Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



418. Nagykanizsa, Sugár út

 

A 20. század első éveiben

 

•A Kinizsi és a Hunyadi, valamint Petőfi utcák közötti hatalmas terület beépíthetővé tétele már korábban is igény volt, végül az utca megnyitását a tervezett laktanyaépítés (Sugár út 9.) kényszerré tette.

•Eredetileg a Sugár utat Babochay polgármesternek a Fő úton állt emeletes háza teljes szélességében akarták kialakítani. Ő azonban furcsa alakú, új háza (Sugár út 2.) megépítésével kész tények elé állította a képviselőtestületet.

Az újságok már arról cikkeztek, hogy a Csengery útnál szűkebb utcába senki sem fog építkezni, így inkább Bánom utcának kellene nevezni.

Felmerült ugyan Babochay háza lebontatásának ötlete, de végül az utat a mai szélességében adták át a forgalomnak 1885-ben.

Első ütemben a Rákóczi utcáig épült ki. Kezdetben Kaszárnya utcaként is emlegették. Meghosszabbításáról 1899-ben döntöttek.

A mozgatórugó ekkor is laktanyaépítés volt: 1902-ben készült el az új útszakasz és a Dózsa György úti kaszárnya is.

•Kezdetben az új utca a rendezetlenség benyomását keltette és embert próbáló feladat volt közlekedni ott gyalog, még inkább kocsin. A rosszmájú újságíró 1890-ben még azt írhatta, hogy ismeri az okot, ami miatt a budapesti Sugár út nevét megváltoztatták.
Története szerint fővárosi turisták jártak Kanizsán. Hazaérve azonnal kérvényezték, hogy az ő Sugár útjuk más nevet kapjon. Indokolásul csak egy fényképet mellékeltek, amely Nagykanizsán, a Sugár úton készült.
Budapesten megszületett az Andrássy út.

•Bár tavaszra újra és újra szinte használhatatlanná váltak a járdák városszerte, 1900-ban a Zalai Közlöny mégis a Sugár úttal példálózott, amikor horrorisztikus meséjét közreadta.
„Önmagától egy járda sem javul meg, a háziurak pedig olyan fukarok! Csak a múltkoriban történt emiatt nagy szerencsétlenség.
A Babochay-féle ház előtti tókába esett egy szent-miklósi tejesasszony. A fulladozó segélykiáltására kisietett Bux fodrász, de csak az áldozat tejesköcsögét foghatta már meg. A szegény asszony a csatornába esett, hol az ár a Rákóczy utca felé hajtotta és ott, szerencséjére, a nyitott árokból kibújhatott.”

•1916 végén, Ferenc József halálakor a város közgyűlése úgy döntött, hogy az utcát az elhunyt királyról fogják elnevezni. A világháború végéig az újságok használták is az új megnevezést, de elképzelhető, hogy rendeleti szinten a változtatás nem történt meg.

•Meg kell jegyeznem, hogy a második világháború előtt az utca nyugati oldalán az első házak számozása eltért a maitól.

 

       

 

A korábbi 2. számú telken ma a 2., 2.a és 2.b számú házak vannak. A következő három épület sorszáma nem változott. Hajdan a 10. számot a Sugár út 12. számú sarokház előtti keskeny (mára beépített, most Sugár út 8.a számú) foghíj és annak telke mélyén épült ház viselte.

 

A kép bal oldalán az eredetileg 10. számú ingatlan emeletes épületei lebontásuk küszöbén
(A felvétel az Erzsébet tér 18. számú udvaron készült az 1960-as években.)


Ma tehát az utcában nincs 10. számú épület. Megemlítem, hogy e megállapításnak ellentmond a város érvényes szabályozási terve. A tervezési alaptérképről ugyanis a 8. szám hiányzik, mert azt az épületet ott 10. számmal jelölték.

•1938-ban Szent István sugárút lett az utca új neve.

 

            

A Sugár út utolsó háza a Rákóczi utca előtt [Rákóczi utca 38.] 1935-ben és jelenleg

 

Nagykanizsa, Sugár út 1. (egyben Deák tér 15.)

 

•Lásd: Deák tér 15.

 

A 20. század elején

(A Lovák-féle sarokház volt a Sugár út egyes házszámú épülete. Palánkokból emelt kerítését 1894-ben cserélték téglából építettre.)

 

Az udvari részen 1970 körül
(A kép eredetije Vargha Ildikó (Miklós Zoltánné) birtokában.)

 

Nagykanizsa, Sugár út 2. (egyben Fő út 11.)

 

•Lásd: Fő út 11.

 

1943

 

Az 1960-as évek második felében
(A Sugár út 1. számú épület udvara felől.)
 

      

 

419. Nagykanizsa, Sugár út 3.                                                         (Polgári Egylet székháza*)

 

•Az eredetileg – jobbára német származású – iparosokat tömörítő egylet 1836-ban jött létre.

1845-ig német, majd 1848-ig magyar és német nyelven vezette jegyzőkönyveit, 1848-ig nevét is német változatában (Bürger Verein) használta.

Megalakulásuk után uradalmi épületekben (az Ady utca 31. szám alatt állt sörházban, majd a Korona szállóban, végül a Vasemberházban) béreltek maguknak termeket.

1840-ben vették meg Czenek Márton házát (Deák tér 14.) és rendezték be székházuknak.

 

                     

                Jobbra a székház, balra a Szigriszt-ház az 1910-es években                            1936

 

Az 1950-es években

(Thúry György Múzeum.)

 

•Új székházát az új utcában – fennállásának 50. évfordulójára készülve – 1885-ben építtette a Polgári Egylet, eklektikus stílusban. A homlokzatterv Geiszl Mór, az épületterv Hencz Antal munkája.

A kivitelezésre Sallér Lajos kapott megbízást. Termeit Mikolasch Samu festette ki.

Berendezésükhöz a megszűnő szabadelvű kör bútorait vásárolták meg.

 

1897

 

•1888-ban bővítették az épületet – a kert felé – a karzatos, színpados nagytermi résszel. E munkát a Hirschl–Bachrach cég végezte. A karzat viszonylag szűkre sikeredett, nem volt igazán alkalmas székek elhelyezésére.

 

Az építkezés két üteme egy 1892-es vázlaton
(Thúry György Múzeum.)
 

   

 

  

 

            

 

 A lépcsőházi tükör

 

          

A csaknem három méter magas tükör-pár
(Jelenleg mindhárom tükör a városi könyvtárban található.)

 

Színpadján olyan jeles művészek fordultak meg, mint Jászai Mari, Márkus Emília.

 

                                                           

 Márkus Emília (1884)                                                    Jászai Mari 1867-ben (1900)

 

•Márkus Emília (1860-1949) 1903-tól rokoni szálakkal is kapcsolódott a városhoz és e minőségében is el-ellátogatott Kanizsára.
1882-ben Pulszky Károly (1853-1899) felesége lett, amit a nevében megjelent „P.” rövidítéssel is jelzett. A megözvegyült színésznő 1903-ban házasodott össze a tüzér hadnagyból miniszteri tanácsossá lett Andor Oszkárral (1871-1945).
Andor Nagykanizsán született Altstädter Lipót nagykereskedő egyik fiaként. Másik testvére, Melanie Heltai (Hochwald) József gabonakereskedő feleségeként maradt a városban. Emília és Oszkár hozzájuk jártak látogatóba. (Heltai 1919-ben meghalt.)

 

              
P. Márkus Emília
(Jobbra egy 1902-es az Akácfa utcai művészkocsmában, Budapesten készült kép. A művésznő balján Andor Oszkár.)

 

Andor a házasság miatt újra megváltotta vezetéknevét, ez alkalommal Párdányra. A szokatlan eljárást engedélyezték, mert így a feleség tovább használhatta a közönség által már elfogadott P. Márkus Emília nevet.
1944 novemberében nyilaskeresztesek zárták körbe a házaspár villáját és elhurcolták a férjet az újpesti nyilas-házba. A őt követő és azonnali szabadon engedését követelő asszonyra nem számíthattak a pártházban, mert Emíliának sikerült megmentenie férje életét. Párdány kórházban halt meg 1945 májusában.
•Helyet adott az egylet háza kevésbé igényes rendezvényeknek is.
 

                        

1894 és1896

 

•Az első „mozis” próbálkozások színhelye is sokszor a székház volt.



1896 novembere


                     
1899 februárja

 

Voltak vetítések máshol is:



1899 júliusa

 

•Az emeleten volt a társalgó, a biliárd- és játékterem. Ezek mennyezetét egy 1911-es híradás szerint Petrekovits József, helyi iparos „művészies freskói” fedték.

Az épület nagyterme alatti részt annak idején katakombaként emlegették. A katakomba északi oldala nyílt a kerthelyiségre.

 

A kerthelyiség az épület felől nézve 1909-ben
(Steiner Edgár vízfestményének tulajdonosa Zsittney Gábor.)
(A háttérben látszik annak a téglából emelt kerítésnek a felső része, amely 1903-tól kelet-nyugat irányban leválasztotta az Egylet-kert város által megvásárolt részét.)

 

1911

 

  

Társasági élet a már csökkent területű kertben 1920 körül
(Az asztalnál balról Knortzer György, mellette Eperjesy Gábor ül.)

(Thúry György Múzeum.)

 


Eperjesy Gábor (1870-1925)
(Eperjesy, Eperjesy Sándor fia, a Dél-zalai Takarékpénztár Rt. főpénztárnoka egyike volt a város befolyásos személyiségeinek. Világi elnökként huszonkét évig vezette a Katholikus Legényegyletet.)

(Thúry György Múzeum.)
 

•A székházhoz tartozott a szomszédos park – akkor Egylet-kert –, amely a városi társas élet kedvelt színtere volt.

1886-ban a kertet, amelyet korábbi székházuk idejében is használtak, átrendezték. A tekepályát áthelyezték, a régi kioszkot lebontották, új székeket, padokat, asztalokat helyeztek ki.

Az egylet kertjének északi része (a város által 1900-ban megvásárolt 1220 négyszögöl) 1903-ban lett közpark.

1932-ben a Polgári Egylet kertjében nyílt meg a kertmozi, amelyet a szomszédos mozit üzemeletető Magyar János működtetett.

 

1932

 

1932

 

1932

 

1932

(A hölgyek másképp tudják meg...)

 

Az ülések egy része a kerthelyiség asztalainál volt, így előadás közben akár vacsorázni is lehetett.

 

1940
(Az egylet tekepályája a kert keleti szélén húzódott. Ennek északi végén épült meg a kertmozi gépháza. Ma az Inkey-urnától délre esne.)
(Thúry György Múzeum.)
 

A vetítések 1933-ban, az ingatlan tulajdonosa változásakor megszűntek.

A vendéglő azonban új bérlővel, új névvel, új koncepcióval létezett tovább.

 

1937

 

•1933-tól az Ipartestület székháza volt az épület (a Polgári Egylet Fő útra, a Korona szálló négy bérelt szobájába költözött), majd városi művelődési ház illetve könyvtár lett.

•A nagyterem adott helyet 1910-ben a helyi sakkélet első látványos eseményének.

 

1936

 

Az Izraelita Jótékony Nőegylet farsangi estélye keretében élősakk bemutatót rendezett.

 

1910

 

A két játékos hölgy volt. A fehér öltözékű “bábukat” Rosenberg Richárdné, a pirosakat Zerkowitz Lajosné vezette. A piros király a 79. lépésben mattot kapott.

 

Zerkowitz Lajosné (Rapoch Lujza) (1879-?)

 

•A felolvasások hosszú időn át számítottak kedvelt kulturális eseményeknek.

 


Rákosi Viktor (1860-1923)

 

1891 decemberében Rákosi Viktor (Sipulusz) látogatott az egylet meghívására a városba. Az itt rendezett estje nagy közönséget vonzott és nagy sikert aratott.
Néhány nap múlva Rákosi a Budapesti Hírlapban megjelent humoreszkjében emlékezett vissza utazása mozzanataira. Az írás nem mindenki tetszését nyerte el helyben: a lelkes fogadtatás, ünneplés és a gavalléros vendéglátás után valami hízelgőbbet vártak.

 

                                                                             HOVÁ MEGY A GŐZÖS?
Erre minden gyerek meg tud felelni az országban. Azt feleli: Kanizsára. Felültem tehát a gőzösre és elmentem Kanizsára. A déli vasút rendes vonata reggel hét órakor indul. Az európai fővárosokban ez az egyetlen és utolsó vonat, a mely kora hajnalban kél útra. Másutt délben, vagy este mennek el a vonatok, csak a déli vasút ragaszkodik még ehhez a középkorból fönnmaradt szürkületi kirobogáshoz. A déli vasút ott a várhegyen túl, a vérmező és az erdők közt elannyira vidéken érzi magát, hogy vonataival nem tartotta szükségesnek fölvétetni a nyugat-európai szokásokat. A budai hegyek közt, a friss levegőn élő vasútigazgatóság rút szibarita váznak tekinti a pestieket, s a korai fölkeléssel akarja őket edzeni.
Az én nagykanizsai utazásom tehát testedzéssel kezdődött. Reggel öt órakor keltem föl, s álmomban felöltözködtem. Azután fölkeltettem a házmestert, s elküldtem az Orient-vendéglőhöz kocsiért. Kis idő múlva visszajön, s jelenti, hogy kocsi nincs.
– Egyetlen egy sincs?
– De van négy. Hanem azok nem jönnek.
– Miért?
– Azt mondják, hogy ilyen sötétségben nem mernek olyan hosszú útra indulni. Meg aztán azt izenik a tekintetes úrnak, hogy nem tetszik-e tévedni? Talán a központiból méltóztatik elutazni?
Fogtam a kézi táskámat, s magam mentem az Orient-hez. A kocsisok rögtön a bakra szöktek. Egyikbe beleültem, de mikor kikiáltottam, hogy a déli vasútra hajtson, kocsisom leugrott a bakról.
– Tekintetes úr, én sohase jártam azon a vidéken. Innen még sohase indult senki a déli vasútra. Pedig én tíz év óta állok itt.
– De jó pénzért csak vállalkozik?
– Ha az úr is a bakra ül, s mutatja az utat.
Mit volt mit tennem: a kocsis mellé telepedtem, s megindultunk a sűrű reggeli ködben. A legény nagyokat bámult, mikor az alagutat elhagyva, vad vidékeken, fából készült színkörök és hosszú kőkerítések mellett kocogtunk el.
– Hogy hívják ezt a várost? – kérdé kíváncsian, mikor erdős részletek következtek.
Siettem megmagyarázni, hogy ez Budapest, nehogy azt higgye, hogy már a vámsorompón is túl vagyunk és dupla vitelbért követeljen.
Végre megérkeztünk diákkori kedves pályaházam elé, honnan mindig vakációzni mentem túl a Dunára. Az állomást mintha spirituszban őrizték volna, oly változatlanul megmaradt a réginek. Ugyanaz a hordár vette ki kezemből a pakkomat, ugyanaz a pénztáros adott jegyet, ugyanazt a szivarvéget láttam egy sarokban heverni, s a trafikban. A Hon régi számát árulták. Igazán kedves gyerekkorunknak egy ilyen megkövesedett idillje.
Beleültem egy másodosztályú kupéba, s rövid idő múlva robogtunk. Kelenföldön a világforgalom egy kicsit beleütközik a déli vasútba, de aztán vonatunk nyugodtan, zavartalanul halad tovább Székesfehérvár felé.
Életemben most tűnt föl először, hogy Ausztria-Magyarországon, a vasúti kocsiban, mily tömérdek dologra figyelmeztetik az utast. Hogy ki ne hajoljon, hogy ne támaszkodjék, hogy légvonat esetén mit zárjon be és mit hagyjon nyitva az ember, hogy veszély esetén micsoda gombot nyomjon, vagy miféle zsineget húzzon, hogy étvágy esetén hol egyék: falragaszok hirdetik az utasok összes jogait és kötelességeit. Egyiken a vasútigazgatóság kér, a másikon fenyegetődzik. És pedig három-négyféle nyelven. Külföldön nem fejtik le ennyi paragrafusra az utazást, s mindenki a maga tapasztalataiból rájön, hogy mit kell tennie. Más országokban nem kívánják a vasútigazgatóságtól, hogy apja, gyámja vagy gondnoka legyen az utasoknak.
Elég jókor érkeztem még Nagy-Kanizsára, s megelégedéssel láttam, hogy milyen csinos város. Jó is volt hamarosan körülnézelődni, mert este a város nyomtalanul eltűnt. Nagy-Kanizsát ugyanis még mindig petróleummal világítják, holott már Nagy-Kátán is a gázvilágítás behozatalát sürgeti Krajcsik doktor. Zalában az a hit, hogy a bakui petróleumforrások a kanizsai városház udvarán fakadnak, mert egyéb magyarázatát nem tudják adni a petróleumos világításnak. A polgármester neveti a tévelygőket, a kik a gázvilágítást sürgetik, s én rám azt a benyomást tette, hogy valami meglepetést tartogat a város számára. Úgy is volt. Mikor egy kanizsai úr előtt említettem a gázt, rögtön kijelentette:
– Azon mi már túl vagyunk.
– Hogy-hogy?
– A petróleumról egyenesen a villámos világításra fogunk átugrani.
– Hát miért nem ugranak már?
– A polgármester úr azt mondta, meg kell várnunk, míg a villámos világítás eléri a tökéletesség netovábbját. Mert most még egyre fejlődik.
Egy kanizsai menyecske előtt is szóba hoztam a gázvilágítást, s ő ezzel felelt:
– Igen, a férjem, a ki városatya, beszélte, hogy Amerikában egyes városokat már gázzal világítanak, de az még nagyon drága.
Ilyen kifogásokat használnak a városatyák az asszonyokkal szemben. És a legnagyobb csapás az, hogy Nagy-Kanizsán van egy korzó, melyen este hét és kilenc óra közt többen sétálnak, mint a budapesti Váci-utcában. S a sok szép asszonyból és lányból a rossz világítás miatt csak elmosódó árnyakat látunk.
Hanem, ha a világítás inhumánus, annál humánusabb a fogház. Először is a város főpiacán fekszik, a legelőkelőbb helyen. Másodszor mellette van a Zöldfá-hoz címzett kerti kocsma, hol hetenként kétszer zene szól és szórakoztatja a tisztelt gonosztevőket. Irigykedve halad arra a szegény, didergő parasztember, s a rab urak előtt párolgó leves átkozottul csavarja az orrát. Az ilyen fogház ugyancsak nagy reklámot csinál a rabéletnek, s a ki egyszer belekóstol, annak a szabad élet többé nem igen ízlik. Még egy dolog szemébe tűnik annak, a ki Nagy-Kanizsát így madártávlatból megtekinti: a sok pereces gyerek. Én nem tudom, hogy Kanizsán több perecet esznek-e az emberek, mint másutt, vagy több gyerek adja magát a perecesi pályára: elég az hozzá, hogy úton-útfélen kínálgatják a járókelőknek.
Kérdezősködtem, hogy tán Kanizsa történetében valami nevezetes szerepet játszott a perec, hogy ennyire dominál a közéletben. Senkise tudott róla semmit.
Még ha a perec valami XVII-ik századbeli sütemény volna, akkor azt hinném, hogy kegyelettel őrzik, mint a petróleumlámpásokat, s majd akkor ugranak a császárzsömlére, a mikor a villámos világításra.
De a perec modern sütemény és nem hasonlítható össze a petróleumos világítással.
A perecre még Tuboly Viktor se tudott kádenciát, ő pedig képes rögtönözve is versbe beszélni, de nem olyan sokáig, mint Maros-Vásárhelytt Kerekes Samu.
Még a polgármestert is hiába kérdeztem. Ő hallgatott és mosolygott.
A pereckérdés megoldhatatlan rejtély.
 

•Miután elkészült a ház nagyterme, ideális helyszínhez jutattak a város nagyobb báljai is. Rendezőik általában a teljes első emeletet bérelték ki vendégeik számára.

 

1963
(Ülésezik a nagyteremben az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlése.)

 

 

            

 

          


 
A nagyterem 1975-ben

 

                     

A nagyterem karzata és mára eltűnt csillárja az 1980-as években

 

Természetesen a báli szezonban továbbra is voltak kevésbé előkelő „estélyek”, amelyeknek általában a Fekete Sas, a Rózsa, a Zöldfakert és a Vaskapu vendéglők adtak helyet. Közös jellemzőjük volt, hogy vendégeik nem vártak és nem is kaptak ezen eseményekre nyomtatott meghívókat. Ha mégis, akkor (a Zalai Közlöny szerint) a meghívók végén olvasható volt a szerény intelem: „És a hölgyek kéretnek cipőben megjelenni."

Ez estélyeket, hol a cipőviselet ily szigorú etikettje uralkodik, általában cselédbáloknak nevezik... − írta a lap újságírója.
A huszadik század legelső évei cikkeit olvasónak gyorsan kialakul a benyomása, hogy a város báli szezonjának gazdagítási szándéka talán már értelmetlennek is tekinthető vetélkedésbe torkollt, a kínálat szinte követhetetlenné vált.
Nem csupán azt nem lehetett fejben tartani, hogy egy-egy rendezvény szervezői milyen jótékony és fontos cél (ez nélkülözhetetlen kelléke volt a szervezkedésnek) támogatása okán óhajtanak újabb mulatságot. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a bálozással válogatás nélkül jótékonykodni akarónak számolnia kell egészségi állapota romlásával.
A vigalom-rendezők közt jócskán akadtak szerveződések, amelyekről addig nem hallott a város polgára, meg olyanok is, amelyekről a bál után megint nem fog hallani. A falragaszokon, a meghívókon, a levegőben, a majdnem a földig lelógó hatalmas zászlókon ott voltak rendezőként a „Mágnásklub", a ”Szakácsnék és Szobaleányok Köre" mellett, az ipar valamennyi ágának munkásait képző egyletek, a „Budhista és Confucista Legényegylet" (ők valamiféle mohamedán templomot kívántak építeni), a magyar-, német- és török nőegyletek.
Verseny folyt a bálok elnevezése tekintetében is: Elite, Sárga csizma, Ezeregy éj mesekönyv, Színes teríték, Dominó, Snassz, Fehér asztal, Fehér estély.
Utóbbi kettő rendezvényen a fehér szín jegyében az Izraelita, illetve a Keresztény Jótékony Nőegylet igyekezett lepipálni egymást.
Kétségtelen viszont, az 1904-es farsang során az Elite-bál szervezése mozgósította a legnagyobb erőket. Nyilvánvaló, hogy az ötlet szülői semmit sem óhajtottak a véletlenre hagyni és már az előkészületek méretével is imponálni akartak: 1903 decemberében kereken száz főből álló bizottság kezdte meg a bál előkészítését. A száztagú szervezőbizottság létrejöttét megszervező bizottság nagyságáról nem találtam adatot.
Hogy kiket vártak a zártkörű rendezvényre a szervezők, kiktől várták a bevételt a Korcsolyázó Egylet új pavilonja építésére? A bál neve árulkodik.
A helyi sajtóban olvasható vélemények szerint az est anyagilag is sikeres volt. Nem csoda, mert csupán a műsor legfontosabb számának (Révay József, gimnáziumi tanár három képben előadott „öndrámája”: a „Tél költészete”) színpadra állításához ötven amatőr szereplőt nyertek meg és tanítottak be, épp a megcélzott társadalmi rétegekből.
Mégsem tekinthetjük teljesen őszintének egy idegen (de nem „elite”), a bál hírét halló ifjú állítólagos sóhajtását:
„Oh, mily boldog város ez a Kanizsa! Van állandó színháza, múzeuma, szép főgimnáziuma, gyönyörű kathedráléja, árvaháza és, ami fő, nincsenek szegényei, mert ott csak csupa sportsman and lady lakik!"


                                     

                                                           Báli készülődés (1888)                                          Keringő (1882)

 

•Révay József helyi piarista tanár jelentős szerepet játszott az 1904-es kanizsai farsangon. Nemcsak rendezte a bálok egy részén a műsorok irodalmi részét, de több művet is írt azokhoz.
Végül a „Mars főhadnagy Nagykanizsán” című komikus eposzában összegezte tapasztalatait. Az írást a „Zala” jelentette meg 1904-ben.
Én e helyen közlöm újra. Igyekeztem nem változtatni az eredeti szövegen. Ezt az elképzelésemet azonban fel kellett adnom, amikor az újság nyilvánvaló hajdani helyesírási hibáival találkoztam, illetve, amikor a szabályok annyira változtak időközben, hogy kisebb bűnnek tűnt a jelenlegiek alkalmazásával belenyúlni a szövegbe.
Az idegen kifejezések jelentését a kérdéses sor mellett, zárójelek között közlöm. Néhány helytörténeti és más információt a szöveg értéséhez pedig itt adok meg a zárójeles részekben.

 

A történetben szereplő üzletek:
Alt és Böhm (norinbergi- és rövidáru kereskedése)
Asztalos (Béla virágkereskedése)
Bajer (Vince cukrászdája)
Berény (József ékszerész üzlete)
Fesselhoffer (József fűszerkereskedése)
Hamburg (Miksa ékszerész, órás és látszerész üzlete)
Irmler (József fehérnemű-kereskedése)
Kohn Lajos (norinbergi- és rövidáru üzlete) (1912-ben, ötvenkettedik évében halt meg)
Milhoffer (Ödön aranyműves üzlete)
Rosenfeld Adolf és Fiai (fűszerkereskedése)
Schweitzer (József borbélyüzlete)
Strasser (Márton látszerész és műszerész üzlete)

 

Más adatok:
Beniczkyné Bajza (Lenke író)
Beregi (Oszkár színész)
Blau (Simon orvos)
Böhm Emil (az Irodalmi és Művészeti Kör énekkarának karnagya)
Csóti Márkus (a gimnázium tanára)
dalköltő barát (Révay József)
Dobrovits (Milán egyesületek elnöke)
Engel (Sándor orvos)
Ficzkó (János főpincér)
Fodor (Aladár orvos)

 

Dr. Fodor Aladár

(1872-1948)


Franz (a Franz fiúk [Károly, Lajos és Rudolf] egyike)
Goda (Lipót orvos)
Kardos (József „Központ” kávéháza a Fő út 8. alatt)
Kaszinó (Nagykanizsai Kaszinó székháza)
kereskedő ifjak (Kereskedő Ifjak Önképző Egylete)
Krammer Terka (operaénekes)
Lauschmann (Jenő helyi honvédszázados) (1920-ban halt meg)
Legényegylet (Katholikus Legényegylet)
P.E. (Polgári Egylet)
Rátz (Rácz Kálmán orvos)
Rózsahegyi (Kálmán színész)
Sterneck (Zsigmond zenetanár)
Szekeres (József orvos)
tót gyerekek (szereplők Révay József „Tél költészete” című művében)
Vidor néni (Samuné az Izraelita Jótékony Nőegylet elnöke)

 

Mars főhadnagy Nagykanizsán

 

− Helybeli víg éposz. −

 

Írta és az Irodalmi és Művészeti Körben felolvasta: Révay József.

 

ELŐHANG

 

Kócos hajú Múzsa, hivasd a frizérnőt*,          (fodrásznőt)
Fésültesd meg szépen a hajad, azér' nőtt;
Vedd fel az ünneplő, legszebb toiletted*,           (estélyi ruhád)
Akasztass rá láncot, drága amulettet,
Nézz be a tükörbe, fordulj egyet körbe,
Ülj kocsiba és hajtass az „Arany Ökörbe”.
Ott találsz engem az asztalra borulva
Mostantól számított három óra múlva.
Kemény a toll szára, rágom, egyre rágom,
Könyörülj meg rajtam, szépséges virágom.
Légy te is ott akkor, mert én verset írok,
De csak úgy, ha eljössz, de csak úgy, ha bírok.
Míg én vacsorázom marhagulyást lében,
Simulj hozzám halkan édes múzsalében.
Pödörd ki a bajszom, míg húrom felajzom,
Simítsd el fürtimet, szép legyen az arcom;
És azután diktáld, hadd jöjjön az ének,
Nem bánom azután akármit beszélnek.

 

ELSŐ RÉSZ

 

                    

 

Volt egyszer egy ablak és azon egy ráma,
Azon pedig egy fal, így mondja a fáma.
A fal mögött pedig Kardos kávéháza,
Amelyben álldogál az asztalok száza.
Van azonban több úr, akit nem vigasztal
Sem az a kávéház, sem az a víg asztal;
Törik a fejüket, ott mellette ülvén,
Arcukat törülvén s a cúgtól meghűlvén.
Hárman voltak akkor, Dobrovits, Lintner
(Aki legénykedni csak falun kint mer),
Harmadik Lauschmann, már régen kapitány,
Azért átlát mindig a szitán, a szitán.
Mindhárman rendezők, tudja minden ember,
De kérdezősködni azért senki sem mer.
Folyik a rendezés, ámde csak titokban,
Közben folyik más is, bizony az se sokban,
Hanem egészséges, jóhangú torokban…
Közben fő a feje egy valaki másnak,
Aki azt gondolja, néki már sírt ásnak,
Annyi sok a dolga, meghalni se ér rá,
Mégis nap-nap mellett… Tanú vagyok én rá!
E derék rendező neve Csóti Márkus,
Címeivel tele lenne három árkus.
Kereskedő ifjak, Vidor néni és Franz
Mind főzik a tervet. No hiszen lesz itt tánc,
De majd a tűzpróbát legjobban kiállja,
Szerényen úgy vélem, a szakácsnék bálja.


 

Jó Jupiter apánk letekint az égből,
Látja ezt a szörnyű futkosást egy végből;
Letekint, föltekint, aztán lenéz újra,
S megböki homlokát isteni nagy ujja.
Haragosan így szól: „Hol vannak a lányok?
Hol vannak a múzsák? Szaladj csak utánok!”
Elő is jön sorban valamennyi rendre,
S szólnak az öreghez: „Haragszunk mi kendre,
Minek zavar minket?!” Közbevág az rája:
„Én volnék talán az istenek királya!
Ámbátor a fülem egy kicsikét kajla,
Hallgasson előttem mindenféle frajla*!”           (rosszhírű nőszemély)
Azok pedig bőgtek, ő pedig mosolygott…
Mind együtt voltak, csak Kalljopé* nem volt ott.           (Kalliopé)
„Hát ezt a kis lánykát, ki sohase henceg,
Megszöktette talán valami főherceg?
Vagy ő, míg ti itten álltok szépen körben,
A költőnek segít az Arany Ökörben?
Jól van. Megbocsátok. Figyeljetek szépen,
Rendeletem hangzik következőképen.
Minthogy itt a farsang, minden bálra elmegy
Közületek, lányok − felöltözve − egy-egy,
És ott vidámságot, jókedvet hint széjjel,
Hogy jól mulassanak ottan egész éjjel,
Reggel aztán feljön, repülve a légben,
És a katzenjammert* kialussza szépen.           (másnaposságot)
No mit szóltok hozzá? Vagyok én jó bácsi!”
Sivítanak a lányok: „Éljen, éljen!” „Ácsi*!           (hallgass)
Most menjetek haza, szóljatok Merkúrnak,
Hogyha meghívó jön, hozza el az Úrnak!
Hej, ez a vén huncut, csak el ne sikkassza,
Mert nem biztos ettől semmiféle kassza!
Főhadnagy úr Marsot is küldjétek hozzám,
Ezt üzenem néki: jó szivart is hozz ám!
Lakkcipőt is húzzon, waffenrokkot* öltsön,           (egyenruhát)
S valakitől egypár pengőt kérjen kölcsön!”
Elmentek a lányok, Mars úr jött utánok,
Monokli a szemén, pillantása álnok;
Mintha jambusokban lépkedne a lába,
Pedig nem tanulta hadiiskolába'!
Érkezik házához a Herr Generálnak,
Hol posztot komoran feszes bakák állnak
S főhadnagy úr Marsnak strammal* szalutálnak           (feszesen)
(És nem ellenségi csirkecombos tálnak)
Generál Jupiter, avagy Feldzeugmeister*,           (táborszernagy)
Nem is tudom én jól eigentlich wie heist er*;           (tulajdonképp, hogyan hívják)
Kezet szorít véle, „Hozott Isten öccsük,
Ezt a jó kis törkölyt kupicákba öntsük
S ha jól esik fiam, igyunk egyet rája,
Én indítványozom, istenek királya.
Azért hivattalak édes öcsém, Marsom,
Aki első voltál übungon és marson*,           (gyakorlaton és menetelésen)
Hogy megparancsoljam, hogy leszállj a földre,
Két hétre, háromra, négyre, avagy ötre.
Minden bálba elmenj, jól megfigyelj mindent,
Mert én nem láthatok le olyan jól innent.
Azután meg látod, pápaszemet hordok,
Mint a professzorok és az angol lordok.
Mulass jól, kurizálj*, melegen ajánlom,           (udvarolj)
Csinálj nagy cecheket*, valamennyit állom.           (számlákat)
Ígérj házasságot ötven-hatvan lánynak,
Jól megfigyelj mindent, aztán gyere hozzám,
Kegyesen mosolyog rád isteni orcám;
És jelentsd gehorzámszt*, mit láttál a földön,           (engedelmesen)
Mert különben reád a nyelvemet öltöm!”
Így szólt a hatalmas, nagy Jupiter Marshol,
S ez rögtön vidáman le a földre marsol.

 

       

 

Kohn Lajoshoz vitte legelébb az útja,
Hogy hol kapni szépet, azt már ő is tudja.
Összevett ott mindent: nyakkendőt és máslit,
Gallért, inget, kesztyűt, mandzsettát, kamáslit*,           (bokavédőt)
És a végén így szólt: „Nevem főhadnagy Mars,
Lakásom az égben; hogyha pénzért jön, mars;
Megfizet azonban Jupiter helyettem!”
„Jó pénz!” mondja Kohn L. úr elégedetten.
Aztán bekukkant a drogériába,
Finom parfümökért nem járt itt hiába.
Benéz Asztaloshoz: „Szép bolt; mi van benne?
Egypár san remoi ibolya, ha lenne?”
Van is neki éppen, van is nála hitel,
Majd megfizet érte Generál Jupiter!
Irmlerhez is elmegy, ott is sokat megvesz,
S szól: „Ezt kifizetni Jupinak is sok lesz!”
Bajer néninél is mindenfélét rendel.
(Akinek az ura Vince és nem Vendel.)
Alt és Böhm úrnál ül két órát egyhelyben
S mikor távozik, szól vígan: „Aufschreiben*!”           (írja fel)
Rosenfeld Adolf és Fiai boltjába'
Pisztolyt vesz hitelbe, ámbár nem is gyáva.
Fesselhoffernél vesz ötven forint árát:
„Jupiter apám majd megadja az árát.”
Fesselhoffer Pista fölírja a könyvbe
S kicsordul utána a két szeme könyje.
Lakást keres aztán, odahordat mindent,
A borbélyhoz rohan egyenesen innent,
Schweitzer úr Mars urat meg is borotvájja,
Hja, mert nagyon finom az ő borotvája.
Ahogy kijön innen, eszébe jut rögtön,
Hogy monokli nélkül nincsen úr a földön;
Strassernél kap egyet, tíz forint az ára,
Hja, nincs nap-nap isten az ember boltjába'.
Hamburghoz is elmegy, Berénnyel is komáz,
Itt egy gyémánt bánja, amottan egy topáz.
Milhoffernél végre aranyórát és láncot
Vesz, amelynek fénye már messzire látszott.

 

    

 

Erre hazaindult, de meglátta Ficzkó,
Ki igen kedélyes és igen derék fickó,
És egy pohár sörre azonnal behítta,
Ő ment… és reggelre magát jól leitta.
Isteni Jupiter Látja ezt az égbűl,
Dühében az arca zöldül, aztán kékül.
Előveszi rögtön a wertheimnek* kulcsát,           (páncélszekrénynek)
Hátha aranyai mindezt ki nem futják.
Megelégedéssel konstatálta végre,
Hogy nem kell válnia se zöldre, se kékre,
Mert van ott pénz annyi, annyi, mint a szemét,
Kiszúrhatja vele egész világ szemét.
Mars isten-főhadnagy magát kialudta,
És azt hitte, mindjárt megüti a guta!
Fájt a feje nagyon, doktorért is futnak,
Lohndinert* és pincért szalasztanak útnak,           (szállodai szolgát)
Jön is Blau doktor, Szekeres és Goda,
Fodor, Rátz és Engel mind sietnek oda.
Aspirint és chinint, migrainint és theát
Adnak neki, meg kell gyógyulnia tehát.
Végre aztán kisül, megvizsgálják jobban,
Hogy a kisujja van idült cúgos lobban*;           (huzatos gyulladásban)
Szellős a mennyország, sokan járnak benne,
Egy kis reumája ott kinek ne lenne.
Estére azután, mindjárt eleibe
Fölvonul a P. E. összes termeibe
Főhadnagy úr Mars, mert lesz ott fényes bál ma,
Mely őnéki régen legizgatóbb álma.
A rendező urak ottan sürgölődnek,
Kit oldalba, hátba, kit meg fejbe löknek.
De jól mulat Mars úr eleitől végig,
Szilaj kurjantása hallatszik az égig,
Így ment ez a dolog kerek hat kis hétig…

 

                   

 

MÁSODIK RÉSZ

 

Jánus* apó fönt ül mennynek kapujába'           (Janus)
S Beniczkynét olvas rettentő bújába';
Ő az égi kapu hatalmas portása,
Nála nélkül nincsen annak kinyílása.
Húsz fillérért bárkit beereszt a mennybe,
Nagyot ásít s így szól: „No, csak gyorsan menj be!”
Most is, hogy ott olvas Beniczkyné-Bajzát
S meg-megpödörinti kacskaringós bajszát,
Elbóbiskol szépen, alig-alig hallja,
Hogy a fülébe zúg Jupiternek hangja:
„János! Az angyalát!” ráordít nagy hangon
„Megint elaludt kend odakint a gangon*!?”           (folyóson)
Fölijed rá Jánus, körültekint bambán,
Keresi a kulcsot, kezében is van mán…
S szól újra Jupiter, a hangja csengő:
„Egy órája szól már a villamos csengő!
Ereszd be Jánoskám, nyisd ki azt a kaput,
Mert talpadra kötök másképp útilaput!”
Szalad is, de gyorsan, Jánus kaput nyitni
S fölkiált: „Mars úrfi megjött, itt van, itt ni!”
S tartja a tenyerét, vajon kap-e hatost…
Mars úr a zsebeit kifordítgatja most.
Szomorúan néz rá, elneveti magát:
„János bácsi, minden vagyonom e kabát!
Odalenn a földön drága ám az élet,
Ott lenn minden pénzem, vagyonom másé lett.
Odalenn a kapuk mindig zárva vannak
S ki be akar menni, fizetni kell annak!
Így minden pénzemet ki kellett ott adni
S hogy kendnek fizessek, nem maradt már annyi.”
„Jól van főhadnagy úr.” hagyja rá János,
„Megkapom majd máskor. Hanem, maga álmos!”
„Katzenjammer, öreg, tönkre vagyok téve,
Olyan vagyok, mint egy jól kicsépelt kéve!
Be vagyok én rúgva, meg vagyok én halva,
Ébren járok-e itt, avagy talán alva?
Tudja a Jupiter, ki most jut eszembe,
S kihez a lábamat addig nem teszem be,
Amíg meg nem mosdom, magam ki nem alszom,
S finom Speick szappannal* bekenem az arcom.           (borotvaszappan)
Isten áldja, János!” e szavakat mondja
S most csak hazajutni, a legelső gondja.
Otthon, ahogy bemegy, várja már egy szolga:
„Jupiternek volna Marssal egy kis dolga.”
Ez volt az üzenet, mit névjegyen hozott,
„Rögtön megyek.” így szólt s megborotválkozott;
Mert a földön bizony belejött a módba,
Nem hiába járkált annyi úri bótba.
Felköti a kardját, felteszi a sipkát,
A szájába vesz egy tajték szivarszipkát,
Abba kurta szivart dug nagy siettébe',
A monoklit vágja a jobbik szemébe,
Felhőről felhőre nagyokat lép, végre
Látja Jupi házát, amely van festve kékre;
Bekocogtat ottan, várják meghatottan,
Jupi, ahogy látja, szíve nagyot dobban,
Felesége, Héra nagyot sikolt rája,
Örömkönnyet hullat az égnek királya.
„Isten hozott öcsém, isten hozott fiam,
Ezt a nagy szerencsét milyen lapra írjam?
Héra asszony menj ki, legyen hamar enni,
Cognacot is hozz, mert így a világ semmi!
Te meg öcsém gyorsan mindenről adj számot,
Én majd addig szépen befogom a számat.”
„Hát öregem,” kezdé „tartsd ide a füled
És a kritizálás legyen távol tűled.
Adj ide egy kupát, koccints egyet vélem,
Jobban pörög nyelvem, ha iszunk, úgy vélem.
Hát, ahogy leértem, mindent összevettem,
Hiszen a számlákat fizeted helyettem,
Felöltöztem teljes eleganciával,
Mosolyogtam egyet-kettőt gráciával*,           (bájjal)
Be is rúgtam közben, bevezetésképpen,
Öt pincért vágtam úgy istenesen képen,
Aztán kialudtam a nagy katzenjammert
S felmentem egy bálba stante pede*. Hja, mert           (azonnal)
Jupiter fiának könnyen megy a dolga,
Bolondul utána Marcsa, Böske, Olga.
December huszonhat; ez az első dátum,
Legényegylet bálra vitt engem a fátum*.           (végzet)
Ottan míg a csárdást, meg a valcert járom,
Belém veszekedett szép kis leány három.
Megforgatom őket istenigazába',
Tudom, hogy a vége lett egy szörnyű zsába.
Páholyok is voltak, s páholyokban hölgyek,
Karcsúk, mint a nádszál s vastagok, mint tölgyek.
Előadás után − előadás is volt,
Melyen bizony senki sem bóbiskolt −,
Előadás után ráhúzta a móré*           (cigány)
S vidám táncra perdült ott a jeunesse d'orée*.           (aranyifjúság)
Én pedig kiálték: »Az angyalát, pincér!
Olyan lassan mászik, mint egy beteg cincér,
Sört ide, de gyorsan!« »Hab nélkül vagy habbal?«
Mérgesen kiáltok: »Hát persze, hogy avval!«
És a három tündért asztalomhoz kértem,
Azt mondták, hogy készek meghalni is értem.
Mit parancsol Nagysád, kérdem tőle bájjal;
»Limonádét kérek, de csak fél pohárral.«
»Pincér,« így üvöltök telt torokkal újra
S a cigarettámból karikákat fújva:
»Limonádét hozzon három nagy pohárral,
Citrommal, cukorral és ezüst kanállal!«
De minek mesélem, de minek hallgatnád,
Végre odahítta mindegyik az anyját,
Aztán beleuntam a nagy dicsőségbe,
Kimentem s táncoltam reggelig egy végbe’.
Hazavittek aztán, mert nem tudtam menni.
Öt napig álmomból föl nem zavart semmi,
Akkor aztán hallom, hogy ma van szilveszter,
Hogy ma mulat János s a cselédem, Eszter.

 

 

Én is felkészültem, de nem tudtam hova
Vigyen el engem az apostolok lova.
Végre úgy döntöttem: bármi lesz a vége,
Három helyen is fog inni ma e gége.
A Polgári Egylet volt az első terem,
Ahová bementem s hol sok szép lány terem
S e nagy teremben, hol máskor sohse laknak,
A művész-dalárda dalolt a falaknak.
Fogtam magam s mentem biz' a Társaskörbe,
Az út, mely odavisz egyenes s nem görbe.
Itt nagy volt a jókedv, jól mulattam én is.
Tombolázott azon fiatal is, vén is
S bár, hogy majd én nyerek izgatott a remény,
Polgármester úré lett a főnyeremény.
Innét bandukoltam fel a Kaszinóba,
Hol nemzeti csöndest* játsztam hébe-hóba.           (ferblit)
Itt még tomboláztak, csak lassan lett vége,
Az aranyifjúság táncra perdült végre.
Az volt ám a csárdás, amit ottan láttam,
Nincsen olyan sehol, nem is volt más bálban.
Aztán tudod öreg, hogy mi lett a vége,
Reggel sem tudtam még, vajon hazamék-e?
Végre újév napján hazaértem szépen
S a korcsolyabálig voltam békességben.”
„Hanem öccsük, megállj, pihentessünk néha!”
Szólal meg Jupiter, ki volt eddig néma.
Koccintottak egyet, kettőt ittak rája,
„No, hogy is volt tovább?” Jupi alig várja.
„Föntnevezett urak, Lintner és Lauschmann,
(Kiről én biztosan tudom, hogy nem busman)
És Dobrovits, kinek másik neve Milán
− Folytatom Jupikám az én históriám −
Rendeztek egy nagy bált, jeges bál a neve,
Bár belőle igen vidám muri léve.
Szép asszonyok, lányok járják ott a táncot
És a fényes színpad tündérkertnek látszott.
Dalköltő barátom, kit itt megismertem,
Végignézett a szép tündérkerten.
A kulisszák mögött vidám ám az élet,
Nem olyan szomorú, mint ahogy te véled.
Szép kis tót gyerekek álldogáltak ottan
S köztük a barátom, igen meghatottan
Kínálgatja őket köhögős cukorral,
Közben a szívében szerelmet is forral.
Kezdődik a játék, jaj micsoda lányok,
Ilyeket idefönn én sohasem látok.
Ilyen jól öregem, nem mulattam régen,
Másnap fejeztem be a murit a jégen.

 

 

 

Nyitott könyv estélyén nagyon jól mulattam,
Csak úgy döngött az a rossz padló alattam.
Japán, orosz, magyar, tót lány volt ott elég,
A szívem úgy égett, azt hittem, hogy elég.
Leültem magamba, mert bár a szív dobog,
De a tyúkszemfájás sem bagatell dolog.
Egy páholyban cipőm levetettem s egek!
Nőválasz volt! Egy kislány fölkér… mit tegyek!?
Kapom a cipőmet, begombolni késő,
Súgja barátom: »Siess, mert elkéső'!«
Begombolatlanul táncoltam ővele,
Kinek az angyalok közt volna a hele.
Így fumigáltam* ott az egész világot           (vettem semmibe)
S hálából mindenki tyúkszememre hágott.
Kereskedő ifjak bálja jön most sorra,
Ez is vidám bál volt, nem pedig mogorva;
Ott volt Krammer Terka, aki sohsem vikszel*,           (fényesít padlót)
Mégis balesete lett egy kicsi gikszer*.           (baklövés)
A villamos bálon minden olyan fényes
S a kis lányok közül egy sem nagyon kényes.
Dalköltő barátom jól érezte magát,
Én meg hasba löktem két kicsípett bakát.
Azután egy kis lányt soupéra* felkértem,           (az éjféli étkezést követő első táncra)
S néki sírig tartó hűséget ígértem…”
„De bolondul tetted, uramöcsém, hallod,
Még utóbb valahogy ennek kárát vallod.”
„Dehogy vallom öreg, generális uram,
Másfelé vezet már azóta az utam;
Hiszen minden bálon csináltam galibát,
Elbolondítottam mindig egy-egy libát.
Egyszer aztán végre becsületes lettem,
Régi rossz szokásom mind-mind elfeledtem,
És a diákbálon eljegyeztem magam
S el is veszem Böskét, adom erre szavam!”
„Szerencsétlen flótás,” rivallt rá Jupiter
„Úgy látszik, benned volt bor vagy négy-öt liter!
Ördög vigye azt a sok mihaszna táncot,
Nem csinál egy isten csak mésallianceot*!”           (rangon aluli házasságot)
„Hagyd el, jó öregem, szívemben a tüske,
Nem lesz feleségem soha más, csak Böske!
(És erre én leszek mindig igen büszke.)
Hanem így a dolog megy majd igen lassan,
Engedd meg öregem, hogy tovább folytassam.
Dalköltő barátom boldog volt az este,
Mindig csak egy kislány szép szemeit leste;
No és olyan murit, mint ennek a vége
Nem pipált a mennyek országa száz éve.
Most jön a fehér bál!” „Haladjunk csak rendre!
A szakácsnék bálja következik erre!”
„Alássan kérlek, hogy ne szólj öreg bele,
Arra nem emlékszem, ott voltam-e, nem-e?

 

 


Ez a história úgyis olyan tarka,
Könnyen megzavarsz, hisz se füle, se farka.
A fehér bál után szomorúak voltunk
És a dalköltővel hazabandukoltunk.
Ugyanis hiányzott a mi ideálunk,
Ezért a búbánat olyan nagy minálunk.
Elkezdtünk utazni a fehér asztal körül,
Ilyen utazásnak biz' mindenki örül.
Volt ott magyar nóta és gyönyörű angol,
Amely felvidámít, nem pedig lehangol.
Francia chansonette*, csupa élet és sikk,           (kabarédal)
Akit meghallgatni ott senki sem késik
S aki meghallgatta, soha meg nem bánja;
S ki nem kíváncsi rá, csípje meg a kánya!
S a tiroli kislány kuplét dalolt, végre,
Sterneck tanár pedig fütyült az egészre.
Meggondolta aztán magát a sok csárda
S kezdett düledezni vendégek nyakába;
Cigányok pengették a vékony húrokat,
Én meg elkezdettem az ehrenturokat*.           (udvariassági köröket)
Még egy utazás egy művész úr körül,
Melynek Böhm Emil és Csóti Márk nem örül:
Nem tudják, hogy ki jön, Kovács, Rózsahegyi,
Akinek nincsenek bőven szőlőhegyi;
Avagy Hegedűs jön; jött végre Beregi,
Aki a verseket nemcsak úgy berregi.
Elszavalja szépen, úgy, ahogy ígérte
S százötven pengőket zsebébe rak érte.
Az egész farsangban ez volt az a muri,
Ahol elzüllöttem végleg, kedves Jupi.
És ezzel bezárom élményeim sorát,
Hozassa fel hamar a legjobbik borát.
Generálné asszony, hol a malacpörkölt,
Amit a konyhában épp az elébb pörkölt?
Behozza az hamar, falatoznak hárman,
Mars úr tokajiból nagyot iszik bátran.
„Amit elmondtam,” szól ingadozó hangon
„Az történt Kanizsán ezen a farsangon.”
„Derék gyerek vagy Mars, megdicsérlek, érted,
Bár tízezer pengőt fizettem ki érted.
Most abtreten*! Kelj fel!” Nem mozdult meg biz' az,           (távozz)
Holtrészegen vitték a közbakák haza.
S hogy másnap felébredt, így kiálta rögtön:
„Abcúg* az Olimposz, mégis jobb a földön!”           (pusztuljon)

 

VÉGE.



Markó Lajos: Bál után


•Egy másik táncos rendezvény, de a ház „egyletes” időszakának vége felé:

 

 

•Az első világháború tájékán a két nem kapcsolatát meghatározó társadalmi szokásrendszer erőteljesen változni kezdett. Nem volt ez másképp a bevett, sokak által örökkévalónak gondolt, báli viselkedésformákkal sem.
1924 decembere elején a Keresztény Jótékony Nőegylet (szövetkezve a többi nőegylettel) két napos karácsonyi vásárt rendezett a székházban, hogy a bevétellel támogassák a rászorulókat.

 


A Zalai Közlöny lelkes írásokkal, vásári különszámmal is támogatta a nagyszabású rendezvényt, amely a második napon a nagyteremben zárult, egy reggelig tartó bállal. Az ezen történtek már nem nyerték el a lap tetszését. „A mamákhoz” címmel egyfajta kiáltványban rótta meg a bálozó fiatalság egy részét korántsem szokásos viselkedésük miatt.
A cikkre meg az olvasók reagáltak. Leveleikből hármat (mindegyik az újságíró véleményét osztotta) a lap közölt is. Talán nem érdektelen mindegyikből idéznem.


„Egy leányos anya” jeligével:
„Hogyan beszélnek ma a férfiak a lányokkal? Bemutatás után rögtön: Luci, Manci, Anni és viszont a lányok: Pista, Tibi, Laci…
Valamikor, nem is olyan régen még nem így volt ez. Az én leánykoromban nem volt meg ez a bizalmaskodás.
Valamikor a leányok nem is ismerkedhettek olyan szabadon, mint ma. Előbb a mamának mutatkozott be az ifjú a táncteremben s aztán a leánynak; mindez illő formában s a leány nem szaladgálhatott szabadon a táncteremben ide-oda egyedül, mint ma, amikor lovagjával (persze a mama nélkül) fölmegy a karzatra, mászkál kettesben a sötét folyosókon, alkalmat adva arra, hogy mint úri leányról rosszat beszéljenek és gondoljanak.
Ma a leányok a fiúkkal egyedül mennek moziba és lehetőleg este 7-ig, fél 8-ig sétálnak kettesben téli időkben a sétatéren.”
„Újra elő kell venni a régi rendszert s ha másképpen nem megy, pofonnal kell őket észre téríteni, ha úri mivoltukhoz nem illő dolgot akarnak cselekedni. Pofon jár a 15 éves fruskának, aki önálló egyéniség akar lenni s akit az öregek nem értenek meg! Pofon jár annak a leánynak is, aki úgy öltözködik, mint egy kokott s mélyen kivágott ruhában, ujjak nélkül mutogatja magát, úgy, hogy még a férfiak is megbotránkoznak rajta s ilyen kifejezést hallott az ember éppen a Nőegylet vásárján: Nézd, micsoda karok és rendek!”
(Kiemelések az eredeti szöveg szerint.)

 

„A régi szép magyar úri világot visszasíró múltszázadbeli édesanya” jeligével:
„Asszonyok, leányok vigyázzatok! Ez a kor nehéz problémák kora és nem az utolsó, de nem is a legkönnyebb feladat a férfi erkölcsét, gondolkozását megváltoztatni és kiérdemelni tőlük a nekünk járó tiszteletet, becsülést.
Férfiak! Ha van köztetek még olyan, aki tiszteli az édesanyát, védi a hitvest, becsüli a nővért, álljatok össze és tömörülve változtassátok át a báltermek fojtó, egészségtelen légkörét, vegyétek gondjaitokba a szerény, csöndes kislányokat és higgyétek el, megváltozik a tónus, a hang és visszatér a régi magyar úri modor.”

 

„Egy partiképes fiatalember” jeligével:
„Mihelyt egy leány kéretlenül is többet mutat meg testéből, lelkéből a megengedettnél, mihelyt a leány leveti nőiességét, abban a pillanatban reánk gyakorolt vonzóerejének legfontosabb fegyverét veszti el.
A hasított szoknya nem arra jó, hogy férjeket fogjon, hanem hogy kötelezettségek nélkül megadja a férji jogok egy hányadát minden jöttment aszfalt-taposónak. A férfiak is csak másokon látják szívesen, de ellene vannak, mihelyt feleségükről van szó.”

•1927 farsangján az ipartestületi bál lett a legnagyobb szabású. E rendezvény is igénybe vette a ház összes termét.
Beharangozását a helyi lap hírei között két héttel korábban kezdték. Szokatlan eljárást választottak:
 

 

 

•Egy visszaemlékezés szerint a 19. század utolsó negyedében sokak kedves farsangi elfoglaltsága volt a „maszkába járás”. Barátok, ismerősök beszéltek össze és mindenféle jelmezbe öltözve keresték fel a leányos házakat. Céljaik egyike – inkognitójuk megőrzése – nem mindig teljesült, de a másik – felhőtlen jókedv biztosítása – mindig.
Ugyanebben az időszakban helyi látványosságnak számított a karneválszerű zsidó ünnep, a Purim (általában február végére vagy márciusra esik). Ilyenkor szinte mindenki az utcán volt, hogy megnézze a szebbnél-szebb maszkák vonulását. A város szép és forgalmas keleti vásár benyomását keltette.
 

420. Nagykanizsa, Sugár út 4.                                                              (Pannónia Szálloda*)

 

Jobbra a Szigritz-ház a 20. század elején

 

•Szigritz Róbert, a Korona szálló bérlője terveztette és építtette Hencz Antal építésszel 1884-ben, eklektikus stílusban. A lakóház 10 szobás szállodai részét, amely a Korona szálló bővítését szolgálta, Kis Koronaként emlegették.

•Szigritz 1889-ben, ötvenhárom évesen meghalt. A 20. század elején Burján Lajos őrnagy (Szigritz veje) tulajdonában volt az épület.

Itt volt az első világháború alatt és után a „Zala” szerkesztősége, kiadóhivatala.

 

A szálló 1935-ben

 

•Kiss Ernő 1930-ban emeletráépítéssel modern, 34 szobás szállodává alakította, Pannónia névvel.

Az átépítést Kalmár Zoltán végezte. A munkák révén teljesen megváltozott az épület homlokzata is. A szállodába Haverland Antal liftjét és ételfelvonóját építették be. A bejárati ajtót (már nincs meg) és az erkélyek rácsait Márkus József és Simon György helyi lakatosok készítették.

 

1931

 

      

 

•A házban a szálloda mellett kávéház (1931-től), udvarán kerthelyiség is működött.

1933-ban árverésen jutott a létesítmény Teutsch Gusztáv birtokába.

(Ma a Sugár út 2.b számú ház áll a kerthelyiség egyori területén. A Sugár út 2.a szám alatti társával együtt 1964-ben készült el. Előbbiben a honvédség, utóbbiban a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum alkalmazottai kaptak lakást.)

Az épület a szálloda 1991-es megszűnése óta irodaház.

 

421. Nagykanizsa, Sugár út 5.                                                 (Városi Színház és Mozi*)

 

1927

 

1927

 

A két világháború között

 

Az 1950-es években

 

Az 1960-as évek elején

 

1964

 

•A városi színház (és mozi) évtizedek óta vajúdó, városi bizottságok sora által tárgyalt-tárgyalgatott ügye 1926-ban meghökkentő gyorsasággal rendeződött.
Csillag Jenő gyártulajdonos februárban javasolta a polgármesternek a Nagykanizsai Közművelődési Egyesület megalakítását, amely az építkezés beruházója lehetne. Az egyesület – másnap – megalakult, titkára Csillag lett. Az építkezés nyáron el is indult az akkor Jókai-ligetnek nevezett park területén. A munkákat mindvégig pénzügyi problémák nehezítették. (A 2005-ös teljes felújításkor derült ki, hogy egyes felhasznált építőanyagok minőségében is engedményeket kellett tenni.)
Valaki csodálkozásának adott kifejezést, hogy milyen kicsi lesz a készülő színház – írta a helyi újság.
Igaz, hogy csak négyszázötven személy befogadására alkalmas a nézőtér, de a múltak tapasztalatai szerint ehhez is négyszáz szabadjegyet kell majd kiadni naponta, ha csak jó félházat is akarnak – kapta a durván realista választ.
Az 1927-ben átadott épületet adósságaival együtt átvette a város, majd, hogy terheit csökkentse, bérbe adta az Uránia részvénytársaságnak (Nagykanizsai Uránia Mozgóképszínház Részvénytársaság).

 


1922 áprilisa

 

A vállalkozás így két mozit üzemeltetett. A Rozgonyi utcában az Uránia kisebb volt és szegényesebb, így az itt működtetett egységük számított a város legjobb mozijának. Igaz, hogy a háromhónapnyi színházi idényben szünetelésre ítéltetett.
Az új intézményt 1928 végéig Csillag Jenő igazgatta.

•A ház tervezője Medgyaszay István volt. Az építést a helyi Városépítő és Ipari Építési Rt. végezte.

 

Medgyaszay István

 

Homlokzatának sgrafittoit Raksányi Dezső tervei szerint Beszédes Ottó készítette el. Az akkori Zalai Közlöny írása szerint középen a Bánk bán, két oldalt pedig Herczeg Ferenc két darabja jelenetei vannak. Északon A falu rossza, délen A híd egy-egy jelenete látható. Utóbbit – már jó ideje – a János vitéz egyik jelenetének mondják. Minden bizonnyal megalapozottan.

 

 

Raksányi tervei

(KÖZTI ZRT.)

 

  

 

 

  

 

   

A nagyterem 2003-ban
(KÖZTI ZRT.)
 

A 2005-ös munkák idején

 

    

2007

(KÖZTI ZRT.)

 

•A közönség számára a 17 sor mindegyikébe 21-21 ülőhely került. Az oldalsó falak fülkéiben egy-egy oldalpáholy, a színpaddal szemben, a terem túlsó végén (külön bejáratokkal) páholyok lettek kialakítva. Ezekben újabb 90 főnek volt helye.

 

           

                                                         1927

 

A színpadot vasfüggöny választotta el a nézőtértől.

 

A vasfüggönyt emelő csörlő eredeti helyén, a már nem üzemelő intézményben

 

  

Amit a hívatlan látogatók meghagytak és a restaurált állapot

 

Az előtérből a nézőtérre vezető két főbejárat (az előtér két szélén) ajtóit Szeghalmi Bálint tervezte.

 

1936

 

1970

(Gerencsér Tibor jóvoltából.)

 

•Moziként 2000-ig működött. Keleti oldalán volt 1959-től három évtizeden át a kertmozi.

 

 

1973

 

2003

(A kertmozi vetítési felületei: a korábbi előtt a szélesvásznú felület maradványa.)

 

•Csillag Jenő (illetve Csillag Zsaki, ahogy fiatalemberként inkább emlegették) nem csupán a városi színház és mozi létesítésében, üzemeltetésében szerzett döntő érdemeket. A 20. század első harmada Kanizsájának egyik nagyon színes és nagyon tevékeny alakja volt.
A Ceglédről származó, 1875-ben született Csillag 1906 elején kerülhetett a városba. Színházi titkárként dolgozott a helyi Arénában vendégszereplő Bihari-féle társulatánál. Vonzódott a színpadhoz, ami nem is maradt észrevétlen.
„Hétfőn a Mádi zsidóban Csillag Jaki műkedvelősködött. Az Isten bocsássa meg neki!” – írta a helyi lap kritikusa.
Így talán érthető a pályamódosítás: 1907-ben Csillag sertéshizlaldát nyitott Lazsnakon és disznókkal kezdett kereskedni. Ez a titkárkodásnál jövedelmezőbb elfoglaltság lehetett, de hamarosan feleségül vette a gőzfürdő elhunyt bérlőjének özvegyét és 1910-ben már maga bérelte azt. A későbbiekben volt laptulajdonos (Zala), sportegyesületi vezető (Transdanubia), létesített tésztagyárat, azt igazgatta is – a fűzvölgyi malomra talán emiatt volt szüksége – végül a gyárát átalakította a későbbi „Patyolat" elődjévé.
Auschwitzban halt meg 1944-ben.

•A mai parknak az Egylet-kertből kihasított területét a város 1900-ban vásárolta meg.

A parkosítás (az 1890-es években ültetett vadgesztenyék egy része még létezik), a parkot övező téglakerítés elkészülése után, 1903-ban adták át a város közönségének.

 

Az 1910-es években

 

1955

(A kép eredetije dr. Wágner Jánosné (Mohácsi Erzsébet) tulajdonában.)

 

 

                                        A park kerítése 1957-ben

 

•1924-ben a helyi lap munkatársa örömmel nyugtázta, hogy egyre forgalmasabb a park hétköznaponként, de még inkább vasárnap délutánonként. Sokan, sokféle céllal jelennek meg ott. Örömébe azonban vegyült üröm is.
„A rossz csak ott kezdődik, mikor ezek az alig serdülő inasgyerekek összeverődnek a kert valamelyik kevésbé forgalmas zugában s vasárnapi szórakozásul különféle hazárdjátékokkal botránkoztatják a jobbízlésű felnőtt járókelőket.
A játék tetszetős s a kompániába csakhamar belekerülnek más, hazulról kiszabadult gyermekek is és gurulnak a rézkrajcárok, repkednek az ezresek és tízezresek órákon keresztül.
Vonalat húznak a porba, az a „strich”. Mindegyik odadobja a maga egy-két krajcárját, amelyiké közelebb esik, azé az elsőség, az szedi csomóra a krajcárokat s egy régi, nehéz négykrajcárossal szétdobja a csomót. Ahogy a krajcárok akkor repülnek, az a legfontosabb, de azt csak ők értik és nem árulják el. Hanyag flegmával szórják az ezreseket, tízezreseket egy-egy dobásra s a szerencsés dobó zsebreteszi valamennyit. Így megy egész délután.”
Nem tudni, hogy a tudósító által sürgetett rendőri intézkedés miféle eredményt hozott. Tény viszont, hogy a leírt időtöltés, a strikkezés még az ötvenes években is népszerű volt a korosztály akkori tagjai között.

Az sem világos, hogy az újságíró a tevékenység melyik részét találta titokzatosnak.
A fő szabályok egyszerűek voltak és azonosak a különböző helyeken. Az elsőséget elnyert játékos szedhette markába az érméket, dobhatta fel azokat, miután eldöntötték, hogy közülük a „fej” vagy az „írás” oldallal felfelé nézőket kapja majd meg. Miután azok a zsebébe kerültek, a maradék filléresekkel a második legpontosabb művelte ugyanezt, majd jött a harmadik, a negyedik, egész addig, míg minden pénzérmének gazdája nem lett.
Igaz, voltak, akik mindezzel nem vesződtek, inkább fogadásokat kötöttek: az aktuális feldobó elviszi-e az érmék többségét, vagy nem. Ezzel már a hazárdjáték jelleg kezdett dominálni.

•A fák ültetése Fabick Tivadar városi kertész nevéhez fűződik, akárcsak az időszak többi fásítása (Sétakert, Csengery úti hársak stb.).

Fabick 1919 végén kérte nyugdíjazását, negyedszázados főkertészeti tevékenység után.

 

                   

 

•A parkba 1936-ban került az Inkey-urna. Előtte az Inkey-kápolnánál állt.

•Az 1960-as években kezdődött a kanizsai parkok egészen sajátságos arculatot eredményező átalakítása. A folyamat itt indult 1962-ben. A terület délkeleti sarkában 1965-ben adták át a ma is működő falatozót.

 


1967

 


2017

 

A két kép talán érzékelteti a folyamat lényegét. Terméskőből (homokkő, mészkő) alakítottak ki támfalakat, lépcsőket, jelképesnek mondható kerítéseket.
A munkák szinte a város szinte minden terét érintették, de a Sétakertben (1966-ban), az Ady utca templom környéki részén, az Attila utca torkolatában tényleg jelentősek voltak.
Szemügyre véve ezeket, elismeréssel kell adóznunk a hajdani kőfaragó munkájának: mesterségbeli tudásának, gondosságának.
Mózes Páltól, az időszak tanácselnökétől tudom, hogy a dicséret Fülöp Lajost, a Nagykanizsai Városgazdálkodási Vállalat mesterét illeti, akinek tevékenységét 1970-ben a városi tanács is elismerte „A 25 éves Nagykanizsáért” plakettel.
Sajnos, mára Fülöp Lajos alkotásai többé-kevésbé tönkrementek. Néhol javítási próbálkozások nyomait fedezhetjük fel. Minőségük alapján bizton állítható: azokat nem Fülöp mester követte el.
E kertépítészeti elemek évtizedeken át meghatározó részei voltak a kanizsai parkok által a látogatóikra gyakorolt benyomásnak. Egyszersmind apróságok generációi lelték örömüket a sétában az alacsony kerítések tetején, annak, hogy végre csinálhatnak valami felnőttesen „veszélyeset”, olyat, amit mégsem tiltanak szüleik.
Érdemes lenne hát legalább egyiket – talán épp ezt, a Medgyaszay Ház körülit – szakszerű felújítással megmenteni az utókornak.
 

422. Nagykanizsa, Sugár út 6.

 

A felvétel az első világháború tájékán készülhetett

(Balra az Irmler-ház részlete, mögötte a Rotschild-ház.)

 

•A ház tervezője, kivitelezője Sallér Lajos volt. Irmler József kereskedő (az Irmler és Wagner céget Wagner Ferenccel közösen birtokolta) építtette 1895-ben.

Nagykanizsán 1911-ben alakult Dunántúli Parcellázó és Finanszírozó Bank Rt. Alapítói között ott volt Irmler is.

1911-ben dr. Schwarz Adolf ügyvéd (ő ötvenhat évesen, 1914-ben meghalt), 1921-ben Breuer Vilmos földbirtokos (jobbára Bánokszentgyörgyön gazdálkodott) tulajdonába került a ház.

 

    

 

      

 

•Itt lakott – 1927-es halálakor is – Remete Géza ügyvéd, a letenyei kerület többszörösen (1872, 1875) megválasztott országgyűlési képviselője.

 

Remete Géza (1845-1927)

 

Levélpapír részlete
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

Az 1878-as országgyűlési választások sikertelen csáktornyai indulását követő évben költözött Kanizsára.

Itt mások választási kampányában ért el feltűnő sikereket. Végül 1892-ben őt is képviselővé választották, megint Letenyén.

 

423. Nagykanizsa, Sugár út 7. (korábbi számozás szerint)

 

      

A 20. század elején                                                       1975-ben

                                   (Jobbról második a Wittinger-ház.)

 

•Az emeletes épületet a honvédlaktanya déli szomszédjaként 1888-ban Wittinger Antal építtette Sallér Lajossal.

•Több korabeli visszaemlékezés szerint Wittinger létesítette az első cukrászdát a városban.

Nincs adatom arról, hogy üzlete hol kezdte működését, de 1885-től az emeletessé alakított Lovák-házban (Deák tér 15.) volt, annak térre néző oldala keleti felén.

E helyiségeket 1894-ben – a vállalkozás megszűnése miatt – már kiadásra hirdették. (Egy 1895-es hír szerint ugyanott újra cukrászda nyílt.)

Wittinger cukrászdája megnyitási időpontját sem ismerem. A kérdésben valamelyest eligazít, hogy egy 1864-es fényképen már látható egy másik cukrászda is, amely a Vagner-házban (Deák tér 11-12.) működött Fasciatti Bertalan tulajdonában.

Megemlítendő, hogy hamarosan létrejöhetett egy további cukrászda is (hacsak, ez nem azonos az előzővel): egy 1875-ös hír szerint Vucskics János akkor vette át Alexics Demeter cukrászdáját. Ennek működési helyét nem tudtam megállapítani.

•Wittinger halála után (1898-ban, hatvanhét éves korában hunyt el) új tulajdonosok váltották egymást.

A 20. század elején Dőri József ügyvéd birtokolta a házat, majd az ő 1918-as halálát követően (hatvankét éves volt) Berger Géza (1884-1944) orvos lett a tulajdonosa.

•Az épülettől délre még egy 1894-ben épült, földszintes ház állt a Rozgonyi utca sarkán.

Mindkettőt a gimnázium új részének építésekor bontották le, amely 1981-ben lett kész.

 

424. Nagykanizsa, Sugár út 9.                                                      (Honvéd laktanya*)

      

A laktanya udvara az 1890-es évek végén

 

•1886-ra készült el Hencz Antal helyi építész kivitelezésében Nagykanizsa háziezredének, az akkor alapított 20. honvéd gyalogezrednek. Az épületegyüttesnek az utcára néző felét Say Ferenc építész tervezte.

Az udvar keleti felének épületeit 1887 és 1892 között Sallér Lajos emelte.

 

1887-es rajz az udvar északi oldalára építendő részről
(Az eredetileg különálló épületet a népfölkelők laktanyájának és raktárnak szánták.)
(Thúry György Múzeum.)
 

Az 1892-es állapot

(Thúry György Múzeum.)

 

          

 

 

                  

 

   

 

  

 

    

 

Eredetileg az ezred itt állomásozó két zászlóalja befogadására volt képes.

 

                                                                    

 Katonák a gyalogságból (1886)                                                             Altiszt (1892)

 

Testgyakorlás (1881)

 

•A 20. gyalogezred innen a Dózsa György útra költözött, amikor ott elkészült az új, nagyobb laktanya.

1904-től az épület az 1765-ben alapított régiós szellemi központ, a piarista gimnázium otthona lett.

 

A gimnázium épületeként az első világháború előtt

 

A gimnáziumot képviselő tanulók az 1907-es székesfehérvári tornaversenyen

 

A gimnázium az épületegyüttes két udvari szárnyát használta iskolaként, az utcai rész volt a társház. Az épületet Sallér Lajos alakította át oktatási célra (1904).

 

                 

Az 1910-es évek elején megjelentetett három iskolai értesítő fedőlapja
(Ekkor, szakítva az addigi gyakorlattal, diákjaikra bízták azok megalkotását.)
(library.hungaricana.hu)
(Czupi Gyula jóvoltából.)
 

•1923-tól a fémipari szakiskola, majd a szakiskola 1933-as megszűnésétől kezdve a Notre Dame Leánylíceum használta az épületegyüttest.

 

A fémipari szakiskola épülete 1929-ben

 

1933
(Jeszenői Csaba gyűjtéséből.)
(A Rozgonyi utcai iskola kertészkedő diákjai mögött a hajdani laktanya udvarát keletről lezáró épület oldala. A felszerelések tárolására létesíthették. A fémipari szakiskola itt rendezte be műhelyeit, köztük kovácsműhelyét.)

 

  

Két kép 1939-ből

 

Utóbbi 1931-ben jött létre két osztállyal – Nagykanizsai Egyesületi Leánygimnázium névvel –, a célra alakult Iskolaegyesület szervezésében. Kezdetben a Piarista kápolna (Sugár út 11.a) helyén állt földszintes épületben működtek.

A már nyolc évfolyamos iskolát 1935-től működtette a Zalaegerszegen székelő Notre Dame rend (már 1933-tól tevékenykedett az intézményben), miután azt hivatalosan is átvette az egyesülettől.

(A kétféle iskolatípus érdemi különbsége volt, hogy a líceumokban élő nyelveket, a gimnáziumokban latint tanítottak idegen nyelvként.)

 

      

 

  

 

Az utcai homlokzat 1943-ban

 

A kaputól északra lett elhelyezve az iskola. Jobbra pedig a kollégiumot, illetve a külvilág elől elzárt részt, a klauzúrát alakították ki.
1936-ban létesítették az északi, udvari szárny végén a tornatermet.
•Az udvar déli oldalán lévő hátsó, korábban különálló épület adott helyet 1926-tól az ipariskolának. Ott hét tantermet és egy rajztermet tudtak kialakítani. (1933-ban a leánylíceum igényeire hivatkozva innen áttelepítették tanulóikat a polgári fiúiskola kijelölt részébe, majd a második világháború után visszaköltöztek, de ennek időpontjáról nincs adatom.) Ugyanakkor kilencszáznál több növendékük miatt, a szomszédos elemi iskola hat termét is használni kényszerültek.

 

Sapkajelvény


•A Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola – korábban más nevekkel – 1948 óta működik itt.

 

Sapkajelvény


 

  

Az 1950-es évek első felében, amikor Nagykanizsai Állami Irányi Dániel Általános Gimnázium névvel működött a már koedukált intézmény
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)
 

1967

 

 

 

Bebocsátásra várva
(„Landleres” diákok a városi múzeum előtt az 1960-as években.)
 

425. Nagykanizsa, Sugár út 8.                                                                       (Rotschild-ház*)

 

•A házat korábban Sugár út 10. címmel szerepeltettem, mert a számozással kapcsolatos helyzet ellentmondásos. (Lásd: 418. pont.)

•A Rotschild család szecessziós elemekkel díszített lakóháza 1912-ben készült el.

Dr. Rotschild Jakab ügyvéd építtette.

 

 

Mint a régi képeslap részletén látszik, a házon eredetileg beépítésre került a tetőtér is. Jelenleg „modern” második emelet van a helyén. 1966-ban adták át turistaszállóként.

 

      

 

         

 

 

•Rotschild városi képviselőként, iskolaszéki elnökként is tevékenykedett. Az 1910-es évektől többször is elnökének választotta az izraelita hitközség.

Az 1907-es városi címtár szerint akkoriban a helyi Munka Szabadkőműves Páholy elnöke is ő volt. 1929-ben, hetvenhárom évesen halt meg.

•A helyi televíziók sorában elsők között alapított Kanizsa Tv 1988 óta működik a házban.

 

426. Nagykanizsa, Sugár út 11.                                                                  („Közös” laktanya*)

 

1887

 

 

Két kép a vadonatúj laktanya legénységi épületéről
(Felül nyugatról, alul keletről.)

 

1910 körül

 

(Ketting Klára felvétele 1940-ből.) (indafoto.hu)

 

Ketten a mai Kossuth téren az 1890-es évek végén

 

A tisztikar 1903-ban

 

Az ezred egyik katonája Vértes Antal műtermében

 

A 20. század elején

 

A 20. század elején
(A kaszárnya a villamos világítás rendszeresítése előtt épült. A bejárat két oldalán álló hagyományos lámpák még emlékeztettek erre.)
 

Az első világháború környékén

 

•1890-re építette fel a közös hadsereg 48. gyalogezredének (az ezred egy zászlóalja 1857 óta folyamatosan Kanizsán állomásozott) a szegedi Erdélyi és Társai cég (Erdélyi Mihály, Heitzmann György, Milkó Vilmos és Fiai, Markovics L. társvállalkozók). A terveket Geiszl Mór készítette.

Az egy zászlóalj elhelyezésére szánt épületekhez 5,5 millió helyben gyártott téglát használtak fel.

 

      

 

  

 

   

 

 

  

 

•Már ekkor – egy boszniai háború fenyegetésében – 1200 tartalékos indult innen délre.

Itt jegyzem meg, hogy a közös hadseregben – nem úgy, mint a szomszédban állomásozó honvédség esetében – magyarok mellett a monarchia minden nációja képviselve volt.

A tisztek és a legénység jó része nem tudott magyarul, nem is akartak magyarul tanulni. Egymás között a német nyelv e célra egyszerűsített és kicsit a birodalom többi nyelvével is kevert változatát („armeedeutsch”) használták.

Így aztán, a helyi lakossággal sem volt nagyon kapcsolatuk.

 


                  

           Frigyes főherceg (1893)                               A zászlójelvény                          Petőfi Sándor (1869)

 

A kaszárnyát 1908-ban nevezték el Frigyes főhercegről.

1910-ben Petőfi Sándor – itt, az irattárban őrzött – katonai törzskönyvi lapját (Grundbuchsblatt) átadták a Petőfi Társaságnak. Petőfi az ezred katonája volt 1839-től 1841-ig.

A 48. ezredet 1915-ben a városból Pilsenbe helyezték át.

A laktanya 1919-ben a „Kun Béla katonaotthon” nevet viselte néhány hónapig.

Amikor a Teleki úti laktanyát 1922-ben elhagyta a katonai főreáliskola, a katonaság a helyére költözve kiürítette az itteni épületegyüttest.

•1923-tól a piarista gimnázium számára Hültl Dezső terve szerint, a Horváth és Vas cég kivitelezésében átépítették.

 

       

 Hültl Dezső                             Az utcai épület az átépítés után

 

Az átépítéskor az udvari, kétemeletes legénységi épületet alakították át a tulajdonképpeni gimnáziumnak; a földszinten volt az igazgatói iroda, különféle termek, továbbá az északi végen a város múzeuma és könyvtára.

Az első emeleten az osztályok és a tanári szoba, a másodikon az előadótermek kerültek elhelyezésre.

A Sugár úti épületre második emeletet húztak, ebből lett a rendház. Ezt az épületet egy folyosóval kapcsolták az attól délre álló, mára lebontott, földszintes altiszti épülethez. Az lett a refektórium (ebédlő).

 

   

 Két kép az 1930-as évekből

 (Focizás az udvaron.)                                     (Szünetben a tornaterem előtt.) 

(Thúry György Múzeum.)

 

Az ebédlö az utca felől
(Jobbra a földszintes rész.)
(Ketting Klára felvétele 1940-ből.) (indafoto.hu)

 

A Királyi Pál utcában, a mai sportcsarnok helyén álló kocsiszínt tornateremmé alakították.
1924-ben kezdték (emeletráépítéssel) a Hunyadi utcai oldalon lévő hajdani pótraktár átalakítását kétemeletes – 50 fő befogadására tervezett – internátussá. A munkákat a Sartory Oszkár utóda cég (Kalmár Zoltánnal)  végezte.
A munka leállt, csak 1928-ban fejeződött be.
A házban hat hálószoba nyolc-nyolc ággyal várta a diákokat.
 

  
                        

     

 

          

 

A konviktus 1928-as felvételeken
(library.hungaricana.hu)
(Czupi Gyula jóvoltából.)

 

                                   

 

•A piarista gimnázium eredeti, Eötvös téri épületegyüttese északi oldalán, a kapu felett vésett kő volt, „Az erénynek és tudománynak” felirattal.

A bontáskor – 1919 áprilisában – Halis István a követ megmentette a múzeum számára. Nem tisztázott, hogy a mai felirat – a középső épület nyugati bejárata felett – e kő áthelyezésével lett-e kialakítva.

•Telcs Ede 1903-ban felavatott domborműve eredetileg a gimnázium Eötvös téri épületén volt, a déli oldalon.

 

  

                                                                     Az 1903-as avatás (Thúry György Múzeum.)

 

Telcs Ede (1872-1948)

 

Deák Ferenc születése 100. évfordulójára készíttette az Irodalmi és Művészeti Kör. Az alkotás igazán elnyerhette a helyi lap munkatársa tetszését, mert szójátékot kreált: Éljen a haza Bölcse és éljen a haza – Telcse!

•1948-ban még a piaristák érettségiztettek, majd bekövetkezett a rend feloszlatása.

 

Osztály 1941-ben

 

 

A kanizsai piarista tanárok 1950-ben, az államosítás után
(A kép kényszertartózkodásuk helyén, a váci püspöki palotában készült.)

 

Az államosítástól az épületek gimnáziumi, gépipari (1950-1956), vegyipari (1951-től), kőolajbányászati (1951-től) középfokú és 1956-tól általános iskolai (Hunyadi iskola) képzésnek adtak helyet. A kollégium volt épületét 1957 és 1963 között úttörőházként használták.

 

  

A gépipari technikum használatában
(Balra a központi épület keletről, jobbra a piaristák kollégiuma nyugatról. Előbbiben helyezték el a tantermeket, a tanári szobát és az igazgatói irodát. Utóbbiban rendezték be a tanműhelyeket, második emeletére tanári lakások kerültek. A vidéki diákok számára a Sugár úti épületet alakították kollégiummá.)

(nagykar.hu)
 

1995-től újra a piaristák 1765-ös alapítású iskolája az ingatlan birtokosa.

•A rendházat 1950-ig díszítő festmények közül többet a rend levéltára őriz Budapesten. Internetes oldalukon a rendet alapító Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló festmények sokasága tekinthető meg.
A Kanizsáról származó olajképek fotói közül kettőt átvettem:

 

     
Kalazanci Szent József
(Balra ismeretlen festő műve a 18. század második feléből. Jobbra Pfeiffer Eleknek (1882-1944), az iskola rajztanárának festménye a 20. század elejéről.)

 

427. Nagykanizsa, Sugár út 11.a (képek még: Királyi Pál utca 0.)                (Piarista kápolna*)

 

Az 1930-as években az udvar felől

 

 

1934

 

•A piarista gimnázium kápolnájaként épült 1934-ben.

Vécsey Barnabás városi mérnök tervezte. Az építést a helyi Horváth és Vas cég végezte. A homlokzat díszítését és a piarista címert Noll József gimnáziumi tanár tervezte. A főoltárt a Piarista Diákszövetség készíttette.

 

Noll József

 

Az építkezés pénzügyi alapját Juk Béla (1879-1933) pacsai plébános hagyatéka, a város segítsége, a Kegyes Tanítórend, továbbá a gimnázium és a Notre Dame Leánylíceum növendékeinek adományai teremtették meg.

A kápolnát Szent Pompiliusz tiszteletére szentelték fel.

 

Szent Pompiliusz

 

•Tornyába 1936-ban kerülhetett a 75 kg-os harang az 1886-ban született Márkus Károly pékmester és felesége jóvoltából. Oldalát a szent domborműve díszíti a „Szent Pompilius tiszteletére” felirattal.

 

Márkus Károly

 

Budapesten készíttetett orgonája 1940-ben került a helyére.

 

  

 

•Az építkezéssel megoldódott a piaristák házi kápolnájának problémája. Korábban (míg a gimnázium az Eötvös téren volt) a Felsőtemplom volt megszokott otthonuk.

•A kápolna helyén a laktanya egyik földszintes altiszti (van visszaemlékezés, amely parancsnoki lakásként említi) épülete állt.

 

 

 

1930-as adat szerint ebben volt az 1895-ben alakult Irodalmi és Művészeti Kör (elődje a Nagykanizsai Magyar Irodalom és Műpártoló Egyesület 1885-ben jött létre) otthona, amely 1920-ban vette fel Zrínyi Miklós nevét.

 

428. Nagykanizsa, Sugár út 12. (képek még: Rozgonyi utca 14.) (korábbi számozás szerint) (képek még: Rozgonyi u. 14.) (Blumenschein-palota)

 

A 20. század első éveiben

 

•Kohn Emil és zongoraművész testvére, Hedvig – később Blumenschein Vilmos módos gabonakereskedő felesége – építtette 1897-ben, eklektikus stílusban.

(Apjuk, Kohn Henrik 1889-ben, 68. évében halt meg. Zongoratanárként, karmesterként tevékenykedett a városban.)

  

                      

Az udvari kapu és a lépcsőház 1976-ban

(Thúry György Múzeum.)

 

1979

(Thúry György Múzeum.)

 

    

 

2016

 

•Blumenschein Vilmos Zalaszentbalázsról került Kanizsára.

Apja, József ott volt kereskedő, majd földbirtokos. Hetvenhat évesen, 1899-ben halt meg.

A 20. század elején élénk zenei élet folyt a házban. Kohn Hedvig a csodagyerek Szigeti József egyik felfedezője és mecénása volt. Kanizsai szereplésein (ezek a Kaszinóban voltak) rendszeresen kísérte őt zongorán.

Blumenschein Vilmos hetvenhat éves volt, amikor 1932-ben meghalt. Felesége hetven évesen a következő esztendőben követte.

•1932-től dr. Kreiner Zsigmond (1892-1945) kórházi főorvos háza volt. (Ebben az évben költöztek el Blumenscheinék a városból.) Kreiner 1924-ben kezdte kanizsai tevékenységét.

Az 1943-as telefonkönyv szerint az épületben élt Bäder József vaskereskedő.

Az 1950-es években a pártbizottság és az Államvédelmi Hatóság használta.

A város egyik legegységesebben fennmaradt palotája.

 

          

 

         

 

                

 

                          

Vízvári József felvételei az épület belsejéről

 

Nagykanizsa, Sugár út 13. (egyben Királyi Pál utca 1.)

 

•Lásd: Királyi Pál utca 1.

 

A képen eredeti homlokzati kialkításával látható a ház sarokrésze
(Ketting Klára felvétele 1940-ből.) (indafoto.hu)

 

 

429. Nagykanizsa, Sugár út 14. (képek még: Rozgonyi utca 15.)                (Nőegyleti székház*)

 

•1890-ben építtette Halász Elek vendéglős Sallér Lajos helyi építésszel. Sallér volt a ház tervezője is.

A szállodaépítés előkészületei Feiner Dániel nevéhez fűződnek. Ő a Király utca 2. alatti urasági épületet, a Bárány vendéglőt bérelte. Halála után tervét az özvegyét feleségül vevő Halász Elek valósította meg.

 

        

 

 

•Az épület emeletén volt Hotel Hungária néven a szálló, alatta az étterem. Parkosított udvarára fedett nyári étterem és tekepálya került.

 

1893

Neves vendége volt a háznak a városban szereplő Jászai Mari. Halász igyekezett is elégedettségét intézménye népszerűsítésére használni.
•Halász 1897-ben, harmincöt évesen meghalt; özvegye, Németh Mária 1908-ban eladta az épületet. (Halász Elekné városi szegényként fejezte be életét, mert a hadikölcsönök és a korona elértéktelenedése vagyonát semmivé tette. Hetvenöt éves volt, amikor 1935-ben meghalt.)
Az új tulajdonos, Bischitzky Miksáné (Winkler Szidónia) (1848-1915) ide helyezte át hosszabb ideje létező zongora raktárát.
Bischitzkyné férje, Miksa (1847-1922) Csehországban született, zenetanárként (zongora, ének) dolgozott a városban.
 

1876
(A hirdetésben az Erzsébet tér 20. szám alatti épületről van szó.)
 

•Bischitzkynétől 1913-ban székházának vette meg az Izraelita Jótékony Nőegylet. A város első, 1843-as alapítású nőegylete több száz taggal segítette a rászorulókat. 1888-tól a népkonyha, másképp a „szegények tápintézete” évente 14000 adag ebédet osztott ki gyermeknek és 3000 adagot felnőtteknek – felekezeti megkülönböztetés nélkül.

1925-től – itt – „iskola-konyha” működtetésébe kezdtek. Neve ellenére ez is vállalta idősek és betegek ellátását is.

Az egyesület tanácstermének falán ott függött – legjelentősebb szerepet betöltő, kitüntetések sorát kiérdemlő – elnökének, Vidor Samunénak olajképe.

Dolgoztak, amíg csak lehetett, egészen a város zsidó származású lakosságának haláltáborokba hurcolásáig.

A tagok egyike sem lehetett már a városban, amikor 1944 júniusában a belügyminiszter feloszlatta az egyesületet.

 

430. Nagykanizsa, Sugár út 15.

 

•Halvax Frigyes (hatvan évesen, 1921-ben halt meg) kalaposmester háza.

Valószínűleg a századforduló környékén épült. A 2009-es felújítás során eredeti kapuját másikra cserélték.

 

      

 

•Halvax 1905-ben már „villanyerőre berendezett” kalapgyárrá alakította műhelyét (Kölcsey utca 1.), amelyet apja, Károly alapított 1852-ben.

Frigyes aktív szereplője volt a város közéletének. Elnökként vezette az Ipartestületet, alelnöke volt a Soproni Kereskedelmi- és Iparkamarának, működött elnökként a Nagykanizsai Általános Ifjúságképző Egyesületben is.

•Halvax Frigyes nagybátyja – Halvax József – Nagykanizsa első polgármestere volt 1868-tól 1872-ig. A német anyanyelvű Halvax, mint cipész került Kanizsára Németújvárról 1836-ban.

 

Halvax József (1815-1877)

 

Polgármesterként nem keveset ért el, de a magyar nyelvvel akadt gondja, még mulatságos eredménnyel is: a Csengery utat a megnyitási ünnepségen a forgalom helyett, a forradalomnak adta át.

Háza valahol az Eötvös téri Fekete Sas fogadó közelében volt.

 

431. Nagykanizsa, Sugár út 16.a,b,c,d, e (képek még: Kazinczy utca 1.) (Sugár út 16.a,b,c,d*)

 

       

16.a                                                 16.b és c

 

      

                                                        16.d                                                           16.e

 

•A lakóházak az 1930-as évek funkcionális jellegű építészetének jó példái.

•A 16.a szám alatti épületet 1934-ben emelte − saját tervei szerint − Kalmár Zoltán építési vállalkozó.

 

(Ketting Klára felvétele 1940-ből.) (indafoto.hu)

 

Kalmár 1958-ig, haláláig élt családjával a ház első emeletén.



Az egyetemista Kalmár

 

•Pfeiffer István marhakereskedő (Sugár út 16.b) és Gross Károly földbirtokos (Sugár út 16.c) háza 1933-ban készült. Egy évvel későbbi a Nováczky-ház (Sugár út 16.d) és a Horváth és Vas cég bérháza. Mindegyiket az említett vállalkozás emelte.
(Nováczky József nyugalmazott járásbírósági irodaigazgató 70 évesen, 1935-ben halt meg.)

•E házak helyén álltak a Weiser Gépgyár és Vasöntöde épületei.
Weiserék korábbi vállalkozása 1884-ben költözött az Ady utcából e helyre. Weiser József 1886-ban alapította meg gyárát.
Elsőként egy nagy raktárt (benne kicsi műhellyel) építtetett telepén:
 

 

A Sallér Lajos által tervezett raktár déli és keleti (utcai) homlokzata
(Az épület keleti, utca felé nyíló végében tárolták elkészült termékeiket. Mögötte két ablakkal, köztük a bejárattal vasraktár, majd négy ablakkal, ajtóval a kis műhely következett. az utolsó négy ablak és az ajtó a fészerhez tarozott.)
(Thúry György Múzeum.)

 

Az építkezések következményeként Weiser szabad területeit jórészt elvesztette, azt északi szomszédjától, Dukász Sándortól vásárolt telekkel pótolta.
 


1888
(Egy termék az útkeresés időszakából.)

 

1901

 

A kezdetben javításokkal foglalkozó műhely 1891-ben kezdett ekéket gyártani, hogy a munkásokat folyamatosan tudja foglalkoztatni. A következő év elején Weiser József a létesítmény vezetésére a szakmában már jó nevet szerzett Havas Mihály gépészmérnököt szerződtette. Bíztatására még 1892-ben megtörtént a műhely jelentős bővítése, vas- és fémöntöde létesítése.

 

1901
(A térképen a vonallal kettéosztott gyárépület alsó fele az elsőként létesült egység. Felette a Dukásztól vásárolt hasonló méretű telken az 1892-es bővítmény.)
(Thúry György Múzeum.)
 

1893-ban már száz fő körüli alkalmazottja volt a gyárrá fejlesztett műhelynek.

1896-os leírása szerint az üzem villamos világítását még saját áramfejlesztővel oldották meg.

 

Az első világháború előtt

 

Az üzem 1898-ban

(A képen a főépület északi és keleti oldala.)

 

1909

(A főépület déli oldalán.)

(Thúry György Múzeum.)

 

E felvétel néhány évvel később készülhetett a gyárban

 

Az 1842-es alapítású cég Nagykanizsa legfontosabb gépipari üzemévé vált.

Az itt kialakított telepnek lett vas- és rézöntödéje, kovács-, kazánkovács-, esztergályos-, géplakatos-, asztalos-, bognár-, szerelő- és festőműhelye. Mezőgazdasági gépei a Monarchián túl eljutottak a Balkán-félszigetre és Olaszországba is.

A gyárnak egysége volt Budapesten (Váci körút). Már 120-150 munkást foglalkoztatott.

Kiállítások során szerepelt kiválóan. Weiser József a millenniumi kiállításon bemutatott termékeiért a királytól koronás arany érdemkeresztet kapott.

„Zala Drill” sorvetőgépük különösen híres volt, azzal a párizsi világkiállításon is ezüstérmesek lettek.

 

  

 

1899

 

                                       

  1896                            Az érdemkereszt                                1927

 

1926

 

(Steinhardt László gyűjteményéből.)

 

(Dr. Czinki László gyűjteményéből.)

 

1910-ben építették fel pótöntödéjüket és az utcai részre emeletes irodaépületüket. 1911-ben udvari irodával, raktárral, műhellyel bővült az üzem. 1912-ben viszont kiégett az elsőként épült, régi rész.

 

1917

 

A bejárat felől

 

         

Három felvétel 1929-ből

(Neumann Rezső képei.)

           

1930 körül
(Neumann Rezső képe.)

(centropa.org)

   

 

Weiser József után fia, az 1881-ben született János vezette a gyárat

 

Ezt ugyan újjáépítették, de a gazdasági válság végül tönkretette a vállalkozást.
A gyárat 1932-ben el kellett árverezni. A Kinizsi utcáig terjedő ingatlan új tulajdonosa a Nagykanizsai Bankegyesület Részvénytársaság lett. Weiser János néhány évig még (most már a bérelt részben) folytatta a korábbi tevékenység kis hányadát, de 1934-től már évi támogatást kellett kérnie a várostól a 40-50 ember foglalkoztatásához.

Az üzem szép öntvényei (aknafedelek, tűzcsapok) még fellelhetők Kanizsa és más települések utcáin.

 

    

 

 

 

 

432. Nagykanizsa, Sugár út 18. (képek még: Kazinczy utca 0.)                             (Csima-ház)

 

•1876-ban a hosszú telek − a nyugati végén álló házzal (Kinizsi utca 17.) együtt − már a Hayden család tulajdonában volt.
A terület keleti végére ezt az emeletes házat nem sokkal a Sugár út létesítése után építtette özvegy Csima Jánosné (Hayden Mária). Kunics Zsuzsa új kutatási eredménye szerint Csimáné 1886 őszén kapta meg építési engedélyét.
•A munkák jelentős költségekkel jártak. A kiadások fedezete az özvegyasszony szüleinek vagyonából származhatott. Apjáról annyit tudtam megállapítani, hogy Hayden Mihály 1888-ban, nyolcvanegy évesen Nagyrécsén halt meg, de korábban (felesége 1884-es haláláig) Rigyácon élt, ahol földbirtoka is volt.
Korábban talán az ottani uradalom gazdálkodásában töltött be valamilyen vezető szerepet. Ezt a feltételezést erősíti, hogy Süttörön (ma Fertőd része) született, ahol apja a hercegi uradalom ispánja volt. A család azonban elköltözött Sopron megyéből. A fiú a kaposvári gimnázium tanulója volt az 1820-as években.

 

 Csima János 1876-ban, élete 59. évében halt meg

 

      

 

 

•Csimánét 1911-ben a névtár még ezen a címen említette, akárcsak Tóth István gazdasági főfelügyelőt, bár a hölgy 1908-ban, hatvannyolc évesen meghalt. (Tóth István Csimáné testvérének volt a férje. Hajden Júlia 1886-ban, 51. évében hunyt el.)
Itt működött az 1906-ban alakult városi és járási gazdakör.
1916-ban a házat Tóth Istvántól Dukász Dávid marhakereskedő vásárolta meg.

Az épület 1927-ben már Dukász Lajos (Dávid fia) marhakereskedő tulajdonában volt.

•A házat 1930-ban a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete birtokolta és bérházként hasznosította, benne továbbra is működtek különféle irodák is.

A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyletének helyi csoportját 1897-ben kezdték szervezni. 1923-ban már 2000 tagja volt.

•Itt bérelt Krátky Istvánnak (1930 és 1944 között Nagykanizsa polgármestere) lakást a város, majd 1939-ben zeneiskolája számára megvette a házat és kialakította benne a mindenkori polgármester lakását is.
A zeneiskola 1940-ben kezdte itteni működését.
 

433. Nagykanizsa, Sugár út 20. és 22.

 

•A Sugár út 20. szám alatti telekre 1889-ben Sattler Mór akart emeletes házat építtetni. Az épület tervét Sallér Lajos el is készítette, de valamiért az építkezés nem kezdődött el.
Végül Sallér a mai földszintes házat tervezte meg és építette fel 1891-ben.

•Csendőrlaktanyának szánták, de nem került a csendőrség tulajdonába, a házat bérelték e célra.

 

  

 

1899-ben az itt székelő alakulatnak 27 csendőre volt.

A házat a Csengery út 32. szám alatti laktanyájuk elkészültekor hagyták el az egyenruhások.

•1913-ban Strém Károly nagykereskedő a Kinizsi utcából ide költöztette fatelepét.

 

1913

 

1916-os hirdetésében már az itt felállított „első nagykanizsai villanyerőre berendezett faaprító” is szerepelt.

Strém nagyapja volt Strém Kálmánnak, akinek emléktáblája az Erzsébet tér 11. szám alatti épületen látható.

 

1937

 

•Itt célszerű írnom városunk egy másik szülöttéről, Zrinyi Béláról is.
A soproni határőrségen dolgozott már kinevezett rendőrbiztosként, amikor végképp megelégelte, hogy csak szemlélője mások utazgatásainak. Szó, se beszéd, otthagyta hivatalát és 1903-ban felkerekedett, hogy gyalogosan körbejárja a világot. Keleti irányban indulva átszelte Európát és Ázsiát. Végül „csak” Japánig jutott, ahonnan 1905-ben hajózott haza.

 

Az utazó Kanizsára küldött képeslapjainak egyike

 

Sokáig nem volt megalapozottnak tekinthető elképzelésem arról, hogy Zrinyi Béla családja hol lakhatott a városban. Egyetlen adatot ismertem, amely kapcsolatos lehetett a kérdéssel: a szócikk elején említett 1889-es terven a Sugár út 22. szám alatti ingatlan tulajdonosaként (keresztnév nélkül) Zrinyi szerepel.
Kunics Zsuzsa kutatásai nyomán derült ki, hogy 1895-ben Zrinyi Józsefné (1917-ben, hatvannyolc évesen halt meg) kapott építési engedélyt háza ottani felépítésére.

 

               

 

Ide tartozik az 1874-es hír, amely szerint Tanczenberger József, a 77. honvédzászlóalj „tettleges állományú” hadnagya Zrinyire magyarosította vezetéknevét. Zrinyi József honvéd főhadnagy 1897-ben hunyt el. Ötvenhat esztendős volt akkor.

 

Nagykanizsa, Sugár út 23.a (valójában Rákóczi utca 40.)

 

•Lásd: Rákóczi utca 40.

 

 

 

434. Nagykanizsa, Sugár út 27.

 

 

•Csigaházi Antal városi erdőmester háza a 20. század első éveiben épült.
A tulajdonos élete negyvenötödik évében, 1916-ban  meghalt. Az ingatlan Grünfeld Adolf terménykereskedő birtokába került.
 

435. Nagykanizsa, Sugár út 28.

 

A ház a századfordulón Mayer Ferenc orvos tulajdonában volt. Valószínűsíthetően akkoriban épült és ő volt az építtetője.

 

  

 

Mayer Ferenc (1860-1914)

 

Az 1920-as évek elején itt működött Fleitscher Béla és Illés József fonott-bútor készítő és kosárfonó vállalkozása.

1924-ben áttelepedtek a Rozgonyi utca 9. alá, majd különválva folytatták tevékenységüket.

Illés József kosárfonó 1944-ben, hetvenkét évesen halt meg.

 

1920

 

1920

 

436. Nagykanizsa, Sugár út 30., 32., 34., 36. és 40.b

 

•A 34-es számú házat Knáusz (Knausz) Boldizsár építette Szántó Jánossal (1916-ban, 74 évesen halt meg), annak tervei szerint 1891-ben.
Akkor már állt másik épülete a 36. szám alatt, amelynek munkái valamivel korábban kezdődtek és 1891-ben került átadásra. Megjelenése sejteti, hogy Szántó János alkotása az is.
Knáusz azonnal építtetni kezdte harmadik házát is. Lehet ez a 32. szám alatt álló, de akár a szemközti épületek egyike is, mert akkoriban Knáusz birtokolta a területet ott is.
 

  

Sugár út 34.

 

  

Sugár út 36.

 

Sugár út 32.

 

Knáusz Boldizsár, a Dél-zalai Takarékpénztár Rt. főkönyvelője

(Élete 49. évében, 1894-ben halt meg.)

(TGYM)

 

•A 34. számú ház 1907-ben már Markó Antal (1838-1909), a Déli Vasút felügyelője birtokában volt.



Markó Antal

 

Markó (puchói és martonfalvi) 1870-től 1899-es nyugdíjazásáig dolgozott a város állomásfőnökeként.

Nagykanizsa első állomásfőnöke Franz Eckel volt. Általánosan elterjedt nézet szerint Markó másodikként töltötte be e posztot.

Ezzel szöges ellentétben áll, hogy a helyi lap 1870 szeptemberében Pöllmann Lajos kanizsai állomásfőnök elhunytáról adott hírt.

•A 30. számú ház annyiban kapcsolható az előzőkhöz, hogy Knausz László (1935-ben, hatvannyolc évesen halt meg), a Dél-zalai Takarékpénztár Rt. könyvelője emeltette, aki valószínűleg rokona volt Knausz Boldizsárnak. (Unokaöccse a László nevet viselte.)

 

         
A szélkakas emlékeztet az építkezés 1908-as időpontjára

 

•Az utca 40.b számú épülete, Szalay Dénes tanító egykori lakóháza már a Rákóczi utcától északra áll. A történetével kapcsolatos adatok javát Csuha Máriától, az ingatlan mai tulajdonosától kaptam.

 

     

 

A ház terve a Morandini cég munkája. Valószínűleg ők végezték az építést is a századfordulót követő legelső évek valamelyikében.
A második világháború végén katonákat szállásoltak el itt. A németek, majd a szovjetek is kedvelték a lakást, mert az udvar végén viszonylag egyszerűen, feltűnéstől mentesen távozhattak és kereshették fel a Rákóczi utca elejének még kedveltebb helyeit.
A hajdani szomszédok emlékei szerint az épület alatti mosókonyhát fogdaként használták akkoriban.
• Szalay Dénes a Rozgonyi utcai elemi iskolában (elődjében is) és az ipariskolában tanított. Az 1920-as évek végén elnöke volt Szent Ferenc Harmadik Rendje nagykanizsai csoportjának.

 


Szalay Dénes 1929-ben
(Jeszenői Csaba jóvoltából.)
 

437. Nagykanizsa, Sugár út 43.                                                                        (Haba-ház)

 

•Haba Pál (1842-1918) szecessziós házát Böcsföldi János építette 1909-ben.

 

1908

 

      

 

  

 

•Haba József és Pál építtette fel a Honvéd utca 38. szám alatt a város harmadik téglagyárát.
A két Haba építési vállalkozóként lett ismert. Egyik munkájuk az eszteregnyei templom 1886-ból.
Haba József eredetileg bognár volt. Iparjegye 1862-ből származik.
Kiskanizsán települt le. Házai a Szent Flórián tér 10. és 20. számok alatt álltak. Valószínűleg fakereskedőként vált módossá.
1878-ban választották Kiskanizsa városbírójává. Hetvennégy éves volt, amikor 1911-ben meghalt.
A leszármazottak szerint Haba Pál József unokatestvére volt.
E házát már 1914-től eladásra hirdette, miközben a közvetlen közelben (Sugár út 58.) élt.
•A következő generációból Haba Józsefnek (1880-1936) volt kapcsolata a téglagyártással: az eszteregnyei gyárat bérelte 1921-től.
A család sírboltja a temetőben látható. Talán nem véletlen, hogy az építményt vakolatlan téglával burkolták.
 

      

 

A két világháború között az 1890-ben született Haba Antal szülész főorvos volt a család legismertebb tagja.

 

438. Nagykanizsa, Sugár út 53. (egyben Dózsa György út 61.)

 

 

Balra Bruncsics házának Sugár úti oldala az első világháború tájékán

(Szemben a Sugár út belvárosba vezető része.)

 

•A sarokházat Bruncsics József fűszer- és vegyeskereskedő építtette. A ház 1913-ban (ekkoriban épülhetett) már állt. A sarki részen volt a tulajdonos boltja.

 

  

 

1928

(1929-ben az üzlet gazdát cserélt.)

 

•Az 1920-as években itt lakott Szeghalmy Bálint építész.

 

Szeghalmy Bálint

(1889-1963)

 

Nagykanizsa, Sugár út 55. (egyben Dózsa György út 61.)

 

•Lásd: Dózsa György út 61.

 

  

 

439. Nagykanizsa, Sugár út 58., 62. és 66.

 

•A Sugár út 58. szám alatti házban élt halála (1918) előtti éveiben Haba Pál téglagyáros.

 

 

•A 62. számú lakóházat 1929-ben építtette az 1888-ban született Jandl (Jándy) Jenő katonaorvos.

 

 


Jándy (Jandl) Jenő

 

Az 1914-től szolgáló Jandl a világháború után a ligetvárosi honvéd- és közrendészeti kórház orvosaként dolgozott, az 1937-es városi címtár szerint vezette is azt. A bőr- és nemi betegségek szakorvosaként magánpraxist is folytatott. Rendelője előbb apósa, Haba Pál házában (Sugár út 43.), majd itt volt.
Budapestre került; a második világháború vége vezérőrnagyként érte.
•A 66. szám alatt Krátky József (hatvankettő évesen, 1922-ben halt meg) telekkönyvvezető építkezett 1912-ben.
 

 

  

 

Ő volt Krátky István polgármester (1930 és 1944 között) apja.

•Itt közlöm Halis István 1889-ben megjelentetett történetét. Egyik szereplője épp Krátky József, aki fiatalabban gyakran volt szereplője a kanizsai amatőr színielőadásoknak.

 

Ő az!

 

Műkedvelők adják a „féltékeny férjet” a kanizsai városháza nagytermében.
Lionell úr − az udvarló − a súgólyuk előtt áll. Ezt a szerepet Guoth Zoltán adta, kiről máig is tudva van, hogy képes volt hidegvérrel elkövetni a legborzasztóbb ostobaságokat. Ez idő szerint sógorának, Győrffy Jánosnak ügyvédi irodájában működött.
Lionell tehát a súgólyuk előtt áll. Piskor kapitányné pincsi kutyájának a fotográfiáját tartja kezében és elragadtatással csókolgatja.
Egyszerre színpadra lép a féltékeny férj a Krátky József képében. Az arcképcsókolgatásra sanda gyanú villan át a férj agyán; kikapja Lionell kezéből a fotográfiát és − amint szerepében van − dühösen felkiált: „Hah, ő az, a feleségem! ő−ő−hő−hő−ő, hi−hi−hi, he−he−he, hü−hü−hü” − és kacag vadul, rémesen, pauza nélkül.
A nézők lelkesednek.
─ Bravó!
─ Nagyszerű nevetés!
─ Pompásan játszanak!
Hanem a nevetés kissé hosszan tart!
Lionell türtőzteti magát, félrefordul, hogy ne lássa a nevető férjet; de Krátky annyira szívből kacag, hogy a nevetési ingert nem tudja elnyomni, egyszerre elpukkan és elemi erővel kitör belőle is.
És kacagnak ketten. A nagy kacagás között Krátky leejti kezéből a képet. A fotográfia odahull a súgólyukhoz. A súgó Horváth Gyuri már régóta töri a fejét afölött, hogy mi az ördögöt nevetnek ezek, hiszen nincs a szerepükben. Fölkapja tehát a fotográfiát és rákezdi ő is a hahotázást.
Nevetnek hárman.
A jókedv ragad. A publikum között először a jó spécik* kezdenek nevetni, de hamar átszáll a nevetés mindenkire. És nevet uniszónó** az egész kanizsai közönség, anélkül, hogy okát tudná. Nevetnek a színpadhoz állított tűzoltók, nevetnek az inspekciós városi hajdúk, nevetnek valamennyien olyannyira, hogy a nagy csillárok gyertyalángjai millióknak látszanak, amint őrült galoppot járnak a kacagók szemei előtt. Csempesz Kálmán és Pulay Károly, „a nagy nevetők” már oldalszúrásokat kapnak és még mindig nem szűnik a kacagás.
Méltán írhatták a lapok, hogy „Ezen est egy fölséges napot szerzett a kanizsai közönségnek.”

* barátok
** egyöntetűen

 

Győrffy János

(1844-1929)

 

 

 

.

 
/1