497. Nagykanizsa, Vár út

 

A Vár út eleje a 19. század utolsó éveiben

 

•Korábban a Kiskanizsára vezető utat hivatalos név híján csak Töltésként emlegették. A gőzmalom környéki, keleti szakaszát tekintették a Varazsdi (a mai Király) utca részének is.

Az 1700-as évek elején alakította ki a város két híddal. Az elsőnél (keleten) vámsorompót állítottak. Az 1790-es években azonban az uradalom szerezte meg az itteni vámszedés jogát.

1853-ban az út mellé nyárfákat ültettek.

A kanyarjai miatt hosszú utat 1902-ben a vasút és a Principális-csatorna között „kiegyenesítve” új nyomvonalra helyezték át.

 

Az új nyomvonal kialakítása 1902-ben

 

A Töltés egy 1886-os térképen
(Thúry György Múzeum.)

A jelenlegi útvonal egy 1926-os térképen
(Thúry György Múzeum.)

 

A régi töltést elhordták, az új út négy méter magas szénpernye rétegre épült. (A szénpernye használata nem bizonyult jó ötletnek: csökkentette a töltés tartósságát.) Szélessége jobbára tizenöt méter lett. A legmélyebb részen, a Kiskanizsa előtti két csatorna között tíz méteresre szűkült. Lettek még keskenyebb részei is: az acél tartószerkezetű hidak csak hét méter szélesek voltak.
Három év múlva az utat már szélesíteni kellett.

1908-ban kockakővel burkolták az utat.
1914-ben döntöttek úgy, hogy a még mindig változatos szélességű utat teljes hosszában tizenöt méteressé alakítják, mellette vadgesztenyés fasort létesítenek.
A vadgesztenyék léteznek, de az elképzelések javának megvalósítását már megakadályozta a kitörő világháború.
 

Nagykanizsa, Vár út 2.

 

•Lásd: Vár út 8.

 

498. Nagykanizsa, Vár út 3.

 

•A szeszüzem keleti és északi oldalán 1923-ban a Magyar Erdőbirtokosok Faértékesítő Rt. új fatelepet nyitott. A szállítási feladatokhoz a szeszgyáritól északra újabb (280 méter hosszú) iparvágányt létesítettek.
A részvénytársaság 1933-ban számolta fel e tevékenységét.
 

Nagykanizsa, Vár út 4.

 

•Lásd: Vár út 8.

 

499. Nagykanizsa, Vár út 5.                                                                                          (Szeszgyár)

 

•A Dunántúli Mezőgazdák Szeszfinomító Rt. 1903-ban alakult. Somogyi és zalai földbirtokosok alapították.

 

  

Az átadást követően

 

Ketting Klára 1940-ben készített képe

(indafoto.hu)

 

    A gyár 1958-ban

(Thúry György Múzeum.)

 

1969

(fortepan.hu)

              

Ugyanekkor építtették e szeszfinomítójukat Gráner Lipót Fiai és Fuchs Samu zalaegerszegi vállalkozásaival. Az építést Fuchs Ernő mérnök vezette.

Az iparvágányt is Gráner Géza cége építette.

1918-ban az épületet nyugati irányban bővítették, és elkezdték likőrgyártást is.

 

Az első igazgató: Fleischner Miksa
(Fleischner 1872-ben született. Haláláig, 1924-ig irányította a termelést.)
 

  

 

•Ismert termékük lett a Radicum sósborszesz, a Szent Domonkos gyomorkeserű.

 

Az első világháború után az Erzsébet téren lévő, nemzetközileg sikeres, 1835-ben alapított Blau-féle konyakgyár is tulajdonukba került.

Itt, a Vár úton 30 emberrel dolgoztak, szállítottak Ausztriába, Angliába, Olaszországba, Amerikába.

 

1921

 

      

Öt címke 1930-ból :   

 

     

 

         

 

•Felszámolását megelőzően az üzem üdítőitalok gyártásával, palackozásával igyekezett javítani piaci helyzetén.

 

    
1984-ben és az 1990-es években
(Jobbra Takács István fotója. A cég udvarán készült felvételen egyik terméküket reklámozó hőlégballonjuk.)
    

•Méri István 1950-es években végzett ásatásai bizonyították, hogy a kanizsai vár magja, belső vára, legrégebbi épülete (várkastély) alapfalai itt rejtőznek a földben, jórészt a szeszgyár épülete alatt.

A kőből rakott falak parkosított környezettel bemutathatók lennének. Ennek azonban előfeltétele a jelenlegi felszíni építmények majdani eltűnése.

 

Így helyezkedhetett el a vár (balra) és a 16. századi (kerített) város palánkfalakkal és árokkal erősített része

 

A kerített város távolsága a vártól a közelmúltig tisztázatlan maradt. Azonban a soha el nem készült Erzsébet téri mélygarázs 2006-os munkálatai során megtalálták ott a 16. századi városfal északkeleti sarokbástyája cölöpsorait.

 

Az elakadt építkezés 2007 márciusában
(Gerencsér Tibortól.)

2012-re készült el a felújított téren az az üveggel fedett, járható felületű akna, amely láthatóvá tette a hajdani fal egy részletét. Közvetlenül az üvegezés alá Szemenyey-Nagy Tibor alkotása (a vár és a város makettje) került.

   

         
2012
(Szemenyey-Nagy Tibor képei.)

 

A konstrukció azonban nem vált be. Az álladó jelleggel párásodó üveglap láthatatlanná tette az akna belsejét. Az illetékesek 2016-ban „oldották meg” a problémát. Az akna fölé egy posztamenst emeltettek, a makettet erre helyeztették – immár fedetlenül és védtelenül.

 

       
E cölöpök 2013-ban kerültek elő a Király utcai csatornázási munkálatok révén
(Leverésükkor csak a faragott részük került a föld alá.)
 

       

A vár ostroma 1600-ban, elfoglalásakor
(Balra: a vár körül táboroznak az ostromló törökök, tőlük balra, a felmentésre érkező keresztény csapatok tábora. Jobbra: középen az ostromló török sereg hadrendben, a kép bal oldalán a keresztény csapatok, jobb oldalán a vár kis részlete. Mindkét képen balra esik a mai belváros, jobbra Kiskanizsa.)
 

Metszet 1685-ből

 

                        

                                                                                   A császári sas alatt a felszabadult (1690) vár és város

 

    .          

1689-es és 1693-as metszet a várról

 

•Halis István jegyezte le azt a történetet, amely kapcsolódik a kanizsai vár visszafoglalásához.
Az utolsó basa, Musztafa, mivel kincsei jó részét nem tudta magával vinni, az erődítmény átadását megelőző éjszakán gödröt ásott azoknak a várudvaron.
Tudva, hogy az elrejtett értékek illetéktelen megtalálását leginkább a fehér mének vére akadályozza, elvágta legkedvesebb paripája nyakát, vérét a rejtekhelyre csorgatta.
„Visszajövünk még Kanizsára hamarosan!” − biztatgatta közben magát Musztafa. A visszatérésből nem lett semmi, a kincseket azóta sem látták.
Nem úgy a basa fejetlen lovát. Szeles napok éjféli óráiban szokott száguldozni a Várréten és környékén. Látták, hallották az arra járók, nem is kevesen.

 

A fejetlen, fehér mén Roth Miksa rajzán

 

Időnként bizonyítékok − elhullajtott patkói − is előkerültek az országút (a mai Vár út) mindkét oldalán.

•A törökök távozása után a vár (akkoriban ez volt maga a város) nagyjából kétezer személy lakhelye lett. Többségük az itt állomásozó katonák közül került ki.  A katolikus kanizsaiaknak ekkor egy dzsámi átalakításával tudták a hitélet elemi feltételeit megteremteni.
A fából emelt épület nagyjából négyzet alaprajzú volt. A benne kialakított, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételére szentelt templom körülbelül 300 főt fogadhatott be.
A plébániát a jezsuiták adminisztrálták. Amikor 1702-ben a várral együtt le kellett rombolni a templomot is, az atyák Marosvásárhelyre távoztak. Kéringer Mária levéltáros kutatásai szerint magukkal vitték a Mária szeplőtlen fogantatása című festményt, amely aztán az általuk alapított marosvásárhelyi plébániatemplom főoltárának lett része. Része annak ma is.

 

A marosvásárhelyi festmény
(Thúry György Múzeum.)
 

Nagykanizsa, Vár út 6.

 

•Lásd: Vár út 8.

 

500. Nagykanizsa, Vár út 7.

 

Az 1920-as évek második felében

 

•A szeszüzem telkének nyugati szomszédságában, erősen feltöltött területen nyílt meg 1925-ben az új marhavásártér. Egy favázas épület és egy két hídmérleges mérlegház állt rajta.  A marhák, lovak, sertések számára állásokat alakítottak ki.

•Még a munkálatok megindulása előtt a Nagykanizsai Torna Egylet vezetői úgy döntöttek, hogy – bérelve a területet a várostól – ideiglenesen itt alakítanak ki focistáik számára pályát. (1922 nyarán katonaréti sporttelepüket fel kellett számolniuk.)
Az elhatározás testet öltött, 1923 tavaszán az NTE–Transdanubia Sportegyesület mérkőzéssel átadásra is került az új létesítmény.
Háromezer néző (köztük nagy számban hölgyek, köztük nem kevesen divatbemutatóként használva az alkalmat) volt kíváncsi a meccsre. A rendezők, alábecsülve az érdeklődést, ezerötszáz ülőhellyel várták őket. Két büfé és a szabók által állított hosszú sátor fokozta a kényelmet. Utóbbival szándékoztak pótolni a fedett lelátót. (Száz méteresre bővítéséhez akkor már megvoltak a felajánlások.)
A szünetben a Hahn Barnabás vezette, nyolcvantagú munkásdalárda és Füredi Gyurka cigányzenekara szórakoztatta a közönséget.
Az NTE első gólja után a banda rázendített az ismert dalra: „Piszkáld ki…” A Transdanubia kapusának még ötször kellett piszkálnia. Szemközti kollégájának csak egyszer.

 

Az NTE (állva) és a helyi rendőrség csapata (RFSz) egy másik 1923-as mérkőzésen
(A rend őrei egyszer találtak a kapuba, ellenfelük tizenháromszor.)

(Thúry György Múzeum.)

(Itt említem, hogy a sokszor csak munkásdalárdának nevezett kórust Vas- és Fémmunkások Dalköre névvel 1922-ben alapította Hahn Barnabás zenetanár. Hahn 1925-ben, harmincnégy éves korában halt meg.)
 

501. Nagykanizsa, Vár út 8. és 10.                                                                (Transdanubia)

 

•A gőzmalom létesülését megelőző évtizedekben erre a rétre jártak játszani a kisebb-nagyobb diákok.
Halis Istvántól tudjuk, hogy 1848 márciusa forradalmi hevületében, a beköszönő szabadság mámorában itt, a „lapdázó réten” gyűltek össze, hogy egyhangúan kimondják: többé nem járnak iskolába.
Hiába volt a tanárok minden kísérlete, nem voltak képesek a határozat visszavonását elérni. Végül „Skutika” (ahogy Halis írja: „a tanítók legjobbika”) vette rá a diákokat az iskolák újbóli látogatására.
(Magyarázatul: ebből az időből az iskolai büntetésnek egész sorozata ismert; négyszemközti megintés, nyilvános megdorgálás, térdepelés, bebörtönzés, virgács, skutika (vesszőcsapások „érdem” szerint), intézetből kizárás.
 

 

(Singer Sándor felvétele.)

 

A malom három képe a 19. század utolsó éveiből

 

1910-ben

 

 

(Ketting Klára 1940-ben készített képei.) (indafoto.hu)

 

A főépület alaprajza más, mint amit a Vár úti járókelő gondolhat

 

•1850 tájékán építtette fel a város első gőzmalmát (ma Vár út 10.) négy kereskedő (Aufricht Lipót, Lang Henrik, Bettlheim Sámuel és Ollop Sámuel), akik 1862-ben a palini uradalmi malmot is bérbe vették és Kanizsai Gőzmalom Társaságnak nevezték magukat.

 

  

 

A cég egy 1866-os számlája
(A nyomtatvány 1864-ben készült Markbreiter Jakabnál.)
 

1864

(Thúry György Múzeum.)

 

A leálló üzem 1869-ben egy „nyilvános közkereseti társulat” tulajdonába került (Rosenberg János, Welisch József, Neumann Sándor – ők kanizsaiak voltak –, Preisach József és Bettelheim József).

1885-ben a marburgi idősebb Franz Lajos és Lessner Henrik megvásárolta az akkor Vucskics János tulajdonában lévő, romos, működését újra szüneteltető malmot.

A malom ma négyemeletes épülete már létezett, de alacsonyabb volt. A vevők ebben az évben húzatták rá második emeletét.

 

  

 

 

•A város 1892-ben kötött szerződést Franz Lajossal, aki vállalta a város ellátását villamos árammal.

Ekkor még petróleumlámpákkal oldották meg a közvilágítást: a 265 lámpából 25 volt Kiskanizsán.

A szerződés a város utcáira 280 izzólámpa, 14 ívlámpa állítását írta elő. Mivel a villamosítás Kiskanizsa nagy részét nem érintette, a vállalkozónak ott további húsz petróleumlámpát is üzemeltetni kellett. (A szerződés szerint a többi régi lámpát is meg kellett hagyni, hogy üzemzavar esetén azokat használhassák.)

Az elektromos energia termelését az itt lévő gőzgépekkel képzelték el. Így, a létesítményt Morandini Román kivitelezésében modernizálták.

1894-re kialakították a – várost árammal ellátó – „villámgyárat” is, amely 1922-ben tért át a (váltakozó) „forgóáramra”. Megjegyzem, a cég erre már 1912-ben ajánlatot tett a városnak.

A várost elektromos energiával ellátó itteni gőzgép (a malom központi épületében helyezték el) 1893-ban új, 32 méter magas kéményt (elődje 30 méteres volt) kapott. A bontási és építési munkákkal Morandini Románt bízták meg.

 

Áramfejlesztő telep (1887)

 

                                                           

              

1893 és1894

 

Franz Lajos és Fiai

 

Az 1892 augusztusában a korzón bemutatott kísérlet után („Villamos világítás csak minél előbb jöjjön el a te országod!!!" – írta a tudósító.), 1894. június 22-én nagy tetszést aratott „próbavilágítást” tartottak a Vucskics-ház (Erzsébet tér 22.) udvarán, egy ott felállított gőzgéppel, majd július 1-én kigyulladtak az utcai lámpák.

 

Világítási kellékek 1896-ból:

      

                         Szénszálas izzó

 

Miután a városi hálózat kiépítését az Egger B. és Társa cég elvégezte, a közterületek ugrásszerűen javult megvilágítottságát gyorsan természetesnek vette mindenki.  Így aztán, amikor 1900 októberének egy estéjén kialudtak a lámpák Tuboly Viktor városi képviselő nem késlekedett, azonnal interpellálta a polgármestert. A közgyűlésen kérdezte, szándékozik-e megakadályozni a hasonló üzemzavarokat, amely ebben az esetben is „több helyen erkölcsi botrányt okozott”.

Kezdetben 120, majd rövidesen 150 voltos lett a kanizsai hálózat által szolgáltatott feszültség.

Az utóbbi érték még a második világháború után is (1961-ig) jellemzője volt a városnak: a helybéliek kénytelenek voltak transzformátorokat kapcsolni boltban vásárolt, az országos szabványnak megfelelő berendezéseik elé.

A közvilágítás kiépítése azonban nem egyformán érintette a város különböző részeit: Kiskanizsán még 1910-ben is jobbára petróleumlámpákat használtak. Ekkor azonban történt egy jelentős bővítés. Az addigi 20 kiskanizsai lámpa mellé még 69-et telepítettek, a teljes városban pedig 500-ra emelték az izzólámpák számát és 11 helyen szereltek fel (ebből kettőt Kiskanizsán) újabb ívlámpákat.

Az iskolákban 1894-től, a városházán 1901-től, a kórházban 1903-tól használták az elektromos világítást.

 

      

A hajdani elektromos hálózat maradványai az Ady utca 39. számú házban és alkatrészei
(Kezdetben a padlástérből porcelán tartókon futó, textil borítású kábeleken juttatták le az elektromos áramot a helyiségekbe. Sokszor ott is a falon kívül haladtak tovább a vezetékek.)
(Szántó Miklós jóvoltából 2017-ben.)
 

Összehasonlításul: Magyarország (egyben Európa!) első városa, amely közvilágítását villamosította, Temesvár volt, 1884-ben. A századfordulóra az ilyen magyar városok száma huszonötre nőtt. Budapest még nem volt köztük. Megjegyzem, hogy Vucskics János már 1887-ben ajánlatot tett a városnak a villamos energia szolgáltatására.

 

1929

 

1899-ben a Franz-cég javasolta az eredeti oszlopok lecserélését öntöttvasból készültekre, mert ormótlan faoszlopokon, kötél vastagságú kábeleken továbbították az elektromos energiát a város központjában is. Egy évtized múlva, 1909-ben a folyamat el is kezdődött.

 

A századfordulón

 

Villanyszámla 1907-ből

 

•A Franz Lajos és Fiai cég 1895-ben alakult Franz Lajos és fiai közül Lajos, József (ő negyvenhat évesen, 1914-ben halt meg) és Rudolf társulásával. A vállalkozás fő tevékenységi területe azonban a malomhoz kötődött.

1895-ben a vállalkozás újabb emelettel magasította épületüket.
1896-ban gabonasilót és az iparvágányt tervezett és épített Franzék számára Morandini Román.

1897-ben csaknem elpusztult a teljes malom. Végül a hatalmas tüzet sikerült lokalizálni. Így is kiégett a földszinttől a harmadik emeletig az üzem koptató részlege.

 

1896

 

Az üzem 150-200 emberrel dolgozott. Zala, Somogy és Fejér megyék gabonáját exportálták Ausztriába, Boszniába.

 

1901

(Thúry György Múzeum.)

 

1908-ban döntöttek arról, hogy elindítják a száraztészták és a jég gyártását is. Utóbbihoz 1909-ben létesítettek műjéggyárat. Ugyanekkor új, 40 méter magas gyárkéményt emelt a budapesti Gussenbauer L. és Fia cég.

 

                  

 

                 

 

1909

 

Az 1910-es évek elején az elektromos energia termeléséhez új kazánház és gépház épült. Ezek már nem voltak összeépítve a malom épületével, ami tűzvédelmi okokból már korábban is kívánatos lett volna.

A Vár út 8. szám alatti irodaházuk (alagsorral, két emelettel, tisztviselői lakásokkal) 1912-ben készült el.

 

1914

 

1917

(Thúry György Múzeum.)

 

1920

 

      

Az irodaház délnyugatról 1929-ben (Neumann Rezső képén) és 1958-ban (Thúry György Múzeum)

 

 

      

 

1921-től Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Rt. néven a cég kiterjesztette működését a Dunántúlra. Kanizsán kívül üzemük volt Bonyhádon, Enyingen és Körmenden.

 

 

 

Pongor Henrik

(1863-1934)
(Pongor két évtizeden át, 1928-ig vezette a céget igazgatóként, vezérigazgatóként.)
 

A Transdanubiától 1934-ben vette át a Drávavölgyi Villamossági Rt. Nagykanizsa elektromos energiaellátása feladatát. A város e döntése következményeként az itteni központ tisztviselőit elbocsátották, a malom leállt és a lisztraktár is felszámolásra került.

A gazdasági válság nyomán ekkorra már megszűntek a város valójában nagyüzemi termelést folytató cégei. A sor végén leállt a sörgyári termelés 1932-ben és a fűtőházban bocsátottak el nagy számban munkásokat. Utolsó mohikánként a Transdanubia tartott ki további két esztendeig.

•1940-ben a Mezőgazdasági Közraktárak Rt. megvette a gőzmalom 14 holdas telepét, amelyet akkoriban már bérelt. Ezzel 1000 vagon befogadóképességű tárolóhoz jutott.

 

1942

(Thúry György Múzeum.)

 

•1938 nyarán az EUROGASCO megalapította a MAORT-ot. Az új cég 1939-re Újudvaron felépített két hatalmas olajtartályt, lispei irodája részére pedig kibérelte az itteni kihasználatlan irodaházat. 1941-ben az épületbe a MAORT (Magyar Amerikai Olajipari Rt.) központja települt.

 

 

1943

A MAORT Nagykanizsa és Lovászi között 1941-től közlekedő busza
 

•A zalai olajmezők megtalálása és következményeként a MAORT megtelepedése – a korábbi szerepét az első világháború után elvesztő, helyette újabbat nem találó – Nagykanizsa számára hatalmas (és szerencsés) lehetőséget teremtett.
Az olajipar sokaknak végre munkát adott és egy jól képzett réteg megjelenését is eredményezte. Utóbbira nem kevésbé szorult rá a város, mint az előzőre.

 

1938
(A MAORT munkásai a város határában.)

(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)

 

                  

MAORT-os képeslapok 1943-ból
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)

Az új iparág nem volt veszélytelen. 1941 júliusában az Újudvar felől Budapest felé épülő olaj-távvezeték kivitelezési munkálatai követelték meg áldozataikat.
Az egyik pótkocsis teherautó, a kanizsai telepről a távvezetékhez szükséges csöveket szállítva, Martonvásár közelében megcsúszott a balatoni műúton és a magasfeszültségű távvezeték tartóoszlopának ütközött.
A jármű utasai közül a csövek tetején utazó egyik kocsikísérő időben leugrott. Ő nem szenvedett komolyabb sérülést.
A megcsúszó rakomány azonban átszakította a vezetőfülke falát és megölte a sofőrt, a kanizsai Göncz Istvánt (1902-1941) és a mellette ülő munkavezetőt. Másodpercekkel később a távvezeték felrobbantotta a kocsi üzemanyagtartályát (a MAORT teherautóit butángázzal hajtották) és a fülkéből menekülni nem tudó kocsikísérő a tűzben lelte halálát. Társa, a palini László Sándor ugyan kiszabadult, de égési sebeibe a kórházban belehalt.

 

A balesetet szenvedett jármű Martonvásáron 1941-ben
(Jobbra Göncz István. Mellette a szerencsétlenség két másik áldozata.)
 

•A Transdanubia volt egyik alapítója a Nagykanizsai Városépítő és Ipari Építési Részvénytársaságnak 1921-ben. A cég telepe itt lett kialakítva vasútvonal és a malom telke között (Vár út 2-től 6-ig).

 

1922

 

•Jobb ötlet híján döntöttem úgy, hogy itt írok a gőzmalmot felépíttető kereskedők egyikéről, Lang (Láng) Henrikről és testvéréről.
Henriknek élete végén a teljes város gazdálkodása irányításában is jutott szerep. Amikor 1878-ban Babochay György került a polgármesteri székbe, ő lett a város pénztárnoka. Feladatuk nem ígérkezett sem egyszerűnek, sem népszerűséget növelőnek, mert a város meglehetősen zilált pénzügyi helyzetben volt (akkor is).
Lang Henrik 1888-as haláláig végezte e hivatali tevékenységét. Hetvenötödik évében járt akkor.
A Lang család másik tagja, Henrik öccse a város határain túl is ismertséget szerzett magának. A Nagykanizsán 1838-ban született Láng (Lang) Fülöp énekesként aratott nagy sikereket előbb német nyelvterületen, aztán itthon is, mint a Nemzeti Színház, majd az Operaház művésze.
Családtagjaihoz évente szülővárosába látogatott, esetenként fellépéseket is vállalt Kanizsán.
1900-ban halt meg.

Láng Fülöp Petur bánként 1870-ben
 

502. Nagykanizsa, Vár út 9.                                                                            (Vasvázas*)

 

   

 

•A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár elődjét a MAORT a Délnyugat-Dunántúlon 1937 óta eredményes olajbányászat gépei javítására, gyártására létesítette.

Műhelyei alapját e jellegzetes tetőzetű gépcsarnok képezte.

Egy Teheránba szánt szövőgyár (a németek 1939-ben uszályon csak Budapestig tudták szállítani) elemeiből Gaál Antal bányamérnök és dr. Falk Richárd (1899-1979) gépészmérnök szervezési és építési tervei alapján emeltette a MAORT.

 

         

Falk Richárd 1948-ig volt a „Vasvázas” főmérnöke

(Mellszobrát 1991-ben készítette Bálits Kálmán [1935-1992]. Móritz István felvétele az üzem udvarán álló alkotásról.)

 

Az építkezés 1942-ben kezdődött, 1944 elején végződött. Az ingoványos talaj feltöltéséhez csaknem háromszázezer köbméter föld kellett.

 

Az építési munkák

 

A 15 „mezővel” megtervezett csarnok kivitelezője Kalmár Zoltán cége volt.

 

    

(Czupi Gyulától.)

 

  

 

1943-ban elkészült az iparvágány is.

 

1948

 

A MAORT bárcája az 1940-es évekből

 

Az idealizált üzem az 1950-es évek képeslapján

(A jobb alsó sarokban a sporttelep lelátója.)

 

Légi felvétel 1952-ből

 

Az 1949-es államosítás tizedik évfordulójára

 

Készülő hatvan köbméteres olajtartályok 1956-ban

(Vízvári József gyűjteményéből.)

 

        

1960

 

  

Az 1960-as évek elején
(Az eredeti képek Béres Sándor tulajdonában.)
 

•A gépcsarnoktól keletre (az állatvásártér területét felhasználva) alakították ki a MAORT azóta felszámolt sporttelepét. A füves futballpályát salakos futópálya vette körül. A megemelt nézőteret a nyugati oldal mentén építették fel. A létesítmény avatására 1946-ban került sor. Az utolsó rendezvénynek 1964-ben adott helyet, aztán a gyár bővítésére használták fel területét.

 

Az egyesület (1945-től 1949-is MAORT Munkás, 1949-től 1950-ig Nagykanizsai Olajmunkás) jelvénye

 

(Kiss László gyűjteményéből.)

 

Valószínűsíthető, hogy létezése alatt a pálya 1955 augusztusának utolsó napján vonzotta a legtöbb (15 000) érdeklődőt. Az „Aranycsapat” 14:1 arányban verte a Nagykanizsai Bányász futballcsapatát.
A közelgő esemény jelentőségét felmérte Nevető Laci is: elhíresztelte hát, hogy Puskásnak libát fog ajándékozni, amelynek sapkát varrat.
Egy kisfiút is próbált kölcsönkérni, hogy bemutathassa, mint saját fiát. Fiúhoz nem jutott, de a libát egy díszes kosárban átadta Puskásnak. Az állatot (sapkája nem volt, talán nem készült el időre) bevitték az öltözőbe és többé nem látták Kanizsán.
Ez a történet is több változatban maradt fenn. Más dátumokkal, Puskás helyett Kocsissal, válogatott helyett MTK-val, sapka helyett piros szalaggal is találkozhatunk. Fix pont: a liba. (Itt a dr. Fodor Zsolt által gyűjtöttet közöltem.)

•Az 1948-as MAORT-pert bevezető sajtókampány érintettjévé lett a sporttelep is. A „Zala” ősszel így „elemezte” a létesítményt megálmodó folyamatot:
„A MAORT-gengszterek azonban azért támogatták a sportot, hogy visszavethessék a termelést. Ők nem a termelés emelkedéséből építettek sporttelepet, hanem azért építettek sporttelepet, hogy ne kelljen emelni a termelést.”
•Az üzem előtt, az út mentén mára eltűnt fogadalmi kereszt állt.

 

503. Nagykanizsa, Vár út 12.

 

A már lebontott (2009) üzem bejárati része

 

•A Nagykanizsai Üveggyár Rt. 1943 végén alakult meg, hogy a város által biztosított ingyenes telken ólomüveget gyártó üzemet létesítsen.

A tényleges üveggyártás azonban csak egy újabb kezdeményezés nyomán indult el. Az itteni területet 1947-ben kapta a Vegyiüveg Kft., hogy hőálló árukat termelő üzemet létesítsen. Dolgozni 1948-ban kezdtek: nyolc ember készítette a literes háztartási palackokat.

Még abban az évben kialakult a hosszú időre érvényes termelési profil: tűzálló háztartási eszközök és laboratóriumi felszerelések gyártásába fogtak. Egyelőre egy kemencével.

1950-ben már a harmadik huta épült.

 

Az 1960-as években
(Az üzem képeslapon.)
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

                 

 

504. Nagykanizsa, Vár út vége

 

•A város első, kezdetleges vágóhídjához 1874-ben jutott, amikor átvette a két épületből álló uradalmi vágóhidat, amely a Lazsnak-csatorna nyugati oldalán volt, nem túl messze a kiskanizsai úttól, déli irányban.

Az uradalmi vágóhíd két épülete az 1864-es térképen

(A létesítmény a belvárosból 1842-ben települt e helyre.)

(Thúry György Múzeum.)
 

1901

 

•A Principális hídja mellett állt Nepomuki Szent János szobra (János-kép), amelyet 1825-ben helyeztek át a Teleki út végére.

Az 1786-os – ekkor még nem létezett a Principális csatorna – térképen is ugyanott látható a szobor: egy kis, névtelen vízfolyás (korábban a Kanizsa-patak nyugati ága) és az átvezető híd nyugati oldalán.

Halis szerint a 18. század első évtizedeiben került erre a helyére.

•A két városrészt korábban egy szabályozatlan, a környéket rendszeresen elárasztó kis folyó választotta el.

A „Kanizsa” név első, írásos említése nem is a várossal, hanem a patakkal kapcsolatos; az okirat 1193-ban keletkezett. A török korban Kanizsnicza volt a neve a várostól délre eső részének. Szabályozása előtt hívták Kógyár-, illetve Kanizsa-patakként is.

 

Mikoviny Sámuel (?)

 

A vár helye és a Kiskanizsára vezető híd a térkép jobb széle közelében

 

Mikoviny Sámuel 1740-es években készült térképvázlatán a patak a két városrész között még három ágra szakadva látható.

A középső ág az akkor már nem álló vár területén haladt át, a hajdani belső vár nyugati oldalán. Ezt a későbbiekben feltölthették, mert az 1786-os térképen a patak medre már nagyjából a jelenlegi Dencsár-árok helyén volt. Korábban ez volt a keleti ág.

A törökök távozása után a vízfolyások fölé hidak kerültek. Halis szerint a Kanizsa-patak (a keleti ág) hídján sorompó volt, mert a város itt vámolta az áthaladókat, ha azok vidékiek voltak. Már Batthyány Ádám herceg volt a város földesura, amikor a vámszedés joga átkerült az uradalomhoz.

 

1790

(library.hungaricana.hu)

 

A berek hamarosan induló lecsapolásának előkészítésére született egyik térkép darabja látható valamivel feljebb. A mocsaras rész és benne a vár hatszögének ábrázolása viszonylag pontos lehet.
A leginkább figyelemre méltó viszont a vázlatnak a két városrészt megjelenítő része. Nagyon fontos információkkal szolgálna, ha jórészt nem a fantázia terméke lenne. Helyén jelzi viszont az Inkey-kápolnát (Calvaria) és a lazsnaki fogadót (Diversorium).

•1802-ben, amikor a város lakóival kiásatta a két városrész közötti vízlevezető árkokat, kialakították a Principális-csatornát is. Ekkortól a Kanizsa-patak vizét már a Principális csatorna vezette át a város területén.

A lecsapolás szándékával a földesúr, illetve a város már 1762-ben és 1766-ban munkákat indított, de ezek megszakadtak, érdemi eredménnyel nem jártak.

•

”Óh Kanális, óh Kanális,
Rólad írni mily – banális…”

A Principális-csatornának a hídtól északra eső részét sokáig ingyenes népfürdőként használták a helyiek.

 

                    

Az 1920-as évek második felében

(Neumann Rezső felvételei.)

 

Már a 19. század végén gát került a csatornára, amelyre a Franz cégnek volt szüksége, mert innen hordták a vizet közeli üzemükbe, a gőzmalomba. Dr. Béres Sándor visszaemlékezéséből tudhatjuk, hogy a környéket sió (azaz zsilipes csatorna) néven emlegették a hely látogatói.
Egy kiskanizsai polgár öltözőt is állított a közelében. Ez hamarosan eltűnt, majd 1909-ben Flumbort, az ugyancsak kiskanizsai gazda épített fel hat kabint az átöltözéshez. Szabadságos katonák, vakációzó diákok, varróleányok és társaik serege kereste itt a felüdülést a kánikulai napokon.
•Tamás János ügyvéd, a helyi lap olvasója 1912-ben közre is adta, milyen szerkezetű strandot képzel el a Principális-csatornához. A két, egyenként 500-600 négyzetméteres, betonnal bélelt medence mellé kabinokat, nyári vendéglőt álmodott. Az egyik medencének lényegesen magasabb belépődíjat szánt, mint a másiknak. Utóbbit a legszegényebbek kijelölt időpontokban ingyen is látogathatták volna. A bevételeket növelésére javasolta, hogy telente a medencékben termeljenek jeget.

 

 

Az ötlet, de társai sem valósultak meg. Az első világháború és következményei nem tették lehetővé.
•1920 körül cserélődött a lányok szoknyás-nadrágos öltözéke fürdőtrikóra. Persze azoké, akik ilyesmit megengedhettek maguknak. A legkisebbek estében pedig nem volt szokásos sem a trikó, sem a szoknya, sem a nadrág. Nem volt az a fiúknál, nem volt az a lányoknál. Nem volt az 1920 előtt, nem volt az 1920 után.
Volt viszont induló, amit dr. Béres szerint szívesen daloltak a legifjabbak:

 

Szép város Kanizsa,
itt folyik a Principális csatorna.
Nem kell ott fizetni,
menjünk hát fürödni!

Kiskanizsa dolgos, munkában fáradt lovai is élvezhették a hűvös víz örömeit. Ha gazdájuk is úgy akarta, lejjebb, mint a strandolók.
Az amúgy is kellemes helyet időnként izgalmas események tették még vonzóbbá.
1910-ben tudósított arról a „Zala”, hogy a partot meglátogatta a „gólya”. Egy – a hideg vízben megmártózó – napszámos asszonynál indult meg a szülés. Az egészséges fiúcska világra jövetelét cigánykerekeket vetve ünnepelték a fürdőző gyerekek.
Máskor egy kovácslegény döntött úgy, hogy a város e pontján kezd a nudizmus korai népszerűsítésébe. Balszerencséjére nem légies testalkatú kisasszonyokkal hozta össze sorsa. A három jó erőben lévő hölgy a sikongatás befejeztével a leendő mesterember módszeres ütlegeléséhez fogott. Ki tudja, talán a lincseléstől mentette meg a már vérző férfit a lármára előkerült mezőőr és társa, a bírság.
Megint máskor az arra járó rendőr a látásból ismerős, mindig soványka suhancot találta immár gömbölyödőnek. Az elrendelt vetkőzés eredményeként a saját ruházaton túl előkerült: egy vadonatúj szalmakalap, két zakó, két mellény, három alsónadrág, egy pár monogramos női harisnya, két pár harisnyakötő, egy női ing és egy trikó. Mire a leltározás befejeződött, ugyancsak előkerültek a felsoroltak vizes és dühös tulajdonosai.

 

       

 

A századforduló csibészei szívesen pózoltak is a képeslapok készítésekor

1937-ben a város a hídtól (északra) 200 méternyire fából épített gáttal 100 cm-re emelte a „strand” vizét, amelyet a csatornával együtt Kanárisként emlegettek.
 

      

A város által építtetett zsilip délről

(1938 őszén döntöttek úgy, hogy a gát helyére betonból és acélból készült zsilip kerüljön. Nincs adatom, hogy kik és miért robbantották fel 1944-ben.)
(Ketting Klára 1940-es felvételei.)

(indafoto.hu)
 

1948-ban a zsilip mögött ötven méter hosszan jócskán kiszélesítették a medret. Hogy javítsanak a fürdőzés feltételein a kialakított medence fenekét sóderrel fedték.
•Érdekesség, hogy a vizet – nagynak tartott vastartalma miatt – kis üvegekben azok is hordták haza, akik nem fürödtek benne. Ha szükségesnek érezték, szemvízként használták. Állítólag, használt.
 

A hídtól délre
(Ketting Klára 1940-es felvétele.)

(indafoto.hu)
 

 

Ugyanitt, amikor a Principális folyónak képzeli magát

 

•A hídtól délre, a Principális kiskanizsai oldalán volt a Pivári-malom épülete. Már az 1740-es évekből megmaradt Mikoviny-féle térképvázlat és az 1780-as évek első felében készült első katonai felmérés is jelezte helyét.

Utóbbin azt láthatjuk, hogy a még szabályozatlan patak itt egy kis szigetet alkotva elágazott; a nyugati ágra települt a malom. Később a csatorna nyomvonala a kis malom mellé került.

 

A Pivári-malom (balra) az 1780-as években

 

Viszonylag messze volt Kiskanizsától, Ligetváros déli végétől esett nyugatra. A csatorna délnyugati irányba fordulásától délre volt, körülbelül 200 méter távolságban.

 

1790

(library.hungaricana.hu)

 

Egy 1826-os térkép volt malomként jelzi, az 1864-es kataszteri térképen még szerepel épülete.

•Az első katonai felmérés délebbre, már bajcsai területen is ábrázolt két (ahogy megkülönböztették: alsó és felső) vízimalmot a Principális elődje mentén.

•Amikor 1902-ben teljesen megváltoztatták az út nyomvonalát, a csatornák (Principális és Lazsnak) fölé modern, acéltartós, hét méter széles hidak kerültek.

1939-ben a két hidat megerősítették és köztük az út burkolatát is hét méterre szélesítették.

A Principális 1902-ben készült hídja délről
 

A Principális hídja délről, 1939-es megerősítése után
(Ketting Klára 1940-es felvétele.)

(indafoto.hu)

 

Ezeket 1945-ben felrobbantották. Utódjaikat 1947-ben avatták.

A Principális új hídjának átadása

 

•A zsiliptől és a fürdésre használt területtől északra létesült az 1960-as években a kemping.

 

A környék 1984-ben

 

1970

(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
 

Az 1970-es években

(Gazdag Mária jóvoltából.)

 

 

(Az alsó két kép Harangozó Tibor gyűjteményéből származik.)
 

1973
(A város térképét közlő képeslapról.)
 

•Annak idején a kemping szomszédságában, az attól északra eső területen találtuk a városi földgáztárolót. 1959 és 1976 között működött.