Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



489. Nagykanizsa, Téglagyári utca 20.

 

A gyár a századfordulón a Vasútpartról fényképezve

(A háttérben a sánci majorok.)

 

•A Teleki úti laktanyától délre, a vasúti töltés közelében téglagyár működött. Nem világos számomra, hogy a mai értelemben is gyárinak nevezhető tevékenység mikor indult itt és kinek nevéhez fűződik.
Az 1858-as katonai felmérési és az 1864-es kataszteri térkép is már ábrázol e helyen négy épületet a Bentzik József tulajdonában lévő nagy területen. Arra azonban nem utalnak, hogy ott téglavetés folyna.
Az 1880-as években a város többször hirdette bérbeadásra Teleki úti (esetenként sáncinak nevezett) téglagyárát. Elképzelhető azonban, hogy ez a „gyár” a Teleki úti téglavető volt.
Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a kataszteri térképen (1864) és a harmadik (1879) katonai felmérés szerint volt egy téglavető, ha nem is a leendő téglagyár helyén, hanem átellenesen, már somogyszentmiklósi területen, a vasúti töltés déli és a Potyli keleti oldala által határolt szegletben is. (Könnyen lehet, hogy ez volt az a téglavető, amelyet a későbbiekben, a működtető személye alapján, Kálmán Leó-gödörként emlegettek a városban.)

 

1864
(Balra kékkel és naranccsal a város akkori határa, a Potyli.)
(mapire.eu)
 

         

A téglavető (Z.S.) a térképen (balra, alul) és a hely jelenleg (a Potyli hídjáról nézve)

 

Egy 1894-es újságcikk szerint Sartory Oszkár és Morandini Román a város negyedik, körkemencés téglagyárát építi fel Sánc határában, amelyhez a területet meg is vásárolták. E hír sem szólhat a tárgyalt üzemről. Ha a tervezett létesítmény lett volna negyedik téglagyár, akkor feltételezni kell, hogy már működött (Sternék és Habáék gyára mellett) a Billisics-féle gyár is.

 

 

Billisics téglái

 

Billisics-féle téglák (B) a Pollák-ház (Deák tér 10.) falában

 

•Az viszont cégbírósági adatok szerint bizonyos, hogy 1890-ben az itteni gyár tulajdonosa már Billisics József (1841-1896) volt és az is maradt haláláig. Ezt követően veje, Fatér Mihály (1870-1942) építőmester birtokába került.

 

Fatér Mihály 1925-ben
(Thúry György Múzeum.)
 

(Az apa, Billisics Mihály is a szamában tevékenykedett. Az anyakönyvi bejegyzés szerint Fakoson volt „téglás mester”.)

1911-ben Schertz Géza (Schertz Albert 1867-ben született fia) és Székely Nándor személyében megint új tulajdonosokat kapott az üzem. Biztosra vehető, hogy a termelés körülményei ekkora már gyári jellegűvé váltak.

 

1911

 

1912-től Reichenfeld Gyula és társai (Geiszl Viktor, Székely Nándorné) Viktória Gőztéglagyár néven működtették tovább az üzemet. Hatvan dolgozóval a részvénytársaság főleg cserepet és alagcsövet gyártott.

 

1920

 

1922-ben új körkemencét és hozzá gyárkéményt emeltek.

 

1926

(Thúry György Múzeum.)

 

1926

 

Az 1930-as években
(Pék Pál hagyatékából.)

 

1936-ban az üzemet árverésen Elek Géza és Hoyos Miksa (1874-1956) gróf vásárolta meg.

 

Hoyos Miksa

(Hoyost az első világháború előtt és után több kanizsai cég választotta igazgatósága elnökéül: Franz Lajos és Fiai, Gőzmalom és Villamos-üzem Részvénytársaság, Konzerv- és Tésztaárugyár Részvénytársaság, Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság, Városépítő és Ipari Építési Részvénytársaság.)

 

A gyár olajfestményen

(A kép az 1970-es vagy 1980-as években készülhetett.)

 

•1915 tavaszán adta hírül a helyi lap, hogy a termelését szüneteltető üzem bejáratán magyarul és németül a „48. gyalogezred üdülőtelepe” felirat fogadja az arra járókat.
A cikk szerint a területen az egység lábadozó betegei, sebesültjei részére három hatalmas barakkot állítottak fel. Ezekben 600-700 embert tudtak elhelyezni, akik harctérre indulásukig vagy leszerelésükig tartózkodhattak ott.
Amikor az igény meghaladta a lehetőségeket, a Petőfi kaszárnyába is küldtek a gyógyulgató harcosok közül. (Nem tudom, milyen objektumot nevezett így az újságíró.) A parancsnok és családja, a személyzet egy része a gyár állandó épületeiben lakott.
Természetesen működött konyha a telepen, de az önellátás jegyében a társaság cipészei, szabói számára kialakítottak egy-egy kis műhelyt is. Volt konyhakert, park, orvosi rendelő, betegszoba, voltak fürdőszobák. Az idillt csak a fogda létezése kérdőjelezte meg.
Továbbá az, hogy délebéd idején, a mezőn keresztül, a város felőli kapuhoz apró leányok és fiúk bájos, de rongyos serege érkezett. Mindegyikük cserépedényt vagy csajkát cipelt magával, mindegyikük apja a fronton harcolt.
Kezdődhetett az újabb ebédosztás. Most az „üdülők” osztottak a sajátjukból.

 


Kanizsai hadbavonultak gyermekeinek egy csoportja
(Thúry György Múzeum.)
 

 

 

 

 

 

 

 

.

 
/1