•Egy apró, keletről nyugatra lejtő völgybe települt. Már 1772-ben említették az utcák felsorolásában.
1873-ban kapta az addigi Miháldi (Miháld) név helyett az Attilát.
•A századforduló újságírója úgy találta, hogy a házak közötti szekérút az utca végén, a Chinorány-ház tájékán hatalmas mocsárként folytatódik, ahol járda létesítésével már nem is kísérleteztek. Szárazságban a láp kiterjedtsége ugyan csökkent, de esők idején mindenféle átkelés – gyalogos, szekeres egyaránt – lehetetlenné lett. Így a Rózsa és Attila utca lakói szomszédolni csak az Eötvös tér előzetes felkeresésével tudtak.
1910 körül házai jobbára még zsúptetősek voltak. Mivel ezek nagy többségének nem volt kéménye, az egész utca a füst szagában úszott. Legszagosabb utcának az akkori újságíró mégsem ezért választotta.
Akkor még a város sok utcájában nyitott csatorna szolgált a csapadék feleslegének elvezetésére, de az itteni árok – az itt lakók nyilvánvaló közreműködésével – valódi kloáka volt, e funkciónak megfelelő szaggal.
Közrejátszhatott persze az is, hogy az utca maga is egy természetes árok volt.
Ugyanakkor a legöregebb, oromfalukkal az utca felé forduló házak a városrészben páratlan, falusias hangulatot adtak a helynek.
•A régi utcából (az 1786-os térkép szerint – már akkor – későbbi hosszában létezett) mára csak nyomvonala maradt. Utolsó házai 1974-ben kerültek elbontásra.
A pálya a mai Attila utca 10. és 12. számú házai elé épült
(Török Tibor az 1960-as évek végén, Gerencsér Tibor 1973-ban készítette felvételét. A korábbi képen még ott az utca 60. és 62. házszámú épülete.)
Mai vonalvezetése sem teljesen azonos a korábbival, hiszen eredetileg a Petőfi utcába torkollt.
A Petőfi utca és az Attila utca eleje 1900 körül
(A terep lejtésének problémáját a torkolat déli sarkán emelt Hertelendy-bástyával kezelték.)
1973-ban már ez a kép fogadta az Attila utca torkolatát keresőt
(Gerencsér Tibor képe.)
Két kép az utca utolsóknak maradt házairól:
Attila utca15. (balra) és 17. az északi oldalon, illetve 36. (jobbra) és 38. a déli oldalon
(Thúry György Múzeum.)
Az 1960-as évek második felében
(A háttérben Attila utca 17.)
(Gönczöl Katalin [Kathie Visceglie] jóvoltából.)
047. Nagykanizsa, Attila utca 2. (korábbi számozás szerint)
•Kardos Ferenc levéltári kutatásai eredményeként tudhatjuk, hogy itt hajdan a Matkovics-ház állt, amely 1886-ban már a szomszédos ingatlant birtokló Hertelendy Béla tulajdonában volt.
A kibérelt háromszobás házban 1889-ben nyitotta meg negyedik óvodáját a Kisdednevelő Egyesület. Petőfi utcaiként is emlegették, hiszen az épület valamelyest annak is része volt látványilag.
A hely 1864-ben
(Zöld háromszöggel a Matkovics-ház.)
(library.hungaricana.hu)
048. Nagykanizsa, Attila utca 59. (korábbi számozás szerint)
•Ott ahol a hajdani Rózsa és Attila utca vége összeért, az Attila utca északi oldalának utolsó háza a 19. század második felében Chinorány Boldizsár tulajdonában volt.
•Ő volt a helyi postamesterek sorát adó híres família utolsó postamester tagja.
Hetvenkét éves volt, amikor 1900-ban meghalt.
Utolsó gyermekét 1899 januárjában szülte meg harminckettő esztendős felesége. A kicsi nem sokáig élt, a következő esztendő novemberében a skarlát áldozata lett.
Egy hónappal később az apa szíve felmondta a szolgálatot.
A család síremléke a köztemetőben
(A négyszögletes rész feletti sávban még olvasható a „BUS EMLÉKÜL” felirat. A felület többi részét a család tagjainak halálozási adatai fedik. Felül, az ívelt darabon találjuk az 1863-ban, nyolcvanhárom esztendősen meghalt Chinorány Boldizsár főszolgabíró nevét.)
A hajdani nagy vagyonukból addigra az általa ide építtetett háza (valójában két épület) és mögötte egy jókora földterület maradt.
•Utóbbi volt a Postakert. Az elnevezés a család tevékenységére utalhatott. Nagyjából arról a területről van szó, amelyen ma a Rózsa utcának az Attila utca és a Hevesi út közötti szakasza halad át.
A környék 1900-ban
(Thúry György Múzeum.)
•Az államosítások keretében 1950-ben alakult meg a magánfuvarosokat központosító Belföldi Szállítmányozási Vállalat (Belsped) nagykanizsai egysége. E cégek leginkább a vasúton érkező árukat továbbították a címzetteknek, de a lakosság is fordulhatott hozzájuk igényeivel, lovas kocsijaik fuvarozták többek között a Tüzép-telepekről a téli tüzelőt megrendelőiknek.
Kezdetben a lovak Nagykanizsán is korábbi gazdáiknál maradtak, majd itt, az 59. számú ingatlan keleti, beépítetlen felén elkészült az állatok új, nagy istállója.
1969-ben még álltak a Belsped telepének zöld csillaggal jelölt épületei
A motorizáció térhódítása az 1960-as évek első felében tette versenyképtelenné a szállítás e lóvontatású fajtáját. Mohai V. Lajos gyermekként volt tanúja a következményeknek:
„A lovakat feketére égett, csatakos fejű szenesek vezették, akik az éjszaka sötét hullámaiban éltek addig, és a napvilágra mintha csak akkor merészkedtek volna ki, hogy hátuk mögött hagyva az örökké szélfútta istállókat, kantárszáron vonszolják el a lovak még élő tetemeit.
Úgy vonultak ott, mint akik végleg veszni hagyják életük eszenciáit, mert az idő eljárt a lovak és a szenesek fölött, nincs se merre, se tovább, csak a vesztőhely illata vár rájuk a város külső, északi szegélyéhez kuporodó vágóhídon. Gumicsizmájukra csörgedezve csapódott rá a megnehezült sár, ahogy kétoldalt, testsúlyukra ereszkedve lépdeltek a halálra ítélt állatok mellett.
A levegő fojtott volt a hirtelen elülő széltől, amely addig a határból fújt be az udvarok közeibe. A leülepedett meleg szinte rárakódott a Földre-szorított épületek roskatag tetőcserepeire. Az elhanyagolt, és foghíjas járdákon ijedt csönd honolt; a mésztől fehér házak mintha fáradtan búcsút intettek volna a szakadozott gyászmenetnek. Mintha megérezték volna, hogy a lovak és az istállók után ők következnek majd, mert rövidesen eljöhet az idő, amikor az egymás hátának támaszkodó, a kertek mélyeibe süppedt féltetős kicsinyke épületekre fölfűződő utca kanyarulatait fölnyalábolja, és kiegyenesíti majd négyemeletes pontházakkal a terjeszkedő város.”
(A bátyám hazavitte a halált című, 2014-ben megjelent mű részlete.)
•Ízelítőül, itt közlök néhány képet a Rózsa utca régi házairól. (Az utcát az 1864-es kataszteri térképen is e névvel találjuk.) A lakótelep építésekor az összes öreg ház is eltűnt. Először a nyugati oldal épületei kerültek bontásra 1964 és 1972 között.
1900 körül még nagy számban álltak zsúptetős épületek a város külső részein. A kanizsai városrészben a Rózsa utca 8. szám alatti háznak nagyon sok „ikertestvére” létezett. Egyfajta egyöntetűség volt jellemzőjük: beosztásuk, a falak alapanyaga (hasított keményfa), az ablakok elhelyezkedése, a tető üstökös jellege (mindkét végén csapott nyeregtető) azonos volt.
Rózsa utca 8. és 10. 1932-ben
(Ifjabb Makoviczky Gyula felvétele.)
A beosztás
(Rózsa utca 8.)
Az utcában készülhetett Faragó Márton 1931-es festménye
A 8. szám alatti zsúptetős ház két oldalán látható kerítésfajta használata hajdan általános volt Kanizsa külvárosi részein
(Ketting Klára felvétele 1940-ből.)
(indafoto.hu)
Rózsa utca 32. és pajtája 1932-ben
(Ifjabb Makoviczky Gyula felvételei.)
Rózsa utca 23. és 21. (jobbról)
(Kotnyek István felvétele az 1970-es évekből.)
„Bánom, hogy csak emlékeimben élhetnek a leheletnyi utcák, és az örökké csordogáló közcsapok, ahová kijártak az emberek egymással megbeszélni a híreket.”
(Mohai V. Lajos)
(Kotnyek István felvétele az 1970-es évekből.)
Rózsa utca 35.
(Kotnyek István felvétele az 1970-es évekből.)
•Mohai V. Lajos (1956) József Attila-díjas költő, a Rózsa utcában született, ott nevelkedett, városának és az utcájának A RÓZSA UTCA, RETROSPEKTÍV (2017) című költeményében állított emléket. Egy részlet:
A SZÁZEGYEDIK ÚT
Rózsa utca retrospektív – Eposz
„Annak a városnak a képe mára már a múlté,
a költő kiforgatott szókinccsel beszél róla,
az önvédelmi sáncok ideig-óráig állnak,
a kárhozat tartósabb anyagból készül,
a Rózsa utcát felfalta a város éhes gyomra,
a retrospektív eposzba
melankolikus noktürn
költözik:
Hol maradnak a kocsiszínek torkai,
hogy elnyeljék a délutáni fényeket,
hol marad a faltövekből kikapaszkodó lapulevelek
poros szomorúsága?
Hol maradnak a fuvaros lovak hajnali vallomásai,
amikor nekilódultak az útnak,
hogy megadóan kiszolgálják a város igényeit?
Hová merül el a jegenyék tánca,
ha majd a jegenyéket is kivágják,
és tüzelő lesz belőlük?
Hová merül el a madarak repdesése onnan?
A kisírt szemű Rózsa utca tárgyi bizonyítéka
a hamuszín Ég kőlapja.”
Az 1970-es években
(Kotnyek István felvétele.)
A KŐKERESZTNÉL
(Curriculum vitae, 1)
Ott virrasztanak a városszéli angyalok:
a szelíd postagalambok röptét odáig
mérik a gazdák, a cinkék fészkeire
ráül az istállók harmata, a határ
madarainak tollpihéit odáig fújja a szél,
az öregek, mielőtt dologba fognának,
keresztet vetnek, az élet a ráncos kezekben
elfér; a kutyák ugatása fölidézi a kifogyhatatlan
gyermekkort, a szomorúfűz miatt kel föl
a Nap, a szenesek pora a városra száll;
minden álmunk új időszámítást kezd, csak
az angyalok időérzéke tér el ettől…
(Mohai V. Lajos verse.)
Az egykori Rózsa utca végére állított, jelenleg is látható fogadalmi kereszt 1934-ben került helyére
(Balra a 2006-os, jobbra a 2012-es állapotában.)
Amikor a keleti oldal öreg házai még álltak
A Rózsa utca mentén (Bartók Béla utca 1.) 1969-ben épült fel a város első tízemeletes háza, a Garzonház
(A környéken kialakított lakótelep egyhangú épületei között alig akad figyelmet felkeltő. Számomra a kevés kivétel egyike e ház. Sajnos, egyszobás lakásai ma üresen állnak. Új tulajdonosra és felújítóra vár.)
1975 körül
(fortepan.hu)
.
