Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



288. Nagykanizsa, Király utca

 

1902-ben, a Vár út új nyomvonalának kialakításakor

(A felvételen jól látszik a Király utca déli oldalának első háza, a Bárány fogadó.)

 

Az utca Erzsébet téri torkolata az 1910-es években

 

•A 18. század közepén a Német, majd a Nagy Német, Varazsdi utca neveket is viselte. Ifj. Makoviczky Gyula szerint az eredeti elnevezés oka az, hogy a törökök után a várba vezényelt német nyelvű katonák – a városban maradók – itt építkeztek. Mai nevét az utca 1873-ban nyerte el, de 1900-ig a városközpont felől indult a házak számozása. (Az utca északi oldalának ingatlanjai kapták a páros számokat.)

•Már az 1850-es évek végén klinkerrel (téglával) burkolták.

 

Az 1890-es évek végén
(A vasúti töltés mögött az utcától délre eső terület.)

(Singer Sándor felvétele.)

 

•Hajdan az utca által érintett terület (egészen az Erzsébet térig), a várat körülvevő mocsaras terület részeként, jóval mélyebb volt.

Ez nem meglepő, mert a Principális-csatorna kiásása előtt a vizet levezető Kanizsa-patak jóval keletebbre, körülbelül a Dencsár-árok helyén folyt. A terület tehát a „mocsár” része volt.

A mai terepszint a 19. században végzett feltöltések eredménye. A hajdani viszonyokból valamit lehet még érzékelni a vasútvonal mellett, a teniszpályáknál.

 

                                   

 

•A vasúti vágány nyugati oldalán, az út déli szomszédságában vasúti megállóhely is volt 1955 és 1967 között. A Kanizsavár nevet viselte.

 

 

•Az utcában nyomda is működött: az 1921-ben létrehozott Kereskedelmi Nyomda és Hírlapkiadó Vállalat. Az alapító, dr. Pap József (1931-ben halt meg) társa Liditt Samu volt. Így feltételezhető, hogy Liditt háza (Király utca 17.) adott helyet a vállalkozásnak.
1922 végére a tulajdonosok kénytelenek voltak belátni próbálkozásuk sikertelenségét (nem kaptak engedélyt új lap indítására), cégüket megszüntették.

 

289. Nagykanizsa, Király utca 1. és 3.

 

•Itt, a vasútvonal mentén már nem a lakóházak domináltak a századfordulón sem.

A Király utca 1. számú telek és a vasútvonal között volt 1925-ig az állatvásártér.

Érdekes, hogy a vásártér északi oldalán lévő terület neve a Csontos-rét nevet viselte.

•A városi képviselőtestület döntése alapján 1908-ban kísérelte meg a helyi rendőrség a külterületen sátorozó cigány lakosság belterületre költöztetését.
E célra a Csontos-rétet szemelték ki. A terv megvalósulásáról hír nem maradt fenn, talán nem is tudták a telepet kialakítani, mert az érintettek köszönték szépen, de nem kértek belőle.

•Az 1. szám alatt pedig Sartory Oszkár (1845-1918) műkő és cementáru üzeme működött.

A valószínűleg olasz származású Sartory 1878-ban alapította cégét.

 

1878

 

Az 1890-ben használt céges boríték részlete

 

Sikeres volt, hiszen a századfordulóhoz közeledve már telephelye volt Miskolcon és Tapolcán.

 

(Thúry György Múzeum.)

 

Sartory hírnevét erősítette saját szabadalma, a fémfényű, mintás járólap.

 

1900

 

.

Az 1910-es években

 

A városi csatornázás korai szakaszában is jelentős szerepe volt cégének.

Sartory 1918-as halála után a vállalkozás nem maradt a családé; fia, Zsigmond (1881-1969) bíró lett.

•Sartory szomszédságában, a 3. szám alatti ingatlanán Weinberger Náthán működtette mészkereskedését a századfordulón.

 

290. Nagykanizsa, Király utca 2.

 

•Itt állt az uradalom Bárány nevű fogadója (az 1850-es években hat szobával) a telek északnyugati sarkán.

 

Az épületegyüttes (559) az 1864-es térképen
(Felül az ingatlan Király utca felőli oldala.)
(Thúry György Múzeum.)

 

•Használták azonban más céllal is. 1865-ben az egyik uradalmi irat mészáros-laknak nevezi.

A város a tulajdonába került földszintes fogadót 1921-ben továbbadta Beák Jánosnak.

 

Egy bérlő 1922-ből

 

1933

 

•A telken 1938-ban építtették fel üzemüket Szegő Mór termény- és vaskereskedő (cégét 1918-ban alapította) és fiai, Szegő József (1904-ben született) és György. Neve Szegő és Társa Dunántúli Mezőgazdasági Gépgyár lett.

Az üzemben vasöntöde is létesült és irodái a volt fogadóba települtek. A cég száz embert foglalkoztatását tervezte, de nagyjából húsz munkással dolgoztak.

 

 

 

E számla apró rajzai a kis gyár egységeit örökítették meg:

 

          
A szerelők részlege, a gépház és az esztergályosok műhelye

 

           
Műhely, a kovácsok munkahelye és az öntöde

 

1947

 

A hajdani fogadó Király utcai homlokzata az 1970-es évek első felében
(Ekkoriban a ház a Vasipari Vállalat irodáinak adott helyet.)
(Thúry György Múzeum.)
 

•A századforduló tájékán Sattler (később Szegő) Mór (1876-1944) ingatlanközvetítéssel, jelzáloggal, hitelekkel, pénzbehajtással foglalkozó irodája révén vált ismertté és vagyonossá a városban.

•A telken ma is álló, erősen átalakított öntödei épület már a második világháború utáni időkből származik, az 1955-ben létrejött Vasipari Vállalat hajdani épülete.

 

1958-as felvétel a működését 1953-ban kezdő öntödei épületről

(Thúry György Múzeum.)

 

 

•A városban 1875-ben jött létre a Korcsolyázó Egylet. A kezdeményezés idővel lendületét vesztette, az egyesületi élet megszűnt.

 

(Thúry György Múzeum.)

 

Újbóli megalakítása 1891-ben történt meg. Az összegyűlt lelkes hölgyek és urak Clement Lipótot választották elnöküknek.

 

                        

Korcsolyázó pár (1884)                                        A jégen (1891)

 

(1890)

 

Itt, a Bárány fogadó nyugati oldalán (a jelenlegi, az 1930-as évek végén már létező teniszpálya helyén) alakították ki korcsolyapályájukat.

1895-ben négy ívlámpa felállításával lehetővé tették az esti szórakozást is.

 

A létesítmény délnyugatról 1928 tájékán
(Az elhanyagoltsága miatt már megszűnt pálya helyén a képen látható változat 1924 végén létesült. Kulipintyó! – minősítette melegedőjét az újságíró.
1928-ban a területen teniszpályákat létesített az NTE, bár a téli korcsolyázást még lehetővé tették.)
 

•A telek nyugati szomszédságában, de még a vasútvonal keleti oldalán húzódik a – ma ezen részén fedett – Dencsár-árok.

 


A meder 1901-ben
(Thúry György Múzeum.)

 

1927-ben tizenöt méterrel nyugatabbra ásták újra a csatornát, amitől ezen a részen az árok nagyjából párhuzamos lett a vasúttal. Új hidat is építettek fölé. Sokáig nem állt, mert 1945-ben felrobbantották.
 

1929

 

291. Nagykanizsa, Király utca 4.

 

•Az első Hild, aki szerepet játszott a város történetében id. Hild Károly soproni kőfaragó volt. Az ugyancsak soproni Schármár Jánossal együtt építették fel az 1945-ben leégett városházát.

 

A 19. és 20. század fordulóján

(A kép jobb szélén Hildék temetkezési vállalatának egyik halottaskocsija.)

(Thúry György Múzeum.)

 

Az 1910-es évek első felében
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

Soproniként is volt háza Kanizsán; itt, a Király utca 4. szám állt földszintes épülete. A ház utca felé forduló oromfalát téglalap alakúvá építették. Azon kőbe faragva ott voltak mestersége jelképei és két freskó.

•Később az épületben alakította ki „szobrászati” műtermét (lakása a Fekete Sas fogadó közelében volt) Szász Károly „rajzmester”.

Szász Székesfehérvárról került Kanizsára. Ott műasztalosként és díszítő-szobrászként dolgozott. Kanizsán a főgimnázium első rajztanára lett, de oktatta tárgyára a tanoncokat és az elemi iskolák tanulóit is. Ugyanakkor eredeti tevékenységét is folytatta.

Készített cégéreket, restaurálta a Szentháromság-szobrot, amikor azt az Eötvös térre áthelyezték (1869), valószínűleg e ház (műterme) homlokzati falfestményeit is ő készítette.

Érdekesség, hogy az 1879-es székesfehérvári kiállításon saját találmányával – egérfogóval kombinált csizmahúzójával – szerepelt.

A helyi sajtó elismeréssel írt a szerkezetről.

Szász Károly 1882-ben halt meg.

•Fia, az 1850-ben Székesfehérvárott született Szász Gyula szobrászként országos hírnévre tett szert. Miután Kanizsán elvégezte iskoláit, a bécsi akadémián, majd Olaszországban tanult.

Ismert munkája Csáktornyán a „Zrínyi-emlék”, az Országházban a hét vezér hét szobra, Árpád vezér szobra Ráckevén.

 

 

Ráckeve: Árpád szobra (1897)  

            

A gödöllői honvédemlék felső, három méter magas része, Hungária alakja (1899)

     

Még növendékként készítette el a nagyrécsei templomnak Péter, illetve Pál apostol szobrát.

Kanizsán a már leégett városháza csonka tornyára helyezett ország címer az ő munkája volt, akárcsak két takarékpénztár épületének (Fő út 8. és Csengery út 1-3.) homlokzati díszítése. Az utóbbi palota 1870-es építésekor a Nagykanizsai Takarékpénztár megrendelte tőle (és meg is vásárolta) Csengery Antal mellszobrát, amit székházukba szántak. A szobor további sorsáról nincs adatom.

1880-ban arról írt a Zalai Közlöny, hogy két féldomborműve (az Igazság és az Egyetértés), amelyeket a városháza kapuja fölé szánva készített hat évvel korábban, még apja padlásán kallódott. Ezek sorsa ismeretlen, arra az épületre nem kerültek fel.                 

•Szász Károly halálakor, 1882-ben műtermét Hildék vették át. Temetkezési vállalatuk (Hild László vezette) később itt székelt.

 

1920

 

•A szép házat lebontották, amikor mögötte felépült a KÖGÁZ irodaháza.

•A telken működött Hartmann Ignác (hatvanhét évesen, 1899-ben halt meg) „mérleggyáros” az 1870-es években. Hartmann a század utolsó negyedének egyik sikeres, kiállításokon is elismeréseket szerző iparosa volt.

 

1877

 

•Ugyanitt Herczeg Sándor 1887-ben élesztőgyárat nyitott (Első Nagykanizsai „Concordia” Sütő és Sajtolt Élesztő Gyár).

 

1887

 

A gyár külföldön is elismeréseket szerzett, de Herczeg az üzemet 1893-ban továbbadta, mert gyufagyárat akart létesíteni.

Utóbbiból nem lett semmi.

• Az 1937-es címtár szerint itt működtette vállalkozását Porr Jenő. 1931-ben még a Teleki út 6. szám alatt volt műhelye, öntödéje. Ott egyszerű mezőgazdasági gépeket gyártott és kínált.
A későbbiekben itt, a Király utcában „Porr Jenő utóda Tompos Imre” név alatt folyt az öntés, a mezőgazdasági gépek készítése.

 

292. Nagykanizsa, Király utca 5. és 7.

 

•A Király utca 7. szám alatti ház 1907-ben Hitzelberger Mátyásné birtokában volt.

Kérdés, hogy a toronyóráinkat készítő Hitzelbergerek merrefelé laktak korábban a városban. Egy 1862-es adat említ egy Hitzelberger-házat (kocsma működött benne) a Szentgyörgyvári utcában, amely elnevezéssel akkor a jelenlegi Kossuth tér, Katona József és Kórház utcák területét illették.

•Az 5-ös számú ház viszont kétségtelenül órásé, Szivós Antalé volt ekkoriban. Szivós 1921-ben, élete 40. évében halt meg.

 

Király utca 5.

 

Az 1926-os címtár szerint itt volt a török származású Isa Ali (1894-1961) cukorkaárus műhelye.

 

293. Nagykanizsa, Király utca 6. és 8.

 

•A 6. számú házat Tóth Mihály építési vállalkozó 1884-ben építette. A terveket is ő készíthette.

 

  

 


(Thúry György Múzeum.)

 

A megrendelő személyét nem sikerült megállapítanom. Egy lehetséges változatot a szomszédos, 8. számú épület történeténél vázolok fel.
 

 

  

 

  

 

•A 8. szám alatti épületet valamivel később, megjelenésében az előzőhöz alkalmazkodva, Berger Adolf gabonakereskedő építtette korábbi háza helyén.

Udvari homlokzatán még láthatók a raktárként használható magasított padlástér ablakai és ajtaja.

Berger 1912-ben, hatvanhat évesen halt meg. A cégbírósági adatok szerint vállalkozása 1879 és 1904 között létezett.

 

 

  

 

  

 

  

 

•Kardos Ferenc kutatásai nyomán vált ismertté Berger Adolf 1883-ban írt beadványa, amelyben új háza megépítéséhez kért engedélyt. Ennek tervét is Tóth Mihály készítette.

 

 

A fennmaradt alaprajzi részből megállapítható, hogy nem ez az elképzelés valósult meg: a ma álló ház nagyjából kétszer szélesebb a tervezettnél. (Az udvari magtár viszont létezik.)
Berger tehát megvásárolta keleti szomszédja ingatlanát és az egyesített telkeken emeltette terjedelmes lakóházát, amelyet az 1901-es térkép már jelez.
•Berger 1883-as kérelmében említette két szomszédja nevét is. Sajnos csak a vezetékneveket és megállapíthatatlan, hogy melyik ingatlant birtokolta egyikük, melyiket másikjuk.
A kiskanizsai oldalról (Király utca 6.) Apfelbaum Salamon (1895-ben halt meg) lehetett a szomszéd. Apfelbaum liszt- és vegyeskereskedőként tevékenykedett a városban. Könnyen lehet, hogy Tóth Mihály számára tervezte 1884-ben az épületet. Kialakítsa (a magtárként jelzett rész) ezt sejteti.
A másik szomszéd (a Berger által megvett második telek gazdája) Schapringer Lázár lehetett. Róla tudni, hogy 1907-ben, nyolcvanhét éves korában halt meg és honvédként részese volt a szabadságharc csatáinak.

•A 20. század első évtizedében mindkét épület Fischer Ferenc és Leitner József (1912-ben, ötvenegy évesen meghalt) gabonakereskedők tulajdonában volt. Cégük 1911-ben szűnt meg.

 

1910

 

A világháború után újra létezett itt a Fischer és Leitner cég, de ekkor már fűszerek és gyarmatáru kereskedésével foglalkoztak az akkori tulajdonosok: Fischer Ferenc és Leitner Aladár.

 

1920

 

A céges levelezőlap részlete 1938-ból
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)

 

 

Leitner Aladár

 

•A 8. szám alatt létesített ecetüzemet 1942-ben Balassa Gyula. Ez a nyugati oldalon volt, részben az utcai, részben az udvari szárnyban.

 

294. Nagykanizsa, Király utca 9.

 

•Kékfestők dolgoztak az itteni, már lebontott házban.

Az 1889-ben árverésen került a Pollák család birtokába, 1905-ben homlokzatát átalakíttatták.

 

A mesterség soproni ábrázolása 1862-ből

 

Pollák Ede (1926-ban, nyolcvan évesen halt meg) fia, Ernő (1876-1944) folytatta apja kékfestő mesterségét.

 

1920

 

•Az 1943-as telefonkönyv szerint a házban lakott (fiaival együtt) gróf Benyovszky Móricné (gróf Batthyány Lujza).



Gróf Benyovszky Móricné (1897-1981)

295. Nagykanizsa, Király utca 10.

 

•A fényképen látható épületet 2010 körül lebontották.

 

 

A helyén állt házban dolgozott annak tulajdonosa, Kohn Fülöp szappanos (1925-ben, hetvenegy éves korában érte a halál) a 20. század elején. Később fiával, Kerekes Józseffel társulva űzte mesterségét.

 

296. Nagykanizsa, Király utca 12.

 

•Nem áll már az a ház sem, amelyben szintén egy kékfestő dolgozott a 20. század tízes és húszas éveiben: Rosenberg Jónás (Pollák Ede kékfestő sógora).

 

297. Nagykanizsa, Király utca 13.

 

•Az épületet Horváth György építtette 1911-ben.

 

  

 

•A ház elődje Mankovics (Mankovits) Jakab és Mitró J. József építőmesterek tulajdonában volt, itt működött vállalkozásuk is a századfordulón.

1907-től már nem együtt dolgoztak. Mitró a Fő út 17., Mankovics a Kinizsi utca 21. szám alatti irodájában várta megrendelőit.

 

1909

(Mankovits 1932-ben, hatvan évesen halt meg.)

 

298. Nagykanizsa, Király utca 14.

 

•Szemben a Tandor-házzal, az utca másik oldalán, a 14. szám alatt állt az emeletes Babochay-ház. Keleti szomszédja már a Zrínyi utca házának számított (Zrínyi utca 2.).

 

Az épület 1966-ban

(Thúry György Múzeum.)

 

1966

(fortepan.hu)

 

•1838-ban – itt, az utca nyugati felében még alig léteztek házak – építtette Saffarics Ferenc uradalmi földmérő. Az akkoriban még mélyebb, mocsaras területen nyolc méter magas töltést volt kénytelen emelni házának, amelyet így is mélyen levert cölöpökre kellett építeni.
A „hiteles mérnök és bölcsészettudor” haláláról 1863-ban adott hírt a helyi újság. Nyolcvanöt esztendős volt akkor.
•Leánya felesége lett Babochay Jánosnak, így 1922-ig a házat a Babochay család birtokolta.

A Babochay család első, Kanizsára kerülő tagja – az 1760-ban született József – orvos volt.

 

  

A család címere           A család ex librise a 18. századból

 

                          

           Babochay József                           Babochay György (1835-1913)

              

Somogyból költözött a városba 1792-ben, a jakobinus összeesküvés lelepleződésekor, tartva az esetleg személyét is érintő retorzióktól. 1800-ban lett városi polgár (purger).

Őt már a mai értelemben vett orvosnak kell tekinteni, tanulmányait a pesti orvosi karon végezte.

 

 

Népszerű és befolyásos ember volt. Amikor 1808-ban városbíróvá választották, a városbírói székkel (ma a múzeumban látható) együtt háromszor felemelték és körülhordozták a tanácsteremben „a közönség többszörözött kívánságára”. 1810-ben ismét városbíró lett.

„Kanizsa privilegizált város története” című munkája sajnos kéziratban maradt. A maga nemében első tanulmányból néhány ívnyi még a család birtokában volt a 20. század elején is. 1838-ban hunyt el.

•Fia, János (1801-1876) ügyvéd lett.

1833-ban szintén városbíróvá választották, majd 1835-ben, 1860-ban és 1865-ben ismét a városbírói székbe került. Dolgozott a város főjegyzőjeként is.

1848-ban ő szervezte meg a város nemzetőrségét. Maga a Petőfi (Pesti, vagy Cigány) utcai nemzetőrök századosa (kapitánya) lett.
A helyi nemzetőrséget tizenkét „tizedbe szerveződött” 241 fő alkotta. Másik két századukat Kaan Károly, illetve Martinkovics Károly kapitányok vezették.

Egyenruhájukról is született döntés. Búzavirágkék atilla (fekete zsinórzattal, hosszas óngombokkal), szürke nadrág (oldalán vörös zsinórral), sötétzöld sapka (piros sujtás beeresztéssel, elől – kivarrt N. Ö. betűkkel – egy nemzeti rózsával).
Legtöbben azonban kénytelenek voltak megelégedni a zöld sapkával.
•A Babochay család a Fő úton álló korábbi, majd a helyére épített új házában élt, de 1913-as halálakor Babochay György (János fia) már e ház lakója volt.

Személyében folytatódott a családi hagyomány: ő 1878-tól tizennyolc éven át volt a város polgármestere. 1884-ben választották másodszor polgármesterré.

•Az épületben ipari tevékenységet végzők is megtelepedtek. Zottl György kárpitos a Magyar utcáról költözött ide műhelyével. 1884-től Miskei József „kocsigyáros”, 1893-tól Ludvig István gépészmérnök sodronyfonó üzeme, a 20. század első évtizedeiben Wilheim János ruhafestő és vegytisztító vállalkozása dolgozott itt.

 

1872

 

1884

 

•Az ingatlant 1922-ben vásárolta meg Mechner Ede lókereskedő. (Mechner 1934-ben, élete 53. évében halt meg.)

•Az épületet 1974-ben bontották le.

 

299. Nagykanizsa, Király utca 15.                                                             (Schulhof-ház*)

 

•A monarchia jelentős terménykereskedelmi központjává fejlődő Kanizsán a bornagykereskedések is nemzetközi hírűvé váltak. Évente 200 000 hektolitert szállítottak, főleg Ausztriába és Svájcba.

A szám nagyságát érzékelhetjük, ha összehasonlítjuk az országos adatokkal. Például, 1897-ben az ország akkori határai között körülbelül 1300 000 hektoliter bort termeltek.

•Schulhof Adolf, a borkereskedők egyike 1888-ban építtette fel e házát.
Kunics Zsuzsa kutatásai eredményeként tisztázódott, hogy a terveket Sallér Lajos készítette. Az eredetileg földszintesnek tervezett épülete helyett azonban egy emeletes változat készült el. A ház pincéjét a terep szintjéig emelve alakult ki a az új földszint. A változtatás persze érintette a homlokzatot is és szokatlan megjelenésűvé tette azt.

 


A homlokzat az első terven

(Thúry György Múzeum.)
 

A szép terrakotta szoborcsoport a világhírű, bécsi Victor Brausewetter (1845-1926) munkája. Közepén, egy címerpajzson SCH. A. 1888. felirat olvasható.

 

1995

 

      

 

      

 

•Schulhof 1884-ben kezdte borkereskedői tevékenységét a városban. Sokáig sikeres lehetett, mert vejével, Árvai Adolffal 1900-ban társulva hamarosan megszerezte a Gstettner testvérek borászatát és házát (Csengery út 31.) is.

Viszonya a másik nagy borkereskedővel, Zerkowitz Lajossal hírhedten rossz volt. Utcai verekedésük Schulhofot elmarasztaló bírósági ítélettel zárult.

A háttérben talán a jelentkező üzleti gondjai voltak, mert 1909-ben – ötvenhat évesen – öngyilkos lett, akárcsak 1910-ben a harminchat éves Árvai.

Nem tisztázott, hogy Schulhof Kanizsára kerülése előtt hol és mivel foglalkozott. Nem lehetetlen azonban, hogy az 1870-es évek közepén, Budapesten cipőgyári raktárát (boltját) hirdető Schulhof azonos a későbbi borkereskedővel.

 

(1875)

 

•Az első világháború idején és azt követően Reich Samu háza volt, aki pálinkafőzést indított itt.

 

Reich Zalaegerszegről telepedett át Kanizsára

 

1913
(Reich kanizsai vállalkozása a cégbírósági cégjegyzék szerint 1912 és 1932 között létezett.)
 

Értékesíteni próbálta a ház „kanálisi jog”-át is. Ez érték volt, mert jellemzően itt, a Zrínyi és Király utcák alsó szakaszán, a Dencsár-árok közelében voltak a város kékfestőinek műhelyei. A tevékenység komolyabb mennyiségű szennyvíz képződésével járt.

•Később valóban megjelent a tevékenység e házban is: Szabados Mátyás (1892-1944) dolgozott benne. Kékfestő üzemét 1923-ban létesítette.

 

Szabados Mátyás

 

300. Nagykanizsa, Király utca 16., 18. és 20.

 

•A 19. és 20. század fordulóján három (már nem létező) földszintes ház állt a Zrínyi utca torkolatától keletre.

 

Jobbra a sarkon a 16-os, mögötte a 18-as és 20-as ház
(Ketting Klára 1940-es felvétele.) (indafoto.hu)

 

•A sarokház (Király utca 16.) özvegy Petrics Ferencné vendéglősé volt ekkoriban. 1876-ban még Kovács-házként említik.

•A Király utca 18. szám alatti, a szomszédosoknál lényegesen nagyobb épületet (korábban Boronkai-ház) Tuboly Viktor (1835-1902) birtokolta. Tuboly 1876-tól tevékenykedett Kanizsán, miután e házban megnyitotta ügyvédi irodáját.

 

Az 1970-es években
(A kép jobb felén Tuboly hajdani (attikás) háza, majd a Király utca 20. és 22. szám alatti (földszintes, illetve emeletes) házak. Az előbbieket már lebontották.)
(Kotnyek István felvétele.)
 

Tuboly a magyar függetlenség igen erősen elkötelezett híve volt, aki jelentős szerepet vállalt a Függetlenségi Párt életében.
Eszméit még hajával is hirdette: homloka mindkét oldalán hatvanhatost mintázó tincseket alakított ki és viselt egyfolytában. Mindenkit az osztrákok 1866-os königgrätzi vereségére akarta vele emlékeztetni.

Gyászjelentése szerint 69. életévében halt meg.
                                         

                                                                                              

                                                 Tuboly Viktor

 

Tuboly volt szolgabíró, de szívesen és szorgalmasan verselgetett is.
1876-ban jelent meg (Zalai Közlöny) a Király utcáról írt költeménye:
 

                                          A Király utcában

 

                   Ha kinézek az ablakon

                   Dicső mulatság! – mondhatom –

                   Az élet így szebbnek látszik,

                   Amint lót, fut és hullámzik.

 

                   Mert hát: látni az utcában

                   Sok szép delnőt uszályban…

                   Nőket, kik nem tollatlanok…

                   Ha felteszik a kalpagot.

 

                   Látni, kikre rá van írva

                   Ártatlanság rózsa-pírja,

                   S még több jár itt olyan kerge,

                   Ki festékkel van kikenve.

 

                   De egyik úgy, mint a másik

                   Óriás sarkú cipőt vásít!

                   Ah! Mily sarok! Hisz alatta

                   Az egér is elbújhatna!

 

                   Jár itt szőke, barna, vörös,

                   Sovány s kövér, mint egy sörös,

                   Ki szűk, ki bő, ki meg húsos,

                   Szilfid-termet, avagy púpos.              (* légies termet)

 

                   S ne higgyük, hogy csupán lányok,

                   Hanem járnak itt arszlánok,                (* gavallérok)

                   Háziurak és zsellérek,

                   Uracsok és himpellérek,

 

                   Aztán diák, alkusz, hajhász,

                   Isten tudja mit nem hajhász, –

                   Tolong itt a bűn és erény,

                   S katona, pap, mesterlegény.

 

                   És hozzá a hegyes klinker!

                   Lábát töri rajt az ember,

                   S hol – úgy mondva, legyen közbe –

                   A por soha sincs felöntözve!

 

                  A gőz, a füst, a bájillat,

                  Mely itt némely házból kihat,

                  S a sok szekér, mely úgy törtet,

                  Hogy téged is összetörhet.

 

                  Mind ez egész eldorádó!

                  S hátra van még: szamár és ló,

                  Töméntelen sok filiszter                      (* nyárspolgár)

                  Egetverő nagy cilinder!

 

                  Pénzügyőrök és rendőrök,

                  Futó commis-voyageurök,                 (* utazók)

                  S kiknek ki van vetve tőrök:

                  Bájolnak a – debardeurök!                (* rakodómunkások)

 

                 Az embernek szeme, szája

                 Eláll, amint jön egy dáma,

                 Eláll! Mert ruhája varrva

                 Úgy van, mint a páva farka!

 

                 S akkor látni őt legszebben,

                 Ha a szárnya meg-meglebben…

                 Látni csipkében, finomban,

                 És kitömve! És chignonban!             (* kontyban)

 

                 Most jön az élv: a sok gamin             (* utcagyerek)

                 Kövezeten, ház sarkain;

                Ordít, sípol, kurjant, kiált,

                Füled ilyent még ki nem állt.

 

                Szóval: van itt egész kraval,               (* utcai csődület)

                Hogy szinte reng belé a fal!

               Azt képzeli lelkem, testem,

               Hogy élek itt egy kis Pesten!

 

               Ugye magas egy régió?

               De most jön csak még, ami jó:

               Falusi kép esti tája,

               A kapások víg danája…

 

               Szól az ének, s a porfelleg

              Még annál is repül felebb…

              Tehéncsorda haza ballag,

              S ím bezárul minden ablak.

 

             Az estharang is megcsendül!

             Egy-egy lámpa fénye rezdül…

             S alig látni mást, mint itt-ott

             Egy-egy elkésett demi-monde-ot.       (* félvilági nő)

 

             De én azért el nem hagyom

             – Mert oly kedves – az ablakom;

             Gyönyört lelek csupán ebben:

             Szép hölgy lakik átellenben.

 

Egy olvasó néhány nap múlva „Echo” néven válaszolt:

 

                                 A Király utcából

 

             Király utca négy ablakán –

             Fügét árul egy kis leány!

             Sokat küldhet a költőnek –

             Hagyjon békét a szép nőnek!

 

             Azért tehát elhagyhatja

             Király utcát, ha akarja;

             Mert a szép hölgy átellenben

             Nem néz önre jó kedvében.

 

Az utolsó szó Tubolyé lett:

 

                            A Király utcai „echonak”

 

            Nem újság, már régi módi:

            Ha az „echo” nem valódi,

            Mit sem ér!

            Mit ér egy harmadik hangja

            Ott, hol csak a szív visszhangja

            Lenne bér!

 

            Jobb lesz hát, ha abban hagyja,

            Nekem rekedt kolomp hangja,

            Úgy sem árt!

            Más dolgába oly kanalat,

            Melynek nyele benne marad,

            Minek márt?!

 

            És a nótát bármint húzza,

            Kedves nekem ez az utca

            S ablakom!

            Mert ezt azért el nem hagyva

            Elmerengek andalogva

            Egy kedves kis alakon.

 

           

Tuboly 1866-ban megjelent kötetében köszöntötte a Pusztaszentlászlón rendszeresen időző Deák Ferencet
(Oszterhuber József 1868-as haláláig látogatta Deák sógora pusztaszentlászlói házát. Tuboly verseskötetébe bekerült az Oszterhuber-porta rajza is.)

 

•Tubolyt igazán ismertté mégsem versei, inkább meghökkentő számban születő pohárköszöntői tették. A város módos polgárai nélküle nem is nagyon tartottak névnapi, születésnapi összejöveteleket, más köszöntéseket. A helyi eszem-iszomok szinte kötelező része lett Tuboly „fellépése”, akiben a szereplés vágya talán még a verselését is meghaladta. Rímes mondókái közül aztán sok megjelent a helyi lapokban.
Amikor 1893-ban a városi közgyűlésen javasolta Jókai Mór díszpolgárrá választását és írói jubileumának megünneplését, indítványát elfogadták és kinevezték a rendezőbizottság elnökének. Vezetésével azonban a szervezés, a remélt ünnepi rendezvények megtervezése nagyon akadozott.
Így történhetett, hogy a „Zala” – tartva az elnök már-már legendás vállalkozó kedvétől – maliciózus írást engedett meg magának:

 

JÓKAI-JUBILEUM !!!

 

NAGY-KANIZSA város kétszáztagú képviselőtestületének megbízásából rendezi:

 

TUBOLY VIKTOR, városi képviselő, ügyvéd és jubilált költő.

 

Az ünnepség sorrendje:

 

1. „Prolog”, írta és szavalja:
Tuboly Viktor.

 

2. „Politikai divatok”, változatok Jókai hasonló című regénye fölött:
Tuboly Viktor lant-kísérete mellett énekli egy szerencsétlen furulyás.

 

3. „Az új földesúr.” Egy végzett földesúr jelmezében bemutatja:
Tuboly Viktor.

 

4. „Jókai apotheozisa”, görög-tűzfény mellett. A költőt személyesíti:
Tuboly Viktor.

 

5. „Az aranyember vagy az örökös képviselőjelölt.” – Monológ. – Az elpárolgott választópolgárok távoli zsongása mellett előadja:
Tuboly Viktor.

 

6. „Általános derültség, éljenzés és taps”, mire ismét görög-tűzfény mellett megjelen a felhők között Jókait ábrázolva:
az önfeláldozó rendező.

 

7. „Mire megvénülünk.” – Lassú magyar, szekszerittes tempókkal (tánc-nyitány). Lejti:
a rendező.

 

8. Utána általános tánc-vihar, mely a még netán megmaradt pár szemernyi komolyságot is teljesen elsodorja.

 

•Nem Tuboly volt az akkori város egyetlen polgára, aki versek írásával kísérletezgetett.
A hajdani lapokat olvasva szükségszerűen alakul ki meggyőződésünk, hogy sokan lelték e tevékenységben örömüket. Ennél nagyobb öröm csak a vers viszontlátása lehetett valamelyik helyi lapban.
A beküldött írások közül a szerkesztőségek viszonylag sokat megjelentettek, de tekintettel kellett azokra is lenniük, akik nem írni, hanem olvasni szerettek. Így aztán, mint a szerkesztői üzenetekből megállapítható, zsenge próbálkozások sokaságára mondtak nemet.
Találtam azonban kivételt is. A versike alkotója, W. Gy. ihletét egy kanizsai fiatalember öngyilkossági esetéből merítette. A szerkesztő úgy vélhette, amennyiben W. Gy. potenciális társait visszatartó alkotást keres, most kincset lelt:



1894

 

A következő visszautasított darab mulatságosabb; 1863-ból származik:

 

 

(15 krajcárba került a lap darabja.)

•A „Zala” 1908-as évfolyamában találkozhatunk a „poéta-szobaleány” esetével és néhány írásával. Simon Rozi korábban a helyi rendőrfőkapitány szobaleánya volt, de ekkoriban dr. Blau Simonéknál szolgált. Állítólag már kötetnyi „verse” létezett, amikor Blauék leánya, Margit férjhez ment.
Rozi nászajándékként „Blau Margit kisasszonynak, – emlék” címmel verset írt az általa kedvelt leánynak, „az ő kisasszonyának”. (Egy másikat pedig a leendő férjnek.) Örömet szerezhetett, mert viszonzásul a menyasszony puszit nyomott homlokára, borral koccintott is vele.
Igen ám, de a helyi lap (viszonylag bőven) írt az esetről, ami már nem tetszett a ház asszonyának és ezt Rozi értésére is adta. Tán az irigység vezérelte. Nehezen vehette tudomásul, hogy a nász kapcsán az újság nagyobb teret szentelt cselédjüknek, mint leányuknak.
A cselédleány megbántottságát is rímes sorokba szedte, a „Zala” pedig, a lány egyéni helyesírási szabályai helyett, saját – jóval szokásosabb – változatát alkalmazva, közreadta azt:

 

Hogy verset írtam szégyellem nagyon,
Mert megpirongatott az asszonyom.
Maga egy álnok, maga egy csaló,
Cselédnek verset írni nem való.

 

Pedig higgyék, nem vagyok csaló;
Csupán az az egy dolog való,
Hogy még szobalány sem vagyok én…
Utolsó cselédi sor az enyém,

 

Akit lenéznek nők és férfiak
S kit sértegetnek durva hadfiak.
Mivel testére ócska rongy borul,
Ezért gúnyolják irgalmatlanul.

 

Óh, mily keményen hat reám a szó:
Cselédnek verset írni nem való.
Mintha tövissel szúrnák a szívem,
Vagy hogy sírba visz, én azt hiszem.

 

Hisz én csak azért írtam verseket,
Mert nem adhattam neki gyöngyöket,
Mert nem nyújthattam diadémot át,
Mely ékesítené büszke homlokát.

 

De hát, miért is lettem én cseléd,
Kinek durva rongy takarja termetét?
Miért nem lettem én is grófi leány?
Amit írnék, úgy megértenék talán.

 

Volt-e ezek után maradása Blauéknál Simon Rozáliának? Nem tudom.

•A nagy telken ipari tevékenység is folyt. Az itteni Grebencz-féle kocsigyártó vállalkozást Kauders Mór vette át.

 

1884

(A hirdetésben Grebencz Bertalan vállalkozását említik.)

 

•Tuboly 1902-es halála után az új tulajdonos, Weisz Soma cementárukat készítő üzemét rendezte itt be.

 

1910

 

1920

(Weisz 1934-ben halt meg. Hetven éves volt.)

 

•A Király utca 20. szám alatt ház Brück Márkus (hatvanegy éves volt, amikor 1904-ben meghalt) szállítási vállalkozó tulajdonában volt a 20. század elején.

 

              

1893 és 1911

 

301. Nagykanizsa, Király utca 17., 19. és 21.

 

•A kis ház (Király u. 17.) adott helyet Liditt Samu szállítási vállalkozásának 1902-től.

 


1914

 

Még a két világháború között is ő, majd özvegye birtokolta az ingatlant.
•Liditt Miksa férfiszabó leánya, az 1911-ben született Júlia az 1930-as évek első felében tűnt fel a helyi újságban közölt verseivel. 1934-ben egy kötetét is megjelentette.

 


(„Gutenberg és Délzalai Nyomda”.)

 

1936 végén Budapestre költözött.
Ingadozó színvonalú alkotásai közül egy 1932-ben születettet közlök, amelyet városáról írt.
(Arról a Nagykanizsáról, amely akkorra kilátástalannak tetsző helyzetbe sodródott. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása, a trianoni területvesztés, majd a gazdasági válság a település nagykereskedelmi jelentőségét teljesen felszámolta, a háború előtt már ígéretesen fejlődő gyáriparából alig hagyott valamit életben.
Jellemző adat, hogy a nagyjából harmincezres városban tízezer szegénységi bizonyítványt kellett kiadni az 1935-ös év során.
A zalai olajmezők megtalálása, a megkezdődő kitermelés lett a későbbiekben az a szerencsés körülmény, amely új perspektíva lehetőségét csillantotta fel.)

 

Kisváros

 

Az utcákon kövér porfelhő gomolyg,
néha egy lassú szénásszekér cammog,
vagy mint egy megkergült darázs az ablaküvegen
autó cikáz
a nemrég aszfaltozott Fő-úton.
A sarkon egy csődbe bukott üzlet
lehunyt szemekkel álmodoz
igaz se volt, hajrás világról.
Pénzbeszedők járnak lepetyhüdt kedvvel.
A cukrászdából édes illat terjeng,
a Rádió Szalonban dühöng egy Philips.
Most piros csókkal csókol a városba a falu:
parasztasszony cseresznyét kínál.
A Sugár útról hangos gimnazisták jönnek;
diákkorom lenget emlékkendőt felém.
Csüngős-szoknyás dámák pompáznak a korzón,
mézszínű mosolyban fürdik szavuk,
a platzon keshedt, rossz gebék között
káromkodnak a kocsisok.
Valakiből most, jaj feszül az égnek:
a mentőautó véreset sikít.
Az Eötvös térről mulatósan robog
egy sánci paraszt lakodalmas menet.
Borízű illat kúszik utánuk.
A Temetkezési Egylet előtt
kék és sárga, arany, ezüst koporsók,
virítanak a kövezeten.
A Fasorban szerelmes pár sétál,
karjuk a válltól csuklóig simul,
sóvárgón néznek utánuk egyre
ábrándos szemű bakfisok.
A Deák téren javítják a járdát,
a kopácsolást bősz nóta kíséri:
„Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát.”
Elém nyújtózik lustán a város.
Részeg szépséggel andalgom benned,
minden kis rögöd szívemre simul,
szemem a képed mohó szomjjal issza,
kopott, rozzant, örökifjú város:
Nagykanizsa.

 

•Az első világháború után, 1922-ben Lustgarten Samu – „Kristály” névvel – ecetgyárat alakított ki az ingatlanon. Lustgarten 1940-ben, hatvanhat évesen halt meg.
 

Király utca 17.

 

•A következő (Király u. 19.) ház udvari részében működött a századfordulón Gärtner Vilmos egyik péksége, majd az első világháború után Fischer Benő működtette azt. A hajdani vén épületet már lebontották.

•A Gärtner családból neves pékek kerültek ki a 19. század második felében és a 20. század elején. Idős Gärtner Vilmos hetvenöt évesen, 1897-ben halt meg. Az apa mesterségét folytatta két fia. Gärtner Sándor 1906-ban, ötvennyolc évesen, ifjabb Gärtner Vilmos 1912-ben, hatvanegy évesen hunyt el.

 

  

Király utca 19.

 

•Az 1907-es címtár szerint itt, a Király utca 21. szám alatti házában működtette boltját Weisz Ignác edénykereskedő (talán a későbbi szikvízgyáros).
Hoch Fülöp kovács házából (Zrínyi utca 2.) költöztette ide műhelyét Pollák Mór bádogos.
 

      

Király utca 21.

 

Tevékenységét az után is itt folytatta, hogy 1912-ben Feiler Henrik felépíttette a ház mai változatát.
Feiler gyorsan eladhatta házát, mert ezt követően kanizsai tevékenységének nem találtam nyomát.
•A vásárló az a Fleischacker Ignác (1862-1928) lehetett, aki akkor már ásványvizeket forgalmazott az egyik közeli házban.

 


1911

 

Tény, hogy a „savanyúvizes” vállalkozásával átköltözött ide és 1928-as haláláig vegyeskereskedést is működtetett házában.
Apja, Ádám (1830-1912) Kiskanizsán folytatott évtizedekig hasonló tevékenységet. Egyik alapítója volt az ottani olvasókörnek.

Ignác, még kiskanizsaiként, a „mászó osztály” vezetője volt a helyi tűzoltóság ottani egységében.
(A két Fleischacker anyakönyvi adatait Kocsis Katalin kutatásai eredményeképp tudom közölni.)
 

302. Nagykanizsa, Király utca 22.

 

•A telken korábban álló ház Tandor Ferenc ügyvédé volt az 1880-as évek elején.

•A későbbiekben Steiner Mayer, a 19. század második felében működő malomkő-kereskedő tulajdonába került.

•Fia, Steiner Zsigmond fa kereskedésével, kitermelésével foglalkozó vállalkozó lett. Ő alakíttatta bérházzá az Arany Szarvas szállót, miután 1929-ben megvásárolta azt. 1931-ben, hatvanöt évesen halt meg.
Halála után, az általa tett alapítványból építtette fel a hitközség a Steiner Zsigmond Izraelita Aggokházát (Szent Imre utca 3.).
•Ezt megelőzően 1935-ben itt, a családi telken Steiner unokaöccse, Halpen Jenő (1883-1944), a hitközség elnöke szervezésében, bérházat emeltek, amely bevételeit az előbbi intézmény fenntartására kellett fordítani.
 

      

 

Az adományozó tettét mindkét épületben emléktábla hirdeti.

 

303. Nagykanizsa, Király utca 23. és 25.

 

•Egyetlen hirdetés tájékoztatja a régi városi lapok olvasóját a Király Fényképészeti Műintézet létezéséről. Talán nem is működött sokáig. A műterem „királyi” elnevezése amúgy sem lehetett igazán összhangban a Király utca 23. szám alatti hajdani, földszintes épület megjelenésével.



1912

 

A két fényképész nevével azonban később is találkozhatunk. A város 1920-as, 1926-os címtára szerint Fahn Adolf (Barbarits szerint 1909-től dolgozott fényképészként) a Zárda utca 2. szám alatti házban dolgozott akkoriban. Blau Henrik is említve van a mesterség művelői között, de cím nélkül.

 

Fahn 1932-es felvétele
(A fényképész idővel Harkányfürdőn is nyitott egy műtermet. E képe ott készült.

1934-ben, 58 évesen halt meg.)
 

•2004-től bontogatták, 2008-ra teljesen eltűnt a 25. szám alatti Petrics-ház.

Jellegzetes, magasított padlásterét talán gabona tárolására használták.

 

  

 

•A Petricsek hosszú időn át neves vendéglősei voltak a városnak.

Az általuk itt működtetett vendéglő még a második világháború után is sokáig létezett. Akkoriban „Lépcsős” néven emlegették.

 

304. Nagykanizsa, Király utca 26.

 

•Az eredetileg eklektikus külsejű, mára lecsupaszított homlokzatú emeletes házat Seidl (Szeitl) János (a választópolgárok 1848-as jegyzékében szerepel egy Szeidl János esztergályosként) vendéglős építtette szállónak (hat vendégszobával) 1896-ban.

 

Seidl (Szeitl) János

(Seidl 1901-ben halt meg. Hatvanhárom éves volt akkor.)

(Thúry György Múzeum.)

 

Sallér Lajos tervezte, Tóth Mihály kivitelezte. Az épület udvari szárnya (földszintesként folytatódva) eredetileg csaknem a Zrínyi utcáig nyúlt.

 

    

 

•A Vaskapu szálló rapszodikusan működött. Gazdái váltogatták egymást, volt időszak, amikor a szomszédos épületet (28. szám) is igénybe vette, máskor melegkonyhája sem volt.

 

1911

 

•Amikor már véglegesen megszűnt, az ONCSA vásárolta meg az épületet (1942) az 1941-ben létrehozott Nagykanizsa Városi Közjóléti Szövetkezet részére.

A házban nagycsaládosoknak alakítottak ki lakásokat, illetve itt kapott helyet háziipari központjuk.

 

305. Nagykanizsa, Király utca 27.

 

•2008 végéig állt e telken egy ódon, aprócska ház, amely (zsúptetővel elképzelve) képet adott arról, hogy a 19. század közepén többségükben hogyan nézhettek ki a város épületei.

 

  

 

•Egy 1864-es hír szerint az ingatlan tulajdonosai, Zákony Nándor és Kozlowsky Ede rendezték itt be lakatosműhelyüket.

 

1864

 

Ugyancsak az udvari hosszú melléképület adott helyet Friedmann Károly 1895-ben alapított vállalkozásának.

 

                  
1896 és 1897

 


1898


A cég (átmenetileg Günsberger Mórral társulva) 25-30 embert foglalkoztatott. Azonban a korlátozott kereslet miatt Friedmann előbb boltját, majd 1899 elején üzemét is Pécsre telepítette át. Ott a bútorokon túl ablakredőnyök gyártásával is foglalkozott.
A kiürült műhelyt asztalos használata még két évtizedig, de már nem üzem létesítésének igényével.
Az 1907-es címtár szerint az épület akkor özvegy Fleischacker Gyuláné tulajdonában volt, aki utcai részében szatócsboltját rendezte be. Kohn Berta 1899-ben vesztette el negyvennégy éves férjét.

Mások működtetésével ez az üzlet még sokáig létezett.
 

306. Nagykanizsa, Király utca 28.

 

•A 19. század első felében a telek a szomszédos, 30. szám alatti telekkel Tachauer Salamon, gazdag textilkereskedő birtokában volt.

Tachauer az 1840-es évek elején a város legtöbb adót fizető kereskedője volt. Az 1842-ben alakult Iparos és Kézműves Egyesület első vezetőségében helyettes igazgatói tisztséget töltött be.

Mindkét telken épületei álltak; lakóháza a 28. szám alatt.

A család birtokából az 1890-es évek végén került ki a lakóházas ingatlan.
A földszintes Tachauer-ház viszonylag nem régen került lebontásra. Hajdan nagy magtár is tartozott hozzá.

 

A rosszul sikerült 1956-os felvételen balra a Tachauer-ház

 

•Talán itt lakott az 1850-es években Tachauer Lajos is, aki – Villányi Henrik szerint – tavat létesített az utcában a piócáknak, hogy a kor orvosait el tudja látni a népszerű gyógymód e kellékével.

 

 

•A 20. század elején itt kezdte működését Perlaky József, a párizsi kiállításon aranyérmes kötszer- és fűzőkészítő.

 

1911

 

Az első világháborút követően (1921) itt rendezte be lakatosműhelyét Ujlaky Béla és Hahn Albert, miután előbbi kilépett Simon György műhelyéből.

Ujlaky 1929-ben meghalt. Ötven évet élt.

 

1921

 

•A ház nyugati oldalán keskeny sikátor vezetett át a Zrínyi utcába. Még akkor keletkezhetett, amikor a Zrínyi utca alsó része nem épült ki, nem kötött be a Király utcába. (Az 1822-es várostérképen ez az állapot tükröződik.)

 

 

Az 1860-as térkép közepén az átjáró

 

A sikátorból (1900-ban a Vaskapu köz nevet kapta) lehetett elérni a telek hátsó részének épületeit. Az 1890-es években volt ott bőrraktár, ott termelt a Kohn testvérek ecetgyára (a terület tulajdonosa akkoriban Kohn Fülöp volt).

Az ecetgyártó üzemet 1907-ben Fehér Vilmos (Weisz Mór szénnagykereskedő fia) és Krausz indította újra.

A sikátort a két világháború között felszámolták, amikor a ház egy időszakra a szomszédos Vaskapu szálló része lett.

 

A hajdani sikátor helye az 1970-es évek első felében
(A 26-os számú ház emeletéről nézve.)
 

•1930-ban az eredeti telek déli felén (akkor már Zrínyi utca 13.) Hoffmann Hermann építőanyag-kereskedő és Kalmár Zoltán (Sartory Oszkár utóda cég) modern garázst épített fel gépkocsit birtokoló magánszemélyek számára. A fűthető garázsteremben húsz autó fért el. A létesítményhez műhely, garázsmesteri lakás és sofőrszoba tartozott.

 


Az 1940-es állapot
 

1931

 

Kelemen István hirdetése 1942-ből

 

307. Nagykanizsa, Király utca 29.                                                          (Tandor-ház*)

 

•A telek és a rajta álló ház korábban is a Tandor család birtokában volt.

Tandor Mihály a választópolgárok 1848-as listáján szűcsként szerepel. Háza a közelben, a Zrínyi utcában állt.

Tandor Ferenc sütőmester 1875-ös halála (ötvenhat éves volt akkor) után gyermekei örökölték az itteni házát.

•E házat 1897-ben tervezte és építtette testvérének – Annának (Kuhár Ferencné) (1859-1938) – Tandor Ottó, Tandor Ferenc egyik fia.

 

Az átalakítás előtt

 

       

Két felvétel a már kiürített épületről
(Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.)

 

Udvari, északi szárnyát az 1990-es években lebontották, de erkélykorlátait a helyette épített új épületrészre áthelyezték.

 

  

 

•A kanizsai születésű építész, egyetemi tanár Steindl Imre vezetésével részese volt az Országház tervezésének, építésének. Mestere halála után az építkezést ő fejezte be.

 

 

Tandor Ottó (1852-1913)

 

A Műegyetem egyik legszebb épületét is a tervei szerint építették.

Viszonylag közeli, Tandor terve szerint készült épület Kaposváron van. 1885-ben készült ott a Kossuth téren a Nagyboldogasszony plébániatemplom. Kivitelezője a kanizsai Hirschl–Bachrach cég volt.

Az idősödő Tandor sokszor volt vendége e háznak. 1913-ban temették el Nagykanizsán.

•A másik fiú, Tandor Ferenc ügyvéd 1872-től a város főjegyzőjeként is tevékenykedett. 1904-ben, ötvenhat évesen halt meg.

 

308. Nagykanizsa, Király utca 30.                                                                           (Strém-ház)

 

•A Strém család háza a 19. század utolsó negyedében épült.

 

      

 

  

 

•Strém Vilmos és sógora, Klein Illés fűszer és gyarmatáru nagykereskedésüket 1862-ben (más források szerint 1860-ban, illetve 1865-ben) alapították. Strém Vilmos 1917-es halála után (nyolcvankettő éves volt) Strém Bernát fia, Tivadar (hetvenegy évesen, 1937-ben halt meg) és Klein Ottó vette át a vállalkozást.

A cégnek élénk kapcsolatai voltak Horvátországgal, Ausztriával; raktárakat létesített Triesztben és Fiumében.

Üzlete, kenderfonó- és kötélgyára az Erzsébet tér 22. alatt működött. Piacvesztését a trianoni békeszerződés okozta, 1928-ban megszűnt.

A Strém családból többen (Vilmos testvérének, Bernátnak a gyermekei is) jelentős szerepet játszottak a város gazdasági, illetve kulturális életében.

 

309. Nagykanizsa, Király utca 32. és 34.

 

Az 1940-es években
(Pék Pál hagyatékából.)

 

Király utca 32. az 1950-es évek közepén

 

•A 32. számú telekről az utcára néző tojásraktárt már 1903-ban lebontották, így a telek nagy részét a mai ház felépültéig téglakerítés határolta.

A megmaradt apró ház a századfordulón a Reichenfeld családé volt.

 

      

 

•A 34. szám alatti telek a 19. század végén még a Pichler család tulajdonában volt, majd Krausz Lipót (negyvenkilenc évesen, 1903-ban halt meg), a Zöldfakert vendéglőse birtokába került.

 

1906


Háza helyén 1912-ben örökösei emeltették a mai épületet.
Fia itt működtette a két világháború között − „Kálmán Leó Bankháza” néven − vállalkozását.

 

Kálmán Leó

(Thúry György Múzeum.)

 

Veje, Büchler Mór 1924-ben vaskereskedést létesített a házban.
Büchler az időszak elismert karnagya volt. 1913-ban megszervezte az Ipartestületi Dalárdát és azt 1927-ig vezette.

 

Az Ipartestületi Dalárda 1928 körül

 

Büchler Mór (1882-1944)

 

 

(Amikor harmincöt taggal létrejött Büchler dalárdája, már működött másik három a városban. A fűtőházi kézműveseknek, a postásoknak és az Irodalmi és Művészeti Kör tagjainak is volt énekkara.)

 

A fűtőházi kézművesek vegyes karának zászlószentelése 1926-ban
(Karnagyuk, Rácz N. János a kislány mögött ül, középen. Rácz 1910-től – elnökként – a Hadastyán Egyletet is vezette.)

 

Rácz N. János

 

•1913-ban ide helyezte át műhelyét a Király utca 28. szám alól Perlaky József kötszerész.

Az első világháború katonájaként életét vesztő Perlaky helyét özvegye volt kénytelen átvenni a vállalkozásban.
•A második világháború idején már Büchler Edit fényképész (Mór leánya) tulajdonában volt az ingatlan.

 

310. Nagykanizsa, Király utca 35.

 

•Plosszer Ignác városi mérnök klasszicista házának egyik fele még áll. A megye műemlékeinek ismertetője az 1830-as évekre teszi építése időpontját.

A rendelkezésemre álló térképek ezt a vélekedést nem támasztják alá. (Az 1863-as kataszteri térképen az utca mentén itt két apró ház áll. Tulajdonosuk Plosszer Józsefné.) Az épület a 19. század második feléből származik, az sem lehetetlen, hogy maga Plosszer tervezte és építtette.

 

A homlozat rajza 1969-ből

(Deák-Varga Dénes főépítész jóvoltából.)

 

Még létezik a teljes épület
(Az 1970-es évek első fele.)
(Thúry György Múzeum.)
 

  

Ami megmaradt

 

Végstádiumban

(2013 januárja.)

 

•A város mérnöki hivatala Halvax József polgármestersége idején (1868-1872) került megszervezésre. Ennek lett első vezetője Plosszer, aki előtte az uradalom földmérője (mérnöke) volt. Az 1890-es években ment nyugdíjba.

 

311. Nagykanizsa, Király utca 36. és 38. (egyben Zárda utca 2.)

 

•Egy 1860-as adatból a Király utca 36. alatti földszintes házról az tudható, hogy tulajdonosa a Wollheim nevet viselte. Lehetett ő akár Wolheim Manó is, akinek 1870-es halálakor (élete 67. évében járt akkor) a helyi lap a kanizsai terménykereskedelem szlavóniai kapcsolatainak megteremtésében szerzett érdemeit emelte ki.
•Az épület új homlokzatát 1899-ben Schertz Géza gépészmérnök, csurgói nagybérlő terveztette meg és alakíttatta ki Morandini Románnal.
 

(Thúry György Múzeum.)

 

1910-ben bontatta le az udvari, csehsüveg-boltozatos, másik épületet. Az utca egyik legöregebb házának padlója alatt két, oldhatatlanul összeláncolt személy (valószínűleg egy nő és egy férfi) csontvázát találták meg.

Schertz Géza 1913-ban elköltözött a városból.

•A Zárda utca nyugati sarkán lévő ház (Király utca 38.) 1907-ben már özv. Boronkai Károlyné (Büchler Ida) (hatvanöt éves volt, amikor 1907-ben meghalt) és Sartory Oszkár cementáru-gyárosé volt.

Korábban Büchler-házként emlegették. Sartory valószínűleg Boronkai (Braun) Károly 1899-es halála után (az anyakönyvi bejegyzés szerint hatvanhat esztendős volt akkor) vált résztulajdonossá itt.
Boronkai 1856-tól (41 éven át) tanított a helyi izraelita tanintézetben.

A sarokház (Király u. 38.)

(Thúry György Múzeum.)

 

•1903 decemberében adott hírt a Zalai Közlöny arról, hogy Markó Lajos fiatal festő, grafikus a városban telepedett le és itt, a Boronkai-házban nyitotta meg műtermét. Az 1882-ben Babócsán született művészt a lap kanizsai fiúnak nevezte.

 

       

 

 


Az idősödő Markó önarcképe

 

A jelző nyílván azt jelenheti, hogy gyermekként itt tanult, esetleg itt is lakott szüleivel. Egyik lehetőséggel kapcsolatban sincsenek bizonyítékaim, bár a városban éltek akkoriban Markók, akik közül hárman is a Déli Vasúton dolgoztak, nem jelentéktelen beosztásokban.
Azt sem tudom, hogy meddig alkotott Kanizsán Markó. Tartok tőle, nem sokáig. Valószínűleg nem álltak sorba nála a jómódú megrendelők.
Ezt illusztrálja a lap róla szóló következő írása is 1904 januárjából. A benne olvasható két történeten túl figyelemre méltó a lakcím változása is. A Király utca 27. szám alatti ház szegényesebb épület volt, mint a Boronkai-ház. Bérleti díja viszont kisebb lehetett.

 

Az atelier

Nem merem mondani, hogy tudni illik, sem azt, hogy tudvalevő, egyszerűen így: „jó, ha tudják", hogy a Király utcában (27. szám alatt) lakik egy piktor, ki ez idő szerint Kanizsán a művészeteknek hivatott képviselője. Ennek a festőnek többek között van egy szobája is, melyet ő állhatatosan műteremnek nevez. Innen e sorok címe: atelier.
Ebben az atelierben sok kedélyes jelenet játszódik le, melyeket rendszerint a helybeli mecénások mesés műértelme idéz elő.
Talán el sem hiszik, ha felemlítem, hogy „az" atelierben szóról megismétlődött Murger „Bohémjeinek” egy pompás mozzanata. A műterembe beállít egy öreges úr és arcképét akarja megfestetni.
Természetesen legelőször is a kép ára után tudakozódik. A festő bemond egy összeget, melyből, ha szépen kérik, enged is valamit. Az idegen megbotránkozik:
„Nagyon drága.” mondja fejét csóválva. „De mi is kerülhet egy mellképen ily kolosszális összegbe?"
„Hja, kérem, a festék... a . . ."
„Ah, a festék!” tér magához az idegen, ki most már teljesen érti a dolgot. „Tán most nagyon magas a festék ára?”
„Képtelenül magas!'
„Eszerint, ezzel épp úgy van, mint a gabonával!"
„Tökéletesen!” hagyja helyben a festő, mire az idegen megnyugszik.
Ez a helyi festő régóta dolgozott egy képen. A kép ábrázolta a nyári alkonyt, volt rajta kevés köd, árnyas bokrok, egy misztikusan a homályba vesző fennsík, folyóvíz, a folyóban háló, a folyó hátán csónak, a csónakban öt halász. Miután a festő − mint a régi görög írók − a faj tisztaságát igyekszik műveiben megőrizni, úgy találta, hogy a halászokat meztelenül kell ábrázolnia. Mi nap nap után láttuk a képet készülni, kialakulni és különösen a meztelen test hű megrajzolását találtuk pompásnak, csak a beállott hideg időjárásra való tekintetből a hiányos öltözetű halászok egészségéért aggódtunk.
Én két napig távol voltam az atelierből és ez idő alatt a festőt egy nálunk előrelátóbb és tapasztaltabb műértő látogatta meg. Ez a műértő szintén rosszallását fejezte ki a halászok szemérmetlen öltözékhiánya miatt, azonban ő nem az egészség, hanem a helyi morál szempontjából érvelt. Véleménye szerint a festőt kiseprűzni fogják Kanizsáról, ha egy ily isteni meztelenséggel teljes képet kiállít.
Midőn én ismét meglátogattam festő barátomat, formálisan megdermedtem a bámulattól. A halászok gyönyörűen fel voltak öltöztetve, alkotójuk ellátta őket a legszükségesebb fehérneművel: inggel és az ing pandanjával…
Hát, ha frakkot adott volna rájuk?!
N. S.

•A két épületet az áruház építése miatt (1967) bontották le.

 

312. Nagykanizsa, Király utca 37.                                                                      (Postaház*)

 

•Valószínűleg Pichler Ignác építtette az 1860-as években.

 

               

 

      

(Tóth József két felvétele.)

 

 

•1865-től Lackenbacher Herman, 1877-től Weiser József tulajdona volt. Tőle 1911-ben Leitner József és Ödön vették meg.

1868-tól földszintjén működött – Chinorány Géza vezetésével – az állami kezelésbe akkor kerülő postahivatal, jobbra a levélpostával, balra a kocsipostával.

A hivatal 1877-ben a Csengery út 3. alatti, takarékpénztári épület földszintjére költözött. Innen került 1887-ben a Király utca 53. alatti, már lebontott, Harmincados-házba.

(Chinorány Géza, a postamesterek sorát adó család utolsó sarja 1901-ben, hatvankét évesen halt meg Pécsett.)

•Az első világháborút követően Ádám Róbert szénkereskedő (Berger Adolf terménykereskedő fia) tulajdonában volt az ingatlan.
Miután 1932-ben, ötvenkét évesen meghalt, özvegye vezette tovább a vállalkozást.

 

1919

 

•Kapukeretén a kőbe vésett háztábla az 1872-ig használatos folyamatos sorszámozással egyedülálló a városban. A felirat két részre oszlik a kapu két oldalán:

 

Warazsdi                                              Utcza,

    576.                                                   Szám

 

Ebben az időszakban a város házait eggyel indítva más-más számmal látták el. Az 1. számú ház a Hercegi vár volt (Fő út 5.), a 2. számú a szomszédos Korona szálló épülete.

•A témához kapcsolódva itt teszek néhány megjegyzést.

1844-ben született a rendelkezés, amely kötelezővé tette a házszámok feltüntetését minden házon.

•Zománcozott utcanév táblákat először 1897-ben rendelt a város a losonci zománcozó üzemből. Ezeket a következő évben fel is szerelték. Előtte a Magyar-Francia Biztosító Társaság címtáblái segítették helyenként az eligazodást a városban.

 

 

•1900-ban jutottak a város vezetői arra a döntésre, hogy be kell vezetni a házszámok ma is használatos rendszerét.

Ekkortól az utca két oldalán lévő házak csak páratlan, illetve csak páros számot kaphattak.

Számot adtak az üres telkeknek is. Telekosztáskor a változatlan sorszámhoz kapcsolt betűkkel (a,b,c stb.) kellett a házakat megkülönböztetni.

•1910-ben a város tíz − a bevezető országutak mentén kihelyezendő − táblát kapott a megyétől.

Zománcozott vaslemezből készültek, rajtuk a megyei címer alatt a következők voltak: „Zalavármegye, Nagykanizsa r. t. város, nagykanizsai járás”.

A felirattal ellentétben a város nem képezte a járás részét. A reklamáció eredményes volt, az új − most már öntöttvas − táblákon a szöveg javításra került.

•A korábbi Nagy-Kanizsa forma helyett 1902-től használatos a város nevének mai alakja.

A századfordulós, helységnevekről szóló törvény megadta a névváltoztatás jogát a településeknek. 1900-ban a helyi képviselőtestület a Nagykanizsa forma mellett döntött, ami korántsem tetszett mindenkinek.

Talán nem is alaptalanul. Valóban nehezen magyarázható, hogy Nagykanizsának hívnak egy várost, amikor az egy Kiskanizsa és egy Nagykanizsa nevű városrészből áll. Másfajta ellenérvek is akadtak azonban.

1901-ben a Zalai Közlöny hosszabb cikkben kritizálta a döntést, amelyet egyenesen a város elleni támadásnak minősített. A szerkesztőségi írásnak csak egy, lokálpatriotizmustól (túl)fűtött érvét idézem:

„Kanizsának nincs szüksége arra, hogy megkülönböztesse magát a többitől, hanem a többi Kanizsa városoknak, kik jogtalanul magukra vették a mi nevünket, mint kóbor koldus egy elhasznált katonakabátot, kötelességük, hogy megkülönböztessék magukat attól a várostól, melynek hírétől, dicsőségétől és vitézségétől vették nevüket és úgy keletkeztek a vár pusztulása után, mint nyári eső után a bolondgombák.”

•A Kanizsa név (Kanisa helyett) 1848-ban bukkant fel először.

 

313. Nagykanizsa, Király utca 39. és 41.

 

A 19. és 20. század fordulóján

(Thúry György Múzeum.)

 

•A Király utca 39. szám alatti telken volt – az 1870-es évektől negyed századon át – Hild Ferenc kőfaragó műhelye. Az épület az udvar belső részén állt.

Hild 1928-ban, hetvenhét évesen halt meg.
•Kalmár Zoltán (1893-1958) mérnök 1922-ben került Nagykanizsára a Hoffmann Hermann (Sartory Oszkár utóda cég) tervező- és kivitelező vállalkozáshoz. Tervező mérnökként kezdte, 1926-ban építőmesteri képesítést szerzett, majd társtulajdonossá vált.

 

(Fodor Zsolttól.)


A cég (később Kalmár tulajdonaként) az 1949-es államosításáig létezett.
Kalmár Zoltán tervezői és kivitelezői munkásságával jelentős szerepet játszott a városkép formálásában. A MAORT összes helyi beruházásának megvalósítása nevéhez fűződik.
 

 

 



Kalmár Zoltán


Kalmár (balról második a kép alján) a keszthelyi evangélikus templom 1928-as alapkőletételén
(A munkát ekkor még a keszthelyi Kenesey Sándorral együtt pályázva nyerte. A templom tervezője is kanizsai volt: Szeghalmy Bálint.)

 

A MAORT Kalmár vállalatával építtette a Borsfa és Kerettye közötti makadámútját is.
(A felvétel 1938-ban készülhetett.)

 

•Ma a Király utcában 41-es házszámmal találjuk a házat, amelyet az 1860-as évek elején Blau Lázár bőrkereskedő birtokolt. (A fordított számozás miatt 1900 előtt ez az utca 10-es számú ingatlanja volt.)
Ezt átalakíttatta, vagy hasonló alaprajzút emeltetett helyére, mert 1878-ban, eladását hirdetve, „új modor” szerint építettnek nevezi tulajdonát. Az épület még áll.
•Blau Lázárról kevés érdemi adatot találtam. Kár, mert a város tevékeny polgárai közé tartozhatott, hiszen 1866-ban és 1867-ben ő vezette helyi Casinot.

Már rég nem Kanizsán élt, amikor nyolcvanegy éves korában, 1908-ban meghalt.
•A századfordulón az ingatlan gazdája Prager Béla gyógyszerész volt.
 

1956

 

 

 

•Az élete 66. évében, 1909-ben elhunyt Prager 1875-ben vásárolta meg a Fekete Sas (Lovák-féle) patikát, majd visszavonulásakor, 1908-ban vejének, Neumann Aladárnak adta át. A vő 1930-ig vezette a gyógyszertárat, majd ugyanezen évben meghalt. Ötven esztendős volt akkor.

 

Prager Béla

 

Prager háza akkoriban (1880-as, 1890-es évek) a város komolyzenei életének központjává vált. Anyagi áldozatokat vállalva az időszak legnevesebb művészeit hívta Kanizsára, illetve házába.                                                                                       

•Apja, Prager Henrik a város egyik orvosa volt.

A fennmaradt nyilvántartásból tudható, hogy tizenhat éves volt, amikor 1838-ban megkezdte pesti egyetemi tanulmányait.
Az 1852-es megyei összeírás szerint (ebben Flóriánként találjuk meg őt) helyben született, akkor 32 esztendős volt és 1840-ben kezdett Kanizsán praktizálni.
1881-ben halt meg.

 

1913

 

•A Király utca 41. szám alatti udvar közepén 1927-ben két méter mélyen, vastag korhadó cölöpök között, egy fedett gödörben nagyszámú, a török háborúk korából származó koponyát találtak.

 

Nagykanizsa, Király utca 40. (a korábbi számozás szerint)

 

•Lásd: Erzsébet tér 4.a

 

314. Nagykanizsa, Király utca 45. (korábbi számozás szerint)

 

•A Pénzügyi palota földszintes, nyugati szomszédját az 1990-es években bontották le. A századfordulón Sartory Oszkár „cementgyáros” tulajdonában volt.

•A 20. század első felében Mendlovics József és Márton 1905-ben alapított rézműves műhelyének adott helyet.

 

1907

 

             

Mendlovics József és Márton

(Mendlovics József 1932-ben halt meg.)

 

1936

 

Mendlovicsék a ház tulajdonjogát is megszerezték.

 

 A ház homlokzatán már 1956-ban sem látszott semmi eredeti kialakításából

 

315. Nagykanizsa, Király utca 47. (képek még: Sabján Gyula utca 2.)          (Pénzügyi palota*)

 

•A korra jellemző funkcionalista jellegű épület 1943-ra készült el.

Dél-Zala települései pénzügyi igazgatását végző adóügyi hivatalok és pénzügyőrségi szervek számára készült.

Az ház északi, magasabb szárnyában voltak az alkalmazotti lakások. Az alagsori óvóhely a világháború alatt a körzet lakossága védelmét szolgálta.

 

  

 

 

•A légitámadások elleni védekezés szervezését 1937-ben kezdte a város légoltalmi bizottsága.

A légitámadásokra készülve a polgármester vezette légoltalmi bizottság már 1937-ben a városháza pincéjében védett vezetési pontot, a templomtornyokban megfigyelőhelyeket létesített; kihelyeztek négy szirénát is.

   

           

Új sziréna a világháború előtti tartószerkezeten a Nagyrác utcában

 

Muraköz és a város környéke Kanizsa névvel lett a légi riasztás egyik körzete.

 

 

Az Arany János utcai óvoda épületén elhelyezett sziréna 1942-es fényképe a 043-as pont alatt található.                             

       

        

1943 és 1945 márciusa

 

A régi pincék egy részét óvóhelyekké alakították, az új épületek alatt légópincéket kellett kialakítani. Szellőzőnyílásaikat vastag vaslemez ajtókkal tették zárhatóvá. Ezekből létezik még néhány.

 

                  
Ady utca 12. Zrínyi utcai oldala és Sugár út 8.

 

               

Fő út 23.

 

•A századfordulón 49. számmal Berger Bernát, 47. számmal Weiss Jakab üvegkereskedő földszintes háza állt a területen, amelyen a jelenlegi épület és a Sabján utca található.
Weiss Jakab házában a 19. század utolsó harmadában a város egyik „szappangyára” működött. 

Minden bizonnyal Engel Adolf üzemének adott helyet az épület. 1879-ben adta hírül a helyi lap, hogy Szász Károly az épületre elkészítette „Engel úr szappan oroszlányát”, azaz valamiféle cégérét.

 

1895

 

Ugyanitt volt Adler Mórnak, az 1860-as évek végén létesített pászkasütő üzeme, amely a 20. század első évtizedében – már mások üzemeltetésében – még létezett.

 

 

A Weiss-ház egy furcsa vendége 1895-ből

 

Berger Bernát házának korábbi birtokosa (haláláig) Neusiedler Pál, a város neves vendéglőse volt. Neusiedler 1891-ben, 74. életévében halt meg.
Talán az is befolyásolta lakóháza kiválasztásában, hogy egy időben a szomszédos Zöldfakertet és a közeli Zöldfa szállót is ő működtette.

 

316. Nagykanizsa, Király utca 49. (képek még: Sabján Gyula utca 1.)         

 

•A rendőrségi palota építése 1938-ban kezdődött.

 

A rendőrség székháza helyén ez a tornyos ház állt
(Az ügyészség gazdasági épülete volt. Talán a fogház kápolnájának is helyet adott. 1938-ban lebontották.)
 

A kivitelező Kalmár Zoltán helyi vállalkozó volt.

Az elől két emelettel rendelkező épület északi része egy emelettel készült.

1939 őszén a rendőrség átköltözhetett ide városházi helyiségeiből.

 

A háttérben már áll a rendőrség új székháza
(Ketting Klára 1940-es felvétele.) (indafoto.hu)

 

 

•A tervezéssel Hegedűs Béla építészt (1908-1992) bízta meg a város. A helyi lap szerint Hegedűs Nagykanizsán érettségizett 1926-ban és Binder Géza kanizsai gyógyszerész mostohafia volt.

•Az eredeti megjelenést csak a Sabján Gyula utcai rész őrzi; másik felére emeleteket építettek.

Az átépítés tervezőjének nevét fedje jótékony homály!

•A rendőrségi épület helyén, 51. sorszámmal a századfordulón még széles üres, a fogházhoz tartozó telek volt.

Ennek nyugati szélén tudták kialakítani a Sabján utcát is. 1939-ben kapta meg a volt polgármester nevét.

 

Nagykanizsa, Király utca 53. (egyben Erzsébet tér 5.)

 

•Lásd: Erzsébet tér 5.

 

A 20. század első éveiből

 

Az 1910-es években
(Thúry György Múzeum.)

 

1929

 

 

1970 körül

 

 

 

.

 
/1