193. Nagykanizsa, Erzsébet tér

 

•A kilencven évnyi török megszállást követően épülni kezdő – végeredményben új – városnak e helyen alakult ki piactere. Az itt találkozó országutak révén nem csupán a helyiek napi bevásárlásainak adott helyet délelőttönként, hanem a heti- és országos vásároknak is. (Utóbbiak persze gyorsan kinőtték a teret és terjeszkedni kezdtek a Fő úton.)

 

A belváros 1809-ben
(library.hungaricana.hu)
 

1822

(1840-ben Batthyány Fülöp a Kolompár-háztól délre eső építményeket megvásárolta és lebontatta, amivel egy valódi teret alakíttatott itt ki.)
(Thúry György Múzeum.)

 

 

 

 

 

     

 

(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)

 

 

Nyolc kép a századforduló idejéből

A két alsó felvételen jól látszik a piactér közepén húzódó „Mészáros utca”. Itt körülbelül 10-10 szembenálló sátorban „olcsó húst mértek a hagyományos híg lével”. 1908-ban a húsvágásról szóló miniszteri rendelet számoltatta fel e sokkal korábbról fennmaradt kanizsai szokást. A hús árusítása visszaszorult a mészárszékekbe, bár néhány év múlva a jogszabály megengedőbb lett.

 

1920

 

•Valamit érzékeltet e piac hangulatából az írás, amelyet 1906-ban közölt az egyik helyi lap. Talán nem probléma, hogy szerzője nem félt abszurdba fordulni véleménye kifejtésekor:

PIACI ÉLETKÉP

(Személyek: Kása Sára, a tejfölös kofa guggol a piac flaszterján s egy nagy köcsögben – liszttel péppé habart – tejfölt árul; sok-sok nacscsága, tejfölös bögre a kezükben s szakértői pislantásokkal tekintgetnek a köcsögbe; egy szakácsné és egy rendőr.)
I. nacscsága (jön): Jó a tejföle? Megkóstolom… (Belemártja a köcsögbe az ujját és megszopja.) Lisztes, nem veszek! (Tovább megy.)
A kofa (halk morgást hallat)
II. nacscsága (jön): Tejfölt árul? Mutassa… (A fakanállal lenyel egy féldecit a köcsög tartamából.) Híg! (Megy.)
A kofa (hangosan morog)
III. nacscsága (jön): No, hogy akadok tejfölre! Megnézem… (Szó nélkül végignyalja a köcsög széleit.) Savós! (Tovább megy.)
A kofa (dühösen morog)
IV. nacscsága (sietve jön): Van tejföl? (A nyelvét dugja a köcsögbe.) Aludt-tej! (Sietve el.)
A kofa (káromkodást morog)
V. nacscsága (odarohan): Végre, végre… Megkóstolom. (Az egész keze fejét betejfölözi s nyalogatja.) Nem kell, savanyú! (Megy.)
A kofa (sziporkázik és morog)
VI. nacscsága (lelkendezve): Ha jó, akkor veszek! Muti… (A kofa beledugja a köcsögbe a saját két ujját s a nagysága azt lenyalja.) Túros! (Megy.)
A kofa (fenével eteti az egész világot)
Szakácsné (kiabál): Tejföl, tejföl! Hol a tejföl? Ahán itt… (Mindkét kezét könyékig belemártogatja a fehér tejfölbe.) Ha jobbra nem találok, akkor magától veszek! (Ellejt.)
A kofa: Egyen meg a fene! (Haragosan pislog és köp.)
Rendőr: Ne köpködjön, hé, a flaszterra, az „egészségtelen”!
Mi: A tejfölkóstolgatás nem „egészségtelen”?
(Szünet.)
VII. naccsága (elhozta a kutyáját is, amely egy őrizetlen pillanatban jócskán belenyal a köcsögbe): Akartam venni, de most nem veszek. (El.)
A kofa (magában): Dűljön rád a felső-templom…
VIII. nacscsága (kóstol egyszer, kétszer, háromszor): Kutyaíze van! (Megy.)
A kofa (szakramentírozva): Az apádnak!...
IX. nacscsága (jön): Nem savanyú? (Kezét-lábát kétszer-háromszor belemártja a köcsögbe s egy inasgyerek segélyével lenyalogatja magáról a tejfölt.) Nincsen jobb? (Nem vesz. Elmegy.)
A kofa (hangosan): Dögölj meg…
X. nacscsága (kedvesen): Jó napot Kása!... (Fejét mártja a köcsögbe.) Ez is tejföl? Nincsen íze! (Elsétál.)
A kofa (kevésbé kedvesen): A hollók mondják a szemednek, hogy csecsebogyó…
XI. nacscsága (jön s miután értésére adja a kofának, hogy tejfölt akar venni beleáll mindkét lábával a köcsögbe s úgy kóstolgat): Lábvíz! (Köp egyet.)
A kofa (szintén köp): Ragyás futáncok talicskázzák végig a belső berendezésedet… (Újra köp.)
Rendőr (kihúzza rozsdás fringiáját): Levágom, ha még egyszer a flaszterra köp!... Nem megmondtam, hogy az „egészségtelen”? (Véletlenül ő is elköpi magát.) Pardon, pardon… „Nekem” szabad…
XII. nacscsága: Van még tejföle? (Belenéz a köcsögbe s amikor látja, hogy csak alig van benne egy kevés, zsemlyével kimártogatja a fazék tartalmát.) Üres? Akkor hát nem veszek! (El.)
A kofa (akinek elkóstolgatták ingyen az összes tejfölét, szomorúan ráül az üres köcsögre és monologizál): Megették a tejfölömet s még köpnöm sem szabad! Csak azért is...
(Leköpi a rendőr cipőjét, a szomszéd kofa kalarábiját, egy kutya fejét, egy kontyos nagyságát, míg aztán egy pajkos tanonc kirántja alóla a köcsögöt és elszalad vele; a kofa hanyatt vágódik s elterül a földön.): No még csak ez hiányzott!...

 

(Az 1960-as évek első felében – a szemtanú szerint – Nevető Laci más módszerrel „kóstolt” tejfölt.
A kivájt bucijába méretett két decinyit az asszonnyal. Ezt követően kérdezte meg, mibe kerül az. Amikor megkapta a választ, tiltakozva öntötte vissza a tejfölt az edénybe azzal, hogy ilyen áron nem is kell. Most már az árus tiltakozott, olyannyira, hogy hősünk kénytelen volt sietve távozni.
Így vált Laci a tejfölös kofák mindegyikénél nemkívánatos személlyé.)

•1924-ben a tér déli felének közepén, kelet-nyugat irányban, Szeghalmy Bálint városi mérnök terve szerint felépült a 23 fülkéből álló „hús-pavilon”.

Ekkorra a mészárosok hajdani sátrai helyén már fehérre meszelt falú „húsos bódék” álltak. „A kínai negyed" – jellemezte a helyet az újságíró.
A változtatás tehát indokolt volt, bár az új építmény elég szerencsétlen módon kettévágta a teret. Menti a furcsa megoldást, hogy a pavilon mögötti területet a város majdani állandó színházának szánták.

 

A „hús-pavilon”

 

1940 nyarán jelezte a helyi lap, hogy augusztusban sor kerül lebontásra.
Talán mégsem így történt, mert a következő fotót egy, a téren társaival együtt nézelődő, német katona készítette, a hátlapra írt szöveg szerint az ország megszállását (1944 márciusa) követően.
 

 

Piaci jelenet 1927-ben
(Pék Pál hagyatékából.)

 

1929

 

Az 1930-as évek első felében

 

Az 1930-as évek végén

•A piaci árak nagysága a helyi lapok visszatérő témája volt. Az írások rendre magasságukat kifogásolták, egyetlen olcsóságot dicsérő cikkel nem találkoztam.
A „Zala" következő, 1911-es versikéjében azonban az újságíró az általános drágulásra panaszkodik. Panaszáradat ide vagy oda, a szerző nem vesztette el teljesen humorérzékét... Még nem.

 

KANIZSAI KRÓNIKA

 

Az ördög látott
Ily drágaságot!
Az ember szinte beleszédül
És belekábul
És végül –
Beleájul…!
Hogy elsoroljam rendbe szépen:
Drágább lett újra a lakbérem,
Drágább a zsír, a cékla,
A zsemlye, cukrásztészta;
A kakaó,
A csokoládé,
A konyhasó,
A szafaládé.
Drágább a bab,
A burgonya,
A zab,
A tarhonya;
Drágább a kácsa,
Drágább a kappan,
Drágább a kása,
Drágább a szappan,
Drágább a jó hús,
Drágább a – lóhús,
És hej!
Drágább a tej –
És haj!
Drágább a vaj…
Szóval, drágább itt napról-napra minden,
S ha nem szökünk meg hamarosan innen,
Hát elfelejtünk – enni!
Mert maholnap oda jutunk,
Hogy drága pénzért sem tudunk:
Csak – lélegzetet venni…!

 

•Mint a következő képeken látható, az 1945-ben épített szovjet emlékmű teljesen megváltoztatta a tér funkcióját. A városi piacnak költöznie kellett, 1947-ben már a Zárda utcában találta meg az eladni vagy venni szándékozó.
 

        

1947

 

Az 1940-es évek végén

(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)

 

Az időszak egyik képeslapja

 

 

1950

 

 

(A kép Szabó László [Soroksár] tulajdonában.)

 

Az emlékmű két oldalán a környéken elesett szovjet katonák tizenhat-tizenhat sírját helyezték el

(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)

 

Felszabadítva…
(A kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.)

 

1955

 

Az 1960-as évek első felében

 

2011 áprilisában bontották el az emlékmű utolsóként megmaradt részét, a talapzatát
(Gerencsér Tibor felvétele.)

 

A sörellátás nehézségei az átalakítás idején
(Kánnár Attila jóvoltából.)
 

2012 októberében

 

•A terület posványos, vizes volt; még az 1800-as évek elején is akadt helyi vadászgató ember, aki nyilvántartást vezetett az itt lőtt vadkacsákról.

 

1867

 

1878

 

1883

 

A probléma csak 1869-től enyhült, amikor 580 kocsi homokkal a teret feltöltötték és körülötte téglázott árkot alakítottak ki.

A nagyobb esők alkalmával a Fő úton erre tartó víztömeg azonban még sokáig gondot jelentett.

•A tér délnyugati sarkán (nagyjából ott, ahol most a nyilvános illemhely épülete van) állt a pellengér (szégyenoszlop). Kőből készült, oldalán bilincs-kapcsok voltak.

Az oszlop 1773-ban került át a Deák térre.

•Ugyanekkor állították fel a Szentháromság-szobrot, amelyet Inkey Boldizsár a pellengér eltávolításának feltételével adományozott. A szobron az Inkey címer társaságában e dátum látható.

 

  

 

Az alkotás a 20. gyalogezred emlékművének jelenlegi helyétől valamelyest nyugatra állt. Hajdanán Szentháromság-képként emlegették.
A források szerint Inkey Boldizsár 1758-ban készíttette Grazban. Szobrászként a talapzaton Theofilus Boheim neve olvasható. Meghökkentő viszont ugyanott az 1773-as évszám, amelyet más források az állíttatás időpontjaként adnak meg.

Nem tisztázott ugyanis, hogy a szobor (ha tényleg 1758-ban készült, ha tényleg 1773-ban került felállításra) hol töltötte az elkészülése után eltelt tizenöt évet.
Ráadásul az elől elhelyezett három szobor (a magyar szentek: István, Imre és László) talapzata, anyaga – különösebb vizsgálódás sem szükséges a megállapításhoz – különbözik a szoborcsoport másik részének anyagától, megformálásától, de a központi részt is az előzőktől eltérő kőből faragták. Utóbbi rendkívül finom mintázásával is kitűnik az alkotás egészéből.

 

                      

A kétféle posztamens

 

Nem lehetetlen hát, hogy a mű egésze több ütemben készült, több kőfaragó munkája.
Ha ezt feltételezzük, magyarázatot kapunk egy másik furcsaságra is. Három újabb személy szobrának illesztése a már meglévőkhöz olyan feladat volt, amelyet talán nem is lehetett jól megoldani: egyiküknek óhatatlanul a központi oszlop Mária alakja elé kellett kerülnie. (Akár Mária szobra is az alkotás későbbi része. Erre utal a felerősítés módja.)
A szobrász így kettős, de ellentmondó kényszer hatása alatt volt kénytelen dolgozni. Legfontosabb alakját – a koronát felajánló Szent Istvánt – csak középre állíthatta. Ezt tette, de a takarás csökkentése érdekében úgy döntött, hogy István alakját kisebb méretarányban ábrázolja szomszédjainál. Az elrendezés kényszermegoldás jellegét támasztja alá az is, hogy – egyéb lehetőség híján – István hátat fordít Máriának.
Mindezek alapján nem tartom kizártnak, hogy a Szentháromság-szobor, egyszerűbb változatában, 1758-ban felállításra került valahol, majd 1773-ig mai formájára kiegészítették.
•Az Inkey Boldizsár adományával díszített teret, Szentháromság térnek nevezték el.
1862-ben már adományokat gyűjtöttek, a Szentháromság-kép áthelyezésére. Akkor a Felsőtemplom elé szánták.
Végül 1869-ben a tanács úgy döntött, hogy a már eltávolított szoborcsoportot az Eötvös téren kell felállítani. Határoztak arról is, hogy ezért az ottani teret a jövőben Szentháromság térnek fogják hívni.
A Nagy-Magyarország emlékmű 1934-es felállítása miatt került át szoborcsoport a Kossuth térre.

 

2012 júniusa
(A műalkotás újra az Erzsébet téren.)

 

2013 tavaszán

 

•A még eredeti helyén álló Szentháromság-szobor mellett volt akkoriban az egyetlen olyan kút, amelyet a város üzemeltetett.

•Az 1866-ban – Pigmond Ferenc (1880-ban hunyt el) városi rendőrkapitány rendelkezése szerint – a Kvártélyház előtti térségen várták megrendelőiket azok a munkanélküliek, akik hordárként próbáltak pénzhez jutni. Tevékenységüket a kapott jelvény tette hivatalossá.

Talán ennek következményeként lett 19. század utolsó évtizedeiben ugyanezen terület a város fuvarosainak is állomáshelye.

•A teret az 1864-es kataszteri térképen Gabonapiacz névvel találjuk.

1873-ban ezt és a Magyar utca elejét Fő térnek nevezték el. Magyarázatként ehhez hozzá kell tennem, hogy addig a tér északi oldala a Magyar utca része volt.

Sajnos az addig érvényes házszámokról csak egy adatot találtam: a Kaiser-ház (Erzsébet tér 16.) akkoriban a Magyar utca 2. házszámot viselte. Megjegyzem, hogy sok adatra számítani sem lehet, hiszen a folyamatos sorszámokról a város egy évvel előbb tért át az utcánkénti számozásra.

1840-es adat szerint szintén a Magyar utca részeként kezelték az Erzsébet tér 10. és 11. számú házakat.

(A furcsának ható eljárást indokolhatta, hogy a tér északi felén még álltak a „Csoportházak”: az említett részek tényleg utca jellegűek voltak.)

1900-ban nevét Erzsébet térről (ezt 1898-ban, a királyné halálakor kapta) Erzsébet királyné térre módosították.

 

Erzsébet királyné 1853-ban (1898)

 

Az 1945 utáni név – Szabadság tér – néhány hónapig 1919-ben is használatos volt.

•A tér keleti oldalán állomásoztak a városi taxik az 1920-as évektől.

•Az általuk használt terület mellett, a tér sarkán került felállításra a 1930-ban a 20. gyalogezred emlékműve, Hybl József alkotása.

 

Az avatási ünnepség díszsátorában középen, az asztal sarkánál ül (kitüntetésekkel a mellén, karddal az oldalán, szemüveggel) az idős Szurmay Sándor, az emelvényen József főherceg (1872-1962)
(Az 1918-ban díszpolgárrá választott Szurmay altábornagy ekkor vehette át a város hajdani döntését igazoló oklevelet.)

(Thúry György Múzeum.)

 

Az avatáskor

(Thúry György Múzeum.)  

            

Az alkotás egy másik változata

 

•Megemlítem még, hogy a tér északi felén a világháborúra hatalmas beton medencét alakítottak ki tűzoltóvíz tárolására. A téglalap alakú tároló falai fordított, csonka gúlaformával mélyedtek a talajba. (Volt hasonló az Eötvös téren is. A Nagy-Magyarország emlékmű közvetlen közelében, a keleti oldalán alakították ki. 1947-ben került feltöltésre.)

 

Vízzel
(Ketting Klára képe 1940-ből.)

(indafoto.hu)

 

Víz nélkül
(A Thúry György Múzeum fotója 1955-ből vagy 1956-ból.)
 

A vizet a város oltására szánták. Ennek ellenére a háború végén a közvetlen közelben több ház is kiégett.
 

A tároló az emlékmű északi oldalán egy 1952-es légi felvételen

 

1955 vagy 1956
(A háttérben a medence kerítése.)
(Kertész Tamástól.)

A későbbiekben a száraz létesítmény meredek falain nagy élvezettel fogócskáztak a környék gyerekei. A dolgot igazán vonzóvá a nyaktörés némi esélye tette.

 

194. Nagykanizsa, Erzsébet tér 1. (képek még: Ady utca 2.)                        (Vasemberház*)    

 

A 19. és 20. század fordulóján

 

1930 körül

 

1939

(A kép közepén egy utcaseprő és munkaeszközei.)

 

1969

 

1969

(fortepan.hu)

 

•Barokk stílusú uradalmi épület, amely – a hagyomány szerint – a 18. század első feléből származik.

Egy 1836-os forrás a házat új uradalmi épületként említi.

Valószínűsíthető, hogy a megelőző években lényeges átalakítások (talán emeletráépítés is) történtek az épületen. Ekkor készülhetett a tér felé néző timpanon és a két nagy kapubejárat is. A munkák 1828-ra fejeződhettek be. Ezt támasztja alá a timpanon két szélén álló esőcsatorna tetején a két bronz vízgyűjtő: oldalukon az 1828-as felirat látható.

•1839-ben az Erdélyi Hiradó a Batthyány Fülöp érdemeit soroló cikkében érintette a ház történetét is:

„Nagy-Kanizsa.
Hol hazafi áldozatokról, felebaráti jótéteményekről van szó, ott ezen város földesura Batthyáni Fülöp hg kitűnőleg szokott ragyogni. Nincs hét, mellyben az ország ezen nslelkű zászlósának jótétei hálakönnyekre alkalmat ne nyujtanának. Elhallgatván aʼ haza oltárára tett sok nagy áldozatit, elaggott hű tiszteinek, ezek özvegyei ʼs árváiknak rendes nyugdijakkal vígasztaltatásukat, szolgálatban levő tisztek és cselédek gyermekeinek rendes iskoláztatási segedelmeztetésöket s t. ef. itt csak azok érintetnek, mellyeket ezen nagy fontosságu kereskedő város általa legujabban nyert. Aʼ bármelly fővárosba is beillő nagyszerü piaczi új épület, hol aʼ 130 tagból álló ʼs 1836ban leginkább ő hge elösegéllése által keletkezett Casino-egyesület is szállásoz, úgy aʼ csinos külsejű mulatókerttel ellátott új serház eʼ város fő ékességei közé tartoznak ʼsaʼ t.
Aʼ Zala megyében lelkesen felfogott népnevelés, mint minden várható jónak csirája aʼ nagyérzésű herczeg figyelmét szinte nem kerülé el; ezen uradalmában lévő iskolák vagy építésére, vagy alkalmasb nagyobbitására, úgy mesterek élelmire segedelmet nyujtani kész. Szepetneken egy diszes iskolaház leginkább az ő bőkezüségének köszöni létét, itt aʼ r, cath. mesternek és evang. lelkésznek ʼs tanitónak szép mennyiségü föld adatott élelmökre úgy aʼ sormási mesternek is. Ezenfeljül a f. 1838/39 iskolai évtől kezdve száz ezüst forintot vetett ki esztendőnkint ezen kanizsai uradalmára, 68 pf. t. i. szegény gyermekeknek vásárlandó iskola-könyvekre, 32 pf. pedig aʼ jobb tanulók jutalmaztatására, melly kedvezésben r. cath., evang. és izraelita ifjuság aránylag részesülend.”

•1842-ben szűnt meg az akkori házzal nyugatról szomszédos uradalmi mészárszék. Az ezt követő néhány évben történhetett az a bővítés, amely eredményeként hosszabb lett az Ady utcai szárny is, de még inkább a térre néző oldal, most már elfoglalva a korábbi mészárszék helyét is. Ekkor készülhetett a mait idéző, klasszicista jegyeket mutató, egységes homlokzat is.

A régi képeslapokon még megkülönböztethető a korábbi épület és bővítménye: előbbinek a kéményei (részben) az utcai homlokzat felett álltak, jelezve a fűtés eltérő megoldását az épület sarokrészében. Az 1850-es évektől már a mai méreteivel ismerjük az épületet, amelynek ekkoriban 42 szobája volt.

Az idők során az udvarban (a „Nagy udvar”, ahogy emlegették száz éve) a telekhatár mentén, körben gazdasági épületeket emeltek, akárcsak az udvar közepén. Ezek mára mind lebontásra kerültek.

Amíg az udvar középső része nem lett beépítve, gyakran vették igénybe mutatványosok.

 

                 

1894 és 1895

 

Árkádsoros mai megjelenését 1976-ban és 1977-ben nyerte el a ház. A teljes felújítás (részeként a gazdasági épületek lebontása) 1981 tavaszára fejeződött be.

 

 

      

 

  

 

   

 

 

•Hajdan földszintjén sörház (Nagy Sörház, de esetenként Kis Sörház névvel is illették) és üzletek voltak. Emeletén a Batthyány uradalom tisztviselői laktak.

•Uradalmi kimutatás szerint 1834 és 1837 között földszintjén az üzletek mellett egy kávéház is működött. Ezt a bérlő, Vakkant (Vackant) János (1798-1862) kocsmáros üzemeltette. A család (másik tagja lakatosmester volt a század közepén) rendkívül díszes sírköve ma is látható a köztemető főbejáratánál, a ravatalozó mögött. A kőfaragó W F monogramja a hátsó oldal felső részén jól látható.

 

   

 

•A házban működött az 1856-ban alapított Schwarz és Tauber, gyarmatárura szakosodott nagykereskedelmi cég. Bár a századfordulóra már az ország egyik legjelentősebb vállalkozása lett saját területén, a trianoni békeszerződés és a gazdasági válság nyomán 1928-ban (ez a kanizsai nagykereskedő cégek „fekete éve”) megszűnt.

 

A céges levelezőlap részlete 1925-ből
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

Fénykorában hajórakományszám érkezett számukra az áru, amelyet főleg Horvátországba és Boszniába szállítottak szét. A kereskedés leendő vevőit már távoli vidékekre is eljutó utazóival toborozta.

Akkoriban igazi különlegességnek számított, hogy a vállalkozást harminchat esztendőn át – özvegyként – Schwarz Samuné (Mayerhofer Ida) vezette. (Élete hetvenhetedik évében, 1926-ban halt meg. Férje már negyvenkilenc esztendős korában, 1890-ben távozott az élők sorából.) Igaz, munkájában idővel segítette két fia: Ottó és Gusztáv (ő vezetéknevét Zalánra magyarosította).

Fiatalon (1889-ben, negyvenöt esztendősen) hunyt el a tulajdonostárs, Tauber Alajos (Lajos) is. (Az alapító a Nagykanizsán 1812-ben született, 1885-ben meghalt Schwarz Bernhard lehetett. Fia, Sámuel 1841 és 1890 között élt.)
A cég tőkeerejére jellemző a szerep, amit a helyi tárházak létesítésében betöltöttek, hogy ők hozták létre a kanizsai (Pátria) pótkávégyárat.
A tevékenységi terület kereskedelmen túli bővítése elsősorban Zalán Gusztáv ambíciója volt.
Amikor 1913-ban a kereskedelmi minisztertől jogot kapott a kereskedelmi tanácsos cím használatára, a „Zala” a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Rt. létrehozásának kezdeményezését, a Vágvölgyi Papírgyár Rt. alapítását, a trieszti rizshántoló létesítését is neki tulajdonította.

 

   

A trieszti rizshántoló 1913-ban kezdte működését
(Olaszország német megszállását követően náci haláltáborrá alakították a gyártelepet.)

 

 

Csomagolópapír-gyáruk a Trencsén vármegyei Alsószalatnán (1899 előtt Kis-Szlatina, szlovákul Slatinka nad Bebravou) volt. Az üzemet 1908-ban adták el a bécsi Wilhelm Lesigangnak.
Zalán 1932-ben, 62. életévében (Budapesten) halt meg.
•Zalán Gusztáv egyik fia ügyvéd lett.
Dr. Zalán Kornél védte az 1956-os forradalmat követő koncepciós perekben Szilágyi Józsefet és Tildy Zoltánt. Akkori ügyvédi munkájáról az olvasható, hogy egyetlen volt a kirendelt védők közül, aki érdemi tevékenységet folytatott védencei érdekében.

•A „Vasember” egy 1888-ban alapított nagykereskedő cég – Bettlheim (Rezső) és Guth (Arnold) vaskereskedése a Vasemberhez – kezdettől itt működő boltjának cégérszobra volt. Másolata 1983-ban került a házra. (A sarki részben a konkurencia, Unger Ullmann Elek üzlete, csalogatta a vevőket.)

 

1889

 

   

A 19. század végén

(Az üzlet az udvari bejárat mellett, annak nyugati oldalán.)

 

•1898-ban nyitotta meg divatáru boltját e helyen Kövesdi Kálmán.
Nagy tervekkel érkezett a városba, az öreg üzlethelyiséget a legmutatósabbak egyikévé alakíttatta, de hiába. 1906-ban már készletei végeladását hirdette. Indokként elköltözését nevezte meg.

 

1900 körül
(Az üzlethelyiség közvetlenül a jelenleg árkádos rész mellett volt, az Erzsébet téri oldalon.)

 

1905
 

1862
(A Kövesdi-féle üzlethelyiség évtizedeken át adott helyet a hasonló kínálatú, korábbi kereskedéseknek. Közülük az elsőt Eisinger Henrik nyitotta.)
 

•A 20. században az épület Ady utcai oldalán volt Kugler Antal aranyműves műhelye. Cége 1842-ben jött létre és még a második világháború után is itt létezett.

 

          

 

15,5 cm hosszú, ezüst kiskanalak „FA” monogrammal
(Fémjelzésük 1867 előtti készítésre utal: idősebb Kugler Antal munkái.)
(A kanalak akár Albanich Flórián városbíró tulajdonában is lehettek.)
 

•Már az 1890-es évek vége felé az épületben dolgoztak a Májon testvérek.  Műköszörűs műhelyük, üzletük, amely a város határain túl is elismertté vált, a két világháború közötti időszakban is e helyen működött.

 

 

(Steinhardt László gyűjteményéből.)

 

A céget 1894-ben alapították az Olaszországból érkezett fivérek. A helyi lap 1899-ben megjelent számában találtam a „Májon testvérek” legkorábbi említését.

 

Hátul az 1863-ban született Májon Antal, előtte az 1853-ban született Májon Jakab
(Az alapítók üzlete a Vasemberházban az 1890-es években.)
 

Májon Jakab családja 1912-ben
(Balra az ifjabb Jakab [1891-1936], jobbra Antal.)
 

Barbarits 1929-es adata szerint akkor már a következő generáció tagjai, Antal (Jakab fia) és Viktor (Antal 1896-ban született fia) vezették a vállalkozást. Nem világos viszont, hogy az alapítok leszármazottai közül kik voltak még részesei a cég tevékenységének.

 

1931

Ifjabb Májon Jakab (Jakab fia) nyilvánvalóan közéjük tartozott, mert 1936-os halálakor műköszörűsnek nevezte a városi újság. (Gyászjelentése szerint gyermekét Jakabnak hívták. Testvérei az Anna, Ektor, Antal; unokatestvérei az Antal (ő 1889-ben látta meg a napvilágot és maga is a családi vállalkozás tagja lett), Viktor keresztneveket viselték.)

 

1937-es levelezőlap az olaszországi rokonoknak

 

Az üzlet valamivel túlélte a második világháborút. Akkor már Jakab fia, Májon Antal (1906-1983) volt egyedüli tulajdonosa.
A fenti adatok többsége, a két kép az Olaszországban élő Danielle Maion jóvoltából kerülhetett ide.

•Az 1888-ban született Karancsy József volt a két világháború közötti időszak kanizsai vésnöke.

 

1919

 

               
Jeszenői Csaba felvételei a Rozgonyi utcai iskola egyik öreg pecsétjéről
 

 

Kézimunka előnyomó készlet egy eleme
(Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] tulajdona.)
 

•1931 őszétől, nagyjából egy éven át, jelent meg a „Zalai Ujság” című helyi napilap. Az újság szerkesztősége itt, az Erzsébet tér 1. szám alatt volt.
Példányai Gyarmati György nyomdájában készültek.

 

 

(A lap 4. számának fenti két részletét Sánta Tibor Lajos jóvoltából tudom közölni.)

 

•A tér déli oldalán, a Vasemberházon túl – 1980 szeptemberében történt robbantásos bontásukig – további négy épület állt (Erzsébet tér 2., 3., 4. és Király utca 40.).

Utóbbit Erzsébet tér 4.a számmal szerepeltetem itt. Ilyen házszámot ugyan sohasem kapott, de a ház látványilag a tér része volt. A kegyes csalás nagy zavart sem okoz, mert a következő két ház számozása változatos történetében valóban viselte a 6. és 7. házszámot is.

Eltüntetésüket csak páratlanul hatalmas baklövésként tudom értékelni.

 

Az 1960-as években
(Katonai eskütétel a téren.)
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

1980

 

     

1980. szeptember 16-án 18 óra 3 perckor és a robbantás után
(Az állva maradt házat egy héttel később robbantották.)
(A Zalai Hírlap fotói.)
 

    

A tér déli oldalának épületei 1940-es házszámokkal
(library.hungaricana.hu és Thúry György Múzeum.)
 

•A négy épület helyén 1982-ben kezdték el a mai egyetlen ház építési munkáit.

 

195. Nagykanizsa, Erzsébet tér 2. (korábbi számozás szerint)

 

 

A századfordulón

 

1910 körül

 

A 20-as ezred emlékművének avatásakor, 1930-ban (TGYM)
(Balra a járdán az első benzinkutak egyike. A ház földszintjén az 1920-as évek második felében működő vendéglő, a „Kéményseprő” ekkor még létezett.)
 

 

                          

                                                                                        1930

A Vasemberház előtti benzinkutat Sipos Andor (1887-1944) kereskedő üzemeltette
(Sipos 1919-ben nyitotta meg fűszerkereskedését az Erzsébet tér 1. szám alatt. Balra a fényképen látható kúttípus ábrázolása egy 1927-es reklámból.)

 

A Blau-ház földszintje az 1930-as években
(A zalaegerszegi Schütz Sándor és Fia cég 1930-ban rendezte itt be modern divatáruházát. A „Kéményseprő” vendéglő helyiségeit átvéve nyolc osztállyal alakította ki üzletét. A kirakatok számát úgy növelték meg jelentősen, hogy a kapualj mindkét oldalát felhasználták e célra. Így 38 méternyi jól használható kirakathoz jutottak. Addig hasonló megoldást nem alkalmaztak a városban. A lakatosmunkákat Kohn Samu és fia, Király Ernő végezte.)
(Pék Pál hagyatékából.)
 

1937

 

1937

 

Államosítva
(A felvétel 1950 körül készülhetett.)
(MúzeumDigitár.)
 

1969

 

•A Vasemberház közvetlen szomszédja – egy emelettel – a Blau család lakóháza volt. A ház építésének időpontja nem ismert, de 1860-ban már állt és nem épülhetett a Vasemberház bővítése előtt.

A hagyomány szerint ez volt a város első fürdőszobás háza: a tulajdonos az 1860-as évek elején a telek Zrínyi utcai végén kis fürdőházat építtetett több fürdőkáddal.

 

Blau Pál

(1897-ben, élete 87. évében halt meg.)

(Thúry György Múzeum.)

 

Blau Pálnál a kedves vendég – már akkor – nem csupán „tejben-vajban" fürödhetett.

Nevezetes volt a Szentgyörgyvári hegyen 1865-ben elkészült emeletes présházuk (a későbbi „Éden” vendéglő) is.

•A család az 1790-es években került Kanizsára, amikortól nagykereskedelemmel foglalkoztak az egymást követő generációk tagjai.

A Blau Mózes által alapított cég már az 1820-as évektől hozatta hajókkal Mohácsig a továbbadásra szánt az aszalt szilvát és egyéb nyersterményt Zimonyból, Belgrádból.

1835-ben ugyancsak ő létesítette azt a kis szeszfőző üzemet, amely neves konyakgyárrá fejlődött, amelynek épületei most várnak lebontásra az Erzsébet tér 12. szám alatt.

1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában Blau Mózest, illetve Pált gabonakereskedőként említette.

• Az épületben – talán már a kezdetektől – 1894-ig kávéház működött.
A  Reindl Károly által alapított üzlet négy ablakával nézett a térre. A hosszan elnyúló kávézó hátsó termében még nappal is – akkoriban gyertyával, repceolajjal – világítani kellett.
•Az 1840-es években Reindl Károly Hubert volt az akkoriban épült Zöldfa fogadó első bérlője. Vezetésével alakult meg 1863-ban a Pincérek és Mészárosok Segédegylete, a szervezet alelnöke pedig Knortzer Frigyes lett. A „segéd” szót itt segély értelmében használták, hiszen céljuk egymás segítése volt, például betegség esetén.
A megelőző tíz-húsz év a kanizsai vendéglátóipar jelentőssé válásának időszaka volt. 1865-ben százöt pincér dolgozott Kanizsán, húsz évvel korábban csak egy. Számuk növekedését részben magyarázza, hogy 1860-ban már kocsmából is 93 létezett a 14000-es városban.
•Reindl a kávéházat később vejével, Brunner Ferenccel együtt működtette. (Másik adat szerint nagybátyja volt Brunnernek.)
Reindl ötvennegyedik életévében, 1868-ban meghalt. A vállalkozást Brunner folytatta, de 1873-ban, ötvenöt évesen ő is elhunyt. Veje, Török Tivadar néhány évig még próbálkozott a vendéglátással, de 1876-ban felhagyott vele.
Az új kávés Hein Mihály lett.
 

 

1876

 

Amikor 1890-ben „nagyvárosi jelleggel” felújíttatta helyiségeit, külön bejáratú női termet is kialakíttatott.
1894-ben Hein átköltözött az Erzsébet tér 20. szám alá, itt pedig megnyílt Weiss Jakab üvegkereskedése.

•Blau Lajos 1926-os halála után Mayer Károly kékfestő, vegytisztító birtokolta az ingatlant.

 

                  

1926 és 1929

Egy 1935-ös hír szerint a 70 éves mester – talán körforgó kefélőgépe hajdani sikerétől felbátorodva – még ambiciózusabb feladatot választott magának: az emberiség energiafüggőségét kívánta megszüntetni.
Rugóval hajtott örökmozgóján ekkor már az utolsó, apró állításokat végezte.

Viszonylagos lassúsága azonban végzetes következménnyel járt.
1938 októberében Mayer vetélytársa, Aradi Antal levélben tájékoztatta a helyi lapot és annak olvasóit, hogy örökmozgója megépítésével „sikerült lehengerelni az egész világtudományt”.

 

A masináján dolgozó Aradi Antal

A „forradalmi feltaláló” egyben jelezte az őt megkeresni szándékozó – hazafias tőkével és hitelképes garanciával szolgáló – érdekeltségeknek, hogy 16 óra elteltével képes nekik bemutatni és átadni a készüléket.
A rövid türelmi időt azért kérte, mert gépét darabokra szedve tárolta, hiszen „egyszerűségénél fogva gyerek is utánozhatja a tudománnyal tagadott művet”.
 

196. Nagykanizsa, Erzsébet tér 3. (korábbi számozás szerint)

 

A 19. század végén

 

 

                                            1930-ban (TGYM)                                       Az 1960-as állapot (TGYM)

 

                

1976
(Jobbra látható az épület nagyon szűk, 1 méter széles,  „egyszemélyes” lépcsőháza.)
(Thúry György Múzeum.)

 

•Itt egy szerényebb megjelenésű, alacsonyabb, de emeletes épület volt (Rosenberg-ház).
Az átalakítgatások révén eredeti jellege eltűnt. Így a fényképeken látható homlokzata sem árulkodhat valódi koráról, arról, hogy a 19. század első felében épülhetett.
1888-as haláláig (75. évében járt akkor) Rosenberg Izráel kereskedő, majd özvegye birtokolta.

•A házat használta a szomszédos Oroszlán szálló is.

Valahol itt, talán e házban volt Seiler Péter órás üzlete.

 

1862
(A Kereszt utca 48. szám alatti „gyár” címe ma Hunyadi utca 19. lenne.)
 

1868-as hirdetésében magát óra- és erőművésznek nevezi, vár- és toronyórák készítésére ajánlkozik a Szarvas vendéglő és a Reindl-féle kávéház közötti műhelyében. Hatvankettedik évében járt, amikor 1871-ben életét vesztette.

•1927-ben a város együtt vásárolta meg a tér 3. és 4. házszámú ingatlanát a Rosenberg örökösöktől.

 

197. Nagykanizsa, Erzsébet tér 4. (korábbi számozás szerint)

 

 

Az 1910-es években

 

•A Rosenberg-ház szomszédságában állt az a kétemeletes ház (szintén a család tulajdonában), amelynek építési időpontja ismeretlen, de megjelenése alapján az 1820-at követő egy-két évtizedre tehető.

Építésekor talán a város egyetlen kétemeletes lakóháza volt. Emeleteire fából készített lépcsőn lehetett feljutni.

Az 1822-es várostérkép itt a Löwenstein-házat jelzi. Tulajdonosa Löwenstein Mózes (1763-1824) kereskedő lehetett. Ő a szakma legmódosabbjai közé tartozott Kanizsán, Lackenbacher Moseshez hasonlóan császár-királyi szabadalmaztatott nagykereskedő címet szerzett.

 

 

Az utcai és az udvari szárny az 1970-es évek végén

(A falon látható napóra a második világháború után készült alkotás.)

(Thúry György Múzeum.)

 

A kapualj és a mögötte lévő kis udvar 1967-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

•A házban Arany Szarvas néven működtette szállodáját Knortzer Frigyes az 1850-es évek közepétől 1875-ig, amikor új, saját épületébe költöztette azt.

 

1864

 

1865-ben a helyi újság szemelgetett az étterem étlapjáról, kifogásolva az ételek elnevezéseinek magyartalanságát és a helyesírást. Néhány fogás nevét – változtatás nélkül – itt közlöm. Az „Allmas Keserü” akár ital is lehetett.

 

Fehér leves kockawel.

barna dtn. Rizkasal.

Káposzta Diznóhusal.

Boryu Kelrepawel.

Ex kulop Wesepecsenyvel Soskawel.

Hamburgy Bafstek Risel.

Boryu Fricando Kelkapostal.

Beefalamod Kaposta Salátol.

Kirantott Tok.

Wéllé Toyással.

Lengyel Nyelf.

Bornyu Tüdo Citronal.

Allmas Keserü.

Szüsz pecsenye buzgonya pikáwel.

 

Volt más „nevezetessége” is az étteremnek. 1877-ben az étterem falára az új tulajdonos a király és a királyné portréja közé kifüggesztette Deák Ferencét is. Hogyhogy nem, a kép az intézmény korábbi nevére utaló agancs alá került. Így aztán a Pestre látogató kanizsai hivatalosságokat gyakran várta ott partnerüktől a szokásos első kérdés: „Deák szarva megvan-e még?"

1866-tól Knortzer – bérkocsik még nem lévén – omnibuszt járatott szállodája és a vasútállomás között.

 

A szálló az 1881-es, rajzos hirdetésén

 

Knortzer kiköltözését követően a szálloda az (Arany) Oroszlán nevet viselte 1888-as megszűnéséig. A szállónak kerthelyisége is volt.

 

1875

 

•Voltak a 19. században időszakok, amelyekben a helyi lapok rendszeresen közölték a Kanizsán megszállók névsorát. (Többségüket üzleti ügyei hozhatták a városba.)
Egy példa 1876-ból:
 

      

 

    

 

•Még az Oroszlánná keresztelés előtti utolsó években itt játszott a kaposvári születésű, híres cigányprímás, Kovács Gábor (1841-1882) zenekara. Kovács hamarosan megnyerte a margitszigeti országos prímásversenyt és így bandája József főherceg zenekaraként ott muzsikált tovább.

 

1872

 

1880

(Krompacher hatvankét évesen, 1895-ben halt meg.)

 

              Cigánybanda (1882)

                      

Szintén neves prímása volt a városnak idősebb Torma Tóni. Nyugat-Európa nagyvárosaiban (és ahogy írták: „világfürdőkön”) játszott sikeresen zenekarával. Amikor 1918-ban meghalt, a város összes muzsikus cigánya hatalmas zenekart alkotva kísérte a belvároson keresztül a temetőbe.

 

Torma Tóni (1858-1918) 1913-ban
(Kocsis Katalin jóvoltából.)
 

Közismert bőgőse volt a kanizsai cigányzenekaroknak Oláh István. 1832-ben Kanizsán született, tizenkét éves korában már játszott, ahogy nyolcvan évesen is fordított életét élte: estétől hajnalig játszott, nappal pihent.

New York, Chicago, Peking, Oroszország, Párizs a világnak azon részei, ahol zenélt. Utóbbiban tizenkét éven át.

 

Cigánybanda (1892)

 

Voltak persze gyengébben muzsikálói bandái is a városnak. Amikor 1904-ben Blaha Lujza vendégszerepelt a városban, az előadást követő banketten, a Polgári Egylet székházában épp egy ilyen kompánia húzta kitartóan nótáit a vendégek fülébe.

A szintén jelenlévő Erdős Alice (1882-1945) színésznő ekkor jutott a megállapításra, hogy a pesti cigány jól játszik, de keveset, ellenben a kanizsai rosszul, de sokat. 

 

 

Egy ablak alatt 1909 szilvesztere éjszakáján
(Steiner Edgár rajza Zsittney Gábor tulajdonában.)

 

•Az épületben működtette 1904 és 1932 között létező cégét Beck Henrik.

 

1924

 

•1927-ben a város együtt vásárolta meg a tér 3. és 4. házszámú ingatlanát a Rosenberg örökösöktől.

A háttérben az állt, hogy a város hatalmas vásárcsarnok építését tervezte ide, amely a Zárda utca mentén a tértől a Zrínyi utcáig húzódott volna. Az elképzelés fantasztikus jellege nagyon gyorsan kiderült.

 

     

A földszint, az első és a második emelet alaprajza 1927-ben
(A pince déli felében a két jégverem még emlékeztetett a ház múltjára.)
 

•1931-ben a Stefánia-szövetség szomszédban székelő helyi fiókja igénybe vette a volt szálló épületét is. Emeletén helyezték el Egészségvédő Intézetüket. Itt a nemi betegségekben szenvedőket kezelték.

 

198. Nagykanizsa, Erzsébet tér 4.a (korábbi számozás szerint Király utca 40.)

 

 

Ketting Klára két képe 1940-ből

(A déli oldal lépcsőházi bejáratánál még az eredeti, kőbaluszteres mellvéd.)

(indafoto.hu)

 

  

 

Az épület három képe az 1970-es évek végéről

(Thúry György Múzeum.)

 

 

          

Kiss Judit három felvétele
(A Sport eszpresszó és mennyezete az 1970-es évek végén.)
(Thúry György Múzeum.)
 

1980

 

•Az Erzsébet tér déli oldalának utolsó emeletes házát (Király utca 40. és Zárda utca 1.) Berge Kristóf várkapitány építtette 1695 és 1697 között, az akkor még a mocsaras területen kialakított dombra. A Berge-ház volt talán a modern Kanizsa első jelentősebb lakóháza. Felrobbantását barbárságnak, a város története ellen elkövetett legnagyobb 20. századi bűnnek tartom.

 

A Berge Kristófról készült festmény eredetileg a ferencesek kolostorát díszítette

(Thúry György Múzeum.)

 

Az épület oldalába a várból származó ágyúgolyót építettek.

Udvarában a déli falat napóra díszítette, három (XI, XII és I) római számmal jelezve az időt. A bontáskor ennek már egy kései változata létezett, de az a 4. számú ház udvari homlokzatán volt.

•A város régi napóráival kapcsolatban itt jelzem, hogy közülük mára csupán egy maradt meg, az sem igazi régiség.

Németh József bognár 1936-ban építtette fel földszintes házát a Magyar utca 68. szám alatt. Ennek déli oromfalára egy napórát is készíttetett. Számlapján a vakolatra festett 2 méter átmérőjű körben a 12 állatövi csillagkép figurális ábrázolása látható.

 

  

 

1970-ben ifj. Tüchert Lajos – Kanizsán született, jelenleg Bécsben élő festőművész – újrafestette a napórát. Jelenleg a vadszőlővel befutott felületen már alig látszanak a részletek.

•Sokáig két épület állt e házszám alatt, természetesen egy tulajdonossal. A Zárda utca sarkán lévő, szintén öreg ház földszintes volt. Megjelenésében hasonlított az Ady utca 13. alatti, ma is létező épülethez.

Ez a ház a 19. század első felében épült; emeletes szomszédjával jobbára osztozott annak sorsában.

A térre néző részében 1923-tól, alapításától Lukács Vilmos gyógyszertára működött, Szűz Mária nevével.

 

Lázcsillapítók kilencvenegyedik esztendejükben
(A doboz mérete: 4,4 x 3,3 x 1,4 centiméter.)
(Dr. Fodor Zsolttól.)
 

         

(Thúry György Múzeum.)

 

(1945 nyarán a Király utca és több társa új nevet kapott.)

(Thúry György Múzeum.)
 

A második világháború után bontották le. Kellett a hely a Zárda utcában akkor létesített új piac kialakításához. Így az emeletes Berge-házból sarokház lett.

•Az épületeket birtokolta a Kanizsára 1791-ben, vagy 1792-ben költöző Babochay József (1808-tól és 1810-től városbíró) orvos is.

•Tőle 1794-ben a vármegye tulajdonába került az ingatlan; katonatiszti szállásként használták.

A középületek 1853-as összeírásában „főszolgabírósági lak” funkcióval szerepel.

 

Orvosi vizsgálat (1889)

 

A század második felében katonai kórházként használták.
1872-es leírása szerint hat ápoló és húsz ápolt számára biztosított helyet. Az igények a lehetőségeket meghaladták, ezért a mozgatható betegeket Budára szállították kezelésre. Ráadásul az épület a város egyik legforgalmasabb, legzajosabb részén állt, szobái aprók és rosszul szellőztethetők voltak.
A földszintes épületben helyezték el a kórház őrségét, mögöttük, hátul a halottas kamrákat. Óvatosságból a halottak kezére drótot kötöttek. Annak túlsó végén – az őrségnél – csengő volt felszerelve. Ennek feladata lett volna a jelzés, ha a kamrába esetleg tetszhalott katona kerül.
Sajnos, a csengő mindvégig néma maradt.

•A város 1889-ben megvette, de még az első világháborút megelőző években is „katonai gyengélkedők háza” (K. und Kön. Marodenhaus) volt.

1922-től itt működött Stefánia-szövetség helyi fiókja (Sabján Gyula polgármestert választva első elnökévé), amely később részben igénybe vette a volt szálló épületét is.

 

Az 1920-as évek első felében
(A képen a szövetség gondozónője a csecsemőkkel, anyukák, nagymamák, Jancsecz Imre cipész és Perszl Dezső üzlete.)
(Vízvári József jóvoltából.)
 

1931-ben ott hozták létre Egészségvédő Intézetüket, itt az emeleten pedig bölcsődéjüket. Három szoba várta a csecsemőket (25 gyerek), egy az anyákat.

 

 

Az új épület udvari homlokzatán

 

Ugyancsak itt kapott helyet a Magyar Távirati Iroda kirendeltsége, amely 1919-ben létesült.

 

A háztömb 1920 körül

 

199. Nagykanizsa, Erzsébet tér 5. (képek még Király utca 53.)

 

 

1910 körül

(Az épület tetején a telefonközponti vezetékeket fogadó szerkezet.)

 

1950 vagy 1951
(Kiskanizsaiak érkezése a május elsejei felvonulásra.)
(Horváthné Polai Máriától.)
 

•A Király utca sarkán – közvetlenül a törökök kiverése után – építtette fel a kincstár a földszintes Harmincados-házat, a legelső téglából emelt épületek egyikét. Az építkezéshez az akkor még mélyebb, mocsaras területen egy dombot kellett kialakítani.

Hivatalnokai az előtte felállított sorompónál szedték be a vámot a szállított áruk után. A harmincad a ki- és beviteli forgalomban járt a kincstárnak az áruk értéke szerint.

E hivatalból lett a sóhivatal, amely – neve ellenére – az állami adószedés minden nemével foglalkozott. 1774-es tervéből kiderül, hogy a hivatali épület a kincstári telek Király utcai oldalára került. A rendeltetéséhez képest igencsak nagy terület Erzsébet téri szélén fából építették fel a két „sópajtát”, a „maradék” közepére pedig park került.

 

A kincstári telek és a sóhivatal építményeinek, kertjének vázlata az 1774-es terv alapján

 

    
A hivatal épületének utcai homlokzata és udvari szárnyának keleti oldala

 

  
A két raktár Erzsébet téri oldala
(Balra a déli, szűkebb épület.)

 

1830 körül a hivatal már földszintes saroképületben fogadta ügyfeleit, aminek akkoriban még egyforma hosszú volt a két szárnya; az Erzsébet tér nyugati oldalából jóval nagyobb területet foglalt el, mint 1862-es utódja.
A sóraktáraktól északkeletre (a Törvényház déli része előtt) állt két házban laktak a „sótisztek”. 1840-ben Batthyány Fülöp megvásárolta és lebontatta ezeket, a mai tér belső részében álló épületeket; elkezdődött a jelenleg látható tér kialakulása.
•1862-ben készült el a sóház új épülete, amelynek emeletén lett elhelyezve Zala és Somogy pénzügyigazgatósága, amely az 1850-es évek elejétől létezett és működött a korábbi épületben.

A sóraktárak és a sóhivatal az 1868-ban költöztek a teherpályaudvar közelébe, a Csengery út 80. szám alatti, ma is álló, akkoriban épült, Gutmann-féle épületbe és annak udvari raktáraiba. A Tárház és a Só utca neve még őrzi ennek emlékét.

A pénzügyigazgatóság 1872-ben a pécsi központba olvadt, Kanizsa a pénzügyőrség biztosi kerülete lett, négy pénzügyőri szakasszal (Nagykanizsa, Letenye, Csáktornya, Stridó). A hivatal továbbra is maradt itt.

•Ugyanekkor lett Nagykanizsa önálló törvénykezési kerület. A törvényszék – jobb híján – a sóház emeletére került, a szomszédságba pedig felépítették a fogházat. A törvényszék 1887-ben a Kvártélyházba költözött; így a házban nagyobb helyhez jutott az 1875-től létező, ott működő illetékszabási hivatal, amely 1883 és 1887 között, átmenetileg a Csengery út 29. szám alatt volt elhelyezve, majd 1889-ben megszűnt. Helyét ekkor évtizedekre az adóhivatal kapta. Vele párhuzamosan – tovább csökkenő hatáskörrel – a pénzügyőrség helyi hivatala is használta a házat.

•1887-ben a takarékpénztár épületének helyiségeiből ide költözött az akkor egyesített posta (földszint) és távírda (emelet) is.

 

         

A posta beköltözését az épület átalakítása előzte meg
(„A” jelzi az adóhivatal helyiségeit.)
(postamuzeum.hu)
 

Az I. számú hivatal épülete
(II. számúnak a vasútállomáson működő mozgópostai egységet nevezték.)
 

                             

                   Csomagszállító postakocsi (1891)      Postás egy helyi képeslapon             Távírdai terem (1897)

 

Az épület zsúfoltságát tovább növelte, hogy az 1892-ben létesített telefonhálózat központja is ide került.

A rendszernek indulásakor 55 előfizetője volt. Kialakítottak három nyilvános állomást is. Ezeket a postahivatal egységeiben helyezték el itt, Kiskanizsán és a pályaudvaron.

(Az ország első hálózata – magánvállalkozásban – 1881-ben Budapesten létesült.)

 

                                                   

           Telefonközpont 1896-ban                                                           Telefon ekkoriban

    

Ekkortól jelentek meg a belvárosi házak tetején a furcsa, nagy és csúf, téglalap alakú, rácsos szerkezetek, amelyekre szerelve vezették a huzalokat. A várost 1896-ban bekapcsolták az országos hálózatba, 1900-ban nyílt meg ebben az épületben a helyközi távbeszélő állomás is.

 

              

1913 és 1915

 

Mindennek ellenére az előfizetők száma csak lassan nőtt: 1912 végén még nem érte el a kettőszázötvenet.

Az elhelyezési problémákat csak a Postapalota 1924-es átadása szüntette meg. A telefonközpontot 1939-ben, már az új épületben automatizálták.

•Az I. számú hivatalt két évtizeden át vezette Szommer Náthán.

 

Szommer Náthán

 

1869-ben a kanizsai távírdánál kezdte hivatali pályafutását, majd az 1870-es évek közepén áthelyezték.
1891-ben került vissza a városba, akkor már a hivatal vezetőjeként. 1909-ben beosztásához megkapta a főfelügyelői rangot is. 1911-ben kérte nyugdíjazását, 1931-ben halt meg. Nyolcvannégy esztendőt élt.

•A városból az első szikratávírós üzenetváltás 1914-ben történt.

•Meg kell említenem a szepetnekiek szerepét az ország távközlési hálózata kiépülésében. (A kanizsai vezetékek 1892-es szerelését is jórészt ők végezték.)

Az ottaniak elegendő föld hiányában (azok nagybirtokokhoz tartoztak) kénytelenek voltak más megélhetési forrás után nézni.

Így az 1860-as évek végétől a tavaszi munkák végeztével – csapatokba szerveződve – felkerekedtek és „dróthuzalmunkás”-ként vettek részt az ország teljes területén a távíró-hálózat kiépítésében. Leszámítva az aratás idejét, késő őszig voltak távol falujuktól. A 200-300 szepetneki férfi az országban efféle tevékenységet végzők többségét jelentette.

Későbbiekben az ország telefon-hálózatának létesítése jelentett számukra hasonló feladatot. Az akrobatákra jellemző ügyességet, bátorságot követelő munka nem volt veszélytelen: az ősszel hazatérők minden évben kevesebben voltak, mint korábban, a tavasszal útnak indulók.

  

„Dróthuzalmunkások” a kanizsai tetőkön a századfordulón

 

•1906-ban Tóth József kocsigyártó és Németh Imre bognár készítettek új, tetszetős csomagszállító kocsikat a kanizsai hivatal számára. Németh 1943-ban, nyolcvanhat évesen halt meg.

•A régi, akár csúfnak is mondható épület helyére 1974-ben készült el a mai sarokház. Csinosnak ezt sem nevezném.

 

200. Nagykanizsa, Erzsébet tér 6. (korábbi számozás szerint)                             (Fogház*)

 

•A Törvényház felépülése előtt az itteni börtön és az előtte lévő, nagy kert volt az Erzsébet tér 6. számú ingatlan. Részben e hajdani kert területére épült a Törvényház. Történetéről az Erzsébet tér 7. címen írok.

 

 

A börtön épülete és a hetivásár 1890 környékén

 

•Ma a hajdani fogház a Sabján Gyula utca részeként a 3. házszámot viseli.

A brücksali börtön kialakítását alapul véve, 1874-ben építette Hencz Antal Ney Béla terve szerint, az akkori Fő tér meghatározó tömegű épületeként.

 

A brücksali „magány-börtön” (1865)

 

Az is maradt sokáig, mert a tér felől nem takarta semmi.

Évtizedekig „mintabörtönnek” számított: volt iskolája, kórterme, kápolnája, asztalosműhelye.

 

      

 

  

 

•Alagsorában volt a főző- és mosókonyha, a munkaterem, a fürdőszoba és a sötétzárkák.

A földszinten kapott helyet a kórházi szoba, a tanterem, egy másik munkaterem és a személyzet.

A következő két szint egyforma volt. Középen helyezkedett el az őrszoba, két oldalt a zárkák: hat zárka 3-3 személynek, kettő 12-12 személynek és volt hat egyszemélyes zárka is. Egyik emeleten a női, másikon a férfi foglyokat helyezték el.
1912-ben kis kápolnát is létesítettek.

Az udvaron (a rendőrség mai területén), külön épületben voltak a műhelyek. Az asztalosműhelyen túl (ebben bútorok készültek), később nyomdát is működtettek, ahol bírósági nyomtatványokat állítottak elő.

 

1875

 

Általában 70-80 foglya volt, de kivételesen a szám elérte a 130-at is.

1911-ben a foglyokkal 14 fogházőr, 2 őrmester és 1 munkavezető foglalkozott.

•Északkeleten, a Törvényház helyén működő kerthelyiség, a Zöldfa-kert határolta; annak zenekara nem ritkán az elítéltek átkiabált kívánságai szerinti nótákat húzta, vagy fújta.

•Nem szeretnék valamiféle idilli képet festeni a börtön életéről, mert annak a valósághoz sok köze nem lenne.
Elég talán az itteni kivégzések említése. Ritkán, de előfordult, hogy bitófát állítottak fel a kicsike hátsó udvaron. A hajdani szokással ellentétben az ítélet végrehajtásának csak kevés tanúja volt. A hivatalosságokon túl ide nem is fértek volna be sokan mások.
A hatalomra került nyilasokat zavarhatta is az elrettentés hiányos volta (decemberben három szilágysági földművessel még a rendőrség udvarán végeztek), így magán az Erzsébet téren alakítottak ki egy vesztőhelyet. Annak hátsó fala a tér középső részében álló nyilvános illemhelynek támaszkodott. (E néhány évig létező vécé a törvényház főbejáratától keletre, a 20. gyalogezred emlékművétől északra állt.)
1945 februárjában – negyedórás időközökkel – három, szökevénynek nyilvánított szerencsétlent (egy katona, egy csendőr, egy munkaszolgálatos) lőttek itt agyon.

A „Zalai Összefogás”, hírt adva a történtekről, egy további információval is szolgált: „Labancz Medárd ferences atya a kivégzés után megrázó erejű beszédben mutatott rá arra, hogy ma, a nemzetállam élet-halál harcában, minden férfinak a zászlók alatt a helye.”
A vesztőhelyet április végén bontották el.
A nyilasok eljárásában azonban mások is találhatták valami vonzót, mert 1946 augusztusában, a forint bevezetésekor „a szakszervezet” állított akasztófát a még itt működő piacon. A hely lap szerint: „Ide állsz, ha a forintra spekulálsz!” felirat került rá.

•1942 őszén szenzációszámba menő eset történt a fogházban: megszökött a halálraítélt.
A muraközi fiatalembert, egy lakatossegédet kétrendbeli, az elsötétítés idején elkövetett csáktornyai lopásáért ítélte jogerősen halálra a kanizsai rögtönítélő bíróság.
A bűnös a börtön második emeletén, magánzárkában látszólag kivégzését várta, amikor az esti ellenőrzést követően szétfeszítette az ablak rácsát és kibújt cellájából. Már a falon függeszkedett, amikor a visszatérő ellenőrzés szembesült a történésekkel. Hiába riasztott a fogházőr, hiába rohant lefelé a lépcsőn, hogy akadályozza a fogoly távozását. Mire az udvarra ért, a lakatossegéd macskaügyességgel leugrott, átvetette magát a kerítésen és Kiskanizsa felé eltűnt a sötétségben. Fogházőrök, rendőrök üldözték – egyre többen. Eredménytelenül. Elfogni képtelenek voltak.
Nem tudni, hogy az elítélt mikor, hol halt meg, de ehhez a kanizsai statáriális bíróságnak köze már nem volt.
Az akrobatikus távozást segítette, hogy az őrség időben megtette az előkészületeket az akasztásra: földet halmozott fel az épület tövébe az akasztófa felállításához.
A halálraítélt ablaka alá.

Ki tudja? Talán egyéb segítsége is akadt…

•1927-ben ügyészségi kezdeményezésre 25 katasztrális hold kisajátítással került állami tulajdonba a területből, amely néhai Pick György palini nagybirtokos örököseire maradt. Ezzel megteremtődött a rabkertészet létesítésének lehetősége.
(Pick eredetileg 647 holdnyi erdő birtokosa volt itt és tulajdonában volt a kámáncsi fűrésztelep is. 1927-re az erdő már nem létezett, helyén bozótos alakult ki. A birtokból 500 holdnyit a város is vásárolt ekkor.)
A kisajátított föld ötholdnyi részén valóban kialakításra került a városi börtön kertészete, amit a helyiek rabtelepként emlegettek.
A foglyok reggelente gyalogosan indultak munkába és esténként ugyanígy tértek vissza a fogházba. Visszaemlékezések szerint tízes csoportokban, összefűzve haladtak a Magyar utcán, majd végig a Garay utcán, hogy aztán északra fordulva földutakon jussanak útjuk céljához.
Jócskán kellett gyalogolniuk, mert a telep központja a Palini-vágásnak nevezett terület déli végénél lett kialakítva. Az itteni téglából készült, nagyobb épület mellé újabb gazdasági építmények kerültek. Egy őr állandó jelleggel a telepen lakott.

 

1926
(A telep helyét a piros nyíl jelzi.)
 

1934-ben Faragó Márton is megörökítette a helyet
(A festő északkeleti irányból szemlélte a központi épületet. Az előtérben a Lazsnak-patak.)

 

Az 1950-es években már a helyi mezőgazdasági technikum használta a korábbi rabkertészetet.
Az iskolából hetente a négy-négy diákot hintó szállította ki ide és vitte vissza. A hét elején érkeztek, a korábban említett épületben szálltak meg, majd a hét végén távoztak. A felnőtt alkalmazottak munkájuk végeztével minden nap hazamentek, egyikük azonban a tanulókkal maradt éjszakára.
Az egység 1961-ben a Nagykanizsai Állami Gazdaság része lett.
 

A Palini-vágás délről

 

      

Az 1960-as és az 1990-es években
(Balra alul az erdészház. A telep helyét a piros nyíl jelzi.)
 

Egy 1966-os légifelvételen
(fentrol.hu)
 

•Talán ide illik a Kiskanizsán énekelt, Nagy Lajos piarista tanár által 1937-ben közreadott „ballada”:

 

Hétfőn reggel Nagykanizsán mi történt?

Pancsa Rozi agyonszúrta a férjét,

Pancsa Rozi a kis székkel ütötte,

Pancsa Rozi a bicskával böködte.

Végigmentem a kanizsai temetőn,

Mózsi Jancsi sírja volt a legelső.

Az volt annak keresztjére ráírva:

Pancsa Rozi volt annak a gyilkosa.

Kanizsai börtönajtó repedj meg!

Pancsa Rozi, többet ne szabadulj meg!

 

201. Nagykanizsa, Erzsébet tér 6. és 7.                                                            (Törvényház*)

 

•1860-ban a Király, Sabján, Báthory utcák és az Erzsébet tér határolta, kincstári tulajdonú telek a sóháztól és a kicsi, későbbi dohányraktári épülettől eltekintve beépítetlen volt.

Itt hozta létre 1863-ban Neusiedler Pál (1848-as adat szerint mészáros), a Zöldfa szálló bérlője – Zöldfakert névvel – a szálló nyári vendéglőjét. Ennek (valószínűleg fából készült) kiszolgáló építménye a később Erzsébet tér 7. számot viselő telek (ma ott a Törvényház északi harmada áll) északi szélén volt.

 

A Zöldfakert (139) 1864-ben

(library.hungaricana.hu)

 

1863

 

1864

(Amikor nyolcszáznál több lámpa várta a vendégeket.)

 

1865

 

A területet az új sóháznak szánta a kormányzat, mégis előbb a fogház, majd a dohányraktár számára biztosított abból telket.

 

          

(1892)                         (1897)                       Cigánybanda klarinétosa (1884)

 

1871-ben a Zöldfa szálló bezárt; a kert népszerűsége – a csökkenő terület ellenére – maradt, sőt a vacsora utáni időszak forgalma már a később divatos korzó előképét jelenítette meg.

Ekkoriban a Zöldfakerten túl nem volt másik hely, ahol a nyári melegben lakásából kimozduló ember jól érezhette magát: városban, de ugyanakkor a szabadban.
Így aztán nem lehet véletlen, hogy 1875-ben a kert mentén sétáló újságírónak, látva a kerítés másik oldaláról hívogató padokat és székeket, olyan török mondás jut eszébe, amelynek értelmében indokoltnak tűnik megpihennie odabenn egy pohár sör mellett:

„Jobb menni, mint futni,
jobb állni, mint menni,
jobb ülni, mint állni:
legeslegjobb pedig heverni."

 

1878-ban a bérlő zárt szalont is építtetett vendégeinek. Nyugat felé fából készült, féltetős, oldalról nyitott, keskenyebb épületben folytatódott a szalon. Ennek fényképe az Erzsébet tér 11. szám alatti ház anyagánál látható. A kert területét a sóháztól a dohányraktárig téglából épített, vasrácsos kerítés határolta.

 

1879

 

Szigritz volt a bérlő akkor is, amikor 1883-ban a helyi tűzoltók megrendezték zászlószentelési ünnepségüket. Ismerkedési estjükön nagyjából kétezer vendég evett-ivott itt, ahol a zsúfoltság miatt lépni is alig lehetett.

 

           

Megjelentek a mutatványosok is
(Hirdetés 1885-ből.)

 

Az 1880-as években változni kezdett a vendégkör. Így hát 1888-tól jobbára itt működhetett az Izraelita Jótékony Nőegylet népkonyhája a téli hónapokban.

 

E társaság 1895-ös ajánlata nem tartozott a mindennapiak közé

 

 

A vásár forgataga a Zöldfakert 1880-ban épült kerítése előtt az 1880-as évek végén

 

1905-ben a Keszthelyi Hírlap jelentette meg egy Kanizsára látogató olvasójának itteni élményeit. A sorok írója a nagykanizsai törvényszék mellé lett kiválasztva esküdtnek. Körül is nézett a városban, ha már ide kellett utaznia. Járt a Zöldfakertben is:

„Először is, mint esküdtet, a törvényszéki fogház felé vonzott kíváncsiságom. Ez a fogház arról nevezetes, hogy a legvidámabb fogháza az egész országnak, hol a rabok szomorú napjait víg trombita-zenével igyekeznek felvidítani, kellemessé tenni.
Közvetlen mellette van ugyanis a Zöldfa-kert, a nagyhimvári híres mulató, hol a „Veteránok” jeles zenekara fújja napestig a szebbnél-szebb nótákat, ahol a nyalka hadfiak és Kis-Himvár aranyifjúsága szeretkezik. Midőn a város e kedvelt mulatóhelyét megtekintettem, éppen akkor szólt le a rablógyilkosság miatt letartóztatott polgártársunk a fogház második emeletének ablakából a veteránok zenekarára:
− Ácsi! Azt a nótát fújjátok nekem:
Gyere be rózsám, gyere be,
Csak magam vagyok ide be!
A zenekar nyomban rázendítette a kívánt nótát. Olyan szívrehatóan fújta, hogy a Zöldfa-kertben jelenlevő tündérek között nem egynek telt meg könnyekkel búzavirág színű szemei.”

(A szövegben Nagy-Himvár alatt Nagykanizsa értendő. Az esküdt a kertben a Hadastyán Egylet rezesbandájával találkozott.)

A Zöldfakert 1907-ben szűnt meg; utolsó időszakában már csak a tűzoltó-zenekar vasárnap délutáni koncertjei vonzották ide a táncolni vágyókat.

A továbbiakban – még a két világháború között is – egy közönséges kocsma működött a helyén.

•1872-ben tájékoztatta olvasóit a helyi lap, hogy Exner Gyula pécsi fényképész a kora nyári hónapokra Nagykanizsára költözött. Munkájához itt, a Zöldfakertben építtette fel „fényirdai helyiségét”.
„Műterme költséges és ízléses" – állapította meg az újság.

 

..

 

Irodalmi adatok szerint 1876-tól fia, Károly folytatta az apa kanizsai tevékenységét.
A városban készített felvételükkel még nem találkoztam.

•Talán nem érdektelen, hogy Károly 1877-ben született, ugyancsak fényképész fia, Exner Károly Gyula Tódor 1912 őszén Kanizsán kapott iparengedélyt szakmája műveléséhez. Az év végén itt is nősült. Feleségével az Ady utca 55. szám alatti akkori vendéglő egyik szobáját lakták.
További sorsukról nincs információm.

•1876-ban Bécsből látogatott a városba Nicolaus Stockmann fényképész. Ő is az itteni műteremben készítette felvételeit.

•Már a kezdeti időktől rendszeresen játszott a kertben a Grünbaum József vezette, híres, kanizsai „zsidó banda”.

A képzett zenészekből álló, viszonylag nagy, tucatnyi zenész alkotta zenekar 1842-ben alakult meg.

Figyelemre méltó, hogy a körmeneteken sokáig ők voltak a zenei kíséretet szolgáltatók; közreműködésükért alkalmanként és fejenként egy „koszos korsó” bort kaptak a ferences barátoktól. Koszos korsónak akkoriban a máztalan cserépkorsót hívták.

1848-ban társaságukban masírozott át Kanizsán – a Petőfi utca felől Kiskanizsa felé – Perczel Mór serege. Játszottak Viktória angol királynő, a belga király, Ferenc József előtt és a párizsi világkiállításon (1885).

Valószínűleg a zenészek számának apadása magyarázza, hogy az 1870-es évek közepétől a zenekar már jobbára Kovács Gábor, majd Horváth Laci cigányzenekarával közösen – egy együttesként – lépett fel, majd az 1880-as években feloszlott.

 

 

Horváth Laci (1858-1917) cigányzenekara 1906-ig játszott a városban
(A kép 1900 körül készült Nagykanizsán. Horváth középen áll, a hátsó sor előtt.)

 

Grünbaum azonban egészen 1900-as haláláig (74 éves volt akkor) tovább tevékenykedett: zenét oktatott gyerekeknek, illetve több cigányzenekart is betanított és azokban első muzsikusként játszott.

 

Az 1930-as évek végén

 

Ketting Klára 1940-es felvétele

(indafoto.hu)

 

•A mai épület 1936–37-ben épült igazságügyi palotának. Elfoglalta a hajdani Zöldfakert területét: a 6. szám alatt a fogda előtti kertet és a 7. számú telket is.

Az épületterveket Hübner Tibor (előtte a városnak a Nagy-Magyarország emlékművet tervezte), a homlokzattervet K. Császár Ferenc budapesti építész készítette. (Újabb hivatalok számára Hübner terve engedte volna a ház északi és déli továbbépítését a sarkokig.)

A kőfaragó és műköves Kovács József volt, de a kivitelezés többi része is helyi mesterek nevéhez kötődik.

Szemenyey-Nagy Tibor véleménye szerint a homlokzatot díszítő domborművek Rápolthy Lajos munkái lehetnek.

A beruházás részeként gáz- és bombabiztos óvóhely is kialakításra került.
A hivatali bútorzat viszont a szegedi Csillagbörtön lakóinak munkája volt. Kanizsa asztalosai méltatlankodtak. A börtön alacsony áraival képtelenség volt versenyezni.

 

 

      

 

          

 

       

 

Az épület a tér 2012-es átalakításakor

 

•1984-től a Városi Bíróság és Ügyészség mellett az épületben működött a városi tanács. 1990 óta az épület e részén a polgármesteri hivatal található.

 

202. Nagykanizsa, Erzsébet tér 8. (képek még: Báthory utca 2.)                       (Dohányraktár*)

 

 

 

 

A 20. század első évtizedében

(A balra lévő földszintes házban – ma a Külkereskedelmi Bank épülete van ott – volt korábban a raktár is, később csak az irodák.)

 

•Nem tisztázott, hogy az állami dohányraktár mikor létesült a városban.

Van viszont adat arra nézve, hogy már 1869-ben felmerült költöztetésének gondolata. Akkori helyéről, a Lőwi-házból (Erzsébet tér 10.) a Harmincados-házba (Erzsébet tér 5.) kívánta a minisztérium áttelepíteni. Végül 1875-ben történt meg a költözés: az itt, az Erzsébet tér mentén épült, 1860-ban már létező földszintes raktárba került a Zalát, részben Somogyot ellátó dohánykezelőség. A „Nagykanizsai Magyar Királyi Dohány Fő és Különlegességi Áruda” akkoriban 300 dohányárust szolgált ki.

•Az igényeket kielégíteni már nem bíró raktár északi felét lebontották. Az üressé vált sarki részen 1907-ben lovagvárszerű, kétemeletes raktárpalotát épített Morandini Román, a tervező.

 

A 20. század első évtizedében

 

 Ekkor készült a Báthory utcai emeletes szárny is.

 

Az épületegyüttes 1910 körül

 

1929

 

  

 

A két világháború között általában 30 vagonnyi dohányárut tároltak itt. Az irodák az Erzsébet téri földszintes házban voltak.

 

      

1910

 

•1922 végére az elszabadult infláció már annyira megdrágította a vasúti szállítást, hogy más megoldást kellett keresni. Így azután Kanizsáról a zalaegerszegi nagytrafikba négy teherszekéren juttatták át a dohányárut. Lassabban, olcsóbban.

•A teljes raktár a háború utolsó kanizsai napja (1945. márc. 31.) egyik esti órájában tisztázatlan okokból lángra kapott és kiégett. A hátsó részt 1948-ban állították helyre és újra dohányraktárként használták. Az Erzsébet téri kétemeletes épületet az 1950-es évek első felében – katonatisztek számára – jellegtelen lakóházzá alakították.
A Báthory utcai szárnyat 1968-tól két évtizedig az 1951-ben alakult Pannónia Cipész Ktsz birtokolta.

A tér túlsó oldalán addig birtokolt apró műhelyeket cserélték az itteni, sokkal nagyobbakra, amivel lehetővé vált a gépesítés is. Egy 1969-es képes híradás szerint az üzemben naponta már napi kilencszáz pár cipő készült.

 

1969

Ugyancsak tulajdonukba került az eredeti dohányraktár Erzsébet téri, földszintes részének annak idején meghagyott darabja. Ezt lebontva emeltették ott irodaházukat, amely átalakításával született meg az 1990-es években a Külkereskedelmi Bank mai épülete.

 

 

         

Talán nem véletlen, hogy az új épület két oldalán kialakított egyforma kapuk elemei hasonlítanak a cipők bőr alkotórészei kivágásához használt kiütőkésekre
 

203. Nagykanizsa, Erzsébet tér 9.  (képek még: Báthory utca 1.)                 (Kvártélyház*)

 

•A hagyomány szerint a vár köveinek felhasználásával épült uradalmi épület.

Egy rágalmazási ügy iratai szerint kvártélyház már 1737-ben létezett a városban.

A Zöldfa fogadó felépítése előtt is hasonló rendeltetésű uradalmi épület állt itt: a „dombi korcsma”.

 

A dohányraktár építésének befejezésekor

 

 

A két világháború között készült képek

 

Az 1950-es évek első felében

 

Az 1950-es évek második felében

 

•A Zöldfa fogadót 1840-ben új vendéglőként említik (első bérlője Reindl Károly volt). Az épület tehát akkoriban kaphatta mai formáját. Tartozott hozzá istálló és kocsiszín is, amely az udvar északi oldalán épült fel.

 

1843

 

Az 1850-es években 3 terme, 37 szobája volt.

Tisztázatlan, hogy a fogadó épületének kialakításakor, az itt állt eredeti épületből maradt-e valami, ha igen, akkor mi.

Ha hinni lehet az 1860-as térképnek, akkor 1860-tól 1864-ig (a kataszteri térkép elkészültéig) a házon és két északi szomszédján lényeges változások történtek. A szomszédos Lőwi-ház építése miatt a szálló keleti oldalának északi végéből körülbelül három ablak szélességű részt le kellett bontani. A felszabadult területre épült a Lőwi-háznak a kaputól délre eső része.

Mindezt valószínűsíti, hogy az épület keleti oldalán a befalazott, kőkeretes kapu jelenleg igencsak aszimmetrikusan helyezkedik el. (Van egy kisebb, szintén befalazott és kőkeretes bejárat az épület déli oldalán is, a sarokrész közvetlen közelében.)

Ugyanekkor a főbejárat korábbi fala – amely az épület sarkát vágta le – elé újabbat húztak. Így az – az utcáról is látható falvastagságával – előbbre került. Ez kapta a ma is látható díszítést, kapuajtókat és a kerékvetőket, tetejére pedig az attikát. Hogy így lehetett, mutatja az emeleti párkány alatti díszítés. Az a főbejárat falán és az épület két oldalfalán teljesen eltérő jellegű.

Az épület főbejárati része belül különösen szép. Mind a földszinten, mind az emeleten (szépen kialakított lépcső vezet fel) vaskos oszlopok sora tartja a mennyezetet.

 

      

 

A 2010-es felújítás után

 

      

 

         

 

 

A pince boltozata egy földszinti teremben a 2010-es felújításkor

 

•A „Zöldfa” a Dunántúl egyik legnagyobb vendéglője és szállodája lett, híres koncertekkel, színházi előadásokkal, bálokkal. Az épület adott helyet a megyebáloknak is, ahová, ha kellett, a feneketlen kanizsai sár miatt puttonyokban szállították a leányokat.
A létesítményben több terem várta a rendezvényeket. Emeleti, karzatos nagyterme valóban kiérdemelte jelzős nevét.

 

                 

1872

 

                

1873

 

Olvashatunk négyszáz szilveszterezőről, februári mulatság hatszáz vendégéről.
Ellenben zenei események számára kevésbé volt alkalmas a hely, mert akusztikája nem volt kifogástalan.

 

                

                           Farsang (1857)                                                 Báli öltözék 1860-ban (1894)

 

1870

 

•Kanizsai látogatásai alkalmával itt szokott megszállni Deák Ferenc.

 

                                    

Deák Ferenc (1876)                                                Jókai Mór

 

Ekkoriban Neusiedler Pál (1817-1891) működtette a házat. Egy 1908-as visszaemlékezés szerint szakasztott mása volt Deáknak, aki hosszabb megszállásai idején gyakran hivatta magához a fogadóst egy-egy beszélgetésre. Ennek oka azonban nem a hasonlóság lehetett: a finom modorú Neusiedler olvasott, művelt ember hírében állt.

1869-ben a szálló nagytermében mondta kortesbeszédét Jókai Mór Horn Ede mellett, aki a balközéppárt képviselőjelöltje volt; a képviselő a Deák-párti Csengery Antal lett.
•A szálló 1876-ban fejezte be működését.

 

1876

Megszűnése után laktanyaként (Zöldfa laktanya) hasznosították az épületet: mivel 1869-ben a 78. honvédzászlóalj székhelye Nagykanizsa lett, legénységét itt szállásolták el.

 

A „silbak” (1880)

 

A katonaság az 1886-ban elkészült Sugár út 9. alatti új laktanyába költözve tudta kiüríteni az épületet.

•A szükséges átalakítások után 1887-re költözhetett be a járásbíróság, a törvényszék és az ügyészség. Ettől kezdve nevezték Igazságügyi Palotának.

 

      

Az 1890-es évekből
(A törvényszéki elnök levélpapírjának két részlete.)
 

Tárgyalási teremmé a fogadó hajdani nagytermét alakították. (Az épület emeletén a délre néző szárny nyugati felét foglalta el.)

 

                   

Járásbírósági munkatársak 1929-ben
(Pék Pál hagyatékából.)

 

•Az új igazságügyi palota elkészültével az épület kiürült. 1938-ban Batthyány-Strattmann László herceg az ingatlant a rendőrségnek adta bérbe. A pestvidéki főkapitányság fiók-toloncházat létesített benne, hogy tehermentesítse budapesti intézményét. A helyet háromszáz fő befogadására tették alkalmassá. Őrzésükre negyven rendőrt szántak, de néhány hónap múlva kilencvenre növelték számukat.
Egyes időszakokban csak nők voltak a tábor lakói, máskor férfiak is kerültek ide.
Amikor 1941-ben a lengyel menekülteket Kanizsáról az ország belsőbb részeibe telepítették át, a volt pótkávégyárat szintén toloncházzá alakították. Megkülönböztetésül azt nevezték kettes számúnak, az ittenit pedig egyesnek. Mindkét toloncházat nevezhetjük internálótábornak is.

A munkakerülőket, a kétes vagy gazdaságilag károsnak ítélt tevékenységet folytatókat igyekeztek valamiféle munkára fogni e helyeken. Ugyanakkor begyűjtötték a vidéken bujkáló, származásuk okán nemkívánatosnak tartott személyeket. Időről-időre döntés született a letartóztatottak további sorsáról. A Német Birodalomba szállítottaknak kevés esélye maradt a túlélésre.
A létesítmény a világháborút követően is működött. Sőt! 1945 decemberében úgy döntöttek, hogy zalai társait bezárják, azok foglyait is ide szállítják.
A táborokban mindvégig jelentős arányt képviseltek az eltérő politikai nézeteket vallók. E vonatkozásban voltak persze szerepcserék.
Míg előbb a bal- és szélsőbaloldali fogvatartottak mellett jócskán akadtak szélsőjobboldali eszmék hívei, addig a következő időszakban már a nyilasok zárták be a baloldaliakat és az előző időszak döntéshozóit. Például 1945 februárjában a várossal keletről szomszédos területek arisztokrata nagybirtokosait (az Inkey, a Kendeffy és a Rohonczy családok tagjait) internálták. „Az arcvonal közelében való tartózkodásuk nem kívánatos” – indokolták. Talán ennek jegyében szállították őket Sopronkőhidáig.
Aztán 1945 áprilisával kezdődően teljessé vált a rotáció.

•1945 januárjában a „Zalai Összefogás” adott hírt a korábban internáltak egyik csoportjának akciójáról: „Az 1939-40. években Nagykanizsán internált magyar nemzetiszocialista vezető testvérek díszes kiállítású emléklapot készítettek, amelyet Hitler vezérhez is eljuttattak. Az emléklapot Kassai Ferenc propaganda miniszterrel az élen közel 100 testvér írta alá. Németország hőslelkű vezére és kancellárja a német követség útján igen meleg hangú levélben mondott köszönetet a figyelemért."

•1947 novemberében már üresen állt. 1948 nyarán felmerült az ötlet, hogy a város tanoncotthont rendez be az épületben. Októberre kiderült, hogy az elképzelés megvalósíthatatlan.

•Az államosított tűzoltóság országos létszámhiányát két vidéki „tanosztály” indításával igyekeztek orvosolni. Az egyik intézmény − Táncsics Mihály Tűzoltó Tanosztály névvel − 1950 elejétől 1952 tavaszáig folytatta e helyen az újoncképzést.
•Az általános iskola 1952-től működik itt. Kezdetben csak a földszinti részt használta, 1977-ben – a több éves felújítás után – foglalhatta el a teljes épületet.
 

Az 1950-es évek második felében
(Az emeletre, ugyancsak 1952-ben, a város középiskolai leánykollégiuma került. 1956-os elköltözésüket követően [1974-ig] általános iskolás korú leánygyermekek nevelőotthonának adott helyet.)

(Thúry György Múzeum fotótára.)
 

Vargha Béla (1911-1991), az általános iskola első igazgatója

 

   

1953 és 1954
(A három kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.)
 

•Tóth János 1952-es felmérésekor az udvarban még funkcióváltás nélkül létezett a földszintes télikert boltozatos termeivel. Ez csak az istálló és kocsiszín ma is álló épülete lehet. Télikertté alakítása akkor történhetett, amikor a házat Igazságügyi Palotaként használták és az istálló már feleslegessé vált.

 

   
1953 és 1954

 

   
1956 és 1972
(A négy kép eredetije Vargha Ildikó [Miklós Zoltánné] birtokában.)
 

Az építményben ma az iskola konyhája, étterme működik. Belseje most is figyelemre méltó; ebben is megjelennek a főépületet jellemző, a boltozatot tartó vaskos oszlopok.

 

          

 

•Az iskola alatt az 1950-es évektől a polgári védelem szükségkórháza várta a harmadik világháborút.
Készülékei hálózatról, aggregátorról és akkumulátorokról is működtethetők voltak. A városi hálózattól független vízellátást és a levegőszűrő rendszert is kapott.
 

204. Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.                                                              (Lőwi-ház*)

 

• A korabeli térképek alapján az 1860 tájékára tehető a mai ház építésének időpontja. Ugyanezek szerint a telek kellő szélessége biztosításához a Kvártélyház északi végéből is bontani kényszerültek.

A telken addig álló ház a mai kapualj és az attól északra eső rész területét foglalta el. Elképzelhető, hogy a jelenlegi épület ennek déli irányú bővítésével született.

 

           

Az ingatlan (és két szomszédja) állapota 1860 körül és 1864-ben
(Thúry György Múzeum.)

 

 

Az Erzsébet tér 9. szám alatti épület 2010-ben kezdett felújításakor készített felvétel
(A képen az épület földszinti, északi irányban utolsó termének két fala. Jobbra az Erzsébet tér felé néző oldal, balra a Lőwi-házzal szomszédos fal. Ezek eltérő volta arra utal, hogy a ház északi végéből hajdanán lebontottak egy részt.)

 

A bővítést jelzi a kapu két oldalán a használt téglák eltérő minősége is. A déli rész téglái feltűnő hasonlóságot mutatnak a Kvártélyház falában látható téglákkal, ami jelentheti, hogy annak bontásából származnak.

A korábbi ház akár emeletes is lehetett, mert a mai épület egy rosszul sikerült emeletráépítés (legfelső szint) benyomását is kelti a szemlélőben. Megjegyzem, hogy egy térképvázlat, amelynek születése 1886-ra tehető, egyemeletes épületet jelez itt.

 

Ketting Klára 1940-es felvétele

(indafoto.hu)

 

•Mielőtt Lőwi (Lőwy) József tulajdonába került (1850 előtt), a házat Löwenstein-házként emlegették, tulajdonosa, Löwenstein Mór (1785-1869), a város egyik leggazdagabb terménykereskedője után.

Blankenberg Imre szerint 1800-ban már itt működött Löwy Efráim (Lőwi József nagybátyja, Benzián Izrael könyvelője) szállítmányozási vállalkozása; tárháza is itt volt.

 

Az udvar déli szélén ma is álló raktár Blankenberg szerint része volt Löwy Efráim tárházának

 

Az 1960-as években

 

   

1976

(Thúry György Múzeum.)

 

•A mai, kora klasszicista stílusban emelt ház építtetője Lőwi József, a trieszti Adria Biztosító Társaság ügynöke volt. Az 1810-ben született Lőwi nagybátyja, Efráim segítségével nyitott bizományi és szállítási üzletet Kanizsán.

A biztosítóval kapcsolatban megemlítendő, hogy az 1839-től kötött biztosításokat Kanizsán és még a két világháború között is jelen volt a városban. A főügynökség Lőwi idejében itt működött.

 

1850

 

A ház nagy raktárhelyiségei bérraktárként szolgáltak. Földszintjén – a hajdani emeleti gabonaraktár támasztóelemeként – erőteljes hengeres oszlopok láthatók. Lőwi később repceolaj-finomítót is nyitott a házban.

1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedők felsorolásában Lőwit, mint olajfinomítással és szállítmányozással foglalkozó vállalkozót említi.

 

Lőwi József

(Thúry György Múzeum.)

 

Lőwi József irodalmi (héber nyelvű) munkásságát is nagyra tartották kortársai.

A vállalkozást és a házat Lőwi halála (1882-ben, hetvenhárom évesen hunyt el) után, fia Adolf örökölte. Ő hetvenegy évesen, 1912-ben halt meg.

A két világháború között – a nagykereskedelmi szerepét jórészt elvesztő városban – a nevét magyarosító unoka, Ország József (Ország Lajos [1877-1940] orvos testvére) működtette a házban kereskedését. Változó társakkal magvakat és mezőgazdasági felszereléseket árusított. Ötvenkét esztendősen vesztette életét, amikor 1944-ben sorstársaival együtt elhurcolták.

 

  

 

 

 

 

 

•A 20. század elején itt székelt az olasz (1915-ben hat olasz állampolgár élt a városban) Anton di Basio déligyümölcs kis- és nagykereskedése. A kereskedő harminchét éves volt 1907-es halálakor.

A Csoportházak lebontása után pedig ide költözött a Hirsch (Oszkár) és Szegő (Pál) cég ottani (Erzsébet tér 25.) sómalma, valamint zsák-, ponyva-, kötél- és festékkereskedése.

(Szegő Pál 1933-ban, 53 éves korában halt meg.)

 

1912

 

1926

 

A cég levelezőlapjának részlete
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

 

205. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11.                                                     (Gutmann-palota*)

 

•A klasszicista lakóházat, amely egyben üzleti székház is volt Strasser Dávid Lázár termény-nagykereskedő építtette 1820-ban (az épület 1952-es, Tóth Jánostól származó leírása szerint a kapu zárókövén még olvasható volt az építés 1820-as időpontja). A palota helyén a Lakner-ház állt.

 

 

A ház 1953-ban

(Thúry György Múzeum.)

 

 

  Gutmannék fából emelt, pihenést, vendéglátást szolgáló csarnoka a keleti udvar déli oldala mentén, 1953-ban
(Kerecsényi Erzsébet szerint 1880 körül készült a Zöldfakert számára. Ebben az esetben a kert 1907-es megszűnésekor kerülhetett ide. Helyén az udvarban ma már téglából, betonból emelt építészeti tévedés áll.)

(Thúry György Múzeum.)

 

1954

(Thúry György Múzeum.)

 

Az 1860-ban és 1864-ben készült térképek tanúsága szerint az időszakban alapvetően átalakult az épület homlokzata és elkészült a ma is látható változata. Előtte az épület előreugró északi kétharmada lecsapott sarokkal csatlakozott a Magyar utca 2. számú házhoz. (Összehasonlítva az 1822-es térképpel, e rész a hajdani Lakner-háznak meghagyott része is lehetett.) Az épület déli harmada viszont a házsor mai vonala mögött állt. Létezett viszont már a mai két udvar.

Az új, utcai homlokzat részben előbbre, részben hátrébb került, így illeszkedett a Kvártélyház és a Magyar utca 2. ház sarka által kijelölt vonalhoz.

Ebből az időből származnak tehát a mai homlokzat részei: az ajtónyílások kőkeretei, a kerékvetők és az egész előreugró, timpanonos bejárati harmad, a rizalit.

 

       

 

         

 

   

 

      

                                                                                 A két udvar közötti részt 1884-ben alakították

                                                                                                              emeletessé                  

 

•Az építtető személye körül van egyfajta bizonytalanság forrásaimban.

Kaposi Zoltán kutatásai szerint két Strasser Lázárként emlegetett személy élt a század elején a városban.

Egyikük, Strasser Lázár 1800-ban már Kanizsán lakott. Valószínűleg a napóleoni háborúk nyomán gazdagodott meg.

Ő idősebb volt, mint Strasser D. Lázár, aki 1795 és 1851 között élt, 1811-ben került a városba.

E ház tulajdonosaként a két nevet felváltva használják ugyanarra a személyre. Megítélésem szerint Strasser D. Lázár lehet az építtető. Ezt némileg alátámasztja, hogy leánya, Anna (Gutmann későbbi felesége) 1820-ban született.

Tény viszont, hogy 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedők felsorolásában említi még Stasser Lázár Dávidot, aki akkor olajfinomítással, megbízásos üzletkötéssel és szállítmányozással foglalkozott.

•Gutmann Simon Henrik (1806-1890), Strasser D. Lázár későbbi veje huszonöt évesen költözött Gelséről Kanizsára, lett raktárnoka (1832-ben), majd társa Strassernek.

 

Gutmann Simon Henrik

(Thúry György Múzeum.)

 

A Gutmann S. H. céget 1832-ben (más adatok szerint 1836-ban) alapította. Megjegyzem ezzel kapcsolatban, hogy az 1896-os millenniumi kiállításon bemutatkozva, Gutmann cége kiállította régi üzleti könyveit is, amelyeket már 1821-től vezettek. Elképzelhető azonban, hogy a kiállításon Strasser cégének iratait is szerepeltették.

 

              

Gutmannék az 1896-os „ezredévi” kiállításon

 

A magát később Nanettának neveztető Strasser Annát (1820-1878) 1840-ben vette feleségül Gutmann.

 

Strasser Anna (Gutmann Henrikné) az Izraelita Jótékony Nőegylet egyik alapítója és elnöke az egyesület korai időszakában

 

Strasserék a szabadságharc után Bécsbe költöztek, így Gutmann átvette cégüket is. Ekkoriban főleg gubacskereskedéssel és repceolaj gyártásával foglalkozott.
1850-re már jelentős méretű földet birtokolt Fakospusztán, amit 1878-ban a szomszédos erdőkkel tovább növelt. E tényre ma is dűlőnév emlékeztet ott. (A kisfakosi uradalmat 1904-ben Löwenstein Emil pogányszentpéteri bérlő vásárolta meg.)
Sáncban ugyancsak szerzett földeket. (Ezeket a család 1905-ben adta el, a bevételt valószínűleg beliscsei vállalkozásaikba fektették.)
A Kanizsán áthaladó, Pragerhofba vezető vasútvonal építésének hírére jó érzékkel váltott: Szlavóniában hatalmas erdőbirtokok megszerzésével fakitermelésbe, feldolgozásba kezdett.
 

Fakitermelés Szlavóniában (1873)

 

Amikor a Déli Vasút építkezése elkezdődött, ő már készen állt: az általa gyártott tölgy talpfákkal készült el a vonal Budától Pragerhofig.

A család beliscsei (ezt az 1945-ös államosításig birtokolták) és kanizsai (dongagyár és famegmunkáló telep a Csengery úton) faipari üzemei európai hírűek lettek. A hordódongákat, hajógerendákat főleg Franciaországba szállították.

 

 

A beliscsei gyártelep részlete

 

A bővülő cég Triesztben fiókot nyitott.

Gutmann 1869-ben – a kanizsai zsidó származású kereskedők közül elsőként – magyar nemességet kapott.

1890-ben Kanizsán temették el. Sírjának feliratát Dóczy Lajos költő (1845-1919) írta:

„EZ ARANY ÍRÁS HADD JELENTSE
SZEPLŐTLEN ÉLTED SZÉP HIRÉT.
MIT MUNKA ADOTT ÉS SZERENCSE,
CSAK JÓT ALKOTVA ÉLVEZÉD.
LELKED, MELY MINDEN SZÉPÉRT ÉGETT
ITT ÉL MINT ÖRÖK MÉCSVILÁG
ÉS PÉLDÁD LEGSZEBB ÖRÖKSÉGED,
AMELYÉRT ÁLDNAK UNOKÁK.”

 

A nemesi címer a család kanizsai sírboltján

 

Gutmann Simon Henrik fiai
(Mindannyian Kanizsán születettek: Ödön [1841-1918], Izidor [1845-1931], Vilmos [1847-1921], László [Lázár] [1855-1933], Aladár [Alfréd] [1857-1919].)
 

•Már inkább a következő generáció, fiai nevéhez fűződik az aktív részvétel a hazai vasúthálózat bővítésében. 1889-től Szlavónia több vasútvonalát építették meg.

 

A Gutmannék által épített vonalak

 

Az orahovicai vasútállomás

 

A beliscsei gyártelepen már 1884-től feldolgozták a talpfákká fűrészelt tölgyfa hulladékát is. Lepárlással tannint (csersavat) tartalmazó tölgyfakivonatot nyertek belőle. 1896-tól − saját szabadalmuknak megfelelően − ezzel kezdték telíteni és időtállóvá tenni a bükkfából készült talpfákat. Az eljárás fontosnak bizonyult, mert ekkor már nem lehetett csak tölgyfával kielégíteni a vasútépítés igényeit.

 

     

A gyártelepnek a fa lepárlását végző része 1908-ban és az igazgatósági épület

 

A fűrészüzem belülről

 

Ekkoriban már 3000 munkást foglalkoztattak Beliscsén és erdei vasutak 200 km hosszú hálózata szolgálta a nyersanyag beszállítását.
•A fiúk közül Vilmos (1895-ben költözött Budapestre) 1892-ben kezdeményezte a helyi sörgyár alapítását.

 

Gutmann Vilmos

(1847-1921)

 

A család férfi tagjai 1904-ben bárói címet kaptak.
Bár a Gutmannok lakóhelye 1895-től már nem Nagykanizsa volt, a ház és a dongaüzem 1932-ig tulajdonukban maradt, majd megvette azokat Strém Károly, aki 1942-ben, hatvankilenc évesen halt meg. (Strém Károly unokája volt Strém Kálmán, akinek ma emléktáblája van a ház falán.)

1932-ben a cég irattárát is elszállították Bécsbe, illetve Budapestre, amivel végleg megszűnt a Gutmannok kanizsai jelenléte.

•Az 1923-ban Bogenrieder Frigyes gyógyszerész által alapított „Plánta” Gyógynövénytermelő és Gyűjtő Vállalat az épületegyüttesben alakította ki országos központját. Itt végezték az ország 42 vidéki kirendeltségének adminisztrációját is. Az udvari részben raktározták a környéken begyűjtött, szárított gyógynövényeket.
Egy év múlva két új tulajdonossal és „Planta” névvel tevékenykedtek tovább.
A cégbírósági adatok szerint a vállalkozás 1927-ig létezett.

•Egy iparos a házból:

 

1936

 

 

 

•1952 és 2000 között a ház adott otthont a Thúry György Múzeumnak.

•Itt jegyzem meg, hogy Strasser L. D. személye kapcsolódik a helyi közvilágítás történetéhez.

A városi utcák megvilágítását évszázadokon át a holdvilágra bízták. Ha felhő akadályozta a jóindulatú segítésben, akkor az elkésett polgár maga világított magának, mert az utcákon jobbára csak a város által alkalmazott kettő-három éjjeli vigyázó (bakter) lámpájának fényével találkozhatott..
1821-től a Piac tér kereskedői két − ugyancsak lámpás − éjjeliőrrel kezdték őriztetni boltjaikat, majd itt-ott állandó jelleggel lámpákat állítottak fel.
1839-ben negyvennégy taggal alakult meg a városban a Lámpa Egyesület az utcai világítás hiányosságainak megszüntetésére. Két elnökük Löwenstein Mór és Tárnok Alajos lett.

Hat olajlámpát rendeltek Tribel szombathelyi bádogostól, ugyanakkor az olajt szállító Strasser maga is állíttatott – ide, a háza elé – egyet, amely az előzőktől különbözött szerkezetében. A próbavilágítás után az egyesület ezt a lámpát találta célszerűbbnek.

Így a további lámpák ennek mintájára, helyben készültek Jack Frigyes bádogosnál. Ezek cilinder lámpaüvegeit a vétyemi, a szükséges síküveget a daruvári huta szállította.

 

                       

Munka egy üveghutában (1870)

 

1840-ben összesen negyven lámpát állíttattak.

A lámpák sok fényt persze nem adtak, de Babochay János (városbíró, az egyesület tagja) elhíresült mondása talán fékezte az igények szárnyalását: „Az utcai lámpa nem arra való, hogy velágítson, hanem arra hogy erányítson.”

Az utcai lámpák száma 1841-re ötvenötre nőtt. Sötét rézvörösre festett, fából készült rudakon álltak. Nyolc helyen egész éjjel égtek a lámpák. Ezekhez állandó jelleggel létrát is rögzítettek.

1842-től – az egyesület lámpáit haszonbérbe véve – Strasser L. D. szolgáltatta a közvilágítást. 1865-ben, az állomás megépülése miatt az Ady utca külső részén is állítottak két lámpát. Ezek számát öt év múlva megtízszerezték. A lámpákat – időközben 85-re nőtt számuk – 1868-tól már a város működtette, még vállalkozókkal, mígnem 1874-ben saját kézbe vette a közvilágítást. Ekkor – a már létező 120 mellé – újabb 34 lámpát állítottak fel.

Sokan és régóta javasolták, követelték már, amikor végre (1868-ban) a pislákoló olajlámpákat petróleumlámpákra cserélte a város. A helyi lap újságírójának epés megjegyzése szerint az illetékesek a petróleum célszerűségére úgy jöttek rá, mint az osztrákok az elvesztett königgrätzi csata (1866) révén a hátultöltős, gyújtószeges puskák előnyére.
(A porosz-osztrák háború döntő ütközetében a főként szuronyrohamokra kiképzett osztrák sereg szembesült a modern porosz ismétlő fegyverek tűzgyorsaságával.)

1891 végén már nem volt messze 1894 nyara, mikortól a kanizsai utcák végre villanyfényben fogadhatták a sötétedés után közlekedőket. Ekkor látogatott a városba Rákosi Viktor. A vendéglátói által adott vacsorán egymást követték a pohárköszöntők, majd Sipulusz kért szót. Szellemes mondataival zajos sikert aratott, bár közülük az egyiket nem fogadta egyöntetű tetszés:
„Ha valaki léghajón éjjel körülutazná a léget a földgömbön, bizonyára minden várost meglátna, csak Nagy-Kanizsát nem, az ő petróleum világítása mellett.”
A várost sértve érző főszolgabíró, Svastits Károly szót is kért: ő nem akarja, hogy Kanizsa olyan legyen, mint London, ahol a fényes világítás mellett is hasmetsző űzheti merényleteit, majd megrótta az újságírót a mondottakért.
A poharak rituális ürítéséhez meg kellett várni a következő szólásra emelkedőt.
•A villamos világítás bevezetésekor 240 nagykanizsai és 25 kiskanizsai petróleumlámpa világította meg a város utcáit.
A hajdani lámpák egyike látható az akkori városháza 1872-es fényképén.
 

      

A „Közvilágítási emlék” állítása a Fő út végén 2009-ben

 

A „Közvilágítási emlék” oszlopán a következők olvashatók:

 

„»Az utcai lámpa nem arra való, hogy velágítson, hanem arra, hogy erányítson.«
(Babochay János városbíró, a Lámpa Egyesült tagja)

 

Évszázadokon át csak a holdfény világította meg éjente a kanizsai utcákat. 1821-től a Piac tér kereskedői lámpásos éjjeliőrökkel kezdték őriztetni boltjaikat, majd itt-ott állandó jellegű utcai lámpák jelentek meg.
1839-ben 43 taggal megalakult a Lámpa Egyesület, amely 1840-ben 40 repceolajjal üzemelő lámpát állíttatott. Azokat Jack Frigyes helyi órás és bádogos készítette. Cilinder lámpaüvegeit a vétyemi, a síküveget a daruvári huta szállította.
A 85-re szaporodott lámpákat 1868-tól a város működtette vállalkozókkal, majd
1874-től – fövegükön városi jelvényt viselő – lámpagyújtogatóival. Ekkor a meglévő 120 mellé 34 újabb lámpát is üzembe helyeztek. Időközben az olajlámpákat felváltották a petróleumlámpák.
1894. július 1-jén, amikor az első elektromos lámpák kigyulladtak, 240 nagy-
kanizsai és 25 kiskanizsai petróleumlámpa lecserélése kezdődött el. A külső városrészekből 1910-ben tűntek el az utolsók.

E lámpa az egyesület olajlámpáiról fennmaradt adatok alapján készült 2009-ben."

•2019-ben egy „úrvezető” kocsijával kidöntötte és eltörte az oszlopot, majd távozott.
A helyreállítást magára vállaló VIA Kanizsa Zrt munkatársai 2020 nyarán végeztek a feladattal.

 

2020 nyarán

 

206. Nagykanizsa, Erzsébet tér 12. (képek még: Magyar utca 1.)

 

A 20. század első éveiben

 

1930 körül

(A tér e szegletét még az 1950-es években is Krumpli-kertként emlegették a helyiek. Az első világháború idején, a hiány csökkentésére, a város burgonyát termesztetett itt.)

 

                

Egy 1972-es kártyanaptár és Vízvári József jóvoltából a bejárat ekkoriban készült fényképe

 

•Részben még állnak itt és a szomszédos, Magyar utca 1. számú telken Blau M. Fiai konyakgyárának épületei. A vállalkozás 1883-ban indult.

 

 

Az utca mentén álló épületek közül a keletit már jelzi az 1860-as térkép.

 

  

 

1860-ban ugyancsak létezett már egy hosszú épület az udvar nyugati oldala mentén.
A jelenleg itt álló építmények közül talán a középső lehet ennek megmaradt része. Ez alatt van ma is az a szép pince, amelyben tárolták a hordós párlatokat.
Az udvar keleti oldalán álló emelt padlású épület a 20. század első éveiből való.
 

  

 

•Kezdetben a konyak mellett még sósborszeszt készítettek. Néhány év múlva már szállítottak a monarchia tejes területére, Boszniába, Dalmáciába, Németországba. Raktárt létesítettek Bécsben és Budapesten.  Ügynökségük működött a monarchia sok városán túl Belgrádban, Krakkóban.

A 19. század végén 25-30 munkással dolgoztak. Ekkor már az üzem része volt egy pálinkafőzde is. Az akkoriban itt létesített fémkupak üzemükben italos palackokra készítettek kupakokat. Az ország első ilyen vállalkozásában további 25 alkalmazottjuk tevékenykedett.

A helyiek akkoriban meggyőződéssel vallották jelmondatukat: „Blau cognac a legjobb”. A konyakjukon kívül népszerű termékük volt a Congó tearum. A cég elnyerte a császár és királyi udvari szállító címet is.

 

 

1886

Ahol nagy a szükség, közel a segítség
(A hajdani Kanizsát sem kerülték a különféle járványok. A 19. században a legtöbb bajt a kolera okozta. 1831-ben, 1855-ben és 1873-ban vitte végbe a legnagyobb pusztítást. Ha a betegség nem, a rémület a járványmentes években is megérkezett az ismétlődő híresztelések nyomán.
Persze, a félelem nem volt alaptalan. 1855-ben, a legnagyobb járványban a tízezres város 400 lakója halt meg. Egy másik forrás a július 17. és szeptember 8. közötti időszak hatszáznál több kanizsai halottjáról tud.)
 

 

            

27,5 centiméter magas palack tartósabb járványokhoz

 

•Az eredeti céget 1805-ben Blau Mózes alapította Blau Mózes és Fia néven.
1848-tól Blau M. és Fiai névvel működött.
1835-ben ugyancsak Blau Mózes hozta itt létre a későbbi gyár elődjét. A pálinkafőzde a környék gyümölcseit dolgozta fel. (A kis üzem régi kéménye 99 év után 1934-ben dőlt le.)
Mózes halála (1855) után fia, Pál vezette az üzemet, majd 1870-től Blau Nándor (Ferdinánd). (Társtulajdonosa volt Blau J. P., aki 1876-ban, 56. évében meghalt.) Nem világos számomra, hogy Blau J. P. fivérei (Lipót, Pál, Jakab, Simon és Bernát) közül ki bírt még tulajdonrésszel a vállalkozásban.
A gyár 1883-as kialakítása, igazán sikeressé tétele Pál két fia – Lajos és Béla – nevéhez fűződik.

Utóbbi a világháború előtt kivált a cégből, Bécsben alapított játékgyárat. Lajos 1926-ban halt meg. Hetvenkilenc esztendős volt akkor.
 

1896

 

1911
(Thúry György Múzeum.)

 

1909

 

1921 végén

 

A világháború után a létesítmény tulajdonosa a Dunántúli Mezőgazdák Szeszfinomító Rt. lett. Blauék cége 1922 tavaszán szűnt meg.

 

1939

 

•Mielőtt 1976-ban nekiláttak a Vasemberház felújításának, árkádosításának, üzleteit kiköltöztették. Az élelmiszerbolt, a „Tizenkilences” ide, a nyugati épületszárny elejére, a kapu közelébe került. Ekkor kapta a helyiektől az ingatlan belseje a Tizenkilences udvar nevet.

 

2004
 

207. Nagykanizsa, Erzsébet tér 13.

 

Az első világháború idején

 

•1860-ban már állt itt a mai, bontásra váró földszintes ház.

 

  

 

  

 

2013 januárjában

 

•Utcai részében a 20. század első évtizedeiben a Rákóczi vendéglő (egy időben szerény szálló is) működött.

Udvari részében volt Schlesinger Lipót (korábban Szeidmann Samu) szikvízüzeme, amely aztán a Kölcsey utca 4. szám alá költözött. Schlesinger 1934-ben, hatvankilenc esztendősen halt meg.

1910-ben az ingatlan akkori tulajdonosa, Lehr Oszkár (1877-1939) még fatelepet is nyitott benne. Előtte Maár Nándor állatorvos birtokolta az épületet.

 

1910

 

•Az 1892-ben született Neumann Rezső fényképész 1920-ban, a Magyar utca 30. szám alatt címfestőként, mozireklámok (diapozitívok) készítőjeként kezdte pályafutását.

 

1932

 

Műtermét viszonylag gyakran költöztette, az 1937-es címtárban Erzsébet tér 13. szám alatt jelzik.
 

 

 

       

(A középső felvétel dr. Károlyi Attila gyűjteményéből.)

 

Sabján Gyula polgármester – szemüvegesen a hátsó ülésen – a város egyik vendégével
(Időközben Kocsis Katalin azonosította a vendéget és a felvétel készítésének időpontját is megállapította: 1927. március 16-án adott hangversenyt Kanizsán Hubay Jenő hegedűművész. A polgármester a vasútállomásról szállította az előző napon átadott városi színházhoz a jobbján ülő Hubayt.)
(Sabján, aki 1913 és 1930 között vezette a várost, 1928-ban vásároltatta meg az első polgármesteri autót. Ellenfelei a közgyűlés megkerülésével és luxussal vádolták.)

(Szombath Tibor gyűjteményéből.)

 

Neumann a holokauszt egyik kanizsai áldozataként vesztette életét.

•Furcsa, de érdemben nem tudni semmit a város központjában található ingatlan korábbi, két évszázadnyi történetéről.
Az 1901-es térkép a főszolgabíróság működési helyét teszi ide. Ez azt sugallja, hogy talán korábban is közösségi célokat szolgált a hely.
 

208. Nagykanizsa, Erzsébet tér 14. és 15.                                            (Szeidmann-ház*)

 

Az első világháború idején

 

A két világháború között

 

Az 1960-as években
(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
 

1976

 

•Az utca mentén a lakóház és az udvari két épület régen egy telken állt, amely körülbelül a mai Arany János utcáig terjedt.

A telek az uradalomtól Hirschler Leó (1799-1862) tulajdonába került. Hirschler már Löwenstein Mór vejeként (örökbefogadásakor) felvette a Löwenstein nevet. Fekete (Schwarz) Hirschlerként is szokták emlegetni. Az 1822-es térkép az ő házát jelzi itt.

A Löwensteinek után Schertz Albert lett a tulajdonos, aki már az 1850-es években boltot bérelt az egyik Löwenstein-házban (talán itt).

1873-ban vált az ingatlan tulajdonosává Krausz Mária.

1890-ben még a Krausz-ház udvaraként említi a helyi lap az ingatlan hátsó részét. Ebben az időszakban halt meg Krausz Mária és 1891-ben már telekkönyvileg is Szeidmann Samu tulajdonába került a telek összes épülete. (Ő a mindennapokban e nevet használta, de az anyakönyvekben Seidmann Izraelként találjuk.)

1919-ben megint új tulajdonosa lett az ingatlannak Strém Mór kereskedő személyében. Ő 1923-ban, ötvenhat évesen halt meg.

•1822-ben a térkép már jelzi itt a magtár épületét, Hirschler Leó tulajdonát. Akkor azonban még tartozott hozzá egy derékszögben álló, hasonló méretű utcai szárny is.

 

1822

(Thúry György Múzeum.)

 

Ez utóbbi – a mai térfal irányát nem követő – rész 1860-ban már nem létezett. Helyette a magtár északi végén jeleznek a térképen egy új, szintén derékszögben álló szárnyat. Mögötte nagy parkosított terület volt.

 

A park 1864-ben

(library.hungaricana.hu)

 

Ugyanakkor már beépítve látható a tér mentén a telek teljes szélessége. A hosszú ház keleti, nagyobb részének alaprajza egyezik a mai, 15. számú házéval. Folytatásáé azonban nem: a hajdani ház nyugati egyharmadában szűkebb volt a többi résznél és még inkább a mainál.

Az 1917-es térképen már a mai alaprajz látható.

 

1940

 

•Az általam ismert legrégebbi fényképen (1910 körül készült) két eltérő magasságú, de egyforma díszítésű ház látható. A kaput is magába foglaló nyugati ház az eltérő párkányzata miatt kicsit magasabb, a kaputól jobbra lévő alacsonyabb, de erkélye fölött egy attika (a főpárkány feletti, mellvédhez hasonló felfalazás) magasítja.

A két világháború között készült felvételen már a két épület egységesített párkányzatát láthatjuk. A földszinten kis boltok bejáratai, kirakatai sorakoztak nyugat felé. Az utolsó kettő a kapu nyugati oldala mellett.
A háború után az épület e nyílásait az 1950-es évekre ablakokká falazták fel és lebontották az attikát.

•Ezek után kérdés, hogy a térre néző két, szomszédos, ma is álló ház mikor és hogyan épült.

Életszerűbb, ha a jelentős átalakítások indítójának nem a betegeskedő, halála előtt álló Krausz Máriát, hanem az új tulajdonost, Szeidmann Samut tartjuk.

Az új, eklektikus bérház homlokzata nagyon hasonló lett a Stern-ház (Rozgonyi utca 1.) homlokzatához. Annyira, hogy akár ugyanazon személy is lehet tervezőjük. Ha így van, akkor kialakításuk időpontja sem nagyon térhet el egymástól. A Stern-ház ugyan 1883-ban készült, de mai külső megjelenését 1909-ben kapta.

Ahogy azt a lehullott vakolat látni engedi, háromféle téglából áll a dupla épület. A földszinti, keleti rész téglái tűnnek a legöregebbnek. A kapun túl másféle téglák következnek. Az emeleten érdemi különbség nem fedezhető a két rész téglái között. Ugyanakkor a kapu keleti széle mellett jól látszik, hogy két ház épült egymás mellé.

Mindezek alapján feltételezem, hogy 1890 tájékán a 15. számú épületnek a 14-es házszámú szomszédjától a mai kapu keleti széléig terjedő szakaszát lebontották. A meghagyott részre emelet került. (Egy 1886-ra datálható térképvázlat mindkét házat földszintesként jelzi.)
A 20. század elején alakulhatott ki a mai állapot: lebontották a nyugati épületet, a már üres területre épült kapujával a másik emeletes utód.
•Kunics Zsuzsa új kutatásai nyomán tudható, hogy Szeidmann 1892-ben kapott építési engedélyt az itteni átalakítások elkezdésére. Az iratból kiderül, hogy emeletráépítésre is készült.
 

 

  

 

     

 

      

A kapualj és a nyugati lépcsőház

 

          

A nyugati rész földszintjén

 

A nyugati szárny emeletén

 

             

 

      
Négy felvétel a keleti szárny földszintjéről

(Balra: átjáró a 16. számú házba.)
 

    

A keleti lépcsőház

 

•Szeidmann Samu 1870-ben alapított szikvízgyárát 1918-as letelepedése után Schlesinger Lipót vette meg. Addig – az 1906-ban, ötvenhat évesen meghalt Szeidmann helyett – özvegye birtokolta az üzemet.

Szeidmann 1891-ben udvarán gőzmalmot is akart építtetni, de e tervét nem valósíthatta meg.

•1890-ben a Zalai Közlöny újságcikke arról tájékoztatta a város lakóit, hogy az udvarban (valószínűleg a Kiskastély mögötti részen), a kerti munkák során régi temetőhelyet találtak. A vastag falain boltozattal záródó építményben egy hajdanán üveggel fedett koporsó és egy holttest maradványai voltak. A sírbolt régi tégláin H. B. E. felirat volt.

Ezzel a téglák kora nagyjából meghatározható lenne, de a betűkkel probléma van. A „H.” és „B.” Batthyány herceg téglavetőjére utalnak. Az „E.” viszont tévedés lehet, mert a harmadik betű – szokásosan – a város földesurának keresztnevét jelezte, de a Batthyány uradalom hajdani birtokosai között e feltételnek megfelelő személy nem volt.

Ha elírás történt és az „L.” helyére került az „E.”, akkor Batthyány Lajos hercegről lehet szó, aki Batthyány Fülöp előtt (1806-ig) volt a város kegyura. Valószínűbb persze, hogy a téglák felirata H. B. F. lehetett. Fülöp herceg viszont nagyon sokáig volt Nagykanizsa földesura (1870-ben halt meg), ezért az általa gyártatott téglák sokat nem segítenek az építés pontosabb időpontjának meghatározásában.

•A házban működött a század elején Zerkowitz Zsigmond borkereskedő, később pedig Strém és Fiai terménykereskedő cége.

A 14. szám alatti részben volt a városban harminc évig praktizáló dr. Blau Simon (1847-1910) orvosi rendelője.

 

Blau Simon

 

1910-es halála után azt fia, dr. Balla János (1881-1930) működtette tovább. Ő volt a város első orvosa, aki rendelőjében röntgenkészüléket állított fel (1912) és használt.

 

A városi kórház készüléke 1930 körül
(Thúry György Múzeum.)
 

(A félreértések kerülése végett megemlítem, hogy 1883-ban halt meg Kanizsán Blau Simon török császári törzsorvos, Blau Pál testvére. 68. évében járt akkor.)

 

1905

 

1906
(Egy mesterember csatlakozása a honi ipart pártoló tulipán mozgalomhoz.)
 

•1945. április 1-én hajnali öt órakor, amikor az első szovjet tank megjelent a téren, két öngyilkosság is történt a házban. Előbb egy kanizsai honvéd százados harminchárom esztendős felesége, majd a harminckilenc éves férj lőtte főbe magát. Az erkély mögötti emeleti részt lakták akkoriban, ahol megelőzően az ingatlan zsidó származású tulajdonosa élt. Mindezt anyakönyvi bejegyzés erősíti meg.
A hír gyorsan terjedt a városban, azzal, hogy a pár az erkélyen végzett magával.
•1950 és 2004 között az épület földszintjének keleti oldalán volt a nyomda.
 

209. Nagykanizsa, Erzsébet tér 15. (Kiskastély udvar)                                    (Kiskastély*)

 

•Kunics Zsuzsa kutatásai szerint 1874-ben Krausz Mária nyaraló lakházaként épült eklektikus stílusban. A magtár északi végéhez utólag épített szárny helyére került. Furcsa, hogy az 1886-os uradalmi térkép még nem jelzi létezését.

 

1901

(Thúry György Múzeum.)

 

1914
(A pálya az épület mögötti nagy parkban lehetett.)
 

  

 

  

 

 

•Az 1941 és 1952 közötti tulajdonosa után Lázár-villaként ismerték a városban.

Lázár Soma (1857-1931) 1898-tól bérelte a Batthyány-Strattmann uradalom homokkomáromi birtokát.
Fia, Lázár László (1889-1944), a villa tulajdonosa is Kanizsa nagybérlői közé tartozott.

•Az épület mai formáját 1997-re nyerte el. Akkortól városi galériaként működik, a Kiskastély elnevezés is ebből az időből származik.

 

  

Nyárestén

210. Nagykanizsa, Erzsébet tér 15. (Kiskastély udvar)                                     (Magtár*)

 

  

 

  

 

  

 

  

 

A földszinten

 

•Magtár céljára 1800 körül épült, későbarokk stílusban. Építtetője Hirschler Leó gabonakereskedő lehetett.

Több eredeti, kőkeretes vasajtaja van.

•Sok évtizeden át (1944-es megszűnéséig) az 1846-ban alapított, híres Danneberg és Weisz gabona- és terménykereskedő cég használta raktárának.

•A város önkormányzata 2006-ban újíttatta fel az épületet uniós és állami támogatással, Krémer József és felesége tervei szerint.

 

211. Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. (képek még: Kinizsi utca 0.)                            (Kaiser-ház*)

 

Az 1960-as években
(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
 

•Kaiser Sándor (1882-ben, ötvenöt évesen halt meg) terménykereskedő, útépítő vállalkozó építtette bérháznak 1869-ben, helyet adva a Dreher-féle „söröde” sörraktárának is.

Megjegyzem, hogy már 1854-ből is van adat egy Kaiser-ház létezéséről, amely akár e ház elődje is lehetett.

 

      

 

 

                   

 

Öt felvétel a 2013-as felújítás eredményeiről

 

•Az épületben székelt a 20. század első évtizedeiben az Altstädter és Loewy (Löwy) terménykeres

 

                        

1877

 

1901

 

1920

A nagykereskedelmi vállalkozás az első világháború előtt nagyszabású üzleteket folytatott Ausztria hegyvidéki részeivel. (Altstädter Lipót 1903-ban, ötvenöt évesen, Loewy Ödön 1906-ban, ötvennégy évesen, Labor (Loewy) Arnold 1919-ben, ötvenöt évesen halt meg.)

•Később a tulajdonos bőrkereskedők (Steiner József és Kardos József) után, Steiner és Kardos-házként emlegették az épületet. (Kardos József 1937-ben, hetvenhét évesen hunyt el. Steiner József 1871-ben született, 1941-ben halt meg.)

•A szomszéd házba 1950-ben kerülő megyei nyomdaipari vállalat itt alakította ki irodáit.

•Az utcai és az udvari épületek emeletét szokatlan „híd” köti össze. A hajdani cselédszobához vezetett.

 

212. Nagykanizsa, Erzsébet tér 17. (képek még: Rozgonyi utca 0.)                     (Benzián-ház*)

 

A 19. század utolsó éveiben

 

Az 1930-as években

 

1939

 

1950 körül

 

Az 1970-es évek első felében

(Thúry György Múzeum.)

 

•Az ingatlan a 19. század elején a Nagykanizsán született Benzián (Benzion) Izrael (1768-1848) gabona nagykereskedő tulajdonában volt.

Az 1822-es térképen Benzián háza még meglehetősen furcsa alaprajzú. Rozgonyi utcai (nagyrészt ma is álló) szárnyához ferdén, 90 fokot jóval meghaladó szögben csatlakozott a térre néző, második rész. A harmadik az elsővel párhuzamosan kanyarodott vissza keleti irányba. A ház egészének alaprajza egy torz „U” betű formáját mintázta.

Az utóbbi két szárnyat teljesen, az elsőt részben lebontották (Tóth János 1952-es vizsgálódása szerint 1824-ben), hiszen az épület nyugati homlokzata egyáltalán nem illeszkedett a teret szegélyező szomszédos házak észak-dél irányú homlokzatához.

Helyükön elsőként a 18. szám alatti házzal szomszédos, a sarokrésztől ma is eltérő tetőzetű rész készülhetett el. A legöregebb képeslapokon látszik, hogy az ódon hangulatú épület e darabjának is volt bejárata, a ház déli szélén.

E rész udvarról nyíló lépcsőházát ma is az eredeti kovácsoltvas ajtó zárja. Felső részén ott van az építtető I B monogramja.

Ezt követően, a Rozgonyi utcai meghagyott darabhoz alkalmazkodva emelhették az immár derékszögű sarokrészt, amelyet egy ferde taggal kapcsoltak az előbbihez. Így azonban a három rész padlástere eltérő méretű lett. Az 1860-as térképen a ház már az így kialakult alaprajzzal szerepel. Az épület fiatalabb részének mai homlokzatát csak a Rozgonyi utca megnyitása után alakíthatták ki. Addig a házhoz északról egy földszintes épület csatlakozott, ami miatt emeleti ablakokat ott nem lehetett nyitni.

Az építtető I B monogramja megtalálható az udvaron is, a Rozgonyi utcai szárny végén nyíló lépcsőház kő ajtókeretének zárókövén. Tőle jobbra, a másik kő ajtókeret zárókövén újabb jelek láthatók: talán az építő (kőfaragó) mesterjele. Ugyanezen a falon egy öreg vasajtó is máig őrzi a ház hajdani képét.

 

           

 

A homlokzat 2017-es felújítása után

 

      

 

         

 

      

 

•Benzián 1818-ban már neves helyi kereskedőnek számított. 1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesület (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában még említi cégét, amelyet akkoriban már fia, Fülöp (1817-1875) vezetett.
Mégis úgy gondolom, hogy 1847-ben vagy 1848-ban Bécsbe költözhetett a család (Izrael, majd fia is ott halt meg), mert személyes jelenlétük nyomait ekkortól nem találtam, közéleti tisztségeiket is átvették mások.
Házuktól később válhattak meg, mert 1865-ben, 1866-ban még Benzián-házként emlegeti azt a helyi lap.
•1848 októberében – átmenetileg – itt tartották fogva a Perczel Mór muraközi hadjáratában elfogott 700 horvát katonát.
•Benziánék után a házat Löwinger Izrael (1889-ben, nyolcvannyolc évesen hunyt el) birtokolta, aki gabonakereskedőként is átvette szerepüket. Löwinger fiaival (Ignáccal és Lajossal) közös cége Bécsben a gabonavásárok egyik rendezője volt, ott fiókot is létesített.
A cég következő főnöke, az élete végére elszegényedő Löwinger Ignác jelentős szerepet játszott a 19. század utolsó évtizedei Kanizsáján mecénásként és közéleti szereplőként is.

 

Löwinger Ignác

(1903-ban, hetvenhat évesen halt meg.)

(Thúry György Múzeum.)

 

Löwinger Lajos hetvennyolc évesen, 1908-ban vesztette életét.

•Löwinger Ignác más tisztségein túl, körülbelül húsz éven át (1880-tól) vezette elnökként a Nagykanizsai Általános Betegsegélyező Egyletet.

 

1880

 

Az egyletet 1870-ben (egy évvel megelőzve az országos alakulást) alapították, bár alapszabálya csak a következő évben nyert állami megerősítést. Első elnöke Fesselhoffer József kereskedő lett. Ő volt ekkoriban az egyesület legnagyobb támogatója is.

A szervezet a pártoló tagok (ők nem lehettek rendes tagok) befizetéseiből támogatta betegség, halálozás esetén a rendes tagokat. Egyszerűbb esetekben ingyenes kezelést is biztosított számukra orvosuk, Augenfeld Fülöp (71 éves volt, amikor 1906-ban meghalt) révén.

Két év elteltével már 800 tagjuk volt, de aztán újabb öt év múlva csak fele ennyi.

•Löwingerék után, a 20. század elején a ház új gazdája Armuth Náthán (1857-1942) lett.

Armuth 1882-től működött a városban, mint fűszer és gyarmatáru nagykereskedő.

 

1887

 

Ő volt az, aki 1912-ben, az épület mára lebontott magtárában (Rozgonyi u. 4.) kialakította az első állandó mozit, az Urániát.

Armuth 1903-tól fogott neki Balatonberényben egy üdülőtelep (Armuth-telep) építésének. A létesítményt közvetlenül a vasúti vágány déli oldalán, az állomástól nyugatra alakították ki. Az épületegyüttesben 104 szoba és „óriási” táncterem várta Balaton szerelmeseit.

 

Egy 1908-ban feladott képeslapon
 

1911

 

Fürdőzők a balatonberényi Armuth-telep strandján
(A „Színházi Élet” 1925-ös felvétele.)
 

A telep egyik épülete egy 1957-ben feladott képeslapon
(Ekkoriban Nagykanizsa város gyermeküdülője működött e házban.)

 

•Ugyanebben az időszakban lerakat és söröző is működött Erzsébet téri épülete Rozgonyi utcai oldalán: a Liesingi sörcsarnokban a liesingi sörgyár söreit árusították.

 

1906

 

1907

 

Armuth fűszerkereskedése a kaputól jobbra
(Vértes Antal fényképe.)
 

•Az első világháború után az udvarban alakította ki húsüzemét a Dunántúli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság. Húsfeldolgozó, zsírolvasztó, zsírraktár, füstölő, készáru-raktár alkotta az egységet.
Az itt lakók legfeljebb annak örülhettek, hogy a sertésólok és a forrázó odaát, a Rozgonyi utca 3. szám alatt lettek kialakítva. (Még nem a mai házak álltak ott.)

 

1925

•Az 1920-as évtizedben a Harmat és Herrnstein cégnek is helyet adott a ház. Üzletük a térre néző oldal északi (Rozgonyi utcai) végét foglalta el.

 

1924

 

     
Két kép a kereskedésről
(Tüttő Szabolcs jóvoltából.)

 

A céget 1919-ben alapította Harmat (Herrstein) Simon (1889-1944).

 

1919

 

A következő évben társa lett 1887-ben született testvére, Herrnstein Mihály, majd az üzlet is új helyére költözött.

•A két világháború között a házban működött a Magyar Köztisztviselők Szövetkezetének boltja is.
 

 

 

Az üzlet eredetileg a kocsiút túlsó oldalán, a 17. és 18. számú házakkal szemben emelt pavilonban volt. Ezt a honvédség segítségével építette 1921-ben a Horváth és Vas cég.
Anyaga a háború végén feleslegessé vált laktanyai barakkokból származott. (Efféle építőanyagból nem volt hiány a városban.) A házban hét üzlethelyiséget és egy nyilvános illemhelyet alakítottak ki. Utóbbi első volt a maga nemében Nagykanizsán.
Az alábbi képek illusztrálják, hogyan próbálták követni a szövetkezeti bolt berendezésével az épp divatosnak vélt irányzatot.
 

     

1922

 

      

1925 és 1927

 

1928

A alsó képen jobbra az ideiglenes jellegű építmény sarka látszik keleti irányból.
Bontása 1932-ben történt meg. A szövetkezeti bolt ekkor költözött a szemközti házba.
 

1921

 

1925

(Sternberger 1897 és 1944 között élt.)

 

1922

 

•Tóth János az épület 1952-es leírásakor az építés 1824-es időpontját közli. Ez legfeljebb az Erzsébet téren álló valamelyik részre lehet igaz; a Rozgonyi utcában lévő része idősebb.

•A homlokzati szarvas fej eredetileg a szomszédos szálloda második emeleti része felett elhelyezve utalt annak nevére.

•A ház száz évvel ezelőtti állapotába visszaállítva a város egyik legszebb idős épülete lehetne, sok eredeti részlettel.

 

213. Nagykanizsa, Erzsébet tér 18.                                                    (Arany Szarvas Szálló*)

 

  

                        A szálloda épületei egy 1890-es hirdetésben                        A 20. század elején

 

1900 körül

 

Az 1970-es évek első felében

(Thúry György Múzeum.)

 

•Tachauer Cecília lakóháza helyén 1874-ben kezdte építtetni Knortzer Frigyes vendéglős harminckét szobás szállodáját. Az utcai épület mögé, vele párhuzamosan egy második kétemeletes egység került.

 

1875

 

      

 

  

 

•Knortzer intézményét először „Kis Hungária” néven emlegették a városban. Igaza lehet azonban Kocsis Katalinnak: a szállodát valószínűleg sohasem hívták így hivatalosan. A helyiek inkább az ellátás színvonalát próbálhatták jelezni úgy, hogy – az akkor legjobbnak tekintetthez – a budapesti Hungária szállóéhoz hasonlították.

Az építésekor kétemeletes épületben volt a szálloda, földszintjén a kávéházzal. Talán már a szálloda megnyitásakor, de mindenképp nagyon gyorsan, a létesítmény része lett a 19. számú ház is. 1879-től – tovább terjeszkedve – Knortzer már a 20. szám alatti kávéházat is bérbe vette.

A szállóban 1875-től gázzal világítottak, majd 1885-ben kialakították a villanyvilágítást. Városi hálózat nem lévén, Vucskics János közeli gőzmalma szolgáltatta az energiát.

1912-ben az akkori tulajdonos, Deák Péter főkapitány a szállodát (Erzsébet tér 18. és 19.) bővítette kelet felé. (Deák 1904-ben házasodott össze Knortzer Paulinával [1856-1911], aki az 1900-ban elhunyt Frigyes unokahúga és a tűzoltóparancsnok György testvére volt.)
 

 

A két világháború közötti kép jobb oldalán, felül a szálló dupla épülete DK-ről

 

Mivel időközben a Zöldfa szálló megszűnt, a szálloda karzatos, földszinti nagyterme helyet adott a magyar és német nyelvű színielőadásoknak, a megyebáloknak is.

 

                 

                                                      Falusi és városi farsang (1888)                                   Báli ruhában (1888)

 

                  

Farsangi ördögfióka
(A fotó az 1890-es évek első felében készült. Ekkoriban az 1874-ben született, zalaszentmihályi Skublics Kornélia nem egyszer volt vendége a város farsangi mulatságainak. Persze, családostól.)
 

 

Egy bűvész a nagyteremben az 1883-as esztendőben
(Érdekesség, hogy a műsort reklámozó meghívó magyar nyelven nem jelent meg.)
 

1883

 

Az általam jelenleg ismert adatok alapján úgy hiszem, hogy e terem a szomszédos (19. szám alatti) épületben volt.

 

1890

 

•Jókai Mór 1880-ban, a Csengery Antal halála miatt kiírt időközi választáson – kormánypárti képviselőjelöltként – indult a kanizsai választókerületben. Vetélytársa Unger Alajos fővárosi ügyvéd lett.
Jókai a kampány végén látogatott Kanizsára, ahol negyvennél több fellobogózott hintóval fogadták támogatói a vasútállomáson és kísérték e szállóba. Az esti szürkületkor népes fáklyásmenet indult az Eötvös térről az írót köszönteni. Végül az Erzsébet térre „óriási népgyülekezet” jött össze, látni, ünnepelni a képviselőjelöltet.
Jókai hivatalos üdvözlése az épület ma is létező erkélyéről történt meg. Ő ugyanonnan mondott köszönetet és szólt a téren összegyűlt tömeghez. A történések választási győzelemmel kecsegtettek, bár a tömegben voltak az ellenfél hívei közül is, akik hangot is adtak eltérő véleményüknek.
 

                     

       Jókai Mór (1879)                       Unger Alajos (1837-1910)

                                                         (Dr. Károlyi Attila gyűjtéséből.) 

 

Másnap az utcákon már fújták a suszter-inasok (Unger apja kanizsai cipészmester, Unger Ferenc volt) a kortes-nótát:

 

Jókai Mórnak volt nagy pártja,

Azt is a kormány táplálta.

Meg is jött, el is ment Jókai;

Nem akarta az abcugot hallani.

 

Ungernek persze kedvesebb dal dukált:

 

Unger Lajos ablakára

Kisütött a nap sugára:

Követünk lesz bizonyára

Jókainak bosszújára.

 

A választást az ellenzéki Unger nyerte.

 

Korteskedő inas (1881)

 

Kilenc hónap múlva következtek a rendes választások. (A fő ellenfél ekkor gróf Zichy Antal volt.) A kampány tehát még folyt háromnegyed évig.

Elegendő bor és újabb nóták kellettek a győzelmi mámor fenntartásához. Volt mindkettő:

 

Suszter-inasoknak:

 

Kanizsai határon,

Jókai ül szamáron.

Babochay vezeti,

Unger Lujzi neveti.

 

Lelkes hölgyeknek:

          

Ma van péntek, holnap szombat, holnapután vasárnap,

Söpörjetek kanizsai leányok!

Söpörjétek tisztára a főutcát,

Unger Lujzi el ne üsse a lábát!

 

Mindenkinek:

                    

Jön követnek, jön követnek

Zichy Antal.

Kormánypárti mamelukhad

Vele nyargal…

 

Még programot sem mert adni,

Jobb lett volna inkább neki

Hon maradni!

 

A balpártnál ragyogó nap

A győzelem,

Magyar népnek szabadsága

Attól terem…

 

Így történik most Kanizsán

Újra győzünk, kétszer győzünk

Egymásután!

 

 

                    

Zichy Antal (1871)                                       Választási „központ” (1884)

 

(Barbarits monográfiájában ellenfélként a tanfelügyelő Zichy Jenő grófot nevezi meg. Mégis a dalnak lehet igaza, mert gróf Zichy Antal egy időben valóban volt Pest vármegye tanfelügyelője.)

A választást megint (utoljára) Unger nyerte.

•Más okból, de foglalkoznom kell egy lényegesen későbbi választással is. Ennek oka, hogy 1928-ban a győztes dr. Kállay Tiborról (1881-1964) egy bronz plakett készült:

 

A 91 x 56 mm méretű kisplasztika Maugsch Gyula (1882-1946) alkotása

 

Az 1921 és 1924 között pénzügyminiszteri tisztséget is betöltő Kállay 1922-től 1935-ig volt a kanizsai választókerület képviselője.

•A német nyelvű színházi előadásokhoz kapcsolódóan itt említek egy helyi egyesületet, amelynek már léte is illusztrálja a német nyelv hajdani erős jelenlétét a város életében.

Az egyesület pedig a Schlaraffia. Az elnevezés a német népmesékben előforduló Schlaraffenlandnak megfelelő Seholsincsország.

A később az egész világ németségében elterjedt mozgalmat 1859-ben alapították Prágában német színészek. Egyesületük a férfias barátságot, a humort, a művészeteket kívánta istápolni. Bár azóta nagyjából 550 helyi szervezetük (Reyc) alakult (ebből mára 130 meg is szűnt) világszerte, szervezeti kereteik, formaságaik máig sem változtak.

Tagjaik vidámságot kereső hivatalnokok, kereskedők, orvosok stb. voltak. A tagok (Schlaraff) egymást jellegzetes tulajdonságaikra utaló (német) néven szólították. A politizálást kerülték, egymásnak tartott előadásaik kötelező eleme volt a finom humor; előnytelen tulajdonságaikat kifigurázták, az előnyösöket igyekeztek erősíteni.

Leggyakrabban használt jelképük – a bölcsességre utaló – a nagy fülesbagoly (az uhu) volt. Időnként így a Schlaraffia helyett az UHU megnevezést használták. A lényeg megértését a kulcs, a hatalmat az olló jelképezte számukra. Összejöveteleiken a tagok jellegzetes selyemsapkát viseltek. Saját időszámításuk volt: 1859-nek, létrejöttük évének adták az 0. sorszámot.

A Canisa Schlaraffia így a 15. évben (1874 szeptemberében) alakult. Az időpont meghökkentően korai: a helyi szervezet volt negyedik a valaha alakultak között, a történelmi Magyarországon pedig az első. (Budapesten 1882-ben jött létre.) Anyaszervezete a prágai volt, színei a kék és a sárga.

A történtek ezúttal sem nyerték el mindenki tetszését.
Milhofer (később: Berény) József ékszerész a helyi lapnak 1875-ben írt levelében fejtette ki nemtetszését: „legbefolyásosabb embereink nem röstellnek egy új egyletet alakítani »Schlaraffia« név alatt, melynek intenciója importált bárgyúság, társalgási nyelve pedig n é m e t.”
 

A társaság címere

 

Szokás volt, hogy a szervezetek saját (sokszor baglyot ábrázoló) jelvényeket készíttettek maguknak; kanizsai létezéséről nincs tudomásom.

 

 

1876-ban, a Zalai Közlönyben az Arany Szarvas nagytermébe hívták a város hölgyeit összejövetelükre:

 

 

A tudósítás szerint az érdeklődés nagy volt, a tagok német nyelvű mókás szövegeik előadásával szórakoztatták közönségüket.

A „Zala” egy 1910-es visszaemlékezésben (ekkor már nem működtek) közölte, hogy a tagok péntekenként jöttek össze, mint írták: maskarában.

Kedves elfoglaltságuk volt az 1500 tájékára keltezett hamis kanizsai levelek, újságok készítése. Ezeket sokan csodálták meg a városban, mígnem Halis István kezébe kerültek, aki megállapította (talán minden esetben) a hamisítás tényét. A visszaemlékezés szerint a találkozók fontos kelléke volt az elegendő alkoholos ital is.

A kanizsai adatok szegényessége miatt az 1877-ben alakult soproni egyesület tagjairól közlök két képet.

 

  

 

Időközben a Schlaraffia történetét kutatató Balázs Károly jóvoltából újabb adatokhoz jutottam.

A helyi szervezet összejöveteleit a maguk által „Türkheim”-nek nevezett helyen tartotta. Nem tudni, hogy ez melyik vendéglő lehetett. Amúgy ide, az Arany Szarvasba, illetve a szinte szomszédos „Damensalon”-ba (Erzsébet tér 20.) is szívesen beültek egy-egy italra. 1883-ban – ekkor oszlott fel az egyesület – 48 tagjuk volt.

Az adatokból azonosítani tudtam a helyi szervezet vezetőjének (főschlaraff) személyét is. Pancratius der Geilbart lovag csak Walbach Mór (1836-1884) kereskedő lehetett, aki egyébként is igen aktív társadalmi életet élt.

 

 

Walbach Mór 1873-ban
(A metszet a Sarkady István, a „Hajnal” szerkesztője által kiadott sorozat részeként jelent meg. Míg a többi képen mottó nem szerepel, ezen igen. Így feltételezem, hogy a leírtak Walbach saját gondolatai:
„Az értelmes ifjúság egyesületei a legjobb tenyésztő helyei az alkotmányos polgárságnak.
Az értelmes ifjúság egyesületei a legerősebb védőbástyái az alkotmányos szabadságnak.”)

 

Elnöke volt a Tornaegyletnek (1867 és 1883 között) és az Önkéntes Tűzoltó Egyletnek is (1871 és 1877 között). Annak érdekében, hogy a tűzoltók tevékenységébe beleszólása legyen (azokat nem az elnök, hanem a főparancsnok irányította), elvállalta a város tűzrendőreinek irányítását is.

Tüntető magyarsága okán kortársai közül egyesek Valbányiként emlegették, bár nevét sohasem óhajtotta megváltoztatni. 1868-ban, a Tornaegylet zászlójának avatásakor két órás szónoklattal köszöntötte az ünneplőket. Közönségét mégsem a beszéd hossza lepte meg igazán. Walbach magyarul szólt hozzájuk és 1868 Kanizsáján ez még egyáltalán nem volt jellemző.

 

A tűzrendőrök sisakján hivatalos személynek számításukat a város akkori címere jelezte, benne a TR betűkkel

 

Walbach élete 48. évében, 1884 márciusában gyógyíthatatlan betegsége miatt főbe lőtte magát.

A helyi Schlaraffia 1883-as megszűnése összefüggésben lehet vezetője sorsával.

Lapot is adtak ki Pritsch lovag szerkesztésében, „Lose Zungen” címmel, de ennek – a jelenlegi ismeretek szerint – csupán egyetlen száma jelent meg. Ebben lehetett olvasni Chalcas, Graf von Theben ceremóniamester versét:

 

Uns ist’s aber einerlei

Wie die Sach’ auch immer sei,

Wir machen Front gegen alles Bestehende,

Wir grüssen alles, wenn auch Vergehende

Mit gleissendem Wort, mit flammender Schrift,

Wir tauchen die Feder in indisches Gift. –

 

Wir erklären den Krieg dem Bösen, dem Schlechten,

Wir bleiben nur Freunde dem Wahren, dem Echten –

Wird aber der Kampf uns aufgezwungen,

Dann lösen wir uns’re „losen Zungen”.

Und Zeit ist’s endlich, dass wir ausrüsten –

Und gegen wen – Wenn wir’s selbver nur wüssten.

 

Balázs Károly fordításában:

 

Nékünk aztán egyre megy

’Des, vagy savanyú az a megy.

Előttünk meg nem áll tekintély vagy nézet,

Szavunk megriaszt, írásunk megéget,

Nékünk az kell, mi változik, soh’sem véges.

Vitriolos pennánk ily dolgokra képes.

 

Hadat üzenünk háborúnak, mindenféle vésznek,

Baráti maradunk jónak, igaznak s szépnek.

Ha pedig harc lesz, akkor harcba szállunk,

Lapunkban lázítunk, s nem prédikálunk.

Itt az idő! Fegyverbe! Gyerünk sarabolni!

Hogy aztán kiket is? – Azt kéne még tudni…

 

Sajnos nem ismert, hogy az egyesület tagjainak német fantázianevei (ezekből több is ismert) kiket rejtenek.  

•1893-ban Hlatkó János bérlő (Knortzer 1890-től kezdte bérbe adva működtetni létesítményét) a szálló tánctermét (az Erzsébet tér 19. szám alatti egység közepén a zárt, minden bizonnyal üvegtetővel fedett, belső teret) kávéházzá építtette át. A kávéházhoz külön „játszó szobák” tartoztak.

Az év végén viszont már azzal reklámozta magát, hogy éttermét korábbi helyére visszaköltöztette, mert eddigi helyiségét sörcsarnokká alakíttatta.

 

 

(Thúry György Múzeum.)

 

Megjegyzem, hogy a források alapján nem lehet követni a földszinti nagyobb termek funkciójának változását. Az bizonyos csak, hogy ezekből három volt. Egy-egy a 18. számú épület utcai, illetve udvari szárnyában; a harmadik a 19. számú ház udvarának „körbeépítésével”, lefedésével alakult ki.

•Szintén 1893-ban kapott engedélyt Hlatkó a szálló előtti „pompa-sátor” felállítására.

•1909 és 1912 között bérelte a létesítményt Haas Vilmos kereskedő. Vendégcsalogató szolgáltatásként minden járathoz omnibuszt indított a szállodától a vasútállomásra.
Hasonló célokat szolgált a következő képeslap is. A fényképésszel az évtizeddel korábbi felvételt aktualizáltatta: a szálloda tűzfalán Knortzer nevét sajátjára és az itt vetítő mozi nevére cseréltette.

 

 

Az így készített „új” fénykép másik oldalán már nyugodtan szerepeltethette saját nevét és reklámját:

 

(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)

 

1911
   

1912

(Ficzkó 1935-ben halt meg. Hetvennégy éves volt akkor.)

 

Két hirdetés 1912 májusából

  

•Miután 1908-ban a közeli, 20. szám alatti házban megnyílt az Uranus mozi, hamarosan (1910) itt telepedett meg vetélytársa, a nyomdász Brónyai Lajos (1882-1958). Ő Uránia névvel indította el saját vállalkozását.

 

Brónyai Lajos

(Dr. Polgár József engedélyével Tüttő Istvántól.)

 

                   

Brónyai és mozija 1910-ben
(Szeptember, október és november.)
 

(Brónyai nevét az 1911-es városi címtárban a kereskedők között találjuk. A divatárukat, kalapokat értékesítő cég a világháború után már felesége vállalkozásaként működött.)
Őt követően többen, több névvel, próbálkoztak itt, mígnem ide került maga az Uranus (ekkor már Edison névvel vetített a hátsó, udvari szárny földszintjén lévő teremben) is.

                                                                                                                                                       

                     

1911 és 1912

 

Az első próbálkozások igazi konkurenciáját azonban az állandó jelleggel, saját épületében játszó mozi megnyitása jelentette 1912-ben. A Rozgonyi utcában működni kezdett az Uránia (nem azonos Brónyai vállalkozásával).

Tehát a mozik népszerűsége és így száma is gyorsan nőtt.

1912-ben a Zalai Közlöny már a következő versikét közölte:

 

Mozivilág Nagykanizsán

 

Jobbra mész, itt egy mozi!

Balra mész, ott is mozi,

Mennyi mozi, mennyi mozi,

S mindez nagyon sok pénzt hozi.

 

Sok pénzt hoz, de nem nekem,

És nem önnek, kedvesem,

S ha szól, hogy jól megy a mozi,

A mozis jól felpofozi.

 

1919

 

1920

 

•1929-ben a 18. szám alatti épületet Antal Jenőtől megvette Steiner Zsigmond fakitermelő és bérházzá alakíttatta, de a szálloda lassú sorvadása már évekkel előbb elkezdődött.

 

1920

(Bien Gábor fűszerkereskedő 1898 és 1944 között élt.)

 

•Létesült itt nyomda is, ifjabb Zalai Károly tulajdonában.
A Zalai nevet jól ismerték a szakmában: idős Zalai Károlyt 1913-ban ünnepelték munkatársai a nyomdaiparban töltött negyvenöt éve után. 1917-ben, hatvankét éves korában halt meg. (A fiatalabb Zalai ötven esztendős jubileumáról 1948-ban emlékeztek meg a város nyomdászai.)

 

1919

 

Ifjabb Zalai Károly és Gyarmati (Gomhert) György (1884-1960) 1918 végétől 1923 közepéig a Zalai Közlöny laptulajdonosai voltak, egyben működtették a Múzeum tér 6. szám alatti nyomdát is.
Válásuk után Zalai itt, Gyarmati az Erzsébet tér 1. szám alatt alakította ki saját műhelyét. A későbbiekben Gyarmati átvette Zalai nyomdáját, az Erzsébet tér 1. szám alatt pedig befejezte tevékenységét.
 

Ifjabb Zalai Károly

(1885-1960)

 

1931

 

     

1937

 

1948

(Béres Sándor révén.)

 

•1930-ban indította el Pálcsics (1940-ben Tarjánra magyarosított) Ferenc vállalkozását. Első Nagykanizsai Selyem- Kelme- Fonálfestő, Fehérítő- és Vegytisztítóüzemnek nevezte cégét.
Felmenői Baján foglalkoztak kékfestéssel, majd textilfestő és vegytisztító vállalkozást működtettek.
 

    
1930 és 1935
(1930-ban már Mayer Károly tulajdonában volt az Erzsébet tér 2. szám alatti ingatlan.)

 

1937

(Az 1943-as telefonkönyv szerint Pálcsics fonálfestő üzeme már a Magyar utca 86. szám alatt dolgozott.)
 

Pálcsics (Tarján) Ferenc

 

A még fiatal (1901-ben született) üzletembert 1945. április 1-től nem látta többé senki. A feltételezések szerint a világháború utolsó kanizsai napját (március 31.) használták fel valakik arra, hogy leszámoljanak vele. Dr. Fodor Zsolt emlékei szerint az akkori felnőttek úgy tudták, hogy – Pálcsics akkor már az Erzsébet tér 9. szám alatti internálótábor foglya volt – bedobták az égő dohányraktár (Erzsébet tér 8.) tűzébe.
A helyi lap az év vége felé a nyilasokat gyanusította meg a tettel.
 

Az 1931-es hirdetés szerint a gépipar is képviseltette magát a valaha szebb napokat látott helyen
(Baron Ferenc vállalkozása tizenöt esztendővel korábban létesült. 1927-ben költözött ide az Eötvös tér 18. szám alól.

Baron 1888-ban született, Auschwitzban halt meg.)
 

•Az 1937-es névtár szerint a házban fogadta vendégeit Háry János (1904-1963) Kis Szarvas vendéglője. Háry ezen túl bornagykereskedést működtetett, szeszes italok gyártásába is belekezdett.

 

      

Kanizsai likőrök a második világháború idejéből

(Gyártó a Háry János Rum és Likőrgyár. A húsznál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kis üzem az Erzsébet tér 2. szám alatt működött.)

 

•Az 1930-as évek közepén az ingatlan hosszan elnyúló udvarában rendezte be műhelyét Jerausek Béla bádogos, vízvezeték-szerelő.

 

Jerausek műhelye ajtajában
(Dédunokája szerint a felvétel 1948-ban készülhetett.)
(Gálos Judit jóvoltából.)
 

•Az 1980-as évek elején – életveszélyre hivatkozva – az utcai épület második emeletét lebontották. Akkor tűnt el az épület nagy, hátsó része is.

Látható viszont a meghagyott részben az egyik nagyterem négy kőből faragott, vaskos, a födémet tartó oszlopa.

 

214. Nagykanizsa, Erzsébet tér 19.

  

A 20. század elején

 

•Az emeletes Vízlendvay-ház az 1860-as várostérkép szerint már akkor létezett. Talán a hatvannégy esztendősen, 1870-ben meghalt Vízlendvay József földbirtokos építtette.

 

Az épület 1990 körül, mielőtt emeletét teljesen átépítették volna
(Kotnyek István felvétele.)
 

  

 

•1864-ben Auerbach Miksa (1840-1900) és Kozmata Ferenc (1846-1902) fényképészek itt rendezték be napfény-műtermüket. Működésük időtartamáról nincs információm.

 

                

Auerbach Miksa és Kozmata Ferenc

 

1864

 

       

 

                             

 Műtermi fényképezés napfény mellett (1892) és Kozmata egyik nevezetes felvétele alapján rajzolt portré (1881)

 

              

A környék az 1864-es és az 1886-os térképen
(A Vízlendvay-ház és udvara balra, fent.)

(Thúry György Múzeum.)

 

E napfény-műterem helyét keresve a két fenti térképen egy érdemi változás fedezhető fel a ház telkének udvari részén. A déli szárny 1886-ra egy taggal megrövidült. Könnyen lehet, hogy ez volt a műterem (a tájolása megfelelő), hiszen az időközben megépült szomszédos szálloda már igénybe vette a Vízlendvay-házat is. Így nem valószínű, hogy ott fényképészet működhetett volna még ekkoriban is.
•A korszak egyik fényképésze, aki esetében nem tudható, hogy hol volt a műterme, Lingg Gyula. Könnyen lehet, hogy itt tevékenykedett.
Fényképein túl nagyon kevés adat maradt fenn róla. Az itteni tevékenységét megelőző időszakról Kunics Zsuzsa talált egy adatot. E szerint Julius Lingg „Schauspieler und Fotograf” (színész és fényképész) 1862-ben Münchenből Bad Ischlbe érkezett, ahol az Eglmoos kerületben dolgozott.
A katolikus anyakönyv szerint 1867 őszén már Kanizsán született egy leánya és a Fő út 21. szám alatt lakott. A helyi lap 1870-ben közölt róla egy apró, reklám jellegű, tevékenységét elismerő hírt. Ez azt a benyomást kelti, hogy akkor már a város ismert mesterének számított. 1875-ben a helyi tűzoltók szivattyúsaként említették.
Halis István visszaemlékezése szerint ő készítette érettségiző osztályuk fényképeit 1875-ben.

 

             

A fiatal Halis Linggnél

 

Tőle tudjuk azt is, hogy a mestert egyfajta különlegességként tartották számon Kanizsán. Ő volt az egyetlen fényképész (talán városlakó is), akinek nevében három „g” betű követte egymást.

 

          

Pepi bácsi

 

             

Orbán Anna 1873-ban

 

                 

    

        

 

 

               

 

1878 decemberében báli adakozóként még említették nevét, a továbbiakban azonban nem találjuk működése jelét: sem Nagykanizsán, sem az ország más városában. Kizárható az is, hogy ekkoriban halt meg; leginkább talán kivándorlása valószínűsíthető.

•Használták e műtermet a Varga testvérek (Varga János és Varga György). Fotók bizonyítják, hogy egy időben itt (is) dolgoztak.

 

         

Az 1870-es évekből

 

            

Eperjesy Sándor portréja az 1870-es évek végén készülhetett
(Dr. Károlyi Attila gyűjteményéből.)
 

          
Orbán Anna 1880-ban

 

A helyi lapokban egyetlen − 1879-es − említésükkel találkoztam; egy támogatási akció adakozói között.
Amikor a Fő út 8. számú ház műterme elkészült első használói ők lettek. (Kunics Zsuzsa új kutatási eredményei szerint akkoriban az ottani műhely György, az itteni János nevén készítette fotóit.) Valószínűsíthetően 1882-ben szüntették be kanizsai tevékenységük. Távozásuk egyik oka az itteni műterem lebontása is lehetett.

•Az 1860-as években gyakran előfordult, hogy egyik-másik, a szolgáltatásait vándorolva kínáló fényképész a városba érkezett. 1866 szeptemberében írta a helyi újság, hogy két állandó fényképész már van Kanizsán (talán Lingg és Mikolasch), de most ide látogat még három (köztük Alsólendváról Tömöry).

 

Tömöry Ferenc

              

 

•Egy fényképész és táncmester Kanizsán: Reiner Elias

1873

 

•Sajnos, nem tudom, hogy Gombos Anna valóban áttelepítette-e Cilliből (ma Celje Szlovéniában) műtermét Kanizsára.

1891

                                 

 

(fortepan.hu)

 

•Az Arany Szarvas szálló megépülésével a ház sorsa összefonódott szomszédja sorsával.

Az eredetileg „U” alaprajzú épület – a szálloda részeként – az udvar felé sokat bővült, a létrejövő építmény közepén zárt, üvegtetővel fedett, belső tér alakult ki. E részt használták táncteremként, míg Hlatkó János bérlő kávéházzá nem alakíttatta (1893).

Ez lehetett a színházi előadások helyszíne is  („a” nagyterem), mert egy 1909-es visszaemlékezés szerint Tóth Béla társulata (az 1880-as évek elején vendégszerepeltek a városban) a szálló üvegtetős nagyteremében tartotta előadásait, rendezett bankettet. Ugyanitt az is olvasható, hogy 1909-ben már nem létezett ezzel a funkcióval e terem.

Az udvari rész emeletessé építésére a szálló akkori tulajdonosa, Deák Péter főkapitány (Knortzer Paulina – Frigyes unokahúga – férje 1904-től) 1910-ben kapott engedélyt.

 

Erzsébet tér 18. (felül) és 19. (alul) az 1917-es térképen
(Thúry György Múzeum.)
 

A hajdani táncterem helyén jelenleg – most is üvegtetővel fedett térben – az itt működő bank fogadja ügyfeleit.

Az épület (és a 18. szám alatti szomszédja) mögött volt a kerthelyiség. Létezéséről 1890-ből ismerem az első adatot, de a 20. század szinte egészében is működött. Területe azonban csökkent, amikor a 18. szám alatti épületet bérházzá alakították (1929).

 

1938
(A babakocsiban a felvétel adományozója, Kertész Tamás és ikertestvére, Vera.)
 

1941

 

 

A Szever házaspár és egyik gyermekük az étterem udvarán (lásd balra a képeslap alsó felvételét) a második világháború idején
(Szeverné Tornyos Erzsébet jóvoltából.)
 

Egy lengyel menekült rajza Szever vendéglőjéről 1940-ből
(Ekkoriban a Deák tér 14. szám alatti bérleményt működtette.)
(Dr. Szabó Csaba jóvoltából.)
 

A kerthelyiség a későbbiekben Szever József (1941-től 1950-ig) jó nevű, itteni vendéglőjének, majd évtizedekig államosított változatának, a Rózsakert étteremnek volt népszerű része.

 

1958

(Thúry György Múzeum.)

 

Az 1891-ben született Szever a Korona, majd a Központ (Erzsébet tér 23.) kávéházak főpincéreként vált ismertté a városban. 1950-ben vesztette életét.

 

1956 előtt

 

A ház előtti térség 1948 telén

 

1955

 

1958
(Ekkoriban a távolsági buszok a tér e részéről indultak. A MÁVAUT helyiségei a ház földszintjén voltak.)

 

Busz indul a teret átszelő útról 1960 körül
(Az Ikarus 602 előtt állnak balról jobbra: a járat kalauza, a forgalmista, a busz vezetője és két további buszvezető. A háttérben egy „fakarusz”, amelyet a környéken inkább „bodega” névvel emlegettek. A Csepel teherautó alvázára szerelt fa felépítményben jobbára az olajipar munkásait szállították [„bányászjárat”]. Elegendő Ikarus nem lévén, a menetrend szerinti közlekedésben is kénytelenek voltak használni.)

(Az eredeti felvétel Gerencsér Tibor tulajdonában.)

 

Parkoló buszok a téren az 1960-as évek elején

(indafoto.hu)

 

A buszállomás 1975 körül

(fortepan.hu)

 

215. Nagykanizsa, Erzsébet tér 20.                                                                     (Szerb-ház*)

 

•A városban a mai értelemben vett kereskedelmi tevékenység meghonosításában jelentős szerepet játszottak a letelepedő görög származású kereskedők. Már az 1730-as években voltak a városnak görög boltosai. A 18. század második felétől számuk és befolyásuk nőtt.

A karlócai érsekség iratai szerint már 1762-ben kápolnát építtettek maguknak. Erre nézve azonban nem ismert más adat.

A görögök jobbára a makedón területről érkeztek. Később a betelepülő szerb kereskedőkben hittársakat találtak. Időnként a fiatalok a hitközségen is belül leltek maguknak házastársat. Ez nem volt valószínű, mert mindig kevesen voltak. 1828-ban 30, 1843-ban 68, az 1870-es népszámláláskor 32, 1912-ben 38 görögkeleti vallású egyén élt a városban.

 

            

                A kápolna bejárata az 1950-es évek közepén                       1959-ben (TGYM)

 

•A görögkeleti egyház e telek udvari részén építtette fel Szent Miklós titulusú templomát 1792-ben.

Az építést szervező bizottság vezetője a város egyik görög kereskedője, Axenti János volt. A telket és a rajta álló házat 1788-ban, vagy 1789-ben vásárolták meg egy péktől, akinek csak keresztneve ismert: József.

A kis templom egyszerű, földszintes, a telek szélességnek megfelelő hosszúságú ház volt; északi fele volt az imaház, déli pedig a paplak, ahol lakott a kántortanító is (amikor egyáltalán volt). A telket kettéosztó épület közepén egy folyosó vezetett egyik részből a másikba.

A hátsó rész kert volt, az utca felőli részen helyezték el a harangokat. Ezeket ekkor még fából készített haranglábakon tartották. Az elsőt a zalaszentgróti Kozman Mihály ajándékozta, majd 1794-ben Nagyszombatban (Fielgrader harangöntőnél) öntettek egy 122 és egy 67 kilogrammos harangot.

Az ünnepek alkalmával ide jártak az akkori Zala megye egészének és Somogy, Vas megye egy részének hívői.

•A templom (valószínűleg a harangok is) az 1798-ban, a környéket elpusztító, nagy tűzvész áldozata lett.

Az imaházat még ugyanazon évben újra megépíttette a gyülekezet, egy év múlva újra állt a paplak is. 1800-ban megint volt harangláb is, rajta az előző évben Nagyszombatban öntött 68 kilogrammos új harang. A későbbiekben a haranglábra egy második harang is került.

Ekkoriban az utcai részen még nem állt ház, a telket csak egy csak kerítés határolta.

A templom ikonosztázán eredetileg öt öreg szentkép volt. Ezekhez idővel még tizenkettőt festetett a hitközség az adományozók révén.

 

Egy ikonosztáz

 

Sok ikon függött a falakon is. Ezeket részben az utódok nélkül meghaltak hagyták a templomra. 1859-ben Axenti Rozália Bécsben készíttetett két csóktábla-ikont. Sajnos mára az ikonok mindegyike nyom nélkül eltűnt.

A templomi rész mennyezete vakolatlan volt, a gerendákat nem fedte burkolat.

Az imaház bővítésére 1905-ben kért engedélyt a hitközség. Ekkor épült meg a két rész határán a harangtorony.

A meglévő harangokat az első világháború idején valószínűleg rekvirálták a város többi harangjával együtt. Ha így volt, pótolták, mert a bontáskor volt harang a toronyban. Ezt gyerekként magam is láttam, hiszen akkoriban családom a házban lakott.

1959-ben – hívek híján – megszűnt az egyházközség. Ekkor a harangon túl még volt a kápolnában néhány ikon, 10-12 görög nyelvű – a 18. és 19. században megjelent – vallásos könyv.
Az „illetékesek” első lépésként az épület egyházi funkciójára utaló jelektől szabadultak meg: elbontatták az imaházat és a harangtornyot. Az épület meghagyott fele ezt követően még jó ideig lakásoknak adott helyet; az 1980-as évek elején került eltüntetésre.

 

  A még álló hajdani paplak 1978-ban
(Thúry György Múzeum.)
 

Nincs adatom arra, hogy a leemelt, pár kilogrammos harang hol és mikor készült, további sorsát sem ismerem.

•A paplakban élt Aposztolovics Pál (1826-1905), a gyülekezet utolsó kántortanítója. 1868-ban került a városba, ahol 1905-ben távozott az élők sorából.
Tanítói képesítéssel nem rendelkezett, de Kanizsára érkezésekor szervezett valamiféle „iskolát”. Érdemben mégis csupán kántor, egyházfi, jegyzőkönyvvezető volt, mert két-három gyereknél többel sohasem kellett foglalkoznia, az időszak nagyobb részében pedig már nem is akadt tanítványa.
A szerb származású Pavle Apostolović tökéletesen bírta a magyar nyelvet is. A városban Pali bácsiként ismerték és csak Pali bácsinak szólították. Ebben része lehetett annak is, hogy igazi társasági ember volt. Például szívesen találkozgatott a – görögkeleti lelkésszel együtt, de nélküle is – piarista társaival a Kossuth téri Kozma-vendéglőben.
A hitközség – mára már megszűnt – temetőjében nyugszik.
 

A ház (jobbra) az 1910-es évek első felében

 

1940 körül

 

Az 1970-es évek első felében
(A ház előtt állították fel az 1934-ben kihelyezett két nyilvános telefonfülke egyikét. A fényképen jobbra utódja látszik: a háborús károk miatt 1948-ban a meglévőket felújítták és újabb két fülkével bővítették a városi kínálatot. Balra láthatjuk a modernkedő és silány anyagokból épített legújabb változatot.)
(Thúry György Múzeum.)
 

•Az utcai részen a hitközség 1852-ben, 1853-ban emeltette bérházát.
Ennek nyomán a haranglábakat 1855-ben átrakták a hátsó kertbe.
Az épület kávéházi részét – a kaputól északra eső földszinti felét foglalta el a háznak – 1870-ben az udvar felé kiegészítették a Damensalon nevű résszel, de ilyen rendeltetésű egysége már 1866-ban is volt. A bővítéskor alakulhatott ki az udvari, északi szárny nagyobb része. (Az 1905-ös építkezések során toldhatták meg tovább, keleti irányban.)
A munkálatokat, amelyek révén az egész ház kívül-belül megújult, jelentősen támogatta a ház akkori lakója, Knortzer Frigyes szállodás. A vállalkozásával terjeszkedő Knortzer 1879-ben pedig bérbe vette a házat, beleértve az itteni kávéházat is.
 

 

 

  

 

 

•1860-ban két kávéháza volt a városnak. (Létezik már 1786-ból is írásos említés bizonyos Pribich Jakab kávéméréséről.)
Horváth Gyula (1836-1896) könyvében így írt róluk:
„Reindl és Kohn urak kávéházai semmi kívánni valót sem hagynak hátra, csak azt, hogy a különben igen jó kávét egy krajczárral olcsóbban adnák s a kis gyűszű forma csészéket valamivel nagyobbakkal cserélnék ki.”
Az egyik kávéházat Reindl Károly alapította, miután megszűnt a Zöldfa szálló bérlője lenni. Az Erzsébet tér 2. szám alatti Blau-ház biztosított helyet számára. Reindl később Brunner Ferenccel társulva működtette kávéházát.
A másik, Kohn Fülöp kávéháza itt létesült a görögkeletiek újonnan emelt épületében. Damensalonnal (neve ellenére hölgy ide be nem tette volna lábát) és – valószínűleg – kóser étkezdével működött. 1874-ben már „Neutra” volt a neve.

 

A Zala egyik 1911-es apróhirdetése a kóser étkeztetés témaköréből

 

1880 végén Knortzer Frigyes – 1879-től a kávéház gazdája – a Damensalon helyett Hölgytermet nyitott. Nem tudni, hogy az elnevezés magyarosításán túl, miféle változásokkal járt az átalakítás.
1887-ben Killer Henrik (negyvennégy évesen, 1896-ban meghalt) ugyan rövidáru üzletet nyitott itt, de 1894-ben a Blau-házból a hajdani Reindl-féle kávéház (akorra már Hein Mihály tulajdonában volt) költözött ide.
Hein a helyiségek átalakításakor igazán kitett magáért. Bevezettette az elektromos áramot, kis kerthelyiséget hozatott létre.
„Kápráztatató fény és nagy elegancia.” Így összegezte benyomásait az új kávéházról a helyi lap tudósítója.
Sajnos, az intézmény tulajdonosa 1898-ban, 60 évesen elhunyt. Özvegye, Polifka Mária bonyodalmas jogvitába keveredve elvesztette a kávéház üzemeltetési jogát. 1899-től új bérlők és új elnevezések (Otthon, Erzsébet, Fiume, Udvari, Fiume) követték egymást.

A Fiume nevet 1906-ban Steiner Józseftől, a Központ kávéház társtulajdonosától kapta, amikor az átvette az üzemeltetését. A legismertebb éjjeli kávéház ezután már nappal is fogadta vendégeit.

 

1905

 

1906

 

      

1910

(A hirdetések tanúsága szerint jelentősen módosult akkoriban a Fiume kávéház műsorkínálata.
A változtatások egyikeként sorozatosan szerepeltettek női zenekarokat a tulajdonosok. Nyugodtan kizárhatjuk, hogy ezzel az emancipáció ügyét kívánták volna szolgálni. A korszak ilyen együtteseinek tagjai általában nem zárkóztak el attól, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljenek a „kedélyes” estélyeket látogató urakkal. Utóbbiaknak természetesen illett ez alkalmakra feleségük nélkül érkezni.
A házastársas látogatásokra az illetékesek családi − nyílván: szigorúan nem kedélyes − műsorokkal készültek.)

 

1911
(Thúry György Múzeum.)

 

1920

(Berger Ignác 1941-ben, hetvenkilenc évesen halt meg.)

 

A kávéház 1926-ban már az Erzsébet tér 19. szám alatt működőként hirdette magát.

•A Fiume kávéházban 1907-től működött a város első, rövid életű „mozija".

 

Az első előadás (1907. dec. 1.) műsora

 

1908

 

A következő évben pedig a ház emeletén, a kávéház felett – a Nagykanizsai Általános Ifjúságképző Egyesület itteni nagytermében – Uranus néven Kálmán Pál állandóan működő mozit nyitott.

 

                       

1908
(Középen az első előadás – 1908. jan. 26. – műsora.)
 

Kinematográf filmje (haladó lóvasúti kocsi) (1897)

 

A vállalkozás hamarosan tulajdonost váltott. Holczer Jakab az előadások színhelyéül a Polgári Egylet földszinti nagytermét (később a szomszédos Szarvas szállót) választotta.

 

1910-es hirdetés a vetítés kezdéséről a szokásos nyári szünet végén
 

•Az utolsó vándormozis, aki 1906-tól hosszabb időre többször is a városba látogatott vállalkozásával, Misztrik Lajos volt. Kezdetben a Zárda utcában emelt sátrában fogadta vendégeit. Az Uranus rendszeres vetítései elkezdésével komoly vetélytársat kapott és elindult köztük a harc a nézőkért.

 

 
1908

 

A helyi lapok az Uranus oldalán álltak. (Kálmán Pál maga is újságíró volt.) A „Nagykanizsa” című napilap még egy kissé elsietett, kárörvendező versike megjelentetésétől sem rettent vissza. Szerzője – jó eséllyel – a tulajdonos és szerkesztő, ihászi Horváth István lehetett:

 

Szalad!?...

 

Hogy mi történik a
Sugár úton?
Kérdi valaki? Óh!
Már rég tudom…

 

A mozi, kis mozi
Szed sátorfát,
Orrunkba többé nem
Reszel tormát.

 

Sárga kocsi rúdja
Már kinek áll!
Adieu, adieu te bús
Mákvirág szál!

 

1908

 

A vetélkedés vesztese, akárcsak társai országszerte, a vándormozis lett. Misztrik 1909-ben jött filmjeivel utoljára a városba.

•A Nagykanizsai Általános Ifjúságképző Egyesület 1904-ben jött létre ihászi Horváth István elnökségével. A dátum azonban csalóka, ekkor az egyesület csupán nevét változtatta meg. A radikalizálódó politikai helyzetben az új névvel próbálták a szervezet balra tolódását megakadályozni: a „munkásképző” helyére az „ifjúságképző” szó került. (A Nagykanizsai Általános Munkásképző Egylet 1897-ben született.)
A ház emeleti részén, a kávéház fölött bérelték helyiségeiket.
1908-tól politikai ellentéteik miatt működésük szünetelt. 1911-ben kezdtek újra. Ekkor már a földszint utcai részén vették igénybe a kaputól délre eső részt, amelyet terasszal bővítettek.
 

Az épület (jobbra) a terasszal

 

•1909-ben a honvéd tisztikar (tagjai ekkor léptek ki a Társaskörből) bérbe vette az ifjúságképző egyesület és a munkásbiztosító pénztár itteni helyiségeit és étkezdéjének rendezte be azokat.

1914-ben – alakulásakor – ugyanezen helyiségekben kezdte működését a Munkásotthon, amely később a Badacsony vendéglőbe (Fő út 24.) költözött.

•Jóval korábban is tanyázott a ház emeletén fiatalokat tömörítő csoport. 1875-től itt volt a székhelye az akkor létrejött „Nagy-kanizsai Fiatalság Társasköre” egyesületnek. Elnöke Karczag István lett. Még ebben az évben meg is szűntek, majd újjáalakulva léteztek tovább.
A helyi általános műveltség emelését hirdetették meg céljukként, amit főként a tagok által tartandó felolvasások révén véltek megvalósíthatónak. Nevük ellenére az idősebb érdeklődőket is szívesen fogadták, ha a jelentkező egyetértett szándékaikkal.

 

     
Az egyesület alelnökének, Farkas Lászlónak (akkoriban a helyi főgimnázium igazgatója) a felolvasása nyomtatásban is megjelent
(Farkas egyik pohárköszöntőjében kijelentette, hogy ő „castkülönbség nélküli” értelmiségi körré szeretné alakítani a csoportosulást.)
 

Megjegyzem, hogy már 1844-ben létrejött egy hasonló jellegű egyesület, az Ifjú Társulat. Ezt azonban – a szabadságharcot követő megtorlások részeként – 1852-ben feloszlatásra ítélték.

•Az 1930-as évektől, míg az induló államosítások engedték az északi, udvari rész földszintjén asztalosműhely várta megrendelőit.

 

1949
(Dr. Fodor Zsolttól.)

 

Ezt követően – 1969-ig – az udvari szárnyak minden alsó helyiségét az 1951-ben alakult Nagykanizsai Cipész Kisipari Szövetkezet (később: Pannónia Cipész Ktsz) vette igénybe műhelyei számára.
 

A szövetkezet cipészei által 1960 körül használt ráspolyok egyike
(A frissen talpalt cipők széleit igazították ezekkel véglegesre.)
 

                             
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

•Az 1960-as években modernizálták az épületet. Ekkor udvari részén előnytelen változtatások is történtek.

Eltűnt a lépcsőház földszinti, színes üvegekkel fedett, nagy ablaka. Az utca mentén álló szárny könnyű függőfolyosója helyére betonból építettek újat, amely már az épület északi szárnyán is folytatódik. Az emeleten addig fából épített, üvegezett veranda kötötte össze az északi szárnyat az utcaival. E mögött volt a téglából épült rész, három kisebb helyiséggel.

Akkor a veranda területét is felhasználva alakítottak ki ezekből egy lakást.

 

216. Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.                                                       (Ebenspanger-ház*)

 

A 20. század első éveiben

 

Az 1930-as években

(A város 1931-ben szabályozta a taxik működését. Számukat ugyanakkor harmincban maximalizálták.)

 

A taxik az 1930-as évek végén

 

Egy nevelési célzattal készült felvétel 1961-ből
(A háttérben az Erzsébet tér 22. szám alatti irodaház építési területe.)
(Az eredeti kép Gayer Ildikó birtokában.)
(A Vasemberház sarokrészén az akkoriban Tizenkilencesként emlegetett üzlet.
Az államosításokat követően két nagy élelmiszerboltot alakítottak ki a városban. Mivel a boltok ugyanazon vállalat egységei voltak, a lakosság a – homlokzaton is feltüntetett – sorszáma alapján különböztette meg azokat. A Tizenkilences az épület árkádosításakor költözött az Erzsébet tér 12. számú ingatlan udvarába. Ezzel megszületett a Tizenkilences udvar. A másik, a Negyvenes ma is létező üzlet a Csengery út Fő úti torkolatában. Sokáig, 2018-ig működött a jóval kisebb Hetes is az Erzsébet tér 17. szám alatt.)
 

1969

 

                       

Az 1970-es évek első felében

(Thúry György Múzeum.)

 

•Az Ebenspanger (később újnépi Elek) család lakóháza. 1867-ben épült, romantikus stílusban. Legalul alakították ki az építtetők borospincéjét.

 

  

 

      

 

      

 

1870

 

•Földszintjén volt a család 1834-ben alapított bőr-, bor- és terménykereskedő cége (Ebenspanger és Fia, majd 1877-től Ebenspanger Fiai). Ebenspanger Manónak (1875-ben, élete 68. évében halt meg) már 1854-ben is volt a városban háza – talán épp itt.

Két fia, Leó és Lipót gyarapította tovább a családi vagyont.

 

             

Elek (Ebenspanger) Lipót          Elek Ernő (1869-1932)         A család címere sírboltjukon

 

Ebenspanger Lipót 1891-re már jelentős földbirtokkal rendelkezett. A hajdani palini uradalomból Palinban, Kámáncspusztán, Újnéppusztán (itt Ebenspanger Leóval közösen kastélyt, szeszgyárat, 1905-ben iparvágányt is létesített) egy tagban 2700 holdat birtokolt.

 

Az újnéppusztai kastély

 

A kastély (szociális otthon) 1967-ben

(Az épületet 1948-ban alakíttatta a járás idősek otthonává.)

 

Az elkészült keskeny nyomtávú pályán lovak vontatták a kocsikat, a lórékat. A lóré készülhetett fából, de a faszekrény kaphatott vasvázas erősítést is. A szerelvény egyik kocsija esetenként a tiszti lóré volt, amellyel egy-egy fontosabb személy siethetett sürgősebb dolgára.
A szeszgyár üzemeltetéséhez szükséges cukorrépa ezen az útvonalon került Újnéppusztára.
Egy visszaemlékezés szerint nem ritkán az uraság is utasa volt a lórévasútnak. Ilyenkor a kánikulai tűző napsütéstől, az esőtől ernyővel védte magát.

A helyiek emlékezete szerint az iparvágányt az 1950-es évek elején számolták fel. A szeszüzem széthordása már 1945-ben lezajlott.

 

A gazdasági vasút (zöld nyíllal jelezve) az 1941-es térképen
 

A hajdani iparvágány itt kapcsolódott a szombathelyi vasútvonalhoz
(Ennek is szerepe lehetett abban, hogy a korábbi őrház helyén megállóhely – Újnéppuszta – létesült, amelyet az 1910-es évek elején készült vármegyei térkép már jelez. 1961-ben a Magyarszerdahely nevet kapta.

 

Palinban 1916-ban vásárolt nagyjából 130 holdnyi területet Elek Ernő és Elek Géza. E birtokuk majorjának – ma is Elek-majorként emlegetik a helyiek – központi épülete (Alkotmány út 89.a) még áll. Alatta szépen megépített, nagy, kocsival is járható pincét találunk. Neve ellenére építtetője nem lehetett az Elek család, mert korábbi időszak építménye, amelyet már a második katonai felmérés (1858) is jelzett.

 

  

 

Alkotmány út 89.a

 

•1904-ben Elek Lipót (1913-ban, hetvennyolc évesen halt meg) és leszármazottai a királytól magyar nemességet kaptak. Ekkortól használhatták az újnépi előnevet.
Lipót öccse volt Ebenspanger Leó, a cég másik tulajdonosa. 1919-ben, élete 77. évében hunyt el.

•Elek Ernő, Lipót egyik fia az állattenyésztésben elért sikereire is büszke lehetett. 1910-ben, 1912-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület budapesti tenyészállat kiállításain bikáival (Bugris, majd Bálint) első helyezéseket szerzett.

         
Pállya Celesztin: Vásári jelenet

(A díjakhoz egy-egy festmény tartozott. E képet 1910-ben kapta Elek, amikor Bugris bizonyult a legszebb bemutatott bikának.)

 

1932-es halálakor palini kastélya (Inkey-kastély) parkjában temették el, ahová családi sírbolt építését tervezték. Sírhelye a kastély (iskola) bejárata előtti völgy túlsó oldalára került, nagyjából oda, ahol most az 1989-ben épült templomot találjuk. A helyiek szerint a síremlék az akkori építkezéskor lett a földbe temetve valahol az új templom északi oldalán.

 

       

Az 1969-es légi felvételen és az 1973-as térképen
(A fotó északról láttatja a területet. Rajta zöld háromszög jelzi a síremlék körülbelüli helyét.)
(Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.)
 

 
Manapság

 

•A második világháború előtt a birtok nagysága már meghaladta a 4000 holdat.
Akkori tulajdonosa, Elek Géza (1874-1944), Lipót másik fia szerelmese volt a virágoknak.
Kedvencei a dáliák voltak. Újnéppusztai kertje e vonatkozásban az ország leggazdagabbjának számított.
Elek maga is több új fajtáját állította elő e növénynek. A legszebb a Dahlia ’Elek’ nevet viseli ma is.
•Szokása szerint a helyi lap 1913-ban is közreadta az idényre kanizsai vadászjegyet váltók névsorát. Ez alkalommal szokatlan újdonsággal is tudtak szolgálni. Az érintettek között – most először – egy hölgy neve is szerepelt. Elek Gézáné (kelenföldi Lőti Mária) (1882-1944) döntött úgy, hogy vadászgatni kezd.
Talán a szintén jogot szerző sógorával, Ernővel járt a vadak után.

(Megjegyzem, hogy a több mint száz engedélyes névsora igazolja, hogy e szenvedélynek a város minden rétegében akadtak elkötelezettjei. Volt köztük nagybirtokos, de malteres legény, egyszerű földműves is.)
•Elek Géza egyetlen fia, az 1903-ban született Pál 1942-ben vesztette életét.

Munkaszolgálatosként került a szovjetektől elfoglalt területekre, de nem az orosz tél, hanem egy keretlegény végzett vele.
Elek Géza és felesége 1944-ben lett a holokauszt áldozata.

A hajdani Inkey-kastély ingóságait a nyilas uralom idején szervezetten, az akkori palini vezetők irányításával hordták szét.

•1883-ban itt nyílt meg a város 3. patikájaként a Megváltó (Salvator) Gyógyszertár.

 

1932

(9,5 x 3 x 3 centiméter.)

(Dr. Fodor Zsolttól.)

 

•1944–45-ben néhány hónapig a házban működött Somogy megye közigazgatási apparátusa.

•1949 végén jött létre a Nagykanizsai Fehérneműkészítő Ktsz. A tizennégy kisiparos itt alakította ki műhelyeit.

 

             

1957 és 1959

(A hölgynek napi négyszáz férfiing gombozatát kellett felvarrnia gépével.)

 

A dolgozók száma lassan nőtt, a gyártott termékek köre bővült, a szövetkezet neve változott: Nagykanizsai Ruházati Ktsz. Az 1970-es évek elején beleolvadt a Nagykanizsai Vegyes Háziipari Szövetkezet, majd 1976-ban a Nagykanizsai Szabóipari Szövetkezet is. A cég 1972-ben – ekkoriban már meghaladta a dolgozók száma a kétszázat – vette fel a Kanizsa Ruhaipari Szövetkezet nevet.

1977 és 1979 között építtették új varrodai üzemcsarnokukat az Egry József  utca végén.

2008-ban a vállalkozás felszámolásra került.

•A ház udvarába betérve megállapítható, hogy az 1960-as évek modernizálása – akárcsak a szomszédban – itt is szomorú „eredményekkel” járt.

                      

217. Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.

 

•A teleknek 1773-ban lett gazdája – az 1761-ben Kanizsára került görög kereskedő – Popovics Dömötör.

 

Oltás (1887)

 

Háza, amelyet egy forrás emeletesnek nevez, a területet 1798-ban pusztító nagy tűzvészben leégett.

 

A 19. és 20. század fordulóján

 

•Helyére építtették Popovicsék (valószínűleg a szintén kereskedő Sándor) házuk mára lebontott, földszintes utódját. Az uradalmi kimutatások szerint 1856-ban már Vucskics István fizette Popovics helyett a házhelyért járó örökös bért.

•A ház tőle fia, Vucskics János kereskedő (az anya, Popovics Katalin 1870-ben, élete hatvanhatodik évében halt meg) tulajdonába került. Ő az 1860-as években fűszerkereskedését működtette a házban, majd az ingatlan udvari részén gőzmalmát és fűrészüzemét.
Utóbbi kéményét 1887-ben már 29 méterre magasíttatta, ami sokakat zavart. Ekkor tett – gőzgépére alapozva – visszautasított ajánlatot a városnak, annak elektromos árammal történő ellátására.

 

 

Ugyanitt volt az 1873-ban már és az 1890-ben még létező, szódavizet gyártó üzeme is.

 

1873

(Ekkor ez volt a város egyetlen ilyen üzeme. „Vucskics-víz” – emlegették készíményét kortársai.)

 

Sertéshizlaló telepét a Vágóhídi úton alakította ki 1887-ben.

A helyi görögkeleti egyházközség egyik mecénása volt, de idős korára elszegényedett. 1914-es halálakor (73 éves volt akkor) így emlékezett rá a helyi lap: „Ahol jóemberek jó bort ittak, onnan Vucskics János sohasem volt elég messzire, de közel volt ott is mindig, ahol jótékony jobb kezére, mindig nyitott erszényére volt szükség, amíg bírta.”

•A hajdani fotókon meglehetősen furcsa látvány a város kellős közepén, Vucskics ingatlanán meredező gyárkémény. Kardos Ferencnek a megyei levéltárban folytatott kutatásai során tisztázódtak a kéményt igénylő gőzgép telepítésének részletei.
1882-re tehető a gépház építésének időpontja. Tűzvédelmi okokból a déli és az északi telekhatártól is távol kellett elhelyezni, így a telek közepére került. A gőzgépével működtetett fűrészgép és a malom máshol, az északi oldal mentén álló melléképületekben voltak. (A hosszan elnyúló udvar keleti fele szolgált ipari célokat és fatelepként is használták.) Így a gépházat a gőzgép által forgatott, az udvar e részét keresztező tengely kötötte össze az üzemi rész masináival.
A telep déli oldala mentén álló házban folyt a szikvíz, illetve ecet gyártása.

 

      
1882
(Balra a Vucskics által használt Schneider–Wiesemann-féle 1–4 lóerejü gőzgép.)
(Kardos Ferenc révén a megyei levéltár anyagából.)

 

•1893-ban a házat megvette a Strém és Klein cég.

 

A 20. század legelején
(Thúry György Múzeum.)
 

1905
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

          

                                                                      1911

(A sört saját palackjaiban árulta a cég. A képen látható példány felirata: KŐBÁNYAI ELSŐ MAGYAR RÉSZVÉNY SERFŐZÖDE FŐRAKTÁRA STREM ÉS KLEIN NAGYKANIZSA 0.40L.)

 

•Üzletük már az első világháború előtt árusított az autók számára (a Magyar és az Osztrák Automobil Club állomásaként) benzint és olajt.

 

                             

Autós kiránduláshoz öltözve a századfordulón        1911-től használhatta a klub a „királyi” jelzőt

 

 

Így talán nem véletlen, hogy 1927-ben, az első négy benzinkút felállításakor az egyik épp ide került.

 

1944 márciusa
(Tankolás a város német megszállásakor.)
(Zala Megyei Levéltár.)
 

A maradék hármat is a legszűkebb értelemben vett belvárosban helyezték el: az Erzsébet tértől a Deák térig.

•Az udvar ipari jellege a ház bontásáig megmaradt, még a második világháború után is fatelep működött benne. Az első általam ismert adat a telep elődje létezéséről 1867-es. Bachrach Gyula fakereskedése ekkor nyílt meg itt.

•Az irodaház 1960-ban, 1961-ben épült a korábbi ház helyére.

 

(Vízvári Józseftől.)

 

Újonnan

 

Egy szuvenír, amelyre valószínűleg nem sokan vágytak

 

218. Nagykanizsa, Erzsébet tér 23. (képek még: Fő út 0.)                                 (Centrál Szálló*)

 

•Itt, a postautak találkozási pontjában már a 18. század második felében állt a postaépület.

 

1822

(Thúry György Múzeum.)

 

1900 körül

 

Balra a kétemeletes rész a 19. és 20. század fordulóján

 

Mellette az egyemeletes rész a 19. és 20. század fordulóján

 

A mai szálloda helyén, az építkezés kezdete előtt két klasszicista épület volt. Közülük az egyemeletes a Fő útra nézett és 1783-ban épült. A kétemeletes az Erzsébet térre nyílt, varasdi és helyi mesterek emelték 1839–40-ben. Második emelete részben ráépült egyemeletes társára.

A hajdani postillon (postakocsis) állomás helyiségében (az egyemeletes házban) lebontásakor Zapletál Ignác borbély működött. A bejárat kő keretében egy faragott kövön ott volt postakocsisok címere: a lovas postás. Ma a múzeumban látható.

 

 

 

Postakocsi az 1937-es, első kanizsai bélyegkiállítás alkalmi levelezőlapján

 

A házak 1845-ben kerültek az uradalom birtokába, akárcsak a Fő út szomszédos két épülete is.
•Addig, a négy épület a Chinorány(i) família tulajdonában volt. A család 1695 körül telepedhetett meg Nagykanizsán. Az 1700-as évek elejétől, 200 éven át postamesterek sorát adta a városnak.
A törökök kiűzése után valószínűleg Khayr (máshol: Kayer) Mihály volt az első postamester. Őt e minőségében egy 1703-as forrás említi.
Khayr halála után, 1720-ban kapta a kinevezést Chinorány István Ferenc. Ő az 1720-as évek második felében elhunyt, így fia, Lipót került helyére. Lipót hosszú évtizedekre lett a város postamestere.
1755-ben nemességet kapott Mária Teréziától. Postamesterként tett szolgálatai jutalma lehetett az uralkodói elismerés. A családi címerben látható postakürt erre utal:

 

             

 

Az első adat, amely már fiát, Boldizsárt nevezi meg postamesterként, 1794-es. Vele kezdődött a Boldizsár keresztnév szokatlan mértékű kedveltsége a családban.
A kétemeletes házat az a Chinorány Boldizsár építtethette, aki a kapornaki járás al-, majd főszolgabírója is volt 1823 és 1834 között.
•Itt kell megjegyeznem azt is, hogy 1800 tájékán már hat postajárattal kapcsolódott a város a közelebbi és a távolabbi környékhez.
1. Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, Hahót, Nagykanizsa, Iharos, Berzence, Babócsa, Istvándi, Szigetvár.
2. Nagykanizsa, Muravid, Csáktornya.
3. Nagykanizsa, Zákány, Ludbreg, Varasd.
4. Nagykanizsa, Zákány, Kapronca, Körös.
5. Buda, Fehérvár, Lepsény, Siófok, Balatonszemes, Szőlősgyörök, Öreglak, Marcali, Nemesvid, Iharos, Nagykanizsa.
6. Nagykanizsa, Alsólendva, Belatinc.
•Az ingatlan nem maradt az uradalom tulajdonában. A kiegyezés előtt özvegy Domaniczky Ferencné (Hochleitner Terézia) birtokolta, aki 1866-ban, élete hetvenötödik évében meghalt. (Férje, Domaniczky Ferenc alszolgabíró 1787-ben született.)
A továbbiakban viszonylag gyorsan váltogatták egymást a kettős épület új gazdái.
 

A „Centrál” már csaknem kész

 

Az új épület röviddel elkészülte után

 

     

1930

 

A két világháború között

 

Ketting Klára 1940-es felvétele

(indafoto.hu)

(A világító hirdetőoszlop 1936-ban került a helyére.)

 

A 22. szám alatti benzinkutat az 1940-es évek második felében üzemeltető kereskedő

(Illavszky István jóvoltából.)

 

Az „Olajközpont" 1950 körül

 

Az irodaház az 1950-es évek második felében

(Kardos Ferenc révén Kovács Béla gyűjteményéből.)
(A világháború után a szálloda újrakezdte működését, majd az épületben az olajipar irodáit helyezték el.)

 

1960
(Ebben az évben kapta vissza eredeti funkcióját a ház.)

 

Folyik az épület 1963-as átalakítása
(Ekkor távolították el a földszinti rész oszlopairól a fekete márványból készített burkolatot és a kirakatok görredőnyeit.)

(fortepan.hu)

 

 

•Az 1911-ben megvásárolt bérházak helyére Zerkowitz Lajos bornagykereskedő vezetésével egy konzorcium 1912–13-ban építtette fel ifj. Gyenes Lajos és Vajda Andor budapesti építészek tervei alapján a Központ (Centrál) szállót, kávéházat, éttermet és bérpalotát. Az építkezés kivitelezője Müller Ede cége volt Szombathelyről. A Gyenes és Vajda tervezte bútorzatot Lengyel Lőrinc szegedi üzeme készítette.

Az épület a maga korában felettébb modernnek számított.

 

   

  

           

 .

 

•Az épület földszinjén alakították ki Kardos József és Steiner József kávéházát. A 25 méter széles, 38 méter mély helyiségben 70 asztal, 240 szék, 70 karosszék várta a vendégeket.

 

1913

 

   

 

A kávéház eredeti berendezése

(Vértes Antal felvételei.)

 

A földszinti beosztás kezdetben
(Alul a háznak a tér felé néző oldala.)
 

Nyáron a kávéház ablakait teljesen fel lehetett húzni. Friss levegő beszívásával pedig óránkét háromszor cserélték a levegőt az egész épületben.

A kávéházban hamar kialakultak az asztaltársaságok törzshelyei. Például a bejárattól jobbra volt a honvédség 20-as ezrede tisztjeinek asztala, balra a közös, 48-as ezred tisztjei ültek másik asztalnál. Az ülésrendből még a katonai ügyekben teljesen járatlan szemlélődő is holtbiztosan eldönthette, ki, hol szolgál.

1910-ben Központi Kávéházi Asztaltársaság is itt jött létrejött.

•A kávéházhoz az Erzsébet téri oldalon csatlakozott a női szalon, ahol a férfiak nem gyújthattak rá.

Mellette volt a 46 szobás szálló bejárata. Légfűtéses, vízvezetékes, elektromos ébresztőórával ellátott szobái voltak.

A földszintes udvari rész (itt voltak a játékszobák) felülről kapott megvilágítást. Üvegtetőjét iparművészeti remeknek tartották. A szálló étterme a szuterénbe került.

•1926-ban a kávéház hátsó részét leválasztva alakították ki az új éttermet. Berendezését Attenberger müncheni iparművész tervezte.

 

A cég levélpapírjának részlete 1927-ből
(A Garai testvérek tulajdonába 1918-ban került a szálloda és a kávéház. Garai Frigyes ötvenkilenc évesen, 1925-ben, Garai Adolf hatvannégy évesen, 1928-ban halt meg.)
 

Garai Frigyes (balra) és Adolf

 

1929
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

 

1935

 

1936
(Petőfi Irodalmi Múzeum.)
 

  

 

         

A berendezés az 1960-as évek elején

(Felül két fotó Vízvári József gyűjteményéből.)

 

•Az épület homlokzatán a földszinti 16 oszlopot fekete márvánnyal burkolták. Hét erkély került rá, a tetőn három kupolát alakítottak ki, amelyekből kettő csúcsban, a sarkon lévő pedig földgömbben végződött.

 

A „Centrál” épülete felől a Vasemberház felé vezető boltozatos csatorna maradványa

 

219. Nagykanizsa, Erzsébet tér 24-27. (korábbi számozás szerint)

 

•Ezek voltak a „Csoportházak”.

 

 

 

 

 

 

 

Képek a Csoportházakkal a lebontásukat megelőző évtizedből

 

Furcsa, a tér északi részén szigetként elhelyezkedő, négy épületből álló házcsoport volt. Déli széle nagyjából az Erzsébet tér 18. és 8. számú épületeket összekötő vonal mentén volt, északon pedig a Kvártélyház közepe és a Szeidmann-ház közepe között húzható vonal határolta.

Ettől északra már akkoriban is aprócska, háromszögű park volt.

•Először az 1822-es térképen jelenik meg; akkor még csak a délkeleti sarok létezett Kolompár-ház névvel. Kolompárnak a rézműveseket nevezték akkoriban.

•Az 1860-as években a terület még csak három telekre volt osztva.

 

1860

(Thúry György Múzeum.)

 

Egyik a tömb északi fele volt (Thenn-ház), másodikon a déli oldal és a nyugati oldal déli felének épületei voltak (ezt nevezték Spánier-háznak). A harmadikon állt a keleti oldal közepén lévő ház.

Az 1850-es években a Thenn-házat (Thenn György [1799-1870] a város egyik kovácsmestere volt) két földszintes (öt, illetve hat szobával rendelkező) épület alkotta.

Itt megjegyzem, hogy a Fekete Sas patikát az 1780-as években Thein Jakab vásárolta meg és birtokolta 1792-ig.

A Spánier-háznak volt egy emeletes épülete (a tömb délkeleti sarkán), amelyhez csatlakozott egy földszintes toldalék (összesen hat szoba). Volt még két földszintes épülete kettő, illetve három szobával. Ezeken túl még egy hosszabb, keskeny épület is létezett, amiben lakás nem volt. Ez az ingatlan egy 1846-ban kötött szerződés alapján (cserével) a Batthyány uradalom tulajdonába került.

A harmadik ház tulajdonosa 1867-ig Szép Károly volt. Halála után Neusiedler Pál, a „Zöldfa” bérlője vette meg. Gőzfürdőt akart ott létesíteni.

 

.

A tömb házszámai 1900 után
(Thúry György Múzeum.)
 

•A házakban iparosok sorának volt műhelye.

A Szarvas szállóval szemben volt például Simkovits és Ujlaki lakatosok műhelye.

 

1912

 

      

A cég egyik munkája a temetőben (Tripammer utca)

 

1911
(Philipp műhelye a keleti oldal középső épületében működött.)
 

•Ugyancsak itt találták megrendelői Lackenbacher Ede szállítási vállalkozót, aki haláláig, 1921-ig (hetvenegyedik évében járt akkor) folytatta e tevékenységét.

 

       
Az 1903-as hirdetés mellett egy képeslap Kiss László gyűjteményéből

 

A bontás közeledtével a Fő út 1. szám alá költöztette irodáját.

•Az uradalomtól 1901-ben megvásárolt háztömböt a város 1913-ban bontatta le.

A helyére tervezett kőszínházból nem lett semmi. A területet 1914-ben kezdték parkosítani. A háború miatt 1922-ben fejezték be a munkát.

 

 

 

 

.