172. Nagykanizsa, Eötvös József tér

 

•Az Eötvös tér nyugati felén körülbelül 1860-ig létezett a „Sárecz tenger”, amely még a 18. században jött létre. Valószínűleg egy téglavető visszamaradt gödreként keletkezett.

 

1822

(Thúry György Múzeum.)

 

Az 1848-ban választójoggal bírók névsorában szerepel Sárecz József csizmadia. E régi kanizsai család nevét kapta az itteni tóka.
A vízzel feltöltődött nagy mélyedést használták lovak úsztatására és a hagyomány szerint pékek, „szappantosok” büntetésére. Akkor mártották őket ketrecbe zárva vízbe, ha nem az előírt súlyban készítették termékeiket („megmártás”).
•1869-ben határozott úgy a város tanácsa, hogy az Erzsébet térről eltávolított Szentháromság-szobrot a tér nyugati részén, a „Sárecz tenger” helyén kell felállítani, a környékét pedig Szentháromság térnek hívják azután. Ennek már akkor sétatér szerepet szántak.
 

 

Két kép a századforduló környékéről

(Alul, a szoborcsoporttól balra a közkút felszíni részei láthatók.)

 

1876-ban a gimnázium nyugati oldala előtti terület fásítása, parkosítása megtörtént. Ahogy a Zalai Közlöny írta: a munka „Szeitl kertész tanár ízléses terve” szerint folyt. Ekkor – minden bizonnyal – a gimnázium vette saját kezébe környéke rendezésének ügyét.

 

1871

(Szeitl kertész tanár, a hirdető Seidl Lipót kertész és az első városi kertész, Szeidl Lipót, az eltérően írt nevek ellenére, ugyanazon személy. Szeidl Lipót kertészete valahol az Óriás − ma Kinizsi − utcában volt. 1891-ben, hetven évesen halt meg.)

 

A tér északi részének parkosításáról a város 1885-ben döntött, azzal a szándékkal, hogy a már tervezgetett Sétakert megvalósulásáig legalább egy „Ideiglenes Sétatér” legyen Kanizsán. A tér nyugati és északi felén kialakult parkot fából készített kerítéssel vették körül.

1914 tavaszán újabb fásításba kezdett a város.

 

         

A teret időnként a mutatványosok is „megtalálták”

(Hirdetések 1885-ből és 1889-ből.)

 

Lelkes túlkorosok az 1960-as évek első felében
(Háttérben a 21. és 22. számú ház.)
(Ivánkovits Ágnestől.)
 

Az 1960-as években
(Soós Istvánné Strényi Anna jóvoltából.)
 

 

A tér fái 1925-ben
(Háttérben a Szentháromság-szobor hátsó oldala.)

(Halis István Városi Könyvtár.)

 

A park egy része 1940 körül

 

  

A fák 2010-ben

 

•1873-ban az akkori Sétatér nevű területet Eötvös térnek nevezték el. Viszont a gimnáziumtól északra eső résznek (a mai tér északkeleti darabja) akkor még a Vörösmarty tér nevet adták. A teret keletről határoló utca Vörösmarty utca lett.
Így volt ez 1900-ig, amikor a mai Vörösmarty utca névadása megtörtént és itt a teljes tér az Eötvös nevet kapta.
Miközben a hivatalos elnevezések változtak, a kanizsaiak jobbára maradtak a megszokottnál, egyszerűen Papkertként emlegették a környéket.
•1869-ben az Erzsébet térről eltávolított Szentháromság-szobrot itt, a gimnáziumtól nyugatra állították fel.
 

Az 1931-es képeslapon

 

A döntést befolyásolhatta, hogy a közelben volt a piaristák gimnáziumi társháza és kápolnája. Ugyanakkor a hely ideális köztéri alkotások számára, hiszen ide helyezve, azokat már messziről megpillantja a Fő úton közeledő.
Utóbbinak tulajdonítom, hogy később a szoborcsoportot – a Nagy-Magyarország emlékmű 1934-es felállításához helyet biztosítva – elköltöztették a Kossuth térre.
 

A Nagy-Magyarország emlékmű a hajdani képeslapon

 

Az új emlékmű létesítését Schless István (Schless Bertalan fia) 1933-as adománya tette lehetővé.
 

Schless István

(1885-1962)

 

              

A két 1934-es felvételt S Varga György jóvoltából közölhetem

 

1934-ben közölte a helyi lap az építés e képét

 

1936

 

         

Két oldalról 1935-ben

(Tüttő Jenő képei.)

 

Az emlékmű négy oldalának szobrait Rápolthy Lajos (1880-1954) mintázta meg.

•Már 1947 elején javasolta a polgármester, hogy az irredenta emlékművet alakítsák a „munkásegység” jelképévé. A munkára Hübner Tibort, a mű készítőjét kérte volna fel. Végül a kanizsai Vörös Jánost keresték meg. Közben ismeretlenek megrongálták az alkotás két szoboralakját.
1948 nyarán adtak hírt arról, hogy az átalakítási munkák még folynak, de a koronát már eltávolították, helyére a köztársaság címere (a Kossuth-címer) került. Az illetékesek elégedettsége persze csak átmeneti lehetett, mert 1949-ben újabb országcímert (a Rákosi-címert) vezettek be a hatalom birtokosai.
Végül az emlékművet darabokra törték, a részeket a mögötte ásott gödörben földelték el.
 

A maradványok 1958-ban vagy 1959-ben
(A képet Czupi Gyula jóvoltából tudom bemutatni.)

 

A még létező talapzatot felhasználva 1964-ben állították fel itt a Tanácsköztársaság emlékművet.
 

Az 1960-as évek második felében
(Jancsi és Juliska, ahogy a helyiek elnevezték.)
(Büki Pál felvétele.)

 

Jancsit és Juliskát talán a Teleki úti laktanyában emlegették legtöbbször. Visszaemlékezések szerint, a bevonulók közül a mérsékelten lelkesek könnyen megkaphatták a „együttérző bíztatást”: „Leszerelsz majd, ha Jancsi átadta már zászlaját Juliskának.”
Mielőtt a kaszárnyák vágyott eseménye bekövetkezhetett volna, az alkotás felső részét 2000-ben áthelyezték az Eötvös tér déli oldalának közepére, hogy újból korábbi helyére kerüljön a Nagy-Magyarország emlékmű.
 

 

Civil szervezésben, jórészt magánerőből az eredeti emlékmű darabjait kiásták, azok alapján az egészet újraalkották.

 

        

2000

 

A 2001-ben avatott alkotás
 

•Schless István a szoborról készült egyik 1935-ös fotón érdekes közlést tett: „Ezen emlékmű Magyar munkás alakja egykori tanítómat, Párossy Endre 48-as honvédhadnagyot ábrázolja – kegyeletem emlékéül.”
A jelzett alak az alkotás északi oldalán állt.

 

Balról második a „Magyar munkás” alakja

(S Varga György jóvoltából.)

 

Az idézetben emlegetett tanítót Páros Endrének hívták.
1823-ban született. 1848-ban pesti joghallgató egyetemista volt még, amikor kitört a forradalom. A honvédség hadnagyaként kezdte, századosaként fejezte be a szabadságharc küzdelmeit. Tanulmányait már nem folytathatta, Kanizsán az elemi iskolák egyik tanítója lett. Fél évszázadon át tette itt dolgát, 1900-ban vonult nyugalomba, 1904-ben hunyt el.

 

Páros Endre 1897-ben
(Jeszenői Csaba révén.)

Egy egyetemistaként írt verse fennmaradt. 1845-ben a „Költészeti zsenge mutatványok” címmel kiadott kötetben jelent meg, amellyel a magyar nyelv ügyét kívánta szolgálni az egyetem költészet-tanára.

 

(books.google.hu)

•Az 1940-es évek elején felmerült a tér beépítésének ötlete is. A MAORT székházát tervezték ide.

 

    
1943
(Thúry György Múzeum.)

 

A háborús viszonyok nem engedték az elképzelés megvalósulását. A székházért kár, az Eötvös tér viszont megmenekült.

•A világháborús tűzoltóvíz tárolására a téren is épült egy nagy medence. Az irredenta emlékmű közelében, attól keletre helyezkedett el.
A harcok befejeztével megkezdődött feltöltése: sokan ideális szemétlerakó helynek tekintették. 1947 nyarán a város homokkal fejezte be a folyamatot.
A medence felett játszóteret létesítettek kis homokozóval és egy dupla hajóhintával, amelyet augusztus végén a kommunista párt megyei propagandafőnöke avatott fel.
A helyi lap nagyjából ezer megjelent kisgyerekről írt, akik mind ajándékot: „vödröcskéket, falovacskákat, ceruzákat, összehajtható képeket és ki tudja még mi minden olyan dolgokat, amit eddig csak Tündérország meséiből ismerhettek” kaptak az MKP-tól.
•A tér északi oldalának beépítése ma is érdekes.
 

1864
(Balra a Hunyadi utca.)
(Thúry György Múzeum.)

 

Ott hajdanán három terecske alakult ki. Ezek (a jelenlegi számozás szerint) az 5. és a 10. számú házak után vannak, a harmadik a – némi jóindulattal – hivatalosan is térnek nevezett Huszti tér. Korábban ebbe sem kötött be utca.

A jelenség magyarázata talán az, hogy a Petőfi és a Hunyadi utcák közötti tömbbelső nem volt összekötő utcával feltárva. Így, ez a módszer maradt a tér felől még elérhető építési telkek számának növelésére.

•1925-ig az Eötvös tér nyugati oldalán működött a „fapiac”. Akkor helyezték át az addigi heti állatvásártérre.

•Az új városrész építése miatt a tér keleti oldalának épületei 1960-tól egymás után tűntek el.
A déli részen e folyamat később indult. Elsőként a Széchenyi térnél épülő üzletközpont helyét alakították ki 1969-ben (ekkor tűnt el az itteni házsor nyugati fele, nyolc épület, a 27. számúval kezdődően), de annak elkészültére még várni kellett egy évtizedet. A későbbiekben itt is lebontották a házak mindegyikét.

 

A tér keleti oldalának közepe 1953-ban: balra a 16. és 17. számú (dupla), jobbra a 19. számú ház

(Thúry György Múzeum.)

Az Eötvös tér 16. és 17. számú ingatlan 1892-es átalakításakor
(Tulajdonosa akkor Sebestyén Lajos (1852-1910) ügyvéd volt.)

(1919-ig a házban működött Rátz Kálmán „fogászati műterme”, de az 1911-ben – az akkori címtár szerint – már Kőnig József fogorvos is itt várta pácienseit.)
(Thúry György Múzeum.)

 

A Sebestyén-ház az 1950-es évek első felében
(Thúry György Múzeum.)
 

A háttérben az Eötvös tér 16. számú ház udvari homlokzata 1968 körül
(A fotó a mai Platán soron [az új városrész első utcáját 1960-ban kezdték kialakítani] készült. A Sebestyén-ház déli szomszédjait már lebontották.)

 

      

  A Platán sor még korábban, 1964-ben
(A költözés időszaka. A „Landler” diákjainak egy része már a 2. számú gimnáziumban. A platánok még a faiskolában.)
(fortepan.hu)
 

A Platán sor eredetileg az I. Bolgár Hadsereg útja nevet kapta

 

•2010 körül újabb régi házak szűntek meg létezni. A bontások a Hunyadi utcától indultak.

 

     

2009 novemberében és 2010 júniusában

    

Eötvös tér 1.

 

Céges levelezőlap részlete 1925-ből

(A család e tagja hatvan esztendősen, 1927-ben hunyt el.)
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)

 

           

Eötvös tér 2.
(Az utcai homlokzat közepén a hajdani Kudlik-féle műhely bejárata.)

 

     

Apa (Mór) és fia (László) hirdetése 1931-ből
(A 2. szám alatti ingatlant a 20. század elejétől az 1930-as évek végéig a Szegő [Sattler] család birtokolta.)
 

Kudlik István, Szabadkán született hangszerkészítő 1942-ben került Nagykanizsára. Előbb Ladeczky Jánosnál dolgozott, majd 1945-től haláláig önállósulva folytatta tevékenységét itteni műhelyében.

 

Kudlik István

(1908-1983)

 

     
Reklám 1954-ből és egy munka 1956-ból
(Az adatok és a képek Arnold Ernőnek a Kudlik családdal foglalkozó munkájából.)
 

         

Eötvös tér 2.a és 3.

 

Batthyány Fülöp egy téglája a 3. számú épület bontásából

 

173. Nagykanizsa, Eötvös tér 4.

 

Az 1900-as évek elején

(Balról a második ház.)

 

•Még áll az egyszerű, földszintes, az 1850-es években már létező ház, amelynek tulajdonjogát 1878-ban szerezte meg a görögkeleti egyházközség.

 

   

 

 

  

2019 februárjában

 

A főépület bontása 2020 márciusában kezdődött
(Czupi Gyula felvétele.)
 

•A ház akkor Dobrovics Mihály (1800-1878) özvegye, Mauritzi Elena (Helena) tulajdonában volt.

Mivel megélhetése nem volt biztosított, házát átengedte azzal, hogy a hitközség ott neki kis lakást, évente járadékot és tűzifát biztosít élete végéig, temetéséről is gondoskodik.

A ház árát a hitközség végül tisztességgel megfizette: Elena még huszonkét évet élt, 1900 decemberében halt meg. Nyolcvannyolc esztendős volt.

 

1906

 

•Megjegyzem, hogy Elena nevét Anna, Jelena, Eliza formában is megtalálhatjuk a korabeli forrásokban. A házaspárnak egy gyermeke volt: Heléna.

Nem könnyű hát eligazodni a Dobrovics család tagjai között, ha Jelena nevűvel találkozunk. Így említik például Dobrovics Dömötör feleségét, Csók Ilonát is. Dömötör első feleségétől (Popovics Mária, aki élete 32. évében, 1870-ben halt meg) született leányai pedig Ilonka, illetve Anna nevet kaptak.

Csupa potenciális Jelena…

 

174. Nagykanizsa, Eötvös tér 5. és 6.

 

Balról az Oroszváry-ház, mellette a Szegő-ház 1920 körül
(A kép középső részén láthatók az itteni közkút felszíni részei. A helyi lap először 1896-ban említi, de már 1873-ban megbízta a város Geiszl Mórt egy Eötvös téri kút létesítésével. Tíz méter után ugyan találtak kövületeket (valami „bivalyféle” maradványait), de vizet nem. Húsz évvel később a sörgyár kútját sikeresen megásó német vállalkozó kapta a munkát. Ezt az eredménytelen próbálkozást 38 méter mélység elérésekor állíttatták le.)
(Thúry György Múzeum.)
 

•A sarki ház (Eötvös tér 5.) a 19. század közepén már létezett.

 

 

 

2020 májusa
(A nyugati szomszéd elbontásával láthatóvá vált az épület szerkezete.)
(Czupi Gyula felvétele.)
 

•A századforduló környékén sokáig Oroszváry Gyula (1847-1914) ügyvéd birtokolta. Oroszváry a helyi közélet tevékeny részeseként már fiatalon elnöke lett az Önkéntes Tűzoltó Egyletnek, a Hadastyán Egyletnek, a Katholikus Legényegyletnek (ebben a sorrendben).

 

Oroszváry Gyula tűzoltói egyenruhájában

(Thúry György Múzeum.)

 

1906-ban egyik alapítója és első elnöke lett a Petőfi Asztaltársaságnak.

•Az ügyvéd egyetlen testvére, Oroszváry Lujza is a ház lakója volt. Mégis, amikor hetven évesen, 1916 elején meghalt, már alig akadt a városlakó, aki akárcsak létezéséről is tudott volna.
A különc hölgy édesanyja halála (1877) után soha, egy pillanatra sem hagyta el az ingatlant. Virágainak élt, majd örökbe fogadott egy szegény, szerencsétlen sorsú leánykát, aki halálakor általános örököse is lett.
Rejtőzködő életvitelének oka valószínűleg végleg titok marad.
•A házban működött Frank József 1912-ben alapított „mérleggyára”.

 

1912

 

1920

 

  

               Frank József (1879-1936)                                                              1937

 

A vállalkozást fia, Lajos folytatta és költöztette a tér 2.a számú épületébe.

 

Az 1920-as évekből

(Thúry György Múzeum.)

 

•Az Oroszváry-ház utáni terecske mélyén, a nyugati oldalon található ingatlan (Eötvös tér 6.) még a huszadik század elején is a Czelczer család tulajdonában volt.
Egy 1848-as adat szerint Czelczer János a Fekete Sas fogadót bérelte akkor.

 

175. Nagykanizsa, Eötvös tér 8.                                                                     (Szegő-ház*)

 

•Az itteni földszintes sarokházat a város 1864-es kataszteri térképe Schlesinger Heinrich tulajdonaként jelzi. Nevét említi a város legjelentősebb kereskedőinek 1851-es felsorolása is.
•1870-ben már Schlesinger (1888-tól Szegő) Gyula fakereskedő – később a csapi uradalom bérlője – birtokolta.
1870-ben itt nyitotta fiókraktárát az alsódomborui Ujlaky, Hirschler és Fia faipari cég.
 

1872

 

A hely választását családi kapcsolatok indokolták. Schlesinger első felesége, Hirschler Fanny (1852-1894) annak a Hirschler Gyulának (1809-1876) volt leánya, aki társával 1835-ben alapította, idővel igen jelentőssé váló, muraközi vállalkozásukat.

Szegő Gyula a Honig (Dávid) és Schlesinger (Gyula) cég deszka- és épületfa üzletét 1889-től működtette önállóan.

1902-ben halt meg.

•Szegő új, emeletes lakóházát 1886-ban építtette a régi épület helyére. A házat Hencz Antal tervezte és kivitelezte.

 

  

 

      

(Jobbra S Varga György felvétele.)

 

  

 

•Itt lakott – még az 1890-es évek elején – dr. Villányi Henrik, a felsőkereskedelmi iskola igazgatója, a Zalai Közlöny főszerkesztője, a helytörténet kutatója.

•1912-ben az emeleten nyílt meg a Folyammérnöki Hivatal (Eszékről költözött ide), amely az akkori országhatártól Baranyáig (Vas, Zala, Somogy, Varasd, Belovár-Kőrös megyék és Verőce megye két járása) irányította a Dráva és Mura vízügyi szolgálatát.

 

176. Nagykanizsa, Eötvös tér 9. és 9.a

 

•A területen, ahol ma két ház áll, hajdan csak a nyugati részen létezett épület. Ennek a régi (1860-ban már állt, de épülhetett évtizedekkel előbb is) háznak megmaradt darabját láthatjuk ma is 9.a számmal.
Tulajdonosa az 1880-as évek elején egészíttethette ki keleti irányban lakóházát. Így az már kitöltötte a telek teljes szélességét.
•Az ingatlan birtoklója Máninger (Maninger) József volt.
A választópolgárok 1848-as jegyzékében Maninger József neve mellett az esztergályos foglalkozást találjuk. Ő az apa, idősebb Maninger József lehetett.
A fiú (egy 1876-os adat szerint is) kocsmárosként működött; talán épp itt, régi házában volt vendéglője.
Tény, hogy a gyermektelen Máninger a város egyik jómódú, ismert polgárává lett.
Máningert már 1844 és 1847 között kamarásként ott találjuk a város vezetői között. Időről-időre a későbbiekben is szerephez jutott: volt közigazgatási tanácsos, aljegyző, élete végén gyámatya (szegények atyja).
Hetvenhat évesen, 1901-ben halt meg. Ekkoriban a Zalai Közlöny már úgy emlegette, mint aki „Kanizsa egyik legszebb élő ereklyéje”, mint aki a „kanizsai őspolgár”.
•Máningert követően Trojkó Gyula (1872-1933) rézműves tulajdonába került a ház.
Trojkó lebontatta az épület későbbi, keleti toldását és egy keveset a nyugati öreg részből is. Az így kialakított területen emeltette a 9. számot viselő, ma is látható házat.
A város 1917-es térképe már az így kialakult állapotot tükrözi.

 

1910

 

Török Tibor 1980 körül készült felvétele

 

Eötvös.9.a

 

     

Eötvös tér 9.

(A Pichler rézműves dinasztia utolsó tagja – szintén József − 1934-ben született, 2010-ben halt meg. Élete végén e ház adott helyet műhelyének.)

 

Az udvari oldal

 

2019

 

177. Nagykanizsa, Eötvös tér 10. és 11. (korábbi számozás szerint)

 

•Az Eötvös tér 10. szám alatti apró emeletes házában volt Nentwich Gyula (élete hatvanegyedik évében, 1882-ben halt meg) okleveles gyógyszerész vaskereskedése.

 

1969
(Eötvös 10. a jobb oldali emeletes ház.)
(fortepan.hu)
 

Sajnos, a képzettség és a tényleges tevékenység szokatlan mértékű különbözőségének okáról nincs adatom.

 

1975 körül
(A 11. szám alatti épületet már lebontották.)
(Thúry György Múzeum.)
 

Nentwich Gyula

(Thúry György Múzeum.)

 

                      

1872 és 1882

 

1885

 

1886

 

Nentwich kereskedői működését 1850-ben kezdte. Az épület nagyjából ebből az időből származott, Nentwich birtokolta.

•1920-tól itt volt a fűszerboltja az 1894-ben született Bedenek István kereskedőnek, aki aztán az ingatlan birtokosa is lett.
Később bővítette tevékenységét: lovakkal vontatott, zöldre festett kocsikkal ő hordatta ki a postai csomagokat a címzetteknek. Az 1943-as telefonkönyvben már a „m. kir. postaszáll. és szállítmányozó” foglalkozást találjuk neve után.
1940-ben kezdték a városban a lóvontatású kocsikat gépkocsikra cserélni.
•Mellette, a keleti oldalon, az itteni kis terecske sarkán egy az oromfalával a tér felé forduló, a másikkal azonos magasságú ház állt. Kora az előzőével nagyjából azonos lehetett, jobbára tulajdonosuk is ugyanazon személy volt. Több (10.a és 11.) házszámot is viselt az idők során.
 

2009 decemberéig létezett sértetlenül az egyik kő kerékvető

 

•Az emeletes házat az 1980-as években bontották le.

 

Nagykanizsa, Eötvös tér 13. (korábbi számozás szerint)

 

•Lásd: Huszti tér 1.

 

Az 1970-es évek első felében
(Jobbra a Huszti tér 1. szám alatti ház sarka.)
(Thúry György Múzeum.)
 

178. Nagykanizsa, Eötvös tér 14. és 15. (korábbi számozás szerint)

 

•Az Eötvös tér keleti oldalán (a Huszti térrel átellenesen), a 14. számú Piringer-ház volt északról az első, amely hivatalosan is a tér része volt. Szomszédja már a Petőfi utca 1. házszámot viselte.

•1864-ben Piringer Róza, majd 19. század végén, a 20. század elején Zadubánszky Lajosné (Piringer Klára) birtokolta az ingatlant. Klára, a Keresztény Jótékony Nőegylet második elnöke tizenhat évig (1906-ig) vezette az egyesületet.

 

Piringer Klára (Zadubánszky Lajosné)

(1921-ben, nyolcvanöt éves korában halt meg.)

 

•Piringer Róza – a „diplomás nevelőnő” – Klára testvére volt. „Piringer Róza nőnöveldéje” 1865-től működött a városban. Az újszerű próbálkozására sok idő nem adatott: 1874-ben Piringer Róza meghalt. Csak negyvennyolc évet élt.

•Másik testvére, Pataki (Piringer) Mihály végigharcolta a szabadságharcot, végül Bem segédtisztje lett, majd 1850-ben emigrált.

1851 novemberében Kossuth megbízásából – a császári seregbe sorozott honvédtisztek körében – egy ellenállási szervezet kiépítésére kapott feladatot. Megbízása teljesítésére Radkersburgba utazott, de ott az osztrákok szinte azonnal letartóztatták.

Így aztán, amikor Kossuth 1851 decemberében írt levelével Mathaides Józsefet Magyarországra küldte, hogy terjessze Kossuth amerikai látogatásának eredményeit és vegyen részt a majdani felkelés előkészítésében, sorait már így fejezte be:

„Átkunk az, hogy a magyar nem tud hallgatni. Tudja, hogy fejét veszélyezteti, ha fecseg, mégis fecseg és nagy érdekeket veszélyeztet, és úgy jár, mint Pataki. Tanuljon ön mások példáján, és tudjon hallgatni.”

Pataki Mihályt 1852-ben Bécsben kivégezték.

•Az 1902-ben alakult helyi Katholikus Legényegylet 1903-ban itt rendezte be első otthonát.

•A cs. és kir. 48. gyalogezred tisztjeként szolgált Kanizsán az 1831-ben született Stirling Sándor. Részese volt 1859-ben a III. Napóleon seregével vívott csatáknak és az 1866-os − ugyancsak Olaszországban zajló − hadjáratnak. Különösen Custozza elfoglalásakor tüntette ki magát.

 

Custozza 1866-ban

 

Az 1880-as évek elején nyugalomba vonult és véglegesen a városban telepedett le. A tér 15. számú háza került a tulajdonába. Aktív részese lett a város társadalmi életének. 1888-ban őt választották a helyi „Vörös Kereszt” egyesület elnökéül.

 

Stirling Sándor

 

1890-ben érdemeiért a király neki és utódjainak magyar nemességet adományozott. Ekkor kapta a szentgyörgyvári előnevet. A választásban döntő szerepe lehetett a ténynek, hogy Stirling a borászkodáshoz a Szentgyörgyvári-hegyen vásárolt birtokot.
A nyugalmazott őrnagy 1902-ben halt meg.

 

179. Nagykanizsa, Eötvös tér 22. és 23. (korábbi számozás szerint)

 

•A tér keleti oldalán, a Teleki út sarkán található területnek sokáig egy gazdája volt. Az ottani épületegyüttes nyugati oldala az Eötvös tér 22. házszámot kapta, délen volt a Teleki út 1. és 3.

A 19. század utolsó harmadában Berdin Márton vegyeskereskedő birtokolta. Minden bizonnyal a házak építtetője is ő volt.

Üzletét a Teleki út 1. szám alatt rendezte be. 1898-as halála után (ötvenhatodik évében járt akkor) fia örökölte a teljes ingatlant, boltját pedig bérlők működtették tovább.

•1920-ban kezdett itt (Eötvös tér 22.) dolgozni Bazsó Sándor (1880-1933) „okleveles lóvasaló és kocsikovács”. Műhelye a Teleki út 3. számú ház felől is elérhető volt.

 

1920

 

•Tőle Tüchert Lajos (1907-2001) vásárolta meg a kovácsműhelyt és a cég üzemeltetési jogát.
Tüchert lett Nagykanizsa utolsó neves kovácsmestere.
Letenyén az Andrássy uradalom kovácsműhelyében tanulta a szakma alapjait, majd körülbelül két évig dolgozott Bazsó Sándornál segédként.
Ezt követően indult az akkor még szokásos vándorútra. Tapasztalat- és munkaszerző vándorlása során legtovább (három évig) Kecskeméten Garaczi János kovácsmesternél gyakorolta mesterségét.
1932-ben, amikor megtudta, hogy Bazsó árulja vállalkozását, megvette azt.

 

1932

 

1937-ben megszerezte a műhelyének helyet adó ingatlant is. Az utcai homlokzat kivételével az épületeket átalakíttatta, saját igényei szerinti műhelyt hozott létre.

 

            
A ház az 1950-es évek végén
(A második képen Tüchert Lajos is látható.)

 

Általában hat alkalmazottal dolgozott. Megrendelői több fogatot tartó módosabb magánszemélyek, nagybirtokosok, cégek, fuvarosok, fiákeresek voltak. Kisebb kovácsműhelyek részére is végzett munkákat.

 

 

/
A mester és kovácsudvarának egy része az 1950-es években

 

Tüchert az államosításokat ugyan átvészelte, de megszokott megrendelői eltűnésével más tevékenység után kellett néznie. A papíron még létező cég számára a végső ellehetetlenülést 1967 hozta. Városrendezési okokból ekkor sajátították ki a környék ingatlanjait.

 

A kovácsműhely bontása 1968-ban

 

A bontást követő építkezés

(fortepan.hu)

 

Tüchert Lajos kénytelen volt műhelyét átköltöztetni Magyar utcai házába, ahol már nem folytatta tevékenységét.
•Kedves történet fűződik a bontáskor készült kép előterében látható kétkerekű kocsihoz.
Az 1950-es évek végén egy a városba látogató cirkusz a ház előtti téren verte fel sátrát. Valamelyik előadásukon megsérült egyik lovuk lába. A már-már vágóhídra került állatot megsajnálta és megvásárolta Tüchert Lajos.
Lányától, dr. Tüchert Ágnestől kapott leírás szerint (tőle származnak a képek és adatok is) a ló „okos volt, kedves, szelíd, hálás, türelmes, jó szándékú, együttműködő és gyönyörű".
A jellemzés érzékelteti, hogy az állat gyorsan a család kedvence lett.
Az ideiglenes istálló kialakítása után a családfő a felvételen látható könnyű, kétkerekű, vajsárga homokfutót tervezte meg és készítette el lova számára. Ezt követte egy terményszállításra szánt kis „kordé”, a tél beköszönte előtt pedig egy csínos szán is. (Akkoriban még nem távolították el teljesen a havat a téli utakról.)
Röpke, a Kanizsán szerencsét hozó balesetet szenvedő cirkuszi paripa szinte matuzsálemi kort élt meg: 25 éves korában halt meg.

 

Kerékvasaló készülék Tüchert Lajos hagyatékából

 

•A déli oldalon, a Kórház utca sarkán állt a Fekete Sas uradalmi fogadó dél felé hosszan elnyúló két párhuzamos épülete (Eötvös tér 23.).

Már az 1780-as évek katonai felmérésének térképe is jelzi helyét. Az 1850-es években öt szobája volt.

 

A tér déli oldalának telkei 1864-ben és a későbbi házszámok
(library.hungaricana.hu)
 

Udvarában hat oszlopon álló kocsiszín is várta az utazókat. Ezt a bontás előtt már kovácsműhelyként használták. A helyi lap egy 1910-es híréből egy itteni magtár létezéséről tudhatunk.

Az utca felőli magasító felfalazások (attikák) a házaknál fiatalabb építmények voltak.

 

1921

 

Somogyi Samu

(1869-1935)

 

A hajdani fogadó két épülete 1966-ban

(Thúry György Múzeum.)

 

Török Tibor felvétele az 1970-es évek végén készült

 

•Már léteztek a tér déli oldalának új házai, amikor lebontásra került a második, keleti épület is, amely akár maradhatott is volna, mert elegendő hely állt rendelkezésre.

 

180. Nagykanizsa, Eötvös tér 24. (korábbi számozás szerint)

 

•A ház tulajdonosa Simoncsics Antal szitás volt a 20. század elején. 1914-ben, nyolcvankettő éves korában halt meg.

•Megjegyzem, hogy egy 1813-as adat szerint a városi tanács, illetve a magisztrátus tagjai között van ilyen nevű tag; ott nevét Simontsits változatban említik. Simontsits Mátyás 1820-ban városbíróvá is lett. Egy 1848-as adat Simonsits nevű uradalmi várnagyot említ. Utóbbi az a Simonsits Mátyás lehet, aki hatvanöt esztendősen, 1865-ben hunyt el. Várnagyként a „Hercegi vár” (Fő út 5.) lakója volt.

•Az épület érdekessége, hogy udvarában, egy kis földszintes házban volt az 1830-as évektől (körülbelül tizenöt éven át) Mojzilovics magániskolája.

Mojzilovics görög kereskedő volt, Isztambulból érkezett Kanizsára. Pénze nem lévén, tanítással kezdett foglalkozni, magyarul nem tudván, németül tette azt.

Itt, az iskolaszobában szemben álló padokban elkülönítve ültek a lányok és a fiúk, körülbelül harmincan. Az oktatás így is koedukáltnak volt mondható. Magániskolákba a tehetősebbek járatták gyermekeiket. Így akarták megóvni őket a minősíthetetlen körülményektől és a mértéktelen testi fenyítéstől. Persze, Mojzilovicsnak is volt a teremben nagyjából tízféle pálcája, erre a célra készített állványon. Használta is azokat, az eset „súlyossága” szerint válogatva köztük. Hozzá járt például Babochay György, későbbi polgármester.

A megöregedett Mojzilovics végül visszatért Isztambulba.

 

 

A korszak egy tanítási órájának ábrázolása

 

•Az ingatlan építményei 1982-ben már nem léteztek.

 

181. Nagykanizsa, Eötvös tér 25. (korábbi számozás szerint)

 

•A ház adott helyet Totola Lajos (1870-1930) neves kalaposmester műhelyének. A mesterséget veje, Pacsirszky Alajos (1896-1989) és unokája, Pacsirszky László vitte tovább.

 

1922

(Ugyancsak 1922-ben kapta iparengedélyét Pacsirszky Alajos.)

 

•Totola háza (szokatlan módon az épület és telke a tér mentén jóval szélesebb volt, mint hátrébb az udvari rész) lebontása után, 1928-ban Fatér Mihállyal terveztetett és építtetett ide új emeletes lakóházat.

 

Totola házának homlokzata a terven

(Thúry György Múzeum.)

 

Az Eötvös tér 24., 25., 26. és 27. szám alatti házak Török Tibor 1970-es évek végén készített felvételén
(A 26. szám utáni épületeket már bontják, illetve lebontották.)
 

182. Nagykanizsa, Eötvös tér 26. (korábbi számozás szerint)

 

Az 1970-es évek első felében

(Thúry György Múzeum.)

 

Török Tibor felvétele az 1970-es évek végén készült
 

1982
(A 25. és 26. szám alatt még állnak a lakóházak.)

 

Eötvös tér 26. délnyugatról 1984 tájékán

 

•1863-ban az itteni épületet Szecsődy-háznak nevezték.
Nem világos, hogy a képeken látható emeletes változat mikor épült meg.
•A 20. század elején Szeidmann Samuné (Seidmann Izraelné) (Hacker Karolin) szikvízgyáros, majd Holczer Samu (1873-1944) kereskedő birtokolta.
Holczer Kiskanizsán, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca (Ország út) 51.a szám alatti telepén árusította a tüzelő- és épületfát.

 

183. Nagykanizsa, Eötvös 27. (korábbi számozás szerint)

 

A ház 1966-ban

(Thúry György Múzeum.)

 

Török Tibor felvétele az 1970-es évek végén készült
(A bontásra készülve az épület már kiürítve.)
 

•A hosszú, alacsony épület tulajdonosa 1866-ban Blumlein Frigyesné (Dampf Klára) volt.

A századfordulón iparosok sora dolgozott benne. Szabó, kárpitos mellett egy szappanos is: Kolin Lipót.

•A két világháború között a Mattersdorfer család tagjai birtokolták.

 

184. Nagykanizsa, Eötvös tér 28. (korábbi számozás szerint)

 

A ház 1964-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

Az Eötvös tér 26., 27. és 28. szám alatti házak Török Tibor 1970-es évek végén készített felvételén
(A 26. szám utáni épületeket már bontják, illetve lebontották.)
 

•Az ingatlan (Eötvös tér 28.) az 1873-ban, ötvenhét évesen elhunyt Horváth János ügyvéd tulajdonában állt.

 

1864

 

Csak valószínűsítem, hogy Horváth János után Horváth Lajos ügyvéd lett a tulajdonos, mert az 1882-es hírből csak annyi derül ki, hogy háza valahol itt, a piaristák rendháza közelében volt.

 

Horváth Lajos 1880-ban
(Thúry György Múzeum.)
 

•Az emeletes épületet Pflanzer Gábor, a gimnázium rajztanára, majd özvegye birtokolta a 19. század végén és a 20. század elején.
A fiatalon (1893-ban, negyvennégy évesen) meghalt Pflanzer megkísérelte a város monográfiájának megírását, de annak csak háromnegyed részével tudott elkészülni.
•A következő telken (Eötvös tér 29.) jelzi az 1822-es térkép Hollósy József házát. Nem lehetetlen, hogy az 1980 körüli bontásokig e ház állt itt. (Hasonló korúak lehettek a 24. és 27. szám alattiak is.)
Hollósy a közélet fontos figurája volt, hiszen 1811-ben városi pénztárnokká, majd 1812-ben és 1815-ben városbíróvá választották.
A választópolgárok 1848-as jegyzékében találjuk Hollósy József ügyvéd nevét. Ő a városbíró fia lehetett. Babochay János (ügyvéd szintén) kortársaként vett részt a helyi politikában: jobbára szövetségesként, esetenként ellenfélként.
Leányának gondolom Hollósy Ilonát (hatvankilenc évesen, 1912-ben halt meg), aki Darás Zsigmond ügyvéd felesége lett.
Darás tizenhat esztendősen jelentkezett a szabadságharc honvédjének és küzdött egészen a fegyverletételig. 1900-ban, hatvannyolc esztendősen hunyt el. (Egy 1883-as adat szerint a Széchenyi tér keleti oldalán állt a háza, amely bontásakor − az 1970-es években − a hetes házszámot viselte.)
A 20. század első évtizedeiben Rosenberger Bernát kocsmáros tulajdonában volt az ingatlan. Nyolcvannégy esztendőt élt, 1936-ban halt meg. Fiai Miklós vezetéknévvel lettek a város ismert személyiségei.
 

185. Nagykanizsa, Eötvös tér 30. (korábbi számozás szerint)

 

A Köhler-féle vaskereskedés (még Nentwich utódaiként) kirakata 1889-ben

(A ház a későbbi emeletes épület elődje.)

(Thúry György Múzeum.)

 

Jobbra a Köhler-ház az első világháború előtt

 

1939

(Thúry György Múzeum.)

 

•A Köhler-házat a 19. század utolsó évtizedében emelték.

•Itt, a déli oldal utolsó emeletes házában működött a Köhler testvérek (Antal és Gyula) – 1880-as években létesített – vaskereskedése.

 

 

Köhlerék számlájának részletei
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

Ők Nentwich Gyula (mostohaapjuk) vaskereskedő utódai voltak, aki tevékenységét 1850-ben kezdte és 1882-ben halt meg. Az Eötvös tér 10. szám alatti apró emeletes házában rendezte be üzletét.

Köhlerék üzlete saját házuk földszintjének nyugati felén volt, de működött a kereskedésnek egy udvari része is. Ezt a homlokzat párkányán a „Vas udvar” felirat hirdette.

 

1920

 

Köhler Antal 1913-ban, élete ötvenkilencedik esztendejében, Gyula 1923-ban, hetvenegy évesen halt meg.

 

Oltatásra bíztatás a keresztlevél hátoldalán 1852-ben
(Nem tudni, hogy Köhler Antal Vince megkapta-e a védőoltást, hogy miféle betegség támadta meg hamarosan, de még csecsemőként meghalt. Így hát megszülető öccse, a későbbi vaskereskedő is az Antal nevet kapta szüleitől.)
 

•1922-ben Kutasi (Kutassy) Kálmán tulajdonába került a cég, majd 1932-ben csődbe jutott. (Kutasi 1931-ben, ötven évesen meghalt.)

Ebben az időszakban a házban lakott Sabján Gyula polgármester.

 

Sabján Gyula

(1875-1939)

 

186. Nagykanizsa, Eötvös tér 31., 32. és 33. (korábbi számozás szerint)

 

•A 31. szám alatti házában dolgozott az 1910-es évektől Szálinger Antal szitásmester. 1893-ban alapított vállalkozását egyik fia, az 1899-ben született József folytatta.

 

Az 1866-ban született Szálinger Antal
 

A 20. század első évtizedében (A kép jobb felén a 30., 31., 32. és 33. számú házak.)

 

A már kiégett Pfaff-ház az 1940-es évek végén

(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)

 

1980
(europeana.eu)
 

•A 33. számú ház tulajdonosa 1892-es halála előtt (ötvenkilenc esztendősen hunyt el) Pfaff József pékmester (a sütőmesterek sorát adó családból az utolsó) volt. Tőle leánytestvérei örökölték az ingatlant.
Szintén pék őse a 18. század második felében költözött Kanizsára Lotaringiából.
1839-ben Pfaff József (ő a fenti Pfaff apja) városi kamarásként (pénztárnokként) is tevékenykedett. 1882-ben halt meg. Gyászjelentése és a halotti anyakönyv szerint hetvennégy évet élt. (A utóbbiban viszont Jánosként találjuk meg keresztnevét.)
A nagyapa, Pfaff János adományozta az Ispita kápolnájának Keresztelő Szent János olajképét.

•A ház korábbi tulajdonosa szintén pékmester, az 1875-ben elhunyt Albanich Flórián volt.
Ő 1848-ban, 1849-ben, mint városbíró rendkívül sokat tett azért, hogy a várost ne érje megtorlás a szabadságharc támogatásáért. Óvatosságával nem lett népszerű. A helyi forrófejűek egy ízben (1849. július 16.) még a házát is megtámadták, tönkretéve azt.
Pedig Csertán Sándor kormánybiztosnak lehetett igaza, aki 1849-ben, jelentésében így jellemezte: „ámbár csak egyszerű pékmester, mégis kitett sok alispányokon”.
A város 1822-es térképe az Albanich-házat még a Fő út 16. számú épület helyén jelzi.
Nem tudni tehát, hogy hol volt a városbíró 1849-ben megrongált háza.
•A kiégett Pfaff-ház itt közölt képe nem utal igazán öreg épületre, amit persze magyarázhat egy, a két világháború közötti átalakítás.
Sokkal régebbi benyomását kelti a szomszédos, 32. szám alatti Rosenthal-ház. A századfordulón Rosenthal Géza pékmester birtokolta. Péksége címeként (elírás?) a Pfaff-házat adja meg az 1907-es névtár.
 

1911

 

Az 1920-as években Andrisuv András sütő üzlete volt a 32. szám alatt, folytatva azt a tevékenységet, amely a tér e részén már hagyományos volt.

 

  

Andrisuv kenyércímkéjének sárgaréz nyomódúca és annak tükörképe

(Steinhardt László tulajdona.)

 

•A tér déli oldala épületei közül a második világháború végén kigyulladt Pfaff-házat bontották le elsőként.

 

187. Nagykanizsa, Eötvös tér 35., 36. és 37. (korábbi számozás szerint)

 

•1919-es lebontása előtt a tér keleti felét a piarista gimnázium épületegyüttese foglalta el, egy torz trapéz alakú területen.

 

Az északi oldal 1879-es állapotában

(Thúry György Múzeum.)

 

 

Két kép az északnyugati sarokról az 1890-es évek második feléből

 

A nyugati oldal 1895-ben

 

Az épületegyüttes délnyugati sarka 1895-ben

 

A 19. és 20. század fordulóján

 

A délkeleti sarok (tornaterem) 1910 körül
(Az intézmény ekkorra már a Sugár útra költözött.)
(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
 

 

A millennium idején az intézmény tanárai ilyen új épület felhúzásában reménykedtek
(Felül az északi, középen a déli homlokzat, alul a földszinti alaprajz. Utóbbin a tájolás nem a megszokott: alul az intézmény északi oldala.)
(library.hungaricana.hu)
(Czupi Gyula jóvoltából.
 

•Gróf Batthyány Lajos 1763-as alapítványával jöhetett létre Kanizsán a kegyesrend gimnáziuma.

 

                                    

                                       (1896)                              A piaristák címere                               Batthyány Lajos nádor

               

1765-ben a megye az 1705-ben készült, a városban elszállásolt katonatisztek lakásául szolgáló emeletes kvártélyházát átengedte a piarista rendnek. Ezt rendezhették be az érkező szerzetes tanárok otthonaként, az intézmény társházaként. Ugyancsak a megye az ezzel keletről átellenes, földszintes laktanyáját bérbe adta az osztályok elhelyezésére.

 

A laktanyák körülbelüli elhelyezkedése
(Balra a kvártélyház.)

 

Így a gimnáziumban az 1765/66-os tanévben, Csankai (Csonkai) Jób igazgató vezetésével, öt osztállyal (lényegében évfolyammal), négyszáz diákkal megkezdődhetett a tanítás.
Az új iskolában már a kezdeti időszakban diákokból álló zenekar is működött, amely a modern Kanizsa első ilyen együttese lehetett. 1765-től létező házi könyvtárában az idők során 3000 kötet gyűlt össze. A két világháború között ugyanennyi kötet szolgálta külön a diákokat is.
1782-ben egy szerényebb felújítás és némi bővítés is történt. A két ház összeépítésével ekkor alakulhatott ki az épületegyüttes – szintén emeletes – északnyugati sarka.

(Győry József uradalmi mérnök 1800-ban készített rajzaiból ismerjük az intézmény akkori beosztását.
A hajdani kvártélyház földszintje déli végét a bejárat és a lépcsőház foglalta el, ezt egy piarista tanár szobája, majd a konyha követte. Az utolsó szoba ezen az oldalon a cselédségé volt. Ez a két ház összeépítésének eredményeként jött létre a sarkon, akárcsak az innen keleti irányban sorakozó termek közül az első: egy újabb tanári lakószoba. Ezt követte – már a régi épületben – egy nagyobb és egy kisebb kamra, majd a viszonylag nagy refektórium (ebédlő) és az annak déli oldala mentén kialakított apró kápolna. Mindkettőbe be lehetett jutni az itteni udvari tornácról is. Utánuk volt az öt tanterem, amelyek nagyjából e szárny felét foglalták el.
Az emelet eredeti, kvártélyházi részében volt a lépcsőház, továbbá három tanári lakószoba, a toldalékban pedig kettő: egy a sarkon, egy pedig kelet felé.)

 

Az 1822-es térkép az 1782-ben kialakult alaprajzot ábrázolja

(Thúry György Múzeum.)

Viszont a megváltozott politikai viszonyok miatt csökkeni kezdett a diákok száma. Az 1787/88 tanévben volt a mélypont: harminckettő tanuló próbálta elhitetni tanáraival, hogy a gimnáziumnak van jövője.
A másik feszítő gond sem volt kisebb: karbantartás hiányában az épületek állapota folyamatosan romlott.
Itt említem, hogy egy 1799-es feljegyzésben találkozhatunk a Tanodalmi utca és a Tanodalmi tér elnevezésekkel. Ezek a ma Eötvös térként ismert terület részei lehettek.
Az 1792-ben már létező házi kápolna tehát a tanodai (északi) épület tornáca sarkán volt, az udvari oldalon, felette fából készült harangtoronyban kis harang, a „prímusz” (primus: első). Reggelente az első harangszó a tanítás előtti mise, a második a tanítás kezdetét jelezte.
Hangját – Halis István szerint – a diákok a következőképp értelmezték:

 

„Gyertek be
Huncutok!
Hadd lássam,
Mit tudtok?
Ha nem tudtok,
Vesszőt kaptok!"

 

A 19. és 20. század fordulóján ezt hallottak a tanulók:

 

„Gingalló,
Szent ajtó.
Főzz kását!
Nincsen só.
Miért nincs só?
Úgyis jó!"

 

(A gingalló hangutánzó szóval annak idején a kis harang hangját próbálták érzékeltetni.)

Az 1920-as években pedig:

 

„Gyertek, gyertek huncutok,
Hadd lássam, mit tudtok!
Ha tudtok, jót kaptok,
Ha nem tudtok, megbuktok!"

 

Az egyik tehetséges tanuló tusrajza 1801-ből
(library.hungaricana.hu)
(Czupi Gyula jóvoltából.)
 

1801-ben így panaszkodott az iskola igazgatója:

 

„Intézetünk, oly szomorú, elhagyatott állapotban van, hogy valóságos romnak mondható. Nincs azon egyetlen ajtó, vagy ablak sem használható állapotban; két kályhát nyílt térről kellvén fűteni, valóságos tűzfészeknek mondhatni. Nagyobb esők alkalmával a víz az ajtón és a tetőn egyaránt behatol a tantermekbe, melyeknek oldalfalain a meztelen téglák szemlélhetők. Nincs egy jóravaló pad, melyen a tanuló feladványait végezhetné; mivel a török háborúk alkalmával a szünidők alatt foglyok számára foglaltattak le az intézet helyiségei s a padokat szabad ég alá szórták ki, összetöredeztek s a nyirok áthatván, korhadásnak indultak. A folyosó nyílt s félig rom, talaja a hiányos téglaburkolat miatt gödrös s esős időben rajta tócsák képződnek."

1806-ban sem volt jobb a helyzet:

 

„Iskola-épületünk olyan nyomorúságos állapotban van, hogy esős idő alkalmával, ha megázni nem akar az ifjúság, egyik szögletből a másikba kell húzódnia; a szónoklati osztály növendékeit már néhányszor fel kellett menteni a tanítási óráktól, mert az ablakhoz támasztott dobogó sem volt elegendő a szél által kavart hó és havas eső beverésének meggátlására. Az iskolai szűk termek mennyezetéről a vakolat nagy részben lemállott, mert a hébe-hóba nagyjából foltozgatott tető mindenütt átereszti az esőt és a hólevet; de maguk a tantermek falai is visszataszító látványt nyújtanak. Az épület utca felőli oldala teljesen vakolatlan, belül a szónoklati osztály előtt a folyosó leszakadozott; némely osztály talaján kilátszik a csupasz föld s a falak régtől fogva nem voltak meszelve.
És ez már évek óta így van! A pénz hiányzik. Hová forduljak segélyért? Nem tudom.”

 

(Az idézetek és több adatom is Pap János igazgató 1880-ban megjelent iskolatörténetéből származnak.)
Az 1812-ben indítottak először előkészítő osztályt, ami után a képzés a korábbi öt helyett, hat osztályban folyt.
1820-ban végre kiásathatták a társház kútját, nagyjából 20 méter mélyet.
A következő évben a társházon végeztek felújítási munkákat. A tetejét díszítő tornyocskát is ekkor emeltette Inkey Ádám.
1822-ben, amikor a piaristák átvették a nemzeti (elemi) iskola második és harmadik évfolyamának működtetését, az újabb diákok és tanárok elhelyezésére a város kelet felé meghosszabbíttatta az intézmény északi szárnyát. A földszintre kettő, az emeletre – a már szintén emeletes északnyugati sarokhoz csatlakozva – három szoba került.
Érdekesség, hogy az ekkori épületbővítések tervezője, de a munkák végső irányítója is maga a városbíró, Magyar László volt. Megtehette, mert a város neves ácsmestereként töltötte be a posztot 1818 és 1823 között.

 

Az 1820-as évek munkáinak eredménye az 1864-es térképen
(A földszintes gazdasági épületet csak 1926-ban bontották le. Mindvégig külön állt a keleti oldalon, északkelet-délnyugat irányban húzódva, ferdén zárta le a térséget. Elődje, valamint a kapcsolódó cselédház és istálló 1858-ban leégett.)
(library.hungaricana.hu)

A körülmények további javítását, hetedik és nyolcadik évfolyam indítását is tervezték, aminek anyagi fedezetét a nemzeti oskola kiürített házának eladása jelentette volna. Ezt az üzletet azonban nem sikerült nyélbe ütni, pedig még a „lottériás" értékesítés (akkori sorsjáték) ötlete is felvetődött. Ezzel aztán a terjeszkedési elképzelések – jó időre – lekerültek a napirendről.
1824-ben, majd 1825-ben 2,5 méter magas téglafallal kerítették be az intézmény udvarát és kertje egy részét (korábban léckerítés határolta), majd cseréppel fedték az istállót és a cselédházat (korábban szalma borította).

1835-ben léptek először nyilvánosság elé az iskola színjátszó tanulói a kanizsai zeneegyesület társaságában. Egy magyar vígjátékot adtak elő, a bevétellel Bernhard Gáspár városbíró kezdeményezését támogatták. Bernhard gyűjtést indított a városi közkórház (Ispita) létrehozására, „egyszersmind az elaggott, vagyontalan polgárok segélyezésére”.

 

Az intézmény diákjainak munkáját értékelő iparsor (iparkodási sorrend) 1846-ból

 

1852-ben a gimnázium épületében kezdődött meg a tanoncok intézményes oktatása. A „vasárnapi tanoda” (inasiskola) azonban hamarosan átkerült a nemzeti iskola épületébe, mert az részben újra megürült.
1860-ban a tanodai rész (az északi oldal) keleti fele még földszintes volt, őrizte 1822-es állapotát.
1868-ban Geiszl Mór tervei szerint a gimnáziumot jelentősen bővítették. Az északi szárny végig emeletes lett, helyet adva a rajzteremnek is, megépült a szintén emeletes déli szárny.
Annak keleti végén – a földszinten – alakították ki a tornatermet. Vakablakaival fordult az utca felé. Délkeleti sarkánál helyezték el a munkák indítása előtt a szokásos alapkövet. (Egy hajdani diák 1905-ös, a Zalai Közlönyben megjelent visszaemlékezése szerint az 1863/64-es tanévben még itt állt az intézmény kis kápolnája. Az 1864-es térkép jelez is azon helyen egy fából emelt építményt.)
1870-ben felszentelték az új kápolnát a nyugati szárnyban.

 

Az 1868-as jelentős és utolsó bővítés eredményét érzékelteti az 1917-es térkép
(Thúry György Múzeum.)

 

Az északi szárny végső méretének kialakulása
(Színtelen a hajdani laktanya; zöld az 1782-es, narancs az 1822-es, sárga az 1868-as rész.)
 

Az épület bővülésével párhuzamosan nőtt az oktatott évfolyamok száma.
Az intézmény létezése első nyolcvannégy évében öt, majd hat évfolyammal működött. A szabadságharcot követően bezárásra ítéltetett az iskola. Sokak erőfeszítései nyomán 1850-ben tudták újraindítani, de csak négy évfolyamos kisgimnáziumként. 1867-ben hat évfolyamos nagygimnáziummá, 1869-ben pedig nyolc évfolyamos főgimnáziummá fejlesztették.
Így a tíz évesen beiratkozók – hacsak szüleiknek nem kellett előzetes várakozásaikban csalódniuk – tizennyolc éves korukig koptatták az iskola padjait.
Az új működési forma tornamester és rajztanító szerződtetését is szükségessé tette.
Az első érettségi vizsgákat 1872-ben rendezték meg az intézményben.
 

1879
(Dr. Fodor Zsolttól.)
 

Vakáció! (1880)

 

Az 1895/96 tanévben tették kötelezővé a gimnáziumi tanulók számára az egyenruha viselését.
•A gimnázium és a társház új épületének tervére 1903-ban országos pályázatot írtak ki. A húsz pályaműből Bálint Zoltán és Jámbor Lajos budapesti műépítészek munkáját honorálták első díjjal.
 

  

A tervezett épület főhomlokzata

 

Az oldalhomlokzat

 

Az építkezések számára helyet adva, az intézmény 1904-ben a Sugár út 9. szám alatti épületbe költözött, azonban a tervek egyike sem valósult meg. A gimnázium számára új épületet nem emeltek. Ha a grandiózus győztes tervet nézegetjük, nagyon nem is csodálkozunk. (Az építkezés várható összes költségét 500 000 koronára becsülték. A városnak volt 280 000. A többit a kormánytól várta.)
•Az itteni ingatlant ezután a közös hadsereg használta élelmezési raktárként, időnként póttartalékosok százainak biztosított szállást. Az épület kaszárnya jellege erősödött, ezért a város 1914 elején rendbe tetette. A háború kitörésekor a cs. és kir. 3. vártüzérezred pótkerete állomásozott itt.
1919-ben a város új irányítói úgy döntöttek, hogy az épületegyüttest, a benne rejlő rengeteg tégla miatt, le kell bontani és abból munkáslakásokat kell építeni.
 

 

1918 ősze: forradalmi gyűlés a Deák téren

 

Május elsejei ünnepség 1919-ben

(Az Erzsébet térről induló négy cigányzenekar gyűjtötte össze az ünneplőket város külső részeiből. Visszaérkezve, a tömeg elindult a városháza elé, a nagygyűlés helyszínére. Ehhez nem a természetesnek tűnő – Erzsébet tér sarka - városháza sarka – útvonalat választották, hanem ellátogatták a Rozgonyi, a Sugár, a Csengery, a Szemere és az Ady utcákba is.
A kivezényelt, vörös kokárdákkal és zászlókkal ékesített iskolások ezek után még továbbsétáltak a Deák térre, ahol külön ünnepség várt rájuk. Túrájukhoz a megfelelő erőnlétet két-két kiflivel biztosították a szervezők.
A délutáni majális a Katonaréten került megrendezésre.)
 

A Katonaréten

(Thúry György Múzeum.)

 

          

Helyi lapok május elseje ünnepléséről negyedszázaddal korábban
(1894)
 

Megjegyzem, hogy akkor épp 39 család lakott benne.

Néhány nappal később módosították a határozatot (az elképzelés lényege – bontás akármilyen indokkal – azonban maradt): tégláiból kisgazdák építik majd fel istállóikat.

A történések befejező részét Schless István 1934-ben adott interjújából tudhatjuk.
Ő a város akkori vezetőinek engedélyével egy építőipari szövetkezetet alakított 1919-ben. A szövetkezetnek (400 munkásnak és 25 tisztviselőnek) azonban nem volt megrendelése, de elegendő építőanyaga sem. Schless elérte, hogy szövetkezete bonthatta le a gimnázium épületeit. A téglákat a ligetvárosi katonai kórház déli harmadában építették be. Ott – a barakkokban válaszfalakat emelve – szükséglakásokat alakítottak ki, amelyekbe az elcsatolt területek vagonlakó menekültjei költözhettek.
E „lakások” az 1930-as években kerültek lebontásra.

•Az intézmény neves tanára volt a piarista Czirbusz Géza (1853-1920).

 

 

Czirbusz Géza

 

Ő két alkalommal is Kanizsára került tanárnak. Másodszor 1899-ben töltött így egy évet.

1910-től 1920-as haláláig vezette a Budapesti Tudományegyetem földrajz tanszékét.

•1903-ban, 1904-ben az intézmény piarista tanára volt Révay (Ullrich) József (1881-1970).

 

 

Révay József

 

A városban írt művei közül a „Zala” jelentette meg 1904-ben a Mars főhadnagy Nagykanizsán című komikus eposzát.

A hely sajtóban az 1904-es farsangi rendezvényekre írt további két alkotásáról is olvashatunk (a „Tél költészete” című „öndráma” és a „Bimbilla, vagy: A diákköltészet alkonya” című életkép egy felvonásban). Ezek szövegét nem sikerült fellelnem.

Kilépve a rendből jobbára irodalmi munkásságot folytatott. Tanulmányai, történelmi regényei, fordításai általában ókori témájúak voltak.

•Deák Ferenc négy tanéven át (1813/14-1816/17) volt tanulója az intézménynek.

A gimnázium kimutatásai szerint az utolsó háromban az itteni konviktusban lakott. Az első tanév esetében ez csak valószínűsíthető.

 

A Telcs Ede készítette (1903) tábla eredeti helyén, a gimnázium déli oldalán

 

Könnyen lehet, hogy e felvételt maga Telcs Ede készíttette alkotásáról az egyik budapesti fényképésszel, Kiszer Nándorral

 

•Az iskola diákja volt a Szepetneken született Királyi Pál (1818-1892).

 

Királyi Pál (1888)
 

•Kanizsán született és végezte a középiskolát Wittelshöfer Lipót, egy helyi kereskedelmi könyvvezető fia.
Pesten és Bécsben tanult tovább. 1841-ben kapta orvosi oklevelét. Győri orvosként lépett a nemzetőrségbe; honvéd-törzsorvos lett. Részt vett az osztrák seregek elleni harcokban, majd egy nagy katonai kórház élére került. A szabadságharc után el kellett hagynia Győrt.
Bécsben megalapította az első orvosi hetilapot és idővel fontos szerepet játszott a monarchia és hadserege egészségügyi rendszerének alakításában.

 

Wittelshöfer Lipót (Leopold) (1818-1889)
 

•Frim Jakab (1852-1919) tanító is Kanizsán folytatta gimnáziumi tanulmányait.
Frim húsz évesen kapcsolatba került az egyik szabadkőműves páhollyal, akik aztán fedezték külföldi tanulmányútja költségeit. Amikor hazatért, 1875-ben − az országban elsőként − intézményt alapított értelmi fogyatékosok számára. A „Munka” nevet viselő nevelőintézet hamarosan Frim magánintézetévé alakult, mert a szabadkőművesek anyagi támogatása megszűnt.

                                  
Frim Jakab és egy hirdetése a Vasárnapi Ujságból (1891)

 

•Itt tanult Malonyai (Misinger) Dezső (1866-1916), neves író, művészettörténész.

 

              

                                                 Malonyai Dezső

                                                                 

      

                                                      Prinz Gyula (1882-1973)

 

•A 19. század utolsó éveiben járt az iskolába Prinz József vasútállomási főtisztviselő Gyula nevű fia.

A főgimnázium tanulójáról nyílván nem sejtették tanárai, hogy ebből a nagyon rossz tanulóból később a magyar földrajztudomány egyik nagy egyénisége lesz – hiszen több ízben bukott. Így például harmadik osztályban latinból, számtanból, rajzoló mértanból és földrajzból [!], majd negyedikben latinból minősítették tudását elégtelennek, de egyszer még anyanyelvéből, németből is így járt félévkor.

1909-ben, amikor már egyetemi magántanári kinevezéséről érkezett hír a városba, a helyi lap még mindig úgy emlékezett rá, mint aki a diákság vezetője volt – az iskolán kívül.

Édesapja kénytelen volt kivenni az intézményből, így Budapesten érettségizett 1900-ban.

•A diákok – az akkoriban szinte kötelező – táncoktatásban is részesülhettek az 1860-as években.

Halis szerint a gimnázium közvetlen közelében lakott és működtette tánctermét Lakatos Sándor, országos hírű „tánc és illemoktató”. Ezzel az állítással nincs igazán összhangban egy 1864 őszén megjelent hirdetés. Ebben Lakatos arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy lakásán, a Hajmási-házban (Kölcsey u. 7.) találhatják meg, tánciskolai foglalkozásait pedig a Zöldfa szállóban fogja tartani.
Ugyan az ország sok helyén dolgozott, de ideje java részét ekkoriban itt töltötte.

Az 1840-es években tűnt fel tánctudásával. A nehezebb lépéseket lábujjhegyen táncolta. Petőfi szerint ő volt „a lábászok lábásza”.

Két szakkönyvet is megjelentetett  Wajditsnál 1869-ben, illetve 1871-ben. A másodikban, „A magyar táncról. Rajta párok táncoljunk!” című kötetben megpróbálta a magyar tánc mozdulatkincsét feltérképezni. Harminckét figurát figyelt meg. Ezek még a 20. század egészében is visszaköszöntek a táncoktatásában, sőt bekerültek a paraszttáncokba.

 

                       

 

   

Lakatos Sándor és könyve

(Lakatos 1892-ben, hetvennégy évesen halt meg.)

 

•Létezik korábbi hír is az itteni táncoktatásról. 1781-ben „A Magyar Hírmondó” 613. lapján írták:

 

„Nagy-Kanizsán Keszthelyi László Áhitatos Oskolabeli Pap hat nála lakó Nemes Ifjaknál számokra a vidék tartományból Tántz Mestert szerezvén, megtanítatta őket az előállásra, fő-hajtásra és a testnek diszes hordozására. Ezt látván a szegényebbjei is azon Oskolabeli Ifjuságnak, többnyire csekély költséggel mind ki-tsinositották magokat a Tántz-Mester által.”

 

•A hajdani újságok híradásainál maradva említem a német nyelvű Merkur von Ungarn 1786-os évfolyamát (487. lap). Itt – egyebek között – azt közölték, hogy a kanizsai gimnázium egy-egy osztályába 11-15 diák jár.

 

 

 

 

 

 

 

.