Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



490. Nagykanizsa, Tripammer utca 1.

 

•A temetői híd beton változata – két oldalán gyalogátjáróval – 1909-ben épült.

 

 

A híd alulról

 

Akkor a meglevő, fából készült elődjét (Sóhajok hídjaként emlegették, amivel a hidat életük azonnali befejezésének gondolatával felkeresőkre céloztak) helyéről eltolva építették fel három nyílással az újat. A kivitelező Schustler József budapesti mérnök vállalkozása volt.

A híd a második világháború végén (1945 márciusa) lett felrobbantva.

 

Az 1950-es évek legelején
(Háttérben a sétakerti fák.)

 

1946-tól 1960-ig egy faszerkezetű pótlás, majd egy 30 méter nyílású, alsópályás, rácsos acélhíd volt ott.

 

Vonat érkezik az 1970-es évek közepén

 

1990 körül

 

A jelenlegi, az elődeihez nem hasonlító változatot a STRABAG építette meg 1995-ben. A szokatlan megoldást, „alagút-híd” kialakítását – annak előnyeiről mindenkit meggyőzve – Magyar József (1943-2013) önkormányzati képviselő javasolta.

•A temetői híd délkeleti sarkánál helyezkedett el az 1962-ben szanált „Ráctemető”, ahová a város görög és szerb származású, görögkeleti vallású lakói temetkeztek.

 

Balra az ortodox temető, jobbra a mai köztemető kapuja 1907-ben
(Steiner Edgár rajzának tulajdonosa Zsittney Gábor.)
(Látható, hogy a köztemető korábbi bejárata északabbra állt, mint a mai.)

 

Az ortodox temető részlete az 1950-es években (TGYM)

 

            

2008

 

A kis sírkert létesítésének időpontját nem ismerem, de feltételezhető, hogy a 18. század második felében jött létre, talán párhuzamosan templomuk építésével. Az első katonai felmérésen (az 1780-as évek első felében) nem jelezték, de ez – a temető kicsinysége miatt – nem jelenti feltétlenül, hogy akkor még nem létezett.

•Az élő sövénnyel kerített, ortodox temető mellől indult az a fasor a vasútvonal mentén, amelyet a Szépítő Egylet telepített 1903-ban. Padokat is állítottak, de a világháborúban ezeket egyesek tüzelőként hasznosították. 1922-ben újabbakat helyeztek ki a leülni vágyóknak, amelyek aztán 1930-tól a tartósabb, betonlábú változatra cserélődtek városszerte.
(A korábban mindenfelé látható alkalmatosságok voltak: a beton lábakat földbe ásták, köztük egy-egy pirosra kent palló tette lehetővé a leülést, illetve a hátradőlést. Nem tűntek vonzó célpontnak, még igénytelen tolvajok számára sem. Lassanként mégis „elfogytak” teljesen.)

 

1940 körül
(Béres Sándor jóvoltából.)
 

A „Vasútpart” – a vasúti bevágástól a fasorral együtt telepített sövény választotta el – még a 20. század középső harmadában is népszerű sétálóhelye volt a kanizsaiaknak.

 

Hazafelé
(Az 1930-as években készített felvétel Pék Pál hagyatékában található.)

 

  

 

Régóta elhanyagolt, de ma is létezik.

•A sétány végén, a vasúti őrháztól némileg nyugatra 1924-ben épült egy 1,2 méter széles beton felüljáró a gyalogosok számára.

Akár a temetői hidat, ezt is Sóhajok hídjaként emlegették. Az azonosság azonban csak formai, ha hihetünk a hajdani vasutas felmenőkkel bíró családokban még élő hagyománynak.
E szerint az itteni sóhaj nem a kétségbeesésé, hanem a megkönnyebbülésé volt. Állítólag, az állomásról induló gőzmozdonyok fűtői nagyjából idáig voltak kénytelenek megfeszített ütemben lapátolni, hogy a szerelvény elérje a kívánt sebességét. Itt aztán egy sóhaj kíséretében felvehették munkájuk megszokott ütemét.


 

A híd az 1930-as években
(Háttérben a Viktória Gőztéglagyár két kéménye.)

(fortepan.hu)

 

1945 körül

(Pék Pál hagyatékából.)

 

Az átjáró 1995-ben került lebontásra. Acél utódja jóval nyugatabbra lett kialakítva.

•A kis temető helyének déli oldalán a ma is álló transzformátorház 1938-ban épült.

 

    

 

 

Ekkor kapcsolták rá a várost az országos hálózatra. Ide kötötték be a Szigetvár felől érkező 30 kilovoltos távvezetéket.

  

Nagykanizsa, Tripammer utca 2. (egyben Csengery út 45.)

 

•Lásd: Csengery út 45.

 

 

491. Nagykanizsa, Tripammer utca 3.                                                      (Temetőkápolna*)

 

•A temető, amelynek területét a „Tizenháromváros végén” a város vásárolta, majd gondozta, 1769-ben nyílt meg. Katolikus temetőként működött, ahol a protestánsokat – külön temetőjük nem lévén – a sírkert kijelölt részébe lehetett temetni. (Sokáig csak felekezeti temetők léteztek, a vallási hovatartozás döntötte el, hogy a halott melyik temetőbe kerülhetett. Jellemző az 1907-es történet. A Zöldfakertben egy építkezés során két elföldelt holttestet leltek. Gyorsan kiderült, hogy legalább 150 éve kerültek oda. Nyomozásra tehát nem volt szükség, temetni viszont kellett volna. A városháza illetékesei kutyaszorítóban érezték magukat. Hosszasan bizonytalankodtak, hogy melyik felekezet temetőjét kell igénybe venni, ha a halott vallása kideríthetetlen.)

•Elsőként, 1770-ben Frantsits Jánost temették itt el.

Első sírkövét 1779-ben emelték Terzer Vencel „király-szappanfőző”-nek. A síremlék 1925-ben még megvolt. Az útnak háttal álló kőről azt tartották, hogy száz (Halis szerint hét) évente az út felé fordul.

1832-es adatok szerint már állt a sírkertben egy kereszt Jézus képével.

A temető területét 1827-ben növelni kellett.


A temető és környéke 1864-ben

(library.hungaricana.hu)

 

•A temető kápolnája 1847-ben, Tárnok Alajos uradalmi igazgató alapítványából épült.

Építésekor – de még az első világháború idején is – a temető déli széle nem sokkal a kápolna mögött volt.

A kápolna előtti kőkeresztet a város 1864-ben állíttatta a korábban létezett kereszt helyett.

 

  

 

A kápolnát 1892-ben, déli irányban ravatalozóval bővítették. A munkákat Sallér Lajos végezte saját tervei szerint.

 

.

Faragó Márton is megfestette 1932-ben

 

   

 

  

 

Jelenlegi harangját – felirata szerint – Szlezák László öntötte Budapesten, 1928-ban. A korábbi harang feltehetően az első világháború áldozata lett.

1920 végén kezdődtek azok a kisajátítások, amelyek révén lehetővé vált a sírkert újabb bővítése déli irányban.

•Korábban a ravatalozás még a halott házában történt. A gyászolók onnan kisérték a (a később halottas kocsin szállított) halottat a temetőbe.

A 19. század közepétől a tehetősebb családok esetében a menet két oldalán fáklyavivők, a halottat szállító kocsi előtt zenekar (általában Grünbaum zenekara) haladtak. Mindezek előtt párosával és gyertyával a férfi ismerősök, mögöttük pedig a hintók sora – a hölgyekkel – helyezkedett el.

 

 

•A keleti oldal sírboltjait 1891-től kezdték építeni.

 

 

Alább közlöm (északról dél felé sorszámozva) mind a nyolc építmény fényképét.


                                
1.                                                                        2.


                               
3.                                                                     4.


                  
5.                                                                6.


                                
7.                                                                     8.

 

•1914-ben a temető korábbi kapuját lebontották és négy méterrel délebbre helyezték át.

•Az 1100 első világháborús áldozat hősi temetője – mai formájában – 1928-ra készült el. Kialakítására 1924-ben Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny szerkesztője indított társadalmi akciót.
Tekintettel a Nagykanizsán létesített katonai kórházra, 1916-ban a pozsonyi katonai parancsnokság akár 3000 sírt befogadni képes, katonatemetőnek alkalmas ingatlant kért a várostól. E területet jelölték ki a célra, amely akkor még nem is volt a temető része.
A magyarokon túl osztrák, német, lengyel, orosz, román, szerb, cseh katonák is nyugszanak itt. 1934-ben a 29 (másik adat szerint 35) olasz katona maradványait hazájukba vitték.
 

Barbarits Lajos (1899-1981)

 

1929

 

1950 körül
(A terület déli fele nyugatról.)
(A kép eredetije Vargha Ildikó (Miklós Zoltánné) birtokában.)
 

A hősi temető közepére a kanizsai helyőrség készíttetett egy homokkő obeliszket 1940-ben.

 

1933

 

A hat méter magas alkotás a helyi Mankovits István (1896-1968) munkája. (Mankovits telephelye ekkor már a Teleki út 13. szám alatt volt.)

 

 

 

2017-ben, egy felújításként kommunikált eljárás eredményeképp, a Mankovits-féle obeliszk megszűnt létezni.
Ugyanakkor a beton síremlékek felső – az elhunytak nevét közlő – felületére csinosnak szánt, tükörfényes kőlapokat ragasztattak.
 

              

 

•A ma használatos ravatalozó 1936-ban készült el a Horváth és Vas cég kivitelezésében.

Területe kialakításakor kétszáz öreg sírt kellett megszüntetni.
A korábbi temetési szokásokról is árulkodik, hogy volt sírhely, amelyben nyolc koporsó maradványait találták meg egymás felett.

 

  

 

 •Akkor építették be a temető északi oldalának kerítésébe a Sétakert Csengery úti bejáratából áthozott három kovácsoltvas kaput és hat kerítéselemet.

 

  

 

•1937-ben emelték a temetőben a nagybakónaki (1919-es) vértanuk mauzóleumát. Az öt méter magas, 1952-ben lebontott építményt Vécsey Barna tervezte, Kovács József kőfaragó kivitelezte.

 

 

 

•Az 1926-ban, ötvenkilenc évesen halt meg Móger János, aki csaknem öt évtizeden át volt a temető sírásója, kertésze. (Megjegyzem, „hivatalát” édesapjától örökölte. Idősebb Móger János hetvennyolc éves volt, amikor 1907-ben arra a szolgáltatásra szorult, amelyet addig ő nyújtott másoknak.)
A harcsabajuszú, pipás-csizmás Mógert mindenki ismerte, sokan kedvelték is. Így aztán a temetőt egyre többen kezdték csak Móger-kertként emlegetni. A szokás még a második világháború után is élt.
Bár Móger bácsit szerették a kanizsaiak, a helyben kialakult kifejezés: „Kikerült a Móger-kertbe.”, nem takart örvendetes eseményt.
Testvére lehetett Móger Terézia, akitől sírásó vállalkozóként búcsúzott a helyi lap 1935-ös halálakor. Hatvannyolc éves volt.
•Akad azért a kanizsai temetőben – akár  – mulatságosnak tartható dolog is.

A ravatalozó és a Tripammer utcai bejárat között kialakított kis parkban áll néhány síremlék, amelyeket a hozzájuk tartozó sír megszüntetése után hoztak ide.

Egyikük fehér márványába a következő feliratot vésték:

 

                                     

 

 

 

 

 

 

 

.

 
/1