511. Nagykanizsa, Zárda utca

 

•Az 1864-es kataszteri térképen is mai nevével találjuk meg. A rövid utca korábbi házaiból nem maradt semmi.

 

A Zárda utca 2. (egyben Király utca 38. szám) alatti épület déli vége az ottani kosárfonó piaci kipakolásával 1967 előtt
(Balról az udvarban a Zárda utca 4. szám alatti ház.)

(Thúry György Múzeum.)
 

Korábban a Király és Zrínyi utcák között a keleti oldalon két házat (a sarkon az 1. számút − ez volt a Király utca 40. szám alatti ingatlan földszintes épülete − és az 1.a házszámút) láthatott az erre sétáló. Az ezektől délre eső telekre (1.b) csak később került épület. Az utca nyugati oldalát pedig négy ház (Zárda utca 2. − másképp Király utca 38. − 4., 6. és 8.) foglalta el.

A Király és a Zrínyi utcák közötti szakasz 1934-ben
(Halasi Horváth István [1904-1994] festményének eredetije a polgármesteri hivatal Erzsébet téri épületében.)
(Balról az 1. és 1.a épületek. Jobbról a 2. számú ház egy része, a 4. számú ingatlan bejárati része, mögötte a 6. és 8. számú házak.)

 

A Zrínyi utcától a templom felé a keleti oldalon a 3. és 5. számú, a nyugatin a 10., 12. és 14. számú ház állt.

•Az első világháború előtt, készülve a ferencesek területének parcellázására, az utca meghosszabbítását tervezték, bekötve azt a Kisfaludy utcába.

 

Nagykanizsa, Zárda utca 1.

 

•Lásd: Erzsébet tér 4.a

 

512. Nagykanizsa, Zárda utca 1.b (korábbi számozás szerint)

 

•Az 1890-es években jobbára itt tartották előadásaikat a Kanizsára látogató vándorcirkuszok, mutatványosok.

A város 1908-tól már nem engedélyezte e helyen előadásaikat.

 

(1886)

 

            

1895, 1895

 

       

1897, 1898 és 1898

 

1903

 

Egyébként kocsis térként emlegették, valószínűleg akkori funkciója miatt.
Az első világháború után a város itt alakította ki köztisztasági telepét, itt volt a lovas rendőri laktanya és lovaik istállója is.
A szagokra panaszkodók aztán elérték elköltöztetésük és a háború alatt már a városi faaprító telep dolgozott e helyen.

A terület déli felén, a Zrínyi utca mentén (Zárda u. 1.b) 1939-ben létesült a város gyümölcscsomagoló telepe.
•A 2007-ben elbontott itteni piac kialakítása közvetlenül a második világháború után, 1947-ben történt.

 

            

 

 

Hofer Tamás négy felvétele 1953-ból
(A háttérben az utca hajdani házai. Jobbra fenn: Király u. 38. és Zárda u. 2. Balra fenn: Zárda u. 2. és Zárda u. 4. bejárata. Középen: Király u. 38. és Zárda u. 2. Alul: Zárda u. 4. bejárata és a Zárda u. 6. számú épület helyén már csak kerítés.)
(A középső kép külön érdekessége a háttérben vonuló teknővájó cigány férfi és párja: akkoriban éltek még emberek e tevékenységből.)
(A múzeumi leltári számok az előző sorrendben: F112198, F112190, F112191, F112194.)

 

Boross Marietta fotója az 1965-ből
(Hátul: Zárda u. 2.)
(A múzeumi leltári szám: F195340.)
 

1971

(fortepan.hu)

 

Az 1970-es években

(Kotnyek István felvétele.)

 

1975

(Thúry György Múzeum.)

 

Az 1970-es évek végén
(Thúry György Múzeum.)
 

  

A fülkék 1948-ra készültek el

 

Ehhez lebontották a Király utca 40. szám alatti földszintes sarokházat, amelyben még ekkor is patika, illetve az 1882-ben született Sárkány Mór, fűszer-nagykereskedő raktára volt. (A 40. szám alatt két épület volt. Az emeletes ház ekkor még megmaradt az utca új nyomvonala sarokházaként.) Ugyancsak bontásra került a Zárda utca 1.a számú ház is.

A térséget téglával burkolták, keleti szélén megépítették elárusító fülkéket. (Eredetileg a középső, emeletes rész két oldalára 16-16 üzletecskét képzeltek el.)

•Talán itt, az új piacon szerezte élményeit B. (Bencéné) Káldor Rózsa, amelyek terrakotta műve elkészítésére ösztönözték:

 

Kofák

 

Káldor a világháborút követő esztendőkben alkotott Nagykanizsán. Sokat nem tudok róla, egy-két „szocreál” jellegű munkájának fényképével találkozhatunk a világhálón. Nem vagyok az említett stílus kedvelője, de közülük az egyik igazán megérintett.
1947 decemberében foglalkozott a városi lap a kanizsai szobrászoknak a helyi képzőművészeti kiállításon látható alkotásaival. Káldor bemutatta a József Attila emlékműve megalkotására kiírt országos pályázatra beadott elképzelését is.

 

         
Az emlékmű felső része gipszből mintázva
(„A haláltadó kerékkel küzdő költő megrendítő pillanatát a nyugodt, zárt forma oldja fel, megnyugtatva, megbékítve a nézőt. Megérdemelte azt az általános sikert, amit B. Káldor Rózsa Budapesten ért el.” – vélte az újságíró.)

 

1958-as a művészről talált utolsó adatom. Három szobrával szerepelt egy párizsi kiállításon.

•Az üzletsor déli végén apró kocsmát alakítottak ki. Legtovább a piac e része tartotta magát.

 

 

Mohai V. Lajos így idézi fel készülő kötetében gyerekkori emlékét a helyről és vendégeiről:

 

„A régi piac sarkán álló lapos-tetejű kocsmát igazából nem lehetett másnak nevezni, mint lerobbant talponállónak, a bútorzata is mindössze egyetlen hosszú asztalból állt és néhány kopott támlás székből. Kis híja volt, hogy a nyikorgó, meglazult széklábak nem okoztak balesetet. Akik ide napközben egy hosszúlépésre vagy pálinkára betértek, azok jobb híján a söntés előtt topogtak; és mintha méhcsípés érte volna őket, egy-két kupica után szélsebesen távoztak is. Napközben csak néhány leszázalékolt nyugdíjas tanyázott hosszabb ideig a helyiségben, hogy valahogy agyonüssék az időt. Ennek az áporodott levegőjű odúnak azonban az én szememben volt egy páratlan nevezetessége, mégpedig az hogy a sörgyári kocsikísérők itt szokták összesíteni az aznapi fuvarokat. Fáradtan, és megizzadva értek néhány magukkal; az érkezésük a munka végét jelentette a kocsmárosnak, azt, hogy ki lehet tenni a zárva táblát.
Ha csak tehettem, mögéje osontam, és onnan kukucskáltam, lestem, hogy mit csinál, milyen rubrikákat tölt ki, hogyan másolja át a kis bizonylatokról a számokat egy nagy, szinte lepedőnyi lapra. Igyekeztem észrevétlen maradni, mert féltem, hogy nem szívelné a jelenlétemet. Abban az időben még faládákban hordták ki sört; ma is előttem van, ahogy a kocsikísérőknek megfeszült a testük a rakodás közben. Nagy súlyt nyomott a durva deszkákból összeszögelt és oldalt bádogszalagokkal megerősített sörösláda üresen is. Hát még a teli üvegekkel! Fölsértette a kérges munkáskezeket, mert a kocsikísérők kesztyű nélkül dolgoztak, körmük alatt a kosz fekete félköre sötétlett. Izzadtak a szerencsétlen párák, szomjas torkuk védőitalként fogadta magába a sört, olykor a forróság miatt az izzadó mellkasukra is spricceltek az aranysárga folyadékból, pedig a hordók, és az üvegek magukba gyűjtötték a kocsik platóján a forró Nap összes sugarát. Csodáltam a mozdulataikat, bámultam őket, amikor a Petőfi utcai „lapi kocsma” udvarán görgették a hordókat és mellkasukra húzták azokat az ólomnehéz ládákat, én meg odalopództam a szomszédos ház sarkához, és tátott szájjal figyeltem őket. Tenyerükbe köpve készültek az újabb fordulókhoz, fölkapták a szálkás, otromba ládákat, és „hórukkolva” elindultak velük. „A szentségit!”, morogták kicserepesedett ajkkal ezek megtermett és szikár emberek, ha már a fáradtságtól berogyott a térdük, elfásult a derekuk, és elfogyott a lábuk alól a föld, hogy szinte elejtették a terhüket. Nehezen tudták elviselni a bajt, ha hangos robajjal darabokra törtek az üvegek, és szilánkok meg a cserepek szétszóródtak a négy égtáj irányába. Szabódva takarításba kezdtek, kivörösödve, égő dühvel, sietve. Testüket elől, a mellkasukon, kemény, cserzetlen bőrkötény óvta, ez volt az egyetlen védelmi eszközük a sör mellett, amelyből egy-egy műszak alatt nyolc-tíz üveg lecsúszott a torkokon. Minden csepp verejtéket sörrel itattak föl, a kocsmárosok pedig tömény itallal kínálták őket, amit udvariatlanság lett volna visszautasítaniuk; így hát a műszak felére már leittasodtak, és egyre harapósabb kedvük lett, a fáradtság is elvégezte a dolgát, és estére megöregedtek a kíméletlen munkától és a részegségtől. Szabadjára engedték az ösztöneiket, megdurvultak szinte kivétel nélkül egytől-egyig. Tudtam, hogy a sörösök munkája pirkadattól alkonyatig tartott, és mivel a teljes életüket rászánták, szinte egy szabad percük se maradt másra. A sör a becsületük volt, a legközelebbi hozzátartozójuk szinte, mert csakis a gyárnak, meg a sörnek éltek, másnak nem tudtak már.
Inkább elpusztultak volna.”
 

513. Nagykanizsa, Zárda utca 5. (korábbi számozás szerint)

 

1940 körül

(Az előtérben jobbra a Zárda u. 5. szám alatti lakóház. Udvarában boltíves ablakokkal a bicskagyár sötétlő tetejű, méretes épülete.)
(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
 

A környék az 1917-es térképen

 

•1911-ben építtette Spitzer Ernő játékgyárnak és lakóháznak.

•A Fém- és Játékárugyárat 1908-ban kanizsai kereskedők Fonyó Mihály és a Spitzer testvérek: Ernő, Samu, Lajos és Zsigmond alapították.

 

 

Az üzem 50 munkással játékokat, próbababákat, háztartási eszközöket készített. Működését a Király utcában (valószínűsíthetően a 35. szám alatti ingatlanon, mert ott laktak a családból többen is) kezdte, de gyorsan a Zrínyi utcába telepedett egy, a mai posta telkén lévő raktárépületbe, majd ebbe az épületbe került.

 

Kanizsai gyártmány a játékok kínálatában 1909 karácsonyán

Fonyó helyére már az alapítás évében Steiner József, a Centrál (Központ) kávéház társtulajdonosa került.
A gyárat 1920-ban még megkísérelték újból indítani (munkásokat kerestek), de ez nem sikerülhetett, mert már ugyanebben az évben az üzem volt épületébe Kohn Samu lakatosműhelye telepedett.

 

1921

•Fonyó apja, Friedlaender Salamon kaposvári kereskedő volt.
Spitzer Lipót (1834-1918), a Spitzer testvérek apja kádár- és bognármesterként dolgozott a városban. A Zrínyi utca 12. számú hajdani házat (dédunokája tájékoztatása szerint 1867-től) birtokolta, műhelye is itt volt.
A Spitzerek általam ismert legkorábbi helyi említése 1851-es. 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában szerepeltette Spitzer Ludwig bőrkereskedőt.

•Spitzer Samu vejével, Stern Arnolddal közös cégében a malomiparban is érdekelt volt. Az 1920-as években a sormási hengermalomnak tulajdonosai, a Szentmiklósi (Csengery) úton lévőnek működtetői voltak.

Érdekes viszont, hogy az 1926-os címtár telefonkönyvi része még mindig, mint „Spitzer és Stern malomtulajdonosok és játékgyárosok” adja meg elérhetőségüket a Kisfaludy utca 17.c szám alatt.

•A gyáralapító testvérek közül az 1913-ban, 38 évesen meghalt Bognár (Spitzer) Zsigmond a labdarúgás egyik meghonosítója volt Kanizsán.

Első elnöke lett az 1912-ben alakult Nagykanizsai Munkás Testedző Egyesületnek (NMTE).

•Bognár (Spitzer) Lajos (1888-1944) gépészmérnökként segítette a vállalkozás tevékenységét.

 

Bognár Lajos

•Az 1937-es címtár szerint épület adott helyet az általában csak bicskagyárként emlegetett üzemnek is.
A SZELA Bauer és Társa Fa- és Fémárugyár névvel 1933-ban létrehozott cég alapítói Bauer József és dr. Eicher Árpád voltak. Utóbbi helyére 1937-ben Bauer testvére, Márton került.
A nagyjából húsz munkást foglalkoztató üzemben fanyelű bicskákat, faipari fúrókat készítettek.
Bauerék 1944-ig működtethették vállalkozásukat, amely akkoriban már a Bauer és Társa Fa- Fém- és Szerszámárugyár nevet viselte.
Az államosítások előtt, 1947-ben a cég Bauer és Társa szerszámüzem névvel még jelentetett meg hirdetéseket a helyi lapban. Továbbra is cigányfúrókat gyártottak, egyik tulajdonosa ekkor is Bauer József volt.

Negyven alkalmazott két nagy teremben heti nyolc-tízezer fúrót állított elő… Ha volt megrendelés.

1951-ben a már államosított céget a strand szomszédságába, a Csengery út 49. szám alá költöztették.
 

514. Nagykanizsa, Zárda utca 8. (korábbi számozás szerint)

 

1960 körül
(Jobbra, a 6. szám alatt a világháború után épült ház áll már.)
(Vízvári József jóvoltából.)
 

•A századfordulón a Kanizsán élő Hűvös (Hirsch, Hirschl) Ármin (Hermann), botfai földbirtokos tulajdonában volt.

 

Hűvös Ármin

(Hatvanhat évesen, 1906-ban halt meg.)

(Thúry György Múzeum.)

 

•Testvérei is Botfán voltak földbirtokosok: Lipót (1910-ben, hatvanhét évesen érte a halál) évtizedekig Kanizsán élt, József (1838-1914) ugyan Kanizsán született, de Budapesten lett ügyvéd, majd közlekedéspolitikus.

Hűvös József 1891-ben Balázs Mórral megalakította a Budapesti Villamos Városi Vasút Részvénytársaságot. Ennek előbb vezérigazgatója, majd elnöke lett. Alapítója volt a földalatti vasútnak is.

 

                      

                                         Balázs Mór                  Az első (kísérleti) villamosvonal 1887-es megnyitása Budapesten

 

Döntő szerepe volt abban, hogy a kontinens egyik első villamosjárata Budapesten indult és a villamosok a főváros közlekedésében gyorsan teret hódítottak. Érdemeiért botfai előnévvel magyar nemességet kapott. 1914-ben halt meg.

Iván nevű fia zeneszerző, Kornél író, László szobrász lett.

 

                         

Hűvös Iván                                                  Hűvös Kornél

 

Hűvös László (1888-1974) 1933-ban

 

•Hűvös Ármin és Lipót tulajdonában volt 1886-ig a ma is működő fatelep a Magyar utcában, a 108. szám alatt.

•Itt, ebben a Zárda utcai házban volt a KÖGÁZ elődjének, a Nagykanizsai Földgázüzem Vállalatnak egyik telephelye megalakulásakor.

 

 

Nagykanizsa, Zárda utca 10. (korábbi számozás szerint) (egyben Zrínyi utca 30.)

 

•Lásd: Zrínyi utca 30.

 

515. Nagykanizsa, Zárda utca 16.  (korábbi számozás szerint)           (Ferences kolostor*)

 

•A ferencesek már a jelenlegi templom építése előtt megtelepedtek a városban.

 

Az épület nyugatról 1899-ben

 

Egy barát
(Ketting Klára 1940-es felvétele.)

(indafoto.hu)
 

Itt, a későbbi zárda udvarán építették fel kis, bolthajtásos székhelyüket, az 1696-ban felszentelt szentéllyel együtt. A későbbiekben a barátok istállóként használták a mindkét végén bővített építményt.

 

A terület 1917-es állapota

 

Az 1917-es térképen a kolostortól délre két hosszú épület is jelezve van.
A helyi lap tudósítása szerint 1938 augusztusában, egy hatalmas zivatarban, villám csapott a sertések, tehenek és lovak istállójába, amely kigyulladt, leégett. Csak a falai maradtak állva és a középső rész bolthajtásai. Utóbbi adott helyet hajdan a szentélynek. Az újságíró felvetette, hogy várostörténeti okokból indokolt lenne a középső rész helyreállítása, most már istállók nélkül.
1941-ben a rövidebb épületet elbontották.
Tóth János tanulmánya szerint 1952-es felmérésekor még állt az udvarban a pilléres, tornácos, kéttermes rezidencia. (Ekkor már csak a nyugati gazdasági épület létezett.)
Nyugaton ma a Zárda utca 18. számú, keleten a Zárda utca 5. és 7. számú házak állnak a két istálló helyén.
 

.

Faragó Márton festményén

 

  

A kolostor kertje a tekepályával a két világháború között

        

1935

(Bethlen Istvánnal a kolostor ebédlőjében.)

 

1940 körül
(Búcsúsok a Zárda utcában a templomtoronyból nézve.)
(Harangozó Tibortól.)
  

                           

1940 körül

 

                            

A kerengő udvara az 1960-as években           Az ebédlő a kollégium használatában

 

A kollégiumi időkben, az 1960-as évek elején
(A nagy udvar az épület déli oldalán.)
 

•A kolostor jelenleg is létező épületének négyzetes, középen kerengővel ellátott része a templommal együtt épült 38 szerzetes befogadására.

Kiterjedt, a Nagyváthy utcáig nyúló kertjében gyümölcsös, veteményes volt és gazdasági épületek álltak.

 

A kolostorkert az 1920-as évek elején
(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
 

Ugyanaz 1940-ben
(Ketting Klára felvétele.)

(indafoto.hu)

 

A második világháború idején

(Thúry György Múzeum.)

 

1964

 

•A barátok 1769-ig az északi oldal földszintjén patikát is működtettek, ahol a szegények ingyen kaphattak gyógyszereket.

 

A patika gyógyszeres üvegei

(Thúry György Múzeum.)

 

A gyógyszertárnak külön bejárata volt néhány méterre a zárda bejáratától nyugati irányban. (Ennek nyoma már nem látszik a kerítés téglafalán sem, mert a második világháború után azt itt lebontották és az épülethez tapasztottak egy kiszögelő kisebb toldalékot, amely talán az ott működő kollégium igényeit elégítette ki.)

A szerzetesek e tevékenységüket 1714-ben kezdték, de van korábbi adat is a gyógyszerészet helyi jelenlétéről. 1696-ban a város lakója volt Schober József patikus.

•A nyugati szárny és a déli, L alakú rész a 19. században épült.

Utóbbinak földszinti részén volt az ebédlő. Freskók díszítették, amelyek mára megrongálódva, lemeszelve várják sorsuk alakulását.

 

 

Az utolsó vacsorát ábrázoló hatalmas olajfestménye ma a piarista gimnáziumban van, az ebédlőben.

Intarziás ajtaját, illetve a berendezés egy részét a múzeumban leljük meg.

1690-től létezett könyvtárában több száz régi kötetet őriztek, de a kötetek teljes száma a két világháború között csaknem 5000 volt.

 

E kötet jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában található

 

             

A könyvtár 1626-ban nyomtatott bibliáját az Iparművészeti Múzeum őrzi

 

1926

 

A zárda folyosóit 1892-ben burkoltatták kőkockákkal, a folyosó ajtói fölé – csökkentve a huzatot – piros, fehér, zöld színekkel üvegablakokat rakattak, a téglakerítést pedig megmagasíttatták.

 

 

   

 

  

 

   

 

A kolostor udvara az 1940-es térképen
(Az alsó harmadban, balról jobbra: a medence, a fedett tekepálya és a kút.)

 

Az udvar felsorolt létesítményei 2006-os állapota megítélhető a következő felvételekből. (Eltüntetésükre 2018-ban került sor.)

 

        
A város utolsóként megmaradt hajdani tekepályájának játéktéri része

 

A pályatest

 

        
A medence és a kút

 

•A rend teológiai főiskolája 1925-ben ugyan Kanizsára került és itt működött, azonban már 1926-ban Szombathelyre költözött.

1924 végén tervezték, hogy a rend tulajdonában lévő – akkor Zalaegerszegen lévő – két képet, amelyeket a zárda a zágrábi rendháztól kapott hajdanán, visszahozzák Kanizsára.

A terv megvalósulásáról nincs adatom. Az egyik, akkor 265 éves kép Zrínyi Miklóst, a költőt, a másik (126 éves) Zrínyi Ádámot ábrázolta.

1929-ben a rendház padlásán egy régi, 60-65 centiméter magas Madonna-szobrot találtak. Valószínűleg körtefából faragták, a ruházatot kékre festették, a kis Jézust tartó Máriát meghajlított derékkal ábrázolta.

Azt feltételezték róla, hogy a várban állt hajdani templomból származik és Mátyás király idejében készült. A szobor további sorsáról nincs adatom.

•1713 és 1725 között a ferencesek helyi gvárdiánja Andrássy Miklós báró volt.
A Rákóczi-féle felkelés idején elhagyta akkori (kassai) rendházát és 1703 novemberétől a kurucok oldalán részt vett a fegyveres harcokban. Dervis generálisként emlegették, mert egy krími tatárokból álló csapatot vezetett.

 

Andrássy Miklós
(Czupi Gyula jóvoltából.)

Három és fél év elteltével (már újra szerzetesként) átállt a császári oldalra.

Talán nem alaptalan a feltételezés, hogy ő az, akinek meghatározó érdemei voltak a kanizsai ferences templom és kolostor épületegyüttesének létrejöttében: 1714-ben ő tette le a szentély alapkövét, majd még tizenegy éven át maradt a szerzetesek itteni gvárdiánja.

•A kanizsaiak annak idején a zárdát, illetve a templomot övező körülbástyázott részt (ez hajdan temetkezési hely is volt) cintóriumnak, cinktóriumnak nevezték. A nevek talán a cinterem (templom körüli temetőkert), a locus cinctus (körülkerített hely), cemeterium (temető) szavak torzulásával születtek.

Minden bizonnyal itt alakították ki a modern Kanizsa első temetőjét. Ezt alátámasztja, hogy a Felsőtemplom első elődje (egy fából készült kápolna) 1730 körül épült. Így az ott létesített temető sem jöhetett létre sokkal korábban.

A cintóriumot a 18. században, a 19. század első felében árok vette körül, amelyen az Ady, illetve Zárda utca felé (észak felől) egy-egy vasból készült rostélyon lehetett átjutni.

 

1940-ben még állt a cintóriumot körülölelő téglafal
 

•Még az 1870-es években is szokás volt, hogy város hajdúja a nagyobb ünnepeken a cintórium Ady utcai oldalán, a szentmise alatt „mozsarazott”: 8-10 mozsár elsütésével emelte az ünnepi hangulatot. Ezek állítólag még a török időkből származó rozsdás mozsárágyuk voltak.

•A hajdúk a strázsamester vezetésével alkották a város rendőrségét.
Az 1801-es szabályozás szerint a szervezethez két strázsamester és hat hajdú tartozott. (Segítette munkájukat a hat „erdős”, akik a fatolvajokat igyekeztek elcsípni, a három „éjjeli vigyázó”, akik az éjszakai órák kiáltásán túl, ügyeltek a vagyonbiztonságra és a tűzesetek megelőzésére. Utóbbiak feladata volt a „konyha-vizsgálatok” végzése is: a gyufa feltalálása előtti időkben ellenőrizték, hogy tűzhelyekben a másnapi tűz parazsa megfelelően van-e takarva hamuval. Korombíróknak is nevezték őket, mert a kémények állapotát is ellenőrizték.)

Halis István színműve szerint három órakor fejezték be éjszakai őrjáratukat. A „bakter” ilyenkor a következőket harsogta:
„Éjfél után óra három,
Már az utamat bejártam.
Tűzre, vízre vigyázzatok,
Hogy károkat ne valljatok!
Jézus nevét dicsérjétek,
És a bűnt elkerüljétek!
Megyek én is nyugovóra,
Éjfél után három óra.”
(Ugyanitt olvashatjuk, hogy használták a szöveg német nyelvű változatát is.)
A rendőrség tagjainak egyenruha is járt. A strázsamesternek: világoskék mente kevert vörös zsinórral és rókaprémmel, nadrág, csizma, lajbi, kalap és pálca. A hajdúnak: vörös vitézkötésű csákó a város címerével, köpönyeg, ujjas kabát, lajbi és csizma.
Cser Józsefet, utolsó strázsamesterét 1868-ban nyugdíjazta a város.
•1950-ben a ferences barátok már nem miséztek, de deportálásukat nem kerülhették el.

A kiürült épületet középiskolai kollégiumként, majd városi könyvtárként hasznosították.

 

 

 

 

 

.