket sújtott. Az izraelita temető, az Ady és Csengery út külső szakasza, a köztemető északnyugati része, a Katonarét, a Batthyány utca, az Eötvös tér, a Teleki út, az Attila és Rózsa utca voltak az érintettek. Házak sérültek meg, dőltek össze, de a helyrehozhatatlan kárt a támadásokkal megölt civil áldozatok jelentették. Nem kevesen voltak. A Rózsa utcában gyermekeskedő Mohai V. Lajos még találkozhatott a történtek egyik maradandó következményével: A BOMBATÖLCSÉR Egy bombatölcsér kísértett a kertben; fekete vadszeder futott a porladó mederben; mélyén szeméthalom, aljnövényzete hömpölygő rozsda és bogáncs. Háborús seb, rossz emlék, a múlt végeredménye, amit jóvátenni sebtapasz se tud, se a féllábú ólomkatona varázsa; ott öregedett velünk életünknek ez a vak darabja, a pokolnak vadszederrel feldíszített mása. Legszebb évek beszéde, gyermekkor: ezt titkolta almafák, diófák alatt, katonák elvermelt teteme fölött. Nem volt az éden: irgalom csak az angyalok szavába költözött. •Itt a bomba a Wlassics utca északi oldalán, az utca középső része egyik udvarába hullott. Eredményeként a Lányi-ház udvari homlokzata erősen megsérült. 1945-ben a város vasutasai kapták meg az ingatlant. A helyreállítás, átalakítás után művelődési házukká vált. Udvarán kerthelyiség is várta a szakikat. A kerthelyiség az 1950-es évek második felében A „Szaki”-ként emlegetett intézmény neves műkedvelő csoportokat működtetett. Legismertebbé talán Altai József vezette színjátszói, Papp László vezette néptáncosai, Kodály kórusa váltak. A nagyterem 1988 novemberében (MDF „megyegyűlés”.) 131. Csengery út 68. •Gráf Simon vegyeskereskedő építtette 1910-ben. Az 1911-es városi címtár szerint Gold Ignác szatócsboltja volt itt Gold Ignác (1877-1944) •A hely érdekessége, hogy 1941-ben itt létesült, az udvari épületsor végén László és Pálffy cukorkaüzeme. Huszonöt munkás foglalkoztatását tervezték az induláskor, amelyet szerettek volna később megduplázni. Az 1943-as telefonkönyvben Szent László cukorkaüzemként találjuk meg számát. 132. Csengery út 74. és 76. •A 74. szám alatti emeletes házat és az akkor még létező, az udvarban álló földszintes egységet már 1874-ben – újként – eladásra hirdette akkori tulajdonosa. Az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) A ház és az északi falán kialakított bejárata •A 76. szám alatti hosszú, földszintes épületet Beierl Ferenc hentes 1892-ben emeltette. A kevés ház egyike, amelynek (Bécsben készült) öntöttvas kerékvetői máig megőrződtek. Beierl birtokosa volt az előzően említett, szomszédos ingatlannak is. •1912-ig a ház volt a nyugati oldal utolsó lakóháza. Innen, a sóhivatalig nagy beépítetlen térség terült el: a Blau-féle telek. Az utca kialakításakor, az 1860-as években itt Blau Pál volt jelentős terület gazdája. Az új út területét kettévágta. Az utca keleti oldalán a terület aprózódása, beépülése a vasútépítéssel párhuzamosan megkezdődött. Az utca nyugati oldalának mai arculata azt követően alakulhatott ki, hogy birtokosa, Blau Lajos 1912-től parcelláztatta a család itt egyben megmaradt tulajdonát. Csengery út 77. •Lásd: Csengery út 89. Az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) 133. Csengery út 80. (képek még: Erdész utca 1.a) •Az 1860-as évek elején a vasútépítés nyomán itt épült négy Gutmann-féle raktárba 1868-ban költözött be a „Cs. k. szab. oszt. hitel intézet magyar sóüzlete” (azaz: Császári királyi szabadalmaztatott osztrák…). Az 1970-es évek első felében (A képen balra a tárházak egyikének palával burkolt oldala.) (Thúry György Múzeum.) •A bérelt ingatlanon a sóhivatal irodái az 1860-ban már ugyancsak létező sarokházba kerültek. Az így kialakított telep bejárata az Erdész utcából nyílt. A só tárolására használt négy hosszú raktárépület az udvar északi oldalán sorakozott, az akkor még beépítetlen területen. A Só utca későbbi létesítésekor annak házait e „sópajták” elé építették. A Só és Erdész utcák közötti terület 1917-ben (Thúry Görgy Múzeum.) A hivatal még a két világháború között is működött. Még négy társa volt az országban. Akkoriban Zalán túl Somogyra terjedt ki hatásköre. 52 vagon sót tudtak itt tárolni, a havi forgalom 20 vagonnyi volt. Az ingatlant 1932-ben Strém Károly vásárolta meg. A már közmondásossá vált sóhivatal elnevezés ugyan országosan megszűnt 1948-ban, de a korábbi tevékenység ekkor még folyt tovább itt is. •Az említett építmények közül már csak a sarokház áll. Csengery út 82. (egyben Erdész utca 6.) •Lásd: Erdész utca 6. 134. Csengery út 83. és 85. •A jóval később nyitott Wlassics utcától délre, az ottani és a szomszédos 81.b számú ház telkén (annak belső részén) létesítette 1856-ban (a vasútépítés hírére) Gutmann Simon Henrik kereskedő donga- és hordóüzemét. 1878 Dongagyaluló gép az 1880-as években Gutmannék óriási hordója a párizsi világkiállításon és a hordó díszes feneke (1878) (A hordóba százezer liter bort tölthettek volna.) A családtól az üzemet 1932-ben Strém Károly fakitermelő és nagykereskedő vásárolta meg. •A 20. század elején, a nem sokkal előbb épült 83. számú ház Grosinger József kádármester tulajdonában volt. 1911 (Grosinger kilencvenkettő évet élt, 1946-ban halt meg.) •Ahol ma a MÁV óvodájának használaton kívüli épülete áll (Csengery út 85.), ott működött a Nagykanizsai Mozdonyvezetők Otthona. Kis székházát 1910-ben emeltette az 1905-ben alakult egyesület. A Csengery út felől a mainál szélesebb kert húzódott előtte. A jelenlegi épület délkeleti negyede áll a helyén. Tagsága elsősorban szórakozást keresve látogatta a helyet. 1923-as adat szerint nyolcvanheten voltak. Népesebb rendezvényeikhez általában a Polgári Egylet székházát vették igénybe. Az épület a második világháború végén a bombázások áldozata lett, majd létrejött a MÁV közeli kultúrháza (Csengery út 67.). Ezzel a mozdonyvezetői otthon létjogosultságát is elvesztette. Helyén 1950-től a Ságvári Endre Vasutas Napközi Otthon várta a gyermekeket. A kerítés még a régi 135. Csengery út 84. A Déli Vasút 503. pályaszámú mozdonya az „egyenes fűtőház” előtt az 1880-as években A 482. pályaszámú mozdony a régi körfűtőháznál az 1880-as években •A pályaudvar létesítésekor e részén elsőként egy „egyenes fűtőház” (mozdonyszín) épült, de az állomás forgalomba helyezésekor már kész volt ettől délkeletre a körfűtőház is. 1890 körül Ez a huszonnégy sugárvágányos körfűtőház már nem áll (kivéve egy kis részét), de fordítókorongja még létezik. Az épület a második világháborús bombázások áldozata lett. Nem létezik már a mozdonyszín sem, amelyet 1913-ban kocsiműhellyé alakítottak. A kocsiműhely az 1920-as években Az első körfűtőháztól délre létesült a későbbi, második (ez még áll) körfűtőház, szintén fordítókoronggal. A Császári és Királyi Szabadalmaztatott Déli Vaspálya Társaság 1901-ben készíttette. Kivitelezői Kondor és Feledi budapesti vállalkozók voltak. E mozdonyszín tizenkettő állással lett kialakítva, műhely és iroda is épült ekkor. A 741. pályaszámú tehervonati mozdony a régi körfűtőház előtt az 1880-as években 1977 1979 (Facebook: Gőzmozdonyok.) 1912-ben a második körfűtőházat is 24 sugárvágányúra bővítették. A fűtőházak vágányai az 1930-as években •Ebben az időben az 1860 óta működő javítóműhelyben már nagyjából 180 ember dolgozott. Ekkoriban és később is, az olcsó villanymotorok elterjedéséig egyetlen nagy teljesítményű (gőz)gép hajtotta meg egy műhely összes szerszámgépét. A tető alá szerelt (transzmissziós) tengelyt forgatták meg vele; erről jobbára szíjakkal közvetítették a forgást a munkagépekhez. E rendszer az itteni műhelyben még a 20. század második felében is működött. Egy gépteremben (1876) Gőzdaru (1873) •A két körfűtőházat összekötő hosszú épületben – hajdan a javításhoz szükséges műhelyek sorának adott helyet – már hosszabb ideje figyelemre méltó kiállítás várja látogatóit. A kiállításból A hajdani gépek, berendezési tárgyak bejelentkezve megtekinthetők. Látogatók a kiállító terem bejáratánál 2007-ben •Kanizsán született találmány volt a – vasúti szerencsétlenségek esélyét csökkentő – Schilhan-váltó. Schilhan János mérnök (a fűtőház főnöke) alkotását Európa nyugati felén 1905-től kezdték alkalmazni, a Déli Vasút teljes területén 1906-ban tették kötelezővé alkalmazását. Schilhan és a váltója Ugyancsak ő találta fel a Schilhan-kereket, amely könnyítette a mozdonyok feltöltését szénnel. Schilhan-kerék a kanizsai állomáson Schilhan János (1859-1926) (Schilhant 1904-ben helyezték Székesfehérvárról Kanizsára.) A fűtőháztól északra álló, fiatalabb szénemelő sem dolgozik már (Jobbról Böröcz Zoltán két felvétele.) •A pályaudvar fűtőházi bejárata déli oldalán, szemben a sörgyárral áll az utca mentén a hajdani mozdonyvezetői laktanya. A földszintes, téglával díszített épület 1907-ben épült. Tíz szobával fogadta a mozdonyok pihenő személyzetét. Az épületegyüttes északkeletről Víztorony a körfűtőháztól délnyugatra •Itt jegyzem meg, hogy egy 1898-as adat szerint a városban (nem tisztázott, hogy hol) működött Rütgers Guidó fatelítő üzeme. A vállalkozás a Déli Vasút számára impregnált talpfákat kátrányolajjal. A cég bécsi volt, de Budapesten is volt részlege, amely az ország sok beruházásán dolgozott. Például a Lánchíd fakockás burkolását is ők végezték. A Rütgers emlékére kiadott érem A faanyagok rothadás elleni telítésére saját, szabadalmaztatott eljárásuk volt. •A fűtőháztól délre eső, az út nyugati oldalán lévő terület neve a vasútépítés előtt az „Akasztófa-dűlő” nevet viselte. Akkoriban a Gyékényes felé vezető országút még az Ady utca folytatásaként, a dűlő másik oldalán haladt. A dűlő neve pedig a város történetének egy érdekes részére emlékeztetett. 1690-ben, a törökök kiűzése után a város tanácsa – bíráskodási jogköre keretében – a főbenjáró bűnök esetére pallosjogot is a kapott. Ezt hirdette az 1872-ben lebontott városháza erkélyén a törvényhozási időszakokban a meztelen kardot tartó kar. A múzeumban található eredeti alapján készült új pallosjog jelvény az Ady utca 1. számú ház erkélye felett látható. Ugyanakkor a városnak előírták a vesztőhely létesítésének kötelezettségét is. Az adatok szerint az ide, a város akkori határára került. A későbbiekben a kivégzéseket Sánc előtt, a Teleki út végén lévő réten hajtották végre. 136. Csengery út 86. Az utcai homlokzat terve (Thúry György Múzeum.) •Ez a terület is a kávégyárhoz tartozott. A kétemeletes irodaházuk 1922-ben épült, helyet adva a földszinten a nők, illetve a férfiak étkezdéjének (ilyenek korábban is léteztek a kávégyárban), de az irodákon túl a tisztviselők lakásai is itt voltak. A ház elé szép park került. Lengyel menekültek hozzátartozói 1939-ben a gyár udvarán (Balra a háttérben az irodaház nyugati oldala látható. Homlokzata eltér a jelenlegitől.) 2019 Ettől északra, hossztengelyével az utcára merőlegesen ma is áll egy földszintes, téglával burkolt épület. Ebben a gyár munkásai laktak. Megjelenése alapján valószínűsíthető, hogy a gyárral együtt, 1905-ben épült. 2019 (Délkeletről és északkeletről.) Ugyancsak a gyár építtette a mögötte látható másik (vakolt) földszintes házat. 137. Csengery út 87. és 87.a •1864-ben az utca e részén négy épületet találtunk volna. Egyik a 851-es ingatlanon állt. Helyét ma az Erdész utca és a jelenlegi 87. számú ház foglalja el. 1864 (Thúry György Múzeum.) A délről szomszédos (jelenleg Csengery út 87.a számú) telken pedig három épület sorakozott egymás mögött. Ez az ingatlan a 860-as sorszámot viselte. Az utca mentén egy kis alapterületű, de talán már akkor is emeletes (amilyennek a lenti képeslapon látható) ház volt. 1865-ös adat tanúskodik arról, hogy már létezett a Bay-féle vendéglő. (Abban az évben adta hírül a helyi lap, hogy egy tűzben leégett a táncterem és a mellékistálló.) Nem világos viszont, hogy az említett házak közül melyiket (melyeket) vette igénybe. A kataszteri térkép mindkét ingatlan estében vendéglátóhelyet jelez. •E területen (az egészet emlegették Bay-féle telekként) 1880-ban Vogel és Wagner donga- és hordógyárat létesített a meglévő épületekben. Az üzem 1883 és 1894 között Vogel Konrád tulajdonában működött tovább. 1881 Donga- és fenékillesztő gép az 1880-as években Ugyancsak 1880-ban lebontották az északi házat; telkének középső részét elfoglalta az Erdész (akkor Hajcsár) utca hamarosan (1883-ban) megnyíló keleti része, a terület maradéka a déli oldalon pedig két évtizeden át beépítetlen maradt és a másik három épület telkéhez tartozott. (Szemben, az új utca északi oldalán kialakult telken Bay György lakóházat építtetett magának a 20. század első éveiben. Az épület az Erdész utca 3. szám alatti telken állt. Ma egy óvoda foglalja el helyét.) Nem tudom, hogy az üzem és a vendéglő működött-e párhuzamosan. Ilyen adatom nincs, de nem lehetetlen, mert az 1901-es térkép a kis emeletes ház és a mögötte álló másik két épület között parkot (kerthelyiséget) tüntet fel. Az üzem 1894-es megszűnése előtt is lehetett hasonló a helyzet: a keleti épület(ek)et használhatta az üzem, az utcait pedig a vendéglő. A századfordulón tehát üzemelt a kocsma, majd 1908-ban Maschanzker Ignác (1936-ban, hatvankilenc évesen halt meg), aki ekkoriban szerezhette meg az ingatlan tulajdonjogát, épületeit átalakíttatta. Az újjáépítés révén a keleti épület helyére tekepálya került, a középső bővült. (Ezeket együtt a volt Bay-féle házaknak nevezték ebben az időben.) A beruházás részeként épülhetett fel a ma létező sarokház is. Kerthelyiséges létesítményének a „Régi kápolna” nevet adta tulajdonosa. Az „Amerika” A vendéglőt 1922-től Kumin Ferenc (negyvennyolc évesen, 1928-ban halt meg) működtette „Amerika” néven. („Amerika, ahová vízum nélkül lehet menni.” – írta akkoriban a helyi lap munkatársa.) Az egész ingatlan tulajdonosa is ő volt. Éttermét a sarki házban üzemeltette. (Ennek funkciója érdemben máig nem változott, de időnként zárva tart, az utóbbi évtizedekben „Vén diófa” elnevezéssel ismert.) 1927 augusztusában Kumin a telkén kialakított strand és iszapfürdő megnyílását hirdette. A látogatók számát egy-egy pohár ingyen sör ígértével igyekezett növelni. Talán a távolság tarthatta vissza a város többi részének fürdésre vágyóit, az italozgatásra betérők meg nem vágytak vízre, mert egy hónap múlva már az új szolgáltatás megszűnéséről értesülhettek a kanizsaiak. Igaz, indokként a városi vízdíj emelkedését kapták. A szomszédos két épület és a tekepálya a második világháború idején még létezett. •Mohai V. Lajos így idézi fel készülő kötetében az 1970-es évek kocsmájának hangulatát, látógatóinak alakját: „Kóborlásaim közben épp elégszer láttam, ahogyan a Vén Diófában a söntéspultra dőlve elcsigázott férfiak komáztak egymással. Néha fölemelkedett egy-egy söröskancsós kéz, néha hátravetett fejjel kimozdult egy-egy görbedt hát a képből. Az állott ital- és verejtékszagú helyiségben a dohányfüsttől bepárásodott falakhoz padokat helyeztek, hogy kevéske kényelemmel is szolgáljanak a vendégeknek. A törzsközönség egyik része a téglagyár területén, majd az elhagyott bányagödrökön átvágva a közeli fűtőházból járt ide, hogy lehúzzon néhány korsóval, amelyhez titokban kísérő is járt, egy stampedli égetett szesz, pálinka vagy a közkedveltségnek örvendő rum. Akkoriban a kevertnek is nagy keletje volt; ez égetett szesz édes-szirupos párlat volt, a rum és gyümölcsből készült pálinkafajták keverékéből készült mélybarna-színű likőr. A vasutasok, koromtól és szénportól csillámló munkaruhában, egyenként vagy párosan szállingóztak be, ellógva néhány percre a fűtőházból és a mozdonyforgatóból. Ezt a trehányságot a főnökeik elnézték nekik, hiszen őket sem fából faragták, mi több, ők sem voltak jobban a Deákné vásznánál, suttyomban be-beugrottak néhány gyors kupicára, főleg télidőben, amikor a lefagyott váltókat kellett kiszabadítaniuk a hideg fogságából. Akkoriban Kanizsán még fogcsikorgató fagyokat mértek; keserű kenyér volt az övék is. A vasútállomáshoz kiterjedt rendező-pályaudvar tartozott sűrű és bonyolult sínhálózattal, ahol reggeltől estig tehervagonokat mozgattak az árukirakodáshoz. A betonból öntött hosszúkás rámpák a Csengery utcai oldalon sorakoztak. Sokszor elnéztem őket a szürkületben, mert olyanok voltak, mint valami opálos homályban lebegő párkányok; a tehergépkocsik hol elhúzódtak előlük, hol hozzájuk bújtak, amikor pedig nem állt melléjük fuvarozó, a párkányok üresen ásítoztak. A rakodás nem használt a helybeliek nyugalmának, mert mindig nagy a fölbolydulással járt, a szerelvények éjjel-nappal tolattak, csattogtatták a vaspofáikat, zakatoltak a vaskerekek, és a leszálló éjszakai csönd még föl is erősítette a fémes és süket döngést. Hamar tudtomra adták, hogy a Vén Diófa régóta a sörösök kedvenc helye is, ahol a nehéz kocsmai zajban folyt a szó, és mindig örvendező arcokkal lehetett találkozni; először meglepett, hogy ezek a kemény munkásemberek a világot megváltó nézeteket öblös taglejtések mellett, kapkodva, és meglehetősen hangosan, szinte egymás fülébe kiabálva fejtették ki. Korábban ugyanis, ha a városban csavarogva belestem valamelyik kocsma vagy cukrászda ajtaján, azt vettem észre, hogy az emberek egymáshoz húzódva, szinte suttogva beszélgetnek, dödörésznek, ahogy otthon mondtuk volna. A gyáriakban a kocsmapultnál, bármennyire is kiszívta őket a munka, bármennyire is elgyötörtek voltak az egész napos megerőltető hajszától, a rakodás és a nehéz súlyok emelgetése után is új erő nyílt; olyannyira fölélénkültek, hogy egy idő után szinte a szemem láttára illant el belőlük a fáradtság. Ráérősen kezdtek el diskurálni, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy sürgetné őket valami, hogy sietnének haza, hogy asszonyaik vágyakozó öle járna az eszükben. Arról meg nem volt szokás beszélni, ha végre hazavetődtek, akkor vajon morgolódás nélkül zajlottak-e ezek a késői hitvesi találkozások?” •Az 1845-ben született Bay György 1882-ben lett rendőrbiztos a városban. Alig két év elteltével lett (és maradt 1917-es haláláig) a városi rendőrség bűnügyi osztályának vezetője. E minőségében viselte az alkapitány, majd kapitány címet is. Jeleznem kell, hogy nem tudtam tisztázni, a Bay család melyik tagja szerezte meg az itteni területet, emeltette az épületeket és vezette a kezdeti, 1860-as években az éttermet. Leginkább a kapitány apja, idősebb Bay (Baj) György lehetett e személy. Ő hetven esztendősen, 1881-ben hunyt el. •A város 1907-es (és 1911-es) címtára szerint a vendéglőben tartotta összejöveteleit a Fűtőházi Kézművesek Önsegélyező Egylete, amely 1900-ban jött létre. Az egyesület más helyeken a két világháború között is működött. Az egyesületi zászlószentelés 1928-ban (Fő út 7.) •Itt említem meg (bár talán csak névrokonság áll fenn), hogy a 19. század második felében a város fakereskedésében meghatározó jelentőségű volt a Maschanzker & Wilheim cég. Maschanzker Mórt és sógorát, Wilheim Ignácot halálukkor (1907 és 1906) a magyar fakereskedelem felvirágoztatói között tartották számon Kanizsán. (Wilheim nyolcvanhárom évesen halt meg.) 138. Csengery út 88. (Kávégyár*) (Thúry György Múzeum.) •1906-ban kezdte meg itt működését a Pátria Pótkávégyár, amely akkor az ország egyetlen magyar tulajdonban lévő kávégyára volt. A gyárat 1905-ben a helyi Schwarz és Tauber cég alapította, építtette. Akkoriban a mai lakóházzá alakított épület északi kétharmada létezett, eternit tetővel, az északi oldal két sarkán egy várkastély tornyaira emlékeztető részekkel. Ma már csak az épület alaprajza utal ezek hajdani létezésére. A nyugati oldalon emelkedett a gyárkémény. Az épület homlokzatát a korszak szokásainak megfelelően téglával (klinkerrel) fedték és díszítették, valahogy úgy, ahogy az ma is látható a gyár északi szomszédságában álló földszintes házon, amelyben a munkások egy része lakott. Az utcai oldalon két víztorony állt, a területet parkosították. A cég 23 cm magas kávésdoboza •Érdekes, hogy az épp működésbe kezdő gyár olyan eszközöket vetett be maga reklámozására, amelyek ma is ismerősnek tűnnek. 1906-ban az Offenbeck és Balázsi céggel bőrkötésű, selyemmel bélelt, sárgaréz sarkú írómappákat készíttetett ügyfeleinek. 1908-ban a „Zala” újévi számához adta ajándékba minden olvasónak zsebnaptárát és öt képeslapját. Sajnos, nincs tudomásom arról, hogy létezik-e még valahol mutatóba megmaradt példány belőlük. 1907 •1909-ben a gyárat megvette a Franck Henrik és Fiai cég, amely a „Valódi” Franck Kávépótlékkal országos hírre tett szert. Termékeikből szállították a szomszédos országokba is. 1910-ben nyersanyagraktár épült. 1911-ben készült egy anyagraktár és déli irányban jócskán bővült a főépület. Itt lett az új (cikória) szárító, amit jelzett a rengeteg kémény is. Ez a magas rész ugyan azonos szélességű volt a korábbival, de a keleti oldalához csatlakozó, annál egy szinttel alacsonyabb egység mégis szélesebbé tette. 1912-ben újabb (emeletes) raktár létesítésére kaptak építési engedélyt. Az iparvágány északról vezetett a főépület nyugati oldalához. (Patria Nagykanizsai Pótkávé Gyár, Schwarz és Tauber Utódai Kkt.) 1910 1911 A cég termékeit gépkocsijával is reklámozta (A felvétel 1920 körül készülhetett.) 1921 A gyár legmagasabb része, a szárító 1924-ben kigyulladt (14 vagon cikória is a tűz martaléka lett), de még abban az évben újjáépítették. Hatvan-nyolcvan (a legjobb időkben 140-160) dolgozójukat és cikóriatermelők sorát foglalkoztatták. A segédmunkások (nők) jelentős része miklósfai volt, onnan gyalogoltak be munkahelyükre. •Az 1933-tól szünetelő gyár épületeiben 1939-től lengyel menekültek éltek. 1940-ben az ingatlant (idegen-táborként emlegették akkoriban) megvásárolta a „Hangya”. A Kanizsára került lengyelek egy csoportja Lengyel katonák a gyár udvarán (Háttérben a máig létező épület nyugati oldala.) Az első menekülők 1939 szeptemberében kerültek a városba. Elhelyezésükhöz a közeli katonai kórház néhány barakkját is igénybe vették: a férfiakat oda, a nőket és gyermekeket ide, az épületegyüttes e célra használható részébe szállásolták el. A Kanizsára érkező lengyelek száma azonban gyorsan nőtt, ezért a leállt gyár többi részét is alkalmassá tették fogadásukra. A lazsnaki kastély lakói is ők lettek: a magas rangú tisztek és hozzátartozóik kastélyává vált. Külön polgári „tábor” is létesült. A civilek idővel a település belső részén, nyolc helyen kaptak szállást. 1939. november 2. Októberben már több mint háromezrüknek adott menedéket a város, amely egyike lett a legtöbb lengyel menekültet fogadó helyeknek. Nagykanizsa vonzó célpontnak számított az útnak indulók között. A helyi lakosság jelentős része szimpatizált velük, viszonylagos szabadság, emberséges bánásmód fogadta őket és közel volt a jugoszláv határ. Utóbbi azokat csábította leginkább, akik a francia hadseregben képzelték el további harcukat Hitler csapatai ellen. Őket segítette tervük megvalósításában a polgári tábor néhány álcivilje: a lengyelek ide rendelt katonatisztjei. Voltak szép számmal távozni szándékozók, a tábor lakói tehát cserélődtek, amit német részről kifogásoltak is. Nyomásukra újabb és újabb parancsnokok (összesen öt) váltották egymást a tábor élén, de a követelt szigorítás nem történt meg. Így megindultak az áttelepítések a határtól távolabb, a Balaton környékén kialakított helyekre. 1941 márciusában megszűnt a polgári tábor, távozott a még itt élő 523 lengyel (nők és gyerekek is). A katonai tábor felszámolása ugyancsak megtörtént az év végéig. •Dr. Szabó Csaba (a menekültekkel jó kapcsolatot ápoló Szabó Györgynek, a szemközti katonai kórház főorvosának fia) jóvoltából maradt fenn és került 2014-ben a helyi múzeumba a katonai táborban készített napilap jó néhány példánya. Könyvvé fűzve így a „Gazetka obozowa” hatvanöt számát tanulmányozhatja a lengyelül tudó. A kötet Elől a tábori hírlevél 62. számát (1940. okt. 12.) találjuk (Utolsóként a 126. (1940. dec. 29.) olvasható.) A kötet első számainak szövegét kézzel írták, a későbbikét írógéppel. Az 1940 karácsonyára íródott szám A cikkek többsége a háborúval, a nemzetközi helyzettel foglalkozik, de vannak a tábori élettel, a várossal kapcsolatos írások is. A hírlevél a táborlakók számára hasznos cégek reklámjait is tartalmazta (Kaufmann Manó divatáru-üzlete, Varga Nándor mosodája, Fischel Ernő és Lajos könyvkereskedése.) Az újságot tartalmazó többi kötet sorsa még ismertlen. •A lengyel menekültek távozása után az üzemet valódi internálótáborrá alakították. Mivel az Erzsébet tér 9. szám alatt már létezett egy kisebb, ezt 2. számú toloncházként emlegették. Egy 1943 decemberi hivatalos látogatáskor nagyjából 900 embert őrzött itt a 70 fős személyzet. A második világháború végén egy darabig szovjet katonák lakták a helyet. Távozásuk után minden mozdíthatót és sok nem mozdíthatót elloptak dolgos tolvajok. Bontás előtt a meghagyottól nyugatra eső épület (Thúry György Múzeum.) A gyár megmaradt épületei lakóházzá alakítva léteznek itt és a 86. szám alatt. •A már megszűnt üzembe kerültek (sorrendben: a lengyel menekültek, az internáltak, a szovjet katonák) közül egyesek hagytak emléket maguk után. A falak vakolatlan tégláiba vésték üzeneteiket az utókor számára. A hajdani bejárat tégla kapuoszlopán is találunk ilyeneket. Az üzem kapuoszlopi emléktábláját 2004-ben leplezte le a horvátországi Franck gyár vezetője (Az oszlop véseteit valakik valamikor kitartó kapirgálással igyekeztek eltüntetni.) A bontásból előkerült társaikból pedig emlékfal készült a Csengery út 117. szám alatti parkosított területre. Rétfalvi Sándor munkája 1985-ben került helyére 139. Csengery út 89. (képek még: Csengery út 77.) •1858-ban a Déli Vasút építtette itt fel a város első igazi gyárát. A téglagyár az akkori vasútépítés építőanyagát állította elő. Tégláiból készült a vasútvonal első szakaszának összes magyarországi épülete. A Hauser-pince padlózatából előkerült kisméretű (5,5 x 11 x 21 cm) tégla (Az „S” tükörképe jelezheti a Stern-féle üzemet, de annak elődjét is [Südbahn] vagy a somogyszentmiklósi téglavetőt.) •Amikor e funkciójában feleslegessé vált, a vasút 1863-ban bérbe adta az akkor alakult Stern J. Mór cégnek. Ők 1883-ban a gyárat meg is vásárolták. Téglavető gép (1859) Az első világháború küszöbén munkásai száma megközelítette a kétszázat, akik egy része a gyár területén felépített lakóházakban élt. A két épület ma is létezik a gyári bejárat déli oldalán. (A cég további házakat emelt számukra a közelben, a Csengery út 77. szám alatti telken. Ezek már nem léteznek.) Ugyanebből az időből származnak a még meglévő viszonylag régi épületek is: a déli körkemence (az északi, korábbi körkemence helyén már egy viszonylag fiatal csarnok van) és e két üzemegység között a hajdani, a nyerstégla előállítására szolgáló épület. Létezik az ennek padlásterére vezető feljáró „híd” is, rajta az agyagbányából ide vezető, a csillék számára fektetett sínekkel. A hajdani munkások két háza (Balról az északi épület északkeletről, jobbról a déli délnyugatról.) A fenti két felvételen a gyártelep legöregebb (igaz, sokszor átalakított) házai látszanak, amelyeket még a Déli Vasút emelt. 1864 (A térkép közepén a Csengery út. Jobbra a téglagyár négy épülete és két agyagbányája. A sárga alaprajzú három építményből áll még az északi kettő.) (Thúry György Múzeum.) Legalább egyikük eredetileg téglaégető kemencéje volt a gyárnak: Kunics Zsuzsa jóvoltából ismert, hogy Stern J. Mór 1884-ben kapott engedélyt régi téglaégetője lakásokká alakítására. 1926 (Thúry György Múzeum.) Bélyeges téglák készítéséhez használt téglavető forma és a gyár két téglája 1943-tól működik a gyár földgázzal: ekkor kapcsolódott a városi földgázüzem hálózatára. 1952 (Május elsejei vonulásukra gyülekeznek a gyár dolgozói.) (A kép Szabó László [Soroksár] tulajdonában.) Keletről (Az 1970-es évek első felében.) (Thúry György Múzeum.) A gyár északkeletről (A bányagödör e részét már régen sportpályává alakították.) •1963-ban lettek a helyi téglagyárak a Somogy-Zala Megyei Tégla és Cserépipari Vállalat egységei. Az itteni akkor kapta az I. számú téglagyár titulust. A Honvéd utcai volt a II. számú, a Téglagyári utcai a III. számú gyár. A vállalat vasipari üzeme is a Csengery út 89. szám alatt lett kialakítva 140. Csengery út 91., 93., 95. és 97. •A „Négyházak”. Megjelenésük ugyan teljesen megváltozott, mégis a hajdani épületek. •A Déli Vasút építtette a 32 lakást főleg fűtőházi alkalmazottainak. Úgy gondolom, hogy az építkezés közvetlenül a pályaudvar elkészülte után kezdődhetett, de az általam ismert adatok legkorábbika csak 1879-es. A négy épület ábrázolva van az akkori katonai felmérésen. Annak idején homlokzatát vakolatlan tégla burkolta, a lapos tető is az átalakítás következménye. Az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) A Négyházak két lakója az 1930-as évek végén Kettő a négy egyforma épületből •A Négyházak egyikében, a Csengery út 95. szám alatt élt 1901-ben Marvalits József (1937-ben, nyolvanegy évesen hunyt el) mozdonyvezető, amikor megszületett fia, Kálmán. Marvalits Kálmán (1901-1982) neves diszkoszvető, súlylökő volt. Pályafutását a Nagykanizsai Torna Egyletben kezdte, Budapesten folytatta. Marvalits Kálmán Diszkoszvetésben bajnokságok sorát nyerte (köztük egy angliait is), válogatottságig vitte. 1924-ben a párizsi, 1928-ban az amszterdami olimpia résztvevője volt. Marvalits József 1910-ben kapta meg az építési engedélyt saját, Babochay utca 45. szám alatti, háza felépítéséhez. Az épület (fényképe a Babochay utca képei között) ma is áll, bár homlokzatát a közelmúltban jelentősen megváltoztatták. •A Csengery út valamelyik házában – talán itt – született Vadas Ernő (1899-1962), nemzetközi hírű fotóművész is. Libák Vadas Ernő Vadas egyik elismerése Itthon és az öt világrész városaiban rendezett kiállításokon képeivel összesen 67 aranyérmet nyert. „Libák” című képével 1931-ben a svájci „Camera” című folyóirat pályázatán az egész fotósvilág szavazatai alapján nyerte el az első díjat. Az 1000 aranyfrank akkor egy kisebb budai villa ára volt. Az egyetlen magyar, akit a Royal Photographic Society (London) Emerson-plakettel jutalmazott (1933). Érdekesség, hogy futballistaként is magyar válogatottságig vitte. Születésekor apja, Weisshaus Ernő vasúti kalauzként dolgozott a városban. Csengery út 103. •Lásd: Csengery út 113. 141. Csengery út 105. •Az ezredfordulóig itt egy emeletes ház állt. 1887-ben épült. E helyre Wicher Alajos vasúti hivatalnok kért engedélyt nyaralónak nevezett emeletes háza felépítésére. (Thúry György Múzeum.) Ugyanakkor a Zalai Közlöny, amikor a ház építésekor bekövetkezett balesetről tudósított, Kohn-féle háznak nevezte. Az 1907-es városi címtárban Vojnovits Ede (1846-1914) főmozdonyvezető tulajdonaként szerepel az ingatlan. 142. Csengery út 109. A vendégváró gyár 1896-ban A 19. század végén (Thúry György Múzeum.) •Az emeletes házat a sörgyár építtette vendéglátási céllal, vendéglőnek, sörözőnek. Tervezője és talán kivitelezője is Sallér Lajos volt. 1894-re készült el. Ugyanakkor az épület déli oldalán, a gyár bejáratáig nagy parkot alakítottak ki. A ház mögött, keleti irányban hosszan elnyúlva cseréptetővel fedett oszlopcsarnok épült kerthelyiségként. Az épület teljes utcai homlokzata előtt ponyvával fedett rész várta a vendégeket. 1899 1906 (Sárközi ötvenegy évesen, 1910-ben halt meg.) 1907 (Oláh Sándor 1871-ben született, 1942-ben halt meg.) 1909 és1910 Egy 1920 tájékán készített reklám két oldala •A gyár, amely 1917-től pékáruk készítésével is foglalkozott, 1922-től a hajdan népszerű vendéglő épületét kenyérgyárként hasznosította. A Király kenyérgyár volt a városban első nagyüzemi konkurenciája az addig egyeduralkodó kis pékségeknek. 1927-ben került megszüntetésre. •1906-ban a ház emeleti termében kezdte működését a Nagykanizsai Mozdonyvezetők Otthona. Hamarosan felépült kis székházuk (már nem áll) a Csengery és Erdész utcák sarkán (Csengery út 85.) Tagjai mozdonyvezetők lehettek. Céljuk szabadidejük kulturált eltöltése volt. •Az épület – most lakóház – mai megjelenése már jelentősen eltér a hajdanitól. 143. Csengery út 111. és 111.b (Király Sörfőzde) A gyár felépítését követően nem sokkal (Balra a ma 109. sorszámot viselő emeletes épület –vendéglő – eredeti formájában.) (Thúry György Múzeum.) A 20. század első éveiben A gyár keletről •A Nagykanizsai Malátagyár és Serfőzde Részvénytársaságot helyi vállalkozók alapították 1892-ben. 1892 Az első részvényesek 1892-ben A következő évben kezdődő építkezést Konečny és Nedelnik prosznitzi mérnökök vezették. A gyár berendezését a híres Ringhoffer cég szállította Prágából. Az építkezéshez két helyi téglagyár hárommillió téglát készített, azon 400-nál több munkás dolgozott. 1894-ben már termelt, elkészült iparvágánya is. A főépület déli részén épült fel négy szinttel a malátagyár. Ebben volt alul a csíráztató három hatalmas csarnoka. Méretét érzékelteti, hogy az 1906-ban rendezett, tízezer vendéget fogadó „dalosünnep” (a 36 dalárdát tömörítő Dunántúli Dalosszövetség rendezte) itt került megrendezésre. Az első napon háromezres, a másodikon hatezres közönség élvezte a produkciókat és a három terem egyikében kialakított alkalmi vendéglő söreit. Ma helyén a malátagyár újabb épülete áll. A malátagyártól északra állt a serfőző épülete, amely sok átalakítással ma is létezik. Ezen a részen volt a „munkás kaszárnya” is. A bejárattól jobbra épült fel egy földszintes, kis sörcsarnok a kapusfülkével, mögötte volt az emeletes irodaház. Ezek az épületek már nem léteznek. Balra a gyár nagy és emeletes vendéglője helyezkedett el. Mindezek között szép parkot alakítottak ki, amely sokáig a helyiek kedves kirándulóhelye volt. A gyártás fortélyaira kezdetben cseh és morva szakmunkások – élükön a Drezdából érkező Ehrlich Richárd sörmesterrel – oktatták a helyieket. (Ehrlich 1870-ben született Csehországban. 1902-ben távozott Sziszekre, az ottani sörfőzdéhez.) A városban először (a „Korona” éttermében) 1894. május elsején csapoltak kanizsai sört. Címkék az 1890-es évekből A gyár eleinte a városban házhoz is szállította a fogyasztói által rendelt sört. •Az új üzem és vendéglője jelentősen növelte az utca külső része és a városközpont közötti személyforgalmat. Ez indíthatta Gutmann Vilmost (a sörgyár alapításának kezdeményezőjét) arra, hogy megszervezze a Csengery úton az omnibusz járatokat a Deák tér és a sörgyár között. A forgalom 1895. május elsején megindult. A helyi lap szerint Góczán István fuvaros omnibuszának sok vendége és még több bámulója akadt. Menetrend is készült. Munkanapokon óránként, máskor csak a délutáni időszakban, de háromnegyed óránként indult járat. Az ugyancsak meghirdetett másik vonalra – az Erzsébet tér és a vasútállomás között – koradélutáni két időpontban ígért járatot a vállalkozás. Sokáig nem létezhetett az új szolgáltatás, mert későbbi híreket nem találtam róla. A bejárat két oldalán •Az akkori „Zala” újságírója nyilván gyorsan elkötelezett híve lett az új gyár sörének, mert így írt: „Ha közönségünk tudná, hogy például az itteni palacksör oly pedáns, higiénikus kezelésen megy keresztül, amint azt a modern egészségügy csak megkívánhatja: bizonyosan szívesen itatná a betegeskedő, sápadt gyermekekkel e nagy táperejű, valódi, jó italt.” A „tápszer” hirdetése: (Anyuka még készülődőben. Kicsinye, a szája szélén árulkodó sörhab tanúsága szerint, már magához vette az aznapra javallt mennyiséget. Hát persze, hogy pirospozsgás, hát persze, hogy bizakodva tekint a jövőbe.) A gyár söreit hamar megkedvelték az adriai tengerparton, osztrák, német, cseh területeken is. 1901 (Thúry György Múzeum.) •Mohai V. Lajos egyik írásából értesültem a tényről, hogy egykor a gyár vendége volt az idővel világhírűvé váló, cseh Jaroslav Hašek (1883-1923), a sör és a sörözés feltétlen híve. Az egymásnak is ellentmondó tanulmányokból annyit sikerült viszonylagos biztonsággal megállapítanom, hogy két társával 1905 augusztusában érkezett ide. Az apró csapat tavasszal indult Prágából, azzal a céllal, hogy Triesztig jussanak. Természetesen a sörgyárat működtető városok nem maradhattak ki a sorból: Kanizsára érkezésük előtt a soproni gyárban vendégeskedtek hosszabb ideig. A visszaemlékezésekből kiderül, ottani étkeztetésük hagyott kívánnivalót maga után, de a hiányt sörrel korlátlanul enyhíthették. A trió indulás előtt (Hašek balra.) A kanizsai sörgyár műszaki vezetői posztját ekkoriban Znojemsky János töltötte be. Cseh volt ő is. Őt kereste fel a három vándor E. A. Mužík író ajánlólevelével. Maradhattak. Három vagy négy napot töltöttek a városban. Sörben itt sem szűkölködtek, de borban, harapnivalókban sem. Megjegyzem, Hašek elfogadhatóan beszélt magyarul (is). Így ő fogalmazhatta meg a társaság gyakran használt magyarországi mondókáját: „Prágai cseh diákok vagyunk tanulmányúton, és ez okból egy kis támogatásért esedezünk.” •1911-ben a cég neve Király Sörfőzde Rt. lett. Ekkoriban körülbelül 120 munkást foglalkoztatott. 1914 1926 (Thúry György Múzeum.) 1925 1926 Grafikus: Kassák Lajos (1887-1967) Az időszak két sörösüvege A gyár céhtányérja (komatálja) a század elejéről Alján mélynyomással: KIRÁLY SÖRFŐZDE KANIZSA Oldalán körben felirat: SZÍV HOZTA SZÍVNEK SZÍV VÁLCSA MAGÁNAK HA NEM VÁLTJA MAGÁNAK ADJA VISSZA KOMÁNAK KOMATÁLAT HOZTAM MEG IS ARANYOZTAM KOMA HOZTA KOMÁNAK KOMA VÁLCSA MAGÁNAK AMÍG ÉLÜNK HALUNK MINDIG KOMÁK MARADUNK •1927-ben a Dreher-Haggenmacher Rt. érdekkörébe került. Öt kép 1929-ből (Neumann Rezső felvételei.) Női alkalmazottak a gyárudvaron (A felvétel − felirata szerint − a Halász műterem munkája. Az öltözékek alapján az 1920-as évekből származhat. A háttér hordói miatt feltételezem, hogy a sörgyárban készült.) A gazdasági válság nyomán 1932-ben termelése leállt. A szünetelés időszakában mezőgazdasági közraktárként igyekeztek hasznosítani az épületek egy részét. A sörgyártás 1941-ben (nagyjából 120 alkalmazottal) indult újra. 1944 1944 1943-ban, a legelsők között állt át a gyár a városi földgázüzem által szolgáltatott zalai földgáz felhasználására. (A MAORT 1941-ben építette ki gázvezetékét Bázakerettye és Nagykanizsa között.) •A második világháború végén részben leszerelt és felrobbantott üzem 1956-ban kezdte újra működését. 1969 (fortepan.hu) •Ma a hajdani sörgyárnak csak – az 1965-ben indult, új – malátagyára üzemel. (Időközben szintén megszüntetésre került.) Emlékérem 1992-ből A sörgyártás 1999-ben ért véget. Az idáig vezető folyamatot így foglalta össze a Kanizsai Enciklopédia (B.Z. Lapkiadó Kft., Nagykanizsa, 1999.): „A gyárat 1990-ben állami felügyelet alá vonták, majd egy évvel később a vállalat kft-vé alakult át. 1992-ben a cég dolgozóiból alakult M+D Kft. megvásárolta a gyárat az Állami Vagyonügynökségtől. 1993-ban sikertelenül próbáltak tőkét bevonni a cégbe, így annak részvényeit megvásárolta a Bankár Kft., majd 1994-ben eladta azt a Kőbányai Sörgyárat már korábban megvásárló délafrikai SAB cégnek. 1998-ban a gyár a Dreher Sörgyárak Rt.-hez csatlakozott.” •A sörgyárral délről szomszédos telken (Csengery út 111.b), a Sörgyár utca sarkán létesítette 1943-ban konzervgyárát dr. Kovács György. Az üzem gyümölcsöket tartósított. 1947-ig termelt. A hajdani üzem épülete a 2019-es átalakításkor 144. Csengery út 113. •A kávégyárral szemben, a ligetvárosi telep északi szomszédságában lévő telken hengermalom működött. Létesítői, építésének időpontja számomra ismeretlenek. A telek 1911-ben még városi tulajdonban volt. Talán a terménykereskedő Blumenscheinekhez kapcsolható az építkezés, mert ismeretes egy 1912-es, Blumenschein Mór (a Csengery út 103. szám alatti, ma is létező kocsmát is ő működtette) számára, e helyre, épület bővítésére kiadott építési engedély. 1911 1940 1923-ban már a Spitzer és Stern cégtől vette meg az akkor, e célból alakult Hengermalom Rt. 1927-ben Blumenschein Jakabot (1931-es halálakor hetvennégy éves volt) és Józsefet is – cégük kényszeregyezsége kapcsán – malomtulajdonosként említették. A két Blumenschein (továbbá Jakab felesége) ekkor már, csak a részvénytársaságon át, részvényesként lehetett tulajdonosa az üzemnek. A malomban vám és kereskedelmi őrlés folyt. A malom az 1940-es térképen (Thúry György Múzeum.) •A Blumenschein-féle hengermalmot 1927-ben megvette, 1940-ben modernizáltatta Osterer Károly. Az új tulajdonos haláláig vezette a Nagykanizsai Haditengerész Egyesületet (a Magyar Haditengerészeti Egyesület helyi csoportját). Osterer valóban veszélyes kalandok sorát élte át tengerészként. Tengerészeti iskolát végzett. A haditengerészettől ugyan 1904-ben főhadnagyként leszerelt, de a világháborúban újra ott szolgált. Azt tartották róla, hogy a Zenta cirkálón volt annak elsüllyedésekor. A témában mostanában közzétett tanulmányok névsorai viszont nem említik személyét. Kár… A „Zenta” torpedós cirkáló vízrebocsátásakor (1897) A világháborúban Ezzel ellentétben, 1940-ben a „Zalai Közlöny” Osterert a Novara hős tengerészének titulálta az egyesület egy rendezvényével kapcsolatosan. Ezt az adatot nem tudtam ellenőrizni. Osterer 1943-ban hunyt el. Hatvanöt esztendőt élt. A Novara gyorscirkáló •A telken volt a Toch-féle üzletház is. Toch Lipót (1834-1906) néhány csőddel a háta mögött Pápáról költözött Kanizsára, ahol 40 éven át működtette vállalkozását. A Petőfi utca 28. szám alatt nyitotta meg szatócsboltját, majd terménykereskedelemmel bővítette tevékenységét. A fizetésképtelenség Toch Miksa 1919-ben alapított kereskedését sem kerülte el. Itteni árudáját 1924-ben elárverezték. •A malom a második világháború után még őrölt, de az épületek egyike sem létezik már. 145. Csengery út 115. és 117. Kilátás a víztoronyból nyugat felé (Gyarmati Olga jóvoltából.) (Gyarmati Olga jóvoltából.) Vértes Antal 1917-ben készített képeslapja •Már folyt az első világháború, amikor 1915-ben építtetni kezdték itt katonák és foglyok százaival az ország legnagyobb – fertőző betegeknek szánt – katonai barakk-kórházát. Rózsa Györgytől kaptam az információt, hogy Révai nagy lexikonja Körössy Albert Kálmán (1869-1955) építész munkájaként említi a barakk-kórház és a Teleki úti gyalogsági laktanya tervét is. (Nem világos, hogy előbbi e létesítmény, vagy a laktanya északi szomszédságában felállított, jóval kisebb számú, kórházként nem igazán használt barakk.) A munkákat zágrábi építési vállalkozók, Eisner és Ehrlich vezették. A terv az út mentén 1,5 kilométer hosszan elnyúló létesítményt képzelt el, amely 130 000 négyszögöl területet foglalt volna el. •Az új intézmény 1916-ban már első betegeit fogadhatta. Időközben az eredeti elképzelés módosult, járvány-kórház helyett császári és királyi tartalékkórház létesült, a betegek számára tervezett nyolcvan barakkból csak ötvennégyet építettek fel. A tartalékkórház levelezőlapja a világháború éveiből Az elkészült intézmény helyszínrajza Az új funkciót a város közvéleménye örömmel fogadta, mert sokan tartottak a járványkórházból származó esetleges fertőzésektől. Így is monumentális épületegyüttes jött létre. (Ma ez nem látszik, nagyobb része már nem létezik.) Háromezer sebesült befogadására volt képes, akik gyógyításához húsz katonaorvos szükségeltetett. Kellett ezen felül csaknem ötszáz főnyi személyzet a betegek ápolásához és az objektum működtetéséhez. •A telepet északról határoló három barakk még áll, ezekben a telep legénysége lakott. Az utca mentén következő, még szintén létező pavilonban helyezték el a gondnokságot. Mögéje került a tisztek 150 méter hosszú barakkja, amely 1924-ben leégett. A következő sávban voltak a telep vízellátását biztosító építmények. A területen két (100 méter mély) artézi kutat fúrva saját vízvezeték-hálózatot hoztak létre víztoronnyal, amely a keleti oldal kerítése mellett állt. A tizennyolc méter magasságú vasszerkezetű építményben hetvenöt köbméteres tartályt helyeztek el. A hálózatot később (1916) összekötötték a Teleki utca végén épített laktanyával, annak ellátását is biztosítva. A terület e részét, amely a szomszédos épületek rovására déli irányban fokozatosan bővült, városi tulajdonba kerülése óta a vízmű használja. A jelzett terjeszkedés áldozata lett a konyhaként használt két hatalmas pavilon és a kisebb tészta-konyha. Megmaradt viszont előttük, az utcai oldalon emelt élelmiszerraktár, az óvoda mai épülete. A hajdani élelmiszerraktár A 2016-os felújításkor láthatóvá vált az óvoda épületének szerkezete (Szakony Attila felvételei.) Az élelmiszer-raktár homlokzatára 2019 júliusában került fel a telep fém helyszínrajza Mindezektől délre terült el a betegek elhelyezésére, kezelésére szolgáló rész. Az utca mentén itt volt az őrség háza és a főbejárat (az állomással összekötő vágány is itt vezetett be a területre), mellette a sebesült tisztek számára négy kisebb pavilon, majd a gőzmosoda. Utóbbi volt mindegyik épület közül a legnagyobb. A terület keleti szélén volt a két műtő, nyolc kúrafolyosó (oldalról nyitott, illetve zárt fekvőcsarnokok a tüdőbetegek kezeléséhez) és a kápolna. Tovább délre és kelet felé (a telep legszélesebb részén már nyolc sorban) a sebesült katonák 40x10 méteres barakkjai álltak. Mindegyikben két fürdőszoba várta a tisztálkodni akarókat. A kórtermek java már az 1930-as években eltűnt, mert a város a terület déli harmadán lévő, akkor már szükséglakásokká alakított épületeket bontásra eladta. Helyükön ma üzemek, raktárak vannak. A telep délről szélső házai a 3921/3 helyrajzi számú ingatlanon álltak. A különböző rendeltetésű építmények együttes száma száz volt. Az intézménynek lett nagy fürdője, krematóriuma, vágóhídja, kertészete, hatalmas istállója is. Az önellátás jegyében műhelyek (asztalos, cipész, szabó, lakatos) sorát alakították ki. A vízvezetéken túl a központi fűtés és a csatornázottság is csak irigység tárgya lehetett a város más részein. A favázas épületek beton alapozással, cementes faforgácslemezekből és lyukacsos téglákból készültek. Tetejüket eternittel fedték. A megfelelő hőszigetelést a belülről felhelyezett parafalemezek biztosították. A létesítményt a pályaudvarral összekötő vágány lehetővé tette, hogy a sebesülteket szállító szerelvények beálljanak a kórház területére. Sebesültszállító szerelvény (1873) A Csengery úti oldalon kisvasút járt, amelyet főleg a konyhákban elkészített ételek szállításra használtak. A pavilonokat aszfaltozott járdák kötötték össze. A telep délről (Balra a tüzelőanyagok raktárának tetőzete. Felette és az épület jobb oldala mellett látszanak a kisvasút vágányai. Az utca nyárfái mentén, a pályaudvarra vezető iparvágányon egy szerelvény látható.) •Megnyitásakor 1600 sérült katonát fogadott be a kórház. Ápolásukra, ellátásukra a katonai személyzeten túl több száz nőt foglalkoztattak. A lapot 1917-ben küldték a kórházból Pécsre (Nem tisztázott, hogy a „békebeli jelenet” fotója Nagykanizsán készült-e.) •A kórház működésének van máshol is emléke a városban. A köztemető első világháborús hősi temetőjének 1100 sírjában nyugszanak a kanizsai kórházakban elhunyt, különböző nemzetiségű katonák. •A háború befejeztével az épületegyüttes eredeti szerepét elvesztette, jövője bizonytalanná vált. Ezt jelezte például, hogy 1919 januárjában ide rendelték vissza a csáktornyai határrendőrségi kirendeltség embereit, tizenhat főt. Még ugyanebben a hónapban a hadügyminisztérium jelezte, hogy átengedi a városnak a létesítményt, alakítson ki ott kislakásokat. (Nagykanizsára is nagy számban érkeztek menekültek az ország megszállt részeiből.) Az illetékesek Schless Istvánnal meg is terveztették a munkálatokat. Közben egyre több kanizsaiban tudatosult, hogy aminek eltüntetése most készülődik, az a város egyetlen modern egészségügyi létesítménye. Az ellenállás nőtt, így májusban a hadügyi és népjóléti népbiztosság a kórház megtartásáról döntött, mondván, hogy a kislakásokká alakítás a kapitalista társadalomban még lehetséges lett volna, de mostani újban már nem az, mert „ma már minden erő, energia és érték a proletáriátus kezében van”. A lakosság megromlott egészségi állapota is a kórház megtartásának érveit szaporította. (A háborúban meghökkentően megnőtt a nemi betegségben szenvedők száma: a pácienseknek már több mint fele ilyen panasszal került ide.) Tervezték továbbá, hogy az itteni kiemelkedően jó feltételek miatt idővel e helyre költöztetik a városi kórház osztályainak többségét. A hatalmas konyhák, a fürdő és a nagy mosoda hasznosítása már nehezebb ügynek ígérkezett. Utóbbi kettőre azonban született elképzelés: „A kórház fürdőjében egy nap alatt megfürödhet úgyszólván Nagykanizsa egész proletáriátusa. A fürdés ideje alatt mindenki fehérneműjét a kórház impozáns mosodájában gépekkel megmossák, megszárítják és megvasalják, úgy, hogy mire valaki a fürdőből kijön, már tisztán kapja meg fehérneműjét.” Ezek után elég meglepő, hogy nem sokkal később mégis megkezdték a déli részen a kórtermek lakásokká alakítását. Nem tudni, hová vezetett volna a folyamat, mert bekövetkezett az újabb rendszerváltozás és a kórház sorsa egy időre rendeződött. (A „trianoni” menekültek – jobbára muraköziek – letelepítése azonban még évekig nagy gondot jelentett. A helyi lap szerint 1920 augusztusában tizenhét család tengette életét a teherpályaudvar tizenhét vagonjában. Mire megjöttek a téli nagy hidegek sikerült őket normálisabb helyzetbe juttatni, de érkeztek a mindenüket elvesztők újabb és újabb csapatai. 1921 novemberében huszonegy vagonlakó család húzta meg magát a kanizsai síneken.) A terület középső harmada állami tulajdonban maradt és erősen csökkent kapacitással honvéd- és közrendészeti kórházként működött tovább. 1924-es adat szerint négy orvossal és százötven ággyal várták a (főleg nemi) betegeket. A kisvasutat is használták még ekkoriban. A kórház orvosai 1935-ben (A kép bal szélén Jándy [Jandl] Jenő.) A felvétel az 1930-as évek második felében készült a kórház egyik kezelőhelyiségben Háttérben a víztorony az 1930-as évek második felében Kilátás a víztoronyból nyugat felé 1935-ben (Jobbra a kórházi konyhák épületei. Balra az intézményben kezeltek barakkjai. A középső út a telep mai főbejárata felé vezet.) Kilátás a víztoronyból délnyugat felé 1935-ben (Alulról a telepet keletről határoló út.) A kórház egészségügyi osztályának személyzete 1941-ben (Alulról a második sorban balról negyedik Szabó György főorvos, ötödik Péri János főtörzsorvos. A képen civilben lengyel menekültek láthatók: egy orvos és egy gyógyszerész.) Nyári és farsangi társasági élet a telepen az 1930-as évek második felében (A teniszpálya a konyhai épületektől keletre volt.) Dr. Szabó György (1909-1979) (Szabó György az 1930-as évek közepén került Kanizsára az itteni bőr- és nemibeteg osztály főorvosának. A részleg 280 ágyára az ország egészéből érkeztek a honvédség katonái. Bőrgyógyászati kezelést igénylő panaszaik általában nem voltak.) (Az utolsó nyolc kép eredetije Gayer Ildikó birtokában.) •A kórház személyzete kimondottan jó kapcsolatba került a pótkávégyár átellenes épületeit 1939-től lakó lengyel menekültekkel. Az intézmény orvosai – szívességből – kezelték is a kisebb panaszaikkal hozzájuk forduló lengyeleket. Viszonzásul a menekültek orvosai és egészségügyesei a kórház gyógyító tevékenységben segédkeztek. Mások a környezet rendben tartásából vették ki részüket. Włodzimierz Osuchowski a főorvos kislányát rajzolta le (A kép eredetije Gayer Ildikó birtokában.) •Három barakkba 1920-tól 1925-ig állami szemkórház volt telepítve. A nagyjából ötven beteget kezelő intézményt – felszerelése nélkül – a háború elvesztése után menekítették ide a közeli Perlakról. 1925-ben, amikor állami jellege megszűnt, a város a szemkórházat a Zrínyi utca 24. szám alá (volt zsidókórház) költöztette. •Időközben a mosodától délre, a terület harmadán álló összes barakk helyiségeit szükséglakásokká építették át. (1929-es adat szerint ezerkétszázan éltek ezekben.) A trianoni békeszerződés menekültjeinek egy részét is itt helyezték el. A gyermekek számára a funkcióját váltó rész közepén az egyik barakk szolgált elemi iskolaként. Az új intézmény egyetlen hatalmas termet kapott működéséhez. Ezt 1930-ban fallal kettéosztották, de a harminc-negyven, a négy évfolyam valamelyikét végző gyerek jobbára egy tanítóval, egy vegyes osztályban tanult. Azután az ingatlan tulajdonosa, a kincstár 1933-tól az évtized végéig a lakásokká alakíttatott barakkokat lebontatta. Az iskola pedig költözött, a közelben, a kávégyári épületben kapott helyet. •A második világháború végén a visszavonuló németek a kórházi felszerelések szállítható részét magukkal vitték, az intézményi személyzet is távozott. Az érkező szovjetek fosztogatásba kezdtek, amelyet lelkes helybeli civilek tettek igazán alapossá. A kórház a tökéletes működésképtelenség és lakhatatlanság állapotába került. Így előzte meg jogi felszámolását a fizikai. Az épületekből eltűntek az ajtók, ablakok, a villany- és a vízvezetéknek emléke is alig maradt, ahol lehetett kifűrészelték a gerendákat, mindenhol felszedték a padlózatot. A barakkokról „lehámozták” a burkoló parafát. A károk felmérésekor kiderült, hogy tizenhét barakk menthetetlen. Huszonhét esetében lehetségesnek tűnt a lakóházzá alakítás. Ezekben százötven „kislakás” kialakítását tervezték. Elkezdődtek a munkálatok; a bontásokból származó anyagokat – a bevételt az átépítésekre fordítva – értékesítették. Az első lakások 1948-ban készültek el. Megszületett Ligetváros. 1948 (A kép eredetije dr. S. Nagy Katalin tulajdonában.) A még létező építmények egy 1949-es vázlaton 146. Cserfő (Szent Anna-kápolna*) •Az erdőirtás helyére települt szőlőhegy középső – az odavezető út folytatása mentén települt – része már az 1786-os térképen is ábrázolva van. Az idők során a szomszédos hegyhátakat is művelésbe vonták, de a hegykapu eredeti helyén maradt. A szombathelyi Pick Vilmos tulajdonában lévő Vajda nevű rész parcellázása 1897-ben kezdődött. Egy cserfői prés 1940-es rajza 1963 nyara Kiscserfőn (A kép eredetije Nemes Lajos tulajdonában.) Nemes Lajos 50 évvel később íródott verse: Must a hordóban Gyermekkor fonott dobozából félhomályos képek poros álmain kacsintanak a hatvanas évek, apám szőlőt ültetett, karótámasz tövén hitt jövőt, oltott be reménnyel, markolni jövendő időt, majd hegy ünnepén gyűltünk mind, aki számított, a szél szüreti fényben diófa levelet szárított hangulathoz hinni a dühöngő kor vidám javát, évek présén nyert új csorgáshoz elmúlás dalát, puttonyok súlyán, összehozó napok noha-ízű lázán, a daráló hengerein édes léhez fogyó fürtök táncán lelkeink is ízesedtek, Cserfő-hegyi szóban ülepedtek, borrá váltak, mint must a hordóban… •Kápolnája 1818-ban épült. Harangját 1887-ben szentelték fel. Az első világháborúban rekvirált harang helyett a gazdák Szlezák Lászlóval öntettek új, 130 kg-os harangot 1922-ben. Szintén Szent Anna tiszteletére szentelték fel. Eredeti, Keresztelő Szent Jánost ábrázoló oltárképe 1888-ban került a helyére. A képet a 18. század végén adományozta Pfaff János „frank pékmester” – a neves pékek sorát adó család első tagja – a hajdani kórházi kápolnának. 1888-ban, az Ispita bontása után a képet két gazda megvásárolta az itteni kápolnába. Ahogy a helyi lap írta, a vásárlók – Szentes Makár és az öreg Davidovits – a szőlőhegynek patrónust (férfi védőszentet) szerettek volna. (Előbbi talán az 1894-ben meghalt makár Szentes Ferenc lehetett Kiskanizsáról, társa pedig ugyanonnan Dávidovics György, aki a kataszteri térkép készítése idején [1864] Cserfő legnagyobb birtokával rendelkezett.) Választásuk Szent Ambrusra esett. Ezért tervezték Szent János átfestetését Szent Ambrussá, ami azonban valamiért nem történt meg és nem változott meg a szőlőhegy védőszentjének személye sem. Sajnos a kép mára innen is eltűnt. •A szőlőhegyen hagyományosan két búcsút tartottak: Anna-napit (július 26.) és Mária-napit (szeptember 12.). •A kápolna mellett öreg fogadalmi kereszt áll; 1807-ben állították. •Érdekesség, hogy 1908-ig a hegyen tárolta a város, a még tulajdonában lévő két kalodát. (1894) Ezek kezdetleges, fából készült szerkezetek voltak. Három nyílás volt rajtuk: egy a lábnak, egy-egy a két karnak. A kalodákat az akkor létesíteni tervezett börtönügyi múzeumnak küldték el. •Nagykanizsa felfogadólevele 1821-ből: „Az 1821. esztendőben január 2-ik és a következő napjaiban megtartott Restauratio alkalmatosságával Borbély József Városi erdő és Megyei pásztornak megfogadtatott és készpénzben 3 forint és két pár új Botskor egy esztendőre fizetésül fog adatni. Melyért tartozik a Város Erdeire és Mezeire letett hite szerént minden szorgalommal vigyázni, a Kártevőket minden személyválogatás és tekintet nélkül bejelenteni és így a várost igazán, híven és jámborul szolgálni.” 1882 147. Deák tér A tér az 1870-es évek elején (Balról a Deák tér 3. szám alatti épület, még földszintes formájában. Mögötte a Grünhut-ház, a Wlassics-ház és a takarékpénztári palota eredeti változata. Jobbról részben látszik a két Vagner-ház a Deák tér 11. és 12. alatt. Mögötte a Bajer-ház földszintes elődje, az oromfalával az utcára néző Czenek-ház, a még földszintes, de magas tetőterű Lovák-ház. Ennek szomszédságában, a Sugár utca torkolata helyén látható a régi, de már emeletes Babochay-ház, mellette a Weiser-ház telkén két jelentéktelen, apró házikó.) (Thúry György Múzeum.) A Törökkút és a tér 1905 körül (Thúry György Múzeum.) 1905 körül készült három kép •A térség, amit ma Deák tér néven ismerünk, eredetileg – keleti irányban – jóval nagyobb kiterjedéssel bírt (lásd: Fő út). •A templom elé került át az Erzsébet térről 1773-ban a kő szégyenoszlop és itt állt, míg 1835-ben Babochay János városbíró el nem bontatta. A bűnös nevében megfogalmazták írásos bűnlajstromát és bűnbánatát, az oszlopra erősítették, azt olvashatták okulásul a templomból távozók. A befejező fordulat (mai helyesírással) általában ekképp szólt: „Ki sorsomat látja, rossz életemnek rendjét olvassa, tanuljon rajtam!”. (A szégyenoszlop mellé időnként kihelyezték a szégyenpadot is. Az érintettet ilyenkor a padhoz kötözték.) Roth Miksa illusztrációi Halis István 1893-as írásához (Pellengérre a kifogásolható erkölcsűnek ítélteket állították. Az oszlopos, pados megszégyenítés után a városból kitiltottakat hétfőnként várta még „kicsapatásuk”: megalázásuk folytatásaként a város határáig vezették őket. Az elítélt a város dobosa mögött haladt, miközben a gyepmester hátára mért időnkénti korbácsütésekkel próbálta rávenni a „dámát”, az „urat” Kanizsa jövőbeni kerülésére. Őket követték az efféle látványosságokat élvezők. Közéjük tartoztak a menettel érintett utcák kárörvendői is.) •1872-től alakult ki a tér részeként a „Suszteralle”. Ez a tér belső részét északról határoló – két (juhar) fasorral szegélyezett – széles járda neve volt. Két kép a 20. század elejéről Az 1920-as évek végén 1930 körül Vásározók az 1930-as évek közepén Nagyvásárokon itt árulták portékájukat a cipészek és a csizmadiák. „Fapiac” a Deák téren az 1890-es években •1873-ban az akkori „Felső templom tér” a Deák Ferenc tér nevet kapta. •A Deák-tér 1. számú épület előtti részt 1897-ben jelölték ki a bérkocsik egyik állomáshelyéül. Az 1890-es évek második felében Bérkocsik a századfordulón A másik az Arany Szarvas szálló elé került. Előbbi a bérkocsik teljes eltűnéséig (még a második világháború után is) szolgálta célját. A bérkocsikat 1907-től sorszámmal látta el a rendőrség. 1910-es adat szerint 38 fiákerje volt a városnak. •A kanizsai bérkocsik itteni állomáshelyének híre a világháború során az uralkodóházig is eljutott. 1915 tavaszán a galíciai harcok sebesültjeinek egy részét a szinnai kórházban kezelték. Voltak köztük a 48. gyalogezred katonáiból, azok között nagykanizsaiak, azok között egy, a bokáján súlyosan sebesült fiákerese a városnak. A gorlicei áttörés után Ferenc Szalvátor osztrák főherceg, magyar herceg meglátogatta az intézményt, végigjárta a kórtermeket és a lábadozóknak (magyarul) feltette az ilyenkor szokásos, meglehetősen formális kérdéseket. A személyszállítás kanizsai szakembere utolsóként került sorra. ─ Hol sérült meg? ─ faggatta a főherceg. ─ A bokámon. Ekkor még mindenki komoly tudott maradni, de még nem volt vége. ─ Hol állomásozik? ─ A Fölsőtemplomnál. Ez volt a pillanat, amikor elégtelennek bizonyult a katonák előzetes felkészítése a fenséges úr látogatására. Ferenc Szalvátor 1866-1939 •A templom előtti térségre 1879-ben készíttették azt a medencés kutat, amelyet később Törökkútként emlegettek. Geiszl Mór építész és Hild Ferenc kőfaragó műve az utcák öntözését is szolgálta az ugyanakkor ásott kúttal. (Thúry György Múzeum.) A kúthoz tartozó vízemelő szerkezet kerekes, meghajtó része jól látszik feljebb, a mellékelt, 1905 körüli fényképen. A Törökkút 1934-ben került át az Erzsébet tér északi felére a 48-as gyalogezred emlékművének felállítása miatt. Ma a múzeum udvarán áll. Az első világháború után Az átköltöztetett Törökkút 1960 körül A Törökkút helye az 1930-as évek közepén 1939 Az 1950-es évek első felében 1955 körül 1960 körül •A 48. közös gyalogezred Deák-téri emlékművét – Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását – 1934-ben avatták fel. A Frontharcos Szövetség Nagykanizsai Főcsoportja 1933-ban (Kiss László gyűjteményéből.) A szobor újonnan •Ezzel a városhoz kötődő mindkét ezred (a m. kir. 20. honvéd gyalogezred, továbbá a cs. és kir. 48. gyalogezred) elesett katonáinak emléke megörökítésre került. A továbbiakban a két alkotásnak teljesen más, de egyformán tanulságos sors jutott. Az Erzsébet téren, a város legforgalmasabb helyén álló szobrot a Kádár-rendszer megszilárdulása után, 1965-ben indították vándorútjára. Először az akkoriban eléggé félreeső zúgnak számító, de belvárosi Széchenyi térre telepítették. A háttérben a tér keleti oldala (8800.hu) A hely jellege azonban változni kezdett, mert a tér keleti oldalán felépült a művelődési ház, a sarki üzletközpont pedig születőben volt. Amikor előbbi 1976-ban elkészült, a két bronzkatonát a kies, távoli és néptelen Sétakertbe szállították át. Az áttelepítés Kotnyek István képein A Sétakertben (Vízvári Józseftől.) Civil erőfeszítések eredményeként 1993-ban kerülhetett az emlékmű eredeti helyére vissza. Közben a Deák téri alkotás maradt ott, ahol mindig is volt. Ebben nagy része lehetett annak, hogy a kompozíció része Petőfi alakja, aki maga is szolgált az ezredben. Sokan (tévesen) az ezred 48-as sorszámát is valamiféle 1848-as kapcsolatként értelmezték. 1934-ben, az avatáskor a talapzat elülső oldalának közepére a következő vésett felirat került: 1798 – 1918 A CS. ÉS KIR. 48. GYALOGEZRED HALHATATLAN HŐSEINEK EMLÉKÉRE Képeslap a második világháború előtti időszakból A szobor ebben az állapotában élte túl a második világháborút. 1950 (Vízvári Józseftől.) Amikor a másik emlékmű kálváriája kezdődött, nagyjából akkor születhetett a döntés, hogy ez maradhat, de jellegén változtatni kell. Az eredeti feliratot márványlappal fedték, rá (a forradalmár) Petőfi egyik verséből (Véres napokról álmodom…) vett idézetet véstek: S AZ Ó VILÁGNAK ROMJAIN AZ ÚJ VILÁGOT MEGTEREMTIK! Most már emlegethették 1848-as emlékszoborként, Petőfi szoborként. Az ötven évvel ezelőtti „korszerűsítés” eredménye (Az emlékmű új nevei 1975-ös és 1987-es tanácsi kiadványokban.) Az 1980-as évek legvégén a talapzat hátsó, megemelt részére újabb, de kisebb tábla került (a szabadságharcos) Petőfi másik versrészletével: ÉS MI NEM HAGYJUK MAGUNKAT, MÍG LESZ EGY KÉZ ÉS EGY KARD: FOGADOM AZT, HOGY MEGBÁNJA, AKI BÁNTJA A MAGYART! A két tábla együtt A tábla elhelyezésével kapcsolatos adatokat nem ismerek. 2008-ban, amikor eltávolították a szobor felületét fedő patinát és bronzát fémes fényig csupaszították, ismét változott a talapzat felirata. Leemelték mindkét márványtáblát (további sorsukat nem ismerem), majd a hősi halottakra emlékező eredeti szövegre a második idézetet tartalmazó új, nagy márványlapot helyeztek. 2008 A talapzatnak a korábbi tábla alatti része és a helyére szerelt új És elérkezett 2014, az első világháború kitörésének 100. évfordulója. Ideális időpont a már elöregedett talapzat teljes felújítására. Hogy újakra cserélhessék, eltávolították a burkolatának minden elemét. A gyalogezred hőseire emlékeztetőt is. Utódjára már nem az 1934-es sorokat, hanem Petőfi második költeményének (Már minékünk ellenségünk…) részletét vésték. Az újabb „korszerűsítés” után •Az Országzászló és előtte Istók János turulmadara először 1933-ban, másodszor 1990-ben lett felállítva. Istók János (1873-1972) 1935 környékén Néhány évvel később •2019 februárjában kellett rádöbbennem, hogy nem Istók János szobrunk készítője. Levelet kaptam Zubreczki Dávidtól, egy blog szerzőjétől. Mint írta, kanizsai ismerőse mesélte, hogy gyermekként mindig jókat derültek a Deák téri turulmadár „Holló” feliratán. Érdeklődött, tudok-e valamiféle magyarázattal szolgálni. Meglepődtem; a feliratról sem hallottam, nemhogy az okáról. Még hitetlenkedtem is. Az ismételt megtekintés sem segített, csak a teleobjektíves fényképezés. Valóban… A talapzat mindig árnyas, északi oldalán megtaláltam a nevet, de egy dátumot is: 1900. Világossá vált, hogy az alkotás 1900-ban született, alkotója pedig Holló. Minden bizonnyal az időszak neves szobrásza, Holló Barnabás (1865-1917). Vélekedésem erősítheti, hogy Vaján áll Vay Ádámnak a művész által 1906-ban készített síremléke. Az obeliszk tetején szintén egy turul. Akár testvére is lehetne a kanizsainak. Holló fel nem állított turulja a művész halála után kerülhetett Istók birtokába, műtermébe és várta a nagykanizsai elképzelés megszületését. A hajdani újságcikk ugyan nem állította, hogy nem Istók a szobrász, de az ellenkezőjét sem. Úgy fogalmazott, hogy a város megbízásából Kalmár Zoltán építészmérnök „megvette Istók János szobrászművész budapesti műterméből a legszebb bronz turulmadarat.” •Még néhány kép a tér jelenlegi állapotáról: Az internet (Deák) térnyerése (A város utolsó újságos bódéjának elszállítása Czupi Gyula 2015 februárjában készített felvételén.) Kisebb csoda: még mindig létező, 1884-ben klinkerezett útszakasz A hajdani vezetékfektetés beton emléke helyére 2016-ban kerülhettek ki a 2012-ben készült feliratos téglák 148. Deák tér (Felsőtemplom*) A 19. század végén A délkeleti sarok a mázsaházzal 1900 körül Az egykori berendezés része múzeumba szállításakor •Az 1730-as években itt már létezett egy fából emelt kápolna. 1764-ben (Halis szerint 1762-ben, 1763-ban) Nepomuki Szent János tiszteletére egy kisebb barokk temetőkápolnát emeltek itt, amelyet a piaristák gondoztak. (Akkoriban itt, a mai templomtól keletre volt a város temetője.) 1778-ban három haranggal rendelkezett. 1784-ben a város tanácsa betiltotta a temető további használatát. 1815-ben Bankó Károly festett három oltárképet a templom számára. Az 1816-os feljegyzések szerint tornya még nem volt, a három harang 184, 57 és 44 kilogrammos volt. Szentélye kelet felé nézően épült. Volt kórusa, sekrestyéje, külső bejáratú kriptája. •1824-ben (eredeti funkcióját már elvesztette a kápolna) a város jelentősen megnagyobbíttatta, kétemeletes tornyot is építtetett hozzá. A bővítés a kápolna keleti felét nem érintette. A másik oldalon a fal nagyjából 10 méterrel nyugatabbra tolódott. Így kialakult a templom ma is használatos bejárata. Az elkészült toronyba kerülhetett a négy harang, amellyel a templom akkor rendelkezett. Ekkortól végre ténylegesen használhatta a templomot a piaristák gimnáziuma. Igényük volt a munkák mozgatórugója. A templom és környéke az 1864-es térképen (Thúry György Múzeum.) •A torony felépültéig a már létező harangokat haranglábakon tartva használták. A haranglábak ott voltak, ahol Barts (Bartsch) György városi aljegyző, bírósági végrehajtó háza volt a 19. század második felében: a Széchenyi tér mára lebontott keleti oldalán, a 8. számú telken. •Barts György (1904-ben, élete hetvenhetedik évében halt meg) főhadnagyként részese volt a szabadságharcnak is. Dr. Arató (Neusiedler) Jenő visszaemlékezésében úgy ír róla, mint aki szívesen mesélt harctéri kalandjairól, de megöregedve már keverte az átélteket a csak hallottakkal, olvasottakkal: „minden csatában ott volt, egy időben több helyen is…” •A bővítés révén a templom egészen közel került az előtte, a téren álló, 1765-ben már létező uradalmi magazinhoz (raktárhoz). Ebben volt az uradalom mázsaháza is; bérlői pedig rongyot tároltak benne („rongyos magazin” volt az általában használt megnevezése), de a városba látogató színtársulatok is itt tartották előadásaikat az 1840-es években. A szembeszökő diszharmónia miatt a város 1855-ben megvásárolta az uradalomtól a raktárt és lebontatta. •Az első toronyórát 1826-ra Hitzelberger Ferenc (az Alsótemplom óráját készítő Hitzelberger fia) helyi mester készítette el. A Zágrábi Iparművészeti Múzeum őrzi Hitzelberger Ferenc 1840 körül készített óráját (Hitzelberger nyolcvannyolc évesen, 1875-ben hunyt el.) 1844-ben Strasser Lázár helybéli kereskedő, amikor beszerezte a zsinagóga orgonáját, egy másikat a Felsőtemplom számára is adományozott. A feljáró fából készült gerendáit 1877-ben cserélték kőre (Hild varasdi kőbányájából). 2005 1898-ban Hofhauser Antal műépítésszel elkészíttették a templom átalakítási tervét. A terv valószínűleg nem valósult meg, bár van hír kisebb munkákról. Leszerelték például az épület déli oldalát díszítő napórát. 1917-ben Pfeiffer Elek, a helyi főgimnázium rajztanára maga festette fogadalmi képet ajándékozott a templomnak. Ezen Szűz Mária látható, karján a gyermekkel, akik előtt az adományozó és családja mutatják be hódolatukat. Ugyanekkor készíttetett fából két alkotást Münchenben a templom számára Bajer Vincéné (Németh Anna nyolcvanhat évesen, 1941-ben halt meg): Jézus és Mária szívét. •1916 tavaszán rendelet tudatta az országgal, hogy a templomok harangjainak súly szerinti kétharmadát rekvirálni fogják a hadsereg számára nyersanyagul. (A kis templomok, kápolnák egyetlen harangját persze száz százalékig érintette az elképzelés.) „Bárhogy lesz is, annyi bizonyos, hogy hamarosan sor kerül most már a harangokra és akármelyiket viszik is el, szívesen kell adnunk, nemcsak azért, mert teljes értékű kárpótlást nyújtanak értük, hanem mert ezekkel a kedvesen csengő-bongó harangokkal fogjuk a háborút diadalmasan befejezni” − írta akkor az egyik helyi lap. •1916-ban és 1917-ben a templom négy harangjából hármat távolítottak el. A harangrekvirálók rendszerint ledobták a toronyablakokból az elszállítandó harangokat. Itt azonban súlyos kárt okoztak volna a templom előtti lépcsős felületben. Így a toronyban nagy kalapácsokkal összetörték a harangokat és a lépcsőkön hozták le darabjaikat. A beolvasztott harangok közül többnek fennmaradt néhány adata. A fertályos (negyedeket verő) 400 kg-os harangot a város tanácsa öntette 1825-ben Eberhard Henrikkel Pesten. Ezen a vallásos tárgyú reliefeken túl, ott volt a város akkori – 1902-ig használt – címere is. A következőket lehetett rajta olvasni: „EX VOTO INCLITI MAGISTRATUS CANISAIENSIS SUB FERDINANDO LOWACK ECCLESIAE CURATORE 1825. FUDIT HENRIKUS EBERHARD PESTHINI DIE 24 AUGUSTI 1825.” (Magyarul: „Nagykanizsa város jeles tanácsának fogadalmából Lovák Ferdinánd egyház-gondnoksága idején, 1825-ben. Öntötte Eberhard Henrik Pesten 1825. augusztus 24-ikén.”) A 620 kg-os nagyharang (Szent György nevét viselte) 1894-ben készült a Seltenhofer Frigyes Fiai cég soproni öntödéjében. Az öntöde 1000. harangjaként gyártották az alábbi felirattal: „Dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek: Zsolt. 145. 2. v. 1894. Seltenhofer Frigyes Fiai Sopron, cs. és m. kir. udvari harangöntöde. Az 1000-ik harang emlékéül.” E két harangot 1916 szeptemberében, a rekvirálás első ütemében vitték el. Ráadásként elszállították még az óraharangot is. Seltenhofer cégének A környék 1916-ban összegyűjtött – elszállításra váró – reklámja 1866-ban harangjai a városban Kanizsai hangulatjelentés 1916 novemberéből 1917 szeptemberében folytatódott a harangok eltávolítása. Vitték a 250 kg-os darabjait is, amelyet diákharangként emlegettek. Ez is 1894-ben készült Seltenhoferéknél. A „Zala” szerint ezen is volt felirat: „Zengjen szózatod füleimben, mert a te szavad édes énekem.” (A három nagy harang egy szinten volt elhelyezve, a toronyablak magasságában. A legkisebb magasabban, a toronyóra mellett volt. Oda már csak létrákon – nem veszélytelenül – lehetett feljutni. A négy harang kötele a kórusig ért, ahol egy-egy kőkocka volt rájuk erősítve.) A világháborút csak a legkisebb harang, a lélekharang vészelte át. Azt 1902-ben öntötte a Seltenhofer Frigyes és Fiai cég. Megjegyzem, hogy 1894-ben a két fiatal haranggal megrepedt elődjeiket váltották fel. Halis jóvoltából ezekről is maradtak fenn adatok. A korábbi nagyharangot 1756-ban öntötte Feltl Márton Grazban. Társát (ez volt akkoriban a fertályos harang) is ő készítette 1761-ben. •A meghagyott lélekharang mellé 1925-ben öntettek négy új harangot Szlezák Lászlóval. Ezek 600, 350, 300 és 180 kg-os tömeggel készültek. 1925. október 4. Az új nagyharangra a koronát felajánló István király, az egyik közepes méretűre a karján a kis Jézust tartó Szent József, a további kettőre Szűz Mária és Szent László ábrázolása került. Mindegyik harangra feliratot is öntöttek. Szövegük a plébánia hivatalos lapja szerint: [Szent István] „Apostolunk és Atyánk Szerezd vissza régi hazánk.” [Szűz Mária] „Óh pátrónánk! Megjártuk a Kálváriát Tebenned bizva várjuk a feltámadást.” [Szent József] „Imádkozzunk reggel, délben, este, Hogy szt József az Egyházat és Hazánkat védje.” [Szent László] „Hithűség, becsület, kard Tette naggyá a hont és a magyart.” •1944 júniusában olvashatták a kanizsaiak a helyi lapban, hogy ismét harangokat szereltek le beolvasztásra. Az Alsótemplomból a Szent Ferenc és a Szent Antal (e nevet tévesen adhatták meg) harang vált a világháború áldozatává, de a Felsőtemplomból (kettőt) és Kiskanizsáról (nem világos, hogy hányat) is vittek el harangokat. •Jelenleg három harangot találunk a toronyban. Megvan még az 1902-ben készült lélekharang, az 1925-ben öntöttek közül pedig kettő. Egyikük a 600 kg-os nagyharang. •Az 1923-as renoválást Homonnay Vince veszprémi templomfestő és építő végezte. 1927-ben új orgona került az épületbe az Angster cégtől. •1941-ben, 1942-ben a 18. századi hajórészek lebontása után egy nagyobb alapterületű, modern részt építettek a 19. századi toronyhoz és hajórészlethez. A bővítés Kiss István szombathelyi katonamérnök tervei szerint történt. Az 1941-es átépítés előtt A munkák idején Az átépítést követően 1944 (Steinhardt László képe.) Az új padokat (a korábbi 50 helyett 320 ülőhellyel) Buday János készítette. Ugyancsak az ő munkája a sekrestye tölgyfa borítása. Kovács József kőfaragó alakította ki a márvány felületeket, a szenteltvíztartókat. A színes ablakok Palka József üvegfestő mester műhelyében készültek. A felsővárosi (egyszerűbben és a száz évvel ezelőtti helyi tájszólásban: „főső”) templom titulusa 1943 óta Jézus Szíve. •Ki tudja, mikorra fejeződtek volna be a templom bővítési munkái Longauer Imre (1905-1973) tevékenysége nélkül. A püspöki tanácsos, hittanár szokatlan elszántsággal dolgozott az általa felvállalt célért. Nehéz, háborús években folytatta az adományok gyűjtését, megteremtette ezzel a munkák fedezetét, írásai sorozatával tartotta ébren a nagyközönség érdeklődését, beszerezte az építkezés anyagait, intézte a templom új berendezésének elkészítését, mindent megtervezett, megszervezett, de ha kellett, szerszámot fogott és fizikai munkát is végzett. Eredményességét biztosan segítette, hogy nem először tett ilyesmit. Kórházlelkészként már az új Kórházkápolna létesítését is ő irányította. Longauer Imre Fennmaradt egy történet, amely érzékelteti, hogy hősünk mire volt képes a megoldások keresésében. Ugyan bontás előtt a városi múzeumba kerültek az öreg berendezés „érdemesebb” darabjai, de néhány közülük értékesíthetőnek bizonyult. Longauer a régi padokat a nagybakónakiaknak, Szent Antal fából faragott szobrát a felsőrajkiaknak adta el, hogy szépíthessék templomaikat, a kanizsai finanszírozási gondok pedig enyhüljenek. A szoborért száz pengőt kapott, de feltétellel: köteles volt Felsőrajkra juttatni azt. Csakhogy a vasúti csomagszállítás, de annak szekeres változata is, elvitte volna a vételár jelentős részét. Longauer harmadik lehetőséget talált. Arcképes igazolványával – kihasználva a neki járó kedvezményt – váltott egy félárú jegyet harmadosztályra. A másik jegyért teljes árat kellett fizetnie, mert Szent Antalnak a MÁV utazási szabályzata szerint nem járt kedvezmény. Szent Antal szobra Longauer Imrével vonatozott Felsőrajkra. A Szent Antal-szobor a felsőrajki templomban (Csikós Dóra felvétele.) 1929 és 2017 (Balra Faragó Márton alkotása. A művész a Katona József utca 3. számú ház délnyugati sarkánál állíthatta fel festőállványát. Jobbra a templom és környéke a hatodikos Resetár Jázmin vízfestményén. [Babati Csaba jóvoltából.]) •1908-ban a tűzjelzés új módját vezették be a városban. Nem a Kossuth téri laktanyában fújták meg a kürtöt (bár vonulás közben továbbra is használták), hanem a Felsőtemplom harangjait verték félre és a toronyra a tűz irányába eső oldalon vörös zászlót (éjjel vörös lámpást) tettek ki. •A templomtorony efféle használata azonban korábban is szokásos volt. 1868-ban (még nem létezett a tűzoltóegylet sem) leégett a Rákóczi utca keleti végének (Cziczelle utca) tíz lakóháza. A helyi lap híre szerint a tüzet oltani szándékozók a templomtoronyra tűzött „vészzászló” iránya alapján indultak a helyszínre. Ugyanezen eljárással jutottak a tűz közelébe a pusztulást látni vágyók is. A tudósító szerint utóbbiak voltak jóval többen. 149. Deák tér 1. (képek még: Csengery út 1. és 3.) (Szomolányi-sarok*) •A mai épület sarokrésze helyén Németh János szűcs földszintes háza (1835-ben már tulajdonában volt) került lebontásra. •Németh János fia – az 1819-ben született ifj. Németh János – ügyvéd lett. Karrierje kivételes volt. 1846: Somogy megye táblabírája, 1848: Csány László titkára, 1849: a kanizsai járás főszolgabírója, 1862: Zala megye alispánja, 1862: a királyi ítélőtábla bírója, 1869: kúriai (legfelsőbb bírósági) bíró, 1877: tanácselnök ugyanott. 1890-es nyugdíjazásakor a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta meg. Németh János bíró •1853-as adat szerint Németh házában tevékenykedett – a városban 1832-ben letelepedő, 1834-ben kölcsönkönyvtárat alapító – Wajdits János „kompektor” (könyvkötő és könyvkereskedő). •A Németh-házzal keletről az emeletes Wlassics-ház volt szomszédos. A 19. század második felének elején épülhetett. •Bár, mai értelemben vett polgármestert 1868-ban választott először a város Halvax József személyében, elődjét, Wlassics Antalt már polgármesterként emlegette az utókor. Nem alaptalanul, mert 1857-ben kinevezték polgármesternek, majd 1862-ben megválasztották városbírónak. (Olyan időszak volt ez, amelyben nagyon gyakran cserélődött a város vezetőjének személye, amelyben a poszt neve is változgatott, akárcsak a posztba kerülés módjának szabályozása.) Wlassics (apja sóházi főtiszt, anyja Chinorány lány volt) 1844-ben az akkor alakult helyi Védegylet jegyzője, 1848-ban a helyi nemzetőrség egyik századosa volt. Wlassics Antal (1815-1883) Wlassics Gyula (1852-1937) •Fia, báró (1916-tól, zalánkeményi előnévvel) Wlassics Gyula Zalaegerszegen született, de az elemi iskolát és a gimnázium első négy osztályát (ekkor csak ennyi évfolyammal működött a helyi intézmény) már Kanizsán végezte. Jogászként egyetemi tanár, vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Csengery Antal leányát vette feleségül. Az udvarban sokáig állt a város egyik legöregebb vadgesztenyefája, amely alatt sokszor tanulgatott az ifjú Wlassics. •Az 1860-as, 1870-es években Wlassics házában működött Mattosch (Mattosh) József szabósága. A mester 1877-ben, élete ötvenhatodik évében meghalt. Özvegye vezetésével még két esztendeig létezett a vállalkozás. 1867 1867-ben költözött a házba Wajdits könyvkereskedése, újságjának szerkesztősége és kiadóhivatala a közelből (Fő út 14.). Az 1870-es évekből Wajdits József volt, aki 1868-ban újságjában, a Zala-Somogyi Közlönyben elkezdte apróhirdetések közlését. E vállalkozását „Első Tudakozó és Közvetítő Intézet” névvel reklámozta. Wajdits 1886-os hirdetése (Már a nyomda is itt, a Wlassics-házban működik.) 1887 A 19. század végén (Dr. Fodor Zsolttól.) Wajdits üzlethelyisége – kivételes módon – másfél évszázadon át csak könyvesboltoknak adott helyet. Az utolsó 2018-ban szüntette be működését. Feladta a kilátástalan küzdelmet a konkurenciával és a megváltozott vásárlói szokásokkal. 2018 •A város két lapja, a Wajdits-féle Zalai Közlöny és a Fischel-féle Zala hosszú évtizedeken vívta csatáját az előfizetőkért, az olvasókért. Cikkeik alapján gyakorta érezhetjük úgy, hogy a két szerkesztőség munkatársai nem igazán szívelhették egymást (hiába voltak bőven személyi változások az idők során), ahogy a két laptulajdonos família sem. Amikor alkalom nyílt, szívesen ütöttek egyet a vetélytárson. 1884-ben a Zala találta elérkezettnek a pillanatot. Októberben tájékoztatta olvasóit, hogy Wajdits József kiadásában megjelent az „Amor” című lap első száma nyolc oldalon és mindjárt közölte is velük véleményét az újdonságról: „A szennylap szemérmetlen tartalmának a magyar irodalomban – ennek dicséretére legyen mondva – aligha van párja. A laphoz undort keltő obszcenitással megírt előfizetési felhívás is társul. Az ocsmány nyomtatvány családi körben megmételyező méregként hatna, de ocsmány a vállalkozás is, mert az ifjúság megrontásából szerzendő haszonra irányul. »Pfuj!«” – fejeződik be a kiadvány minősítése, amelynek elkobzását javasolták az illetékeseknek. (Balra részlet a Magyar Könyvkereskedők Egylete közlönyének (Corvina) szeptemberi számából. Jobbra a Zalai Közlönyben megjelent egyetlen reakció.) A Zalát olvasva megtudhatjuk még, hogy 1130 példány elkobzása meg is történt, majd két hónappal később újabb 600 darab került lefoglalásra a Wajdits-féle üzletben tartott házkutatás során. Az „Amor” második száma sohasem jelent meg. •Az épület helyet adott Stemmer Kálmán vas- és szerszámkereskedő üzletének is. 1869 Stemmer számlájának dombornyomású fejléce (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) A kereskedő 1891-ben hagyott fel tevékenységével. •1884-ben Mattosch szabóműhelye helyén nyitotta meg cukrászdáját Graff Ádám. 1884 Üzletét tulajdonosa a város második cukrászdájaként reklámozta. Tette ezt nem teljesen alaptalanul, bár kérdés, hogy mit értünk cukrászda alatt. 1906 (Az utolsó fiáker mögött Illés Simon cukrászdájának asztalai.) A cukrászda még az 1920-as években is létezett, bár tulajdonosai időközben változtak és a ház is átépítésre került. Graffot Illés Simon, majd Váry Zoltán követte. 1907 (Illés 1880-ban született.) 1907 1920 (Váry 1874-ben született.) Amikor még eredeti formájában létezett a takarékpénztár és Wlassics Antal háza (A két felvétel az 1890-es években készülhetett.) •A Németh-ház helyére a Nagykanizsai Takarékpénztár, a megye első bankja építtette fel székházát. Az építkezés 1870-ben és 1871-ben folyt. A mai épületből akkor készült el a Csengery út mentén épült szárny, beleértve a Deák téren a sarki részt is. A már akkor kétemeletes házat Hencz Antal és Berg Károly építette. Tervezőként nem nevesített, híres, grazi építészről írt a korabeli sajtó. A lap szerint rossz és drága tervét hosszasan módosítgatta az építész, mígnem a takarékpénztár, megelégelve a csúszással jelentkező veszteségeit, az építkezés indítása mellett döntött. Az épület Csengery úti részében kezdte működését 1871-ben a dunántúli távírdai főigazgatóság. Ugyanitt az első emeleten nyílt meg 1879-ben az Osztrák-Magyar Bank helyi fiókja és székelt az első világháború előtt a Nagykanizsai Szépítő Egylet. 1877-ben a Csengery út 3. szám alatti épületrész földszintjére költözött a posta. Innen került 1887-ben a Király utca 53. alatti, már lebontott Harmincados-házba. 1891 A kibővített épületről készült első felvételek egyike (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) A ház a 20. század első éveiben és a fiákerek A sarki drogéria számlájának részlete (Szoliváné Szabó Erzsébettől.) •1898-ban a keletről szomszédos, Deák téri Wlassics-házra (1886-ban vette meg a takarékpénztár a Zrínyi utcáig nyúló teljes telekkel) újabb emeletet húztak. Morandini Román – Morandini Tamással (1869-1921) együtt – ekkor alakította ki a mai egységes homlokzatot és a sarki kupolát. Az utóbbit fővárosi iparos készítette. Az eredeti kupola újonnan A bővítés során a korábban elkészült rész homlokzata érdemben nem változott. Ez szerencsés körülmény, mert annak díszítésével Szász Gyula helyi születésű szobrászművészt bízták meg még az eredeti építkezéskor. Munkájából leglátványosabb a Csengery utcai oldalon az erkély körüli rész. Léteznek még – a korábban épült szárnyon – a kirakatok felső részét fedő ablakok szép öntöttvas keretei is. Az utólag készült részen már más jellegű portálokat alakítottak ki. A bővítés kapcsán bécsi tervezőről írt a helyi lap. Ludwig Schöne kapta a feladatot, hogy a tetőzet, illetve a Wlassics-ház átalakítását megoldja. A két világháború között A ma is létező könyvesbolt 1955-ben (A kép eredetije Gayer Ildikó birtokában.) Az 1950-es évek első felében A „Szomolányi” utódja 1960-ban (fortepan.hu) Kupola nélkül 1979-ben (Thúry György Múzeum.) A 2014-ben felújított homlokzat 2017-ben Ifjabb Wajdits József (1942-ben, hetvenkettő évesen halt meg.) •Az így bővült ház földszintjén, a Deák téri oldalon működött a 20. század elején ifj. Wajdits József könyvkereskedése, lapjának szerkesztősége, kiadóhivatala, majd a sarokrészen az 1898-ban született Szomolányi (Steszlin) Gyula 1924-ben alapított divatáruháza. (Szomolányi boltja a Csengery út 2. szám alatt nyílt meg. 1930-ban átköltözött az épület sarki üzlethelyiségbe, majd ide, a takarékpénztári palota átellenes részébe.) 1930 Szomolányi üzlete még a Fő út 14. szám alatt (Dr. Wágner Jánosné [Mohácsi Erzsébet] révén.) •Az 1920-as években az ingatlan biztosított helyet Argent János (hatvan évesen halt meg 1944-ben) „modern cipészete” és üzlete számára. 1922 és 1923 Argent János 1925-ben (Thúry György Múzeum.) •A 19. század végén egy napfény-műtermet építettek fel a ház udvarán. Az udvari műterem (pirossal jelölve) az 1917-es térképen (Thúry György Múzeum.) A következőkben a Zalai Közlöny és a Zala hirdetései alapján veszem sorba, hogyan követték egymást itt a fényképészek. •A korabeli iratokból tudható, hogy az 1870-ben született, budapesti Farkas István építtette fel itt 1894-ben „fénykép-felvételi irodáját”. 1894 Farkasnak a hirdetésben emlegetett korábbi helyi működéséről nincsenek adataim, ahogy itteni és későbbi tevékenységéről sem. (1887 januárjában megjelent egy kis hír a helyi lapban, amely szerint „amerikai fényképészeti műhelyiség nyittatott” a Csengery utcában. Sajnos, ennél többet az újság további számaiból sem lehet megtudni sem a fényképész személyéről, sem tevékenysége helyéről. ) Tény, hogy csak rövid ideig dolgozott helyi mesterként, de 1899-ben még Kanizsán születettek meg ikrei. Az anyakönyvben foglalkozásaként fényképész és államvasúti díjnok szerepel. •1896 áprilisában jelezte hirdetésében Singer Sándor, hogy átvette Farkas műtermét. Ugyanakkor kis hírében a Zala arról is tájékoztatta olvasóit, hogy az új fényképész Makóról érkezett. 1896 Singer műterme előtt (A felvételen a város elemi népiskolai tanítói az 1896/97-es tanévben.) (Jeszenői Csaba révén.) (Töreky Andrástól.) Singer Szolnokon 1897 októberében adta hírül a Zala, hogy Singer már hónapokkal előbb elnyerte a nizzai kiállítás nagy aranyérmét. Talán a sikerek is szerepet játszottak abban, hogy Singernek nem volt már sokáig maradása Kanizsán. Az alábbi hirdetésben dicsért segéderők egyike azonban készen állt átvenni helyét. 1898 •Talán ekkor, a kialakult átmeneti helyzetben próbálkozott Nagykanizsán a Pietsch-féle fényképészet. Internetes ismertetések szerint a jobbára szabadkai és budapesti felvételeiről ismert műtermet Pietsch Ferenc működtette, aki Pietsch J. néven is hirdette magát. A Pietsch nevet a helyi lapok 1898-as, 1899-es évfolyamaiban találhatjuk meg. Pietsch Jakab (magánzó) két esetben adományozóként említődik és azt is megtudhatjuk, hogy a helyi Hadastyán Egylet főparancsnokának, majd elnökének választotta meg „a város derék polgárát”. A sziléziai illetőségű Pietsch 1899 januárjában lett magyar állampolgár. •Wassermann Antal − Singernek a vajdasági Versecről érkezett, 1873-ban született segédje − főnöke gyakori távollétei miatt ténylegesen a műterem vezetője lett. Ez az állapot több mint két évig tartott, amikor 1900-ban Wassermann megvásárolta a létesítményt és ugyanakkor felvette a Vértes nevet. Ez az 1904-es felvétel viszonylag sokat árul el Vértes műterme belsejéről (Thúry György Múzeum.) 1900 és 1906 „Két dudás egy csárdában…” (1906) 1908 és 1909 1908-ban már elektromos világítás mellett is tudott képeket készíteni Vértes. Fényképezés elektromos fénnyel (1881) Vértes Antal 1900 Vértessel olyan fényképész birtokába jutott a műterem, aki ténylegesen letelepedett Nagykanizsán, évtizedekig dolgozott itt és a helyi közéletnek is részese lett képviselőtestületi tagként. Vértes Antal 1925-ben (Thúry Gyögy Múzeum.) •A műterem működtetését 1931-ben vette át Tüttő Jenő (1902-1988). Vértes 1932-ben elköltözött a városból. „Vértes Utóda TÜTTŐ JENŐ” A műterem északi oldala 1934 Tüttő egyik munkája 1935-ből Az idős Tüttő Jenő (jobbra) Badacsonyban egy kanizsai halsütőnél (Tüttő István felvétele az 1960-as évek második feléből.) •1934-ben lett a mára lebontott műterem tulajdonosa az 1910-ben született Vastagh Béla. 1934 A műterem északi oldala 1940-ben Vastagh Béla retusál Az 1930-as évek végén már az Ady utca 3. szám alatti műtermet is ő működtette. Az „Elite-foto” nevet adta neki. •1988-ban az épület korábban elbontott kupoláját újra megépítették. Címereit 1992-ben a Városvédő Egyesület készíttette. 150. Deák tér 2. (Grünhut-ház*) •A reformkorban Gobra Ferenc háza állt itt. A 20. század első éveiben •A mai ház a Grünhut család lakóháza volt eredetileg. 1860 körül (Tóth Antal szerint 1860-ban) épült, romantikus stílusban, erkélye felett gótikus stílust idéző mérműves rozettákkal, homokkő oroszlánfigurákkal. Építtetője a cégalapító Grünhut Fülöp (nyolcvan esztendős korában, 1899-ben halt meg) volt. A telek akkoriban még a Zrínyi utcáig nyúlt (lásd: Zrínyi utca 45.). Az udvarban még állnak a cég itteni raktárai. 1929 Kiss Judit 1976-os felvételei (Látható, hogy az 1975 körüli felújítás során a ház udvari oldalát jelentősen átalakították.) (Thúry György Múzeum.) A kapu 2014-es felújítása után A földszintes nyugati szárny kőkeretes ajtaja •Földszintjén a család híres gabonakereskedése működött. A Grünhut Fülöp és Fiai (Alfréd és Henrik) gabona- és terménykereskedő cég jelentőségét talán érzékelteti, hogy Fiumében, Balatonszentgyörgyön és Triesztben tárházakat építtetett. Ezeket a Déli Vasút államosítása kapcsán a MÁV vásárolta meg. 1880 „Magyar”, az egycsavaros tengeri áruszállító gőzhajó Fiumében (Ezt a hajót 1911-ben és 1912-ben birtokolta Grünhuték cége.) Grünhut Fülöp GrünhutAlfréd (Thúry György Múzeum.) •Grünhut Fülöp fia, Alfréd (hetvenegy esztendősen, 1923-ban hunyt el) kereskedő, bankár és neves műgyűjtő volt; numizmatikai és metszetgyűjteményét a múzeum őrzi. Alfréd testvére, Henrik (1859-1917) volt a cég másik tulajdonosa. 1898-ban Alfréd megvásárolta a Lackenbacher-házat (Deák tér 4.); a továbbiakban ő és családja ott élt. •A trianoni határok közé szorult Magyarországon a város korábbi fellendülését okozó nagykereskedelmi (mezőgazdasági terményeket forgalmazó) tevékenység lehetőségei radikálisan zsugorodtak. Nem tekinthető véletlennek, hogy Grünhut Henrik fia, az elektromérnök Elemér (1899-ben született) a két világháború között már villanyszerelési vállalkozást működtetett a házban. Emellett itteni boltjában árusította is a szerelési anyagokat és az elektromos berendezéseket. Grünhut Elemér a koncentrációs táborokba hurcolt és ott elpusztított (1944) kanizsai polgárok egyike volt. Egyike azoknak is, akinek emlékét „botlókő” őrzi hajdani háza előtt a járdában. •Itt jegyzem meg, hogy Simon Géza Gábor a gramophone-anno.eu oldalon közölt írásában foglalkozik két kanizsai céggel, amely a birtokában lévő borítók (itteni fényképeik Simon írásából származnak) tanúsága szerint hanglemezeket is árusított. Grünhut mellett említi a Transdanubia cég boltját is. Az üzletet a részvénytársaság a Csengery út 6. szám alatt nyitotta. 1933 Főként csillárokat árusítottak, de ott fogadta ügyfeleit villanyszerelő részlegük is. A nagy múlttal rendelkező, erős cég a piaci lehetőségek szűkülése és a gazdasági válság szorítása miatt kényszerülhetett a profiljába nem igazán illeszkedő üzletág indítására. Sokat azonban ezzel sem értek el: 1934-ben a vállalat megszüntette minden kanizsai tevékenységét, beleértve ezt is. 1929 és 1908 A hanglemezek 1912-es és 1913-as kínálatából 1912 és 1908 1902 1896 151. Deák tér 3. (Hild-ház*) •A reformkorban Lackenbacher József háza állt itt. E földszintes házban volt az 1850-es évektől 1868-ig – a postahivatalok állami működtetése kezdetéig – a város postája. Az utolsó postamester, Chinorány Boldizsár három beosztottjával végezte itt tevékenységét. 1862-ben választották szét a pénzpostát és a levélpostát, hogy az ügyintézés gyorsabb legyen. 1910 körül •Az akkor még földszintes ház emeletesre alakításának tervét 1885-ben készíttette el Eisinger Henrik akkori tulajdonos Geiszl Mórral. Geisz Mór ismert tervén az épület nem a mai formájában szerepel. Eisinger ugyanekkor telke átellenes végén (lásd: Zrínyi utca 47.) is építkezett. 1892-re a földszintes ház már biztosan a mai állapotába került. •Az időközben Antal Jenő (1933-ban, 52 évesen halt meg) nagyvendéglős tulajdonába került épületet 1925-ben vásárolta meg az itt működő Gazdák Biztosító Szövetkezete, amelynek irodája is ide került. A kereskedőház helyet adott a Hild Ferenc kőfaragó és fia által 1882-ben alapított „első nagykanizsai temetkezési vállalat”-nak is. •Az első Hild, aki szerepet játszott a város történetében id. Hild Károly soproni kőfaragó volt. Az ugyancsak soproni Schármár Jánossal együtt építették fel az 1945-ben leégett városházát. Soproniként is volt háza Kanizsán, a Király utca 4. szám alatt. Varasd mellett kőbányát is birtokolt. Innen származott a Felsőtemplom előtti – 2008-ban elbontott – kőből faragott lépcső anyaga. Ezek az ingatlanok később a kanizsai Hildek tulajdonába kerültek. •Hild Károly fia, Ferenc („nagy Hild”) 1875-ben szerzett engedélyt a kőfaragó mesterség kanizsai folytatására. E tevékenységet bővítette 1877-től koporsók árusításával, majd 1881-től temetkezési szolgáltatásokkal. (Hild Ferenc 1928-ban, hetvenhat esztendős korában halt meg.) Hildék pecsétje 1879-ben (Thúry György Múzeum.) 1886 A cég neve ekkoriban szinte követhetetlenül változott. A változatokban szereplő „S.” talán nem is a család valamelyik tagjának keresztnevére utal (nem találtam megfelelő nevű személyt), hanem a német kőfaragó szó (Steinmetz) rövidítése. A temetésekhez gyászkocsit szereztek be, 1882-ben Horschetzky helyi aranyművessel háromnegyed méter magas, ezüst halottkísérő keresztet készíttettek. Ekkor Első Nagy-Kanizsai Temetkezési Vállalat (Hild S.) néven ismert a cég. Ügyvivője Hild László volt. 1885-ben a temetkezési részleggel, Hild S. Temetkezési Vállalat néven találkozhatunk. A vállalkozás 1887-től Hild E. L. Temetkezési Vállalat a „Részvét”-hez néven működött tovább, de ugyanakkor létezett a Hild S. építő és kőfaragó üzlet is. Hild László („kis Hild”) – 1922-ig volt a temetkezési vállalkozás ügyvivője – 1900-ban szervezte meg a városban az Első Temetkezési Egyesületet. Nyolcvanhét évesen, 1933-ban halt meg. (Ferenc és László nem voltak testvérek.) 1911-es hirdetés téves házszámmal (Hildék üzlete a Deák tér 1. szám alatti Wlassics-házból a Deák tér 3. szám alá költözött.) Hild István (Hild Ferenc 1922-ben meghalt fia) emlékére a város polgárai 1926-ban jótékony célú temetkezési egyletet hoztak létre. A céget – testvére halála után – Ferenc másik, 1897-ben született fia, József egyedül vezette. Ekkoriban már építőanyag és gabona kereskedésével is foglalkoztak. Hild József irodájában (Kiss László gyűjteményéből.) 152. Deák tér 4. (Lackenbacher-ház*) •Lackenbacher Heinrich építtette a 19. század első negyedében. A mai formájában romantikus stílusú épület kapuja kőkeretes. Biztosra vehető, hogy (jelenleg tisztázatlan időpontokban) igen jelentős átalakításokat végeztek rajta. A 20. század első éveiben készült felvételeken már mai tömegében, de teljesen más jellegű homlokzati díszítményekkel láthatjuk. Kiss Judit képei 1976-ból (Thúry György Múzeum.) •Itt élt az 1777-ben Csehországban született Horsetzky Mór, a város tudós orvosa. (Születési időpontja tekintetében van bizonytalanság, mert az orvosok 1852-es megyei összeírása szerint 61 esztendős volt akkor.) Horsetzky 1811-től tevékenykedett Kanizsán, ahová leendő apósa hívta. Bérlőként került a házba, aminek házassága révén (1812-ben felesége lett Lackenbacher Heinrich leánya, Julianna, aki 1880-ban, kilencvenkettő évesen halt meg) 1847-ben már tulajdonosa is volt. Van vélemény, amely szerint a házat ő építtette a korábbi épület helyén, vagy átalakításával. (Az sem lehetetlen, hogy a gazdag Lackenbacher leánya és veje számára emeltette az új épületet. Tény ugyanis, hogy ő maga − egy 1835-ös szerződés szerint − a Fő út 14. szám alatt, Széchenyi István házában volt bérlő.) Horsetzky haláláig élt együtt feleségével, 16 gyermekük született. 1859-ben halt meg Nagykanizsán. Megnyitásakor (1832) őt választották az izraelita iskola igazgatójának. Megszakítással ugyan, de e tisztségét 1857-ig megőrizte. Munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte, amikor 1845-ben tagjai közé választotta. Horsetzky 1843-ban megjelent munkája (Készült Wajdits János nyomdájában.) Egyik gyermeke a sok közül, a szintén hosszú életet élt Sándor (1825-1911) a MÁV főmérnöke lett. A szabadságharcban Komárom várában tüzér hadnagy volt. • Horsetzky Mórtól származik a következő feljegyzés is: „1840. augusztus 31-én este 7 órakor, aztán megint este 10 órakor s végül szeptember 1-én reggeli 3 órakor dörgéssel és morajlással kísért nagy földrengés volt Kanizsán. Az emberek megrémülve ugrottak ki ágyukból. Sok épület megrongálódott. Ilyen erős földindulásra a legöregebb bennszülöttek sem emlékeztek.” •A házat 1890-ben az elköltöző gabonakereskedő, bankár Lessner Henriktől (ő 1880-tól volt tulajdonos) vette meg Clement Lipót, korábbi palini bérlő, aki 1889-ig volt a Hadastyán Egylet elnöke. Clement felesége, Godina Vilma az 1887-ben alakult Keresztény Jótékony Nőegylet első elnökeként lett közismert. Godina Vilma (Clement Lipótné) •A ház 1898-ban Grünhut Alfréd (1853-1923) gabonakereskedő, műgyűjtő tulajdonába került. Így hosszú ideig Grünhut-házként ismerték. Grünhut felesége Dobrin Benő leánya volt. Dobrin Irén (1863-1929) felmenői között szintén találhatunk Lackenbachereket. Grünhut Alfréd és Dobrin Irén menyasszonyi koszorúja (Stampfel Szilvia jóvoltából.) •A házaspár egyetlen gyermeke – Günhut Lujza Debora (1883-1944) − Gross Dezső (1879-1922) ügyvéd férje lett. A férj 1922-ben főbe lőtte magát, felesége Auschwitzba hurcolva vesztette életét. Gross Dezső és alumíniumból öntött (36 x 26 cm) cégtáblája (Stampfel Szilvia jóvoltából.) A gyermek Grünhut Lúcia (A darabokban és hiányosan fennmaradt fotóporcelánon Lúcia [balra] unokatestvérével látható.) (Stampfel Szilvia jóvoltából.) •Az udvar különálló épületében (már régóta nem létezik) rendezte be kis szövödéjét Stampfel Ferenc (1904-1988), Gross Dezső veje. (Stampfel Ágnes jóvoltából.) Az 1936 és 1942 között működő vállalkozás nagyjából negyven embert foglalkoztatott. •Gross Dezső apja, Gross Lajos gelsei földbirtokosként halt meg 1896-ban. Legidősebb fia ekkor már nem élt: 1892-ben forgópisztollyal oltotta ki életét. Az apai birtokot előbb a két középső fiú − Károly és Ferenc – közösen vásárolta meg, majd teljes egészében Károly tulajdonába került. Az 1931-es címtár szerint már mindketten kanizsai háztulajdonosok voltak. •1940-ben a Deák tér 4. szám alatti ingatlannak 3/8-át, majd a Gross Dezső ügyvéd özvegye, Grünhut Lúcia tulajdonában lévő 5/8-ad részét megvette a Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia. A vásárlást követő jogviták miatt csak 1942-ben tudták birtokba venni az épületet és átköltözni az Eötvös tér 30. szám alatti Köhler-házból. •A Lackenbacher (nevüket időnként Lachenbacher formában találjuk) család 1790-től 1835-ig a város kereskedelmi életének meghatározó tényezője volt. Villányi Henrik szerint Lackenbacher Moses 1750 körül született Kanizsán. Apja, Lackenbacher Isacher Bernath Burgenlandból (Lakonpack településről) vándorolt a városba, amikor Kanizsa megszűnt várkerület lenni (a 18. század eleje). Moses mellett még három fia volt: Heinrich, Ignaz és Israel (ő 1824-ben halt meg). Kezdetben a Batthyány-uradalom terményeit forgalmazták, majd a hadsereg szállítójaként előbb Zala és Somogy, aztán Baranya, Sopron és Vas megyékre is kiterjesztették működésüket. Moses testvéreivel létrehozta a Lackenbacher M. és Társai nagykereskedelmi céget. Ennek beszerzési központja Kanizsán volt, irodája, elosztó intézete (kiterjedt működésük miatt) Bécsben. 1805-re a Lackenbacher-ház már a monarchia egyik legnagyobb élelmiszer-szállítója lett. Társzekerei Milánótól az Inn völgyéig vitték a hadsereg számára az élelmiszert. 1808-ban Lackenbacher Moses megkapta a császár-királyi szabadalmaztatott nagykereskedő címet. 1814-es halála után a céget Heinrich (Moses testvére) vezette tovább. Ő építtette e házat és hozzá a raktárakat. . Itt működött a nagykereskedelmi cég irodája is. 1837-ben Heinrich meghalt, majd még ugyanezen évben megszűnt a vállalkozás is. 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesületnek (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában már csak egyetlen említése van a Lackenbachereknek: Lachenbacher Jos. és Társa likőrgyártással és terménykereskedelemmel foglalkozik. A fennmaradt iratok szerint Lachenbacher I. S. és Társa 1843-ban kért engedélyt likőrgyártó üzem létesítésére, 12 ember foglalkoztatását ígérve. Arról nem ismerek adatot, hogy a vállalkozás hol és meddig működött. E házat azonban még 1863-ban is Lachenbacher-háznak nevezték. •A bécsi irodát Moses Kanizsán született fiai (Bernath 1789, Heinrich 1784) vették át; eredményesen. Jelentőségében az hamarosan túlszárnyalta a kanizsai céget. Mindketten birodalmi nemességet kaptak (1824) és katolizáltak. •Itt jegyzem meg, hogy a nagykereskedők számának növekedésével új foglalkozási ág jelent meg a városban. Bevásárlók (Krobotenfahrer, azaz kocsis küldött) százai kezdték járni Muraközt és Horvátországot, felvásárolva megbízóiknak a nyersterményeket. A jellegzetes, nehéz lovakkal befogott, hosszú szekerek vándorútjainak a vasúthálózat kiépülése vetett véget. Utódjaik még néhány évtizedig vonattal közlekedve ügynökösködtek, akkor már a város jelentősebb iparosainak megbízottjaként is. Szombatonkénti hazatérésük jelentős forgalomnövekedést okozott a gyékényesi vasútvonalon. 153. Deák tér 5. (Axenti-ház*) A 48. közös gyalogezred zászlószentelésekor, 1901-ben •A házat Axenti János görög származású bőrkereskedő emeltette, akit 1810-ben vettek fel a város „purger”-ei közé. 1817-ben épült, klasszicista stílusban. Figyelemre méltó az eredeti, kőkeretes kovácsoltvas pinceajtó a kapu alatt. 2006-ban állították helyre. Kiss Judit felvétele 1976-ból (Thúry György Múzeum.) „Az utolsó mohikán” (Az 1960-as évek elején hátsó oldalukon festett üveglapokat helyeztek fel a város műemlékeire és műemlék jellegű épületeire. A házak építészeti jellegzetességeit taglaló táblák egyike – ma már az egyetlen létező – itt még látható.) A hajdani függőfolyosó eredeti rácsozata – az építtető monogramjával – még létezik A ház következő tulajdonosa Axenti fia, a szintén bőrkereskedő György (76. évében, 1885-ben halt meg) lett. 1882 •A purger szó a német „Bürger” kanizsai torzítása. (Talán az igényesebbek kedvelték a szintén élő „birger” változatot.) Aki purger (városi polgár) lett, érdemben szólhatott a település ügyeibe: választóvá és választhatóvá vált. A státusz eléréséhez nem jelentéktelen összeget kellett befizetnie a város kasszájába. A másik feltétel eskütétele volt. Az eskü szövegének egy változatát Halis István tette közzé a város tanácsa 1753. évi jegyzőkönyvéből: „Én N: N. Esküszöm a Szent Háromságra, Atya, Fiu és Szent Lélek Istenre, Boldogságos Szüz Máriára és Istennek minden Szenteire, hogy én ezen böcsületes Városbéli Purgerekkel edgyet értvén mindennémü város terheit, Fő képpen tüznek lételében minden vissza vonyás nélkül hiven, jámborul és igasságossan viselnyi és Segétségül Lennyi kivánok és akarok és az Elöttem járó Tiszteimnek illendö böcsületet adok, Fejet hajtok, egy Szóval edgyütt élni és halni a több böcsületes Purgerekkel akarok. Isten engem ugy Segéllen és Istennek Szent Evangeliuma.” •1891-ben vásárolta meg a házat Reichenfeld Gyula, miután Axenti 1885-ben meghalt. Reichenfeld Gyula (Nyolcvanhat éves volt, amikor 1944 májusában Nagykanizsán meghalt.) Az országos szaktekintélyű magnagykereskedő és exportőr 1879-ben alapított üzlete a házban kapott helyet. 1920 A Reichenfeld által 1904-ben emeltetett magtár (A már erősen átalakított épületet a telek nyugati szélére, Axenti háza közvetlen közelébe építette a tervezést is végző Sallér Lajos.) •1844-ben Zalában elsőként, országosan ötödikként helyben is megalakult a Védegylet. Tagjai határozták el a helyi takarékpénztár létrehozását is. Tervük 1845-ben meg is valósult. 1845 és 1862 között ebben az épületben működött a megye első bankja, a Nagykanizsai Takarékpénztár (az „Öregtakarék”, ahogy jóval később emlegették), majd a Széchenyi tér 4. számú házba költözött. Az 1890-es évekből (7,5 x 11 x 6 centiméter.) •Itt kezdte működését 1885 őszén Vezekényi Horváth Lilla „leánynövelde” intézete. Az iskola novemberben átköltözött az Eisinger-házba (Zrínyi utca 47.). •A házban lakott Knobloch Frigyes a tűzoltó-zenekar karmestere. 154. Deák tér 6. (Schertz-ház) •Az épület a 19. század közepén már állt, de mai homlokzata a 20. század első éveiből származhat. Az 1897-ben, nyolvanöt éves korában meghalt Schertz Albert, a csurgói uradalmat is bérlő gabonakereskedő háza volt. •Schertz 1860 tájékán alapította nagykereskedő cégét Engländer Lajossal. 1887-ben már az alapítók fiai – Schertz Ödön és Richárd, Engländer Ottó – is a kereskedés teljes jogú tagjai voltak. (Engländer és fia 1893-ban kilépett a cégből, majd az apa 1894-ben meghalt. Hatvanhat éves volt akkor.) A nevessé váló cég fiókot működtetett Budapesten is. Amikor 1902-ben a vállalkozás megszűnt, akkor az egyik fiú, Richárd alapított új gabonakereskedést. Schertz Richárd 1939-ben, nyolcvanöt esztendős korában hunyt el. Egy 1874-es cikk szerint Schertz Zsigmond (Albert testvére, aki 1876-ban távozott Kanizsáról) gabonakereskedő, Jakab (1890-ben, hetvenkilenc évesen érte a halál) gabona- és borkereskedő volt akkoriban. Scherz Louiza (Lujza) divatárus cége 1842-ben létesült. Fia, Scherz Henrik – 1935-ben, nyolcvankilenc éves korában halt meg – 1875 körül vette át az üzletet. Esetükben „t” nélkül találjuk vezetéknevüket az anyakönyvben. E tekintetben elég nagy a keveredés, ugyanazon személynél mindkét változattal találkozhatunk a helyi lapokban, írásokban. A 18. század végétől a városban élő Schertz család tagjai a későbbiekben is jelentős szerepet játszottak Kanizsa gazdasági életében. •Érdekes módon 1884 januárjában a város virilistáinak felsorolásában Schertz Albert gabonakereskedő (280 Ft) mellet megneveznek egy további Schertz Albertet, aki „piperész” és adója 239 Ft. 1883-ban is hasonló a helyzet, bár akkor a foglakozás és az adó mértéke nincs megadva. Nem tudtam még kideríteni, hogy köztük miféle családi kapcsolat volt. 155. Deák tér 7. (képek még: Széchenyi tér 14.) (Kőnig-ház*) •A korábban itt állt földszintes házat az 1830-as évek közepén született Wusztl Alajos birtokolta 1864-es haláláig. A templomtól balra a még földszintes Wusztl-ház 1890 környékén Szappanos-mesterként és városi kamarásként (pénztárnok) szerzett magának ismertséget. •Apja lehetett az a Wusztl Alajos, aki könyvkötőként és könyvkereskedőként tevékenykedett a városban. 1836-ban megkísérelte nyomda alapítását is, de engedély hiányában nem valósult meg terve. 1847-ben Kanizsa városbírójává választották. 1904-ben •A korábbi ház helyén 1898-ban Wusztl Lajos, a Dél-zalai Takarékpénztár főtisztviselője építtetett magának emeletes házat, eklektikus stílusban. Wusztl Lajos (Thúry György Múzeum.) Wusztl Lajos hatvannyolc esztendősen, 1902-ben halt meg. 1979 (Thúry György Múzeum.) •Özvegy Wusztl Lajosné 1908-ban Flora, a tavasz istennője szobrát ajándékozta a városnak. A szobor a Sétakertbe került, későbbi sorsa ismeretlen. •1916-ban – a városba 1909-ben települő – dr. Kőnig József (1882-1944) fogorvos vásárolta meg az épületet. Kőnig József 1925-ben (Thúry György Múzeum.) Az ő megrendelésére készítette 1927-ben Éber Sándor festőművész a bejáratnál látható – Szent Apollóniát, a fogászok védőszentjét ábrázoló – freskót. 1944 decemberében halt meg. Az anyakönyvben gyógyszeres öngyilkosság szerepel a halál okaként. Később a helyi lap azt állította, hogy a helyi internálótáborban végzett magával, miközben fogva tartói remélt fogorvosi aranya rejtekhelyét akarták bármi áron megtudni tőle. A házat tulajdonosaik az elmúlt években – példát adóan – felújították. •Nehezen határoztam, hogy hol emlékezzek meg Mikolasch Samu tevékenységéről. Az viszont egyértelmű, hogy személye érintése nélkül a fényképezés helyi történetéről még vázlatosan sem szabad írni. A kezdeti időszakban, amikor a fényképészek egy-egy vidéki városban inkább csak egy-két évig dolgoztak, ő évtizedeken át készítette Kanizsán fotóit. Egy korai felvétel 1868-as fotó és a vele kapcsolatos távirat (A képen minden bizonnyal a huszonöt éves Hertelendy Bélát látjuk.) Első műterme helyét teljes bizonyossággal nem sikerült megállapítanom. Az akkori hirdetéseiben az eligazodást segítendően megadott cím − Piarista utca − nem volt egy hivatalos utcanév. Kunics Zsuzsanna győzött meg, hogy a fényképész a Széchenyi térnek a Felsőtemplomnál kezdődő északi oldalát érthette alatta. (Az ugyancsak említett távírdai hivatal a postán [ekkoriban a Deák tér 3. szám alatt állt földszintes házban volt] működhetett.) Így e cím mellett döntöttem. 1864 (library.hungaricana.hu) Elfogadva a feltételezést, a 906-tal jelzett ingatlan jöhet leginkább számításba. A zöld nyíllal jelzett, fából emelt építmény lehetett napfény-műterme: északi oldalát, de tetejét is építhették üvegből. Mikolasch Samu 1850-ben alapítottként hirdette cégét. Ezt elfogadva sem lehet azonban tudni, hogy a festés és mázolás mellett mikor kezdett fényképezéssel is foglalkozni. Tény viszont, hogy a helyi sajtó megjelenésekor, 1862-ben már e tevékenységét is reklámozta. Hirdetéseit olvasgatva kiderül, hogyan költözött egyik lakásból a másikba, de ebből nem következik feltétlenül műterme költözése is. 1881-ben még fényképészként is dolgozott, de 1886-ban már csak festőként. Élete végéhez közeledve nevét (pontosabban: annak írásmódját) magyarosította. Mikolás Samuként halt meg 1902-ben. Hetvenhat éves volt akkor. Mikolasch gyakran használta a helyi újságokat cége ismertté tételére, így ezekből jól követhetők tevékenysége állomásai: 1862 1863 (A Vértesy-ház − helyét nem tudtam megállapítani − gazdája Vértessy [Vértesi] Miklós okleveles mérnök lehetett. Vértessy állami főmérnökként vonult nyugalomba. Már kilencven esztendős volt (hetvenkettő éves felesége, Kaan Rozália már 1892-ben elhunyt), amikor 1898-ban meghalt.) 1866 1876 1881 és 1886 1896 Mint látható, Mikolasch műtermét idővel áttelepítette a Csoportházak északnyugati egységébe. Halálakor is az Erzsébet tér 24. került lakhelyeként az anyakönyvbe. •A Deák tér 7. és a Sugár út 12. szám alatti épületek meghökkentően azonos megjelenése arra utal, hogy tervezőjük is azonos. Deák tér 8. (egyben: Fő út 16.) Lásd: Fő út 16. Az új épület és a tér A bank palotája 1910 körül 1938 156. Deák tér 9. (Welisch-ház*) •A 18. századi városképet idéző, barokk, oromfalas polgárházak egyik utolsó példája. A telek korábban a Kölcsey utcáig terjedt, ma ott 10. számmal újabb építésű ház áll. •Tulajdonosai a boltjukat itt működtető fűszer- és gyarmatáru-kereskedők voltak: előbb Welisch Sámuel (1882-ben halt meg, nyolcvanegy éves korában), 1901-től Rosenthal Jakab. Az 1930-as évektől az 1894-ben született Kelemen Rezső fűszer, csemege, gyarmatáru nagy- és kiskereskedése működött az épületben. Kelemen Rezső •Idősebb Welisch Samu 1845-ben egyik alapítója volt a „Kanizsai Takarék pénztár egyesület”-nek. A Welischek leginkább a 19. század második felében játszottak jelentős szerepet a város kereskedelmi életében. Welisch János egy 1851-es kimutatásban méteráru-kereskedőként szerepel. A Rosenberg (János) és Welisch (József) cég a fűszerkereskedésben (1850 körül alapították, 1885-ben vette át Marton Adolf) szerzett jó nevet. 1869-ben ott voltak a Nagykanizsai Gőzmalom cég alapításánál is, amely a Vár úti malmot működtette tovább. Rosenberg Jánost 1870-ben érte a halál. Ötven esztendős volt akkor. 1860 (Thúry György Múzeum.) 1864 (Thúry György Múzeum.) 1886 (Thúry György Múzeum.) 157. Deák tér 10. (Pollák-ház*) •A mai épület helyén a Theodorovits-ház állt. A házat az 1848-ban már választójoggal bíró kereskedő, Theodorovits György (akkor a helyi nemzetőrségnek is tagja volt) városi tanácsos építtette. Földszintes, hosszú épület volt közepén boltíves kapuval. A Theodorovits-ház 1864-ben, egy körmenet alkalmával (Thúry György Múzeum.) •A görög származású, fűszerkereskedő Theodorovitsok már a 18. század végén jelen voltak a városban. Theodorovits Dömötör posztókereskedő 1845-ben a helyi takarékpénztár egyik alapítója volt. •Az építtető Theodorovits György 1865-ben, 53. életévében meghalt. Ezt követően a helyi lap egyik 1870-es száma Dobrovics-házként említi az épületet. Az 1880-as években Vaics-háznak is nevezték, amikor a házat azelőtt tulajdonló Theodorovits Miháltól örökölte húga, aki Vaics (Waić) Sándor bőrkereskedő felesége lett. A Vaics család is görögkeleti vallású és görög gyökerű volt, tagjai már a 19. század elején vezető szerephez jutottak a kanizsai gyülekezetben. (A felekezet Kanizsán igen kis lélekszámú volt, de olykor sikerült házastársat találniuk a városon belül is. A görögökön túl szerbek, de időnként más nemzetiségűek is „adódtak” házastársnak. Oprisiu (Opris) Péter (a távírdai igazgatóság titkára az 1870-es években, román nemzetiségű és görögkeleti vallású) Axenti lányt vett feleségül.) •Villányi Henrik szerint, amikor 1840-ben megalakították az izraelita leányiskolát, az első két tanévében Theodorovits Róza háza két szobájában helyezték el, majd átköltözött az akkorra elkészült új épületbe, a Csengery út 10. szám alá. Valószínűsítem (a szövegből ugyanis nem egyértelmű, hogy Theodorovits Róza 1840-ben, vagy a tanulmány írásakor – 1891 – volt gazdája az iskolának helyet adó háznak), hogy ebben az esetben is erről a házról van szó. •A házban működött az 1870-es években Hegedüs István és Fia női szabósága, „Menyasszony a magyar mágnáshoz” névvel. •A telek másik végében (Kölcsey utca 8.), a hajdani Patika utcában lehetett annak idején Planka asztalos háza. 1841-ben ott rendezte be bécsi felszereléssel Dobrovics Anna „szépfestőnő” selyemfestő műhelyét, biztosítva, hogy a kevésbé tehetősek leányai is évente újnak tetsző öltözékkel kezdhessék a báli szezont. A Theodorovits-ház (10. házszámmal) telke az 1864-es térképen (Jól látható, hogy a telek a Kölcsey utcai oldalon egy kisebb ingatlannal osztozott a rendelkezésre álló területen. Utóbbin állt, az akkori számozás rendje szerint, a Szeglet utca 20. számú ház.) (TGYM) •1863-as hirdetése szerint a Szeglet utca 20. szám alatti házban lakott Lakatos Sándor országos hírű tánctanár. Kedvelhette az utcát, mert a következő évben a Hajmási-házban (ma Kölcsey utca 7.) bérelt szállást magának. A 20. század első éveiben 1975 körül (fortepan.hu) •A később jelentős befolyást szerző Pollák család az 1730-as években telepedett le Kanizsán. Pollák József bőrkereskedő 1896-ban emeltette eklektikus lakóházát és részeként a Kölcsey utcára nyíló földszintes szárnyat a Theodorovits-ház helyére. Tervezője a bécsi Ludwig Schöne volt. Szecessziós hatású erkélye felett a PL monogram látható. Talán az építtető személyére utal, aki élete hetvenharmadik évében, 1938-ban halt meg. Az épületen ma is léteznek az üzletek portáljainak, kirakatainak zárására szolgáló vasredőnyök (görredőnyök). A kapualj és a lépcsőház festett mennyezete még őrzi szép, eredeti állapotát. Középen a még létező vasredőnyök egyike Az utcai homlokzat 2017-ben felújításra került A ház felépülése után új, helyi visszhangról írt a „Zala”. A járókelők ugyanis felfedezték, hogy a tér átellenes oldalán (a Lackenbacher-ház előtt) elkiáltva magukat a felhúzott nagy épület igazi visszhangként veri vissza hangjukat. A bőrkereskedésen túl, az épületben kezdte meg működését 1896 végén, az akkor létesített „Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Rt.” központja. A takarékpénztár egykori bejárata az emeleten még őrzi a pénzintézet emlékét (Jobbra a felső rész tükörképe.) Emeleti előszobafal •Fél évszázadon át itt (a ház nyugati felében) volt a könyvkötő, nyomdász és papírkereskedő Schless család üzlete. 1940 körül (Dr. Fodor Zsolttól.) Schless Antal feleségével (Schless Gyula jóvoltából.) Schless Antal működését az 1894-ben, a Deák tér 8. (Fő út 16.) szám alatt, az akkor még álló Weiss-házban nyitott könyvkötő műhelyével kezdte. •Az Őrangyal Gyógyszertárat 1914-ben nyitotta meg Krosetz Gyula. A bejárat mellett egy kép, két oldalán, a kirakatban egy-egy szobor utalt a névadóra. Feljebb, a kirakatok között ovális domborműveket helyezett el a tulajdonos. A szobrok egyike ma is létezik; a zalaújlaki templom főoltárán láthatjuk (A Rákosi-érában a gyógyszertár a falunak ajándékozta.) Az 1920-as évekből (Scheiber József 1886-ban született.) (8800.hu) •A 20. század elején a házban lakott Havas Hugó ügyvéd. (Kanizsai tevékenységét 1900-ban kezdte meg.) 1905-ben valószínűleg itt született fia, K. Havas Géza fordító, újságíró, tanulmányok írója. Róla mintázta hősét Örkény István egyik „egyperces”-ében. „In Memoriam dr. K. H. G.” – Hölderlin ist ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta. – Ki volt az? – kérdezte a német őr. – Aki a Hyperiont írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine? – Kik ezek? – kérdezte az őr. – Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri? – De ismerem – mondta a német őr. – És Rilkét? – Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t. Havas Hugó (1875-1920) és K. Havas Géza (1905-1945) A valóság, hogy Havas 1945-ben a günskircheni koncentrációs táborban halt meg, annak felszabadulása előtt tíz nappal, szívroham következtében. •Az épület homlokzatának 2017-es felújításakor került le a délkeleti sarok keleti oldaláról az egykori villámhárító kábelét megfeszítő öntöttvas csörlő. Egger B. és Társa gyárában készült. Egger Béla (1831-1910) cége építette ki 1893-ban Nagyanizsa elektromos hálózatát. A szóban forgó villámhárító is ekkor kerülhetett helyére. Jelenleg a városi múzeum őrzi. 158. Deák tér 11. és 12. A házak 1864-ben és 1966-ban (Az öreg fotón látható Leber Ignác cipész műhelyének bejárata is. Leber még a 19. század első felében kezdte működését a városban.) (Thúry György Múzeum.) A környék 1910 körül (Elől a "Suszteralle" fái.) Ugyanakkor másképp •A Pollák-ház szomszédságában, a nyugati oldalon két földszintes ház állt, amelyeket jobbára egyként szoktak emlegetni. A jobboldali (11. szám) tetőgerincével az utcára merőlegesen állt, oromfala az utcára nézett. Ugyanezen telek hátsó felén állt a Kölcsey utca 6. számú ház. A baloldali az utcával párhuzamosan helyezkedett el. Az udvarban előbb északi, majd keleti irányban folytatódott, kialakítva a Kölcsey utca 4. szám alatti épületet. Ma a korábbi Kölcsey utca 4. és 6. számú házak helyén álló új ház a 6. számot viseli. A 6. számú házat azonban már 1927-ben erősen átépíttette Köő József vendéglős, hogy raktárként használhassa. A Deák téri keleti épületet lakóházként használták, a nyugatiba üzletek telepedtek. Ezeket együtt Vagner-háznak nevezték a 19. században és a 20. század elején, mert a két ház (és a másik kettő is a Kölcsey utcában) egy tulajdonos kezében volt. Jancsecz Imre számolócédulája (Az 1880-ban születt cipész iparengedélyét 1905-tel kezdődően adta ki a helyi ipartestület.) •Már a 19. század első felében itt volt Vagner Ignác rézműves műhelye. Vagner élete végén, az 1870-es években már özvegy Batthyány Lajosné sánci uradalmát is bérelte. Fia, a mérnöki végzettségű Károly 1868-tól lett városi tanácsos, majd 1869 és 1872 között városi kapitányként a helyi rendőrséget is vezette. Élete 71. évében járt, amikor 1905-ben meghalt. •Valószínű, hogy a továbbiakban a rézműves műhely, változó tulajdonosokkal ugyan, de folyamatosan működött. Előbb az 1914-ben, ötvenhét évesen meghalt Samu József (az Ipartestület több ízben elnökéül választotta) 1877-ben alapított vállalkozása dolgozott itt. Samu Deák tér 12. és Kölcsey utca 4. címmel is hirdette műhelyét. Ekkor, a 20. század elején, a Kölcsey utca 4. számú résznek Samu József már tulajdonosa is volt. Birtokában volt a Kölcsey utca 11. számú ház is. (Nem tudtam tisztázni, hogy apja – József volt ő is, akit 1908-ban, hetvenkilenc éves korában ért a halál – miféle szakmát művelt.) A rézműves tevékenységet két fia (az ifjabb József – ő 1934-ben, élete 39. évében meghalt – és bátyja, Lajos) is folytatta. Samu Lajos, aki 1893-ban született, (ő 1932-ben lett az Ipartestület elnöke) 1922-től vezette a céget. Samu Lajos 1938 Volt, hogy Samuék 1826-os alapítással reklámozták cégüket. Feltételezhető, hogy ekkor a Vagner-féle műhely létesítésének időpontját vették alapul. •A fenti, 1864-es fénykép szerint a házban (12. szám) volt Fasciatti Bertalan cukrászdája, illetve Leber Ignác cipész boltja. A cukrászda (1874-től Gerstner Adolf működtette) előtt ponyvával fedett terasz volt kialakítva. Egy hirdetés 1888-ból és Csemits (Csemics) egyik órája (Ifjabb Csemics Károly ötvenegy évesen, 1915-ben halt meg.) •A második világháború után az ingatlan északi oldalán (Kölcsey utca 6.) nyitotta meg első műtermét Buzek Dénes (1919-1996), a következő évtizedek meghatározó jelentőségű helyi fényképésze. (Ifjabb Buzek Dénestől.) Később a Sugár út 2. szám alatt folytatta tevékenységét. Halálakor a Zalai Hírlap így méltatta korábbi külső munkatársát: „Buzek Dénes hozzátartozott Kanizsához. Ismerte az itt élőket, a város rezdüléseit. Fürkész – amolyan fotós – szemmel figyelte a világot, s lencsevégre kapta, amit az megmutatott magából, hogy megörökítse az utókor számára – egy korszak dokumentumaiként.” (Dr. Károlyi Attila gyűjteményéből.) •A mai ház 1976-ban épült. Balra az elkészült épület (Földszintjén önkiszolgáló étterem [Express bisztró]. A járda mellett öntözőautó és a virágokat locsoló munkás.) 159. Deák tér 13. (képek még: Kölcsey utca 4.) (Bajer-ház*) •A jelenlegi épület elődje a két részből álló (valószínűleg két ütemben is épült), kis, földszintes sarokház Haas Vilmos kereskedő, szállodás tulajdonában volt a századfordulón. 1901 Korábban gazdája, Fleischacker József kereskedő után Fleischacker-házként emlegették. Fleischacker 1914-ben, hatvankilenc évesen halt meg. 1886 A környék 1890 körül (Thúry György Múzeum.) •Az első iparos, akinek nevét a város protokolluma feljegyezte Wilhelm Kiszt Fleischacker volt. 1690-et írtak akkor. A népes (nevét részben magyarosító) család egyik ága az 1900-as évek elején a Fleischacker József Fiai szesznagykereskedő céget működtette. Főzdéjük is volt az Erzsébet tér 1. szám alatt. 1907 1911 (Fleischacker Jakab, a fiú nevét Mészárosra magyarosította. 1930-ban, ötvenegy éves korában halt meg.) Az első világháború idején rumgyárukat Budapestre helyezték át. A Császári és Királyi Fleischacker-féle Katonai Rumgyár egyike lett a legnagyobbaknak. 1920 (Ekkorra már Jakab társa lett Fleischacker Ferenc.) 1922-es hirdetés a Vendéglősök Lapjában 1904-ben Bajer cukrászdája belül A 20. század első évtizedének végén 1930 körül •A mai ház Bajer Vince cukrász lakóháza volt, aki 1946-ban, nyolcvanegy esztendős korában hunyt el. 1903-ban, Haas ingatlanjának megvásárlása után építtette, szecessziós stílusban. Sallér Lajos tervezte és kivitelezte. Az épületen ma is léteznek az üzletek portáljainak, kirakatainak zárására szolgáló vasredőnyök (görredőnyök). A szomszédos modern épület felhúzásáig az épület a Kölcsey utcában a 2. sorszámot viselte. A még létező vasredőnyök egyike A homlokzat 2017-es felújításakor •A házban a sarokrészen működött az elegáns Bajer cukrászda. A vállalkozást 1910 végén (előtte egy évig a cukrászda bérlője volt) Makoviczky Gyula (1883-1951) vette át. A mester híre messzire eljutott. Puncstortája különösen népszerű volt, flótniját Bécsben is kedvelték. Makoviczky Gyula 1925-ben (Thúry György Múzeum.) 1911 A második világháború után Muskátli cukrászdának nevezték az üzlet utódját. •A városban 1906-ban alakult meg a Néptakarékpénztár Rt. A pénzintézetnek az épület emelete adott helyet. 1920 •Makoviczky Gyula fia, dr. Makoviczky Gyula (1911-1990) doktori disszertációjában a város történetének értékes adalékait találja az érdeklődő. Dr. Makoviczky Gyula és tanulmánya 160. Deák tér 14. (korábbi számozás szerint) A ház és egy kevéske „klinkerezett” út az 1960-as években (Thúry György Múzeum.) •A Lovák-ház keleti oldalán állt a vele együtt lebontott, emeletes Czenek-ház. Ma a parkoló van a helyén. Oromfalával nézett a térre; a tér házsorához nem igazodva, szomszédjainál hátrébb építették. •Czenek Márton házát 1840-ben a kalaposmester örököseitől vásárolta meg a Polgári Egylet székházának és 1882-ben adott túl rajta. A székház (837) és kertje 1864-ben (library.hungaricana.hu) A „Verein” – kezdetben így emlegették az egyletet – épületének emeletén volt utcára néző két ablakkal a társalgó, mögötte még két szoba: az olvasó (könyvtárát 1878-ban alapította meg az egylet) és a játékszoba. A ház alsó részét vendéglőnek adták ki, mögötte nyúlt el északi irányban az egylet nagy kertje. Az új székház (Sugár út 3.) felépülése előtti időszakban a kert elején állt (1872-től) a deszkafalú „nagy szaletli” (nyári üvegezett veranda): biliárddal, székekkel, asztalokkal. Átellenesen, jobbra a másik (már az 1860-as években is): kisebb, de kőből épült és emeletes. Nyaranta ide települtek át a kártyacsaták. Mögöttük, mindkét oldalon egy-egy tekepálya helyezkedett el. Hátul, a kiszélesedő részen voltak a sétányok és a kert másik részében Klein Péter (1895-ben, hetvenhét esztendős korában halt meg) puskaművesnek, az egylet vezetőségi tagjának céllövöldéje. Feljegyezték róla, hogy a helyi Lövölde társulatnak megalakulásakor (1865) ő adományozta a szükséges fegyvereket. Azonban egy „Lövelde” létesítése ügyében az egyesület már jóval korábban, 1849-ben megkereste a várost. •Az ódon épület másfél évtizedes bérlés után, 1901-re az Ipartestület tulajdonába került. 1924 A szervezet 1876-os alakulásakor Nagykanizsai Iparos Egyesület néven jött létre, 1877-től az Ipartársulat, 1885-től az Ipartestület nevet viselte. Működését Blau Pál házában (Erzsébet tér 2.) kezdte. Az Ipartestület 1913-ban dalárdát is létesített. Karnagya Büchler Mór lett. Az énekkar a két világháború között is létezett. •Mivel a hajdani parasztemberek tárgyaikat maguk állították elő, az iparosok szinte száz százalékát idegenből – főleg a német nyelvterületről – telepítették főuraink az országba. E családok sok helyen néhány generáció alatt magyarrá váltak, jobbára nevüket is magyarosították, odalett nyelvismeretük is, de a szakkifejezésekben maradtak valamiféle nyomai a korábbi időknek. 1912-ben, a helyi lapban Sági János (1874-1938) adott ízelítőt, hogy miféle szakszavak használatosak mesterembereink köreiben. „Azt látjuk, hogy az asztalos streik-módlival húzza meg a vonalat. Klap-szaggal, apszos-szaggal, slicc-szaggal fűrészel. Slikk-gyaluval, holker-gyaluval bánik. Az inastól a ranpangot, a legénytől a sanhóblit kéri. Egyre stellmast, fuksvancot emleget. A lyukat lokbeijdlivel vési. A széles lyukat vinpórtli csinálja. A kárpitos műhelyben azt halljuk, hogy a szőrt harejgerrel húzzák, dupla-spiccel varrnak, a szeget gasz-fusszal húzzák ki, cvikk-sanglival fogják meg a tárgyat, spic-hamerral kalapácsolnak, vagy a prakkerral. Ha a díszítést föl akarják helyezni, akkor forslagerral fúrják ki a falat. A fotelt soppunggal töltik ki, azután rápikirozzák a szövetet, a gurtnira fédergrundot helyeznek, a levarrást durrszirozzák, a körülvarrás helyett garniroznak. Ha elmegyünk a cipész-műhelybe: azt halljuk, hogy a kis falusi suszterinas is a folnerungot kéri, ha fényesíteni akar, ampasszal dörgöli a cipő sarkát, a kaptafát laszcigerrel húzza ki. A mester knajbbal vágja a bőrt, falcfogóval húzza a fára. A szeget bejcanglival húzzák ki, a talp szélére stoflerral hamisítják az öltést, a kócot abnémerrel vágják le. A szabász csusz-sneiderrel vágja a bőrt. Ha kése eltompul, vettsteinon köszörüli meg. A szabó klapnifán vasal, de a glancpárnán is ugyanezt teszi, a fércet frimmel húzza ki. A zsebfedő az ő nyelvén bátni. Ha a posztó két szélét visszájáról összevarrja, akkor stircel. Szabónyelven a ruha széle kant, ha ezt kézzel varrják, akkor darknádolnak, a nadrág aljának fölvarrása krejc-stik. Ha a kabátszél nincs tűzve, akkor a kantot hollal készítik. A mellényzseb: lejsztni. Ilyen ékes nyelvben gyönyörködhetünk valamennyi iparos műhelyben Nagykanizsán és az ország legnagyobb városaiban, sőt a falusi paraszt-iparosok portáján is. A legtöbb iparos egy kukkot sem tud németül; nem is sejti, hogy elkorcsosult német szavakat használ.” •Az épület a Lovák-házzal együtt lett az 1960-as évek városrendezési elképzeléseinek áldozata. 161. Deák tér 15. (képek még: Sugár út 1.) •Lovák Ferdinánd patikája 1814 és 1875 között működött itt, Lovák – akkor még földszintes – házában. A város első ismert, polgári gyógyszerésze Reiner Antal volt. Gyógyszertárát az 1780-as években eladta Thein Jakabnak, akitől 1792-ben Frantz Antal vette meg. E patikát bérelte a Csehországból származó Lovák Ferdinánd, majd 1806-ban meg is vásárolta. A patika nevét − Fekete Sas − Lovák Károlytól, Ferdinánd fiától kapta, aki 1837-től 1875-ös haláláig (64 éves volt akkor) működtette azt. A klasszicista cégérfestmény Számla 1855-ből A patika helyreállított berendezése a múzeumban (Thúry György Múzeum.) 1905-ben Az 1940-es évek végén (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) Az 1950-es évek elején Az 1950-es évek végén (A benzinkutat Szabó Antal létesítette, aki a kút mögötti üzletében fegyvereket, sportszereket, kerékpárokat árusított az 1920-as években.) Ugyanott valamivel később (Dr. Károlyi Attila gyűjteményéből.) 1921 1965-ben •Ifjabb Lovák Károly (1841-1906) bíró 1884-ben Hencz Antallal régi, földszintes házát szép, emeletes saroképületté alakíttatta. A ház kevésbé lett díszes, mint tervi változata (Thúry György Múzeum.) •A házban, annak térre néző oldala keleti felén kapott helyet Wittinger Antal cukrászdája. Helyiségeit 1894-ben – a vállalkozás megszűnése miatt – kiadásra hirdették. 1895-ben a korábbi helyiségekben újra cukrászda nyílt. •A 20. század elején Littke-palotaként is emlegettek, miután megvette Littke József, az 1859-ben alapított pécsi pezsgőgyár tulajdonosa. 1901 (A bodega, azaz falatozó létesítésének e korai próbálkozása nem lett sikeres. A módosabb vendégek úgy gondolták, hogy őket külön helyiségben külön személyzetnek illene kiszolgálnia. Annyian viszont nem voltak, hogy ezt gazdaságosan meg lehetett volna tenni.) 1911-től Singer József divatáru-kereskedő, 1917-től Blankenberg Imre déligyümölcs- és gyarmatáru-kereskedő birtokolta. Szalai János, 1869-ben született kalapos 1914-es hirdetése és 1930 körül készült fényképe (A reklám szövege pontatlan: a műhely a Deák tér 15. szám alatt volt.) (A képet Szalai Ferenc jóvoltából közölhetem.) Emeletét 1901 és 1916 között a Társaskör bérelte, amely aztán az első világháború helyiséghiánya miatt 1917-ben megszűnt. •Az 1960-as évek végén az illetések már nem tartották elég monumentálisnak az itt álló kis palotát. Bárki ma is meggyőződhet a helyszínen: sokat nem bizonytalankodtak, intézkedtek… 1974-re elkészült a mai épület. 162. Dózsa György út A Dózsa György út nyugati része a Sugár úti kereszteződésből a 20. század első éveiben Ugyanaz télen (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) •Az utca eredetileg a József főherceg (1833-1905) nevét viselte, akárcsak az oda épített laktanya. A Magyar és a Petőfi utcákat összekötő új út 1902-re készült el. A Dózsa György út elnevezést 1945-ben kapta. József főherceg (1876) (Szántó Miklós jóvoltából.) 163. Dózsa György út 28. és 30. •Szuknay G. Lajos építőmester (1877-1937) lakóháza. Mint az a nyugatról szélső ablak feletti évszámból ma is látszik, 1910-ben építette. Szuknay Lajos 1925-ben (Thúry György Múzeum.) Irodája a szomszédban, a 30. szám alatti telken volt. Ott korábban sem volt az utca mentén ház; az udvarban álló épületet részben lebontották, részben átalakították. 1907 1914 164. Dózsa György út 51. és 53. (képek még: Kinizsi utca 72.a és 85.b) •Az 51. sorszám alatt Szántó Lajos (1873-1940) építőmester (Szántó János építőmester fia) 1910-ben készítette el saját lakóházát. Szántó Lajos 1925-ben (Thúry György Múzeum.) Dózsa György út 51. és 53. 2017-ben •Szántó a kialakítással lehetővé tette a Kinizsi utca általa szorgalmazott meghosszabbítását. A terv érdemi megvalósulására még évtizedeket kellett várni. A szomszéd sarokházat (Dózsa György út 53.) Vugrinecz József, 1875-ben született kőművesmester tervezte és építette 1911-ben. Dózsa György út 54. (egyben Sugár út 53.) •Lásd: Sugár út 53. Két képeslap az első világháború időszakából (Felül a Dózsa György útnak a Sugár úttól keletre eső része. Alul a Sugár út 53. számú sarokház.) 165. Dózsa György út 61. (képek még: Sugár út 55.) •Az emeletes házat Tanczenberger János (1846-1921) városi díjnok építtette 1911-ben. Az 1920-as években Makoviczky Gyula cukrász birtokában volt. •Sarokrészén „Jobb, mint otthon” névvel 1920 környékén vendéglő működött. 1926-os hír szerint, itt volt a kilenc kanizsai adventista imaháza, Németországból érkezett lelkészük (Voigt Miksa) lakásán. 166. Dózsa György út 65. •A szokatlan homlokzatú földszintes házat Varga Sándor építtette 1910-ben. 167. Dózsa György út 73., 75. és 84.a (Honvéd laktanya*) Képek a 20. század első éveiből Rauscher Miksa A sapkajelvény alkotója Markó Lajos volt A zászlótartó (1889) •A korábbi kaszárnya (Sugár út 9.) helyett itt, a 73. és 75. szám alatt épült a 20. honvéd gyalogezred számára új laktanya. Egy ezredtörzs és két zászlóalj részére biztosított elhelyezést. Az 1917-es térképen (Thúry György Múzeum.) A szombathelyi Rauscher Miksa tervezte. Helyi mestereket is alkalmazva kivitelezte Harkányi Ede. 1902-ben adták át. Az épületegyüttes lakatosmunkái a helybeli Kohn Samut dicsérik. •A diadalívhez hasonló főkapu belső oldalán volt a laktanya órája, Locke József „zseb-, mű- és torony-órás” munkája. (Kunics Zsuzsa derítette ki, hogy Locke üzletét az Erzsébet tér 23. szám alatt, a szálloda épülete helyén állt kétemeletes házban működtette. A mester utazó órásként halt meg 1920-ban. Hatvanöt esztendős volt akkor.) 1891 A főkapu felső részén, az utca felől az ország címere lett elhelyezve. A főkapu alatt a keleti oldalon 1910-es öntöttvas magassági jegy látható a falra szerelve. Az utca mentén álló nyugati épület földszintjén irodák, emeletén altiszti lakások, könyvtár, értekezleti terem voltak. A keleti épület földszintjén alakították ki az őrség, a kórház, a börtön helyiségeit. Felettük helyezték el az altiszti iskolát és a nős őrmesterek lakásait. 1903 (Testedzés az új laktanya udvarán.) Oldalt a legénység két épülete áll, négy-négy század részére. Gyakorlaton (1889) Éjszakai őrségben (1889) Minden más építményt a hátsó pótraktár mögött helyeztek el. Az ottani udvar körül épült fel a fegyverraktár, a lőszerraktár, a kocsiszín és az istálló. Pintér István fegyverműves 1925-ben (Pintér volt a laktanya egyik fegyvermestere, aki a világháború után már fegyverművesként kereste kenyerét. Csupán harminckilenc esztendős volt, amikor 1927-ben meghalt.) (Thúry György Múzeum.) Honvéd lelkészet, hadbírói-, orvosi-, kezelőtisztikar és honvédtisztviselők 1896-ban 1912 (fortepan.hu [Göcseji Múzeum].) 1915 nyara (Reggeli gyakorlat a laktanya udvarán.) (Thúry György Múzeum.) 1917 (fortepan.hu [Göcseji Múzeum].) •Az első világháború után 1922. január 1-jén létrejött a Magyar Királyi Honvédség. Nagykanizsa háziezrede a 6. honvéd gyalogezred lett. Horthy Miklós részvételével, 1923 tavaszán szentelték fel az egység zászlaját. 1926 és 1934 között e laktanya adott helyet az ezred parancsnokságának. Zenekaruk, Blaton Antal vezetésével, sok örömet szerzett a város közönségének. 1924-ben – takarékossági céllal – mégis felszámolásra kerültek. Ezt követően kísérletek kezdődtek újjászervezésükre, amelyek 1926-ban eredménnyel is jártak. A város vállalta a zenekar pénzügyi támogatását, amelyet az – hetente kétszer – térzenével viszonozott. Blaton százados azonban végleg nyugállományba vonult és 1927-ben, az akkor létesített „összfúvó tanszak” vezetését vállalta el a zeneiskolában. (Élete hetvennyolcadik évében, 1939-ben halt meg.) Szerepkörét az új formációban Weckl Gellért (1885-1945) ezreddobos töltötte be. (Weckl a várost érő bombatámadás áldozata lett 1945. március 29-én. Április 1-én a front átvonult Kanizsán. Április harmadikán a zenész elkeseredett özvegye maga vetett véget életének.) Amikor 1930-ban negyven fővel megalakult a város szimfonikus zenekara, a honvédségiek adták a tagság zömét. Mellettük a zeneiskola tanárai és néhány amatőr voltak részesei az alapításnak. Karnagyuk Vannay János lett. Az 1930-as évek második felében a hagyományt a 3. határőrezred zenekara folytatta, élükön Hering Vilmos, 1894-ben született karmesterrel. Ezredük parancsnoksága 1936-tól 1938-ig szintén Nagykanizsán került elhelyezésre. •A két világháború közti időszakban a 6. gyalogezred tisztikara és a Somogy-Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület szervezésében rendszeressé vált a városban a Hubertus-vadászlovaglás, mint az év utolsó, ilyen jellegű rendezvénye. Az 1921-ben alakult egyesület jelvénye Lebonyolításáról először 1925-ben adott hírt a helyi lap. A nagyjából harminc lovas a vasútállomástól indult a Bajcsa (szennyvíztisztító) felé vezető fasor mentén, át a práteri legelő akadályokkal tarkított buckáin, a Principálison és a bajcsai erdőn. A vadászlovaglás eredeti változatában kopók falkájának vezetésével élő vadat űztek. A kanizsai úrlovasok falkával még jó ideig nem rendelkeztek. „Ép ezért csak képzeletbeli vadat űznek árkon-bokron keresztül a hallali-ig, ahol elfogják a képzeletbeli vadat” – magyarázta a helyi lap. (A vad elejtését és a vadászat végét kürtszó jelzi, amelyet a lovasok „Hallali!” kiáltása kísér.) A rendezvény népesebb része – a „kifutó” – csak itt és ezt követően kezdődött. A kifutó sík, füves térség szokott lenni, amelyen 500-1000 méter hosszan versenyezhettek a lovak és lovasaik. A szokásos eljárásban ennek szélén bevárták egymást a vadászlovaglás indulói, majd vonalba fejlődve startoltak a kijelölt pálya vége felé. (Elegendő jelentkező esetén a kifutón külön futamokat rendeztek hölgyeknek, úrlovasoknak, altiszteknek.) A cél, a kifutó végpontja ekkor (gyakran más években is) a kiskanizsai sportpálya (az itteni legelő széle) volt, a Nagyrác utcai iskolától délre, nagyjából ötszáz méternyire. E helyen aztán a lovasokat, a vendégeket, az érdeklődőket általában valamilyen vendéglátás; esetenként mutatványok, katonazene is várta. A bátrak felülhettek az ezred nyereghez nem szokott, géppuskák vontatására használt lovai egyikére is A büfé •A katonaság korábban is gondoskodott időnkénti lovas látványosságokról. 1890 őszén Kiskanizsa, Sormás, Szepetnek határában gyakorlatoztak az esedékes hadgyakorlatra a városba vezényelt egységek. Kihasználva az adódó alkalmat a 3. honvéd lovasdandár meghirdette a huszárok lóversenyét. A lovak számára összesen hét futamot kínáltak. Az akadály-, a gát- és a vadászversenyeken a lovasok a rangjuk szerinti futamban indulhattak lovaikkal. (Meglepetés nem is történt: altiszt tisztet meg nem előzött.) Egyik a dandáron kívüliek számára biztosított lehetőséget. A pályát akkor is Kiskanizsán, a Nagyrác utca végétől délkeltre eső mezőn jelölték ki. A jobbára sík futtató tér közepén a valamelyest magasabb részt szánták a közönségnek. A verseny délutánján, a szép őszi időben igazi népvándorlás indult a helyszínre: a többség gyalogolt, de nagyon sok fogat is érkezett. Utóbbiak közül a Gutmann-fogat keltette a legnagyobb feltűnést. Végeredményben családi omnibusz volt, felülről nagy, „jappáni” ernyő fedte, amely minden irányban szabad kilátást engedett. „Roppant számú közönség jelent meg” – írta az egyik helyi lap. Konkurenciája tízezerre becsülte a nézők számát. A rendezvény „nagyban sikerült”. A ritka érdekesség mindvégig lekötötte közönsége figyelmét. Igaz, a magaslat közepén „állomásozó” fogatok utasai felállva mindent láthattak, a többiek viszont futkoshattak, ágaskodhattak ugyanazért. •Az épületegyüttest 1955-ig (más forrás szerint 1956-ig) használták kaszárnyaként. Ekkoriban (1945-től) a laktanya Petőfi Sándor nevét viselte. 1947 őszétől – néhány hónapra – helyet adott a Dózsa György Népi Kollégiumnak is. Az intézmény 44 férőhellyel működött. A laktanya egésze (indafoto.hu) A déli oldal A déli oldal közepe A nyugati oldal déli része A nyugati oldal északi része Az északi oldal A keleti oldal A déli udvar déli része A déli udvar északi része •A 20. gyalogezred parancsnokaként Nagykanizsán élt 1905-től 1907-ig Szurmay Sándor ezredes, később tábornok, miniszter, Nagykanizsa díszpolgára. •1915-ben a laktanya nyugati oldala menti telken közel 1000 fő részére katonai lábadozóhelyet létesítettek. Az érintettek szállásaként hat hatalmas barakk épült fából. (Addig ezt a várostól bérelt területet gyakorlótérként használta a laktanya.) A lábadozók egyike Egry József (1883-1951) festő volt. Innen küldte képeslapját Lyka Károly festőnek, a Művészet című folyóirat szerkesztőjének. 1916 (A lapon Egry József saját grafikája.) A létesítmény kantinja külön barakkban, az utca másik oldalán volt (Dózsa György út 58.a). 1920-ban adták el kocsmaasztalait, padjait és az építmény anyagát is. A lábadozó barakkjai később tűnhettek el, mert az 1926-os várostérkép még jelzi azokat. A kantinban (1889) Dózsa György út 58.a •A rövidke utcát (ma Egry József utca) a laktanya nyugati oldalán 1936-ban Pilsudszky (Józef Klemens Piłsudski) marsallról nevezték el. Előtte Két ház utcaként emlegették. A háborút követően a Pilsudszky utca – az újabb változtatásig – visszakapta korábbi nevét. Erre lehetett eljutni a kaszárnyától északra kialakított kis lőtérhez és lődombhoz. •Az 1939-es földmérési jegyzék szerint az utca 84.a számú ingatlanának akkoriban két tulajdonosa volt: Pető László és Pető Ferencné. Pető László nem más, mint Nevető Laci, a hölgy pedig 1873-ban született mostohaanyja (édesanyja meghalt fia 1907-es megszülését követően). Nevető Laci apja, Pető Ferenc (1876-1939) a város egyik kőműveseként kereste kenyerét. A hely az 1940-es térképen László az 1930-as évek vége felé kezdett ismertté lenni a városban. Kezdetben kőművesek mellett dolgozott és nem voltak anyagi gondjai, csak sokasodó furcsaságai. Ha kedve úgy hozta, kiöltözött, ékszerekkel is emelte megjelenése fényét; kényeskedve, már-már tánclépésben lejtett végig a belvároson. Ezen már lehetett mosolyogni. Máskor csatlakozott a városba érkező püspök kíséretéhez: a kocsist megvesztegetve szállt a Kanizsa határába kirendelt hintók utolsójába (abba már nem jutott vendég), így a városközponti tömeg bőségesen részesült az általa osztogatott „áldásokból” is. Ezen már lehetett nevetni is. Mégsem ezért lett Petőből Nevetővé. Vonzották a különféle összejövetelek. Színház, mozi, mérkőzés, cirkusz, esküvő, nagygyűlés… Ha elég sokan voltak együtt, úgy érezte, neki is ott a helye. És nevetnie kell! Lehetőleg akkor, amikor senki sem várja. Úgy, ahogy más senki nem nevet. Mély hörgéssel kezdve a produkciót, majd hosszan járva a sokak számára elképzelhetetlen magasságokban, eljutni a befejezéshez: a megint alacsony frekvenciák csak tőle hallható hangsoraihoz. Ezen aztán már röhögni is lehetett. Azt hiszem, hogy leginkább a városba látogató cirkuszok bohócai rettegtek kitüntető figyelmétől. Amelyikük fellépésének kiegészítését elhatározta, akár távozhatott a manézsból, azonnal világossá vált, Kanizsa nem szorul idegen bohócok vendégszereplésére, tart egyet állandó jelleggel. Idővel nehezült Nevető Laci megélhetése, kétkerekű taligájával fuvarozott ezt-azt, főként bútorokat. Megrendelőit – mint a többi ajánlkozó is – a Deák tér 1. számú ház előtt várta. Fekete trikójával, fején egy gumilabda (a pöttyöset kedvelte) darabjával kirítt sorstársai közül. Munkára váró taligások az 1950-es évek első felében (A későbbiekben tanyáztak a Weiser-ház [Fő út 8.], illetve az Ady utca 8. előtti széles járdákon is.) Ekkor már volt segédje is: Nyakas Karcsi. Sántító, viszonylag apró ember volt, aki imádta a katonai egyenruhákat, a jelvényeket. Ha bicegve követhette a sorkatonáknak a városban akkor még gyakran vonulgató kisebb-nagyobb csapatait, teljes volt a boldogsága. Nemcsak munkáját, de szállását is Nevető Lacitól kapta. Hárman éltek együtt: az özvegy, a mostohafia és annak munkatársa. Aztán a dolgok megváltoztak. Nevető Laci állapota romlott, az 1970-es években már Zalaegerszegen kezelték, ott is halhatott meg. Házát mára lebontották. Nyakas Karcsit még befogadta egy közeli idős asszony a házába, de a hölgy halálával a helyi szociális otthonba került. Információim szerint ott halhatott meg 2010 körül. Az idős Nevető Laci és hétköznapi, gumilabdából szelt fejfedője (1970 körül Kanizsán járt Szász Endre. Vendéglátóival beült a Centrál szálloda sörözőjébe is, miközben kint az utcán Nevető Laci épp „produkálta” magát. Miután Szász Endrét felvilágosították, hogy a város egyik nevezetességével hozta össze sorsa, behívta és leültette Lacit. Ekkor készült e rajz, amelyet a művész a társaság hölgy tagjának adott ajándékba. 1999-ben az általa készíttetett másolatok egyikét kapta meg R.Gy.) (R.Gy. jóvoltából.) •A Nevető Laci tetteit őrző, már-már legendás történetek egyike Rákosi Mátyás személyéhez kötődik. A következő változathoz dr. Fodor Zsolt jóvoltából jutottam. Kultusza tetőzésének időszakában (talán 1950-ben) a Deák tér alsó végén felállított emelvényen állva, városunk nagyjai körében fogadta a pártvezér a gyárak, intézmények vonuló, látványosan lelkes képviselőit. A nagy eseményre hősünk is készült. Elővette a kivételes alkalmakra tartogatott, legjobb öltözékét. Így aztán fehér betétes lakkcipővel, pepita öltönnyel, csokornyakkendővel ejtette ámulatba a Fő út bámészkodóit. Nem ehhez voltak szokva. (Más emlékezők szerint megjelenését – szintén ritkán látható – zsirárdi kalapjával tette tökéletessé.) A dísztribün elé érve kipattant a menetből és páratlan kacaját hallatva, virágcsokrát magasra emelve Rákosi elvtárs felé indult. Az éber testőrök természetesen elkapták és némi dulakodás után elvezették, de a virágok felkerültek a tribünre. Az eset egyik egészen valószínűtlen variánsában Laci feljutott Rákosihoz, átadta csokrát és homlokon csókolta a vendéget. Megelőzően nagy, fehér zsebkendőjével tisztára törölte a diktátor magas homlokát. 1950 körül (A felvétel az egyik kanizsai gyűjteményből származik, készülhetett akár a városban is. A hátsó oldal feliratából csak annyi derül ki, hogy Rákosi június 7-én látogatta meg a táborozó katonákat.) (Harangozó Tibortól.) Ugyancsak dr. Fodor Zsolttól származik a történet Laci egyik sörözéséről. Valamilyen módon birtokába került egy új (újszerű?), hófehér éjjeliedény. Az akkori, Weiser-ház előtti állomáshelyén ebből kortyolgatta jelentőségteljesen világos sörét. Időnként kevéskét kilöttyintett: hadd lássa mindenki, nem víz az; sárgás, kicsit habos is. •Nevető Laci kortársára, Részeges Szent Jánosra így emlékszik kortársam, Fodor Zsolt: „Részeges Szent János Nevető Lacinak szaktársa is volt. Neki is volt egy olyan kétkerekű kézikocsija, mint Nevető Lacinak, amivel alkalmi fuvarokat végzett. Amikor berúgott, akkor az utcán szokott kiabálni. Vallásos szövegekkel kezdte, például ilyeneket mondott: »Ma mindenkinek dicsértessékkel köszönök.«, vagy »Szent, szent, szent szerelem.« Egy idő után azonban témát váltott. Akkor már ezt kiabálta: »Ezek a piszkos kommunisták!« Valószínűleg Rákosi pajtásra is kitért. A hatóságok egy darabig tűrték, de türelmük fogytával Jánost bevitték a rendőrségre, gondosan elverték, majd jövőbeli verések ígéretével szélnek eresztették. Egy ilyen kúra hatása egy évig, másfél évig tartott, utána meg kellett ismételni.” 168. Dr. Szentendrey Edgár út •Az utca elején lévő teresedésben 1937-ben állították az első világháború helyi áldozatai emlékművét és az Országzászlót. Mankovits István (1896-1968) kanizsai építőmester tervezte és kivitelezte. 1944 (Steinhardt László képe.) 169. Dr. Szentendrey út 1.b A 20. század elején 1940 körül 1944 (Steinhardt László képe.) •1892-ben a három tanteremmel rendelkező – akkor horvátszentmiklósi – felekezeti iskola helyére a felettes hatóság (megyei közigazgatási bizottság) négy tantermes, új iskola létesítését írta elő. A község az iskola patrónusától kérte az előírás teljesítését. Ő azonban csak a meglévő intézmény bővítésére volt hajlandó. Az udvar felől A hajdani iskolaépület ma is áll. •1939-től volt az iskola kántortanítója, majd 1950-től nyugdíjazásáig igazgatója Steinhardt László. Steinhardt László (1909-1987) (Ifj. Steinhardt László képe.) 170. Dr. Szentendrey út 6. (Somogyszentmiklósi templom*) 1940 körül A bejárat 1977-ben (Thúry György Múzeum.) A plébánia épülete 1943-ban készült 1944 (Steinhardt László képei.) •Az 1748-as vizitáció feljegyzései szerint a falunak már volt egy fából épített kápolnája, egy 25 kilogrammos haranggal. A temető már akkor is a falun kívül volt. •A mai templom Nagyboldogasszony (Szent Szűz Mária mennybevétele) titulussal, 1765-ben épült Szent-Miklóson, az akkoriban somogyi faluban. Hofstädter Kristóf uradalmi építésszel építtethette Festetics Kristóf (1696-1768) gróf, a környék földesura. Festetics Kristóf A Festeticsek ex librise 1749 után •A négykaréjos, centrális alaprajzú épület valószínűleg mintaképe lett a lazsnaki Inkey-kápolnának. Bejárata felett az építtető rokokó címere van, amely a kapu- és ablakkeretekkel együtt a keszthelyi Thomas Naderer munkája lehet. A falképek és a faszobrok is 18. századiak. •1816-os feljegyzések szerint bádoggal fedett tornyában két harang volt (148 és 83 kg). Tetejét cserép fedte, kórusa, sekrestyéje nem volt, kriptája igen. A templom oltárát gróf Batthyány Lajos miniszterelnök özvegye, Zichy Antónia grófnő készíttette 1881-ben. (Zichy Antónia leánya volt annak a Zichy Károlynak (1785-1876), aki a vrászlói uradalom birtokosa volt, akinek Kanizsán a Fő út 14. számú épület helyén állt háza.) A két világháború között (Thúry György Múzeum.) 1944 (Steinhardt László képe.) Zichy Antónia (1887) Zichy Antónia (1870) •Az épület 1911-es külső és belső restaurálása a szombathelyi Homorai Béla szobrász vezetésével történt. Ekkor új főoltár, szószék, keresztút készült a belső festésen túl. Az oltár jelenleg (Vízvári József jóvoltából.) •1944 májusában érkezett a somogyszentmiklósi bérmálásra az új veszprémi püspök, Mindszenty József. A várakozó ünneplők A püspök érkezése A bérmálás Vonulás a temetőhöz (Steinhardt László képei.) A püspök innen Nagykanizsára (és Kiskanizsára) utazott, ahol folytatta a pünkösdi bérmálásokat. 171. Egerszegi utca Korpavár és környéke a 19. század első évtizedében (library.hungaricana.hu) •A Korpavár nevét adó várból a 19. század második felére csupán egy mély árokkal kerített, négyszögű terület maradt, amely a kocsma mögött helyezkedett el. Rómer Flóris (1889) Rómer Flóris 1863-as látogatásakor mindössze ennyit talált a hajdani erősségből. •1894-ben Palint Korpavárhoz csatolták. A két település 1963-tól része a városnak. •1925-ben készült el a község (akkor 21 háza volt) hősi emlékműve. Ekkor emlékoszlopot és a haranglábra új harangot is állítottak. A harangláb (a harangot áthelyezték a 2003-ban épült templomba) és mellette az 1872-es fogadalmi kereszt •1940-ben szentelték fel iskolájukat (épülete már nem áll), amely az állam és Somogyi Gyula földbirtokos támogatásából létesült. Egry József utca •Lásd: Dózsa György út 73. és 75. 172. Eötvös József tér •Az Eötvös tér nyugati felén körülbelül 1860-ig létezett a „Sárecz tenger”, amely még a 18. században jött létre. Valószínűleg egy téglavető visszamaradt gödreként keletkezett. 1822 (Thúry György Múzeum.) Az 1848-ban választójoggal bírók névsorában szerepel Sárecz József csizmadia. E régi kanizsai család nevét kapta az itteni tóka. A vízzel feltöltődött nagy mélyedést használták lovak úsztatására és a hagyomány szerint pékek, „szappantosok” büntetésére. Akkor mártották őket ketrecbe zárva vízbe, ha nem az előírt súlyban készítették termékeiket („megmártás”). •1869-ben határozott úgy a város tanácsa, hogy az Erzsébet térről eltávolított Szentháromság-szobrot a tér nyugati részén, a „Sárecz tenger” helyén kell felállítani, a környékét pedig Szentháromság térnek hívják azután. Ennek már akkor sétatér szerepet szántak. Két kép a századforduló környékéről (Alul, a szoborcsoporttól balra a közkút felszíni részei láthatók.) 1876-ban a gimnázium nyugati oldala előtti terület fásítása, parkosítása megtörtént. Ahogy a Zalai Közlöny írta: a munka „Szeitl kertész tanár ízléses terve” szerint folyt. Ekkor – minden bizonnyal – a gimnázium vette saját kezébe környéke rendezésének ügyét. 1871 (Szeitl kertész tanár, a hirdető Seidl Lipót kertész és az első városi kertész, Szeidl Lipót, az eltérően írt nevek ellenére, ugyanazon személy. Szeidl Lipót kertészete valahol az Óriás − ma Kinizsi − utcában volt. 1891-ben, hetven évesen halt meg.) A tér északi részének parkosításáról a város 1885-ben döntött, azzal a szándékkal, hogy a már tervezgetett Sétakert megvalósulásáig legalább egy „Ideiglenes Sétatér” legyen Kanizsán. A tér nyugati és északi felén kialakult parkot fából készített kerítéssel vették körül. 1914 tavaszán újabb fásításba kezdett a város. A teret időnként a mutatványosok is „megtalálták” (Hirdetések 1885-ből és 1889-ből.) Lelkes túlkorosok az 1960-as évek első felében (Háttérben a 21. és 22. számú ház.) (Ivánkovits Ágnestől.) A tér fái 1925-ben (Háttérben a Szentháromság-szobor hátsó, keleti oldala.) (Halis István Városi Könyvtár.) A park egy része 1940 körül A fák 2010-ben •1873-ban az akkori Sétatér nevű területet Eötvös térnek nevezték el. Viszont a gimnáziumtól északra eső résznek (a mai tér északkeleti darabja) akkor még a Vörösmarty tér nevet adták. A teret keletről határoló utca Vörösmarty utca lett. Így volt ez 1900-ig, amikor a mai Vörösmarty utca névadása megtörtént és itt a teljes tér az Eötvös nevet kapta. Miközben a hivatalos elnevezések változtak, a kanizsaiak jobbára maradtak a megszokottnál, egyszerűen Papkertként emlegették a környéket. •1869-ben az Erzsébet térről eltávolított Szentháromság-szobrot itt, a gimnáziumtól nyugatra állították fel. Az 1931-es képeslapon A döntést befolyásolhatta, hogy a közelben volt a piaristák gimnáziumi társháza és kápolnája. Ugyanakkor a hely ideális köztéri alkotások számára, hiszen ide helyezve, azokat már messziről megpillantja a Fő úton közeledő. Utóbbinak tulajdonítom, hogy később a szoborcsoportot – a Nagy-Magyarország emlékmű 1934-es felállításához helyet biztosítva – elköltöztették a Kossuth térre. A Nagy-Magyarország emlékmű a hajdani képeslapon Az új emlékmű létesítését Schless István (Schless Bertalan fia) 1933-as adománya tette lehetővé. Schless István (1885-1962) 1934-ben közölte a helyi lap az építés e képét 1936 Két oldalról 1935-ben (Tüttő Jenő képei.) •Már 1947 elején javasolta a polgármester, hogy az irredenta emlékművet alakítsák a „munkásegység” jelképévé. A munkára Hübner Tibort, a mű készítőjét kérte volna fel. Végül a kanizsai Vörös Jánost keresték meg. Közben ismeretlenek megrongálták az alkotás két szoboralakját. 1948 nyarán adtak hírt arról, hogy az átalakítási munkák még folynak, de a koronát már eltávolították, helyére a köztársaság címere (a Kossuth-címer) került. Az illetékesek elégedettsége persze csak átmeneti lehetett, mert 1949-ben újabb országcímert (a Rákosi-címert) vezettek be a hatalom birtokosai. Végül az emlékművet darabokra törték, a részeket a mögötte ásott gödörben földelték el. A maradványok 1958-ban vagy 1959-ben (A képet Czupi Gyula jóvoltából tudom bemutatni.) A még létező talapzatot felhasználva 1964-ben állították fel itt a Tanácsköztársaság emlékművet. Az 1960-as évek második felében (Jancsi és Juliska, ahogy a helyiek elnevezték.) (Büki Pál felvétele.) Jancsit és Juliskát talán a Teleki úti laktanyában emlegették legtöbbször. Visszaemlékezések szerint, a bevonulók közül a mérsékelten lelkesek könnyen megkaphatták a „együttérző bíztatást”: „Leszerelsz majd, ha Jancsi átadta már zászlaját Juliskának.” Mielőtt a kaszárnyák vágyott eseménye bekövetkezhetett volna, az alkotás felső részét 2000-ben áthelyezték az Eötvös tér déli oldalának közepére, hogy újból korábbi helyére kerüljön a Nagy-Magyarország emlékmű. Civil szervezésben, jórészt magánerőből az eredeti emlékmű darabjait kiásták, azok alapján az egészet újraalkották. A helyreállított, 2001-ben avatott változat •Schless István a szoborról készült egyik 1935-ös fotón érdekes közlést tett: „Ezen emlékmű Magyar munkás alakja egykori tanítómat, Párossy Endre 48-as honvédhadnagyot ábrázolja – kegyeletem emlékéül.” A jelzett alak az alkotás északi oldalán állt. Eredeti megjelenését csak egy nagyon gyenge minőségű fotón tudom bemutatni: Az idézetben emlegetett tanítót Páros Endrének hívták. 1823-ban született. 1848-ban pesti joghallgató egyetemista volt még, amikor kitört a forradalom. A honvédség hadnagyaként kezdte, századosaként fejezte be a szabadságharc küzdelmeit. Tanulmányait már nem folytathatta, Kanizsán az elemi iskolák egyik tanítója lett. Fél évszázadon át tette itt dolgát, 1900-ban vonult nyugalomba, 1904-ben hunyt el. Páros Endre 1897-ben (Jeszenői Csaba révén.) Egy egyetemistaként írt verse fennmaradt. 1845-ben a „Költészeti zsenge mutatványok” címmel kiadott kötetben jelent meg, amellyel a magyar nyelv ügyét kívánta szolgálni az egyetem költészet-tanára. (books.google.hu) •Az 1940-es évek elején felmerült a tér megszüntetésének ötlete is. A MAORT székházát tervezték ide. 1943 (Thúry György Múzeum.) A háborús viszonyok nem engedték az elképzelés megvalósulását. A székházért kár, az Eötvös tér viszont megmenekült. •A világháborús tűzoltóvíz tárolására a téren is épült egy nagy medence. Az irredenta emlékmű közelében, attól keletre helyezkedett el. A harcok befejeztével megkezdődött feltöltése: sokan ideális szemétlerakó helynek tekintették. 1947 nyarán a város homokkal fejezte be a folyamatot. A medence felett játszóteret létesítettek kis homokozóval és egy dupla hajóhintával, amelyet augusztus végén a kommunista párt megyei propagandafőnöke avatott fel. A helyi lap nagyjából ezer megjelent kisgyerekről írt, akik mind ajándékot: „vödröcskéket, falovacskákat, ceruzákat, összehajtható képeket és ki tudja még mi minden olyan dolgokat, amit eddig csak Tündérország meséiből ismerhettek” kaptak az MKP-tól. •A tér északi oldalának beépítése ma is érdekes. 1864 (Balra a Hunyadi utca.) (Thúry György Múzeum.) Ott hajdanán három terecske alakult ki. Ezek (a jelenlegi számozás szerint) az 5. és a 10. számú házak után vannak, a harmadik a – némi jóindulattal – hivatalosan is térnek nevezett Huszti tér. Korábban ebbe sem kötött be utca. A jelenség magyarázata talán az, hogy a Petőfi és a Hunyadi utcák közötti tömbbelső nem volt összekötő utcával feltárva. Így, ez a módszer maradt a tér felől még elérhető építési telkek számának növelésére. •1925-ig az Eötvös tér nyugati oldalán működött a „fapiac”. Akkor helyezték át az addigi heti állatvásártérre. •Az új városrész építése miatt a tér keleti oldalának épületei az 1960-as évektől egymás után tűntek el. A déli részen e folyamat később indult. Elsőként a Széchenyi térnél épülő üzletközpont helyét alakították ki az 1970-es évek vége felé (ekkor tűnt el az itteni házsor nyugati fele, nyolc épület, a 27. számúval kezdődően), de a továbbiakban itt is lebontották a házak mindegyikét. A tér keleti oldalának közepe 1953-ban: balra a 16. és 17. számú (dupla), jobbra a 19. számú ház (Thúry György Múzeum.) Az Eötvös tér 16. és 17. számú ingatlan 1892-es átalakításakor (Tulajdonosa akkor Sebestyén Lajos (1852-1910) ügyvéd volt.) (1919-ig a házban működött Rátz Kálmán „fogászati műterme”, de az 1911-ben – az akkori címtár szerint – már Kőnig József fogorvos is itt várta pácienseit.) (Thúry György Múzeum.) A Sebestyén-ház az 1950-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) A háttérben az Eötvös tér 16. számú ház udvari homlokzata 1968 körül (A fotó a mai Platán soron készült. A Sebestyén-ház déli szomszédjait már lebontották.) A Platán sor még korábban, 1964-ben (A költözés időszaka. A „Landler” diákjainak egy része már a 2. számú gimnáziumban. A platánok még a faiskolában.) (fortepan.hu) A Platán sor eredetileg az I. Bolgár Hadsereg útja nevet kapta •2010 körül újabb régi házak szűntek meg létezni. A bontások a Hunyadi utcától indultak. 2009 novemberében és 2010 júniusában Eötvös tér 1. Céges levelezőlap részlete 1925-ből (A család e tagja hatvan esztendősen, 1927-ben hunyt el.) (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) Eötvös tér 2. (Az utcai homlokzat közepén a hajdani Kudlik-féle műhely bejárata.) Apa (Mór) és fia (László) hirdetése 1931-ből (A 2. szám alatti ingatlant a 20. század elejétől az 1930-as évek végéig a Szegő [Sattler] család birtokolta.) Kudlik István, Szabadkán született hangszerkészítő 1942-ben került Nagykanizsára. Előbb Ladeczky Jánosnál dolgozott, majd 1945-től haláláig önállósulva folytatta tevékenységét itteni műhelyében. Kudlik István (1908-1983) Reklám 1954-ből és egy munka 1956-ból (Az adatok és a képek Arnold Ernőnek a Kudlik családdal foglalkozó munkájából.) Eötvös tér 2.a és 3. Batthyány Fülöp egy téglája a 3. számú épület bontásából 173. Eötvös tér 4. Az 1900-as évek elején (Balról a második ház.) •Még áll az egyszerű, földszintes, az 1850-es években már létező ház, amelynek tulajdonjogát 1878-ban szerezte meg a görögkeleti egyházközség. 2019 februárjában •A ház akkor Dobrovics Mihály (1800-1878) özvegye, Mauritzi Elena (Helena) tulajdonában volt. Mivel megélhetése nem volt biztosított, házát átengedte azzal, hogy a hitközség ott neki kis lakást, évente járadékot és tűzifát biztosít élete végéig, temetéséről is gondoskodik. A ház árát a hitközség végül tisztességgel megfizette: Elena még huszonkét évet élt, 1900 decemberében halt meg. Nyolcvannyolc esztendős volt. 1906 •Megjegyzem, hogy Elena nevét Anna, Jelena, Eliza formában is megtalálhatjuk a korabeli forrásokban. A házaspárnak egy gyermeke volt: Heléna. Nem könnyű hát eligazodni a Dobrovics család tagjai között, ha Jelena nevűvel találkozunk. Így említik például Dobrovics Dömötör feleségét, Csók Ilonát is. Dömötör első feleségétől (Popovics Mária, aki élete 32. évében, 1870-ben halt meg) született leányai pedig Ilonka, illetve Anna nevet kaptak. Csupa potenciális Jelena… 174. Eötvös tér 5. és 6. Balról az Oroszváry-ház, mellette a Szegő-ház 1920 körül (A kép középső részén láthatók az itteni közkút felszíni részei. A helyi lap először 1896-ban említi, de már 1873-ban megbízta a város Geiszl Mórt egy Eötvös téri kút létesítésével. Tíz méter után ugyan találtak kövületeket (valami „bivalyféle” maradványait), de vizet nem. Húsz évvel később a sörgyár kútját sikeresen megásó német vállalkozó kapta a munkát. Ezt az eredménytelen próbálkozást 38 méter mélység elérésekor állíttatták le.) (Thúry György Múzeum.) •A sarki ház (Eötvös tér 5.) a 19 század közepén már létezett. •A századforduló környékén sokáig Oroszváry Gyula (1847-1914) ügyvéd birtokolta. Oroszváry a helyi közélet tevékeny részeseként már fiatalon elnöke lett az Önkéntes Tűzoltó Egyletnek, a Hadastyán Egyletnek, a Katholikus Legényegyletnek (ebben a sorrendben). Oroszváry Gyula tűzoltói egyenruhájában (Thúry György Múzeum.) 1906-ban egyik alapítója és első elnöke lett a Petőfi Asztaltársaságnak. •Az ügyvéd egyetlen testvére, Oroszváry Lujza is a ház lakója volt. Mégis, amikor hetven évesen, 1916 elején meghalt, már alig akadt a városlakó, aki akárcsak létezéséről is tudott volna. A különc hölgy édesanyja halála (1877) után soha, egy pillanatra sem hagyta el az ingatlant. Virágainak élt, majd örökbe fogadott egy szegény, szerencsétlen sorsú leánykát, aki halálakor általános örököse is lett. Rejtőzködő életvitelének oka valószínűleg végleg titok marad. •A házban működött Frank József 1912-ben alapított „mérleggyára”. 1912 1920 Frank József (1879-1936) 1937 A vállalkozást fia, Lajos folytatta és költöztette a tér 2.a számú épületébe. Az 1920-as évekből (Thúry György Múzeum.) •Az Oroszváry-ház utáni terecske mélyén, a nyugati oldalon található ingatlan (Eötvös tér 6.) még a huszadik század elején is a Czelczer család tulajdonában volt. Egy 1848-as adat szerint Czelczer János a Fekete Sas fogadót bérelte akkor. 175. Eötvös tér 8. (Szegő-ház*) •Az itteni földszintes sarokházat a város 1864-es kataszteri térképe Schlesinger Heinrich tulajdonaként jelzi. Nevét említi a város legjelentősebb kereskedőinek 1851-es felsorolása is. •1870-ben már Schlesinger (1888-tól Szegő) Gyula fakereskedő – később a csapi uradalom bérlője – birtokolta. 1870-ben itt nyitotta fiókraktárát az alsódomborui Ujlaky, Hirschler és Fia faipari cég. 1872 A hely választását családi kapcsolatok indokolták. Schlesinger első felesége, Hirschler Fanny (1852-1894) annak a Hirschler Gyulának (1809-1876) volt leánya, aki társával 1835-ben alapította, idővel igen jelentőssé váló, muraközi vállalkozásukat. Szegő Gyula a Honig (Dávid) és Schlesinger (Gyula) cég deszka- és épületfa üzletét 1889-től működtette önállóan. 1902-ben halt meg. •Szegő új, emeletes lakóházát 1886-ban építtette a régi épület helyére. A házat Hencz Antal tervezte és kivitelezte. (Jobbra S. Varga György felvétele.) •Itt lakott – még az 1890-es évek elején – dr. Villányi Henrik, a felsőkereskedelmi iskola igazgatója, a Zalai Közlöny főszerkesztője, a helytörténet kutatója. •1912-ben az emeleten nyílt meg a Folyammérnöki Hivatal (Eszékről költözött ide), amely az akkori országhatártól Baranyáig (Vas, Zala, Somogy, Varasd, Belovár-Kőrös megyék és Verőce megye két járása) irányította a Dráva és Mura vízügyi szolgálatát. 176. Eötvös tér 9. és 9.a •A területen, ahol ma két ház áll, hajdan csak a nyugati részen létezett épület. Ennek a régi (1860-ban már állt, de épülhetett évtizedekkel előbb is) háznak megmaradt darabját láthatjuk ma is 9.a számmal. Tulajdonosa az 1880-as évek elején egészíttethette ki keleti irányban lakóházát. Így az már kitöltötte a telek teljes szélességét. •Az ingatlan birtoklója Máninger (Maninger) József volt. A választópolgárok 1848-as jegyzékében Maninger József neve mellett az esztergályos foglalkozást találjuk. Ő az apa, idősebb Maninger József lehetett. A fiú (egy 1876-os adat szerint is) kocsmárosként működött; talán épp itt, régi házában volt vendéglője. Tény, hogy a gyermektelen Máninger a város egyik jómódú, ismert polgárává lett. Máningert már 1844 és 1847 között kamarásként ott találjuk a város vezetői között. Időről-időre a későbbiekben is szerephez jutott: volt közigazgatási tanácsos, aljegyző, élete végén gyámatya (szegények atyja). Hetvenhat évesen, 1901-ben halt meg. Ekkoriban a Zalai Közlöny már úgy emlegette, mint aki „Kanizsa egyik legszebb élő ereklyéje”, mint aki a „kanizsai őspolgár”. •Máningert követően Trojkó Gyula (1872-1933) rézműves tulajdonába került a ház. Trojkó lebontatta az épület későbbi, keleti toldását és egy keveset a nyugati öreg részből is. Az így kialakított területen emeltette a 9. számot viselő, ma is látható házat. A város 1917-es térképe már az így kialakult állapotot tükrözi. 1910 Török Tibor 1980 körül készült felvétele Eötvös tér 9.a Eötvös tér 9. Az udvari oldal 2019 177. Eötvös tér 10. és 11. (korábbi számozás szerint) •Az Eötvös tér 10. szám alatti apró emeletes házában volt Nentwich Gyula (élete hatvanegyedik évében, 1882-ben halt meg) okleveles gyógyszerész vaskereskedése. 1969 (Eötvös 10. a jobb oldali emeletes ház.) (fortepan.hu) Sajnos, a képzettség és a tényleges tevékenység szokatlan mértékű különbözőségének okáról nincs adatom. 1975 körül (A 11. szám alatti épületet ekkor már nem állt.) (Thúry György Múzeum.) Nentwich Gyula (Thúry György Múzeum.) 1872 és 1882 1885 1886 Nentwich kereskedői működését 1850-ben kezdte. Az épület nagyjából ebből az időből származott, Nentwich birtokolta. •1920-tól itt volt a fűszerboltja az 1894-ben született Bedenek István kereskedőnek, aki aztán az ingatlan birtokosa is lett. Később bővítette tevékenységét: lovakkal vontatott, zöldre festett kocsikkal ő hordatta ki a postai csomagokat a címzetteknek. Az 1943-as telefonkönyvben már a „m. kir. postaszáll. és szállítmányozó” foglalkozást találjuk neve után. 1940-ben kezdték a városban a lóvontatású kocsikat gépkocsikra cserélni. •Mellette, a keleti oldalon, az itteni kis terecske sarkán egy az oromfalával a tér felé forduló, a másikkal azonos magasságú ház állt. Kora az előzőével nagyjából azonos lehetett, jobbára tulajdonosuk is ugyanazon személy volt. Több (10.a és 11.) házszámot is viselt az idők során. 2009 decemberéig létezett sértetlenül az egyik kő kerékvető •Az emeletes házat az 1980-as években bontották le. Eötvös tér 13. (korábbi számozás szerint) •Lásd: Huszti tér 1. Az 1970-es évek első felében (Jobbra a Huszti tér 1. szám alatti ház sarka.) (Thúry György Múzeum.) 178. Eötvös tér 14. és 15. (korábbi számozás szerint) •Az Eötvös tér keleti oldalán (a Huszti térrel átellenesen), a 14. számú Piringer-ház volt északról az első, amely hivatalosan is a tér része volt. Szomszédja már a Petőfi utca 1. házszámot viselte. •1864-ben Piringer Róza, majd 19. század végén, a 20. század elején Zadubánszky Lajosné (Piringer Klára) birtokolta az ingatlant. Klára, a Keresztény Jótékony Nőegylet második elnöke tizenhat évig (1906-ig) vezette az egyesületet. Piringer Klára (Zadubánszky Lajosné) (1921-ben, nyolcvanöt éves korában halt meg.) •Piringer Róza – a „diplomás nevelőnő” – Klára testvére volt. „Piringer Róza nőnöveldéje” 1865-től működött a városban. Az újszerű próbálkozására sok idő nem adatott: 1874-ben Piringer Róza meghalt. Csak negyvennyolc évet élt. •Másik testvére, Pataki (Piringer) Mihály végigharcolta a szabadságharcot, végül Bem segédtisztje lett, majd 1850-ben emigrált. 1851 novemberében Kossuth megbízásából – a császári seregbe sorozott honvédtisztek körében – egy ellenállási szervezet kiépítésére kapott feladatot. Megbízása teljesítésére Radkersburgba utazott, de ott az osztrákok szinte azonnal letartóztatták. Így aztán, amikor Kossuth 1851 decemberében írt levelével Mathaides Józsefet Magyarországra küldte, hogy terjessze Kossuth amerikai látogatásának eredményeit és vegyen részt a majdani felkelés előkészítésében, sorait már így fejezte be: „Átkunk az, hogy a magyar nem tud hallgatni. Tudja, hogy fejét veszélyezteti, ha fecseg, mégis fecseg és nagy érdekeket veszélyeztet, és úgy jár, mint Pataki. Tanuljon ön mások példáján, és tudjon hallgatni.” Pataki Mihályt 1852-ben Bécsben kivégezték. •Az 1902-ben alakult helyi Katholikus Legényegylet 1903-ban itt rendezte be első otthonát. •A cs. és kir. 48. gyalogezred tisztjeként szolgált Kanizsán az 1831-ben született Stirling Sándor. Részese volt 1859-ben a III. Napóleon seregével vívott csatáknak és az 1866-os − ugyancsak Olaszországban zajló − hadjáratnak. Különösen Custozza elfoglalásakor tüntette ki magát. Custozza 1866-ban Az 1880-as évek elején nyugalomba vonult és véglegesen a városban telepedett le. A tér 15. számú háza került a tulajdonába. Aktív részese lett a város társadalmi életének. 1888-ban őt választották a helyi „Vörös Kereszt” egyesület elnökéül. Stirling Sándor 1890-ben érdemeiért a király neki és utódjainak magyar nemességet adományozott. Ekkor kapta a szentgyörgyvári előnevet. A választásban döntő szerepe lehetett a ténynek, hogy Stirling a borászkodáshoz a Szentgyörgyvári-hegyen vásárolt birtokot. A nyugalmazott őrnagy 1902-ben halt meg. 179. Eötvös tér 22. és 23. (korábbi számozás szerint) •A tér keleti oldalán, a Teleki út sarkán található területnek sokáig egy gazdája volt. Az ottani épületegyüttes nyugati oldala az Eötvös tér 22. házszámot kapta, délen volt a Teleki út 1. és 3. A 19. század utolsó harmadában Berdin Márton vegyeskereskedő birtokolta. Minden bizonnyal a házak építtetője is ő volt. Üzletét a Teleki út 1. szám alatt rendezte be. 1898-as halála után (ötvenhatodik évében járt akkor) fia örökölte a teljes ingatlant, boltját pedig bérlők működtették tovább. •1920-ban kezdett itt (Eötvös tér 22.) dolgozni Bazsó Sándor (1880-1933) „okleveles lóvasaló és kocsikovács”. Műhelye a Teleki út 3. számú ház felől is elérhető volt. 1920 •Tőle Tüchert Lajos (1907-2001) vásárolta meg a kovácsműhelyt és a cég üzemeltetési jogát. Tüchert lett Nagykanizsa utolsó neves kovácsmestere. Letenyén az Andrássy uradalom kovácsműhelyében tanulta a szakma alapjait, majd körülbelül két évig dolgozott Bazsó Sándornál segédként. Ezt követően indult az akkor még szokásos vándorútra. Tapasztalat- és munkaszerző vándorlása során legtovább (három évig) Kecskeméten Garaczi János kovácsmesternél gyakorolta mesterségét. 1932-ben, amikor megtudta, hogy Bazsó árulja vállalkozását, megvette azt. 1932 1937-ben megszerezte a műhelyének helyet adó ingatlant is. Az utcai homlokzat kivételével az épületeket átalakíttatta, saját igényei szerinti műhelyt hozott létre. A ház az 1950-es évek végén (A második képen Tüchert Lajos is látható.) Általában hat alkalmazottal dolgozott. Megrendelői több fogatot tartó módosabb magánszemélyek, nagybirtokosok, cégek, fuvarosok, fiákeresek voltak. Kisebb kovácsműhelyek részére is végzett munkákat. A mester és kovácsudvarának egy része az 1950-es években Tüchert az államosításokat ugyan átvészelte, de megszokott megrendelői eltűnésével más tevékenység után kellett néznie. A papíron még létező cég számára a végső ellehetetlenülést 1967 hozta. Városrendezési okokból ekkor sajátították ki a környék ingatlanjait. A kovácsműhely bontása 1968-ban A bontást követő építkezés (fortepan.hu) Tüchert Lajos kénytelen volt műhelyét átköltöztetni Magyar utcai házába, ahol már nem folytatta tevékenységét. •Kedves történet fűződik a bontáskor készült kép előterében látható kétkerekű kocsihoz. Az 1950-es évek végén egy a városba látogató cirkusz a ház előtti téren verte fel sátrát. Valamelyik előadásukon megsérült egyik lovuk lába. A már-már vágóhídra került állatot megsajnálta és megvásárolta Tüchert Lajos. Lányától, dr. Tüchert Ágnestől kapott leírás szerint (tőle származnak a képek és adatok is) a ló „okos volt, kedves, szelíd, hálás, türelmes, jó szándékú, együttműködő és gyönyörű”. A jellemzés érzékelteti, hogy az állat gyorsan a család kedvence lett. Az ideiglenes istálló kialakítása után a családfő a felvételen látható könnyű, kétkerekű, vajsárga homokfutót tervezte meg és készítette el lova számára. Ezt követte egy terményszállításra szánt kis „kordé”, a tél beköszönte előtt pedig egy csínos szán is. (Akkoriban még nem távolították el teljesen a havat a téli utakról.) Röpke, a Kanizsán szerencsét hozó balesetet szenvedő cirkuszi paripa szinte matuzsálemi kort élt meg: 25 éves korában halt meg. Kerékvasaló készülék Tüchert Lajos hagyatékából •A déli oldalon, a Kórház utca sarkán állt a Fekete Sas uradalmi fogadó dél felé hosszan elnyúló két párhuzamos épülete (Eötvös tér 23.). Már az 1780-as évek katonai felmérésének térképe is jelzi helyét. Az 1850-es években öt szobája volt. A tér déli oldalának telkei 1864-ben és a későbbi házszámok (library.hungaricana.hu) Udvarában hat oszlopon álló kocsiszín is várta az utazókat. Ezt a bontás előtt már kovácsműhelyként használták. A helyi lap egy 1910-es híréből egy itteni magtár létezéséről tudhatunk. Az utca felőli magasító felfalazások (attikák) a házaknál fiatalabb építmények voltak. 1921 Somogyi Samu (1869-1935) A hajdani fogadó két épülete 1966-ban (Thúry György Múzeum.) Török Tibor felvétele az 1970-es évek végén készült •Már léteztek a tér déli oldalának új házai, amikor lebontásra került a második, keleti épület is, amely akár maradhatott is volna, mert elegendő hely állt rendelkezésre. 180. Eötvös tér 24. (korábbi számozás szerint) •A ház tulajdonosa Simoncsics Antal szitás volt a 20. század elején. 1914-ben, nyolcvankettő éves korában halt meg. •Megjegyzem, hogy egy 1813-as adat szerint a városi tanács, illetve a magisztrátus tagjai között van ilyen nevű tag; ott nevét Simontsits változatban említik. Simontsits Mátyás 1820-ban városbíróvá is lett. Egy 1848-as adat Simonsits nevű uradalmi várnagyot említ. Utóbbi az a Simonsits Mátyás lehet, aki hatvanöt esztendősen, 1865-ben hunyt el. Várnagyként a „Hercegi vár” (Fő út 5.) lakója volt. •Az épület érdekessége, hogy udvarában, egy kis földszintes házban volt az 1830-as évektől (körülbelül tizenöt éven át) Mojzilovics magániskolája. Mojzilovics görög kereskedő volt, Isztambulból érkezett Kanizsára. Pénze nem lévén, tanítással kezdett foglalkozni, magyarul nem tudván, németül tette azt. Itt, az iskolaszobában szemben álló padokban elkülönítve ültek a lányok és a fiúk, körülbelül harmincan. Az oktatás így is koedukáltnak volt mondható. Magániskolákba a tehetősebbek járatták gyermekeiket. Így akarták megóvni őket a minősíthetetlen körülményektől és a mértéktelen testi fenyítéstől. Persze, Mojzilovicsnak is volt a teremben nagyjából tízféle pálcája, erre a célra készített állványon. Használta is azokat, az eset „súlyossága” szerint válogatva köztük. Hozzá járt például Babochay György, későbbi polgármester. A megöregedett Mojzilovics végül visszatért Isztambulba. A korszak egy tanítási órájának ábrázolása •Az ingatlan építményei 1982-ben már nem léteztek. 181. Eötvös tér 25. (korábbi számozás szerint) •A ház adott helyet Totola Lajos (1870-1930) neves kalaposmester műhelyének. A mesterséget veje, Pacsirszky Alajos (1896-1989) és unokája, Pacsirszky László vitte tovább. 1922 (Ugyancsak 1922-ben kapta iparengedélyét Pacsirszky Alajos.) •Totola háza (szokatlan módon az épület és telke a tér mentén jóval szélesebb volt, mint hátrébb az udvari rész) lebontása után, 1928-ban Fatér Mihállyal terveztetett és építtetett ide új emeletes lakóházat. Totola házának homlokzata a terven (Thúry György Múzeum.) Az Eötvös tér 24., 25., 26. és 27. szám alatti házak Török Tibor 1970-es évek végén készített felvételén (A 26. szám utáni épületeket már bontják, illetve lebontották.) 182. Eötvös tér 26. (korábbi számozás szerint) Az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) Török Tibor felvétele az 1970-es évek végén készült 1982 (A 25. és 26. szám alatt még állnak a lakóházak.) Eötvös tér 26. délnyugatról 1984 tájékán •1863-ban az itteni épületet Szecsődy-háznak nevezték. Nem világos, hogy a képeken látható emeletes változat mikor épült meg. •A 20. század elején Szeidmann Samuné (Seidmann Izraelné) (Hacker Karolin) szikvízgyáros, majd Holczer Samu (1873-1944) kereskedő birtokolta. Holczer Kiskanizsán, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca (Ország út) 51.a szám alatti telepén árusította a tüzelő- és épületfát. 183. Eötvös 27. (korábbi számozás szerint) A ház 1966-ban (Thúry György Múzeum.) Török Tibor felvétele az 1970-es évek végén készült (A bontásra készülve az épület már kiürítve.) •A hosszú, alacsony épület tulajdonosa 1866-ban Blümlein Frigyesné (Dampf Klára) volt. A századfordulón iparosok sora dolgozott benne. Szabó, kárpitos mellett egy szappanos is: Kolin Lipót. •A két világháború között a Mattersdorfer család tagjai birtokolták. 184. Eötvös tér 28. és 29. (korábbi számozás szerint) 1964 (Középen a 28. számú emeletes ház. Jobbra a 29. szám alatti földszintes épület egy része.) (Thúry György Múzeum.) Az Eötvös tér 26., 27. és 28. szám alatti házak Török Tibor 1970-es évek végén készített felvételén (A 26. szám utáni épületeket már bontják, illetve lebontották.) •Az ingatlan (Eötvös tér 28.) az 1873-ban, ötvenhét évesen elhunyt Horváth János ügyvéd tulajdonában állt. 1864 Csak valószínűsítem, hogy Horváth János után Horváth Lajos ügyvéd lett a tulajdonos, mert az 1882-es hírből csak annyi derül ki, hogy háza valahol itt, a piaristák rendháza közelében volt. Horváth Lajos (Thúry György Múzeum.) •Az emeletes épületet Pflanzer Gábor, a gimnázium rajztanára, majd özvegye birtokolta a 19. század végén és a 20. század elején. A fiatalon (1893-ban, negyvennégy évesen) meghalt Pflanzer megkísérelte a város monográfiájának megírását, de annak csak háromnegyed részével tudott elkészülni. •A következő telken (Eötvös tér 29.) jelzi az 1822-es térkép Hollósy József házát. Nem lehetetlen, hogy az 1980 körüli bontásokig e ház állt itt. (Hasonló korúak lehettek a 24. és 27. szám alattiak is.) Hollósy a közélet fontos figurája volt, hiszen 1811-ben városi pénztárnokká, majd 1812-ben és 1815-ben városbíróvá választották. A választópolgárok 1848-as jegyzékében találjuk Hollósy József ügyvéd nevét. Ő a városbíró fia lehetett. Babochay János (ügyvéd szintén) kortársaként vett részt a helyi politikában: jobbára szövetségesként, esetenként ellenfélként. Leányának gondolom Hollósy Ilonát (hatvankilenc évesen, 1912-ben halt meg), aki Darás Zsigmond ügyvéd felesége lett. Darás tizenhat esztendősen jelentkezett a szabadságharc honvédjének és küzdött egészen a fegyverletételig. 1900-ban, hatvannyolc esztendősen hunyt el. (Egy 1883-as adat szerint a Széchenyi tér keleti oldalán állt a háza, amely bontásakor − az 1970-es években − a hetes házszámot viselte.) A 20. század első évtizedeiben Rosenberger Bernát kocsmáros tulajdonában volt az ingatlan. Nyolcvannégy esztendőt élt, 1936-ban halt meg. Fiai Miklós vezetéknévvel lettek a város ismert személyiségei. 185. Eötvös tér 30. (korábbi számozás szerint) A Köhler-féle vaskereskedés (még Nentwich utódaiként) kirakata 1889-ben (A ház a későbbi emeletes épület elődje.) (Thúry György Múzeum.) Jobbra a Köhler-ház az első világháború előtt 1939 (Thúry György Múzeum.) •A Köhler-házat a 19. század utolsó évtizedében emelték. •Itt, a déli oldal utolsó emeletes házában működött a Köhler testvérek (Antal és Gyula) – 1880-as években létesített – vaskereskedése. Köhlerék számlájának részletei (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) Ők Nentwich Gyula (mostohaapjuk) vaskereskedő utódai voltak, aki tevékenységét 1850-ben kezdte és 1882-ben halt meg. Az Eötvös tér 10. szám alatti apró emeletes házában rendezte be üzletét. Köhlerék üzlete saját házuk földszintjének nyugati felén volt, de működött a kereskedésnek egy udvari része is. Ezt a homlokzat párkányán a „Vas udvar” felirat hirdette. 1920 Köhler Antal 1913-ban, élete ötvenkilencedik esztendejében, Gyula 1923-ban, hetvenegy évesen halt meg. Oltatásra bíztatás a keresztlevél hátoldalán 1852-ben (Nem tudni, hogy Köhler Antal Vince megkapta-e a védőoltást, hogy miféle betegség támadta meg hamarosan, de még csecsemőként meghalt. Így hát megszülető öccse, a későbbi vaskereskedő is az Antal nevet kapta szüleitől.) •1922-ben Kutasi (Kutassy) Kálmán tulajdonába került a cég, majd 1932-ben csődbe jutott. (Kutasi 1931-ben, ötven évesen meghalt.) Ebben az időszakban a házban lakott Sabján Gyula polgármester. Sabján Gyula (1875-1939) 186. Eötvös tér 31., 32. és 33. (korábbi számozás szerint) •A 31. szám alatti házában dolgozott az 1910-es évektől Szálinger Antal szitásmester. 1893-ban alapított vállalkozását egyik fia, az 1899-ben született József folytatta. Az 1866-ban született Szálinger Antal A 20. század első évtizedében (A kép jobb felén a 30., 31., 32. és 33. számú házak.) A már kiégett Pfaff-ház az 1940-es évek végén (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) 1980 (europeana.eu) •A 33. számú ház tulajdonosa 1892-es halála előtt (ötvenkilenc esztendősen hunyt el) Pfaff József pékmester (a sütőmesterek sorát adó családból az utolsó) volt. Tőle leánytestvérei örökölték az ingatlant. Szintén pék őse a 18. század második felében költözött Kanizsára Lotaringiából. 1839-ben Pfaff József (ő a fenti Pfaff apja) városi kamarásként (pénztárnokként) is tevékenykedett. 1882-ben halt meg. Gyászjelentése és a halotti anyakönyv szerint hetvennégy évet élt. (A utóbbiban viszont Jánosként találjuk meg keresztnevét.) A nagyapa, Pfaff János adományozta az Ispita kápolnájának Keresztelő Szent János olajképét. •A ház korábbi tulajdonosa szintén pékmester, az 1875-ben elhunyt Albanich Flórián volt. Ő 1848-ban, 1849-ben, mint városbíró rendkívül sokat tett azért, hogy a várost ne érje megtorlás a szabadságharc támogatásáért. Óvatosságával nem lett népszerű. A helyi forrófejűek egy ízben (1849. július 16.) még a házát is megtámadták, tönkretéve azt. Pedig Csertán Sándor kormánybiztosnak lehetett igaza, aki 1849-ben, jelentésében így jellemezte: „ámbár csak egyszerű pékmester, mégis kitett sok alispányokon”. A város 1822-es térképe az Albanich-házat még a Fő út 16. számú épület helyén jelzi. Nem tudni tehát, hogy hol volt a városbíró 1849-ben megrongált háza. •A kiégett Pfaff-ház itt közölt képe nem utal igazán öreg épületre, amit persze magyarázhat egy, a két világháború közötti átalakítás. Sokkal régebbi benyomását kelti a szomszédos, 32. szám alatti Rosenthal-ház. A századfordulón Rosenthal Géza pékmester birtokolta. Péksége címeként (elírás?) a Pfaff-házat adja meg az 1907-es névtár. 1911 Az 1920-as években Andrisuv András sütő üzlete volt a 32. szám alatt, folytatva azt a tevékenységet, amely a tér e részén már hagyományos volt. Andrisuv kenyércímkéjének sárgaréz nyomódúca és annak tükörképe (Steinhardt László tulajdona.) •A tér déli oldala épületei közül a második világháború végén kigyulladt Pfaff-házat bontották le elsőként. 187. Eötvös tér 35., 36. és 37. (korábbi számozás szerint) •1919-es lebontása előtt a tér keleti felét a piarista gimnázium épületegyüttese foglalta el, egy torz trapéz alakú területen. Az északi oldal 1879-es állapotában (Thúry György Múzeum.) Két kép az északnyugati sarokról az 1890-es évek második feléből A nyugati oldal 1895-ben Az épületegyüttes délnyugati sarka 1895-ben A millennium idején az intézmény tanárai ilyen új épület felhúzásában reménykedtek (Felül az északi, középen a déli homlokzat, alul a földszinti alaprajz. Utóbbin a tájolás nem a megszokott: alul az intézmény északi oldala.) (library.hungaricana.hu) (Czupi Gyula jóvoltából.) A 19. és 20. század fordulóján A délkeleti sarok (tornaterem) 1910 körül (Az intézmény ekkorra már a Sugár útra költözött.) (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) •Gróf Batthyány Lajos 1763-as alapítványával jöhetett létre Kanizsán a kegyesrend gimnáziuma. (1896) A piaristák címere Batthyány Lajos nádor 1765-ben a megye az 1705-ben készült, a városban elszállásolt katonatisztek lakásául szolgáló emeletes kvártélyházát átengedte a piarista rendnek. Ezt rendezhették be az érkező szerzetes tanárok otthonaként, az intézmény társházaként. Ugyancsak a megye az ezzel keletről átellenes, földszintes laktanyáját bérbe adta az osztályok elhelyezésére. A laktanyák körülbelüli elhelyezkedése (Balra a kvártélyház.) Így a gimnáziumban az 1765/66-os tanévben, Csankai (Csonkai) Jób igazgató vezetésével, öt osztállyal (lényegében évfolyammal), négyszáz diákkal megkezdődhetett a tanítás. Az új iskolában már a kezdeti időszakban diákokból álló zenekar is működött, amely a modern Kanizsa első ilyen együttese lehetett. 1765-től létező házi könyvtárában az idők során 3000 kötet gyűlt össze. A két világháború között ugyanennyi kötet szolgálta külön a diákokat is. 1782-ben egy szerényebb felújítás és némi bővítés is történt. A két ház összeépítésével ekkor alakulhatott ki az épületegyüttes – szintén emeletes – északnyugati sarka. (Győry József uradalmi mérnök 1800-ban készített rajzaiból ismerjük az intézmény akkori beosztását. A hajdani kvártélyház földszintje déli végét a bejárat és a lépcsőház foglalta el, ezt egy piarista tanár szobája, majd a konyha követte. Az utolsó szoba ezen az oldalon a cselédségé volt. Ez a két ház összeépítésének eredményeként jött létre a sarkon, akárcsak az innen keleti irányban sorakozó termek közül az első: egy újabb tanári lakószoba. Ezt követte – már a régi épületben – egy nagyobb és egy kisebb kamra, majd a viszonylag nagy refektórium (ebédlő) és az annak déli oldala mentén kialakított apró kápolna. Mindkettőbe be lehetett jutni az itteni udvari tornácról is. Utánuk volt az öt tanterem, amelyek nagyjából e szárny felét foglalták el. Az emelet eredeti, kvártélyházi részében volt a lépcsőház, továbbá három tanári lakószoba, a toldalékban pedig kettő: egy a sarkon, egy pedig kelet felé.) Az 1822-es térkép az 1782-ben kialakult alaprajzot ábrázolja (Thúry György Múzeum.) Viszont a megváltozott politikai viszonyok miatt csökkeni kezdett a diákok száma. Az 1787/88 tanévben volt a mélypont: harminckettő tanuló próbálta elhitetni tanáraival, hogy a gimnáziumnak van jövője. A másik feszítő gond sem volt kisebb: karbantartás hiányában az épületek állapota folyamatosan romlott. Itt említem, hogy egy 1799-es feljegyzésben találkozhatunk a Tanodalmi utca és a Tanodalmi tér elnevezésekkel. Ezek a ma Eötvös térként ismert terület részei lehettek. Az 1792-ben már létező házi kápolna tehát a tanodai (északi) épület tornáca sarkán volt, az udvari oldalon, felette fából készült harangtoronyban kis harang, a „prímusz” (primus: első). Reggelente az első harangszó a tanítás előtti mise, a második a tanítás kezdetét jelezte. Hangját – Halis István szerint – a diákok a következőképp értelmezték: Gyertek be Huncutok! Hadd lássam, Mit tudtok? Ha nem tudtok, Vesszőt kaptok! A 19. és 20. század fordulóján ezt hallottak a tanulók: Gingalló, Szent ajtó. Főzz kását! Nincsen só. Miért nincs só? Úgyis jó! (A gingalló hangutánzó szóval annak idején a kis harang hangját próbálták érzékeltetni.) Az 1920-as években pedig: Gyertek, gyertek huncutok, Hadd lássam, mit tudtok! Ha tudtok, jót kaptok, Ha nem tudtok, megbuktok! Az egyik tehetséges tanuló (Wallisch J.) tusrajza 1801-ből (library.hungaricana.hu) (Czupi Gyula jóvoltából.) 1801-ben így panaszkodott az iskola igazgatója: „Intézetünk, oly szomorú, elhagyatott állapotban van, hogy valóságos romnak mondható. Nincs azon egyetlen ajtó, vagy ablak sem használható állapotban; két kályhát nyílt térről kellvén fűteni, valóságos tűzfészeknek mondhatni. Nagyobb esők alkalmával a víz az ajtón és a tetőn egyaránt behatol a tantermekbe, melyeknek oldalfalain a meztelen téglák szemlélhetők. Nincs egy jóravaló pad, melyen a tanuló feladványait végezhetné; mivel a török háborúk alkalmával a szünidők alatt foglyok számára foglaltattak le az intézet helyiségei s a padokat szabad ég alá szórták ki, összetöredeztek s a nyirok áthatván, korhadásnak indultak. A folyosó nyílt s félig rom, talaja a hiányos téglaburkolat miatt gödrös s esős időben rajta tócsák képződnek." 1806-ban sem volt jobb a helyzet: „Iskola-épületünk olyan nyomorúságos állapotban van, hogy esős idő alkalmával, ha megázni nem akar az ifjúság, egyik szögletből a másikba kell húzódnia; a szónoklati osztály növendékeit már néhányszor fel kellett menteni a tanítási óráktól, mert az ablakhoz támasztott dobogó sem volt elegendő a szél által kavart hó és havas eső beverésének meggátlására. Az iskolai szűk termek mennyezetéről a vakolat nagy részben lemállott, mert a hébe-hóba nagyjából foltozgatott tető mindenütt átereszti az esőt és a hólevet; de maguk a tantermek falai is visszataszító látványt nyújtanak. Az épület utca felőli oldala teljesen vakolatlan, belül a szónoklati osztály előtt a folyosó leszakadozott; némely osztály talaján kilátszik a csupasz föld s a falak régtől fogva nem voltak meszelve. És ez már évek óta így van! A pénz hiányzik. Hová forduljak segélyért? Nem tudom.” (Az idézetek és több adatom is Pap János igazgató 1880-ban megjelent iskolatörténetéből származnak.) Az 1812-ben indítottak először előkészítő osztályt, ami után a képzés a korábbi öt helyett, hat osztályban folyt. 1820-ban végre kiásathatták a társház kútját, nagyjából 20 méter mélyet. A következő évben a társházon végeztek felújítási munkákat. A tetejét díszítő tornyocskát is ekkor emeltette Inkey Ádám. 1822-ben, amikor a piaristák átvették a nemzeti (elemi) iskola második és harmadik évfolyamának működtetését, az újabb diákok és tanárok elhelyezésére a város kelet felé meghosszabbíttatta az intézmény északi szárnyát. A földszintre kettő, az emeletre – a már szintén emeletes északnyugati sarokhoz csatlakozva – három szoba került. Érdekesség, hogy az ekkori épületbővítések tervezője, de a munkák végső irányítója is maga a városbíró, Magyar László volt. Megtehette, mert a város neves ácsmestereként töltötte be a posztot 1818 és 1823 között. Az 1820-as évek munkáinak eredménye az 1864-es térképen (A földszintes gazdasági épületet csak 1926-ban bontották le. Mindvégig külön állt a keleti oldalon, északkelet-délnyugat irányban húzódva, ferdén zárta le a térséget. Elődje, valamint a kapcsolódó cselédház és istálló 1858-ban leégett.) (library.hungaricana.hu) A körülmények további javítását, hetedik és nyolcadik évfolyam indítását is tervezték, aminek anyagi fedezetét a nemzeti oskola kiürített házának eladása jelentette volna. Ezt az üzletet azonban nem sikerült nyélbe ütni, pedig még a „lottériás” értékesítés (akkori sorsjáték) ötlete is felvetődött. Ezzel aztán a terjeszkedési elképzelések – jó időre – lekerültek a napirendről. 1824-ben, majd 1825-ben 2,5 méter magas téglafallal kerítették be az intézmény udvarát és kertje egy részét (korábban léckerítés határolta), majd cseréppel fedték az istállót és a cselédházat (korábban szalma borította). 1835-ben léptek először nyilvánosság elé az iskola színjátszó tanulói a kanizsai zeneegyesület társaságában. Egy magyar vígjátékot adtak elő, a bevétellel Bernhard Gáspár városbíró kezdeményezését támogatták. Bernhard gyűjtést indított a városi közkórház (Ispita) létrehozására, „egyszersmind az elaggott, vagyontalan polgárok segélyezésére”. Az intézmény diákjainak munkáját értékelő iparsor (iparkodási sorrend) 1846-ból 1852-ben a gimnázium épületében kezdődött meg a tanoncok intézményes oktatása. A „vasárnapi tanoda” (inasiskola) azonban hamarosan átkerült a nemzeti iskola épületébe, mert az részben újra megürült. 1860-ban a tanodai rész (az északi oldal) keleti fele még földszintes volt, őrizte 1782-es állapotát. 1868-ban Geiszl Mór tervei szerint a gimnáziumot jelentősen bővítették. Az északi szárny végig emeletes lett, helyet adva a rajzteremnek is, megépült a szintén emeletes déli szárny. Annak keleti végén – a földszinten – alakították ki a tornatermet. Vakablakaival fordult az utca felé. Délkeleti sarkánál helyezték el a munkák indítása előtt a szokásos alapkövet. (Egy hajdani diák 1905-ös, a Zalai Közlönyben megjelent visszaemlékezése szerint az 1863/64-es tanévben még itt állt az intézmény kis kápolnája. Az 1864-es térkép jelez is azon helyen egy fából emelt építményt.) 1870-ben felszentelték az új kápolnát a nyugati szárnyban. Az 1868-as jelentős és utolsó bővítés eredményét érzékelteti az 1917-es térkép (Thúry György Múzeum.) Az északi szárny végső méretének kialakulása (Színtelen a hajdani laktanya; zöld az 1782-es, narancs az 1822-es, sárga az 1868-as rész.) Az épület bővülésével párhuzamosan nőtt az oktatott évfolyamok száma. Az intézmény létezése első nyolcvannégy évében öt, majd hat évfolyammal működött. A szabadságharcot követően bezárásra ítéltetett az iskola. Sokak erőfeszítései nyomán 1850-ben tudták újraindítani, de csak négy évfolyamos kisgimnáziumként. 1867-ben hat évfolyamos nagygimnáziummá, 1869-ben pedig nyolc évfolyamos főgimnáziummá fejlesztették. Így a tíz évesen beiratkozók – hacsak szüleiknek nem kellett előzetes várakozásaikban csalódniuk – tizennyolc éves korukig koptatták az iskola padjait. Az új működési forma tornamester és rajztanító szerződtetését is szükségessé tette. Az első érettségi vizsgákat 1872-ben rendezték meg az intézményben. 1879 (Dr. Fodor Zsolttól.) Vakáció! (1880) Az 1895/96 tanévben tették kötelezővé a gimnáziumi tanulók számára az egyenruha viselését. •A gimnázium és a társház új épületének tervére 1903-ban országos pályázatot írtak ki. A húsz pályaműből Bálint Zoltán és Jámbor Lajos budapesti műépítészek munkáját honorálták első díjjal. A tervezett épület főhomlokzata Az oldalhomlokzat Az építkezések számára helyet adva, az intézmény 1904-ben a Sugár út 9. szám alatti épületbe költözött, azonban a tervek egyike sem valósult meg. A gimnázium számára új épületet nem emeltek. Ha a grandiózus győztes tervet nézegetjük, nagyon nem is csodálkozunk. (Az építkezés várható összes költségét 500 000 koronára becsülték. A városnak volt 280 000. A többit a kormánytól várta.) •Az itteni ingatlant ezután a közös hadsereg használta élelmezési raktárként, időnként póttartalékosok százainak biztosított szállást. Az épület kaszárnya jellege erősödött, ezért a város 1914 elején rendbe tetette. A háború kitörésekor a cs. és kir. 3. vártüzérezred pótkerete állomásozott itt. 1919-ben a város új irányítói úgy döntöttek, hogy az épületegyüttest, a benne rejlő rengeteg tégla miatt, le kell bontani és abból munkáslakásokat kell építeni. 1918 ősze: forradalmi gyűlés a Deák téren Május elsejei ünnepség 1919-ben (Az Erzsébet térről induló négy cigányzenekar gyűjtötte össze az ünneplőket város külső részeiből. Visszaérkezve, a tömeg elindult a városháza elé, a nagygyűlés helyszínére. Ehhez nem a természetesnek tűnő – Erzsébet tér sarka - városháza sarka – útvonalat választották, hanem ellátogatták a Rozgonyi, a Sugár, a Csengery, a Szemere és az Ady utcákba is. A kivezényelt, vörös kokárdákkal és zászlókkal ékesített iskolások ezek után még továbbsétáltak a Deák térre, ahol külön ünnepség várt rájuk. Túrájukhoz a megfelelő erőnlétet két-két kiflivel biztosították a szervezők. A délutáni majális a Katonaréten került megrendezésre.) A Katonaréten (Thúry György Múzeum.) Helyi lapok május elseje ünnepléséről negyedszázaddal korábban (1894) Megjegyzem, hogy akkor épp 39 család lakott benne. Néhány nappal később módosították a határozatot (az elképzelés lényege – bontás akármilyen indokkal – azonban maradt): tégláiból kisgazdák építik majd fel istállóikat. A történések befejező részét Schless István 1934-ben adott interjújából tudhatjuk. Ő a város akkori vezetőinek engedélyével egy építőipari szövetkezetet alakított 1919-ben. A szövetkezetnek (400 munkásnak és 25 tisztviselőnek) azonban nem volt megrendelése, de elegendő építőanyaga sem. Schless elérte, hogy szövetkezete bonthatta le a gimnázium épületeit. A téglákat a ligetvárosi katonai kórház déli harmadában építették be. Ott – a barakkokban válaszfalakat emelve – szükséglakásokat alakítottak ki, amelyekbe az elcsatolt területek vagonlakó menekültjei költözhettek. E „lakások” az 1930-as években kerültek lebontásra. •Az intézmény neves tanára volt a piarista Czirbusz Géza (1853-1920). Czirbusz Géza Ő két alkalommal is Kanizsára került tanárnak. Másodszor 1899-ben töltött így egy évet. 1910-től 1920-as haláláig vezette a Budapesti Tudományegyetem földrajz tanszékét. •1903-ban, 1904-ben az intézmény piarista tanára volt Révay (Ullrich) József (1881-1970). Révay József A városban írt művei közül a „Zala” jelentette meg 1904-ben a Mars főhadnagy Nagykanizsán című komikus eposzát. A hely sajtóban az 1904-es farsangi rendezvényekre írt további két alkotásáról is olvashatunk (a „Tél költészete” című „öndráma” és a „Bimbilla, vagy: A diákköltészet alkonya” című életkép egy felvonásban). Ezek szövegét nem sikerült fellelnem. Kilépve a rendből jobbára irodalmi munkásságot folytatott. Tanulmányai, történelmi regényei, fordításai általában ókori témájúak voltak. •Deák Ferenc négy tanéven át (1813/14-1816/17) volt tanulója az intézménynek. A gimnázium kimutatásai szerint az utolsó háromban az itteni konviktusban lakott. Az első tanév esetében ez csak valószínűsíthető. A Telcs Ede készítette (1903) tábla eredeti helyén, a gimnázium déli oldalán Könnyen lehet, hogy e felvételt maga Telcs Ede készíttette alkotásáról az egyik budapesti fényképésszel, Kiszer Nándorral •Az iskola diákja volt a Szepetneken született Királyi Pál (1818-1892). Királyi Pál (1888) •Kanizsán született és végezte a középiskolát Wittelshöfer Lipót, egy helyi kereskedelmi könyvvezető fia. Pesten és Bécsben tanult tovább. 1841-ben kapta orvosi oklevelét. Győri orvosként lépett a nemzetőrségbe; honvéd-törzsorvos lett. Részt vett az osztrák seregek elleni harcokban, majd egy nagy katonai kórház élére került. A szabadságharc után el kellett hagynia Győrt. Bécsben megalapította az első orvosi hetilapot és idővel fontos szerepet játszott a monarchia és hadserege egészségügyi rendszerének alakításában. Wittelshöfer Lipót (Leopold) (1818-1889) •Frim Jakab (1852-1919) tanító is Kanizsán folytatta gimnáziumi tanulmányait. Frim húsz évesen kapcsolatba került az egyik szabadkőműves páhollyal, akik aztán fedezték külföldi tanulmányútja költségeit. Amikor hazatért, 1875-ben − az országban elsőként − intézményt alapított értelmi fogyatékosok számára. A „Munka” nevet viselő nevelőintézet hamarosan Frim magánintézetévé alakult, mert a szabadkőművesek anyagi támogatása megszűnt. Frim Jakab és egy hirdetése a Vasárnapi Ujságból (1891) •Itt tanult Malonyai (Misinger) Dezső (1866-1916), neves író, művészettörténész. Malonyai Dezső Prinz Gyula (1882-1973) •A 19. század utolsó éveiben járt az iskolába Prinz József vasútállomási főtisztviselő Gyula nevű fia. A főgimnázium tanulójáról nyílván nem sejtették tanárai, hogy ebből a nagyon rossz tanulóból később a magyar földrajztudomány egyik nagy egyénisége lesz – hiszen több ízben megbukott. Így például harmadik osztályban latinból, számtanból, rajzoló mértanból és földrajzból [!], majd negyedikben latinból minősítették tudását elégtelennek, de egyszer még anyanyelvéből, németből is így járt félévkor. 1909-ben, amikor már egyetemi magántanári kinevezéséről érkezett hír a városba, a helyi lap még mindig úgy emlékezett rá, mint aki a diákság vezetője volt – az iskolán kívül. Édesapja kénytelen volt kivenni az intézményből, így Budapesten érettségizett 1900-ban. •A diákok a közelben – az akkoriban szinte kötelező – táncoktatásban is részesülhettek az 1860-as években. Halis szerint a gimnázium közvetlen közelében lakott és működtette tánctermét Lakatos Sándor, országos hírű „tánc és illemoktató”. Ezzel az állítással nincs igazán összhangban egy 1864 őszén megjelent hirdetés. Ebben Lakatos arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy lakásán, a Hajmási-házban (Kölcsey u. 7.) találhatják meg, tánciskolai foglalkozásait pedig a Zöldfa szállóban fogja tartani. Ugyan az ország sok helyén dolgozott, de ideje java részét ekkoriban itt töltötte. Az 1840-es években tűnt fel tánctudásával. A nehezebb lépéseket lábujjhegyen táncolta. Petőfi szerint ő volt „a lábászok lábásza”. Két szakkönyvet is megjelentetett Wajditsnál 1869-ben, illetve 1871-ben. A másodikban, „A magyar táncról. Rajta párok táncoljunk!” című kötetben megpróbálta a magyar tánc mozdulatkincsét feltérképezni. Harminckét figurát figyelt meg. Ezek még a 20. század egészében is visszaköszöntek a táncoktatásában, sőt bekerültek a paraszttáncokba. Lakatos Sándor és könyve (Lakatos 1892-ben, hetvennégy évesen halt meg.) •Létezik korábbi hír is az itteni táncoktatásról. 1781-ben „A Magyar Hírmondó” 613. lapján írták: „Nagy-Kanizsán Keszthelyi László Áhitatos Oskolabeli Pap hat nála lakó Nemes Ifjaknál számokra a vidék tartományból Tántz Mestert szerezvén, megtanítatta őket az előállásra, fő-hajtásra és a testnek diszes hordozására. Ezt látván a szegényebbjei is azon Oskolabeli Ifjuságnak, többnyire csekély költséggel mind ki-tsinositották magokat a Tántz-Mester által.” •A hajdani újságok híradásainál maradva említem a német nyelvű Merkur von Ungarn 1786-os évfolyamát (487. lap). Itt – egyebek között – azt közölték, hogy a kanizsai gimnázium egy-egy osztályába 11-15 diák jár. 188. Erdész utca •Az utcának az Ady és Csengery utcák közötti része a régebbi: a pályaudvar építésekor létesült. Téglából épített gyalogos aluljárója, a „tunel” (manapság sokan a már-már nyelvújító leleményességű „bújóhíd” néven emlegetik) 1870-ben készült. Ekkor zárta el sorompókkal a vasút az utca síneken átmenő részét. Az aluljárót az 1980-as felújításakor erősen átalakították. Ezt megelőzően fából készült lépcsőkön juthatott a közlekedő a sínek alá. 1959 (A kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.) A jelenlegitől eltérő lejáratok az 1917-es térképen •Az utca keleti részének kialakítását 1880-ban kezdték el a Csengery utcába csatlakozó – akkor még rövid – résszel. Megjegyzem, hogy egy 1870-es hír szerint a város olyan szerződést készült kötni a vasúttal, amely azt az aluljáró megépítésén túl az utca keleti része megnyitására is kötelezte volna. Csorda kihajtása (1869) 1883-ban döntött a város a temető melletti marhakihajtó út kisajátításáról és megnyitásáról. Így kapta eredetileg az utca a Hajcsár nevet. Az elnevezés nem volt alaptalan. Reggelente itt vonult ki a herceg csordája a legelőre, hogy aztán – dolga végeztével – a Csengery úton vonuljon vissza Fő úti istállójába. Erdész utca 1.a (valójában Csengery út 80.) •Lásd: Csengery út 80. Felújítás közben Erdész utca 2. (egyben Ady utca 63.) •Lásd: Ady utca 63. Erdész utca 4. •Lásd: Ady utca 63. 189. Erdész utca 6. (egyben Csengery út 82.) •Két évtizednyi sikertelen próbálkozás után 1898-ban a Nagykanizsai Kereskedők Társulata szervezésében végre rendeződni kezdett a városban a gabonakereskedelem számára régóta hiányzó tárházak létesítésének ügye: megalakult a Nagykanizsai Tárházak Rt. Az első két épület a következő évben átadásra került. A kivitelezést a varasdi Willert Gyula vállalkozása végezte. Hamarosan az előzők mögött felépült a harmadik, majd 1904-ben a negyedik épület. Utóbbit Morandini Román építette. Ezek a raktárak hosszú, észak-dél irányban húzódó, fából készült építmények voltak, két párhuzamos sorban. Az Erdész utca mentén, oromfalukkal az utca felé fordulva állt a keleti 1. és a nyugati 2. sorszámú. Délebbre, az 1. raktár mögött volt a 3. és a 2. mögött a 4. Közöttük, a mai rakodó rámpa helyén húzódott a vasúti vágány. Később két zömökebb, téglából emelt raktár is épült: a 3. mögött (déli irányban) a 6. és e mögött az 5. 1926 (Thúry György Múzeum.) A környék az 1952-es légi felvételen A tárházak helye ma A részvénytársaság gabonakereskedést folytatott az alpesi tartományok, Trieszt, Bécs, Fiume irányába. Már az első négy raktárnak 1000 vagon volt az együttes befogadóképessége. 1931 •A trianoni szerződés nyomán Kanizsa határváros lett. Ezért nyílt meg 1921-ben itt a fővámhivatali kirendeltség. Tisztviselői öt megyére kiterjedően végezték a vámkülszolgálatot. Ugyan az 1924-es törvény a később felállítandó vámkerület központjának jelölte, az igények csökkenése miatt csak kirendeltség maradt. 1941-ben, amikor Nagykanizsa átmenetileg megszűnt határváros lenni, a hivatalt felszámolták. •Ma már a raktárak egyike sem áll. Erdész utca 8. (egyben Csengery út 87.) •Lásd: Csengery út 87. 190. Erdész utca 10. (korábbi számozás szerint) •1886-ban e helyre egy rongyraktár létesítését engedélyeztette Bettlheim W. Samu. Ezt követően, 1892-ben az utca déli oldala mentén húzódó, keskeny, hosszú területen épült meg a „szalmagyár”. Előbb a Babochay (Gyár) utcától nyugatra eső rész készült el. Bettlheim Győző és Ede – Samu fiai – emeltették Sallér Lajos tervei szerint. Az építmények (két üzemi egység és egy szín a nyersanyag tárolására) kivitelezője valószínűleg maga a tervező volt. 1917-re a gyár telke – újabb épületekkel – keleti irányban duplájára bővült. 1917 (Az üzem telkének helyrajzi száma 867.) Jelenleg az Erdész utca 10. és 18. számú, valamint a köztük lévő lakóházak állnak helyén. Bettlheim Győző (Thúry György Múzeum.) •A gyáralapítási ötletet a palackozott sörök forgalmazásának megkezdése tette megalapozottá. Az üzemben az italos palackok szállításához készítettek (egyetlenként az akkori országhatárokon belül) szalmahüvelyeket. Másik termékük az építési nádszövet volt. (Ilyen gyár is csak három létezett akkoriban.) Bettlheim Győző egyike volt azoknak, akik elsőként kezdték használni ipari célokra a Balaton menti nádasokat. 1905 körül Dolgozóik (jobbára nők) száma 50 és 200 között ingadozott. Megrendeléseik jelentős részét a monarchia többi országából és Európa nyugati részéből kapták. 1906 1920 A cég, amely terménykereskedelemmel is foglalkozott 1922-ben vált fizetésképtelenné. A termelés leállt, a hely elnéptelenedett. Nem teljesen, mert a tulajdonosok időnként megengedték a környék teknővájóinak, hogy itt dolgozgassanak. A mesterség egy terméke: egy komplett dagasztóteknő (2017-ben, az Ady utca 39. szám alatti ház alagsorában.) (Szántó Miklós jóvoltából.) Az üzemet 1938-ban még szünetelő gyárként emlegették, de 1939-ben a család ajánlatot tett a városnak a telek parcellázására huszonkét családi ház építéséhez. Az 1940-es térkép már nem jelzi a hajdani üzem épületeit. •Kunics Zsuzsa talált az adatra, amely szerint Bettlheim W. Samu még a gyár létesítése előtt, 1881-ben rongyraktár építésére kért engedélyt ugyanezen területre. 191. Erdész utca 12. (korábbi számozás szerint) •Most a 16. számú ház áll itt. 1886-ban ennek helyén létesítették a Sörgyár utcai járványkórház primitív elődjét, a „fertőtlenítőt”, amely négy szobával és egy ápolóval működött. Méretét tekintve, az építményt a helyi lap bakterházhoz hasonlította. A járványkórház elkészülésekor a területet a „szalmagyár” vette birtokba. •A második világháborút követően a vállalat dolgozóinak itt épült fel újabb három sorház, négy-négy lakással, a MAORT lakótelepén már kialakult stílusban. Jelenleg a 16., a 18. és a 20. házszámot viselik. Többségük megjelenését tulajdonosaik már jelentősen átalakították. Az Erdész utca 18.d szám alatti lakás külseje még nem változott sokat 192. Erdész utca 23-27. •Az első világháború előtt létesült az utca végén a Strém Bernát csonttelepe. A környéket elárasztó szagok még az 1930-as években is tiltakozásra késztették a közelben lakókat. Telkén most a 23., 25. és 27. sorszámú házak állnak. 193. Erzsébet tér •A kilencven évnyi török megszállást követően épülni kezdő – végeredményben új – városnak e helyen alakult ki piactere. Az itt találkozó országutak révén nem csupán a helyiek napi bevásárlásainak adott helyet délelőttönként, hanem a heti- és országos vásároknak is. (Utóbbiak persze gyorsan kinőtték a teret és terjeszkedni kezdtek a Fő úton.) A belváros 1809-ben (library.hungaricana.hu) 1822 (1840-ben Batthyány Fülöp a Kolompár-háztól délre eső építményeket megvásárolta és lebontatta, amivel egy valódi teret alakíttatott itt ki.) (Thúry György Múzeum.) (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) Nyolc kép a századforduló idejéből A két alsó felvételen jól látszik a piactér közepén húzódó „Mészáros utca”. Itt körülbelül 10-10 szembenálló sátorban „olcsó húst mértek a hagyományos híg lével”. 1908-ban a húsvágásról szóló miniszteri rendelet számoltatta fel e sokkal korábbról fennmaradt kanizsai szokást. A hús árusítása visszaszorult a mészárszékekbe, bár néhány év múlva a jogszabály megengedőbb lett. 1920 •Valamit érzékeltet e piac hangulatából az írás, amelyet 1906-ban közölt az egyik helyi lap. Talán nem probléma, hogy szerzője nem félt abszurdba fordulni véleménye kifejtésekor: PIACI ÉLETKÉP (Személyek: Kása Sára, a tejfölös kofa guggol a piac flaszterján s egy nagy köcsögben – liszttel péppé habart – tejfölt árul; sok-sok nacscsága, tejfölös bögre a kezükben s szakértői pislantásokkal tekintgetnek a köcsögbe; egy szakácsné és egy rendőr.) I. nacscsága (jön): Jó a tejföle? Megkóstolom… (Belemártja a köcsögbe az ujját és megszopja.) Lisztes, nem veszek! (Tovább megy.) A kofa (halk morgást hallat) II. nacscsága (jön): Tejfölt árul? Mutassa… (A fakanállal lenyel egy féldecit a köcsög tartamából.) Híg! (Megy.) A kofa (hangosan morog) III. nacscsága (jön): No, hogy akadok tejfölre! Megnézem… (Szó nélkül végignyalja a köcsög széleit.) Savós! (Tovább megy.) A kofa (dühösen morog) IV. nacscsága (sietve jön): Van tejföl? (A nyelvét dugja a köcsögbe.) Aludt-tej! (Sietve el.) A kofa (káromkodást morog) V. nacscsága (odarohan): Végre, végre… Megkóstolom. (Az egész keze fejét betejfölözi s nyalogatja.) Nem kell, savanyú! (Megy.) A kofa (sziporkázik és morog) VI. nacscsága (lelkendezve): Ha jó, akkor veszek! Muti… (A kofa beledugja a köcsögbe a saját két ujját s a nagysága azt lenyalja.) Túros! (Megy.) A kofa (fenével eteti az egész világot) Szakácsné (kiabál): Tejföl, tejföl! Hol a tejföl? Ahán itt… (Mindkét kezét könyékig belemártogatja a fehér tejfölbe.) Ha jobbra nem találok, akkor magától veszek! (Ellejt.) A kofa: Egyen meg a fene! (Haragosan pislog és köp.) Rendőr: Ne köpködjön, hé, a flaszterra, az „egészségtelen”! Mi: A tejfölkóstolgatás nem „egészségtelen”? (Szünet.) VII. naccsága (elhozta a kutyáját is, amely egy őrizetlen pillanatban jócskán belenyal a köcsögbe): Akartam venni, de most nem veszek. (El.) A kofa (magában): Dűljön rád a felső-templom… VIII. nacscsága (kóstol egyszer, kétszer, háromszor): Kutyaíze van! (Megy.) A kofa (szakramentírozva): Az apádnak!... IX. nacscsága (jön): Nem savanyú? (Kezét-lábát kétszer-háromszor belemártja a köcsögbe s egy inasgyerek segélyével lenyalogatja magáról a tejfölt.) Nincsen jobb? (Nem vesz. Elmegy.) A kofa (hangosan): Dögölj meg… X. nacscsága (kedvesen): Jó napot Kása!... (Fejét mártja a köcsögbe.) Ez is tejföl? Nincsen íze! (Elsétál.) A kofa (kevésbé kedvesen): A hollók mondják a szemednek, hogy csecsebogyó… XI. nacscsága (jön s miután értésére adja a kofának, hogy tejfölt akar venni beleáll mindkét lábával a köcsögbe s úgy kóstolgat): Lábvíz! (Köp egyet.) A kofa (szintén köp): Ragyás futáncok talicskázzák végig a belső berendezésedet… (Újra köp.) Rendőr (kihúzza rozsdás fringiáját): Levágom, ha még egyszer a flaszterra köp!... Nem megmondtam, hogy az „egészségtelen”? (Véletlenül ő is elköpi magát.) Pardon, pardon… „Nekem” szabad… XII. nacscsága: Van még tejföle? (Belenéz a köcsögbe s amikor látja, hogy csak alig van benne egy kevés, zsemlyével kimártogatja a fazék tartalmát.) Üres? Akkor hát nem veszek! (El.) A kofa (akinek elkóstolgatták ingyen az összes tejfölét, szomorúan ráül az üres köcsögre és monologizál): Megették a tejfölömet s még köpnöm sem szabad! Csak azért is... (Leköpi a rendőr cipőjét, a szomszéd kofa kalarábiját, egy kutya fejét, egy kontyos nagyságát, míg aztán egy pajkos tanonc kirántja alóla a köcsögöt és elszalad vele; a kofa hanyatt vágódik s elterül a földön.): No még csak ez hiányzott!... (Az 1960-as évek első felében – a szemtanú szerint – Nevető Laci más módszerrel „kóstolt” tejfölt. A kivájt bucijába méretett két decinyit az asszonnyal. Ezt követően kérdezte meg, mibe kerül az. Amikor megkapta a választ, tiltakozva öntötte vissza a tejfölt az edénybe azzal, hogy ilyen áron nem is kell. Most már az árus tiltakozott, olyannyira, hogy hősünk kénytelen volt sietve távozni. Így vált Laci a tejfölös kofák mindegyikénél nemkívánatos személlyé.) •1924-ben a tér déli felének közepén, kelet-nyugat irányban, Szeghalmy Bálint városi mérnök terve szerint felépült a 23 fülkéből álló „hús-pavilon”. Ekkorra a mészárosok hajdani sátrai helyén már fehérre meszelt falú „húsos bódék” álltak. „A kínai negyed” – jellemezte a helyet az újságíró. A változtatás tehát indokolt volt, bár az új építmény elég szerencsétlen módon kettévágta a teret. Menti a furcsa megoldást, hogy a pavilon mögötti területet a város majdani állandó színházának szánták. A „hús-pavilon” 1940 nyarán jelezte a helyi lap, hogy augusztusban sor kerül lebontásra. Talán mégsem így történt, mert a következő fotót egy, a téren társaival együtt nézelődő, német katona készítette, a hátlapra írt szöveg szerint az ország megszállását (1944 márciusa) követően. Piaci jelenet 1927-ben (Pék Pál hagyatékából.) 1929 Az 1930-as évek első felében •A piaci árak nagysága a helyi lapok visszatérő témája volt. Az írások rendre magasságukat kifogásolták, egyetlen olcsóságot dicsérő cikkel nem találkoztam. A „Zala” következő, 1911-es versikéjében azonban az újságíró az általános drágulásra panaszkodik. Panaszáradat ide vagy oda, a szerző nem vesztette el teljesen humorérzékét... Még nem. KANIZSAI KRÓNIKA Az ördög látott Ily drágaságot! Az ember szinte beleszédül És belekábul És végül – Beleájul…! Hogy elsoroljam rendbe szépen: Drágább lett újra a lakbérem, Drágább a zsír, a cékla, A zsemlye, cukrásztészta; A kakaó, A csokoládé, A konyhasó, A szafaládé. Drágább a bab, A burgonya, A zab, A tarhonya; Drágább a kácsa, Drágább a kappan, Drágább a kása, Drágább a szappan, Drágább a jó hús, Drágább a – lóhús, És hej! Drágább a tej – És haj! Drágább a vaj… Szóval, drágább itt napról-napra minden, S ha nem szökünk meg hamarosan innen, Hát elfelejtünk – enni! Mert maholnap oda jutunk, Hogy drága pénzért sem tudunk: Csak – lélegzetet venni…! •Mint a következő képeken látható, az 1945-ben épített szovjet emlékmű teljesen megváltoztatta a tér funkcióját. A városi piacnak költöznie kellett, 1947-ben már a Zárda utcában találta meg az eladni vagy venni szándékozó. 1947 Az 1940-es évek végén (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) 1950 (A kép Szabó László [Soroksár] tulajdonában.) Az emlékmű két oldalán a környéken elesett szovjet katonák tizenhat-tizenhat sírját helyezték el (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) Felszabadítva… (A kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.) 1955 Az 1960-as évek első felében 2011 áprilisában bontották el az emlékmű utolsóként megmaradt részét, a talapzatát (Gerencsér Tibor felvétele.) A sörellátás nehézségei az átalakítás idején (Kánnár Attila jóvoltából.) 2012 októberében •A terület posványos, vizes volt; még az 1800-as évek elején is akadt helyi vadászgató ember, aki nyilvántartást vezetett az itt lőtt vadkacsákról. 1867 1878 1883 A probléma csak 1869-től enyhült, amikor 580 kocsi homokkal a teret feltöltötték és körülötte téglázott árkot alakítottak ki. A nagyobb esők alkalmával a Fő úton erre tartó víztömeg azonban még sokáig gondot jelentett. •A tér délnyugati sarkán (nagyjából ott, ahol most a nyilvános illemhely épülete van) állt a pellengér (szégyenoszlop). Kőből készült, oldalán bilincs-kapcsok voltak. Az oszlop 1773-ban került át a Deák térre. •Ugyanekkor állították fel a Szentháromság-szobrot, amelyet Inkey Boldizsár a pellengér eltávolításának feltételével adományozott. A szobron az Inkey címer társaságában e dátum látható. Az alkotás a 20. gyalogezred emlékművének jelenlegi helyétől valamelyest nyugatra állt. Hajdanán Szentháromság-képként emlegették. A források szerint Inkey Boldizsár 1758-ban készíttette Grazban. Szobrászként a talapzaton Theofilus Boheim neve olvasható. Meghökkentő viszont ugyanott az 1773-as évszám, amelyet más források az állíttatás időpontjaként adnak meg. Nem tisztázott ugyanis, hogy a szobor (ha tényleg 1758-ban készült, ha tényleg 1773-ban került felállításra) hol töltötte az elkészülése után eltelt tizenöt évet. Ráadásul az elől elhelyezett három szobor (a magyar szentek: István, Imre és László) talapzata, anyaga – különösebb vizsgálódás sem szükséges a megállapításhoz – különbözik a szoborcsoport másik részének anyagától, megformálásától, de a központi részt is az előzőktől eltérő kőből faragták. Utóbbi rendkívül finom mintázásával is kitűnik az alkotás egészéből. A kétféle posztamens Nem lehetetlen hát, hogy a mű egésze több ütemben készült, több kőfaragó munkája. Ha ezt feltételezzük, magyarázatot kapunk egy másik furcsaságra is. Három újabb személy szobrának illesztése a már meglévőkhöz olyan feladat volt, amelyet talán nem is lehetett jól megoldani: egyiküknek óhatatlanul a központi oszlop Mária alakja elé kellett kerülnie. (Akár Mária szobra is az alkotás későbbi része. Erre utal a felerősítés módja.) A szobrász így kettős, de ellentmondó kényszer hatása alatt volt kénytelen dolgozni. Legfontosabb alakját – a koronát felajánló Szent Istvánt – csak középre állíthatta. Ezt tette, de a takarás csökkentése érdekében úgy döntött, hogy István alakját kisebb méretarányban ábrázolja szomszédjainál. Az elrendezés kényszermegoldás jellegét támasztja alá az is, hogy – egyéb lehetőség híján – István hátat fordít Máriának. Mindezek alapján nem tartom kizártnak, hogy a Szentháromság-szobor, egyszerűbb változatában, 1758-ban felállításra került valahol, majd 1773-ig mai formájára kiegészítették. •Az Inkey Boldizsár adományával díszített teret, Szentháromság térnek nevezték el. 1862-ben már adományokat gyűjtöttek, a Szentháromság-kép áthelyezésére. Akkor a Felsőtemplom elé szánták. Végül 1869-ben a tanács úgy döntött, hogy a már eltávolított szoborcsoportot az Eötvös téren kell felállítani. Határoztak arról is, hogy ezért az ottani teret a jövőben Szentháromság térnek fogják hívni. A Nagy-Magyarország emlékmű 1934-es felállítása miatt került át szoborcsoport a Kossuth térre. 2012 júniusa (A műalkotás újra az Erzsébet téren.) 2013 tavaszán •A még eredeti helyén álló Szentháromság-szobor mellett volt akkoriban az egyetlen olyan kút, amelyet a város üzemeltetett. •Az 1866-ban – Pigmond Ferenc (1880-ban hunyt el) városi rendőrkapitány rendelkezése szerint – a Kvártélyház előtti térségen várták megrendelőiket azok a munkanélküliek, akik hordárként próbáltak pénzhez jutni. Tevékenységüket a kapott jelvény tette hivatalossá. Talán ennek következményeként lett 19. század utolsó évtizedeiben ugyanezen terület a város fuvarosainak is állomáshelye. •A teret az 1864-es kataszteri térképen Gabonapiacz névvel találjuk. 1873-ban ezt és a Magyar utca elejét Fő térnek nevezték el. Magyarázatként ehhez hozzá kell tennem, hogy addig a tér északi oldala a Magyar utca része volt. Sajnos az addig érvényes házszámokról csak egy adatot találtam: a Kaiser-ház (Erzsébet tér 16.) akkoriban a Magyar utca 2. házszámot viselte. Megjegyzem, hogy sok adatra számítani sem lehet, hiszen a folyamatos sorszámokról a város egy évvel előbb tért át az utcánkénti számozásra. 1840-es adat szerint szintén a Magyar utca részeként kezelték az Erzsébet tér 10. és 11. számú házakat. (A furcsának ható eljárást indokolhatta, hogy a tér északi felén még álltak a „Csoportházak”: az említett részek tényleg utca jellegűek voltak.) 1900-ban nevét Erzsébet térről (ezt 1898-ban, a királyné halálakor kapta) Erzsébet királyné térre módosították. Erzsébet királyné 1853-ban (1898) Az 1945 utáni név – Szabadság tér – néhány hónapig 1919-ben is használatos volt. •A tér keleti oldalán állomásoztak a városi taxik az 1920-as évektől. •Az általuk használt terület mellett, a tér sarkán került felállításra a 1930-ban a 20. gyalogezred emlékműve, Hybl József alkotása. Az avatási ünnepség díszsátorában középen, az asztal sarkánál ül (kitüntetésekkel a mellén, karddal az oldalán, szemüveggel) az idős Szurmay Sándor, az emelvényen József főherceg (1872-1962) (Az 1918-ban díszpolgárrá választott Szurmay altábornagy ekkor vehette át a város hajdani döntését igazoló oklevelet.) (Thúry György Múzeum.) Az avatáskor (Thúry György Múzeum.) Az alkotás egy másik változata •Megemlítem még, hogy a tér északi felén a világháborúra hatalmas beton medencét alakítottak ki tűzoltóvíz tárolására. A téglalap alakú tároló falai fordított, csonka gúlaformával mélyedtek a talajba. (Volt hasonló az Eötvös téren is. A Nagy-Magyarország emlékmű közvetlen közelében, a keleti oldalán alakították ki. 1947-ben került feltöltésre.) Vízzel (Ketting Klára képe 1940-ből.) (indafoto.hu) Víz nélkül (A Thúry György Múzeum fotója 1955-ből vagy 1956-ból.) A vizet a város oltására szánták. Ennek ellenére a háború végén a közvetlen közelben több ház is kiégett. A tároló az emlékmű északi oldalán egy 1952-es légi felvételen 1955 vagy 1956 (A háttérben a medence kerítése.) (Kertész Tamástól.) A későbbiekben a száraz létesítmény meredek falain nagy élvezettel fogócskáztak a környék gyerekei. A dolgot igazán vonzóvá a nyaktörés némi esélye tette. 194. Erzsébet tér 1. (képek még: Ady utca 2.) (Vasemberház*) A 19. és 20. század fordulóján 1930 körül 1939 (A kép közepén egy utcaseprő és munkaeszközei.) 1969 1969 (fortepan.hu) •Barokk stílusú uradalmi épület, amely – a hagyomány szerint – a 18. század első feléből származik. Egy 1836-os forrás a házat új uradalmi épületként említi. Valószínűsíthető, hogy a megelőző években lényeges átalakítások (talán emeletráépítés is) történtek az épületen. Ekkor készülhetett a tér felé néző timpanon és a két nagy kapubejárat is. A munkák 1828-ra fejeződhettek be. Ezt támasztja alá a timpanon két szélén álló esőcsatorna tetején a két bronz vízgyűjtő: oldalukon az 1828-as felirat látható. •1839-ben az Erdélyi Hiradó a Batthyány Fülöp érdemeit soroló cikkében érintette a ház történetét is: „Nagy-Kanizsa. Hol hazafi áldozatokról, felebaráti jótéteményekről van szó, ott ezen város földesura Batthyáni Fülöp hg kitűnőleg szokott ragyogni. Nincs hét, mellyben az ország ezen nslelkű zászlósának jótétei hálakönnyekre alkalmat ne nyujtanának. Elhallgatván aʼ haza oltárára tett sok nagy áldozatit, elaggott hű tiszteinek, ezek özvegyei ʼs árváiknak rendes nyugdijakkal vígasztaltatásukat, szolgálatban levő tisztek és cselédek gyermekeinek rendes iskoláztatási segedelmeztetésöket s t. ef. itt csak azok érintetnek, mellyeket ezen nagy fontosságu kereskedő város általa legujabban nyert. Aʼ bármelly fővárosba is beillő nagyszerü piaczi új épület, hol aʼ 130 tagból álló ʼs 1836ban leginkább ő hge elösegéllése által keletkezett Casino-egyesület is szállásoz, úgy aʼ csinos külsejű mulatókerttel ellátott új serház eʼ város fő ékességei közé tartoznak ʼsaʼ t. Aʼ Zala megyében lelkesen felfogott népnevelés, mint minden várható jónak csirája aʼ nagyérzésű herczeg figyelmét szinte nem kerülé el; ezen uradalmában lévő iskolák vagy építésére, vagy alkalmasb nagyobbitására, úgy mesterek élelmire segedelmet nyujtani kész. Szepetneken egy diszes iskolaház leginkább az ő bőkezüségének köszöni létét, itt aʼ r, cath. mesternek és evang. lelkésznek ʼs tanitónak szép mennyiségü föld adatott élelmökre úgy aʼ sormási mesternek is. Ezenfeljül a f. 1838/39 iskolai évtől kezdve száz ezüst forintot vetett ki esztendőnkint ezen kanizsai uradalmára, 68 pf. t. i. szegény gyermekeknek vásárlandó iskola-könyvekre, 32 pf. pedig aʼ jobb tanulók jutalmaztatására, melly kedvezésben r. cath., evang. és izraelita ifjuság aránylag részesülend.” •1842-ben szűnt meg az akkori házzal nyugatról szomszédos uradalmi mészárszék. Az ezt követő néhány évben történhetett az a bővítés, amely eredményeként hosszabb lett az Ady utcai szárny is, de még inkább a térre néző oldal, most már elfoglalva a korábbi mészárszék helyét is. Ekkor készülhetett a mait idéző, klasszicista jegyeket mutató, egységes homlokzat is. A régi képeslapokon még megkülönböztethető a korábbi épület és bővítménye: előbbinek a kéményei (részben) az utcai homlokzat felett álltak, jelezve a fűtés eltérő megoldását az épület sarokrészében. Az 1850-es évektől már a mai méreteivel ismerjük az épületet, amelynek ekkoriban 42 szobája volt. Az idők során az udvarban (a „Nagy udvar”, ahogy emlegették száz éve) a telekhatár mentén, körben gazdasági épületeket emeltek, akárcsak az udvar közepén. Árkádsoros mai megjelenését 1976-ban és 1977-ben nyerte el a ház. A teljes felújítás (részeként a gazdasági épületek lebontása) 1981 tavaszára fejeződött be. •Hajdan földszintjén sörház (Nagy Sörház, de esetenként Kis Sörház névvel is illették) és üzletek voltak. Emeletén a Batthyány uradalom tisztviselői laktak. •Uradalmi kimutatás szerint 1834 és 1837 között földszintjén az üzletek mellett egy kávéház is működött. Ezt a bérlő, Vakkant (Vackant) János (1798-1862) kocsmáros üzemeltette. A család (másik tagja lakatosmester volt a század közepén) rendkívül díszes sírköve ma is látható a köztemető főbejáratánál, a ravatalozó mögött. A kőfaragó W F monogramja a hátsó oldal felső részén jól látható. •A házban működött az 1856-ban alapított Schwarz és Tauber, gyarmatárura szakosodott nagykereskedelmi cég. Bár a századfordulóra már az ország egyik legjelentősebb vállalkozása lett saját területén, a trianoni békeszerződés és a gazdasági válság nyomán 1928-ban (ez a kanizsai nagykereskedő cégek „fekete éve”) megszűnt. A céges levelezőlap részlete 1925-ből (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) Fénykorában hajórakományszám érkezett számukra az áru, amelyet főleg Horvátországba és Boszniába szállítottak szét. A kereskedés leendő vevőit már távoli vidékekre is eljutó utazóival toborozta. Akkoriban igazi különlegességnek számított, hogy a vállalkozást harminchat esztendőn át – özvegyként – Schwarz Samuné (Mayerhofer Ida) vezette. (Élete hetvenhetedik évében, 1926-ban halt meg. Férje már negyvenkilenc esztendős korában, 1890-ben távozott az élők sorából.) Igaz, munkájában idővel segítette két fia: Ottó és Gusztáv (ő vezetéknevét Zalánra magyarosította). Fiatalon (1889-ben, negyvenöt esztendősen) hunyt el a tulajdonostárs, Tauber Alajos (Lajos) is. (Az alapító a Nagykanizsán 1812-ben született, 1885-ben meghalt Schwarz Bernhard lehetett. Fia, Sámuel 1841 és 1890 között élt.) A cég tőkeerejére jellemző a szerep, amit a helyi tárházak létesítésében betöltöttek, hogy ők hozták létre a kanizsai (Pátria) pótkávégyárat. A tevékenységi terület kereskedelmen túli bővítése elsősorban Zalán Gusztáv ambíciója volt. Amikor 1913-ban a kereskedelmi minisztertől jogot kapott a kereskedelmi tanácsos cím használatára, a „Zala” a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Rt. létrehozásának kezdeményezését, a Vágvölgyi Papírgyár Rt. alapítását, a trieszti rizshántoló létesítését is neki tulajdonította. A trieszti rizshántoló 1913-ban kezdte működését (Olaszország német megszállását követően náci haláltáborrá alakították a gyártelepet.) Csomagolópapír-gyáruk a Trencsén vármegyei Alsószalatnán (1899 előtt Kis-Szlatina, szlovákul Slatinka nad Bebravou) volt. Az üzemet 1908-ban adták el a bécsi Wilhelm Lesigangnak. Zalán 1932-ben, 62. életévében (Budapesten) halt meg. •Zalán Gusztáv egyik fia ügyvéd lett. Dr. Zalán Kornél védte az 1956-os forradalmat követő koncepciós perekben Szilágyi Józsefet és Tildy Zoltánt. Akkori ügyvédi munkájáról az olvasható, hogy egyetlen volt a kirendelt védők közül, aki érdemi tevékenységet folytatott védencei érdekében. •A „Vasember” egy 1888-ban alapított nagykereskedő cég – Bettlheim (Rezső) és Guth (Arnold) vaskereskedése a Vasemberhez – kezdettől itt működő boltjának cégérszobra volt. Másolata 1983-ban került a házra. (A sarki részben a konkurencia, Unger Ullmann Elek üzlete, csalogatta a vevőket.) 1889 A 19. század végén (Az üzlet az udvari bejárat mellett, annak nyugati oldalán.) •1898-ban nyitotta meg divatáru boltját e helyen Kövesdi Kálmán. Nagy tervekkel érkezett a városba, az öreg üzlethelyiséget a legmutatósabbak egyikévé alakíttatta, de hiába. 1906-ban már készletei végeladását hirdette. Indokként elköltözését nevezte meg. 1900 körül (Az üzlethelyiség közvetlenül a jelenleg árkádos rész mellett volt, az Erzsébet téri oldalon.) 1905 1862 (A Kövesdi-féle üzlethelyiség évtizedeken át adott helyet a hasonló kínálatú, korábbi kereskedéseknek. Közülük az elsőt Eisinger Henrik nyitotta.) •A 20. században az épület Ady utcai oldalán volt Kugler Antal aranyműves műhelye. Cége 1842-ben jött létre és még a második világháború után is itt létezett. 15,5 cm hosszú, ezüst kiskanalak „FA” monogrammal (Fémjelzésük 1867 előtti készítésre utal: idősebb Kugler Antal munkái.) (A kanalak akár Albanich Flórián városbíró tulajdonában is lehettek.) •Már az 1890-es évek vége felé az épületben dolgoztak a Májon testvérek. Műköszörűs műhelyük, üzletük, amely a város határain túl is elismertté vált, a két világháború közötti időszakban is e helyen működött. (Steinhardt László gyűjteményéből.) A céget 1894-ben alapították az Olaszországból érkezett fivérek. A helyi lap 1899-ben megjelent számában találtam a „Májon testvérek” legkorábbi említését. Hátul az 1863-ban született Májon Antal, előtte az 1853-ban született Májon Jakab (Az alapítók üzlete a Vasemberházban az 1890-es években.) Májon Jakab családja 1912-ben (Balra az ifjabb Jakab [1891-1936], jobbra Antal.) Barbarits 1929-es adata szerint akkor már a következő generáció tagjai, Antal (Jakab fia) és Viktor (Antal 1896-ban született fia) vezették a vállalkozást. Nem világos viszont, hogy az alapítok leszármazottai közül kik voltak még részesei a cég tevékenységének. 1931 Ifjabb Májon Jakab (Jakab fia) nyilvánvalóan közéjük tartozott, mert 1936-os halálakor műköszörűsnek nevezte a városi újság. (Gyászjelentése szerint gyermekét Jakabnak hívták. Testvérei az Anna, Ektor, Antal; unokatestvérei az Antal (ő 1889-ben látta meg a napvilágot és maga is a családi vállalkozás tagja lett), Viktor keresztneveket viselték.) 1937-es levelezőlap az olaszországi rokonoknak Az üzlet valamivel túlélte a második világháborút. Akkor már Jakab fia, Májon Antal (1906-1983) volt egyedüli tulajdonosa. A fenti adatok többsége, a két kép az Olaszországban élő Danielle Maion jóvoltából kerülhetett ide. •Az 1888-ban született Karancsy József volt a két világháború közötti időszak kanizsai vésnöke. 1919 Jeszenői Csaba felvételei a Rozgonyi utcai iskola egyik öreg pecsétjéről Kézimunka előnyomó készlet egy eleme (Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] tulajdona.) •1931 őszétől, nagyjából egy éven át, jelent meg a „Zalai Ujság” című helyi napilap. Az újság szerkesztősége itt, az Erzsébet tér 1. szám alatt volt. Példányai Gyarmati György nyomdájában készültek. (A lap 4. számának fenti két részletét Sánta Tibor Lajos jóvoltából tudom közölni.) •A tér déli oldalán, a Vasemberházon túl – robbantásos bontásukig – további négy épület állt (Erzsébet tér 2., 3., 4. és Király utca 40.). Utóbbit Erzsébet tér 4.a számmal szerepeltetem itt. Ilyen házszámot ugyan sohasem kapott, de a ház látványilag a tér része volt. A kegyes csalás nagy zavart sem okoz, mert a következő két ház számozása változatos történetében valóban viselte a 6. és 7. házszámot is. Eltüntetésüket csak páratlanul hatalmas baklövésként tudom értékelni. Az 1960-as években (Katonai eskütétel a téren.) (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) 1980 A tér déli oldalának épületei 1940-es házszámokkal (library.hungaricana.hu és Thúry György Múzeum.) •A négy épület helyén 1982-ben kedték el a mai egyetlen ház építési munkáit. 195. Erzsébet tér 2. (korábbi számozás szerint) A századfordulón 1910 körül A 20-as ezred emlékművének avatásakor, 1930-ban (Balra a járdán az első benzinkutak egyike. A ház földszintjén az 1920-as évek második felében működő vendéglő, a „Kéményseprő” ekkor még létezett.) (Thúry György Múzeum.) 1930 A Vasemberház előtti benzinkutat Sipos Andor (1887-1944) kereskedő üzemeltette (Sipos 1919-ben nyitotta meg fűszerkereskedését az Erzsébet tér 1. szám alatt. Balra a fényképen látható kúttípus ábrázolása egy 1927-es reklámból.) A Blau-ház földszintje az 1930-as években (A zalaegerszegi Schütz Sándor és Fia cég 1930-ban rendezte itt be modern divatáruházát. A „Kéményseprő” vendéglő helyiségeit átvéve nyolc osztállyal alakította ki üzletét. A kirakatok számát úgy növelték meg jelentősen, hogy a kapualj mindkét oldalát felhasználták e célra. Így 38 méternyi jól használható kirakathoz jutottak. Addig hasonló megoldást nem alkalmaztak a városban. A lakatosmunkákat Kohn Samu és fia, Király Ernő végezte.) (Pék Pál hagyatékából.) 1937 1937 Államosítva (A felvétel 1950 körül készülhetett.) (MúzeumDigitár.) 1969 •A Vasemberház közvetlen szomszédja – egy emelettel – a Blau család lakóháza volt. A ház építésének időpontja nem ismert, de 1860-ban már állt és nem épülhetett a Vasemberház bővítése előtt. A hagyomány szerint ez volt a város első fürdőszobás háza: a tulajdonos az 1860-as évek elején a telek Zrínyi utcai végén kis fürdőházat építtetett több fürdőkáddal. Blau Pál (1897-ben, élete 87. évében halt meg.) (Thúry György Múzeum.) Blau Pálnál a kedves vendég – már akkor – nem csupán „tejben-vajban” fürödhetett. Nevezetes volt a Szentgyörgyvári hegyen 1865-ben elkészült emeletes présházuk (a későbbi „Éden” vendéglő) is. •A család az 1790-es években került Kanizsára, amikortól nagykereskedelemmel foglalkoztak az egymást követő generációk tagjai. A Blau Mózes által alapított cég már az 1820-as évektől hozatta hajókkal Mohácsig a továbbadásra szánt az aszalt szilvát és egyéb nyersterményt Zimonyból, Belgrádból. 1835-ben ugyancsak ő létesítette azt a kis szeszfőző üzemet, amely neves konyakgyárrá fejlődött, amelynek épületei most várnak lebontásra az Erzsébet tér 12. szám alatt. 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában Blau Mózest, illetve Pált gabonakereskedőként említette. • Az épületben – talán már a kezdetektől – 1894-ig kávéház működött. A Reindl Károly által alapított kávéház négy ablakával nézett a térre. A hosszan elnyúló kávézó hátsó termében még nappal is – akkoriban gyertyával, repceolajjal – világítani kellett. •Az 1840-es években Reindl Károly Hubert volt az akkoriban épült Zöldfa fogadó első bérlője. Vezetésével alakult meg 1863-ban a Pincérek és Mészárosok Segédegylete, a szervezet alelnöke pedig Knortzer Frigyes lett. A „segéd” szót itt segély értelmében használták, hiszen céljuk egymás segítése volt, például betegség esetén. A megelőző tíz-húsz év a kanizsai vendéglátóipar jelentőssé válásának időszaka volt. 1865-ben százöt pincér dolgozott Kanizsán, húsz évvel korábban csak egy. Számuk növekedését részben magyarázza, hogy 1860-ban már kocsmából is 93 létezett a 14000-es városban. •Reindl a kávéházat később vejével, Brunner Ferenccel együtt működtette. (Másik adat szerint nagybátyja volt Brunnernek.) Reindl ötvennegyedik életévében, 1868-ban meghalt. A vállalkozást Brunner folytatta, de 1873-ban, ötvenöt évesen ő is elhunyt. Veje, Török Tivadar néhány évig még próbálkozott a vendéglátással, de 1876-ban felhagyott vele. Az új kávés Hein Mihály lett. 1876 Amikor 1890-ben „nagyvárosi jelleggel” felújíttatta helyiségeit, külön bejáratú női termet is kialakíttatott. 1894-ben Hein átköltözött az Erzsébet tér 20. szám alá, itt pedig megnyílt Weiss Jakab üvegkereskedése. •Blau Lajos 1926-os halála után Mayer Károly kékfestő, vegytisztító birtokolta az ingatlant. 1926 és 1929 Egy 1935-ös hír szerint a 70 éves mester – talán körforgó kefélőgépe hajdani sikerétől felbátorodva – még ambiciózusabb feladatot választott magának: az emberiség energiafüggőségét kívánta megszüntetni. Rugóval hajtott örökmozgóján ekkor már az utolsó, apró állításokat végezte. Viszonylagos lassúsága végzetes következménnyel járt. 1938 októberében Mayer vetélytársa, Aradi Antal levélben tájékoztatta a helyi lapot és annak olvasóit, hogy örökmozgója megépítésével „sikerült lehengerelni az egész világtudományt”. A masináján dolgozó Aradi Antal A „forradalmi feltaláló” egyben jelezte az őt megkeresni szándékozó – hazafias tőkével és hitelképes garanciával szolgáló – érdekeltségeknek, hogy 16 óra elteltével képes nekik bemutatni és átadni a készüléket. A rövid türelmi időt azért kérte, mert gépét darabokra szedve tárolta, hiszen „egyszerűségénél fogva gyerek is utánozhatja a tudománnyal tagadott művet”. 196. Erzsébet tér 3. (korábbi számozás szerint) A 19. század végén 1930-ban (TGYM) Az 1960-as állapot (TGYM) 1976 (Jobbra látható az épület nagyon szűk, 1 méter széles, „egyszemélyes” lépcsőháza.) (Thúry György Múzeum.) •Itt egy szerényebb megjelenésű, alacsonyabb, de emeletes épület volt (Rosenberg-ház). Az átalakítgatások révén eredeti jellege eltűnt. Így a fényképeken látható homlokzata sem árulkodhat valódi koráról, arról, hogy a 19. század első felében épülhetett. 1888-as haláláig (75. évében járt akkor) Rosenberg Izráel kereskedő, majd özvegye birtokolta. •A házat használta a szomszédos Oroszlán szálló is. Valahol itt, talán e házban volt Seiler Péter órás üzlete. 1862 (A Kereszt utca 48. szám alatti „gyár” címe ma Hunyadi utca 19. lenne.) 1868-as hirdetésében magát óra- és erőművésznek nevezi, vár- és toronyórák készítésére ajánlkozik a Szarvas vendéglő és a Reindl-féle kávéház közötti műhelyében. Hatvankettedik évében járt, amikor 1871-ben életét vesztette. •1927-ben a város együtt vásárolta meg a tér 3. és 4. házszámú ingatlanát a Rosenberg örökösöktől. 197. Erzsébet tér 4. (korábbi számozás szerint) Az 1910-es években •A Rosenberg-ház szomszédságában állt az a kétemeletes ház (szintén a család tulajdonában), amelynek építési időpontja ismeretlen, de megjelenése alapján az 1820-at követő egy-két évtizedre tehető. Építésekor talán a város egyetlen kétemeletes lakóháza volt. Emeleteire fából készített lépcsőn lehetett feljutni. Az 1822-es várostérkép itt a Löwenstein-házat jelzi. Tulajdonosa Löwenstein Mózes (1763-1824) kereskedő lehetett. Ő a szakma legmódosabbjai közé tartozott a Kanizsán, Lackenbacher Moseshez hasonlóan császár-királyi szabadalmaztatott nagykereskedő címet szerzett. Az utcai és az udvari szárny az 1970-es évek végén (A falon látható napóra a második világháború után készült alkotás.) (Thúry György Múzeum.) A kapualj és a mögötte lévő kis udvar 1967-ben (Thúry György Múzeum.) •A házban Arany Szarvas néven működtette szállodáját Knortzer Frigyes az 1850-es évek közepétől 1875-ig, amikor új, saját épületébe költöztette azt. 1864 1865-ben a helyi újság szemelgetett az étterem étlapjáról, kifogásolva az ételek elnevezéseinek magyartalanságát és a helyesírást. Néhány fogás nevét – változtatás nélkül – itt közlöm. Az „Allmas Keserü” akár ital is lehetett. Fehér leves kockawel. barna dtn. Rizkasal. Káposzta Diznóhusal. Boryu Kelrepawel. Ex kulop Wesepecsenyvel Soskawel. Hamburgy Bafstek Risel. Boryu Fricando Kelkapostal. Beefalamod Kaposta Salátol. Kirantott Tok. Wéllé Toyással. Lengyel Nyelf. Bornyu Tüdo Citronal. Allmas Keserü. Szüsz pecsenye buzgonya pikáwel. Volt más „nevezetessége” is az étteremnek. 1877-ben az étterem falára az új tulajdonos a király és a királyné portréja közé kifüggesztette Deák Ferencét is. Hogyhogy nem, a kép az intézmény korábbi nevére utaló agancs alá került. Így aztán a Pestre látogató kanizsai hivatalosságokat gyakran várta ott partnerüktől a szokásos első kérdés: „Deák szarva megvan-e még?” 1866-tól Knortzer – bérkocsik még nem lévén – omnibuszt járatott szállodája és a vasútállomás között. A szálló az 1881-es, rajzos hirdetésén Knortzer kiköltözését követően a szálloda az (Arany) Oroszlán nevet viselte 1888-as megszűnéséig. A szállónak kerthelyisége is volt. 1875 •Voltak a 19. században időszakok, amelyekben a helyi lapok rendszeresen közölték a Kanizsán megszállók névsorát. (Többségüket üzleti ügyei hozhatták a városba.) Egy példa 1876-ból: •Még az Oroszlánná keresztelés előtti utolsó években itt játszott a kaposvári születésű, híres cigányprímás, Kovács Gábor (1841- 1882) zenekara. Kovács hamarosan megnyerte a margitszigeti országos prímásversenyt és így bandája József főherceg zenekaraként ott muzsikált tovább. 1872 1880 (Krompacher hatvankét évesen, 1895-ben halt meg.) Cigánybanda (1882) Szintén neves prímása volt a városnak idősebb Torma Tóni. Nyugat-Európa nagyvárosaiban (és ahogy írták: „világfürdőkön”) játszott sikeresen zenekarával. Amikor 1918-ban, 61 évesen meghalt, a város összes muzsikus cigánya hatalmas zenekart alkotva kísérte a belvároson keresztül a temetőbe. Közismert bőgőse volt a kanizsai cigányzenekaroknak Oláh István. 1832-ben Kanizsán született, tizenkét éves korában már játszott, ahogy nyolcvan évesen is fordított életét élte: estétől hajnalig játszott, nappal pihent. New York, Chicago, Peking, Oroszország, Párizs a világnak azon részei, ahol zenélt. Utóbbiban tizenkét éven át. Cigánybanda (1892) Voltak persze gyengébben muzsikálói bandái is a városnak. Amikor 1904-ben Blaha Lujza vendégszerepelt a városban, az előadást követő banketten, a Polgári Egylet székházában épp egy ilyen kompánia húzta kitartóan nótáit a vendégek fülébe. A szintén jelenlévő Erdős Alice (1882-1945) színésznő ekkor jutott a megállapításra, hogy a pesti cigány jól játszik, de keveset, ellenben a kanizsai rosszul, de sokat. Egy ablak alatt 1909 szilvesztere éjszakáján (Steiner Edgár rajza Zsittney Gábor tulajdonában.) •Az épületben működtette 1904 és 1932 között létező cégét Beck Henrik. 1924 •1927-ben a város együtt vásárolta meg a tér 3. és 4. házszámú ingatlanát a Rosenberg örökösöktől. A háttérben az állt, hogy a város hatalmas vásárcsarnok építését tervezte ide, amely a Zárda utca mentén a tértől a Zrínyi utcáig húzódott volna. Az elképzelés fantasztikus jellege nagyon gyorsan kiderült. A földszint, az első és a második emelet alaprajza 1927-ben (A pince déli felében a két jégverem még emlékeztetett a ház múltjára.) •1931-ben a Stefánia-szövetség szomszédban székelő helyi fiókja igénybe vette a volt szálló épületét is. Emeletén helyezték el Egészségvédő Intézetüket. Itt a nemi betegségekben szenvedőket kezelték. 198. Erzsébet tér 4.a (korábbi számozás szerint Király utca 40.) Ketting Klára két képe 1940-ből (A déli oldal lépcsőházi bejáratánál még az eredeti, kőbaluszteres mellvéd.) (indafoto.hu) Az épület három képe az 1970-es évek végéről (Thúry György Múzeum.) Kiss Judit három felvétele (A Sport eszpresszó és mennyezete az 1970-es évek végén.) (Thúry György Múzeum.) 1980 •Az Erzsébet tér déli oldalának utolsó emeletes házát (Király utca 40. és Zárda utca 1.) Berge Kristóf várkapitány építtette 1695 és 1697 között, az akkor még a mocsaras területen kialakított dombra. A Berge-ház volt talán a modern Kanizsa első jelentősebb lakóháza. Felrobbantását barbárságnak, a város története ellen elkövetett legnagyobb 20. századi bűnnek tartom. A Berge Kristófról készült festmény eredetileg a ferencesek kolostorát díszítette (Thúry György Múzeum.) Az épület oldalába a várból származó ágyúgolyót építettek. Udvarában a déli falat napóra díszítette, három (XI, XII és I) római számmal jelezve az időt. A bontáskor ennek már egy kései változata létezett, de az a 4. számú ház udvari homlokzatán volt. •A város régi napóráival kapcsolatban itt jelzem, hogy közülük mára csupán egy maradt meg, az sem igazi régiség. Németh József bognár 1936-ban építtette fel földszintes házát a Magyar utca 68. szám alatt. Ennek déli oromfalára egy napórát is készíttetett. Számlapján a vakolatra festett 2 méter átmérőjű körben a 12 állatövi csillagkép figurális ábrázolása látható. 1970-ben ifj. Tüchert Lajos – Kanizsán született, jelenleg Bécsben élő festőművész – újrafestette a napórát. Jelenleg a vadszőlővel befutott felületen már alig látszanak a részletek. •Sokáig két épület állt e házszám alatt, természetesen egy tulajdonossal. A Zárda utca sarkán lévő, szintén öreg ház földszintes volt. Megjelenésében hasonlított az Ady utca 13. alatti, ma is létező épülethez. Ez a ház a 19. század első felében épült; emeletes szomszédjával jobbára osztozott annak sorsában. A térre néző részében 1923-tól, alapításától Lukács Vilmos gyógyszertára működött, Szűz Mária nevével. Lázcsillapítók kilencvenegyedik esztendejükben (A doboz mérete: 4,4 x 3,3 x 1,4 centiméter.) (Dr. Fodor Zsolttól.) 1937 (Thúry György Múzeum.) (1945 nyarán a Király utca és több társa új nevet kapott.) A második világháború után bontották le. Kellett a hely a Zárda utcában akkor létesített új piac kialakításához. Így az emeletes Berge-házból sarokház lett. •Az épületeket birtokolta a Kanizsára 1791-ben, vagy 1792-ben költöző Babochay József (1808-tól és 1810-től városbíró) orvos is. •Tőle 1794-ben a vármegye tulajdonába került az ingatlan; katonatiszti szállásként használták. A középületek 1853-as összeírásában „főszolgabírósági lak” funkcióval szerepel. Orvosi vizsgálat (1889) A század második felében katonai kórházként használták. 1872-es leírása szerint hat ápoló és húsz ápolt számára biztosított helyet. Az igények a lehetőségeket meghaladták, ezért a mozgatható betegeket Budára szállították kezelésre. Ráadásul az épület a város egyik legforgalmasabb, legzajosabb részén állt, szobái aprók és rosszul szellőztethetők voltak. A földszintes épületben helyezték el a kórház őrségét, mögöttük, hátul a halottas kamrákat. Óvatosságból a halottak kezére drótot kötöttek. Annak túlsó végén – az őrségnél – csengő volt felszerelve. Ennek feladata lett volna a jelzés, ha a kamrába esetleg tetszhalott katona kerül. Sajnos, a csengő mindvégig néma maradt. •A város 1889-ben megvette, de még az első világháborút megelőző években is „katonai gyengélkedők háza” (K. und Kön. Marodenhaus) volt. 1922-től itt működött Stefánia-szövetség helyi fiókja (Sabján Gyula polgármestert választva első elnökévé), amely később részben igénybe vette a volt szálló épületét is. Az 1920-as évek első felében (A képen a szövetség gondozónője a csecsemőkkel, anyukák, nagymamák, Jancsecz Imre cipész és Perszl Dezső üzlete.) (Vízvári József jóvoltából.) 1931-ben ott hozták létre Egészségvédő Intézetüket, itt az emeleten pedig bölcsődéjüket. Három szoba várta a csecsemőket (25 gyerek), egy az anyákat. Az új épület udvari homlokzatán Ugyancsak itt kapott helyet a Magyar Távirati Iroda kirendeltsége, amely 1919-ben létesült. A háztömb 1920 körül 199. Erzsébet tér 5. (képek még Király utca 53.) 1910 körül (Az épület tetején a telefonközponti vezetékeket fogadó szerkezet.) 1950 vagy 1951 (Kiskanizsaiak érkezése a május elsejei felvonulásra.) (Horváthné Polai Máriától.) •A Király utca sarkán – közvetlenül a törökök kiverése után – építtette fel a kincstár a földszintes Harmincados-házat, a legelső téglából emelt épületek egyikét. Az építkezéshez az akkor még mélyebb, mocsaras területen egy dombot kellett kialakítani. Hivatalnokai az előtte felállított sorompónál szedték be a vámot a szállított áruk után. A harmincad a ki- és beviteli forgalomban járt a kincstárnak az áruk értéke szerint. E hivatalból lett a sóhivatal, amely – neve ellenére – az állami adószedés minden nemével foglalkozott. 1774-es tervéből kiderül, hogy a hivatali épület a kincstári telek Király utcai oldalára került. A rendeltetéséhez képest igencsak nagy terület Erzsébet téri szélén fából építették fel a két „sópajtát”, a „maradék” közepére pedig park került. A kincstári telek és a sóhivatal építményeinek, kertjének vázlata az 1774-es terv alapján A hivatal épületének utcai homlokzata és udvari szárnyának keleti oldala A két raktár Erzsébet téri oldala (Balra a déli, szűkebb épület.) 1830 körül a hivatal már földszintes saroképületben fogadta ügyfeleit, aminek akkoriban még egyforma hosszú volt a két szárnya; az Erzsébet tér nyugati oldalából jóval nagyobb területet foglalt el, mint 1862-es utódja. A sóraktáraktól északkeletre (a Törvényház déli része előtt) állt két házban laktak a „sótisztek”. 1840-ben Batthyány Fülöp megvásárolta és lebontatta ezeket, a mai tér belső részében álló épületeket; elkezdődött a jelenleg látható tér kialakulása. •1862-ben készült el a sóház új épülete, amelynek emeletén lett elhelyezve Zala és Somogy pénzügyigazgatósága, amely az 1850-es évek elejétől létezett és működött a korábbi épületben. A sóraktárak és a sóhivatal az 1868-ban költöztek a teherpályaudvar közelébe, a Csengery út 80. szám alatti, ma is álló, akkoriban épült, Gutmann-féle épületbe és annak udvari raktáraiba. A Tárház és a Só utca neve még őrzi ennek emlékét. A pénzügyigazgatóság 1872-ben a pécsi központba olvadt, Kanizsa a pénzügyőrség biztosi kerülete lett, négy pénzügyőri szakasszal (Nagykanizsa, Letenye, Csáktornya, Stridó). A hivatal továbbra is maradt itt. •Ugyanekkor lett Nagykanizsa önálló törvénykezési kerület. A törvényszék – jobb híján – a sóház emeletére került, a szomszédságba pedig felépítették a fogházat. A törvényszék 1887-ben a Kvártélyházba költözött; így a házban nagyobb helyhez jutott az 1875-től létező, ott működő illetékszabási hivatal, amely 1883 és 1887 között, átmenetileg a Csengery út 29. szám alatt volt elhelyezve, majd 1889-ben megszűnt. Helyét ekkor évtizedekre az adóhivatal kapta. Vele párhuzamosan – tovább csökkenő hatáskörrel – a pénzügyőrség helyi hivatala is használta a házat. •1887-ben a takarékpénztár épületének helyiségeiből ide költözött az akkor egyesített posta (földszint) és távírda (emelet) is. Az I. számú hivatal épülete (II. számúnak a vasútállomáson működő mozgópostai egységet nevezték.) Csomagszállító postakocsi (1891) Postás egy helyi képeslapon Távírdai terem (1897) Az épület zsúfoltságát tovább növelte, hogy az 1892-ben létesített telefonhálózat központja is ide került. A rendszernek indulásakor 55 előfizetője volt. Kialakítottak három nyilvános állomást is. Ezeket a postahivatal egységeiben helyezték el itt, Kiskanizsán és a pályaudvaron. (Az ország első hálózata – magánvállalkozásban – 1881-ben Budapesten létesült.) Telefonközpont 1896-ban Telefon ekkoriban Ekkortól jelentek meg a belvárosi házak tetején a furcsa, nagy és csúf, téglalap alakú, rácsos szerkezetek, amelyekre szerelve vezették a huzalokat. A várost 1896-ban bekapcsolták az országos hálózatba, 1900-ban nyílt meg ebben az épületben a helyközi távbeszélő állomás is. 1913 és 1915 Mindennek ellenére az előfizetők száma csak lassan nőtt: 1912 végén még nem érte el a kettőszázötvenet. Az elhelyezési problémákat csak a Postapalota 1924-es átadása szüntette meg. A telefonközpontot 1939-ben, már az új épületben automatizálták. •Az I. számú hivatalt két évtizeden át vezette Szommer Náthán. Szommer Náthán 1869-ben a kanizsai távírdánál kezdte hivatali pályafutását, majd az 1870-es évek közepén áthelyezték. 1891-ben került vissza a városba, akkor már a hivatal vezetőjeként. 1909-ben beosztásához megkapta a főfelügyelői rangot is. 1911-ben kérte nyugdíjazását, 1931-ben halt meg. Nyolcvannégy esztendőt élt. •A városból az első szikratávírós üzenetváltás 1914-ben történt. •Meg kell említenem a szepetnekiek szerepét az ország távközlési hálózata kiépülésében. (A kanizsai vezetékek 1892-es szerelését is jórészt ők végezték.) Az ottaniak elegendő föld hiányában (azok nagybirtokokhoz tartoztak) kénytelenek voltak más megélhetési forrás után nézni. Így az 1860-as évek végétől a tavaszi munkák végeztével – csapatokba szerveződve – felkerekedtek és „dróthuzalmunkás”-ként vettek részt az ország teljes területén a távíró-hálózat kiépítésében. Leszámítva az aratás idejét, késő őszig voltak távol falujuktól. A 200-300 szepetneki férfi az országban efféle tevékenységet végzők többségét jelentette. Későbbiekben az ország telefon-hálózatának létesítése jelentett számukra hasonló feladatot. Az akrobatákra jellemző ügyességet, bátorságot követelő munka nem volt veszélytelen: az ősszel hazatérők minden évben kevesebben voltak, mint korábban, a tavasszal útnak indulók. „Dróthuzalmunkások” a kanizsai tetőkön a századfordulón •1906-ban Tóth József kocsigyártó és Németh Imre bognár készítettek új, tetszetős csomagszállító kocsikat a kanizsai hivatal számára. Németh 1943-ban, nyolcvanhat évesen halt meg. •A régi, akár csúfnak is mondható épület helyére 1974-ben készült el a mai sarokház. Csinosnak ezt sem nevezném. 200. Erzsébet tér 6. (korábbi számozás szerint) (Fogház*) •A Törvényház felépülése előtt az itteni börtön és az előtte lévő, nagy kert volt az Erzsébet tér 6. számú ingatlan. Részben e hajdani kert területére épült a Törvényház. Történetéről az Erzsébet tér 7. címen írok. A börtön épülete és a hetivásár 1890 környékén •Ma a hajdani fogház a Sabján Gyula utca részeként a 3. házszámot viseli. A brücksali börtön kialakítását alapul véve, 1874-ben építette Hencz Antal Ney Béla terve szerint, az akkori Fő tér meghatározó tömegű épületeként. A brücksali „magány-börtön” (1865) Az is maradt sokáig, mert a tér felől nem takarta semmi. Évtizedekig „mintabörtönnek” számított: volt iskolája, kórterme, kápolnája, asztalosműhelye. •Alagsorában volt a főző- és mosókonyha, a munkaterem, a fürdőszoba és a sötétzárkák. A földszinten kapott helyet a kórházi szoba, a tanterem, egy másik munkaterem és a személyzet. A következő két szint egyforma volt. Középen helyezkedett el az őrszoba, két oldalt a zárkák: hat zárka 3-3 személynek, kettő 12-12 személynek és volt hat egyszemélyes zárka is. Egyik emeleten a női, másikon a férfi foglyokat helyezték el. 1912-ben kis kápolnát is létesítettek. Az udvaron (a rendőrség mai területén), külön épületben voltak a műhelyek. Az asztalosműhelyen túl (ebben bútorok készültek), később nyomdát is működtettek, ahol bírósági nyomtatványokat állítottak elő. 1875 Általában 70-80 foglya volt, de kivételesen a szám elérte a 130-at is. 1911-ben a foglyokkal 14 fogházőr, 2 őrmester és 1 munkavezető foglalkozott. •Északkeleten, a Törvényház helyén működő kerthelyiség, a Zöldfa-kert határolta; annak zenekara nem ritkán az elítéltek átkiabált kívánságai szerinti nótákat húzta, vagy fújta. •Nem szeretnék valamiféle idilli képet festeni a börtön életéről, mert annak a valósághoz sok köze nem lenne. Elég talán az itteni kivégzések említése. Ritkán, de előfordult, hogy bitófát állítottak fel a kicsike hátsó udvaron. A hajdani szokással ellentétben az ítélet végrehajtásának csak kevés tanúja volt. A hivatalosságokon túl ide nem is fértek volna be sokan mások. A hatalomra került nyilasokat zavarhatta is az elrettentés hiányos volta (decemberben három szilágysági földművessel még a rendőrség udvarán végeztek), így magán az Erzsébet téren alakítottak ki egy vesztőhelyet. Annak hátsó fala a tér középső részében álló nyilvános illemhelynek támaszkodott. (E néhány évig létező vécé a törvényház főbejáratától keletre, a 20. gyalogezred emlékművétől északra állt.) 1945 februárjában – negyedórás időközökkel – három, szökevénynek nyilvánított szerencsétlent (egy katona, egy csendőr, egy munkaszolgálatos) lőttek itt agyon. A vesztőhelyet április végén bontották el. A nyilasok eljárásában azonban mások is találhatták valami vonzót, mert 1946 augusztusában, a forint bevezetésekor „a szakszervezet” állított akasztófát a még itt működő piacon. A hely lap szerint: „Ide állsz, ha a forintra spekulálsz!” felirat került rá. •1942 őszén szenzációszámba menő eset történt a fogházban: megszökött a halálraítélt. A muraközi fiatalembert, egy lakatossegédet kétrendbeli, az elsötétítés idején elkövetett csáktornyai lopásáért ítélte jogerősen halálra a kanizsai rögtönítélő bíróság. A bűnös a börtön második emeletén, magánzárkában látszólag kivégzését várta, amikor az esti ellenőrzést követően szétfeszítette az ablak rácsát és kibújt cellájából. Már a falon függeszkedett, amikor a visszatérő ellenőrzés szembesült a történésekkel. Hiába riasztott a fogházőr, hiába rohant lefelé a lépcsőn, hogy akadályozza a fogoly távozását. Mire az udvarra ért, a lakatossegéd macskaügyességgel leugrott, átvetette magát a kerítésen és Kiskanizsa felé eltűnt a sötétségben. Fogházőrök, rendőrök üldözték – egyre többen. Eredménytelenül. Elfogni képtelenek voltak. Nem tudni, hogy az elítélt mikor, hol halt meg, de ehhez a kanizsai statáriális bíróságnak köze már nem volt. Az akrobatikus távozást segítette, hogy az őrség időben megtette az előkészületeket az akasztásra: földet halmozott fel az épület tövébe az akasztófa felállításához. A halálraítélt ablaka alá. Ki tudja? Talán egyéb segítsége is akadt… •1927-ben ügyészségi kezdeményezésre 25 katasztrális hold kisajátítással került állami tulajdonba a területből, amely néhai Pick György palini nagybirtokos örököseire maradt. Ezzel megteremtődött a rabkertészet létesítésének lehetősége. (Pick eredetileg 647 holdnyi erdő birtokosa volt itt és tulajdonában volt a kámáncsi fűrésztelep is. 1927-re az erdő már nem létezett, helyén bozótos alakult ki. A birtokból 500 holdnyit a város is vásárolt ekkor.) A kisajátított föld ötholdnyi részén valóban kialakításra került a városi börtön kertészete, amit a helyiek rabtelepként emlegettek. A foglyok reggelente gyalogosan indultak munkába és esténként ugyanígy tértek vissza a fogházba. Visszaemlékezések szerint tízes csoportokban, összefűzve haladtak a Magyar utcán, majd végig a Garay utcán, hogy aztán északra fordulva földutakon jussanak útjuk céljához. Jócskán kellett gyalogolniuk, mert a telep központja a Palini-vágásnak nevezett terület déli végénél lett kialakítva. Az itteni téglából készült, nagyobb épület mellé újabb gazdasági építmények kerültek. Egy őr állandó jelleggel a telepen lakott. 1926 (A telep helyét a piros nyíl jelzi.) 1934-ben Faragó Márton is megörökítette a helyet (A festő északkeleti irányból szemlélte a központi épületet. Az előtérben a Lazsnak-patak.) Az 1950-es években már a helyi mezőgazdasági technikum használta a korábbi rabkertészetet. Az iskolából hetente a négy-négy diákot hintó szállította ki ide és vitte vissza. A hét elején érkeztek, a korábban említett épületben szálltak meg, majd a hét végén távoztak. A felnőtt alkalmazottak munkájuk végeztével minden nap hazamentek, egyikük azonban a tanulókkal maradt éjszakára. Az egység 1961-ben a Nagykanizsai Állami Gazdaság része lett, de funkciója nem változott. A Palini-vágás délről Az 1960-as és az 1990-es években (Balra alul az erdészház. A telep helyét a piros nyíl jelzi.) Egy 1966-os légifelvételen (fentrol.hu) •Talán ide illik a Kiskanizsán énekelt, Nagy Lajos piarista tanár által 1937-ben közreadott „ballada”: Hétfőn reggel Nagykanizsán mi történt? Pancsa Rozi agyonszúrta a férjét, Pancsa Rozi a kis székkel ütötte, Pancsa Rozi a bicskával böködte. Végigmentem a kanizsai temetőn, Mózsi Jancsi sírja volt a legelső. Az volt annak keresztjére ráírva: Pancsa Rozi volt annak a gyilkosa. Kanizsai börtönajtó repedj meg! Pancsa Rozi, többet ne szabadulj meg! 201. Erzsébet tér 6. és 7. (Törvényház*) •1860-ban a Király, Sabján, Báthory utcák és az Erzsébet tér határolta, kincstári tulajdonú telek a sóháztól és a kicsi, későbbi dohányraktári épülettől eltekintve beépítetlen volt. Itt hozta létre 1863-ban Neusiedler Pál (1848-as adat szerint mészáros), a Zöldfa szálló bérlője – Zöldfakert névvel – a szálló nyári vendéglőjét. Ennek (valószínűleg fából készült) kiszolgáló építménye a később Erzsébet tér 7. számot viselő telek (ma ott a Törvényház északi harmada áll) északi szélén volt. A Zöldfakert (139) 1864-ben (library.hungaricana.hu) 1863 1864 (Amikor nyolcszáznál több lámpa várta a vendégeket.) 1865 A területet az új sóháznak szánta a kormányzat, mégis előbb a fogház, majd a dohányraktár számára biztosított abból telket. (1892) (1897) Cigánybanda klarinétosa (1884) 1871-ben a Zöldfa szálló bezárt; a kert népszerűsége – a csökkenő terület ellenére – maradt, sőt a vacsora utáni időszak forgalma már a később divatos korzó előképét jelenítette meg. Ekkoriban a Zöldfakerten túl nem volt másik hely, ahol a nyári melegben lakásából kimozduló ember jól érezhette magát: városban, de ugyanakkor a szabadban. Így aztán nem lehet véletlen, hogy 1875-ben a kert mentén sétáló újságírónak, látva a kerítés másik oldaláról hívogató padokat és székeket, olyan török mondás jut eszébe, amelynek értelmében indokoltnak tűnik megpihennie odabenn egy pohár sör mellett: Jobb menni, mint futni, jobb állni, mint menni, jobb ülni, mint állni: legeslegjobb pedig heverni. 1878-ban a bérlő zárt szalont is építtetett vendégeinek. Nyugat felé fából készült, féltetős, oldalról nyitott, keskenyebb épületben folytatódott a szalon. Ennek fényképe az Erzsébet tér 11. szám alatti ház anyagánál látható. A kert területét a sóháztól a dohányraktárig téglából épített, vasrácsos kerítés határolta. 1879 Szigritz volt a bérlő akkor is, amikor 1883-ban a helyi tűzoltók megrendezték zászlószentelési ünnepségüket. Ismerkedési estjükön nagyjából kétezer vendég evett-ivott itt, ahol a zsúfoltság miatt lépni is alig lehetett. Megjelentek a mutatványosok is (Hirdetések 1885-ből.) Az 1880-as évek vége felé változni kezdett a vendégkör. Így hát 1888-tól jobbára itt működhetett az Izraelita Jótékony Nőegylet népkonyhája a téli hónapokban. E társaság 1895-ös ajánlata nem tartozott a mindennapiak közé A vásár forgataga a Zöldfakert 1880-ban épült kerítése előtt az 1880-as évek végén 1905-ben a Keszthelyi Hírlap jelentette meg egy Kanizsára látogató olvasójának itteni élményeit. A sorok írója a nagykanizsai törvényszék mellé lett kiválasztva esküdtnek. Körül is nézett a városban, ha már ide kellett utaznia. Járt a Zöldfakertben is: „Először is, mint esküdtet, a törvényszéki fogház felé vonzott kíváncsiságom. Ez a fogház arról nevezetes, hogy a legvidámabb fogháza az egész országnak, hol a rabok szomorú napjait víg trombita-zenével igyekeznek felvidítani, kellemessé tenni. Közvetlen mellette van ugyanis a Zöldfa-kert, a nagyhimvári híres mulató, hol a „Veteránok” jeles zenekara fújja napestig a szebbnél-szebb nótákat, ahol a nyalka hadfiak és Kis-Himvár aranyifjúsága szeretkezik. Midőn a város e kedvelt mulatóhelyét megtekintettem, éppen akkor szólt le a rablógyilkosság miatt letartóztatott polgártársunk a fogház második emeletének ablakából a veteránok zenekarára: − Ácsi! Azt a nótát fújjátok nekem: Gyere be rózsám, gyere be, Csak magam vagyok ide be! A zenekar nyomban rázendítette a kívánt nótát. Olyan szívrehatóan fújta, hogy a Zöldfa-kertben jelenlevő tündérek között nem egynek telt meg könnyekkel búzavirág színű szemei.” (A szövegben Nagy-Himvár alatt Nagykanizsa értendő. Az esküdt a kertben a Hadastyán Egylet rezesbandájával találkozott.) A Zöldfakert 1907-ben szűnt meg; utolsó időszakában már csak a tűzoltó-zenekar vasárnap délutáni koncertjei vonzották ide a táncolni vágyókat. A továbbiakban – még a két világháború között is – egy közönséges kocsma működött a helyén. •1872-ben tájékoztatta olvasóit a helyi lap, hogy Exner Gyula pécsi fényképész a kora nyári hónapokra Nagykanizsára költözött. Munkájához itt, a Zöldfakertben építtette fel „fényirdai helyiségét”. „Műterme költséges és ízléses” – állapította meg az újság. . . Irodalmi adatok szerint 1876-tól fia, Károly folytatta az apa kanizsai tevékenységét. A városban készített felvételükkel még nem találkoztam. •Talán nem érdektelen, hogy Károly 1877-ben született, ugyancsak fényképész fia, Exner Károly Gyula Tódor 1912 őszén Kanizsán kapott iparengedélyt szakmája műveléséhez. Az év végén itt is nősült. Feleségével az Ady utca 55. szám alatti akkori vendéglő egyik szobáját lakták. További sorsukról nincs információm. •1876-ban Bécsből látogatott a városba Nicolaus Stockmann fényképész. Ő is az itteni műteremben készítette felvételeit. •Már a kezdeti időktől rendszeresen játszott a kertben a Grünbaum József vezette, híres, kanizsai „zsidó banda”. A képzett zenészekből álló, viszonylag nagy, tucatnyi zenész alkotta zenekar 1842-ben alakult meg. Figyelemre méltó, hogy a körmeneteken sokáig ők voltak a zenei kíséretet szolgáltatók; közreműködésükért alkalmanként és fejenként egy „koszos korsó” bort kaptak a ferences barátoktól. Koszos korsónak akkoriban a máztalan cserépkorsót hívták. 1848-ban társaságukban masírozott át Kanizsán – a Petőfi utca felől Kiskanizsa felé – Perczel Mór serege. Játszottak Viktória angol királynő, a belga király, Ferenc József előtt és a párizsi világkiállításon (1885). Valószínűleg a zenészek számának apadása magyarázza, hogy az 1870-es évek közepétől a zenekar már jobbára Kovács Gábor, majd Horváth Laci cigányzenekarával közösen – egy együttesként – lépett fel, majd az 1880-as években feloszlott. Horváth Laci (1858-1917) cigányzenekara 1906-ig játszott a városban (A kép 1900 körül készült Nagykanizsán. Horváth középen áll, a hátsó sor előtt.) Grünbaum azonban egészen 1900-as haláláig (74 éves volt akkor) tovább tevékenykedett: zenét oktatott gyerekeknek, illetve több cigányzenekart is betanított és azokban első muzsikusként játszott. Az 1930-as évek végén Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) •A mai épület 1936–37-ben épült igazságügyi palotának. Elfoglalta a hajdani Zöldfakert területét: a 6. szám alatt a fogda előtti kertet és a 7. számú telket is. Az épületterveket Hübner Tibor (előtte a városnak a Nagy-Magyarország emlékművet tervezte), a homlokzattervet K. Császár Ferenc budapesti építész készítette. (Újabb hivatalok számára Hübner terve engedte volna a ház északi és déli továbbépítését a sarkokig.) A kőfaragó és műköves Kovács József volt, de a kivitelezés többi része is helyi mesterek nevéhez kötődik. Szemenyey-Nagy Tibor véleménye szerint a homlokzatot díszítő domborművek Rápolthy Lajos alkotásai lehetnek. A beruházás részeként gáz- és bombabiztos óvóhely is kialakításra került. A hivatali bútorzat viszont a szegedi Csillagbörtön lakóinak munkája volt. Kanizsa asztalosai méltatlankodtak. A börtön alacsony áraival képtelenség volt versenyezni. Az épület a tér 2012-es átalakításakor •1984-től a Városi Bíróság és Ügyészség mellett az épületben működött a városi tanács. 1990 óta az épület e részén a polgármesteri hivatal található. 202. Erzsébet tér 8. (képek még: Báthory utca 2.) (Dohányraktár*) A 20. század első évtizedében (A balra lévő földszintes házban – ma a Külkereskedelmi Bank épülete van ott – volt korábban a raktár is, később csak az irodák.) •Nem tisztázott, hogy az állami dohányraktár mikor létesült a városban. Van viszont adat arra nézve, hogy már 1869-ben felmerült költöztetésének gondolata. Akkori helyéről, a Lőwi-házból (Erzsébet tér 10.) a Harmincados-házba (Erzsébet tér 5.) kívánta a minisztérium áttelepíteni. Végül 1875-ben történt meg a költözés: az itt, az Erzsébet tér mentén épült, 1860-ban már létező földszintes raktárba került a Zalát, részben Somogyot ellátó dohánykezelőség. A „Nagykanizsai Magyar Királyi Dohány Fő és Különlegességi Áruda” akkoriban 300 dohányárust szolgált ki. •Az igényeket kielégíteni már nem bíró raktár északi felét lebontották. Az üressé vált sarki részen 1907-ben lovagvárszerű, kétemeletes raktárpalotát épített Morandini Román, a tervező. A 20. század első évtizedében Ekkor készült a Báthory utcai emeletes szárny is. Az épületegyüttes 1910 körül 1929 A két világháború között általában 30 vagonnyi dohányárut tároltak itt. Az irodák az Erzsébet téri földszintes házban voltak. 1910 •A teljes raktár a háború utolsó kanizsai napja (1945. márc. 31.) egyik esti órájában tisztázatlan okokból lángra kapott és kiégett. A hátsó részt 1948-ban állították helyre és újra dohányraktárként használták. Az Erzsébet téri kétemeletes épületet az 1950-es évek első felében – katonatisztek számára – jellegtelen lakóházzá alakították. A Báthory utcai szárnyat 1968-tól két évtizedig az 1951-ben alakult Pannónia Cipész Ktsz birtokolta. A tér túlsó oldalán addig birtokolt apró műhelyeket cserélték az itteni, sokkal nagyobbakra, amivel lehetővé vált a gépesítés is. Egy 1969-es képes híradás szerint az üzemben naponta már napi kilencszáz pár cipő készült. 1969 Ugyancsak tulajdonukba került az eredeti dohányraktár Erzsébet téri, földszintes részének annak idején meghagyott darabja. Ezt lebontva emeltették ott irodaházukat, amely átalakításával született meg az 1990-es években a Külkereskedelmi Bank mai épülete. Talán nem véletlen, hogy az új épület két oldalán kialakított egyforma kapuk elemei hasonlítanak a cipők bőr alkotórészei kivágásához használt kiütőkésekre 203. Erzsébet tér 9. (képek még: Báthory utca 1.) (Kvártélyház*) •A hagyomány szerint a vár köveinek felhasználásával épült uradalmi épület. Egy rágalmazási ügy iratai szerint kvártélyház már 1737-ben létezett a városban. A Zöldfa fogadó felépítése előtt is hasonló rendeltetésű uradalmi épület állt itt: a „dombi korcsma”. A dohányraktár építésének befejezésekor A két világháború között készült képek Az 1950-es évek első felében Az 1950-es évek második felében •A Zöldfa fogadót 1840-ben új vendéglőként említik (első bérlője Reindl Károly volt). Az épület tehát akkoriban kaphatta mai formáját. Tartozott hozzá istálló és kocsiszín is, amely az udvar északi oldalán épült fel. Az 1850-es években 3 terme, 37 szobája volt. Tisztázatlan, hogy a fogadó épületének kialakításakor, az itt állt eredeti épületből maradt-e valami, ha igen, akkor mi. Ha hinni lehet az 1860-as térképnek, akkor 1860-tól 1864-ig (a kataszteri térkép elkészültéig) a házon és két északi szomszédján lényeges változások történtek. A szomszédos Lőwi-ház építése miatt a szálló keleti oldalának északi végéből körülbelül három ablak szélességű részt le kellett bontani. A felszabadult területre épült a Lőwi-háznak a kaputól délre eső része. Mindezt valószínűsíti, hogy az épület keleti oldalán a befalazott, kőkeretes kapu jelenleg igencsak aszimmetrikusan helyezkedik el. (Van egy kisebb, szintén befalazott és kőkeretes bejárat az épület déli oldalán is, a sarokrész közvetlen közelében.) Ugyanekkor a főbejárat korábbi fala – amely az épület sarkát vágta le – elé újabbat húztak. Így az – az utcáról is látható falvastagságával – előbbre került. Ez kapta a ma is látható díszítést, kapuajtókat és a kerékvetőket, tetejére pedig az attikát. Hogy így lehetett, mutatja az emeleti párkány alatti díszítés. Az a főbejárat falán és az épület két oldalfalán teljesen eltérő jellegű. Az épület főbejárati része belül különösen szép. Mind a földszinten, mind az emeleten (szépen kialakított lépcső vezet fel) vaskos oszlopok sora tartja a mennyezetet. A 2010-es felújítás után A pince boltozata egy földszinti teremben a 2010-es felújításkor •A „Zöldfa” a Dunántúl egyik legnagyobb vendéglője és szállodája lett, híres koncertekkel, színházi előadásokkal, bálokkal. Az épület adott helyet a megyebáloknak is, ahová, ha kellett, a feneketlen kanizsai sár miatt puttonyokban szállították a leányokat. A létesítményben több terem várta a rendezvényeket. Emeleti, karzatos nagyterme valóban kiérdemelte jelzős nevét. 1872 1873 Olvashatunk négyszáz szilveszterezőről, februári mulatság hatszáz vendégéről. Ellenben zenei események számára kevésbé volt alkalmas a hely, mert akusztikája nem volt kifogástalan. Farsang (1857) Báli öltözék 1860-ban (1894) 1870 •Kanizsai látogatásai alkalmával itt szokott megszállni Deák Ferenc. Deák Ferenc (1876) Jókai Mór Ekkoriban Neusiedler Pál (1817-1891) működtette a házat. Egy 1908-as visszaemlékezés szerint szakasztott mása volt Deáknak, aki hosszabb megszállásai idején gyakran hivatta magához a fogadóst egy-egy beszélgetésre. Ennek oka azonban nem a hasonlóság lehetett: a finom modorú Neusiedler olvasott, művelt ember hírében állt. 1869-ben a szálló nagytermében mondta kortesbeszédét Jókai Mór Horn Ede mellett, aki a balközéppárt képviselőjelöltje volt; a képviselő a Deák-párti Csengery Antal lett. •A szálló 1876-ban fejezte be működését. 1876 Megszűnése után laktanyaként (Zöldfa laktanya) hasznosították az épületet: mivel 1869-ben a 78. honvédzászlóalj székhelye Nagykanizsa lett, legénységét itt szállásolták el. A „silbak” (1880) A katonaság az 1886-ban elkészült Sugár út 9. alatti új laktanyába költözve tudta kiüríteni az épületet. •A szükséges átalakítások után 1887-re költözhetett be a járásbíróság, a törvényszék és az ügyészség. Ettől kezdve nevezték Igazságügyi Palotának. Az 1890-es évekből (A törvényszéki elnök levélpapírjának két részlete.) Tárgyalási teremmé a fogadó hajdani nagytermét alakították. (Az épület emeletén a délre néző szárny nyugati felét foglalta el.) Járásbírósági munkatársak 1929-ben (Pék Pál hagyatékából.) •Az új igazságügyi palota elkészültével az épület kiürült. 1938-ban Batthyány-Strattmann László herceg az ingatlant a rendőrségnek adta bérbe. A pestvidéki főkapitányság fiók-toloncházat létesített benne, hogy tehermentesítse budapesti intézményét. A helyet háromszáz fő befogadására tették alkalmassá. Őrzésükre negyven rendőrt szántak, de néhány hónap múlva kilencvenre növelték számukat. Egyes időszakokban csak nők voltak a tábor lakói, máskor férfiak is kerültek ide. Amikor 1941-ben a lengyel menekülteket Kanizsáról az ország belsőbb részeibe telepítették át, a volt pótkávégyárat szintén toloncházzá alakították. Megkülönböztetésül azt nevezték kettes számúnak, az ittenit pedig egyesnek. Mindkét toloncházat nevezhetjük internálótábornak is. A munkakerülőket, a kétes vagy gazdaságilag károsnak ítélt tevékenységet folytatókat igyekeztek valamiféle munkára fogni e helyeken. Ugyanakkor begyűjtötték a vidéken bujkáló, származásuk okán nemkívánatosnak tartott személyeket. Időről-időre döntés született a letartóztatottak további sorsáról. A Német Birodalomba szállítottaknak kevés esélye maradt a túlélésre. A létesítmény a világháborút követően is működött. Sőt! 1945 decemberében úgy döntöttek, hogy zalai társait bezárják, azok foglyait is ide szállítják. A táborokban mindvégig jelentős arányt képviseltek az eltérő politikai nézeteket vallók. E vonatkozásban voltak persze szerepcserék. Míg előbb a bal- és szélsőbaloldali fogvatartottak mellett jócskán akadtak szélsőjobboldali eszmék hívei, addig a következő időszakban már a nyilasok zárták be a baloldaliakat és az előző időszak döntéshozóit. Aztán 1945 áprilisával kezdődően teljessé vált a rotáció. •1947 novemberében már üresen állt. 1948 nyarán felmerült az ötlet, hogy a város tanoncotthont rendez be az épületben. Októberre kiderült, hogy az elképzelés megvalósíthatatlan. •Az államosított tűzoltóság országos létszámhiányát két vidéki „tanosztály” indításával igyekeztek orvosolni. Az egyik intézmény − Táncsics Mihály Tűzoltó Tanosztály névvel − 1950 elejétől 1952 tavaszáig folytatta e helyen az újoncképzést. •Az általános iskola 1952-től működik itt. Kezdetben csak a földszinti részt használta, 1977-ben – a több éves felújítás után – foglalhatta el a teljes épületet. Az 1950-es évek második felében (Az emeletre, ugyancsak 1952-ben, a város középiskolai leánykollégiuma került. 1956-os elköltözésüket követően [1974-ig] általános iskolás korú leánygyermekek nevelőotthonának adott helyet.) Vargha Béla (1911-1991) az általános iskola első igazgatója 1953 és 1954 (A három kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.) •Tóth János 1952-es felmérésekor az udvarban még funkcióváltás nélkül létezett a földszintes télikert boltozatos termeivel. Ez csak az istálló és kocsiszín ma is álló épülete lehet. Télikertté alakítása akkor történhetett, amikor a házat Igazságügyi Palotaként használták és az istálló már feleslegessé vált. 1953 és 1954 1956 és 1972 (A négy kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.) Az építményben ma az iskola konyhája, étterme működik. Belseje most is figyelemre méltó; ebben is megjelennek a főépületet jellemző, a boltozatot tartó vaskos oszlopok. •Az iskola alatt az 1950-es évektől a polgári védelem szükségkórháza várta a harmadik világháborút. Készülékei hálózatról, aggregátorról és akkumulátorokról is működtethetők voltak. A városi hálózattól független vízellátást és a levegőszűrő rendszert is kapott. 204. Erzsébet tér 10. (Lőwi-ház*) •A korabeli térképek alapján az 1860 tájékára tehető a mai ház építésének időpontja. Ugyanezek szerint a telek kellő szélessége biztosításához a Kvártélyház északi végéből is bontani kényszerültek. Az ingatlan (és két szomszédja) állapota 1860 körül és 1864-ben (Thúry György Múzeum.) A telken addig álló ház a mai kapualj és az attól északra eső rész területét foglalta el. Elképzelhető, hogy a jelenlegi épület ennek déli irányú bővítésével született. Az Erzsébet tér 9. szám alatti épület 2010-ben kezdett felújításakor készített felvétel (A képen az épület földszinti, északi irányban utolsó termének két fala. Jobbra az Erzsébet tér felé néző oldal, balra a Lőwi-házzal szomszédos fal. Ezek eltérő volta arra utal, hogy a ház északi végéből hajdanán lebontottak egy részt.) A bővítést jelzi a kapu két oldalán a használt téglák eltérő minősége is. A déli rész téglái feltűnő hasonlóságot mutatnak a Kvártélyház falában látható téglákkal, ami jelentheti, hogy annak bontásából származnak. A korábbi ház akár emeletes is lehetett, mert a mai épület egy rosszul sikerült emeletráépítés (legfelső szint) benyomását is kelti a szemlélőben. Megjegyzem, hogy egy térképvázlat, amelynek születése 1886-ra tehető, egyemeletes épületet jelez itt. Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) •Mielőtt Lőwi (Lőwy) József tulajdonába került (1850 előtt), a házat Löwenstein-házként emlegették, tulajdonosa, Löwenstein Mór (1785-1869), a város egyik leggazdagabb terménykereskedője után. Blankenberg Imre szerint 1800-ban már itt működött Löwy Efráim (Lőwi József nagybátyja, Benzián Izrael könyvelője) szállítmányozási vállalkozása; tárháza is itt volt. Az udvar déli szélén ma is álló raktár Blankenberg szerint része volt Löwy Efráim tárházának Az 1960-as években 1976 (Thúry György Múzeum.) •A mai, kora klasszicista stílusban emelt ház építtetője Lőwi József, a trieszti Adria Biztosító Társaság ügynöke volt. Az 1810-ben született Lőwi nagybátyja, Efráim segítségével nyitott bizományi és szállítási üzletet Kanizsán. A biztosítóval kapcsolatban megemlítendő, hogy az 1839-től kötött biztosításokat Kanizsán és még a két világháború között is jelen volt a városban. A főügynökség Lőwi idejében itt működött. 1850 A ház nagy raktárhelyiségei bérraktárként szolgáltak. Földszintjén – a hajdani emeleti gabonaraktár támasztóelemeként – erőteljes hengeres oszlopok láthatók. Lőwi később repceolaj-finomítót is nyitott a házban. 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedők felsorolásában Lőwit, mint olajfinomítással és szállítmányozással foglalkozó vállalkozót említi. Lőwi József (Thúry György Múzeum.) Lőwi József irodalmi (héber nyelvű) munkásságát is nagyra tartották kortársai. A vállalkozást és a házat Lőwi halála (1882-ben, hetvenhárom hunyt el) után, fia Adolf örökölte. Ő hetvenegy évesen, 1912-ben halt meg. A két világháború között – a nagykereskedelmi szerepét jórészt elvesztő városban – a nevét magyarosító unoka, Ország József (Ország Lajos [1877-1940] orvos testvére) működtette a házban kereskedését. Változó társakkal magvakat és mezőgazdasági felszereléseket árusított. Ötvenkét esztendősen vesztette életét, amikor 1944-ben sorstársaival együtt elhurcolták. •A 20. század elején itt székelt az olasz (1915-ben hat olasz állampolgár élt a városban) Anton di Basio déligyümölcs kis- és nagykereskedése. A kereskedő harminchét éves volt 1907-es halálakor. A Csoportházak lebontása után pedig ide költözött a Hirsch (Oszkár) és Szegő (Pál) cég ottani (Erzsébet tér 25.) sómalma, valamint zsák-, ponyva-, kötél- és festékkereskedése. (Szegő Pál 1933-ban, 53 éves korában halt meg.) 1912 A cég levelezőlapjának részlete (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) 205. Erzsébet tér 11. (Gutmann-palota*) •A klasszicista lakóházat, amely egyben üzleti székház is volt Strasser Dávid Lázár termény-nagykereskedő építtette 1820-ban (az épület 1952-es, Tóth Jánostól származó leírása szerint a kapu zárókövén még olvasható volt az építés 1820-as időpontja). A palota helyén a Lakner-ház állt. A ház 1953-ban (Thúry György Múzeum.) Gutmannék fából emelt, pihenést, vendéglátást szolgáló csarnoka a keleti udvar déli oldala mentén, 1953-ban (Kerecsényi Erzsébet szerint 1880 körül készült a Zöldfakert számára. Ebben az esetben a kert 1907-es megszűnésekor kerülhetett ide. Helyén az udvarban ma már téglából, betonból emelt építészeti tévedés áll.) (Thúry György Múzeum.) 1954 (Thúry György Múzeum.) Az 1860-ban és 1864-ben készült térképek tanúsága szerint az időszakban alapvetően átalakult az épület homlokzata és elkészült a ma is látható változata. Előtte az épület előreugró északi kétharmada lecsapott sarokkal csatlakozott a Magyar utca 2. számú házhoz. (Összehasonlítva az 1822-es térképpel, e rész a hajdani Lakner-háznak meghagyott része is lehetett.) Az épület déli harmada viszont a házsor mai vonala mögött állt. Létezett viszont már a mai két udvar. Az új, utcai homlokzat részben előbbre, részben hátrébb került, így illeszkedett a Kvártélyház és a Magyar utca 2. ház sarka által kijelölt vonalhoz. Ebből az időből származnak tehát a mai homlokzat részei: az ajtónyílások kőkeretei, a kerékvetők és az egész előreugró, timpanonos bejárati harmad, a rizalit. A két udvar közötti részt 1884-ben alakították emeletessé •Az építtető személye körül van egyfajta bizonytalanság forrásaimban. Kaposi Zoltán kutatásai szerint két Strasser Lázárként emlegetett személy élt a század elején a városban. Egyikük, Strasser Lázár 1800-ban már Kanizsán lakott. Valószínűleg a napóleoni háborúk nyomán gazdagodott meg. Ő idősebb volt, mint Strasser D. Lázár, aki 1795 és 1851 között élt, 1811-ben került a városba. E ház tulajdonosaként a két nevet felváltva használják ugyanarra a személyre. Megítélésem szerint Strasser D. Lázár lehet az építtető. Ezt némileg alátámasztja, hogy leánya, Anna (Gutmann későbbi felesége) 1820-ban született. Tény viszont, hogy 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedők felsorolásában említi még Stasser Lázár Dávidot, aki akkor olajfinomítással, megbízásos üzletkötéssel és szállítmányozással foglalkozott. •Gutmann Simon Henrik (1806-1890), Strasser D. Lázár későbbi veje huszonöt évesen költözött Gelséről Kanizsára, lett raktárnoka (1832-ben), majd társa Strassernek. Gutmann Simon Henrik (Thúry György Múzeum.) A Gutmann S. H. céget 1832-ben (más adatok szerint 1836-ban) alapította. Megjegyzem ezzel kapcsolatban, hogy az 1896-os millenniumi kiállításon bemutatkozva, Gutmann cége kiállította régi üzleti könyveit is, amelyeket már 1821-től vezettek. Elképzelhető azonban, hogy a kiállításon Strasser cégének iratait is szerepeltették. Gutmannék az 1896-os „ezredévi” kiállításon A magát később Nanettának neveztető Strasser Annát (1820-1878) 1840-ben vette feleségül Gutmann. Strasser Anna (Gutmann Henrikné) az Izraelita Jótékony Nőegylet egyik alapítója és elnöke az egyesület korai időszakában Strasserék a szabadságharc után Bécsbe költöztek, így Gutmann átvette cégüket is. Ekkoriban főleg gubacskereskedéssel és repceolaj gyártásával foglalkozott. 1850-re már jelentős méretű földet birtokolt Fakospusztán, amit 1878-ban a szomszédos erdőkkel tovább növelt. E tényre ma is dűlőnév emlékeztet ott. (A kisfakosi uradalmat 1904-ben Löwenstein Emil pogányszentpéteri bérlő vásárolta meg.) Sáncban ugyancsak szerzett földeket. (Ezeket a család 1905-ben adta el, a bevételt valószínűleg beliscsei vállalkozásaikba fektették.) A Kanizsán áthaladó, Pragerhofba vezető vasútvonal építésének hírére jó érzékkel váltott: Szlavóniában hatalmas erdőbirtokok megszerzésével fakitermelésbe, feldolgozásba kezdett. Fakitermelés Szlavóniában (1873) Amikor a Déli Vasút építkezése elkezdődött, ő már készen állt: az általa gyártott tölgy talpfákkal készült el a vonal Budától Pragerhofig. A család beliscsei (ezt az 1945-ös államosításig birtokolták) és kanizsai (dongagyár és famegmunkáló telep a Csengery úton) faipari üzemei európai hírűek lettek. A hordódongákat, hajógerendákat főleg Franciaországba szállították. A beliscsei gyártelep részlete A bővülő cég Triesztben fiókot nyitott. Gutmann 1869-ben – a kanizsai zsidó származású kereskedők közül elsőként – magyar nemességet kapott. 1890-ben Kanizsán temették el. Sírjának feliratát Dóczy Lajos költő (1845-1919) írta: „EZ ARANY ÍRÁS HADD JELENTSE SZEPLŐTLEN ÉLTED SZÉP HIRÉT. MIT MUNKA ADOTT ÉS SZERENCSE, CSAK JÓT ALKOTVA ÉLVEZÉD. LELKED, MELY MINDEN SZÉPÉRT ÉGETT ITT ÉL MINT ÖRÖK MÉCSVILÁG ÉS PÉLDÁD LEGSZEBB ÖRÖKSÉGED, AMELYÉRT ÁLDNAK UNOKÁK.” A nemesi címer a család kanizsai sírboltján Gutmann Simon Henrik fiai (Mindannyian Kanizsán születettek: Ödön [1841-1918], Izidor [1845-1931], Vilmos [1847-1921], László [Lázár] [1855-1933], Aladár [Alfréd] [1857-1919].) •Már inkább a következő generáció, fiai nevéhez fűződik az aktív részvétel a hazai vasúthálózat bővítésében. 1889-től Szlavónia több vasútvonalát építették meg. A Gutmannék által épített vonalak Az orahovicai vasútállomás A beliscsei gyártelepen már 1884-től feldolgozták a talpfákká fűrészelt tölgyfa hulladékát is. Lepárlással tannint (csersavat) tartalmazó tölgyfakivonatot nyertek belőle. 1896-tól − saját szabadalmuknak megfelelően − ezzel kezdték telíteni és időtállóvá tenni a bükkfából készült talpfákat. Az eljárás fontosnak bizonyult, mert ekkor már nem lehetett csak tölgyfával kielégíteni a vasútépítés igényeit. A gyártelepnek a fa lepárlását végző része 1908-ban és az igazgatósági épület A fűrészüzem belülről Ekkoriban már 3000 munkást foglalkoztattak Beliscsén és erdei vasutak 200 km hosszú hálózata szolgálta a nyersanyag beszállítását. •A fiúk közül Vilmos (1895-ben költözött Budapestre) 1892-ben kezdeményezte a helyi sörgyár alapítását. Gutmann Vilmos (1847-1921) A család férfi tagjai 1904-ben bárói címet kaptak. Bár a Gutmannok lakóhelye 1895-től már nem Nagykanizsa volt, a ház és a dongaüzem 1932-ig tulajdonukban maradt, majd megvette azokat Strém Károly, aki 1942-ben, hatvankilenc évesen halt meg. (Strém Károly unokája volt Strém Kálmán, akinek ma emléktáblája van a ház falán.) 1932-ben a cég irattárát is elszállították Bécsbe, illetve Budapestre, amivel végleg megszűnt a Gutmannok kanizsai jelenléte. •Az 1923-ban Bogenrieder Frigyes gyógyszerész által alapított „Plánta” Gyógynövénytermelő és Gyűjtő Vállalat az épületegyüttesben alakította ki országos központját. Itt végezték az ország 42 vidéki kirendeltségének adminisztrációját is. Az udvari részben raktározták a környéken begyűjtött, szárított gyógynövényeket. Egy év múlva két új tulajdonossal és „Planta” névvel tevékenykedtek tovább. A cégbírósági adatok szerint a vállalkozás 1927-ig létezett. •Egy iparos a házból: 1936 •1952 és 2000 között a ház adott otthont a Thúry György Múzeumnak. •Itt jegyzem meg, hogy Strasser L. D. személye kapcsolódik a helyi közvilágítás történetéhez. A városi utcák megvilágítását évszázadokon át a holdvilágra bízták. Ha felhő akadályozta a jóindulatú segítésben, akkor az elkésett polgár maga világított magának, mert az utcákon jobbára csak a város által alkalmazott kettő-három éjjeli vigyázó (bakter) lámpájának fényével találkozhatott.. 1821-től a Piac tér kereskedői két − ugyancsak lámpás − éjjeliőrrel kezdték őriztetni boltjaikat, majd itt-ott állandó jelleggel lámpákat állítottak fel. 1839-ben negyvennégy taggal alakult meg a városban a Lámpa Egyesület az utcai világítás hiányosságainak megszüntetésére. Két elnökük Löwenstein Mór és Tárnok Alajos lett. Hat olajlámpát rendeltek Tribel szombathelyi bádogostól, ugyanakkor az olajt szállító Strasser maga is állíttatott – ide, a háza elé – egyet, amely az előzőktől különbözött szerkezetében. A próbavilágítás után az egyesület ezt a lámpát találta célszerűbbnek. Így a további lámpák ennek mintájára, helyben készültek Jack Frigyes bádogosnál. Ezek cilinder lámpaüvegeit a vétyemi, a szükséges síküveget a daruvári huta szállította. Munka egy üveghutában (1870) 1840-ben összesen negyven lámpát állíttattak. A lámpák sok fényt persze nem adtak, de Babochay János (városbíró, az egyesület tagja) elhíresült mondása talán fékezte az igények szárnyalását: „Az utcai lámpa nem arra való, hogy velágítson, hanem arra hogy erányítson.” Az utcai lámpák száma 1841-re ötvenötre nőtt. Sötét rézvörösre festett, fából készült rudakon álltak. Nyolc helyen egész éjjel égtek a lámpák. Ezekhez állandó jelleggel létrát is rögzítettek. 1842-től – az egyesület lámpáit haszonbérbe véve – Strasser L. D. szolgáltatta a közvilágítást. 1865-ben, az állomás megépülése miatt az Ady utca külső részén is állítottak két lámpát. Ezek számát öt év múlva megtízszerezték. A lámpákat – időközben 85-re nőtt számuk – 1868-tól már a város működtette, még vállalkozókkal, mígnem 1874-ben saját kézbe vette a közvilágítást. Ekkor – a már létező 120 mellé – újabb 34 lámpát állítottak fel. Sokan és régóta javasolták, követelték már, amikor végre (1868-ban) a pislákoló olajlámpákat petróleumlámpákra cserélte a város. A helyi lap újságírójának epés megjegyzése szerint az illetékesek a petróleum célszerűségére úgy jöttek rá, mint az osztrákok az elvesztett königgrätzi csata (1866) révén a hátultöltős, gyújtószeges puskák előnyére. (A porosz-osztrák háború döntő ütközetében a főként szuronyrohamokra kiképzett osztrák sereg szembesült a modern porosz ismétlő fegyverek tűzgyorsaságával.) 1891 végén már nem volt messze 1894 nyara, mikortól a kanizsai utcák végre villanyfényben fogadhatták a sötétedés után közlekedőket. Ekkor látogatott a városba Rákosi Viktor. A vendéglátói által adott vacsorán egymást követték a pohárköszöntők, majd Sipulusz kért szót. Szellemes mondataival zajos sikert aratott, bár közülük az egyiket nem fogadta egyöntetű tetszés: „Ha valaki léghajón éjjel körülutazná a léget a földgömbön, bizonyára minden várost meglátna, csak Nagy-Kanizsát nem, az ő petróleum világítása mellett.” A várost sértve érző főszolgabíró, Svastits Károly szót is kért: ő nem akarja, hogy Kanizsa olyan legyen, mint London, ahol a fényes világítás mellett is hasmetsző űzheti merényleteit, majd megrótta az újságírót a mondottakért. A poharak rituális ürítéséhez meg kellett várni a következő szólásra emelkedőt. •A villamos világítás bevezetésekor 240 nagykanizsai és 25 kiskanizsai petróleumlámpa világította meg a város utcáit. A hajdani lámpák egyike látható az akkori városháza 1872-es fényképén. A „Közvilágítási emlék” állítása a Fő út végén 2009-ben 206. Erzsébet tér 12. (képek még: Magyar utca 1.) A 20. század első éveiben 1930 körül (A tér e szegletét még az 1950-es években is Krumpli-kertként emlegették a helyiek. Az első világháború idején, a hiány csökkentésére, a város burgonyát termesztetett itt.) Egy 1972-es kártyanaptár és Vízvári József jóvoltából a bejárat ekkoriban készült fényképe •Részben még állnak itt és a szomszédos, Magyar utca 1. számú telken Blau M. Fiai konyakgyárának épületei. A vállalkozás 1883-ban indult. Az utca mentén álló épületek közül a keletit már jelzi az 1860-as térkép. 1860-ban ugyancsak létezett már egy hosszú épület az udvar nyugati oldala mentén. A jelenleg itt álló építmények közül talán a középső lehet ennek megmaradt része. Ez alatt van ma is az a szép pince, amelyben tárolták a hordós párlatokat. Az udvar keleti oldalán álló emelt padlású épület a 20. század első éveiből való. •Kezdetben a konyak mellett még sósborszeszt készítettek. Néhány év múlva már szállítottak a monarchia tejes területére, Boszniába, Dalmáciába, Németországba. Raktárt létesítettek Bécsben és Budapesten. Ügynökségük működött a monarchia sok városán túl Belgrádban, Krakkóban. A 19. század végén 25-30 munkással dolgoztak. Ekkor már az üzem része volt egy pálinkafőzde is. Az akkoriban itt létesített fémkupak üzemükben italos palackokra készítettek kupakokat. Az ország első ilyen vállalkozásában további 25 alkalmazottjuk tevékenykedett. A helyiek akkoriban meggyőződéssel vallották jelmondatukat: „Blau cognac a legjobb”. A konyakjukon kívül népszerű termékük volt a Congó tearum. A cég elnyerte a császár és királyi udvari szállító címet is. 1886 Ahol nagy a szükség, közel a segítség (A hajdani Kanizsát sem kerülték a különféle járványok. A 19. században a legtöbb bajt a kolera okozta. 1831-ben, 1855-ben és 1873-ban vitte végbe a legnagyobb pusztítást. Ha a betegség nem, a rémület a járványmentes években is megérkezett az ismétlődő híresztelések nyomán. Persze, a félelem nem volt alaptalan. 1855-ben, a legnagyobb járványban a tízezres város 400 lakója halt meg. Egy másik forrás a július 17. és szeptember 8. közötti időszak hatszáznál több kanizsai halottjáról tud.) 27,5 centiméter magas palack tartósabb járványokhoz •Az eredeti céget 1805-ben Blau Mózes alapította Blau Mózes és Fia néven. 1848-tól Blau M. és Fiai névvel működött. 1835-ben ugyancsak Blau Mózes hozta itt létre a későbbi gyár elődjét. A pálinkafőzde a környék gyümölcseit dolgozta fel. (A kis üzem régi kéménye 99 év után 1934-ben dőlt le.) Mózes halála (1855) után fia, Pál vezette az üzemet, majd 1870-től Blau Nándor (Ferdinánd). (Társtulajdonosa volt Blau J. P., aki 1876-ban, 56. évében meghalt.) Nem világos számomra, hogy Blau J. P. fivérei (Lipót, Pál, Jakab, Simon és Bernát) közül ki bírt még tulajdonrésszel a vállalkozásban. A gyár 1883-as kialakítása, igazán sikeressé tétele Pál két fia – Lajos és Béla – nevéhez fűződik. Utóbbi a világháború előtt kivált a cégből, Bécsben alapított játékgyárat. Lajos 1926-ban halt meg. Hetvenkilenc esztendős volt akkor. 1896 1911 (Thúry György Múzeum.) 1909 1921 A világháború után a létesítmény tulajdonosa a Dunántúli Mezőgazdák Szeszfinomító Rt. lett. Blauék cége 1922 tavaszán szűnt meg. 1939 •Mielőtt 1976-ban nekiláttak a Vasemberház felújításának, árkádosításának, üzleteit kiköltöztették. Az élelmiszerbolt, a „Tizenkilences” ide, a nyugati épületszárny elejére, a kapu közelébe került. Ekkor kapta a helyiektől az ingatlan belseje a Tizenkilences udvar nevet. 2004 207. Erzsébet tér 13. Az első világháború idején •1860-ban már állt itt a mai, bontásra váró földszintes ház. 2013 januárjában •Utcai részében a 20. század első évtizedeiben a Rákóczi vendéglő (egy időben szerény szálló is) működött. Udvari részében volt Schlesinger Lipót (korábban Szeidmann Samu) szikvízüzeme, amely aztán a Kölcsey utca 4. szám alá költözött. Schlesinger 1934-ben, hatvankilenc esztendősen halt meg. 1910-ben az ingatlan akkori tulajdonosa, Lehr Oszkár (1877-1939) még fatelepet is nyitott benne. Előtte Maár Nándor állatorvos birtokolta az épületet. 1910 •Az 1892-ben született Neumann Rezső fényképész 1920-ban a Magyar utca 30. szám alatt címfestőként, mozireklámok (diapozitívok) készítőjeként kezdte pályafutását. 1932 Az 1937-es címtárban már Erzsébet tér 13. szerepel műterme helyeként. Sabján Gyula polgármester – szemüvegesen a hátsó ülésen – a város egyik vendégével (Időközben Kocsis Katalin azonosította a vendéget és a felvétel készítésének időpontját is megállapította: 1927. március 16-án adott hangversenyt Kanizsán Hubay Jenő hegedűművész. A polgármester a vasútállomásról szállította az előző napon átadott városi színházhoz a jobbján ülő Hubayt.) (Sabján, aki 1913 és 1930 között vezette a várost, 1928-ban vásároltatta meg az első polgármesteri autót. Ellenfelei a közgyűlés megkerülésével és luxussal vádolták.) (Szombath Tibor gyűjteményéből.) Neumann a holokauszt egyik kanizsai áldozataként vesztette életét. •Furcsa, de érdemben nem tudni semmit a város központjában található ingatlan korábbi, két évszázadnyi történetéről. Az 1901-es térkép a főszolgabíróság működési helyét teszi ide. Ez azt sugallja, hogy talán korábban is közösségi célokat szolgált a hely. 208. Erzsébet tér 14. és 15. (Szeidmann-ház*) Az első világháború idején A két világháború között Az 1960-as években (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) 1976 •Az utca mentén a lakóház és az udvari két épület régen egy telken állt, amely körülbelül a mai Arany János utcáig terjedt. A telek az uradalomtól Hirschler Leó (1799-1862) tulajdonába került. Hirschler már Löwenstein Mór vejeként (örökbefogadásakor) felvette a Löwenstein nevet. Fekete (Schwarz) Hirschlerként is szokták emlegetni. Az 1822-es térkép az ő házát jelzi itt. A Löwensteinek után Schertz Albert lett a tulajdonos, aki már az 1850-es években boltot bérelt az egyik Löwenstein-házban (talán itt). 1873-ban vált az ingatlan tulajdonosává Krausz Mária. 1890-ben még a Krausz-ház udvaraként említi a helyi lap az ingatlan hátsó részét. Ebben az időszakban halt meg Krausz Mária és 1891-ben már telekkönyvileg is Szeidmann Samu tulajdonába került a telek összes épülete. (Ő a mindennapokban e nevet használta, de az anyakönyvekben Seidmann Izraelként találjuk.) 1919-ben megint új tulajdonosa lett az ingatlannak Strém Mór (Károly testvére) terménykereskedő személyében. Ő 1923-ban, ötvenhat évesen halt meg. •1822-ben a térkép már jelzi itt a magtár épületét, Hirschler Leó tulajdonát. Akkor azonban még tartozott hozzá egy derékszögben álló, hasonló méretű utcai szárny is. 1822 (Thúry György Múzeum.) Ez utóbbi – a mai térfal irányát nem követő – rész 1860-ban már nem létezett. Helyette a magtár északi végén jeleznek a térképen egy új, szintén derékszögben álló szárnyat. Mögötte nagy parkosított terület volt. A park 1864-ben (library.hungaricana.hu) Ugyanakkor már beépítve látható a tér mentén a telek teljes szélessége. A hosszú ház keleti, nagyobb részének alaprajza egyezik a mai, 15. számú házéval. Folytatásáé azonban nem: a hajdani ház nyugati egyharmadában szűkebb volt a többi résznél és még inkább a mainál. Az 1917-es térképen már a mai alaprajz látható. 1940 •Az általam ismert legrégebbi fényképen (1910 körül készült) két eltérő magasságú, de egyforma díszítésű ház látható. A kaput is magába foglaló nyugati ház az eltérő párkányzata miatt kicsit magasabb, a kaputól jobbra lévő alacsonyabb, de erkélye fölött egy attika (a főpárkány feletti, mellvédhez hasonló felfalazás) magasítja. A két világháború között készült felvételen már a két épület egységesített párkányzatát láthatjuk. A földszinten kis boltok bejáratai, kirakatai sorakoztak nyugat felé. Az utolsó kettő a kapu nyugati oldala mellett. A háború után az épület e nyílásait az 1950-es évekre ablakokká falazták fel és lebontották az attikát. •Ezek után kérdés, hogy a térre néző két, szomszédos, ma is álló ház mikor és hogyan épült. Életszerűbb, ha a jelentős átalakítások indítójának nem a betegeskedő, halála előtt álló Krausz Máriát, hanem az új tulajdonost, Szeidmann (Seidmann) Samut tartjuk. Az új, eklektikus bérház homlokzata nagyon hasonló lett a Stern-ház (Rozgonyi utca 1.) homlokzatához. Annyira, hogy akár ugyanazon személy is lehet tervezőjük. Ha így van, akkor kialakításuk időpontja sem nagyon térhet el egymástól. A Stern-ház ugyan 1883-ban készült, de mai külső megjelenését 1909-ben kapta. Ahogy azt a lehullott vakolat látni engedi, háromféle téglából áll a dupla épület. A földszinti, keleti rész téglái tűnnek a legöregebbnek. A kapun túl másféle téglák következnek. Az emeleten érdemi különbség nem fedezhető a két rész téglái között. Ugyanakkor a kapu keleti széle mellett jól látszik, hogy két ház épült egymás mellé. Mindezek alapján feltételezem, hogy 1890 tájékán a 15. számú épületnek a 14-es házszámú szomszédjától a mai kapu keleti széléig terjedő szakaszát lebontották. A meghagyott részre emelet került. (Egy 1886-ra datálható térképvázlat mindkét házat földszintesként jelzi.) A 20. század elején alakulhatott ki a mai állapot: lebontották a nyugati épületet, a már üres területre épült kapujával a másik emeletes utód. •Kunics Zsuzsa új kutatásai nyomán tudható, hogy Szeidmann 1892-ben kapott építési engedélyt az itteni átalakítások elkezdésére. Az iratból kiderül, hogy emeletráépítésre is készült. A kapualj és a nyugati lépcsőház A nyugati rész földszintjén A nyugati szárny emeletén Négy felvétel a keleti szárny földszintjéről (Balra: átjáró a 16. számú házba.) A keleti lépcsőház •Szeidmann Samu 1870-ben alapított szikvízgyárát 1918-as letelepedése után Schlesinger Lipót vette meg. Addig – az 1906-ban, ötvenhat évesen meghalt Szeidmann helyett – özvegye birtokolta az üzemet. Szeidmann 1891-ben udvarán gőzmalmot is akart építtetni, de e tervét nem valósíthatta meg. •1890-ben a Zalai Közlöny újságcikke arról tájékoztatta a város lakóit, hogy az udvarban (valószínűleg a Kiskastély mögötti részen), a kerti munkák során régi temetőhelyet találtak. A vastag falain boltozattal záródó építményben egy hajdanán üveggel fedett koporsó és egy holttest maradványai voltak. A sírbolt régi tégláin H. B. E. felirat volt. Ezzel a téglák kora nagyjából meghatározható lenne, de a betűkkel probléma van. A „H.” és „B.” Batthyány herceg téglavetőjére utalnak. Az „E.” viszont tévedés lehet, mert a harmadik betű – szokásosan – a város földesurának keresztnevét jelezte, de a Batthyány uradalom hajdani birtokosai között e feltételnek megfelelő személy nem volt. Ha elírás történt és az „L.” helyére került az „E.”, akkor Batthyány Lajos hercegről lehet szó, aki Batthyány Fülöp előtt (1806-ig) volt a város kegyura. Valószínűbb persze, hogy a téglák felirata H. B. F. lehetett. Fülöp herceg viszont nagyon sokáig volt Nagykanizsa földesura (1870-ben halt meg), ezért az általa gyártatott téglák sokat nem segítenek az építés pontosabb időpontjának meghatározásában. •A házban működött a század elején Zerkowitz Zsigmond borkereskedő, később pedig Strém és Fiai terménykereskedő cége. A 14. szám alatti részben volt a városban harminc évig praktizáló dr. Blau Simon (1847-1910) orvosi rendelője. Blau Simon 1910-es halála után azt fia, dr. Balla János (1881-1930) működtette tovább. Ő volt a város első orvosa, aki rendelőjében röntgenkészüléket állított fel (1912) és használt. A városi kórház készüléke 1930 körül (Thúry György Múzeum.) (A félreértések kerülése végett megemlítem, hogy 1883-ban halt meg Kanizsán Blau Simon török császári törzsorvos, Blau Pál testvére. 68. évében járt halálakor.) 1905 1906 (Egy mesterember csatlakozása a honi ipart pártoló tulipán mozgalomhoz.) •1945. április 1-én hajnali öt órakor, amikor az első szovjet tank megjelent a téren, két öngyilkosság is történt a házban. Előbb egy kanizsai honvéd százados harminchárom esztendős felesége, majd a harminckilenc éves férj lőtte főbe magát. Az erkély mögötti emeleti részt lakták akkoriban, ahol megelőzően az ingatlan zsidó származású tulajdonosa élt. Mindezt anyakönyvi bejegyzés erősíti meg. A hír gyorsan terjedt a városban, azzal, hogy a pár az erkélyen végzett magával. •1950 és 2004 között az épület földszintjének keleti oldalán volt a nyomda. 209. Erzsébet tér 15. (Kiskastély udvar) (Kiskastély*) •Kunics Zsuzsa kutatásai szerint 1874-ben Krausz Mária nyaraló lakházaként épült eklektikus stílusban. A magtár északi végéhez utólag épített szárny helyére került. Furcsa, hogy az 1886-os uradalmi térkép még nem jelzi létezését. 1901 (Thúry György Múzeum.) 1914 (A pálya az épület mögötti nagy parkban lehetett.) •Az 1941 és 1952 közötti tulajdonosa után Lázár-villaként ismerték a városban. Lázár Soma (1857-1931) 1898-tól bérelte a Batthyány-Strattmann uradalom homokkomáromi birtokát. Fia, Lázár László (1889-1944), a villa tulajdonosa is Kanizsa nagybérlői közé tartozott. •Az épület mai formáját 1997-re nyerte el. Akkortól városi galériaként működik, a Kiskastély elnevezés is ebből az időből származik. Nyárestén 210. Erzsébet tér 15. (Kiskastély udvar) (Magtár*) A földszinten •Magtár céljára 1800 körül épült, későbarokk stílusban. Építtetője Hirschler Leó gabonakereskedő lehetett. Több eredeti, kőkeretes vasajtaja van. •Sok évtizeden át (1944-es megszűnéséig) az 1846-ban alapított, híres Danneberg és Weisz gabona- és terménykereskedő cég használta raktárának. •A város önkormányzata 2006-ban újíttatta fel az épületet uniós és állami támogatással, Krémer József és felesége tervei szerint. 211. Erzsébet tér 16. (képek még: Kinizsi utca 0.) (Kaiser-ház*) Az 1960-as években (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) •Kaiser Sándor (1882-ben, ötvenöt évesen halt meg) terménykereskedő, útépítő vállalkozó építtette bérháznak 1869-ben, helyet adva a Dreher-féle „söröde” sörraktárának is. Megjegyzem, hogy már 1854-ből is van adat egy Kaiser-ház létezéséről, amely akár e ház elődje is lehetett. Öt felvétel a 2013-as felújítás eredményeiről •Az épületben székelt a 20. század első évtizedeiben az Altstädter és Loewy (Löwy) terménykereskedő cég. 1920 A nagykereskedelmi vállalkozás az első világháború előtt nagyszabású üzleteket folytatott Ausztria hegyvidéki részeivel. (Altstädter Lipót 1903-ban, ötvenöt évesen, Loewy Ödön 1906-ban, ötvennégy évesen, Labor (Loewy) Arnold 1919-ben, ötvenöt évesen halt meg.) •Később a tulajdonos bőrkereskedők (Steiner József és Kardos József) után, Steiner és Kardos-házként emlegették az épületet. (Kardos József 1937-ben, hetvenhét évesen hunyt el. Steiner József 1871-ben született, 1941-ben halt meg.) •A szomszéd házba 1950-ben kerülő megyei nyomdaipari vállalat itt alakította ki irodáit. •Az utcai és az udvari épületek emeletét szokatlan „híd” köti össze. A hajdani cselédszobához vezetett. 212. Erzsébet tér 17. (képek még: Rozgonyi utca 0.) (Benzián-ház*) A 19. század utolsó éveiben Az 1930-as években 1939 1950 körül Az 1970-es évek első felében •Az ingatlan a 19. század elején a Nagykanizsán született Benzián (Benzion) Izrael (1768-1848) gabona nagykereskedő tulajdonában volt. Az 1822-es térképen Benzián háza még meglehetősen furcsa alaprajzú. Rozgonyi utcai (nagyrészt ma is álló) szárnyához ferdén, 90 fokot jóval meghaladó szögben csatlakozott a térre néző, második rész. A harmadik az elsővel párhuzamosan kanyarodott vissza keleti irányba. A ház egészének alaprajza egy torz „U” betű formáját mintázta. Az utóbbi két szárnyat teljesen, az elsőt részben lebontották (Tóth János 1952-es vizsgálódása szerint 1824-ben), hiszen az épület nyugati homlokzata egyáltalán nem illeszkedett a teret szegélyező szomszédos házak észak-dél irányú homlokzatához. Helyükön elsőként a 18. szám alatti házzal szomszédos, a sarokrésztől ma is eltérő tetőzetű rész készülhetett el. A legöregebb képeslapokon látszik, hogy az ódon hangulatú épület e darabjának is volt bejárata, a ház déli szélén. E rész udvarról nyíló lépcsőházát ma is az eredeti kovácsoltvas ajtó zárja. Felső részén ott van az építtető I B monogramja. Ezt követően, a Rozgonyi utcai meghagyott darabhoz alkalmazkodva emelhették az immár derékszögű sarokrészt, amelyet egy ferde taggal kapcsoltak az előbbihez. Így azonban a három rész padlástere eltérő méretű lett. Az 1860-as térképen a ház már az így kialakult alaprajzzal szerepel. Az épület fiatalabb részének mai homlokzatát csak a Rozgonyi utca megnyitása után alakíthatták ki. Addig a házhoz északról egy földszintes épület csatlakozott, ami miatt emeleti ablakokat ott nem lehetett nyitni. Az építtető I B monogramja megtalálható az udvaron is, a Rozgonyi utcai szárny végén nyíló lépcsőház kő ajtókeretének zárókövén. Tőle jobbra, a másik kő ajtókeret zárókövén újabb jelek láthatók: talán az építő (kőfaragó) mesterjele. Ugyanezen a falon egy öreg vasajtó is máig őrzi a ház hajdani képét. A homlokzat 2017-es felújítása után •Benzián 1818-ban már neves helyi kereskedőnek számított. 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában még említi cégét, amelyet akkoriban már fia, Fülöp (1817-1875) vezetett. Mégis úgy gondolom, hogy 1847-ben vagy 1848-ban Bécsbe költözhetett a család (Izrael, majd fia is ott halt meg), mert személyes jelenlétük nyomait ekkortól nem találtam, közéleti tisztségeiket is átvették mások. Házuktól később válhattak meg, mert 1865-ben, 1866-ban még Benzián-házként emlegeti azt a helyi lap. •1848 októberében – átmenetileg – itt tartották fogva a Perczel Mór muraközi hadjáratában elfogott 700 horvát katonát. •Benziánék után a házat Löwinger Izrael (1889-ben, nyolcvannyolc évesen hunyt el) birtokolta, aki gabonakereskedőként is átvette szerepüket. Löwinger fiaival (Ignáccal és Lajossal) közös cége Bécsben a gabonavásárok egyik rendezője volt, ott fiókot is létesített. A cég következő főnöke, az élete végére elszegényedő Löwinger Ignác jelentős szerepet játszott a 19. század utolsó évtizedei Kanizsáján mecénásként és közéleti szereplőként is. Löwinger Ignác (1903-ban, hetvenhat évesen halt meg.) (Thúry György Múzeum.) Löwinger Lajos hetvennyolc évesen, 1908-ban vesztette életét. •Löwinger Ignác más tisztségein túl, körülbelül húsz éven át (1880-tól) vezette elnökként a Nagykanizsai Általános Betegsegélyező Egyletet. 1880 Az egyletet 1870-ben (egy évvel megelőzve az országos alakulást) alapították, bár alapszabálya csak a következő évben nyert állami megerősítést. Első elnöke Fesselhoffer József kereskedő lett. Ő volt ekkoriban az egyesület legnagyobb támogatója is. A szervezet a pártoló tagok (ők nem lehettek rendes tagok) befizetéseiből támogatta betegség, halálozás esetén a rendes tagokat. Egyszerűbb esetekben ingyenes kezelést is biztosított számukra orvosuk, Augenfeld Fülöp (71 éves volt, amikor 1906-ban meghalt) révén. Két év elteltével már 800 tagjuk volt, de aztán újabb öt év múlva csak fele ennyi. •Löwingerék után, a 20. század elején a ház új gazdája Armuth Náthán (1857-1942) lett. Armuth 1882-től működött a városban, mint fűszer és gyarmatáru nagykereskedő. 1887 Ő volt az, aki 1912-ben, az épület mára lebontott magtárában (Rozgonyi u. 4.) kialakította az első állandó mozit, az Urániát. Armuth 1903-tól fogott neki Balatonberényben egy üdülőtelep (Armuth-telep) építésének. A létesítményt közvetlenül a vasúti vágány déli oldalán, az állomástól nyugatra alakították ki. Az épületegyüttesben 104 szoba és „óriási” táncterem várta Balaton szerelmeseit. Egy 1908-ban feladott képeslapon 1911 Fürdőzők a balatonberényi Armuth-telep strandján (A „Színházi Élet” 1925-ös felvétele.) A telep egyik épülete egy 1957-ben feladott képeslapon (Ekkoriban Nagykanizsa város gyermeküdülője működött e házban.) •Ugyanebben az időszakban lerakat és söröző is működött Erzsébet téri épülete Rozgonyi utcai oldalán: a Liesingi sörcsarnokban a liesingi sörgyár söreit árusították. 1906 1907 Armuth fűszerkereskedése a kaputól jobbra (Vértes Antal fényképe.) •Az első világháború után az udvarban alakította ki húsüzemét a Dunántúli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság. Húsfeldolgozó, zsírolvasztó, zsírraktár, füstölő, készáru-raktár alkotta az egységet. Az itt lakók legfeljebb annak örülhettek, hogy a sertésólok és a forrázó odaát, a Rozgonyi utca 3. szám alatt lettek kialakítva. (Még nem a mai házak álltak ott.) 1925 •Az 1920-as évtizedben a Harmat és Herrnstein cégnek is helyet adott a ház. Üzletük a térre néző oldal északi (Rozgonyi utcai) végét foglalta el. 1924 Két kép a kereskedésről (Tüttő Szabolcs jóvoltából.) A céget 1919-ben alapította Harmat (Herrstein) Simon (1889-1944). 1919 A következő évben társa lett 1887-ben született testvére, Herrnstein Mihály, majd az üzlet is új helyére költözött. •A két világháború között a házban működött a Magyar Köztisztviselők Szövetkezetének boltja is. Az üzlet eredetileg a kocsiút túlsó oldalán, a 17. és 18. számú házakkal szemben emelt pavilonban volt. Ezt a honvédség segítségével építette 1921-ben a Horváth és Vas cég. Anyaga a háború végén feleslegessé vált laktanyai barakkokból származott. (Efféle építőanyagból nem volt hiány a városban.) A házban hét üzlethelyiséget és egy nyilvános illemhelyet alakítottak ki. Utóbbi első volt a maga nemében Nagykanizsán. Az alábbi képek illusztrálják, hogyan próbálták követni a szövetkezeti bolt berendezésével az épp divatosnak vélt irányzatot. 1922 1925 és1927 1928 A alsó képen jobbra az ideiglenes jellegű építmény sarka látszik keleti irányból. Bontása 1932-ben történt meg. A szövetkezeti bolt ekkor költözött a szemközti házba. 1921 1925 (Sternberger 1897 és 1944 között élt.) 1922 •Tóth János az épület 1952-es leírásakor az építés 1824-es időpontját közli. Ez legfeljebb az Erzsébet téren álló valamelyik részre lehet igaz; a Rozgonyi utcában lévő része idősebb. •A homlokzati szarvas fej eredetileg a szomszédos szálloda második emeleti része felett elhelyezve utalt annak nevére. •A ház száz évvel ezelőtti állapotába visszaállítva a város egyik legszebb idős épülete lehetne, sok eredeti részlettel. 213. Erzsébet tér 18. (Arany Szarvas Szálló*) A szálloda épületei egy 1890-es hirdetésben A 20. század elején 1900 körül Az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) •Tachauer Cecília lakóháza helyén 1874-ben kezdte építtetni Knortzer Frigyes vendéglős harminckét szobás szállodáját. Az utcai épület mögé, vele párhuzamosan egy második kétemeletes egység került. 1875 •Knortzer intézményét először „Kis Hungária” néven emlegették a városban. Igaza lehet azonban Kocsis Katalinnak: a szállodát valószínűleg sohasem hívták így hivatalosan. A helyiek inkább az ellátás színvonalát próbálhatták jelezni úgy, hogy – az akkor legjobbnak tekintetthez – a budapesti Hungária szállóéhoz hasonlították. Az építésekor kétemeletes épületben volt a szálloda, földszintjén a kávéházzal. Talán már a szálloda megnyitásakor, de mindenképp nagyon gyorsan, a létesítmény része lett a 19. számú ház is. 1879-től – tovább terjeszkedve – Knortzer már a 20. szám alatti kávéházat is bérbe vette. A szállóban 1875-től gázzal világítottak, majd 1885-ben kialakították a villanyvilágítást. Városi hálózat nem lévén, Vucskics János közeli gőzmalma szolgáltatta az energiát. 1912-ben az akkori tulajdonos, Deák Péter főkapitány a szállodát (Erzsébet tér 18. és 19.) bővítette kelet felé. (Deák 1904-ben házasodott össze Knortzer Paulinával [1856-1911], aki az 1900-ban elhunyt Frigyes unokahúga és a tűzoltóparancsnok György testvére volt.) A két világháború közötti kép jobb oldalán, felül a szálló dupla épülete DK-ről Mivel időközben a Zöldfa szálló megszűnt, a szálloda karzatos, földszinti nagyterme helyet adott a magyar és német nyelvű színielőadásoknak, a megyebáloknak is. Falusi és városi farsang (1888) Báli ruhában (1888) Egy bűvész a nagyteremben az 1883-as esztendőben (Érdekesség, hogy a műsort reklámozó meghívó magyar nyelven nem jelent meg.) 1883 Az általam jelenleg ismert adatok alapján úgy gondolom, hogy e terem a szomszédos (19. szám alatti) épületben volt. 1890 •Jókai Mór 1880-ban, a Csengery Antal halála miatt kiírt időközi választáson – kormánypárti képviselőjelöltként – indult a kanizsai választókerületben. Vetélytársa Unger Alajos fővárosi ügyvéd lett. Jókai a kampány végén látogatott Kanizsára, ahol negyvennél több fellobogózott hintóval fogadták támogatói a vasútállomáson és kísérték e szállóba. Az esti szürkületkor népes fáklyásmenet indult az Eötvös térről az írót köszönteni. Végül az Erzsébet térre „óriási népgyülekezet” jött össze, látni, ünnepelni a képviselőjelöltet. Jókai hivatalos üdvözlése az épület ma is létező erkélyéről történt meg. Ő ugyanonnan mondott köszönetet és szólt a téren összegyűlt tömeghez. A történések választási győzelemmel kecsegtettek, bár a tömegben voltak az ellenfél hívei közül is, akik hangot is adtak eltérő véleményüknek. Jókai Mór (1879) Unger Alajos (1837-1910) (Dr. Károlyi Attila gyűjtéséből.) Másnap az utcákon már fújták a suszter-inasok (Unger apja kanizsai cipészmester, Unger Ferenc volt) a kortes-nótát: Jókai Mórnak volt nagy pártja, Azt is a kormány táplálta. Meg is jött, el is ment Jókai; Nem akarta az abcugot hallani. Ungernek persze kedvesebb dal dukált: Unger Lajos ablakára Kisütött a nap sugára: Követünk lesz bizonyára Jókainak bosszújára. A választást az ellenzéki Unger nyerte. Korteskedő inas (1881) Kilenc hónap múlva következtek a rendes választások. (A fő ellenfél ekkor gróf Zichy Antal volt.) A kampány tehát még folyt háromnegyed évig. Elegendő bor és újabb nóták kellettek a győzelmi mámor fenntartásához. Volt mindkettő: Suszter-inasoknak: Kanizsai határon, Jókai ül szamáron. Babochay vezeti, Unger Lujzi neveti. Lelkes hölgyeknek: Ma van péntek, holnap szombat, holnapután vasárnap, Söpörjetek kanizsai leányok! Söpörjétek tisztára a főutcát, Unger Lujzi el ne üsse a lábát! Mindenkinek: Jön követnek, jön követnek Zichy Antal. Kormánypárti mamelukhad Vele nyargal… Még programot sem mert adni, Jobb lett volna inkább neki Hon maradni! A balpártnál ragyogó nap A győzelem, Magyar népnek szabadsága Attól terem… Így történik most Kanizsán Újra győzünk, kétszer győzünk Egymásután! Zichy Antal (1871) Választási „központ” (1884) (Barbarits monográfiájában ellenfélként a tanfelügyelő Zichy Jenő grófot nevezi meg. Mégis a dalnak lehet igaza, mert gróf Zichy Antal egy időben valóban volt Pest vármegye tanfelügyelője.) A választást megint (utoljára) Unger nyerte. •Más okból, de foglalkoznom kell egy lényegesen későbbi választással is. Ennek oka, hogy 1928-ban a győztes dr. Kállay Tiborról (1881-1964) egy bronz plakett készült: A 91 x 56 mm méretű kisplasztika Maugsch Gyula (1882-1946) alkotása Az 1921 és 1924 között pénzügyminiszteri tisztséget is betöltő Kállay 1922-től 1935-ig volt a kanizsai választókerület képviselője. •A német nyelvű színházi előadásokhoz kapcsolódóan itt említek egy helyi egyesületet, amelynek már léte is illusztrálja a német nyelv hajdani erős jelenlétét a város életében. Az egyesület pedig a Schlaraffia. Az elnevezés a német népmesékben előforduló Schlaraffenlandnak megfelelő Seholsincsország. A később az egész világ németségében elterjedt mozgalmat 1859-ben alapították Prágában német színészek. Egyesületük a férfias barátságot, a humort, a művészeteket kívánta istápolni. Bár azóta nagyjából 550 helyi szervezetük (Reyc) alakult (ebből mára 130 meg is szűnt) világszerte, szervezeti kereteik, formaságaik máig sem változtak. Tagjaik vidámságot kereső hivatalnokok, kereskedők, orvosok stb. voltak. A tagok (Schlaraff) egymást jellegzetes tulajdonságaikra utaló (német) néven szólították. A politizálást kerülték, egymásnak tartott előadásaik kötelező eleme volt a finom humor; előnytelen tulajdonságaikat kifigurázták, az előnyösöket igyekeztek erősíteni. Leggyakrabban használt jelképük – a bölcsességre utaló – a nagy fülesbagoly (az uhu) volt. Időnként így a Schlaraffia helyett az UHU megnevezést használták. A lényeg megértését a kulcs, a hatalmat az olló jelképezte számukra. Összejöveteleiken a tagok jellegzetes selyemsapkát viseltek. Saját időszámításuk volt: 1859-nek, létrejöttük évének adták az 0. sorszámot. A Canisa Schlaraffia így a 15. évben (1874 szeptemberében) alakult. Az időpont meghökkentően korai: a helyi szervezet volt negyedik a valaha alakultak között, a történelmi Magyarországon pedig az első. (Budapesten 1882-ben jött létre.) Anyaszervezete a prágai volt, színei a kék és a sárga. A történtek ezúttal sem nyerték el mindenki tetszését. Milhofer (később: Berény) József ékszerész a helyi lapnak 1875-ben írt levelében fejtette ki nemtetszését: „legbefolyásosabb embereink nem röstellnek egy új egyletet alakítani »Schlaraffia« név alatt, melynek intenciója importált bárgyúság, társalgási nyelve pedig n é m e t.” A társaság címere Szokás volt, hogy a szervezetek saját (sokszor baglyot ábrázoló) jelvényeket készíttettek maguknak; kanizsai létezéséről nincs tudomásom. 1876-ban, a Zalai Közlönyben az Arany Szarvas nagytermébe hívták a város hölgyeit összejövetelükre: A tudósítás szerint az érdeklődés nagy volt, a tagok német nyelvű mókás szövegeik előadásával szórakoztatták közönségüket. A „Zala” egy 1910-es visszaemlékezésben (ekkor már nem működtek) közölte, hogy a tagok péntekenként jöttek össze, mint írták: „maskarában”. Kedves elfoglaltságuk volt az 1500 tájékára keltezett hamis kanizsai levelek, újságok készítése. Ezeket sokan csodálták meg a városban, mígnem Halis István kezébe kerültek, aki megállapította (talán minden esetben) a hamisítás tényét. A visszaemlékezés szerint a találkozók fontos kelléke volt az elegendő alkoholos ital is. A kanizsai adatok szegényessége miatt az 1877-ben alakult soproni egyesület tagjairól közlök két képet. Időközben a Schlaraffia történetét kutatató Balázs Károly jóvoltából újabb adatokhoz jutottam. A helyi szervezet összejöveteleit a maguk által „Türkheim”-nek nevezett helyen tartotta. Nem tudni, hogy ez melyik vendéglő lehetett. Amúgy ide, az Arany Szarvasba, illetve a szinte szomszédos „Damensalon”-ba (Erzsébet tér 20.) is szívesen beültek egy-egy italra. 1883-ban – ekkor oszlott fel az egyesület – 48 tagjuk volt. Az adatokból azonosítani tudtam a helyi szervezet vezetőjének (főschlaraff) személyét is. Pancratius der Geilbart lovag csak Walbach Mór (1836-1884) kereskedő lehetett, aki egyébként is igen aktív társadalmi életet élt. Walbach Mór 1873-ban (A metszet a Sarkady István, a „Hajnal” szerkesztője által kiadott sorozat részeként jelent meg. Míg a többi képen mottó nem szerepel, ezen igen. Így feltételezem, hogy a leírtak Walbach saját gondolatai: „Az értelmes ifjúság egyesületei a legjobb tenyésztő helyei az alkotmányos polgárságnak. Az értelmes ifjúság egyesületei a legerősebb védőbástyái az alkotmányos szabadságnak.”) Elnöke volt a Tornaegyletnek (1867 és 1883 között) és az Önkéntes Tűzoltó Egyletnek is (1871 és 1877 között). Annak érdekében, hogy a tűzoltók tevékenységébe beleszólása legyen (azokat nem az elnök, hanem a főparancsnok irányította), elvállalta a város tűzrendőreinek irányítását is. Tüntető magyarsága okán kortársai közül egyesek Valbányiként emlegették, bár nevét sohasem óhajtotta megváltoztatni. 1868-ban, a Tornaegylet zászlójának avatásakor két órás szónoklattal köszöntötte az ünneplőket. A közönségét mégsem a beszéd hossza lepte meg igazán. Walbach magyarul szólt hozzájuk és 1868 Kanizsáján ez még egyáltalán nem volt jellemző. A tűzrendőrök sisakján hivatalos személynek számításukat a város akkori címere jelezte, benne a TR betűkkel Walbach élete 48. évében, 1884 márciusában gyógyíthatatlan betegsége miatt főbe lőtte magát. A helyi Schlaraffia 1883-as megszűnése összefüggésben lehet vezetője sorsával. Lapot is adtak ki Pritsch lovag szerkesztésében, „Lose Zungen” címmel, de ennek – a jelenlegi ismeretek szerint – csupán egyetlen száma jelent meg. Ebben lehetett olvasni Chalcas, Graf von Theben ceremóniamester versét: Uns ist’s aber einerlei Wie die Sach’ auch immer sei, Wir machen Front gegen alles Bestehende, Wir grüssen alles, wenn auch Vergehende Mit gleissendem Wort, mit flammender Schrift, Wir tauchen die Feder in indisches Gift. – Wir erklären den Krieg dem Bösen, dem Schlechten, Wir bleiben nur Freunde dem Wahren, dem Echten – Wird aber der Kampf uns aufgezwungen, Dann lösen wir uns’re „losen Zungen”. Und Zeit ist’s endlich, dass wir ausrüsten – Und gegen wen – Wenn wir’s selbver nur wüssten. Balázs Károly fordításában: Nékünk aztán egyre megy ’Des, vagy savanyú az a megy. Előttünk meg nem áll tekintély vagy nézet, Szavunk megriaszt, írásunk megéget, Nékünk az kell, mi változik, soh’sem véges. Vitriolos pennánk ily dolgokra képes. Hadat üzenünk háborúnak, mindenféle vésznek, Baráti maradunk jónak, igaznak s szépnek. Ha pedig harc lesz, akkor harcba szállunk, Lapunkban lázítunk, s nem prédikálunk. Itt az idő! Fegyverbe! Gyerünk sarabolni! Hogy aztán kiket is? – Azt kéne még tudni… Sajnos nem ismert, hogy az egyesület tagjainak német fantázianevei (ezekből több is ismert) kiket rejtenek. •1893-ban Hlatkó János bérlő (Knortzer 1890-től kezdte bérbe adva működtetni létesítményét) a szálló tánctermét (az Erzsébet tér 19. szám alatti egység közepén a zárt, minden bizonnyal üvegtetővel fedett, belső teret) kávéházzá építtette át. A kávéházhoz külön „játszó szobák” tartoztak. Az év végén viszont már azzal reklámozta magát, hogy éttermét korábbi helyére visszaköltöztette, mert eddigi helyiségét sörcsarnokká alakíttatta. (Thúry György Múzeum.) Megjegyzem, hogy a források alapján nem lehet követni a földszinti nagyobb termek funkciójának változását. Az bizonyos csak, hogy ezekből három volt. Egy-egy a 18. számú épület utcai, illetve udvari szárnyában; a harmadik a 19. számú ház udvarának „körbeépítésével”, lefedésével alakult ki. •Szintén 1893-ban kapott engedélyt Hlatkó a szálló előtti „pompa-sátor” felállítására. •1909 és 1912 között bérelte a létesítményt Haas Vilmos kereskedő. Vendégcsalogató szolgáltatásként minden járathoz omnibuszt indított a szállodától a vasútállomásra. Hasonló célokat szolgált a következő képeslap is. A fényképésszel az évtizeddel korábbi felvételt aktualizáltatta: a szálloda tűzfalán Knortzer nevét sajátjára és az itt vetítő mozi nevére cseréltette. Az így készített „új” fénykép másik oldalán már nyugodtan szerepeltethette saját nevét és reklámját: (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) 1911 1912 (Ficzkó 1935-ben halt meg. Hetvennégy éves volt akkor.) Két hirdetés 1912 májusából •Miután 1908-ban a közeli, 20. szám alatti házban megnyílt az Uranus mozi, hamarosan (1910) itt telepedett meg vetélytársa, a nyomdász Brónyai Lajos (1882-1958). Ő Uránia névvel indította el saját vállalkozását. Brónyai Lajos (Dr. Polgár József engedélyével Tüttő Istvántól.) Brónyai és mozija 1910-ben (Szeptember, október és november.) (Brónyai nevét az 1911-es városi címtárban a kereskedők között találjuk. A divatárukat, kalapokat értékesítő cég a világháború után már felesége vállalkozásaként működött.) Őt követően többen, több névvel, próbálkoztak itt, mígnem ide került maga az Uranus (ekkor már Edison névvel vetített a hátsó, udvari szárny földszintjén lévő teremben) is. 1911 és 1912 Az első próbálkozások igazi konkurenciáját azonban az állandó jelleggel, saját épületében játszó mozi megnyitása jelentette 1912-ben. A Rozgonyi utcában működni kezdett az Uránia (nem azonos Brónyai vállalkozásával). Tehát a mozik népszerűsége és így száma is gyorsan nőtt. 1912-ben a Zalai Közlöny már a következő versikét közölte: Mozivilág Nagykanizsán Jobbra mész, itt egy mozi! Balra mész, ott is mozi, Mennyi mozi, mennyi mozi, S mindez nagyon sok pénzt hozi. Sok pénzt hoz, de nem nekem, És nem önnek, kedvesem, S ha szól, hogy jól megy a mozi, A mozis jól felpofozi. 1919 1920 •1929-ben a 18. szám alatti épületet Antal Jenőtől megvette Steiner Zsigmond fakitermelő és bérházzá alakíttatta, de a szálloda lassú sorvadása már évekkel előbb elkezdődött. 1920 (Bien Gábor fűszerkereskedő 1898 és 1944 között élt.) •Létesült itt nyomda is, ifjabb Zalai Károly tulajdonában. A Zalai nevet jól ismerték a szakmában: idős Zalai Károlyt 1913-ban ünnepelték munkatársai a nyomdaiparban töltött negyvenöt éve után. 1917-ben, hatvankét éves korában halt meg. (A fiatalabb Zalai ötven esztendős jubileumáról 1948-ban emlékeztek meg a város nyomdászai.) 1919 Ifjabb Zalai Károly és Gyarmati (Gomhert) György (1884-1960) 1918 végétől 1923 közepéig a Zalai Közlöny laptulajdonosai voltak, egyben működtették a Múzeum tér 6. szám alatti nyomdát is. Válásuk után Zalai itt, Gyarmati az Erzsébet tér 1. szám alatt alakította ki saját műhelyét. A későbbiekben Gyarmati átvette Zalai nyomdáját, az Erzsébet tér 1. szám alatt pedig befejezte tevékenységét. Ifjabb Zalai Károly (1885-1960) 1931 1937 1948 (Béres Sándor révén.) •1930-ban indította el Pálcsics (1940-ben Tarjánra magyarosított) Ferenc vállalkozását. Első Nagykanizsai Selyem- Kelme- Fonálfestő, Fehérítő- és Vegytisztítóüzemnek nevezte cégét. Felmenői Baján foglalkoztak kékfestéssel, majd textilfestő és vegytisztító vállalkozást működtettek. 1930 és 1935 (1930-ban már Mayer Károly tulajdonában volt az Erzsébet tér 2. szám alatti ingatlan.) 1937 (Az 1943-as telefonkönyv szerint Pálcsics fonálfestő üzeme már a Magyar utca 86. szám alatt dolgozott.) Pálcsics (Tarján) Ferenc A még fiatal (1901-ben született) üzletembert 1945. április 1-től nem látta többé senki. A feltételezések szerint a világháború utolsó kanizsai napját (március 31.) használták fel valakik arra, hogy leszámoljanak vele. Dr. Fodor Zsolt emlékei szerint az akkori felnőttek úgy tudták, hogy – Pálcsics akkor már az Erzsébet tér 9. szám alatti internálótábor foglya volt – bedobták az égő dohányraktár (Erzsébet tér 8.) tűzébe. A helyi lap az év vége felé a nyilasokat gyanusította meg a tettel. Az 1931-es hirdetés szerint a gépipar is képviseltette magát a valaha szebb napokat látott helyen (Baron Ferenc vállalkozása tizenöt esztendővel korábban létesült. 1927-ben költözött ide az Eötvös tér 18. szám alól. Baron 1888-ban született, Auschwitzban halt meg.) •Az 1937-es névtár szerint a házban fogadta vendégeit Háry János (1904-1963) Kis Szarvas vendéglője. Háry ezen túl bornagykereskedést működtetett, szeszes italok gyártásába is belekezdett. Kanizsai likőrök a második világháború idejéből (Gyártó a Háry János Rum és Likőrgyár. A húsznál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kis üzem az Erzsébet tér 2. szám alatt működött.) •Az 1980-as évek elején – életveszélyre hivatkozva – az utcai épület második emeletét lebontották. Akkor tűnt el az épület nagy, hátsó része is. Látható viszont a meghagyott részben az egyik nagyterem négy kőből faragott, vaskos, a födémet tartó oszlopa. 214. Erzsébet tér 19. A 20. század elején •Az emeletes Vízlendvay-ház az 1860-as várostérkép szerint már akkor létezett. Talán a hatvannégy esztendősen, 1870-ben meghalt Vízlendvay József földbirtokos építtette. Az épület 1990 körül, mielőtt emeletét teljesen átépítették volna (Kotnyek István felvétele.) •1864-ben Auerbach Miksa (1840-1900) és Kozmata Ferenc (1846-1902) fényképészek itt rendezték be napfény-műtermüket. Működésük időtartamáról nincs információm. Auerbach Miksa és Kozmata Ferenc 1864 Műtermi fényképezés napfény mellett (1892) és Kozmata egyik nevezetes felvétele alapján rajzolt portré (1881) A környék az 1864-es és az 1886-os térképen (A Vízlendvay-ház és udvara balra, fent.) (Thúry György Múzeum.) E napfény-műterem helyét keresve a két fenti térképen egy érdemi változás fedezhető fel a ház telkének udvari részén. A déli szárny 1886-ra egy taggal megrövidült. Könnyen lehet, hogy ez volt a műterem (a tájolása megfelelő), hiszen az időközben megépült szomszédos szálloda már igénybe vette a Vízlendvay-házat is. Így nem valószínű, hogy ott fényképészet működhetett volna még ekkoriban is. •A korszak egyik fényképésze, aki esetében nem tudható, hogy hol volt a műterme, Lingg Gyula. Könnyen lehet, hogy itt tevékenykedett. Fényképein túl nagyon kevés adat maradt fenn róla. A katolikus anyakönyv szerint 1867 őszén a városban született egy leánya. A helyi lap 1870-ben közölt róla egy apró, reklám jellegű, tevékenységét elismerő hírt. Ez azt a benyomást kelti, hogy akkor már a város ismert mesterének számított. 1875-ben a helyi tűzoltók szivattyúsaként említették. Halis István visszaemlékezése szerint ő készítette érettségiző osztályuk fényképeit 1875-ben. A fiatal Halis Linggnél Tőle tudjuk azt is, hogy a mestert egyfajta különlegességként tartották számon Kanizsán. Ő volt az egyetlen fényképész (talán városlakó is), akinek nevében három „g” betű követte egymást. Orbán Anna 1873-ban 1878 decemberében báli adakozóként még említették nevét, a továbbiakban azonban nem találjuk működése jelét: sem Nagykanizsán, sem az ország más városában. Kizárható az is, hogy ekkoriban halt meg; leginkább talán kivándorlása valószínűsíthető. •Használták e műtermet a Varga testvérek (Varga János és Varga György). Fotók bizonyítják, hogy egy időben itt (is) dolgoztak. Az 1870-es évekből Orbán Anna 1880-ban A helyi lapokban egyetlen − 1879-es − említésükkel találkoztam; egy támogatási akció adakozói között. Amikor a Fő út 8. számú ház műterme elkészült első használói ők lettek. (Kunics Zsuzsa új kutatási eredményei szerint akkoriban az ottani műhely György, az itteni János nevén készítette fotóit.) Valószínűsíthetően 1882-ben szüntették be kanizsai tevékenységük. Távozásuk egyik oka az itteni műterem lebontása is lehetett. •Az 1860-as években gyakran előfordult, hogy egyik-másik, a szolgáltatásait vándorolva kínáló fényképész a városba érkezett. 1866 szeptemberében írta a helyi újság, hogy két állandó fényképész már van Kanizsán (talán Lingg és Mikolasch), de most ide látogat még három (köztük Alsólendváról Tömöry). Tömöry Ferenc •Egy fényképész és táncmester Kanizsán: Reiner Elias 1873 •Sajnos, nem tudom, hogy Gombos Anna valóban áttelepítette-e Cilliből (ma Celje Szlovéniában) műtermét Kanizsára. 1891 (fortepan.hu) •Az Arany Szarvas szálló megépülésével a ház sorsa összefonódott szomszédja sorsával. Az eredetileg „U” alaprajzú épület – a szálloda részeként – az udvar felé sokat bővült, a létrejövő építmény közepén zárt, üvegtetővel fedett, belső tér alakult ki. E részt használták táncteremként, míg Hlatkó János bérlő kávéházzá nem alakíttatta (1893). Ez lehetett a színházi előadások helyszíne is („a” nagyterem), mert egy 1909-es visszaemlékezés szerint Tóth Béla társulata (az 1880-as évek elején vendégszerepeltek a városban) a szálló üvegtetős nagyteremében tartotta előadásait, rendezett bankettet. Ugyanitt az is olvasható, hogy 1909-ben már nem létezett ezzel a funkcióval e terem. Az udvari rész emeletessé építésére a szálló akkori tulajdonosa, Deák Péter főkapitány (Knortzer Paulina – Frigyes unokahúga – férje 1904-től) 1910-ben kapott engedélyt. Erzsébet tér 18. (felül) és 19. (alul) az 1917-es térképen (Thúry György Múzeum.) A hajdani táncterem helyén jelenleg – most is üvegtetővel fedett térben – az itt működő bank fogadja ügyfeleit. Az épület (és a 18. szám alatti szomszédja) mögött volt a kerthelyiség. Létezéséről 1890-ből ismerem az első adatot, de a 20. század szinte egészében is működött. Területe azonban csökkent, amikor a 18. szám alatti épületet bérházzá alakították (1929). 1938 (A babakocsiban a felvétel adományozója, Kertész Tamás és ikertestvére, Vera.) 1941 A kerthelyiség a későbbiekben Szever József (1941-től 1950-ig) jó nevű, itteni vendéglőjének, majd évtizedekig államosított változatának, a Rózsakert étteremnek volt népszerű része. 1958 (Thúry György Múzeum.) Az 1891-ben született Szever a Korona, majd a Központ (Erzsébet tér 23.) kávéházak főpincéreként vált ismertté a városban. 1950-ben vesztette életét. Egy lengyel menekült rajza Szever vendéglőjéről 1940-ből (Ekkoriban a Deák tér 14. szám alatti bérleményt működtette.) (Dr. Szabó Csaba jóvoltából.) 1956 előtt A ház előtti térség 1948 telén 1955 1958 (Ekkoriban a távolsági buszok a tér e részéről indultak. A MÁVAUT helyiségei a ház földszintjén voltak.) Busz indul a teret átszelő útról 1960 körül (Az Ikarus 602 előtt állnak balról jobbra: a járat kalauza, a forgalmista, a busz vezetője és két további buszvezető. A háttérben egy „fakarusz”, amelyet a környéken inkább „bodega” névvel emlegettek. A Csepel teherautó alvázára szerelt fa felépítményben jobbára az olajipar munkásait szállították [„bányászjárat”]. Elegendő Ikarus nem lévén, a menetrend szerinti közlekedésben is kénytelenek voltak használni.) (Az eredeti felvétel Gerencsér Tibor tulajdonában.) Parkoló buszok a téren az 1960-as évek elején (indafoto.hu) A buszállomás 1975 körül (fortepan.hu) 215. Erzsébet tér 20. (Szerb-ház*) •A városban a mai értelemben vett kereskedelmi tevékenység meghonosításában jelentős szerepet játszottak a letelepedő görög származású kereskedők. Már az 1730-as években voltak a városnak görög boltosai. A 18. század második felétől számuk és befolyásuk nőtt. A karlócai érsekség iratai szerint már 1762-ben kápolnát építtettek maguknak. Erre nézve azonban nem ismert más adat. A görögök jobbára a makedón területről érkeztek. Később a betelepülő szerb kereskedőkben hittársakat találtak. Időnként a fiatalok a hitközségen is belül leltek maguknak házastársat. Ez nem volt valószínű, mert mindig kevesen voltak. 1828-ban 30, 1843-ban 68, az 1870-es népszámláláskor 32, 1912-ben 38 görögkeleti vallású egyén élt a városban. A kápolna bejárata az 1950-es évek közepén 1959-ben (TGYM) •A görögkeleti egyház e telek udvari részén építtette fel Szent Miklós titulusú templomát 1792-ben. Az építést szervező bizottság vezetője a város egyik görög kereskedője, Axenti János volt. A telket és a rajta álló házat 1788-ban, vagy 1789-ben vásárolták meg egy péktől, akinek csak keresztneve ismert: József. A kis templom egyszerű, földszintes, a telek szélességnek megfelelő hosszúságú ház volt; északi fele volt az imaház, déli pedig a paplak, ahol lakott a kántortanító is (amikor egyáltalán volt). A telket kettéosztó épület közepén egy folyosó vezetett egyik részből a másikba. A hátsó rész kert volt, az utca felőli részen helyezték el a harangokat. Ezeket ekkor még fából készített haranglábakon tartották. Az elsőt a zalaszentgróti Kozman Mihály ajándékozta, majd 1794-ben Nagyszombatban (Fielgrader harangöntőnél) öntettek egy 122 és egy 67 kilogrammos harangot. Az ünnepek alkalmával ide jártak az akkori Zala megye egészének és Somogy, Vas megye egy részének hívői. •A templom (valószínűleg a harangok is) az 1798-ban, a környéket elpusztító, nagy tűzvész áldozata lett. Az imaházat még ugyanazon évben újra megépíttette a gyülekezet, egy év múlva újra állt a paplak is. 1800-ban megint volt harangláb is, rajta az előző évben Nagyszombatban öntött 68 kilogrammos új harang. A későbbiekben a haranglábra egy második harang is került. Ekkoriban az utcai részen még nem állt ház, a telket csak egy csak kerítés határolta. A templom ikonosztázán eredetileg öt öreg szentkép volt. Ezekhez idővel még tizenkettőt festetett a hitközség az adományozók révén. Egy ikonosztáz Sok ikon függött a falakon is. Ezeket részben az utódok nélkül meghaltak hagyták a templomra. 1859-ben Axenti Rozália Bécsben készíttetett két csóktábla-ikont. Sajnos mára az ikonok mindegyike nyom nélkül eltűnt. A templomi rész mennyezete vakolatlan volt, a gerendákat nem fedte burkolat. Az imaház bővítésére 1905-ben kért engedélyt a hitközség. Ekkor épült meg a két rész határán a harangtorony. A meglévő harangokat az első világháború idején valószínűleg rekvirálták a város többi harangjával együtt. Ha így volt, pótolták, mert a bontáskor volt harang a toronyban. Ezt gyerekként magam is láttam, hiszen akkoriban családom a házban lakott. 1959-ben – hívek híján – megszűnt az egyházközség. Ekkor a harangon túl még volt a kápolnában néhány ikon, 10-12 görög nyelvű – a 18. és 19. században megjelent – vallásos könyv. Az „illetékesek” első lépésként az épület egyházi funkciójára utaló jelektől szabadultak meg: elbontatták az imaházat és a harangtornyot. Az épület meghagyott fele ezt követően még jó ideig lakásoknak adott helyet; az 1980-as évek elején került eltüntetésre. A még álló hajdani paplak 1978-ban (Thúry György Múzeum.) Nincs adatom arra, hogy a leemelt, pár kilogrammos harang hol és mikor készült, további sorsát sem ismerem. •A paplakban élt Aposztolovics Pál, a gyülekezet utolsó kántortanítója. 1868-ban került a városba, ahol 1905-ben, hetvenkilenc éves korában távozott az élők sorából. Tanítói képesítéssel nem rendelkezett, de Kanizsára érkezésekor szervezett valamiféle „iskolát”. Érdemben mégis csupán kántor, egyházfi, jegyzőkönyvvezető volt, mert két-három gyereknél többel sohasem kellett foglalkoznia, az időszak nagyobb részében pedig már nem is akadt tanítványa. A szerb származású Pavle Apostolović tökéletesen bírta a magyar nyelvet is. A városban Pali bácsiként ismerték és csak Pali bácsinak szólították. Ebben része lehetett annak is, hogy igazi társasági ember volt. Például szívesen találkozgatott a – görögkeleti lelkésszel együtt, de nélküle is – piarista társaival a Kossuth téri Kozma-vendéglőben. A hitközség – mára már megszűnt – temetőjében nyugszik. A ház (jobbra) az 1910-es évek első felében 1940 körül Az 1970-es évek első felében (A ház előtt állították fel az 1934-ben kihelyezett két nyilvános telefonfülke egyikét. A fényképen jobbra utódja látszik: a háborús károk miatt 1948-ban a meglévőket felújították és újabb két fülkével bővítették a városi kínálatot. Balra láthatjuk a modernkedő és silány anyagokból épített harmadik változatot.) (Thúry György Múzeum.) •Az utcai részen a hitközség 1852-ben, 1853-ban emeltette bérházát. Ennek nyomán a haranglábakat 1855-ben átrakták a hátsó kertbe. Az épület kávéházi részét – a kaputól északra eső földszinti felét foglalta el a háznak – 1870-ben az udvar felé kiegészítették a Damensalon nevű résszel, de ilyen rendeltetésű egysége már 1866-ban is volt. A bővítéskor alakulhatott ki az udvari, északi szárny nagyobb része. (Az 1905-ös építkezések során toldhatták meg tovább, keleti irányban.) A munkálatokat, amelyek révén az egész ház kívül-belül megújult, jelentősen támogatta a ház akkori lakója, Knortzer Frigyes szállodás. A vállalkozásával terjeszkedő Knortzer 1879-ben pedig bérbe vette a házat, beleértve az itteni kávéházat is. •1860-ban két kávéháza volt a városnak. (Létezik már 1786-ból is írásos említés bizonyos Pribich Jakab kávéméréséről.) Horváth Gyula (1836-1896) könyvében így írt róluk: „Reindl és Kohn urak kávéházai semmi kívánni valót sem hagynak hátra, csak azt, hogy a különben igen jó kávét egy krajczárral olcsóbban adnák s a kis gyűszű forma csészéket valamivel nagyobbakkal cserélnék ki.” Az egyik kávéházat Reindl Károly alapította, miután megszűnt a Zöldfa szálló bérlője lenni. Az Erzsébet tér 2. szám alatti Blau-ház biztosított helyet számára. Reindl később Brunner Ferenccel társulva működtette kávéházát. A másik, Kohn Fülöp kávéháza itt létesült a görögkeletiek újonnan emelt épületében. Damensalonnal (neve ellenére hölgy ide be nem tette volna lábát) és – valószínűleg – kóser étkezdével működött. 1874-ben már „Neutra” volt a neve. A Zala egyik 1911-es apróhirdetése a kóser étkeztetés témaköréből 1880 végén Knortzer Frigyes – 1879-től a kávéház gazdája – a Damensalon helyett Hölgytermet nyitott. Nem tudni, hogy az elnevezés magyarosításán túl, miféle változásokkal járt az átalakítás. 1887-ben Killer Henrik (negyvennégy évesen, 1896-ban meghalt) ugyan rövidáru üzletet nyitott itt, de 1894-ben a Blau-házból a hajdani Reindl-féle kávéház (akorra már Hein Mihály tulajdonában volt) költözött ide. Hein a helyiségek átalakításakor igazán kitett magáért. Bevezettette az elektromos áramot, kis kerthelyiséget hozatott létre. „Kápráztatató fény és nagy elegancia.” Így összegezte benyomásait az új kávéházról a helyi lap tudósítója. Sajnos, az intézmény tulajdonosa 1898-ban, 60 évesen elhunyt. Özvegye, Polifka Mária bonyodalmas jogvitába keveredve elvesztette a kávéház üzemeltetési jogát. 1899-től új bérlők és új elnevezések (Otthon, Erzsébet, Fiume, Udvari, Fiume) követték egymást. A Fiume nevet 1906-ban Steiner Józseftől, a Központ kávéház társtulajdonosától kapta, amikor az átvette az üzemeltetését. A legismertebb éjjeli kávéház ezután már nappal is fogadta vendégeit. 1905 1906 1910 (A hirdetések tanúsága szerint jelentősen módosult akkoriban a Fiume kávéház műsorkínálata. A változtatások egyikeként sorozatosan szerepeltettek női zenekarokat a tulajdonosok. Nyugodtan kizárhatjuk, hogy ezzel az emancipáció ügyét kívánták volna szolgálni. A korszak ilyen együtteseinek tagjai általában nem zárkóztak el attól, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljenek a „kedélyes” estélyeket látogató urakkal. Utóbbiaknak természetesen illett ez alkalmakra feleségük nélkül érkezni. A házastársas látogatásokra az illetékesek családi − nyílván: szigorúan nem kedélyes − műsorokkal készültek.) 1911 (Thúry György Múzeum.) 1920 (Berger Ignác 1941-ben, hetvenkilenc évesen halt meg.) A kávéház 1926-ban már az Erzsébet tér 19. szám alatt működőként hirdette magát. •A Fiume kávéházban 1907-től működött a város első, rövid életű „mozija”. Az első előadás (1907. dec. 1.) műsora 1908 A következő évben pedig a ház emeletén, a kávéház felett – a Nagykanizsai Általános Ifjúságképző Egyesület itteni nagytermében – Uranus néven Kálmán Pál állandóan működő mozit nyitott. 1908 (Középen az első előadás – 1908. jan. 26. – műsora.) Kinematográf filmje (haladó lóvasúti kocsi) (1897) A vállalkozás hamarosan tulajdonost váltott. Holczer Jakab az előadások színhelyéül a Polgári Egylet földszinti nagytermét (később a szomszédos Szarvas szállót) választotta. 1910-es hirdetés a vetítés kezdéséről a szokásos nyári szünet végén •Az utolsó vándormozis, aki 1906-tól hosszabb időre többször is a városba látogatott vállalkozásával, Misztrik Lajos volt. Kezdetben a Zárda utcában emelt sátrában fogadta vendégeit. Az Uranus rendszeres vetítései elkezdésével komoly vetélytársat kapott és elindult köztük a harc a nézőkért. 1908 A helyi lapok az Uranus oldalán álltak. (Kálmán Pál maga is újságíró volt.) A „Nagykanizsa” című napilap még egy kissé elsietett, kárörvendező versike megjelentetésétől sem rettent vissza. Szerzője – jó eséllyel – a tulajdonos és szerkesztő, ihászi Horváth István lehetett: Szalad!?... Hogy mi történik a Sugár úton? Kérdi valaki? Óh! Már rég tudom… A mozi, kis mozi Szed sátorfát, Orrunkba többé nem Reszel tormát. Sárga kocsi rúdja Már kinek áll! Adieu, adieu te bús Mákvirág szál! 1908 A vetélkedés vesztese, akárcsak társai országszerte, a vándormozis lett. Misztrik 1909-ben jött filmjeivel utoljára a városba. •A Nagykanizsai Általános Ifjúságképző Egyesület 1904-ben jött létre ihászi Horváth István elnökségével. A dátum azonban csalóka, ekkor az egyesület csupán nevét változtatta meg. A radikalizálódó politikai helyzetben az új névvel próbálták a szervezet balra tolódását megakadályozni: a „munkásképző” helyére az „ifjúságképző” szó került. (A Nagykanizsai Általános Munkásképző Egylet 1897-ben született.) A ház emeleti részén, a kávéház fölött bérelték helyiségeiket. 1908-tól politikai ellentéteik miatt működésük szünetelt. 1911-ben kezdtek újra. Ekkor már a földszint utcai részén vették igénybe a kaputól délre eső részt, amelyet terasszal bővítettek. Az épület (jobbra) a terasszal •1909-ben a honvéd tisztikar (tagjai ekkor léptek ki a Társaskörből) bérbe vette az ifjúságképző egyesület és a munkásbiztosító pénztár itteni helyiségeit és étkezdéjének rendezte be azokat. 1914-ben – alakulásakor – ugyanezen helyiségekben kezdte működését a Munkásotthon, amely később a Badacsony vendéglőbe (Fő út 24.) költözött. •Jóval korábban is tanyázott a ház emeletén fiatalokat tömörítő csoport. 1875-től itt volt a székhelye az akkor létrejött „Nagy-kanizsai Fiatalság Társasköre” egyesületnek. Elnöke Karczag István lett. Még ebben az évben meg is szűntek, majd újjáalakulva léteztek tovább. A helyi általános műveltség emelését hirdetették meg céljukként, amit főként a tagok által tartandó felolvasások révén véltek megvalósíthatónak. Nevük ellenére az idősebb érdeklődőket is szívesen fogadták, ha a jelentkező egyetértett szándékaikkal. Az egyesület alelnökének, Farkas Lászlónak (akkoriban a helyi főgimnázium igazgatója) a felolvasása nyomtatásban is megjelent (Farkas egyik pohárköszöntőjében kijelentette, hogy ő „castkülönbség nélküli” értelmiségi körré szeretné alakítani a csoportosulást.) Megjegyzem, hogy már 1844-ben létrejött egy hasonló jellegű egyesület, az Ifjú Társulat. Ezt azonban – a szabadságharcot követő megtorlások részeként – 1852-ben feloszlatásra ítélték. •Az 1930-as évektől, míg az induló államosítások engedték az északi, udvari rész földszintjén asztalosműhely várta megrendelőit. 1949 (Dr. Fodor Zsolttól.) Ezt követően – 1969-ig – az udvari szárnyak minden alsó helyiségét az 1951-ben alakult Pannónia Cipész Ktsz vette igénybe műhelyei számára. A szövetkezet cipészei által 1960 körül használt ráspolyok egyike (A frissen talpalt cipők széleit igazították ezekkel véglegesre.) (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) •Az 1960-as években modernizálták az épületet. Ekkor udvari részén előnytelen változtatások is történtek. Eltűnt a lépcsőház földszinti, színes üvegekkel fedett, nagy ablaka. Az utca mentén álló szárny könnyű függőfolyosója helyére betonból építettek újat, amely már az épület északi szárnyán is folytatódik. Az emeleten addig fából épített, üvegezett veranda kötötte össze az északi szárnyat az utcaival. E mögött volt a téglából épült rész, három kisebb helyiséggel. Akkor a veranda területét is felhasználva alakítottak ki ezekből egy lakást. 216. Erzsébet tér 21. (Ebenspanger-ház*) A 20. század első éveiben Az 1930-as években (A város 1931-ben szabályozta a taxik működését. Számukat ugyanakkor harmincban maximalizálták.) A taxik az 1930-as évek végén Egy nevelési célzattal készült felvétel 1961-ből (A háttérben az Erzsébet tér 22. szám alatti irodaház építési területe.) (Az eredeti kép Gayer Ildikó birtokában.) (A Vasemberház sarokrészén az akkoriban Tizenkilencesként emlegetett üzlet. Az államosításokat követően két nagy élelmiszerboltot alakítottak ki a városban. Mivel a boltok ugyanazon vállalat egységei voltak, a lakosság a – homlokzaton is feltüntetett – sorszáma alapján különböztette meg azokat. A Tizenkilences az épület árkádosításakor költözött az Erzsébet tér 12. számú ingatlan udvarába. Ezzel megszületett a Tizenkilences udvar. A másik, a Negyvenes ma is létező üzlet a Csengery út Fő úti torkolatában. Sokáig, 2018-ig működött a jóval kisebb Hetes is az Erzsébet tér 17. szám alatt.) 1969 Az 1970-es évek első felében (Thúry György Múzeum.) •Az Ebenspanger (később újnépi Elek) család lakóháza. 1867-ben épült, romantikus stílusban. Legalul alakították ki az építtetők borospincéjét. 1870 •Földszintjén volt a család 1834-ben alapított bőr-, bor- és terménykereskedő cége (Ebenspanger és Fia, majd 1877-től Ebenspanger Fiai). Ebenspanger Manónak (1875-ben, élete 68. évében halt meg) már 1854-ben is volt a városban háza – talán épp itt. Két fia, Leó és Lipót gyarapította tovább a családi vagyont. Elek (Ebenspanger) Lipót Elek Ernő (1869-1932) A család címere sírboltjukon Ebenspanger Lipót 1891-re már jelentős földbirtokkal rendelkezett. A hajdani palini uradalomból Palinban, Kámáncspusztán, Újnéppusztán (itt Ebenspanger Leóval közösen kastélyt, szeszgyárat, 1905-ben iparvágányt is létesített) egy tagban 2700 holdat birtokolt. Az újnéppusztai kastély A kastély (szociális otthon) 1967-ben (Az épületet 1948-ban alakíttatta a járás idősek otthonává.) Az elkészült keskeny nyomtávú pályán lovak vontatták a kocsikat, a lórékat. A lóré készülhetett fából, de a faszekrény kaphatott vasvázas erősítést is. A szerelvény egyik kocsija esetenként a tiszti lóré volt, amellyel egy-egy fontosabb személy siethetett sürgősebb dolgára. A szeszgyár üzemeltetéséhez szükséges cukorrépa ezen az útvonalon került Újnéppusztára. Egy visszaemlékezés szerint nem ritkán az uraság is utasa volt a lórévasútnak. Ilyenkor a kánikulai tűző napsütéstől, az esőtől ernyővel védte magát. A helyiek emlékezete szerint az iparvágányt az 1950-es évek elején számolták fel. A szeszüzem széthordása már 1945-ben lezajlott. A gazdasági vasút (zöld nyíllal jelezve) az 1941-es térképen A hajdani iparvágány itt kapcsolódott a szombathelyi vasútvonalhoz (Ennek is szerepe lehetett abban, hogy a korábbi őrház helyén megállóhely – Újnéppuszta – létesült, amelyet az 1910-es évek elején készült vármegyei térkép már jelez. 1961-ben a Magyarszerdahely nevet kapta.) Palinban 1916-ban vásárolt nagyjából 130 holdnyi területet Elek Ernő és Elek Géza. E birtokuk majorjának – ma is Elek-majorként emlegetik a helyiek – központi épülete (Alkotmány út 89.a) még áll. Alatta szépen megépített, nagy, kocsival is járható pincét találunk. Neve ellenére építtetője nem lehetett az Elek család, mert korábbi időszak építménye, amelyet már a második katonai felmérés (1858) is jelzett. Alkotmány út 89.a •1904-ben Elek Lipót (1913-ban, hetvennyolc évesen halt meg) és leszármazottai a királytól magyar nemességet kaptak. Ekkortól használhatták az újnépi előnevet. Lipót öccse volt Ebenspanger Leó, a cég másik tulajdonosa. 1919-ben, élete 77. évében hunyt el. •Elek Ernő, Lipót egyik fia az állattenyésztésben elért sikereire is büszke lehetett. 1910-ben, 1912-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület budapesti tenyészállat kiállításain bikáival (Bugris, majd Bálint) első helyezéseket szerzett. Pállya Celesztin: Vásári jelenet (A díjakhoz egy-egy festmény tartozott. E képet 1910-ben kapta Elek, amikor Bugris bizonyult a legszebb bemutatott bikának.) 1932-es halálakor palini kastélya (Inkey-kastély) parkjában temették el, ahová családi sírbolt építését tervezték. Sírhelye a kastély (iskola) bejárata előtti völgy túlsó oldalára került, nagyjából oda, ahol most az 1989-ben épült templomot találjuk. A helyiek szerint a síremlék az akkori építkezéskor lett a földbe temetve valahol az új templom északi oldalán. 1969-ben és manapság (A légi felvétel északról láttatja a területet. Rajta zöld háromszög jelzi a síremlék körülbelüli helyét.) (Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.) •A második világháború előtt a birtok nagysága már meghaladta a 4000 holdat. Akkori tulajdonosa, Elek Géza (1874-1944), Lipót másik fia szerelmese volt a virágoknak. Kedvencei a dáliák voltak. Újnéppusztai kertje e vonatkozásban az ország leggazdagabbjának számított. Elek maga is több új fajtáját állította elő e növénynek. A legszebb a Dahlia ’Elek’ nevet viseli ma is. •Szokása szerint a helyi lap 1913-ban is közreadta az idényre kanizsai vadászjegyet váltók névsorát. Ez alkalommal szokatlan újdonsággal is tudtak szolgálni. Az érintettek között – most először – egy hölgy neve is szerepelt. Elek Gézáné (kelenföldi Lőti Mária) (1882-1944) döntött úgy, hogy vadászgatni kezd. Talán a szintén jogot szerző sógorával, Ernővel járt a vadak után. (Megjegyzem, hogy a több mint száz engedélyes névsora igazolja, hogy e szenvedélynek a város minden rétegében akadtak elkötelezettjei. Volt köztük nagybirtokos, de malteres legény, egyszerű földműves is.) •Elek Géza egyetlen fia, az 1903-ban született Pál 1942-ben vesztette életét. Munkaszolgálatosként került a szovjetektől elfoglalt területekre, de nem az orosz tél, hanem egy keretlegény végzett vele. Elek Géza és felesége 1944-ben lett a holokauszt áldozata. A hajdani Inkey-kastély ingóságait a nyilas uralom idején szervezetten, az akkori palini vezetők irányításával hordták szét. •1883-ban itt nyílt meg a város 3. patikájaként a Megváltó (Salvator) Gyógyszertár. 1932 (9,5 x 3 x 3 centiméter.) (Dr. Fodor Zsolttól.) •1944–45-ben néhány hónapig a házban működött Somogy megye közigazgatási apparátusa. •A ház udvarába betérve megállapítható, hogy az 1960-as évek modernizálása – akárcsak a szomszédban – itt is szomorú „eredményekkel” járt. 217. Erzsébet tér 22. •A teleknek 1773-ban lett gazdája – az 1761-ben Kanizsára került görög kereskedő – Popovics Dömötör. Oltás (1887) Háza, amelyet egy forrás emeletesnek nevez, a területet 1798-ban pusztító nagy tűzvészben leégett. A 19. és 20. század fordulóján •Helyére építtették Popovicsék (valószínűleg a szintén kereskedő Sándor) házuk mára lebontott, földszintes utódját. Az uradalmi kimutatások szerint 1856-ban már Vucskics István fizette Popovics helyett a házhelyért járó örökös bért. •A ház tőle fia, Vucskics János kereskedő (az anya, Popovics Katalin 1870-ben, élete hatvanhatodik évében halt meg) tulajdonába került. Ő az 1860-as években fűszerkereskedését működtette a házban, majd az ingatlan udvari részén gőzmalmát és fűrészüzemét. Utóbbi kéményét 1887-ben már 29 méterre magasíttatta, ami sokakat zavart. Ekkor tett – gőzgépére alapozva – visszautasított ajánlatot a városnak, annak elektromos árammal történő ellátására. Ugyanitt volt az 1873-ban már és az 1890-ben még létező, szódavizet gyártó üzeme is. 1873 (Ekkor ez volt a város egyetlen ilyen üzeme. „Vucskics-víz” – emlegették készíményét kortársai.) Sertéshizlaló telepét a Vágóhídi úton alakította ki 1887-ben. A helyi görögkeleti egyházközség egyik mecénása volt, de idős korára elszegényedett. 1914-es halálakor (73 éves volt akkor) így emlékezett rá a helyi lap: „Ahol jóemberek jó bort ittak, onnan Vucskics János sohasem volt elég messzire, de közel volt ott is mindig, ahol jótékony jobb kezére, mindig nyitott erszényére volt szükség, amíg bírta.” •A hajdani fotókon meglehetősen furcsa látvány a város kellős közepén, Vucskics ingatlanán meredező gyárkémény. Kardos Ferencnek a megyei levéltárban folytatott kutatásai során tisztázódtak a kéményt igénylő gőzgép telepítésének részletei. 1882-re tehető a gépház építésének időpontja. Tűzvédelmi okokból a déli és az északi telekhatártól is távol kellett elhelyezni, így a telek közepére került. A gőzgépével működtetett fűrészgép és a malom máshol, az északi oldal mentén álló melléképületekben voltak. (A hosszan elnyúló udvar keleti fele szolgált ipari célokat és fatelepként is használták.) Így a gépházat a gőzgép által forgatott, az udvar e részét keresztező tengely kötötte össze az üzemi rész masináival. A telep déli oldala mentén álló házban folyt a szikvíz, illetve ecet gyártása. 1882 (Balra a Vucskics által használt Schneider–Wiesemann-féle 1–4 lóerejü gőzgép.) (Kardos Ferenc révén a megyei levéltár anyagából.) •1893-ban a házat megvette a Strém és Klein cég. A 20. század legelején (Thúry György Múzeum.) 1905 (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) 1911 •Üzletük már az első világháború előtt árusított az autók számára (a Magyar és az Osztrák Automobil Club állomásaként) benzint és olajt. Autós kiránduláshoz öltözve a századfordulón 1911-től használhatta a klub a „királyi” jelzőt Így talán nem véletlen, hogy 1927-ben, az első négy benzinkút felállításakor az egyik épp ide került. 1944 márciusa (Tankolás a város német megszállásakor.) (Zala Megyei Levéltár.) A maradék hármat is a legszűkebb értelemben vett belvárosban helyezték el: az Erzsébet tértől a Deák térig. •Az udvar ipari jellege a ház bontásáig megmaradt, még a második világháború után is fatelep működött benne. Az első általam ismert adat a telep elődje létezéséről 1867-es. Bachrach Gyula fakereskedése ekkor nyílt meg itt. •Az irodaház 1961-ben épült a korábbi ház helyére. (Vízvári Józseftől.) Újonnan Egy szuvenír, amelyre valószínűleg nem sokan vágytak 218. Erzsébet tér 23. (képek még: Fő út 0.) (Centrál Szálló*) •Itt, a postautak találkozási pontjában már a 18. század második felében állt a postaépület. 1822 (Thúry György Múzeum.) 1900 körül Balra a kétemeletes rész a 19. és 20. század fordulóján Mellette az egyemeletes rész a 19. és 20. század fordulóján A mai szálloda helyén, az építkezés kezdete előtt két klasszicista épület volt. Közülük az egyemeletes a Fő útra nézett és 1783-ban épült. A kétemeletes az Erzsébet térre nyílt, varasdi és helyi mesterek emelték 1839–40-ben. Második emelete részben ráépült egyemeletes társára. A hajdani postillon (postakocsis) állomás helyiségében (az egyemeletes házban) lebontásakor Zapletál Ignác borbély működött. A bejárat kő keretében egy faragott kövön ott volt postakocsisok címere: a lovas postás. Ma a múzeumban látható. Postakocsi az 1937-es, első kanizsai bélyegkiállítás alkalmi levelezőlapján A házak 1845-ben kerültek az uradalom birtokába, akárcsak a Fő út szomszédos két épülete is. •Addig, a négy épület a Chinorány(i) família tulajdonában volt. A család 1695 körül telepedhetett meg Nagykanizsán. Az 1700-as évek elejétől, 200 éven át postamesterek sorát adta a városnak. A törökök kiűzése után valószínűleg Khayr (máshol: Kayer) Mihály volt az első postamester. Őt e minőségében egy 1703-as forrás említi. Khayr halála után, 1720-ban kapta a kinevezést Chinorány István Ferenc. Ő az 1720-as évek második felében elhunyt, így fia, Lipót került helyére. Lipót hosszú évtizedekre lett a város postamestere. 1755-ben nemességet kapott Mária Teréziától. Postamesterként tett szolgálatai jutalma lehetett az uralkodói elismerés. A családi címerben látható postakürt erre utal: Az első adat, amely már fiát, Boldizsárt nevezi meg postamesterként, 1794-es. Vele kezdődött a Boldizsár keresztnév szokatlan mértékű kedveltsége a családban. A kétemeletes házat az a Chinorány Boldizsár építtethette, aki a kapornaki járás al-, majd főszolgabírója is volt 1823 és 1834 között. •Itt kell megjegyeznem azt is, hogy 1800 tájékán már hat postajárattal kapcsolódott a város a közelebbi és a távolabbi környékhez. 1. Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, Hahót, Nagykanizsa, Iharos, Berzence, Babócsa, Istvándi, Szigetvár. 2. Nagykanizsa, Muravid, Csáktornya. 3. Nagykanizsa, Zákány, Ludbreg, Varasd. 4. Nagykanizsa, Zákány, Kapronca, Körös. 5. Buda, Fehérvár, Lepsény, Siófok, Balatonszemes, Szőlősgyörök, Öreglak, Marcali, Nemesvid, Iharos, Nagykanizsa. 6. Nagykanizsa, Alsólendva, Belatinc. •Az ingatlan nem maradt az uradalom tulajdonában. A kiegyezés előtt özvegy Domaniczky Ferencné (Hochleitner Terézia) birtokolta, aki 1866-ban, élete hetvenötödik évében meghalt. (Férje, Domaniczky Ferenc alszolgabíró 1787-ben született.) A továbbiakban viszonylag gyorsan váltogatták egymást a kettős épület új gazdái. A „Centrál” már csaknem kész Az új épület röviddel elkészülte után 1930 A két világháború között Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) (A világító hirdetőoszlop 1936-ban került a helyére.) Az „Olajközpont” 1950 körül Az irodaház az 1950-es évek második felében (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) (A világháború után a szálloda újrakezdte működését, majd az épületben az olajipar irodáit helyezték el.) 1960 (Ebben az évben kapta vissza eredeti funkcióját a ház.) Folyik az épület 1963-as átalakítása (Ekkor távolították el a földszinti rész oszlopairól a fekete márványból készített burkolatot és a kirakatok görredőnyeit.) (fortepan.hu) •Az 1911-ben megvásárolt bérházak helyére Zerkowitz Lajos bornagykereskedő vezetésével egy konzorcium 1912–13-ban építtette fel ifj. Gyenes Lajos és Vajda Andor budapesti építészek tervei alapján a Központ (Centrál) szállót, kávéházat, éttermet és bérpalotát. Az építkezés kivitelezője Müller Ede cége volt Szombathelyről. A Gyenes és Vajda tervezte bútorzatot Lengyel Lőrinc szegedi üzeme készítette. Az épület a maga korában felettébb modernnek számított. •Az épület földszinjén alakították ki Kardos József és Steiner József kávéházát. A 25 méter széles, 38 méter mély helyiségben 70 asztal, 240 szék, 70 karosszék várta a vendégeket. 1913 A kávéház eredeti berendezése (Vértes Antal felvételei.) A földszinti beosztás kezdetben (Alul a háznak a tér felé néző oldala.) Nyáron a kávéház ablakait teljesen fel lehetett húzni. Friss levegő beszívásával pedig óránkét háromszor cserélték a levegőt az egész épületben. A kávéházban hamar kialakultak az asztaltársaságok törzshelyei. Például a bejárattól jobbra volt a honvédség 20-as ezrede tisztjeinek asztala, balra a közös, 48-as ezred tisztjei ültek másik asztalnál. Az ülésrendből még a katonai ügyekben teljesen járatlan szemlélődő is holtbiztosan eldönthette, ki, hol szolgál. •A kávéházhoz az Erzsébet téri oldalon csatlakozott a női szalon, ahol a férfiak nem gyújthattak rá. Mellette volt a 46 szobás szálló bejárata. Légfűtéses, vízvezetékes, elektromos ébresztőórával ellátott szobái voltak. A földszintes udvari rész (itt voltak a játékszobák) felülről kapott megvilágítást. Üvegtetőjét iparművészeti remeknek tartották. A szálló étterme a szuterénbe került. •1926-ban a kávéház hátsó részét leválasztva alakították ki az új éttermet. Berendezését Attenberger müncheni iparművész tervezte. A cég levélpapírjának részlete 1927-ből (A Garai testvérek tulajdonába 1918-ban került a szálloda és a kávéház. Garai Frigyes ötvenkilenc évesen, 1925-ben, Garai Adolf hatvannégy évesen, 1928-ban halt meg.) Garai Frigyes (balra) és Adolf 1929 (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) 1935 1936 (Petőfi Irodalmi Múzeum.) A berendezés az 1960-as évek elején •Az épület homlokzatán a földszinti 16 oszlopot fekete márvánnyal burkolták. Hét erkély került rá, a tetőn három kupolát alakítottak ki, amelyekből kettő csúcsban, a sarkon lévő pedig földgömbben végződött. A „Centrál” épülete felől a Vasemberház felé vezető boltozatos csatorna maradványa 219. Erzsébet tér 24-27. (korábbi számozás szerint) •Ezek voltak a „Csoportházak”. Képek a Csoportházakkal a lebontásukat megelőző évtizedből Furcsa, a tér északi részén szigetként elhelyezkedő, négy épületből álló házcsoport volt. Déli széle nagyjából az Erzsébet tér 18. és 8. számú épületeket összekötő vonal mentén volt, északon pedig a Kvártélyház közepe és a Szeidmann-ház közepe között húzható vonal határolta. Ettől északra már akkoriban is aprócska, háromszögű park volt. •Először az 1822-es térképen jelenik meg; akkor még csak a délkeleti sarok létezett Kolompár-ház névvel. Kolompárnak a rézműveseket nevezték akkoriban. •Az 1860-as években a terület még csak három telekre volt osztva. 1860 (Thúry György Múzeum.) Egyik a tömb északi fele volt (Thenn-ház), másodikon a déli oldal és a nyugati oldal déli felének épületei voltak (ezt nevezték Spánier-háznak). A harmadikon állt a keleti oldal közepén lévő ház. Az 1850-es években a Thenn-házat (Thenn György [1799-1870] a város egyik kovácsmestere volt) két földszintes (öt, illetve hat szobával rendelkező) épület alkotta. Itt megjegyzem, hogy a Fekete Sas patikát az 1780-as években Thein Jakab vásárolta meg és birtokolta 1792-ig. A Spánier-háznak volt egy emeletes épülete (a tömb délkeleti sarkán), amelyhez csatlakozott egy földszintes toldalék (összesen hat szoba). Volt még két földszintes épülete kettő, illetve három szobával. Ezeken túl még egy hosszabb, keskeny épület is létezett, amiben lakás nem volt. Ez az ingatlan egy 1846-ban kötött szerződés alapján (cserével) a Batthyány uradalom tulajdonába került. A harmadik ház tulajdonosa 1867-ig Szép Károly volt. Halála után Neusiedler Pál, a „Zöldfa” bérlője vette meg. Gőzfürdőt akart ott létesíteni. A tömb házszámai 1900 után (Thúry György Múzeum.) •A házakban iparosok sorának volt műhelye. A Szarvas szállóval szemben például Simkovits és Ujlaki lakatosok műhelye. 1912 A cég egyik munkája a temetőben (Tripammer utca) 1911 (Philipp műhelye a keleti oldal középső épületében működött.) •Ugyancsak itt találták megrendelői Lackenbacher Ede szállítási vállalkozót, aki haláláig, 1921-ig (hetvenegyedik évében járt akkor) folytatta e tevékenységét. Az 1903-as hirdetés mellett egy képeslap Kiss László gyűjteményéből A bontás közeledtével a Fő út 1. szám alá költöztette irodáját. •Az uradalomtól 1901-ben megvásárolt háztömböt a város 1913-ban bontatta le. A helyére tervezett kőszínházból nem lett semmi. A területet 1914-ben kezdték parkosítani. A háború miatt 1922-ben fejezték be a munkát. 220. Fő út 1864 után, de 1870 előtt készült kép (Balról a Deák tér 1. szám alatti telken korábban állt két ház: az emeletes Wlassics-ház egy része, mögötte Németh János szűcs földszintes háza. Ezt követi a Csengery út torkolata helyén valaha létezett, emeletes Széchenyi-ház és Belus József már elkészült patikaháza. Tőle nyugatra ott az emeletes Dobrovics-ház. A Fő út 8. számú telken viszonylag jól látszik egy földszintes, kis ház és mögötte Kiss József gombkötő emeletes épülete. [Az 1864-es kataszteri térkép még egyetlen házat ábrázol a telken. Kiss József vélhetően háza nyugati felét építtette át emeletesre.] A Mayer-ház, a városháza és a Pichler-ház már inkább csak sejlik képen. Jobbra a földszintes Lovák-ház egy része. Mögötte a régi, de már akkor emeletes Babochay-ház. A Korona fogadó épülete előtt viszonylag jól látszik Weiserék két részből álló, földszintes háza.) (Thúry György Múzeum.) Az előbbi környék 1898-ban 1895 körül •Az 1786-os katonai felmérés térképén keresgélve a mai Fő út elődjét lényeges eltérések fedezhetők fel a jelenlegi állapothoz képest. A Fő út alsó része egyenesen vezetett a Teleki utcáig, ott a Fekete Sas fogadó előtt torkolt abba. Talán a templom mögötti hajdani temető miatt, de nem létezett még a Fő út felső felén, illetve az Eötvös téren a déli házsor. Az úttól délre nagy, háromszögű, gyakorlatilag beépítetlen terület volt a jelenlegi temetői hídig. E térség határa ma keletről a Kórház utca, nyugatról a Katona József utca és a Kossuth tér nyugati oldala. •Figyelemre méltó az is, hogy még a 19. század első felében sem volt az Erzsébet tér igazán térnek nevezhető: északi felét elfoglalta a csoportházak növekvő tömbje, déli részén a sóhivatalhoz tartozó építmények álltak. Nem csoda hát, hogy a Fő utat Piarczi (Piacz) utcának hívták. A 18. század második felében az elnevezést a nagyjából a Király utca elejétől az Eötvös térig terjedő részre használták. Később (még a 19. század második felében is) csak a Felsőtemplomig tartó útszakaszt értették alatta. Az utca neve nyilvánvalóan utalt annak egyik fontos funkciójára. A vásárokban betöltött szerepének volt árnyoldala is. 1872-ben a helyi lap munkatársa kis versikében tette közzé panaszait: Új nóta, régi kaptafára Csak úgy van most is, mint volt régen, Gyönyörködhetünk a szeméten. Országos vásár volt a héten, Láthatni jelét a főtéren. Széna, szalma, ganaj, dudva, Nincs Kanizsán sosem dugva. Jó olvasóm ugye furcsa, Hogy így van a fő-fő utca! Ez még semmi, írom kedden, Erre szíved meg-megdöbben: Egy nagy falka marha nyugalomban Fekszik a templom előtti lomban. Bőgatyás és pantallós atyafiak a vásári hangulat vonzásában az 1890-es években Ugyanez − már bőgatyák nélkül − a két világháború között Még érdekesebb, hogy a mindennapokban a területet Piarcz (máskor Fő) térként emlegették. 1879 Talán furcsa, hogy egy utcát térnek neveztek, de ez az utca meghökkentően széles. Különösen az, ha figyelembe vesszük, hogy nem később szélesítették, hanem az 1700-as évek elején kialakult állapot maradt ránk, amikor még jobbára kis földszintes házacskák szegélyezték. Nem lehetetlen, hogy elődeink valóban (piac) térnek szánták. Ha így volt, akkor ez a tér akár már szűknek is tartható. Három kép az utca elejéről a 20. század első éveiből Az 1920-as évek elején 1930 körül Az 1930-as évek első felében Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) Az utca északi oldala 1960-ban és valamivel később •Máig tartja magát a szóbeszéd Nagykanizsán, hogy a Fő út két oldalát alagutak kötik össze, sőt ilyenek hálózzák be a város belső részét. Semmilyen igazán régi irat nem utal ilyesmire. Ráadásul, az út két oldalának legelső, már nem is létező épületei a törökök távozása után létesültek, így még valamiféle biztonsági szempontok sem valószínűsítik, hogy elődeink ilyen körülményes munkákba fogtak volna. A hiedelemnek hírlapi forrása azonban van. 1932-ben a Zalai Közlöny nagy és részletes cikkben tájékoztatott a városházi pincében előző nap történt szenzációs eseményekről. Az írás szerint a házmester a pince egyik falán jelentős méretű, addig nem létező rést fedezett fel. Abba világítva nagy üreg, benne pedig páncélos csontvázak tömege sejlett fel. A polgármesterért szaladt, aki azonnal kibontatta a megrepedt falat, amely mögött hatalmas termet találtak. A csontvázsereg nagyságát ekkor tudták megállapítani: harminckét hajdani katona alkotta. Haláluk étkezés közben érhette őket, mert a több száz éves vacsora maradéka ezüst tálakon még ott volt a közeli asztalon. Biztosan megérdemelték sorsukat, mert a falhoz láncolva még nyolc hölgy csontváza is megtaláltatott. A nyolc csontvázon rajta volt egykori ruhája, de összes ékszerük (együtt felbecsülhetetlen érték) valamiért az asztalon hevert az ételmaradék társaságában. Az újság értesülése szerint az ékszerek sorsával kapcsolatban a város vezetése gyorsan kialakította álláspontját: az értékesítésükből befolyt összegből kiegyenlíthetik a város adósságait, a maradékból pedig végre megkaphatnák karácsonyi segélyüket a városháza hivatalnokai. Ezeken túl leltek még egy vasajtót is. Kinyitása megérte a fáradtságot, mert mögötte az egész várost behálózó alagút-labirintusba jutottak. Mindenkinek, akinek még ennyi jó után sem jutott eszébe, hogy az újság április elsejei számát olvassa, a cikk írója segíteni próbált. A talált tárgyak utolsója egy kő volt, érthetetlen felirattal: takaiaszinak a küjlözövdÜ .abdézsmozs a knüygem men tréákom isilirpá sik ygE (Feleségem azonnal magyarra fordította.) •A 19. század vége felé a Fő útnak az Ady utcától a Csengery útig terjedő részéből alakult ki a „Korzó”. Különösen este (fél hét és nyolc között) volt népszerű. A sétálók akkor még szabadon használhatták az úttestet is kedvtelésükhöz. Sétához (1891) Sétához (1891) Annak idején a zsurnaliszta – talán igazságtalanul – úgy vélte, hogy a korzózó megállás nélkül, 2500–3000-szer fel-alá járja az útszakaszt, majd távozik; a fiatal hölgyek pedig csak azért látogatják a helyet, mert az esetleges házassághoz közel van az anyakönyvi hivatal és az összes felekezet temploma. A korzózásnak is megvoltak az íratlan szabályai. 1909-ben a Zala című lap munkatársa a férfiak köszönésére vonatkozókat gyűjtötte csokorba. Az írás helyenként talán túlzó, de biztosan nem alaptalan. Előbb a köszönés fokozatairól értekezett. Ezekből ötöt talált a szembejövő társadalmi súlyának függvényében: „1. Az ember a mutató ujjával megböki a kalapja szélét, de nem szól semmit. 2. Az ember a mutató ujjával megböki a kalapja szélét és biccent a fejével, vagy így szól: Jónap. 3. Az ember megemeli a kalapját és mondja: Jónapot, vagy vanszerencsém. 4. Mély kalaplevétel a következő szöveggel: Ah, van szerencsém, alázatos szolgája! 5. Mély kalaplevétel, boldog felkiáltással: Alázatos szolgája, nagyságos uram, hogy parancsol lenni? Valóban nagyszerű színben van!” Ezt követően a köszönés nem kevésbé fontos időrendjét elemezte. Itt három változatot tudott elkülöníteni: „1. Határozottan elvárjuk, hogy nekünk köszönjenek. 2. Egyszerre köszönünk. 3. Mi köszönünk először.” Mivel a második változat kivitelezése – szemben a másik kettővel – okozhatott gondot, erre pontos receptet is adott: „Az egyszerre való köszönés úgy történik, hogy két kilométernyiről boldogan mosolyogni kezdünk egymásra és mi megbökjük a kalapunkat, mire a másik azt mondja: Jónapot.” •1929 tavaszán, amikor már éreztette magát jeleivel a gazdasági válság, az újságíró a város kétségbeejtően szolid éjszakáiról cikkezett. „Meghalt Nagykanizsa éjszaki élete” – írta. Miközben az emberek pénztelensége miatt a vendéglátás, a szórakoztatás szinte minden válfaját az anyagi ellehetetlenülés fenyegette, egyetlenegy szokás – a korzózás – tartotta magát. A lehetőségek legolcsóbbika… Nap nap után a hét órai harangszóra ekkoriban is megtörténtek az előkészületek: az aranyifjúság felvonult. Díszszázadként, de zsebre dugott kézzel sorakoztak a Fő út mentén, a Csengery úttól az Erzsébet tér irányba. Amint ez megtörtént, érkeztek a leányok: kezdték elvonulásukat az ifjak dupla sorfala előtt, fel-le, „díszmenetben”. Tették ezt kettesével, négyesével, többesével és nem volt a menetnek vége a következő háromnegyed órában. Ott voltak persze a Fő úton az idősebbek is. Ahol pedig több-kevesebb férfi és csakis férfi csoportosult, ott, szinte biztos, a foci volt a téma. Dívott a déli korzózás is. Jobbára férfiak művelték. „Munkahelyéről lógó hivatalnok szinte mind” – vélte az újságíró. •A korzó léte még a Zalaegerszeg és Nagykanizsa közötti hagyományos rivalizálásban is elő-előkerült érvként. 1907-ben egy – a városban néhány napot töltő – egerszegi hasonlította össze a két várost az egyik helyi lap hasábjain. Miután bevallotta, hogy nem tősgyökeres lakója a megyeszékhelynek (ahogy írta: gyüttment), leírta tapasztalatait és véleményét. Méricskélése Kanizsa számára járt kedvező eredménnyel, talán ez volt oka óvatosságának, az álnév használatának. Két részlet soraiból: „Ott van mindjárt a déli és esti korzód! Az a színes, eleven, vidám, hullámzó emberáradat, amint kacag, évődik, fixíroz, kokettíroz és mulat az aszfalton; csak nagy város benyomását keltheti fel az emberben.” „De van különösen egy tulajdonsága, mely egyenesen Kanizsának adja a pálmát. Félek elárulni, mert bajom lehet érte itthon Egerszegen. De nem bánom! Ez a tulajdonsága: az a sok szép asszony és bájos leány. Mintha állandó szépségverseny volna. Az ember nem győzi nézni: hol ezt a molett, barna, mély tüzű asszonykát, vagy azt a nyúlánk, szőke, ibolyakék szemű leányt, akiket hogy látott − alig tud kiocsúdni a bámulásból − már ott látja azt a kis, helyes, folyton nevető, csupa élet menyecskét. Na hát, ha más szórakozás nem volna csak ez a korzó, már ez is kívánatossá teszi az életet Kanizsán.” Négyen a szóban forgó hölgyek közül •1900-ban döntött úgy a város, hogy a Fő utca (már 1873 előtt is így hívták) a továbbiakban a Fő út nevet fogja viselni. •A századfordulón, nyaranta fél tucat környékbeli, amatőr fúvósbanda szórakoztatta vasárnaponként – jól-rosszul előadott indulóival – a kanizsaiakat a város központjában. Önzetlen igyekvésük nem váltott ki osztatlan lelkesedést a környék lakóiból. A gondok Knobloch Frigyes karmester tevékenységéhez kötődtek. Törekvő ember volt, a helyi tűzoltók zenekara mellet a közeli falvakban is létrehozott együtteseket. Ugyan, még gyengébben játszottak, mint kanizsai társaik, de szereplési vágyuk nem volt kisebb. Az itt lakók közül sokan menekültek a kéretlen „műélvezet” elől; aki tehette, távozott szőlőhegyi birtokára, mások távolabb lakó ismerőseiket látogatták ilyenkor. Az enyhülés azonban csak átmeneti lehetett, mert zenéből a hétköznapokon sem volt hiány: verklisek hada házalt, némi aprópénzt várva. 1898-ban így panaszkodott a helyi lap munkatársa: „…Kanizsa a legmuzikálisabb vidéki városok közé tartozik. Mindig és mindenütt muzsika. A kintornák legkülönbözőbb fajai versengve nyikorogják tele az utcákat. Hol egy lihegő, kifáradt ember akad utunkba, nyakában a verklivel, aztán jön a keréken járó tolós, majd egy pónilovas kintorna, nem ritka a kutya vagy szamár által vont, reccsenő, nyivákoló hangszer sem. Á…, csömörlésig agyonkínzanak bennünket a zenével.” Némelyik verklis – a konkurenciából kitűnés vágyával fűtve – ráadásként fütyült, dobolt, lövöldözött, mások medvetáncoltatókkal, kétpúpú tevéjükkel érkező mutatványosokkal álltak össze. Kintornás (1865) Kintornás (1899) Egy 1910-es írásból tudhatjuk meg, hogy egy idősebb gépész egészségében megroppanva, állását vesztve egy olcsó tölcséres gramofont vásárolt, azzal járta a város kocsmáit, próbálta létfeltételeit biztosítani. •A kintornás jobbára keserves életet élt. Álljon itt egy példa, ami talán illusztrálja létezésük körülményeit. Hrazdjíró János Veszprém vármegyei, írástudatlan kintornás 1902. január 3-án – a születési anyakönyv tanúsága szerint – Nagyatádon tartózkodott. Reggel hatkor tizennyolc esztendős felesége valahol a településen megszülte fiacskájukat. Január 13-án már Kanizsán voltak. Ezt viszont a halotti anyakönyv rögzíti: az alig világra jött kicsi éjjel tizenegy órakor halt meg az Eötvös téren. Nem annak egyik házában, hanem a tér valamelyik zugában. •Volt, aki nem verklizésből, hanem alkalmi rigmusok írásából próbált megélni. A dalnok 1886-ban Kanizsára látogatott (megtette ezt többször is) Hazafi Veray János („a haza koszorús vándordalnoka, a jótékonyság nemes barátja”, ahogy magát nevezte), az ország legismertebb fűzfapoétája, aki színes papírdarabokra nyomtatott versikéi osztogatásával gyűjtötte az adományokat. Már Pécsett járt, amikor kanizsai élményeit is közzétette egyik füzetkéjében. A „megrovási kaland” maga által feltalált versfajtája volt. Akkor használta, ha valahol versei elutasításával találkozott, ha nem akadt kellő számú támogatója. Nagy-Kanizsai megrovási kaland 1886 Nagy-Kanizsán Nem sújtásos a harisnya, Nincsen ottan lelkesedés, Csapjon orrba benneteket a tehenész. Rendőrségnek is feltűntem, Pedig hűvösön nem ültem. Kanizsa zsidó város, Nem is él meg ottan János. Egy fillért versemért be nem vettem, Azonnal onnan siettem, Mert hol a nép szívtelen, Kihalt ott az értelem. Vasúti állomásnál igen, Ott vették jótékony versem. Inkey méltósága s többen Részesítettek ám vendégszeretetben Megvették jótékony versem, Olyan jó hazafit az isten éltessen. Hanem bent a városban nincsen lelkesedés, Hogy csapjon orrba benneteket a tehenész. Írtam N-Kanizsán aug. 9. 1886. mérgemben. Hazafi Veray János a nevelésnek törekvő bajnoka és vándor koszorús dalnoka A versben és a saját titulusában emlegetett jótékonyság annyit jelentett, hogy Veray a támogatást rászorulóknak gyűjtötte. Az összeszedett pénzből valóban gyakran adott apróbb összegeket ilyen célokra. Legrászorultabbnak mégis magát találhatta: az adományok maradékából élt, vásárolt kisebb házat és földet a főváros közelében. (Az eljárás teljesen ma sem ismeretlen.) •Évtizedekkel később sem fogadta kedvesebben Kanizsa az ide vetődő „vándorköltőket”. 1912-ben a soproni cipész, Bende Albert látogatta meg a várost. Ismert embernek számított; Pálmay Ilka, a színésznő iránti rajongása tette azzá. Bende szerelmes „ódái” özönével igyekezett közeledni imádata tárgyához. Álmai nője viszont életveszélyes fenyegetésként a rendőrségre továbbította összegyűjtött verseit. A helyi Udvari kávéház egyik asztalánál papírra vetett sorai azt sugallják, hogy nagykanizsai élményei – lehet, csak átmenetileg – feledtették vele Pálmay Ilkát: Óda a városi tanácshoz Eljöttem hát Kanizsára, Bekopogtam a városházára, Illő módon tisztelegtem, Csak mit kerestem, nem leltem. Fene látott ilyen várost, És városi magisztrátust, A költőt semmibe se veszik, A piculákat nem pöngetik. Talán ha búcsúzóra megyek, Jóváteszik szörnyű bűnüket, Megnyitják nekem erszényüket, És Bende Berci tovább mehet. A költő és a városi magisztrátus búcsúzkodása eredményességéről ma már nem tudhatunk semmit. •A koldulás egyszerűbb módszereivel is voltak gondjai a városnak. Szép számmal akadtak, akik legalább az 1848 előtti módszer újbóli bevezetését követelték. Akkoriban a város „saját” koldusait bádogjelvénnyel különböztette meg „bejáró” társaiktól. Így, a fösvényebbek már indokkal rázhatták le legalább a kéregetők jelvénytelen részét. Ráadásul a nem adakozó reménybeli adakozó – ha lelki békéjéhez erre szüksége volt – hitegethette magát azzal, hogy személyében a nem kanizsai koldus egy igazi lokálpatriótával találkozott. A jelvényeket nem rendszeresítették újra, de bevezetésre került és az első világháború előtt még létezett a koldusok napja (csütörtök). Ekkor (és csak ekkor) járhatták sorra – kéregetve – a házakat. •A Fő út alsó szakasza és a Deák tér adott helyet az első kanizsai gyermeknapnak is. A város hölgyeinek két csoportja (az Izraelita Jótékony Nőegylet és a Keresztény Jótékony Nőegylet) szervezte közösen. A rendezvénnyel adományokat gyűjtöttek az elhagyott gyerekek támogatására. A tiszta bevétel felét az országos gondok enyhítésére, másik felét a helyi rászorulókra szánták. 1909. május kilencedikén, vasárnap hölgyek serege szállta meg a belvárost; többségük fiatal lány, hogy a kéréseknek nehezebben mondhassanak nemet a sétáló urak. Százötvenük nevét olvashatjuk is a beszámolókban. Sátrakat állítottak, a forgalmas sarkokra ernyővel fedett adománygyűjtő urnákat helyeztek, mások állandó mozgással érték utol az előbbi helyeket kerülni igyekvő járókelőket. A helyi lap munkatársa másnap így írt élményeiről: „A gyermeknap, kérem, úgy kezdődött, hogy már előtte való nap megvettük a megváltási jegyet*, mely minden további adakozás alól fölment bennünket. A jegyet büszkén viseltük a felöltőnkön és délelőtt 10 órakor a sérthetetlenség bátor öntudatával elindultunk a városba. – Csak vissza, vissza, ha nem akar tönkremenni! – intettek óvva, de mi mosolyogtunk. Nekünk talizmánunk van. Megváltási jegyünk. Az első utcasarkon egy bájos kisasszony sorsjegyeket kínált megvételre. Jóindulatú mosollyal utaltunk a megváltási jegyre, de az ügybuzgó nő lekicsinyelte azt. – Az a jegy nem akadályozhatja meg önt abban, hogy vegyen olyan sorsjegyet, mely biztosan nyer. – Bocsánat, de én szegénységi fogadalmat tettem. – Akkor tépje el a sorsjegyet, melyet máris a zsebébe tettem. Mindenesetre kérem az árát. Ha pedig csakugyan szegény akar maradni, gyógyíthatatlan szegény, ajánlom, hogy sétáljon egyszer végig a városon; biztosítom, hogy hamar célt ér. Nem kellett messze mennem. Máris négy leány vett körül és feldíszített virággal, levelezőlappal, kicsiny ólomsíppal és olyan papíros-emberrel, kit, ha megnyomnak, kidugja a nyelvét. Én már nem mosolyogtam, de azért megnyugvással konstatáltam, hogy mindezek hasznos dolgok, melyekre nékem régóta égető szükségem van. Egy ismerősöm megintett: – Hallja a tárogatót? Az az alezredesné sátrában játszik. Azt a sátort kerülje tíz mérföldre, mert ott lakik csak igazi ügybuzgalom. De nem állhattam ellen, hogy Rácz Jánost közelről ne halljam és ez lett a vesztem, amiről az tanúskodik, hogy a helybeli pénzintézetek váltóállománya legközelebb meg fog szaporodni. Nincs is annyi szivar a világon, ahány leány a korzó déli oldalán trafikot árult. És micsoda eredménnyel! A nagy tőzsdét akár be is csukhatják erre a hónapra. E téren valóságos nagyvásári forgalom és lárma uralkodott. A kávéházak is megteltek a fehér ruhás leányokkal, kik az elhagyott gyerekekért végtelen odaadással nyelték a nagy füstöt és árulták a trafikot. Nem túlozunk, ha százezerre tesszük az elhangzott jó és rossz viccek számát, melyekkel tegnap a gyermeknapi örömöket tartották. A templom táján cukrász és bábos sátrak álltak, itt inni is lehetett; délután négy órakor e tájon bizonytalan járású embereket is lehetett látni, kik elhagyatottabbak voltak az elhagyott gyerekeknél is. Csodás leleménnyel gazdálkodtak a liga** javára. Egy úrilány verklivel járta be a várost, többen virágos kocsiban, cigánybandával. Elég az hozzá, hogy egyetlen vidéki városban sem járt a gyermeknap oly fényes eredménnyel, mint Nagykanizsán, hol több ezer koronáról lehet beszámolni. A jövedelemhez erősen hozzájárult a délutáni gyermekelőadás, mely ezúttal is pompásan sikerült.” *„Gyermeknapi megváltási jegy”; három koronáért árusították már napokkal korábban **Országos Gyermekvédő Liga Az egész napi aktivitás haszna jócskán meghaladta a háromezer koronát. Ha a napilapok hajdani és mai árát veszem alapul, az összeg ötmillió forintnak felel meg. •Ide kívánkozik a „Zala” egyik, 1912-es írása is. Utazásom egy kompon A parton álltam és rákiáltottam a komp vezetőjére, hogy vigyen át a túlsó partra. A lomha jármű megindult felém, és velem együtt még néhány férfi és nő szállt a tágas alkotmányba. ─ Nekem sürgősen orvost kell hívnom az úrnőmhöz – mondta egy fejkendős cseléd. ─ Én borotválkozni akarok a túlsó oldalon – jegyezte meg egy fiatalember. – Odaát bérletjegyem van. A komp lassan elszakadt a parttól és méltóságteljesen úszott a túlsó part felé. Egy idősebb bácsi a hajó orráról vágyó pillantást vetett a túlsó partra. A révész – kevésbeszédű magyar – pipázásba merülve ült a padján, és néha a pipa mellől megnedvesítette a komp padlóját. A komp lassan úszott. Néha, közvetlenül a hajó mellett emberfej tűnt fel – valami szerencsétlen, aki úszva próbált átjutni a túlsó partra –, néha nagy sötét tömegek vágtak el a hajó orra előtt: idomtalan bérkocsik, amint fáradtan küszködtek a szennyes vízzel. ─ Az úrnőm ezalatt meghal – mondta a kis cseléd. ─ Loreley-szakállam lesz, mire átérünk – kesergett a fiatalember. Csak a révész nem szólt semmit, hanem szaporán nedvesítette a komp alját. Rászóltam, hogy meg kellene menteni a szerencsétleneket, akiket az ár elénk sodort. A révész csak búsan legyintett. ─ Megszoktam én ezt már, jó uram. Nem lehet ezeken segíteni… Egy darabig küszködnek, aztán elpusztulnak… Egyik-másik mégis átkerül. A túlsó parton kezdett mutatkozni a lámpavilág. Lassan-lassan egész sor lámpát vettünk észre, néhány perccel később egy épület körvonala bontakozott ki előttünk. Magas és tömör épület. A hóval és sárral kevert folyadék a lábát nyaldosta. Csak annyi hely maradt szárazon, amennyin egy ember elfér. Megismertem: a városháza portása állt ott. Kissé távolabb egy városi utcaseprő, szomorúan, tehetetlenül nézve a szennyes vízbe. Megérkeztünk a Fő út túlsó oldalára. – Ray – Magyarázatul annyit, hogy igazi vízelvezetés hiányában, a Fő út felső vége környékéről a csapadékvíz az utcán folyt lefelé. Hordalékát ugyan jobbára lerakta a Korona fogadó környékén, de aztán folytatta útját a – száz évvel korábban még vadkacsáktól is lakott – Erzsébet térre. •A környék volt a rikkancsok fő portyázási területe is. A helyi lapok megjelenésével párhuzamosan ők is megjelentek az utcákon, illetve éjszakánként a vendéglátóhelyeken. (1905-ben alakult napilappá a Zala. A másnapi számot ettől kezdve már esténként meg lehetett vásárolni.) 1912-től csak rendőrségi engedéllyel végezhették tevékenységüket. Az egyes sorszámú igazolvány tulajdonosa az 56 éves Kucséber István lett. Ő „A Nap” című lapot terjesztette. Munkáját este fél tizenegykor kezdte, járva az éttermeket, kávéházakat és kocsmákat. 1924 (Horváth 1917-ben kapott építési engedélyt az áruda létesítésére. A Sugár út sarkára, a Deák tér 15. számú ház elé telepítette bódéját.) •A Fő úton volt a legtöbb hirdetőoszlop is. A plakátok szabályozott kihelyezéséhez szükséges oszlopok állításának igénye már a 20. század első éveiben felmerült, de két évtized is kellett ahhoz, hogy az utcaképhez – néhol – ma is hozzá tartozó hengeres hirdetőoszlopok megjelenhessenek a városban. 1927-ben kerültek helyükre az első darabok. Az állíttató, a Magyar Hirdető Iroda az első ütemben a Fő út két oldalán négy-négy, az Erzsébet téren kettő, a vasútállomásnál kettő (2,5 méter magas, 70-80 centiméter átmérőjű) oszlop állítására kapott engedélyt. Az Erzsébet téri oszlopok egyike az 1950-es években (Előtérben a tér északnyugati része, a már parkosított „Krumpli-kert”.) (Szőke Istvántól.) Néhány éven belül megjelentek az üvegablakokkal fedett, belülről kivilágított hirdetőoszlopok is. Ezzel a plakátok, hirdetések kirakásának korábban zűrzavaros jellege lényegesen csökkent. Utóbbiakból mára nem maradt egy sem, előbbiekből még felfedezhetünk itt-ott egyet (összesen ötöt*). Időközben alsó részüket a korrózió miatt átalakították. Feltétlen indokolt óvásuk a továbbiakban. Nem csupán öregek immár, de talán csinosabbak is lehetnének, némi munkát nem sajnálva, mint később készített, hasonló célú, de más típusú utódjaik. Ady utca 63. Teleki út 2. Ady utca 45. Zrínyi utca 32. Csengery út 45. *2017-ben az Ady utca 45. szám előtti oszlop valamilyen okból kidőlt a helyéről, majd az „illetékesek” – akárcsak hajdani társait – eltüntették. 2018 februárjában újabb hármat leszereltettek egy pesti céggel, amely azokat elszállította valahová, oda, ahol még van értéke a hasonló ritkaságoknak. Az egyetlen hiányosat (Teleki út 2.) meghagyták a városnak. •Nagykanizsa klinkerrel borított utcái országos viszonylatban is különlegességnek számítottak. „– De honnan az Isten csudájából vettek ennyi töméntelen téglát? – kérdezte akárhány idegen, akit útja ide sodort a Téglák Városába” – írta az újságíró 1929-ben. Abban az évben, amelyben megkezdődött a szabadulás a kétes értékű címtől, abban az évben, amelyben aszfalttal borították a Fő utat. Nem kevesen nézték még utoljára a téglákat, amelyeket most munkások serege tépett fel csákányával. Nosztalgia és megkönnyebbülés együtt kavaroghatott bennük. •A gépkocsik növekvő száma miatt 1935-től tilos lett az úttesten folytatott sétálás. Ugyanakkor fehér vonalakkal kijelölték a néhány helyet, ahol az átkelés a Fő úton engedélyezve lett. Az intézkedés nem aratott osztatlan sikert. Fő út 0. (valójában Erzsébet tér 23.) •Lásd: Erzsébet tér 23. A képen a későbbi szálloda Fő úti oldala helyén állt egyemeletes ház (balra az első) 1900 körül Néhány évvel később 1907 után A két világháború között 221. Fő út 1. Balra a „hercegi viskó”, bontása előtt •A Fő út 1. szám alatti földszintes ház is a Chinorány família birtokában volt 1845-ig. Az építkezés Az új ház, röviddel elkészülése után Az uradalom a tulajdonába került (hercegi viskónak csúfolt) ház helyére 1907-ben Morandini Románnal terveztetett és építtetett egyemeletes épületet. A második világháború idején (Szoliváné Szabó Erzsébettől.) •Ebben a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár székelt. A tetőzeten klagenfurti mesterekkel készíttetett, aranyozott méhkas reklámozta a bankot. Alatta vasból kovácsolt, ugyancsak aranyozott, hatalmas, szecessziós jellegű keretben helyezték el a bank nevét. •A ház a második világháború végén leégett. (A történtekről a „Fő út 2.” szócikkben olvashatnak.) Megmaradt földszinti részére emeleteket húztak, kialakítva a jelenlegi épületet. Ami átvészelte az eltelt száz évet az a szintén emeletes, udvari szárny nagyobb része. Raktározásra használhatták. 222. Fő út 2. (képek még: Ady utca 0.) •A mai épület telkén évszázadokon át a városháza állt. Az 1778-ban égett le legkorábbi változta, a szerény megjelenésű „Szessziós Ház” (sessio: ülés). Létesítéséről a város tanácsa 1737-ben döntött. Elhatározták, hogy az összedőléssel fenyegető addigi városháza (1703-tól létezett) helyett egy másik épületre (az itt állt) emeletet húznak. Így a téglából készült alsó szintre egy tornyos, de fából készült emeleti rész került. Leégését (a környék sok más házával együtt) az okozta, hogy kigyulladt a nyugatról szomszédos Schrem-ház istállója. Az esetről „A Magyar Hirmondó” 1779 februárjában számolt be: „Jeles tselekedet. Múlt esztendöben Karátson havának 4dik napjánn estve hét órakor Nagy-Kanisánn történt kegyetlen tüzgyúladás által, mint egygy 30 házak, azok-is pedig java a városnak: Kalmár bóltok, órás és magokat jól bíró míveseknek házaik, szintén a földig füstbe mentenek. Mellyröl való emlékezet tételre, egygy Sz. Ferentz Szerzetebéli Papnak jeles tselekedete adott alkalmatosságot. Ki-is a jól tova lakó órásnak házába, életének néminémü veszedelmével bé-sietvén, sok drága zsebbéli órákat meg-mentett, s az utánn minden jutalom nélkül, kinek kinek a magáét viszsza-osztogatta.” Így néhány évig a város tanácsa az Ispita épületében (Ady utca 7.) ülésezett. (Az első városháza pontos helyét nem ismerjük ma sem. Biztos, hogy csak a kiépülni kezdő város kellős közepén, az Ady utca torkolata tájékán lehetett. Létesítését megelőzően, a törökök 1690-es elvonulását követően, amikor a mai város még nem is létezett, a vár egyik épületét használták városházaként. Az erődítmény 1702-es lerombolásával ez a lehetőség megszűnt.) A Pichler-ház (jobbra a sarkon, bontás közben), a városháza (erkélyén a „Pallosjog jelvény”) és a Mayer-ház (Fő út 4.) egy darabja 1872-ben (Thúry György Múzeum) •1787-re készült el korábbi helyén újra a városháza. Ez is viszonylag kicsi ház volt egy emelettel, boltíves kapuja felett erkéllyel. A ház néhány emeleti szobával rendelkezett, földszintjén három – boltként kiadható – helyiség volt. Az újjáépítés terheit László Ferenc akkori városbíró vállalta magára. A ház erkélyéről olvasták fel vasárnaponként az érdeklődőknek a közgyűlési és közbizottmányi határozatokat. Az 1872-es lebontást megelőző időszakban Cser Józsefnek, a város utolsó strázsamesterének volt ez egyik hivatali kötelessége. •1695-ben, a törökök kiverése után a város tanácsa – bíráskodási jogkörében – a főbenjáró bűnök esetére pallosjogot is kapott. Később a városháza erkélye fölé ezt hirdető „jelvény” lett elhelyezve. A halálos ítéleteket a Budai Kamarai Adminisztrációval még jóvá kellett hagyatni. Ugyanakkor kötelezték pellengér felállítására és vesztőhely létesítésére is a várost. Utóbbit a Gyékényes felé vezető országút mentén alakították ki (1697-ben, majd egy év múltán ismét, mert egy birtokvita nyomán az eredetit lerombolták). A terület – beépítéséig – az Akasztófa dűlő nevet viselte. A fűtőházzal szomszédos, tőle délre eső területet a pályaudvar kialakításához vették igénybe. A visszaemlékezések szerint a meztelen kardot tartó kart az utca fölé fordították, amikor a képviselőtestület (mások szerint az országgyűlés) ülésezett. A jelvény eredetijét (ez egy, a 19. századból származó változat) ma a múzeum őrzi. 2006-ban a bronzból készített másolatát az Ady utca 1. szám alatt, az épület homlokzatán helyezték el •„A pogány török igája alól megszabadult Kanizsa lakóit most más ellenség igyekezett hatalmába keríteni. Mihelyt besötétedett, nem lehetett kilépni a házból anélkül, hogy baj ne származott volna belőle. Nemcsak attól félhetett az ember, meggyilkolják és kirabolják, hanem még rosszabbul is járhatott: elveszthette a lelke üdvösségét. A házak felett röpülőzsírral bekent boszorkányok lovagoltak a levegőben. Az utcákon tüzes szemű macska és undok varaskos béka leselkedett. A keresztutakon pedig rontás tette szerencsétlenné az embereket. A kakasok kis gömbölyű tojást tojtak s ilyen tojásokból szüzeket emésztő sárkányok keltek ki. Ahhoz a bűnöshöz, aki paráználkodás által vétkezett éjjelenként lólábú Ludvérc járogatott, kiszíván csontjából a velőt s elvivén arcáról a pirosságot. Sőt! A gonosz szellem néha az asszonyok szemébe húzta magát, s onnan csábítgatott. Az ilyen szemverés ellen aztán hiába volt a Három Királyok nevének kezdőbetűjét (C†M†B†) az ajtóra íratni szentelt krétával (creta benedicta). Hiába volt seprűt fektetni a küszöbre, vagy pedig nyírágat fűzni a kulcslukba.” Így érzékeltette egyik művében Halis István a légkört, amelyben a város vezetői kötelességüknek érezték a vizsgálódást a környék boszorkányainak dolgaiban és a szigorú ítélkezést is. 1714-ben a „jött-ment, gyanús személy”, Molnár Mariska ügye került eléjük. A hagyomány úgy tartja, hogy Malek Menyhért pogányszentpéteri uraság, a nagyobb biztonságot nyújtó várost választva, Kanizsán építtette fel emeletes épületét 1710 körül, amelyet aztán Batthyány Lajos vásárolt meg, amikor Szapáry István után ő lett a város földesura. A ház az akkori városháza mellé épült. Halis szerint Malek udvara hátsó végéből egy másik kis utcára (Zrínyi utca?) lehetett jutni. Malekékhez szegődött szolgálónak, 19 éves leányával együtt, Mariska, aki hamarosan a tetteit firtató ítélkező testület (Báchmegyei György prefektus elnökletével a városi tanács) – sok jót nem ígérő – kérdéseivel volt kénytelen szembesülni: ─ Mit tett a prefektus tehenei alá? ─ Miért vallotta be önként, hogy Malekéknél a parázstartó helyen égetett valamit, ami nem égett el, pedig szalma volt az anyaga? ─ Ugyanott miért töltött meg három tököt vízzel, miért akasztott sok friss csalánt a kéménybe, mit mormolt közben? Mesterkedése végén miért rakta ugyanoda Malekék mosópléhét is? Miután a testület meghallgatta, boszorkány-voltát eldöntendő, alávettették a szokásos próbának. Négyszer merítették vízbe. Bírái és a „sok nép” előtt mindannyiszor, „mint toll, úszott a vízen”. A boszorka lelepleződött! Már csak rontásaiból kellett valami említhető az – amúgy kész – ítéletbe. Egy-egy tanú eskü alatt bizonyította, hogy Mariska manipulációi miatt vesztették tejüket a prefektus tehenei, hogy azok miatt állt el a nagy eső Malekné mosott ruhái teregetésekor. A prefektus vezetésével az alkalmi bíróság, a „hasonló istentelen személyek visszarettentésére, kik az ördög vakításaiban hisznek, a jámbor állatok hasznát elvarázsolják és rossz időt csinálni és elhárítani tudnak”, Molnár Mariskát halálra ítélte. Mindenekelőtt azonban kínvallatását rendelte el. Utóbbi eredményétől függött a kivégzés módja. Amennyiben bevallja, hogy (röpülőzsírral megkenve, seprűn lovagolva a boszorkánygyűlésre) szerződést kötött az ördöggel, elevenen kell megégetni. Amennyiben ez nem történik meg, a boszorkányégetés előtt a hóhér le fogja fejezni. A történet folytatását a városi tanács jegyzőkönyvében nem találjuk. A halálos ítéleteket azonban jóvá kellett hagyatni a Budai Kamarai Adminisztrációval. Buda felett a levegőben talán nem repkedtek röpülőzsírral bekent boszorkányok. Boszorkányok ábrázolása Molitoris 1489-es munkájában (1900) Bűvös szerek készítése A vetés elpusztítása Utazás közben mágiás edényben •Az 1872-ben lebontott városháza nem foglalta el utódja teljes telkét; a sarkon mellette állt még egy emeletes, de duplatetejű ház, amelynek udvara az Ady utca 3. számú házig nyúlt. E sarokház Schrem János boltos tulajdona volt. Schrem az 1720-as években került a városba és jómódú, befolyásos ember lett belőle. Kétszer (1747 és 1756) is városbíróvá választották. 1773-ban Pichler Ferenc (Schrem veje) tulajdonába került a ház. Pichler is kereskedő volt. Személye még a közeli Csurgón tanító Csokonai egyik vígjátékában is (Az özvegy Karnyóné ’s két szeleburdiak) megjelenik, mint az a vásáros úr, akinek (a Vasemberházzal) szemben van a boltja. Csokonai Vitéz Mihály (1859) A család meggazdagodott, a leszármazottak is jelentős szerepet vittek a város életében. A fiú, Aloysius (máshol Alajos) 1800-ban és 1829-ben, Henrik, (a következő generáció tagja, aki vaskereskedéssel foglalkozott) 1841-ben lett városbíró. Megjegyzem, hogy Aloysiust 1811-ben, a város és az uradalom közötti szerződés kötésekor is bíróként említik. 1843-ban Henrik (városi viszonylatban ő már hatalmas vagyon ura volt) csődbe ment, anyagilag nehéz helyzetbe jutott ismerőseinek folyósított kölcsönei miatt. Megjegyzem, hogy a Pichlerek leszármazottai ma is Kanizsán élnek. A Pichler-féle rézműves cég 1830 tájékán jött létre és működik azóta is a városban. A ház idővel a város tulajdonába került és úgy emlegették a továbbiakban, mint „a városháza ó-sarka”, végül életveszélyessé nyilvánították. Abban a hitben tették ezt, hogy így kész tények elé állítják az új városháza építését mereven ellenző kiskanizsaiakat. •Ide tartozik, hogy még a kanizsai törvényszék 1872-es létesítése előtt, 1863 januárjában a városban jött létre a megye katonai rögtönítélő bírósága. Veszprém és Zala vármegyék területén volt illetékes. Az 1860-as évek rettegett rablóvilágát drákói szigorral próbálta felszámolni a kormányzat. Kis és nagy bűnök büntetése ugyanaz volt: kötél általi halál. Jobbára persze nem a „hivatásos” bűnözők kerültek kézre. Akiket közülük mégis elfogtak, azok többségükben inkább a tűzharc általi halált választották. Az akasztottak (többségükben cselédek, juhászok, pásztorok) nagyobb részt lopással, betöréssel (annak kísérletével), rablók segítésével vádolva jutottak akasztófára. A bíróság 1-2 órányi tárgyalás után döntött, majd az ítéletet 24 órán belül végre is hajtották. 1863-ban 23, 1864-ben 11 kivégzés történt a kanizsai bíróság ítéletei nyomán. A bíróság valószínűleg itt, a városházán működött, mindenesetre az ítéletek kihirdetése a városháza udvarán történt. Az elítélteket általában nagy tömeg (írtak több ezer bámészkodóról is) kísérte, hogy kivégzésük tanúi legyenek. Ennek helyére vonatkozó adatot nem találtam. Legvalószínűbb helyszín a Sánc előtti vesztőhely (bővebben erről a 445. szócikkben), amely már 18. század végén is ezt a célt szolgálta. 1865 májusában a statáriális eljárásokat felfüggesztették, júniusban a bíróság megszűnt. Az ez évi hat halálos ítéletet már nem hajtották végre. Egy korábbi hirdetmény 1853-ból Az 1890-es évek végén A 20. század első éveiben A fotó 1905 körül készült Ez a népgyűlés fogadta az 1919 októberében a városházát felkereső Friedrich István miniszterelnököt Friedrich István Az 1920-as évek közepén A két világháború között Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) •1872-ben készült el – az Ady utca 1. szám alatt – a városháza bérházi része és kezdték bontani a régi, már düledező városházát, valamint a Pichler-házat. Az új épületet a bécsi Adam Henrik tervezte, kivitelezését Sopronból Schármár János építő és idős Hild Károly kőfaragó társas cége nyerte. Hild névjegye 1868-ból 1873-ban pénzügyi okokból már-már elakadt az építkezés, amikor a Sziszekre származott Blau Mór (Blau Lázár testvére, aki 1894-ben, élete 60. évében halt meg) kamatmentes kölcsönével sikerült befejezni a munkát. Az épület tornya azonban így is mindörökre csonkán maradt. E torony vörös mezejébe készítette el a város címerét Szász Gyula kanizsai származású szobrászművész. A város címere 1903-ig A címer 1903-tól 1949-ig és 1990-től Érdekes adalék, hogy 1880-ban – a „Zalai Közlöny” írása szerint – Szász Károly padlásán porosodott fia, Gyula két féldomborműve, amelyet még hat évvel korábban, a városházára számára készített. Nem tudni, hogy ezek miféle munkák voltak, későbbi sorsukat sem ismerem. Szász Gyula portréja (1897) A párizsi világkiállítás magyar pavilonjának építésén (1900) (Szász a kép jobb szélén, mellette az egyik tervező, Jámbor Lajos.) A közgyűlési terem légfűtését és szellőztetését bécsi cég építette meg. A földszinten bolthelyiségeket alakítottak ki. (Ezekre 1912-ben szereltek görredőnyöket.) A fenntartási költségek csökkentésére az első emelet egy részét, a másodikat pedig egészében bérlakásoknak szánták. Az épület közepén alakították ki a kis tanácstermet, illetve az egy emelet magasságú közgyűlési teremet. A városháza 1873 végére készült el. A tölgyfa burkolatú, karzatos közgyűlési termet festmények díszítették. (Meglepő, de e teremről elfogadható minőségű fénykép jelenleg nem ismert.) 1929 1905-ben négy képet helyeztek ott el (Deák, Erzsébet királyné, Ferenc József, Kossuth). Ezeket a budapesti Endrey Sándor festette. Ugyancsak ő készítette el 1908-ra Széchenyi képét. Endrey Sándor önarcképe Bardócz Dezső önarcképe Mivel az elnöki emelvény mögött hat kép elhelyezésére volt kialakított hely, a város 1912-ben vásárolt Bardócz Dezsőtől egy Rákóczi képet. (Bardócz 1909-től két évig Kanizsán dolgozott és megfestette Babochay György, Deák Péter, Hajós Sománé, Vécsey Zsigmond, Vidor Samu arcképét is. A Kisfaludy utcában bérelt lakást.) •Dr. Paizs Ferenc (a második világháború végén a város aljegyzője) visszaemlékezése szerint a háború befejeződéséhez közeledve a hat képet összetekerve a városháza pincéjében helyezték el, ahol átvészelte az épület kiégését. A Rákosi időszakban egy gerendának álcázott deszkaládában rejtegették az Ady utca 1. számú ház padlásán. A rendszerváltozás előtt azonban egy Amerikába szakadt (már nem élő) hajdani kanizsai Floridába vitte. A visszaszerzésükre irányuló városi próbálkozások eddig eredménytelenek voltak. •A képek alatti részre 1904-ben Muzikár Vince helyi asztalosmesterrel készíttettek díszes emelvényt a városi tanács tagjai számra. Ez előtt voltak a rögzített tölgyfa székek. Ott foglalhattak helyet a képviselők. Székre pedig szükség volt jócskán. Akkoriban a törvényi szabályozás Kanizsán (24000 lakója volt) 92 képviselő választását tette lehetővé, amely társaságot automatikusan ki kellett egészíteni az ugyancsak 92 virilistával. A legtöbb adót fizetők (személyek, cégek, egyesületek) e táborát még a képviselőtestület (a polgármesteri hivatal vezető beosztású munkatársaiból tevődött össze) tagjai (huszonegyen voltak és ők is rendelkeztek szavazati joggal) bővítették. Így állt össze Nagykanizsa 205 fős közgyűlése. A város vagyoni helyzetét érintő bármely kérdésben csak ők határozhattak és határoztak is, ha az előterjesztés támogatását legalább 103 képviselő jelezte felállásával. •Az egyszerű képviselők csak napidíjat kaphattak. Azt is csak akkor, ha képviselői tevékenységükkel kapcsolatban el kellett hagyniuk a város belterületét. Így talán nem meglepő, hogy népszerű dolog volt jelentkezni a város ügyeit „intéző” küldöttségekbe. Ezek ugyanis – a nevük keltette várakozásnak megfelelően – jobbára elhagyták a város belterületét. 1907-ben a „Zala” sem hagyta szó nélkül a jelenséget: Kanizsai küldöttségek Első úr: Nos, ön itt? Hisz azt mondta, hogy Pestre utazik. Második: Igen, úgy volt, hogy ma utazom, de az éjjel eszembe jutott, hogy rövidesen deputációba megyünk, hát akkorra halasztottam a dolgot. Akkor fél áron utazom. Maga nem jön deputációba? Első: Dehogynem. Én már két hónapja készülök szép hazánk fővárosába. Roppant sok elvégezni valóm van. Második: Én a sógorom előmenetelét akarom sürgetni. Első: Én az öcsémét. Második: Aztán az ujjamat akarom operáltatni. Első: Én meg a feleségem gyomrát. Második: Némely bevásárlások… Első: Éppen, mint nálam. Második: Hát mikor is megyünk tulajdonképpen? Első: Majd a deputációval. Én részemről ahhoz csatlakozom, mely Zichy Aladár díszoklevelét viszi. Tudja, költségkímélés szempontjából. Második: Értem. Finom úri ebéd a Hungáriában. Én azonban a piaristák borát akarom megkóstolni. Első: Nagyszerű! És hogy jut hozzá? Második: Igen egyszerűen. Mi Magyar Gábor rendfőnöknek adjuk át a köszönő iratot. Első: De hisz ugyanilyen köszönő iratot kapnak Apponyi és Zichy is. Második: Igaz, de azokat ismét mások adják át. És ismét mások járnak el a pacsai bíróság ügyében. Első: És mi történik a város nagy kérvényével? Második: Nem tudja? Ez ismét három deputáció. Egy a törvényhatóság, egy a választókerület és egy Kanizsa-megye ügyében. Ez három. Első: Eddig összesen nyolc deputáció. Ez már sok deputáció. Második: De még nem minden. Aztán jönnek a vasúti deputációk. Ez is van kettő. Első: Nyolc, meg kettő tíz. Egyik, amelyik a pacsai vasutat akarja… Második: Nem! Pacsa a járásbíróság révén szerepel. Első: És Csurgó? Második: Csurgó és Letenye a vasút révén. Első: Ön téved. Letenye úgy szerepel, mint aki önálló törvényhatóság akar lenni. Második: Ön összetéveszti a fogalmakat. Letenye nem akar törvényhatóság lenni, hanem Pallos Ignáctól kér vasutat. Első: Pallos Ignác? Ez ismét új fogalom. Nem ez a mozgóposta igazgatója? Második: Nem. Az Opris. Ehhez is megyünk deputációba, mert fölépítteti a gimnáziumot. Első: Hahaha! Második: Mit röhög? Első: Azt röhögöm, hogy Opris fölépítteti a főgimnáziumot, holott ezt Szterényi államtitkár építteti föl és ezért visszük neki a díszoklevelet, Opris pedig egy mozgópostás, egy ambuláns* és ez legfeljebb mozgópostát építhet, de nem épít, mert törvényszéket épít… Második: (Kirúgja a széket maga alul) Jujjujjuj, huhuhu, azt mondja, bruhaha, azt mondja, hogy Opris, hihuha… Első: Hallja, az istenfáját, ne vihogjon, mint egy fakutya! Maga idióta, hiszen nem is törvényszékről, hanem törvényhatóságról van szó… ez is egy deputáció. Második: (Az asztalt üti) Ez is deputáció, meg a törvényszék is egy második deputáció. Első: (Gyanakodva) Öregem, nem hülye maga? Második: (Kiabál) A fene egye meg a törvényszéket, meg a törvényhatóságot, meg a mozgó postát, meg a mozdulatlan postát, meg magát, meg a deputációt, meg ezt az egész Lipótmezőt. Ebbe bele lehet őrülni, ebbe bele kell őrülni, ebbe muszáj beleőrülni. Első: Én pedig nem akarok megőrülni. Második: Én sem akarok megőrülni, én csupán Pestre akarok menni és már két hónapja várom ezt a kutya deputációt, most már talán az egész kezemet le kell venni. Első: És szegény nőm gyomra! ... Második: Én tovább nem várok. Engem tovább ne tartsanak lóvá! Megy az a deputáció, vagy nem megy, én megyek, – jöjjön maga is. Első: Pestre? Második: Nem; megsürgetni a deputációkat. Jöjjön a polgármesterhez –deputációba. *itt mozgópostás •1907-ben Rákos Manó budapesti szobrásszal készíttették el a közgyűlési terembe a város és az ország címerét. A kis tanácsteremben volt egy vászonra festett olajkép Kanizsa váráról. A képen a PROSPECTUS FORTALITII QUONDAM CANISIENSIS (Kanizsa egykori várának látképe) felirat volt olvasható. Halis István kezdeményezésére a festményt felvették – akkori szóhasználattal – az országos műemlékek közé. Azt tartották róla, hogy nem sokkal a vár lebontása után készült és az 1779-ben leégett városházából mentették ki. 1909-ben restaurálta Sass Brunner Ferenc. A kép második világháború utáni sorsa ismeretlen. Elképzelhető, hogy az épület leégésekor megsemmisült, de lehet, hogy a többi festménnyel együtt kimentették. 1909-ben a város tanácsa egy Petőfi képet is rendelt. Nem ismert, ki készítette el, de 1922-ben említik, hogy a tanácsterem falán van elhelyezve. Megjegyzem, hogy a képek némelyike időnként eltűnt egy időre a városházára betérők szeme elől: így jártak a királyi párról készített festmények is az 1918-as forradalom nyomán. (Legrövidebb ideig IV. Károly király képét lehetett látni a városházán. Ezt a koronázás után a város elkészíttette és a munkadíj kiegyenlítése előtt – közszemlére téve – kiállították. A forradalom nyomán a városi tanács keresett néhány mondvacsinált okot a honorárium kifizetésének megtagadásához és visszaküldte az alkotást festőjének.) Aztán változtak az idők; 1922-ben Ferenc József képe újra kifüggesztésre került. Ugyanabban a helyiségben, ahol Petőfi Sándoré is helyet kapott. 1939-ben festette meg Endrey Sándor Horthy Miklós életnagyságú képmását. Ez a közgyűlési terembe került, a királyi párt ábrázoló festmények fölé. A polgármesteri sorozat egyik képe (Dr. Krátky István [1887-1956].) 1940-re elkészültek a „Polgármesterek Galériája” utolsó képei is. Ekkorra festette meg Sándor Mátyás (1905-1971) kanizsai születésű festő Halvax, Belus és Sabján képét. Sándor Mátyás egyik alkotása 1934-ből 1942-ben készítette el a felsőrajki Szent Anna-templom oltárképét (Csikós Dóra felvételei.) •Eredetileg az új városháza földszintjén alakították ki a városi hajdúk szobáit és az őrizetesek zárkáit. Hamarosan azonban az épület udvarán egy földszintes, „ősi” épületet alakítottak át rendőrlaktanyává. Ezt 1897-ben rossz állapota miatt lebontották. A rendőrségnek és az ugyancsak ott elhelyezett mértékhitelesítő hivatalnak költöznie kellett. (Utóbbi itt kezdte működését 1875 őszén. Első vezetője Komlóssy Ferenc lett.) Felújították azonban a fiatalabb melléképületet, oda helyezték át a rendőrséget, kialakítva egy kis börtön fülkéit is. Az új „székház” is sok kívánnivalót hagyhatott maga után. A helyi lap munkatársa egyenesen bizarrnak találta az építményt. Ez sem létezik már: az udvar déli és keleti szegélyét foglalta el „L” alakban. Az akkori viszonyok érzékeltetésére közlöm, hogy a helyi rendőrség személyi állománya 1905-ben harminc fő volt. A város 1875-ben hosszadalmas és precíz rendőrszolgálati utasításban szabályozta rendőrei feladatait. Részletezés nélkül itt csak annyit, hogy az akkori 24 rendőr (1 őrmester, 1 őrvezető, 2 tizedes, 20 közlegény) munkája rendkívül szerteágazó volt. Ugyanakkor az esetleges elbocsátás mellett más retorziók is fenyegették a munkájukat gondatlanul végzőket. Például hanyagságért 1-3 napra, szükségtelen durva és sértő bánásmódért 2-5 napra maguk is munkahelyük valamelyik magánzárkájába kerülhettek. 1909-ben jött létre a helyi rendőrségen belül a daktiloszkópiai hivatal. Sipos László (1887-1952) városi rendőr igazolványa az első világháború végéről (A háborúban megsebesült és leszerelt Sipos 1917-ben került a rendőrséghez. 1920-ban már kereskedőként említi a helyi lap.) (A városi rendőrségek államosítása 1919 decemberében történt meg.) •Az új városházán működött – az épület elkészültétől folyamatosan – Fesselhoffer József 1838-ban alapított fűszerkereskedése. 1862 Fesselhoffer lett az 1870-ben alakított Nagykanizsai Általános Betegsegélyező Egylet első elnöke. Felesége, Gobra Borbála (Betti) – a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke – 1898-ban a koronás arany érdemkereszt birtokosa lett. Kilencvenkettő éves múlt, amikor 1915-ben meghalt. 1883-tól fiúk (szintén József) folytatta az üzleti tevékenységet. A cég 1910-ben „omlott össze”. Ifjabb Fesselhoffer József (1855-1929) 1896-ban (Kunics Zsuzsa jóvoltából.) Az idősebb Fesselhoffernek (1848-ban már választópolgár volt Kanizsán) a korábbi városházi épületben is volt üzlethelyisége (vegyesebb profillal). E boltot előtte Spánier Ferdinánd működtette, Fesselhoffer pedig az Erzsébet téri csoportházak egyikében (a korábbi Spánier-házban) tartott fenn boltot, 1854-es adat szerint pedig az Erzsébet tér 22. szám alatt működött. Kilencvenkettő éves volt, amikor 1914-ben elhunyt. •Az épület Ady utcai oldalán bérelték üzletük helyiségeit a huszadik század elejétől Fischel Fülöp (első házasságában született) gyermekei: Ernő és Lajos. A Fischel Fülöp Fia(i) cég könyvek, írószerek, papíráruk és zeneművek árusítását folytatta. Fischel Ernő 1878-ban született (Thúry György Múzeum.) 1914 ősze és 1915 tavasza (A háború hatása egy bolt kínálatára.) 1918. novemberében befejeződött az első világháború. Az ezt követő békeszerződésekkel az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott. Magyarországnak is önálló pénzrendszert kellet bevezetnie. A vészes aprópénzhiány enyhítésére 1920 elejétől 10 és 20 filléresek milliót verték, jobb híján vasból, de a gondok ezzel nem szűntek meg. Cégek sora kezdett maga is megoldást keresni. Fischelék szükségpénze •Az 1888-ban született Vékásy Károly 1915-ben nyitotta meg üzletét az Erzsébet tér 18. szám alatt. Már a város neves mestere volt, amikor átköltöztette vállalkozását a Városháza épületébe, ami aztán két fia (Károly és Gyula) nevén működött tovább. 1915 és 1937 Vékásy Károly 1925-ben (Thúry György Múzeum.) A vállalkozás a Fő úton (A fotó jobb oldalán valószínűleg Vékásy Károly, mellette két fia munka közben.) (Thúry György Múzeum.) •Teusch Gusztáv (Ágoston) (1889-1954), az első világháború után kezdett sikeres kereskedői tevékenysége révén, drogériáját újabb árufajták forgalmazásával bővítette, üzlete méretét és bevételét fokozatosan növelte. Az 1930-as években már itt, a városháza épületében tudott vállalkozásának helyiséget bérelni. Az üzlet portálja (Balra az épület 1945-ös kiégésében szerepet játszó benzinkút.) Teutsch Gusztáv (középen ülve) alkalmazottaival Részlegek Az iroda (A fenti kilenc képet Szoliváné Szabó Erzsébet jóvoltából közölhetem.) •A város 1875-től alkalmazott kertészt. Elsőként Szeidl Lipót kapta meg a városi kertész posztját. Talán nem alaptalan a feltételezés, hogy a „Zalai Közlöny” által az Eötvös tér 1876-os parkosítása kapcsán említett „Szeitl kertész tanár” nem más, mint Szeidl Lipót. •1921-ben két hónapig székelt az épületben a határmegállapító bizottság és dolgozott a környéken 38 embere. Érkezésükkor a helyi sajtó határkiigazító bizottságnak nevezte a jövevényeket és a kanizsaiak így is fogadták őket. Gyorsan kiderült, hogy a remélt „kiigazítás” tőlük sem várható. •A Principálisvölgyi Lecsapoló Társaság alapszabályát 1913-ban hagyta jóvá a minisztérium. A csatornának Palintól délre eső részén végezték a terület víztelenítéséhez szükséges munkákat. Az érintett tulajdonosok képviselői alakították. E munkák már előbb, 1904-ben elkezdődtek és 1928-ig tartottak. Ekkor készült el az 1802-ben ásott Dencsár-árok felújítása és új hídja (Dencsár János a 18. század közepén a város adószedője, majd – a hagyomány szerint – városbírója volt). Érdekesség, hogy a meder és az árkok rendbetételét, újak ásását az első világháború idején hadifoglyokkal végeztették. A társaság az 1930-as években a városházán székelt. •Az épület a második világháború végén, április elsején (hajnaltájt) kiégett. A ma is aktív ügyvéd, Bíró Frigyes akkoriban nem tartózkodott a városban (katonai szolgálatát töltötte), de később Ladeczky Jánostól − az épület leégése idején neki a szomszédos Ady utca 1. számú házban működött a vállalkozása − hallotta a tűz keletkezésének történetét. 1940 E változatban a várost elfoglaló szovjet katonák egyikének gondatlansága volt a tűz okozója. A városházán kutatók valamelyikének papírból készített alkalmi fáklyája (az elektromos áram szolgáltatása természetesen szünetelt) gyújtotta fel a házat. Talán így volt, talán nem… Valószínűbb azonban egy másik változat. Dr. Morvay Gyula (1905-1998) (a katonai városparancsnokság orosz-magyar tolmácsaként működött 1945 és 1947 között) visszaemlékezése szerint a tűz okozói, ha nem is szándékosan, a német katonák voltak. Miközben Kiskanizsa felé vonultak ki a városból, visszafelé tüzeltek a keletről érkező szovjetekre. Közben egy eltévedt lövedék csapódott a Fő út 3. szám alatti ház egyik üzletébe. Nem sokkal később ugyanez történt a másik oldalon a városháza valamelyik üzletével is. Így lett a tűz martaléka a Fő út 1., 2. és 3. számú épület. Dr. Kígyóssy Lászlóné (Ladeczky Emília) könyvtáros gyermekként élte át a napot az Ady utca 1. számú ház pincéjében. A városháza leégéséről megmaradt emléke kis különbséggel egyezik az előző történettel: az épület Fő utcai oldalán álló Teutsch-féle, benzinkutat érte a találat (német vagy szovjet) és ettől borult lángba a városháza. Paizs Ferenc (nyolcvanhat esztendősen, 1996-ban halt meg), a város akkori aljegyzője 1990 végén emlékezett vissza a történtekre. Ő a harcok elől – másokkal együtt – március harmincegyedikén, nagyszombaton vonult le az itteni óvóhelyre. Az oroszok hajnalban érkeztek, lefelé haladva a Fő úton. Közben a németek Sormásról lőtték a környéket. Az aljegyző épp a kapu alatt tartózkodott, amikor az egyik lövedék eltalálta az épületet. Már újra a pincében volt, amikor a németek által kivonulásuk előtt felgyújtott propaganda iroda* (a városházával szemközt) tüze átterjedt a szomszédos lőszerraktárra*. Röpködtek a lőszerek, lángba borult a városháza. A tűzoltók azonnal kivonultak oltani, de az oroszok katonáknak nézték őket. Elvitték mindegyiküket. Kaposvárról sikerült „visszakönyörögni” őket. A tűz másnap aludt ki. *velük kapcsolatban más adatot nem ismerek •1946-ban, 1947-ben eltávolították az épület leginkább sérült felső szintjeit és rendbe hozták a meghagyott részt. Ekkor került elő a hajdani polgármesteri páncélszekrény. A pincében találták rá: odáig zuhant a tűzvész során. Ugyan a benne tárolt iratok elszenesedtek, de a trezor viszonylag jó állapotban maradt. Úgy döntöttek, hogy továbbra is használni fogják. A megmaradt földszinten még sokáig boltok működtek. Annak lebontására a jelenlegi ház építésekor került sor. •A világháború végeztével a város közepén álló három kiégett épület (Fő út 1., 2. és 3.) további sorsa sokakat foglalkoztatott. A helyreállításnak jócskán voltak hívei. A takarékpénztár saját épülete (Fő út 1.) esetében fel is ajánlotta ezt. Furcsa módon a város vezetői (egy új második szint megépítését követelve) lényegében visszautasították őket. A hercegség is ellenállt egy darabig a bontást sürgetők nyomásának: épületét (Fő út 3.) helyreállíthatónak nevezte. 1946-ban Vécsey Barnabás, az építészeti hivatal vezetője azt javasolta a város közgyűlése ülésén, hogy a városháza épületét az első emeletig hozzák rendbe és arra ideiglenesen húzzanak tetőt. A második emelet megépítését is fontosnak, de halaszthatónak vélte. Elképzelése már a helyszínen jelentős ellenállásba ütközött. A felszólalók − „a kőműves iparban dolgozó szakemberek” − drágának is, lehetetlennek is nevezték a tervet. Bontást, majd új épület akartak mindhárom helyen. Érvelésük hátterében valóságos érdek, bár nem közérdek húzódott. Munkához akkoriban alig jutottak, ebben az esetben viszont megrendelések ígérkeztek. Ugyanakkor a bontás és építés együtt több bevétellel kecsegtetett, mint a rekonstrukció. Bár álláspontjuk győzedelmeskedett, reményeikben csalatkozniuk kellett. A korábbi épületek eltűntek, de újak csak sok évvel később kerültek helyükre. •A jelenlegi épületet (1966-ban kezdődött építése) sokáig „Lordok háza” néven emlegették a városban. Mivel az épület már akkor sem kelthette szemlélőjében a Westminster-palota kisvárosi utánérzésének benyomását, a név kitalálója más alapon gondolhatta megalapozottnak ötletét. Talán közelebb visz az igazsághoz, ha felidézzük, hogy az akkori lakásínséges időkben igencsak jó kapcsolatokkal lehetett – ilyen központi helyen különösen – lakást kapni. A földszinten 1969-ben nyílt meg a Kanizsa áruház. •A ma álló ház sarkára 2016 februárjában került fel a hajdani elődje emlékét őrző tábla. •Itt közlöm a város – 1945 előtt megválasztott – díszpolgárainak nevét és nevük mögött a megválasztás évét: Bója Gergely, 1872 Jókai Mór, 1893 Jókai díszpolgári oklevele a Petőfi Irodalmi Múzeumban Zichy Aladár, 1907 (A város országgyűlési képviselője, miniszter.) Szurmay Sándor, 1917 (A 20. gyalogezred parancsnoka Kanizsán 1905-től 1907-ig, tábornok, miniszter.) Apponyi Albert, 1921 Kállay Tibor, 1925 (A város országgyűlési képviselője, miniszter.) (E portrét a „Zala” jelentette meg az 1922-es választási kampányban.) Imrédy Béla, 1938 (Háborús bűnösként kivégzett miniszterelnök.) Oszlányi Kornél, 1944 (Vezérőrnagy. A nagykanizsai 9. könnyű hadosztály parancsnoka a Donnál.) 223. Fő út 3. Az 1890-es években A rajz az előző fénykép alapján készülhetett 1910 körül •Az itt állt klasszicista, egyemeletes épületet ugyancsak 1845-ben szerezte meg az uradalom a Chinorány családtól (Antaltól és Boldizsártól). Építési időpontját nem ismerem. Még 1922-ben is – ekkor felmerült, hogy emeletén kapnának helyet az alakítandó második plébánia papjai – úgy szerepelt az épület az uradalom nyilvántartásaiban, mint a Chinorány Boldizsár-féle ház. Egyébként az említett elképzelésből nem lett semmi. •Chinorány Antalra 1871-es halálakor (nyolcvanegy éves volt akkor) úgy emlékezett vissza a helyi lap, mint Zala vármegye utolsóként meghalt hajdani insurgensére (nemesi felkelőjére), aki ott volt a napóleoni seregek elleni 1809-es győri csatában. Magyar insurgensek Chinorány ezt követően cs. és kir. harmincadosként (a be- és kiviteli vámok beszedőjeként) dolgozott, majd részt vett a szabadságharcban, ami miatt börtönbe is került. Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) •Az épületet nevezték Hegedüs-féle háznak is, mert élete végéig lakója volt az uradalom ügyvédje, Hegedüs József. 1874-ben, ötvenkilenc éves korában érte a halál. 1854 A Fő úti hercegi ingatlanok az 1800-as évek közepén (Korábban a Fő út 5. számú épület nyugati szárnyának már lebontott, emeletes részét nevezték ügyvédi laknak. [Nyíllal jelezve.]) •Létrejöttétől, több mint száz éven át itt működött a Berény-féle ékszerész cég. 1836-ban alapította Milhofer (Mülhoffer) Sándor (1810-1890) aranyműves. A 20. században fia, Berény (Milhofer) József (1919-ben, 76 évesen halt meg), majd unokája, Berény Árpád már valószínűleg joggal hirdette boltját a Dunántúl legrégebbi ékszerüzleteként. 1911 Berényék briliánsgyűrűje (A két világháború között készíthették.) A cég talpas kínálója a két világháború közötti időszakból Berény Árpád 1925-ben (Thúry György Múzeum.) A másik Milhofer fiú is ékszerész lett. Milhofer Ödön (1845-1927) (Thúry György Múzeum.) Milhofer Ödön (ő nem magyarosította nevét) 1871-ben saját céget alapított és a szomszédban (Fő út 5.) nyitotta meg üzletét. •Itt volt a 20. század első felében az 1881-ben született Kirschner (a 18. századtól Kanizsán élő család tagjai sokszor Kürschner néven szerepeltek) Mór ugyancsak nagy múlttal bíró üzlete is. Kirschner Mór (1881-1944) A vállalkozás mindvégig Rotschild Albert (felesége Kürschner Fanni volt) nevével működött, aki 1848-ban alapította férfi ruházattal, kelmékkel foglalkozó boltját. 1906-ban, nyolcvankét éves korában halt meg. Kirschner még a cég alapítójánál kezdett (1893-ban), majd 1916-ban vette át az üzletet. Az 1920-as vagy 1930-as években (Kirschner az üzlet bejárata előtt.) (Thúry György Múzeum.) 1920 1925 Az 1850-es évek elején az Erzsébet tér 10. szám alatti Löwenstein-házban (majd Lőwi-ház) volt az üzlet. •Itt dolgoztak a Steegmüller testvérek. Fényirdájuk Szombathelyen működött 1900 körül, de az ország nyugati megyéiben sokfelé készítettek felvételeket. •A ház a második világháború végén leégett. Maradványait 1947-ben bontották le. (A történtekről a „Fő út 2.” szócikkben olvashatnak.) A felvétel május elsején, 1952-ben vagy 1953-ban készülhetett (Jobbra a Fő út 5. szám alatti ház két üzletével.) (A kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.) Az épület helye az 1950-es évek végén (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) Május elseje 1960-ban (Kialakulóban az ingatlan mai beépítettsége.) (Figyelemre méltó az egyik táblán a „kommonista” szóhasználat.) (Harangozó Tibor gyűjteményéből.) Az 1960-as vonulásra a gépgyár három centiméter átmérőjű alumínium érmeket készített (Ezeket az üzem dolgozói menet közben dobálták a járdákról őket bámulók közé. Akik érméket reméltek, csalódtak.) (Dr. Fodor Zsolt révén.) 1967. május 1. (Büki Pál felvétele.) 224. Fő út 4. (Rosenfeld-ház*) A 19. és 20. század fordulóján •Rosenfeld Adolf (1906-ban, hetvenkét évesen halt meg) kereskedő lakóháza. 1872-ben még utcát terveztek átvezetni az itteni telken. Az elképzelés nem valósult meg, így Rosenfeld Adolf háza utcai részét 1875-ben eklektikus stílusban átépíttette. A ma is álló új épületrész homlokzatának vonalvezetése az egykor mellette állott városháza vonalait követi. Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) •Az épület és elődje földszintjén működött majd 100 éven keresztül (1928 végéig) a a tulajdonos fűszer-, csemege-, üveg-, porcelán- és díszműáru üzlete. Rosenfeld Adolf apja, Rosenfeld Sándor (1891-ben, nyolcvanöt esztendősen halt meg) alapította 1832-ben. (Thúry György Múzeum.) Hirdetés 1884-ből és egy „Ariston” 1888 1907 Rosenfeld Sándor Radnai Jenő Rosenfeld Adolftól két fia Rosenfeld József (1865-1929) és Radnai Jenő (1877-1928) 1901-ben vette át a céget. 225. Fő út 4. (Mester udvar) (Mayer-ház*) •Még áll Mayer Gottlieb emeletes lakóházának déli fele. Az épület a maga idején egyike volt a legszebbeknek a megyében. 1853-ban már Rosenfeld Sándor tulajdonában volt. Fia, Adolf bontatta le a ház utcai részét 1875-ben. A hátsó udvar melléképületei az első világháborút közvetlenül megelőző évekből származnak •Mayer Gottlieb (családja az 1760-as években települt Kanizsára) a napóleoni háborúk révén emelkedett ki a nagykereskedők sorából, és ekkoriban lett vállalkozása – Lackenbacher Moses cége mellett – a legjelentősebb. Tekintélyét jelzi, hogy 1842-ben a helyi Iparos és Kézműves Egyesület első vezetőjévé választották. •Az egyesület egyik alapvető célja az izraelita vallású fiúk anyagi segítése volt a mesterségek kitanulásában. Az iparostanoncokat oktatással is támogatták, különösen az ipari rajz elsajátítása tekintetében. Ennek oktatását a városban élő, jobbára tájképeket festő Fischer Ferenc, császári és királyi, akadémiai festő végezte. Az egyesület kezdeményezésével végeredményben létrehozta az iparostanoncok első iskoláját a Dunántúlon. •Az 1830-as években a házban bérelt lakást Hauser János vasárus és Spánier Ferdinánd szivargyáros is. 226. Fő út 5. (Hercegi vár*) Az 1890-es évek legvégén (Frank Jenő kefeüzlete, Hlatkó János szabósága, Krausz és Farkas papírboltja.) A 20. század első évtizedében (Thúry György Múzeum.) Az első világháború idején Az épület az 1950-es évek végén (Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.) •A 18. század elején építtette a város földesura, barokk stílusban. A ma divatos, de forrásokkal alá nem támasztott nézet szerint Grassics Jakab volt a ház építtetője. Halis István viszont Szapáry Istvánt tartotta a várként emlegetett ház emeltetőjének, aki aztán itt is lakott. Sajnos véleményét ő sem támasztotta forrásokkal alá. A két összefüggő épület (Fő út 5. és 7.) pincerendszerének kialakítása alapján (az összekötő folyosó e ház pincéje részeként épült) feltételezhető, hogy e rész a későbbi építésű. Építtetője így Szapáry István gróf lehetett 1717 (még báróként, ekkor lett a város földesura) és 1743 (halála) között és az épület lett rezidenciája. A felújítás előtt is fakockás kapualj •A 18. század közepén a Batthyány család uradalmi tiszttartói háza lett. Az épület régi nevét magyarázza, hogy a korábban grófi család 1787-ben II. Józseftől hercegi rangot kapott. A „vár” elnevezést – Halis nem igazán meggyőző magyarázata szerint –, azért kapta a kanizsaiaktól, mert a vár anyagából épült. Az épület utcai sarkán nyugat felé néz egy kiugró ablak. A hagyomány szerint ez azért készült így, hogy onnan jól lehessen látni a városházán történteket. Zsalugátere állandóan le volt eresztve. Nem lehetett tehát a tiszttartót sem látni, amikor latinul lekiáltotta az aktuális számot a porkolábnak: hányat húzzon a földesúr nevében az itteni deresre feszített emberekre. •1848 szeptemberében néhány napra a ház emeletén szállásolt be a csapataival a főváros irányába vonuló Jellasics (1801-1859) bán. Josip Jelačić (1894) II. József Korábban, a törökök elleni harcok színhelyére utazó II. József is megszállt az épületben. •Batthyány Fülöp halála után, örökösei bérbeadással kezdték hasznosítani a kanizsai uradalmat. Elsőként (1871-től) Karczag Béla és István szerezte meg a bérleti jogot. Béla lakása mindvégig e ház emeletén volt. A fivérek 1871-ben alapították meg az uradalom zsigárdi ménesét, amelynek 1903-ban 170 lovas állatállománya volt, benne az 58 anyakancával. A két Karczag 1897-ben költözött Ausztriába. A testvérek egyike és aláírása az 1874-es kép hátoldalán •Itt volt 1945-ig a hercegi erdőhivatal. (Thúry György Múzeum.) Az uradalmi erdőkkel kapcsolatban említem, hogy a Zsigárdon át Hosszúvölgyre vezető út két oldalát a 19. század utolsó éveiben rendezték. A déli oldalon kialakíttatták a Millennium-parkot, az északi oldalra került az Erzsébet-park. A két park az útnak a jelenlegi erdészlak környéki szakaszán (lásd az alábbi turistatérképet) helyezkedett el. A herceg kanizsai uradalma 1890 körül (A Zsigárdra vezető földút akkoriban a Magyar utcának a Rákóczi utcai torkolattal átellenes szakaszáról indult.) (hungaricana.hu) Manapság Az Erzsébet-parkba a királyné halálakor, 1898-ban emlékművet is állíttattak. Ma is láthatjuk az erdészházzal szemben. Ugyancsak az erdészlak közelében (Palin felől közeledve, jobbra) találjuk a helyet, ahol a híres Zrínyi-hárs állt. A hagyomány szerint alatta még Zrínyi Miklós (1620-1664) is megpihent valaha. 1929-es leírása szerint a fa hatalmas, csonka törzsével, zömök, rücskös alkatával igen különös látványt nyújt. Mellmagassági kerülete 770 cm, a törzs 5 méter magas, ahonnan három nagy ágban terül el. A famatuzsálem már elpusztult, helyén sarjadéka növekszik. A hárs végstádiumában és sarjadéka manapság (erdeiszallas.hu és funiq.hu) •Az épület az 1850-es években öt üzletnek adott helyet, emeletén 11 szobája volt. •Az 1930-as évek elején a házba költöztette üzletét Szabó Antal, aki azelőtt a Deák tér 15. szám alatt árusította a fegyvereket, sportszereket, kerékpárokat. 1941 Szabó 1894-ben született. •1899-ben a házban létesítette kerületi főügynökségét a városban akkor már 36 éve létező Első Leánykiházasító Egylet (nem azonos az 1905-ben alakult Nagykanizsai Első Kiházasítási Egylettel). 1922 és 1927 •A város uradalmi épületei 1914-ben kerültek a boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László herceg birtokába. A hercegi címer Batthyány-Strattmann László A család ex librise 1915 után (Batthyány-Strattmann László megváltoztatta a korábbi jelmondatot.) Az utcai homlokzat az átalakítások előtt •Mára már az épület emeletes, nyugati szárnyából lebontották a szűkebb, északi részt. Ennek 1860-as létezését az akkori térkép bizonyítja. Ügyvédi lakként emlegették, mert az uradalom ügyvédje lakta. A nyugati szárny a bontásra váró résszel 1973-ban (Thúry György Múzeum.) A ház 1975-re nyerte el mai megjelenését. A meghagyott rész 1968-tól máig a Thúry György Múzeumnak ad otthont. A Törökkút a múzeum udvarán 2013-ban Varga Anita – akkoriban a múzeum munkatársa ¬– így verselte meg a látnivalókat: Emberek, utak, kapcsolatok (avagy Dél-Zala évezredei) Első terembe lépve, egy Hombárt veszel észre Rajta emberek Áldást kérnek a terményre Így tekints e gabonatároló edényre. Piros terem következik Hol epertorta S dobókocka, Apró, pici lovacska Bújik meg a sarokba. Sárga szoba Mellvért, kard sorba Török sírkő jobbra Terepasztal gombja Tartsd lenyomva. Negyedik teremben Vonatlámpa, céhláda Ha volna bíró, bírálna A pap asztalánál Hellyel kínálna. Következő helyiség Itt minden csupa Szépség Divat, piac, bolt Kanizsa kereskedőváros volt. Hatodik szoba Ez a Casino otthona Gépgyár, Sörgyár 11-kor Gyuri bíró jön már. Hetedik helyiség Itt sok a régiség Íróasztal, sárga kanapé S van Ami Hevesi Sándoré. Folyosón balra Szemed nyisd nagyra Fekete Sas Patika Pompás Patinás bútorzata. •Az épülethez tartozott a mögötte lévő volt magtár (lásd: Múzeum tér 6.), illetve az állattartáshoz szükséges más gazdasági épületek. Így sokáig a város sajátos, reggeli és esti színfoltja volt a hercegi konda és a csorda napi vonulása a legelőre és vissza – a századfordulón már a korzózók között – a Fő úton. Ide tartozik hát, hogy 1894-ben (közvetlenül az elektromos közvilágítás kialakítása után) egy neves bécsi újságnak a Korona szállóban megszállt tudósítója (magyar fordításban) a következőket írta lapjának: „Felhúztam a függönyt. Előttem volt a tér, megvilágítva ív- és izzólámpák által. Ünnepiesen öltözött tömeg sétált fel és alá nagy keverékben: városi és falusi nép, bolti szolgák, milliomosok, földbirtokosok, szerelmes párok, marhakereskedők, postatisztek és gyógyszerészek és azután még néhány bolti szolga. Mindnyájan örvendtek a szép világításnak, mely Nagy-Kanizsa bájai közt nem a legutolsó. A kedélyes hangulatú társaságba vegyült a legelőről jövő néhány tehén, melyek vezető nélkül keresik fel istállójukat. Biztos fellépésük ily sok ember közt és azon fesztelenség, mellyel emésztésük mozzanatainak eredményét a nyilvánosságra hozták, tartós benyomást gyakoroltak reám… Azután ismét valami szürkés hosszúság következett az árnyék birodalmából, valami szörnyeteg. Minél közelebb jött, annál keskenyebb, hosszabb és gyorsabb lett. Hirtelen bekanyarodott a kávéház közelében levő kapubejáratba és eltűnt. Mi volt ez? Egy csorda nyúlánk, szürke disznó, melyek éppen úgy, mint a tehenek, érezve a szállás közelét, sietve iparkodtak oda. Ezen állatkák különben jelenlétüket bizonyos hangokkal adják tudomásra, de ezek nem szóltak semmit, igen sietős volt dolguk. Kielégítve a különös jelenségek, valamint az egész által, bezártam ablakomat és a függönyt leeresztém.” Megjegyzem, hogy a város csordásainak és kanászainak – polgármesterré választásakor – Babochay György tiltotta meg a hajdani kürtölést, ostordurrogtatást. A vonulás megszüntetése azonban – ekkor még – meghaladta egy polgármester (vagy városi tanács) lehetőségeit. A tiltó rendelkezés csak 1908-ban születhetett meg. •Itt említem meg, hogy a ludbregi (ma Horvátországban) Batthyány-kastély Szent Kereszt kápolnájában látható a kanizsai Peckai (máshol Peck) Mihály falfestménye 1753-ból. Ludbreg jeles búcsújáróhely. A hagyomány szerint 1411-ben a kápolnában csoda történt: a kehelyben a bor vérré változott. A festmény az istentiszteletnek e pillanatát ábrázolja. Peckai további alkotásairól nincs adatom. •1948-ban az 1946-ban alakult helyi földműves-szövetkezet tulajdonába került az ingatlan és szomszédja (Fő út 7.). A szövetkezet előbb a „Korona” volt éttermében, majd itt, a kapu keleti oldalán nyitotta meg – most már utcára néző – üzletét. Jellegét tekintve vegyesbolt volt: ruházati cikkeket, gazdálkodási felszereléseket, élelmiszereket tartottak. Még valami a kanizsai szövetkezet 1948-as kínálatából (MúzeumDigitár.) 227. Fő út 6. 1889-ben 1933-ban (A kép bal szélén.) 1939 A második világháború utolsó napjaiban (Bolgár katonák vonulása a kifosztott, részben kiégett épület előtt.) (Thúry György Múzeum.) Kiss Judit felvételei 1976-ból és 1979-ből (Időközben a homlokzat boltíveit alaposan és előnytelenül átalakították.) (Thúry György Múzeum.) •1831-ben – Horsetzky Mór kezdeményezésére – az izraelita hitközség iskola alapításáról határozott. Az intézmény számára akkor építtették e klasszicista stílusú házat. Az építkezéshez a telket és a szükséges téglák egy részét Batthyány Fülöp hercegtől kapták adományként. Három kép az 1970-es évekből (Balra az épület kis udvara és az átjárón túl a zsinagóga udvara. Jobbra az emeleti rész és a Fő út 4. számú épület sarka a zsinagóga udvarából nézve.) (Az eredeti felvételek dr. S. Nagy Katalin tulajdonában.) Két 1980-as felvétel a belső udvarról (Thúry György Múzeum.) A 2019-es felújítás eredménye •Itt, az emeleten voltak a hitközség hivatali helyiségei is. A rabbi a telek túlsó (Zrínyi utcai) szélére épült házban lakott. Az utcai oldal alsó részébe boltok kerültek. Az iskola működtetésének anyagi alapját az utcai rész bérbeadása teremtette meg. Villányi Henrik szerint 1832-ben az udvari rész földszintjén egy, emeletén két teremben kezdődött meg a tanítás, akkoriban még a német nyelven. Az intézmény három (első, második és harmadik) osztályú iskolaként kezdte működését. Minden osztályon belül két (I. és II.) évfolyam volt. 1838-tól már „fél első” osztály is létezett, ahová a négy éves (fiú) gyerekek kerültek be. A teljes képzési idő ezzel nyolc évre nőtt. A leányiskola 1840-ben Theodorovits Róza háza két szobájában nyílt meg. Számukra két (esetükben a harmadik hiányzott) osztály (szintén két-két évfolyammal) állt rendelkezésre. Négy éves koruktól ők is járhattak két-három évig „fél első” osztályba és általában tizenegy évesek voltak, amikor oktatásuk befejeződött. Az első tíz évben a diákok száma tehát fokozatosan nőtt. Különösen a leányok elhelyezése (1841-ben már csaknem százan szorongtak a két helyiségben) volt megoldatlan, de a fiúk sem voltak sokkal jobb helyzetben. Újból iskola építésébe kellett fognia a hitközségnek, ezúttal a Csengery út 10. szám alatti telken. A feltételek megteremtésében kiemelkedő szerepe volt Löw Lipót rabbi fáradozásainak. Löw Lipót •Ofner Lipót (1798-1884) volt a hajdani iskolának az a tanítója, aki a kezdetektől évtizedeken át (öt tanévnyi megszakítással) alkalmazottja volt az intézménynek. 1867-ben, amikor a tanítási nyelv a magyar lett, a német anyanyelvű Ofner kénytelen volt nyugalomba vonulni. 1819-ben jött Kanizsára, hogy Benzián Izrael kereskedő egyetlen fiának, Fülöpnek nevelő-tanítója legyen. Megnyitásakor (1832) lett a helyi iskola három tanítójának egyike. Nagykanizsán halt meg öregen és nélkülözve. •A hitközségnek már korábban is volt valahol a városban „egyosztályú” elemi iskolája (1790-től), amely 1809-ben szűnt meg. Működése utolsó évében 64 gyermek tanult ott írni, olvasni és számolni. Csak fiúkkal foglalkoztak, a 8 és 14 éves koruk közötti időszak valamely részében oktatták őket. A háborús viszonyok következtében a katonaság 1808-ban kórházi célra lefoglalta a helyet, majd távoztak ugyan, de az intézmény berendezése, felszerelése tönkrement. •1890-ben költözött ide az 1730-ban alapított Fekete Sas patika. A homlokzat K-i része még őrzi ennek emlékét. Az első világháború tájékán (A képen látható egységes portálokat 1913-ban alakíttatta ki a hitközség.) (Thúry György Múzeum.) 1920 •Néhány évig a ház adott helyet – a helyi lapok által jobbára cipőgyárosként emlegetett – Bergl Arnold vállalkozásának. 1897 228. Fő út 6. (Zsinagóga udvar) (Zsinagóga*) 1929 A két világháború között (A képeken még megfigyelhetők részletek az 1883-ban – stucco-lustro technikával – márvány benyomását keltővé alakított falfelületekből.) 1960 Az 1970-es években (Kotnyek István felvétele.) •Az erősödő hitközség 1807-ben, Wojta Ferenc uradalmi építő terve szerint kezdte építeni zsinagógáját a hercegtől kapott telken. 1817-től az akadozó munkát a varasdi Dank vezetésével, a bécsi Ehmann és a marburgi Marek tervei alapján folytatták. A tetőszerkezet Grácban készült. A frigyládát és az oltárt a bécsi Hoffmann és Preisach cégnél rendelték meg. A férfiak imaszékei Radkersburgban, a nőké (a második emelet karzatára) Kőszegen, Stegmüller asztalosmesternél készültek. Az épületet 1821-ben avatták fel. •Orgonája – első az országban – 1844-ben készült, Strasser D. Lázár költségén. Focht Ferenc pécsi városi orgonaépítő munkája volt. Az orgonával egy időben épült alsó karzata (az orgona elfoglalta a felső karzat egy részét), amely 1890-ben bővült, mai, az összképet nem javító formájába pedig 1927-ben került. Az épületet 1883-ban restaurálták, 1903-ban kötötték rá az elektromos hálózatra. 1912 (Etlényi hatvanhárom éves volt, amikor 1936-ban meghalt.) 1912-ben a jobb- és baloldali felső karzathoz – a keleti oldalon – egy-egy új feljárót építtettek, megduplázva azok számát. 1921-ben készült el az első világháborúban elesettek áldozatát megörökítő emlékmű. Löfler Sándor budapesti műépítésznek Szeghalmy Bálint által módosított tervét valósították meg. Az 1927-es kisebb módosításokat Baumhorn Lipót budapesti templomépítész tervezte meg. Ekkor alakították át az orgonát is (már elektromos energiával működtetve) és azt új helyen állították fel. Baumhorn Lipót 1930-ban az épület belsejét a kupola kivételével kifestették, az aranyozásokat újból elvégeztették. Sajnos a falakat olajfestékkel fedték, pedig 1883-ban stucco-lustro technikával márványhatású falfelületeket alakítottak ki. A zsinagóga 1845 óta nem sokat változott külső megjelenésében. Kanizsai adománygyüjtő 1930-ból (Nagyjából 20 cm magas, rézből készült cedaka-persely.) Négy kép az 1970-es évekből (Az eredeti felvételek dr. S. Nagy Katalin tulajdonában.) •Az épületben ma körülnéző nem láthatja sem a díszes csillárt, sem az orgonát. 2011-ben a hitközség – akkor már száz esztendős – hajdani házmestere elmondta, hogy az eredeti csillárt egy 1966-os tetőjavításkor valahová elszállították, majd idővel egy másik került a mennyezetre. (Ennek eltűnési időpontját nem ismerem.) Tóth János 1952-es vizsgálódásakor a zsinagóga orgonája már nem létezett, azt az előző években szétszedték, alkatrészeit elhordták. •1911-ben érdekes, az országban addig páratlan esemény történt a hitközségben. A hitközség módosította alapszabályát, adófizető hölgy tagjai számára a választások alkalmával megadta a szavazati jogot. Ráadásul ezt nem megbízottak útján, hanem személyesen megjelenve gyakorolhatták. Később a kanizsai precedens országszerte követőkre talált. „Szüfrazsettek a hitközségben” – találta meg a megfelelőnek vélt címet a helyi lap. •1944 áprilisában itt és a hitközség közeli, közösségi célú ingatlanjaiban alakították ki a gettót, ahonnan a város és közvetlen környéke háromezer zsidó lakosát meneteltették a kávégyári iparvágányokhoz, hogy marhavagonokba zsúfolják és haláltáborokba indítsák őket. Nem tudni pontosan, hogy a városból hány embert hurcoltak el. Tény viszont, hogy az 1941-es népszámláláskor 31604 fő volt Nagykanizsa lakossága, akik közül 2891 kanizsai vallotta magát zsidó vallásúnak. 1944 júniusában már csak 28702 fő lakta a várost. Utóbbi adatot a helyi lapból tudhatták meg olvasói. 229. Fő út 7. (Korona Szálló*) 1889-ben 1898 1940 körül Ketting Klára 1940-es felvétele (indafoto.hu) 1956 (Thúry György Múzeum.) 1960 1970 A pince 1980 körül (mandadb.hu) •Uradalmi épület. A ház a vár köveiből (tégláiból) épült, barokk stílusban. A két, de egységesített homlokzatú ház (Fő út 5. és 7.) pincerendszerének kialakítása alapján ez a korábbi építésű. Így építtetője Grassics (Grasics) Jakab báró lehetett. Grassics volt Kanizsa első földesura a törökök távozása után, 1703 és 1717 között. Azonos lehet a szerb származású Grasics Jakab (Jakov Gracic) báróval, akit „szerb bíróvá” neveztek ki a Duna–Tisza közén letelepedett szerbek részére. (A Rákóczi-féle felkelés miatt Gracic báró nem tudott hivatalába lépni.) A ma divatos, de forrásokkal alá nem támasztott nézet szerint Grassics utódja, Szapáry István volt a ház építtetője. Halis István viszont Grassics Jakab házának tartotta az épületet. Leírása szerint Grassics öt szobát alakíttatott ki magának az emeleten, a földszintet vendégfogadóként bérbe adta, amely a város első ilyen létesítménye lett. Amikor aztán Szapáry István gróf felépíttette a szomszédos várként emlegetett épületet, azaz rezidenciáját, akkor a ház egésze vendégfogadó lett. Sajnos Halis sem közölt nézetét alátámasztó forrásokat. Halis véleményét valószínűsíti, hogy a Grassics-féle időszak sem hozott igazán nyugalmat Kanizsa lakói számára. Amikor a kurucok lettek a környék urai, a várost „hamislelkűnek” tartották. Lakói közül a császárhoz húzók (jobbára németek) menekülni kényszerültek, házaikat lerombolták és azokat még az 1710-es évek első felére sem tudták helyreállítani visszatérő gazdáik. Nem hiszem, hogy a célra szóba jövő évtizedében – tekintettel annak jellegére – fel tudta volna építtetni a Fő út 5. szám alatti épületet a városból 1717-ben távozó Grassics. 1928 (A „Korona” kerthelyiségében, a ház Fő úti kijárata előtt a Fűtőházi Kézművesek Önsegélyező és Önképző Egyesülete zászlószentelésének vendégei.) •1715-ben Simon Clement angol diplomata Kanizsán átutazva feljegyezte, hogy egy meglehetősen jó fogadóban szállt meg. Sajnos nem derül ki a leírtakból, hogy ennek épülete hol volt. A város akkori mérete alapján azonban nem feltételezem több „meglehetősen jó fogadó” létét. Azt is tudjuk, hogy a sóházon kívül más, téglából vagy kőből emelt házat nem látott a városban. Ez megint arra utal, hogy a szomszédos „hercegi vár” még nem állt akkor. (Nem világos, hogy e megállapítása vonatkozik-e a fogadó épületére; ha nem, emeletes volt-e az ekkoriban.) •A város 1831-es leírása a házat már úgy említi, mint ami „egyenlően épült” a Fő út 5. számú épülettel. Mai egységes homlokzatukat ekkoriban nyerhették el. •Az itt működő szálló, a „Korona”, a környék legrégebbi és sokáig a legelőkelőbb szállodája volt. 1930 körül emeletén 16 szoba, a földszinten étterem, kávéház és szép kerthelyiség várta a vendégeket. Legnevesebb bérlői Szigritz Róbert és Bogenrieder József voltak. 1877 A Zöldfa szálló megnyitásáig (az 1840-es évek elejéig) csak itt tudták megrendezni a város nagy báljait. 1816-ban Frank János, az akkori bérlő „báladó Híradás” című meghívójában már akkor „könyörgött” (a szépnem iránti tisztelet okán), hogy a férfiak a táncteremben tartózkodjanak a pipázástól, e célból keressék fel a kijelölt helyiségeket. A zenét katonazenekar szolgáltatta: „Belovár-Kőrösi- Határ-Őrző nevet viselő Nemes Ezrednek Chorusa”. A következő 1839-es tudósítást Hohl Zoltán jóvoltából közölhetem, aki azt a „Honművész” című lapban találta. Feltételezhető, hogy a tűzkárosultak segítésére gyűjtő, augusztus 19-én rendezett vigalomnak is e szálloda adott helyet. Az 1850-es években a szálló emeletén 13 szoba volt. Alsó szobáiból 1863-ban alakították ki a vendéglői részt. Érdekes módon oldották meg a szobák fűtéséhez szükséges, viszonylag sok kis kémény számának csökkentését: a tetőtérben téglából épített csatornákkal egyesítették azokat. 1891-ben Bogenrieder – az akkori bérlő – az épület előtt (a 7. szám kapujától nyugatra) kialakíttatta kávéház ponyvával fedett, szabadtéri részét. A tartószerkezetet, a díszes kerítést és rajta a lámpákat Schável János lakatosmester készítette. Az építmény elfoglalta ugyan a teljes járdát, de ebben az időben a kocsiutat teljes joggal használhatták még a gyalogosok. 1913 Reggel a szállodában: 1914 1910 körül (Még áll Schável kerítése.) •A vendéglő (és hasonló társai) ezekben az időkben heves kártyacsatáknak adott otthont, szórakoztatva a bámészkodókat is. Nem csoda, hogy Thury Zoltán író nagykanizsai látogatására úgy emlékezett vissza, mint amelyen könyvet egyet sem, annál több csomag kártyát látott. Az már helyben is sokak megütközését váltotta ki, hogy idővel a kártyázók új szokást alakítottak ki: jó időben – munkanapokon is – kitelepedtek a vendéglők előtti teraszokra és miközben mások dolgoztak, ők szenvedélyüknek hódoltak. Kocsmai kártyázók (1883) 1902 •1908-ban a hely vendégei megalakították a Korona Asztaltársaságot. 1920 •1932-re Kiss Ernő csődbe jutott (az okok között oroszlánrésszel szerepelt a Pannónia szálloda felépítése), a Korona addig használt berendezési tárgyait árverésen értékesítették. 1932 (Hofer Viktor 1901-ben született.) (Az apa, idősebb Hofer Viktor [1876-1941] a vasúti vendéglő bérlője volt 1923-tól haláláig. Tevékenységét özvegye néhány évig még folytatta.) •A házban volt a 19. század teljes második felében Halpen Lázár, majd Halpen L. és Fia (Mór) báli cikkeket árusító üzlete. 1908 (Halpen Mór 1925-ben halt meg. Nyolcvankettő esztendős volt akkor.) Az unoka, Jenő ügyvédként volt ismert tagja a város társadalmának a két világháború között. (1908-ban kezdte tevékenységét.) •1908-ban az országos meteorológiai szolgálat állomást létesített a városban. A műszereket a Korona előtti térségen helyezték el. A napi jelentéseket ihászi Horváth István (1898 óta a város anyakönyvvezetője) adta. Jelentései szakszerűségét helyben (is?) többen kétségbe vonták. A városi lap újságírója 1909-ben kifogásolta például a következő mondatot: „A felhőzet átlag félig borult, egészen borult 9 nap és tiszta derült ugyancsak 9 nap volt.” Ezt is: „Az emberek kénytelenek voltak felöltőiket is használatba venni.” Meteorológiai adatokat rögzítő készülék (1873) Meteorológiai mérésekről korábbi adatok is vannak. Már az 1870-es években a gimnázium tanárai intézményükben, majd velük párhuzamosan 1881-től Sapam János ezredorvos a katonai kórházban (Király utca 40.) állítottak fel műszereket és végeztek megfigyeléseket. Ezek eredményét időnként közölte a helyi sajtó is. 1910-től az állomás a tűzoltók Kossuth téri laktanyájában volt, akik a feladatot is átvették, hiszen ihászi Horváth István 1915-ben meghalt. •Ugyancsak a szálló épülete elé szerelték a város által megrendelt első utcai „papírkosarak” egyikét. Ezeket 1910-ben készíttették vasból. •Ezzel kapcsolatos, hogy az első utcai seprőgépet 1904-ben állították üzembe. Nem világos számomra, hogy miféle gépezet volt, de az 1908-ban beszerzett új masináról már több tudható. E „hatalmas” berendezést két ember és négy ló működtette, elől öntözött, hátul sepert. Az első seprőautó 1936-ban kezdett dolgozni. 230. Fő út 8. (Bazár udvar*) •A takarékpénztár székháza felépítése előtt itt Kiss József gombkötő (egy Kiss János nevű gombkötő már az 1830-as években a városban működött, József pedig szerepel az 1848-ban választójoggal rendelkezők között) emeletes háza, tőle keletre pedig egy földszintes ház állt. Az 1864-es kataszteri térkép még egyetlen lakóházat ábrázol a telken. Így valószínűsítem, hogy Kiss József háza nyugati felét – 1864 után – átépíttette emeletesre. Kiss 97 éves korában, 1880-ban meghalt. Ugyanezen évben az ingatlan új tulajdonosa az 1870-ben alakult Dél-zalai Takarékpénztár lett. Az épület a századfordulón A 20. század első évtizedében •A két ház helyén a takarékpénztár építtette székházának és bérházának az eklektikus stílusú, mai épületet. Kivitelezői Hencz Antal építész, Bachrach Gyula és Hirschl (Hirschel) Ede vállalkozók voltak. A terveket Geiszl Mór készítette. Miután az épületnek az északi udvarhoz tartozó része (a két udvart elválasztó szárnnyal együtt) 1881-ben elkészült, a második ütemmel folytatták az építkezést. 1883-ban került átadásra a déli rész, amivel kialakult a ma is létező átjáró ház. A homlokzat ornamenseit Szász Gyula helyi születésű szobrászművész készítette. Néhány év múlva a házat több helyen utólagosan meg kellett erősíteni. Visszatérő panasz volt például, hogy a Társaskör nagy táncmulatságai idején az épület ingani kezd. 1881 •A Fő úton a banki rész bejárata későbbi munka. Mint az a lábazatba faragva ma is látszik, Rákos Manó budapesti szobrász alkotása 1928-ból: „KÉSZITETTE RÁKOS SZOBRÁSZ BUDAPEST” Az itteni helyiségek akkori, belső kialakítása Attenberger müncheni iparművész nevéhez fűződik. Az északi (balra) és a déli udvar a köztük lévő átjáróból nézve (Kiss Judit 1976-os képei.) (Thúry György Múzeum.) •A századfordulón e részben még a neves – sokszor Centrálként emlegetett – Központ kávéház működött. 1890-ben nyitotta Tivolt János (1861-1934). A városba ismeretlenként érkező Tivolt kibérelte a Fekete Sas patika (akkor költözött át a Fő út 6. szám alá) és az azzal összenyitható, udvari divatáru kereskedés, dohánybolt, cipészműhely, bútorraktár helyiségeit. Jelentős befektetéssel kialakíttatta a hamarosan nagyon népszerűvé váló vendéglátó egységét. Az átalakítás napjaiban azonban még a kétkedők domináltak. Volt, aki azt jósolta, hogy nincs messze az idő, amikor a kávés lenyalná majd a sok aranyat a falakról, amit most a tapétázással felragasztat azokra. Másikuk megállapította, hogy a cégtáblán a „Tivolt” felirat egy év múlva könnyedén átírható lesz „Itt volt” változatba. Nem nekik lett igazuk… Asztaltársaságok alakultak, tagjaik törzsvendégekké váltak, az intézmény prosperált, a befektetés busásan megtérült. A tulajdonos az egyik nagyjából húszfős kompániának maga is tagja lett. Képviseltette abban magát minden felekezet és sokféle foglalkozás is. Tivolt visszaemlékezése szerint voltak köztük honvéd- és „közös” tisztek, orvosok, ügyvédek, törvényszéki jegyzők, bírák, kereskedők, továbbá egy-egy kalapos, kőfaragó, cipész, nyomdász, magánhivatalnok, mérnök, fogtechnikus és kávés (ő maga). A kávéház előtti ponyvával fedett rész pedig nem csupán kellemes körülményeket biztosított az idősebbek időtöltéséhez, de izgalmassá tette a korzózást a fiatalabb korosztály számára. A flörtölés mindkét szereposztásban (hölgy a teraszon, úr az aszfalton és fordítva) népszerű volt. (Az Ady utca és a Csengery út torkolata közötti járdát már 1897-ben leaszfaltozták. Az illetékesek döntését a korzózás szokása biztosan motiválta.) Feljebb, az első emeleten bérelte a Fő útra néző helyiségeit 1881-től a Nagykanizsai Társaskör. A kör alakuló ülését 1876-ban tartotta. Akkor választotta alelnökének dr. Laky Kristófot, aki 1878-tól 1882-ig, elköltözéséig elnökként irányította az egyesületet. Laky Kristóf (Laky Kanizsán a királyi ügyészség első vezetője volt 1872 és 1882 között. Szombathelyre költözve a törvényszék elnöke, majd kúriai bíró lett.) 1902-ben a Társaskör a Lovák-ház emeletére tette át székhelyét. Így a szabaddá váló termekkel felfelé bővíthette kávéházát Kardos József, az akkori tulajdonos. Kardos, aki évekig dolgozott főpincérként a létesítményben, 1901-ben vásárolta meg a kávéházat a Zalaegerszegre költöző Tivolttól. (Mint Tivolt a helyi lapban sokkal később megírta, távozása után nem igazán találta helyét, mert egy városból, ahol „mindenkit” ismert már, szülővárosába került, de ott már nem ismert „senkit”.) Az új tulajdonos teljes felújítást is végeztetett. Az újságírónak különösen az újonnan beépített „szellentyűk” tetszettek. Állítólag teljesen füstmentessé tették a helyiséget. A Központi Kávéházi Asztaltársaság 1910-ben jött létre. A kávéházat a Centrál szálló ( |