Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



351. Nagykanizsa, Kölcsey utca

 

•A város legrégebben kialakult utcái közé tartozik. Makoviczky Gyula feltételezése szerint a törökök távozása után (amikor utcák itt még nem léteztek) itt ágazott el a Pécs, illetve a Buda felé vezető út. Utóbbi mentén települt az utca, bár szerepét hamarosan átvette a jelenlegi Petőfi utca.
•A déli oldal telkei (kivéve a Hunyadi utca közelében levőket) eredetileg a Deák térig (Fő útig) nyúltak és egy gazdájuk is volt. Így a páros házszámú épületek adatairól a megfelelő Deák téri, Fő úti háznál írok.
•A Kölcsey utcát a 18. század közepén Szeglet utcának nevezték (így találjuk az 1864-es kataszteri térképen), később Patika, Kiskereszt (lásd a Hunyadi utca korábbi nevét), Egylet neveken is emlegették. Az utca 1873-ban kapta mai nevét.
•Legtalálóbb talán nem hivatalos neve, a „Kutyaszorító” volt. Főleg az utca északi oldalán voltak annak vonalvezetésével nem törődő építkezések; a homlokzat ritkán lett párhuzamos az utcával, így az helyenként nem szűk, hanem rendkívül szűk lett.
 

 

A „Kutyaszorító” emlékét őrző domborműves térkép a 9. számú ház falán

 

A Czenek-ház (Deák tér 14.) és az utca északi oldalának eleje 1953-ban

(Thúry György Múzeum.)

 

 

•Megjegyzem, hogy az új utcanevek nagyon lassan mentek át a köztudatba.
A helyi lap egy 1875-ös cikkében panaszolta az újságíró, hogy Kanizsán három nyelvet (magyar, német és horvát) használ a lakosság és így minden utcának három nyelven van régi, újabb és legújabb neve. (A városi tanács ne sokkal korábban, 1873-ban nevezett át utcákat.)
Talán oka volt a problémának az is, hogy a nevek csak elvétve voltak kitáblázva a városban.
1900-ban (akkor is egy sor változás történt) egy Szombathelyről városunkba látogató személy – témába vágó – levelét közölte a Zalai Közlöny.
Íme, az írás rövidített (a levélből kihagytam a város fiákerjeivel foglalkozó részeket) változata.
 

Merre van a Kölcsey utca?

 

Tisztelt Szerkesztő Úr!

 

Emlékezetemben még tisztán él a hely, hol ifjúságomnak legszebb éveit töltöttem. 25 éve annak, hogy befejeztem Nagy-Kanizsán tanulmányaimat és evvel egy negyed évszázadra terjedő búcsút vettem városuktól.

Ezen hosszú távollét után végre húsvét vasárnapján eljöttem Kanizsára.

A Koronába szálltam. Miután jóízűen elköltöttem ebédemet, kávéházba mentem, majd pedig a korzóra sétálni. Itt eszembe jutott, hogy az én régi szállásadóm még életben van, valamint arra is emlékszem, hogy fia az elmúlt évben említette Pesten, hogy a Kölcsey utcában lakik.

No, ezt jó lesz meglátogatni!

Odamegyek a sarki rendőrhöz:

„Merre van, kérem a Kölcsey utca?” kérdem tőle.

„Kölcsey utca? … Nem tudom!” feleli.

No, ez szép, ha még ez sem tudja! gondoltam magamban. Tovább sétálok és egy csoportot látok, melyből egy levélhordó bontakozik ki. Odamegyek hozzá és kérdem tőle:

„Kedves barátom! Nem tudná, kérem nekem megmondani, hogy merre van a Kölcsey utca?”

„Ja! Das was i nit!”* feleli.

Pech! gondoltam magamban. Öt évig voltam nála ellátásban, most mégsem látogathatom. Ha megtudja, bizonyára megharagszik érte!

Így tehát, kénytelen vagyok sétálni. Még pedig, én is arra mentem, merre a többség.

A vasút felé, ahol keresztülmentem az „alagúton”.

Bárcsak ne mentem volna keresztül!**

Ezen azonban mégis szerencsésen keresztülestem.

Mentem tovább. Megnéztem a tárházakat, majd eljutottam Kanizsa egyik legszebb utcájába, melyet, mint még emlékeztem reá, Csengery utcának neveztünk. Utcajelző táblát azonban nem találtam. Az utca első pillanatra elég csinos, csupán akkor vettem észre, hogy ez az utca sem különbözik Kanizsa egyéb utcáitól, mikor egy volt iskolatársam kiáltja át a másik sorról:

„Szervusz, Lajos!”

Megállok és látom, hogy szegény kollégámnak, a velem való találkozás végett be kellett piszkítani, sározni lakkcipőjét, mert a Csengery utcában, két oldalt a járda és a kocsiút között két méter szélességű sárszalag húzódik végig, melyen keresztül kellett szegény Vilmos barátomnak úszni.

Örültünk egymásnak, majd elváltunk, én pedig folytattam utamat.

Az utcasarokra érve, felnéztem a házakra, hogy megtudjam, most milyen utcák ágaznak el innét. Hát, legnagyobb meglepetésemre nem találtam utcajelzőt, csupán néhány házon látható világosan a biztosító társaság táblája*** mellett egy-egy házszámjelző. Ezen azonban az idegen nem tud eligazodni, mert ha tudtam is volna valamikor a volt szállásadóm házszámát, akkor sem találtam volna meg, mert ki tud azokon a tört számokon eligazodni.****

Amint így gondolkozom, eszembe jut, hogy ezen utcát még az én időmben Fürdő utcának hívták, mert benne gőzfürdő van.

A másik utcának a nevére, mely elágazik nem emlékeztem, odamegyek azon reményben, hogy ott majd találok utcajelzőt. Azonban, a legnagyobb sajnálatomra kellett konstatálnom, hogy mikor a házat újra festették, vele együtt az utcajelzőt is befestették.

Csak most kezd lekopni a házról a festék, és ha valaki megerőlteti szemeit, akkor a következő betűket veheti ki:

K f dy-utca,

amiből arra lehet következtetni, hogy ez Kisfaludy utca, hogy azonban melyik Kisfaludy nevéről, az már a mérnöki hivatal titka.

Tovább, találtam balra egy másik mellékutcát a következő felirattal:

NFő-tér

Utca.

Ilyen elnevezést igazán még sohasem hallottam. Azt tudom, hogy itt óvoda is van, tehát ez bizonyára Óvoda utca lesz, gondoltam magamban. Ezt a nevet azonban csak én gondoltam ki, jó lenne elmenni a másik utcasarokra, ott majd talán megtudhatom ezen utca nevét.

Meglepődtem!!

Nemzetiszínű tábla jelzi, hogy

Nádor utca.

Ez bizonyára a háztulajdonos hazafiságából telik ki, mert miért tenne a város épp ezen utcával kivételt. Amely véleményemet megerősítette az ugyanazon házon lévő, hasonló kiállítású tábla, mely azt mondja, hogy

Kazinczy-utca.

Visszafordultam, hogy folytassam utamat. Eljutottam a Nagykanizsai Takarékpénztárhoz.

Itt már csak bizonyára találkozom utcajelzővel!?

Volt is, de csak egy!

Talán, ha nem lenne, még sokkal jobb volna!

„Deák-tér”, jelzi a tábla, azonban elég elhibázottan, mert a tábla keze a korzó felé mutat. Értelmezze ezt mindenki úgy, hogy neki tetszik! Most elkezdtem következtetni.

Ez a tábla bizonyára, dacára annak, hogy a keze meg van fordítva, mégis a templom felé menő utat jelzi. Azonban, egész jogos valakinek azon állítása is, hogy ez a korzót jelzi, mert ezt máshol tábla nem jelöli, a „Deák-tér” keze pedig a korzó felé fordul.

Rövid séta után megvacsoráltam és betértem a „Központ”, majd pedig az „Otthon” kávéházakba.

Itt csak bámultam!!

Fiatal kereskedősegédekből összeállított kártya-kompániát láttam.

Megelégeltem a sok jót és a vasútra hajtva felültem a 12 óra 45 perckor Bécs felé menő személyvonatra, hogy Szombathelyre utazzam.

Amint kiszálltam a vonatból, felültem a villanyosra és bementem a városba. A városház-palota előtt kiszálltam és miután tudtam a házszámot, egyenesen betaláltam nagybácsimhoz.

Remélem, hogy a további huszonöt éves találkozás már kellemesebb lesz, és talán már akkor lesznek utcajelző táblák, rendes házszámok, sőt, ha szállásadóm még életben lesz és a Kölcsey utcában fog lakni, akkor biztosan azt is meg fogom találni.

Csodálom, hogy Szombathelyen jobban ismerik Nagy-Kanizsát, mint Kanizsán, mert itt meg tudták mondani, hogy a Kölcsey utcát úgy kellett volna kérdeznem: „Hol van a Kiskereszt utca?”

Ezek után maradok a tisztelt szerkesztő úrnak alázatos szolgája

Szombathely, 1900. ápr. 18.

Komáromy Lajos

 

* „Ja! Das weiß ich nicht!” Azaz: „Nos! Azt nem tudom!”

** Már akkor is?

*** Magyar-Francia Biztosító Társaság.

**** Gyanítom, hogy az említett tört jellegű házszámok a helyieknek sem mondtak sokat.

Például, ami ma a Kinizsi utca 6. szám, az hajdanán, hivatalosan a „Kinizsi utca 1025/919 népsorszám” megnevezést bírta.

•A Zalai Közlöny szerkesztőségének becsületére legyen mondva, hogy amikor ugyanezen évben elkezdték kihelyezni az utcák nevét és a házszámokat jelző táblákat, azt sem hagyta szó nélkül:

 

Megvan a Kölcsey utca

 

Eddig nem tudtuk merre van, csak Kaschmetter* levélhordó tudta. Ezentúl azonban minden kételyt kizárólag a IV. kerületben leledzik.
Ezt pedig onnan tudjuk, hogy mostanában szögezik fel az utcajelző táblákat, meg a házszámokat. Rá sem ismerünk szülőföldünkre, olyan nagyvárosias jellege van!
Utcajelző tábláink betűi karcsúak, mint a zsiráf nyaka és azt mondják, hogy Halis István tanácsos, a mi jeles történészünk el sem tudja olvasni a neveket, de vajon ki kérdezi, hogy a betű karcsú-e vagy kövér? Örül mindenki, hogy már van tíz évig tartó epedés után.

 

*Kaschmitter András postai altiszt hetvenhét esztendősen, 1913-ban halt meg.



A karcsú betűk

 

•Itt vissza kell térnem a Kanizsán korábban sokak által beszélt német és horvát nyelvre. A tizenkilencedik század során ezek lassanként kikoptak a használatból, de némi emlékük azért maradt.
Például kisgyermekként még nem csengett idegenül számomra a „doszta” (elegendő, bőséges) vagy a „secko jedno” (mindegy, egykutya). Igazi magyar szavak benyomását keltették bennem, olyanokét, amelyeket mindenki ismer, használ a környéken.

 

352. Nagykanizsa, Kölcsey utca 1.

 

Jobbra a Fasciatti-ház az 1920-as évek második felében

 

•A közelben cukrászdát működtető Fasciatti Bertalan (ötvennyolc évesen, 1880-ban halt meg), majd özvegye (Mürner Jozefa nyolcvanhat évet élt, 1913-ban hunyt el) háza állt itt. (Az 5. szám alatti épület is tulajdonuk volt.)

Az épület adott helyet az 1852-ben alapított Halvax-féle kalapos-műhelynek, amelyet 1905-től modern üzemként működtetett tovább Halvax Károly (Halvax József polgármester testvére) és fia, Frigyes.

 

1896

(Halvax Károly nyolcvanhat évesen, 1912-ben, Frigyes hatvan évesen, 1921-ben halt meg.)

 

1906

 

1918-ban a ház az Ipartestület tulajdonába került.

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 2.

 

•Korábban a Bayer-ház a Deák tér 13. mellett a Kölcsey utca 2. házszámot viselte. Ma ugyanez Kölcsey utca 4.

 

    

Az utca számozása 1901-ben és ma

 

353. Nagykanizsa, Kölcsey utca 3.

 

•Ma dr. Haiszer János (kilencvenegy évesen, 1982-ben halt meg) fogorvos 1928-ban épített háza van itt. Tervezője, kivitelezője a Horváth és Vas cég volt.

•A helyén állt épület 1733-ban épült, 1919-ben összeomlott.

 

1907
(A képen balra még áll a Kölcsey utca 3. szám alatti öreg ház.)

 

  

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 4. (egyben: Deák tér 13.)

 

•Lásd: Deák tér 13.

 

 

A homlokzat 2017-es felújításakor

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 6.

 

•Lásd: Deák tér 11-12.

 

354. Nagykanizsa, Kölcsey utca 7.

 

•A már lebontott ház Csemits (Csemics) Károly csizmadiáé volt, aki 1893-ban, hatvanhárom évesen halt meg.

Tőle veje, Miltényi (Miltenberger) Sándor cipész örökölte, aki 1877-ben alapította műhelyét és üzletét.

 

         

1877 és 1882

 

1902

 

1908

 

A vállakozást 1908-tól fiával, Gyulával társulva működtette tovább.

 

       

   1907                                                          1909

 

Eötvös tér 3. alatti üzemük fokozatosan erősödött: 1910-ben 35 munkással dolgozott.

Miltényi Sándor 1927-ben halt meg. Hetvenöt éves volt akkor.

•Az 1860-as években még Hajmási-háznak nevezték az épületet. Hajmási (Csemits apósa) birtokában volt a Hajmási-rét is.
A „rét” az Ördög-árok déli oldalán húzódott. A Hunyadi utcától (azt a részét akkor még nem építették be) a Hunyadi és Kinizsi utcák közötti térség feléig ért.
A 19. század közepén, amikor még nem létezett a Sugár út, a diákok szívesen jártak ide labdázni. A Hunyadi utca felől érkeztek tömör gumilabdákkal.
Akkoriban a labdázás még nem a mai focizást jelentette.
 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 8.

 

•Lásd: Deák tér 10.

 

  

A korábban földszintes ház (Pollák József együtt építtette a Deák tér 10. szám alattival) ma

 

355. Nagykanizsa, Kölcsey utca 9. és 11.

 

•A még létező régi házak érzékeltetik az utca beépítésének hajdani módját.

 

.

Talán még láthatjuk valamikor eredeti formájában a 9. számú házat
(Faragó Márton 1947-ben festette meg képét.)
 

 

Kölcsey utca 9. 

 

   

                                                                                                               A pórfödémes kapualj

 

  

 

 

Kölcsey utca 11.
(A ház utcai szárnyának szabálytalan alakja igencsak furcsa alaprajzú helyiségeket eredményez.)

 

• Michel Ignácnak a 9. szám alatt, saját házában volt köteleket készítő „gyára”. Ezt 1825-ben kezdte működtetni Kanizsán, majd egy ideig Kiskanizsán volt a műhelye.

1860-ban az uradalmi iratokban, mint a kanizsai vámút bérlője szerepel.

1863-tól dolgozott e házban.

 

1863

 

•A századforduló tájékán már a szemközti épületeket (Deák tér 11. és 12.) birtokoló Vagner család tulajdonában volt a 11. számú és a Michel-ház is.
1927-ben vásárolta meg a város.

•A város 1907-es címtára szerint a Kölcsey utca 11. és a Kölcsey utca 4. (ma 6-os számmal áll helyén emeletes ház) számú ingatlan birtokosa Samu József rézműves volt.

Samu ekkorra már Kanizsa egyik legtekintélyesebb iparosává vált. Többször is ipartestületi elnökké választották. Először 1893 és 1895 között, másodszor 1910 és 1914-es halála között viselte a tisztséget.

Műhelye az utca 4. számú házában működött, lakása viszont itt lehetett.

Cégéről további adatok a Deák tér 11. és 12. címen olvashatók.

•Mindkét, a 19. század közepe Kanizsájának hangulatát sugárzó házat érdemes lenne megmenteni az utókor számára.

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 10.

 

•Lásd: Deák tér 9.

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 12.

 

•Lásd: Fő út 13.

 

  

 

356. Nagykanizsa, Kölcsey utca 13.

 

•Az itt állt ház Perger Károly városi aljegyző tulajdona volt a 20. század elején.

Korábban is a család birtokolta: 1860 tájékán a szitás mesterséget űző özvegy Perger Józsefné.

•Ekkoriban élt a házban a gyerek Biba Zseni (Erdősi Eugénia). Még a járókelők is megcsodálták a gyakran énekelgető kislány szép hangját.

Piringer Róza vette pártfogásába és ő érte el, hogy Bécsbe került, ahol kellő képzésben részesülhetett.

•Itt emlékezem meg Perger József piarista tanárról is.

Némi bizonytalansággal választottam e helyet, mert egyik testvérét ugyan Károlynak hívták, de ő nem feltétlenül azonos a fentebb említett aljegyzővel. Apja is a Károly nevet viselte; a szitás mesterséget űzte.

 

Perger József (1853-1901)

 

Perger szülővárosában, Kanizsán végezte gimnáziumi tanulmányait.

A piarista rend tanáraként az ország több részén tanított. 1888-ban kinevezték a kecskeméti főgimnázium igazgatójának, majd ugyanott házfőnöknek is. 1897-ben Lévára küldték; ott szintén e két feladatot kapta.

1899-ben hazajött és a helyi főgimnázium tanára lett.

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 14.

 

•Lásd: Fő út 15.

 

  

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 16.

 

•Lásd: Fő út 17.

 

A Kölcsey utca a Kálvin tér felől fényképezve 1937-ben
(A két úr mögött a Kölcsey utca 16. számú ház. Már nem áll.)

(Könnyen lehet, hogy a felvételen a város első egyirányúsított utcáját látjuk.)
(Pék Pál hagyatékából.)

 

357. Nagykanizsa, Kölcsey utca 17.

 

•A 17. szám alatt állt Zapletál Ignác borbélymester két kis háza. A házakat és az 1870 tájékán alapított vállalkozást fia, Simon örökölte.

 

1920

(Zapletál Ignác 1927-ben, nyolcvanegy évesen, Simon 1939-ben ötvenhat évesen halt meg.)

 

•1922-től itt volt Quittner Arthur (1890 vagy 1892-1944) műhelye. Addig a Csengery út 13. szám alatt tevékenykedett.
Moller Károly és ő lehettek a város első villanyszerelői.
 

1921

 

1922

 

1931

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 18.

 

•Lásd: Fő út 19.

 

358. Nagykanizsa, Kölcsey utca 19.

 

•Korábban a 19. szám alatt egy keskeny, de északra rendkívül hosszan elnyúló épület (csaknem 35 méter hosszú volt) helyezkedett el.

•1892-ben, az akkor Ábrahám Zsiga tulajdonában lévő házat kibérelte a Kanizsára telepedő Mayer Károly kékfestő.

Vállalkozását fokozatosan vegytisztító és textilfestő üzemmé fejlesztette.

 

1906

 

A telken második épületet húzatott fel, 1910-ben pedig az egész ingatlannak tulajdonosa lett.

 

1910

 

A cég fénykorában tucatnyi munkást foglalkoztatott, Mayer megalkotta és szabadalmaztatta körforgó kefélőgépét.

 

                                            

1910 és 1911

 

1921

 

•A telek épületeit már a két világháború között lebontották.

 

Nagykanizsa, Kölcsey utca 22. (egyben Hunyadi utca 12.) (valójában Kálvin tér 1.)

 

•Lásd: Kálvin tér 1.
 

 

 

 

 

 

.

 
/1