398. Nagykanizsa, Rákóczi utca

•Kiépülése a Petőfi utca felől kezdődött.

Az 1786-os térkép szerint már akkor létezett egy rövid szakasza.

Ezt 1772-ben Külsőkerti utcaként említik. Az 1822-es térképen az utca neve Cziczelle. Cziczelle a Cecília név hajdani megfelelője.

1873-ban kapta mai nevét.

•Az utcával párhuzamosan, attól délre van az Ördög-árok.

Az eredetileg természetes vízfolyás idővel szennyvizet gyűjtő csatornává változott. Az első világháború előtt már kolerapatakként emlegették.

Így 1927-ben elsőként a Kinizsi és a Magyar utca közötti szakaszt fedték be. A terv megvalósítását 1941-től folytatták.

399. Nagykanizsa, Rákóczi utca 9., 15., 17., 19., 21. és 23. (képek még: Kinizsi utca 34.g)

•A 20. század elején az utca e szakasza bordélyházaival „érdemelte ki” kétes hírét és a nem hivatalos Öröm-völgy elnevezését.

A város 1888-ban hozott döntést az Újvilág (Bajza) utcai bordélyházak bezárásáról. Ezek az „intézmények” valószínűleg ekkoriban települtek ide, olyan helyre, amely nem esett távol a városközponttól, de átmenő forgalma mégsem volt. Az utcában itt (a Kinizsi és Árpád utcák között) még nem voltak házak, a szóban forgóak lettek az északi oldal első épületei.

A 17. szám alatti házon túl ugyanezzel a rendeltetéssel bírt a 19. és 21. szám alatti is.

 Rákóczi utca 17., 19. és 21.

A vállalkozások jövedelmezők lehettek, mert az eredetileg kisebb, különálló házakat az első világháború idejére már összeépítették, elkészültek az udvari szárnyak is.
Érdekes, hogy míg a 17-es ház tulajdonosa Lamberger Henrik (1913-ban, hatvannégy esztendősen halt meg), a nyilvánosház működtetője volt, addig a másik kettőt Devecseri Ferenc városi rendőr birtokolta.
A helyi sajtó általában szégyenlősen hallgatott az „intézmények” létéről, inkább egy-egy botrány nyomán kerültek szóba.
A helyi címtárakban sem szerepelhettek az „éjjeli kávéházak” (az „éjjeli” jelzővel különböztették meg őket a szolgáltatások szűkebb kínálatát ajánló, hagyományos kávéházaktól). Nem is tudtam megállapítani pontos számukat. Egy további létezésére azonban még emlékeznek az itt gyerekeskedő idősebbek.
Míg az említett három épület legfeljebb jelentéktelenségével tűnhetett ki az utca házai közül, addig a 15. sorszámú, nem. Ez a (másikaknál későbbi, 1910 körüli) ház igényes tervezés és kivitelezés eredménye. Mérete is szokatlan a város e részén.
Pedig, ezt is nyilvánosház számára építették. Az is maradt az 1940-es évek végéig. (A 19. és 21. szám alattiakat 1927-ben bezárták, de a többit nem.)
A környékbeliek tapintatos megnevezést találtak számára; ez volt a „Lányos ház”.

1921

        
A „Lányos ház” (Rákóczi utca 15.)

2011 őszén

Az 1911-es névtár Hahn Miksát nevezi meg az ingatlan birtokosaként. (Hahn 1918-ban, ötvenkettő évesen halt meg.)
A Rákóczi utca 9. számú ház már korábban övé volt: az 1907-es címtár tulajdonosaként említi, 1902-ben már ott lakott családjával. Érdekes, hogy neve mögött a szobafestő foglalkozás szerepel, de a szobafestők felsorolásában (sem akkor, sem később) nem található.
Nyílván, nem festegetésből élt, mert 1908-ban a helyi lap az egyik éjjeli kávéház tulajdonosaként írt róla, akit akkor büntettek meg leánykereskedelem miatt.
Könnyen lehet hát, hogy az utca 9. szám alatti épületében (már nem áll) is nyilvánosház működött.
 

1975
(A Május 1. utcából készített felvétel hátterében még látható a Rákóczi utca 9. szám alatti régi lakóház.)
(A kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.)
 

•Az 1960-as években az „intézmény” már nem létezett, de híre még igen. Így aztán a 15. számú ház atmoszférája – minden változás ellenére – megmozgatta a még gyermek Mohai V. Lajos képzeletét is. Így ír erről:

„Gyakran elzarándokoltam a Rákóczi utcába egy távoli nagynénémhez. Helyénvalónak érzem, hogy azt mondjam: elzarándokoltam. Hozzá mindig bizonyos ünnepélyességgel készültem, és látogatásaim nem merültek ki a rokonság felszínes ápolásában. Az épület, amelyben lakott – hiteles források szerint – már Ferenc József uralkodásának a végén és később is a két háború között sokcsillagos bordélyként szolgált, nem is akármilyen közönség számára: állítólag még a távoli Varasdról és a régi vármegye nyugati csücskéből, Lendváról is jöttek kisnemesek és jobb módú kuncsaftok a messze földön híres kanizsai kurvákhoz. A távolság inkognitót adott a kicsapongásaiknak, és rengeteg harisnyapénzt áldoztak a mulatságaikra, a város alsóbb köreinek megtépázott gazdasági helyzetén némileg javítva. Mint később tudomásomra jutott, az élete egy szakaszát bordélyházi bentlakóként élő s ekként szakértőnek tekintendő Krúdy Gyula „bordélyszótára” is tanúsítja, hogy az örömházi hálapénzt az elégedett kuncsaftok „harisnyapénzként” folyósították. A szerelmi tapasztalatok csakúgy sugároztak a kövekből, amelyek a gyökeres társadalmi átrendeződés viszontagságai ellenére megőriztek valamennyit az ódon pompából. A járdáról a kapu két lépcsőfoknyi magasságra nyílt, és hosszú, sötét kapualjon keresztül lehetett bejutni a folyosóra, mely balra és jobbra is elágazott, majd egy-egy derékszögben folytatódott. Mindig fél-szürke fényben álltak a rossz székekre, és kimustrált bútorokra kirakott növények. Az év nagy részében átható almaszag terjengett az udvar felöl. A sárgás hajópallóval lerakott kapualjban festett domborművek maradványai ékeskedtek, és indázó virágminták nyomait őrizte a meszelés. Bentebb a folyosó végén pajzánabb rajzok is föllelhetők voltak. Az egyiken csókolózó párt lehetett látni, miközben a férfi a nő mellét morzsolgatja. A bemelegítő képek nyilván már az előjátékhoz tartoztak, és a szerelmi műintézetbeli szolgáltatás részét képezték, mondván, aki ide betért, tudja, mire készüljön. Még az is lehet, hogy a gyehenna tüze égeti meg.
Nekem is hevesebben szokott dobogni a szívem, amikor elmélyülten a rajzok maradványait tanulmányoztam, és próbáltam kikövetkeztetni, hogy mi hiányozhat ezekről az emlékjelekről.
A falaknak párázó illatuk volt.
»Megpohonyállak, ha sokat jársz arra! « – fenyegetett meg fölemelt jobb mutatóujjával szelíden Anyám.”

•Talán meglepő, hogy a szomszédban (Rákóczi utca 23.) a két házat (a kis épületet és a sarokházat) egy grófnő építtette.

Somssich Janka (Horváth Gyuláné) megbízásából, Tóth Mihály terve szerint Rada István helyi építési vállalkozó emelte 1892-ben.

Horváth Gyula Beleznán volt földbirtokos. 1883-ban halt meg.

400. Nagykanizsa, Rákóczi utca 40. (képek még: Sugár út 23.)

•A sarkon akkor már álló kisebb házat 1887-ben toldatta meg Schlesinger Anna Berdó Károllyal.

Ennek során készült a keleti rész a Rákóczi utcában négy ablakkal és a kapuval, a Sugár úton pedig a déli rész három ablakkal.

401. Nagykanizsa, Rákóczi utca 46.

•Az utca legérdekesebb régi háza. Nem csupán látványában, de várostörténetileg is.

A századfordulón itt három épület állt, amelyből kettő volt az utca felől.

Utóbbiak az utca kanyarodását követve homlokzatukkal eltérő irányba fordultak. Ekkoriban az utca déli oldala még nem volt beépítve az Árpád és a Kinizsi utca között, így az oldal meglévő házai a maitól eltérő sorszámot viseltek.

A kettő, majd az eggyé összeépített házat 14, 16, 18 számon is nyilvántartották. Tulajdonosa Deutsch József volt. Bécsben élő örököse, Deutsch Terézia 1911-ben, az akkor még külön álló, három épületet árulta. 1917-re viszont azok már mai, összeépített formájukban léteztek. Így alakult ki a jelenlegi homlokzat, amely maga is „kanyarodik”.

•A századfordulótól addig nem használt eszközzel, a sztrájkkal ismerkedett a város lakossága.

Az iparoslegények mesterükkel, az alkalmazott munkások az üzemek, gyárak tulajdonosaival szemben igyekeztek érdekeiket érvényesíteni. E törekvésük támogatását remélve alakították meg az országosan már létező szakszervezetek helyi csoportjait.

Május elsején (1891)

Az 1907-es névtár szerint többségük itt működtette irodáját. Felsorolva: Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetsége, Cipész és Csizmadia Munkások Szakegylete, Magyarországi Famunkások Szakegylete, Magyarországi Földmunkások Szövetsége, Magyarországi Ácsmunkások Szakegylete, Élelmezési Ipari Munkások Szakegylete, Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége, Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Szakegylete.

Létezett még a Magyarországi Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegylete (Erzsébet tér 13.), Vasúti Munkások Országos Szövetsége (Kisfaludy utca 8.), Magyarországi Borbély- és Fodrászsegédek Szakegylete, Szabómunkások és munkásnők Szakegylete. Utóbbi kettő székhelye nincs közölve.

•Érdekes jelenség volt, hogy az első világháború idején a török birodalomból érkezve többen kértek iparengedélyt cukorka, fagylalt és más édességek készítésére, árusítására.

Néhány név (azzal az írásmóddal, ahogy azokat a helyi sajtó közölte) közülük: Redjéb Haszip (a helyi házassági anyakönyv szerint az 1886-ban született Redseb Haszil), Ragib Abdul, Mirticse Istoján, Belzat Achmed (a helyi házassági anyakönyv szerint az 1888-ban született Behzád Ahmed), Machmud Nedin, Balret Achmed, Mechmed Ádám (a helyi házassági anyakönyv szerint az 1884-ben született Adem Mehmed) (1938-ban halt meg), Zulfikar Chakir (a helyi házassági anyakönyv szerint Zulfikar Sajtir) . Utóbbi három még 1926-ban is, az utolsó kettő pedig 1937-ben is a városban dolgozott.

Letelepedésekor Zulfikar Chakir itt bérelt lakást, talán műhelye is itt volt. Vállalkozása sikeres lehetett, mert 1937-ben már a város központjában, az Erzsébet tér 15. alatt tevékenykedett.

•1926-ban a cukorkakészítők sorában pedig megjelent Isa Ali (a helyi házassági anyakönyv szerint az 1894-ben született Issa Ali) neve is. A család (fiát is Alinak hívták) még a második világháború után is ismert volt a városban fagylaltjairól.

Ő is 1919-ben telepedett le Kanizsán. 1937-ig vásári árusként dolgozott.

•1907-ben itt dolgozott egy eltűnő mesterség utolsó helyi képviselője, Goldfinger István fésűs.

A Goldfinger-féle műhely 1926-ban még itt volt, 1937-ben viszont már a Honvéd utca 1. szám alatt működött.

Az utolsó fésűs, Goldfinger István 1877-ben született, 1945-ben halt meg.

402. Nagykanizsa, Rákóczi utca 70. és 79.

•A 70. számú sarokház a Hunyadi utcai torkolat keleti oldalán áll.

        
Az épület Rákóczi és Hunyadi utcai homlokzata

A 20. század legelején emelhették. A négy szoba mellett üzlethelyiséget is kialakítottak benne.

        
„Kastélya a képen levő s ordítozó nebulókkal együtt, nem a legjobban sikerült, a csemeték nagyon szemtelenek voltak ~ sietnem kellett ~ a legközelebbi jobb lesz. ~ Üdv! Lieb”
(A Lieb Oszkár által 1902-ben készített képeslap két dologra is enged következtni. Részben arra, hogy az építtető talán az Imrei család valamelyik tagja lehetett. [Imrei Ferenc háza szemközt, a Rákóczi utca másik oldalán állt.] Másrészt levonható a következtetés, hogy „azok a fiatalok” – ki tudja, mióta – nem úgy viselkednek, ahogy a hajdani fiatalok szerint kellene.)

A város két címtára (1907 és 1911) szerint az ingatlant Schwarz Benő szatócs birtokolta, akinek itt volt a boltja is.
Az utóbbi címtárból tudható, hogy akkor valahol máshol az utca lakója volt Brand (1929-ben Bányaira magyarosítva) Adolf is, aki 1920-ban már itt élt családjával együtt, a sarki részen pedig szatócsboltjukat működtették.
 

A család tagjai házuk előtt
(Brand Adolf középen.)
(centropa.org)

A hatvankettő esztendős Bányai és felesége 1944-ben vesztette életét Auschwitzban.
•A 79. szám alatt áll* egy régi ház, amely még őrzi annak emlékét, hogy az utca keleti felében elsősorban földművesek éltek.

A hosszú, földszintes épület oromfalával fordul az utca felé. A keleti oldal másik lakóházát és az istálló elődjét már jelzi a 1864-es kataszteri térkép. Tulajdonosként Metz Józsefet tünteti fel.
Udvara végén keresztben áll az 1913-ban emelt istálló megszokott megjelenésű építménye. A telket az utcától az akkoriban szokásos, kátránnyal beeresztett, csaknem fekete palánkokból összeállított kerítés választja el.
A kerítést a gazda kútja szakítja meg úgy, hogy az – az utca felől is – használható legyen.
*a házat időközben (talán 2014-ben) lebontották
•Metz József szerepel a szavazati joggal rendelkező kanizsai polgárok és a helyi nemzetőrök 1848-as felsorolásában. Valószínűleg ő az a Metz József, aki 1863-ban, hatvannégy esztendősen távozott az élők sorából.
A családban kedvelhették a József keresztnevet, így aztán nem egyszerű a Józsefek közöti eligazodás. Nekem nem is sikerült.

1921

(A hirdetés feladója 1932-ben, hatvanhat éves korában halt meg.)

Ugyanígy hívták az 1920-as években a városban dolgozó egyik ügyészt is. (Ő nem itt lakott.)

403. Nagykanizsa, Rákóczi utca 91.a

•Érdekes, amit Halis István írt a Zalai Krónika 1915-ben megjelent füzetében a helyi izraelita iskolával kapcsolatban:

A tanítók még inkább ismeretlenek.

Azaz egyiket mégis ismertem, Hofman Jakab rajztanítót. Ő hamarjában otthagyta a nyomorult tanítói állást, feleségül vette a cigányutcai szatócs Netti lányát és úri módon élt. Felesége vezette a szatócs üzletet, ő pedig gabonával próbált kereskedni. Persze kicsiben. De azért néhány év alatt a düledező zsuppos alacsony bolt helyére zsindelyes szép új házat és nagy magtárt építtetett. (Most Dukász Dávid korcsmája.)

Mikor 1867. februárban kiütött a magyar világ, Hofman Jakab mindjárt az első nap vésőt és kalapácsot vett a kezébe, kiállott az utcára és azzal a kiáltással: „Ide gyerekek! Ilyent még nem láttatok!” maga köré csődítette az egész környék naplopó seregét. A viháncoló csapat bámulása közben lefeszítette boltja ajtajáról a kétfejű sasos „K. k. Tabak Verschleiss” köriratú címert és új címert vert fel: a magyar koronát, melyet az a szokatlan felírás díszített: „Magyar királyi dohány és szivar eladás.”

A volt rajztanító maga festette meg a címert, mert nem tudta bevárni azt a néhány napot, mely alatt mesterember elkészítette volna. A kifüggesztés alatt „a kis Hofman” magánkívül volt az örömtől és azt kiabálta a gyerekeknek: „Látjátok ez a magyar korona! Ezután mindent kidobálunk, ami német!”

Abban a jelentéktelen dologban a kiegyezés óriási jelentőségét magyarázta meg.

•Megjegyzem, hogy a szöveg Cigány utcája a jelenlegi Petőfi utca.

Hofman apósának boltja, a későbbi ház és magtár azon a telken volt, amelynek keleti széle akkor a Petőfi utcánál volt és 1901-ben még 93. házszámmal szerepeltették.

Az emlegetett épületek azonban már nem azonosak a maiakkal, még a legidősebb, a 91.a szám alatti (az ide épült három ház közül ez áll a hajdani telek nyugati szélén) is fiatalabb: a 20. század első éveiben épült. Lenkei (Lublitz) Zsigmond (1862-1922) szolgabírósági irodatiszt birtokolta.

Rákóczi utca 91.a

Nagykanizsa, Rákóczi utca 106. (valójában Petőfi utca 46.)

•Lásd: Petőfi utca 33. és 46.

.