Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



076. Nagykanizsa, Báthory utca

 

•1772-ben már létezett az utca.

Az idők során, többféle néven emlegették: a 18. század közepén Várhely(i), majd Zöldfa (Grünbaum), Tűzoltó utca.

Mai nevét 1873-ban kapta, de nem tudni, hogy melyik Báthoryról nevezték el.

 

A két világháború között készült felvételen az utca eleje az Erzsébet térről nézve

 

                   

Az utca déli (balra) és északi része az 1970-es évek első felében
(Thúry György Múzeum.)
 

•Az utca keleti oldalának telkei eredetileg mind a Magyar utcáig (Erzsébet térig) nyúltak.

 

A környék 1864-ben

(library.hungaricana.hu)

 

Báthory utca 9.

(A már modernizált épület eredetileg a Magyar utca 4. számú ingatlanhoz tartozott.)

 

Nagykanizsa, Báthory utca 1. (egyben Erzsébet tér 9.)

 

•Lásd: Erzsébet tér 9.

 

   

 

Nagykanizsa, Báthory utca 2. (egyben Erzsébet tér 8.)

 

•Lásd: Erzsébet tér 8.

 

      

 

   

 

077. Nagykanizsa, Báthory utca 3. (lásd még: Erzsébet tér 10.)

 

•Korábban az Erzsébet tér 10. szám alatti ingatlannak itt volt a nyugati vége és az átjárható volt a tér és az utca között. Így a kettő (Erzsébet téri és Báthory utcai) emeletes épületnek egy tulajdonosa volt. Koruk is egyező lehet.

 

      

 

078. Nagykanizsa, Báthory utca 4. (korábbi számozás szerint)

 

•A hajdani 4. szám alatt működött 60 évig Bisztricsányi János (hatvanhat éves volt, amikor 1872-ben meghalt) „sebész” (borbély) 1845-ben épített László fürdője. Nevét Csány László tiszteletére adta gazdája 1848 tavaszán.

Az intézmény kád- és kőfürdőként működött, de orvosi felügyelet mellett eret is vágtak.

•Itt lakott 1863-tól Bisztricsányi veje, Maár Nándor katonai állatorvos. A szabadságharc őrmestere ekkor költözött Kanizsára. Tizenkilenc évig megyei, majd 1885-től városi állatorvosi tisztséget is betöltve (ekkor már harminckét éve volt állatorvos) dolgozott. 84 évesen, 1914-ben halt meg.

 

1871

 

•Maár Kanizsára érkezésekor volt már „állatgyógyász” a városban. A helyi újságban csak vezetékneve maradt fenn: Haberle.
Itt említem azt is, hogy a korábban létező állami állatorvosi hivatalt 1890-ben helyezték át Kanizsáról Zalaegerszegre.

•A fürdőnek létezése utolsó évtizedeiben már nem volt jó híre, rendszeresen illegális (hölgyek által nyújtott) szolgáltatásokkal vádolták.

„Az igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy aki éppen minden áron fürödni akar, az esetleg meg is fürödhet a Lászlóban, azok az urak azonban, akik odajárnak, nem erőltetik a dolgot.” – írta 1906-ban a helyi lap.

 

1908

•Az alapító unokája, Maár leánya, Adél (Töttössy Kálmánné) 1905-ben kezdte árulni ingatlanát. Már a Nagykanizsai Takarékpénztár birtokában volt, amikor 1912-ben a város kezdeményezte megvételét, hogy ott utcát nyisson.
•1918-ban a pénzügyminiszter betiltotta a kisüsti pálinkafőzést. Az országot kerületekre osztották, Zalában tizenötöt alakítottak ki. Ezek mindegyikében egy-egy központi szeszfőzdét kellett kialakítani az összefogni hajlandó gazdáknak, ennek hiányában a feladatra vállalkozóknak. A felesleges gyümölcsöt, más nyersanyagot ide kellet beszállítani, ahol annak hatósági árát és a szállítás költségét kifizették.
Az intézkedést azzal indokolták, hogy így sokkal kevesebb finánccal ellenőrizhető a tevékenység és megszüntethető az adózás elkerülése. Gondolom, hogy a feleslegessé váló felszerelések rezére meg a hadsereg számított volna.
Nagykanizsán – bevétel reményében – a város vállalta magára a feladatot. 1918 nyarán kezdte meg működését „Nagykanizsa r. t. város gyümölcsértékesítő és központi szeszfőzde vállalata”. Az utcanyitási elképzelést félretéve, itt és a szomszédos 6. szám alatt alakították ki a pálinkafőzdét.
Berendezését Stiasny Nándor budapesti mérnök tervezte. Fából és acélból kellett azon részeit is megépíteni, amelyek békeidőkben rézből készültek volna.
A második világháborút követően, 1955-ben ugyanezen épületeket alakították ostyagyárrá, amely 1968-ban költözött el a Kinizsi utca végére.
•Végül az 1973-ban épült buszállomásra vezető út nyílt meg a két épület helyén.

 

Az új létesítmény

(fortepan.hu)

 

Nagykanizsa, Báthory utca 5.

 

•Lásd: Erzsébet tér 11.
 

079. Nagykanizsa, Báthory utca 6.                                              (Tűzoltó őrtanya*)

 

•Az épület 1860-ban már állt.
Eredetileg megyei tulajdonban volt, használták katonai raktárként, de istállóként is. 1866-ban már a város birtokolta. Akkoriban gabonaraktárként adták bérbe.

 

 

•1872-ben itt és a még álló 8. számú ház déli részében létesítette az Önkéntes Tűzoltó Egylet őrtanyáját.

 

Tűzoltói „mozdony-fecskendő” (1871)

 

A megye első – 1871-ben alakult – tűzoltóságát a tornaegylet tagjai alapították. 1874-re már mászó-tornyukat is felállították az udvarban.

 

 A magyarországi tűzoltók első országos ünnepélyén (1871)

 

•A visszaemlékezések szerint az éjszakai ügyeletek alatt jócskán fogyott a bor az őrtanyán, ahová a szomszédos fürdő hölgyei is el-ellátogattak. Így aztán volt időszak, amikor az egylet tagjainak száma – a feleségek erélyes fellépése nyomán – vészesen lecsökkent.

1877-ben megvásárolták a 8. számú ház udvarából az általuk használt házrész mögötti darabot.

 

Az egylet 1882-ben avatott zászlója

 

              

Az önkéntes tűzoltók sisakján a város akkori címere (középen ÖT betűkkel) jelezte személyük és tevékenységük hivatalos jellegét

 

•A nagyobb tüzek – a segíteni akarókon túl – számos bámészkodót is vonzottak.
A tűz és az oltás csodálói egyaránt megjelentek, de akadtak a katasztrófában alkalmat látók is. Érthető, hogy az egyesület cselekedni kényszerült, mert gondoskodnia kellett a rend fenntartásáról.
Alapszabályuk mellé így alkottak még egyet. Szövegét 1882-ben közölte a helyi lap.
Első paragrafusa így rendelkezik:
„Az önk. tűzoltó egylet működő tagjai sorából külön csapatként tűzrendőrséget szervez, melynek hivatása a városi rendőrséggel egyetértve, saját parancsnoka és szakaszvezetői vezénylete mellett a tűz körüli tér elzárása, a megmentett vagy biztonságba hozott vagyon őrzése és a tűz körüli rend fenntartása.”
A szabályzat negyedik bekezdése a kitűzött cél megvalósításának mikéntjét adja meg:
„A tűzrendőrség feladatát a közönség irányában tanúsított kíméletes bánásmód és a saját soraiban fenntartott szigorú fegyelem által oldja meg.”

•Zenekaruk 1883-ban alakult 22 taggal és 1914-ig működött.

A zenekar alapítója a Csehországból érkezett zenetanár, Knobloch Frigyes volt. Nem volt egyszerű dolga. A képzetlen zenekari tagoknak hangjegyek helyett számokat tartalmazó kottákat kellett készítenie. A számokból tudhatták a „zenészek”, hogy melyik ujjukkal kell a billentyűt lenyomni.

Knobloch órák adásából élt, de szívügye zenekara volt. Minden pénteken gyakoroltak a laktanyában, hogy aztán a szombati térzenéken learassák a közönség elismerését. Népszerűek is lettek, karmester és zenekara is. Első trombitásuk, „Tűzoltó Pali” (civilben mészáros) hetykén pödört bajszával helyi cselédlányok sokaságának volt ideálja.

Akadtak az együttes tagjai között kiemelkedően buzgók is. Egy 1894-es újságcikkből ismerhetjük a Kossuth tériek (ekkor már ott tanyáztak a tűzoltók) keserves panaszát, miszerint a zenekarból ketten – a közös gyakorlatokon túl – „minden vasárnap délután eljönnek az őrtanyára és néhány órán át kegyetlenül fújják a tilinkót és a nagy trombitát”.

 

1904

 

Közismertségük is oka lehetett, hogy sokan a városban úgy hitték: a knobloch szó karmestert jelent valamilyen nyelven.

Knoblochot 1909-es halála előtt hat évvel szélütés érte. Az egyik helyi gyáros (Franz Lajos) névnapi ünnepségére érkezve zenekarával ott talált egy új, ellenlábas bandát. A két együttes között a helyszínen kibontakozó zenei vetélkedés izgalmait nem bírta szíve.

Halála után is sokan emlékeztek még zenekarának annyiszor adott jellegzetes utasítására: „Álzó, banda einslagen!” (Tehát, a banda belever!).

•A tűzoltóság 1893-ban költözött a Kossuth Lajos térre. Ezt a hajdani katonai raktárt újra eredeti céljára használták.

•A későbbiekben a ház sorsa összefonódott a 4. szám alatti épületével.

1918-ban ezekben nyílt meg Nagykanizsa Város Gyümölcsértékesítő és Központi Szeszfőzde Vállalata.

 

1938

 

Nagykanizsa, Báthory utca 7.

 

•Lásd: Magyar utca 2.

 

080. Nagykanizsa, Báthory utca 8. és 8.a

 

•1860-ban a két épület (egy telken) már állt.

 

  

 

  

Báthory utca 8. keletről és nyugatról

 

Báthory utca 8.a

 

Báthory utca 8.a nyugatról az 1970-es évek elején
(Thúry György Múzeum.)
 

Eredetileg a 8. és 10. házszámot viselték, de a 10. szám alatti ház északi toldaléka helyén még az első világháború előtt felépült a ma 10. számot viselő újabb épület. 1897-es haláláig (nyolcvannégy éves volt akkor) Laky József uradalmi kasznár birtokolta, majd veje, Szalai Lajos ügyvéd és családja örökölte.

 

Szalai Lajos

(1909-ben, hatvan évesen halt meg.)

 

•Az első világháború előtt Totola Kálmán (Lajos testvére) kalapos dolgozott a házban.

 

081. Nagykanizsa, Báthory utca 9.a (valójában Magyar utca 6.)* és 11. (lásd: Magyar utca 8.)

 

•A 9.a házszám nem valóságos. A 9. és 11. számú házak közötti régi épületnek nincs saját száma, sem bejárata: a Magyar utca 6. számú ingatlan részeként épült.

Az épület 1860-ban már létezett. (Lásd még: Magyar utca 6.)

 

 

* A házat 2009-ben lebontották.

•A 11. szám alatt – jócskán megváltoztatott homlokzattal – még láthatjuk Dants Kálmán asztalos 1910 körül emeltetett épületét.

 

        
Jobbra a ház kapuja 1995-ben

 

2017

 

082. Nagykanizsa, Báthory utca 12.

 

•Az 1860-ban már (ugyanazon telken) létező két épület mindvégig ugyanazt a házszámot viselte.

 

  

 

•1920-as haláláig (81 éves volt akkor) bocsári Svastits Hugó tulajdona volt. Felesége Vízlendvay Viktória (1905-ben, ötvenhat évesen halt meg) volt. Élénk társadalmi életet éltek, hiszen mindkét család befolyásos közszereplőket adott Zala megyének.
Hugó apja, Svastits János (aki szerepel az 1848-ban választójoggal rendelkező kanizsaiak kimutatásában) csárdásaival híressé váló, „koszorús zeneszerző” volt. Testvérei közül Benő a megye főispánjaként, Károly (48-as honvéd) a kanizsai járás főszolgabírójaként vált ismertté.
 

Svastits Benő
(1833-1910)
 

•A házban lakott Baboss László (1851-1909) ügyvéd.

Hírnevét nem peres ügyeivel szerezte. 1876-tól dolgozott ügyvédként Kanizsán. A helyi politika állandó ellenzékijeként – kezdetben szerzett – ügyfelei javát elvesztette. Ugyanakkor kiemelkedő irodalmi műveltsége révén a városi sajtó munkatársa, klasszikus művek fordítója lett. Élete végén már csak utóbbi szenvedélyének élt. Kevéske bevételét akkoriban írt saját művei és imádott klasszikusai kiadatására fordította.

 

 

Hátrahagyott vagyona mázsányi kézirata volt.

•1920-as adat szerint az udvarban volt Szabó József épület- és műlakatos műhelye. Önmagát a Szabó-féle szabadalmaztatott takaréktűzhellyel reklámozta.

 

1920

 

•Barbarits Lajos szerint az utcában lakott Kalivoda János gyógyszerész családja. Leányuk, Kata jó nevű festőként vált ismertté. A korabeli helyi újságok és Barbarits is kanizsai születésűnek tartották, ugyanakkor a mai források szerint 1877-ben Letenyén született. 1936-ban hunyt el.

A helyi sajtóban fellelhető adatok szerint Kalivoda János az 1870-es években és az 1880-as évek elején patikát működtetett Letenyén. A család kanizsai jelenlétéről az adatok az 1880-as évek végétől léteznek 1896-ig, amikor Kalivoda János ötvenegy évesen meghalt. Elképzelhető, hogy a 12. szám alatti házban laktak, hiszen Kalivoda felesége ugyanúgy Vízlendvay leány (Magda) volt, mint a háztulajdonos Svastits Hugóé.

 

            

          Kalivoda: Önarckép          Leány a szabadban      Éjjeli mise (Képeslapon.)

 

 Kalivoda a műtermében (1913)

 

Kalivoda karikaturistaként is közismert volt

(Rendszeresen rajzolt a Kakas Márton című élclapba is.)

 

083. Nagykanizsa, Báthory utca 13. (képek még: Magyar utca 10.)

 

•Az 1860-ban már létező ház déli felét lebontották, ott ez a fiatalabb, házszám és bejárat nélküli épület van.

 

  

 

Hajdanán együtt voltak a Magyar utca 10. számú ingatlan részei. Jelenleg csak a számozás nélküli ház tartozik oda.
2017-ben a Magyar utca 10. számú telek minden építménye bontásra került.
 

084. Nagykanizsa, Báthory utca 14.a

 

•Minden bizonnyal az utca legöregebb háza. A századfordulón Varga János csizmadia tulajdonában volt.

1860-ban még egyedül állt telkén, amelyen ma ott találjuk a 14. számú (az 1900-as évek legelején épült) épületet is.

Előbbi ablaktalan oromfalával az utca felé fordulva veszi semmibe az utca hajdani nyomvonalát, meg az építési célszerűséget is és igazolja, hogy indokolt volt a város új építési szabályzatának megalkotása 1880-ban.

 

1995

 

  

                                             Csizmadiánál (1880)

             

•A szabályozatlanság és rendezetlenség természetesen az épített város egészére hatással volt.
A helyi közügyek iránt igen erős érdeklődést mutató Tersánszky József 1863-ban nyílt levelek sorozatát tette közzé a városi lapban. Írásai a képviselő-testületnek tett javaslatok, de az akkori állapotok érzékletes leírásai is.
Egy, az építészeti és tűzveszélyességi viszonyokkal foglalkozó részlet:

 

„Az utcák jobbára tekervényesek, a házak nem a legszabatosabb rendben következnek egymás után, a mellékutcák igen szűkek, legtöbb helyen a házak eleje bepalánkolva vannak, földdel felszórva, úgy, hogy szekér és ember esőben, sárban a szekérúton alig képes egymást kikerülni. A házak mentében nyitott árkok, s mindegyike előtt egy-egy híd vagy bürü van, melyekben nagyon sokszor gyomrot keverő, áporodott esőlé, konyha-öntelék, döglött macska vagy részeg, beteg ember hentereg. Járda csak itt-ott van, ez is több helyen oly rossz, hogy az idegen, ha nem vigyáz, akár nyakát törheti, mert midőn emez lépcsőzetes, amaz lejtős, itt sima, ott göröngyös, egyike keskeny, másika széles, ennek szabályos, amannak szabálytalan vízvezetője van. A védőcövekek küllebb, belleb levén elhelyeztetve, egyike magas, másika alacsony, sok helyen a járdák ily cövekekkel elzárvák, amint a háziúrnak tetszett. Az utcák több helyen felvermeltettek, elhordatván a föld, életbiztonság elleni gödrök hagyattak vissza, hogy ember és szekér egyaránt eshetnek, veszhetnek bele.
A házak nem éppen a legízletesebb alakban tűnnek fel, sőt vannak utcák, melyekben a fa, sövény házak mindegyre alakulnak, cserépre csak tűzvész után kerülnek a zsuppos házak, mintha csak úgy kellenék lenni, hogy a szépítő és építő szakbizottmánynak szellemét a szelek szárnyai és a tűz viselné. De ami ennél is több, most is vannak szalmával, deszkával fedett házak, melyeken deszka kémények szórják ki a tűzszikrákat, melyeknek látásán méltán megrázkódik test és lélek, mert tudnivaló dolog: „quod non speratur in anno, accidit in puncto” /egy pillanat alatt megtörténik, ami nem várható egy év alatt sem/, azaz: egy perc műve, hogy ház és vagyon por-hamuvá égjenek.
A ház részleteinek elhelyeztetésére éppen semmi figyelem nem fordíttatik. Lakszoba, árnyékszék, istálló sok helyen egy födél alatt van, vagy nem messze egymástól. Ritka ház van az útvonalnál magasabbra emelve, a malter is agyag és nem mész, azért van is elegendő ingatag és nedves lakás, kémény nélküli ház, guantum satis /amennyi elég/. Szalmát, szénát s más gyúlékony holmit az udvarokon bőségben láthatni, de még a cseréppel fedett házakban is, úgy, hogy szeles napokban majdnem megőrül az ember aggodalmában, attól tartván, hogy egy elragadt tűz-kanóc elegendő az egész városnak hamuvá égésére.
Sehol sem láttam oly építési módot, mint itt, mert a háznak fatető részletei a szoba gerendákkal rendesen összefüggésbe tétetnek. Így, ha a tetőfa meggyullad, be kell égni a szobának is, és elégni mindennek.”

 

Húsz évvel még korábbi állapotokat idézett fel egy másik (1885-ös) írásában:

 

„1843-ban jöttem Nagy-Kanizsára, és még akkor is lehetett látni, hogy az azelőtti időkben vajmi kevés gond fordíttatott a helyes, az egészséges építkezésre. Abban az időtájban hiányával volt a város téglával kirakott szekérutaknak, járdáknak, azért is őszkor, tavaszkor, tartósabb esőzések alkalmával annyira felázott a talaj, hogy a szekerek tengelyig, a lovak csánkig /a hátsó láb izülete nagyjából fél méter magasan/ süllyedtek a sárban, a föld sártenger gyanánt hullámzott a kerekek, lovak előtt, locsogva folyt jobbra, balra, bemázolt ablakokat, falakat. Ilyen volt kivétel nélkül minden utca és tér.
Az emberek térdig érő csizmát viseltek, mert ilyen nélkül nem voltak képesek egyik házsorról a másikra menni; kis gyermekek a sárba süllyedtek. Megtörtént egyik évben, hogy a Nagy Német utcában /Király utca/ kilenc ló süllyedt és veszett a sárba. Nem egy télen történt, hogy a terhes szekerek sárba fagytak, és ebben időztek. Csak a Kórház utca /az Ady utca eleje/ volt téglával kirakva, mert sáros időben e nélkül teljes lehetetlenség volt veszély nélkül az uradalmi majorból a városba szekerezni megterhelt szekerekkel. Nem voltak fedett csatornák, annál több árok létezett az utak szélein deszkákkal, csövekkel bélelve. Az utakat fasinákkal /rőzsenyalábok/ javíttatták, a Nagy Német utcát is fenyőfa bokrokkal egyengették, építkezett mindenki, ahogy neki tetszett…”
 

•Az 1880-as évek elején olyannyira megélénkült az építkezési kedv, hogy a város téglaégetői alig bírták a tempót. A sorbanálló szekerekre forrón kerülő tégláktól a kocsik deszkái megperzselődtek.
Az 1880-as új szabályzat sok tekintetben rendet teremtett az építkezéseknél, de gondok így is maradtak.
1881-ben az egyik helyi lap hosszabb cikkben elemezte a vízellátás problémáit. Megtudhatjuk, hogy a kevés városi közkút sokszor zár alatt áll, az új lakóházakhoz, a kútfúrás drágasága miatt, jobbára nem készülnek házi kutak.
Így csak a közelebbi-távolabbi szomszédok könyörületességére számíthatnak az ilyen helyeken lakók.
Az újságíró kötelezne mindenkit kút létesítésére új háza építésekor, mert a normális életvitel víz hiányában elképzelhetetlen. Írásában fel is sorolja – az ivástól az utca öntözéséig, az esetleges tüzek oltásáig – mindazt, amihez jelentősebb mennyiségű víz szükséges.
A listát végignézve arra következtethetünk, hogy akkoriban a tisztálkodás még nem tartozott a túlzottan vízigényes elfoglaltságok közé.
 

Nagykanizsa, Báthory utca 15. (valójában Magyar utca 14.)

 

Lásd: Magyar utca 14.

 

 

085. Nagykanizsa, Báthory utca 18.,* 20.* és 22.

 

•Az utóbbi két ingatlanon tevékenykedett – már az 1870-es évektől – Janda Károly jó nevű, 1873-ban létrehozott kertészete.

 

1878

 

1901

 

  

Báthory utca 18.

 

  

Báthory utca 20.

 

A 20. számú ház kapuja 1995-ben

 

Janda Nagycenkről (a Széchenyi kastély kertészetéből) került Kanizsa szomszédságába, majd a városba.

 

1872

 

Janda Károly (1838-1913)

(Jeszenői Csaba gyűjtéséből.)

 

1913-as halálával utódja veje, Petermann József (1874-1955) lett. Ő 1911-ben az utca 8. számán hirdette vállalkozását.

 

1911

 

1933

 

1934

(Petermann József fia, Károly 1910-ben született.)

 

Hajdani házaik már nem állnak, de a családi vállalkozás ma is működik.

*A 20. szám alatti ház létezett tovább; 2009-ben bontották le. 2007-ben lett eltűntetve hasonló korú szomszédja a 18. szám alatt.

Ennek helyén már áll egy semmivel nem magyarázható (illetve nagyon is magyarázható) tömegű monstrum.

 

 

 

 

.

 
/1