Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



317. Nagykanizsa, Királyi Pál utca

 

•A nem sokkal előbb − a szomszédos laktanya építésekor − nyitott utca 1900-ban kapta nevét. Addig Laktanya utcaként emlegették.

 

Királyi Pál

 

Nagykanizsa, Királyi Pál utca 0. (egyben Sugár út 11.a)

 

•Lásd: Sugár út 11.a.

 

 

    

 

 

318. Nagykanizsa, Királyi Pál utca 1. (képek még: Sugár út 13.) és 11.

 

Az 1920-as évek második felében

 

•Az utca megnyitásakor készült saroképület előbb Barabás László (hetvenöt évesen, 1909-ben halt meg) plébános, majd Pály János (1853-ban született) honvéd százados tulajdonában volt.

 

  

 

 

•Kárpáti Jenő festőművész két esztendőn át élt és alkotott a városban. 1901 elején a Király utca 18. szám alatt rendezte be műtermét, majd nyáron ide költöztette azt, egyben festőiskolát is indított.



Tiszapart
(Kárpáti egy ellopott festménye.)

 

Virágszedő lány

 

•1916-ban vásárolta meg a József Főherceg Szanatórium Egyesület helyi csoportja és itt indította újra tüdőgondozó intézetét. A „dispensaire” (rendelőintézet) orvosai Szigethy Károly és Ország Lajos (1904-től praktizált a városban) lettek.

 

 

•Az épület homlokzati díszítéseit már régen eltávolították, tetőterét 2007-ben építették be.

•Szommer Náthán a helyi postahivatal főnöke 1911-ben vonult nyugalomba és kapta meg az engedélyt, hogy a 11. számú telken e lakóházát felépítesse. Sajnos, a szokatlan megjelenésű épület tervezőjének nevét nem ismerem.

 

      

 

 


A teljes épület 2017-ben

 

Az 1920-as évek első felében a nyugdíjas Szommer Budapestre költözött, helyét egy onnan érkező másik nyugalmazott hivatalnok, Schneer Sándor (1882-1931), majd özvegye vette át. Schneer Kanizsára kerülése előtt − számtanácsos rangban − az Országos Munkásbetegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár csoportvezetőjeként dolgozott. Új lakóhelyén a terménykereskedők egyike lett.
 

319. Nagykanizsa, Királyi Pál utca 2.                                                            („Zenede”*)

 

•1904-ben építette Morandini Román a laktanya pótraktárának.

 

  

 

•1926-ban ebben az épületben nyitotta meg 99 növendékkel, Vannay János vezetésével zeneiskoláját a város.

 

A zeneiskola 1929-ben

 

A tantestület ugyanakkor
(Az első sorban jobbról az igazgató. Középen Lemberkovits Alajosné [Weber Margit] [1898-1934]. Balról Henne József [nyolcvanöt esztendősen, 1931-ben halt meg].)
 

Vannay János

(1896-1967)

 

Az intézmény 1940-ben költözött a Sugár út 18-ba.

•Helyén, a piarista rendnek átadott ingatlanban, ekkor nyílt meg a mezőgazdasági képzést folytató téli gazdasági iskola. 

 

                      

                                                 A képzés jelvénye 1940-ből

 

1943-ban elkészült az új épülete az Ady utcában, így a helyére költözhetett a forgalmi adóhivatal.

Az intézmények – jelenleg befalazott – bejárata a Királyi Pál utcában volt.