Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



382. Nagykanizsa, Múzeum tér 6.                                                      (Uradalmi magtár*)

 

•A 18. század első felében épült barokk stílusban, a szomszédos hercegi várhoz tartozott.

Eredetileg a földszintjén volt az uradalmi istálló és kocsiszín, emeletén a magtár.

 

Az épület délről 1970-ben
(Vízvári József jóvoltából.)
 

  

 

 

•A zsidó hitközség 1805 és 1822 között az uradalmi épületegyüttesen belül itt működtette imaházát.

A korabeli térkép szerint az első világháború idején az épület az „Elit” nevű mozinak is helyet adott. Más adatot azonban nem találtam erre nézve.

 

1917


•„Elite” névvel rövid ideig egy nyomda is létezett a városban. Josifovič Milivoj alapította 1914-ben. A céget 1916-ban még átvette Toch (Miksa?), de 1918-ban, ő is kénytelen volt felhagyni a mesterséggel. Nem tűnik lehetetlennek, hogy e tevékenység ebben az épületben folyt, az sem hogy tévedés a térképen a mozgószínházi funkció megadása.
 

 

Ifjabb Zalai Károly és társa, Gyarmati György 1918 végétől 1923 közepéig a Zalai Közlöny laptulajdonosai voltak. Akkoriban ők birtokolták e nyomdát és itt készültek a Zalai Közlöny és a Zala példányai is.

 

A nyomda 1929-ben

 

1924-ben vásárolta meg az előbbi lapot a zalaegerszegi Zrínyi Nyomda Rt. Ebből önállósodott 1927-ben a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat – a későbbi, 1948-ig létező Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Lapkiadó Vállalat –, miközben a nyomda ezen a helyen maradt.

 

.

 

A nyomdászat azonban korábban jelent meg itt: megszűnésekor, 1911-ben már itt dolgozott Farkas és Krausz nyomdája.

 

1932 augusztusában változott a Zalai Közlöny kiadója és nyomdája neve

 

•E hely éjszakai hangulatát, életét 1931-ben Dávid Magyar József, a Zalai Közlöny újságírója versben örökítette meg:

 

Éjszaka a nyomdában

 

Mély polcok ölén papírárkusok szűz tömege ásít.
Felszántott papírlapok fedik az asztalt,
A nyitott ablak szomjasan issza közeli kávéház melódiáit.
Rejtelmesen vigyorog előttem a rádiókészülék:
Világrészek üzeneteit hozza.
Tavaszi álmot alszik a város.
A nyomdában szedők ujjai alatt betűkbe préselődnek az események.
Alvó emberek fáradt izmain
Holnapra termel erőt az álom.
Eseményeket érlel a tollam.
Genf, Róma, Newyork, Páris,
Kormányválság, Gyilkosság, Piccard repül.
Fehér papíron ismét megindul az alvadt vér, visszafelé peregnek az események.
Embereket öl a tollam.

 

Éjfél.
Az óramutató majdnem elalszik.
A londoni Savoyban tangót húz a jazz.
Illatos asszonyok, elegáns urak tapsolnak és kacagnak mellettem.
Forog a kondenzátor,
Budapest… zene… cigány…
„Nem való bokréta…”
„Kondorosi csárda mellett…”
Az Élet tenyere arcomra csattan.
Hozzák a korrektúrákat,
A tördelő utasítást kér.
A nyomdászujjak betűnként falják, építik,
Izzadják holnapi kávé mellé a csemegét.

 

Egy óra.
Formázzák a lapot,
Elhalkulnak a leadók.
Álmosszemű nyomdászlányok indulnak otthonról, hogy reggelire papírívekkel etessék a falánk gépeket.
Megéhezett a gép.
A lányok vágyón gondolnak elhagyott ágyaikra.
Mások alszanak.
Őket a véres kenyér kergeti.

 

Két óra.
Sikoltva, panaszosan indulnak meg az álmukból felzavart gépek.
Emberi verejték olajozza a kerekeket.
Álmatlan éjek: a betűfesték,
Hajnalodik.
Valaki nyitott ajkkal mosolyog.
Talán rólam álmodik.
Nappal nem mer. Álmában az enyém.
Jönnek a lapkihordók, hogy széthordják a papírba csomagolt eseményeket.
Elkészült a lap.

 

1945 után

 

•A helyi munkások, alkalmazottak talán legszervezettebb csoportját a nyomdászok alkották. Ebben része lehetett viszonylagos tájékozottságuknak a világ dolgaiban és annak, hogy nagy számuk sem akadályozta szorosabb emberi kapcsolatok kialakulását.
Számontartották tehát egymás szakmai életútját, jubileumait. Huszonöt elteltével öt évenként ünnepelték az érintettet, de az igazán jelentős rendezvény a félszázados nyomdászi múltat követte. Az ilyen – még inkább a hatvan esztendős – már ritkaságnak számított, amiben része volt az ólommal végzett munka ártalmasságának.
1932 végén az 1869-ben született Banekovich György volt a köszöntött, aki 1882-ben került tanoncként a Wajdits-féle nyomdába. 1886-ban szabadult, azután szakmai ismereteit német nyelvterületen és magyarországi nyomdákban bővítette.
Visszatért Kanizsára, majd 1907-ben Kassára költözött. A „Kassai Napló”, később a „Kassai Ujság” szedője lett. Huszonegy esztendőn keresztül végezte e munkát, közben városi képviselőként részt vett az ottani közéletben is. Kassáról újra Nagykanizsára, e nyomdába vezetett útja.
A szociáldemokraták közé tartozott. Kassán vezetőségi tag, Kanizsán pedig városi elnök is lett.
Évfordulóját a városháza dísztermében ünnepelték a vendégek és pályatársai. Este a Polgári Egylet éttermében száznál több teríték és vacsora várta a meghívottakat. Banekovich Györgyöt ezen felül persze újabb méltatások sora is. A helyi lap tudósítása szerint a „jubileumot a fesztelen vigadozás örömteli órái fejezték be”.
Banekovichnak része lehetett későbbi köszöntésekben is: 1948-ban a „Zala” a legidősebb kanizsai nyomdászként említi.

 


A rendezvény kassai küldötte ezzel az emléklappal lepte meg volt munkatársát
(Tornyos Ferenctől.)
 

•Brenner Árpád és fia 2018-ban ajándékoztak a könyvtárnak − rajta keresztül a városnak – két öreg berendezést, amelyek a huszadik század egészében szolgálták a helyi könyvnyomtatást. Nem tudni melyik vállalkozás rendelhette meg 1900 környékén, de pályafutásuk az Erzsébet téri nyomdában ért véget.

 

           
Balra a kétoszlopos csavarhajtású talpas prés, jobbra az állványos aranyozó-prés
(Ugyanott készültek Bécsben.)
(Szakony Attila felvételei.)
 

•A műemlék épület jelenlegi tulajdonosa a Zalaerdő Zrt.

A cég elődje, a Dél-zalai Állami Erdőgazdaság az államosításoktól 1967-ig a hercegi várban működött. A magtár földszinti részét üzemi étteremként használták. 2008-ban történt utolsó külső helyreállítása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 
/1