360. Nagykanizsa, Magyar utca

 

Magyar utca 28.
(Jelenleg talán az utca legöregebb lakóháza, mert ablakainak párkányzata térdmagasságban van a járda felett.)
 

Berényi Elek 1889-ben készült háza állt a Magyar utca 45. szám alatt
(Tervezője Hencz Antal volt.)
(Thúry György Múzeum.)
 

  

A Magyar utca 54. számú ház helyére 2008-ban került új

 

A Magyar utca 74. számú ház udvara Faragó Márton festményén
(A kép 1907-ben készült. Jobbra a 72-es számú épület.)

 

A Magyar utca 72. számú ház még áll
 

1885-ben a Magyar utca 93. szám alatt épült e ház földműves gazdája számára
(Thúry György Múzeum.)
 

       

Magyar utca 157. (jobbra) és 159. az 1960-as években és Magyar utca 157. manapság
(Az 1907-es városi címtár szerint a 157. szám alatti házat [ez még áll] Leszner Antal mészáros birtokolta. Mészáros volt a másik ingatlan tulajdonosa is: Mészáros Imre földműves.)
(Vízvári József gyűjteményéből.)

 

Még létező öreg házak:

 

  

Magyar utca 64. (balra) és 161.

 

Magyar utca 171.

 

 

•A 1772-ben még Soproni utcaként említik (ezt a nevet később a Teleki utca viselte), majd Bécsi utcának nevezték.
Volt egy átmeneti időszak is, amikor már Magyar utcának hívták az utca belső szakaszát.

 

1826

(library.hungaricana.hu)

 

Egy 1868-as árverési hirdetmény említi a Magyar utcát, ugyanakkor a ma Magyar utca 116. számú ingatlant Bécsi utca 1. szám alattinak nevezi, amelyen néhai Stehlik (Stehlich) Vencel kertész (negyvenhat évesen, 1865-ben halt meg) háza áll.
Feltételezem, hogy első ütemben az út városi kezelésben lévő része kapta meg a „Magyar” nevet.

Az így kialakított utcához tartozott a századfordulóig az Erzsébet tér északi oldala és nyugati oldalának északi fele. Akkoriban a Magyar utca 1. számú ház a Zöldfa fogadó épülete, a Magyar utca 2. számú a Kinizsi utca sarkán álló Kaiser-ház volt. (Ma talán furcsának találjuk e hajdani döntést, de akkoriban az Erzsébet tér jelenlegi méretében nem létezett: északi részén a „Csoportházak” álltak.)
Az egész utca 1873-ban nyerte el mai nevét.

•A Principális csatorna kialakításáig (1802), elődje, a patak és az annak mentén kialakult mocsaras rész széle közelebb volt a Magyar utcához, mint manapság. A város e régi utcája végeredményben egy mocsár mentén vezetett északi irányba.
Szukits Nándor 1867-ben megjelent tanulmányában így írt erről: „Hogy meddig ment légyen a mocsár, az most is még szembetűnő a Bécsi (Magyar) utcza balsorbeli házaknál, melyek udvarai mind kisebb vagy nagyobb dombot képeznek.” (Legelső szakaszánál a szomszédos Báthory utcában találkozhatunk e jellegzetességgel.)
•A város tűzvészektől legtöbbet szenvedő utcája volt.
Az 1851-es tűzben például ötvenkilenc háza pusztult el, annak ellenére, hogy 1834-ben a város a lajtos-szekerekhez tíz darab kézifecskendőt szerzett be, majd megtiltotta fából építeni, illetve zsúppal fedni a házakat.
1836-ban pedig részletes tűzoltói rendszabályokat fogadott el a városi tanács. Az tüzek oltásra lényegében a céheket kötelezték.
A „vízipuskák” mellé a lakatosok, a puskások, a kolompárok, rézművesek voltak kötelesek 33 segédet biztosítani.
A létrákhoz, a csáklyákhoz és a fejszékhez az ácsok, a füstfaragók, a bognárok, szűrszabók és a csutorások adták az 59 segédet.
A „pemetékhez" (a kemencék tisztításakor használt hosszú nyelű seprűkhöz) 22 , a vízhordáshoz 210, a bútorok mentéséhez, őrzéséhez 80 főt írtak elő.
A rendelet még hosszan és aprólékosan rendelkezett, a városatyák minden elképzelhető kérdést szabályoztak.
Minden rendben volt tehát… Egészen a következő tűzesetig.
 

                                      

 Tűz oltása (1887)                                   Szent Flórián szobra az Alsótemplomban

 

•Az utca nagyobb része még a 20. század közepén is jellegzetes, a város külső részeire korábban jellemző képet mutatott: a telkek házak közötti, beépítetlen részét magas, függőleges, kátránnyal átitatott, csaknem fekete deszkapalánk kerítés választotta el az utcától. Belátni nemigen lehetett, mert a függőlegesen álló deszkák általában egymást érték; bemászni bajos lett volna, mert felső végük hegyesre volt vágva.

•1937-ben a 25. számú háztól az utca végéig felszedték a kocsiút klinker borítását. Kis kockakő került a helyére.

 

Nagykanizsa, Magyar utca 1.

 

•Lásd: Erzsébet tér 12.

       

 

  

                                                                       A gyárkémény alul

 

361. Nagykanizsa, Magyar utca 2.

 

A Gutmann-palota (balra) mellett a Magyar utca 2. és 4. számú házak az 1930-as években

(Thúry György Múzeum.)

 

•Az ezredforduló után lett lebontva az itteni hosszú, földszintes ház. 1901-es haláláig (71 éves volt akkor) Bauer Miksa fakereskedő birtokolta. (Apja, Jakab ugyancsak fakereskedőként tevékenykedett Kanizsán.)

 

1883

 

Az 1860-ban is létező épületet 1876-ban már Bauer-házként említették. Akkor Fürst (Feleki) Lajos a város első állatorvosa költözött ide.

 

Fürst 1868-as hirdetése
(Lakása akkor a Petőfi utca 16. számú, már lebontott házban volt.)
(Feleki Lajos 1908-ban, élete 69. évében halt meg.)

 

A ház nagy telke még a Báthory utcáig ért, azon az oldalon is egy épülettel.

Jelenleg 7. házszámmal egy viszonylag új ház áll ott.

Már új gazdája volt az ingatlannak, amikor 1902-ben a Strém Bernát és Fiai cég fakereskedése nyílt meg udvarán.

•Reichenfeld Albert is – az akkori tulajdonos – itt hozta létre szalámi- és kolbászgyárát 1906-ban. Ezt a világháború alatt átvette sógornője, özv. Deutsch Albertné (Reich Janka), aki ötvenhét évesen, 1929-ben meghalt, majd 1928-ban fia, Ignác. Utóbbi a vállalkozást a Király utca 36. szám alá költöztette.

 

1906

(Reichenfeld Albert ötven évesen, 1909-ban halt meg.)

 

Az üzem képe egy 1907-es hirdetésben

 

Mészáros azonban továbbra is dolgozott az épületben. Még nem költözött el Deutschék vállalkozása, amikor már létezett Mattersdorfer Mór üzlete, amelyet aztán Kluger (Ede) és Bagladi (Lajos) működtetett tovább. (Kluger negyvenhét éves volt, amikor 1924-ben meghalt, Bagladi 1891-ben született.)

Itt nyitotta meg 1907-ben Lőwy Sándorné (Kremsier Jenni), “vizsgázott arcápoló” intézetét. Az érdeklődőket “amerikai porcellán pouder” használatával próbálta szolgáltatása igénybevételére ösztönözni.

 

1908

 

Az „okleveles arcmasseure” 1910 nyarán, potenciális ügyfeleit követve, fürdőhelyi (balatonberényi) szalont is nyitott. Ekkoriban már óva intette vendégeit: tartózkodjanak szépítőszerek használatától, bízzanak a természetes eljárások hatásosságában.

Az első világháborút követően dolgoztak itt kovácsmesterek is. Boha Lászlót (nyolcvankettő éves volt, amikor 1931-ben meghalt) 1925-től Strebelovszky Ferenc követte, de Hajó névvel vendéglő is nyílt.

 

1920

(A négyes házszám elírás.)

 

•1928-ban id. Koller János (1876-1950) vendéglős, a ház akkori tulajdonosa szikvízüzemet nyitott az udvarban. (Érdekes, hogy a helyi lap szerint 1868-ban ez, vagy valamelyik környékbeli ház Koller József tulajdonában volt.         

       

           

1928 és 1940 

 

 

•A második világháborút követően az udvar déli oldalán lévő melléképületben még jó ideig folyt a szódagyártás és hordójelző állomás működött.

 

362. Nagykanizsa, Magyar utca 3. és 5.

 

•Itt (Magyar utca 3.), saját házában volt Schável János (hetvenhét évesen, 1910-ben halt meg) lakatos műhelye már az 1860-as években.

1867

 

         

Schável János egyik munkája a temetőben (Tripammer utca)

 

A Magyar utca 3. szám alatti ház (jobbra) 1960 körül

 

Az 1865-ös alapítású céget a századforduló tájékán Schável Lajos vette át. A műhely is átkerült a Kinizsi utca 2. szám alá.
A költözés oka, a mester személyének változásán túl, az lehetett, hogy Kohn Samu lakatos személyében új tulajdonosa lett a háznak és a műhelynek is.

               

Egy 1907-es és egy 1911-es hirdetés

 

Ma már nem áll az udvari részén emeletes épület; évtizedekkel ezelőtt lebontották.

 

1962-ben Kohn hajdani házából még létezett a kapu
(Balra a Magyar utca 5. számú ingatlan.)
(A kép eredetije dr. Wágner Jánosné [Mohácsi Erzsébet] tulajdonában.)

•Kohn Samu (1869-1936) az időszak legnevesebb kanizsai épület- és műlakatosa volt.

         
1912

 

Kohn Samu

(ezwieback.com)

 

 

 

Kohn egyik munkája a temetőben (Tripammer utca)

 

Elismertségét jelzi, hogy munkáiból közterületeinken (például a temetőben) ma is találhatunk jó néhányat.
Kohn 1896-ban kezdte tevékenységét a városban. Hat évvel később már saját háza volt a Hunyadi utcában.
Műhelyt létesített Balatonbogláron is. 1906-ban több alkalmazottja volt, mint kollégáinak együttesen.
1920-ban műhelyét a Zárda utca 5. szám alá helyezte át. A későbbiekben fiával, Király Ernővel (1899-1944) dolgozott együtt.

 

Király Ernő

(ezwieback.com)

•Markó Lujza, Schável felesége 1895-ben a kihullott haj helyén új és „legsűrűbb” hajjal kecsegtette a helyi lap azon rászoruló olvasóit, akik vásárolni fogják szabadalmaztatott hajkenőcsét.
Valószínűleg kapott vásárlói visszajelzéseket, mert ezt követően évekig nem reklámozta magát. 1901-ben jelentkezett újra, de ekkor már megelégedett a további hullás megakadályozásának ígéretével.

             
1895 és 1901

 

•Az 1907-es címtár szerint Skergula Gyula (csak harmincnyolc éves volt, amikor 1912-ben meghalt) cipész volt a Magyar utca 5. szám alatti szűk telken ma is álló ház tulajdonosa. Csak néhány évvel épülhetett korábban, mert a város 1901-es térképe még egy másik épületet jelez itt.

.

 

1863

 

1864
(Zottl műhelyének címe ma Magyar utca 1. lenne. Marschall a Magyar utca 5. szám alatt fogadta megrendelőit.)
 

363. Nagykanizsa, Magyar utca 4., 6., 8. és 10.

 

•A város 1822-es térképvázlata szerint az utca elejének e három ingatlanát – akkor még egyetlen egészként – a Harsay család birtokolta.
Közülük ismert csizmadiák sora került ki. Utolsóként az 1899-ben, hetvenkettő esztendős korában elhunyt Harsay György. A mesternek csizmadia (és György) volt az apja is.
Nagyapja lehetett az a Harsay József csizmadia, városi tanácsos, akinek nevével az 1848-as választói névsorban is találkozhatunk.
A legeslegfiatalabb György aztán váltott: postatiszt lett és a Teleki útra telepedett át.
 

      
1822 és 1901
(Az 1822-es változaton jobbra lent a Centrál Szálló telke, balra fent a Báthory utca bejárata. A Harsay név itt Hársaiként olvasható.)
(Thúry György Múzeum.)

 

•A Magyar utcának az Ördög-árok felé lejtő szakaszát Harsay-partnak nevezték a környékbeliek – közéjük értve az ott szánkázó gyerekeket – még a második világháborút követően is. (Fodor Zsolt adata.)
Volt rá okuk. A lejtő alján, az 58. szám alatt állt a mára már lebontott Harsay-ház. Az 1864-es kataszteri térkép Harsay Józsefet nevezi meg tulajdonosaként.

•A már nem létező 6. számú épület Bozsinovics János (1860-1937) cukrászmesteré volt a századfordulón, aki az 1880-as években makedón területről került a városba és itt saját készítésű cukorkáival kereskedett.
Itt lakott Schreiber mészáros, akinek gyermekei közül (iskoláikat részben Kanizsán végezték) Béla (1881-1951), Gizella (1884-1947), Rezső (1892-1970), Zoltán (1893-1977) – Szántó névvel – a kommunista mozgalomban váltak ismertté. A család 1904-ben költözött Budapestre.

•Az ingatlan része volt a ma is létező Báthory utcai ház is, amely számozás és bejárat nélkül látható a 9. és 11. számú házak között (lásd: Báthory utca 9.a).

(Időközben – 2009-ben – lebontották.)

•Ugyancsak eltűnt mára Dants Kálmán asztalosmester lakóháza a 8. szám alól. A korábbi állapotokra csak az ingatlan nyugati szélén álló épület (lásd: Báthory utca 11.) emlékeztet. Ezt 1910 körül emeltethette Dants. Homlokzata sokat változott az idők során.

A terület 1875-ben kerülhetett Dants tulajdonába. Akkori gazdája – valószínűleg maga a pékmester – úgy fogalmazott hirdetésében, hogy a ház a „legjobb hírnek örvendő s 25 éve forgalomban levő sütödével bír”.
A tevékenységét 1878-ban kezdő Dants Kálmán a város elismert iparosai közé tartozott. 1885-ben – alakulásakor – őt választották az Ipartestület ügyvezető elnökének. Később kétszer nyerte el (három-három esztendőre) az elnöki pozíciót.

 

Dants Kálmán

(1852-1929)

•Dants műhelyében az 1902-ben született Koó Kálmán űzte tovább elődje mesterségét.

 

        
1914 és 1931
 

•1920-ban szintén a Magyar utca 8. szám alatt nyitotta meg műhelyét, üzletét Papp Oszkár cipész. Néhány év múlva már hat segéddel és három tanonccal dolgozott.

 

A mester és alkalmazottai 1925-ben

 

1932-ben települt át a Vasemberházba.

• A Magyar utca 10. számú telek még létező építményei 2017-ben bontásra kerültek.
(Lásd még: Báthory utca 13.)

          
 

• Az első világháború után a frontot megjárt hadirokkant katonák, illetve a hadiözvegyek lehetősége lett a trafiknyitás. A kisebb boltok a nagyárudákból, dohánytőzsdékből rendelhették meg árujukat.
1919 tavaszán Kanizsán is megnyílt a nagyáruda:

 

1919

 

A céget jegyző mindkét személy megérdemel néhány sort.
Utóbbi Singer Mártonként látta meg a napvilágot, állítása szerint 1892-ben, de keresztneve sem biztos teljesen, mert 1936-ban már Mórként írt róla a Zalai Közlöny. Apja, Singer Samu 1921-es halálakor (ő a hatvankettedik évében járt akkor) cipészként adta meg annak foglalkozását az anyakönyvvezetőnél, de a helyi lap gyászjelentésében nagytőzsdésnek nevezte. Megjegyzem, ilyen nevű cipészről semmilyen adatot nem sikerült találnom. Az viszont biztosra vehető, hogy akkoriban itt volt a lakásuk.
Az ifjabb Singer nem lehetett teljesen elégedett a neki jutott névvel, bár azt hivatalosan – valószínűleg – nem változtatta meg. Mégis, ahol lehetett Szemereként, Szemelőként szerepelt.

 

A fotó az 1920-as években készülhetett
(Singer mellett talán felesége, akivel 1921-ben házasodott össze.)
(Fitos Gyula felvétele.)

 

Természetesen tagja volt a Hadirokkantak Országos Szövetsége kanizsai csoportjának. Csakhogy az ünnepi alkalmakkor viselt kitüntetései szaporodni kezdtek, mígnem 1935-ben egy hozzáértő felfedezte, hogy megjelent köztük egy bajor, csakis tiszteknek adományozható darab is. Singer pedig legénységi állományú egykori harcosként volt nyilvántartva.
A vizsgálat elindult, aminek végén megfosztották hadirokkant címétől és trafikjogától. Ezek után Singer, Szemere és Szemelő eltűntek a városból, további sorsukról nem találtam adatot.

Meghökkentő, de a helyi lap a botrány kipattanásától kezdve azt a benyomást igyekezett kelteni olvasóiban, hogy az előző másfél évtizedben senkiben nem merült fel a gyanú: a három név ugyanazt a személyt takarja.
A tulajdonostárs, Garamvölgyi Iván (ő is 1892-ben született) kétségtelenül hadirokkant volt: a háborúban mindkét lábát elvesztette. Ennek ellenére az akkori társasági élet közismert és közkedvelt alakja lett. Az újságcikkekben rendszeresen egykori színészként emlegették, aki nem is adta fel teljesen hajdani hivatását. Rendezvények sokaságán szavalt, de időnként még színdarabokban is vállalt szerepeket. Sikert sikerre halmozott.
 

Garamvölgyi Iván

 

364. Nagykanizsa, Magyar utca 7.

 

•Létezik még Klein Illésnek (hetvenegy évesen, 1909-ben halt meg), a Strém és Klein nagykereskedő cég egyik alapítójának lakóháza.

 

  

 

Valószínűleg ő építtette a 19. század végén.

 

365. Nagykanizsa, Magyar utca 9., 11., 11.a, 13., Arany János utca 1. és Magyar utca 15.

 

•A 9. szám alatti ingatlanon működött – már az 1860-as években is – a Magyar Királyhoz címzett vendéglő és szálló. 1880-ban hat hálószobával, két ebédlővel rendelkezett.

 

1881

(Gáspár az „Új Badacsony” névvel bakónaki szőlőhegyi birtokát illette.)

 

A vállalkozás a két világháború között már csupán vendéglőként volt életképes.
A ház északi fele állt legtovább. Az ezredforduló körül bontották le.
•Létezése jó részében itt bérelt magának helyiséget az 1926-ban alakult Nagykanizsai Kerékpár Egylet.

 

(Kiss László gyűjteményéből.)

 

Már abban az esztendőben több országúti verseny sikeres megszervezésével hívták fel magukra a figyelmet.

 

Indul a júniusi verseny

(Neumann Rezső felvétele.)

 

Az októberi rajt

 

A zsűri a Városháza előtt
(A három felvételt Tima Sándor jóvoltából közölhetem.)

 

Az egylet 1927-es mulatságának fellépői

 

Az egylet tevékenységéről a helyi lap 1936-os évfolyamában találtam az utolsó híreket.
Úgy tűnik, hogy a kerékpársport barátainak összefogása ambíciókat szült a Nagykanizsai Sport Egylet (NSE) berkein belül is, amely a Zrínyi utca 49. szám alatt székelt. Azonnal meghirdették biciklis szakosztályuk, a Kerékpár Sport Egylet megalakítását, első versenyüket és továbbiak sorát ígérték.
Ezekről azonban nem jelent meg hír a helyi lapban, talán megrendezésre sem kerültek.

 

Versenyzők az 1960-as évek közepén

(Háztömbkörüli verseny Rozgonyi utcai szakasza.)

(Kelemen Bálint jóvoltából.)

 

•Ugyancsak itt jutott otthonhoz az 1956 végén alakult Nagykanizsai Repülőklub. Két szakosztállyal (ejtőernyős és vitorlázórepülő) létezett 1968-ig.

 

Készülés a május elsejei vonulásra 1960 körül
(A háttérben Magyar utca 9.)
(Horváth Franciska révén Somodi Györgytől.)

•A következő telken – a megosztásig – egyetlen lakóház állt. A századforduló körüli időszakban Rosenberg Miksa birtokolta, akinek itt volt péksége is.

 

Rosenberg Miksa
(Thúry György Múzeum.)
 

1893

 

A régi épület helyére az 1930-as évek második felében Baron Pál (1895-1980) ügyvéd építtetett újat.

 

             

 

Sütödét ebben is kialakítottak. Tulajdonosa, az 1911-ben született Goldmann Ferenc pék a „Tiszai sütöde” nevet választotta cégének.

 

1937

 

Ma már ez az újabb épület sem létezik.
A telek üres, északi felét Steiner Ármin vásárolta meg és 1905-ben felépíttette ott lakóházát (Magyar utca 11.a) és udvarában pékségét (pékmester volt ő is). Steiner 1929-ben, hatvanhét évesen halt meg.

                 

 

•A következő három épület és a mögöttük lévő hosszú telkek sorsát az Arany János utca kialakítása döntötte el. Az 1850-es években mindegyiket egy-egy csizmadia birtokolta: Jakopovics Péter (566, 567 számmal), Masznyák János (1865-ben, ötvenhárom esztendősen hunyt el) (564, 565), Nucsecz János (562, 563).

 

1864
(library.hungaricana.hu)

 

•A családi emlékezet szerint az említettek közül – még az utcanyitás előtt – kettő ház is felkeltette a cseh származású Muzikár Ferenc (František Muzikař ) asztalosmester érdeklődését, aki valamikor a szabadságharc után került Kanizsára.
Meggyökeresedve a városban előbb Jakopovics Péterét vette meg – valószínűleg már annak özvegyétől. Talán az utcanyitási szándék hatására azt el is adta (nem lehetetlen, hogy a városnak) és Nucsecz János közeli lakóházának lett tulajdonosa. Ezzel sem lehetett elégedett, mert végül az Árpád utca 15. szám alatt állapodott meg (részletek ott).

 

Muzikár Ferenc családjával
(Balra, hátul: Ferenc [1826-1892]. Jobbra, hátul: Ferenc fia, Vince [1865-1944], az apai mesterség folytatója. Balra, elől: Ferenc kisebbik fia. Középen, elől: Ferenc felesége, Hampl Júlia [1842-1928]. Jobbra, elől: Ferenc leánya, Krisztina [1868-1940].)
(Fiedler Gyula felvétele az 1880-as évek első feléből.)
(Dr. Fodor Zsolt révén.)

 

1891-ben – ekkor ment férjhez Krisztina – Muzikár Ferenc (valószínűleg fiával, Vincével együtt) egy teljes garnitúra bútort készített leányának. Az ónémet stílusú darabok ma is léteznek a budapesti leszármazottak tulajdonában.

 

          

 

             
(Dr. Fodor Zsolttól.)

 

Az idős Krisztina és férje, Halvax Gyula (1860-1935)
(A férfi Halvax József polgármester fia, a város pénztárnoka volt.)
(Dr. Fodor Zsolttól.)
 

•Az új út megépítéséhez a városnak le kellett bontatnia a Jakopovics-féle házat (566). Az utat az épület helyén és Jakopovics tömbbelsői telke északi felén alakították ki. A leendő épületek számára ugyancsak megvették Masznyák és Nucsecz területeit (564, 563) házaik mögött.
Utóbbiak lakóházai (565, 562) még hosszú ideig álltak; lebontásukra a mai sarokház építésekor került sor.

 

Jobbra az új sarokház sarka
(A beton kerítéselemek már a Magyar utca 17. számú ingatlan részei.)

 

Jakopovics hajdani udvarából egy saroktelek (Magyar utca 13.) alakult ki.
Itt létesítette cementáru-, majd ecetgyárát Schmidt Zsigmond. 1942-ben, hetvenkilenc évesen halt meg. Nevét időnként a téves Schmiedt formában is megtalálhatjuk.
 

1909

 

1911

 

Az 1940-es évek második felében
 

Ma már itt is egy emeletes ház áll.

 

366. Nagykanizsa, Magyar utca 14. (képek még: Báthory utca 15.)

 

•A tömb sarka korábban egy telek volt. Ma a Magyar utcában két ház (12. és 14.), a Báthory utcában egy (15.) áll rajta.

 

  

 

    

 

•A 20. század elején Dőri József ügyvéd tulajdonában volt a felsorolt részekből álló ingatlan.
1916-ban vásárolta meg Kohn Samu. Ekkoriban alakult ki a 14. számú ház mai tömege, a szép, fedett tornáccal. (A jelenlegi homlokzati megjelenés viszont sokkal fiatalabb, az eredetihez nem hasonlít.)
1920-ban Ungár Benő (1924-ben, 61 évesen halt meg) borkereskedő tulajdonába került.
•Az 1920-as évek végén (a 12. számúval együtt) már Schmidt Zsigmond birtokolta, aki a szomszédban működtette cementáru-, majd ecetgyárát. Őt fia követte.

 

Dr. Schmidt Imre

 

Az 1899-ben született Imre 1934-ben lett a nagykanizsai OTI-kerület főorvosa. A városi mentők vezető főorvosa is ő volt. Rendelőjét itt alakította ki.
A holokauszt áldozataként vesztette életét.
 

367. Nagykanizsa, Magyar utca 19.

 

•Rotschild Samu terménykereskedő – régi háza helyén – 1892-ben építtette a tervező Sallér Lajossal. Ugyanakkor készült az udvarban az emeletes, mára szintén átalakított raktár.

 

  

 

Az eklektikus utcai épületet a közelmúltban fosztották meg homlokzati díszeitől.

 

Az 1892-es utcai homlokzat

(Thúry György Múzeum.)

 

•Rotschild Samu (dr. Rotschild Jakab ügyvéd testvére) nyersbőrök és termények exportjával foglalkozott. Ezt az üzletágat a Blau M. és Fiai cégtől vette át.

 

Levélzáró bélyeg 1865-ből

 

1881

Apja, Rotschild Albert a 19. század második felében rőfösként vált vagyonossá.
Az idős Rotschild Samu 1932-ben Sümegre költözött. Nyolcvanöt évesen, 1936-ban érte a halál.
•Itt működött az első világháború után Schwarz Ottó és Hoffmann Bernát (1944-ben, hetvenegy évesen ölték meg Auschwitzban) által 1924-ben alapított, 50-60 főt foglalkoztató „Stella Kötő- és Szövőgyár".

 

1925

 

(Az „Ideál” és a „Stella” üzemek tulajdonosai változtak. A történteket nem tudtam teljes körűen rekonstruálni. Tény viszont, hogy másik forrás szerint a „Stella” alapítója Kaiser József és két társa [Schwarz Ottó és Kaiser Ernő] voltak.)

 

1928-ban Kaiser József a cégből kilépve újabbat alapított: „Kaiser és társa kötött-szövött-árugyár”. Ezzel kapcsolatos további adatokat nem ismerek. Távozása miatt változott az elhagyott vállalkozás neve: „Stella kötő-szövőgyár Schwarz és társa”.

Az 1937-es városi címtár már az 1900-ban született Klein Simon cukorkagyárát jelzi e helyen.
•Az 1943-as telefonkönyv szerint az épületben lakott Dukász Ferenc gépészmérnök, a Magyar utca 108. szám alatti fatelep tulajdonosa.
 

368. Nagykanizsa, Magyar utca 20.

 
•A 20. számú ház 1907-ben – a város címjegyzéke szerint – Samu József tulajdonában volt.
 

   

 

    

 

Mai alaprajza az 1910-es években történt átépítésének eredménye, amikor új tulajdonosa, Oesterreicher (Öszterreicher) Samu kialakította az utcai rész északi felén szódavíz üzemét. A vállalkozó 1942-ben hunyt el. Nyolcvanegy esztendőt élt.

 

369. Nagykanizsa, Magyar utca 23. és 25.

 

•A 23. szám alatti ház tulajdonosa a századfordulón Turek Géza csizmadia-mester volt.

 

  

 

Turek 1871-ben született, az 1890-es években kezdte szakmáját művelni.

 

Turek Géza

 

•Apja és testvére (Gyula, akit 1921-ben, ötvennyolc évesen ért a halál) szintén csizmadiaként tevékenykedett. Felmenői is kanizsai iparosok (például szűrszabó) voltak. Turek Ferenc pedig – 1848-as adat szerint – szűcsként dolgozott. 1879-ben hunyt el, nyolcvanegy esztendőt élt.

•A 25-ös ház létezhetett már akár 1860-ban, mert alaprajza azóta nem módosult. Ebben az esetben jó néhány átalakítást átélhetett, mai megjelenése azok eredménye.

 

 

•A 20. század első éveiben az 1858-ban született Grünfeld Adolf kereskedő birtokában volt.
Grünfeld az 1890-es évek végén költözött Hahótról a városba.

 

              
1906 és 1910

 

1912-ben változott tevékenysége jellege, mert megvásárolta az Ockenfuss (Okenfuss) Gyula (1915-ben, hatvanhárom esztendősen halt meg Nagykanizsán) galamboki téglagyárát, amelyet tulajdonosa 1906-ban építtetett.

 

1912
(A házszám téves.)

 

Az 1970-es évek közepén

 

                 
A gyár Garaboncon előkerült téglái

 

Grünfeld hamarosan Galambokra távozhatott, mert nevét az 1920-as helyi címtárban már nem találjuk. Mégis itt halt meg nyolcvanhárom esztendősen, 1941-ben.
(A téglagyártással foglalkozó két Grünfeld, Adolf és Miksa rokonok lehettek, mert Miksa felesége egy hahóti Grünfeld lány volt.)
•1944. május 17-én hajnali kettőkor nagy galamboki tűz oltásához riasztották Kanizsa és a környék községeinek tűzoltóit.
A gyár lángoló téglavető színe, égetője, pajtája, raktára, gépháza fogadta az érkezőket. Reggelig tartott az oltás. A gyár akkori tulajdonosát, Grünfeld Edét (Adolf fiát) az egyik közeli kútban találták holtan. Grünfeld elkeseredésében gyújthatta fel üzemét – már folyt a város és környéke zsidó származású lakóinak összegyűjtése – és végzett magával.
Öt nappal később a Zalai Közlönyben a kanizsai főjegyző tájékoztatta az olvasókat, hogy „Nagykanizsán szinte első helyen történt meg a zsidókérdés likvidálása, mialatt más városokban még csak most van folyamatban a gettók beköltöztetése”.
Újabb két nap múlva „Érdekes hírek a gettók világából” címmel tudatták, hogy „Nagykanizsán az itt összegyüjtött helyi és környéki zsidók elszállításával gettó-gondok nincsenek, mert egyetlen zsidó sem maradt a városban”.

 

370. Nagykanizsa, Magyar utca 22. és 24.                                                   (A kötélverő háza*)

 

•A 24. szám alatti ház a 19. század első felében épült, klasszicista jegyekkel.

 

      

 

Az udvari rész

 

Az 1920-as évekig itt, saját házában működtette kötélverő műhelyét Rozs Ferenc. 1930-ban, hetvennyolc évesen halt meg.

 

 

A homlokzat meglévő fülkéjébe Szent András apostol – a kötélverők védőszentje – szobrát Wegroszta Zoltán készítette 2004-ben.

•A délről szomszédos telken (Magyar utca 22.) a 19. század közepétől a 2. világháborúig „szappanyos-mesterek” sora működött.

Az első Rosenstock W. A. (ahogy később emlegették: Rosenstock Farkas, illetve Ádám) volt.
Őt 1840-ben már itteni háztulajdonosként említik. Tagja volt az 1842-ben alakult Iparos és Kézműves Egyesület első vezetésének.

 

1862

 

1890-ben, hetvenegy esztendős korában távozott az élők sorából.

•Házában született Rosenstock Kamilla (Emília), aki – Bécsben, Emil Bürdénél tanulva drámai színészetet – neves színésznő lett a századfordulón. Milla Rosen művésznéven vált ismertté. Ő volt – ahogy méltatói állították – a „Magyar Duse”.

•1879-ben Pollák Lipót (1921-ben, hetvennégy évesen hunyt el) alapította itt kristályszóda- és szappangyárát, amelyet 1892-ben született fia, Perényi Andor (1924-től), illetve Sándor vitt tovább, ugyancsak e helyen. Nekik tucatnyi munkásuk volt.

 

1911
(A cég címében a 21. elírás.)


1937
(A hirdetésben az Alabástrom és a Venus elnevezésű szappanok fényképe.)

 

             

Pollák gyártmányai az 1896-os „ezredévi” kiállításon

 

Érdekesség, hogy Pollák Lipót egyik szappanát Kossuth Lajosról nevezte el.

 

371. Nagykanizsa, Magyar utca 30., 32. és 54.

 

•Bettlheim W. Samu (élete 89. évében, 1908-ban halt meg) hajdani nagy lakóháza ma is áll a Magyar utca 30. szám alatt. (Csengery 20. szám alatti házát bérbeadással hasznosította.)

 

   

E ház a szülők halála után az egyik fiú, Bettlheim Rezső kezébe került, aki Guth Arnolddal 1888-ban alapított vaskereskedést a Vasemberhez. (Amikor hatvanegy esztendősen, 1923-ban meghalt, Rikárdként került utóneve a városi anyakönyvbe.)

 

Az 1864-es felmérés e részletén jól látszik az akkori homlokzat furcsa homorúsága
(Thúry György Múzeum.)

 

Az utca e szakasza 1864-ben
(Jobbra és balra a mai házszámok.)
(library.hungaricana.hu)

 

•A szomszédos, 32. szám alatti épület 1864-es alaprajza gyakorlatilag egyezik a jelenlegivel. Tulajdonosa, Matulnik Antal hetven esztendősen, 1890-ben halt meg.

 

 

1868-ban Matulnik e házában bérelt helyiségeket elemi iskolásai elhelyezési gondjainak enyhítésére a város. (Ugyanekkor a Teleki út 36. szám alatti lakóházban is volt ilyen célú bérleménye.) Az 1870-es, 1880-as években Magyar utcai iskolaként emlegették e helyet.

 

1905

 

Az 1907-es városi címtár szerint Ficzkó (Fitzkó) János főpincér birtokolta, aki 1935-ben vesztette életét. Hetvennégy éves volt akkor.

 

1934

(A Ficzkó házaspár [elől, jobbra] aranylakodalmán.)

 

•Az utca nyugati oldalán, a terep lejtése miatt, jó néhány lakóház az úttest szintje alatti területen épült fel. A rekordot minden bizonnyal az 54. szám alatti épület tartotta. (2008-ban került helyére utódja.)

 

      
Az utcai homlokzat és a bejárat

 

     
A déli és az északi szárny
(Utóbbi felvétel hátterében az udvart lezáró, de átjárást biztosító épület.)

 

Az udvart lezáró épület nyugatról, a mező felől

 

Az 1864-es kataszteri térkép csak az utca menti épületet és tulajdonosát, Gáspár Józsefet jelzi. Ő lehetett építtetője is.
Az oldalsó szárnyak és a hátsó épület 1910 körül készülhetett. Ekkoriban már Wunderlich Antal asztalos birtokolta az ingatlant.
 

Nagykanizsa, Magyar utca 41. (egyben Árpád utca 6.)

 

•Lásd: Árpád utca 6.

 

Jobbra a 41. számú ház 1969-ben
(Dr. Fodor Zsolttól.)
 

372. Nagykanizsa, Magyar utca 53. és 55.

 

•Az utca 53. számú háza a 20. század elején Szántó János (1916-ban, hetvenöt évesen halt meg) építőmester birtokában volt.
A telek déli határa mentén folyt az Ördög-árok, hogy aztán egy viszonylag szűk betoncsövön haladjon át az utca burkolata alatt. A méretezés e hibája miatt nemegyszer – akár méter magas – esővíz és mocsok öntötte el az itteni épületeket.

          
Az építőmester pecsétje és a pecsét tükörképe

 

Az ingatlanon volt Huszár Antal lakatos műhelye, amelyet 1905-ben vásárolt meg az öreg mestertől Szántó Géza (1878-1952), János egyik fia.
Szántó Géza puskaműves, mérlegkészítő tevékenységet is folytatott.

1920

 

 

                  

Szántó Géza két munkája a köztemetőben

 

Bár a közölt hirdetés szerint műhelyét elköltöztette, de az 1926-os címtár újra itteni címét közölte. Ezt követően váltania kellett, mert 1927-ben a város megvásárolta az ingatlant, lefedték az Ördögárok Kinizsi és Magyar utca közötti részét, az épületeket elbontották.

Szántó Géza az 1937-es címtárban a vendéglősök között került említésre: már 1929-ben a lazsnaki fogadót működtette a család.

 

.
Szántó Géza

 

•Az 55. szám alatt álló jelentéktelen épület Muraközi József háza volt a 20. század elején.
1915-ös halála előtt ihászi Horváth István anyakönyvvezető lakott benne.

Horváth nyughatatlan természetével (nehéz lenne felsorolni, hány helyen lakott Kanizsán tizenhét év alatt), szokatlan ötleteivel kicsit csodabogárnak számított a városban.

Több egyesülettel került közelebbi kapcsolatba. Kezdeményezésére jött létre 1905-ben a Nagykanizsai Első Kiházasítási Egylet. Később elnöke lett az Általános Ifjúságképző Egyesületnek. Ő végezte a meteorológiai megfigyeléseket Kanizsán az országos szolgálat részére.

Néhány évvel halála előtt hipnotizőri tevékenységével osztotta meg a város közvéleményét. E vonatkozású karrierjét bírósági ítélet törte derékba, pedig az egyik helyi lap szerint voltak sikerei.
1911 végén Cs. Rózsi, egy idegenből jött, áldott állapotban levő leány lebetegedését várták az egyik Magyar utcai szülésznő házában. Ágya körül három orvos állt, de megjelent ott ihászi Horváth István is.
Az anyakönyvvezető az orvosok engedélyével hipnotizálta a leányt, aki „magnetikus szendergésében nem várt könnyedséggel hozta világra gyermekét”.
Ébresztése után nemcsak fájdalmakra, de a szülés egész folyamatára sem emlékezett. Mégis hipnózis nélkül sikerült meggyőzni, hogy mellette az apróság sajátja.
„Nem mindennapi hivatali buzgóságot jelez, ha az anyakönyvvezető a gyermeket, kit másnap elkönyvel, maga segíti világrahozatalában" – honorálta a teljesítményt az újságíró.
(Megjegyzem, hogy az eset nyomait nem sikerült fellelnem a városi anyakönyvben.)

Aztán Halvax Frigyessel újfajta cipőkrém gyártásába kezdett, annak Sugár úti házában. A tüzet sikerült eloltani.

Még két találmány:

 

                      
1907 és 1908
(A két hirdetés a Nagykanizsa című napilapban jelent meg. Ennek átmenetileg tulajdonosa és kiadója is volt Horváth István.)

(A tyúkszemirtó készítője, Reik Gyula 1862-ben született.)

 

Horváth számomra legmeghökkentőbb tette, hogy 1908-ban kezdeményezte a „szalutáló egyesület” megalakítását.
Tagjai közé a város erősen kopaszodó, vagy már kopasz férfiúit várta. Olyan urakat, akiknek egészségét telente veszélyeztette a köszönés megszokott, a kalap gyakori emelgetésével járó módja.
Az elképzelés szerint ezt a tagok szalutálással helyettesítik majd. Az újfajta üdvözlés kevésbé értékes voltát a szalutálások száma szerint fizetendő (jótékony célokra fordítandó) összeg ellensúlyozta volna.

•Anyakönyvvezetői tevékenységét 1898-tól végezte a városban. Ekkor lett ő a város (első állandó) anyakönyvvezetője és haláláig meg is őrizte beosztását.

Hivatalba lépése nem sokkal az állami anyakönyvvezetés bevezetését követően történt. Az intézkedést egyébként tiltakozó tüntetések sorozata előzte meg Nagykanizsán is.

A minisztérium 1895-ben nevezte ki Babochay György polgármestert és Lengyel Lajos főjegyzőt a nagykanizsai kerület anyakönyvvezetőinek.

Még ez év októberében megtörtént az első polgári házasság. A nemzeti színű vállszalagos, fekete „salon” öltönyt viselő polgármester előtt első párként Fürst Laura és Bolgár (Berger) Sándor jelent meg. A boldogító igen kimondását a nagyszámú érdeklődő lelkes éljenzése követte.

A főjegyző anyakönyvvezetői címe a későbbiekben is megmaradt, de 1896-tól a tényleges tevékenységet anyakönyvezető-helyettes státusszal mások végezték.

 

 

Thomka Endre

(1835-1908)

(Thúry György Múzeum.)

 

Ekkor rövid időre Thomka Endre kapta e feladatot.

 

 

373. Nagykanizsa, Magyar utca 65.

 

•1915 áprilisában írta meg a „Zalai Hirlap”, hogy a ház elődjében meghalt a város legidősebb embere, Vas József, aki 1814-ben született Kanizsán. Az agg fazekasmester még halála előtt négy-öt évvel is önállóan dolgozott itteni műhelyében. Mesterlevelét 1846-ban kapta a helyi gerencsér céhtől. A szabadságharc idején honvédnek állt. Fia, unokája, dédunokája is fazekas lett.
Sajnos, a történetet részben cáfolja a kanizsai anyakönyv. A jelzett időpontban a mester már nem élt; fia, György hunyt el. Igaz, szép kort ért meg ő is: kilencvenkettő éves volt halálakor.
 

Nagykanizsa, Magyar utca 68.

 

•Lásd: Erzsébet tér 4.a

 

374. Nagykanizsa, Magyar utca 76. és 81.

 

•A Magyar utca 76. számú ház 2009-ben került bontásra. Az 1864-es kataszteri térkép szerint Hosszú Mihály birtokolta. Az épület akkori alaprajza mindvégig változatlan maradt, viszont nyugati irányban idővel toldalékokkal egészült ki.

 

   

 

       

 

Az 1880-as években már Bajor László tulajdonában volt az ingatlan, aki itt működtette kocsmáját is. Azután felépíttette lakóházát, egyben vendéglőjét a Kinizsi és az Arany János utcák sarkán, ahová át is költözött. A kocsmát 1894-ben Brinner Mihály bérelte ki:

 

 

A változást azonban nagyon gyorsan újabb követte:

 

1895

 

E vállalkozás sem lehetett kimondottan sikeres, mert az 1907-es városi címtárban Schwarzstein Kálmán felsőrajki fűszerkereskedő nevét találjuk tulajdonosként, vendéglő pedig már nem működött (később sem) itt.
Schwarzstein 1910-ben kapott engedélyt a ház átalakítására. Talán készült a lebontás előtt még látható homlokzat.

•1889-ben Varga János a telken álló kisebb házát déli irányban megtoldatta. Az új szárnyat Meskó Károly tervezte, kivitelezte.

 

Az 1889-es rész

(Thúry György Múzeum.)

 

•A Dózsa György út megnyitásakor sarokházzá váló, már városi tulajdonú épületet 1903-ban átalakították, „elmebajosok háza” lett belőle.

Nem lehetett egy barátságos hely. Egyik részében volt az ápoló lakása, másikban négy „zárka" az „ápoltaknak”.

•Az akkori épület már nem áll.

 

375. Nagykanizsa, Magyar utca 86., 95. és 101.

 

Az üzem 1958-ban (TGYM)

 

•Itt volt a Konzerv- és Tésztagyár. Az első világháború idején nyitotta Glasgall Vilmos mérnök és Csillag Jenő (1874-1944).

 

1926

 

A cég levelezőlapjának részlete
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

A mai telek észak felé jóval szélesebb, mint hajdanán. Ennek déli szélén, a középső részen építették fel a tésztaüzem épületét. Ma, helyén egy jóval hosszabb építmény van, ami úgy is készülhetett, hogy a régi házat keleti irányban bővítették.

 

 

A már (1922-től) Csillag vezetésével dolgozó üzem száz munkással készített gyümölcskonzerveket, száraztésztákat, ostyákat, desszerteket és süteményeket. Termékei javát a környező országokba szállította.

 

1926

 

•A „tésztagyár” a gazdasági világválság nyomán termelését megszüntette, 1941-ben a részvénytársaság cégbírósági törlése is megtörtént.
Hogy a későbbi „Patyolat” üzem elődje itt létrejöhetett, abban Csillag Zsakinak (Csillag Jenőt emlegették így), a fűzvölgyi malom tulajdonosának érdemei lehettek. Egy 1969-es tanácsi kiadvány alapítóként őt nevezi meg.
A már kihasználatlan ingatlan 1938-ban Pálcsics (Tarján) Ferenc tulajdonába került, aki a következő évtől fonálfestő, vegytisztító üzemet működtetett e helyen nagyjából száz alkalmazottal. 1943-ban épült fel a 600 négyzetméteres gyárterem, ami révén tovább nőtt a termelés és a munkások száma is. Tevékenységi körük is módosult: felhagytak a vegytisztítással.
 

Az 1940-es évek első feléből

(Dr. Fodor Zsolttól

 

A cég államosítására 1950-ben került sor, 1957-re új műhelyépület készült.

•A 95. szám alatt álló, jelentős átalakításon átesett ház 1910 körül épülhetett.

 

 

Mészáros Pál és felesége működtették benne vendéglőjüket.
Az 1891-ben született férj ugyanakkor szódavíz gyártásával is foglalkozott ugyanitt.

 

            

 

Azonban a helyi lap 1937-ben már somogyszentmiklósi szikvízgyárosként írt róla.
•A 101. számú épület története is kapcsolódik a szódavíz gyártásához. Lásd: Kinizsi utca 43.

 

     

 

376. Nagykanizsa, Magyar utca 108.

 

•A két világháború között Dukász Ferenc gépészmérnök (1892-ben született, a holokauszt áldozata lett) telepe működött itt, amely deszka, épületfa és más építőanyagok forgalmazásával foglalkozott. Jellege azóta sem változott. Sőt! Korábbi tulajdonosai is e célra használták.

 

 

Dukász számolócédulájának részlete
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

(Dr. Fodor Zsolttól.)

 

 

A telep – Hirschl Samu terménykereskedő tulajdonában – 1860-ban már létezett. 1886-ban adták tovább fiai, Hirschl (később Hűvös) Ármin (Hermann) és Lipót. 1911-ben Dukász Dávid marhakereskedő, majd gépészmérnök fia birtokába került.

 

Nagykanizsa, Magyar utca 135., 137., 139. és 143.

 

•Lásd: 377. Nagykanizsa, Magyar utca vége

 

377. Nagykanizsa, Magyar utca vége

 

•Az utca vége felé, a keleti oldal mentén a házak sora egy rövid szakaszon hiányos. A 135. és 143. számú házak között kialakult kis terecskére több, az úttól távolabb lévő ingatlan bejárata nyílik.

Még a 20. század elején is földművesek birtokolták a környék minden házát. (1931-ben a 141. szám alatt álló zsúptetős ház leégett. Gyújtogatás áldozata lett.)

 

 

 

Magyar utca 139.

 

                                     

Önarckép és Patyi, a festő felesége

 

1900-ban a 139-es számot viselő házban született a 2002-ben elhunyt Z. Soós István festő. A mai épület akár szülőháza is lehet, bár nem kizárt, hogy néhány évvel születését követően épült.

•Az Inkey-kápolnától délre, a Magyar utca nyugati oldalának akkori végén (Magyar utca 158.) létezett egy nagy (ahogy akkor jellemezték: sok ezer négyszögöles) fatelep. A három méter magas kerítéssel övezett telepen szénégető is működött, belsejében kisvasút szállította az anyagokat.
A telepet a város által bérbe adott területen a zágrábi Prpič (a helyiek számára: Pripics) Milán létesítette 1918-ban, miután megszerezte a fakitermelési jogot Pick György (1877-1926) palini uradalmában. (A Szombathelyen élő Pick az első jelentősebb ottani fűrészüzem alapítójaként vált ismertté.)
 

1922

(Czapáry 1891-ben született.)

 

1919 februárja

 

1920

(E területet a szombathelyi Pick Vilmos birtokolta. 1920 őszén halt meg.)

 

Az erdők kivágott fáját – mindig az aktuális helyre vezetett – „mezei” vasúttal szállították a telepre.

Az 1920-as címtár szerint a fatelep nagyjából tíz munkatársa lakott itt ekkoriban. Nevük alapján feltételezhető, hogy Prpič Milánnal együtt érkeztek Kanizsára.

 

 

 

Mezei vasút 1896-ban

 

A létesítményt (a mezei vasúttal együtt) 1921-ben már a város működtette, majd értékesítette.

 

1922

 

1923-tól a Strém (Károly) és Eppinger (Izsó) (1882-1944) cég birtokolta. Ekkoriban a tűzifa mellett mindenféle faárut forgalmaztak.
A második világháború után a M. Kir. Útmesterség és helyi telepe (Petőfi utca 46.) megszűnt. Feladatai további végzésére itt hoztak létre telephelyet.

 

Az útmesterségi (KPM) telep irodai és szociális épülete az 1960-as években
(A fatelep területe déli részéből alakították ki ezt a Magyar utca 158. számú telket. Az utca a ház jobbra látható szárnyának túlsó oldala mentén húzódik.)
 

Az utca vége 1963-ban
(Bal oldalt, középen az útmesterségi telep.)
(fentrol.hu)
 

•A megszűnt erdők területéből 1927-ben 500 holdat megvett a város (erdősítésre), másik 25 holdján (Palin és Nagybakónak között) létrejött a rabkertészet.

 

378. Nagykanizsa, Magyar utca vége

 

•A kápolna közelében (az utca keleti oldalán, ott, ahol ma az iparvágány halad) épült fel 1912-ben Grünfeld Miksa, dr. Kreisler József és Weisz Bódog (Adolf fia, 1915-ben halt meg) kezdeményezésére a részvénytársasági formában működtetett Herkules téglagyár.

 

1912

A tégla mellett tetőcserepet is gyártott a hatvan főt foglalkoztató körkemencés gőztéglagyár.

 

Valószínűleg a gyár téglája

(Hasonlók nagy számban találhatók a város épületeiben; más alakú „H” betűvel jelzettek is. Akár Habáék gyártmánya is lehet köztük.)

 

1913

 

1937

 

A gyárat 1938-ban felszámolták, felszereléseit értékesítették, épületeit lebontották. Az ingatlan árverésen a Nagykanizsai Bankegyesület Részvénytársaság és a Dél-zalai Takarékpénztár birtokába került.
A cégbírósági iratok szerint a részvénytársaság 1940-ig létezett.
 

1926

(Thúry György Múzeum.)

 

A második világháború után, amikor már nem álltak az üzem épületei, a város marhavásárteret létesített helyükön.

 

Középen a téglagyár helye és a „Herkules” (az üzemtől keletre fekete, fekvő „L” alakú, nagy folt) egy 1952-es légi felvételen

 

Az 1963-as állapot
(fentrol.hu)

 

•A gyár mögött létrejött nagy, vízzel telt bányagödröt 1932-ben népfürdővé nyilvánították. (Korábban tiltották használatát.)

 

  

 

    

 

Néhány 1933-as hirdetés

 

Az új fürdőhely legsikeresebb éve az 1933-as lett. A téglagyár – talán azt remélve, hogy lehetséges konkurálni az ugyanakkor nyitó városi stranddal – jelentős erőfeszítéseket tett a „Herkules” komfortossága növelésére.
Széles, téglával fedett utat építettek a partig, a partra vastag homokréteg került. Öltözőket létesítettek a nők, illetve a férfiak számára, azokat az üzem szomszédos telepén lakó személyekkel őriztették, vízbe vezető lépcsősort építettek. A gyerekek számára kialakítottak egy másfél méter mély, sekélyebb részt, úszómester foglalkozott velük.
Kocsit (buszt) járattak a városközpontból a strandhoz.
Igyekezetük nem volt hiábavaló. Sokan érkeztek a járatokkal, sokan érkeztek gyalogosan. A város úszói, vízilabdázói itt tartották edzéseiket, sőt versenyeiket, mérkőzéseiket is. A város még évekig fizette az itteni edzések költségeit. (A városi strand használata megtöbbszörözte volna e kiadásokat.)
A legfontosabb meccs, a két strand vetélkedése végül a papírformának megfelelő eredménnyel zárult: aki megengedhette magának, a városi strandfürdőt választotta felüdülése helyéül. (1936 kánikulai időszakában ide 500, a városi strandra 1500 vendég látogatott el naponta.)
Talán érdemes megjegyeznem, hogy a „Herkules” nem volt teljesen veszélytelen: többen a mélyebben hideg vizében lelték halálukat.

 

1940

 

A jeges kocsi és a fürdőzők
(Kertész Tamástól.)
 

Amikor a téglagyárat felszámolták, a fürdő is elvesztette fenntartóját. 1941-ben a polgármester a feltételek hiánya miatt kénytelen volt megtiltani a strandolást e helyen.

•A bányató (voltak, akik Herkules helyett Bánya névvel illették) a második világháború után sem nyerte vissza strand jellegét, tiltott fürdőzői persze akadtak, a horgászok érdeklődése viszont nem csökkent.
Makacsul tartotta magát a legenda – talán nem is volt az –, hogy a vízben él egy igencsak nagy hal. Próbálkozott is kifogásával a horgászok sora, de hiába. Keringtek történetek horogra akadásáról, de ilyenkor rendre elszakadt a zsinór. Így hát aki akarta, a reménybeli zsákmány torkába korábban bennakadt horgok sokaságát képzelhette.
(Dr. Fodor Zsolt információi alapján.)
•Az egyik oldalán (nyugaton) még folyt a szabályszegő fürdőzés, amikor átellenesen már hordták bele a város szemetét.
A bányagödör a környék építkezései során lett teljesen feltöltve.

 

A „Herkules” maradványa (zöld háromszög) 1973-ban
 

379. Nagykanizsa, Magyar utca vége                                                           (Inkey-kápolna*)

 

•1702-ben Umsunst János itt építtette fel a Három Kereszt-kálváriát.

Az első katonai felmérés (az 1780-as évek első felében) az út keletei oldalán még jelezte egy kálvária kőből emelt stációit az utca akkori végétől egészen az Inkey-kápolnáig. Nem világos, hogy ezeket ki állíttatta. Elképzelhető, hogy Umsunst korábbi kálváriájának meghagyott állomásai voltak, de helyükre kerülhettek később, az Inkey-kápolna tartozékaként is. Akárhogy is volt: a második katonai felmérés (1858) már nem tűntette fel azokat.

 

  

 

                

A kápolna északról és délről
(Balról Faragó Márton 1930-as festménye, jobbról Balogh Gyula – Faragó Márton tanítványa – olajképe 1936-ból.)
 

Ackermann Éva akvarellje az ezredforduló környékén született
(Lengyák István jóvoltából.)
 

A kápolna 1950-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

•1768-ban a kálvária végpontja helyén, a kálváriadombon építkezett pallini Inkey Boldizsár (1726-1792), a palini központú, százezer holdas birtok ura.

A Szent Kereszt feltalálása tiszteletére állított, késő barokk, rézzel fedett kápolnában volt a családi kripta is.

A jobbára mégis Három Kereszt-kápolnaként emlegetett épület alaprajza egyenlő szárú (görög) kereszt.  Laternája (a kupola tornyocskája) nyolcszögletű.

Az épület alaprajzát követő falkerítésben – részben szobrokkal díszített – fülkéket alakítottak ki.

 

Ketting Klára 1940-es felvétele

(indafoto.hu)

 

1940 körül

(Thúry György Múzeum.)

 

 

   

1940 körül

(Thúry György Múzeum.)

 

A három legnagyobban, a kápolna mögött álltak a keresztek. A középső kereszt fából faragott, gyönyörű barokk korpusza ma a múzeumban látható.

 

  

 

  

 

   

 

•1816-as feljegyzés szerint kupolája és a laterna is rézzel borított volt.

A szabadságharc idején (Inkeyék engedélyével) lőportoronyként használt épületet 1862-ben Inkey László helyreállíttatta.

 

    

 

           

A főoltár helye és a kupola belseje 2016-ban

 

Akkoriban a kápolna északkeleti szomszédságában kis ház állt; a kápolnaőr lakása. A feladatot generációkon át a Czoller (Zoller) család látta el.

 

Az 1800-as évek közepén

 

•A második világháború előtt – bár a pusztulás már elkezdődött – a kápolna bejáratát szép kovácsoltvas ajtó védte, amely maga is egy kőkeretben (a mára megmaradt kőkereten belül) volt.

A bejárattal szemben volt a főoltár, mögötte a sekrestye. A főoltár szentségtartója két oldalán állt egy-egy szárnyaló angyal fából faragott szobra, alatta szintén fából az úrvacsora reliefje.

 

           

 

1940 körül készült öt kép

(Thúry György Múzeum.)

 

Felette mennyezetig érő, ébenfa-arany keretű oltárkép függött. A kápolna belsejét freskók díszítették.

Balra, az oldalfalon volt a fából faragott Mária-oltár és Inkey Boldizsár alabástrom sírtáblája. Jobbra a kápolna padjai helyezkedtek el.

•Munkám internetes közzététele után kaptam a kiskanizsai Hohl Lászlótól az

észrevételt, amelynek ide vonatkozó része körülbelül a következő volt: „Gyermekkoromban Kiskanizsán voltam ministráns és Grétsy atyával (aki a nyelvész testvére volt, már elhunyt) szoktunk kirándulni. Egyszer ellátogattunk a kápolnához is. Ez 1963-ban, 1964-ben lehetett.  Szomorúan tapasztaltuk a rombolást. A kápolna közepén egy gödör volt tele mindenféle szeméttel.

Volt egy tábla is, rajta latin felirat. Kérdeztem az atyát, mit jelent a szöveg magyarul.

A választ soha nem fogom elfelejteni: Én elnyertem az élet koronáját, ti is szolgáljatok neki.”

Bár a visszaemlékezőben az esetről csak ez az emlék maradt meg, de nem lehetetlen, hogy Inkey Boldizsár sírtábláját láthatta akkoriban még.

•A kápolnát övező fal két bejárati oszlopán egy-egy szoboralak állt. Egyiküket jelenleg a múzeum udvarán őrzik.

A fal a kaputól jobbra és balra két-két szakasszal folytatódott, amelyeket a kereszteteket tartalmazó rész kapcsolt össze a kápolna mögött. A négy szakasz mindegyikében négy (összesen tizenhat) fülke volt, kétféle magassággal. Az alacsonyabbak üresen álltak, de ezek nem is voltak mélyek.

Mind a négy szakaszban egy igazi fülke volt, amely a többinél magasabbra és jóval mélyebbre készült, félgömb alakú boltozattal. Ezekben homokkő szoborcsoportok álltak a passió egy-egy jelenetével.

•Az épület bejárata előtt állt latin felirata szerint Balthasar Inkey de Pallin (akkoriban fehér) urnája. Egyes visszaemlékezések szerint a talapzatán száz éve még elmosódottan látszott egy felirat (ma nyoma sincs):

 

Ember! Megemlékezzél arról, hogy ünnepeket szentelj!

 

Legenda magyarázta a felirat történetét:

 

Inkey Boldizsár kíméletlen uraság volt. Jobbágyait a legnagyobb ünnepeken is munkára kényszerítette.

Egy ilyen alkalommal az erdőbe, favágásra küldöttek fejszecsapásai alatt a kiszemelt fa vérezni kezdett. Azok a munkával leállva hívták urukat. Ő mértéktelen haragra gerjedve, káromkodva csapkodta fejszéjével a fát.

Ekkor (egyik változatban a testéből) hangyák sereglettek elő, felfalták, csak csontvázát (másik változatban szívét is, amely még a hangyák számára is túl keserű volt) hagyták meg.

A megbűnhődött ember utolsó szavai kerültek az urna talapzatára. Családja az urnában helyezte el csontjait (illetve szívét) és azt a vérző fa helyén emelt kápolna mellett állították fel.

1911-ben – akkor megjelent első verseskötetében – Strém István (akkoriban Kanizsán volt újságíró és Kanizsa István néven publikált) is megörökítette a történetet.

 

A palini gróf

 

A harang zúg. Ma Boldogasszony.

„Az ünnep senkit ne lankasszon!”

 

Ámul-bámul a sok cseléd:

„Mennénk tán templomba elébb.”

 

Kacag a gróf: „Menjen, ki érzi!”

S fájdalmukat gőggel tetézi.

 

„Itt a fa, rajta, nagy halom!”

S fűrész lendül az udvaron.

 

Mily különös a fűrészkongás!

Sikoly hallatik és jajongás.

 

Az égen kusza felleg ég.

Mi csurg a fán, mi folyadék!?

 

Megborzongnak, kik hozzáérnek,

Látván színét-szagát a vérnek.

 

Ím égi dobszózat pereg.

Kél egy fekete hadsereg.

 

Honnan, mely rejtelmes odúkból

E gyászos hadsereg rád zúdul?!

 

Borzadva áll a nép: Szíved

Az undok hangya eszi meg.

 

S mái napig áll a kápolna,

Hol élt a gróf, s hol történt holta.

 

A gróf, rég eltemették,

S a tájon száll a mese még.

 

•Strém István szépirodalmi munkássága Budapestre költözése után teljesedett ki.

 

Strém István

(1891-1942)

 

Apja (József) helyi borkereskedő, nagyapja (Bernát) helyi fakereskedő volt.

•Az 1842-ben készült urnát 1936-ban szállították mai helyére, a Sugár útra.

A hagyomány szerint eredetileg a palini kastély parkjában állt és a birtok eladásakor (1846) helyeztette át a család ide, a kápolnához. Ekkor vésették feliratait is.

•Hajdanán, nagypéntek délutánján a hívők nagy számban zarándokoltak a kápolnához. Böjtben és imában töltötték ott a nagyszombatra virradó éjszakát. Ugyancsak szokásos volt a Gyümölcsoltó Boldogasszony napján tartott mise is.

A feljegyzések szerint Gyümölcsoltó, illetve Sarlós Boldogasszony napján (március 25. és július 2.) emlegették különösen sokat a legendát.

•A kápolna ugyan már (egy 1881-es törvény alapján) 1917-ben műemléki minősítést kapott, de állapota folyamatosan romlott. A műemlékké nyilvánítás kezdeményezője Tandor Ottó volt. Az alábbi képek az ő hagyatékából valók és eredetijüket a helyi múzeum őrzi.

 

 

           

                                          Még áll a kápolnaőr háza

 

  

 

•Egy 1947-es újságcikk szerint a háború vihara elsöpörte a kápolnaőr házát, a család is eltűnt onnan. A két latorkereszt 1945-ben még megvolt, de két esztendő múlva már nem. Sértetlenül álltak viszont a falkerítés homokkőből faragott szobrai.
A dolgok még nem fordultak jobbra; a szabad fosztogatás ezt követően is folyt. A kupola rézlemez borítása a környék „alpinistái” zsákmánya lett.

•A kápolna építésekor a palini temető még nem létezett. A gazdatisztek a kápolna falkerítésén kívül, annak tövébe, a szabadosok és a jobbágyok a domb oldalán temetkezhettek. (A terepviszonyok alapján valószínűsítem, hogy a halom nem természetes eredetű.)

 

380. Nagykanizsa, Magyar utca vége                                                     (Lazsnaki kastély)

 

•A ma is létező lazsnaki kastély parkjának déli határa mellett állt a népszerű lazsnaki vendéglő.

Az Inkey uradalom egyik vendégfogadójaként létesült (valamivel a város határán túl). Egy 1771-es kimutatás már említi. A 18. század utolsó évtizedeiben létezett mészárszéke és kerékgyártó műhelye is.

 

1786

 

A 19. század második felében Lazsnakpusztaként is emlegették a helyet, mert egyre több épülettel kiegészülve szolgálta a palini uradalom gazdálkodását.

 

1864

 

Lazsnakpuszta 1864-ben
(Bal oldalon, középen a vendéglő, felette a kerthelyiség területe. Jobbra uradalmi téglavető.)

(library.hungaricana.hu)
 

Közeledve a 20. századhoz nyaranta már kertvendéglő is várta a látogatókat a fogadó épülete mellett. Volt benne „lövölde” (valamiféle lőcsarnok), három tekepálya.

 

                  

A kerthelyiség és vendégei 1902-ben
(Thúry György Múzeum.)
 

A századfordulón ingyenes „társaskocsi” szállította ki a városból a vendégeket.
A kerthelyiség 1909-ben – átmenetileg – megszűnt, mert területét igénybe vették a kastély számára.
 

1921

  

1957 őszén a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet halászcsárdaként kezdte működtetni a vendéglőt. Így szándékozott többet értékesíteni boraiból, pálinkáiból. szárnyasaiból. A vendéglőből „Halászcsárda” született, mert a közelben elkészült a Principális vizét használó palini halastó, amelyben pontyokat tenyésztett a szövetkezet.
Nem lehet véletlen, hogy a nyitás előtt pár héttel Lazsnakpusztát közigazgatásilag a városhoz csatolták. Addig Palinhoz tartozott.

 

 

A személyzet és a kedves vendég
(Vízvári József jóvoltából.)

 

           
A vendéglő (Halászcsárda) 1958-ban és 1969-ben
(Az 1973-as térkép szerint még létezett az országút menti épület és annak az északi telekhatár mentén álló szárnya.)
(Thúry György Múzeum és fortepan.hu.)

 

A csárda megszűnését magyarázhatja a halastó fokozatos feltöltődése, használhatatlanná válása.
•1865-ben – a vendégfogadó adottságait kihasználva – itt jött létre a városi „Lövölde társulat”, amelynek tagjaiból 1868-ban alakult meg a Lövészegylet.
 

1873

(Koch Adolf ügyvéd 1867-ben települt Somogyból Kanizsára. 1876-ban Győrbe költözött, ahol törvényszéki bíró lett.)
 

•A vendégfogadó mögött, attól keletre húzódott a város határa. Az itteni, a városhoz tartozó térségbe egy földúton lehetett eljutni. Ez az Inkey-kápolnától délre (200 méternyire), egy fogadalmi kereszttől indult északkeleti irányba. Viszonylag forgalmas lehetett, mert ez vezetett az egyik téglavetőhöz, a városi vadászlakhoz, de el lehetett jutni rajta Förhéncre vagy Cserfőre is.
Elérve a vendégfogadó mögötti területre épületek között haladt az út. Balra a vadászlakot, jobbra a téglavetőt találta a járókelő. (Ezeket a felső két térképlapon találjuk meg.)
 

 

 

1864

 

Balra a vadászlak, középen a téglavető 1864-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

•A vadászlak elnevezéssel valószínűleg a városi erdőőr házát illették akkoriban.
Az ingatlant utóbb a zsandárok használták kaszárnyaként. (Az 1850-től létező csendőrséget a kiegyezésig így emlegette a köznyelv. Szerepüket akkor a pandúrok – megyei csendbiztosok, perzekutorok – vették át.)
 

            

Perzekutorok (1898)

 

Az 1870-es évek elején a város hetven fő számára kis katonai laktanyává alakíttatta.
•Szemben, az út másik oldalán téglavető működött.
A város létesítette, miután 1838-ban a város és az uradalom (maga is működtetett egy téglavetőt) közötti – a téglavetés jogáról folyó – per megegyezéssel zárult.
A per azért indult, mert 1837-ben a sánci pusztától keletre egy második téglavetőt nyitott a város. Ez a kaposvári út északi oldalán volt, nagyjából ott, ahol most a Csónakázó tóhoz vezető bekötőút nyílik.
Az alku értelmében a város az iharosberényi út (Teleki út) mentén lévő régi téglavető mellett (ehhez a téglavetés jogát 1811-ben kapta meg) egy másodikat is kialakíthatott itt, a palini határban, míg a sáncit be kellett zárni.
A város régi téglavetőjének nyomai a Teleki út mentén, az északi oldalon ma is felfedezhetők.

 

A téglavető 1864-ben
(Alul, balra a Teleki út.)

(library.hungaricana.hu)

Területét, rajta az épületet a város a 20. század első éveiben már úgy adta bérbe, hogy már nem folyt ott téglagyártás.
 

A téglavető helye délkeletről

 

Az 1990-es évek térképén sertéstelepként szerepel a terület

 

A hely bolygatottsága, a terepszint hirtelen csökkenése ma is látszik a később épített laktanya keleti határán túl, ahol korábban az állatmenhely működött.

 

                                         

           Talán Batthyány Ádám téglája (30 x 15 x 7,5 cm)                                            A felvétel tükrözve

(Batthyány Ádám Vencel gróf 1765 és 1787 között volt a kanizsai domínium ura. A család másik ágának hercegi címét 1772-ben örökölte.)
(Nem lehetetlen, hogy a tégla a somogyszentmiklósi téglavetőben készült akkoriban, amikor gróf Batthyány Lajosné birtokolta az uradalmat.)
 

 

     

A város téglái (Kanizsa Város)

             

      

  

 

Batthyány Fülöp téglái

(Batthyány Fülöp herceg 1806-tól 1870-ig volt a város kegyura.)

 

A lazsnaki üzemet az ottani dűlő neve után telekúti téglagyárként emlegetették.
Az 1880-as években még működött, városi tulajdonban volt és Fürst (Feleki) Lajos állatorvos bérelte.
Ő volt az első városi állatorvos (1868-tól 1884-ig). 1890-ben − ekkor már állami állatorvos volt − Miskolcra helyezték át. Utódja zalaegerszegi székhellyel folytatta e tevékenységet. Fürst nevét a Petőfi utca végén, a keleti oldalon dűlőnév is őrzi (Fürst téglaszín), bár van vélemény, amely szerint az az eredeti Füret név elírása.
 

1884

 

1891-ben a kastély építésekor az itteni téglavető létesítményeit elbontották. Helyén épült fel az ugyancsak megszűnt vadászlak utódja: a városi erdészlak.

 

A hely 1941-ben
(Alul, balra a Herkules téglagyár még létező épületei. Az ezektől jobbra kezdődő, nagy [„Országútradűlő” feliratú] telek keleti felét foglalta el az üzem bányagödre. Fenn, balra Lazsnak, jobbra az erdészház.)

 

Az erdészház lakója, Vojkovics György (hatvankettő esztendősen, 1915-ben halt meg) erdőőr 1909-ben – megünneplendő, hogy negyven éve áll a város szolgálatában – kőkeresztet állíttatott a Felső-erdő szomszédos sarkán. (Itt ágazott el az út, jobbra fordulva Cserfőre juthatott a kocsiján üldögélő gazda.)

Nem tudni miért, az erre közlekedők az erdőőrt nem Vojkovicsként, hanem Bözse Gyuraként emlegették. Így lett az erdészlak Bözse Gyura háza, mellette a cserfői elágazás eleje pedig Bözse Gyura-part.

 

                  

A felújított kereszt 2014-ben került át Palinba

 

1963-as légi felvétel
(Balra a kastély és a kertészet, lejjebb a vendégfogadó épületei, jobbra, az erdőfolt alatt az erdészház. Középen a „Szedernyés”.)
(fentrol.hu)
 

A második világháborút követően a régi helyén új erdészházat emeltek. (Áll-e még?) Szemben, az út másik oldalán (hajdanán ott lehetett a vadászlak) még az 1950-es években is létezett egy eperfaültetvény. Vagy félszáz, ereje teljében lévő fa alkotta. Akkoriban telepíthették (talán a városi erdőőr), amikor a selyemhernyó-tenyésztés még gazdaságos tevékenységnek számított.

Persze, a kanizsaiak jobbára szederfákként emlegették a növényeket, a helynek pedig – ezek szerint logikusan – a „Szedernyés” nevet adták. Ismert, kedvelt pontja volt ez a lakott terület közvetlen környékének. Például 1921 augusztusában itt, a Szedernyésben rendezte a város szegényei javára nyári mulatságát „a nagykanizsai munkásifjúság műkedvelő gárdája”. A kulturális műsor mellé gondoskodtak még cigányzenéről, hideg italokról és ételekről.
A környéken jövők-menők nyaranta később sem kerülték a helyet. Nagy melegben különösen kellemes volt kóstolgatni a fák termését. Választék is volt: a „fehér”, a „fekete” és a „hamvas”. A népszerűségi versenyt az utóbbi gyümölcsöt kínálgató fák nyerték volna.

 

1963
(Balra a „Szedernyés” és legelésző tehenei.)
(fentrol.hu)

Aki nem változtatott irányt, a már kivágott öreg erdő szélén haladva rövidesen egy gémeskúthoz jutott. Ebben mindig magasan állt a hűvös víz, tényleg megérdemelte a Telekút nevet.
 

A Telekút délről az 1960-as évek második felében

(Balra a háttérben a tangazdaság épülete.)
(Büki Pál felvétele.)

 

Mára a térség teljesen megváltozott. Az 1960-as években kezdődő építkezések nyomán nagy területek beépültek, az erdő – már korábban is idős – fáit kivágták. Az észak-dél irányú földutakat az autópálya használhatatlanná tette, forgalmuk megszűnt. A járókelőknél is korábban tűntek el az errefelé legeltetett háziállatok.

A Telekút környékén újra a természet az úr.

•A kastélyt az itt 80 holdnyi földet vásárló Back Károly uradalmi intéző 1891-ben építtette, fővárosi építész vezetésével, 25 szobával. Tervezője Schweiger Gyula budapesti műépítész volt.
 

  

              A kastély a bejárat felől                        A „nyaraló”, a melegház és a szélkerék

 

   

Üvegházak                                                     A tó és a sziget

 

A kastély és a „nyaraló” (a háttérben) között

(Az öt kép a budapesti „Látogatók Lapja" 1892-es évfolyamából származik.)

 

A 22 holdas angolparkot Hein János (1866-1935) tervezte külön, nyaralónak nevezett villával, szökőkúttal, kertészlakkal, üvegházzal, fürdőházzal, mesterséges várrommal, fél holdas tóval (talán a korábbi bányagödör helyén), szigettel és híddal.

 

Hein János

 

 

A tavat az ott lévő természetes források és a Lazsnak-patak táplálták. A parkot és a kastélyt vezetékes vízzel látták el. A vizet az ásott kútból szélkerék emelte ki.

 

                                                                       

                            Az újfajta kényelem (1892)                              Konyhabelső (Koroknyai Ottó festménye.)

 

A kocsival érkező vendégeket a kastély hátsó homlokzatának előreugró, árkádos része alatt fogadták.

 

   

 

  

 

  

 

•1907 nyarán a kastély és a szomszédos vendéglő eladását hirdették. Akkor 32 holdas park és 59 holdas szántó tartozott hozzájuk.

•A már 95 holdas birtokot, benne a huszonöt szobás kastélyt 1913-ban vásárolta meg gróf Billot Nándor (Ferdinánd), aki parkját 42 holdasra növelte. Az itteni „téglagyár” utolsó nyomai is ekkor tűntek el.

Billot francia származású volt (nagyapja – Billot márki – még a francia király főudvarmestereként tevé

kenykedett).

Az 1920-as években lovag Sypniewszky György tábornok volt a kastély lakója.

 

Sypniewszky György

 

Ezredesként a helyi 20. honvéd gyalogezred parancsnoka volt 1913-tól 1915-ig.

A Zalai Közlöny 1940-ben adta hírül, hogy meghalt lazsnaki kastélyában – leszármazottak nélkül – Billot Ferdinánd (1875-1940) gróf, akit ősei mellé, Pozsonyban temettek el.

Billot itteni birtokát (a kastélyt a húsz hold területtel) sofőrjére hagyta.

 

A felvétel 1910 körül készülhetett

(A Magyar utca végétől Palinig húzódó nyárfasort 1911-ben vágták ki. Akkor nagyjából ötven évesre becsülték a fákat.)

 

1937

 

A város az örököstől 1941-ben megvette az ingatlant, majd 1943-ban ötvennégy ágyas tüdőszanatóriumot nyitott benne.

1950-ben alakították idősek otthonává. A park keleti felét kertészetként hasznosították.

 

Az udvari homlokzat a két világháború között

 

         

Az udvari homlokzat 1975-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

1995

(Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.)

 

 

 

 

 

 

 

.