089. Nagykanizsa, Csengery út

 

•Miután 1867-ben a Nagykanizsai Takarékpénztár megvette néhai Németh János (hetvennyolc évesen, 1863-ban halt meg) itteni házát, elvileg lehetővé vált utca nyitása e helyen.

A mai út belső, a Zrínyi utcáig terjedő részét 1870-ben alakították ki. Ezzel, az akkor már létező, a jelenlegi Csengery út középső részét alkotó Iván utcát összekapcsolták a Fő úttal.

Az elkészült új szakasznak a Takarékpénztár utca nevet adták, az Iván utcát és a külső részt Távírdai utcaként emlegették.

1873-ban az Iván utcát Csengery Antalról nevezték el.

Szentmiklósi útnak hívták a külső, akkor még országút jellegű darabot.

1889-ben kezdeményezte a Zalai Közlöny, hogy a Takarékpénztár utca kapja meg Széchenyi István nevét. (A Fő úti torkolatnál akkor még állt Széchenyi hajdani házának nyugati fele, amelyet az utca megnyitásakor nem kellett elbontani.) Ugyan a lap használgatta a maga javasolta elnevezést, de az nem vált hivatalossá.

 

Az 1890-es évek végén

 

 

A 20. század első éveiben

 

Az 1910-es évek közepén

 

A két világháború között

 

•Az utca kialakulásának története magyarázza szélességének furcsa változását is, amely a Fő úttól kifelé haladva kétszer is növekszik.

A legkorábban létező szakasz (Iván utca) az 1850-es években (a vasút építése elkezdéséig) még csak egy összekötő, kis utca volt a Zrínyi és a kialakulóban lévő (házak ott még nem álltak) Kisfaludy utcák között. E szerepnek felelt meg szélessége. A Kisfaludy utcán túl út még nem létezett.

A vasútépítés nyomán (az Ady utca folytatásaként kialakult gyékényesi országút egy részét a pályaudvar kialakításához igénybe kellett venni), az utcát meghosszabbítva, a pályaudvar keleti oldala mentén vezetve új utat hoztak létre, biztosítva a közlekedést Gyékényes felé. Házak még nem lévén, e részt szélesebbre építhették az előzőnél.

 

A teljes Iván utca és a Fülöp (Zrínyi) utca egy része 1864-ben

(Észak jobbra.)
(library.hungaricana.hu)
 

A legfiatalabb, a Fő útra bekötő szakasz létesítése viszont bontásokat igényelt. Próbálták a költségeket minimalizálni úgy, hogy a telkek megmaradt részei még beépíthetők legyenek. Kialakult az utca legszűkebb része.

A szokatlan megoldást az epébe mártott tollú újságíró már akkor kifogásolta: „Tudakozódtam, hogy elhibázták-e a mérésnél, vagy nem lehetett-e másként, de felvilágosítottak, hogy semmi akadály és semmi hiba nem jött közbe, hanem a tervező mérnök, vagy szépítési bizottmány helyesebbnek találta így, mert erősebb a perspektíva, ha az út egyre szélesedik.”

•Az új utca azonban elnyerte a helyiek tetszését. Része lehetett ebben az utca középső szakasza fásításának is. Egy 1910-es cikk szerint Kanizsán a közismert dalt a következő szövegváltozattal énekelték – a Csengery utcára célozva:

 

Kanizsán van egy szép

Hársfasoros utca,

Valami a szívemet

Mindig arra húzza.

 

A rosszmájú újságíró szerint a hársfasor dicsérete nem volt mentes az önérdektől.

Mivel a közvilágítás lámpái (sok nem volt belőlük) a kocsiút felől lettek elhelyezve, a már termetes fák alatt éjjelenként vaksötétség uralkodott. Így aztán az utca rajongói vizslató tekintetek kísérete nélkül mehettek oda, ahová szívük húzta őket.

 

  

Balra az utca hársfái és lámpái Uher Ödön 1896-os képén

(Thúry György Múzeum.)

 

Idősödve

 

2009 októbere: még létezik a fasor keleti oldala

 

•Az út végül 1900-ban – mai hosszában – egységes nevet kapott: Csengery út.

 

Csengery Antal (1860)

 

Csengery (1822-1880) újságíró, író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1856-tól), majd alelnöke volt.

Érdekesség, hogy ő szerkesztette az 1879-ben megjelent 1 és 5 forintos új bankjegyek szövegét.

Kanizsai elismertségét jelzi, hogy a Nagykanizsai Takarékpénztár 1870-ben a Kanizsán született Szász Gyula szobrásznál megrendelte Csengery mellszobrát. Azt – az itt épp épülő – palotájukban kívánták felállítani.

•A Csengery út külső, vasútvonalon túli része az ottani telekhatárokat ferdén keresztezte, így ott a házak sokáig az utcára nem merőleges oldalfalakkal épültek. A város 1912-ben elégelte meg a kialakult helyzetet és elrendelte, hogy a Blau-telket (a Só és Tárház utca környékét) már csak az utcára merőlegesen szabad parcellázni.

•A külső Csengery út kiépülése feledésre ítélte az olyan dűlők nevét, amelyek a régi gyékényesi (légrádi) út keleti oldalán helyezkedtek el.
A város belterületének akkori határánál kezdődött a Fecske-parti-dűlő. Ma a Csengery útnak a köztemetőtől nyugatra eső szakasza halad ott.
A hajdani Tüske-parti-dűlő nagyjából az Erdész utca és a fűtőház közötti területre esett.
Mindkét elnevezés arra is utal, hogy e részen a terep nyugati sávja jóval mélyebben van, mint a keleti.
A fűtőháztól délre eső területet a pályaudvar megépülése előtt Akasztófa-dűlőnek nevezték. Az eredeti légrádi út ezt is nyugatról érintette.

•Az 1870-ben készült el az új országút a külső Csengery út folytatásában Gyékényes felé. Nyomvonala a korábbiétól valamelyest keletre került.

Jelentősebb változás volt, hogy Miklósfa előtt megszüntették az út nyugatra kanyarodását, amellyel kikerülte az akkori Szent-Miklóst. Az országutat átvezették a falun.

 

   

  Országúton (1875)

 

•Az utca jelentős részét 1929-ben kockakővel fedték, amely ma is ott rejtőzik az aszfalt alatt. A sorompótól az Erdész utcáig nagy, azon túl kis kockakő a burkolat.

                      
Az út az Erdész utcánál (balra) és az állomás felvételi épületével szemben

 

Nagykanizsa, Csengery út 1. és 3.

 

•Lásd: Deák tér 1.

 

A 20. század első éveiben

 

Ugyanaz és mégsem...

 

    

 

        

 

A 2014-ben felújított homlokzat 2017-ben

 

Nagykanizsa, Csengery út 2.

 

•Lásd: Fő út 14.

 

A 20. század első éveiben

 

(Ketting Klára 1940-es felvétele.) (indafoto.hu)

 

   

 

  

 

               

(Dr. Wágner Jánosné [Mohácsi Erzsébet] két felvétele.)

 

090. Nagykanizsa, Csengery út 4.                                                           (Banki székház*)

 

1890 körül

(Jobbról a második épület.)

 

•A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank eklektikus székháza 1886-ban épült Rosenberg és Welisch háza telkének egy részén.   

Tervezője a bécsi Ludwig Schöne, kivitelezője a helyi Sallér Lajos volt.

 

      

 

      

 

  

 

•Alsó szintjén egy elegáns kávéháznak alakítottak ki helyet.

1911-ben homlokzatát felújították. Ennek során a földszinti része érdemben változott.

 

       

Balra az épület 1906-os ábrázolása, jobbra Vértes Antal 1911 előtt készített felvétele

 

A felújítás eredménye

 

      

1922 után

 

•Valószínűleg ekkoriak a kovácsmunkák, a budapesti Jungfer Gyula cs. és kir. udv. műlakatos remekei.

 

 

                                    

Jungfer cége az 1885-ös budapesti         Jungfer Gyula (1893)   A párizsi világkiállításon (1900)

                         országos kiállításon (1885)

 

•A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank 1867-ben alakult Nagykanizsai Leszámítoló Társulat néven, majd átalakulva, 1869-ben jegyezték be új nevén.
A pénzintézet titkára 1870-ig Markbreiter Jakab volt, akinek jelentős szerepe volt a bank létrejöttében.
Nem kisebb érdeme volt 1850-es nyomdaalapítása (Markbreiter és Ollop nyomdája).

A helyi lap hetvenhét évesnek nevezte, amikor 1891-ben (Grazban) meghalt. Máshol 1819-et adják meg születési éveként.
•A bank 1871-től szemben – a Csengery út 1. és 3. szám alatti épület első emeletén – bérelt helyiségeket. Székházuk elkészültével költöztek el onnan.
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank felszámolásakor, 1906-ban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank átvette aktíváit, passzíváit és fiókjaként működtette tovább.

 

       

 

 

1922-ben a Néptakarékpénztárral egyesülve, e néven folytatta itt tevékenységét a bank, egészen 1947-ig.

•1891-ben a kaputól délre eső részben nyitotta meg saját üzlettét a könyv- és papírkereskedő Mair József (1843-1900).
Mair Ausztriából került Kanizsára 1869-ben és helyezkedett el Fischel Fülöp üzletében. Halála után leányai folytatták apjuk kereskedői tevékenységét. 1913-ban a bank növekvő helyigénye miatt az üzlet az utca túloldalára, a takarékpénztári épületbe költözött (Csengery út 3.).

 

Mairék Csengery út 3. szám alatti üzlete
(Thúry György Múzeum.)
 

Államosításáig, 1952-ig létezett.
•Bár 1926-ban is történt egy átépítés, a ház eredeti emeleti homlokzata sokat nem változott, ha eltekintünk az 1960-as évek elején történt ügyetlen emeletráépítés által eltüntetett elemektől.

Sajnos a földszinti ablakok elé szerelt kovácsoltvas rácsozatokból az északi részen néhány éve kettő is leszedésre került. A bérlő ízlésének már nem feleltek meg.

•2011 őszén örvendetes dolgok történtek az épülettel. Tulajdonosai felújíttatták a homlokzatot, aminek révén az újra régi pompájában tárul a szemlélő elé. Ugyancsak nagy öröm, de kisebb csoda is, hogy visszakerült helyére a két ablak rácsozata.

 

 

091. Nagykanizsa, Csengery út 5.                                                                  (Vidor-ház*)   

 

•1872-ben építtette Vidor (Weiss) Samu. Kapuja kőkeretes.

A kivitelező (feltételezhetően a tervező is) Geiszl Mór építőmester volt.

 

  

 

      

 

•Vidor Samu volt a Kanizsa Serfőzde Rt. alelnöke és alapítóinak egyike.

Kanizsai bankokban igazgatósági tagként, a Nagykanizsai Kereskedők Társulatában elnökként (1867-től) tevékenykedett.

1876-ban – megalakulásakor – a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Különválasztmánya választotta elnökéül.

•A helyi segélyegylet szövetkezetet 1862-ben alapította, halálakor (1908-ban, nyolcvanegy évesen hunyt el) is elnöke volt. A szövetkezet 1910-ben készíttette el – Bardócz Dezső festővel – alapítója arcképét.

•Vidor felesége, gelsei Gutmann Hedwig (1842-1921), a közélet meghatározó személyiségévé vált. Elnöke volt a Kisdednevelő Egyesületnek, negyvenhárom éven át az Izraelita Jótékony Nőegyletnek, és társelnöke a honi ipart pártoló tulipán mozgalomnak.

1904-ben érdemeiért a királytól koronás arany érdemkeresztet kapott.

 

                       

Gutmann Hedwig (Vidor Samuné)      A tulipános mozgalom jelvénye   Az érdemkereszt

 

•1879-ben emeletén nyílt meg az Osztrák-Magyar Bank helyi fiókja Zala, Somogy és Baranya megyékre terjedő működési területtel.

 

1873

Egy másik bérlő a házból

(Wittine 1878-ban, ötven évesen távozott az élők sorából.)

 

•1912-ben a házat új tulajdonosa, dr. Kreisler József ügyvéd ifj. Gyenes Lajos és Vajda Andor tervei szerint átalakíttatta. Ennek során homlokzatának földszinti része lényegesen változott a hat kisebb üzlethelyiség kialakítása miatt és elkészült az udvari homlokzat fedett balkonja.

Kreisler 1865-ben született, 1944 márciusában hunyt el.

•Az új lehetőségekkel élve költöztette a ide üzletét Neu Lajos és Klein Ignác. Boltjuk a kaputól északra eső részt foglalta el.

 

Az 1920-as években

 

Neu Lajos hetvenhét évesen ugyan meghalt 1935-ben, de utódja tovább működtette a céget Klein Ignáccal.
Az államosításokkor az „Arany Golyó” háztartási bolttá alakult, ahol szobafestői kellékeket és különböző vegyszereket is árusítottak. Az eladótér berendezése maradt az eredeti.
 

092. Nagykanizsa, Csengery út 6.                                                             (Schreyer-ház*)

 

•A Csengery út e szakaszán az utca nyugati oldalának kiépítése jócskán késve követte a keleti oldal házai megépülését.

Ennek az is oka lehetett, hogy az utca megnyitásakor a Rosenberg és Welisch cég tulajdonában lévő ház telke ugyan a Zrínyi utcáig terjedt, de folyamatosan szűkült, ott már csak egy méter széles volt. Így egy része telekalakítás nélkül alkalmatlan volt lakóház építésére.

•1886-ban Dobrin Benő állt elő az ötlettel, hogy a jelenlegi 6. és 8. számú házak helyén, követve az eredeti, akkor még szűkülő telek határát ideiglenesen, földszintes bazársort lehetne építeni.

Bár a terveket Hencz Antallal elkészíttette, azok nem valósultak meg. A telekhatárokat módosították.

 

A ház eredeti homlokzata

 

Az udvar felől

 

•Így dr. Schreyer Lajos, az 1860-as években Kanizsára került sebész, törvényszéki és pályaorvos 1887-ben felépíttethette itt eklektikus lakóházát a szomszédos banktól vásárolt telken.

 

Schreyer Lajos

(Thúry György Múzeum.)

 

Az épületet a bécsi Ludwig Schöne tervezte, ismert helyi építők, a Morandini testvérek kivitelezték.

 

                   

Kiss Judit 1976-os képei

(Thúry György Múzeum.)

 

      

 

  

 

•Schreyer 1896-ban meghalt. Hatvankettő éves volt. 1908-tól a házat csapi Sommer Ignác, illetve özvegye birtokolta.

•A felépült új házban nyitotta meg cukrászdáját 1888-ban Stefanovits M.

Az 1920-as években a Dunántúli Élelmiszer- és Áruforgalmi Rt. irodáinak és raktárainak adott helyet.

 

Kölcsönkönyvtárban (1886)

 

Szerb Ernő 1918 és 1924 között létező kölcsönkönyvtára a Csengery út 8. szám alatt kezdte működését. Ezt követően ide, majd a Csengery út 4. szám alá költözött.

 

1920

(Szerb 1892-ben született.)

 

•Egy időben könyvkötő műhelynek és nyomdának is helyet adott a ház. Az 1874-ben született Balog Oszkár és Münz (Jenő, majd Ernő) cége 1907 és 1913 között létezett.

 

 

•A ház homlokzata felépülése óta lényegében nem változott.

Az emeletráépítés az 1960-as években történt. Sokkal ez sem lett sikeresebb, mint a szomszédos ház átalakítása.

A földszinten még maradt mutatóba a hajdani, vas hullámlemezből készült redőnyökből (görredőny) egy példány.

 

093. Nagykanizsa, Csengery út 7. (képek még: Zrínyi utca 41.)                     (Rapoch-ház*)

 

 

1878

 

A 20. század első éveiben

 

1910 körül

 

•Eklektikus lakóházát 1880-ban építtette dr. Rapoch Gyula ügyvéd. (Rapoch 1878-ban költözött a városba és nyitotta meg irodáját. Hatvannyolc évesen, 1918-ban halt meg.)

Az erkélyek lakatosmunkái Schável Lajos helyi mestert dicsérik. A Zrínyi utcai erkélyt 1896-ban kivitelezte Sallér Lajos.

 

      

 

      

 

A ház 1945-ig a család tulajdonában maradt.

•Az épület adott helyet a Gutenberg Nyomdának.

 

 

A nyomda 1909-ben továbbított levelezőlapja
(A lapot Weltner Jakabnak (1873-1936), a szociáldemokraták egyik vezető politikusának küldték. A szokatlan pozsonyi címet magyarázhatja, hogy Weltnert politikai-agitációs tevékenységéért időnként letartóztatták. Nagykanizsán fogházba kerülés nélkül agitált.)
 

Három alapítójának egyike, Hirschl Alajos 1876-ban a Wajdits-féle nyomdában kezdett, majd sokáig külföldön dolgozott. Kanizsára visszakerülve vezette Weiss Lajos és Ferenc nyomdáját (ez 1885-től 1908-ig létezett), elnöke lett a helyi nyomdászok szakszervezeti csoportjának. (1885-ben hat nyomda dolgozott a városban.)
Fél évszázadnál hosszabb ideig tevékenykedett a szakmában.
1908-ban önállósította magát a Gutenberg Nyomda alapításával.
Társtulajdonosa lett Goldberger Vilmos és a könyvkereskedéssel is foglalkozó Offenbeck Vilmos (1878-1932).

 

  .          

Offenbeck Vilmos 1925-ben
(Thúry György Múzeum.)

 

Az 1915-ös számla fejléce szerint változtak a tulajdonosok

 

 

          

(Kelemen Ferenc 1889-ben született. 1925-től vezette a helyi takarékpénztárt.)

 

Kelemen Ferenc

1930-ban Goldberger meghalt. Ötven esztendőt élt. A következő esztendőben a „Gutenberg” beolvadt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatba. Utóbbit a Közgazdasági Rt. létesítette és működtette 1927-től a Fő út 5. (most Múzeum tér 6.) szám alatt.

 

•Offenbeck Vilmos, miután 1905-ben iparengedélyt kapott, Balázsi Károllyal indított nyomdát ugyancsak itt. Az 1908-ig létező vállalkozásban Balázsit Hartmann János váltotta.

 

1908

•Mindezen cégek elődje Weiss Lajos és Fülöp nyomdája lehetett. Ők kezdhették itt a nyomtatást. Vállalkozásuk 1885-ben létesült, 1908-ban törölte nyilvántartásából a cégbíróság.
 

   

Kézi hajtású gyorssajtó a 19. század végén

 

 

Üzleti kártya 1897-ből

 

Weiss Lajos és Fülöp azonban csak kanizsai tevékenységüket számolták fel. 1906-ban Pesten, az V. kerületben nyitottak nyomdát, amely a későbbiekben jó nevet szerzett magának.

 

 

          

1906
(Rosenfeldék árjegyzéke már Budapesten készült. A borító grafikusa Weiss Fülöp fia, Antal volt.)

 

             
Weiss Antal (1886-1963) grafikus további két fővárosi munkája

 

Feltételezem, hogy Offenbeck a Weisséktől bérelt helyiségekben kezdett dolgozni, majd a megalakuló Gutenberg Nyomda ugyanezeket foglalta el.

 

 

•Az 1930-as években itt működött az 1862-ben alapított, néhány év múlva 300 tagot számláló Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet, amelynek a Rapoch család tagjai évtizedeken keresztül ügyészei, igazgatósági tagjai voltak.

A 19. század végén egy másik önsegélyező egyesület is létezett Kanizsán; ez volt a fiatalabb, a Dél-zalai Takarékpénztár kebelén belül jött létre. Már megtörtént egyesítésükről egy 1914-es hír szól először.

•1944 áprilisában tudósított a Zalai Közlöny arról, hogy a Nagykanizsán megtartott első razzia során a detektívek tizennyolc személy esetében tapasztalták, hogy nem hajlandók viselni a zsidó származásúnak nyilvánítottak számára előírt sárga csillagot. Tizenegy esetben az eljárást azonnal lefolytatták; nevüket és az ítéleteket is közölték.

Fontosnak tartom, hogy felsoroljam az ismert tizenegy személyt:

Özv. Árvai Zsigmondné vegyeskereskedő, Fischel Ede (1913-1945) (Fischel Lajos fia) könyvkereskedelmi alkalmazott, Fischel Lajos könyvkereskedelmi alkalmazott, Fonyó Mihály üzleti elárusító, Krausz Aladár közraktári igazgató, Róth Szidónia női szabó, Scherz Teréz magántisztviselő, Schlesinger Ignác cipész, Stern Sándor kereskedelmi alkalmazott, Weisz Ödön (1882-1944) vegyeskereskedő és dr. Rapoch Aladár (1881-1944) ügyvéd. (A lap által közölt foglalkozásokat tüntettem fel.)

A pénzbüntetés mellett már ekkor internálásra ítélték őket.

 

094. Nagykanizsa, Csengery út 8. (képek még: Zrínyi utca 39.)                 (Bachrach-ház*)

 

A 20. század első éveiben

 

•1890-ben lakóházának építtette vállalatával Bachrach Gyula, eklektikus stílusban.

Háza telkét Bachrach Schreyer Lajostól vásárolta; a rajta álló pékműhelyt lebontatta.

Az épület fennmaradt rajzairól ugyan hiányzik a tervező neve, de a kézírás jellegzetességei alapján feltételezhető, hogy a munkát Geiszl Mór végezte. Az elképzelést erősíti, hogy Geiszl sokáig tevékenykedett a Hirschl–Bachrach cég építészeként.

Kunics Zsuzsa kutatásai eredményeként tudhatjuk, Geiszl Viktor volt a beruházás építésvezetője.

 

      

 

  

 

            

Az eredeti cserépkályhák egyike

 

•Bachrach Gyula 1867-ben még fakereskedést nyitott az Erzsébet tér 22. alatt.

 

1867

 

1873

 

Igazi sikereit azonban építési vállalkozóként érte el: a Hirschl–Bachrach cég a város egyik legismertebb cége lett.

 

Bachrach Gyula

(Thúry György Múzeum.)

Jelentős vidéki épületek mellett városunkban a kórházat, a Bazár udvart és a polgári fiúiskolát építették.
•A házat 1903-tól Ledofszky Ernő (1919-ben, élete 48. évében meghalt) kereskedő és cipőgyáros, 1935-től dr. Révffy Andor (1895-1983) bíró családja birtokolta.
•Bachrach Gyula – 1867-es alakulásakor – titkára lett a tornaegyletnek. Ideiglenes jelleggel ő építtetett tornacsarnokot az egyletnek, bérbe adva azt nekik.
A helyi lap egyik 1871-es hirdetéséből tudható, hogy a tornaterem a Teleki úton volt, szemben dr. Király Mór házával. (Királyt 1876-ban kinevezték Alsólendva járási orvosává. Ott is halt meg 1905-ben, nyolcvanhárom esztendősen.)
1874-ben Csengery utcai telkén felépítette a nyári előadások számára a város első nyári színkörét. „Colossalis szép építmény lesz” – jósolta a helyi lap a munkák kezdetekor. Az építkezést Hubay Gusztáv (1825-1908) színigazgató felügyelte, aki ezalatt jobbára a városban tartózkodott.

Elképzelhető, hogy a létesítménynek a Csengery út 22. alatti saroktelek adott helyet; az 1860-as várostérkép ezt valószínűsíti.
 

Az említett, 1717 helyrajzi számú telek az 1864-es térképen

(library.hungaricana.hu)

 

A Bachrachok közül Károly (1815-1875) és Leopold neve 1848-as kanizsai nemzetőrként is fennmaradt.

 

Bachrach Jakab és Leopold hites alkuszok – Siófokra küldött – heti jelentése 1862-ből

 

             
A jelentés hátoldala apró ceruzarajzaiból némi képet alkothatunk az időszak ruhadarabjairól
 

095. Nagykanizsa, Csengery út 9. (képek még: Csengery út 11. és Zrínyi u. 46.)                         (Hauser-ház*)

 

A Hauser-ház sarka (jobbra) a 20. század első éveiben, még az 1917-es átalakítás előtt

 

•Hauser János, a híres vaskereskedő-dinasztia tagja (az alapító az 1794-ben meghalt Josef Anton Hauser volt) 1843-ban vásárolta meg az uradalom 2. számú telkét, felépíttetve puritán megjelenésű sarokházát, amely a szemközti iskola épületének szinte ikertestvére volt.
•Hauser János több éven át (1841-től 1844-ig) volt városi kamarás (pénztárnok), majd szegény-atya (kódis-bíró). A gazdag vaskereskedő hetvennégy évesen, 1872-ben halt meg.
Fia (szintén János) lett az utolsó a család vaskereskedői sorában. Ötvenhárom évet élt, 1885-ben hunyt el.
Virágzó vállalkozását, amely szerszámok, vas- és lakatosáruk forgalmazásával foglalkozott, ekkor vette át idősebb Unger Ullmann Elek.
•A hajdani nagy telekre további két ház épült a későbbiekben.
A Csengery út 11. szám alatt az unoka, Hauser János ügyvéd építkezett Geiszl Mór tervei szerint 1886-ban. Ő 1902-ben meghalt, majd a házak 1903-ban a Franz cég tulajdonába kerültek. Itt alakították ki irodáikat és a tulajdonosok kanizsai lakását.
A várossal villamossági szerződést kötő Franz Lajos 1904-ben, hatvan évesen hunyt el.
Nem ő, hanem fiai – közülük hárman – éltek Kanizsán. Az ifjabb Lajos másfél évtizedig lakott a városban. 1901 elején lett magyar állampolgár. Apja halála után (1906-ban) magyar feleségével (Skublics Imre közjegyző leánya) Ausztriába költözött és hamarosan kivált a cégből.
 

                                                                     

                  Az ifjabb Franz Lajos                     A fiatal Skublics Imre                             Franz Rudolf

 

Szintén itt élt Károly nevű fia is. 1911-től viszont (ekkor alakult a cég részvénytársasággá) csak a harmadik Kanizsán lakó fiú, Rudolf (Rezsőként is emlegették) maradt tulajdonos a vállalatban.

 

 

Magyarország akkori területén 1910-ben 937 személygépkocsi létezett. A városban az elsőt ifjabb Franz Lajos birtokolta 1905-től. (Helyben a hasonló kocsik száma csak lassan nőtt: 1926-ban tizenhárom volt magánszemélyek tulajdonában.) Dr. Arató Jenő visszaemlékezése szerint nagy, ormótlan, megjelenésében fiákerre emlékeztető szerkezet volt.
 

Petróleummal hajtott kocsi (1897)

 

A városi sajtó gyakran cikkezett a botrányosan nagy sebességről (még a 40 km/h értéket is elérte), amellyel fehér kocsija közlekedett.
Franz sofőrje rövid idő alatt kétszer is gázolt. Egyik balesetének következménye egy hölgy halála lett. „A város közbiztonságának réme” (a helyi laptól kapta e minősítést) 1906-ban már Budapesten dolgozott, másik munkahelyen, másik autóval. Ott egy kisfiút gázolt halálra.
 

„Lili” autóban
(Steiner Edgár 1908-as rajza Zsittney Gábor tulajdonában.)

 

A ház udvarán az első kanizsai oldalkocsis (Puch) motorkerékpár
(Jobbra Strasser Márton műszerész, balra Franz Rudolf. A motor nyergében talán a harmadik Franz fiú, Károly.)
(Vértes Antal felvétele a 20. század legelső éveiben készülhetett.)
(A kép Tima Sándor tulajdonában.)
 

•Ifjabb Franz Lajos 1914-es halála után a család továbbadta itteni épületeit. A Csengery út 11. szám alatti házat (itt voltak a Franz cég irodái, 1913-ig, míg fel nem épült irodaházuk a Vár út 8. szám alatt) Lichtenstein Albert, akkori csapi bérlő vette meg 1916-ban, de 1918-ban már Lichtenstein Móré volt.

•A sarokház is újabb gazdára talált, amivel az autók itteni száguldozása is megszűnt egy időre.

Az új tulajdonos, a még fogattal közlekedő Breuer Izidor (sánci bérlő és kisfakosi földbirtokos) 1920-ban az udvaron, garázs helyett, istállót és kocsiszínt építtetett.

 

 

Előtte, 1917-ben a házát átalakíttatta a budapesti Fischer tervei szerint. Az épület sarka ekkor lett lekerekítve, ablakait is kicserélték, hasonlókra, mint amik jelenleg is vannak a szomszédos, Zrínyi utca 46. alatti emeletes épületen.

 

1957

 

     

 

  

Képek az épület bontás előtti állapotáról
(Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.)
 

Breuer hatvanhat éves volt 1928-as halálakor.

•A sarokház helyére a Balassa Béla és Ludvig Zoltán tervezte Európa-házat 2000-re építtette fel Czobor Zoltán.

•A Zrínyi utca 46. számú házat Breuer Izidor építtette az 1920-as évek elején, kibővítve vele sarki házát. A tervező (a két épület megjelenése és a két terv azonosnak tűnő kézírása alapján) ebben az esetben is a budapesti Fischer lehetett.

1956 után a házat a helyi munkásőr zászlóalj parancsnoksága használta.

 

096. Nagykanizsa, Csengery út 10. (képek még: Zrínyi utca 44.)    (Felsőkereskedelmi iskola*)

 

•Valószínűleg itt volt az akkoriban kezdett uradalmi telekértékesítések 1. számú fundusa. 1842 elején kapta meg az izraelita hitközség. Kaptak továbbá a tervezett építkezéshez az uradalomtól 300 000 téglát és 60 000 cserepet is.
•Ilyen előzmények után épülhetett fel – Löw Lipót híres kanizsai főrabbi fáradozásai nyomán – az a mára lebontott, földszintes épület, amelybe 1842 őszétől átköltözhetett az addig külön épületekben működő izraelita fiú- és leányiskola.
Előbb a leányoknak, majd a fiúknak szánt szárny népesülhetett be. (Előbbi lehetett az Iván – a későbbi Csengery – utca első épülete.)
A megújult intézmény nyolc tágas tantermében 268 tanuló kezdte, folytatta tanulmányait. Négy terem jutott a fiúknak, négy a leányoknak. (A leányokéból kettőben a kézimunkázás foglalkozásai folytak.)
E tanévben indult el a harmadikban végzett fiúk számára a negyedik osztály is. (Akkoriban minden osztályon belül két – I. és II. – évfolyam volt.)
Amikor 1855-ben a Danneberg-házban működni kezdett a hitközség kisdedóvója, megszűnt az iskola előkészítő osztálya és a négy éves kicsik rendszeres tanulásra fogása. 1857-ben az iskola épületének bővítésével ide költözhetett az óvoda is, amelybe már csak öt éves kortól vették fel a gyerekeket. 1865-ben azonban visszaállították a korábbi rendszert, óvoda helyett újra előkészítő osztályba járhattak a legkisebbek.
 

Az iskolaépület sarka (balra) a 20. század első éveiben

 

                      

                                                        Löw Lipót (1875)

 

•A hitközség 1856-ban, a Dunántúlon elsőként, a kereskedelmi képzést is megszervezte. Ide a negyedik osztály mindkét évfolyamát elvégzett legidősebb fiúk jelentkezhettek. (Ők korban a mai nyolcadikosoknak feleltek meg.) Ez volt a „reál osztály”, amelybe két éven át jártak a tanulók. 1857 szeptemberében ötvennégy diákkal meg is kezdődött az oktatás.
1891-ben indult az érettségi vizsgát lehetővé tevő, három éves középkereskedelmi iskola. A törvényi szabályozás azonban csak akkor tette lehetővé saját diákjaik felvételét ide, ha azok polgári fiúiskolát végeztek. A probléma megoldásához átszervezésekről határoztak.
Így 1890 őszétől a hitközség fiúiskolájának első négy évfolyama tovább működött elemi iskolaként. Az e felett létező négy évfolyamot (beleértve a kereskedelmi képzést megelőző egy évnyi „előkészítő” évfolyamot is) azonban az új „polgári” négy évfolyamává nyílvánították és ennek megfelelően folytatták az oktatást. (Hat évfolyamú leányiskolájuk szerkezetén viszont nem változtattak.)
1895-től nevezték szakképző intézményüket felsőkereskedelmi iskolának, amely 1920-ban bővült négy évfolyamúvá.
 

 

 

A középkereskedelmi iskola első tanévében itt működött, majd átmenetileg – 1892 őszétől 1899-ig – a Zrínyi utca 33. szám alatt volt elhelyezve. A visszaköltözés után a felsőkereskedelmi a Zrínyi utcai, az elemi iskola a Csengery úti oldalon volt elhelyezve.

 

1922
(Ekkoriban reáliskoláknak nevezték az oktatási intézmények e típusát.)
 

A jó nevet szerzett középfokú intézmény – 1933-tól a város fenntartásában – 1944-ig működött e helyen.

 

 

Ketting Klára 1940-es felvétele

(indafoto.hu)

 

1957

 

Az 1960-as években
(Az épület tetején még áll a korábban szokásos elektromos légkábelek két tartószerkezete. Vezetékeik már az aszfalt alá kerültek.)
(MúzeumDigitár.)
 

Az 1970-es évek első felében

(Thúry György Múzeum.)

 

•A telken kapott helyet az 1856-ban létesített, karzattal ellátott „kistemplom” is.
Az első világháború előtt még ott volt az épület timpanonjában az öreg felirat: „Izraeliták
Oskolája 1842”.

•A második világháború után a funkcióját vesztett ingatlan az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) használatába került.

1949 elején egy századát (talán az elsőt a vidékre irányítottak közül) indították útnak nagykanizsai állomáshelyére. A környék olajmezőinek őrzését kapta feladatául a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság államosításával előállt helyzetben. Megnevezésével – államrendőrség nagykanizsai őrségi század – valamelyest sikerült leplezni, hogy az egység az ÁVH része.

E kezdeti időszakban az ÁVH alakuló századainak feltöltése csak részben történt toborzással. Sok rendőri tanosztály-hallgatót, olyan fiatalokat, akik rendőrnek jelentkeztek, egyszerűen átirányítottak az ÁVH-hoz. A kiképzés végeztével így ávéhások lettek, aminek nem feltétlenül örülhetett mindegyikük.

Talán ezzel függ össze, hogy az itt szolgálók közül egy huszonegy esztendős tizedes 1951 januárja egyik estéjén fegyverével maga vetett életének.
•Az épület 1984-es bontásáról készült kép a „Zrínyi utca 46.” szócikkben található.
 

Nagykanizsa, Csengery út 11.

 

•Lásd: Csengery út 9.

 

A homlokzat az eredeti terven

(Thúry György Múzeum.)

 

   

 

097. Nagykanizsa, Csengery út 12.                                                  (Csengery Antal út 12.*)

       műemlék épület

 

•Az izraelita „cultus község” bérháza. Korai romantikus stílusban épült 1865-ben. Kapuja kőkeretes.

•Nagyon más volt akkor még a rövidke Iván utca nyugati oldalának képe, mint ma. Állt már az izraelita iskola sarki épülete, mellette épp csak elkészült ez az emeletes ház. Több ezen az oldalon még nem is létezett.

Jellemző, hogy a helyi újság arról tudósított (1866), hogy a szomszédban (Csengery út 20.) leégtek Wusztl (Alajos) úr kazlai.

A hitközség építkezését az tette lehetővé, hogy 1854-ben megvásárolták Danneberg Mihály kereskedő itteni telkét. Jelentős nagyságú területhez jutottak: az Ady utcáig nyúlt és a Szent Imre utca déli oldalát is magába foglalta.

 

   

     

 

•Itt laktak a hitközség iskoláinak tanítói is.

1872-ben a földszint északi felén kezdte meg működését a polgári fiúiskola. 1873-ban az Ady utca 1. szám alá költözött.

Az 1920-as évektől itt volt a Dunántúli Élelmiszer- és Áruforgalmi Rt. és a Magyar Borkereskedelmi Rt. székhelye.

 

1919 novembere

 

Nagykanizsa, Csengery út 12.a (valójában: Szent Imre utca 9.)

 

•Lásd: Szent Imre utca 9.

 

 

                                                

098. Nagykanizsa, Csengery út 13.

 

•E terület volt az uradalom által kimért fülöpvárosi telkek közül a 21. számú. Wajdits János (1874-ben, hetvenhárom évesen halt meg) könyvárus vásárolta meg 1842-ben.

•Wajditsnak 1832-től volt könyvkereskedése, könyvkötészete Nagykanizsán. 1834-ben kapta meg a város jóváhagyását „kölcsönző könyvtár” nyitására. 1836-ban kérvényezte a nyomdaalapítási engedélyt, a munkát el is kezdte.

 

      

 

   

Az időszak egyik kiadványa 1839-ből
(Kotzebue színműveit a Kassán indult sorozat húsz kötetben adta közre. Kanizsán a 18., a 19. és a 20. kötet került kiadásra.)

 

1843

 

Kérelmét azonban elutasították, csak 1850-ben jutott hozzá.

1881-es adat szerint az itteni épületben volt fia, Wajdits József (1834-1895) nyomdája. Itt lehetett azonban már korábban is.

A Zala-Somogyi Közlönyt Wajdits József alapította 1862-ben. A szerkesztőség kezdetben (néhány évig) Kaposváron dolgozott.

A nyomdában is 1862-ben történt a gépek indítása. Elsőként a cég jelmondatát nyomtatták ki: Isten segített, Isten segít, Isten segíteni fog.

 

            

Egy nagyobb nyomdában (1863)

 

                

 

 

 

A nyomdát három év múlva már bővíteni kellett.

 

1865

 

A nyomdász egy évtizeddel később újra büszkélkedhetett:

 

1876
 

Elköltözése időpontját nem sikerült megállapítanom, de Wajdits 1886-os hirdetése szerint akkor már a Wlassics-házban (Deák tér 1.) működött.

Ezzel nincs teljesen összhangban Wajdits lapjának kis híre 1890-ben: tűz keletkezett az itteni „könyvnyomdai helyiség” padlásán.

•A jelenlegi kétemeletes ház elődje földszintes volt (az átépítéskor annak csak alapjait hagyták meg).

 

 

Az már 1860-ban létezett és a századfordulón – leszámítva a bazárudvari két épületet – a város legnagyobb bérházának számított. Udvari szárnyai mélyen a telek belsejébe nyúltak.

Ekkoriban Schönfeld Miksa (nyolcvanöt évesen, 1906-ban halt meg) háza volt. Schönfeld fia, Antal neves bécsi könyvkereskedő lett.

Az első világháború előtt a házban működött Székelyi Lajosné „gőzmosó, fényvasaló intézete”.

Ekkoriban a város egyik találékony iparosa is itt dolgozott (talán Wajditsék hajdani műhelyét használva): Guttág (Guttag) József könyvkötő.

 

1908

(Guttág személyével kapcsolatosan meglehetősen ellentmondó információk olvashatók. 1929-ben hatvan éve önálló könyvkötőként említi Barbarits Lajos. 1930-ban – Guttág halálakor – a helyi lap hatvannyolc évben adja meg az elhunyt korát. Mindezek mellett 1899-ben, fia születésekor a harmincöt esztendős Guttentag Józsefként szerepel a kanizsai anyakönyvben.)

 

Az 1911-es városi címtár szerint itt volt Perkó műhelye

 

A mester 1880-as hirdetése
 

1911-ben került az épület Hoch Oszkár ügyvéd tulajdonába.

 

099. Nagykanizsa, Csengery út 14. (képek még: Szent Imre utca 18.)

 

•A századfordulón itt állt Weiszberger (Weissberger) Zsigmond kőfaragó földszintes háza.

•Weiszberger 1859-ben kezdte működését a városban. 1881-ben már e helyen hirdette műhelyét.

 

 

1867

 

1873

 

Az első kőfaragó volt Kanizsán, aki szinte csak síremlékek készítésével foglalkozott. Munkái ma is nagy számban találhatók meg a város temetőiben.

1903-ban, hatvankilenc éves korában halt meg.

 

1911

(Kálmánt apja 1880 és 1884 között a bécsi képzőművészeti akadémián taníttatta.)

 

•1912-ben fia, Kálmán (1864-1944) a régi ház északi felének helyén emeletes házat építtetett. Sarokrészén, a párkányzat magasságában kőből faragott dombormű hirdette gazdája foglalkozását.

 

1931

 

           

Az épületek megjelenése az átalakítás megkezdésekor
(Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.)
 

 

A kétemeletes házzá alakításkor nemcsak ez tűnt el, hanem az épületek minden jellegzetessége is.

 

100. Nagykanizsa, Csengery út 15.

 

•Ez volt az uradalom által kimért fülöpvárosi telkek közül a 20. számú. Wajdits György szabó vásárolta meg 1842-ben.

 

1907-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

Kiss Judit 1976-os felvétele

(Thúry György Múzeum.)

 

•A mai épület az itt állt egyemeletes, régi házból lett kialakítva. Az emeletráépítéskor első emeletét is lebontották. A meghagyott földszinti részre sem nagyon ismerne építője.

A ház 1860-ban már állt, akkor nagy, parkosított udvarral rendelkezett.

 

  

 

•1871-es adat szerint tulajdonosa egy katona, Oblidál Konrád volt.

Oblidál, elkerülve a városból, 1874-től jobbára Székesfehérváron szolgált, halálakor (1883) alezredes és zászlóaljparancsnok volt ott.

Özvegye még évtizedekig élt Kanizsán a ház tulajdonosaként. 1911-ben kapott új gazdát az ingatlan.

 

101. Nagykanizsa, Csengery út 17.

 

•Itt állt Rosenfeld Miksa (1869-1944) cipész háza, amely helyet adott műhelyének is.

 

1905
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

Rosenfeld 1911-ben adta el ingatlanát.
•A mai ház az 1920-as évek első felében készülhetett.
 

      

 

A Horváth és Vas cég birtokolta, irodáit is itt tartotta fenn. Talán építői is ők voltak.
A vállalkozást Horváth Lipót (1892-1971) és Vas Sándor építőmesterek alapították 1919-ben.
 

  .

Horváth Lipót 1925-ben
(Thúry György Múzeum.)
 

102. Nagykanizsa, Csengery út 18.

 

•A Horváth és Vas cég építette 1932-ben saját bérházának.

 

 

103. Nagykanizsa, Csengery út 18.a

 

•A Horváth és Vas cég építette 1938-ban saját bérházának.

 

 

•A 18. számú házzal együtt a korábbi 18. számú – az utca mentén beépítetlen – telekre épült.

Itt az 1900-as évek elejétől Berger Pál, majd Strém Károly fakereskedése működött.

 

1906

(Berger 1877-ben született.)

 

1914

 

A fatelep bejárata az 1910-es évek közepén

 

Ezt megelőzően a Goldstein testvérek (Fülöp és Jakab) fakereskedésének adott helyet. (Jakab 1918-ban, hetvenhat évesen vesztette életét.)

 

1884-ben még Hirschl és Bachrach cége használta a területet

 

Miként vonzhatnának a színházi előadások is akkora közönséget, mint a cirkusziak?

 

104. Nagykanizsa, Csengery út 18.b

 

•A Hild-féle temetkezési egylet építtette bérházának 1932-ben.

 

 

Az épület a szomszédos 20. számú ház beépítetlen telekrészére került.

 

105. Nagykanizsa, Csengery út 19. és 21.

 

•A jellegtelen földszintes ház (Csengery út 19.) 1860-ban már létezett.

 

1995

 

                     

 

    

 

Hosszú ideig a város egyik kis fürdőjének adott helyet. 1886-ban „Haragos-féle fürdőház” névvel hirdették bérbeadását.

Haragos Mihály „sebész” (borbély) volt Nagykanizsán már 1848-ban is. Megjegyzem, hogy ekkoriban a képzett orvosok műtéteket még nem végeztek. Az uralkodó nézet szerint a sebész manuális tevékenységéhez tudományos képzettség nem szükségeltetett, a sebészetet a mesterségek egyikének tekintették, művelését is mesteremberekre (borbélyokra) bízták.

1863-ban jutott Haragos birtokába a fülöpvárosi 19. teleknek e harmada.

Intézménye kádfürdőként működött, a kabinok ablaka az utcára nyílt.

Haragos 1876-ban (hetvennyolcadik évében) meghalt.

•Őt követően előbb Balázsi György (1850-1932), 1912-ben Csillag Jenő (ekkoriban a helyi gőzfürdőt is bérelte), 1917-ben Böhm Jenő, majd fia, Böhm József tulajdonába került az épület és a fürdő.

 

 

1893

 

      

1864 és 1940
(Thúry György Múzeum.)
(A fürdő épületének alaprajza ez idő alatt egyszer változott. 1904-ben Balázsy jelentős bővítést hajtott végre, megépíttette az intézmény udvari részét.)
 

Böhm József

(1904-1964)

 

Utóbbi a kanizsai sakkélet meghatározó személyisége volt játékosként és szervezőként 1964-es haláláig.

Akkor már régóta nem működött a fürdő, de volt tulajdonosa ott lakott egyik szobájában. (A család Batthyány utca 10. szám alatti házát államosítása miatt el kellett hagynia.)

 

A csoportkép az 1933-as Kaposvár-Nagykanizsa mérkőzés (5-5) alkalmából készült Bélatelepen
(Az első álló sorban balról a második Böhm József. A kanizsaiak közül még a sakktábla mögött, középen ülő, 1897-ben született Wagner Jenő fodrász neve ismert.)
(A kép eredetije Szalai Ferenc tulajdonában.)

 

•A fürdő neve (Nemzeti, Margit) is változott az idők során.

 

1911

(Balázsi nyolcvanegy éves volt, amikor 1932-ben meghalt.)

 

1920

 

1924

 

Kétes hírétől, amit egy „kiegészítő szolgáltatással” szerzett, később megszabadult.

•A szomszédos, 21. szám alatti földszintes, öreg épület ugyancsak állt már 1860-ban.

Az 1907-es címtár Babics (Babits) József (nyolcvannégy évesen, 1940-ben halt meg) mozgópostai altisztet jelzi tulajdonosaként.
Az 1930-as években már fia, Imre (1899-1972) birtokolta. Mészárosként az udvar végén alakította ki vágószínét. Hentesüzlete az utcai rész északi felét foglalta el. Az 1940-es évek első felében már inkább nyersbőrök kereskedésével foglalkozott.

 

Az 1930-as évek közepén
(Az udvar mélyén a mészárosmester üzemi épületei, szekerei és – a télre készülve – szánja.)
(Kertész Tamástól.)
 

1995

 

      

 

E két házat nézegetve fogalmat alkothatunk a hajdani Iván utca jellegéről.

 

106. Nagykanizsa, Csengery út 20.

 

•Itt állt Bettlheim Samu bérháza.

1912-ben – a zágrábi Pollak, Albert és Bornstein műépítészek terve szerint és talán kivitelezésében – átépítették.

 

  

 

•A Bettlheim B. és Fia cég elődjét (ügyfele volt Deák Ferenc is) 1809-ben alapította Bettlheim Baruch.

A terménykereskedés mellett rongygyűjtéssel is foglalkoztak: 1860 és 1865 között több száz vagonnal szállítottak papírgyáraknak.

A később már Bettlheim S. W. és Fiai néven működő cég 1892-ben gyárat építtetett az Erdész utcában szeszesitalok üvegeinek burkolására használt szalmatokok valamint nádszövetek gyártására. E vállalkozás már inkább a két fiú – Szigfrid (Győző) és Ede – nevéhez köthető, Bettlheim Samu ekkor már hetven év felett járt.

 

107. Nagykanizsa, Csengery út 22. (képek még: Kisfaludy utca 17.)

 

•Bachrach Gyula 1867-es megalakulásakor titkára lett a helyi tornaegyletnek. Ideiglenes jelleggel tornacsarnokot emeltetett számukra, bérbe adva azt nekik.

1874-ben Csengery utcai telkén felépíttette a színházi előadások számára a város első nyári színkörét. A „colossalis szép” építményt Hubay Gusztáv (1825-1908) színházigazgató irányításával, felügyeletével emelték, aki emiatt jobbára a városban tartózkodott.
Elképzelhető, hogy a színkörnek ez a Csengery út 22. alatti saroktelek adott helyet; az 1860-as várostérkép ezt valószínűsíti. Ezt támasztja alá az is, hogy Bachrach 1875-ben egy Csengery utcai beépítetlen területét hirdette eladásra. Annak megadott méretei e telek akkori méreteivel egyeznek.

 

1875

 

•A ma is álló házat Lengyel P. József és Fia (Bernát) gabonakereskedő cég 1884-ben építtette a hozzá tartozó Kisfaludy utca 17. szám alatti épülettel együtt. Utóbbi volt a gabonakereskedés magtára.
Az épületeket Sallér Lajos tervezte.
 

   

 

•Az 1893-ban, hatvanegy évesen elhunyt Lengyel Ignác harcolt a szabadságharcban, alapítója és egy évtizeden át elnöke volt a Kereskedő Ifjak Önképző Egyletének. Az egylet már 1873-tól  létezett (Első Nagy-kanizsai Kereskedő Ifjúsági Művelődési Egylet), de 1879-ben Lengyel vezetésével újra kellett indítani.

 

 

1909

 

A gabonakereskedő elnöki pozíciót töltött be a Hadastyán Egyletben is.
•A Lengyel-féle gabonakereskedések között – talán névelírások okán is – nem sikerült eligazodnom. Az általam talált legkorábbi adat 1874-es; ott a cégtulajdonos Lengyel I. P. névvel szerepel.
A helyi lap 1908-ban közölte, hogy a Lengyel J. T. és Fia gabonakereskedő vállalkozás – a tulajdonos (Bernát) szerencsétlen tőzsdei spekulációi nyomán – csődbe jutott. Lengyel Bernát Budapestre költözött.

•1889-ben itteni leánynevelő nyitását tervezte a Tokajból épp hazatérő Villányi Henrik. (Vezekényi Horváth Lilla 1885-ben nyitott intézete ekkoriban zárt be.)

 

(1899)

 

A megelőző két évtizedben több is működött, igaz, egyik sem sokáig.

Előbb – 1861-es adat szerint – „Rózsavölgyiné növödéje” (Rózsavölgyi Antalné, Tavaszy Ilona tanítónő), majd 1865-ben Piringer Róza hozta létre intézményét, de ő 1874-ben meghalt.

Piringert 1871-ben Szeremlei Erdődy Sarolta és társa, Reiter Katalin követte. A négy évfolyamúnak tervezett „Leány nevelde s tanintézet” 40 jelentkezővel dolgozni is kezdett, sokáig azonban nem létezhetett.

1879 augusztusában Stettner Istvánné – 1877 óta hasonló intézményt vezetett Rákospalotán – toborozta az öt és tizennégy év közötti leányokat tervezett kanizsai „nőneveldéjébe”.

 

A rákospalotai intézet 1900 körül

 

     
1879
(Balra a híradás, jobbra a megjelent program részlete.)

 

Valószínűleg nem járt sikerrel, a hat évfolyammal elképzelt intézmény indulásáról nem találtam adatot. Terjeszkedési próbálkozása azonban nem maradt teljesen eredménytelen: itt készült fotója reánk maradt.

 

    
Stettner Istvánné (Szabó Katalin) hetvenöt esztendősen, 1899-ben hunyt el
 

1882-ben Böhm Anna tette közzé a Zalai Közlönyben, hogy, akárcsak évekkel ezelőtt, megnyitja „női intézetét” Horváth Lajos ügyvéd házában, "a kegyesrendiek átellenében". (Talán az Eötvös tér 28. szám alatt.)

 

1882

 

Villányi próbálkozása hírét némi szkepszissel vette tudomásul a Zalai Közlöny. Röviden fel is idézte a hasonló kanizsai intézmények sorsát:

„Legszerencsésebb volt ezek közt a boldogult Piringer Rózáé, kevésbé az volt Erdődy Saroltáé, majd Vezekényi Horváth Lilláé; mindkettő részvét nélkül összement, mint a morvai posztó.” (A posztók e fajtája a legolcsóbbak, a legközönségesebbek közé tartozott. Mosást követő viselkedésével viszont közmondásos hírnévre tett szert.)

A kétkedés jogosnak bizonyult. Villányi terve nem valósulhatott meg.

 

A „nőképzés” egyik intézményében (1893)

 

Megjegyzem, hogy már 1847-ben is volt „nőnevelő intézet” a városban, amelyet akkor 100 forinttal támogatott Batthyány Fülöp, hozzájárulva a tanító fizetéséhez.

•Itt térek ki arra, hogy 1871-ben alakult meg a városban a „Leány énekkar”. Alapító tagjainak nevét a helyi lap január elsejei számában fel is sorolta.
1872 tavaszán 41 hölgy (tiszta fehérben, derekukon vörös szalaggal) és az 1862-ben alakult Nagykanizsai (Kanizsai) Dalárda (30 férfi) együtt lépett fel a Zöldfa vendéglő nagytermében 420 fős hallgatóság előtt.
A híradás szerint fényes sikerrel zárult a műsor. Cikkében a tudósító maga is hosszasan és lelkesülten dicsérte az éneklő leányok − szépségét.

 

A férfiak újévi műsora 1870-ben

 

•Egyesületi énekkarok sora után 1939-ben alakult újra „városi dalárda”. E férfikart Ivánkovits Ferenc zeneiskolai tanár vezette.

•1909-ben – Ferenc nevű gyermekük születésekor – e házban lakott családjával Fischel Lajos. Fia, Fejtő Ferenc idővel nemzetközileg ismert íróvá, történésszé, újságíróvá vált.

 

A 2009-ben állított emléktábla a homlokzaton
 

108. Nagykanizsa, Csengery út 23.      

 

A ház (balról a második) az első világháború környékén

 

•1860-ban már állt itt az Iván utcában egy utcafronti és egy udvari épület. Telkük a Batthyány utcáig ért (keleti része dupla szélességű volt) és a 490-es számot viselte.
Egy 1863-as uradalmi kimutatás szerint tulajdonosa Breier Gyula volt.

 

A ház (1690) és kertje (1684) 1864-ben

(library.hungaricana.hu)

•1865-ben a Zala-Somogyi Közlöny az Iván utca 480-as háza helyiségeinek bérbeadását hirdette, mert kiköltözött belőlük a távírdai hivatal.
A 480 elírás lehet, hiszen e számon máshol álló házat (Batthyány utca 6.) tartottak nyílván. Feltételezem hát, hogy a távírda a város e pontján kapott helyet.
•A ma álló ház kapujának zárókövén a BK monogram jelzi egykori tulajdonosát, Blau Károlyt.
Kunics Zsuzsa kutatásai nyomán derült fény arra, hogy a ház a Morandini testvérek valamelyikének 1889-es munkája. Az építkezés során az épület elődjét lebontatta Blau Károly (1824-1900).
Blau területe keleti szélén (Batthyány utca 12.) már korábban felépíttetett egy másik lakóházat, amelyet 1882-ben értékesített.
A helyi lap 1872-ben főtisztként tett említést róla. Elképzelhető, hogy a helyi távírda hivatalnoka volt, ahogy az is, hogy ő vásárolta meg Breier ingatlanát.
 

      

 

A melléképület a telek déli széle mentén

 

•1912-ben dr. Villányi Henrik, a ház akkori birtokosa (1942-es haláláig az is maradt) az utcai épületet – annak közepén – az udvar felé bővítette.

A Kanizsán (a Fekete Sas fogadóban, ahol családja akkor élt) született Villányi 1889-ig Tokajban tanított, majd Kanizsára került és „bölcsészettudori” oklevelet szerzett.

 

Villányi Henrik

 

1896-tól a Zalai Közlöny társszerkesztője, majd 1898-tól főszerkesztője lett. 1891-től 1927-ig tanított a felsőkereskedelmi iskolában, 1916-tól, mint az intézmény igazgatója.

Villányi volt egyik alapítója és elnöke is a helyi Állatvédő Egyesületnek.

Élete 86. évében, 1942-ben e házban halt meg.

•Apja, Weissmayer (Weiszmayer) Márk kereskedő 1847-ben telepedett le Kanizsán. Hetvenkilenc esztendős volt, amikor 1905-ben elhunyt.

Posztó- és divatáruüzletét, amelyet a Fő út 6. szám alatt működtetett (a Fekete Sas patika későbbi helyiségében) gyakran látogatta Deák Ferenc is.

 

109. Nagykanizsa, Csengery út 24.  (képek még: Kisfaludy utca 8.)                   (Erdősy-ház*)

 

•Erdősy (Erdősi) (Biba) Kornélia (1843-1928) tanítónő eklektikus lakóháza.

A házat a csáktornyai Morandini Bálint – a Kaszinó építésével végezve – 1887-ben emelte. Az építésvezető Morandini Román volt.

 

1995

 

    

 

•Erdősy Kornélia, a város ismert tanítója 1882-ben ABC-s könyv címmel tankönyvet is kiadott.

Testvére, a fiatalon, 1886-ban elhunyt Erdősy (Erdősi) Eugénia ünnepelt szubrett volt.

 

Erdősy Eugénia egyik szerepében

 

Trojkó Lajos ügyvéd (1887-ben lett Kornélia férje, hetvenhárom évesen, 1915-ben halt meg) 1897-ben udvari részen egy szobát építtetett.

•Az 1920-as években az épületben működött a Magyar Királyi Erdőhivatal helyi egysége és Erdősy (Erdősi) Bálint (Kornélia testvére) hordó- és borkereskedése.

 

Erdősy Bálint

(1862-1943)

(Jeszenői Csaba gyűjtéséből.)

 

(Erdősy Kornélia, illetve Bálint születésének évét Kocsis Katalin kutatása eredményképp tudom megadni.)

 •A ház egyik későbbi tulajdonosa, dr. Lékai Gyula 1956-ban a városi nemzeti bizottság elnöke volt.

 

  

                                                                       Lékai Gyula

 

110. Nagykanizsa, Csengery út 25.                                                                     (Weiss-ház)

 

•Az uradalom 18. fülöpvárosi fundusát, amelyre e ház épült Blau Pál vásárolta 1845-ben. A több mint fél évszázadig birtokolt területet – időnként – a városba látogató mutatványosok használták.

 

1900

 

A nagy telket, amely a Csengery út 23. számú ház déli oldalától a Kisfaludy utcáig terjedt, a tulajdonos, Blau Pál halála után örökösei 1911-ben – részekre osztva – értékesítették.

Ezeken épültek fel a Csengery út 25., 27. és a Kisfaludy utca 17.b, 17.c házak. Talán még a Csengery út 23. ház telke is a fundushoz tartozott, ahol Blau Károly háza áll.

 

   

        Az utcai homlokzat terve (TGYM)              A ház (balról) az első világháború környékén

 

•A Csengery útra épített három emeletes ház közül északról az első Weiss Jakab (Jacques) módos üvegkereskedő 1912-ben épített, szecessziós elemekkel díszített, eklektikus lakóháza. Az építtető monogramja a kapu feletti kovácsoltvas díszben látható.

A ház tervezői és kivitelezői a zágrábi Pollak, Albert és Bornstein műépítészek voltak.

 

                          

Kiss Judit 1976-os képei

(Thúry György Múzeum.)

 

  

 

      

 

Szücs Aladár szombathelyi épület- és műlakatos mester készítette a kovácsmunkákat.

 

 

Udvarában díszkertet alakítottak ki.

•Weiss Jakab üvegárukkal foglalkozó cégét 1880-ban alapította. Nagykereskedőként fiókot tartott fenn Fiumében és Zágrábban is. Helyi üzlete az Erzsébet tér 1. szám alatt működött.
1894-ben a Hein-féle kávéház helyén bútorüzlete is megnyílt az Erzsébet tér 2. szám alatt, a Blau-házban. Ott volt kárpitos-műhelye is.
A későbbiekben az üvegkereskedésre szakosodott. 1922-ben, hetvenöt esztendősen halt meg.

 

1928

A nagykereskedés emeletes raktárát Jakab fia, az 1882-ben született Ernő építette fel 1927-ben a Zrínyi utca 31. alatt.
A családtól 1949-ben Zala vármegye vette meg lakóházukat.

•A kapu szép, öntöttvas kerékvetőit 2000 körül az egyik lakó útjában állóknak találta. Ma csak csonkjaik léteznek.

 

111. Nagykanizsa, Csengery út 26.

 

•Az épület tulajdonosa a századfordulón Bún Samu volt.

 

  

 

Bún Samu

(1844-1937)

 

            

 

Mint a felsőkereskedelmi iskola igazgatója (1883-tól vezette az intézményt) 1908-ban kapta meg a Ferenc József rend lovagkeresztjét, 1917-ben pedig királyi tanácsosi címét.

 

112. Nagykanizsa, Csengery út 27.

 

•Az épületet Irmler József kereskedő emeltette 1912-ben.

Megjelenése alapján Bacsics és Kosák helyi építészek tervezhették, kivitelezhették.

 

 

Irmler József
(Irmler hetvennégy éves korában, 1926-ban halt meg.)
(Thúry György Múzeum.)
 

      

 

 

        

A homlokzat felújításakor célul tűzték ki az eredeti megjelenés visszaállítását
(2019 eleje.)
 

113. Nagykanizsa, Csengery út 27.a (képek még: Kisfaludy utca 17.a)          (Fischel-ház*)

 

A ház az első világháború környékén
(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
 

•Özvegy Fischel Fülöpné (Fischel második felesége, Kohn Rozália 1926-ban, hetvenegy évesen halt meg) 1912-ben épült kétemeletes bérháza.
Tervezői és kivitelezői Bacsics és Kosák helyi építészek voltak.
 

A Csengery úti homlokzat tervének egyik változata

 

  

 

•Fischel Fülöp, majd első házasságából származó fia, Lajos működtette tovább Markbreiter – 1850-ben már létező – nyomdáját, 200-nál több könyvet adva ki. A nyomda és az 1873-ban alapított „Zala”, a város második lapja 1909-ig volt a családé.

Könyv- és papírkereskedésük viszont működött tovább.

 

1940

 

A cég történetét Fischel Lajos 1944-es deportálása és halála törte derékba.

 

114. Nagykanizsa, Csengery út 29. (képek még: Kisfaludy utca 8.a)                     (Hencz-ház*)

 

•Hencz Antal (1839-1899) építőmester háza. 1879-ben építette a Kisfaludy utca hetedik házaként.

 

 

Két képen az épület korábbi megjelenése
(Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.)
(A felvételek valamivel a felújítás kezdete előtt készültek. Látható, hogy a munkák során a homlokzat díszítményei jórészt eltűntek.)

 

      

 

•Rövidebb időre, az 1880-as években helyet adott a telekkönyvi és az illetékszabási hivatalnak (a királyi illetékkiszabási hivatalok egyik megyei központja 1875-ben létesült Kanizsán, hatásköre a Muraközre is kiterjedt).

•Hencz építészeti tevékenységével részese volt a belváros mai képe kialakításának. Az általa emelt legszebb épületeink: a honvéd laktanya (Sugár út), a Keller-ház, a városházi bérház, a kiskanizsai templom. Utcák sorának klinkerezése is nevéhez fűződik.

Vezetésével alakult meg, és működött 1871-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet.

Ő volt az 1876-os megalakulásától kezdve az Ipartestület elnöke, egészen 1886-ig, amikor Hencz Keszthelyre költözött.

Létezett egy „Hencz-féle tekéző társaság” is, amely 1887-ben – szintén az elköltözés miatt – feloszlott. Megmaradt vagyonukat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyletnek juttatták.

Hencz kuglipályája a Batthyány utcában volt, valószínűleg a jelenlegi 21. számú ház telke déli szegélyén, kelet-nyugat irányban. 1885-ös írásában („Zala”) Töttössy Béla úgy vélekedett, hogy „H. Tóni kuglizója” ad otthont a város legvígabb kuglizó kompániájának.

Hencz haláláig Keszthelyen is jelentőset alkotott építészként és a helyi közélet részeseként.

 

 

Hencz egyik keszthelyi munkája

 

•A 20. század elején itt működtette építő vállalkozását Schuhel Lajos (1860-1929).

 

1911

 

Schuhel Lajos hetven évesen
(Tima Sándortól.)
 

115. Nagykanizsa, Csengery út 31.

 

•1882-ben a Gstettner testvérek (Salamon és Vilmos) itt építtették fel borkereskedésük földszintes épületét.

 

1884

 

Az építkezést Hencz Antal vezette, a terveket is ő készítette.

A pince 33 méter hosszú, 12 méter széles lett, 5,5 méter magassággal. 5000 hektoliter bornak adott helyet, a fahordók mellet egy 100 hektoliteres betonhordót is elhelyeztek benne. A pincét a fölötte lévő irodákkal szócső és távíró kötötte össze.

A homlokzati részen, a kapu felett Bacchus szobra volt elhelyezve. A szobor valószínűleg ugyanott készült, ahol párja, amely ma is látható a Király utca 15. szám alatti, szintén borkereskedő által építtetett házon.

 

       

Az épület Kiss Judit 1976-os felvételein
(Thúry György Múzeum.)
 

 

•A Gstettner-féle „borkivivő cég” (Franciaországba és Svájcba exportáltak) 1906-ig működött, majd a ház és a pincészet Schulhof Adolf tulajdonába került.

A pincét az első világháború után is borkereskedők használták: Péter Hugó (1919-ben kezdte vállalkozását a városban), valamint Kondolitz és Klup; a borászkodás csak az 1990-es években szűnt meg a pincében.

1958-as adat szerint a Magyar Állami Pincegazdaság Mecsekvidéki Üzemének egyik kirendeltsége tevékenykedett itt.

•A jelenlegi épület kialakításakor (két szintet építettek rá) az eredetit megfosztották födémjétől, homlokzati díszeitől.

Viszont lehet, hogy Bacchus valahol még emeli italát új gazdája egészségére.

 

116. Nagykanizsa, Csengery út 32.

 

•1886-ban itt már állt a ház, amelyben élt halálakor (1886-ban, élete 78. évében hunyt el) Veber Antal 1848-as honvéd főhadnagy, Veber Károly bíró (a Társaskör elnöke) apja.

 

      

 

Felújítva

 

•A csendőrség, amely korábban a város több ingatlanát is használta, 1903-ban megvásárolta az akkor Szalmay-háznak nevezett épületet, majd laktanyájává alakíttatta.

 

 

 

A már korábban is átépített ház ekkor nyerte el mai megjelenését. Valószínűleg ekkori a faragványoktól díszes kapu is.

 

Egy a csendőrség népszerűsítésére készített felvétel (1897)

 

Vándorcigányok és csendőrök a Csengery úton 1907-ben

(Háttérben a 28-as számú ház kapuja.)

 

•Feladatuk ellátására 1911-ben a nyolc csendőr mellett egy tiszt állt rendelkezésükre.

1918 őszén szárnyparancsnokságot létesítettek itt. Hatásköre Zala déli és Somogy nyugati részére terjedt ki.

1926-ban a csendőrség Ligetvárosban csendőriskolát hozott létre. A rövid ideig működő intézmény 60-80 férőhellyel dolgozott, pótcsendőröket képzett.

•A csendőrség elődje 1851-től létezett a városban. A szervezetet (a monarchia egészében) francia minta alapján hozták létre 1850-ben. Tagjait az országban zsandárként emlegették. Az elnevezés is francia eredetű.

A zsandárok („Bach-huszárok”) elhelyezésére a várost kötelezték. Az új rendfenntartó szervezetnek Kanizsán lett egyik szakaszparancsnoksága. Előbb Lazsnakon állomásoztak, majd 1867-ig az Eötvös tér egyik városi tulajdonú házában (valószínűsíthetően a 13. szám alatt, a „várta-házban”) volt laktanyájuk.

A kiegyezést követően a zsandárság intézményét (Erdélyt kivéve) felszámolták.

 

                              

Pandúr a csárdában (1868)                                                 Rabokat kísérő pandúrok (1868)

 

A császári rendfenntartók szerepét a pandúrok vették át (a szabadságharc előtt is a megyei pandúrok látták el a hasonló feladatokat), mígnem 1881-ben törvénnyel rendelkeztek a későbbi fogalom szerinti csendőrség létesítéséről. (A szervezet tagjait azonban már az 1860-as években emlegették csendőrként is.) 1884-re tudták befejezni az ország csendőrségi kerületeinek megszervezését.

Az itteni csendőrségi laktanya kialakításáig a Sugár út 20. szám alatti házat bérelték e célra.

 

Kanizsai csendőrök a második világháború idején

 

117. Nagykanizsa, Csengery út 33.a és 33.b

 

•1887-ben, az akkor egynek számító (Csengery út 33.) két telken Morandini Román (1851-1922) építési vállalkozó építette ki telephelyét.
1893-ra alakult ki a véglegesnek tekinthető állapot. Az udvar belső részén, az északi oldalon készítette el lakóházát öt szobával. A déli oldalon volt az iroda, a szerszámtárolók és szobák a munkásoknak.

 

                                                           

 

(Thúry György Múzeum.)
 

Az építész lakásának részlete

(Thúry György Múzeum.)

 

1891-ben a telket téglafallal választotta el az utcától, amelyen három díszes kovácsoltvas kapu nyílt.

 

 

A kapu rajza 1890-ből

(Thúry György Múzeum.)

 

Az 1950-es évek végén
(A kép eredetije Béres Sándor tulajdonában.)

 

A Morandini által emelt épületek – erősen átalakítva – ma is léteznek az utcai részen álló, viszonylag új, emeletes házak mögött.

 

    

Az északi oldal két részlete

 

A déli oldal eleje

 

•Az olasz származású Morandini Csáktornyáról költözött Kanizsára, miután bátyjával, Bálinttal részese volt a Kaszinó székház felépítésének.

 

Morandini Bálint, Morandini Román és Morandini Tamás 1891-ben

(Göcseji Múzeum fotótára.)

 

A „szakértelmes építész” (1894-ben lett magyar állampolgár) elsősorban kivitelező volt, de sok kanizsai épületet ő is tervezett. Sajnos, nagyobb munkái közül több is megsemmisült a második világháború végén és azt követően.

 

 

(Thúry György Múzeum.)

 

A nagyszakállú építész, akit a gyerekek Kriszkindli bácsiként (kriszkindli: karácsonyi ajándék) emlegettek, 1907-ben bátyja hívására visszaköltözött Csáktornyára. (Ezt követően  Raffaeli Alajos (1861-1928) cementárukat készítő vállalkozása települt ide. Nem ok nélkül, mert Raffaeli felesége Morandini Román unokahúga volt.)

Ennek ellenére 1922-es haláláig (hetvenegy esztendős volt) szerepelt a kanizsai iparosok nyilvántartásában és tagja maradt (bátyjával együtt) az 1907-ben alakult Nagykanizsai Építőiparosok Szövetségének is.

 

(Dr. Fodor Zsolttól.)

 

Morandini Román (legmagasabb személy a hátsó sorban) 1922-ben a Nagykanizsai Önkéntes Tűzoltó Egylet fél évszázaddal korábbi megalakulását ünneplő összejövetelen
(Középen ül a sisakos Knortzer György.)
(Az eredeti felvétel a nagykanizsai tűzoltóság tulajdonában.)
 

Kanizsai leszármazottak a család csáktornyai sírboltjánál a második világháború idején

(A kép eredetije Béres Sándor tulajdonában.)

 

•Morandini Bálint Csáktornyán két téglagyárat is működtetett.

 

 

•A szintén itt lakó Kenedi családból az ifjabb Imre (1887-1970) felesége Raffaeli Anita (1899-1980) lett 1929-ben.
Kenedi Imre mérte fel az 1970-es évek elején a város területét.

 

 

A család az udvaron az 1930-as évek második felében
(Balra Kenedi Imre, középen felesége.)
(Forrás: Kocsis Katalin – kataliszt.blogspot.hu)

 

1950 körül
(A két kép eredetije Béres Sándor birtokában.)
 

118. Nagykanizsa, Csengery út 34.

 

•Ez a ház is 1886 előtt épült, bár mai állapotában nem látszik. Az eredeti megjelenésből az udvari szárny még őriz valamit.

 

 

 

•A századfordulón Blankenberg Vilmos kereskedő tulajdonában volt.

 

1896

 

Halála (1905-ben, élete 54. évében hunyt el) után fia, Imre (1878-1944) vette át az 1864-ben alapított vállalkozást. Fűszer és gyarmatáru nagykereskedőként 1922-ben szervezte meg az OMKE nagykanizsai kerületét, amelynek 1930-ig elnöke is volt.

 

  

                                                        Blankenberg Imre                     1937-es hirdetés

 

Az 1920-as években cukorkaüzemet, 1936-tól hajdinahántolót is működtetett 1936-tól hajdinahántolót is működtetett (ezt a Szemere utca 4. szám alatt). Gyarapodását jelzi, hogy az 1920-as évektől a családja birtokolta a Lovák-házat (Deák tér 15.) is.

•Szomorú szenzációja volt a városban 1903 augusztusának. Budapestről érkezett a hír, hogy a Párisi Nagy Áruház 24-i leégésének kanizsai halottja is van. A tizenkét áldozat egyike a huszohét éves Blankenberg Géza (Vilmos másik fia) volt. A lángoló épületből kiugorva vesztette életét.

 

 

 

 

119. Nagykanizsa, Csengery út 35.

 

•Viosz Mariska háza. 1889-ben épült.

 

  

 

•Farkas Ákos jóvoltából jutottam az adatokhoz, amelyek révén tisztázódtak számomra a Viosz család hajdan Kanizsán élt tagjainak rokoni kapcsolatai, születési és halálozási dátumai.
Viosz Mariska (1868-1948) unokatestvére volt a főszolgabíró Viosz Ferencnek. 1890 kötött házasságot Markó Nándorral, a Déli Vasút főellenőrével.
Az 1905-ben, negyvenhárom éves korában meghalt férj Markó Antal állomásfőnök fia volt.

1896-ban az állomás forgalmi irodája előtt
(Középen ül Markó Antal állomásfőnök, balján (kutyával) Markó Nándor, jobbján másik fia, Markó Jenő állomáskezelő.)

 

•A helyi lapokban egy másik Viosz Mariska említésével is találkozhatunk. Ő testvére a főszolgabírónak, 1863 és 1935 között élt és 1887-ben Farkas Imre földbirtokos felesége lett.

 

Viosz Mariska, Farkas Imre és gyermekük
(Farkas Ákos gyűjtéséből.)
 

120. Nagykanizsa, Csengery út 37.                                               (Evangélikus templom*)

 

•A Sommer Sándortól vásárolt telekre épített templomát 1891-ben avatta fel a gyülekezet.

 

 

•A „kaposvári” Koch János tervezte. A tervező valószínűleg azonos azzal a Koch Jánossal, aki a kaposvári Nagyboldogasszony templom 1885-ös, 1886-os építésén főpallérként a munkákat vezette. Az építést végző kanizsai Hirschl és Bachrach cég alkalmazottja volt és a források budapesti illetőségűnek nevezik.

A templomot Morandini Román kivitelezte.

 

       

A tervekből
(Thúry György Múzeum.)
 

                                 

Két felvétel 1929-ből

 

      

 

    

 

Oltárképe (Jézus megkeresztelése) Major Jenő alkotása.
A festőművész Major (1871-1945) Kanizsán volt középiskolás. 1898-ban műtermet nyitott és festőiskolát indított a Vasemberház emeletén.
Két képe:

 

  

Lombhullás után                                                      Téli nap     

 

Az addigi harmónium helyére 1939-ben kerülhetett egy Angster orgona.

 

         

(A neogótikus templom eredeti mennyezetét az északi fal mozgása miatt 1978-ban kellett kazettássá alakítani.)

 

•Három harangját Jurisics Márton, óráját a gróf Thoroczkay-féle toronyóragyár készítette 1913-ban Budapesten.

 

1913

(Thúry György Múzeum.)

 

Az óra mindegyik számlapja üvegből készült, lehetővé téve az éjszakai kivilágítást.

Az első világháborúban (1916) két nagyobb harangját rekvirálták, ezeket 1926-ban pótolták egy 223 és egy 403 kilogrammos haranggal.

•A Morandini tervezte lelkészlakás a templommal együtt épült.

 

  

 

•A telek keleti szélére 1931-ben a tervező Kalmár Zoltán vállalkozóval a Gyülekezeti Otthont is megépíttették.

 

 

Akkor itt kapott helyet 1910-től létező nőegyletük is.

 

121. Nagykanizsa, Csengery út 39.

 

•1876-ban itt, a Komlóhoz címzett vendéglőben tartotta előadásait Balassa Károly és Dalmay Artúrné színtársulata. Az erre használt terembe legfeljebb 120-150 néző fért be. (1873-as adat szerint az épülethez kerthelyiség is csatlakozott, amely nagyjából száz vendéget tudott egyszerre fogadni.)
1878-ban e helyen alakult meg a Nagykanizsai Iparsegédek Önképző Egylete.
A kapualjjal és az attól délre eső résszel később egészült ki a ház. Kapuja feltűnően szép.
 

      

 

Felújítva

 

•A 19. század végén a ház tulajdonosa Fialovits Lajos (1851-1896) „bútorgyáros” volt, aki 1885-ben települt Kanizsára.

 

Fialovits Lajos

(Harry Harsay jóvoltából.)

 

1887

 

Inkább bútorok kereskedelmével foglalkozott; a gyár csak néhány embert foglalkoztató kis műhely volt (Széchenyi tér 5.). Fialovits üzletet tartott fenn Budapesten is. Halála után özvegye folytatta a kereskedelmet.

•Fiúk, Béla (1885–1968) a MÁV egyik legkiemelkedőbb gőzmozdony-vontatási szakembere lett. Székesfehérváron született, de néhány hónapos korában szülei Nagykanizsára költöztek.

 

 

Fialovits Béla

 

1919-től gőzmozdonyok és motorkocsik tervezésével foglalkozott. Legnagyobb szakmai eredményeit az 1940-es években érte el. Ezek közé tartozik az általa szerkesztett újfajta vízcsöves hátsó kazán. A tervei szerint épített gőzmozdony 1944-ben 156 km/h sebességet ért el. Ez a jármű volt a MÁV történetének legnagyobb sebességű gőzmozdonya.

 

A rekorder

 

Fialovits Béla jelentős szakirodalmi tevékenységet is folytatott.

 

122. Nagykanizsa, Csengery út 40.

 

•A ház 1860 (akkor még az utcának a Kisfaludy utcától a vasútvonalig terjedő részén lakóház nem állt) után és 1886 között épült.

 

           

 

Az utca e részén, a közelben másik két ház is (32. és 39. szám) szép faragványokkal díszített kaput őriz. A közelség, a hasonló kivitel arra utalhat, hogy akár ugyanaz a mester is készíthette mindegyiket, koruk sem nagyon térhet el egymásétól. Megérdemelnék a helyreállítást.

 

Felújítva

 

•Ez az épület a századfordulón özvegy Mattosch (Mattos) Józsefné (Kiss Katalin) (1903-ban, 67 éves korában halt meg) tulajdonában volt, majd fia, Mattos Jenő postatiszt birtokolta.

Leánya, Mattos Gizella (1913-ban, ötvenhárom évesen hunyt el) férjével, Székelyi Lajossal az első világháborút megelőzően „gőzmosó intézet”-et üzemeltetett, amely megszűnésekor a Csengery út 13. szám alatt működött.

Az apa, Mattosch József már az 1850-es években jó nevű szabója volt a városnak. Műhelye a Deák tér 1. szám alatt volt.

 

123. Nagykanizsa, Csengery út 41. és 43.

 

•A Csengery út megnyitása után e két telken hamarosan épült egy-egy földszintes ház, amelyeket jelöl is a város 1886-os térképe.
A sorompó közvetlen szomszédságában (43. szám) álló házban lakott (építtetője is ő lehetett) Gózony Ferenc (1815-1882) bíró.
Gózony 1854-ben került a városba közigazgatási szolgabírónak. Később a kapornaki járás főbírája, majd a megye II. alispánja lett. 1865-től a város egyik ügyvédjeként tevékenykedett, 1868 és 1872 között Halvax József polgármester mellett töltötte be a városbírói tisztet. (A városbíró ekkoriban a város által működtetett törvényszék vezetője. A közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztása ezt követően történt meg.) A helyi törvényszék megszerveződésével ő lett annak első számú bírája.
Fiai követték az apai példát.
László Zalaegerszegre költözve építgette karrierjét. 1878-tól megyei főjegyzőként tevékenykedett, majd a század végén a zalaegerszegi közigazgatási bírósághoz került, ahol idővel tanácselnökké lépett elő.

 

Gózony László

(1848-1929)

 

Sándor Kanizsán maradt. Előbb a telekkönyvi hatóság telekkönyvvezetőjeként dolgozott, majd – telekkönyvi bíróként – vezette is azt. 1940-ben, élete nyolcvanötödik évében halt meg.

•Az északról szomszédos épület lehetett Cavallár József hercegi számtartó lakóháza. Amikor 1894-ben, élete nyolcvannegyedik évében meghalt, az ingatlant veje, Juhász György városi főszámvevő örökölte.
Akkoriban a 957-es sorszámot viselte az épület.
•Az 1907-es címtár mindkét ingatlan tulajdonosaként szentiványi Nagy Valér tábornokot adja meg.
Nagy Valér ezredesként hosszú ideig vezette a kanizsai (V. számú) lóavató bizottsági méneskart. Új megbízatása miatt 1904-ben Budapestre távozott, ott a katonai lótenyésztés felügyelője lett. A közös hadsereg altábornagyaként nyugdíjazták. Hatvanhat esztendősen, 1915-ben halt meg.
Az ingatlanok új tulajdonosa Kéri Jenő nagybérlő, földbirtokos (Prager Béla 1877-ben született veje) lett. Kéri radikális változtatást hajtott végre: a különálló két épületet egyetlen házzá alakíttatta.
•A hely hajdani lakóira emlékeztet az udvarban lévő termetes, védett mamutfenyő.
Nagy Valér megvásárolta a Batthyány utca utolsó, keletről szomszédos (26. számú) telkét és teljes kertjét különleges fákkal, cserjékkel ültette be.
 

                   

Jobbra Iváncsits János felvétele

A mamutfenyő elpusztítása
(2016. márc. 23.)
 

•Még létező érdekessége a helynek a jelenlegi épület déli végén kezdődő betonfalból kiálló kőoszlop.

 

 

 

A kőbe SB betűket és alájuk egy 58-as számot véstek. A kő minden bizonnyal a Déli Vasút pályaépítésének emléke 1858-ból. Az SB talán a közvetlen közelben létesített sorompóra (Schlagbaum, Sperrbaum) utalt.

 

 A Csengery utcai sorompó

(Itt és az Ady utcában 1900-ban cserélték a képen látható típusra a sorompókat. Ezeknél már külön karral lehetett a gyalogosok mozgását szabályozni. Ugyanekkor építették fel mindkét helyen a működtetésükhöz szükséges altiszti lakásokat.)

 

1910 körül

 

Az 1960-as évek elején

 

•A budapesti vasútvonal alatti (jelenleg lezárt) aluljárót a gyalogosok számára 1941-ben alakították ki.

 

   

                

124. Nagykanizsa, Csengery út 45.                                                        (Sétakerti bejárat*)

 

 

•A kert itteni bejáratát 1913-ban építtette a Szépítő Egylet a „barátok kertje” (a ferencesek tulajdonában volt) területén. Vajda és Gyenes fővárosi építészek tervezték.

 

  

 

A csaknem elvégzett munkák a háború miatt csak 1922-re fejeződtek be teljesen.

Ekkor került a téglából emelt oszlopokra vakolat és ekkor helyezhették tetejükre az urnákat, amelyek csaknem tíz évet pihentek a Sartory-féle cementáru üzemben.

Mára csak egyetlen oszlopa maradt meg, három kovácsoltvas kapuja, a kerítés hat eleme 1936-ban a köztemető északi bejáratához került.

 

  

 

A barátok kertjének kőkeresztje 1932-ben áthelyezésre került a Katonarétre (Táncsics tér).

•Az 1897-ben létesített Sétakertnek előbb az északi része alakult ki a vasútvonal mentén. Bejárata akkoriban még csupán a temető felől volt.

 

1899

 

Valamennyire a fenti vers is érzékelteti, hogy voltak, akik a temető közelségét (attól egy régi mezei út választotta el) nem tartották igazán szerencsésnek a Sétakert helyének megválasztásakor. Más írások határozottabban fogalmaztak.
1905-ben a Keszthelyi Hírlap jelentette meg egy Kanizsára látogató olvasójának itteni élményeit. A sorok írója a nagykanizsai törvényszék mellé lett kiválasztva esküdtnek. Körül is nézett a városban, ha már ide kellett utaznia. Járt a Sétakertben is:

„Csodálatos város ez a Nagy-Himvár − gondoltam. A fogházát, a bűnhődés, a vezeklés, a magába szállás e szomorú tanyáját mulatóhely mellé építette; sétaterét pedig, amelynek a közönség szórakozására, búfelejtésére, üdülésére kellene szolgálni, a temető mellé helyezte.
Sétatér és temető! Élet és halál, öröm és bánat tanyája! Hogyan illik ez össze?
Éppen temettek. A temetőből felhangzott a búcsúztató szomorú dallama:
„Elmegyünk a sírba,
Sötét, gyászos honba.”
A szomorú énekbe oly disszonáns módon vegyült bele a sétatéri aranyifjúság víg nótája:
»Nem, nem, nem − nem − nem!
Nem megyünk mi innen el,
Míg a langaléta kertész
Furkósbottal ki nem ver.«”

(A szövegben Nagy-Himvár alatt Nagykanizsa értendő és Fabick Tivadar városi kertész a langaléta.)

Mára a helyzet sokat „javult", már nem illetlenkedik sétatéri aranyifjúság. Igaz, a kert másféle látogatókban sem bővelkedik.
•1905-ben közkút és az öntözéshez csőhálózat létesült.
1906-ban készült el a temető felől a két bejárati oszlop.

 

  

 

Morandini Román tervezte azokat és adta a tetejükön elhelyezett réz urnákat. A kilencvenkét cm magas urnák 1905-ig az akkor lebontott, becsehelyi Csúzy-kastély párkányzatát díszítették.

Az egyikben talált német nyelvű levélke szerint 1837-ben Zalaegerszegen, Mayer József rézműves műhelyében készítette azokat, a Dél Tirolban született Johann Küster. Küster – az utókornak szánt soraiban – az olvasók lelkére kötötte, hogy becsüljék meg munkáját, hagyjanak maguk után szintén emléket az urnában. Befejezésül ezt írta: „Mire ez az írás előkerül, én már a másvilágon leszek. Ha majd te is odakerülsz, aki levelemből megismertél, szólíts nevemen, majd jelentkezem azonnal.”

A levelet a mellette talált 1812-es krajcárral együtt visszahelyezték, kiegészítve egy 1906-os levéllel, amely az urna további történetét írta le.

 

A bejárat az urnákkal 1908-ban
(Steiner Edgár vízfestménye Zsittney Gábor tulajdonában.)
(A képen a temetői híd fából emelt változata, illetve a temető korábbi kapuja van megörökítve.)

 

Sajnos, az eredeti oszlopdíszek már nem léteznek, azokat a maiakkal a Városvédő Egyesület pótolta.

•1907 júliusa egyik vasárnapján kanizsaiak addig soha nem látott tömege kereste fel a Sétakertet. A városban vendégszereplő Bihari-féle színtársulat szervezte oda mulatságát. A helyiek sokaságának érdeklődését a „Pepita kabaret” keltette fel.

 

 

Az „ezrekre menő tömeg” nem csupán a színészek ingyenes produkcióit élvezte, de volt közönsége a belépődíjas „zárt színpad” műsorainak és sokan fizették ki Heltai Jenő (a társulat tagja) különféle „bufettei hallatlanul borsos árait” is.
A rendezvény rövidke tűzijátékkal zárult éjfélkor, ami után a közönség hosszúra nyúlt rajokban hagyta ott az összetiport, agyongázolt kertet.
Talán túl korán, mert egy meghökkentő, már-már hátborzongató jelenség még hátravolt. Így viszont, amikor egy órakor eleredt az eső, a sötét és teljesen kihalt kertben már csak a maradásra ítélt bokrok feketéllettek. És akkor e bokrok árnyaiból kisebb árnyak – nem kevés: talán kétszáz is – váltak ki, hogy aztán nagy sebességgel eltűnjenek a park kijáratainál.
A sétakerti csodáról mindkét helyi lap újságírója beszámolt. Magyarázatot nem tudtak adni a történtekre. Arra a kérdésre sem, hogy mit kerestek éjjeli egykor a helyszínen.

•1907-ben bővült a kert a vasüzem mögötti, nagyjából egy holdnyi területtel (a barátok kertje maradék része).

1908 nyarán került felállításra egy Flora szobor. Özv. Wusztl Lajosné adományozta; nem ismert, hogy mikor és miért tűnt el.

 

          

                                 Flora szobra                              A szobor talapzata már szobor nélkül

 

   

A talapzaton – Flora még nem lévén – egy kanizsai polgár pózol
(A lapot az a Lieb Oszkár [1875-1944] küldte, aki többféle, nevét feltüntető képeslapot is készíttetett magának a városról. Valószínűsíthető, hogy e „híres szobor” ő maga. Amúgy a helyi törvényszék komoly hivatalnoka volt.)
 

A ma is létező, vasból készült pavilon a 20. század legelső évei valamelyikében épült. Esőbeállónak szánták, de évtizedekig helyet adott a kertben játszó zenekaroknak és a vendéglátásnak is. A két világháború között Tripammer-pavilonként emlegették.

 

Az esőbeálló (jobbra a háttérben) egy 1903-ban feladott képeslapon

 

1921

(Ifjabb Torma Tóni 1894 és 1962 között élt.)

 

Ifjabb Torma Tóni munkában
(Kocsis Katalin jóvoltából.)

 

  

1929 februárjában rengeteg hó hullt a városra, nyomása alatt a pavilon összeroskadt
(Újjáépítésekor jócskán változtattak az építmény eredeti szerkezetén.)
 

A 20. század első évtizedében
(A Sétatér parkőre [balra] az idejüket itt múlató utcakölykök csúfolódásának kedves célpontja volt. „Miska bácsi” szíve talán így kérgesedett meg. Tény, hogy közismert alakja lett a városnak, mint aki módfelett modortalanul viselkedik mindig, mindenkivel.)

(Vízvári Józseftől.)

 

Az első világháború előtt

(1910-ben készült a fa zenepavilon. Ekkor öntöttvas padokat is rendeltek a helyi Weiser-gyárból.)

 

A Szépítő Egylet közvetlenül a világháború kitörése előtt készítte el a sétautak mentén a fedetlen beton "folyókákat". Ahol a vizet át kellett vezetni az út másik oldalára öntöttvasat használtak.

 

2004-ben még látható volt néhány példány az átereszek eredeti fedőlapjaiból
 

A park kiterjedése és szerkezete 1901-ben
(Thúry György Múzeum.)

 

A park kiterjedése és szerkezete 1917-ben
(Thúry György Múzeum.)

 

Mint a térképen látható, előbb a keleti, majd a nyugati rész közepén egy-egy tisztást alakítottak ki, ahová padokat állítottak a pihenni akaróknak.

 

    
A keleti tisztás a háború előtt és után

 

A nyugati tisztás a zenepavilonnal 1910 körül
 

A kert 1925-ben és 1926-ban hat holddal lett nagyobb és területe a Vécsey utcáig terjedt. Akkor a vasüzem mögötti részen – teraszos kialakítással – három teniszpálya épült az NTE részére.

 

Az NTE szenior teniszezőinek fényképére Kocsis Katalin talált rá a Színházi Élet 1925-ös évfolyamában

(Halász Sándor felvétele.)
(epa.oszk.hu)
 

1936-ban (amikor a kert kapuit elszállították) a Csengery út mentén egységes vaskerítés készült (egy darabkája még áll a megmaradt oszlop mellett) nyitott bejáratokkal. Ezek egyike vezetett az akkor már létező strandra.

 

A főbejáratnál 1940 körül
(Béres Sándor jóvoltából.)
 

1942-től a MAORT lakótelepe létesítésével elkezdődött a Sétakert területi csökkenése. A Vécsey utca északi oldalán az NTE teniszpályái helyére két házsor került.

 

1964

 

1969
(Gerencsér Tibor képe.)
 

  

1970 és 1972

(Rezsek György felvétele és egy fotó Darvas Ivett jóvoltából.)

 

1980
(Az 1968-ban nyitott Park étterem épülete még létezik. Erősen átalakítva a városi strand része.)
 

A korábbi étterem 2018-ban

 

•1960 és 1995 között a gyalogosok a Batthyány utcából is bejuthattak a parkba egy felüljárón át.
A híd a vasútvonal villamosítása miatt került lebontásra.

 

..

Az 1960-as években és 1963-ban

(Tima Sándortól és Béres Sándortól.)

 

Közvetlenül a bontás előtt
(Hosszú Lászlónétól.)
 

 

•Erre haladt a Csengery úton a város első vízvezetéke Ligetvárostól, a Kisfaludy és a Kórház utcán át, a Teleki út végéig, ahol vízzel látta el a laktanyát.
A 4,5 kilométernyi csövet a katonaság fektette le 1917-ben, miután sikeresek voltak a fúrások és vizet találtak a barakk-kórház területén.
 

       

Az 1917-es, kibontott, 150 mm átmérőjű öntöttvas vezeték a Csengery úton, az Erdész utcánál
(2010 őszén a Csengery úton az Erdész utcától a sorompóig a használaton kívül helyezett, régi vezeték fölé új, 160 mm-es műanyag csövet fektettek. A képen jól látható az utca korábbi, nagy kockakőből készült burkolata is.)

 

Az anyagi támogatásért cserébe haladt át a vezeték a városon, amely így három tűzcsapot és egy közkutat (a Kórház és a Teleki utcák sarkán) is telepíthetett rá. Az érintett területen vízhez jutottak a lakók is.
A kanizsai vezetést a ligetvárosi artézi kutak meglepően nagy hozama késztette a kínálkozó lehetőség megragadására. Ott másodpercenként huszonöt liter víz került a felszínre és a környéken nem látszott lehetetlennek az újabb fúrások sikere sem, ha az igények növekedése majd elégtelenné teszi a rendelkezésre álló víz mennyiségét.
Az előző évben még egy murai vízműnek a (háborút követő) létesítését tervezgették az illetékesek, mert csak így látták biztosíthatónak a víz szükséges mennyiségét. Elképzelésük szerint a telep üzemeltetéséhez később valamiféle vízi erőmű építése is indokolt lesz, amely mellesleg energiával láthatná el a környéken építendő vasutat, a vidék falvait, majd magát a várost is.
Az 1917-es vezeték tolózárait jelző öntöttvas táblák egyike itt látható a megmaradt oszlopon.
 

      

Az 1926-ban alapított Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. 2007-ben alakította ki itt kis szabadtéri kiállítását

 

1921-től a város megszerezte a már létező szakaszt és bővíteni kezdte a hálózatot. A munka 1922-ben a Csengery út vonalán indult a Kifaludy utcától a Fő útig, majd 1927-ben – már összekapcsolva a csatornázással – gyorsultak fel az események.

 

Az időszak jellegzetes udvari csapja
(A kép a Babochay utca 5. szám alatt készült. A jellemző megoldás sokáig az volt, hogy az ingatlan egyetlen csapjáról vödrökben hordták a vizet lakásukba az ott élők.)
 

•A helyi öntödékben (Merkur, Weiser) készült, itt kiállított tűzcsap és aknafedél ebből az időből származik.

 

  

A hálózat bővítése során használt, tolózárakat jelző táblák

 

•A csatornázás 1924-ben indult. Közvetlen oka a Postapalota építése volt. Így először a Zrínyi utca legalsó szakaszát csatornázták, majd egy év múlva középső részével is végeztek.

1927-ben indult a nagyobb léptékű munka. Csatornázták a Sugár, Királyi Pál, Rozgonyi, Király, Szemere, Kazinczy (azaz Ady), Csengery, Só utcákat, a Kisfaludy utca alsó, a Zrínyi utca felső részét és az Erzsébet teret.

•A beruházás részeként alakították ki az átemelő telepet az Ady utca nyugati, a szombathelyi vasútvonal déli oldalán.

A szennyvíztisztítóhoz az iszapkotró elevátor és a durva rácstisztító szállítására a helyi Merkur gyár kapott megbízást.

 

         

 

             

Aknafedelek a két világháború közötti időszakból

(1926-ban kezdték a rovátkolt öntvényeket használni a sima, csúszós acéllemezek helyett.)

 

          

 

        

Más öntvények ugyanebből az időszakból

 

•Mint a fenti képeken is látható, elődeink törődtek azzal, hogy a vízvezeték- és csatornarendszer felszíni elemei milyen megjelenésűek.
Talán e példa ereje hatására is az ezredfordulón több próbálkozás történt az aknák fedőlapjainak mívessé tételére, a városhoz kötődés jelzésére. Sajnos, talán a visszhangtalanság miatt is, a kezdeményezés mára elhalt.

 

        

 

•Természetesen Kanizsa mai értelemben vett csatornázásának elkezdése előtt is építettek a csapadékvíz számára zárt csatornákat a város legbelső részén. A technológia azonban más volt. A csatornák falazatát téglákból alakították ki.

•A város vezetékes vízellátásának első terve még 1892-ben elkészült. Az egészről szinte semmit sem tudunk, pedig a helyi múzeumban ma is őrzik a tizenöt méretes tervlapot.
Lenne mit tisztázni, mert a lapokból kiderül, hogy a tervek – ki tudja, miért? –Brüsszelben készültek. Tény viszont, hogy az irattárba helyezésükön túl, érdemi lépés nem történt velük.
A tétlenségnek anyagi okai lehettek. A városi vezetékrendszert bemutató térképből kiderül, hogy a víz Kiskanizsa felől érkezik majd a városba. A Murából vagy a Zalából…
Természetesen része volt az elképzelésnek a mutatós, nagy víztorony is. Az Eötvös tér nyugati szélére álmodták, oda, ahol ma az emlékmű áll.
Ezzel a Fő út képe meghatározó elemének ígérkezett. Párját ritkító – ha feltétlenül nem is előnyös – megoldás született volna.

•1899 tavaszán adta hírül az egyik helyi lap, hogy Heath, a Bécs mellett lakó angol mérnök felajánlotta a városnak a vízmű tervei ingyenes elkészítését. A megvalósítás költségeit egy „angol pénzcsoport” vállalta volna.
„A városi hatóság szívesen fogadta Heath mérnök ajánlatát és az üggyel nagy fontosságánál fogva érdemlegesen is foglalkozik” – olvashatták a helyiek. Az érdemleges foglalkozás azonban nem hozott érdemleges eredményt.
 

125. Nagykanizsa, Csengery út 47. (képek még: Vécsey Zsigmond utca)

 

„Háztáji strandolás” 1911-ben a Babochay utcában
(Steiner Edgár vízfestménye Zsittney Gábor tulajdonában.)
 

•A régóta hiányolt strandfürdő létesítése előmozdítására, dr. Fülöp György ügyvéd kezdeményezésére 1927-ben megalakult a Nagykanizsai Fürdőegyesület. A városrendezési tervnek megfelelően a Principális-csatorna keleti oldalán képzelték el a létesítményt.
A strand végül itt, jórészt a volt Merkur üzem területén, épült meg, az eredetileg gondoltnál szerényebb méretben.
A munkákat Barta Károly mérnök vállalkozása végezte ínségmunkások közreműködésével.
A fürdőt Király Sándor városi műszaki tanácsnok, a vasbetonszerkezeteket Mattyók Aladár budapesti mérnök tervezte.

 

  

 

Az öltöző beosztása

 

    
Az öltöző bejárati oldala és a teljes fürdő

 

A gyermekmedence

 

A strand öltözőjét (400 vendéget tudott fogadni) a medence északi oldalán alakították ki, tetejét napozóként hasznosították. Ezen túl 550 fő részére ideiglenes ruhatáras öltözőt is állítottak. Fából készült a teraszos büfé, ahol fodrász is működött. Itt voltak a mellékhelyiségek is.
A létesítményt 1933-ban avatta fel ifj. Horthy Miklós.
 

Az 1933-as avatáskor

A sétakerti feljáró bővítésével (a bakter gyümölcsfái rovására) 1935-ben véglegesítették azt a területet, amelyen át a sétálgatni, illetve a fürdeni óhajtók is eljuthattak céljukhoz.
•Természetesen már kezdetben szabályozták a strand használatát. Eredetileg hetente három reggel úszhattak a sportolók, majd őket követhették a délelőtt folyamán azok a hölgyek, akik kerülni akarták a férfiak vizslató tekintetét. A többi időszakban a két nem tagjai együtt lubickolhattak a két medencében.
Az adminisztrációs korlátozások azonban szaporodtak. Idővel a rendőrkapitány is szükségességét érezte, hogy rendeletével jelezze, miként képzeli el a kifogástalan rendet ő személy szerint.
A tilalmak jelentősebb részéről táblák tájékoztattak a vendégeket, másokról pedig büntetést végző rendőrök.
1935-ben a helyi lap már gyakran panaszolgathatta, mi minden tilos e helyen:

 

A vízben és a környező parkban dohányozni.
Öltözőbe felöltözve menni.
A fürdődressz valamely részét nem felvenni.
Szakadt fürdőruhát viselni.
Lábfürdő és zuhany nélkül fürdést kezdeni.
Sapka nélkül fürödni (uraknál ezt valamiért nem tiltották).
Vállpántot leereszteni (hölgyeknél ezt valamiért nem tiltották).
Úszónadrágban strandolni.
Szemérmetlen fürdőruhát viselni.
Más alkalmakra szánt öltözékekben fürödni.
Vízbe ugrani.
Víz alá bukni.
Vizet fecskendezni.
Vízben labdázni.
Vízbe belepiszkítani.
Lármázni.
Hancúrozni.
Papirost és mást elszórni.
Rendteremtő úszómesteri intézkedéseknek ellenállni.
Öt éven felüli férfiaknak a hölgyek számára fenntartott időben jelen lenni.

Érdekes módon egy ideig erősödött a nők és férfiak közös szórakozását ellenzők hangja. A leánylíceum meg is tiltotta növendékeinek az efféle erkölcsi lazaságot.
Az újságíró már az abszurd fegyveréhez kényszerült nyúlni. Javasolta a Balaton felosztását a két nem között. A hölgyeknek a somogyi partot szánta.

 

1937-es szabályszegők a gyermekmedencében
(Név szerint: Bözsi, Pista, Feri, Józsi és Bandi.)
 

 

                 

A kabinjegy két oldala
(kanizsauszoda.hu)
 

1937
(Egy kezdeményezés, amely nem hozta a várt sikert. A szokatlan helyszínnel a városban vendégszereplő pécsi színtársulat próbálkozott.)
 

Röviddel az átadás után

 

                      

A nagy medence északkeleti sarkánál kialakított gyermekmedence (lásd: előző felvétel) képe az 1950-es évek első feléből és 1983-ból

 

•Az úszómedence átalakítva ma is létezik. 33,3 m hosszú, 18 m széles volt. A kicsik 12 m sugarú körmedencéje helyett teljesen új épült.

 

 

Az 1950-es évek első felében

 

 

A hajdani medence ma

 

•A terület fedett uszodáját 1985 és 1988 között építették fel.

 

126. Nagykanizsa, Csengery út 49.                                                        (Villanyerő telep*)

 

1902

 

•1928-ig itt működött a Merkur Vasművek.

A gyárat 1893-ban alapította Hirschl (Hirschel) Ede és Bachrach Gyula Első Nagykanizsai Gépgyár, Kazánkovács, Vas- és Érczöntöde néven. Nagy tervekkel indultak: mezőgazdasági berendezéseken túl stabil gőzgépek és kisvasúti mozdonyok gyártását is tervezték.

 

1894

 

A gyár emeletes főépülete az utcafronton állt, az udvari részen épült fel az öntöde. A tervező és az építkezés kivitelezője Sallér Lajos volt.

Az üzemben azonnal (1893-ban, elsőként a városban) kiépítették a villamos világítás rendszerét. A szükséges elektromos energiához saját generátorukkal jutottak.

•A vállalkozás eredeti elképzelései nem igazán valósulhattak meg, az üzem termelése viszonylag hamar leállt. 1902-ben indult újra, miután 1901-ben létrejött a Merkur Vasművek Részvénytársaság. Josifovič Milivoj és Fasching Károly mérnökök és tulajdonosok helyreállították az üzemet, száznál több munkást alkalmaztak. Ekkor az öntödei munkákon túl, malom- és fűrészgépek, szivattyúk gyártásával foglalkoztak.

 

1902

 

Josifovič – két helyi gyár (a másik a kávégyár volt) sikeressé tételében játszott szerepéért – a helyi iparosoktól „Dísziparos” címet kapott 1908-ban.

 

A gyár (balra) és környéke 1907-ben
(Steiner Edgár rajza Zsittney Gábor tulajdonában.)

 

1907-ben a két mérnök megvált a gyártól (tulajdonosként is), helyükre Nikolai Nándor került. Változott a név is: Merkur Vasművek, Nikolai és Társai.

 

1908

 

A cég 1910-es borítékán

 

Amikor 1913-ban teljesen leégett a gyár főépülete (csak a falak maradtak), az már részvénytársaságként működött. A Marburgban (Maribor) székelő igazgatóság (a részvényesek között ott volt a marburgi Wirth család) az épületet nem állíttatta helyre, a 150 munkásból 80 tudott továbbra is ott dolgozni.

Amikor a város az első világháború idején megkísérelte kisajátítani a részben nem működő gyárat (belvárosinak tartva a telket), a tulajdonosok kénytelenek voltak érdemben foglalkozni a leégett épülettel.

 

A gyár és környéke 1917-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

1921

 

1925-ös felvétel László Vilmosról, a társaság akkori cégvezetőjéről
(Thúry György Múzeum.)
 

1926

(Ekkoriban nagyjából hatvan munkást foglalkoztatott az üzem.)

 

A gazdasági válság nyomán 1928-ban a termelés megszűnt, de a cég öntöttvas gyártmányai helyenként még fellelhetők utcáinkon.
Az ingatlant a város vásárolta meg.
 

                   

Aknafedél                                                                          Áteresz

 

           

Vízelnyelőrács

 

A gyár területének keleti részére telepítették a városi strandot

(A felvétel röviddel az átadás után készülhetett.)

 

•A város tulajdonába került épületek egy részét (a Csengery út mentén) 1934-ben megkapta a komlói Drávavölgyi Villamossági Rt., amely ettől kezdve látta el villamos energiával Nagykanizsát.
 

1944

(Dr. Fodor Zsolttól.)

 

  

 

Itt helyezték üzembe a város akkori (időrendben második) villanyerő telepét. Az utcai épületbe telepített generátorokkal elégítették ki a város szükségletét, amíg az országos hálózatba kötés (1938) meg nem történt.

 

A dízelgenerátorok a gépházban
(A három generátornak a munkások a Dömötör, Jónás, Zebulon neveket adták.)
(A dízel gépcsoport a Hernádra telepített, 1903-ban épített gibárti vízerőműből került Kanizsára.)
 

Arra nézve nem találtam adatot, hogy az épület mai megjelenését mikor nyerte el. Alaprajza az 1926-os térképen a maival egyező.

•1950-ben a telek déli széle mentén álló, a Vécsey utcai iskolával szemközti műhelyeket (Vécsey utca 1. címmel) a bicskagyár kapta hasznosításra.

 

1973

(A Sétakert nyugati széle, az üzemi terület [az alsó rész közepén] és felette a strand.)
(fentrol.hu)
 

127. Nagykanizsa, Csengery út 50. és 52.

 

•Az 50. számú telken a még álló régi ház mellé (részben helyére) északon felépült a gyógyszertár épülete.

 

     

 

•Előbbi egy hajdani vendéglő megmaradt része.

Az 1890-es években, amikor már kerthelyiség, tekepálya és lövölde is volt itt, a Vasúthoz címzettként hirdették a létesítményt.

 

 

 

A 20. század elején, mint több más kocsma is, a Petrics család tulajdonába került. A korábban népszerű vendéglátóhely a két világháború között szűnt meg.

•Cséti István építészmérnök Budapestről 1935-ben költözött Kanizsára. Vállalkozása telephelyét előbb az Ady utca 29. szám alatt, majd itt alakította ki.

 

Cséti István (verbói) 1945-ös levelének fejléce
 

•52. házszámmal még látható az utca e szakaszának talán legöregebb lakóháza.

 

A kaputól jobbra eső részt már az 1864-es kataszteri térkép is jelzi
 

128. Nagykanizsa, Csengery út 56.

 

•A századfordulón itt még két különálló ház állt.

Néhány év múlva a kapualj kialakításával ezek összeépítésre kerültek, de a két rész eltérő volta ma is látszik.

 

  

 

•Ekkoriban az épületek Hlatkó János férfiszabó tulajdonában voltak. Ő 1885-ben vásárolta meg az ingatlant, amikor még csak a déli épület létezett rajta. Az északi részt 1889-ben emeltette.

 

 

Hlatkó 1874-ben kezdte tevékenységét a városban, részben szabóként, részben a Hirschler és Hlatkó cég keretén belül (ruházati) kereskedőként.

A szabóságot egy időre Bécsbe telepítette át, majd 1881-ben kereskedőként korábbi üzlethelyiségükben (Ebenspanger-ház) önállósította magát. 1885-ben itt helyezte el Bécsből visszahozott szabóságát.

 

1885

 

 

         

(Dr. Fodor Zsolttól a Thúry György Múzeum révén.)

 

Gyorsan jómódú ember és szakmája elismert képviselője lett.
Az 1890-es évek első felében bérelte az Arany Szarvas szállót is. 1914-ben, hatvannyolc éves korában halt meg.
•Hlatkó visszavonulása (1911) után Sörlei Jenő (1872-1950) vette át cégét. Sikeresnek bizonyult ő is. Már 1913-ban aranyéremmel és aranykereszttel díjazták munkáit a londoni nemzetközi kiállításon.

 

Sörlei Jenő 1925-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

•Itt élt 1910-es halálakor idősebb Wajdits József özvegye (esetleg családja is).

 

1940

(Ungár 1881-ben született.)

 

•Az 1886-os térkép a maitól nagyon különböző beépítettséget mutat az utca e pontján. (Az 1864-es még szántót jelez itt.) Egy hosszan elnyúló épület az út mentén elfoglalta az 56. számú telek déli felét és a szomszédos, 58. számú egészét.

 

       
1886 és 1901

 

1917

 

1943-as udvari részlet
(Béres Sándortól.)
 

1917-re kialakult a mai állapot. Az 56. számú telken a meglévő épület kiegészült, a Csengery út 58. alatt felépült a mai emeletes ház.

 

A máig létező rész

 

129. Nagykanizsa, Csengery út 58.

 

•A mai ház elődjéről az előző pontban lehet olvasni. 1907-ben a Kronfeld nővérek birtokolták az ingatlant.

 

 

•Apjuk, Kronfeld Mór (hetvenhét évesen, 1908-ban halt meg) borkereskedéssel foglalkozott. A felesége, Wolheim Ágosta (negyvenkilenc esztendősen, 1886-ban halt meg) által birtokolt cége az 1870-es években már működött.
A 20. század legelején a tevékenységével már felhagyott, idős Kronfeld az Ady utca 11. szám alatti bérházban élt ritka műveltségű két leányával, Idával és Camillával.

•A két világháború között az udvar déli oldalán lévő épületben (már nem létezik) pékség működött.

 

130. Nagykanizsa, Csengery út 67.                                                                 („SZAKI”*)

 

•Lányi Pál pénztárnok bérháza.

 

 

Az 1872-ben született Lányi Pál 1918-ban

 

Földszintjén kettő, emeletén három lakással épült 1898-ban. Tervezője és kivitelezője Sallér Lajos volt.

 

  

 

•1944 októberében, novemberében a pályaudvart célzó bombázások közül több is attól északra, északkeletre eső területeket sújtott. Az izraelita temető, az Ady és Csengery út külső szakasza, a köztemető északnyugati része, a Katonarét, a Batthyány utca, az Eötvös tér, a Teleki út, az Attila és Rózsa utca voltak az érintettek. Házak sérültek meg, dőltek össze, de a helyrehozhatatlan kárt a támadásokkal megölt civil áldozatok jelentették. Nem kevesen voltak.

A Rózsa utcában gyermekeskedő Mohai V. Lajos még találkozhatott a történtek egyik maradandó következményével:

 

A BOMBATÖLCSÉR

 

Egy bombatölcsér kísértett a kertben; fekete
vadszeder futott a porladó mederben; mélyén
szeméthalom, aljnövényzete hömpölygő
rozsda és bogáncs. Háborús seb, rossz emlék,

 

a múlt végeredménye, amit jóvátenni sebtapasz
se tud, se a féllábú ólomkatona varázsa; ott
öregedett velünk életünknek ez a vak darabja,
a pokolnak vadszederrel feldíszített mása.

 

Legszebb évek beszéde, gyermekkor: ezt
titkolta almafák, diófák alatt, katonák
elvermelt teteme fölött. Nem volt az éden:
irgalom csak az angyalok szavába költözött.

•Itt a bomba a Wlassics utca északi oldalán, az utca középső része egyik udvarába hullott. Eredményeként a Lányi-ház udvari homlokzata erősen megsérült. 1945-ben a város vasutasai kapták meg az ingatlant. A helyreállítás, átalakítás után művelődési házukká vált. Udvarán kerthelyiség is várta a szakikat.
 

A kerthelyiség az 1950-es évek második felében

 

A „Szaki”-ként emlegetett intézmény neves műkedvelő csoportokat működtetett. Legismertebbé talán Altai József vezette színjátszói, Papp László vezette néptáncosai, Kodály kórusa váltak.

 

A nagyterem 1988 novemberében
(MDF „megyegyűlés”.)
 

131. Nagykanizsa, Csengery út 68.

 

•Gráf Simon vegyeskereskedő építtette 1910-ben.

 

 

Az 1911-es városi címtár szerint Gold Ignác szatócsboltja volt itt

 

Gold Ignác

(1877-1944)

 

•A hely érdekessége, hogy 1941-ben itt létesült, az udvari épületsor végén László és Pálffy cukorkaüzeme. Huszonöt munkás foglalkoztatását tervezték az induláskor, amelyet szerettek volna később megduplázni.

Az 1943-as telefonkönyvben Szent László cukorkaüzemként találjuk meg számát.

 

132. Nagykanizsa, Csengery út 74. és 76.

 

•A 74. szám alatti emeletes házat és az akkor még létező, az udvarban álló földszintes egységet már 1874-ben – újként – eladásra hirdette akkori tulajdonosa.

 

Az 1970-es évek első felében
(Thúry György Múzeum.)

 

          
A ház és az északi falán kialakított bejárata

 

•A 76. szám alatti hosszú, földszintes épületet Beierl Ferenc hentes 1892-ben emeltette. A kevés ház egyike, amelynek (Bécsben készült) öntöttvas kerékvetői máig megőrződtek.
Beierl birtokosa volt az előzően említett, szomszédos ingatlannak is.
 

  

 

•1912-ig a ház volt a nyugati oldal utolsó lakóháza. Innen, a sóhivatalig nagy beépítetlen térség terült el: a Blau-féle telek.

Az utca kialakításakor, az 1860-as években itt Blau Pál volt jelentős terület gazdája. Az új út területét kettévágta. Az utca keleti oldalán a terület aprózódása, beépülése a vasútépítéssel párhuzamosan megkezdődött.

Az utca nyugati oldalának mai arculata azt követően alakulhatott ki, hogy birtokosa, Blau Lajos 1912-től parcelláztatta a család itt egyben megmaradt tulajdonát.

 

Nagykanizsa, Csengery út 77.

 

•Lásd: Csengery út 89.

 

Az 1970-es évek első felében
(Thúry György Múzeum.)
 

133. Nagykanizsa, Csengery út 80. (képek még: Erdész utca 1.a)

 

•Az 1860-as évek elején a vasútépítés nyomán itt épült négy Gutmann-féle raktárba 1868-ban költözött be a „Cs. k. szab. oszt. hitel intézet magyar sóüzlete” (azaz: Császári királyi szabadalmaztatott osztrák…).

 

Az 1970-es évek első felében

(A képen balra a tárházak egyikének palával burkolt oldala.)

(Thúry György Múzeum.)

 

  

 

 

•A bérelt ingatlanon a sóhivatal irodái az 1860-ban már ugyancsak létező sarokházba kerültek. Az így kialakított telep bejárata az Erdész utcából nyílt.

A só tárolására használt négy hosszú raktárépület az udvar északi oldalán sorakozott, az akkor még beépítetlen területen. A Só utca későbbi létesítésekor annak házait e „sópajták” elé építették.

 

A Só és Erdész utcák közötti terület 1917-ben
(Thúry György Múzeum.)
 

A hivatal még a két világháború között is működött. Még négy társa volt az országban. Akkoriban Zalán túl Somogyra terjedt ki hatásköre. 52 vagon sót tudtak itt tárolni, a havi forgalom 20 vagonnyi volt.

 

 

Az ingatlant 1932-ben Strém Károly vásárolta meg. Az 1930-as évek végén a négy „sópajta” közül már csak a középső kettőt használták eredeti céljuk szerint.

A már közmondásossá vált sóhivatal elnevezés ugyan országosan megszűnt 1948-ban, de a korábbi tevékenység ekkor még folyt tovább itt is.

•Az említett építmények közül már csak a sarokház áll. A lebontott sópajták anygát 1945 márciusában árverésen értékesítették.

 

Nagykanizsa, Csengery út 82. (egyben Erdész utca 6.)

 

•Lásd: Erdész utca 6.

 

134. Nagykanizsa, Csengery út 83. és 85.

 

•A jóval később nyitott Wlassics utcától délre, az ottani és a szomszédos 81.b számú ház telkén (annak belső részén) létesítette 1856-ban (a vasútépítés hírére) Gutmann Simon Henrik kereskedő donga- és hordóüzemét.

 

1878

 

 

Dongagyaluló gép az 1880-as években

 

 

     

Gutmannék óriási hordója a párizsi világkiállításon és a hordó díszes feneke (1878)

(A hordóba százezer liter bort tölthettek volna.)

 

A családtól az üzemet 1932-ben Strém Károly fakitermelő és nagykereskedő vásárolta meg.

•A 20. század elején, a nem sokkal előbb épült 83. számú ház Grosinger József kádármester tulajdonában volt.

 

1911

(Grosinger kilencvenkettő évet élt, 1946-ban halt meg.)

 

  

 

•Ahol ma a MÁV óvodájának használaton kívüli épülete áll (Csengery út 85.), ott működött a Nagykanizsai Mozdonyvezetők Otthona.

 

 

Kis székházát 1910-ben emeltette az 1905-ben alakult egyesület. A Csengery út felől a mainál szélesebb kert húzódott előtte. A jelenlegi épület délkeleti negyede áll a helyén.
Tagsága elsősorban szórakozást keresve látogatta a helyet. 1923-as adat szerint nyolcvanheten voltak. Népesebb rendezvényeikhez általában a Polgári Egylet székházát vették igénybe.
Az épület a második világháború végén a bombázások áldozata lett, majd létrejött a MÁV közeli kultúrháza (Csengery út 67.). Ezzel a mozdonyvezetői otthon létjogosultságát is elvesztette.

Helyén 1950-től a Ságvári Endre Vasutas Napközi Otthon várta a gyermekeket.

 

A kerítés még a régi
 

135. Nagykanizsa, Csengery út 84.

 

A Déli Vasút 503. pályaszámú mozdonya az „egyenes fűtőház” előtt az 1880-as években

 

  A 482. pályaszámú mozdony a régi körfűtőháznál az 1880-as években

 

•A pályaudvar létesítésekor e részén elsőként egy „egyenes fűtőház” (mozdonyszín) épült, de az állomás forgalomba helyezésekor már kész volt ettől délkeletre a körfűtőház is.

 

1890 körül

 

Ez a huszonnégy sugárvágányos körfűtőház már nem áll (kivéve egy kis részét), de fordítókorongja még létezik. Az épület a második világháborús bombázások áldozata lett.

 

  

 

Nem létezik már a mozdonyszín sem, amelyet 1913-ban kocsiműhellyé alakítottak.

 

A kocsiműhely az 1920-as években

 

Az első körfűtőháztól délre létesült a későbbi, második (ez még áll) körfűtőház, szintén fordítókoronggal. A Császári és Királyi Szabadalmaztatott Déli Vaspálya Társaság 1901-ben készíttette. Kivitelezői Kondor és Feledi budapesti vállalkozók voltak.

E mozdonyszín tizenkettő állással lett kialakítva, műhely és iroda is épült ekkor.

 

A 741. pályaszámú tehervonati mozdony a régi körfűtőház előtt az 1880-as években

1977

 

1979
(Facebook: Gőzmozdonyok.)
 

1996

 

  

 

  

 

1912-ben a második körfűtőházat is 24 sugárvágányúra bővítették.

 

A fűtőházak vágányai az 1930-as években

(Az északi körfűtőház áldozata lett a második világháború bombázásainak.)

 

•Ebben az időben az 1860 óta működő javítóműhelyben már nagyjából 180 ember dolgozott.

Ekkoriban és később is, az olcsó villanymotorok elterjedéséig egyetlen nagy teljesítményű (gőz)gép hajtotta meg egy műhely összes szerszámgépét. A tető alá szerelt (transzmissziós) tengelyt forgatták meg vele; erről jobbára szíjakkal közvetítették a forgást a munkagépekhez. E rendszer az itteni műhelyben még a 20. század második felében is működött.

 

   

Egy gépteremben (1876)                                         Gőzdaru (1873)

 

•A két körfűtőházat összekötő hosszú épületben – hajdan a javításhoz szükséges műhelyek sorának adott helyet – már hosszabb ideje figyelemre méltó kiállítás várja látogatóit.

 

       

 

   

A kiállításból

 

A hajdani gépek, berendezési tárgyak bejelentkezve megtekinthetők.

 

  

Látogatók a kiállító terem bejáratánál 2007-ben

 

•Kanizsán született találmány volt a – vasúti szerencsétlenségek esélyét csökkentő – Schilhan-váltó. Schilhan János mérnök (a fűtőház főnöke) alkotását Európa nyugati felén 1905-től kezdték alkalmazni, a Déli Vasút teljes területén 1906-ban tették kötelezővé alkalmazását.

 

Schilhan és a váltója

 

Ugyancsak ő találta fel a Schilhan-kereket, amely könnyítette a mozdonyok feltöltését szénnel.

 

    

Schilhan-kerék a kanizsai állomáson az első világháború előtt

               

 

Schilhan János

(1859-1926)
(Schilhant 1904-ben helyezték Székesfehérvárról Kanizsára.)

 

            

A fűtőháztól északra álló, fiatalabb szénemelő sem dolgozik már

(Jobbról Böröcz Zoltán két felvétele.)

 

•A pályaudvar fűtőházi bejárata déli oldalán, szemben a sörgyárral áll az utca mentén a hajdani mozdonyvezetői laktanya.

 

 

 

A földszintes, téglával díszített épület 1907-ben épült. Tíz szobával fogadta a mozdonyok pihenő személyzetét.

 

Az épületegyüttes északkeletről

 

              

Víztorony a körfűtőháztól délnyugatra

(Jobbra Lőrinczné Szép Eleonóra felvétele.)

 

•Itt jegyzem meg, hogy egy 1898-as adat szerint a városban (nem tisztázott, hogy hol) működött Rütgers Guidó fatelítő üzeme. A vállalkozás a Déli Vasút számára impregnált talpfákat kátrányolajjal.

A cég bécsi volt, de Budapesten is volt részlege, amely az ország sok beruházásán dolgozott. Például a Lánchíd fakockás burkolását is ők végezték.

 

 

A Rütgers emlékére kiadott érem

 

A faanyagok rothadás elleni telítésére saját, szabadalmaztatott eljárásuk volt.

•A fűtőháztól délre eső, az út nyugati oldalán lévő terület neve a vasútépítés előtt az „Akasztófa-dűlő” nevet viselte. Akkoriban a Gyékényes felé vezető országút még az Ady utca folytatásaként, a dűlő másik oldalán haladt. A dűlő neve pedig a város történetének egy érdekes részére emlékeztetett.

1690-ben, a törökök kiűzése után a város tanácsa – bíráskodási jogköre keretében – a főbenjáró bűnök esetére pallosjogot is a kapott.

Ezt hirdette az 1872-ben lebontott városháza erkélyén a törvényhozási időszakokban a meztelen kardot tartó kar.

A múzeumban található eredeti alapján készült új pallosjog jelvény az Ady utca 1. számú ház erkélye felett látható.

 

  

 

Ugyanakkor a városnak előírták a vesztőhely létesítésének kötelezettségét is. Az adatok szerint az ide, a város akkori határára került.

A későbbiekben a kivégzéseket Sánc előtt, a Teleki út végén lévő réten hajtották végre.

 

136. Nagykanizsa, Csengery út 86.

 

Az utcai homlokzat terve

(Thúry György Múzeum.)

 

•Ez a terület is a kávégyárhoz tartozott.

A kétemeletes irodaházuk 1922-ben épült, helyet adva a földszinten a nők, illetve a férfiak étkezdéjének (ilyenek korábban is léteztek a kávégyárban), de az irodákon túl a tisztviselők lakásai is itt voltak. A ház elé szép park került.

 

Lengyel menekültek hozzátartozói 1939-ben a gyár udvarán
(Balra a háttérben az irodaház nyugati oldala látható. Homlokzata eltér a jelenlegitől.)

 

  

 

2019

 

Ettől északra, hossztengelyével az utcára merőlegesen ma is áll egy földszintes, téglával burkolt épület. Ebben a gyár munkásai laktak. Megjelenése alapján valószínűsíthető, hogy a gyárral együtt, 1905-ben épült.

 

  

 

   

2019

(Délkeletről és északkeletről.)

 

 

Ugyancsak a gyár építtette a mögötte látható másik (vakolt) földszintes házat.

 

137. Nagykanizsa, Csengery út 87. és 87.a

 

•1864-ben az utca e részén négy épületet találtunk volna. Egyik a 851-es ingatlanon állt. Helyét ma az Erdész utca és a jelenlegi 87. számú ház foglalja el.

 

1864
(Thúry György Múzeum.)

 

A délről szomszédos (jelenleg Csengery út 87.a számú) telken pedig három épület sorakozott egymás mögött. Ez az ingatlan a 860-as sorszámot viselte. Az utca mentén egy kis alapterületű, de talán már akkor is emeletes (amilyennek a lenti képeslapon látható) ház volt.
1865-ös adat tanúskodik arról, hogy már létezett a Bay-féle vendéglő. (Abban az évben adta hírül a helyi lap, hogy egy tűzben leégett a táncterem és a mellékistálló.) Nem világos viszont, hogy az említett házak közül melyiket (melyeket) vette igénybe. A kataszteri térkép mindkét ingatlan estében vendéglátóhelyet jelez.

•E területen (az egészet emlegették Bay-féle telekként) 1880-ban Vogel és Wagner donga- és hordógyárat létesített a meglévő épületekben. Az üzem 1883 és 1894 között Vogel Konrád tulajdonában működött tovább.

 

1881

 

   

Donga- és fenékillesztő gép az 1880-as években

 

Ugyancsak 1880-ban lebontották az északi házat; telkének középső részét elfoglalta az Erdész (akkor Hajcsár) utca hamarosan (1883-ban) megnyíló keleti része, a terület maradéka a déli oldalon pedig két évtizeden át beépítetlen maradt és a másik három épület telkéhez tartozott. (Szemben, az új utca északi oldalán kialakult telken Bay György lakóházat építtetett magának a 20. század első éveiben. Az épület az Erdész utca 3. szám alatti telken állt. Ma egy óvoda foglalja el helyét.)
Nem tudom, hogy az üzem és a vendéglő működött-e párhuzamosan. Ilyen adatom nincs, de nem lehetetlen, mert az 1901-es térkép a kis emeletes ház és a mögötte álló másik két épület között parkot (kerthelyiséget) tüntet fel. Az üzem 1894-es megszűnése előtt is lehetett hasonló a helyzet: a keleti épület(ek)et használhatta az üzem, az utcait pedig a vendéglő.
A századfordulón tehát üzemelt a kocsma, majd 1908-ban Maschanzker Ignác (1936-ban, hatvankilenc évesen halt meg), aki ekkoriban szerezhette meg az ingatlan tulajdonjogát, épületeit átalakíttatta. Az újjáépítés révén a keleti épület helyére tekepálya került, a középső bővült. (Ezeket együtt a volt Bay-féle házaknak nevezték ebben az időben.)
A beruházás részeként épülhetett fel a ma létező sarokház is. Kerthelyiséges létesítményének a „Régi kápolna” nevet adta tulajdonosa.

Az „Amerika”

 

A vendéglőt 1922-től Kumin Ferenc (negyvennyolc évesen, 1928-ban halt meg) működtette „Amerika” néven. („Amerika, ahová vízum nélkül lehet menni.” – írta akkoriban a helyi lap munkatársa.)
Az egész ingatlan tulajdonosa is ő volt. Éttermét a sarki házban üzemeltette. (Ennek funkciója érdemben máig nem változott, de időnként zárva tart, az utóbbi évtizedekben „Vén diófa” elnevezéssel ismert.)
1927 augusztusában Kumin a telkén kialakított strand és iszapfürdő megnyílását hirdette. A látogatók számát egy-egy pohár ingyen sör ígértével igyekezett növelni.
Talán a távolság tarthatta vissza a város többi részének fürdésre vágyóit, az italozgatásra betérők meg nem vágytak vízre, mert egy hónap múlva már az új szolgáltatás megszűnéséről értesülhettek a kanizsaiak. Igaz, indokként a városi vízdíj emelkedését kapták.
 

  

 

A szomszédos két épület és a tekepálya a második világháború idején még létezett.

•Mohai V. Lajos így idézi fel készülő kötetében az 1970-es évek kocsmájának hangulatát, látógatóinak alakját:

 

„Kóborlásaim közben épp elégszer láttam, ahogyan a Vén Diófában a söntéspultra dőlve elcsigázott férfiak komáztak egymással. Néha fölemelkedett egy-egy söröskancsós kéz, néha hátravetett fejjel kimozdult egy-egy görbedt hát a képből. Az állott ital- és verejtékszagú helyiségben a dohányfüsttől bepárásodott falakhoz padokat helyeztek, hogy kevéske kényelemmel is szolgáljanak a vendégeknek. A törzsközönség egyik része a téglagyár területén, majd az elhagyott bányagödrökön átvágva a közeli fűtőházból járt ide, hogy lehúzzon néhány korsóval, amelyhez titokban kísérő is járt, egy stampedli égetett szesz, pálinka vagy a közkedveltségnek örvendő rum. Akkoriban a kevertnek is nagy keletje volt; ez égetett szesz édes-szirupos párlat volt, a rum és gyümölcsből készült pálinkafajták keverékéből készült mélybarna-színű likőr.
A vasutasok, koromtól és szénportól csillámló munkaruhában, egyenként vagy párosan szállingóztak be, ellógva néhány percre a fűtőházból és a mozdonyforgatóból. Ezt a trehányságot a főnökeik elnézték nekik, hiszen őket sem fából faragták, mi több, ők sem voltak jobban a Deákné vásznánál, suttyomban be-beugrottak néhány gyors kupicára, főleg télidőben, amikor a lefagyott váltókat kellett kiszabadítaniuk a hideg fogságából. Akkoriban Kanizsán még fogcsikorgató fagyokat mértek; keserű kenyér volt az övék is.
A vasútállomáshoz kiterjedt rendező-pályaudvar tartozott sűrű és bonyolult sínhálózattal, ahol reggeltől estig tehervagonokat mozgattak az árukirakodáshoz. A betonból öntött hosszúkás rámpák a Csengery utcai oldalon sorakoztak. Sokszor elnéztem őket a szürkületben, mert olyanok voltak, mint valami opálos homályban lebegő párkányok; a tehergépkocsik hol elhúzódtak előlük, hol hozzájuk bújtak, amikor pedig nem állt melléjük fuvarozó, a párkányok üresen ásítoztak. A rakodás nem használt a helybeliek nyugalmának, mert mindig nagy a fölbolydulással járt, a szerelvények éjjel-nappal tolattak, csattogtatták a vaspofáikat, zakatoltak a vaskerekek, és a leszálló éjszakai csönd még föl is erősítette a fémes és süket döngést.
Hamar tudtomra adták, hogy a Vén Diófa régóta a sörösök kedvenc helye is, ahol a nehéz kocsmai zajban folyt a szó, és mindig örvendező arcokkal lehetett találkozni; először meglepett, hogy ezek a kemény munkásemberek a világot megváltó nézeteket öblös taglejtések mellett, kapkodva, és meglehetősen hangosan, szinte egymás fülébe kiabálva fejtették ki. Korábban ugyanis, ha a városban csavarogva belestem valamelyik kocsma vagy cukrászda ajtaján, azt vettem észre, hogy az emberek egymáshoz húzódva, szinte suttogva beszélgetnek, dödörésznek, ahogy otthon mondtuk volna. A gyáriakban a kocsmapultnál, bármennyire is kiszívta őket a munka, bármennyire is elgyötörtek voltak az egész napos megerőltető hajszától, a rakodás és a nehéz súlyok emelgetése után is új erő nyílt; olyannyira fölélénkültek, hogy egy idő után szinte a szemem láttára illant el belőlük a fáradtság. Ráérősen kezdtek el diskurálni, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy sürgetné őket valami, hogy sietnének haza, hogy asszonyaik vágyakozó öle járna az eszükben. Arról meg nem volt szokás beszélni, ha végre hazavetődtek, akkor vajon morgolódás nélkül zajlottak-e ezek a késői hitvesi találkozások?”

•Az 1845-ben született Bay György 1882-ben lett rendőrbiztos a városban. Alig két év elteltével lett (és maradt 1917-es haláláig) a városi rendőrség bűnügyi osztályának vezetője. E minőségében viselte az alkapitány, majd kapitány címet is.
Jeleznem kell, hogy nem tudtam tisztázni, a Bay család melyik tagja szerezte meg az itteni területet, emeltette az épületeket és vezette a kezdeti, 1860-as években az éttermet. Leginkább a kapitány apja, idősebb Bay (Baj) György lehetett e személy. Ő hetven esztendősen, 1881-ben hunyt el.
•A város 1907-es (és 1911-es) címtára szerint a vendéglőben tartotta összejöveteleit a Fűtőházi Kézművesek Önsegélyező Egylete, amely 1900-ban jött létre. Az egyesület más helyeken a két világháború között is működött.

 

 

Az egyesületi zászlószentelés 1928-ban

(Fő út 7.)

 

•Itt említem meg (bár talán csak névrokonság áll fenn), hogy a 19. század második felében a város fakereskedésében meghatározó jelentőségű volt a Maschanzker & Wilheim cég.

Maschanzker Mórt és sógorát, Wilheim Ignácot halálukkor (1907 és 1906) a magyar fakereskedelem felvirágoztatói között tartották számon Kanizsán. (Wilheim nyolcvanhárom évesen halt meg.)

 

138. Nagykanizsa, Csengery út 88.                                                                       (Kávégyár*)

 

 

 

 (Thúry György Múzeum.)

 

•1906-ban kezdte meg itt működését a Pátria Pótkávégyár, amely akkor az ország egyetlen magyar tulajdonban lévő kávégyára volt.

A gyárat 1905-ben a helyi Schwarz és Tauber cég alapította, építtette.

Akkoriban a mai lakóházzá alakított épület északi kétharmada létezett, eternit tetővel, az északi oldal két sarkán egy várkastély tornyaira emlékeztető részekkel. Ma már csak az épület alaprajza utal ezek hajdani létezésére. A nyugati oldalon emelkedett a gyárkémény.

Az épület homlokzatát a korszak szokásainak megfelelően téglával (klinkerrel) fedték és díszítették, valahogy úgy, ahogy az ma is látható a gyár északi szomszédságában álló földszintes házon, amelyben a munkások egy része lakott. Az utcai oldalon két víztorony állt, a területet parkosították.

 

 

 

              

A cég 23 cm magas kávésdoboza

 

•Érdekes, hogy az épp működésbe kezdő gyár olyan eszközöket vetett be maga reklámozására, amelyek ma is ismerősnek tűnnek.

1906-ban az Offenbeck és Balázsi céggel bőrkötésű, selyemmel bélelt, sárgaréz sarkú írómappákat készíttetett ügyfeleinek.

1908-ban a „Zala” újévi számához adta ajándékba minden olvasónak zsebnaptárát és öt képeslapját.

Sajnos, nincs tudomásom arról, hogy létezik-e még valahol mutatóba megmaradt példány belőlük.

 

1907

 

•1909-ben a gyárat megvette a Franck Henrik és Fiai cég, amely a „Valódi” Franck Kávépótlékkal országos hírre tett szert. Termékeikből szállították a szomszédos országokba is.

1910-ben nyersanyagraktár épült.

1911-ben készült egy anyagraktár és déli irányban jócskán bővült a főépület. Itt lett az új (cikória) szárító, amit jelzett a rengeteg kémény is. Ez a magas rész ugyan azonos szélességű volt a korábbival, de a keleti oldalához csatlakozó, annál egy szinttel alacsonyabb egység mégis szélesebbé tette.

1912-ben újabb (emeletes) raktár létesítésére kaptak építési engedélyt.

Az iparvágány északról vezetett a főépület nyugati oldalához.

 

                

 

                

(Patria Nagykanizsai Pótkávé Gyár, Schwarz és Tauber Utódai Kkt.)

 

 

 

 

1910

 

1911

 

A cég termékeit gépkocsijával is reklámozta
(A felvétel 1920 körül készülhetett.)
 

1921

 

A gyár legmagasabb része, a szárító 1924-ben kigyulladt (14 vagon cikória is a tűz martaléka lett), de még abban az évben újjáépítették.

Hatvan-nyolcvan (a legjobb időkben 140-160) dolgozójukat és cikóriatermelők sorát foglalkoztatták. A segédmunkások (nők) jelentős része miklósfai volt, onnan gyalogoltak be munkahelyükre.

 

              

 

 

•Az 1933-tól szünetelő gyár épületeiben 1939-től lengyel menekültek éltek.

1940-ben az ingatlant (idegen-táborként emlegették akkoriban) megvásárolta a „Hangya".

 

 

A Kanizsára került lengyelek egy csoportja

 

Lengyel katonák a gyár udvarán
(Háttérben a máig létező épület nyugati oldala.)

 

Az első menekülők 1939 szeptemberében kerültek a városba. Elhelyezésükhöz a közeli katonai kórház néhány barakkját is igénybe vették: a férfiakat oda, a nőket és gyermekeket ide, az épületegyüttes e célra használható részébe szállásolták el. A Kanizsára érkező lengyelek száma azonban gyorsan nőtt, ezért a leállt gyár többi részét is alkalmassá tették fogadásukra. A lazsnaki kastély lakói is ők lettek: a magas rangú tisztek és hozzátartozóik kastélyává vált.
Külön polgári „tábor” is létesült. A civilek idővel a település belső részén, nyolc helyen kaptak szállást.
 

     

1939. november 2.

(Levelezőlap a civilek táborából.)

Októberben már több mint háromezrüknek adott menedéket a város, amely egyike lett a legtöbb lengyel menekültet fogadó helyeknek.
Nagykanizsa vonzó célpontnak számított az útnak indulók között. A helyi lakosság jelentős része szimpatizált velük, viszonylagos szabadság, emberséges bánásmód fogadta őket és közel volt a jugoszláv határ. Utóbbi azokat csábította leginkább, akik a francia hadseregben képzelték el további harcukat Hitler csapatai ellen. Őket segítette tervük megvalósításában a polgári tábor néhány álcivilje: a lengyelek ide rendelt katonatisztjei.
Voltak szép számmal távozni szándékozók, a tábor lakói tehát cserélődtek, amit német részről kifogásoltak is. Nyomásukra újabb és újabb parancsnokok (összesen öt) váltották egymást a tábor élén, de a követelt szigorítás nem történt meg. Így megindultak az áttelepítések a határtól távolabb, a Balaton környékén kialakított helyekre.

1941 márciusában megszűnt a polgári tábor, távozott a még itt élő 523 lengyel (nők és gyerekek is). A katonai tábor felszámolása ugyancsak megtörtént az év végéig.
•Dr. Szabó Csaba (a menekültekkel jó kapcsolatot ápoló Szabó Györgynek, a szemközti katonai kórház főorvosának fia) jóvoltából maradt fenn és került 2014-ben a helyi múzeumba a katonai táborban készített napilap jó néhány példánya. Könyvvé fűzve így a „Gazetka obozowa” hatvanöt számát tanulmányozhatja a lengyelül tudó.
 

A kötet

 

Elől a tábori hírlevél 62. számát (1940. okt. 12.) találjuk
(Utolsóként a 126. (1940. dec. 29.) olvasható.)

 

A kötet első számainak szövegét kézzel írták, a későbbikét írógéppel.

 

Az 1940 karácsonyára íródott szám

 

A cikkek többsége a háborúval, a nemzetközi helyzettel foglalkozik, de vannak a tábori élettel, a várossal kapcsolatos írások is.

 

    
A hírlevél a táborlakók számára hasznos cégek reklámjait is tartalmazta
(Kaufmann Manó divatáru-üzlete, Varga Nándor mosodája, Fischel Ernő és Lajos könyvkereskedése.)

 

Az újságot tartalmazó többi kötet sorsa még ismertlen.
•A lengyel menekültek távozása után az üzemet valódi internálótáborrá alakították. Mivel az Erzsébet tér 9. szám alatt már létezett egy kisebb, ezt 2. számú toloncházként emlegették. Egy 1943 decemberi hivatalos látogatáskor nagyjából 900 embert őrzött itt a 70 fős személyzet.
 

 

A második világháború végén egy darabig szovjet katonák lakták a helyet. Távozásuk után minden mozdíthatót és sok nem mozdíthatót elloptak dolgos tolvajok.

 

Bontás előtt a meghagyottól nyugatra eső épület

(Az 1973-as várostérkép még jelzi létezését.)

(Thúry György Múzeum.)

 

A gyár megmaradt épületei lakóházzá alakítva léteznek itt és a 86. szám alatt.

•A már megszűnt üzembe kerültek (sorrendben: a lengyel menekültek, az internáltak, a szovjet katonák) közül egyesek hagytak emléket maguk után. A falak vakolatlan tégláiba vésték üzeneteiket az utókor számára. A hajdani bejárat tégla kapuoszlopán is találunk ilyeneket.

 

    

Az üzem kapuoszlopi emléktábláját 2004-ben leplezte le a horvátországi Franck gyár vezetője
(Az oszlop véseteit valakik valamikor kitartó kapirgálással igyekeztek eltüntetni.)
 

A bontásból előkerült társaikból emlékfal készült a Csengery út 117. szám alatti parkosított területre.

 

       
Rétfalvi Sándor munkája 1985-ben került helyére
 

  

 

  

 

Az átalakított épületben eredetileg tiszti lakások kaptak helyet

 

139. Nagykanizsa, Csengery út 89. (képek még: Csengery út 77.)           

 

•1858-ban a Déli Vasút építtette itt fel a város első igazi gyárát. A téglagyár az akkori vasútépítés építőanyagát állította elő. Tégláiból készült a vasútvonal első szakaszának összes magyarországi épülete.

 

A Hauser-pince padlózatából előkerült kisméretű (5,5 x 11 x 21 cm) tégla
(Az „S” tükörképe jelezheti a Stern-féle üzemet, de annak elődjét is [Südbahn] vagy a somogyszentmiklósi téglavetőt.)
 

•Amikor e funkciójában feleslegessé vált, a vasút 1863-ban bérbe adta az akkor alakult Stern J. Mór cégnek. Ők 1883-ban a gyárat meg is vásárolták.

 

                                       

                            Téglavető gép (1859)

  

Az első világháború küszöbén munkásai száma megközelítette a kétszázat, akik egy része a gyár területén felépített lakóházakban élt. A két épület ma is létezik a gyári bejárat déli oldalán. (A cég további házakat emelt számukra a közelben, a Csengery út 77. szám alatti telken. Ezek már nem léteznek.)

Ugyanebből az időből származnak a még meglévő viszonylag régi épületek is: a déli körkemence (az északi, korábbi körkemence helyén már egy viszonylag fiatal csarnok van) és e két üzemegység között a hajdani, a nyerstégla előállítására szolgáló épület.

Létezik az ennek padlásterére vezető feljáró „híd” is, rajta az agyagbányából ide vezető, a csillék számára fektetett sínekkel.

 

 

  

A hajdani munkások két háza
(Balról az északi épület északkeletről, jobbról a déli délnyugatról.)

 

A fenti két felvételen a gyártelep legöregebb (igaz, sokszor átalakított) házai látszanak, amelyeket még a Déli Vasút emelt.

1864
(A térkép közepén a Csengery út. Jobbra a téglagyár négy épülete és két agyagbányája. A sárga alaprajzú három építményből áll még az északi kettő.)

(Thúry György Múzeum.)

 

Legalább egyikük eredetileg téglaégető kemencéje volt a gyárnak: Kunics Zsuzsa jóvoltából ismert, hogy Stern J. Mór 1884-ben kapott engedélyt régi téglaégetője lakásokká alakítására.

 

1926

(Thúry György Múzeum.)

      

 

   

 

 

Bélyeges téglák készítéséhez használt téglavető forma és a gyár két téglája

 

1943-tól működik a gyár földgázzal: ekkor kapcsolódott a városi földgázüzem hálózatára.

 

1952
(Május elsejei vonulásukra gyülekeznek a gyár dolgozói.)
(A kép Szabó László [Soroksár] tulajdonában.)
 

1959

 

A gyár keletről

(Az 1970-es évek első felében.)

(Thúry György Múzeum.)

 

A gyár, az agyagbánya és a sportpálya 1973-ban
(Felül a Csengery út, jobbról az Erdész utca.)
(fentrol.hu)
 

Északkeletről
(A bányagödör e részét már régen sportpályává alakították.)

(A nyersanyag fogytával a Potyli és Ligetváros közötti területen kezdték el az agyag kitermelését.)

 

•1963-ban lettek a helyi téglagyárak a Somogy-Zala Megyei Tégla és Cserépipari Vállalat egységei. Az itteni akkor kapta az I. számú téglagyár titulust. A Honvéd utcai volt a II. számú, a Téglagyári utcai a III. számú gyár.

 

A vállalat vasipari üzeme is a Csengery út 89. szám alatt lett kialakítva
 

140. Nagykanizsa, Csengery út 91., 93., 95. és 97.

 

•A „Négyházak”. Megjelenésük ugyan teljesen megváltozott, mégis a hajdani épületek.

•A Déli Vasút építtette a 32 lakást főleg fűtőházi alkalmazottainak.

Úgy gondolom, hogy az építkezés közvetlenül a pályaudvar elkészülte után kezdődhetett, de az általam ismert adatok legkorábbika csak 1879-es. A négy épület ábrázolva van az akkori katonai felmérésen.

Annak idején homlokzatát vakolatlan tégla burkolta, a lapos tető is az átalakítás következménye.

 

Az 1970-es évek első felében

(Thúry György Múzeum.)

 

A Négyházak két lakója az 1930-as évek végén

 

  

Kettő a négy egyforma épületből

 

•A Négyházak egyikében, a Csengery út 95. szám alatt élt 1901-ben Marvalits József (1937-ben, nyolvanegy évesen hunyt el) mozdonyvezető, amikor megszületett fia, Kálmán.

Marvalits Kálmán (1901-1982) neves diszkoszvető, súlylökő volt. Pályafutását a Nagykanizsai Torna Egyletben kezdte, Budapesten folytatta.

 

    

Marvalits Kálmán

 

Diszkoszvetésben bajnokságok sorát nyerte (köztük egy angliait is), válogatottságig vitte. 1924-ben a párizsi, 1928-ban az amszterdami olimpia résztvevője volt.

Marvalits József 1910-ben kapta meg az építési engedélyt saját, Babochay utca 45. szám alatti, háza felépítéséhez. Az épület (fényképe a Babochay utca képei között) ma is áll, bár homlokzatát a közelmúltban jelentősen megváltoztatták.

•A Csengery út valamelyik házában – talán itt – született Vadas Ernő (1899-1962), nemzetközi hírű fotóművész is.

 

                                                                                     

                                                                                                                      Vadas Ernő

 

    

Vadas egyik elismerése

 

Itthon és az öt világrész városaiban rendezett kiállításokon képeivel összesen 67 aranyérmet nyert.

„Libák” című képével 1931-ben a svájci „Camera” című folyóirat pályázatán az egész fotósvilág szavazatai alapján nyerte el az első díjat. Az 1000 aranyfrank akkor egy kisebb budai villa ára volt.                                                      

Az egyetlen magyar, akit a Royal Photographic Society (London) Emerson-plakettel jutalmazott (1933). Érdekesség, hogy futballistaként is magyar válogatottságig vitte.

Születésekor apja, Weisshaus Ernő vasúti kalauzként dolgozott a városban.

 

Nagykanizsa, Csengery út 103.

 

•Lásd: Csengery út 113.
 

 

141. Nagykanizsa, Csengery út 105.

 

•Az ezredfordulóig itt egy emeletes ház állt. 1887-ben épült.

E helyre Wicher Alajos vasúti hivatalnok kért engedélyt nyaralónak nevezett emeletes háza felépítésére.

 

 

(Thúry György Múzeum.)

 

Ugyanakkor a Zalai Közlöny, amikor a ház építésekor bekövetkezett balesetről tudósított, Kohn-féle háznak nevezte.

Az 1907-es városi címtárban Vojnovits Ede (1846-1914) főmozdonyvezető tulajdonaként szerepel az ingatlan.

 

142. Nagykanizsa, Csengery út 109.

 

A vendégváró gyár 1896-ban

 

A 19. század végén

(Thúry György Múzeum.)

 

•Az emeletes házat a sörgyár építtette vendéglátási céllal, vendéglőnek, sörözőnek. Tervezője és talán kivitelezője is Sallér Lajos volt. 1894-re készült el.

 

  

 

 

Ugyanakkor az épület déli oldalán, a gyár bejáratáig nagy parkot alakítottak ki. A ház mögött, keleti irányban hosszan elnyúlva cseréptetővel fedett oszlopcsarnok épült kerthelyiségként. Az épület teljes utcai homlokzata előtt ponyvával fedett rész várta a vendégeket.

 

1899

 

1906

(Sárközi ötvenegy évesen, 1910-ben halt meg.)
 

1907

(Oláh Sándor 1871-ben született, 1942-ben halt meg.)

 

                   

1909 és 1910

 

   

Egy 1920 tájékán készített reklám két oldala

 

•A gyár, amely 1917-től pékáruk készítésével is foglalkozott, 1922-től a hajdan népszerű vendéglő épületét kenyérgyárként hasznosította.

A Király kenyérgyár volt a városban első nagyüzemi konkurenciája az addig egyeduralkodó kis pékségeknek. 1927-ben került megszüntetésre.

•1906-ban a ház emeleti termében kezdte működését a Nagykanizsai Mozdonyvezetők Otthona. Hamarosan felépült kis székházuk (már nem áll) a Csengery és Erdész utcák sarkán (Csengery út 85.)

 

Tagjai mozdonyvezetők lehettek. Céljuk szabadidejük kulturált eltöltése volt.

•Az épület – most lakóház – mai megjelenése már jelentősen eltér a hajdanitól.

 

143. Nagykanizsa, Csengery út 111.                                                           (Király Sörfőzde)

 

A gyár felépítését követően nem sokkal

(Balra a ma 109. sorszámot viselő emeletes épület –vendéglő – eredeti formájában.)

(Thúry György Múzeum.)

 

 

A 20. század első éveiben

 

A gyár keletről

 

•A Nagykanizsai Malátagyár és Serfőzde Részvénytársaságot helyi vállalkozók alapították 1892-ben.

 

1892

 

     

Az első részvényesek 1892-ben

 

A következő évben kezdődő építkezést Konečny és Nedelnik prosznitzi mérnökök vezették. A gyár berendezését a híres Ringhoffer cég szállította Prágából.

Az építkezéshez két helyi téglagyár hárommillió téglát készített, azon 400-nál több munkás dolgozott. 1894-ben már termelt, elkészült iparvágánya is.

A főépület déli részén épült fel négy szinttel a malátagyár. Ebben volt alul a csíráztató három hatalmas csarnoka.
Méretét érzékelteti, hogy az 1906-ban rendezett, tízezer vendéget fogadó „dalosünnep” (a 36 dalárdát tömörítő Dunántúli Dalosszövetség rendezte) itt került megrendezésre. Az első napon háromezres, a másodikon hatezres közönség élvezte a produkciókat és a három terem egyikében kialakított alkalmi vendéglő söreit.
 

 

 

Ma helyén a malátagyár újabb épülete áll.

A malátagyártól északra állt a serfőző épülete, amely sok átalakítással ma is létezik. Ezen a részen volt a „munkás kaszárnya” is.

A bejárattól jobbra épült fel egy földszintes, kis sörcsarnok a kapusfülkével, mögötte volt az emeletes irodaház. Ezek az épületek már nem léteznek.

Balra a gyár nagy és emeletes vendéglője helyezkedett el.

Mindezek között szép parkot alakítottak ki, amely sokáig a helyiek kedves kirándulóhelye volt.

A gyártás fortélyaira kezdetben cseh és morva szakmunkások – élükön a Drezdából érkező Ehrlich Richárd sörmesterrel – oktatták a helyieket. (Ehrlich 1870-ben született Csehországban. 1902-ben távozott Sziszekre, az ottani sörfőzdéhez.)

A városban először (a „Korona” éttermében) 1894. május elsején csapoltak kanizsai sört.

 

            

Címkék az 1890-es évekből

 

A gyár eleinte a városban házhoz is szállította a fogyasztói által rendelt sört.

•Az új üzem és vendéglője jelentősen növelte az utca külső része és a városközpont közötti személyforgalmat. Ez indíthatta Gutmann Vilmost (a sörgyár alapításának kezdeményezőjét) arra, hogy megszervezze a Csengery úton az omnibusz járatokat a Deák tér és a sörgyár között.
A forgalom 1895. május elsején megindult. A helyi lap szerint Góczán István fuvaros omnibuszának sok vendége és még több bámulója akadt.
Menetrend is készült. Munkanapokon óránként, máskor csak a délutáni időszakban, de háromnegyed óránként indult járat.
Az ugyancsak meghirdetett másik vonalra – az Erzsébet tér és a vasútállomás között – koradélutáni két időpontban ígért járatot a vállalkozás.
Sokáig nem létezhetett az új szolgáltatás, mert későbbi híreket nem találtam róla.
 

 

                   

A bejárat két oldalán

 

  

 

•Az akkori „Zala” újságírója nyilván gyorsan elkötelezett híve lett az új gyár sörének, mert így írt:

„Ha közönségünk tudná, hogy például az itteni palacksör oly pedáns, higiénikus kezelésen megy keresztül, amint azt a modern egészségügy csak megkívánhatja: bizonyosan szívesen itatná a betegeskedő, sápadt gyermekekkel e nagy táperejű, valódi, jó italt.”

A „tápszer” hirdetése:

 

(Anyuka még készülődőben. Kicsinye, a szája szélén árulkodó sörhab tanúsága szerint, már magához vette az aznapra javallt mennyiséget. Hát persze, hogy pirospozsgás, hát persze, hogy bizakodva tekint a jövőbe.)

 

A gyár söreit hamar megkedvelték az adriai tengerparton, osztrák, német, cseh területeken is.

 

  

 

  

 

1901

(Thúry György Múzeum.)

 

•Mohai V. Lajos egyik írásából értesültem a tényről, hogy egykor a gyár vendége volt az idővel világhírűvé váló, cseh Jaroslav Hašek (1883-1923), a sör és a sörözés feltétlen híve.
Az egymásnak is ellentmondó tanulmányokból annyit sikerült viszonylagos biztonsággal megállapítanom, hogy két társával 1905 augusztusában érkezett ide. Az apró csapat tavasszal indult Prágából, azzal a céllal, hogy Triesztig jussanak.
Természetesen a sörgyárat működtető városok nem maradhattak ki a sorból: Kanizsára érkezésük előtt a soproni gyárban vendégeskedtek hosszabb ideig. A visszaemlékezésekből kiderül, ottani étkeztetésük hagyott kívánnivalót maga után, de a hiányt sörrel korlátlanul enyhíthették.

 

A trió indulás előtt
(Hašek balra.)

 

A kanizsai sörgyár műszaki vezetői posztját ekkoriban Znojemsky János töltötte be. Cseh volt ő is. Őt kereste fel a három vándor E. A. Mužík író ajánlólevelével.
Maradhattak. Három vagy négy napot töltöttek a városban. Sörben itt sem szűkölködtek, de borban, harapnivalókban sem.
Megjegyzem, Hašek elfogadhatóan beszélt magyarul (is). Így ő fogalmazhatta meg a társaság gyakran használt magyarországi mondókáját:
„Prágai cseh diákok vagyunk tanulmányúton, és ez okból egy kis támogatásért esedezünk.”

•1911-ben a cég neve Király Sörfőzde Rt. lett. Ekkoriban körülbelül 120 munkást foglalkoztatott.

 

1914

 

1926

(Thúry György Múzeum.)

 

    

 

    

 

  

 

                    

                                 1925                                     1926

 

Grafikus: Kassák Lajos (1887-1967)

 

             

Az időszak két sörösüvege

 

        

 

A gyár céhtányérja (komatálja) a század elejéről

 

Alján mélynyomással:
KIRÁLY SÖRFŐZDE KANIZSA

 

Oldalán körben felirat:
SZÍV HOZTA SZÍVNEK
SZÍV VÁLCSA MAGÁNAK
HA NEM VÁLTJA MAGÁNAK
ADJA VISSZA KOMÁNAK
KOMATÁLAT HOZTAM
MEG IS ARANYOZTAM
KOMA HOZTA KOMÁNAK
KOMA VÁLCSA MAGÁNAK
AMÍG ÉLÜNK HALUNK
MINDIG KOMÁK MARADUNK

 

 

   

 

•1927-ben a Dreher-Haggenmacher Rt. érdekkörébe került.

 

 

 

     

 

 

   

Öt kép 1929-ből

(Neumann Rezső felvételei.)

 

 

Női alkalmazottak a gyárudvaron
(A felvétel − felirata szerint − a Halász műterem munkája. Az öltözékek alapján az 1920-as évekből származhat. A háttér hordói miatt feltételezem, hogy a sörgyárban készült.)

 

A gazdasági válság nyomán 1932-ben termelése leállt. A szünetelés időszakában mezőgazdasági közraktárként igyekeztek hasznosítani az épületek egy részét.

A sörgyártás 1941-ben (nagyjából 120 alkalmazottal) indult újra.

 

1944

 

1944

 

1943-ban, a legelsők között állt át a gyár a városi földgázüzem által szolgáltatott zalai földgáz felhasználására. (A MAORT 1941-ben építette ki gázvezetékét Bázakerettye és Nagykanizsa között.)

 

 

•A második világháború végén részben leszerelt és felrobbantott üzem 1956-ban kezdte újra működését.

 

            

Sörfőző és fűtő 1960-ból

(Vízvári József gyűjteményéből.)

 

     

1969

 

        

Az 1 liter kanizsai sörre váltható bárca alumíniumból készült és 25 mm átmérőjű

 

•Ma a hajdani sörgyárnak csak – az 1965-ben indult, új – malátagyára üzemel.

(Időközben szintén megszüntetésre került.)

 

      

Emlékérem 1992-ből

 

A sörgyártás 1999-ben ért véget.
Az idáig vezető folyamatot így foglalta össze a Kanizsai Enciklopédia (B.Z. Lapkiadó Kft., Nagykanizsa, 1999.):

 

„A gyárat 1990-ben állami felügyelet alá vonták, majd egy évvel később a vállalat kft-vé alakult át. 1992-ben a cég dolgozóiból alakult M+D Kft. megvásárolta a gyárat az Állami Vagyonügynökségtől. 1993-ban sikertelenül próbáltak tőkét bevonni a cégbe, így annak részvényeit megvásárolta a Bankár Kft., majd 1994-ben eladta azt a Kőbányai Sörgyárat már korábban megvásárló délafrikai SAB cégnek. 1998-ban a gyár a Dreher Sörgyárak Rt.-hez csatlakozott.”

 

•A sörgyárral délről szomszédos telken (Csengery út 111.b), a Sörgyár utca sarkán létesítette 1943-ban konzervgyárát dr. Kovács György. Az üzem gyümölcsöket tartósított. 1947-ig termelt.

 

A hajdani üzem épülete a 2019-es átalakításkor

 

144. Nagykanizsa, Csengery út 113.

 

•A kávégyárral szemben, a ligetvárosi telep északi szomszédságában lévő telken hengermalom működött. Létesítői, építésének időpontja számomra ismeretlenek.

A telek 1911-ben még városi tulajdonban volt.

Talán a terménykereskedő Blumenscheinekhez kapcsolható az építkezés, mert ismeretes egy 1912-es, Blumenschein Mór (a Csengery út 103. szám alatti, ma is létező kocsmát is ő működtette) számára, e helyre, épület bővítésére kiadott építési engedély.

 

1911

 

1940

 

1923-ban már a Spitzer és Stern cégtől vette meg az akkor, e célból alakult Hengermalom Rt.

1927-ben Blumenschein Jakabot (1931-es halálakor hetvenégy éves volt) és Józsefet is – cégük kényszeregyezsége kapcsán – malomtulajdonosként említették. A két Blumenschein (továbbá Jakab felesége) ekkor már, csak a részvénytársaságon át, részvényesként lehetett tulajdonosa az üzemnek.

A malomban vám és kereskedelmi őrlés folyt.

 

A malom az 1940-es térképen

(Thúry György Múzeum.)

 

1973
(A telek közepén még ott a malom.)
(fentrol.hu)
 

•A Blumenschein-féle hengermalmot 1927-ben megvette, 1940-ben modernizáltatta Osterer Károly.
Az új tulajdonos haláláig vezette a Nagykanizsai Haditengerész Egyesületet (a Magyar Haditengerészeti Egyesület helyi csoportját). Osterer valóban veszélyes kalandok sorát élte át tengerészként. Tengerészeti iskolát végzett. A haditengerészettől ugyan 1904-ben főhadnagyként leszerelt, de a világháborúban újra ott szolgált.

Azt tartották róla, hogy a Zenta cirkálón volt annak elsüllyedésekor. A témában mostanában közzétett tanulmányok névsorai viszont nem említik személyét. Kár…

 

     

                      A „Zenta” torpedós cirkáló vízrebocsátásakor (1897)             A világháborúban

 

Ezzel ellentétben, 1940-ben a „Zalai Közlöny” Osterert a Novara hős tengerészének titulálta az egyesület egy rendezvényével kapcsolatosan.
Ezt az adatot nem tudtam ellenőrizni.

Osterer 1943-ban hunyt el. Hatvanöt esztendőt élt.

A Novara gyorscirkáló

•A telken volt a Toch-féle üzletház is.
Toch Lipót (1834-1906) néhány csőddel a háta mögött Pápáról költözött Kanizsára, ahol 40 éven át működtette vállalkozását. A Petőfi utca 28. szám alatt nyitotta meg szatócsboltját, majd terménykereskedelemmel bővítette tevékenységét.
A fizetésképtelenség fia, Toch Miksa 1919-ben alapított kereskedését sem kerülte el. Itteni árudáját 1924-ben elárverezték.
•A malom a második világháború után még őrölt, de az épületek egyike sem létezik már.
 

145. Nagykanizsa, Csengery út 115. és 117.

 

 

 

Kilátás a víztoronyból nyugat felé

 

(Gyarmati Olga jóvoltából.)

 

(Gyarmati Olga jóvoltából.)

 

Vértes Antal 1917-ben készített képeslapja

 

•Már folyt az első világháború, amikor 1915-ben építtetni kezdték itt katonák és foglyok százaival az ország legnagyobb – fertőző betegeknek szánt – katonai barakk-kórházát.
Rózsa Györgytől kaptam az információt, hogy Révai nagy lexikonja Körössy Albert Kálmán (1869-1955) építész munkájaként említi a barakk-kórház és a Teleki úti gyalogsági laktanya tervét is. (Nem világos, hogy előbbi e létesítmény, vagy a laktanya északi szomszédságában felállított, jóval kisebb számú, kórházként nem igazán használt barakk.)
A munkákat zágrábi építési vállalkozók, Eisner és Ehrlich vezették.
A terv az út mentén 1,5 kilométer hosszan elnyúló létesítményt képzelt el, amely 130 000 négyszögöl területet foglalt volna el.
•Az új intézmény 1916-ban már első betegeit fogadhatta.
Időközben az eredeti elképzelés módosult, járvány-kórház helyett császári és királyi tartalékkórház létesült, a betegek számára tervezett nyolcvan barakkból csak ötvennégyet építettek fel.
 

              

A tartalékkórház levelezőlapja a világháború éveiből

 

Az elkészült intézmény helyszínrajza

 

Az új funkciót a város közvéleménye örömmel fogadta, mert sokan tartottak a járványkórházból származó esetleges fertőzésektől.
Így is monumentális épületegyüttes jött létre. (Ma ez nem látszik, nagyobb része már nem létezik.) Háromezer sebesült befogadására volt képes, akik gyógyításához húsz katonaorvos szükségeltetett. Kellett ezen felül csaknem ötszáz főnyi személyzet a betegek ápolásához és az objektum működtetéséhez.
 

 

 

•A telepet északról határoló három barakk még áll, ezekben a telep legénysége lakott. Az utca mentén következő, még szintén létező pavilonban helyezték el a gondnokságot. Mögéje került a tisztek 150 méter hosszú barakkja, amely 1924-ben leégett.
A következő sávban voltak a telep vízellátását biztosító építmények. A területen két (100 méter mély) artézi kutat fúrva saját vízvezeték-hálózatot hoztak létre víztoronnyal, amely a keleti oldal kerítése mellett állt. A tizennyolc méter magasságú vasszerkezetű építményben hetvenöt köbméteres tartályt helyeztek el. A hálózatot később (1916) összekötötték a Teleki utca végén épített laktanyával, annak ellátását is biztosítva. A terület e részét, amely a szomszédos épületek rovására déli irányban fokozatosan bővült, városi tulajdonba kerülése óta a vízmű használja.
A jelzett terjeszkedés áldozata lett a konyhaként használt két hatalmas pavilon és a kisebb tészta-konyha. Megmaradt viszont előttük, az utcai oldalon emelt élelmiszerraktár, az óvoda mai épülete.
 

 

A hajdani élelmiszerraktár

 

            

A 2016-os felújításkor láthatóvá vált az óvoda épületének szerkezete
(Szakony Attila felvételei.)
 

    

Az élelmiszerraktár homlokzatára 2019 júliusában került fel a telep fém helyszínrajza

 

Mindezektől délre terült el a betegek elhelyezésére, kezelésére szolgáló rész.
Az utca mentén itt volt az őrség háza és a főbejárat (az állomással összekötő vágány is itt vezetett be a területre), mellette a sebesült tisztek számára négy kisebb pavilon, majd a gőzmosoda. Utóbbi volt mindegyik épület közül a legnagyobb.
A terület keleti szélén volt a két műtő, nyolc kúrafolyosó (oldalról nyitott, illetve zárt fekvőcsarnokok a tüdőbetegek kezeléséhez) és a kápolna.
Tovább délre és kelet felé (a telep legszélesebb részén már nyolc sorban) a sebesült katonák 40x10 méteres barakkjai álltak. Mindegyikben két fürdőszoba várta a tisztálkodni akarókat.
A kórtermek java már az 1930-as években eltűnt, mert a város a terület déli harmadán lévő, akkor már szükséglakásokká alakított épületeket bontásra eladta.
Helyükön ma üzemek, raktárak vannak. A telep délről szélső házai a 3921/3 helyrajzi számú ingatlanon álltak.
A különböző rendeltetésű építmények együttes száma száz volt. Az intézménynek lett nagy fürdője, krematóriuma, vágóhídja, kertészete, hatalmas istállója is. Az önellátás jegyében műhelyek (asztalos, cipész, szabó, lakatos) sorát alakították ki.
A vízvezetéken túl a központi fűtés és a csatornázottság is csak irigység tárgya lehetett a város más részein.
A favázas épületek beton alapozással, cementes faforgácslemezekből és lyukacsos téglákból készültek. Tetejüket eternittel fedték. A megfelelő hőszigetelést a belülről felhelyezett parafalemezek biztosították.
A létesítményt a pályaudvarral összekötő vágány lehetővé tette, hogy a sebesülteket szállító szerelvények beálljanak a kórház területére.
 

Sebesültszállító szerelvény (1873)

 

A Csengery úti oldalon kisvasút járt, amelyet főleg a konyhákban elkészített ételek szállításra használtak. A pavilonokat aszfaltozott járdák kötötték össze.

 

A telep délről
(A sarki pavilon ablakai alatt napozó lábadozók üldögélnek. Balra a tüzelőanyagok raktárának tetőzete. Felette és az épület jobb oldala mellett látszanak a kisvasút vágányai. Az utca nyárfái mentén, a pályaudvarra vezető iparvágányon egy szerelvény.)

 

•Megnyitásakor 1600 sérült katonát fogadott be a kórház. Ápolásukra, ellátásukra a katonai személyzeten túl több száz nőt foglalkoztattak.

 

 

A lapot 1917-ben küldték a kórházból Pécsre
(Nem tisztázott, hogy a „békebeli jelenet” fotója Nagykanizsán készült-e.)
 

•A kórház működésének van máshol is emléke a városban. A köztemető első világháborús hősi temetőjének 1100 sírjában nyugszanak a kanizsai kórházakban elhunyt, különböző nemzetiségű katonák.
•A háború befejeztével az épületegyüttes eredeti szerepét elvesztette, jövője bizonytalanná vált.
Ezt jelezte például, hogy 1919 januárjában ide rendelték vissza a csáktornyai határrendőrségi kirendeltség embereit, tizenhat főt.
Még ugyanebben a hónapban a hadügyminisztérium jelezte, hogy átengedi a városnak a létesítményt, alakítson ki ott kislakásokat. (Nagykanizsára is nagy számban érkeztek menekültek az ország megszállt részeiből.) Az illetékesek Schless Istvánnal meg is terveztették a munkálatokat.
Közben egyre több kanizsaiban tudatosult, hogy aminek eltüntetése most készülődik, az a város egyetlen modern egészségügyi létesítménye. Az ellenállás nőtt, így májusban a hadügyi és népjóléti népbiztosság a kórház megtartásáról döntött, mondván, hogy a kislakásokká alakítás a kapitalista társadalomban még lehetséges lett volna, de mostani újban már nem az, mert „ma már minden erő, energia és érték a proletáriátus kezében van”.
A lakosság megromlott egészségi állapota is a kórház megtartásának érveit szaporította. (A háborúban meghökkentően megnőtt a nemi betegségben szenvedők száma: a pácienseknek már több mint fele ilyen panasszal került ide.)
Tervezték továbbá, hogy az itteni kiemelkedően jó feltételek miatt idővel e helyre költöztetik a városi kórház osztályainak többségét.
A hatalmas konyhák, a fürdő és a nagy mosoda hasznosítása már nehezebb ügynek ígérkezett. Utóbbi kettőre azonban született elképzelés: „A kórház fürdőjében egy nap alatt megfürödhet úgyszólván Nagykanizsa egész proletáriátusa. A fürdés ideje alatt mindenki fehérneműjét a kórház impozáns mosodájában gépekkel megmossák, megszárítják és megvasalják, úgy, hogy mire valaki a fürdőből kijön, már tisztán kapja meg fehérneműjét.”
Ezek után elég meglepő, hogy nem sokkal később mégis megkezdték a déli részen a kórtermek lakásokká alakítását.
Nem tudni, hová vezetett volna a folyamat, mert bekövetkezett az újabb rendszerváltozás és a kórház sorsa egy időre rendeződött.

(A „trianoni” menekültek – jobbára muraköziek – letelepítése azonban még évekig nagy gondot jelentett. A helyi lap szerint 1920 augusztusában tizenhét család tengette életét a teherpályaudvar tizenhét vagonjában. Mire megjöttek a téli nagy hidegek sikerült őket normálisabb helyzetbe juttatni, de érkeztek a mindenüket elvesztők újabb és újabb csapatai. 1921 novemberében huszonegy vagonlakó család húzta meg magát a kanizsai síneken.)
A terület középső harmada állami tulajdonban maradt és erősen csökkent kapacitással honvéd- és közrendészeti kórházként működött tovább.

1924-es adat szerint négy orvossal és százötven ággyal várták a (főleg nemi) betegeket.

A kisvasutat is használták még ekkoriban.
 

A kórház orvosai 1935-ben
(A kép bal szélén Jándy [Jandl] Jenő.)
 

A felvétel az 1930-as évek második felében készült a kórház egyik kezelőhelyiségben

 

Háttérben a víztorony az 1930-as évek második felében

 

Kilátás a víztoronyból nyugat felé 1935-ben
(Jobbra a kórházi konyhák épületei. Balra az intézményben kezeltek barakkjai. A középső út a telep mai főbejárata felé vezet.)

 

Kilátás a víztoronyból délnyugat felé 1935-ben
(Alulról a telepet keletről határoló út.)

 

A kórház egészségügyi osztályának személyzete 1941-ben
(Alulról a második sorban balról negyedik Szabó György főorvos, ötödik Péri János főtörzsorvos. A képen civilben lengyel menekültek láthatók: egy orvos és egy gyógyszerész.)

 

      

Nyári és farsangi társasági élet a telepen az 1930-as évek második felében

(A teniszpálya a konyhai épületektől keletre volt.)

 

Dr. Szabó György (1909-1979)
(Szabó György az 1930-as évek közepén került Kanizsára az itteni bőr- és nemibeteg osztály főorvosának. A részleg 280 ágyára az ország egészéből érkeztek a honvédség katonái. Bőrgyógyászati kezelést igénylő panaszaik általában nem voltak.)
(Az utolsó nyolc kép eredetije Gayer Ildikó birtokában.)
 

•A kórház személyzete kimondottan jó kapcsolatba került a pótkávégyár átellenes épületeit 1939-től lakó lengyel menekültekkel. Az intézmény orvosai – szívességből – kezelték is a kisebb panaszaikkal hozzájuk forduló lengyeleket.
Viszonzásul a menekültek orvosai és egészségügyesei a kórház gyógyító tevékenységben segédkeztek. Mások a környezet rendben tartásából vették ki részüket.

 

Włodzimierz Osuchowski a főorvos kislányát rajzolta le
(A kép eredetije Gayer Ildikó birtokában.)
 

•Három barakkba 1920-tól 1925-ig állami szemkórház volt telepítve. A nagyjából ötven beteget kezelő intézményt – felszerelése nélkül – a háború elvesztése után menekítették ide a közeli Perlakról.

1925-ben, amikor állami jellege megszűnt, a város a szemkórházat a Zrínyi utca 24. szám alá (volt zsidókórház) költöztette.

•Időközben a mosodától délre, a terület harmadán álló összes barakk helyiségeit szükséglakásokká építették át. (1929-es adat szerint ezerkétszázan éltek ezekben.)
A trianoni békeszerződés menekültjeinek egy részét is itt helyezték el.
A gyermekek számára a funkcióját váltó rész közepén az egyik barakk szolgált elemi iskolaként. Az új intézmény egyetlen hatalmas termet kapott működéséhez. Ezt 1930-ban fallal kettéosztották, de a harminc-negyven, a négy évfolyam valamelyikét végző gyerek jobbára egy tanítóval, egy vegyes osztályban tanult.
Azután az ingatlan tulajdonosa, a kincstár 1933-tól az évtized végéig a lakásokká alakíttatott barakkokat lebontatta. Az iskola pedig költözött, a közelben, a kávégyári épületben kapott helyet.

•A második világháború végén a visszavonuló németek a kórházi felszerelések szállítható részét magukkal vitték, az intézményi személyzet is távozott. Az érkező szovjetek fosztogatásba kezdtek, amelyet lelkes helybeli civilek tettek igazán alapossá.
A kórház a tökéletes működésképtelenség és lakhatatlanság állapotába került (egyik épülete már korábban, újév napján kigyulladt és leégett). Így előzte meg jogi felszámolását a fizikai.
Az épületekből eltűntek az ajtók, ablakok, a villany- és a vízvezetéknek emléke is alig maradt, ahol lehetett kifűrészelték a gerendákat, mindenhol felszedték a padlózatot. A barakkokról „lehámozták” a burkoló parafát.
A károk felmérésekor kiderült, hogy tizenhét barakk menthetetlen. Huszonhét esetében lehetségesnek tűnt a lakóházzá alakítás. Ezekbe százötven „kislakás” helyezését tervezték. Elkezdődtek a munkálatok; a bontásokból származó anyagokat – a bevételt az átépítésekre fordítva – értékesítették. Az első lakások 1948-ban készültek el.
Megszületett Ligetváros.
Újra indult az alapfokú oktatás is. Általános iskolának az egykori élelmiszerraktár épületét rendezték be.

1949 őszén két tanteremmel, négy osztállyal indult a tanítás. 1955-ben létesült további két osztályterem. A felső tagozat 1957-ben tudott kezdeni, mert átadtak újabb négyet.
 

1948
(A kép eredetije dr. S. Nagy Katalin tulajdonában.)

 

 

A még létező építmények egy 1949-es vázlaton

 

 

 

 

 

 

.