Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



121. Nagykanizsa, Csengery út 39.

 

•1876-ban itt, a Komlóhoz címzett vendéglőben tartotta előadásait Balassa Károly és Dalmay Artúrné színtársulata. Az erre használt terembe legfeljebb 120-150 néző fért be. (1873-as adat szerint az épülethez kerthelyiség is csatlakozott, amely nagyjából száz vendéget tudott egyszerre fogadni.)
1878-ban e helyen alakult meg a Nagykanizsai Iparsegédek Önképző Egylete.
A kapualjjal és az attól délre eső résszel később egészült ki a ház. Kapuja feltűnően szép.
 

      

 

Felújítva

 

•A 19. század végén a ház tulajdonosa Fialovits Lajos (1851-1896) „bútorgyáros” volt, aki 1885-ben települt Kanizsára.

 

Fialovits Lajos

(Harry Harsay jóvoltából.)

 

1887

 

Inkább bútorok kereskedelmével foglalkozott; a gyár csak néhány embert foglalkoztató kis műhely volt (Széchenyi tér 5.). Fialovits üzletet tartott fenn Budapesten is. Halála után özvegye folytatta a kereskedelmet.

•Fiúk, Béla (1885–1968) a MÁV egyik legkiemelkedőbb gőzmozdony-vontatási szakembere lett. Székesfehérváron született, de néhány hónapos korában szülei Nagykanizsára költöztek.

 

 

Fialovits Béla

 

1919-től gőzmozdonyok és motorkocsik tervezésével foglalkozott. Legnagyobb szakmai eredményeit az 1940-es években érte el. Ezek közé tartozik az általa szerkesztett újfajta vízcsöves hátsó kazán. A tervei szerint épített gőzmozdony 1944-ben 156 km/h sebességet ért el. Ez a jármű volt a MÁV történetének legnagyobb sebességű gőzmozdonya.

 

A rekorder

 

Fialovits Béla jelentős szakirodalmi tevékenységet is folytatott.

 


Insert failed. Could not insert session data.