447. Nagykanizsa, Szent Flórián tér

 •Az 1864-es kataszteri térképen a tér még név nélkül szerepel. Az 1907-es címtárban mai nevével találjuk.

A tér északi oldala a századfordulón

A déli oldal a századfordulón
(A kép jobb szélén a 14. számú ház. Mellette: Szent Flórián tér 13. és 12.)
 

A területen létező tószerű, vizes terület miatt jött létre, mint általában a kiskanizsai terek.

•A „tókák” kialakulása egész Kiskanizsára jellemző volt.
Az egyik a Hunyadi tér (a korábban névtelen teret 1900-tól hívják így) felét foglalta el („Kacsastrand”). Az 1920-as évek legvégén homokot hordtak oda és helyén sportpályát létesítettek. Az elképzelés megvalósítása nem lehetett tökéletes, mert 1944 őszén már újra a feltöltés szükségességéről írt a helyi lap.
A Goszpon-tóka a városrész déli felén volt, a Nagyrác utcában.

•Itt jegyzem meg, hogy az első katonai felmérés (az 1780-as évek első felében) vízimalmot jelez a Mántai-patakon a jelenlegi (akkor még nem létező) Szent Flórián tértől északra. A későbbi térképek már nem ábrázolták, de dűlőnév (Malom-kert) őrzi emlékét.

A még szabályozatlan patak és a malom 1786-ban

1917

(Thúry György Múzeum.)

 Ifj. Tóth Péter (1902-ben született) üzletének talpas zacskói
(A két világháború között még a Szent Flórián tér 9. szám alatt működött a bolt.)
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

448. Nagykanizsa, Szent Flórián tér                                                   (Szent Flórián-kápolna*)

•1773-ban a város kérte püspökétől öt védőszentje kiválasztásának jóváhagyását. Bár a kérést elutasították, a kiskanizsaiak ettől kezdve „fogadott” ünnepüknek tartották e szentek napjait.

•Közülük a tűztől óvó Szent Flórián tiszteletére 1867-ben szentelték fel e kápolnát.  Mára a kápolna eredeti berendezése elpusztult.

A második világháborút követően
(Thúry György Múzeum.)
 

Az 1974-es állapot

Ugyanakkor az 1864-es kataszteri térkép már jelöl ugyanitt valamilyen hasonló jellegű építményt. Elképzelhető hát, hogy azt újra fel kellett építeni, át kellett alakítani, vagy egyéb okból újra kellett szentelni. (Megjegyzem, hogy az 1832-ig készült egyházlátogatási jegyzőkönyvek egyike sem említ e helyen emelt szakrális létesítményt.)
Az 1867-es időpontot magyarázhatja, hogy 1865-ben (szeptember 18.) nagy tűzvész pusztított a városrészben, amelynek 140 ház és sok gazdasági épület lett áldozata. A Kiskanizsa egészének leégésével fenyegető katasztrófa a Szepetneki út felől közelített és e környéken sikerült – két pajta előzetes ledöntésével – megakadályozni tovahaladását. 1940-ben a kápolna mögötti, 7. számú telek pajtájában a helyi lap munkatársa még láthatta a hajdan megégett, de újra felhasznált gerendákat.
 

A közeli fogadalmi keresztet 1868-ban állították fel.

•1940-ben a kápolnában még az eredeti berendezést találta a „Zalai Közlöny” újságírója. Innen tudhatjuk, hogy volt benne egy szűk oltár és felette az északi falat a párkányig fedő olajfestmény.
A kép nyilvánvalóan amatőr festője a hajdani Kiskanizsát egy völgykatlanban helyezte el, a szemközti dombhátak felett ábrázolta a homokkomáromi templomot is.
A kép jelentős részét a zászlót tartó, római harci öltözéket viselő Szent Flórián alakja foglalta el. Felül, a kék mennybolton az angyalok karában jelenítette meg az alkotó Szűz Máriát a kisded Jézussal. Lejjebb egy, az égő kiskanizsai házakra vödörből vizet öntő angyal volt látható.
Alul zöld mezők, dombhátak (egyikükön nyárfasor) között látszott a régi Kiskanizsa. Házai között a festő egy régebbi, kopottas (égettnek látszó), ma már nem létező kápolnát is ábrázolt.
A cikk írója szerint e kápolna a Szent Flórián téren állhatott, mert téglából készült alapozása (ugyan begyepesedve) még fellelhető volt akkoriban a mai kápolnától északnyugatra, az országút mellett.
E következtetés tévesnek tűnik. Nincs olyan forrás, ami arra utalna, hogy Kiskanizsa belső területein valaha is létezett a mai templom elődjén túl egy második kápolna. Valószínűbb, hogy a festmény azt a tűzvészt ábrázolta, amelyben a 18. század végén leégett Kiskanizsa egyetlen kápolnája (temploma) a Templom téren.
Sajnos, e cikkből sem derül ki a mai kápolna építéséről semmi. Felsorolja ellenben gondozóinak nevét a kezdetektől 1940-ig. Megérdemlik az ismétlést:
A 19. században Martinecz Józsefné (Benedek Apollónia), aztán Nováth Istvánné, Nováth György (előző fia), majd a cikk születéséig Ország Györgyné.

•Két nappal a nagy tűzvész után (1865. szeptember 20.) a helyi lap beszámolt a történtekről:

Borzasztó tűzvész Kis-Kanizsán

Folyó hó 18-án délelőtt, fél 11 óra tájban harangok zúgása zavará meg a csendes városi polgárságot, mely a kis-kanizsai tűzvészt jelentette.
A tűz oly gyorsan terjedt, hogy alig tíz perc alatt két utca lángban volt; a veszélyt nagyobbította a nagy szél, amely az egyik távol eső utcába vitte a sziporkát és ott is csakhamar 3 utca a lángok martaléka lett. E szerencsétlenség oka alkalmasint vigyázatlanság, amelynek körülbelül 144 házszám, ide nem számítva a csűröket, lett áldozata és több 200 családnál a legnagyobb nyomorra jutott. A kárt pedig körülbelől egy negyed millióra lehet tenni, amely értékből biztosítva nem volt semmi.
A jelenet borzasztó volt, 2 óra alatt az utcán és udvarokban valódi láva volt, az élőfák leégtek, a nyomor leírhatatlan; az anyák jajveszékelése gyermekök után és viszont, az állatok bőgése, a félig sült szárnyas állatok ide s tova futkozása eltűrhetetlen volt, száguldó katonalovak veszett vadként rohantak a lángokon keresztül.
Azonban mindeddig teljes bizonyossággal nem tudhatjuk, hány ember lett a lángok áldozatja, hanem háromnak látták, midőn kihúzták sérült testét; állítják többen, hogy gyermekek is égtek benne. De borzasztóbb látvány volt, midőn a munkától hazafutott népség őrültként rohant a tűzbe és lángoktól körülvéve, eszméletét vesztve rogyott a földre, de dicséretére legyen néhány nagy-kanizsainak, kik vizes ruhába burkoltan siettek a tűzbe a már fulladozó embertársak megmentésére, e tekintetben megemlítést érdemel Altmann úr és segédje. Az oltásnál különösen dicséretet érdemel Plichta Károly, Lettlinger T. és a nagykanizsai fiatalság, mely észrevéve a szél fordulását, egy ház megmentésével egy egész sort mentett meg, azonkívül a kis-kanizsai lelkész úr, ki egész nap fáradhatatlanul dolgozott, hol a hurcolkodásnál, hol pedig a tűz körül, több lelkész urak és papnövendékek is erélyesen viselték magokat.
Szegény nép, a legnagyobb éhség és nyomornak van kitéve; mert már minden be volt takarítva s egyedül csak még a kukorica és szőlő termésből várhatnak egy kis segedelmet; de mégis némileg segítnek a szerencsétleneken, mert az elöljáróság közös adakozásra hívta fel az egész várost és nem is eredmény nélkül; mert már 19-én szekérszám hordták ki az élelmet, ami ismét mindkét vallásbelinek felebaráti szeretetét tünteti ki.
Egyúttal felkérjük a tisztelt környékbeli urakat is terményükből adakozásra.
Amint hallottuk az itt idéző színtársulat a szerencsétlenek javára előadást ad, mi köszönjük a tisztes pártolást és dús eredményt remélünk.*

*Miután a város és környéke nem nyújthat elegendő segélyt, kéretnek a lapok t. szerkesztői e szerencsétlenség felvételére és egyúttal a segélyzet felhívására.

(A cikkben szereplő, bádogos foglalkozású tűzoltóparancsnok, Altmann Mihály 1881-ben halt meg. Ötvennégy esztendős volt akkor.)

•Ilyen előzmények után nem lepődhetünk meg, hogy a városrészben is voltak elkötelezettjei az újabb katasztrófák megelőzésének. Valamikor az 1890-es években alakították meg a város egyesületéhez tartozó, de saját csoportjukat. (Nagykanizsai VI. és VII. kerületi önkéntes tűzoltó egyletként emlegették magukat.) Szükség is volt erre, hiszen a város központjában ügyelő társaik Kiskanizsára vonulása jelentős időt vett volna igénybe.

A „Városháza” épületegyüttese adott helyet szertáruknak. (Létezett a két világháború között is.) 1897-ben kértek itteni helyiséget leendő őrtanyájuknak is.
(Egy 1874-es hírből tudható, hogy az olvasókör egy kiskanizsai tűzoltó egylet szervezésébe fogott. A kezdeményezés eredményéről nincsenek ismereteim.)
 

A kép jobb oldalán Kiskanizsa tűzoltói a századfordulón
(Balra a helyi Keresztény Fogyasztási Szövetkezet üzlete a tér 14. szám alatti házában.)
 

1904
(Mint olvasható, ekkoriban Főtérként emlegették a városrész e helyét.)

A tűzoltás eredményesebbé tételéért 1927-ben „motorossá” alakították át a téren található kutat.

•Az előző képeslapon látható épületek együttesét nevezték Városházának. Már az 1864-es térképen is megtaláljuk, de csak az 1917-es és későbbi változatokon szerepel e néven.

A tér délkeleti sarka 1915-ben
(A fotó valószínűleg a városrész búcsújakor készült. A háttérben balra a Városháza épületegyüttesének nyugati oldala. Előtte egy hajóhinta, attól balra a mézeskalácsos fehérlő, nagy sátra. Középen, a hintánál csoportosulók mögött az uradalom – vendéglőként hasznosított – 5. házszámú saroképülete.)

(A búcsúk árusai évről évre itt verték fel sátraikat. A Hunyadi téri sportpálya elkészültével áttelepültek oda.)
 

A két világháború közötti időszakban a Városháza adott helyet a csendőrség kiskanizsai részének is.

A kiskanizsai laktanya a két világháború között

Ma a szolgáltatóház (Szent Flórián tér 30.) áll e helyen.

Az átalakított épület az 1940-es évek második felében

(A városban 1919-ben alakult meg a Hangya szövetkezet.)
(A kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.)
 

449. Nagykanizsa, Szent Flórián tér 17.                                                        (Nagykorcsma) 

Balra az épület sarokrésze (keletről nézve) az 1920-as vagy 1930-as években

Az 1970-es évek első felében

(Thúry György Múzeum.)

•A mai Kiskanizsa legöregebb épületegyüttese. A Batthyány-uradalom három épületből álló, beszálló vendéglője volt.

Már a 18. század közepén felmerült a kocsmaépítés szándéka, de a létezését tanúsító adat a 19. század első feléből származik. Az épület jelzése az első katonai felmérés (az 1780-as évek első felében készült) térképén sem látható. (Ugyanakkor figyelembe veendő, hogy dr. Kaposi Zoltán kutatásai során találkozott olyan, a 18. század végén kelt, uradalmi irattal, amely szerint a kiskanizsai vendégházat – a növekvő igények miatt – bővíteni kellene. Nem világos viszont, hogy hol állt e létesítmény.)

Az épületegyüttes (482) az 1864-es térképen
(Jobbra az ingatlan Szent Flórián tér felőli oldala.)
(Thúry György Múzeum.)

A hajdani kocsiszín

•Az olvasókör építkezéséig ez volt Kiskanizsa szinte minden fontos társadalmi eseményének színhelye. Az 1870-es években az olvasókör is itt tartotta összejöveteleit az egyik, számukra kialakított teremben.

A kocsma magas kőkerítéssel körbevett területén három épület állt.

•Az „L” alakú saroképület volt maga a vendéglő.
A városi tanács 1910-ben úgy döntött, hogy Geiszl Viktorral ezt óvodává alakíttatja. Az 1911-es városi címtárban mégis a Varasdi utca 46. (ma: 78.) házszám szerepel a kiskanizsai óvoda címeként és a kötet szerint itt még vendéglő van.
1919 végéről ismerek olyan adatot, amely szerint már itt, az új helyén működik (2000-ig) az intézmény.

•Mögötte, nyugaton még két melléképület (kocsiszín, istálló) állt.
1920-ban a Holczer Jakab és Fia cég (a Világ mozgó üzemeltetője korábban baromfikereskedőként tevékenykedett) kezdeményezte és előkészítette az istálló (a nyugati építmény) mozivá alakítását.
Közben az addigi üzemeltetési engedélyeket érvényteleneknek nyilvánították, településenként megszabták a működtethető mozik számát, tulajdonosaiknak újra meg kellett (volna) szerezni jogosultságukat. A belügyminiszteri szabályozás ezt csak „a politikailag megbízható” egyének számára tette lehetővé.
A pályázaton a város csupán a leendő kiskanizsai mozi üzemeltetési jogát tudta megszerezni.
1921 végére az épület bővítésével egy 350 férőhelyes intézményt alakítottak ki.
A mozi berendezését Teutsch Gusztáv drogista biztosította, ő gondoskodott a filmvetítésekről is.
 

Jobbra az istálló épülete a Hunyadi tér felől
(1908-ban készült felvétel.)

1922-ben a vetítés megszűnt, mert nem volt elegendő néző.
1929-re az épületet a város megint átalakíttatta és a mozi ismételten működni kezdett. Nem tudni, hogy ekkor meddig folytak rendben a dolgok, de 1933-ban már újból a mozi megnyitásáról írt a helyi lap.

Egy 1986-os előadás emléke
(8800.hu)
 

•1939-ben adták közre a következő kiskanizsai népdalt. Az adatközlő az akkor már matuzsálemi korú öreg Szokol János volt az első világháború után.

Kiskanizsa legősibb kardalának éneklése a 19. század elejétől volt szokás lakodalmakon, disznótorokon, társasági összejöveteleken. (A szólót éneklő személy és a kar végig azonos rendszerrel váltogatja egymást, ezért ezt csak az első versszaknál jelzem.)

Szóló:       Szeretném tudni…

Kar:          Hogy a paraszt…

Szóló:       Szeretném tudni…

Kar:          Hogy a paraszt…

Együtt:     Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy veti a zabot.

                 Így veti el…                                (karjával mutatja)

                 Szép csendesen…

                 Így veti el…

                 Szép csendesen…

                 Így veti el, szép csendesen a paraszt a zabot.

                  Szeretném tudni…

                  Hogy a paraszt…

                  Szeretném tudni…

                  Hogy a paraszt…

                  Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy aratja le a zabot.

                  Így aratja…                                                (mutatja)

                  Szép csendesen…

                  Így aratja…

                  Szép csendesen…

                  Így aratja szép csendesen, le a paraszt a zabot.

                  Szeretném tudni…

                  Hogy a paraszt…

                  Szeretném tudni…

                  Hogy a paraszt…

                  Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy adja el a zabot.

                  Így adja el…                                 (ketten paroláznak)

                  Szép csendesen…

                  Így adja el…

                  Szép csendesen…

                  Így adja el szép csendesen, a paraszt a zabot.

                 Szeretném tudni…

                 Hogy a paraszt…

                 Szeretném tudni…

                 Hogy a paraszt…

                 Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy issza el a zab árát.

                 Így issza meg…                           (koccintanak, isznak)

                 Szép csendesen…

                 Így issza meg…

                 Szép csendesen…

                 Így issza meg szép csendesen, a paraszt a zab árát.

.