Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



147. Nagykanizsa, Deák tér

 

A tér az 1870-es évek elején

(Balról a Deák tér 3. szám alatti épület, még földszintes formájában. Mögötte a Grünhut-ház, a Wlassics-ház és a takarékpénztári palota eredeti változata. Jobbról részben látszik a két Vagner-ház a Deák tér 11. és 12. alatt. Mögötte a Bajer-ház földszintes elődje, az oromfalával az utcára néző Czenek-ház, a még földszintes, de magas tetőterű Lovák-ház. Ennek szomszédságában, a Sugár utca torkolata helyén látható a régi, de már emeletes Babochay-ház, mellette a Weiser-ház telkén két jelentéktelen, apró házikó.)

(Thúry György Múzeum.)

 

A Törökkút és a tér 1905 körül

(Thúry György Múzeum.)

 

 

 

1905 körül készült három kép

 

•A térség, amit ma Deák tér néven ismerünk, eredetileg – keleti irányban – jóval nagyobb kiterjedéssel bírt (lásd: Fő út).

•A templom elé került át az Erzsébet térről 1773-ban a kő szégyenoszlop és itt állt, míg 1835-ben Babochay János városbíró el nem bontatta.

A szégyenoszlop mellé sokszor kihelyezték a szégyenpadot is. A bűnöst ilyenkor a padhoz kötözték, a nevében megfogalmazott írásos bűnlajstromát és bűnbánatát az oszlopra erősítették, azt olvashatták okulásul a templomból távozók.

A befejező fordulat (mai helyesírással) általában ekképp szólt: „Ki sorsomat látja, rossz életemnek rendjét olvassa, tanuljon rajtam!”.

 

                 

Roth Miksa illusztrációi Halis István 1893-as írásához
(Pellengérre általában a kifogásolható erkölcsűnek ítélt hölgyeket állították. Az oszlopos, pados megszégyenítés után a városból kitiltottakat hétfőnként várta még „kicsapatásuk”: megalázásuk folytatásaként a város határáig vezették őket. Az elítélt a város dobosa mögött haladt, miközben a gyepmester hátára mért időnkénti korbácsütésekkel próbálta rávenni az „urat” vagy „dámát” Kanizsa jövőbeni kerülésére. Őket követték az efféle látványosságban örömüket lelők.)
 

•1872-től alakult ki a tér részeként a „Suszteralle”. Ez a tér belső részét északról határoló (juhar) fasor neve volt.

 

 

 

Két kép a 20. század elejéről

 

Az 1920-as évek végén

 

1930 körül

 

Vásározók az 1930-as évek közepén

 

Nagyvásárokon itt árulták portékájukat a cipészek és a csizmadiák.

 

„Fapiac” a Deák téren az 1890-es években

 

•1873-ban az akkori „Felső templom tér” a Deák Ferenc tér nevet kapta.

 

 

•A Deák-tér 1. számú épület előtti részt 1897-ben jelölték ki a bérkocsik egyik állomáshelyéül.

 

   

Bérkocsik a századfordulón

 

A másik az Arany Szarvas szálló elé került. Előbbi a bérkocsik teljes eltűnéséig (még a második világháború után is) szolgálta célját.

A bérkocsikat 1907-től sorszámmal látta el a rendőrség.

1910-es adat szerint 38 fiákerje volt a városnak.

•A kanizsai bérkocsik itteni állomáshelyének híre a világháború során az uralkodóházig is eljutott.
1915 tavaszán a galíciai harcok sebesültjeinek egy részét a szinnai kórházban kezelték. Voltak köztük a 48. gyalogezred katonáiból, azok között nagykanizsaiak, azok között egy, a bokáján súlyosan sebesült fiákerese a városnak.
A gorlicei áttörés után Ferenc Szalvátor osztrák főherceg, magyar herceg meglátogatta az intézményt, végigjárta a kórtermeket és a lábadozóknak (magyarul) feltette az ilyenkor szokásos, meglehetősen formális kérdéseket. A személyszállítás kanizsai szakembere utolsóként került sorra.
─ Hol sérült meg? ─ faggatta a főherceg.
─ A bokámon.
Ekkor még mindenki komoly tudott maradni, de még nem volt vége.
─ Hol állomásozik?
─ A Fölsőtemplomnál.
Ez volt a pillanat, amikor elégtelennek bizonyult a katonák előzetes felkészítése a fenséges úr látogatására.

 


Ferenc Szalvátor
1866-1939

 

•A templom előtti térségre 1879-ben készíttették azt a medencés kutat, amelyet később Törökkútként emlegettek. Geiszl Mór építész és Hild Ferenc kőfaragó műve az utcák öntözését is szolgálta az ugyanakkor ásott kúttal.

 

(Thúry György Múzeum.)

 

A kúthoz tartozó vízemelő szerkezet kerekes, meghajtó része jól látszik feljebb, a mellékelt, 1905 körüli fényképen.

A Törökkút 1934-ben került át az Erzsébet tér északi felére a 48-as gyalogezred emlékművének felállítása miatt. Ma a múzeum udvarán áll.

 

 

Az első világháború után

 

Az 1930-as évek közepén

 

 

1939

 

Az 1950-es évek első felében

 

1955 körül

 

1960 körül

 

•A 48. közös gyalogezred Deák-téri emlékművét – Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását – 1934-ben avatták fel.

 


A szobor újonnan
 

•Ezzel a városhoz kötődő mindkét ezred (a m. kir. 20. honvéd gyalogezred, továbbá a cs. és kir. 48. gyalogezred) elesett katonáinak emléke megörökítésre került. A továbbiakban a két alkotásnak teljesen más, de egyformán tanulságos sors jutott.
Az Erzsébet téren, a város legforgalmasabb helyén álló szobrot a Kádár-rendszer megszilárdulása után, 1965-ben indították vándorútjára. Először az akkoriban eléggé félreeső zúgnak számító, de belvárosi Széchenyi térre telepítették. A hely jellege azonban változni kezdett, mert a tér keleti oldalán felépült a művelődési ház, a sarki üzletközpont pedig születőben volt.
Amikor előbbi 1976-ban elkészült, a két bronzkatonát a kies, távoli és néptelen Sétakertbe szállították át.

 

 

         
Az áttelepítés Kotnyek István képein

 


A Sétakertben
(Vízvári Józseftől.)

 

Civil erőfeszítések eredményeként 1993-ban kerülhetett az emlékmű eredeti helyére vissza.
Közben a Deák téri alkotás maradt ott, ahol mindig is volt. Ebben nagy része lehetett annak, hogy a kompozíció része Petőfi alakja, aki maga is szolgált az ezredben. Sokan (tévesen) az ezred 48-as sorszámát is valamiféle 1848-as kapcsolatként értelmezték.
1934-ben, az avatáskor a talapzat elülső oldalának közepére a következő vésett felirat került:

 

1798 – 1918

A CS. ÉS KIR. 48. GYALOGEZRED
HALHATATLAN HŐSEINEK EMLÉKÉRE

 


Képeslap a második világháború előtti időszakból

 

A szobor ebben az állapotában élte túl a második világháborút.

 


1950
(Vízvári Józseftől.)

 

Amikor a másik emlékmű kálváriája kezdődött, nagyjából akkor születhetett a döntés, hogy ez maradhat, de jellegén változtatni kell. Az eredeti feliratot márványlappal fedték, rá (a forradalmár) Petőfi egyik verséből (Véres napokról álmodom…) vett idézetet véstek:

 

S AZ Ó VILÁGNAK ROMJAIN
AZ ÚJ VILÁGOT MEGTEREMTIK!

 

Most már emlegethették 1848-as emlékszoborként, Petőfi szoborként.

      

       
Az ötven évvel ezelőtti „korszerűsítés” eredménye
(Az emlékmű új nevei 1975-ös és 1987-es tanácsi kiadványokban.)

 

Az 1980-as évek legvégén a talapzat hátsó, megemelt részére újabb, de kisebb tábla került (a szabadságharcos) Petőfi másik versrészletével:

 

ÉS MI NEM HAGYJUK MAGUNKAT,
MÍG LESZ EGY KÉZ ÉS EGY KARD:
FOGADOM AZT, HOGY MEGBÁNJA,
AKI BÁNTJA A MAGYART!

 

A két tábla együtt

 

A tábla elhelyezésével kapcsolatos adatokat nem ismerek.
2008-ban, amikor eltávolították a szobor felületét fedő patinát és bronzát fémes fényig csupaszították, ismét változott a talapzat felirata. Leemelték mindkét márványtáblát (további sorsukat nem ismerem), majd a hősi halottakra emlékező eredeti szövegre a második idézetet tartalmazó új, nagy márványlapot helyeztek.

 

 

 


2008
(A talapzatnak a korábbi tábla alatti része és a helyére szerelt új.)

 

És elérkezett 2014, az első világháború kitörésének 100. évfordulója. Ideális időpont a már elöregedett talapzat teljes felújítására. Hogy újakra cserélhessék, eltávolították a burkolatának minden elemét. A gyalogezred hőseire emlékeztetőt is.

Utódjára már nem az 1934-es sorokat, hanem Petőfi második költeményének (Már minékünk ellenségünk…) részletét vésték.

 


Az újabb „korszerűsítés” után

 

 

•Az Országzászló és előtte Istók János turulmadara először 1933-ban, másodszor 1990-ben lett felállítva.

 

 

Istók János (1873-1972)

 

1935 körül

 

Néhány évvel később

 

 

•Még néhány kép a tér jelenlegi állapotáról:

Az internet (Deák) térnyerése
(A város utolsó újságos bódéjának elszállítása Czupi Gyula 2015 februárjában készített felvételén.)

 

Kisebb csoda: még mindig létező, 1884-ben klinkerezett útszakasz

 

 

A hajdani vezetékfektetés beton emléke helyére 2016-ban kerülhettek ki a 2012-ben készült feliratos téglák
 

148. Nagykanizsa, Deák tér                                                                       (Felsőtemplom*)

 

      

A 19. század végén           A templom délkeleti sarka 1900 körül          Az egykori berendezés egy

                                                                                                                      darabja múzeumba

                                                                                                                           szállításakor

 

•Az 1730-as években itt már létezett egy fából emelt kápolna.

1764-ben (Halis szerint 1762-ben, 1763-ban) Nepomuki Szent János tiszteletére egy kisebb barokk temetőkápolnát emeltek itt, amelyet a piaristák gondoztak. (Akkoriban itt, a mai templomtól keletre volt a város temetője.)

1778-ban három haranggal rendelkezett.

1784-ben a város tanácsa betiltotta a temető további használatát.

1815-ben Bankó Károly festett három oltárképet a templom számára.

Az 1816-os feljegyzések szerint tornya még nem volt, a három harang 184, 57 és 44 kilogrammos volt. Szentélye kelet felé nézően épült. Volt kórusa, sekrestyéje, külső bejáratú kriptája.

•1824-ben (eredeti funkcióját már elvesztette a kápolna) a város jelentősen megnagyobbíttatta, kétemeletes tornyot is építtetett hozzá. A bővítés a kápolna keleti felét nem érintette. A másik oldalon a fal nagyjából 10 méterrel nyugatabbra tolódott. Így kialakult a templom ma is használatos bejárata.
Az elkészült toronyba kerülhetett a négy harang, amellyel a templom akkor rendelkezett.
Ekkortól végre ténylegesen használhatta a templomot a piaristák gimnáziuma. Igényük volt a munkák mozgatórugója.
 

A templom és környéke az 1864-es térképen

(Thúry György Múzeum.)

 

•A torony felépültéig a már létező harangokat haranglábakon tartva használták. A haranglábak ott voltak, ahol Barts (Bartsch) György városi aljegyző, bírósági végrehajtó háza volt a 19. század második felében: a Széchenyi tér mára lebontott keleti oldalán, a 8. számú telken.

•Barts György (1904-ben, élete hetvenhetedik évében halt meg) főhadnagyként részese volt a szabadságharcnak is. Dr. Arató (Neusiedler) Jenő visszaemlékezésében úgy ír róla, mint aki szívesen mesélt harctéri kalandjairól, de megöregedve már keverte az átélteket a csak hallottakkal, olvasottakkal: „minden csatában ott volt, egy időben több helyen is…”

•A bővítés révén a templom egészen közel került az előtte, a téren álló, 1765-ben már létező uradalmi magazinhoz (raktárhoz).

Ebben volt az uradalom mázsaháza is; bérlői pedig rongyot tároltak benne („rongyos magazin” volt az általában használt megnevezése), de a városba látogató színtársulatok is itt tartották előadásaikat az 1840-es években.

A szembeszökő diszharmónia miatt a város 1855-ben megvásárolta az uradalomtól a raktárt és lebontatta.

•Az első toronyórát 1826-ra Hitzelberger Ferenc (az Alsótemplom óráját készítő Hitzelberger fia) helyi mester készítette el.

 

A Zágrábi Iparművészeti Múzeum őrzi Hitzelberger Ferenc 1840 körül készített óráját

 

1844-ben Strasser Lázár helybéli kereskedő, amikor beszerezte a zsinagóga orgonáját, egy másikat a Felsőtemplom számára is adományozott.

A feljáró fából készült gerendáit 1877-ben cserélték kőre (Hild varasdi kőbányájából).

 

2005

 

1898-ban Hofhauser Antal műépítésszel elkészíttették a templom átalakítási tervét. A terv valószínűleg nem valósult meg, bár van hír kisebb munkákról. Leszerelték például az épület déli oldalát díszítő napórát.

1917-ben Pfeiffer Elek, a helyi főgimnázium rajztanára maga festette fogadalmi képet ajándékozott a templomnak. Ezen Szűz Mária látható, karján a gyermekkel, akik előtt az adományozó és családja mutatják be hódolatukat.

Ugyanekkor készíttetett fából két alkotást Münchenben a templom számára Bajer Vincéné (nyolcvannyolc évesen, 1941-ben halt meg): Jézus és Mária szívét.

•1916 tavaszán rendelet tudatta az országgal, hogy a templomok harangjainak súly szerinti kétharmadát rekvirálni fogják a hadsereg számára nyersanyagul. (A kis templomok, kápolnák egyetlen harangját persze száz százalékig érintette az elképzelés.)
„Bárhogy lesz is, annyi bizonyos, hogy hamarosan sor kerül most már a harangokra és akármelyiket viszik is el, szívesen kell adnunk, nemcsak azért, mert teljes értékű kárpótlást nyújtanak értük, hanem mert ezekkel a kedvesen csengő-bongó harangokkal fogjuk a háborút diadalmasan befejezni” − írta akkor az egyik helyi lap.

•1916-ban és 1917-ben a templom négy harangjából hármat távolítottak el.
A harangrekvirálók rendszerint ledobták a toronyablakokból az elszállítandó harangokat. Itt azonban súlyos kárt okoztak volna a templom előtti lépcsős felületben. Így a toronyban nagy kalapácsokkal összetörték a harangokat és a lépcsőkön hozták le darabjaikat.
A beolvasztott harangok közül többnek fennmaradt néhány adata.
A fertályos (negyedeket verő) 400 kg-os harangot a város tanácsa öntette 1825-ben Eberhard Henrikkel Pesten. Ezen a vallásos tárgyú reliefeken túl, ott volt a város akkori – 1902-ig használt – címere is.
A következőket lehetett rajta olvasni:


„EX VOTO INCLITI MAGISTRATUS CANISAIENSIS SUB FERDINANDO LOWACK ECCLESIAE CURATORE 1825. FUDIT HENRIKUS EBERHARD PESTHINI DIE 24 AUGUSTI 1825.”


(Magyarul: „Nagykanizsa város jeles tanácsának fogadalmából Lovák Ferdinánd egyház-gondnoksága idején, 1825-ben. Öntötte Eberhard Henrik Pesten 1825. augusztus 24-ikén.”)
A 620 kg-os nagyharang (Szent György nevét viselte) 1894-ben készült a Seltenhofer Frigyes Fiai cég soproni öntödéjében. Az öntöde 1000. harangjaként gyártották az alábbi felirattal:


„Dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek: Zsolt. 145.
2. V. 1894. Seltenhofer Frigyes Fiai Sopron, cs. és m. kir. udvari harangöntöde.
Az 1000-ik harang emlékéül.”


E két harangot 1916 szeptemberében, a rekvirálás első ütemében vitték el. Ráadásként elszállították még az óraharangot is.
 

       

Seltenhofer cégének reklámja 1866-ban

        

           

A környék 1916-ban összegyűjtött – elszállításra váró –  harangjai a városban

 

Kanizsai hangulatjelentés 1916 novemberéből

 

1917 szeptemberében folytatódott a harangok eltávolítása.
Vitték a 250 kg-os darabjait is, amelyet diákharangként emlegettek. Ez is 1894-ben készült Seltenhoferéknél. A „Zala” szerint ezen is volt felirat:


„Zengjen szózatod füleimben, mert a te szavad édes énekem.”


(A három nagy harang egy szinten volt elhelyezve, a toronyablak magasságában. A legkisebb magasabban, a toronyóra mellett volt. Oda már csak létrákon – nem veszélytelenül – lehetett feljutni. A négy harang kötele a kórusig ért, ahol egy-egy kőkocka volt rájuk erősítve.)
A világháborút csak a legkisebb harang, a lélekharang vészelte át. Azt 1902-ben öntötte a Seltenhofer Frigyes és Fiai cég.
Megjegyzem, hogy 1894-ben a két fiatal haranggal megrepedt elődjeiket váltották fel. Halis jóvoltából ezekről is maradtak fenn adatok.
A korábbi nagyharangot 1756-ban öntötte Feltl Márton Grazban. Társát (ez volt akkoriban a fertályos harang) is ő készítette 1761-ben.
•A meghagyott lélekharang mellé 1925-ben öntettek négy új harangot Szlezák Lászlóval. Ezek 600, 350, 300 és 180 kg-os tömeggel készültek.
 

1925. október 4.

 

Az új nagyharangra a koronát felajánló István király, az egyik közepes méretűre a karján a kis Jézust tartó Szent József ábrázolása került.

•1944 júniusában olvashatták a kanizsaiak a helyi lapban, hogy ismét harangokat szereltek le beolvasztásra. Az Alsótemplomból a Szent Ferenc és a Szent Antal (e nevet tévesen adhatták meg) harang vált a világháború áldozatává, de a Felsőtemplomból (kettőt) és Kiskanizsáról (nem világos, hogy hányat) is vittek el harangokat.
•Jelenleg három harangot találunk a toronyban. Megvan még az 1902-ben készült lélekharang, az 1925-ben öntöttek közül pedig kettő. Egyikük a 600 kg-os nagyharang.

•Az 1923-as renoválást Homonnay Vince veszprémi templomfestő és építő végezte.

1927-ben új orgona került az épületbe az Angster cégtől.

•1941-ben, 1942-ben a 18. századi hajórészek lebontása után egy nagyobb alapterületű, modern részt építettek a 19. századi toronyhoz és hajórészlethez. A bővítés Kiss István szombathelyi katonamérnök tervei szerint történt.

 

 

Az 1941-es átépítés előtt

 

   

 A munkák idején

                 

Az átépítést követően

 

1944

(Steinhardt László képe.)

 

Az új padokat (a korábbi 50 helyett 320 ülőhellyel) Buday János készítette. Ugyancsak az ő munkája a sekrestye tölgyfa borítása.
Kovács József kőfaragó alakította ki a márvány felületeket, a szenteltvíztartókat.

A színes ablakok Palka József üvegfestő mester műhelyében készültek.

A felsővárosi (egyszerűbben és a száz évvel ezelőtti helyi tájszólásban: „főső”) templom titulusa 1943 óta Jézus Szíve.

•Ki tudja, mikorra fejeződtek volna be a templom bővítési munkái Longauer Imre (1905-1973) tevékenysége nélkül. A püspöki tanácsos, hittanár szokatlan elszántsággal dolgozott az általa felvállalt célért.
Nehéz, háborús években folytatta az adományok gyűjtését, megteremtette ezzel a munkák fedezetét, írásai sorozatával tartotta ébren a nagyközönség érdeklődését, beszerezte az építkezés anyagait, intézte a templom új berendezésének elkészítését, mindent megtervezett, megszervezett, de ha kellett, szerszámot fogott és fizikai munkát is végzett.
Eredményességét biztosan segítette, hogy nem először tett ilyesmit. Kórházlelkészként már az új Kórházkápolna létesítését is ő irányította.

 


Longauer Imre

 

Fennmaradt egy történet, amely érzékelteti, hogy hősünk mire volt képes a megoldások keresésében.
Ugyan bontás előtt a városi múzeumba kerültek az öreg berendezés „érdemesebb” darabjai, de néhány közülük értékesíthetőnek bizonyult. Longauer a régi padokat a nagybakónakiaknak, Szent Antal fából faragott szobrát a felsőrajkiaknak adta el, hogy szépíthessék templomaikat, a kanizsai finanszírozási gondok pedig enyhüljenek.
A szoborért száz pengőt kapott, de feltétellel: köteles volt Felsőrajkra juttatni azt. Csakhogy a vasúti csomagszállítás, de annak szekeres változata is, elvitte volna a vételár jelentős részét. Longauer harmadik lehetőséget talált.
Arcképes igazolványával – kihasználva a neki járó kedvezményt – váltott egy félárú jegyet harmadosztályra. A másik jegyért teljes árat kellett fizetnie, mert Szent Antalnak a MÁV utazási szabályzata szerint nem járt kedvezmény.
Szent Antal szobra Longauer Imrével vonatozott Felsőrajkra.
 

A Szent Antal-szobor a felsőrajki templomban

(Csikós Dóra felvétele.)

 

   

 

   

 

•1908-ban a tűzjelzés új módját vezették be a városban. Nem a Kossuth téri laktanyában fújták meg a kürtöt (bár vonulás közben továbbra is használták), hanem a Felsőtemplom harangjait verték félre és a toronyra a tűz irányába eső oldalon vörös zászlót (éjjel vörös lámpást) tettek ki.

•A templomtorony efféle használata azonban korábban is szokásos volt.

1868-ban (még nem létezett a tűzoltóegylet sem) leégett a Rákóczi utca keleti végének (Cziczelle utca) tíz lakóháza. A helyi lap híre szerint a tüzet oltani szándékozók a templomtoronyra tűzött „vészzászló” iránya alapján indultak a helyszínre. Ugyanezen eljárással jutottak a tűz közelébe a pusztulást látni vágyók is.

A tudósító szerint utóbbiak voltak jóval többen.

 

149. Nagykanizsa, Deák tér 1. (képek még: Csengery út 1. és 3.)              (Szomolányi-sarok*)

 

•A mai épület sarokrésze helyén Németh János szűcs földszintes háza (1835-ben már tulajdonában volt) került lebontásra.

•Németh János fia – az 1819-ben született ifj. Németh János – ügyvéd lett.

Karrierje kivételes volt. 1846: Somogy megye táblabírája, 1848: Csány László titkára, 1849: a kanizsai járás főszolgabírója, 1862: Zala megye alispánja, 1862: a királyi ítélőtábla bírója, 1869: kúriai (legfelsőbb bírósági) bíró, 1877: tanácselnök ugyanott. 1890-es nyugdíjazásakor a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta meg.

 

                               

                                                       Németh János bíró

                                                                    

•1853-as adat szerint Németh házában tevékenykedett – a városban 1832-ben letelepedő, 1834-ben kölcsönkönyvtárat alapító – Wajdits János „kompektor” (könyvkötő és könyvkereskedő).

•A Németh-házzal keletről az emeletes Wlassics-ház volt szomszédos. A 19. század második felének elején épülhetett.

•Bár, mai értelemben vett polgármestert 1868-ban választott először a város Halvax József személyében, elődjét, Wlassics Antalt már polgármesterként emlegette az utókor. Nem alaptalanul, mert 1857-ben kinevezték polgármesternek, majd 1862-ben megválasztották városbírónak. (Olyan időszak volt ez, amelyben nagyon gyakran cserélődött a város vezetőjének személye, amelyben a poszt neve is változgatott, akárcsak a posztba kerülés módjának szabályozása.)

Wlassics (apja sóházi főtiszt, anyja Chinorány lány volt) 1844-ben az akkor alakult helyi Védegylet jegyzője, 1848-ban a helyi nemzetőrség egyik századosa volt.

 

                                

 Wlassics Antal (1815-1883)                             Wlassics Gyula (1852-1937)

 

•Fia, báró (1916-tól, zalánkeményi előnévvel) Wlassics Gyula Zalaegerszegen született, de az elemi iskolát és a gimnázium első négy osztályát (ekkor csak ennyi évfolyammal működött a helyi intézmény) már Kanizsán végezte. Jogászként egyetemi tanár, vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Csengery Antal leányát vette feleségül.

Az udvarban sokáig állt a város egyik legöregebb vadgesztenyefája, amely alatt sokszor tanulgatott az ifjú Wlassics.

•Az 1860-as, 1870-es években Wlassics házában működött Mattosch (Mattosh) József szabósága.
A mester 1877-ben, élete 56. évében meghalt. Özvegye vezetésével még két esztendeig létezett a vállalkozás.
 

1867

 

1867-ben költözött a házba Wajdits könyvkereskedése, újságjának szerkesztősége és kiadóhivatala a közelből (Fő út 14.).

 

Az 1870-es évekből

 

Wajdits József volt, aki 1868-ban újságjában, a Zala-Somogyi Közlönyben elkezdte apróhirdetések közlését. E vállalkozását „Első Tudakozó és Közvetítő Intézet” névvel reklámozta.

 

       

 Wajdits 1886-os hirdetése

(Már a nyomda is itt, a Wlassics-házban működik.)

 

1887

 

•A város két lapja, a Wajdits-féle Zalai Közlöny és a Fischel-féle Zala hosszú évtizedeken vívta csatáját az előfizetőkért, az olvasókért.
Cikkeik alapján gyakorta érezhetjük úgy, hogy a két szerkesztőség munkatársai nem igazán szívelhették egymást (hiába voltak bőven személyi változások az idők során), ahogy a két laptulajdonos família sem. Amikor alkalom nyílt, szívesen ütöttek egyet a vetélytárson.
1884-ben a Zala találta elérkezettnek a pillanatot. Októberben tájékoztatta olvasóit, hogy Wajdits József kiadásában megjelent az „Amor” című lap első száma nyolc oldalon és mindjárt közölte is velük véleményét az újdonságról:
A szennylap szemérmetlen tartalmának a magyar irodalomban – ennek dicséretére legyen mondva – aligha van párja. A laphoz undort keltő obszcenitással megírt előfizetési felhívás is társul.
Az ocsmány nyomtatvány családi körben megmételyező méregként hatna, de ocsmány a vállalkozás is, mert az ifjúság megrontásából szerzendő haszonra irányul.
„Pfuj!” – fejeződik be a kiadvány minősítése, amelynek elkobzását javasolták az illetékeseknek.

 

             
(Balra részlet a Magyar Könyvkereskedők Egylete közlönyének (Corvina) szeptemberi számából. Jobbra a Zalai Közlönyben megjelent egyetlen reakció.)

 

A Zalát olvasva megtudhatjuk még, hogy 1130 példány elkobzása meg is történt, majd két hónappal később újabb 600 darab került lefoglalásra a Wajdits-féle üzletben tartott házkutatás során.
Az „Amor” második száma sohasem jelent meg.
•1884-ben Mattosch szabóműhelye helyén nyitotta meg cukrászdáját Graff Ádám.

 

             

1884

 

Üzletét tulajdonosa a város második cukrászdájaként reklámozta. Tette ezt nem teljesen alaptalanul, bár kérdés, hogy mit értünk cukrászda alatt.

 

1906
(Az utolsó fiáker mögött Illés Simon cukrászdájának asztalai.)

 

A cukrászda még az 1920-as években is létezett, bár tulajdonosai időközben változtak és a ház is átépítésre került. Graffot Illés Simon, majd Váry Zoltán követte.

 

1907

 

1907

 

1920

 

 

Amikor még eredeti formájában létezett a Wlassics-ház

(A 19. század utolsó évei.)

 

•A Németh-ház helyére a Nagykanizsai Takarékpénztár, a megye első bankja építtette fel székházát.

 

 

Az építkezés 1870-ben és 1871-ben folyt. A mai épületből akkor készült el a Csengery út mentén épült szárny, beleértve a Deák téren a sarki részt is.

A már akkor kétemeletes házat Hencz Antal és Berg Károly építette. Tervezőként nem nevesített, híres, grazi építészről írt a korabeli sajtó. A lap szerint rossz és drága tervét hosszasan módosítgatta az építész, mígnem a takarékpénztár, megelégelve a csúszással jelentkező veszteségeit, az építkezés indítása mellett döntött.

Az épület Csengery úti részében kezdte működését 1871-ben a dunántúli távírdai főigazgatóság.

Ugyanitt az első emeleten nyílt meg 1879-ben az Osztrák-Magyar Bank helyi fiókja és székelt az első világháború előtt a Nagykanizsai Szépítő Egylet.

1877-ben a Csengery út 3. szám alatti épületrész földszintjére költözött a posta. Innen került 1887-ben a Király utca 53. alatti, már lebontott Harmincados-házba.

 

1891

 

  

A ház a 20. század első éveiben és a fiákerek

 

A sarki drogéria számlájának részlete
(Szoliváné Szabó Erzsébettől.)
 

•1898-ban a keletről szomszédos, Deák téri Wlassics-házra (1886-ban vette meg a takarékpénztár a Zrínyi utcáig nyúló teljes telekkel) újabb emeletet húztak.

Morandini Román – Morandini Tamással együtt – ekkor alakította ki a mai egységes homlokzatot és a sarki kupolát. Az utóbbit fővárosi iparos készítette.

 

 

Az eredeti kupola újonnan

 

A bővítés során a korábban elkészült rész homlokzata érdemben nem változott.

Ez szerencsés körülmény, mert annak díszítésével Szász Gyula helyi születésű szobrászművészt bízták meg még az eredeti építkezéskor. Munkájából leglátványosabb a Csengery utcai oldalon az erkély körüli rész.

Léteznek még – a korábban épült szárnyon – a kirakatok felső részét fedő ablakok szép öntöttvas keretei is. Az utólag készült részen már más jellegű portálokat alakítottak ki.

A bővítés kapcsán bécsi tervezőről írt a helyi lap. Ludwig Schöne kapta a feladatot, hogy a tetőzet, illetve a Wlassics-ház átalakítását megoldja.

 

 

A két világháború között

 

A ma is létező könyvesbolt 1955-ben
(A kép eredetije Gayer Ildikó birtokában.)
 

Az 1950-es évek második felében

 

 

A "Szomolányi" utódja 1960-ban

(fortepan.hu)

    

Kupola nélkül 1979-ben

(Thúry György Múzeum.)

 

  

 

 

Ifjabb Wajdits József

(1942-ben, hetvenkettő évesen halt meg.)

 

•Az így bővült ház földszintjén, a Deák téri oldalon működött a 20. század elején ifj. Wajdits József könyvkereskedése, lapjának szerkesztősége, kiadóhivatala, majd a sarokrészen az 1898-ban született Szomolányi Gyula 1924-ben alapított divatáruháza. (Szomolányi boltja a Csengery út 2. szám alatt nyílt meg. 1930-ban átköltözött az épület sarki üzlethelyiségbe, majd ide, a takarékpénztári palota átellenes részébe.)

 

1930

 

Szomolányi üzlete még a Fő út 14. szám alatt
(Dr. Wágner Jánosné (Mohácsi Erzsébet) révén.)
 

•Az 1920-as években az ingatlan biztosított helyet Argent János „modern cipészete” és üzlete számára.

 

   
1922 és 1923
 

Argent János 1925-ben
(Thúry György Múzeum.)
 

•A 19. század végén egy napfény-műtermet építettek fel a ház udvarán.


Az udvari műterem (pirossal jelölve) az 1917-es térképen
(Thúry György Múzeum.)
               

A következőkben a Zalai Közlöny és a Zala hirdetései alapján veszem sorba, hogyan követték egymást itt a fényképészek.

•A korabeli iratokból tudható, hogy az 1870-ben született, budapesti Farkas István építtette fel itt 1894-ben „fénykép-felvételi irodáját”.

 


1894

 

Farkasnak a hirdetésben emlegetett korábbi helyi működéséről nincsenek adataim, ahogy itteni és későbbi tevékenységéről sem. (1887 januárjában megjelent egy kis hír a helyi lapban, amely szerint „amerikai fényképészeti műhelyiség nyittatott” a Csengery utcában. Sajnos, ennél többet az újság további számaiból sem lehet megtudni sem a fényképész személyéről, sem tevékenysége helyéről. )
Tény, hogy csak rövid ideig dolgozott helyi mesterként, de 1899-ben még Kanizsán születettek meg ikrei. Az anyakönyvben foglalkozásaként fényképész és államvasúti díjnok szerepel.
•1896 áprilisában jelezte hirdetésében Singer Sándor, hogy átvette Farkas műtermét. Ugyanakkor kis hírében a Zala arról is tájékoztatta olvasóit, hogy az új fényképész Makóról érkezett.



1896

 

     

(Töreky Andrástól.)

 

     

 

Singer Szolnokon

 

1897 októberében adta hírül a Zala, hogy Singer már hónapokkal előbb elnyerte a nizzai kiállítás nagy aranyérmét. Talán a sikerek is szerepet játszottak abban, hogy Singernek nem volt már sokáig maradása Kanizsán. Az alábbi hirdetésben dicsért segéderők egyike azonban készen állt átvenni helyét.



1898

 

•Talán ekkor, a kialakult átmeneti helyzetben próbálkozott Nagykanizsán a Pietsch-féle fényképészet.
Internetes ismertetések szerint a jobbára szabadkai és budapesti felvételeiről ismert műtermet Pietsch Ferenc működtette, aki Pietsch J. néven is hirdette magát.
A Pietsch nevet a helyi lapok 1898-as, 1899-es évfolyamaiban találhatjuk meg.
Pietsch Jakab (magánzó) két esetben adományozóként említődik és azt is megtudhatjuk, hogy a helyi Hadastyán Egylet főparancsnokának, majd elnökének választotta meg „a város derék polgárát”.
A sziléziai illetőségű Pietsch 1899 januárjában lett magyar állampolgár.
 

                     

     

•Wasserman Antal − Singernek a vajdasági Versecről érkezett segédje − főnöke gyakori távollétei miatt ténylegesen a műterem vezetője lett. Ez az állapot több mint két évig tartott, amikor 1900-ban Wasserman megvásárolta a létesítményt és ugyanakkor felvette a Vértes nevet.

 

Ez az 1904-es felvétel viszonylag sokat árul el Vértes műterme belsejéről

(Thúry György Múzeum.)


                                                    
1900 és 1906

 

                  

„Két dudás egy csárdában…”
(1906)

                     
1908 és 1909

 

1908-ban már elektromos világítás mellett is tudott képeket készíteni Vértes.

                  

Fényképezés elektromos fénnyel (1881)

 

                                       

                                                   Vértes Antal

 

            

1900

 

Vértessel olyan fényképész birtokába jutott a műterem, aki ténylegesen letelepedett Nagykanizsán, évtizedekig dolgozott itt és a helyi közéletnek is részese lett képviselőtestületi tagként.

 

Vértes Antal 1925-ben

(Thúry György Múzeum.)


•A műterem működtetését 1931-ben vette át Tüttő Jenő (1902-1988). Vértes 1932-ben elköltözött a városból.

 

A műterem északi oldala

 

 


1934

 

Tüttő egyik munkája 1935-ből

 

Az idős Tüttő Jenő (jobbra) Badacsonyban egy kanizsai halsütőnél
(Tüttő István felvétele az 1960-as évek második feléből.)
 

•1934-ben lett a mára lebontott műterem tulajdonosa az 1910-ben született Vastagh Béla.

 

1934

                

 A műterem északi oldala 1940-ben

 

Vastagh Béla retusál

 

Az 1930-as évek végén már az Ady utca 3. szám alatti műtermet is ő működtette. Az „Elite-foto” nevet adta neki.

•1988-ban az épület korábban elbontott kupoláját újra megépítették.

Címereit 1992-ben a Városvédő Egyesület készíttette.

 

150. Nagykanizsa, Deák tér 2.                                                                  (Grünhut-ház*)

 

•A reformkorban Gobra Ferenc háza állt itt.

 

A 20. század első éveiben

 

•A mai ház a Grünhut család lakóháza volt eredetileg.

1860 körül (Tóth Antal szerint 1860-ban) épült, romantikus stílusban, erkélye felett gótikus stílust idéző mérműves rozettákkal, homokkő oroszlánfigurákkal. Építtetője a cégalapító Grünhut Fülöp (nyolcvan esztendős korában, 1899-ben halt meg) volt.

A telek akkoriban még a Zrínyi utcáig nyúlt (lásd: Zrínyi utca 45.). Az udvarban még állnak a cég itteni raktárai.

 

1929

 

                       

Kiss Judit 1976-os felvételei

(Látható, hogy az 1975 körüli felújítás során a ház udvari oldalát jelentősen átalakították.)

(Thúry György Múzeum.)

 

      

 

      

 

A kapu 2014-es felújítása után

 

            

 

                                 

                         A földszintes nyugati szárny kőkeretes ajtaja

 

•Földszintjén a család híres gabonakereskedése működött. A Grünhut Fülöp és Fiai (Alfréd és Henrik) gabona- és terménykereskedő cég jelentőségét talán érzékelteti, hogy Fiumében, Balatonszentgyörgyön és Triesztben tárházakat építtetett. Ezeket a Déli Vasút államosítása kapcsán a MÁV vásárolta meg.

 

1880

 

„Magyar”, az egycsavaros tengeri áruszállító gőzhajó Fiumében
(Ezt a hajót 1911-ben és 1912-ben birtokolta Grünhuték cége.)

 

          

Grünhut Fülöp                        Grünhut Alfréd

(Thúry György Múzeum.)

 

 

•Grünhut Fülöp fia, Alfréd (hetvenegy esztendősen, 1923-ban hunyt el) kereskedő, bankár és neves műgyűjtő volt; numizmatikai és metszetgyűjteményét a múzeum őrzi.

Alfréd testvére, Henrik (1859-1917) volt a cég másik tulajdonosa.

•A trianoni határok közé szorult Magyarországon a város korábbi fellendülését okozó nagykereskedelmi (mezőgazdasági terményeket forgalmazó) tevékenység lehetőségei radikálisan zsugorodtak. Nem tekinthető véletlennek, hogy Grünhut Henrik fia, az elektromérnök Elemér (1899-ben született) a két világháború között már villanyszerelési vállalkozást működtetett a házban. Emellett itteni boltjában árusította is a szerelési anyagokat és az elektromos berendezéseket.
Grünhut Elemér a koncentrációs táborokba hurcolt és ott elpusztított (1944) kanizsai polgárok egyike volt. Egyike azoknak is, akinek emlékét „botlókő” őrzi hajdani háza előtt a járdában.
•Itt jegyzem meg, hogy Simon Géza Gábor a gramophone-anno.eu oldalon közölt írásában foglalkozik két kanizsai céggel, amely a birtokában lévő borítók (itteni fényképeik Simon írásából származnak) tanúsága szerint hanglemezeket is árusított.
Grünhut mellett említi a Transdanubia cég boltját is.

 

1933


Az üzletet a részvénytársaság a Csengery út 6. szám alatt nyitotta. Főként csillárokat árusítottak, de ott fogadta ügyfeleit villanyszerelő részlegük is. A nagy múlttal rendelkező, erős cég a piaci lehetőségek szűkülése és a gazdasági válság szorítása miatt kényszerülhetett a profiljába nem igazán illeszkedő üzletág indítására. Sokat azonban ezzel sem értek el: 1934-ben a vállalat megszüntette minden kanizsai tevékenységét, beleértve ezt is.

 

           

 

 

      

1929 és 1908

 

                                

A hanglemezek 1912-es és 1913-as kínálatából

 

                          

1912 és 1908

 

1902

 

1896

 

151. Nagykanizsa, Deák tér 3.                                                                       (Hild-ház*)

 

•A reformkorban Lackenbacher József háza állt itt.

E földszintes házban volt az 1850-es évektől 1868-ig – a postahivatalok állami működtetése kezdetéig – a város postája. Az utolsó postamester, Chinorány Boldizsár három beosztottjával végezte itt tevékenységét.

1862-ben választották szét a pénzpostát és a levélpostát, hogy az ügyintézés gyorsabb legyen.

 

1910 körül

 

•Az akkor még földszintes ház emeletesre alakításának tervét 1885-ben készíttette el Eisinger Henrik akkori tulajdonos Geiszl Mórral. Geisz Mór ismert tervén az épület nem a mai formájában szerepel. Eisinger ugyanekkor telke átellenes végén (lásd: Zrínyi utca 47.) is építkezett.

1892-re a földszintes ház már biztosan a mai állapotába került.

 

  

 

•Az időközben Antal Jenő (1933-ban, 52 évesen halt meg) nagyvendéglős tulajdonába került épületet 1925-ben vásárolta meg az itt működő Gazdák Biztosító Szövetkezete, amelynek irodája is ide került.

A kereskedőház helyet adott a Hild Ferenc kőfaragó és fia által 1882-ben alapított „első nagykanizsai temetkezési vállalat”-nak is.

•Az első Hild, aki szerepet játszott a város történetében id. Hild Károly soproni kőfaragó volt. Az ugyancsak soproni Schármár Jánossal együtt építették fel az 1945-ben leégett városházát.

Soproniként is volt háza Kanizsán, a Király utca 4. szám alatt. Varasd mellett kőbányát is birtokolt. Innen származott a Felsőtemplom előtti – 2008-ban elbontott – kőből faragott lépcső anyaga.

Ezek az ingatlanok később a kanizsai Hildek tulajdonába kerültek.

•Hild Ferenc („nagy Hild”) 1875-ben szerzett engedélyt a kőfaragó mesterség kanizsai folytatására. E tevékenységet bővítette 1877-től koporsók árusításával, majd 1881-től temetkezési szolgáltatásokkal.

 

Hildék pecsétje 1879-ben
(Thúry György Múzeum.)

 

1886

 

A cég neve ekkoriban szinte követhetetlenül változott. A változatokban szereplő „S.” talán nem is a család valamelyik tagjának keresztnevére utal (nem találtam megfelelő nevű személyt), hanem a német kőfaragó szó (Steinmetz) rövidítése.

A temetésekhez gyászkocsit szereztek be, 1882-ben Horschetzky helyi aranyművessel háromnegyed méter magas, ezüst halottkísérő keresztet készíttettek. Ekkor Első Nagy-Kanizsai Temetkezési Vállalat (Hild S.) néven ismert a cég. Ügyvivője Hild László volt.

1885-ben a temetkezési részleggel, Hild S. Temetkezési Vállalat néven találkozhatunk.

A vállalkozás 1887-től Hild E. L. Temetkezési Vállalat a „Részvét”-hez néven működött tovább, de ugyanakkor létezett a Hild S. építő és kőfaragó üzlet is.

Ferenc testvére (?), Hild László („kis Hild”) – 1922-ig volt a temetkezési vállalkozás ügyvivője – 1900-ban szervezte meg a városban az Első Temetkezési Egyesületet.

 

1911-es hirdetés téves házszámmal

(Hildék üzlete a Deák tér 1. szám alatti Wlassics-házból a Deák tér 3. szám alá költözött.)

 

Hild István (Hild Ferenc 1922-ben meghalt fia) emlékére a város polgárai 1926-ban jótékony célú temetkezési egyletet hoztak létre.

A céget – testvére halála után – Ferenc másik fia, József egyedül vezette. Ekkoriban már építőanyag és gabona kereskedésével is foglalkoztak.

 

152. Nagykanizsa, Deák tér 4.                                                               (Lackenbacher-ház*)

 

•Lackenbacher Heinrich építtette a 19. század első negyedében.
A mai formájában romantikus stílusú épület kapuja kőkeretes. Biztosra vehető, hogy (jelenleg tisztázatlan időpontokban) igen jelentős átalakításokat végeztek rajta.
A 20. század első éveiben készült felvételeken már mai tömegében, de teljesen más jellegű homlokzati díszítményekkel láthatjuk.
 

                      

Kiss Judit képei 1976-ból

(Thúry György Múzeum.)

 

      

 

      

 

•Itt élt az 1777-ben Csehországban született Horsetzky Mór, a város tudós orvosa. (Születési időpontja tekintetében van bizonytalanság, mert az orvosok 1852-es megyei összeírása szerint 61 esztendős volt akkor.)
Horsetzky 1811-től tevékenykedett Kanizsán, ahová leendő apósa hívta. Bérlőként került a házba, aminek házassága révén (1812-ben felesége lett Lackenbacher Heinrich leánya, Julianna, aki 1880-ban, kilencvenkettő évesen halt meg) 1847-ben már tulajdonosa is volt. Van vélemény, amely szerint a házat ő építtette a korábbi épület helyén, vagy átalakításával. (Az sem lehetetlen, hogy a gazdag Lackenbacher leánya és veje számára emeltette az új épületet. Tény ugyanis, hogy ő maga − egy 1835-ös szerződés szerint − a Fő út 14. szám alatt, Széchenyi István házában volt bérlő.)
Horsetzky haláláig élt együtt feleségével, 16 gyermekük született. 1859-ben halt meg Nagykanizsán.

Megnyitásakor (1832) őt választották az izraelita iskola igazgatójának. Megszakítással ugyan, de e tisztségét 1857-ig megőrizte.

Munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte, amikor 1845-ben tagjai közé választotta.

Egyik gyermeke a sok közül, a szintén hosszú életet élt Sándor (1825-1911) a MÁV főmérnöke lett. A szabadságharcban Komárom várában tüzér hadnagy volt.

• Horsetzky Mórtól származik a következő feljegyzés is:
„1840. augusztus 31-én este 7 órakor, aztán megint este 10 órakor s végül szeptember 1-én reggeli 3 órakor dörgéssel és morajlással kísért nagy földrengés volt Kanizsán. Az emberek megrémülve ugrottak ki ágyukból. Sok épület megrongálódott. Ilyen erős földindulásra a legöregebb bennszülöttek sem emlékeztek.”

•A házat 1890-ben az elköltöző gabonakereskedő, bankár Lessner Henriktől (ő 1880-tól volt tulajdonos) vette meg Clement Lipót, korábbi palini bérlő, aki 1889-ig volt a Hadastyán Egylet elnöke.

Clement felesége, Godina Vilma az 1887-ben alakult Keresztény Jótékony Nőegylet első elnökeként lett közismert.

 

Godina Vilma (Clement Lipótné)

 

•A ház 1898-ban Grünhut Alfréd (1853-1923) gabonakereskedő, műgyűjtő tulajdonába került. Így hosszú ideig Grünhut-házként ismerték. Grünhut felesége Dobrin Benő leánya volt. Dobrin Irén (1863-1929) felmenői között szintén találhatunk Lackenbachereket.

•Az épületet (pontosabban: 5/8-ad részét) 1940 végén vette meg a Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia. A plébánia a vásárlást követő jogviták miatt csak 1942-ben tudott beköltözni a házba az Eötvös tér 30. szám alatti Köhler-házból. (A megvásárolt rész tulajdonosa dr. Gross Dezső ügyvéd özvegye, Grünhut Lúcia volt. Férje 1922-ben, negyvenkettő évesen halt meg.)

 

 

•A Lackenbacher (nevüket időnként Lachenbacher formában találjuk) család 1790-től 1835-ig a város kereskedelmi életének meghatározó tényezője volt.

Villányi Henrik szerint Lackenbacher Moses 1750 körül született Kanizsán. Apja, Lackenbacher Isacher Bernath Burgenlandból (Lakonpack településről) vándorolt a városba, amikor Kanizsa megszűnt várkerület lenni (a 18. század eleje).

Moses mellett még három fia volt: Heinrich, Ignaz és Israel (ő 1824-ben halt meg).

Kezdetben a Batthyány-uradalom terményeit forgalmazták, majd a hadsereg szállítójaként előbb Zala és Somogy, aztán Baranya, Sopron és Vas megyékre is kiterjesztették működésüket.

Moses testvéreivel létrehozta a Lackenbacher M. és Társai nagykereskedelmi céget. Ennek beszerzési központja Kanizsán volt, irodája, elosztó intézete (kiterjedt működésük miatt) Bécsben. 1805-re a Lackenbacher-ház már a monarchia egyik legnagyobb élelmiszer-szállítója lett. Társzekerei Milánótól az Inn völgyéig vitték a hadsereg számára az élelmiszert. 1808-ban Lackenbacher Moses megkapta a császár-királyi szabadalmaztatott nagykereskedő címet.

1814-es halála után a céget Heinrich (Moses testvére) vezette tovább. Ő építtette e házat és hozzá a raktárakat. . Itt működött a nagykereskedelmi cég irodája is.

1837-ben Heinrich meghalt, majd még ugyanezen évben megszűnt a vállalkozás is.

1851 júniusában az Alsó-Ausztriai Kézműves Egyesületnek (Nied. Oesterr. Gewerb. Verein) a jelentősebb kanizsai kereskedőkről készített felsorolásában már csak egyetlen említése van a Lackenbachereknek: Lachenbacher Jos. és Társa likőrgyártással és terménykereskedelemmel foglalkozik. A fennmaradt iratok szerint Lachenbacher I. S. és Társa 1843-ban kért engedélyt likőrgyártó üzem létesítésére, 12 ember foglalkoztatását ígérve. Arról nem ismerek adatot, hogy a vállalkozás hol és meddig működött.

E házat azonban még 1863-ban is Lachenbacher-háznak nevezték.

•A bécsi irodát Moses Kanizsán született fiai (Bernath 1789, Heinrich 1784) vették át; eredményesen. Jelentőségében az hamarosan túlszárnyalta a kanizsai céget. Mindketten birodalmi nemességet kaptak (1824) és katolizáltak.

•Itt jegyzem meg, hogy a nagykereskedők számának növekedésével új foglalkozási ág jelent meg a városban.

Bevásárlók (Krobotenfahrer, azaz kocsis küldött) százai kezdték járni Muraközt és Horvátországot, felvásárolva megbízóiknak a nyersterményeket.

A jellegzetes, nehéz lovakkal befogott, hosszú szekerek vándorútjainak a vasúthálózat kiépülése vetett véget. Utódjaik még néhány évtizedig vonattal közlekedve ügynökösködtek, akkor már a város jelentősebb iparosainak megbízottjaként is. Szombatonkénti hazatérésük jelentős forgalomnövekedést okozott a gyékényesi vasútvonalon.

 

153. Nagykanizsa, Deák tér 5.                                                                      (Axenti-ház*)    

 

A 48. közös gyalogezred zászlószentelésekor, 1901-ben

 

•A házat Axenti János görög származású bőrkereskedő emeltette, akit 1810-ben vettek fel a város „purger”-ei (Bürger: polgár) közé. 1817-ben épült, klasszicista stílusban.

Figyelemre méltó az eredeti, kőkeretes kovácsoltvas pinceajtó a kapu alatt. 2006-ban állították helyre.

 

Kiss Judit felvétele 1976-ból

(Thúry György Múzeum.)

 

                

 

„Az utolsó mohikán”
(Az 1960-as évek elején hátsó oldalukon festett üveglapokat helyeztek fel a város műemlékeire és műemlék jellegű épületeire. A házak építészeti jellegzetességeit taglaló táblák egyike – ma már az egyetlen létező – itt még látható.)

 

 

 

      

 

A ház következő tulajdonosa Axenti fia, a szintén bőrkereskedő György (76. évében, 1885-ben halt meg) lett.

 

1882

 

•A purger szó a német „Bürger” kanizsai torzítása. (Talán az igényesebbek kedvelték a szintén élő „birger” változatot.) Aki purger (városi polgár) lett, érdemben szólhatott a település ügyeibe: választóvá és választhatóvá vált. A státusz eléréséhez nem jelentéktelen összeget kellett befizetnie a város kasszájába. A másik feltétel eskütétele volt.
Az eskü szövegének egy változatát Halis István tette közzé a város tanácsa 1753. évi jegyzőkönyvéből:
„Én N: N. Esküszöm a Szent Háromságra, Atya, Fiu és Szent Lélek Istenre, Boldogságos Szüz Máriára és Istennek minden Szenteire, hogy én ezen böcsületes Városbéli Purgerekkel edgyet értvén mindennémü város terheit, Fő képpen tüznek lételében minden vissza vonyás nélkül hiven, jámborul és igasságossan viselnyi és Segétségül Lennyi kivánok és akarok és az Elöttem járó Tiszteimnek illendö böcsületet adok, Fejet hajtok, egy Szóval edgyütt élni és halni a több böcsületes Purgerekkel akarok. Isten engem ugy Segéllen és Istennek Szent Evangeliuma.”

•1891-ben vásárolta meg a házat Reichenfeld Gyula, miután Axenti 1885-ben meghalt.

 

Reichenfeld Gyula

(Nyolcvanhat éves volt, amikor 1944 májusában Nagykanizsán meghalt.)

 

Az országos szaktekintélyű magnagykereskedő és exportőr 1879-ben alapított üzlete a házban kapott helyet.

 

1920

 

A Reichenfeld által 1904-ben emeltetett magtár
(A már erősen átalakított épületet a telek nyugati szélére, Axenti háza közvetlen közelébe építette a tervezést is végző Sallér Lajos.)

 

•1844-ben Zalában elsőként, országosan ötödikként helyben is megalakult a Védegylet. Tagjai határozták el a helyi takarékpénztár létrehozását is. Tervük 1845-ben meg is valósult.

1845 és 1862 között ebben az épületben működött a megye első bankja, a Nagykanizsai Takarékpénztár (az „Öregtakarék”, ahogy jóval később emlegették), , majd a Széchenyi tér 4. számú házba költözött.

•Itt kezdte működését 1885 őszén Vezekényi Horváth Lilla „leánynövelde” intézete.

 

 

Az iskola novemberben átköltözött az Eisinger-házba (Zrínyi utca 47.).

•A házban lakott Knobloch Frigyes a tűzoltó-zenekar karmestere.

 

154. Nagykanizsa, Deák tér 6.                                                                   (Scherz-ház)

 

•Az épület a 19. század közepén már állt, de mai homlokzata a század végéről származhat. Az 1897-ben, nyolcvanöt éves korában meghalt Scherz Albert, a csurgói uradalmat is bérlő gabonakereskedő háza volt.

 

      

 

•Scherz 1860 tájékán alapította nagykereskedő cégét Engländer Lajossal. (Engländer és fia, Ottó 1893-ban kilépett a cégből, majd az apa 1894-ben meghalt. Hatvanhat éves volt akkor.) A nevessé váló cég fiókot működtetett Budapesten is. Amikor 1902-ben a vállalkozás megszünt, akkor az egyik fiú, Richárd alapított új gabonakereskedést. Scherz Richárd 1939-ben, nyolcvanöt esztendős korában hunyt el.

 

 

 

Egy 1874-es cikk szerint Scherz Zsigmond (Albert testvére) gabonakereskedő, Jakab gabona- és borkereskedő, Louiza (Lujza) divatárus volt akkoriban. (Lujza cége 1842-ben létesült. Fia, Scherz Henrik – 1935-ben, nyolcvankilenc éves korában halt meg – 1875 körül vette át az üzletet.)

A 18. század végétől a városban élő Scherz család tagjai a későbbiekben is jelentős szerepet játszottak Kanizsa gazdasági életében.

•Érdekes módon 1884 januárjában a város virilistáinak felsorolásában Scherz Albert gabonakereskedő (280 Ft) mellet megneveznek egy további Scherz Albertet (talán azonos vele a máskor említett Scherz Albert J.), aki „piperész” és adója 239 Ft. 1883-ban is hasonló a helyzet, bár akkor a foglakozás és az adó mértéke nincs megadva.
Nem tudtam még kideríteni, hogy köztük miféle családi kapcsolat volt.

 

155. Nagykanizsa, Deák tér 7.  (képek még: Széchenyi tér 14.)                              (Kőnig-ház*)

 

•A korábban itt állt földszintes házat az 1830-as évek közepén született Wusztl Alajos birtokolta 1864-es haláláig.

 

A templomtól balra a még földszintes Wusztl-ház 1890 környékén

 

Szappanos-mesterként és városi kamarásként (pénztárnok) szerzett magának ismertséget.
•Apja lehetett az a Wusztl Alajos, aki könyvkötőként és könyvkereskedőként tevékenykedett a városban. 1836-ban megkísérelte nyomda alapítását is, de engedély hiányában nem valósult meg terve. 1847-ben Kanizsa városbírójává választották.
 

1904-ben

 

•A korábbi ház helyén 1898-ban Wusztl Lajos, a Dél-zalai Takarékpénztár főtisztviselője építtetett magának emeletes házat, eklektikus stílusban.

 

Wusztl Lajos

(Thúry György Múzeum.)

 

Wusztl Lajos élete 68. évében, 1902-ben-ben halt meg.

 

1979

(Thúry György Múzeum.)

 

      

 

•Özvegy Wusztl Lajosné 1908-ban Flora, a tavasz istennője szobrát ajándékozta a városnak. A szobor a Sétakertbe került, későbbi sorsa ismeretlen.

•1916-ban – a városba 1909-ben települő – dr. Kőnig József (1882-1944) fogorvos vásárolta meg az épületet.

 

Kőnig József 1925-ben
(Thúry György Múzeum.)
 

Az ő megrendelésére készítette 1927-ben Éber Sándor festőművész a bejáratnál látható – Szent Apollóniát, a fogászok védőszentjét ábrázoló – freskót.

 

 

A házat tulajdonosaik az elmúlt években – példát adóan – felújították.

 

Nagykanizsa, Deák tér 8. (egyben: Fő út 16.)

 

Lásd: Fő út 16.

 

A bank palotája 1910 körül

 

1938

 

      

 

156. Nagykanizsa, Deák tér 9.                                                                  (Wellisch-ház*)

 

•A 18. századi városképet idéző, barokk, oromfalas polgárházak egyik utolsó példája. A telek korábban a Kölcsey utcáig terjedt, ma ott 10. számmal újabb építésű ház áll.

 

      

 

•Tulajdonosai a boltjukat itt működtető fűszer- és gyarmatáru-kereskedők voltak: előbb Wellisch Sámuel (1882-ben halt meg, nyolcvanegy éves korában), 1901-től Rosenthal Jakab.

Az 1930-as évektől az 1894-ben született Kelemen Rezső fűszer, csemege, gyarmatáru nagy- és kiskereskedése működött az épületben.

 

Kelemen Rezső

 

•Idősebb Wellisch Samu 1845-ben egyik alapítója volt a „Kanizsai Takarék pénztár egyesület”-nek.

A Wellischek leginkább a 19. század második felében játszottak jelentős szerepet a város kereskedelmi életében. Wellisch János egy 1851-es kimutatásban méteráru-kereskedőként szerepel.

A Rosenberg (János) és Wellisch (József) cég a fűszerkereskedésben (1850 körül alapították, 1885-ben vette át Marton Adolf) szerzett jó nevet. 1869-ben ott voltak a Nagykanizsai Gőzmalom cég alapításánál is, amely a Vár úti malmot működtette tovább. Rosenberg Jánost 1870-ben érte a halál. Ötven esztendős volt akkor.

•Nehezen határoztam, hogy hol emlékezzek meg Mikolasch Samu fényképészi tevékenységéről.
Az viszont egyértelmű, hogy személye említése nélkül a fényképezés helyi történetéről még vázlatosan sem szabad írni. A kezdeti időszakban, amikor a fényképészek egy-egy vidéki városban inkább csak egy-két évig dolgoztak, ő évtizedeken át készítette Kanizsán fotóit.


                                     
Egy korai felvétel

 

 

Műterme helyét nem sikerült megállapítanom. Az első hirdetéseiben az eligazodást segítendően megadott cím − Piarista utca − nem volt egy hivatalos utcanév. Talán a piaristák temploma és gimnáziuma közötti térséget: a Deák tér északi oldalának egy részét és a Fő út felső szakaszát érthették alatta. Az ugyancsak említett távírdai hivatal a postán (ekkoriban a Deák tér 3. szám alatt állt földszintes házban volt) működhetett.
Így döntöttem e cím mellett, de más, közeli épületeket is választhattam volna.



1860

(Thúry György Múzeum.)



1864

(Thúry György Múzeum.)



1886

(Thúry György Múzeum.)

 

Mikolasch Samu 1850-ben alapítottként hirdette cégét. Ezt elfogadva sem lehet azonban tudni, hogy a festés és mázolás mellett mikor kezdett fényképezéssel is foglalkozni.
Tény viszont, hogy a helyi sajtó megjelenésekor, 1862-ben már e tevékenységét is reklámozta.
Hirdetéseit olvasgatva kiderül, hogyan költözött egyik lakásból a másikba, de ebből nem következik feltétlenül műterme költözése is.
1881-ben még fényképészként is dolgozott, de 1886-ban már csak festőként.
Élete végéhez közeledve nevét (pontosabban: annak írásmódját) magyarosította.
Mikolás Samuként halt meg 1902-ben. Hetvenhat éves volt akkor.
Mikolasch gyakran használta a helyi újságokat cége ismertté tételére, így ezekből jól követhetők tevékenysége állomásai:



1862

 


1863

(A Vértesy-ház − helyét nem tudtam megállapítani − gazdája Vértessy [Vértesi] Miklós okleveles mérnök lehetett. Vértessy állami főmérnökként vonult nyugalomba. Már kilencven esztendős volt (hetvenkettő éves felesége, Kaan Rozália már 1892-ben elhunyt), amikor 1898-ban meghalt.)

 


1866

 

            
1876

 

          
1881 és 1886

 


1896

 

Mint látható, Mikolasch műtermét idővel áttelepítette a Csoportházak északnyugati egységébe. Halálakor is az Erzsébet tér 24. került lakhelyeként az anyakönyvbe.

 

157. Nagykanizsa, Deák tér 10.                                                                          (Pollák-ház*)

 

•A mai épület helyén a Theodorovits-ház állt. A házat az 1848-ban már választójoggal bíró kereskedő, Theodorovits György (akkor a helyi nemzetőrsének is tagja volt) városi tanácsos építtette. Földszintes, hosszú épület volt közepén boltíves kapuval.

 

A Theodorovits-ház 1864-ben, egy körmenet alkalmával

(Thúry György Múzeum.)

 

•A görög származású, fűszerkereskedő Theodorovitsok már a 18. század végén jelen voltak a városban.

Theodorovits Dömötör posztókereskedő 1845-ben a helyi takarékpénztár egyik alapítója volt.

•Az építtető Theodorovits György 1865-ben, 53. életévében meghalt.
Épületét az 1880-as években Vaics-háznak is nevezték, amikor a házat azelőtt tulajdonló Theodorovits Miháltól örökölte húga, aki Vaics bőrkereskedő felesége volt. A Vaics család is görögkeleti vallású és görög gyökerű volt, tagjai már a 19. század elején vezető szerephez jutottak a kanizsai gyülekezetben.

A felekezet Kanizsán igen kis lélekszámú volt, de olykor sikerült házastársat találniuk a városon belül is. A görögökön túl szerbek, de időnként más nemzetiségűek is „adódtak” házastársnak. Oprisiu (Opris) Péter (a távírdai igazgatóság titkára az 1870-es években, román nemzetiségű és görögkeleti vallású) Axenti lányt vett feleségül.

•Villányi Henrik szerint, amikor 1840-ben megalakították az izraelita leányiskolát, az első két tanévében Theodorovits Róza háza két szobájában helyezték el, majd átköltözött az akkorra elkészült új épületbe, a Csengery út 10. szám alá. Valószínűsítem (a szövegből ugyanis nem egyértelmű, hogy Theodorovits Róza 1840-ben, vagy a tanulmány írásakor – 1891 – volt gazdája az iskolának helyet adó háznak), hogy ebben az esetben is erről a házról van szó.

A házban működött az 1870-es években Hegedüs István és Fia női szabósága, „Menyasszony a magyar mágnáshoz” névvel.

•A telek másik végében (Kölcsey utca 8.), a hajdani Patika utcában lehetett annak idején Planka asztalos háza.

1841-ben ott rendezte be bécsi felszereléssel Dobrovics Anna „szépfestőnő” selyemfestő műhelyét, biztosítva, hogy a kevésbé tehetősek leányai is évente újnak tetsző öltözékkel kezdhessék a báli szezont.

 

A Theodorovits-ház (10. házszámmal) telke az 1864-es térképen
(Jól látható, hogy a Kölcsey utcai oldalon egy kisebb ingatlannal osztozott a rendelkezésre álló területen. Utóbbin állt, az akkori számozás rendje szerint, a Szeglet utca 20. számú ház.)

(A térképen felül a Deák tér, alul a Kölcsey utca.)
(Thúry György Múzeum.)
 

•1863-as hirdetése szerint a Szeglet utca 20. szám alatti házban lakott Lakatos Sándor országos hírű tánctanár.

Kedvelhette az utcát, mert a következő évben a Hajmási-házban (ma Kölcsey utca 7.) bérelt szállást magának.

 

A 20. század első éveiben

 

1975 körül

(fortepan.hu)

 

•A később jelentős befolyást szerző Pollák család az 1730-as években telepedett le Kanizsán.

Pollák József bőrkereskedő 1896-ban építtette eklektikus lakóházát (és részeként a Kölcsey utcára nyíló földszintes szárnyat) a Theodorovits-ház helyére.

Tervezője a bécsi Ludwig Schöne volt.

Szecessziós hatású erkélye felett az építtető PJ monogramja látható. Az épületen ma is léteznek az üzletek portáljainak, kirakatainak zárására szolgáló vasredőnyök (görredőnyök). A kapualj és a lépcsőház festett mennyezete még őrzi szép, eredeti állapotát.

 

      

 

       

                                                                   A még létező vasredőnyök egyike

   

   

 

  

 

 

A ház felépülése után új, helyi visszhangról írt a „Zala”. A járókelők ugyanis felfedezték, hogy a tér átellenes oldalán (a Lackenbacher-ház előtt) elkiáltva magukat a felhúzott nagy épület igazi visszhangként veri vissza hangjukat.

A bőrkereskedésen túl, az épületben kezdte meg működését 1896 végén, az akkor létesített „Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Rt.” központja.

•Fél évszázadon át itt volt a könyvkötő, nyomdász és papírkereskedő Schless család üzlete.

 

Schless Antal feleségével

(Schless Gyula jóvoltából.)

 

Schless Antal működését az 1894-ben, a Deák tér 8. (Fő út 16.) szám alatt, az akkor még álló Weiss-házban nyitott könyvkötő műhelyével kezdte.

•Az Őrangyal Gyógyszertárat 1914-ben nyitotta meg Krosetz Gyula. A bejárat mellett egy kép, két oldalán, a kirakatban egy-egy szobor utalt a névadóra. Feljebb, a kirakatok között ovális domborműveket helyezett el a tulajdonos.

 

 

A szobrok egyike ma is létezik; a zalaújlaki templom főoltárán láthatjuk
(A Rákosi-érában a gyógyszertár a falunak ajándékozta.)

 

Az 1920-as évekből

(8800.hu)

 

•A 20. század elején a házban lakott Havas Hugó ügyvéd. (Kanizsai tevékenységét 1900-ban kezdte meg.)

1905-ben valószínűleg itt született fia, K. Havas Géza fordító, újságíró, tanulmányok írója. Róla mintázta hősét Örkény István egyik „egyperces”-ében.

 

                                    „In Memoriam dr. K. H. G.

 

– Hölderlin ist ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K. H. G., miközben a

lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperiont írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett

magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

 

             

Havas Hugó (1875-1920) és K. Havas Géza (1905-1945)

 

A valóság, hogy Havas 1945-ben a günskircheni koncentrációs táborban halt meg, annak felszabadulása előtt tíz nappal, szívroham következtében.

 

158. Nagykanizsa, Deák tér 11. és 12.

 

  

A házak 1864-ben és 1966-ban

(Az öreg fotón látható Leber Ignác cipész műhelyének bejárata is. Leber még a 19. század első felében kezdte működését a városban.)

(Thúry György Múzeum.)

 

A környék 1910 körül

(Elől a "Suszteralle" fái.)

 

Ugyanakkor másképp

 

•A Pollák-ház szomszédságában, a nyugati oldalon két földszintes ház állt, amelyeket jobbára egyként szoktak emlegetni.

A jobboldali (11. szám) tetőgerincével az utcára merőlegesen állt, oromfala az utcára nézett. Ugyanezen telek hátsó felén állt a Kölcsey utca 6. számú ház.

A baloldali az utcával párhuzamosan helyezkedett el. Az udvarban előbb északi, majd keleti irányban folytatódott, kialakítva a Kölcsey utca 4. szám alatti épületet.

Ma a korábbi Kölcsey utca 4. és 6. számú házak helyén álló új ház a 6. számot viseli. A 6. számú házat azonban már 1927-ben erősen átépíttette Köő József vendéglős, hogy raktárként használhassa.

A Deák téri keleti épületet lakóházként használták, a nyugatiba üzletek telepedtek.

Ezeket együtt Vagner-háznak nevezték a 19. században és a 20. század elején, mert a két ház (és a másik kettő is a Kölcsey utcában) egy tulajdonos kezében volt.

 

 

Jancsecz Imre cipész számolócédulája

(Iparengedélyét 1905-tel kezdődően adta ki a helyi ipartestület.)

 

•Már a 19. század első felében itt volt Vagner Ignác rézműves műhelye.
Vagner élete végén, az 1870-es években már özvegy Batthyány Lajosné sánci uradalmát is bérelte.
Fia, a mérnöki végzettségű Károly 1868-tól lett városi tanácsos, majd 1869 és 1872 között városi kapitányként a helyi rendőrséget is vezette. Élete 71. évében járt, amikor 1905-ben meghalt.

•Valószínű, hogy a továbbiakban a rézműves műhely, változó tulajdonosokkal ugyan, de folyamatosan működött.
Előbb az 1914-ben, ötvenhét évesen meghalt Samu József (az Ipartestület több ízben elnökéül választotta) 1877-ben alapított vállalkozása dolgozott itt. Samu Deák tér 12. és Kölcsey utca 4. címmel is hirdette műhelyét. Ekkor, a 20. század elején, a Kölcsey utca 4. számú résznek Samu József már tulajdonosa is volt. Birtokában volt a Kölcsey utca 11. számú ház is.

(Nem tudtam tisztázni, hogy apja, József volt ő is, akit 1908-ban, hetvenkilenc éves korában ért a halál, miféle szakmát művelt.)
A rézműves tevékenységet két fia (az ifjabb József – ő 1934-ben, élete 39. évében meghalt – és bátyja, Lajos) is folytatta.

Samu Lajos, aki 1893-ban született,  (ő 1932-ben lett az Ipartestület elnöke) 1922-től vezette a céget.

 

Samu Lajos

 

1938

 

Volt, hogy Samuék 1826-os alapítással reklámozták cégüket. Feltételezhető, hogy ekkor a Vagner-féle műhely létesítésének időpontját vették alapul.

•A fenti, 1864-es fénykép szerint a házban (12. szám) volt Fasciatti Bertalan cukrászdája, illetve Leber Ignác cipész boltja. A cukrászda (1874-től Gerstner Adolf működtette) előtt ponyvával fedett terasz volt kialakítva.

•A mai ház 1976-ban épült.

 

159. Nagykanizsa, Deák tér 13. (képek még: Kölcsey utca 4.)                                   (Bajer-ház*)

 

•A jelenlegi épület elődje a két részből álló (valószínűleg két ütemben is épült), kis, földszintes sarokház Haas Vilmos kereskedő, szállodás tulajdonában volt a századfordulón.

 

1901


Korábban gazdája, Fleischacker József kereskedő után Fleischacker-házként emlegették. Fleischacker 1914-ben, hatvankilenc évesen halt meg.

 

1886

 

A környék 1890 körül

(Thúry György Múzeum.)

 

•Az első iparos, akinek nevét a város protokolluma feljegyezte Wilhelm Kiszt Fleischacker volt. 1690-et írtak akkor.

A népes (nevét részben magyarosító) család egyik ága az 1900-as évek elején a Fleischacker József Fiai szesznagykereskedő céget működtette. Főzdéjük is volt az Erzsébet tér 1. szám alatt.

 

1907

 

1911

 

Az első világháború idején rumgyárukat Budapestre helyezték át. A Császári és Királyi Fleischacker-féle Katonai Rumgyár egyike lett a legnagyobbaknak.

 

1920

 

   

1904-ben                                                  Bajer cukrászdája belül

 

A 20. század első évtizedének végén

 

1930 körül

 

•A mai ház Bajer Vince cukrász lakóháza volt. 1903-ban, Haas ingatlanjának megvásárlása után építtette, szecessziós stílusban. Sallér Lajos tervezte és kivitelezte.

Az épületen ma is léteznek az üzletek portáljainak, kirakatainak zárására szolgáló vasredőnyök (görredőnyök).

A szomszédos modern épület felhúzásáig az épület a Kölcsey utcában a 2. sorszámot viselte.

 

                            

                  A még létező vasredőnyök egyike

 

•A házban a sarokrészen működött az elegáns Bajer cukrászda.

A vállalkozást 1910 végén (előtte egy évig a cukrászda bérlője volt) Makoviczky Gyula (1883-1951) vette át. A mester híre messzire eljutott. Puncstortája különösen népszerű volt, flótniját Bécsben is kedvelték.

 

Makoviczky Gyula 1925-ben
(Thúry György Múzeum.)
 

1911

 

A második világháború után Muskátli cukrászdának nevezték az üzlet utódját.

•A városban 1906-ban alakult meg a Néptakarékpénztár Rt. A pénzintézetnek az épület emelete adott helyet.

 

1920

 

•Makoviczky Gyula fia, dr. Makoviczky Gyula (1911-1990) doktori disszertációjában a város történetének értékes adalékait találja az érdeklődő.

 

                 

Dr. Makoviczky Gyula és tanulmánya

 

160. Nagykanizsa, Deák tér 14. (korábbi számozás szerint)

 

A ház és egy kevéske „klinkerezett” út az 1960-as években

(Thúry György Múzeum.)

 

•A Lovák-ház keleti oldalán állt a vele együtt lebontott, emeletes Czenek-ház. Ma a parkoló van a helyén. Oromfalával nézett a térre; a tér házsorához nem igazodva, szomszédjainál hátrébb építették.
•Czenek Márton házát 1840-ben a kalaposmester örököseitől vásárolta meg a Polgári Egylet székházának és 1882-ben adott túl rajta.

 

A székház (837) és kertje 1864-ben

(library.hungaricana.hu)


A „Verein” – kezdetben így emlegették az egyletet – épületének emeletén volt utcára néző két ablakkal a társalgó, mögötte még két szoba: az olvasó (könyvtárát 1878-ban alapította meg az egylet) és a játékszoba.
A ház alsó részét vendéglőnek adták ki, mögötte nyúlt el északi irányban az egylet nagy kertje.
Az új székház (Sugár út 3.) felépülése előtti időszakban a kert elején állt (1872-től) a deszkafalú „nagy szaletli” (nyári üvegezett veranda): biliárddal, székekkel, asztalokkal. Átellenesen, jobbra a másik (már az 1860-as években is): kisebb, de kőből épült és emeletes. Nyaranta ide települtek át a kártyacsaták.
Mögöttük, mindkét oldalon egy-egy tekepálya helyezkedett el. Hátul, a kiszélesedő részen voltak a sétányok és a kert másik részében Klein Péter puskaművesnek, az egylet vezetőségi tagjának céllövöldéje.
Feljegyezték róla, hogy a helyi Lövölde társulatnak megalakulásakor (1865) ő adományozta a szükséges fegyvereket. Azonban egy „Lövelde” létesítése ügyében az egyesület már jóval korábban, 1849-ben megkereste a várost.
•Az ódon épület másfél évtizedes bérlés után, 1901-re az Ipartestület tulajdonába került.

A szervezet 1876-os alakulásakor Nagykanizsai Iparos Egyesület néven jött létre, 1877-től az Ipartársulat, 1885-től az Ipartestület nevet viselte. Működését Blau Pál házában (Erzsébet tér 2.) kezdte.

Az Ipartestület 1913-ban dalárdát is létesített. Karnagya Büchler Mór lett.
Az énekkar a két világháború között is létezett.

 


(Thúry György Múzeum.)
 

•Mivel a hajdani parasztemberek tárgyaikat maguk állították elő, az iparosok szinte száz százalékát idegenből – főleg a német nyelvterületről – telepítették főuraink az országba. E családok sok helyen néhány generáció alatt magyarrá váltak, jobbára nevüket is magyarosították, odalett nyelvismeretük is, de a szakkifejezésekben maradtak valamiféle nyomai a korábbi időknek.
1912-ben, a helyi lapban Sági János (1874-1938) adott ízelítőt, hogy miféle szakszavak használatosak mesterembereink köreiben.
„Azt látjuk, hogy az asztalos streik-módlival húzza meg a vonalat. Klap-szaggal, apszos-szaggal, slicc-szaggal fűrészel. Slikk-gyaluval, holker-gyaluval bánik. Az inastól a ranpangot, a legénytől a sanhóblit kéri. Egyre stellmast, fuksvancot emleget. A lyukat lokbeijdlivel vési. A széles lyukat vinpórtli csinálja.
A kárpitos műhelyben azt halljuk, hogy a szőrt harejgerrel húzzák, dupla-spiccel varrnak, a szeget gasz-fusszal húzzák ki, cvikk-sanglival fogják meg a tárgyat, spic-hamerral kalapácsolnak, vagy a prakkerral. Ha a díszítést föl akarják helyezni, akkor forslagerral fúrják ki a falat. A fotelt soppunggal töltik ki, azután rápikirozzák a szövetet, a gurtnira fédergrundot helyeznek, a levarrást durrszirozzák, a körülvarrás helyett garniroznak.
Ha elmegyünk a cipész-műhelybe: azt halljuk, hogy a kis falusi suszterinas is a folnerungot kéri, ha fényesíteni akar, ampasszal dörgöli a cipő sarkát, a kaptafát laszcigerrel húzza ki. A mester knajbbal vágja a bőrt, falcfogóval húzza a fára. A szeget bejcanglival húzzák ki, a talp szélére stoflerral hamisítják az öltést, a kócot abnémerrel vágják le. A szabász csusz-sneiderrel vágja a bőrt. Ha kése eltompul, vettsteinon köszörüli meg.
A szabó klapnifán vasal, de a glancpárnán is ugyanezt teszi, a fércet frimmel húzza ki. A zsebfedő az ő nyelvén bátni. Ha a posztó két szélét visszájáról összevarrja, akkor stircel. Szabónyelven a ruha széle kant, ha ezt kézzel varrják, akkor darknádolnak, a nadrág aljának fölvarrása krejc-stik. Ha a kabátszél nincs tűzve, akkor a kantot hollal készítik. A mellényzseb: lejsztni.
Ilyen ékes nyelvben gyönyörködhetünk valamennyi iparos műhelyben Nagykanizsán és az ország legnagyobb városaiban, sőt a falusi paraszt-iparosok portáján is. A legtöbb iparos egy kukkot sem tud németül; nem is sejti, hogy elkorcsosult német szavakat használ.”
•Az épület a Lovák-házzal együtt lett az 1960-as évek városrendezési elképzeléseinek áldozata.

 

161. Nagykanizsa, Deák tér 15. (képek még: Sugár út 1.)

 

•Lovák Ferdinánd patikája 1814 és 1875 között működött itt, Lovák – akkor még földszintes – házában.

A város első ismert, polgári gyógyszerésze Reiner Antal volt. Gyógyszertárát az 1780-as években eladta Thein Jakabnak, akitől 1792-ben Frantz Antal vette meg. E patikát bérelte a Csehországból származó Lovák Ferdinánd, majd 1806-ban meg is vásárolta.

A patika nevét − Fekete Sas − Lovák Károlytól, Ferdinánd fiától kapta, aki 1837-től 1875-ös haláláig (64 éves volt akkor) működtette azt.

 

A klasszicista cégérfestmény

 

 

A patika helyreállított berendezése a múzeumban

(Thúry György Múzeum.)

 

  

1905-ben

 

Az 1940-es évek végén

 

Az 1950-es évek elején

 

Az 1950-es évek végén
(A benzinkutat Szabó Antal létesítette, aki a kút mögötti üzletében fegyvereket, sportszereket, kerékpárokat árusított az 1920-as években.)
 

1921

 

1965-ben

 

•Ifjabb Lovák Károly (1841-1906) bíró 1884-ben Hencz Antallal régi, földszintes házát szép, emeletes saroképületté alakíttatta.

 

A ház kevésbé lett díszes, mint tervi változata
(Thúry György Múzeum.)
 

•A házban, annak térre néző oldala keleti felén kapott helyet Wittinger Antal cukrászdája. Helyiségeit 1894-ben – a vállalkozás megszűnése miatt – kiadásra hirdették.

1895-ben a korábbi helyiségekben újra cukrászda nyílt.

 

 

•A 20. század elején Littke-palotaként is emlegettek, miután megvette Littke József, az 1859-ben alapított pécsi pezsgőgyár tulajdonosa.

 

1901

(A bodega, azaz falatozó létesítésének e korai próbálkozása nem lett sikeres. A módosabb vendégek úgy gondolták, hogy őket külön helyiségben külön személyzetnek illene kiszolgálnia. Annyian viszont nem voltak, hogy ezt gazdaságosan meg lehetett volna tenni.)

 

1911-től Singer József divatáru-kereskedő, 1917-től Blankenberg Imre déligyümölcs- és gyarmatáru-kereskedő birtokolta.

 

                

Szalai János kalapos 1914-es hirdetése és 1930 körül készült fényképe
(A reklám szövege pontatlan: a műhely a Deák tér 15. szám alatt volt.)
(A képet Szalai Ferenc jóvoltából közölhetem.)
 

Emeletét 1901 és 1916 között a Társaskör bérelte, amely aztán az első világháború helyiséghiánya miatt 1917-ben megszűnt.

•Az 1960-as évek végén az illetések már nem tartották elég monumentálisnak az itt álló kis palotát.

Bárki ma is meggyőződhet a helyszínen: sokat nem bizonytalankodtak, intézkedtek…

 

 

 

 

 

 

.

 
/1