Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



269. Nagykanizsa, Katonarét

 

•A Kossuth tér keleti oldala mögötti beépítetlen térség a téglagyár felé a Katonarét nevet viselte és viseli beépítése óta is. Az első világháború előtt és alatt a katonaság „kis gyakorlótér” néven használta. Keleti szélén (ma a Tavasz utca házai vannak ott) a lövészárkokkal tarkított területet a környék állattartói legelőként hasznosították.

 

Tavasz a Tavasz utcában
(Alkotója Tarcsay Béla, a város szülötte.)
 

1901-ben olyan cirkusz látogatott a városba, amely csak a Katonaréten fért el

 

Egy másik nagy 1911-ből

 

•A monarchia hadseregének 1908-as „nagy királygyakorlata” (a próbaháború, ahogy a helyi lap nevezte) százezernél több katona mozgatásával járt.
A hadgyakorlat vonulásai érintették a várost is. Érkezett mintegy 10000 katona, tisztek és lovak százai, rengeteg felszerelés (hetvenhat helyi fuvarost alkalmaztak ennek kanizsai mozgatására). Érkezett továbbá hölgyek százas nagyságrendű, a megszokott vendégektől elszakadni nem akaró csapata is.
A közös hadsereg horvátországi egységei (az eszéki 13. és péterváradi 14. hadtest teljes egészében, valamint a fiumei 33. és a zágrábi 34. dandárokból kombinált vegyes hadtest) és más kisebb csapatok egy része csak átvonult, de túlnyomó többségük csak több napnyi gyakorlatozás után, szeptember 9-én és 10-én távozott. A gyakorlatok a városnak a lakott területeitől keletre és északra eső részein zajlottak. A rengeteg jövevény mindegyikét a város elszállásolni persze nem tudta, lettek sátortáborba kényszerülők is. Itt, a Katonaréten is voltak táborozók.
A szokatlan tömeg mellett is igazi szenzációt jelentett három katonai léghajó megjelenése. Ráadásul levegőben, repülve jöttek; Kiskanizsa, Palin és Sánc irányából közeledtek a városhoz. Volt, amelyik a kedvező szél hiányában négy keréken tette meg az utolsó kilométereket. A léggömbök felkeltették Gyenes Sándor törvényszéki bíró érdeklődését, aki fényképekkel örökítette meg a történéseket. (Nem sokkal később, 1910-ben, harmincnyolc esztendősen Gyenes meghalt.)
A fotók mára elvesztek, de kettő megjelent közülük az „Uj Idők” című hetilapban. Ezeket − a városi könyvtár révén megszerzett felvételeket − most itt láthatják.
 

                   
(A léghajó előkészítése a Katonaréten történhetett. A másik kép készítésekor a Hunyadi téren, kelet felé fordulva állt Gyenes.)

 

•Apró adalék a városba érkezők számának érzékeltetésére, egy a gyakorlat végét követő esemény.
Rein Andor mészáros elismerő oklevelet kapott a hadsereg vezetésétől teljesítményéért. Előzőleg – legelőnyösebb ajánlattevőként – négy ezred ellátását bízták rá. Nem volt kis feladat, rövid idő alatt 700 marhát kellett levágnia.

•A területet vették igénybe az első repülőgépek is.

Ekkoriban a repüléssel próbálkozók jó része még mindenféle célirányos képzettség nélkül engedett vágyainak.
Nagykanizsán is egy színész, a Kövesy-társulat tenorja, Faludi Károly (1872-1974) fogott repülőgép építésébe. A színész 1905-től kísérletezgetett álma megvalósításával.


 
Az idős Faludi Károly

 

Előbb kis modelleket konstruált, majd 1909-ben már egy „valódi” gépet állított össze. A hét méteres, motor nélküli alkotás képes volt egy-egy másodpercre elhagyni a talajt. Igaz, ehhez legalább ötven fok lejtésű hegyoldalra volt szüksége.

Ilyen előzmények után készítette el Faludi 1910 nyarára háromfedelű, 25 lóerős motorral felszerelt gépét. Sikerében a városban indított gyűjtésnek is része volt. (Közben eldőlt az első magyarországi felszállásért zajló verseny. Az év januárjában saját tervezésű gépén a kőbányai repülőtéren levegőbe emelkedett Adorján János gépészmérnök.)
Faludi masináját előbb a gimnázium régi, akkor már nem használt tornatermében (Eötvös tér) megcsodálhatta a város támogató közönsége, majd a társulatával és a gépével Siófokra távozó színész ott kezdett felszállási próbálkozásokba.

„Midőn gépe egyszer több méter magasságra szökkent, a váratlan sikertől egészen frappírozott aviatikus egy pillanatra elvesztette uralmát a gép felett s ez nekiment egy akácfának.” Így tájékoztatta a kanizsai közönséget a helyi lap, hogy jelezze: megint gépet kell építeni, gyűjtés is újabb indul.

A legújabb masina Kanizsán készült, java Torma Pál asztalos Kinizsi utcai műhelyében. A motoron kívüli egyetlen fém alkatrészt a Merkur vasművek produkálta.
A repülőgép a Katonaréten emelt hangárba került. Az utolsó simítások elvégzése után, 1910. október 19-én jött el a felszállás ideje.

A szerkezetet megszemlélők egy része – képzett aviatikusok, akárcsak Faludi – azt jósolta, hogy az nem lesz képes repülésre. A színész sem lehetett túlságosan magabiztos, mert a próbálkozás előtt még lefényképeztette gépét.

 

Faludi a Katonaréten 1910-ben
(Román Nemzeti Levéltár Aradi Fióklevéltára.)
 

A balsikert várók ezúttal elégedettek lehettek. A repülőgép 100 méternyi gurulás után előrebukott és – ahogy fogalmazott a Zalai Közlöny tudósítása – minden összetörhető része összetört. Az üléséről idejében leugró Faludinak (csak könnyebben, a lábán sérült meg) volt módja Vértes Antal fényképészt előkeríteni, akivel új felvételt csináltatott gépe új állapotáról.

Fel se szállt, mégis lezuhant! E címmel tudósított másnap a lap és járult hozzá Faludi kísérletező kedve szegéséhez.

•1911 szeptemberében végre sikeres próbálkozásban reménykedhettek a repülőt repülés közben is látni akarók.

 

 

 

Lányi Antal (1886-1936) már túl volt első felszállásain. Gépét (Bleriot typ. XI.) sem maga barkácsolta, sőt azzal repülte át (elsőként) a Balatont.



Lányi a Balatont átrepülő biplánjával

 

Végre eljött a várva-várt nap! Ez alkalommal pedig a gép valóban felszállt. Elérte még a harminc méteres magasságot is.
Sajnos, minderről lemaradt a város érdeklődő közönsége. Még nagyobb gondot jelentett, hogy lemaradt maga a pilóta is. Ő még az igazak álmát aludta ágyában, a Korona Szállóban.
Az történt, hogy az egyik szerelő még egy utolsó, hajnali motorpróba mellett döntött. A gép pedig, amelyről a próba kiderítette, hogy motorjai kifogástalanul működnek, elszakította köteleit és felszállt. Pilóta nélkül.
Lezuhanásához sem kellet pilóta.
A repülőgép, amellyel Lányi átrepülte a Balatont, a Katonaréten tört darabokra.

•Az 1912-es esztendő sem hozta meg az áhított sikert.

Pedig októberben a Zalai Közlöny kis versikével is köszöntötte az új próbálkozókat.

 

 

Zsemlye Elemér (1872-1928) és társai mutatványait azonban nem láthatták a kisereglett ezrek, mert a szükséges (a közönség biztonságos elhelyezéséhez kötött) rendőrségi engedélyt nem kapták meg a pilóták. Nem kapták meg, mert ahhoz sikeres próbarepülést kellett volna produkálniuk.

•Novemberben még a fiatal Dobos István (1892-1937) próbálkozott, de csak két légcsavarját tudta összetörni.

 

Dobos 1912-ben

 

A sikertelenség magyarázatában ő bizonyult a legsikeresebbnek.

Elmondta, hogy a Katonarétről nem is lehetséges a felszállás, mert keleti végén nedves rétek vannak. Ezek okozzák a térség északkeleti sarkánál azt a fajta légáramlatot, amelyben a levegő úgy mozog, mint vízben az örvény, amit csak úgy emlegetnek a magyar repülők, mint „légüres tér”.


 
Mindenki nem volt sikertelen

 

Igazságtalan lennék, ha nem jelezném, hogy Dobos volt az a pilóta, aki 1913. július 13-án Schvahulai Sándor tervezte gépével végre sikeresen próbálkozott repüléssel Nagykanizsán.

A kezdetben lezuhanástól rettegő tömeg előbb örömittassá vált, majd hosszan és lelkesen ünnepelte a katonaréti légüres térrel is megbirkózó sportembert.

•1923 tavaszán kétszázötven taggal alakult meg a Magyar Aero Szövetség kanizsai fiókja. A tagság Örley György közjegyzőt választotta elnökül. „A gyűlés a leglelkesebb hangulatban – csupa tettvággyal és dolgozni akarással – fejeződött be” – zárta tudósítását az újságíró.
A lelkes tagság tetteiről, tevékenységük eredményeiről szóló korabeli híradással mindeddig nem találkoztam.
Örley, aki a románok által megszállt Erdélyből menekült Nagykanizsára, 1921-ben lett a város közjegyzője. 1943-ban halt meg.

 


Örley György

 

Országosan sem volt ismeretlen személyiség. Még joghallgató korában, 1893-ban lett résztvevője egy elhíresült párbajnak Nagyváradon. Összeszólalkozott a „Nagyvárad” című lap egyik tulajdonosával, Kálmán Józseffel. Az ok egy helyi színésznő viselkedésével kapcsolatos megjegyzés volt, amit a lap egyik munkatársa engedett meg magának írásában.
Így hát, Örley huszonhárom évesen élete tizenhatodik párbaját kezdte. Kálmán József, a kihívó, nem élte túl a pisztolyos összecsapást.

 

Grünwald Imre: Pisztolypárbaj

 

A teljesen értelmetlen haláleset sokakat sarkallt tettre. Nagyváradon, majd máshol is párbajellenes szervezkedések indultak, amelyeket újabb esetek tettek egyre indokoltabbá. Neves személyiségek (például Ady Endre) is támogatták a mozgalmat.
Ezek után alakult meg 1902-ben a Nagyváradi Párbajellenes Szövetség, majd 1903-ban az országos szervezet.

•A témával kapcsolatban megemlítem, hogy 1925 májusában repülőgép kezdte hordani Kanizsára (és a még nagyobb városokba) a fővárosi napilapokat. Az elképzelés az volt, hogy két gép felváltva végzi majd a munkát. (Az egyik pilótája Endresz György (1893-1932), a későbbi óceánrepülő lett.)
Az első szállításkor minden rendben volt. A repülő a Práter legelőjén landolt és 8 órakor már vásárolni lehetett az újságokból. (Addig ugyanez csak 14 és 15 óra között vált lehetségessé.)
A következő alkalmak egyikén viszont kényszerleszállás történt. A masina a kávégyártól délre eső réten ért földet, felborult, légcsavarja is megsérült. Napokig tartó kényszerpihenő kellett a szükséges javítások elvégzéséhez.
Ezután a gépek már nem szálltak le, hanem 8-10 méter magasról kidobták rakományukat, majd egy hét elteltével felhagytak a kanizsai kitérővel. További egy-két hónap kellett ahhoz, hogy a Pesti Hírlapnál belássák, látványos, de költséges ötletük veszteségeket okoz. A két gép járatását nem folytatták tovább.

•A Katonaréthez nem, de a helyi repülőgép-építgetés témájához kapcsolódik a kiskanizsai kőművessegéd, Samu László tevékenysége is.
Miközben rendezőként irányította az ottani Katholikus Ifjúsági Egyesület műkedvelőinek fellépéseit, repüléssel kapcsolatos találmányokon is törte a fejét. Ezeket – ahogy mondta: pénz hiányában – nem tudta a gyakorlatban kipróbálni, de a 37 darabból álló „csavarmenetes légcsavar” kivételnek bizonyult. Ötletének lényege az volt, hogy újfajta kialakításával propellerje majd úgy hatol előre a levegőben, mint facsavar a puhafában. 1930-ban barátai, ismerősei összeadták a minimálisan szükséges összeget a kísérletre.
Samu egy 11,5 méter fesztávolságú, 6 méter hosszúságú repülőgépet épített. Alkotását – utasa erőkifejtésétől eltekintve – a vitorlázó gépek közé sorolnám. A légcsavarhoz kapcsolódó „gumimotor” a felszállást segítette volna.
A szárnyak alatti rész jobbára biciklik darabjaiból állt össze. A pilóta egy ilyen nyeregben ülve taposhatta a pedált, hogy forgassa a légcsavart, a repülőgép kormánya is egy biciklin szolgált korábban. „Légi kerékpár” – nevezte el a masinát az újságíró.
A hangár (ebben az esetben is egy sátor) Kiskanizsán, az alsónyíresi legelőn lett felállítva.
Az augusztusi próbarepülés nem sikerült. A gép felemelkedett, de egy széllökéstől lezuhant. Csak kerekei törtek össze, bár a jelenlevők azt állították, hogy 6-7 méter magasra jutott.
 

 

Samu gépéről képeslap is készült, de újabb felszállási próbálkozásáról nem maradt fenn hír

 

•A Katonaréten rendezték a század elejétől az első labdarúgó mérkőzéseket is. A csapatok szertára a temetői kaszárnya (Kossuth tér 16.), lebontása után a szomszédos raktár (Kossuth tér 17.) volt.
A legelső nyilvános mérkőzésen, 1911. augusztus 27-én (a több helyen olvasható 1910-es dátum téves), a nem sokkal előbb létrejött Ifjúságképző Sport Egylet, illetve a felsőkereskedelmi iskola csapata döntetlent (2-2) játszott egymással 500 néző (harmada a hölgyek közül került ki) előtt.



Az Ifjúságképző Sport Egylet (később: Ifjúsági Kör Sport Egylete, IKSE) csapata
(A felvétel akár a legelső nyilvános mérkőzéskor is készülhetett, bár Wagner Jenő − a kalapos férfi balján − akkor épp nem volt a kezdőcsapat tagja. Összeállítása viszont csak ennek ismert.)
(A kép eredetije Szalai Ferenc tulajdonában.)

 

1912 májusában ugyanitt bonyolították le az első mérkőzést, amelyre már a városon kívülről érkezett az ellenfél.
A Szombathelyi Sport Egylet csapata 2-1 arányban verte a Nagykanizsai Torna Egylet focistáit. A rendezvényre elképzelhetetlenül sokan, háromezren látogattak el.

•A következő kép is egy akkoriban (valószínűleg 1912-ben) alakult kanizsai egyesület sportolóiról készült:



A Nagykanizsai Athletikai Club két fiatal tornásza 1912-ben
(Balra a galamboki Buzássy László, aki 1916-ban a keleti fronton vesztette életét.)
 

•A futballpálya hiánya erősen nehezítette a sportág helyi meghonosításán fáradozók dolgát. A felmerülő problémák között pénzügyi jellegű is akadt.
Máshol, ahol már létezett állandóan használható pálya, egy-egy meccs megrendezése nagyszámú érdeklődőt és nem kevés pénzt hozott a szervezőknek.
Nem így Kanizsán! Az érdeklődők számával itt sem volt gond, de a rendezvény gazdaságosságával, azzal igen.
Minden mérkőzés előtt hordókat és pallókat kellett bérelni, azokat a Katonarétre szállíttatni, hogy kialakíthassák belőlük a pálya körüli ülőhelyeket. A látványosság végén mindezt újra meg kellett tenni fordított sorrendben és fordított irányban.
Az eljárás költségeit, a más településekről idelátogató csapatok ellátását a belépőjegyek árából kellett volna fedezni.
A közönségből azonban nem kevesen kerülték a jegypénztárt! Megtehették, mert kerítés ebben nem gátolta őket.
Igaz, az ülőhelyeket nem kerülték. Így aztán a pálya menti padokon nem egyszer többségben üldögéltek a bliccelők, mögöttük álldogáltak a jegyüket megváltók. Utóbbiak nézhették akár a játékot, akár – irigykedve – elfoglalt ülőhelyüket.

•Ide építette – 1920-ban, engedély nélkül – sportpályáját az 1866-ban alapított Nagykanizsai Torna Egylet. A munkákat Gerócs József ács vezette.

Májusban, 3000 néző előtt tartották a pályaavatót, amelyen a Nemzeti Sport Club focistái 4:0 arányban verték a város válogatottját.

 

Érdeklődők 1922-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

1921 tavaszán a honvédelmi miniszter elrendelte bontást. Nyáron a város kisajátította a Katonarét területét, amely addig a herceg tulajdonában volt. Ezzel azonban nem menekült meg a pálya, mert a település vezetése házhelyeket óhajtott ott kialakítani.
Ezért 1922 nyarán az NTE meghirdette a létesítmény építőanyagai értékesítését. A közleményből kaphatunk közelítőleges képet arról, hogy mi ment veszendőbe.
Az ötholdnyi területet deszkakerítés határolta. A fából épített lelátó 35 méter hosszú, 10 méter széles volt és 12 méter magasra emelkedett. A nézőket tetőzet védte az esőtől. Természetesen voltak öltözök. Büfé várta vendégeit, a gondnok szolgálati lakását is itt alakították ki.
(Némi vigaszt jelenthetett, hogy addigra épp elkészült a Zrínyi sporttelep a Dózsa György út északi oldala és a Petőfi utca határolta területen.)

 

          

1926 és 1936


•Az időszak egy másik csapata:
 

 

   

 

A Transdanubia labdarúgói
(Az egyesület 1920-ban alakult. 1926-tól a Nagykanizsai Sport Egyesület (NSE) nevet viselte. Még az évtized vége előtt megszűnt.)
(Harangozó Tibor gyűjteményéből.)

 

1924

 

•A katonai gyakorlóteret 1923-ban áthelyezték a felsősánci major mellé. Ott huszonkét holdnyi területet jelöltek ki e célra.

Ugyanakkor elkezdődött a lakóházak építése a területen.

Elsőként, 1922-ben Schlegel József ács kért építési engedélyt családi háza felépítésére. Mária utca 15. szám alatti háza már lebontásra került.

•Az intézkedéseket nem fogadta osztatlan öröm a városban. Sokan sajnálták az elbontott pályát, annak helyét ideálisnak érezték.
Az építkezések indulásával más problémák is felmerültek. A gazdasági gondokkal küszködő lakosságból a szegényebbeket juttatták telekhez, akik további segítség hiányában még a helyi építési szabályokat sem tudták betartani. A tiltás ellenére tömésházak sora kezdett épülni, mígnem 1925 tavaszán egy kétnapos orkán tönkretette mindegyiket: elkészülteket, épülőfélben lévőket egyaránt.
Ennek ellenére a novemberi városi közgyűlésen az egyik képviselő még azzal érvelhetett, hogy a kialakított hatvannégy építési telken csak „sárviskók” vannak, szám szerint tizenegy.
 

  

A két sarokház a Mária utca déli végén
(Ketting Klára 1940-es felvételei.) (indafoto.hu)
 

            

 

•1924-ben döntött a város közgyűlése az itt kialakuló utcák nevéről.
A Mária utca elnevezéssel Batthyány-Strattmann László herceg feleségét, Coreth Máriát tisztelte meg a város. Az eredetileg a Kossuth térről nyíló utcának a László herceg nevet adták. Ez ma a Semmelweis utca.
Akkor kapott nevét viseli ma is a Bagolai sor, a Levente utca, az Őrház utca, a Sánci utca, a Szekeres József utca és a Tavasz utca. Időközben a Kápolna térből Táncsics Mihály tér lett.
A Lengyel Lajos utca megnyitásáról, nevéről 1928-ban döntött a város közgyűlése. Ma Thury György utca.

•A Sétakert Csengery úti bejáratától (a hajdani „Barátok kertje”) a kőkereszt a Kórházkápolna avatásakor (1932) lett áttelepítve a Táncsics Mihály térre. Sajnos a „helyreállítások” során feliratait eltűntették. Így is annyira öregnek tűnik, hogy elképzelhető: Halis István egyik történetében erről a keresztről ír.

Az elbeszélés szerint, az 1870-es évek első felében (valójában 1884-ben) a városban szolgáló egyik főhadnagy (a 29 éves Momcsilovics Emil a 48. gyalogezredből), miután elkártyázta az ezred valamilyen, általa kezelt pénzét, főbe lőtte magát. Szerb lévén a helyi ortodox sírkertben temették el.

Az öngyilkosság a Sétakert helyén, az akkori kukoricaföldeken történt. Az eredetileg út menti keresztet akkor helyezték át oda, ahol a főhadnagy végzett magával. A leírtakból nem derül ki, hogy melyik út mellet állt a kereszt eredetileg. Az viszont lehetséges, hogy a Barátok kertje keresztje szerepel a történetben.

 

    

 

Eredeti nevét – Kápolna tér – azért kapta a Katonarét e területe, mert kápolnát kívántak építeni rá. A terv nem valósult meg, mert nem sikerült elegendő pénzt összegyűjteni.
A tér nyugati szegletében, a kereszt közelében mégis felállították a Kórházkápolna 1932-ben felszentelt harangját. Ma már a harangláb nem áll, a harang a Sáncban kialakított apró templomba került.

•Katonarét lakói kezdetben csak jelentős kerülővel érhették el házaikat. A Kossuth térbe elsőként a László herceg (ma Semmelweis) utcát kötötték be 1937-ben. Így vált a terület járművekkel megközelíthetővé nyugat felől is.

 

           

Lakodalmas társaság az Őrház utca 12. szám alatti udvaron az 1960-as években
(Ekkoriban még voltak mezőgazdaságból élők is a háztulajdonosok között.)
(Gábor Erzsébet képei.)
 

 

 

 

.

 

 

 

 

.

 
/1